Sylvain Reyharo

Pokoli erény I

Prológus Firenze, 1283 A költő a híd mellett állva figyelte, ahogy a fiatal nő közeledik. A világ szinte mozdulatlanná vált, miközben nézte hatalmas, sötét szemeit és elegánsan göndör haját. Először nem ismerte fel. Lélegzetelállítón gyönyörű volt, a mozdulatai magabiztosak és méltóságteljesek. De mégis volt valami az arcában és az alakjában, ami arra a lányra emlékeztette, akivel nagyon régen szerelembe esett. Az útjaik szétváltak, ő pedig azóta is gyászolta az angyalát, a múzsáját, a szeretett Beatricéjét. Nélküle az élete magányos és jelentéktelen volt. Ám most feltűnt a boldogsága. Ahogy közeledett felé a társaságával, a költő udvariasan bólintott és meghajolt. Nem számított arra, hogy a jelenlétét tudomásul veszik. A nő egyszerre volt tökéletes és elérhetetlen, egy igazi barna szemű angyal, aki ragyogó fehérbe öltözött, míg ő idősebb, életunt és nincstelen volt. Szinte már majdnem elsétált mellette a nő, amikor a költő lesütött szeme hirtelen meglátta az egyik cipőjét. Egy cipőt, amely tétován állt előtte. A szíve hevesen dobogott, ahogy lélegzet-visszafojtva várt. Finom, gyengéd hang válaszolt az üdvözlésére, és kedvesen beszélt hozzá. A költő riadt pillantása találkozott a lány tekintetével. Hosszú évek óta vágyott erre a pillanatra, még álmodott is róla, de soha nem úgy képzelte el, hogy egy ilyen szerencsés véletlen alkalmával találkoznak. És soha még remélni sem merte, hogy ilyen bájos köszöntésben lesz része. Meglepetésében kedvességeket mormolt, sőt megengedte magának még azt az élvezetet is, hogy rámosolyogjon, amit a múzsája tízszeresen viszonzott. A költő szíve hatalmasra nőtt, ahogy a nő iránt érzett szerelme megsokszorozódott és pokolként égett a mellkasában. Sajnos, a beszélgetésük túl rövid volt, mert a nő tudatta, hogy mennie kell. A költő meghajolt előtte, ahogy az elsétált mellette, majd felegyenesedett, hogy nézhesse távolodó alakját. A találkozás örömébe szomorúság vegyült, mert a férfi arra gondolt, vajon fogja-e még látni valaha...

Első fejezet - Miss Mitchell? Gabriel Emerson professzor hangja az előadóterem végében ülő csinos, barna hajú fiatal nő felé szállt. Ám Julia vagy belemélyedt a gondolataiba, vagy nem foglalkoztatta, mi is történik körülötte, mert nem zavartatta magát, inkább serényen folytatta a jegyzetelést a füzetében. Tíz szempár fordult a lány sápadt arca és hosszú szempillái felé, miközben ő vékony fehér ujjaival a tollát szorította. Majd ez a tíz szempár egyszerre nézett vissza a professzora, aki rendíthetetlen nyugalommal figyelt, de látszott rajta, hogy már lassan kezdi elveszíteni a türelmét. Csípős stílusa merő ellentétben állt külsejének finom szimmetriájával, óriási, kifejező szemével és telt ajkával. Nyers vonásaival jóképű férfi volt, de abban a pillanatban inkább tűnt epésnek, ami kellően rontott megjelenésének igencsak vonzó látványán. Ez a szerény torokköszörülés már felkeltette a lány figyelmét. Meglepetten nézett a mellette ülő deltás vállú fiatalemberre, aki erre elmosolyodott, majd szemével a terem eleje felé intett, ahol a professzor állt.

Julia lassan követte padtársa tekintetét, majd egyenesen egy mérges, vizslató szempárba nézett. Hangosan nyelt egyet. Választ várok a kérdésemre, Miss Mitchell. Ha megtisztelne minket a társaságával. - A férfi hangja ugyanolyan jéghideg volt, mint a kék szeme. A többi hallgató fészkelődni kezdett a székében és lopva egymásra pillantott. A mozdulataikból szinte ki lehetett olvasni, hogy arra gondolnak: mégis mi a franc ütött belé? De nem szóltak egy szót sem. (Köztudott, hogy a végzős diákok kényesen elhatárolódnak a tanárukat zavaró minden tényezőtől, főleg akkor, ha az éppen egy udvariatlan csoporttárs.) A fiatal nő beszédre nyitotta a száját, majd némán becsukta, miközben mereven bámult a rászegeződő szempárba, amitől a sajátja kísértetiesen hasonlított egy ijedt nyusziéra. - Beszéli a nyelvünket? - érdeklődött gunyorosan a férfi. A jobbján ülő szénfekete hajú lány megpróbált elfojtani egy nevetést, amiből így egy cseppet sem meggyőző köhintés lett. Újra minden szem az ijedt nyuszira szegeződött, akinek ettől az arca bíborszínűre változott, majd lehajtotta a fejét, csak hogy kiszabaduljon a professzor szemének fogságából. Mivel Miss Mitchell szemmel láthatóan velünk egy időben egy másik nyelven is előadást hallgat, lenne valaki olyan kedves és válaszolna a kérdésemre? A szépség tőle jobbra volt az egyedüli jelentkező, ő szíves örömest vállalta ezt a feladatot. A férfi felé fordult, majd ragyogó arccal részletgazdag választ adott a kérdésre, közben pedig hevesen gesztikulált a kezeivel, ahogy olasz nyelven eredetiben idézte Dantét. Amikor végzett, önelégülten a terem hátulja felé vigyorgott, majd visszafordult a professzorhoz és színpadiasan felsóhajtott. A teljes előadáshoz már csak egy földre borulás és lábhoz dörgölőzés hiányzott, amivel a férfi tudtára hozhatta volna, hogy örökre a kismacskája lesz, ha akarja. (Nem mintha az érintettnek tetszett volna a gesztus.) A professzor nem nézett konkrétan senkire, de alig észrevehetően összeráncolta a homlokát, majd hátat fordított a hallgatóknak, hogy a táblára írjon. Az ijedt nyuszinak vissza kellett nyelnie a könnyeit, amikor folytatta a körmölést, de hála égnek, nem sírta el magát. Percekkel később, miközben a férfi monoton hangon beszélt a guelfek és a ghibellinek harcáról, egy négyzet alakúra összehajtott papír landolt a nyuszi olasz szótárán. Julia először észre sem vette, majd egy újabb, halk khm hívta fel a figyelmét jóképű padtársára, aki most még szélesebben mosolygott, szinte már túlzón, majd lenézett a papírra. A lány pislogni kezdett a küldemény láttán. Óvatosan a professzorra pillantott, aki hátat fordítva megállás nélkül fűzte egymás után az olasz mondatok láncolatát, így a fecnit az ölébe vehette és kihajtogathatta.

Emerson egy seggfej Senki nem vehette észre, mivel senki nem nézett rá, leszámítva a mellette ülő fiatalembert. Ahogy elolvasta a szavakat, másfajta pír öntötte el az arcát. Két rózsaszín kis felhőcske jelent meg az orcáin, de most el is mosolyodott. Persze, annyira azért nem, hogy megmutassa a fogait, vagy előtűnjön egykét nevetőránc, de azért egyértelműen egy visszafogott mosoly volt. Szégyenlősen a srácra emelte hatalmas szemeit, akinek ettől széles, barátságos vigyor terült szét az arcán. - Mi olyan vicces, Miss Mitchell? A rémülettől elkerekedtek a lány barna szemei. Új barátjának mosolya is hirtelen lehervadt, ahogy a professzorra nézett. Julia most már tudta, hogy ilyenkor nem szabad belenézni a fagyos kék szempárba. Inkább lehajtotta a fejét, majd hevesen harapdálni kezdte telt alsó ajkát. - Az én hibám, Professzor. Csak megkérdeztem, hogy hányadik oldalon tartunk - sietett a lány segítségére a barátságos csoporttárs.

- Nem valami okos kérdés egy PhD-hallgatótól, Paul. De mivel feltette, elárulom, hogy az első éneknél kezdünk. Nagyon remélem, hogy Miss Mitchell segítsége nélkül is megtalálja. Ja, és Miss Mitchell! Az ijedt nyuszi lófarka óvatosan megmozdult, ahogy felemelte a tekintetét. - Óra után, kérem, jöjjön az irodámba!

Második fejezet Az előadás végén Julia Mitchell sietősen bedugta az ölében tartott összehajtogatott papírt az olasz szótára asino bejegyzéséhez. - Nagyon sajnálom ezt az egészet. Paul Norris vagyok. A kedves fiatalember átnyújtotta a kezét az asztal fölött. A lány finoman megrázta, s kezének apró méretével nagyon elcsodálkoztatta Pault, aki hatalmas tenyerének csupán egyetlen szorításával akár sérülést is okozhatott volna. - Szia, Paul! Julia vagyok. Julia Mitchell. - Örülök, hogy találkoztunk, Julia. Sajnálom, hogy a Professzor ilyen szemét volt. Nem tudom, mi húzta fel. - Paul nem kevés iróniával utalt Emersonra. Julia halványan elpirult, majd visszafordult a könyveihez. Új vagy itt? - kérdezte Paul, miközben a fejét kicsit megdöntötte, mint aki szeretne a lány szemébe nézni. - Most jöttem. A Saint Joseph’s Universityről. Paul úgy bólogatott, mintha ez jelentett volna valamit neki. - A mesterképzés miatt? - Igen. - A lány a már üres előadóterem eleje felé mutatott. -Lehet, hogy nem úgy tűnik, de Dantespecialistának készülök. A fiatalember a fogai közti résen füttyentett egyet. - Akkor Emerson miatt vagy itt? A lány bólintott, amitől láthatóvá vált a nyakán lévő erekben a vér pulzálása, mert felgyorsult a szívverése. Mivel Paul erre nem talált értelmes magyarázatot, nem is foglalkozott vele. Ez majd csak jóval később fog neki értelmet nyerni. - Nem könnyű együtt dolgozni vele, ezért nincs is sok diákja. Én a disszertációmat írom vele, és rajtam kívül még ott van Christa Peterson, de vele már úgyis találkoztál. - Christa? - Julia kérdő pillantást küldött felé. - A szajha elöl. O a másik PhD-hallgató, de inkább a Mrs. Emerson titulus elnyerése a célja. Csak most kezdte a programot, de máris süteményt süt neki, beugrik az irodájába és üzeneteket hagy. Észbontó. Julia újra bólintott, de nem szólt semmit. Christa szemmel láthatóan nincs tudatában a nem-kavarunk-a-tanárunkkal elvnek, ami a Torontói Egyetemen életben van. - Paul a szemeit forgatta, aminek egy nagyon vonzó mosoly lett a jutalma. Emlékezetébe is véste, hogy sokkal gyakrabban kell mosolyra fakasztania Juliát. De egyelőre ezt el kellett halasztania. Egy időre. -Jobb, ha mész! Óra után látni akar, és nem lenne szerencsés, ha megváratnád. Julia gyorsan belegyömöszölte a cuccait az ócska L.L.Bean-hátizsákjába, amit már a főiskola első éve óta hordott magával. - Csak nem tudom, hogy merre van az irodája. Fordulj balra, ahogy kimész a teremből, majd megint balra! A sarki iroda az övé, a folyosó végén. Sok szerencsét! Ha előbb nem, akkor majd a következő órán találkozunk. Julia hálásan mosolygott, majd kiment a teremből.

Ahogy befordult a sarkon, látta, hogy a professzor ajtaja félig nyitva. Amikor odaért, megtorpant, mert nem tudta eldönteni, mi a jobb. Ha kopog, vagy ha bedugja a fejét. Pár pillanat hezitálás után az előbbi mellett döntött. Kihúzta a vállát, vett egy nagy levegőt, benntartotta, majd az öklét a fafelülethez emelte. Ekkor hallotta meg a férfit. - Sajnálom, hogy nem hívtalak vissza. Előadásom volt - szólt a már ismerősen csengő mérges hang. Volt egy rövid csend, majd folytatta: - Mivel ez az év első előadása, te, seggfej, és mert amikor utoljára beszéltem vele, azt mondta, jól van. Julia azonnal hátralépett. Úgy hallatszott, a férfi telefonon kiabál valakivel. O viszont nem akarta, hogy vele is kiabáljon, ezért inkább a menekülést választotta, a következményekkel meg majd később számol. De váratlanul olyan szívszaggató zokogás tört fel a professzorból, hogy mozdulni sem bírt tőle, nem elmenekülni. - Persze, hogy ott akartam lenni! Hiszen szerettem. Persze, hogy ott akartam lenni! - Újabb zokogást hallatszott az ajtó mögül. - Nem tudom, mikor érek oda. Mondd meg nekik, hogy ott leszek! Egyenesen a reptérre megyek, felülök az első gépre, de nem tudom, hogy ilyen hirtelen milyen járatot tudok fogni. - Szünetet tartott. -Tudom. Mondd meg nekik, hogy sajnálom! Sajnálom. - A hangja halk, remegő sírásba fúlt, s Julia hallotta, hogy leteszi a telefont. A lány gondolkodás nélkül bekukucskált az ajtón. A harmincvalahány éves férfi a hosszú ujjai mögé rejtette az arcát, és könyökével az asztalra támaszkodva sírt. Julia nézte, ahogy széles vállai remegnek. Hallotta, ahogy kín és gyász szakadt fel a mellkasából. Részvétet érzett iránta. Oda akart menni hozzá, hogy támogatást nyújtson és kifejezze az együttérzését, hogy a nyaka köré fonja a karjait. Meg akarta simogatni a haját és el akarta neki mondani, hogy sajnálja. Egy röpke pillanatig elképzelte, milyen lenne azokból a zafírszínű szemekből letörölni a könnycseppeket, és látni, ahogy kedvesen az övéibe néznek. Arra gondolt, adhatna az arcára egy finom csókot, csak hogy érezze a részvétét. De teljesen lebénította a férfi látványa, aki úgy sír, mint akinek összetörték a szívét, így nem tett semmit. Amikor Julia végre észbe kapott, hogy hol is van, gyorsan az ajtó takarásába húzódott, vakon előkotort valami papírdarabot a táskájából, és ezt írta rá:

Sajnálom, Julia Mitchell Utána, nem igazán tudva, mit tehetne, a lapot az ajtófélfának támasztotta, amit így közrezárt a mögötte halkan bezáródó ajtó. Nem a szégyenlőség volt Julia legfőbb jellemvonása. A legnagyobb értéke, az egyetlen, ami mindent elmondott róla, az az együtt érző képessége volt, de ezt a tulajdonságát biztosan nem a szüleitől örökölte. Az apja, aki bár tisztességes ember volt, hajlamos volt a szigorra és a makacsságra. Az anyja, aki már nem élt, semmilyen téren nem volt együtt érző, még az egyetlen gyerekével sem. Tom Mitchell nem volt a szavak embere, de mindenki ismerte és általában kedvelte is. A Susquehanna Egyetemnek volt a gondnoka, és a pennsylvaniai Selinsgrove körzet tűzoltóparancsnoka. Mivel a tűzoltóság teljesen önkéntes alapon működött, ezért a társaival állandó készenlétben álltak. Büszkén és nagy elhivatottsággal viselte az egyenruháját, ami azt jelentette, hogy akkor is alig volt otthon, amikor nem akadt sürgős eset. A lánya első torontói egyetemi napján is a tűzoltóállomásról telefonált, és le volt nyűgözve, amiért Julia végre felvette a telefont. - Hogy megy a sorod odafönt, Jules? Apja érzelemtől mentes, de megnyugtató hangja úgy vonta körbe, mint egy meleg takaró. Julia felsóhajtott. - Jól. Az első nap... érdekes volt, de minden rendben. - Jól bánnak veled azok a kanadaiak? - Hát persze. Nagyon kedvesek - Nos, inkább amerikaiak a szemetek. Pontosabban, egy amerikai.

Tom egyszer vagy kétszer megköszörülte a torkát, Julia pedig visszatartotta a lélegzetét. Sokévnyi tapasztalatból tudta, hogy valami komolyat fog hallani. Nem tudta elképzelni, mire számítson. - Kicsim, ma meghalt Grace Clark. Julia felült az ágyában és a levegőbe meredt. - Hallottad, amit mondtam? - Igen, igen. Hallottam. Kiújult a rákja. Azt hitték, jól van. De kiújult, és mire megtalálták, már a csontjaiban és a májában volt. Richard és a gyerekek nagyon le vannak sújtva. Julia beharapta az ajkát és visszafojtotta a zokogást. Tudom, hogy megvisel a hír. Olyan volt, mintha az anyád lett volna, Rachel pedig a középiskolában olyan kedves barátod volt. Hallottál felőle valamit? - Nem. Még nem. Miért nem mondta el nekem? - Nem tudom pontosan, mikor tudták meg, hogy Grace újra beteg. Átmentem hozzájuk az előbb, hogy találkozzak mindenkivel, de Gabriel még csak ott sem volt. Ez elég nagy galibát okozott. Ötletem sincs, hogy milyen állapotok fogadják majd. Meglehetősen sok a vadhajtás abban a családban - morgolódott Tom visszafogottan. - Küldesz virágot? - Azt hiszem, igen. Nem vagyok valami jó ebben, de majd megkérem Debet, hogy segítsen. Deb Laudy volt Tom barátnője. Julia elfintorodott a név hallatán, de megtartotta magának a megjegyzését. - Légy szíves, kérd meg, hogy az én nevemben is küldjön! Grace imádta a gardéniákat, és még annyi, hogy írjon hozzá egy üdvözlőkártyát is. - Meglesz. Szükséged van valamire? - Nem, jól vagyok. - És pénzre nincs szükséged? - Nincs, Apa. Jut mindenre az ösztöndíjból, ha figyelmesen beosztom. Tom megállt, és még mielőtt kinyitotta volna a száját, Julia tudta, hogy mi fog következni. - Sajnálom a Harvardot. Talán jövőre. A lány kihúzta magát és mosolyt erőltetett az arcára, még akkor is, ha az apja nem láthatta. - Talán. Majd beszélünk. - Szia, kicsim! Másnap reggel Julia a szokásosnál lassabban sétált az egyetem felé, s közben az iPodját használta figyelemelterelőnek. Fejben már megírta az e-mailt, amiben kifejezi Rachelnek a részvétét és a sajnálatát, de folyamatosan újrafogalmazta a szövegét. A szeptemberi szellő Torontóban meleg volt, amit imádott. Szeretett a tó közelében lenni. Szerette a kedvességet és a napsütést. Szerette a szemétmentes, tiszta utcákat. Szerette a tényt, hogy Torontóban van, és nem Selinsgrove-ban vagy Philadelpiában - hogy több száz mérföld választja el tőle. Csak remélni tudta, hogy ez így is marad. Gondolatban még mindig fogalmazta az e-mail szövegét Rachelnek, amikor belépett az olasz tanszék épületébe, hogy ellenőrizze a postáját. Valaki hozzáért a könyökéhez, majd kilépett a látóteréből. Kivette a fülhallgatóit. - Paul. Szia! A fiatalember lemosolygott a lányra, s tekintetének jó hosszú utat kellett lefelé megtennie. Julia apró volt, főleg tornacipőben, így a feje búbja alig ért fel a srác mellkasának vonaláig. - Hogy ment a találka Emersonnal? - Paul mosolya elhalványult, és aggódva nézett a lányra. Julia beharapta az ajkát, ami rossz szokása volt, ha ideges lett. Le kellett volna szoknia róla, de nem

tudott, most meg már észre sem vette, amikor csinálta. - Sehogy. Paul lehunyta a szemét és felemelte a fejét. Felsóhajtott. - Az. nem jó. Julia igyekezett pontosítani a helyzetet: - Az ajtaja zárva volt. Szerintem telefonált. nem tudom. Úgyhogy inkább nem mentem be. Paul észrevette a lány idegességét és hogy a szép ívű szemöldökei összeértek. Sajnálta Juliát, és magában szitkozódott. Átkozta a professzort, amiért ilyen durva. Julia könnyen sebezhetőnek tűnt, Emerson pedig megfeledkezett a diákjaiból kiváltott hatásáról. Ezért döntötte úgy Paul, hogy segít a lánynak. Ha telefonált, akkor jobb is, hogy nem zavartad. Reméljük, hogy ez állt a háttérben. Mert különben, hidd el nekem, az életedet tetted kockára. - Teljes vállszéllességben kihúzta magát és kényelmesen megfeszítette a karjait. - Ha van valami történés, csak szólj, meglátom, mit tehetek! Ha velem kiabál, én kibírom. De azt nem akarom, hogy veled kiabáljon. Mert a látszat azt mutatja, hogy belehalnál a sokkba, kis félős Úgy tűnt, Julia akar még mondani valamit, de végül csendben maradt. Halványan elmosolyodott, majd beleegyezően bólintott. Aztán a postaládájához lépett, hogy kiürítse a kis fiókot. Zömében szóróanyagokat kapott. Néhány tájékoztató a tanszéktől, köztük egy értesítés, hogy Gabriel O. Emerson professzor nyilvános előadást tart Szenvedély Dante Poklában: Halálos bűn önmagunk ellen címmel. Többször el kellett olvasnia a címet, mire az agya felfogta, amit látott. Amikor sikerült, halkan hümmögött. Aztán nagyot fújtatott, amikor végigfutott a második értesítőn, miszerint elmarad Emerson professzor előadása, és egy későbbi időpontban tartják meg. Majd még egyet horkantott, amikor a harmadikat is meglátta, hogy ugyancsak elmaradnak a professzor órái, találkozói, konzultációi, az új időpontokat pedig később jelölik ki. Még mindig emésztette az olvasottakat, amikor jól hátranyúlt a fiókjában, és a keze rátalált egy papírra. Kihajtotta és elolvasta:

Sajnálom, Julia Mitchell Próbálta kitalálni, mit is jelenthet pontosan, hogy egy nappal azután, hogy Emerson professzor szobájában hagyta az üzenetet, most a saját postafiókjában bukkan rá. De az agya kattogása abban a pillanatban megállt, ahogy megfordította a lapot és a következővel találta szembe magát:

Emerson egy seggfej

Harmadik fejezet Egy ilyen megalázó élmény hatására Julia nem is olyan régen még a földre vetette volna magát, hogy magzati pózba gömbölyödve a világ végéig úgy maradjon. De huszonhárom éves korára már megedződött. Így ahelyett, hogy a levélszekrénye előtt állva mély elmélkedésbe kezdett volna arról, hogy rövid tudományos karrierje miként lángolt fel, majd éget porrá a szeme láttára, csendesen befejezte a teendőit az egyetemen, aztán hazament. Minden jövőjével kapcsolatos gondolatot kizárt az agyából, inkább sorban elvégzett négy dolgot. Először, elvett a vészhelyzetre tartogatott pénzéből, amit nem túl fantáziadús módon egy Tupperware dobozban tartott az ágya alatt. Másodszor, elsétált a legközelebbi italboltba, ahol beszerzett egy üveg nagyon olcsó tequilát. Harmadszor, hazament és írt egy hosszú, részvétet kifejező e-mailt Rachelnek. Nem véletlenül nem írta bele, hogy hol él és mit csinál, ezért a levelet nem is az egyetemi címéről, hanem egy Gmailfiókról küldte. Negyedszer, elment vásárolni. Ez sírós és szívtépő tiszteletadás volt Grace és Rachel előtt, mivel

mindketten szerették a drága holmikat, ő viszont túl szegény volt a költekezéshez. Nem engedhette meg magának ezt a fajta szórakozást, amikor Selinsgrove-ba költözött és találkozott Rachellel a középiskola harmadik évében. Sőt, még most is alig engedhette meg, mivel az egyetemi juttatása nagyon soványka megélhetést biztosított, amit az egyetem kapuján kívül nem is gyarapíthatott. Amerikaiként ugyanis tanulóvízummal meglehetősen korlátozottak voltak a munkavállalási lehetőségei. Amikor elsétált a Bloor Street üzleteinek gyönyörű kirakatai előtt, gondolatai a régi barátnőjére és a nevelőanyjára terelődtek. Megállt a Prada áruház előtt, és felidézte az első és egyben utolsó alkalmat, amikor Rachel elvitte luxuscipő-vásárlási kőrútjára. Juliának még mindig megvolt az a fekete Pradamagassarkúja, jól elrejtve egy dobozban a szekrénye hátuljában. Egyszer vette fel, azon az estén, amikor rájött, hogy elárulták, és bár szerette volna megsemmisíteni, mint a ruháját, de képtelen volt rá. Rachel vette neki meglepetésként a hazatérésére, habár fogalma sem volt, hogy Julia valójában mire fog visszatérni. Ezt követően Julia a Chanel üzlete előtt állt egy örökkévalóságnak tűnő ideig, és zokogott, miközben Grace-re emlékezett. Arra, hogy mindig mosollyal és öleléssel várta, ha látogatóba ment hozzájuk. Hogy amikor az édesanyja tragikus körülmények között meghalt, Grace közölte vele, hogy szereti és szeretne az anyja lenni, ha megengedi neki. Hogy Grace sokkal jobb anya volt, mint Sharon valaha. Sharon szégyenére és Julia kényelmetlenségére. Amikor elapadtak a könnyei és az üzletek is bezártak, lassan visszasétált a lakásába, és vezeklésbe kezdett. Rossz nevelt gyerek, pocsék barát és egy óriási balfácán volt, akinek még csak eszébe sem jutott, hogy megnézze, van-e írás a papír hátulján, mielőtt ott hagyta a nevével egy olyan embernek, aki akkor tudta meg, hogy meghalt a szeretett édesanyja. Mégis mire gondolhatott, amikor megtalálta a papírt? Az egy, két, majd már három kupica tequilától felbátorodva Julia feltett magának néhány költői kérdést. És vajon most mit gondol rólam? Komolyan fontolóra vette a lehetőséget, hogy összeszedi a cuccait és felszáll egy Greyhound buszra, ami hazaviszi Selinsgrove-ba, csak hogy ne kelljen a férfival találkoznia. Szégyellte magát, amiért meg sem fordult a fejében, hogy Emerson professzor esetleg Grace-ről beszél a telefonban azon a borzalmas napon. De fel sem vetődött benne, hogy Grace rákja kiújult, arról nem is beszélve, hogy az asszony meghalt. Juliát feldúlta, hogy olyan rosszul indított a professzornál, akinek az ellenségeskedése bénító volt. De még bénítóbb volt az arca, amikor sírt. Abban a pillanatban kizárólag az érdekelte a lányt, hogy bárcsak valahogy megnyugtathatná a férfit, és ez a gondolat annyira elterelte a figyelmét, hogy a gyász kiváltójára nem is gondolt. Nem volt elég, hogy Gabrielnek megszakadt a szíve Grace halála miatt, mivel még esélye sem volt elköszönni tőle vagy elmondani neki, hogy szereti. Nem volt elég, hogy valaki, talán az öccse, Scott, alaposan lehordta, amiért nem ment haza. Nem, azután, hogy megsemmisült a gyásztól és a sírástól, a reptérre indulva volt szerencséje megtalálni Julia együtt érző levelét. És Paul írását a másik oldalon. Juliát meglepte, hogy a professzor nem rúgatta ki azonnal, ott helyben. Talán emlékszik rám. Ez a gondolat még egy utolsó tequila eredménye lett, de tovább már nem nagyon tudott ezen elmélkedni, mert összeesett a padlón. Valamivel jobb állapotban érezte magát Julia két héttel később, amikor megnézte az üzeneteit a tanszéken. Igen, pont úgy, mint aki a halálsoron van a felmentés legapróbb reménye nélkül. De nem, nem hagyta abba az iskolát, és nem ment haza. Az igaz, hogy szokása volt úgy elvörösödni, mint egy kisiskolás, és az is, hogy nagyon szégyenlős volt. Ám egyben makacs is. És konok. S annál sokkal többet szeretett volna még megtudni Dantéról, hogy ennyi miatt feladja. Ezért, ha a cél elérése érdekében keresnie kellett maga mellé egy egyelőre ismeretlen bűntársat, hogy kiszabaduljon a halálsorról, akkor szíves örömest vállalta ezt a feladatot. De Paulnak ezt még nem árulta el. Egyelőre.

- Julianne? Ide tudna jönni egy percre? - hívta az asztalához a kedves, idős asszisztens, Mrs. Jenkins. Julia szófogadón odasétált. - Volt esetleg valami problémája Emerson professzorral? - Én, öö... nem tudom. - Elvörösödött, és hevesen elkezdte harapdálni a szája belsejét. - Két sürgős e-mailt kaptam ma reggel tőle, amiben azt írta, egyeztessek önnel egy időpontot, hogy a visszatérése után a lehető leghamarabb találkozhassanak. Ilyet még sosem kért tőlem. A tanárok jobban szeretik ezt maguk intézni. O viszont ragaszkodott ahhoz, hogy én csináljam, sőt, még bizonyosodjak is meg arról, hogy feljegyezte a dátumot. Julia bólintott, majd elővette a határidőnaplóját a hátizsákjából, s közben nagyon koncentrált arra, hogy ne képzelje el, mi is állhatott azokban az e-mailekben. Mrs. Jenkins kérdőn pillantott rá: - Akkor holnap jó? Julia arcából kifutott a vér. - Ma este jön meg, és holnap négykor szeretne önnel találkozni az irodájában. Ott tud lenni? Meg kell neki írnom a választ. Julia biccentett és ügybuzgón feljegyezte az időpontot a naptárába, mintha erre egyáltalán szüksége lett volna. - Azt nem mondta, miről van szó, de azt kihangsúlyozta, hogy komoly. Vajon ez mit jelenthet. Mrs. Jenkins nem fejezte be a mondatot. Julia elvégezte az összes tennivalóját az egyetemen, majd hazament, hogy elkezdjen csomagolni a hűséges Senorita Tequila társaságában. Másnap reggelre Julia már bepakolta a ruhái nagy részét két hatalmas bőröndbe. Ám nem volt hajlandó beismerni magának (vagy a tequilának) a kudarcot, ezért úgy döntött, nem fog becsomagolni mindent, így egy ideig az ujjaival babrált idegesen, hogy elterelje a figyelmét. Aztán azt tette, amit minden valamit magára adó, a jövővel nem szembenéző végzős egyetemista tenne ebben a helyzetben, persze, az ivás és a hasonló cipőben járó diákokkal való lógás mellett: kitakarította a lakását. Nem vett igénybe túl sok időt. De mire végzett, minden a helyére került, enyhe citromillat lengedezett a levegőben, és még a legapróbb részek is csillogtak. Az eredmény látványa jóleső büszkeséggel töltötte el a lányt, aki ezek után felszegett fejjel pakolta be a hátizsákját. Ezalatt Emerson professzor dühösen vágtatott keresztül a tanszék csarnokán, felhívta magára a végzős egyetemisták és a kollégái figyelmét. Nagyon pocsék kedvében volt, és senkinek sem volt mersze szóba elegyedni vele. Ezekben a napokban egyébként is ingerlékeny volt, de ezen a rossz alaphangulatán csak még inkább súlyosbított az idegeskedés és az alváshiány. Egészen biztos, hogy az Air Canada összes istene elátkozta azzal, hogy a Philadelphiából hazatartó repülőn egy apuka és a kétéves fia mellé ültették. A gyerek sírt és összepisilte magát (és őt is), miközben az apja úgy aludt, mint a bunda. A repülőgép félhomályában, az Armani-nadrágját próbálva kitisztítani, Emerson komolyan elgondolkozott, hogy a sterilizációt törvénybe kellene foglalni és kötelezően érvényesíteni a hanyag szülők esetében. Julia pontosan érkezett a négyórai találkozójára, és nagyon megkönnyebbült, amikor az ajtót zárva találta. Ám az öröme hamar elszállt, amikor meghallotta, hogy a professzor mégiscsak bent van az irodájában, és éppen Paullal kiabál. Amikor Paul tíz perccel később előkerült, még mindig az a százkilencven magas férfi volt, de szemmel láthatóan remegett, s ettől Julia tekintete a vészkijáratra szegeződött. Csak öt lépés, és a csapóajtó mögött már szabad lenne, és futhatna a rendőrség elől, amiért indokolatlanul szólaltatta meg a csengőt. Nem vitás, nagyon kecsegtető lehetőség volt. Paul elkapta a lány pillantását, és megrázta a fejét. Megeresztett néhány cifra jelzőt a professzorról,

majd elmosolyodott: - Lenne kedved valamikor meginni velem egy kávét? Julia meglepetten nézett rá. Már éppen elég rossz idegállapotban volt a találkozó miatt, úgyhogy különösebb mérlegelés nélkül igent mondott. A lány elpirult, majd előkapott egy papírfecnit, s miután elővigyázatosan ellenőrizte, nincs-e ráírva valami, ^sietősen lefirkantotta a mobilszámát. Paul elvette a papírt, megnézte, aztán megpaskolta a lány karját. - Kapd el a mogyoróit, Nyuszi! Juliának még annyi ideje sem volt, hogy megkérdezze a fiatalembertől, miből gondolja, hogy Nyuszi a beceneve, vagy egyáltalán annak kell-e lennie, mert egy kellemes orgánumú, de türelmetlen hang már meg is szólította: - Most:, Miss Mitchell! Belépett Gabriel irodájába, majd már az ajtóban megtorpant bizonytalanul. Emerson professzor fáradtnak tűnt. Lilás karikák futottak a szeme alatt, nagyon sápadt volt, ami mintha még soványította is volna. Miközben belemerült egy iratba, a nyelve hegyével lassan megnedvesítette az alsó ajkát. Julia csak bámult, megbabonázták az érzéki ajkak. Egy pillanat múlva, bár nagy erőfeszítésébe került, elkapta a szemét a férfi szájáról, hogy inkább a szemüvegét nézze. Még sosem látta korábban, talán csak akkor viselte, amikor fáradtak voltak a szemei. A Prada-szemüveg jó szolgálatot tett, hogy a csontig hatoló zafír szempárt, ha csak részlegesen is, de elrejtse. A fekete keret éles kontrasztban állt a férfi melegbarna hajával és szemének kékségével, így a szemüveg uralta az arcát. Juliának hirtelen az futott át az agyán, hogy nemhogy életében nem látott még ennyire vonzó tanárt, de olyannal sem találkozott, aki ilyen aprólékosan odafigyelt a megjelenésére. Egy Prada-reklámban is szerepelhetett volna, ami egyetlen professzorral sem fordult még elő. (Itt kell megjegyezni, hogy az egyetemi professzorokat általában nem a divatérzékük miatt szoktuk csodálni.) Ahhoz elég jól ismerte a férfit, hogy tudja, úgy vág az esze, mint a borotva. Tudta azt is róla, hogy nagyon sokat ad az illemre és az udvariasságra, legalábbis az utóbbi időben. Ezért feltételezte, hogy talán abból csak nem lenne gond, ha önkényesen helyet foglal az egyik kényelmes bőrfotelban, különösen úgy, ha a professzor emlékezett rá régről. De abból, ahogy megszólította, Julia jobbnak látta, ha állva marad. Kérem, Miss Mitchell, foglaljon helyet! - A hangja hűvös és távolságtartó volt, és egy kényelmetlennek tűnő fémszékhez irányította. Julia felsóhajtott, majd a kemény IKEA-székhez sétált a hatalmas beépített könyvespolc előtt. Szívesebben ült volna máshova, de úgy döntött, inkább nem bőszíti fel a férfit. - Húzza az asztalom elé azt a széket, mert nem fogom nyújtogatni a nyakam, hogy lássam! A lány csak állt és tette, amit mondtak neki, de idegességében leejtette a hátizsákját. Összerezzent és tetőtől talpig elpirult, amikor a táskájából kiborultak az apróságok, köztük egy tampon, ami az asztal alatt Emerson professzor bőr aktatáskája felé gurult, majd néhány centivel előtte megállt. Talán addig nem veszi észre, amíg elmegyek! Zavarában Julia lehajolt, hogy összeszedje a hátizsákja szétszóródott tartalmát. Ám amikor éppen befejezte, az ősrégi táskának elszakadt a füle, és minden, ami benne volt, hatalmas koppanással a földre zuhant. A lány gyorsan letérdelt, hogy a papírjait, a tollait, az iPodját, a mobilját és a zöldalmáját összegyűjtse, aminek sikerült a padlón végiggurulnia, hogy végül a professzor gyönyörű perzsaszőnyegén kössön ki. Ó, minden végzős diák és elcseszések istene, öljetek meg! Kérlek! - Ezt direkt csinálja, Miss Mitchell?

Julia gerince megfeszült a szarkazmusra, egyenesen Emerson arcába nézett, és sírhatnékja támadt a férfi arckifejezésétől. Hogyan lehet valaki ilyen angyali névvel ennyire kegyetlen? Hogyan lehet egy ennyire kellemes hang ilyen durva? Egy pillanatra elveszett Gabriel szemének mélységében, és visszavágyott azokba az időkbe, amikor ez a tekintet kedvesen néztek le rá. De ahelyett, hogy átadta volna magát a kétségbeesésnek, vett egy nagy levegőt, és úgy döntött, jobban teszi, ha hozzászokik a férfi új énjéhez, még akkor is, ha ez súlyos és fájdalmas csalódás volt. Némán megrázta a fejét, majd újra lehajolt, hogy összeszedje a táskája tartalmát. - Választ várok, ha felteszek egy kérdést. Mostanra sem tanulta ezt meg? - A professzor gyorsan végignézett Julián, majd újra a kezében tartott iratot tanulmányozta. - Talán mégsem olyan okos. - Elnézést, doktor Emerson. - Még a lányt is meglepte a saját hangja. Finom, de acélos volt. Nem tudta, honnan jött ez a bátorság, de halkan megköszönte a végzősök isteneinek, hogy kisegítették, amikor szüksége volt rájuk. - Professzor Emerson - csattant fel a férfi. - Doktorból tizenkettő egy tucat. Még a csontkovácsok és a pedikűrösök is doktornak tartják magukat. Julia már kiábrándultan próbálta becipzárazni a hátizsákját. Ám a cipzár is elszakadt. Visszatartott lélegzettel rángatta, és minden erejével próbált életet lehelni bele, kimondatlan szitkozódás közepette. - Megtenné, hogy abbahagyja a matatást azzal a nevetségesen förtelmes hátizsákkal, és leül abba a székbe, mint egy normális ember? Julia látta rajta, hogy már füstöl az idegességtől, így hát letette a földre a nevetségesen förtelmes hátizsákját, és csendben ült a kényelmetlen széken. Összekulcsolta a két kezét, csak hogy megelőzze az ujjai folyamatos babrálását, és várt. - Biztosan azt hiszi, hogy jól szerepelt. Azt hiszi, hogy ez vicces volt. - A professzor a lány felé dobott egy darab papírt, ami pár centire landolt Julia tornacipőjétől. Ahogy lehajolt érte, látta, hogy annak a borzalmas üzenetnek a másolata, amit Grace halálának napján hagyott ott. - Meg tudom magyarázni. Hiba volt. Nem én írtam mindkettőt. - Nem érdekelnek a mentegetőzései. Kértem, hogy jöjjön az irodámba, de nem jött, igaz? - De éppen telefonált. Az ajtó zárva volt, és. - Az ajtó nem volt zárva! - Ismét Julia felé dobott valamit, ami egy névjegyre hasonlított. - Talán ezt is viccnek szánta? A lány a kezébe vette a papírt, majd felszisszent. Egy kis részvétkártya volt, olyan, amit virággal szokás küldeni: Osztozom a fájdalmatokban. Kérlek, fogadjátok részvétem. Szeretettel: Julia Mitchell A férfira nézett, aki szinte már majdnem felrobbant az idegességtől. Julia gyorsan pislogott, miközben próbálta összeszedni a szavakat, hogy kimagyarázza magát. - Nem az, aminek hiszi. Csak azt akartam mondania, hogy sajnálom. - Nem volt erre elég az a pár sor, amit itt hagyott? - De ez a családjának szólt, akik. Ebből hagyja ki a családomat! - Elfordult a lánytól, majd behunyta a szemét, levette a szemüvegét, hogy mindkét kezével megdörzsölhesse az arcát. Julia a meglepődöttség földjéről egyenesen a döbbenet mocsarába süllyedt. Senki nem magyarázta meg neki! A professzor teljesen félreértette a kártyát, és senki nem világosította fel. Görcsbe ránduló gyomorral döbbent rá, hogy mit is fog ez jelenteni. Úgy tűnt, Emersonnak sikerült herkulesi erővel lenyugtatnia magát, mit sem törődve a lány elkalandozó gondolataival, majd becsukta a kezében tartott dossziét, és megvetően az asztalra dobta.

Julia szemébe nézett. - Értem, hogy azért jött ide ösztöndíjjal, hogy Dantéról tanuljon. És ezen a tanszéken én vagyok az egyetlen professzor, aki ebben a témában vállalja a témavezető szerepét. Ezért - mutatott felváltva magukra - ez nem fog működni. Keresnie kell egy új témát és egy új konzulenst! Vagy menjen át egy másik tanszékre, de még jobb lenne, ha egy másik egyetemre! Tájékoztatni fogom az ittlétéért felelős vezetőt a döntésemről, ami azonnal hatályba is lépett. Most pedig, ha megbocsájt! - Azzal a laptopja felé fordult a székével, majd vadul gépelni kezdett. Julia le volt taglózva. Miközben ott ült csendben, nemcsak a szóáradatot fogta fel, hanem annak következményét is. A professzor megszólalt, de még annyi fáradságot sem vett, hogy a lányra nézzen: - Ennyi, Miss Mitchell. Juliának esze ágában sem volt vele vitatkozni, nem lett volna semmi értelme. Felállt, még mindig szédülten, majd felvette a kalamajkát okozó hátizsákját. A mellkasához szorította, aztán kissé bizonytalan léptekkel úgy sétált ki az irodából, mint egy zombi. Miután kilépett az épületből és átvágott a Bloor Street másik oldalára, rájött, rossz napot választott arra, hogy otthon hagyja a kabátját. A hőmérséklet leesett, az ég kapui pedig megnyíltak. Öt lépést sem tett a tanszék épületétől, de a vékony, hosszú ujjú felsőjéből már csavarni lehetett volna a vizet. Nem volt nála esernyő, úgyhogy szembenézett a sorsával. Három hosszú háztömböt kellett még sétálnia hidegben és esőben, hogy hazaérjen. Ó, a rossz karma és a viharok istenei, kegyelmezzetek nekem! Séta közben megnyugtatta a tudat, hogy a nevetségesen förtelmes hátizsákja az, ami eltakarja a csurom vizes és minden bizonnyal átlátszó felsőjét meg a pamut melltartóját. Ezt kapd ki, Emerson professzor! Lassan kezdte felfogni, hogy mi is történt az irodában. Végszükség esetére pakolta össze előző este a csomagjait. Mert szentül hitte, hogy a férfi emlékezni fog rá. Arra számított, hogy gyengéd lesz vele. De nem volt. Esélyt sem kapott arra, hogy megmagyarázza a kolosszálisan elcseszett fecnit. Gabriel félreértette a kártyát és a virágot is. És még a programból is kirúgta. Ennyi. így most szégyenére vissza kell mennie Tom selinsgrove-i házába. O pedig megtudja, hogy hazament, és egy jót nevet rajta. Ok mindannyian nevetni fognak rajta. Szegény Julia! Azt hitte, hogy elhagyhatja Selinsgrove-ot és kezdhet valamit az életével. Azt hitte, hogy megszerezheti a diplomáját és tanár lehet. Mégis kit akart ezzel becsapni? De most már úgyis mindegy, legalábbis erre a tanévre. Lenézett a szétszakadt és már szét is ázott hátizsákjára, és úgy szorította a melléhez, mintha egy kisgyerek lenne. A szörnyen megalázó és félszeg bemutatója után már úgysem maradt egy csepp büszkesége sem. És hogy pont a férfi előtt történjen meg mindez, annyi év után, nos, ez már túl sok volt. Az elgurult tamponra gondolt, és arra, hogy ötkor, amikor az aktatáskájáért nyúl majd Gabriel, akkor fog igazán beteljesedni a megalázottsága. De legalább már nem kell ott lennie, hogy lássa a megdöbbent és undorodó arckifejezését. Szinte látta lelki szemei előtt a sokkot, ahogy a férfi lehajol a gyönyörű perzsaszőnyegéhez, ami a szoba dísze, és hangosan felnyögve látja meg, amit nem kellene. Nagyjából két háztömbnyire a lakásától, Julia hosszú barna haja tincsekben tapadt a fejére. A tornacipői cuppogó hangot adtak minden lépésnél. Az eső úgy folyt végig a testén, mintha egy csatorna alatt állna. Autók és buszok száguldottak el mellette, de még Hezitált, mert biztosra vette, hogy a sofőr nem neki szánta az invitálást. Körülnézett, de ő volt az egyetlen őrült az utcán, aki egy égszakadás kellős közepén döntött a sétálás mellett. Kíváncsi lett, s egy lépéssel közelebb ment. Jól tudta, hogy még egy kanadai városban sem szabad beszállni az idegenek mellé. De amikor a vezető felé pillantott és meglátta a fürkésző kék szempárt, lassan mégis elindult.

- Még tüdőgyulladást kap és meghal. Szálljon be! Hazaviszem. -A hang lágyabb volt, eltűnt belőle az él. Még csak nem is hasonlított arra, amire a lány nemrégről emlékezett. Csakis az emlék kedvéért, semmi másért, beült az autóba, óvatosan behúzta az ajtaját, és halkan elnézést kért a Jaguárok lelkétől, hogy tönkreteszi a gyönyörű fekete bőrbelsőt és a hibátlan lábtörlőket. Egy pillanatra elrévedt, amikor meghallotta Chopin noktürnjének, a 9-es opusz második darabjának a dallamát, ami betöltötte a fülét, majd elmosolyodott. Mindig is szerette ezt a művet. A sofőr felé fordította az arcát: - Köszönöm szépen, Emerson professzor.

Negyedik fejezet Emerson professzor rossz irányba fordult. Bár az életét leginkább úgy lehetne jellemezni, mint rossz útválasztások sorozatát, de a mostani teljesen véletlen volt. Ugyanis az iPhone-ján olvasott - egy dühös e-mailt a bátyjától -, miközben a viharban a Jaguárt vezette a torontói csúcsforgalom kellős közepén. Ennek lett az eredménye, hogy a Queen’s Parkról balra fordult a Bloor Streetre, és nem jobbra. Ez pedig azt jelentette, hogy a lakásával ellenkező irányba tartott. Elképzelhetetlen volt, hogy a dugóban megforduljon a Blooron, sőt akkora volt a forgalom, hogy még kihúzódni sem tudott volna, hogy valahol jobbra letérve visszamehessen. Így botlott bele a csuromvizes és szánalmasan festő Miss Mitchellbe, aki leverten sétált a járdán, mintha hajléktalan lenne, és hirtelen bűntudattól vezérelve invitálta be az autójába, ami a szeme fénye és örömének forrása volt. - Sajnálom, hogy tönkreteszem a kárpitot - szólalt meg a lány bizonytalanul. Emerson professzor ujjai még szorosabban tartották a kormányt. - Van valaki, aki kitisztítja, ha beszennyeződik. Julia lehajtotta a fejét, mert bántotta a válasz. A férfi egyértelműen a szennyhez hasonlította, de már nyugodtan tarthatta annak. Szennynek a talpa alatt. - Hol lakik? - kérdezte Emerson, törekedve arra, hogy udvarias és biztonságos mederben folyjon a beszélgetésük az alatt a remélhetőleg rövid idő alatt, amit együtt kell tölteniük. - A Madisonon. Ott van, nem messze, jobbra. - A lány előremutatott az ujjával. - Tudom, hol van a Madison - érkezett azonnal a válasz. Julia a szeme sarkából figyelte a férfit, majd az ablak felé dőlt Lassan elfordította a fejét, hogy kinézhessen, és az alsó ajkát durván a fogai közé harapta. Emerson professzor magában szitkozódott. A lány még az ázott, kócos barna hajával is csinos volt barna szemű angyal, farmerban és tornacipőben. A gondolatai megtorpantak ennél a jellemzésnél. A barna szemű angyal kifejezés furcsán ismerős volt, de nem tudta pontosan beazonosítani, honnan, ezért félre is söpörte az elméjében. - Hányas szám a Madisonon? - Annyira finomított a hangján, hogy Julia alig hallotta. - Negyvenöt. A férfi bólintott, majd nemsokára megállt egy háromemeletes tégla társasház előtt. - Köszönöm - mondta halkan a lány, és már nyúlt is a kilincsért, hogy elmenekülhessen. - Várjon! - Szólt erélyesen Emerson, majd a hátsó ülésre nyúlt egy nagy fekete esernyőért. Julia várt, majd megdöbbenve figyelte, ahogy a professzor körbesétálja az autót, hogy kinyissa neki az ajtót, majd nyitott ernyővel várt, hogy ő és vele a förtelem kiszálljon a kocsiból. Aztán végigsétált mellette a járdán, egészen a bejárati ajtóig. - Köszönöm - ismételte meg a lány, miközben megpróbálta a hátizsákján a cipzárt elhúzni, hogy kivehesse a kulcsait. A professzor igyekezett leplezni a rosszallását az undorító látvány miatt, és nem szólt semmit.

Figyelte, ahogy Julia a cipzárral bajlódik, majd az arcát fürkészte, ahogy elvörösödik és dühbe gurul, mert a cipzár nem akart szétnyílni. Eszébe jutott a lány arckifejezése, amikor ott térdelt a perzsaszőnyegen, s felötlött benne, hogy ez az egész bonyodalom az ő hibája. Szó nélkül kivette Julia kezéből a táskát, majd odanyújtotta neki a csukott esernyőt. Széttépte a cipzárt és szétnyitotta a hátizsákja száját, hogy Julia megkereshesse benne a kulcsait. Meg is találta, de annyira ideges volt, hogy elejtette. Aztán amikor felvette őket, úgy remegett a keze, hogy nem tudta megfogni a megfelelő kulcsot. A professzor elveszítette minden türelmét, kikapta a lány kezéből a csomót, és végig próbálta az összes kulcsot a zárban. Amikor sikerült kinyitnia az ajtót, előbb előreengedte a lányt, majd odaadta neki a kulcsait. Julia visszavette a borzalmas táskáját, majd elmormolt egy köszönömöt. Elkísérem a lakásáig - jelentette ki a férfi, majd követte az előtérben. - Egyszer a házunk előcsarnokában szólított meg egy hajléktalan. Sosem lehetünk elég óvatosak. Julia imádkozott, hogy gyorsan találja meg a bejárati ajtó kulcsait. És az imái nyitott fülekre találtak. Már épp azon volt, hogy beosonjon a lakásba, majd határozottan, de nem udvariatlanul a férfira csukja az ajtót, ám megállt. Majd, mintha évek óta ismerné, rámosolygott és udvariasan megkérdezte, hogy nem kér-e egy csésze teát. Annak ellenére, hogy meglepte a meghívás, Emerson professzor előbb találta magát a lakásban, minthogy esélye lett volna végiggondolni, vajon mennyire jó ötlet ez. Ahogy körbenézett a kicsi és szánalmas lakáson, rájött, hogy nem volt az. - Elvehetem a kabátját, Professzor? - Julia csilingelő hangja kizökkentette. - Hová tenné? - kérdezte a férfi, mert nem úgy tűnt neki a lány, mint akinek van egy szekrénye vagy az ajtó mögött egy fogasa. Julia szeme a padlóra szegeződött, és behúzta a nyakát. A professzor látta, hogy idegesen elkezdte rágni az ajkait, és azonnal megbánta az udvariatlanságát. - Elnézést - mondta, majd átnyújtotta hosszú Burberry-kabátját, amire kifejezetten büszke volt. És köszönöm. Julia óvatosan felakasztotta a bejárati ajtó hátulján lévő fogasra, és gyorsan a földre tette a hátizsákját. - Jöjjön beljebb és helyezze magát kényelembe! Csinálok egy teát. Emerson professzor odasétált az egyik székhez a kettőből, ami a lakásban volt, és csak a lány miatt próbálta leplezni az undorát. A lakás kisebb volt, mint az ő vendégszobájának a fürdője. Csak egy kis ágy volt, az is a falnak tolva, egy kávézóasztal két székkel, egy alacsony IKEA-könyvespolc és egy szekrény. Volt még egy apró szoba és egy fürdőszoba, de konyha sehol. A férfi szeme végigpásztázta a helyiséget bármilyen apró bizonyítékért, hogy kulináris tevékenység folyik a lakásban, majd a tekintete végül megállapodott egy mikron és egy villanyrezsón, ami elég bizonytalanul állt a konyhaszekrényen. Egy kis hűtőszekrény volt mellette a padlón. - Van elektromos vízforralóm - tudatta Julia csillogó szemekkel, mintha most jelentette volna be, hogy kapott egy gyémántgyűrűt a Tiffanytól. Gabriel észrevette, hogy a víz még mindig patakokban folyik le a lányról, majd meglátta a víz alatt a ruháját, és azt, ami a ruha alatt volt, mert a hidegtől. Gyorsan és kissé fátyolos hangon felajánlotta, hogy majd ő folytatja a teafőzést, Julia pedig csak menjen és szárítkozzon meg. Julia újra lehajtotta a fejét, majd még azelőtt elvörösödött, hogy gyorsan eltűnt a fürdőszobában és felkapott egy törölközőt. Pár pillanat múlva jött elő egy lila törölközővel, amit a vizes ruhái köré csavart, és még eggyel, amit a kezében tartott. Olyan mozdulatot tett, mint aki végig akar csúszni a szobán, hogy feltörölje a tócsát, amit egészen a bejárati ajtótól a szoba közepéig húzott. A professzor felállt és megállította.

- Majd én. - mondta. - Át kellene öltöznie száraz ruhába, mielőtt tüdőgyulladást kap. És meghalok - tette hozzá a lány inkább csak magának, mint a férfinak, majd eltűnt a kisszobában, és igyekezett nem megbotlani a két hatalmas bőröndéjében. A professzor elcsodálkozott, hogy miért nem csomagolt még ki, de aztán ki is verte a fejéből, mert nem tartotta fontosnak. Gabriel összeráncolta a homlokát, miközben feltörölte a vizet a már sokat tapasztalt és karcolt parkettáról. Amikor befejezte, felnézett a falakra, amik valaha biztosan fehérek voltak, de most már koszos krémszínűek, felhólyagosodtak és hámlottak. Szemrevételezte a plafont, ahol jó pár vízfolt terjeszkedett, és az egyik sarokban már a penész is felütötte a fejét. Megborzongott, hogy mi az ördögért kell egy olyan csinos lánynak, mint Miss Mitchell, egy ilyen borzalmas helyen laknia. Azt viszont el kellett ismernie, hogy a lakás nagyon tisztán és rendben volt tartva. Talán túlzottan is. - Mennyi a havi bére? - kérdezte enyhén grimaszolva, ahogy újra megpróbálta a közel 190 centis testét belepréselni abba az ócska tákolmányba, ami összecsukható székként szolgált. Nyolcszáz dollár egy hónapra, rezsivel együtt - válaszolt Julia, még mielőtt belépett a fürdőszobába. Emerson professzor most sajnálkozva gondolt arra az Armani-nadrágra, amit a pennsylvaniai repülőút miatt dobott ki. Nem tudta volna elviselni a gondolatot, hogy olyan ruhát viseljen, amit valaha vizelet áztatott, még úgy sem, ha ki lett tisztíttatva, ezért inkább kidobta. De az összeg, amit Paulina a nadrágra költött, bőven fedezte volna Miss Mitchell lakbérét egy egész hónapra. Sőt, még maradt is volna belőle. Körülnézett az apró lakásban, ami fájón és lehangolón tiszta volt, és megállapította, hogy a lány ebben az állapotban is megpróbálta otthonossá tenni. Az ágya melletti falon Henry Holiday festményének másolata lógott, amin Dante találkozik Beatricével a Ponte Santa Trinitán. A professzor elképzelte, ahogy a lány a fejét a párnának támasztja, hosszú, csillogó haja körbeöleli az arcát, és elalvás előtt Dantét látja. Gyorsan kiverte ezt a gondolatot a fejéből, majd elmerengett azon, milyen furcsa, hogy mindkettejüknek megvan ez a festmény. Hosszan elnézte a képet, és meglepődve állapította meg, hogy Julia mennyire hasonlít Beatricére. Ezt a hasonlóságot eddig soha nem vette észre. Ám most ez a hasonlóság szöget ütött a fejébe, de inkább nem akarta továbbgondolni. Több kisebb képet látott még különböző olasz színhelyekről a lakás hámladozó falain, például a firenzei dóm rajzát, a velencei Szent Márk tér vázlatát és a római Szent Péter-székesegyház fényképét. Az ablakban felfedezett néhány cserép fűszernövényt és egy ág könnyezőpálmát, amit Julia szemmel láthatóan szeretett volna termékeny növénnyé nevelni. Konstatálta, hogy a függönyök kedvesek. Halványlilák, így színben tökéletes összhangban voltak a takaróval és a párnákkal. A könyvespolcon sok angol és olasz kötet is sorakozott. A professzor futólag szemügyre vette őket, és bár ki nem mutatta volna, de le volt nyűgözve a lány amatőr gyűjteményétől. De mindent egybevetve, a lakás régi, kicsi, rossz állapotú és konyha nélküli volt, Emerson még a kutyáját sem engedte volna ilyen helyen élni, már ha egyáltalán lett volna kutyája. Julia előkerült egy tornaruhának tűnő felszerelésben, fekete sportfelsőben és jóganadrágban. Szép haját összecsomózta és majdnem a feje tetejére kötötte valamilyen hajgumival. A professzor megállapította, hogy még ebben a hétköznapi viseletben is nagyon csinos. Rendkívül csinos, és ha merne ilyet mondani, akkor tündérszerű. Van English Breakfast és Lady Grey - szólt vissza a lány a válla fölött, miközben térdre ereszkedett, hogy a vízforraló dugóját bedugja a ruhásszekrény alatti konnektorba. A professzor nézte, ahogy térdel, ugyanúgy, ahogy az irodájában tette, és csöndben megrázta a fejét. A lány nem volt öntelt és önzőn büszke, amit a férfi erénynek tartott, de fájt neki, hogy folyamatosan ilyen helyzetben kell látnia, bár nem tudta megmondani, miért. - English Breakfast. Miért lakik itt?

Julia gyorsan felegyenesedett, reagálva a férfi hangjából kivehető élre. Még mindig háttal állt neki, miközben elővett egy nagy barna kannát és két meglepően gyönyörű porceláncsészét, hozzáillő aljakkal. Ez egy csendes utca, egy szép környéken. Nincs autóm, és gyalog kell iskolába mennem. Elhallgatott, amíg két ezüstkanalat tett a csészealjakra - Ez volt a szebbik lakás, amit az árkategóriámban megnéztem. - Úgy tette le a kávézóasztalra a csészéket, hogy nem pillantott a férfira, majd visszament a szekrényhez. - Miért nem a mesterképzésre járóknak fenntartott kollégiumba költözött a Charles Streeten? Julia leejtett valamit, de a professzor nem látta, mi volt az. Eredetileg másik egyetemre akartam menni, de nem úgy alakultak a dolgok. És mire eldöntöttem, hogy ide jövök, a kollégium már tele volt. - És hová akart menni? A lány idegességében elkezdte rágni az alsó ajkát. - Miss Mitchell? - A Harvardra. Emerson professzor majdnem leesett a rendkívül kényelmetlen székről. - A Harvardra? És akkor mégis mi az ördögöt csinál itt? Julia félénken elmosolyodott, mintha ismerné a férfi dühének - Toronto az észak Harvardja. - Ne legyen szemérmes, Miss Mitchell! Kérdeztem valamit. Igen, Professzor. És tudom, hogy mindig választ vár a kérdéseire. - Kérdőn felhúzta a szemöldökét, mire a férfi elkapta róla a pillantását. - Az apám nem tudta kifizetni a hozzájárulást, ami az oktatásomhoz kellett volna, az ösztöndíj pedig nem volt elég, mert Cambridge-ben sokkal drágább a megélhetés, mint Torontóban. Már így is több ezer dollár diákhitelem van a Saint Joseph’s Universityről, ezért döntöttem úgy, hogy jobb nem hizlalni azt a számlát. Ezért vagyok itt. Újra térdre ereszkedett, hogy kihúzza a vízforraló dugóját, mert a víz felforrt, a professzor pedig közben döbbenetében a fejét csóválta. Ez nem volt az aktájában, amit Mrs. Jenkins odaadott -háborgott. - Igazán szólhatott volna nekem erről! Julia nem vett róla tudomást, és elkezdte a forró vizet a kannában lévő teafűre önteni. A férfi előrehajolt a székében és hevesen mutogatott. - Ez egy borzalmas lakás, még egy tisztességes konyha sincs! Mégis mit eszik itt? A lány az asztalra tette a kannát és a teaszűrőt, majd leült a másik összecsukható székre. Zavarában elkezdett babrálni a kezével. - Nagyon sok zöldséget eszem. A rezsón tudok leves és kuszkuszt is készíteni. A kuszkusz nagyon tápláló. - A hangja remegett egy kicsit, de próbált vidámnak tűnni. - Nem élhet ilyen szeméten! Még egy kutya is jobban táplált! A professzor ezúttal nemcsak nézte, hanem alaposan szemügyre is vette Juliát. Ahogy figyelte a gyötrődő kifejezést az arcán, ami elcsúfította szép vonásait, akkor értette meg lassan, hogy ő, Gabriel O. Emerson professzor, egy gigantikusan nagy seggfej. Azért szégyenítette meg a lányt, mert szegény. Pedig nem volt abban semmi szégyellnivaló. O is volt szegény, nagyon szegény, régen. Mindemellett Julia egy okos és csinos nő volt, ráadásul a hallgatója is. Nem kellett szégyenkeznie. O meg besétált a kis lakásába, amit a lány próbált kényelmessé és otthonossá tenni, mert nem volt más hely, ahová mehetne, ő pedig azt mondta rá, hogy ez még egy kutyának is borzalmas lenne. Értéktelennek és butának állította be Juliát, pedig egyik sem volt. Mit mondana erre Grace, ha hallaná? Emerson professzor egy seggfej volt. De most már legalább tudta is.

- Bocsásson meg - mondta vontatottan -, nem tudom, mi ütött belém! - Becsukta a szemét, és elkezdte dörzsölni. - Most veszítette el az édesanyját. - Julia finom hangja mélyen együtt érző volt. Mintha valami helyére kattant volna a férfiban. - Nem kellene itt lennem! - Gyorsan felállt - Mennem kell! Julia követte a bejárati ajtóig. Felvette a vendég esernyőjét és odaadta neki a kabátját. Majd ott állt lesütött szemmel és lángoló orcákkal, várva, hogy a professzor elmenjen. Már megbánta, hogy megmutatta neki a lakását, mert egyértelmű volt, hogy méltatlannak találja magához. Pár órával korábban még büszke volt a kicsi, de tiszta egérlyukra, most viszont le volt sújtva. Arról nem is szólva, hogy megint meg kellett alázkodnia a férfi előtt. És ez volt a legrosszabb az egészben. Emerson a lány vagy valami más irányába bólintott, köszönésfélét mormogott, majd kisétált. Julia az ajtónak támasztotta a hátát, és végre megengedte magának a kiváltságot, hogy sírjon. Kopp. Kopp. Tudta, hogy ki az. De egyszerűen nem akarta kinyitni az ajtót. Könyörgök a túlfizetett, még-a-kutyának-sem-kell lakások isteneihez, hogy hagyjon engem békén! Ám halk és gyors imája hatástalan maradt. Kopp. Kopp. Kopp. Kapkodva megtörölte az arcát, aztán résnyire kinyitotta az ajtót. A nyilvánvaló ténytől, hogy sírt az elmenetele és a visszatérte között, úgy pislogott rá a férfi, mint a karácsonyfa villódzó égője. Julia megköszörülte a torkát, majd lenézett Emerson olasz, nyújtott orrú cipőjére, amivel finoman dobolt a földön. - Mikor evett utoljára steaket? Julia felnevetett és megrázta a fejét. Nem is tudta felidézni. - Nos, akkor ma este fog. Éhen halok, maga pedig csatlakozik hozzám vacsorára! A lány megengedte magának az a luxust, hogy eleresszen egy aprócska komisz mosolyt. - Biztos benne, Professzor? Azt hittem, ez - és megismételte a férfi korábbi gesztusát - nem fog működni. A professzor enyhén elvörösödött. - Azzal most ne foglalkozzon! Kivéve. - És a szeme végigpásztázta Julia ruháját, talán túl sokat is időzve melleinek kerekségén. Julia is odapillantott. - Átöltözöm. - Az tökéletes lenne. Csak hogy lássam, hogyan néz ki rendesen felöltözve. A lány megbántott tekintettel nézett fel a férfira. - Lehet, hogy nincs sok pénzem, de van néhány szép ruhám. Egyik sem szemérmetlen, ha attól tartana, hogy lejáratom az olcsó kinézetemmel. A professzor még vörösebb lett, miközben gondolatban megint szidta magát. - Csak úgy értettem. hogy megfelelő egy étteremben, ahol öltönyt és nyakkendőt kell viselnem. Bocsánata jeleként halványan elmosolyodott. Julia tekintete is elindult lefelé a férfi pulóverének gombjain, kissé sóvárogva a mellizmai látványától. - Egy feltétellel elfogadom. - Nincs abban a helyzetben, hogy feltételeket szabjon. - Akkor viszlát, Professzor! - Várjon! - És a drága olasz cipőjét a záródó ajtó elé szorította, hogy útját állja. És még csak nem

is aggódott a sérülések miatt, amit ez okozhat. - Halljuk! Julia oldalra biccentette a fejét, majd csendesen figyelte Gabrielt, mielőtt megszólalt volna. - Árulja el, hogy azok után, amiket nekem mondott, miért mennék el magával vacsorázni? A férfi üres tekintettel nézett a lányra. A haja tövéig elvörösödött, majd hebegni-habogni kezdett. - Én. öö. vagyis. azt gondoltam. mondhatná, hogy mi. vagy ön. Julia felhúzta az egyik szemöldökét, majd lassan elkezdte az ajtót Emerson lábára csukni. - Várjon! - A professzor a kezével feltartotta az ajtót, hogy ne záródjon be, ráadásul szerette volna a beszorult lábát is kiszabadítania. - Mert Paulnak igaza volt. Emerson egy seggfej. De most már legalább ő maga is tudja. Abban a pillanatban a lány rámosolygott, ő meg vissza, pedig ez ellenkezett a személyiségével. Julia nagyon szép volt, amikor mosolygott. Többször kell őt látnia mosolyogni, persze, csak esztétikai okokból. - Itt fogom várni. - Gabriel esélyt sem adott a tiltakozásra, mert a kilincsért nyúlt és becsukta az ajtót. A lakásban Julia behunyta a szemét és felsóhajtott.

Ötödik fejezet Emerson professzor néhány percig fel-alá járkált az előtérben, majd a falnak támasztotta a hátát és a tenyerébe temette az arcát. Ötlete sem volt, hogyan jutott oda vagy mi ütött belé, hogy így viselkedjen, de most csőstül jöttek a gondok. Nem viselkedett profi módjára Miss Mitchell-lel az irodájában, veszélyesen közel járt ahhoz, hogy verbálisán zaklassa. Gardedám nélkül vette fel a kocsijával, majd a lakására ment. Tőle ez a viselkedés merőben szokatlan volt. Ha Miss Petersont vette volna fel, akkor ő feltehetően előrehajol és a fogával nyitja ki a nadrágja cipzárját vezetés közben. Még a gondolattól is összerezzent. Most pedig azon volt, hogy elvigye Miss Mitchellt vacsorázni, hogy egyenek egy steaket, nem kevesebbet. Ha ez nem sérti az egyetemi szabályzatot, akkor elképzelni sem tudta, hogy mégis mi. Vett egy nagy és mély lélegzetet. Miss Mitchell maga volt a megtestesült szerencsétlenség, az aggodalom netovábbja. Egy egész sor félresikerült eredmény van az életében, kezdve azzal, hogy nem mehetett a Harvardra, aztán minden elkezdett körülötte darabjaira hullani, beleértve az ő nyugalmát és összeszedettségét is. Bár sajnálta, hogy ilyen szánalmas körülmények között kell élnie, nem fogja kockáztatni a karrierjét, hogy segítsen neki. Bőven belefér, hogy a lány holnap elmegy a tanszékvezetőhöz és bead egy zaklatási vádat ellene. Ezt viszont nem engedheti meg. Két hosszú lépéssel átvágott az előtéren, és már emelte is a kezét, hogy kopogjon. Felhoz majd néhány gyenge indokot, ami azért mégiscsak jobb, mintha egyszerűen eltűnne. De megállt a keze, ahogy mozgást hallott bentről. Miss Mitchell kinyitotta az ajtót, és ott állt egy egyszerű, de elegáns V-nyakú, térdig érő fekete ruhában. A professzor tekintete végigszaladt a kerek vonalakon, egészen a meglepően hosszú és formás lábakig. És a cipői. Pedig nem tudhatta, hogy Emerson professzor nagyon szereti, ha egy nő magas sarkú cipőt visel. Hangosan nyelt egyet, miközben nézte a lélegzetelállító és egyértelműen designer fekete cipőket. Legszívesebben megérintette volna őket. - Khm. - Julia finoman köhintett, mire a férfi vonakodva bár, de felemelte a tekintetét a cipőkről, és a lány szemébe nézett. Julia feltűzte a haját, de jó néhány tincs kiszabadult és szépen körbeölelte az arcát. Visszafogott sminket készített, porcelánszerű bőre halvány, de csillogó volt a két halvány rózsaszín folttal az orcáin. A szempillái pedig még sötétebbnek és hosszabbnak tűntek, mint amire Emerson emlékezett. Miss Julianne Mitchell vonzó volt. A lány belebújt egy matrózkék kabátba, és gyorsan bezárta az ajtót. A professzor maga elé engedte,

és csendben követte az előtéren át. Amikor a szabadba értek, Gabriel kinyitotta az ernyőjét, és meglehetősen esetlenül állt. Julia tanácstalanul felnézett rá. Egyszerűbb lenne mindkettőnket megvédeni az esőtől, ha belém karolna. - Azzal a férfi felajánlotta a behajlított bal karját, amivel az esernyőt tartotta. - Ha nem bánja - tette hozzá. Julia elfogadta a karját, és gyengéden Emersonra pillantott. Csendben vezettek a kikötőig. Julia már hallott az étteremről, de be még sosem jutott. Mielőtt a férfi leadta volna az éttermi személyzetnek a kocsikulcsát, megkérte a lányt, hogy vegye elő a nyakkendőjét a kesztyűtartóból. Julia szívesen megtette, és elmosolyodott, amikor látta, hogy a professzor egy becsomagolt, vadonatúj selyem nyakkendőt tart az autójában. Amikor Gabriel felé fordult, az megérezte a lány illatának fuvallatát, és ettől egy pillanatra lehunyta a szemét. - Vanília - mormolta. - Tessék? - kérdezte Julia, mert nem hallotta pontosan. - Semmi. A férfi levette a pulóverét, néhány másodpercnyi látvánnyal legajándékozva Juliát, aki szabadon nézhette a professzor mellkasát s a nyitott gomboknál kilátszódó sötét szőrszálait. Emerson rofesszor szexi volt. Az arca vonzó, és a lány feltételezte, hogy a ahái alatt is ugyanilyen vonzó lehet. Viszont a saját érdekében legpróbált nem túl sokat elmélkedni ezen. Azért ez nem korlátozta abban, hogy csendben és megbűvölve ézze, ahogy minden erőlködés és tükör segítsége nélkül Gabriel legköti a nyakkendőjét. Ám nem lett tökéletes. Nem úgy tűnik... Nem látom - zsörtölődött a férfi, miközben róbálta megigazítani a nyakkendő formáját, de nem sok sikerrel. Szabad? - kérdezte szégyenlősen a lány, mert nem akart merson beleegyezése nélkül hozzányúlni. - Köszönöm. Julia ügyes ujjai gyorsan kiegyenesítették és kisimították a időket, majd óvatosan ráhajtotta az inggallért a nyakkendő ívére, ogy az szép takarásban legyen. Mire elemelte a kezét, a lélegzése ílgyorsult és teljesen elpirult. A professzor észre sem vette a lány reakcióit, mert elmélyülten zon gondolkozott, vajon miért tűnnek olyan ismerősnek ezek az jjak, és hogy Paulinánál miért nem érzett ilyet soha. Leakasztotta a akóját az ülése hátuljára erősített fogasról, majd gyorsan belebújt. Egymásra mosolyogtak és bólintottak, majd kiszálltak az autóból. A Harbour Sixty Steakhouse intézménynek számított Torontóban. [íres és nagyon drága étterem, ami a vezérigazgatók, a politikusok s egyéb fontos személyiségek körében volt népszerű. Emerson rofesszor azért járt oda, mert életében itt ette a legjobb steaket, és ert nem bírta a középszerűséget. Ezért eszébe sem jutott máshová vinni Miss Mitchellt. Antonio, a főpincér, meleg kézfogással és olasz szóáradattal köszöntötte a férfit. A professzor hasonlóan szívélyesen üdvözölte, szintén olaszul. És ki ez a szépség? - Antonio kezet csókolt Juliának, majd olaszul átfogó jellemzést adott a szeméről, a hajáról és a bőréről. A lány pirulva megköszönte neki, és szégyenlősen, de eltökélten ő is olaszul válaszolt. Miss Mitchellnek eleve nagyon kellemes hangja volt, de amikor olaszul beszélt, valósággal mennyei. Ahogy rubinvörös ajkai nyíltak és csukódtak, szinte énekelte a szavakat, a nyelve hegyét pedig kidugta, hogy időnként megnedvesítse az ajkait. Emerson professzornak figyelmeztetnie kellett magát, hogy csukja be a száját, mert leesett az álla. Antonio annyira meglepődött és boldog lett a lány válaszától, hogy arcon csókolta Juliát, nem is

egyszer, hanem kétszer, majd az étterem hátuljába vezette őket, ahol a legjobb és legromantikusabb asztal volt megterítve két fő részére. A professzor vonakodva topogott a széke mögött, amikor rájött, hogy Antonio mit csinált. Nem is olyan régen ugyanennél az asztalnál ült, csak valaki mással. Ez hiba volt, amit helyre kellett hoznia, de éppen amikor megköszörülte a torkát, hogy tisztázza a helyzetet, Antonio megkérdezte Juliát, lenne-e kedve egy nagyon különleges bort megkóstolni a családja toszkán birtokáról. A lány hálásan megköszönte, de megjegyezte, hogy az Il Professore esetleg mást szeretne. A férfi gyorsan leült, mert nem akart senkit megbántani, és azt mondta, bárminek nagyon örül, amit Antonio ajánl. A főpincér kihúzta magát és gyorsan eltűnt. Most, hogy nyilvános helyen vagyunk, úgy gondolom, jobb lenne, ha nem Emerson professzornak hívna. Julia elmosolyodott és bólintott. - Szólítson csak Mr. Emersonnak! Mr. Emerson túlságosan el volt foglalva az étlappal, így nem látta, hogy Julia szemei mennyire elkerekedtek, mielőtt lefelé pillantott volna. - Toszkán akcentusa van - jegyezte meg a férfi mellékesen, még mindig nem nézve fel. - Igen. - Hogyan tett szert rá? - Az egyetem első évét Firenzében töltöttem. - Az olasz tudása annál sokkal átfogóbb, mint amit egy külföldi tanév adhatna. - Már középiskolában elkezdtem tanulni. Gabriel átnézett a kicsi, de nagyon bensőségesen megterített asztal fölött, és látta, hogy a lány kerüli a szemkontaktust. Úgy tanulmányozta az étlapot, mintha vizsgafeladat lenne, közben pedig azokat a szép ajkait rágcsálta. - A vendégem, Miss Mitchell. A lány kérdőn nézett a férfi szemébe. - Én fizetek. Rendeljen, amit csak akar, de kérem, legyen benne valami hús is. - Szükségesnek érezte ezt hangsúlyozni, mert az egész vacsora lényege az volt, hogy a lány valami táplálóbbat egyen, mint egy tál kuszkusz. - Nem tudom, mit válasszak. - Rendelhetek önnek, ha azt szeretné. Julia bólintott, majd becsukta az étlapot, de még mindig rágta az ajkait. Antonio ekkor tért vissza, és büszkén mutatta a kézzel írott címkével ellátott chiantit. Kinyitotta az üveget és öntött egy keveset a lány poharába, aki ezen elmosolyodott. Mr. Emerson pedig lélegzet visszafojtva figyelte, ahogy hozzáértő módon forgatja a poharában a bort, majd felemeli, hogy még jobban szemügyre vegye a gyertyafényben. Julia az orrához emelte a poharat, becsukta a szemét és beszippantotta az illatát. Majd telt ajkaihoz emelte és belekortyolt, ám mielőtt lenyelte volna, rövid ideig a szájában tartotta. Aztán kinyitotta a szemeit, még szélesebben mosolygott, és megköszönte Antoniónak az értékes ajándékot. A főpincér arca felragyogott, majd kissé már eltúlzott lelkesedéssel bókolt Mr. Emersonnak a vacsorapartneréért, és mindkettejük poharát teletöltötte a kedvenc borával. Közben Mr. Emerson megpróbálta rendbe szedni magát az asztal alatt, mert Ms. Mitchell borkóstolás közbeni látványa volt a legerotikusabb dolog, amit valaha látott. Nem csupán vonzó volt, hanem gyönyörű. És nem elég, hogy gyönyörű volt, de érzéki, megbabonázó és egyben ártatlan is. Szép szeme olyan mély érzelmekről és sugárzó tisztaságról tanúskodott, amilyet a férfi korábban még sosem látott. Szinte kényszerítenie kellett magát, hogy ne bámulja már Juliát, és újra a jó modornak megfelelően

viselkedjen, közben pedig annyira mocskosnak érezte magát, és szégyellte, hogy ilyen reakciót váltott ki belőle a lány. Egy reakciót, amivel majd késő este kell foglalkoznia. Amikor egyedül van. És körbeöleli a vaníliaillat. Megrendelte az ételeket, megbizonyosodva arról, hogy valóban a létező legnagyobb adag filet mignont kapják. Amikor Miss Mitchell tiltakozott, egy legyintéssel elhessegette az aggodalmait, mondván, hogy hazaviheti nyugodtan, ami megmarad az ételből. Ha jól sül el a terve, akkor a lánynak pár napra meglesz a húsadagja. Eltöprengett, hogy utána vajon mit fog majd enni, de nem engedte meg magának, hogy nagyon mélyre ásson a másik problémáiban. Ez csak egy egyszeri alkalom, és csak azért, mert kiabált Juliával és megalázta. Ezt követően viszont a kettejük kapcsolata szigorúan szakmai lesz. A jövő csapásaival egyedül kell majd Ms. Mitchellnek szembenéznie. Julia egyszerűen csak boldog volt, hogy a férfival lehet. Szeretett volna vele beszélgetni, igazán beszélgetni, megkérdezni, hogy van a családja és milyen volt a temetés. Osztozni akart a fájdalmában, amiért elveszítette a nevelőanyját. Titkokat akart vele megosztani, és várta, hogy viszonzásként majd ő is titkokat súg a fülébe. De abból, ahogy Emerson eltökélten és egyben távolságtartón rászegezte a tekintetét, tudta, hogy ez mind nem fog megvalósulni. Ezért elmosolyodott és babrálni kezdett az evőeszközzel, és csak reménykedni tudott, hogy a férfi nem találja majd az idegességét és annak tanújelét zavarónak. - Miért kezdett el olaszt tanulni a középiskolában? Julia felszisszent. A szeme elkerekedett és a gyönyörű piros szája tátva maradt. Ezt látva Mr. Emerson összeráncolta a homlokát. Nem értette, miért reagált így a kérdésre, hiszen nem a mellméretét akarta megtudni. A pillantása akaratlanul is a lány kerek mellére kalandozott, majd vissza a szemére. El is vörösödött, mivel csodával határos módon különböző kosárméretek kergetőztek az agyában. Elkezdtem érdeklődni az olasz irodalom iránt. Főleg Dante és Beatrice érdekelt. - Julia összehajtotta, majd újrahajtogatta az ölében a szalvétát, közben pedig kiszabadult pár laza tincs ovális arca körül. Emerson a lány lakásában lévő festményre gondolt, és arra, hogy milyen hihetetlenül hasonlít Beatricére. Már másodszor ötlött fel benne ez a gondolat, de megint félrelökte. Nagyon figyelemreméltó érdeklődési kör egy fiatal lány számára - jegyezte meg, és közben magába szívta Julia szépségének látványát. - Volt. egy barátom, aki megismertetett velük. - A válaszban fájdalom és szomorúság csengett. A férfi megérezte, hogy egy nagyon régi sebre tapintott, ezért visszakozott, és igyekezett valami sokkal biztonságosabb témát találni. - Antonio nagyon megkedvelte. Julia felnézett és kedvesen elmosolyodott. - O is nagyon kedves. - Ön a kedvességtől valósággal kivirágzik, ugye? Mint egy rózsa. - A szavak még azelőtt hagyták el a száját, hogy átgondolhatta volna, és amire kimondta, Julia olyan melegséggel nézett rá, hogy már túl késő lett volna bármit is csinálni. Ez megtette a hatását. Mr. Emerson a pohár borra kezdett koncentrálni, a vonásai elmosódtak, és a kedve nagyon hűvös lett. Julia észlelte a változást, de elfogadta, és nem erőltette a beszélgetést. A vacsora további részében az elbűvölt Antonio a kelleténél sokkal több időt töltött az asztaluknál, elcsevegett olaszul a gyönyörű Julianne-nel, és meghívta, hogy csatlakozzon a családjához a következő vasárnapi vacsorára az olasz-kanadai klubban. A lány örömmel elfogadta a meghívást, és a jutalma tiramisu, eszpresszó, biscotti, grappa és egy apró Baci bonbon volt, ebben a kényeztető sorrendben. Mr. Emersont nem jutalmazták meg mindezekkel, így ő csak ült és nézte, hogy Miss

Mitchell jól érzi magát. Az este végén Antonio egy hatalmas, valószínűleg étellel teli papírzsákot nyomott a lány kezébe, és nem engedte, hogy visszautasítsa. Jó párszor arcon csókolta Juliát, miután rásegítette a kabátját, majd könyörgött a professzornak, hogy jöjjenek vissza hamar és minél gyakrabban. Emerson professzor kihúzta magát, majd jéghideg szemekkel Antonióra nézett. - Az lehetetlen - közölte, aztán sarkon fordult és kisétált az étteremből, maga mögött hagyva Juliát és a nehéz csomagját. Miközben Antonio figyelte az össze nem illő pár távozását, azon tűnődött, vajon a professzor miért visz el egy ilyen imádnivaló teremtést egy romantikus helyre, ha szenvtelenül ül, hozzá sem szól, mintha fájna neki az egész este. Amikor Miss Mitchell lakásához értek, Emerson professzor előzékenyen kinyitotta a lánynak a kocsiajtót és a Jaguar hátsó üléséről kiemelte a papírszatyrot. Belekukkantott, majd bele is nyúlt, hogy ellenőrizze a tartalmát. - Bor, olívaolaj, balzsamecet, biscotti, egy üveg házi marinara mártás Antonio feleségétől, és a maradékok. Nagyon jól táplált lesz az elkövetkező időben. - Köszönöm önnek - mosolygott Julia, aztán kinyújtotta a kezét a csomagj áért. - Nehéz, majd viszem inkább én! - Gabriel a ház bejáratához kísérte, ahol megvárta, hogy kinyissa az ajtót. Aztán a kezébe adta a csomagot. A lány elpirult, és zavarában a cipőit nézte, mert nem tudta, mit mondjon. - Köszönöm, Emerson professzor, a szép estét. Nagyon nagylelkű volt öntől, hogy. - Miss Mitchell - vágott közbe a férfi -, ne tegyük még bizarrabbá a helyzetet, mint már amilyen. Elnézést kérek a korábbi udvariatlanságomért. Az egyedüli mentségem személyes jellegű. Úgyhogy rázzunk inkább kezet, és lépjünk tovább! Kinyújtotta a kezét, amit a lány elfogadott. A férfi nagyon óvatosan próbálta rázni, nehogy túlságosan megszorítsa Julia kezét, és igyekezett figyelmen kívül hagyni azt a vibrálást, ami a lány puha és finom érintésére futott végig az erein. - Jó éjszakát, Miss Mitchell! - Jó éjszakát, Emerson professzor! Azzal Julia már el is tűnt az épületben, maga mögött hagyva a professzort, valamivel jobb körülmények között, mint délután. Egy órával később a lány az ágyán ülve bámulta a képet, amit mindig a párnája alatt tartott. Hosszan nézte, és közben azon gondolkozott, hogy elégesse, megtartsa, hagyja ott, ahol volt, vagy inkább tegye el a szekrénybe. Mindig is szerette azt a képet. Szerette azt a mosolyt azon a férfiarcon. Ez volt a legszebb kép, amit valaha látott, de még a puszta látványa is olyan nagyon fájt neki. Felpillantott a szép festményre, amely az ágya fölött lógott a falon, és visszafojtotta a könnyeit. Nem is tudta, hogy mit várt az ő Dantéjától, de egyértelműen nem kapta meg tőle. Volt már tapasztalata az összetört szívek terén, ezért úgy döntött, hogy inkább elengedi mindörökre. A most már teletömött kamrájára és Antonio kedvességére gondolt. Eszébe jutott a hangposta üzenet, amit Paul hagyott, hogy mennyire aggódott érte, amiért egyedül hagyta a professzorral, és könyörgött, hívja fel, bármennyi is az idő, hogy minden rendben vanJulia átnyúlt a szekrénye fiókjához, és lefordítva beletette a képet leghátra, a szexi fehérneműje alá, amit még sosem vett fel. A három férfi közötti különbségeket vette sorra gondolatban, amikor visszatért az ágyába, aztán behunyta a szemét, és egy elhagyatott gyümölcsösről álmodott.

Hatodik fejezet Pénteken Julia talált egy hivatalos dokumentumot a postaládájában, amiben az állt, hogy Emerson

professzor vállalja a diplomamunkája konzulensi feladatát. Elképedve nézte a papírt, s közben azon gondolkozott, vajon miért változtatta meg a döntését a férfi. Ekkor lépett Paul a háta mögé. - Készen vagy? Julia egy mosollyal üdvözölte, miközben a viseltes hátizsákjába dugta a levelet. Kisétáltak az épületből, és a Bloor Streeten lefelé vették az irányt a legközelebbi Starbucks felé, ami csupán pár háztömbnyire volt. - Meg szeretnélek majd kérdezni arról is, hogy milyen volt a találkozód Emersonnal, de előtte van valami, amit el kell mondanom. - Paul hangja komolynak tűnt. Julia ránézett, az arckifejezése feszültségről árulkodott. - Ne félj, Nyuszi! Nem fog fájni. - Azzal Paul megpaskolta a karját. A srác szíve majdnem akkora volt, mint ő maga, így nagyon érzékeny volt mások fájdalmára. - Tudom, hogy mi történt a papírfecnivel. Julia behunyta a szemét és káromkodott egyet. Paul, annyira sajnálom! El szerettem volna mondani, hogy elcsesztem az egészet, és a te papírodnak a hátuljára írtam, de még nem volt rá lehetőségem. Nem árultam el neki, hogy a te írásod volt. Paul megfogta a lány felkarját, és megállította. - Tudom. Én mondtam el neki. Julia meglepetten nézett rá. - És miért csináltad ezt? Miközben tekintete Nyuszi óriási barna szemébe mélyedt, Paul minden kétséget kizáróan tudta, mindent meg fog tenni azért, hogy senki ne bánthassa a lányt. Még ha a doktori karrierjébe is kerül. Még ha azt is jelenti, hogy Emersont az olasz tanszék épületéből kell kirángatnia, hogy egy jól megérdemelt seggberúgást adjon neki, amire ő maga és a jól karbantartott hátsó fele is rászolgált. - Mrs. Jenkis mesélte, hogy Emerson vadászik rád, és feltételeztem, hogy mindennek le fog majd hordani. Megtaláltam ugyanis a fecni másolatát abban a kupacban, amit nekem hagyott ott. - Megvonta a vállát. - A munkakörrel járó rizikó, ha egy óriási pöcs kutatóasszisztense vagy. Paul finoman nógatta Juliát, hogy folytassák a sétálást, de addig nem akart tovább beszélni, amíg nem vett neki egy óriási cukormentes vaníliás lattét. Amikor a lány elhelyezkedett a kényelmes lila fotelban, mint egy kismacska, és Paul is megnyugodott, hogy védence már melegben és kényelemben van, együtt érző arckifejezéssel feléje fordult. Tudom, hogy véletlen volt. Annyira zaklatott voltál az első óra után, hogy el kellett volna kísérjelek az irodájához. Őszintén mondom, Julia, én még nem láttam soha úgy viselkedni, mint veled aznap. Volt már fölényeskedő és ingerült, de még sosem volt ennyire erőszakos egy női hallgatóval. Még nézni is rossz volt. Julia belekortyolt a kávéjába, és várta, hogy a fiatalember folytassa. Úgyhogy amikor megtaláltam a papírunk másolatát, amit ott hagyott nekem, tudtam, hogy nagyon komolyan le fog hordani téged. Kiderítettem, hogy mikorra van hozzá időpontod, és kértem elé egyet magamnak. Majd bevallottam, hogy én írtam a cetlit. Még hazudtam is, hogy meghamisítottam az aláírásodat viccből, de azt nem vette be. - Ezt mind értem tetted? Paul elmosolyodott és megfeszítette a karizmát. - Próbáltam élő páncél lenni. Azt gondoltam, hogy inkább kiabálja le az én fejem, mert akkor rád már nem marad energiája. -Kutatva figyelte a lány arcát - De nem jött be, ugye? Julia nagyon hálásan nézte. - Még soha senki nem tett értem ennyit! Az adósod vagyok.

- Ezt ne is mondd! Azt kívánom, bárcsak rajtam töltötte volna ki a mérgét! Miket mondott neked? Julia minden erejével a kávéjára fókuszált, és úgy tett, mintha nem hallotta volna a kérdést. - Ennyire rossz volt, igaz? - Paul keményen megdörzsölte az állát. - Úgy tűnik azonban, hogy lecsitult, mert nagyon udvariasan viselkedett veled az utolsó alkalommal. A lány kuncogott. - Tényleg Viszont még válaszolni sem engedett, még akkor sem, amikor jelentkeztem. Túlságosan el volt foglalva azzal, hogy Christa Petersont beszéltesse. Paul meglepődve figyelte a hirtelen fellángolt megbotránkozást. Miatta ne aggódj! Van közte és Emerson között egy kis feszültség a disszertációs javaslata miatt. Nem tetszik Emersonnak az irány, amit választott. Mesélte nekem. - Ennyire rossz? És Christa ezt tudja? A fiatalember megvonta a vállát. - Már össze kellett volna raknia a képet. De ki tudja? Annyira el van foglalva a csábítással, hogy a munkájára már nem is koncentrál. Ez annyira kellemetlen! Julia csak fülelt, és mindent alaposan a memóriájába vésett, ha esetleg később szüksége lenne rá. Hátradőlt a székében, és jól érezte magát a délután hátralévő részében Paullal, aki elragadó és előzékeny volt, ráadásul éreztette vele, mennyire jó, hogy Torontóban van. Öt órakor megkordult a gyomra, amit ügyetlenül próbált a kezével lefogni. Paul nevetett és mosolygott, hogy enyhítsen a lány zavarán. Julia annyira aranyos volt mindenben, még abban is, ahogy korgott a hasa. - Szereted a thai konyhát? - Igen. Volt Philadephiában egy nagyon jó hely, ahova mindig együtt mentünk. - De még azelőtt észbekapott, hogy hangosan kimondta volna a nevet. Az az étterem volt, ahová mindig vele ment. Csendben azon gondolkozott, vajon most ok is ott vannak-e, esznek, nevetnek az étlapon és gúnyolódnak rajta. Paul finoman megköszörülte a torkát, hogy visszahozza lélekben maga mellé a lányt. - Sajnálom. - Julia lehajtotta a fejét, majd a táskájában kezdett el kotorászni minden cél nélkül. - Van egy nagyon jó thai hely az utca végén. Pár háztömbre van, úgyhogy eltart egy ideig a séta. De a kaja nagyon jó. Ha nincs terved ma estére, hadd vigyelek el oda vacsorázni! A fiatalember idegességéről csak az árulkodott, ahogy lassan és alig észrevehetőn dobolt a jobb lábával, amit a lány a szeme sarkából látott az asztal széle alatt. Julia felnézett a meleg, sötét szemekbe, és arra gondolt, hogy a kedvesség mennyivel fontosabb a szenvedélynél, így még azelőtt igent mondott, hogy fontolóra vette volna a nemet. A válaszként kapott mosoly azt jelezte, hogy ezzel Paulnak titkos örömet szerzett, aki felkapta a lány hátizsákját, és minden erőlködés nélkül a vállára kanyarította. Ez túl nehéz teher neked - mondta, miközben mélyen Julia szemébe nézett, óvatosan megválogatva minden egyes szót. - Hadd vigyem egy darabig! Julia a cipőjére mosolygott, majd követte Pault az utcára. Emerson professzor hazafelé sétált a munkából. Rövid séta volt, ezért csak a zord napjain és akkor vezetett, amikor esti elfoglaltsága volt. Miközben gyalogolt, az előadásán gondolkozott, amit az egyetemen fog tartani Dante szenvedélye témában. Gyakran kapta azon magát, hogy nagy élvezettel elmélkedik azon, vajon bűn-e a bujaság. Önmagában a vágy gondolata és az ezernyi öröm, ami vele jár, annyira kínzó volt, hogy Emerson professzornak össze kellett húznia a kabátját, hogy ne vonja magára a nem kívánt figyelmet a nadrágja elején kivehető domborulat. Ekkor látta meg őt. Megállt, és az úton keresztül bámulta a csinos barna hajú nőt. Julianne, a megtestesült szerencsétlenség.

Bár ezúttal nem volt egyedül. Paul vitte a hátizsákok megszégyenítőjét a vállán, és a lánnyal sétált. Könnyedén csevegtek, nevettek és veszélyesen közel lépkedtek egymás mellett. Cipeljük a táskáját, nemdebár?Milyen felnottes ez öntől, Paul! Emerson professzor figyelte, ahogy kettejük karja egymást súrolja, ami Miss Mitchell arcára visszafogott, de melengető mosolyt varázsolt. Mély morgás szakadt fel a férfi torkából, és gunyoros képet vágott. Mégis mi a franc ez? - gondolta. Emerson professzor néhány másodperc alatt összeszedte magát, és miközben a Louis Vuitton üzlet kirakatának dőlt, próbálta megfejteni, hogy mi a nyavalya történt. Nagyon racionális ember volt. Olyan ruhákat hordott, amik takarták a meztelenségét, autót vezetett, és késsel, villával evett, szalvétával az ölében. Jövedelmező állása volt, ami szellemi kapacitást és penge észt kívánt. A szexuális igényeit civilizált körülmények között elégítette ki, de sosem kényszerített egyetlen nőt sem semmire. De ahogy bámulta Miss Mitchellt és Pault, rájött, hogy valójában egy állat. Valami primitív. Valami elvadult. És valami arra ösztönözte, hogy menjen oda hozzájuk, tépje ki Paul kezeit a helyéről, és cipelje el Miss Mitchellt. Hogy ájulásig csókolja, az ajkaival a nyakát ingerelje, és hogy az övé legyen. Mi a franc? A gondolat halálra ijesztette. Nemcsak egy óriási seggfej és egy nagyképű idióta volt, hanem egy civilizálatlan tuskó is. Csak egy neandervölgyi tekintene tulajdonának egy fiatal nőt, akit alig ismert, és aki utálta őt. Arról nem is beszélve, hogy a hallgatója volt. Érezte, hogy haza kell mennie, le kell feküdnie és nagyokat lélegeznie, amíg le nem csillapodik. Majd valami egészen másra, valami erősebbre lesz szüksége, ami lenyugtatja az ösztöneit. Ahogy folytatta hazafelé az útját, elkapta a tekintetét a két fiatalról, majd elővette az iPhone-ját és beütött egy számot. - Halló, én vagyok. Láthatlak ma? A következő héten Julia a tanszék épületéből sétált ki Emerson órája után, amikor egy ismerős hang szólította a nevén. - Julia? Julia Mitchell, te vagy az? Ahogy megfordult, olyan erősen fogta át két ölelő kar, hogy azt hitte, azonnal megfullad. - Rachel. - nyögte ki, levegőért kapkodva. A vékony, szőke hajú lány hangosan felsikított és újra megölelte. - Annyira hiányoztál! El sem hiszem, hogy ennyi ideje nem láttalak! Mit csinálsz itt? - Rachel, annyira sajnálom! Sajnálok mindent, az anyukádat és ... mindent. A két barátnő csendben osztozott a bánatban, majd hosszú percek után újra megölelte egymást. Sajnálom, hogy nem voltam ott a temetésen. Hogy van apukád? - kérdezte Julia, miközben letörölte a könnyeit. El van veszve egyedül. Ahogy valamennyien. Szabadságot kért a Susquehannában, hogy megpróbálja összeszedni magát. Én is szünetet tartok, de nekem el kellett szabadulnom. Miért nem mondtad, hogy itt vagy? - méltatlankodott Rachel könnyes szemekkel. Julia pillantása feszélyezetten a barátnőjéről Emerson professzorra vándorolt, aki akkor lépett ki az épületből és tátott szájjal nézett rájuk. - Nem volt biztos, hogy maradok. Az első pár hét. öö. elég kemény volt. Rachel, aki minden tekintetben nagyon okos nő volt, azonnal megérezte a furcsa, egymásnak ütköző energiákat a fogadott bátyja és Julia között, de akkor még nem vett tudomást erről. - Épp azt mondtam Gabrielnek, hogy főzök neki ma este. Gyere haza velünk te is! Julia szeme elkerekedett, és úgy festett, mint aki pánikba esett.

Gabriel megköszörülte a torkát. - Ugyan, Rachel, biztos, hogy Miss Mitchell elfoglalt és más tervei vannak. Julia elkapta a férfi sokatmondó pillantását, ezért hevesen bólogatni kezdett. Rachel megpördült. - Miss Mitchell? Középiskolában a legjobb barátnőm volt, és azóta is az. Te ezt nem is tudtad? Rachel a bátyja szemét figyelte, de a felismerés legapróbb szikrája sem csillant meg benne. - Ja, persze, elfelejtettem, hogy ti ketten sosem találkoztatok. Egyébként meg a viselkedésed egy kicsit túlzás. Tegyél meg nekem egy szívességet, és lazulj el egy kicsit! Visszafordult és látta, hogy Julia majdnem lenyeli a nyelvét. De legalábbis nagyon közel járt hozzá, mert majdnem elkékült és köhögni kezdett. - Inkább majd ebédeljünk együtt mi ketten! Biztos, hogy a Professz. a bátyád szeretne kisajátítani magának téged. - Julia magára erőltetett egy mosolyt, mert érezte, hogy Gabriel kutató szemekkel őt bámulja a húga feje fölött. Rachel összehúzta a szemét. - O Gabriel, Julia. Mi a franc ütött belétek? - A hallgatóm. Vannak szabályok. - A férfi hangszíne egyre hűvösebb és barátságtalanabb lett. - O a barátom, Gabriel. És ezért azt mondom, hogy a fenébe a szabályokkal! - Rachel tekintete kettejük között cikázott. Julia a cipőjét bámulta, Gabriel pedig mogorván meredt mindkettejükre. Lenne valaki olyan szíves és elmondaná, hogy mi a fészkes fene zajlik itt? Amikor sem Julia, sem Gabriel nem szólalt meg, Rachel összekulcsolta a karjait a mellkasa előtt és összeszűkítette a szemeit. Eszébe jutottak a lány szavai az egyetem első kemény heteiről, és azonnal levonta a következtetést. - Gabriel Owen Emerson, seggfejként viselkedtél Juliával? Julia visszafojtotta a nevetését, Gabriel meg felnyögött. Kölcsönös némaságuk ellenére elég volt a reakciójukat figyelni, hogy Rachel tudja, a gyanúja igaznak bizonyul. - Nos, nekem nincs időm erre a marhaságra! Ti ketten most azonnal béküljetek ki! Csak egy hetet maradok, és nagyon sok időt szándékozom tölteni mindkettőtökkel. - Rachel karon ragadta és a Jaguar felé vonszolta őket. Rachel Clark egyáltalán nem hasonlított fogadott bátyjára. A philadelphiai polgármesteri irodában dolgozott helyettes szóvivőként, ami komoly munkának tűnhet, de nem volt az. A napjai nagy részét újságok böngészésével töltötte, hogy vajon megemlítették-e a polgármestert, vagy pedig sajtóközleményeket fénymásolt. A piros betűs ünnepnapokon még azt is megengedték neki, hogy frissítse a polgármester blogját. Szép vonású, nyúlánk lány volt, hosszú, egyenes hajjal, szeplőkkel és szürke szemekkel. Nagyon szerette a társaságot, amivel néha felbőszítette a sokkal idősebb és befelé forduló bátyját. Gabriel szorosan összeszorított ajkakkal vezetett a lakásáig, mert a két nő a hátsó ülésen úgy csacsogott és nosztalgiázott, mintha középiskolás lányok lennének. Nem nagyon tetszett neki, hogy mindkettejükkel együtt kell töltenie az estéjét, de a húgát nagyon megviselte az anyjuk halála, és ő nem akart még egy lapáttal rátenni a szenvedéseire. A kétharmadáig boldog trió nemsokára már a Manulife Building -egy lenyűgöző, sokemeletes luxusépület - liftjében emelkedett felfelé a Bloor Streeten. Amikor kiléptek a liftből a legfelső emeleten, Julia észrevette, hogy csak négy ajtó nyílik az előtérből. Hűha! Ezek a lakások hatalmasak lehetnek! Amikor a lány belépett a lakásba és követte Gabrielt a kis előszobából a középen álló, nyitott nappali részbe, akkor értette meg, hogy az ő kis egérlyukja mennyire távol áll a férfi igényeitől. Ebben a tágas lakásában az ablakok a padlótól a plafonig értek, és drámai hatást keltő jégkék függönyök keretezték őket. A lakás déli tájolású volt, egyenesen a CN-toronyra és az Ontario-tóra nézett. A padló

gyönyörűen megmunkált sötét fából készült, amit perzsaszőnyegek díszítettek, a falak pedig taupe színűek voltak. A nappali bútorai olyanok voltak, mintha a Restoration Hardware-ből válogatták volna össze őket. Egy szegecsekkel kivert, csokoládébarna bőrszófa két hozzáillő fotel társaságában állt, míg a kandalló mellett egy vörös selyem olvasó fotel. Meglátva a vörös fotelt és a kis puffját, Juliát elöntötte az irigység. Tökéletes hely lenne neki egy esős délutánon, hogy a teáját kortyolgassa és a kedvenc könyvét olvassa. Nem mintha valaha is lesz erre lehetősége. A kandalló gázzal működött, s a párkánya fölé Gabriel egy síkképernyőjű plazmatévét függesztett úgy, mintha festmény lenne. Különböző művészi alkotások, olajfestmények és szobrok díszítették a falakat és némely bútort is. Múzeumi minőségűek voltak a római üvegek, a görög cserépedények és a híres szobrok reprodukciói is, mint a Milói Vénusz és Bernini Apollo és Daphnéja. Julia megállapította, hogy a férfinak meglepően sok szobra van, és egytől egyig női akt. Személyes fényképeket viszont sehol sem látott. Furcsállta, hogy Párizsról, Rómáról, Londonról, Firenzéről, Velencéről és Oxfordról is vannak fekete-fehér fotók a falon, de egy sincs Clarkékról, de még Grace-ről sem. A másik szobában a hatalmas étkezőasztal mellett egy ébenfából készült tálaló állt. Julia minden apró kidolgozott részletét megfigyelte. Csupasz volt, leszámítva egy óriási kristályvázát és egy díszesen megmunkált ezüsttálcát, amin különböző üvegek álltak borostyánszínű folyadékokkal megtöltve, mellettük egy jégtartó és néhány régi kristálypohár. A csendéletet a jégcsipesz tette kerekké, ami egy stóc fehér szalvétának volt döntve, amikbe a G. O. E. betűket hímezték bele. Julia magában kuncogott azon, hogy hova vezetne, ha Gabriel vezetékneve Emerson helyett például Davidson lenne, mivel már így is mindenhatónak képzelte magát. Röviden összefoglalva, Emerson professzor lakása a szemnek nagyon mutatós, ízlésesen berendezett, végtelenül tiszta, érezhetően férfias, de rendkívül rideg volt. Julia eltöprengett, vajon a férfi hozhat-e nőt egy ilyet kimért helyre, bár próbálta nem elképzelni, hogy miket csinálhatnak, ha mégis. Talán van rá egy külön szobája, hogy ne piszkolja be az értékes dolgait. Végigfutatta az ujjait a hideg, fekete gránitpulton a konyhában, és megborzongott. Rachel azonnal begyújtotta a sütőt és megmosta a kezét. - Gabriel, miért nem mutatod meg Juliának a lakást, amíg én nekilátok a vacsorát elkészíteni? Julia a mellkasához szorította a hátizsákját, mert nem akart oda nem illő dolgot a bútorokra tenni. Emerson kivette a kezéből és letette a földre egy kis asztal alá. A lány köszönetképpen a férfira mosolygott, aki azon kapta magát, hogy visszamosolyog. Gabriel nem akarta Miss Mitchellt körbevezetni a lakásában. És esze ágában nem volt megmutatni neki a hálószobáját és a feketefehér képeket, amik a falat díszítették. De Rachellel a sarkában, aki felhívta a figyelmét házigazdái kötelességeire, nem látta megvalósíthatónak, hogy a körbekalauzolás csak a vendégszobákra korlátozódjon. Így jutottak el később a dolgozószobájába, ami a harmadik hálószoba lett volna, de Gabriel plafonig érő, sötét keményfából készült polcokkal átalakíttatta kényelmes otthoni könyvtárrá. Julia ámulva nézte a könyveket. Újakat, ritkaságokat, de zömében kemény kötésű példányokat a legkülönbözőbb nyelveken. Olaszul, latinul, franciául, angolul és németül. Ez a szoba, ugyanúgy, mint a lakás többi része, nagyon férfias volt. Ugyanazok a jégkék függönyök, ugyanaz a faanyag és a perzsaszőnyeg a szoba közepén. Gabriel a faragott tölgyfa asztal mögött állt. - Tetszik? - kérdezte, és körbemutatott a szobán. - Nagyon - válaszolta Julia - Gyönyörű. Kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a selymet a vörös, magas támlájú fotelen, ami a kinti,

kandalló mellettinek volt a párja, s ami annyira tetszett neki. De biztos volt benne, hogy ennek a professzor egyáltalán nem örülne. Olyannak képzelte el, aki nem szereti, ha a dolgaihoz nyúlnak, ezért még időben visszahúzta a kezét. Talán rá is förmedne, hogy a mohó ujjaival még kárt tesz a bútorban. - Ez a kedvenc székem. Nagyon kényelmes. Próbálja ki, ha van kedve! Julia elmosolyodott, mintha ajándékot kapott volna. Örömmel elhelyezkedett, maga alá húzta a lábait és összegömbölyödött, mint egy kismacska. Gabriel esküdni mert volna, hogy még dorombolni is hallja. Elmosolyodott a lány látványán, egy pillanatra ellazult és boldog lett egy ilyen hétköznapi eseménytől. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, hogy megmutatja a lánynak a legértékesebb dolgait. - Van itt valami, amit látnia kell. - Odaintette magához a lányt, aki az asztal előtt állt meg. A férfi kinyitotta a szekrényt, és elővett két pár fehér pamutkesztyűt. Ezt vegye föl! - Átadott Juliának egy párat, aki némán elfogadta, majd utánozta a férfi mozdulatait, ahogy a hosszú ujjaira húzta a kesztyűt. - Ez az egyik legértékesebb tulajdonom magyarázta Emerson, miközben kiemelt egy nagy fadobozt a már nyitott szekrényből. Az asztalra tette, Julia pedig megijedt egy pillanatra, hogy mit fog majd benne látni. Egy skalp? Talán egy korábbi hallgatóé? Gabriel kinyitotta a dobozt, és kivett belőle egy könyvnek tűnő valamit. Ám amikor Julia alaposabban megnézte, már egyértelműen látta, hogy kemény papírlapok sorozata, amik szép sorba vannak rendezve és olasz címkékkel ellátva. Gabriel óvatosan lapozgatta, amíg ahhoz az oldalhoz ért, amit keresett, majd kivett valamit, és a két keze közé fogta. Julia felszisszent a látványtól. Gabriel büszkén mosolygott. - Felismeri? - Hát persze! De ez. ez, ugye, nem az eredeti? A férfi finoman kuncogott. - Sajnos, nem. Az meghaladná a csekély vagyonom kereteit. Az eredeti a tizenötödik századból való. Ezek reprodukciók a tizenhatodik századból. Kezében tartotta a másolatát a híres illusztrációnak Dantéról, Beatricéről és a Paradicsom állócsillagairól, aminek az eredetijét Sandro Botticelli készítette tollal és tintával. Az illusztráció negyvenszer ötven centiméteres volt, és bár csak tinta volt pergamenen, a részletesség lélegzetelállító volt. - Honnan szerezte ezt meg? Azt sem tudtam, hogy léteznek másolatok. - Nem szimplán csak másolatok, mivel elképzelhető, hogy Botticelli egyik diákja készítette őket. De ez a gyűjtemény teljes. Botticelli száz illusztrációt készített az Isteni színjátékhoz, de csak kilencvenkettő maradt fenn. Nekem megvan az összes. Julia szemei elkerekedtek és csillogtak az izgatottságtól. - Ugye, csak viccel? Gabriel nevetett. - Nem, nem viccelek. - Amikor Firenzében voltam, láttam őket az Uffizi Képtárban, amikor megkapták kölcsönbe. A Vatikánnak van nyolc, úgy tudom, a többi pedig egy berlini múzeum tulajdona. - Pontosan. Gondoltam, hogy tetszeni fog. - De még sosem láttam a maradék nyolcat. - Senki sem. Hadd mutassam meg! Az idő csak úgy repült, miközben Gabriel a kincseit mutogatta Juliának. A lány egészen addig csendben volt az ámulattól, amíg Rachel be nem kiabált nekik a nappaliból. - Gabriel, kínáld meg Juliát egy itallal, légy szíves! És ne untasd már őt az antik szarságaiddal!

A férfi a szemeit forgatta, Julia pedig kuncogott. - Hogyan szerezte meg őket? És miért nincsenek egy múzeumban? - kérdezte a lány, miközben figyelte, ahogy Gabriel visszateszi őket a védőfólia mögé. A férfi összeszorította az ajkait. Azért nincsenek múzeumban, mert nem akartam odaadni. Erről senki nem tud, csak az ügyvédem, a lakásbiztosítóm és most ön. Gabriel úgy megfeszítette az állkapcsát, mintha ezzel jelezte volna, hogy már nem akar erről többet beszélni, ezért Julia jobbnak látta, ha nem erőlteti tovább. Talán egy múzeumból lopták el az illusztrációkat, és Gabriel megvette őket a feketepiacon. Ez megmagyarázná, hogy miért utasítja el annyira, hogy megmutassa a világnak. Julia megborzongott, amikor felfogta, hogy olyat látott, amit a világon csak fél tucat ember láthatott. Annyira lélegzetelállítón gyönyörűek voltak! Igazi mesterművek. - Gabriel. - Rachel az ajtóba állt és szúrós tekintettel nézett a bátyjára. Jól van, jól van. Mit szeretne inni, Miss Mitchell? - Azzal kiléptek a dolgozószobából és a konyhában lévő borhűtőhöz sétáltak. - Gabriel! - Julianne? Julia csak nézte, ahogy ez a szokatlan név elhagyta a férfi száját. Rachel látta barátnője különös reakcióját, és a konyhaszekrénybe bújt, hogy a testvére lábosai és serpenyői között keresgéljen. - Bármi megfelel, köszönöm, Prof. Gabriel. - Julia becsukta a szemét az örömtől, hogy végre a nevén szólíthatta. Majd felült az egyik elegáns bárszékre a konyhapult elé. Emerson egy üveg chiantit vett elő, és a pultra tette. - Megvárom, ameddig szobahőmérsékletű lesz - jegyezte meg, senkinek sem címezve a mondatot. Aztán elnézést kért és kiment, gyaníthatón azért, hogy valami hétköznapibba öltözzön át. - Julia! - pisszegett Rachel, miközben egy zöldséghalmot tett a mosogató egyik tálcájába. - Mi a fene folyik közted és Gabriel - Ezt tőle kell megkérdezned. - Tervezem. De miért viselkedik ennyire furcsán? És te miért nem mondtad el neki, hogy ki vagy? A lány olyan arcot vágott, mint aki mindjárt sírva fakad. - Azt hittem, emlékszik rám. De nem. - A hangja megremegett, és lenézett az ölébe. Rachelt letaglózták a barátnője szavai és érzelmektől fűtött reakciója, ezért azonnal mellette termett, hogy szorosan átölelje. - Ne aggódj! Már itt vagyok, én majd helyre teszem. Neki is van szíve, valahol nagyon mélyen. Tudom, egyszer már láttam. Most pedig segíts nekem megmosni a zöldségeket! A bárány már a sütőben van. Amikor Gabriel visszatért, buzgón nekilátott az üveg kinyitásának, s közben ördögi vigyor terült szét az arcán. Szórakozni volt kedve, és tudta, hogy mire számíthat. Hiszen már látta Julianne-t borkóstolás közben, és most ismét szemtanúja lehet ugyanannak az erotikus jelenetnek, mint azon az estén. Érezte, hogy a várakozás izgalma járja át, és sajnálta, hogy nincs a lakásában egy titkos kamera elhelyezve. Az valószínűleg túl átlátszó lenne, ha előkapná a fényképezőgépét és készítene a lányról néhány felvételt. Először megmutatta Juliának az üveget, és elégedetten nyugtázta az arcára kiülő lenyűgözött kifejezést, amit a címke elolvasása váltott ki. Toszkánából hozta haza ezt a különleges évjáratot, és fájt volna neki a tudat, ha egy hozzá nem értő vendégre kellene pazarolnia. Öntött egy keveset Julia poharába, majd hátralépett, figyelt és nagyon próbált nem vigyorogni. Akárcsak az étteremben, Julia most is lassan körbepörgette a bort a poharában. A fény felé tartva megvizsgálta a színét. Behunyta a szemét és beleszippantott. Majd a csókolnivaló ajkaihoz emelte a

borospohár peremét, lassan belekortyolt, és a nedűt pár másodpercig a szájában tartotta, mielőtt lenyelte. Gabriel felsóhajtott és csak bámult, miközben a bor végigfolyt Julia hosszú és elegáns torkán. Amikor a lány kinyitotta a szemét, látta, hogy Gabriel enyhén dülöngél előtte, a tekintete elsötétült, a légzése megváltozott, és a szénszürke nadrágjának az eleje, mintha. Szigorú pillantást vetett a férfira. Nagyon szigorút. - Minden rendben? Emerson egyik kezét a szeméhez emelte, majd fegyelmet erőltetett magára. Igen. Sajnálom. - Öntött egy nagy pohár bort a lánynak és egyet magának is, majd érzékin kortyolgatni kezdte, miközben folyamatosan Juliát nézte a pohara pereme fölött. - Bizonyára éhes vagy, Gabriel. Tudom, hogy micsoda szörnyeteg leszel, ha üres a gyomrod. Rachel a válla fölött szólt hátra, s közben valamilyen szószt kevert a tűzhelyen. - És mit eszünk a bárányhoz? - kérdezte a férfi, de egy pillanatra sem vette le a szemét Juliáról, sőt, sas módjára fürkészte, ahogy újra buja ajkaihoz emeli a poharat és egy nagy kortyot iszik belőle. Rachel egy dobozt tett a pultra. - Kuszkuszt. Ezt hallva Julia spriccelve kiköpte a borát, eláztatva ezzel Gabrielt és a fehér ingét is. A hirtelen sokktól, hogy ilyet tett, a lány elejtette a poharat, így leöntötte magát és a fapadlót is. A kristálypohár abban a pillanatban szétpattant, ahogy a bárszék mellett földet ért. Gabriel a borcseppeket kezdte törölgetni a hófehér ingéről, és közben káromkodott. Hangosan. Julia térdre rogyott és puszta kézzel megpróbálta gyorsan összeszedni az apró szilánkokat. - Hagyja! - mondta nyugodtan a férfi, és a bárpult fölött mereven nézte a lányt. Julia folytatta reménytelen küzdelmét, s a könnyei patakokban folytak. - Hagyja! - mondta Emerson hangosabban, és megkerülte a Julia áttette az üvegszilánkokat a másik kezébe, és a padlón csúszva megpróbálta a többit egyesével összeszedegetni, mint egy sérült kiskutya, aki húzza maga után a törött lábát. - Hagyja már az isten szerelméért! Fejezze be! Darabokra fogja magát vágni! - Gabriel a lány fölé tornyosult, s a dühe úgy szállt le rá, mint isten csapása. Aztán a vállánál fogva felhúzta a padlóról, majd kényszerítette, hogy dobja a szilánkokat a pulton lévő tálba, és átvezette az előtéren át a vendégek fürdőszobájába. - Leülni! - utasította. Julia a lecsukott vécéülőkére ült, és visszafogott, de mélyről feltörő zokogást hallatott. - Nyújtsa ki a kezét! A lány tenyerét megfogta a vörösbor és a néhány helyen szivárgó vér. Egy-két kristályszilánk is megcsillant a sekély vágásokban. Gabriel káromkodott párszor, és a fejét ingatva kinyitotta a gyógyszeres fiókot. - Nem nagyon hallgat másokra, ugye? A lány pislogott a könnyein át, és sajnálta, hogy nem tudja a kezével megtörölni a szemét. - Ráadásul nem is teszi azt, amit mondanak. - A férfi hátranézett a lányra, és hirtelen elhallgatott. Nem tudta, miért csinálta ezt, és ha utólag megkérdezték volna, csak megvonja a vállát, mert nem volt rá magyarázat. De amikor meglátta, ahogy ez az apró teremtés sírva bevackolja magát a sarokba, valamit érzett. Valami mást, mint idegesség, düh, bűntudat vagy testi vágy. Együtt érzett a lánnyal. És sajnálta, hogy megríkatta. Fölé hajolt és az ujjai hegyével elkezdte letörölni a könnyeit. Hallotta a Julia szájából feltörő sóhajt, amikor megérintette, és újra az az érzése volt, hogy ez a bőr mennyire ismerős neki. Amikor letörölte az összes könnycseppet, akkor a tenyerei közé fogta a lány arcát, felemelte az állát. majd gyorsan visszahúzódott és fojtatta a sebek ellátását.

- Köszönöm - motyogta Julia, mert érezte, hogy Gabriel nagyon óvatosan vette ki a szilánkot a vágásból. Csipeszt használt, hogy aprólékosan felkutassa még a legapróbb üvegdarabkákat is a bőrében. - Szóra sem érdemes. Amikor kész volt, a férfi jódot öntött néhány vattakorongra. - Ez csípni fog. Gabriel nézte, ahogy a lány megfeszül az érintésére, amitől ő enyhén megremegett. Nem szeretett volna neki fájdalmat okozni. Annyira finom és törékeny volt! Másfél percébe került, mire összeszedte a bátorságát, hogy a sebeire tegye a jódot. Addig Julia csak ült kerek szemekkel és a száját rágva, várta, hogy essenek már túl rajta. - Készen vagyunk - mondta a férfi nyersen, ahogy az utolsó vérfoltot is letörölte. - Már sokkal jobb. - Sajnálom, hogy eltörtem a poharat. Tudom, hogy kristály volt. -Julia finom hangja szakította meg Emerson ábrándozását, ahogy az elsősegély-felszerelést tette vissza a fiókba. Gabriel csak legyintett. - Tucatnyi van. Van egy bolt a házban, ha kell, majd veszek másikat. - Szeretném én megvenni. Nem tudná. - A szavak úgy hagyták el a száját, hogy észre sem vette. Látta Julia arcán a döbbenetet, ahogy először elvörösödik, majd falfehér lesz. A fejét lelógatta és megint rágcsálni kezdte a száját. - Miss Mitchell, eszem ágában sincs a pénzét elvenni. Súlyos vétség lenne ez egy házigazdától. A nem létezőtől, gondolta Julia. - De tönkretettem az ingét is. Hadd fizessem ki a tisztíttatását! Gabriel lenézett a kedvenc, de láthatóan már használhatatlan ingére, és magában szitkozódott. Szerette azt az inget. Paulina hozta neki Londonból. De nincs az az isten, hogy a chianti kijöjjön az - Egy csomó ugyanilyenem van - hazudott kegyesen -, és biztos vagyok benne, hogy ki fog jönni. Rachel majd segít nekem. Julia a metszőfogait folyamatosan ki-be járatta az alsó ajkán. Gabrielt ez a látvány úgy megszédítette, mintha tengeribeteg lenne, de egyszerűen nem tudta azokról a csábítóan vörös ajkakról levenni a szemét. Kicsit olyan érzése volt, mintha egy autóbaleset bekövetkezését látná egy hajó fedélzetéről. A lányhoz hajolt és megpaskolta a kézfejét. - Balesetek mindenkivel történnek. Senki nem tehet róluk. -Mosolygott, amit egy nagyon szép mosollyal hálált meg Julia, amikor kiszabadította az ajkait. Nézzenek oda! Tényleg kivirágzik a kedvességben fürdőzve. Mint egy rózsa, amely a szirmait nyitogatja. - Minden rendben van vele? - kérdezte Rachel, ahogy hirtelen ott termett mellettük. Gabriel gyorsan elhúzta a kezét, és sóhajtott. - Igen, de úgy tűnik, Julianne utálja a kuszkuszt. - Ravaszul a lányra vigyorgott, akinek a pír az orcájától kiindulva az egész porcelánszínű bőrét elöntötte. Egy valódi barna szemű angyal volt. - Semmi baj. Majd csinálok inkább rizsből piláfot. - Ezzel Rachel eltűnt, Gabriel pedig követte, maga mögött hagyva Juliát, akinek a szíve majd’ kiugrott a helyéről. Amíg Rachel elpakolta a sanyarú sorsra jutott kuszkuszt, Gabriel a hálószobájába ment átváltani a foltos ingét, és nem kis sajnálkozással dobta a szennyesládába. Utána csatlakozott a húgához a konyhában, hogy feltakarítsák a szétszóródott üvegszilánkokat és a bortócsát. - Van pár dolog, amit el kell mondanom neked Juliával kapcsolatban - kezdett bele Rachel a válla

fölött. Gabriel a kukához vitte az összeszedett darabkákat. - Inkább nem szeretném hallani. - Mi bajod van? O a barátnőm, az ég áldjon meg! - És az én hallgatóm. Nem szabad tudnom semmit a magánéletéről. Már a barátságotok is olyan érdekellentét, amiről nem is tudtam. Rachel kihúzta a vállát és makacsul ingatta a fejét, szürke szemei elsötétültek. Tudod mit? Nem érdekel! Nagyon szeretem, és anyu is szerette. Ez jusson eszedbe, ha legközelebb megfordulna a fejedben, hogy kiabálj vele! Maga alatt volt:, te marha! Ezért nem is tartotta velem a kapcsolatot az elmúlt évben. És most végre kimászott a csigaházból, ahonnan azt hittem, sosem jön elő. Te meg visszataszítod ezzel a viselkedéseddel. Az arroganciáddal és a lekezelő stílusoddal. Úgyhogy hagyjuk már ezt a Mr. Rochester-Mr.Darcy-Heathcliff angol sznobságos baromságot, és kezeld inkább úgy, mint egy kincset, mert ő az! Különben visszajövök és feldugom a topánkámat a seggedbe! Gabriel fölegyenesedett és lesújtó pillantást vetett a testvérére. - Ezt, remélem, csak rosszul hallottam. De a húga nem hátrált meg. Nem is szégyellte magát. Sőt, még nagyobbnak is tűnt. Szinte már fenyegetőnek. - Jól van, Rachel. - Helyes. Bár még mindig nem tudom elhinni, hogy nem ismerted fel a nevét, pedig annyiszor meséltem neked arról, hogy mennyire imádja Dantét. Úgy értem, te hány Dante-kedvelőt ^ismersz Selinsgrove-ból? Gabriel hozzáhajolt és egy csókot nyomott az összeráncolt homlokára. - Légy kegyes velem, Rach! Próbálok semmire sem gondolni, ami Selinsgrove-ra emlékeztet. Rachel szíve megenyhült ezekre a szavakra, majd szorosan megölelte a bátyját. - Tudom. Néhány órával és egy újabb üveg chiantival később Julia felállt, hogy már ideje mennie. - Köszönöm a vacsorát, de késő van. - Hazaviszünk - ajánlotta Rachel azonnal, majd eltűnt, hogy megkeresse a kabátját. Gabriel összevonta a szemöldökét, majd elnézést kért és követte a - Nem szükséges, hazasétálok. Nincs messze. - Szólt Julia a testvérpár után. Nincs az az isten! Sötét van, és nem érdekel, hogy mennyire biztonságos Toronto. Nem mellesleg, zuhog az eső. - Kiabálta Rachel, mielőtt heves vitába kezdett volna Gabriellel. Julia az ajtó felé indult, mert nem akarta hallani, ahogy a férfi kijelenti, hogy márpedig neki nincs kedve hazavinni. Nemsokára előkerültek, majd már hárman sétáltak a lifthez. Abban a pillanatban szólalt meg Rachel telefonja, ahogy a lift felért. - Aaron az. - Szorosan megölelte Juliát - Egész nap el akartam érni, de megbeszéléseken volt. Ebédeljünk majd együtt! Semmi baj, bátyó, megvannak a pótkulcsaid! Ezzel visszasietett a lakásba, kettesben hagyva a mogorva Gabrielt és a feszélyezett Juliát, hogy lejussanak a garázsba. El akarta valaha mondani, hogy ki is valójában? - A férfi hangjában enyhe szemrehányás csengett. Julia megrázta a fejét, és még szorosabban fogta magához a nevetséges hátizsákját. Gabriel lenézett a táskára, és abban a szent pillanatban és helyen döntött úgy, hogy annak el kell tűnnie. Ha még egyszer látnia kell azt a förmedvényt, akkor tényleg széttépi. Ráadásul még Paul is hozzáért, ami azt is jelentette, hogy bepiszkította. A táskának mennie kellett! Gabriel a parkolójához vezette Juliát, aki azonnal a Jaguar anyósüléséhez sétált.

A férfi megnyomta a slusszkulcsa gombját, és a Jaguar melletti Range Rover csipogott. Inkább menjünk ezzel! Esőben jobb a négykerék-meghajtás. Nem szeretem kivinni a Jaguart ilyen időben, ha nem muszáj. Julia megpróbálta leplezni a meglepettségét, amiért Gabriel szemmel láthatóan zavarba jött a gazdagságától, főleg amikor kinyitotta neki az ajtót és besegítette. Ahogy a lány elhelyezkedett az ülésben, arra gondolt, vajon a férfi érzett-e kettejük között valamit, amikor megfogta a karját. Hát persze, hogy érzett. - Hagyta, hogy teljesen bolondot csináljak magamból - tört fel Gabrielből, miközben kihajtottak a garázsból. Magadnak csináltad, de köszönöm. Julia ki nem mondott szavai ott vibráltak közöttük, és a lány eltöprengett azon, hogy a professzor érti-e a nonverbális jeleket. - Másként kezeltem volna. Jobban bántam volna magával, ha tudom. Gondolja? Tényleg? És akkor keresett volna egy másik hallgatót, hogy darabokra téphesse? Ebben az esetben örülök, hogy én voltam az áldozat. Mert így nem bánthatott meg mást. Gabriel hűvösen ránézett. - Ez nem változtat semmin. Örülök, hogy Rachel barátja, de még mindig a hallgatóm, ami azt jelenti, hogy profik módjára kell viselkednünk, Miss Mitchell. És kérem, legyen óvatos, hogy hogyan beszél majd velem a jövőben. - Értem, Emerson professzor. Gabriel bármi arra utaló jelet keresett a lány arcán, hogy gúnyosan gondolta-e ezt, de nem talált. Julia behúzta a vállát, a fejét pedig lehajtotta. Emerson elhervasztotta a kis rózsáját. Már a múlté minden virágzás. A kis rózsáját?Mi ütött beléd, Emerson?! - Rachel nagyon boldog, hogy itt van. Tudta, hogy jegyben járt? Julia megrázta a fejét. - Járt? Már nem? - Aaron Webster megkérte a kezét, és ő igent mondott, de az még azelőtt volt, hogy Grace. Lassan kifújta a levegőt. - Rachel nem tartja helyesnek, hogy ilyenkor tervezzen esküvőt, így hát lemondta. Ezért van itt. - Jaj, ne! Annyira sajnálom! Szegény Rachel! - Julia is lassan fújta ki a levegőt. - Szegény Aaron! Kedveltem őt! Gabriel összevonta a szemöldökét. Még mindig együtt vannak. Aaron szereti őt, ez egyértelmű, és elfogadta, hogy a húgomnak időre van szüksége. Nagyon sok. veszekedés volt a szüleim házában, amikor otthon voltam. Azért jött fel hozzám, hogy kicsit kiszakadjon. Ami azért vicces, mert én vagyok a család fekete báránya, ő meg a kis kedvence. Julia bólogatott, mintha értené. Van egy kis gondom a vérmérsékletemmel, Miss Mitchell. Rossz a természetem. Nehezen tudom kordában tartani, és ha elvesztem a fejem, akkor nagyon romboló tudok lenni. Julia szeme elkerekedett ettől a kijelentéstől, a száját résnyire nyitotta, de nem szólalt meg. - Nem lenne tanácsos olyasvalaki környezetében elveszítenem a fejem, mint ön. Nagyon káros lenne, mindkettőnknek. - A férfi szavai annyira igazak és ijesztők is voltak egyben, hogy úgy égtek bele Juliába, mint a tűz. - A harag egyike a hét főbűnnek - jegyezte meg a lány, majd elfordult a férfitól az ablak felé, ezzel csillapítva a medencéjénél égő érzést. Gabriel keserűen felnevetett. - Egyébként nekem mind a hét megvan, úgyhogy ne is bajlódjon a számolgatásukkal. Kevélység,

irigység, harag, restség, fösvénység, torkosság és bujaság. Julia felvonta az egyik szemöldökét, de nem fordította vissza a fejét. - Valahogy ezt kétlem. Nem várom, hogy megértse. Ön mágnesként vonzza a szerencsétlenséget, Miss Mitchell, én pedig a bűnöket. Julia a férfira nézett. O lemondó tekintettel a lányra mosolygott, aki ezt együtt érző pillantással viszonozta. - A bűn nem olyasmi, ami követi az embert, Professzor. Pont fordítva működik. - A tapasztalatom szerint nem. Úgy tűnik, a bűn akkor is megtalál, ha nem keresem. Én pedig nem tudok ellenállni a csábításnak. - A lányra pillantott, majd vissza az útra. - A barátságuk a húgommal megmagyarázza, hogy miért küldött gardéniát. És hogy miért írta úgy alá a levelet, ahogy. - Nagyon sajnálom, ami Grace-szel történt. Én is szerettem. A férfi Julia szemébe nézett. Kedves és nyílt tekintete volt, de szomorúság es felbecsülhetetlen veszteség nyomait lehetett látni benne. - Most már tudom - vallotta be. - Műholdas a rádiója? - Mutatott a műszerfal felé, amikor Emerson bekapcsolta és megnyomta a beállítás gombot. - Igen. Általában jazzcsatornákat szoktam hallgatni, de nagyban függ a kedvemtől. Julia finom ujjaival a rádió felé nyúlt, de gyorsan visszahúzta a kezét. Gabriel elmosolyodott a tartózkodásán, és eszébe jutott, hogyan dorombolt, amikor megengedte, hogy beleülhessen a kedvenc foteljébe. Újra hallani akarta dorombolni. - Csak nyugodtan! Választhat, amit szeretne! A lány végigfutott az alapbeállításokon, és mosolygott a férfi választásain, amik között volt a francia CBC állomás és a BBC News, s egészen addig vidám is maradt, amíg el nem jutott az utolsóhoz, aminek a neve Nine Inch Nails volt. - Egy egész csatornát szenteltek ennek az együttesnek? - kérdezte Julia kétkedve. - Igen - fészkelődött Gabriel, mintha valamilyen kínos titkára derült volna fény. - És szereti őket? - Ha abban a kedvemben vagyok. Julia megnyomta a jazzcsatornához tartozó gombot. Gabriel figyelmét nem kerülte el a lány ösztönös reakciója. Nem értette, de nem akart rákérdezni. Julia utálta a Nine Inch Nailst. Mindig elkapcsolt, amikor meghallotta őket. Ha bárhol felcsendült egy számuk, kisétált a szobából vagy az épületből. A zenéjük, de főleg Trent Reznor hangja volt az, ami a világból is kikergette, bár arról soha senkinek nem mesélt, hogy miért. Először egy philadelphiai klubban hallotta őket. Vele táncolt, és ö folyamatosan hozzádörgölőzött. Eleinte nem zavarta Juliát, mert mindig így csinálta, majd jött az a szám, amitől hirtelen betegnek érezte magát. Ott volt az a furcsa akkord az első pár taktusban, aztán a hang és a szöveg az állatias szeretkezésről, és az ö arca, ahogy az övéhez nyomta a homlokát és suttogott neki, egyenesen a szemébe nézve, mintha a lelkébe látna. Függetlenül attól, hogy a lány miben hitt és szorult helyzetekben milyen különös istenségekhez imádkozott, abban a pillanatban úgy érezte, hogy maga az ördög beszél hozzá. Lucifer maga tartotta a karjaiban és súgott a fülébe. Ez a tudat és a szavak halálra rémisztették. Kiverekedte magát az ölelésből, és a mosdóba menekült. Falfehér volt, és egy reszketető kislányt látott a tükörben, akinek fogalma sincs, hogy mi történik vele. Nem tudta, hogy miért beszélt vele így, és hogy miért választotta ezt a pillanatot a beismerésre. Ismerte ö t annyira, hogy tudja, az ismételt refrén volt a legmélyebb és legsötétebb vágya neki, és nem csak egy kis vicces semmiség.

De Julia nem akart állatok módjára szeretkezni, ő azt szerette volna, ha szeretik. Egy életre lemondott volna a szexről, ha ez garantálja neki azt a fajta szerelmet, amiről a könyvekben és a mondákban lehet olvasni. Ez volt az a szeretet, amire olyan kétségbeesetten vágyott, de nem igazán hitt abban, hogy megérdemelheti. Valakinek a múzsája szeretett volna lenni, aki imádja és megbecsüli, a lelkét és a testét is. A Beatricéje akart lenni egy nemes és csodás Danténak, akivel meghódítják a Paradicsomot a világ végezetéig. És olyan életet élnek, ami vetekszik Botticelli illusztrációival. Éppen ezért volt Julia huszonhárom évesen még mindig szűz, és őrizte annak a férfinak a képét a fiókja hátuljában, aki elérhetetlenné tette őt mások számára. Az utóbbi hat évben azzal a fényképpel a párnája alatt aludt. Egy férfi sem érhetett a nyomába, semmilyen érzelem nem közelíthette meg azt a szerelmet és rajongást, amit ő váltott ki belőle. Az egész kapcsolatuk egy éjszakán alapult, egyetlen éjszakán, amelynek az emlékét Julia újra és újra átélte.

Hetedik fejezet Julia a biciklijét Clarkék fehér háza falának támasztotta, majd az elülső tornáchoz sétált. Sosem kopogott, amikor meglátogatta őket, úgyhogy akkor is felfutott a lépcsőn és kinyitotta az ajtót. Amit látott, letaglózta. Az üveg kávézóasztal a nappaliban darabokra tört, és vérfoltok áztatták a padlószőnyeget. Eldobált székek és párnák hevertek a szoba minden pontján, Rachel és Aaron pedig összebújva ült a szoba közepére állított kanapén. Rachel zokogott. Julia csak állt, és a brutális látványtól tátva maradt a szája. - Mi történt? - Gabriel - mondta Aaron. - Gabriel? Megsérült? - O jól van! - nevetett föl Rachel szinte hisztérikusan. - Nincs itthon még huszonnégy órája sem, de már apával lökdösődtek, anya kétszer sírt miatta, és Scott kórházba került miatta. Aaron simogatta a barátnője hátát, hogy megnyugtassa, de az arcán mogorva kifej ezés ült. Julia levegőért kapkodott. - Miért? - Ki tudja? Soha senki nem tudja, mi zajlik benne. Apával veszekedtek, anya közéjük állt, Gabriel pedig meglökte. Scott azt mondta, hogy megöli, ha még egyszer hozzáér anyuhoz. Erre Gabriel bemosott neki egyet, amitől eltörött az orra. Julia lenézett a földre szóródott szilánkokra, amik vérrel keveredve már a szőnyegbe ivódtak. Vagy egy tucat sütemény volt az üvegdarabok közt, meg barna foltok, amik valószínűleg kávé nyomai lehettek. - És ez? - Julia a pokoli rendetlenségre mutatott. - Gabriel áttörte Scott-tal a kávézóasztalt. Scott és apa a kórházban vannak. Anya bezárkózott a szobájába, én pedig Aaronéknál töltöm az éj szakát. Rachel az ajtó felé kezdte vonszolni a barátját. Julia ledermedve állt, képtelen volt megmozdulni. - Talán megpróbálhatok beszélni az anyukáddal. - Nem bírok ebben a házban maradni egy perccel sem tovább! A családom éppen most hullott darabokra. - Azzal Rachel és Aaron eltűnt. Julia fel akart menni a lépcsőn, hogy megkeresse Grace-t, de a konyhából zaj szűrődött ki, ezért inkább a ház hátulja felé vette halkan az irányt. A hátsó ajtó nyitva volt, így látta, hogy valaki a verandán ül, sörrel a kezében. Kócos barna haj csillogott a lemenő Nap fényében. Julia felismerte őt Rachel képeiről.

Mielőtt észbe kaphatott volna, a lábai kivitték a verandára, ahol kellő távolságban elhelyezkedett egy fa ülőgarnitúrán. A térdeit az álla alá húzta, átölelte a bokáját, és a fiatalemberre nézett. Az figyelemre sem méltatta. Julia alaposan szemügyre vette az illetőt, és remélte, hogy sikerült az emlékezetébe vésnie a látványát. Sokkal jobban festett élőben. A kék és véreres szemekbe nézett, amik ijedten bámultak ki a barna szemöldök alól. Julia követte az arccsontja vonalát, az egyenes és csodás orrívét, az állkapcsa szögletességét, amit két-három napos borosta fedett, majd a nevetőgödröcskéit. A lány pillantása Gabriel ajkain állapodott meg, észrevéve azok ívét és az alsó teltségét. Csak ezután volt képes arra, hogy a sérüléseit is felmérje. A fiatalember kezein zúzódások és vérnyomok voltak, a bal orcáján pedig valami lilaság. Scott első ütése kiütésszerű lehetett, de Gabriel meglepő módon magánál volt. - Elkéstél a hatórai műsorról. Harminc perce véget ért. - A hangja éppolyan nemes és kellemes volt, mint a külseje. A lány azon gondolkozott, milyen lenne hallani ezt a hangot, ahogy kimondja a nevét. Megborzongott. - Van itt egy pléd. - Gabriel maga mellé mutatott egy nagy takaróra, ami a csípője mellé volt leterítve. Megütögette anélkül, hogy a lányra nézett volna. Julia óvakodva figyelte. Örült, hogy a fiú dühe lecsillapodott, ezért odasétált hozzá és leült egy közeli zsámolyra, megtartva kettejük között a távolságot. Azt mérlegelte, vajon a srác milyen gyorsan fut. És ő milyen gyorsan futna, ha üldözné? Gabriel odaadta neki a takarót. - Köszönöm - mormolta, és a válla köré terítette. Julia a szeme sarkából felmérte a fiatalember testalkatát, és elcsodálkozott, hogy a figyelemreméltó magasságát hogyan tudta ilyen fesztelenül belepréselni egy Adirondack-székbe. Vállai szélesebbnek tűntek fekete bőrkabátjában, s a mellizmai vonala kirajzolódott a feszes rövid ujjúja alatt. Hosszú lábai tökéletesen kitöltötték fekete farmerját, és a lány megállapította, hogy magasabbnak és izmosabbnak látszott élőben, mint a húga régi fényképein. Julia mondani akart valamit. Tudni szerette volna, hogy miért vadult meg a legkedvesebb családnál, amivel valaha találkozott. De túl szégyenlős volt, és félt attól, hogy megtegye. Ezért inkább megkérdezte, hogy van-e sörnyitója. Gabriel összeráncolta a homlokát, mielőtt az egyik hátsózsebéből kihúzta és odaadta a nyitót Juliának. A lány megköszönte, majd csendben ült tovább. A fiatalember hátrafordult a félig üres sörösrekeszhez, megfogott egy üveget, és feléje nyújtotta. Majd én - mondta, miközben mosolyogva Juliára nézett. Visszavette a sörnyitót, egy gyors mozdulattal lepattintotta a kupakot, aztán összekoccintotta az üvegjeiket. - Egészségünkre! Julia udvariasan kortyolgatta az italát, igyekezve, hogy ne fuldokoljon a furcsa élesztőíztől, ami a szájába került. Észre sem vette, hogy hümmög. - Ittál már sört korábban? - vigyorgott Gabriel. A lány megrázta a fejét. - Akkor örülök, hogy én vagyok az első. Ettől elpirult, és arcát a mahagóniszínű hajzuhataga mögé rejtette. - Mit keresel itt? - kérdezte Gabriel érdeklődő arccal. Julia kivárt, nem tudta, hogyan tudná jól megfogalmazni. - Meghívtak vacsorára. Reméltem, hogy végre találkozunk. Gabriel nevetett. - Úgy tűnik, tönkretettem. Nos, Miss Barnaszemű, add hozzá ezt is a jó hosszú lajstromomhoz.

- Elárulod, hogy mi történt? - szólt halkan a lány, és igyekezett elkerülni, hogy megremegjen a hangja. - Elárulod nekem, hogy miért nem rohantál még el? - A kék szemek a lányéira találtak és élesen nézték. Julia lehajtotta a fejét, remélve, hogy a megadásnak ezzel a jelével csillapíthatja a srác hirtelen fellángolt dühét. A történtek után ott üldögélni Gabriellel nem volt okos gondolat. Részeg volt, és nem volt senki a közelükben, hogy ha erőszakossá válna. Elérkezett az idő, hogy elmenjen. Ám Gabriel karjai megmagyarázhatatlan módon kinyúltak felé, hogy csökkentsék a köztük lévő távolságot. A lány vállai mögé söpörte a haját, s közben az ujjai lassan belegabalyodtak a fürtökbe. Majd visszahúzta a kezét. Áramütésszerűség futott végig a fiú ujjaiból Julia hajába. O befogadta az érzést, és újra hümmögött, teljesen megfeledkezve a korábbi kérdésről. Vaníliaillatod van - jegyezte meg a fiatalember, majd a lány felé fordult, hogy egyenesen ránézhessen. - A samponom. Gabriel befejezte a sörét, kinyitott egy újat, s jól meghúzta, mielőtt újra a lányhoz fordult volna. - Ennek nem szabadott volna megtörténnie. - Annyira örültek, hogy hazajössz! Csak rólad beszéltek. - A tékozló fiú. Vagy talán egy ördög. Az ördögi Gabriel. -Keserűen felnevetett, és szinte egy húzásra megitta a sörét. Még egyet kinyitott. - Annyira örültek, hogy hazajössz! Ezért is hívott át az anyukád ma vacsorázni. - O nem az anyám. És Grace talán azért hívott át téged, hogy legyen egy barna szemű angyal, aki felügyel rám. Gabriel közelebb hajolt, hogy a kezébe foghassa a lány állát. Julia visszatartotta a lélegzetét, annyira meglepte az érintés. A fiú nagy kék szemei mámorosan néztek rá. Az ujjbegyét végigfutatta a lány arcpírján, és kivárt, mintha magába szívná a bőr melegségét. Amikor elhúzta a kezét, Julia szinte felsírt a hiányától. Gabriel letette a verandára az üvegét, majd hirtelen felállt. - Megy le a Nap. Van kedved sétálni? Julia erre beharapta az ajkát. Tudta, hogy nem kellene. De ő volt az, Gabriel, a fotókról, és talán ez az egyetlen lehetősége, hogy láthassa és vele lehessen. Kételkedett abban, hogy azok után, ami történt, a fiú haza fog-e még jönni valaha. Ha igen, akkor az nagyon-nagyon soká lesz. Julia félretette a takarót, és felállt. - Hozd a takarót! - mondta Gabriel, és amikor a lány az egyik hóna alá csapta a plédet, megfogta a másik kezét. Julia felszisszent. Bizsergő érzés indult ki az ujjai hegyéből, lassan felkúszott a karjain, elért a vállaihoz, majd le a szívéig, ami ettől még gyorsabban vert. A fiatalember a lányéhoz közelítette az arcát. - Fogta már fiú a kezedet? - Julia megrázta a fejét, mire Gabriel nevetett. - Akkor örülök, hogy én vagyok az első. Lassan az erdőbe sétáltak, ahol hamarosan a Clark-ház látókörén kívül kerültek. Juliának tetszett, ahogy beleillett a keze a srácéba, és ahogy annak hosszú ujjai átkulcsolták a kézfejét. Finoman, de biztosan tartotta a lány kezét, időnként megszorította, talán azért, hogy megbizonyosodjon a valóságától. Julia elkönyvelte magában, hogy ha valakik fogják egymás kezét, pont ilyennek kell annak lennie. Nem mintha lett volna benne tapasztalata. Eddig csak egyszer vagy kétszer merészkedett az erdőbe, és akkor is csak Rachellel. Tudta, ha bármi történne, egész biztosan eltévedne a hazafelé vezető úton. Ám ezeket a gondolatokat az agya leghátsó zugaiba söpörte, és csak arra koncentrált, hogy milyen fogni a rejtélyes Gabriel meleg és erős

kezét. - Nagyon sok időt töltöttem itt régen. Nagyon békés. Szemben van egy almabirtok. Rachel már mutatta neked? Julia megrázta a fejét. Gabriel komoly arckifejezéssel nézett le rá. Nagyon csendes vagy. Beszélhetsz hozzám, nem harapok! -Azzal megvillantotta nyerő mosolyát, amit Julia már látott Rachel é - Mi ért jöttél haza? Nem vett tudomást a lány kérdéséről, csak folytatta a sétálást, de Julia észrevette, hogy jobban szorítja a kezét. Erre ő is visszaszorította, hogy jelezze, nem fél. Még ha nem is volt ez igaz. - Nem akartam hazajönni, nem így. Elveszítettem valamit, és hetekig részeg voltam. Gabriel őszintesége meglepte. - De ha elveszítettél valamit, talán megpróbálhatnád megtalálni. A fiú összeszűkítette a szemeit. - Amit elveszítettem, örökre elveszett. Gyorsabban kezdett sétálni, ezért Juliának nagyobbakat kellett lépnie, hogy tartsa az iramot. Pénzért jöttem haza. Ennyire nyomorult és elcseszett vagyok. -Gabriel hangja megenyhült, s Julia érezte benne az iszonyodást. -Már azelőtt is elcseszett voltam, hogy mindent és mindenkit szétbarmoltam volna. Még mielőtt te megérkeztél. - Nagyon sajnálom. Megvonta a vállát, és jobbra kezdte húzni a lányt. - Már majdnem ott vagyunk. Kisétáltak a fák közül, és egy kis tisztásra jutottak, ami sűrű fűvel volt kibélelve. Vadvirágok, gyomok és korhadó fák tarkították a zöld tengert. A levegő csöndes volt, a béke szinte tapintható. A tisztást jó pár megviselt almafa szegélyezte. - Itt is lennénk - mutatott körbe Gabriel. - Maga a Paradicsom. A tisztás szélén kiálló nagy sziklához irányította Juliát, és a derekánál fogva a tetejére emelte. O is felmászott mellé. A lány megborzongott. A kő már hideg volt a lemenő Nap miatt, s a hűvösség átkúszott vékony farmerján. Gabriel kibújt a kabátjából, és a lány vállaira terítette. - Még tüdőgyulladást kapsz és meghalsz - mondta szórakozottan, azzal átölelte és szorosan maga mellé húzta a lányt. Testének melege csak úgy sugárzott csupasz karjain keresztül, s azonnal átmelegítette. Julia mélyet lélegzett és elégedetten sóhajtott, csodálkozva azon, hogy mennyire beleillik a fiú karjaiba, mintha oda tervezték volna. - Beatrice vagy. - Beatrice? - Dante Beatricéje. Julia elpirult. - Nem tudom, hogy ő kicsoda. Gabriel magában mulatott, lehelete meleg fuvallatként érintette a lány arcát, miközben az orrával a fülét böködte. - Nem mondták el neked? Nem mondták, hogy a tékozló fiú könyvet ír Dantéról és Beatricéről? Amikor nem érkezett válasz, ajkait Julia feje búbjához emelte és finoman belecsókolt a hajába. - Dante költő volt. Beatrice pedig a múzsája. Fiatal korában találkozott vele, aztán egész életében távolról imádta. Beatrice volt a vezetője a Paradicsomban. Julia csukott szemmel hallgatta, ahogy beszélt, és magába szívta a bőre illatát. Pézsma-, izzadság-

és sörszaga volt, de a lány kizárta a zavaró tényezőket és csak azt érezte, ami Gabriel volt maga. Valami nagyon maszkulin és potenciálisan veszélyes. - Van egy festmény egy Holiday nevű festőtől. Úgy nézel ki, mint azon Beatrice. - Gabriel a lány kezéért nyúlt, az ujjait a szájához emelte és megcsókolta. A családod szeret téged. Ki kellene békülnötök! - Juliát is meglepték a saját szavai, de válaszként a fiú csak még közelebb húzta magához. - Ok nem a családom. Nem igazából. És egyébként is már késő, Beatrice. Julia ízlelgette a nevet, és arra jutott, hogy a sör láthatóan megtette hatását. De el nem mozdította volna a fejét a fiatalember válláról. Nem sokkal később Gabriel le-föl masszírozta a lány karját, hogy felhívja magára a figyelmét. - Még nem is vacsoráztál. Julia megrázta a fejét. - Nem, még nem. - Megetethetlek? Nem szerette volna, de felemelte a fejét Gabriel válláról, aki rámosolygott, aztán egy még termő almafához sétált. Körbenézett a fa ágain, majd letépte a legnagyobb, legérettebb piros almát, és választott egy kisebbet is. Azt a zsebébe dugta, majd visszasétált Juliához. - Beatrice - mosolygott rá, és a lánynak adta az almát. Julia megbűvölten nézte, mintha kincset kapna. Gabriel nevetett, kinyújtotta a kezét, és úgy tartotta az almát a jobban, mint egy kisgyerek tartja a kockacukrot egy póninak. Julia megfogta a gyümölcsöt, a szájához emelte és egy nagyot harapott belőle. Gabriel nézte, ahogy rág és nyel. Majd csendes elégedettséggel újra felvette a korábbi pozícióját és átölelte a lány derekát. Finoman a vállához nyomta az arcát, és elkezdte enni a kisebb almát, amit a zsebébe rejtett. Nagy nyugalomban ültek ott, miközben ment le a Nap és a gyümölcsös sötétségbe borult. Gabriel kivette a takarót Julia karja alól, és leterítette a fűre, ágy gyanánt. - Gyere, Beatrice! - Azzal kinyújtotta a kezét a lány felé. Julia tudta, hogy nagy butaság volna megfognia a fiú kezét és mellé ülnie a takaróra. De nem érdekelte. Már akkor tetszett neki, amikor Rachel megmutatta a képét, amit később ellopott a barátnőjétől. Most, hogy ott volt mellette, ott lélegzett, csak a kezét szerette volna megfogni. - Feküdtél már valaha fiú mellett és nézted vele a csillagokat? -húzta maga mellé Juliát Gabriel, majd ránézett, ahogy a hátukon feküdtek. - Nem. Gabriel összekulcsolta az ujjaikat és a szívére helyezte a kezüket. A lány érezte, ahogy lassan ver a fiatalember szíve a keze alatt, és ez az egyenletes ritmus nyugtatón hatott rá. - Gyönyörű vagy, Beatrice. Mint egy barna szemű angyal. Julia feléje fordította a fejét, hogy lássa, és mosolygott. - Szerintem te vagy gyönyörű. - Szégyenlősen elkezdte végighúzni az ujjait Gabriel állának vonalán, érezve a borosta szúrását az érintése alatt. A fiú elmosolyodott az érintéstől, és becsukta szemét. Julia hosszan nézte a vonásait, amíg a karja nem kezdett fáradni. Gabriel kinyitotta a szemét. - Köszönöm. Julia visszamosolygott rá és megszorította a kezét, s érezte, hogy ettől Gabriel szíve nagyot ugrik. - Csókolt már meg fiú valaha? Julia elvörösödött és megrázta a fejét.

- Akkor örülök, hogy én vagyok az első. - Gabriel az oldalára dőlt és a lány fölé hajolt. Csillogó szemmel lemosolygott Juliára. Még épp be tudta csukni a szemét, mielőtt Gabriel ajka az övére talált. Julia elveszett. Gabriel ajka meleg és csábító volt, és nagyon finoman helyezte a lányéra, mintha attól tartana, hogy megsebesíti. Julia nem tudta, hogyan kell csókolni, ráadásul óvatos is akart lenni, ezért nem nyitotta ki a száját. A fiú a tenyerei közé fogta a kerek arcát és a bőrét simogatta, miközben az ajkát közelítette az övéhez. A csók nem olyan volt, mint amilyenre a lány számított. Azt gondolta, hogy Gabriel figyelmetlen és kissé durva lesz. Azt hitte, hogy elszánt és siettető lesz, miközben talán az ujjával a bőrét simogatja és olyan helyekre vándorol le, ahol ő még nem állt készen az érintésére. De a fiú nem mozdította a kezeit, egyikkel a hátát, a másikkal az arcát simogatta. A csókja finom és édes volt. Az a fajta csók, amit egy szerető adhat a kedvesének egy hosszú távollét után. Gabriel úgy csókolta Juliát, mintha ismerte volna, mintha hozzá tartozott volna. A csókja szenvedélyes volt, tele érzelmekkel, mintha a teste összes idegszála elolvadt volna és az ajkaiba áramlott volna, hogy Juliát kényeztethesse. A lány szíve nagyot dobbant a mellkasában erre a gondolatra. Soha még hinni sem mert abban, hogy ilyen lesz az első csókja. Ahogy a fiú ajkának nyomása csökkent, úgy törtek fel belőle majdnem a könnyek, mert így már noha senki nem fogja csókolni. Tönkretette őt másoknak. Egy életre. Gabriel nagyot sóhajtott, miközben elengedte, majd finoman a lány homlokára tapasztotta a száját. - Nyisd ki a szemed! Julia egyenesen a kék szempárba nézett, amely ijesztően tiszta volt, teli érzelemmel, de ezeket az érzelmeket nem tudta megfejteni. Gabriel elmosolyodott, majd még egyszer megcsókolta a homlokát, mielőtt visszafeküdt a hálára, hogy a csillagokat bámulja. - Mire gondolsz? - Julia az oldalára fordult, majd összehúzta magát, hogy közel legyen hozzá, de nem annyira, hogy összeérjen a testük. Arra gondoltam, hogy mennyire vártam rád. Annyit vártam és vártam, de sosem jöttél mosolygott szomorkásan a fiú. - Sajnálom, Gabriel. - Most már itt vagy. Apparuit, iam beatitudo vestra. - Nem tudom, hogy ez mit jelent - mondta a lány bátortalanul. - Azt, hogy feltűnt immár a ti boldogságotok. - Közelebb húzta magához Juliát, és a kezével a nyakától egészen a derekáig végigsimított rajta, majd megállapodott a gerince görbületénél. - Az életem hátralévő részében csak arról fogok álmodni, hogy a nevemet Julia magában mosolygott a sötétségben. - Szenderültél már álomba valaha egy fiú karjában, Beatrice? Julia megrázta a fejét. - Akkor örülök, hogy én vagyok az első. - Úgy vonta magához, hogy a lány arca a szíve közelébe került, és a csinos teste tökéletesen illeszkedett az övéhez. - Mint Ádám bordája - súgta a lány hajába. - El kell menned? - súgta vissza Julia, és a kezével tétován végigsimított Gabriel mellkasán, le és föl, újra és újra. - Igen, de nem ma este. - Visszajössz? A fiú nagyot sóhajtott. - Holnap kiűznek a Paradicsomból, Beatrice. Az egyetlen esélyünk, ha utána rám találsz. Keress engem a Pokolban!

Óvatosan a hátára fordította Juliát, a derekára tette mind a két kezét, fölé hajolt, kitágult pupillákkal, hosszan és egészen a lelkéig belenézett a lány szemébe. Majd az ajkaira tette a száját.

Nyolcadik fejezet Csütörtök reggel Rachel Gabriel konyhapultjánál ült, a tejeskávéját kortyolgatta és belemerült a francia Vogue lapozgatásába. Nem éppen a szokásos olvasmányai közé tartozott. Ugyanis Philadelphiában politikai, PR-, gazdasági és szociológiai könyvek borították az éjjeliszekrényét, mert reménykedett, hogy egyszer a főnökei majd kikérik az ő véleményét is, és nem csak másokét kell fénymásolnia. De most, hogy szabadságon volt a munkahelyéről, lett ideje mást is olvasni a polgármester politikai anyagain kívül. Jobban érezte magát aznap reggel. Sokkal jobban. Az előző napi beszélgetése Aaronnal jól sikerült. A férfi még mindig csalódott volt, hogy az esküvőt lefújták, de folyamatosan megerősítette abban, hogy neki ő kell és nem az esküvő. „Nem kell azonnal összeházasodnunk. Elhalaszthatjuk addig, amíg elmúlik a gyászod. De még mindig akarlak, Rachel. Mindig is foglak. Mint a feleségem, a szerelmem... Most pedig elfogadok mindent, ami jut, mert szeretlek. Gyere haza hozzám! ” Aaron szavai átvilágítottak az agyára telepedett ködön, amit a depresszió és a gyász okozott. És hirtelen minden kitisztult. Azt hitte, hogy Scott, az apja és az anyja szelleme elől menekült. És talán még Aaron elől is. De hallva ezeket a szavakat. Mintha egyáltalán elképzelhető lett volna, hogy elhagyja Aaront. Mintha valaha is számításba vette volna azt, hogy ne legyen vele. A férfi szavai majdnem összetörték a szívét, és ráébredt, hogy mennyire szeretne a felesége lenni. És mennyire elszánt lett, hogy ne várakoztassa túl sokáig Aaront abban, hogy férj lehessen, s ehhez mielőbb össze kellett szednie magát. Az élet rövid ahhoz, hogy elszúrjuk. Az anyja tanította erre. Gabriel lépett be a konyhába szemüvegben, nyomott egy csókot a húga fejére, és egy köteg papírpénzt csúsztatott elé. Rachel gyanakodva méregette a pénzt, megfordította, és a szeme elkerekedett. - Ez meg mire? A férfi megköszörülte a torkát és leült a testvére mellé. - Nem mentek vásárolni Julianne-nel? Rachel forgatta a szemeit. Julia., Gabriel. És nem, nem megyünk. Egész nap dolgozik valamin egy Paul nevű sráccal. Utána meg vacsorázni mennek. Angyalkúró, gondolta Gabriel. Ez a káromkodás visszhangzott az agyában ösztönösen és cenzúrázatlanul, megfeszült és felhorkant mélyen a mellkasából. Rachel visszacsúsztatta a pénzt, és újra elmerült a magazinjában. Gabriel ismét eléje tolta. - Miért? - Vegyél valamit a barátnődnek! Rachel pislogott. - Miért? Ez rengeteg pénz! - Tudom - mondta halkan. - Ez ötszáz dollár. Tudom, hogy van elég elherdálnivaló pénzed, de Jézus, Gabriel, ez nagyon sok! - Láttad már a lakását? - Nem. Miért, te igen? Gabriel mocorgott a székében. - Csak egy pillanatra. Elkapta az eső, én pedig hazavittem, és.

- És? - Rachel a bátyja vállára tette a kezét és közelebb hajolt egy kaján mosollyal. - Ki vele! Gabriel lesöpörte a testvére karját, és egyesen a szemébe nézett. - Nem arról van szó! De vetettem egy pillantást a lakásra, amikor kitettem, és komolyan mondom, borzalmas. Még konyhája sincs, az isten szerelméért! - Nincs konyha? Hogy a francba? - Olyan szegény az a lány, mint a templom egere. Arról nem is beszélve, hogy azt az undorító hátizsákot cipeli magával. Ha kell, költsd az egészet egy megfelelő táskára, bánom is én. De csinálj valamit, mert ha még egyszer meglátom az a förmedvényt, akkor felgyújtom! Gabriel végigfuttatta a kezét mogyoróbarna haján, majd ott tartotta, miközben a konyhapult fölé tornyosult. Rachel észrevétlenül figyelni kezdte azzal a lélek rejtelmeibe látó érzékenységgel, amely kizárólag a lánytestvérek sajátja. Gabriel maga volt az ideális pókerarc. Megnyerő, érzelemmentes és hideg. Ó, de még milyen hideg! Nem hűvös, mint a szellő vagy az őszi patak sodrása, hanem jéghideg. Annyira hideg, mint a szikla érintése a bőrödön a lemenő Napban. Rachel szerint ez volt a személyisége legrosszabb tulajdonsága. Úgy cselekedett és beszélt, hogy nem törődött mások érzelmeivel, még a családjáéval sem. Minden hibája ellenére Gabriel volt a kedvence. Miként a férfi is őt szerette a legjobban, mint a család szeme fényét és tíz évvel fiatalabb kishúgát. Sosem harcolt úgy vele, mint Scott-tal vagy az apjával. Mindig megvédte és szerette őt. A legrosszabb napjain sem bántotta volna meg szándékosan. Rachelnek azonban az is fájt, hogy látta, ahogy másokat megbánt. Főleg önmagát. De tudta, hogy közelebbről szemügyre véve Gabriel pocsék pókerjátékos lenne. Túl sok minden árulná el a belső vívódását. Becsukta a szemét, amikor közel állt a robbanáshoz. Vakarta az arcát, amikor ideges volt. Tipródott, amikor lehangolt volt és félt. Rachel látta, hogy most is tipródik, és azon gondolkozott, hogy mitől félhet. - Miért aggódsz annyira miatta? Akkor nem voltál ilyen barátságos, amikor vacsorázni volt itt. Nem is hívod Juliának. - A diákom. Profinak kell lennem. - Mit értesz te pontosan profi alatt? Gabriel csak állt és összevonta a szemöldökét. - Oké. Elteszem a pénzt, hogy vegyünk Juliának egy táskát. De szívesebben vennék neki egy cipőt. Gabriel visszaült a székre. - Cipőt? - Igen. Mi lenne, ha olyasmit vennénk, amit felvehet? Szereti a szép cuccokat, csak nem tudja őket megvenni. És ő is szép, nem gondolod? Gabriel megkeményedett a szürke gyapjúnadrágja alatt. Összébb szorította a combjait, hogy eltakarja az árulkodó látványt a húga elől. - Költsétek, amire akarjátok, de a régi hátizsáknak el kell tűnnie! - Jó. Veszek neki valami csodálatosan szépet. De lehet, hogy szükségem lesz még többre. és el kéne vinnünk valahová, hogy megmutathassa az új ruháit. - Rachel pajkosan a bátyjára kacsintott. Vita vagy különösebb győzködés nélkül Gabriel előkapott egy névjegyet a pénztárcájából, felvette a Montblanc töltőtollát, és lassan lecsavarta a kupakot. Használnak még normális emberek ilyen tollat, vagy csak a középkorkutatók? - Rachel kíváncsian a bátyjához hajolt. - Meg vagyok lepve, hogy nem lúdtollal írsz. Gabriel felhorkant. - Ez egy Meisterstück 149 - vágta rá, mintha ennek jelentenie kellene valamit. Rachel forgatta a szemeit, miközben a bátyja a biztonság kedvéért írt pár sort a névjegykártyája hátuljára azzal a csillogó tizennyolc karátos tollheggyel. A férfi már több volt, mint sznob. - Itt van. - Rachel elé csúsztatta a pulton a kártyát - Van egy számlám a Holt Renfrewnál. Mutasd

meg a concierge-nek, ő majd odavezet Hillaryhez, aki a személyes vásárlási tanácsadóm. O mindent a számlámra ír. De ne őrülj meg, Rachel! A készpénzt pedig tartsd meg magadnak! Hat hónappal korábbi boldog születésnapot. A lány Gabrielhez hajolt és egy finom puszit nyomott az arcára. - Köszönöm. Mi az a Holt Refrew? - A kanadai Saks Fifth Avenue. Mindenük van. De a hátizsák röpül. Engem csak az érdekel. A többi pedig. lényegtelen apróság. - A hangja hirtelen zsémbes lett. - Jó. De szeretném tudni, hogy miért vagy annyira kiakadva attól az L.L.Bean-hátizsáktól. Minden egyetemistának olyan van. Nekem is az volt, a fenébe is, mielőtt felnőttem és felfedeztem a Longchampet. - Nem is tudom. - Gabriel levette a szemüvegét és dörzsölni kezdte a szemét. Hmm. Vegyem a fehérneműt is a listámra? Szereted. kedveled őt? - Rachel idegesítőn vigyorgott. Gabriel ismét felhorkant. - Hány évesek is vagyunk? Emlékezz rá, hogy a hallgatóm! Ez nem a románcról szól, hanem a vezeklésről. - Vezeklés? - Vezeklés. A bűnért. A bűnömért. Rachel is felhorkant. - Tényleg középkori vagy. Mégis milyen bűnt követtél el Julia ellen? Azt leszámítva, hogy bunkó voltál. Még csak nem is ismered. Gabriel visszatette a szemüvegét, és kényelmetlenül fészkelődött a széken. Már a puszta gondolattól is megkeményedett, ha a bűn és Miss Mitchell neve egy mondatban hangzott el. Ok együtt. Egy szobában. Vele. Semmi más. csak talán egy pár csúcsdivatú magas sarkú. amit végre megérinthet. - Gabriel? Várok! - Nem kell bevallanom neked a bűneimet, Rachel. Csak vezekelnem kell miattuk. - Ezzel kikapta a húga kezéből a magazint. Rachel még köszörülte rajta a nyelvét: - Mondd, milyen jó a franciád? És a női divatról való ismereted? Gabriel lepillantott, és látta, hogy a magazin egy kiretusált, szétvetett lábú modellnél volt kinyitva, aki egy trés petit fehér bikinit viselt. A látványtól kitágultak a pupillái. Rachel bosszúsan keresztbe fonta maga előtt a karjait, és a bátyját bámulta. - Engem te ne ugass le! Nem az egyik hallgatód vagyok, és nem veszem be ezt a szarságot! Gabriel felsóhajtott és megint dörzsölni kezdte a szemét, így már percenként kellett igazgatnia a szemüvegét is. - Sajnálom - mormolta, és visszatért a magazinhoz, hogy vethessen még egy pillantást a modellre, de csakis kutatás céljából, bien súr. Mi sebzett meg ennyire? Gondjaid vannak a nőkkel? Van most egyáltalán nő az életedben? Mikor volt utoljára? Erről jut eszembe, mik azok a képek a. A férfi gyorsan közbevágott. - Erről mi ketten nem fogunk beszélni! Én sem kérdezem meg, hogy te kivel dugsz. Rachel lenyelt egy mérges visszavágást, és vett egy nagy levegőt. Megbocsátok neked ezért a kijelentésedért, habár nagyon érzéketlen és durva volt. Ha majd térden állva vezekelsz a bűneidért, a kedvemért hozzáadnád az irigységet is? Amúgy pedig tudod,

hogy egész életemben csak Aaronnal voltam. És szerintem azt is tudod, hogy amit vele csinálok, az jóval többről szól, mint amit mondtál. Mi bajod van? Gabriel elmormolt egy bocsánatkérést, de közben kerülte a szemkontaktust. Ám a kifakadásával elérte a célját. Elterelte Rachel figyelmét a kérdéseiről. Úgyhogy nem volt miatta lelkiismeretfurdalása. Nem nagyon. A lány a bátyja névjegyével játszadozott, amíg próbált lenyugodni. - Ha nem kedveled Juliát, akkor biztosan megsajnáltad. Miért? Csak azért, mert szegény? - Nem tudom - sóhajtott a férfi, és megrázta a fejét. Julia kihozza az emberekből a védelmező énjüket. O mindig egy kicsit szomorú és kicsit elveszett volt. De ez ne tévesszen meg, mert a csontjai acélból vannak. Túlélt egy alkoholista anyát és egy pasit, aki. Gabriel kék szeme érdeklődve pillantott fel. - Aki? - sürgette. - Azt mondtad, nem akarsz tudni a magánéletéről. Elég csúnya történet, tényleg. Ha nem lennétek munkakapcsolatban, talán még kedvelnéd is. Még barátok is lehetnétek. Rachel a bátyjára mosolygott, hogy próbára tegye, de az csak a pultot nézte és elgondolkodva dörzsölte az állát. A lány a konyhapulton dobolt az ujjaival. - Akarod, hogy elmondjam neki, hogy a táska és a cipő tőled van? Természetesen, nem! Kirúghatnak ezért. Valaki még félreértené, és a fegyelmi bizottság elé vonszolnának. - Azt hittem, örökös tag vagy. - Az nem számít - dörmögte. - Úgy értsem, az egész pénzedet Juliára akarod költeni, és még csak nem is érdekel, hogy tudja-e, hogy az ajándékok tőled vannak? Emlékeztetsz Cyrano de Bergeracra, nem gondolod? Talán jobb is a franciád, mint hittem. Gabriel felállt, tüntetőn átnézett a húgán, és a konyhapulton álló kávéfőzőhöz sétált. Belekezdett a fáradalmas procedúrába, hogy megfőzze a tökéletes eszpresszót, mindvégig hátat mutatva az egyre idegesítőbb Rachelnek. A lány nagyot sóhajtott. - Értem. Tehát csak jót akarsz tenni Juliával. Hívhatod vezeklésnek vagy aminek akarod, de lehet, hogy csak szimplán kedvesség. Sőt, duplán az, mert titokban szeretnéd csinálni, hogy ne jöjjön zavarba és ne érezze úgy, hogy tartozik neked valamivel. Le vagyok nyűgözve. Vagy valami olyasmi. - Szeretném, hogy kinyíljanak a szirmai - mondta Gabriel halkan. Rachel elengedte a füle mellett a bátyja szavait, mint valami összefüggéstelen motyogást, mert nem hitte el, hogy azt mondta, amit hallott. Túl bizarr volt. - Nem gondolod, hogy Juliát felnőttként kellene kezelned, és meg kéne neki mondanod, hogy az ajándékok tőled vannak? Hadd döntse el ő, hogy elfogadja-e vagy sem. - Nem fogadná el, ha tudná. Utál engem. Rachel felnevetett. - Julia nem az a fajta lány, aki utál másokat! Túlságosan megbocsátó ahhoz. Ha viszont tényleg utál, akkor talán meg is érdemled. De igazad van, nem fogad el alamizsnát. Még nekem sem engedi meg, hogy bármit vegyek neki, csak nagyon különleges alkalmakkor. - Akkor mondd azt, hogy ez az elmaradt karácsonyi ajándékod. Vagy mondd, hogy Grace-től van. Egymásra néztek, mert megtalálták a megoldást. Rachel szemei megteltek könnyekkel. - Anyu volt az egyetlen, akitől elfogadna ajándékot, mert úgy gondolt rá, mint a saját anyjára.

A férfi egy lépéssel a húga mellett termett és átölelte, hogy megnyugtassa, amennyire csak tudja. Gabriel a lelke mélyén tudta, hogy mit tesz azzal, ha meggyőzi a testvérét, hogy vegyen valamilyen nőies dolgot Miss Mitchellnek. Kikövezi az útját a Pokolba. Élvezetet és bűnbocsánatot vesz. Még sosem viselkedett így egyetlen nővel sem. De nem, nem fogja magát ezzel a gondolatsorral megnyugtatni! Ennek semmi, de semmi értelme nem lenne. Tudta, hogy a Pokolban él. Elfogadta. Ritkán panaszkodott. De az igazat megvallva, kétségbeesetten szabadulni szeretett volna. Bánatára azonban nem volt sem Vergilius, sem Beatrice, hogy a segítségére siessen. Az imái megválaszolatlanok maradtak, és a kísérleteit a megváltozásra szinte mindig keresztülhúzta valami vagy valaki. Általában egy szőke nő tízcentis sarkú cipőben, aki a hosszú körmeit a hátába vájta, hogy közben újra és újra a nevét sikítsa. A dolgok jelenlegi állása szerint a legtöbb, amit tehetett annak érdekében, hogy jó útra térjen, ha egy öregember pénzét elpazarolja egy barna szemű angyalra. Egy angyalra, aki nem engedhet meg magának egy konyhás lakást, és aki kivirágzik, ha a barátnője vesz neki egy csinos ruhát és egy új pár cipőt. Gabriel többet szeretett volna, mint csak venni neki egy táskát, bár sosem ismerte volna be, hogy mit is akar igazán. Mosolyra akarta fakasztani Julianne-t. Amíg a testvérek a vezeklésről, a megbocsátásról és a borzalmas hátizsákról beszélgettek, addig Paul a Torontói Egyetem kampuszának legnagyobb könyvtára, a Robarts Könyvtár bejárata előtt várt Juliára. Bár a lány csak találgatni tudott, de úgy érezte, hogy a fiatalember a megismerkedésük óta eltelt rövid idő alatt komolyan érdeklődni kezdett iránta. Paulnak rengeteg barátja volt, köztük sok nő is. A legutóbbi kapcsolata bevégezte feladatát. Allison Vemontban akart maradni, hogy tanárnő legyen, Paul pedig Torontóba akart költözni, hogy professzornak tanulhasson. Két év távkapcsolat után már nem azok voltak, mint régen. De nem volt semmi rosszindulat, keréklyukasztás vagy fényképégetés. Barátok maradtak, amire a fiú büszke volt. Ám most, hogy találkozott Nyuszival, értékelni kezdte, hogy milyen jó is az, ha valakivel ugyanaz az érdeklődési körük, ugyanazok a céljaik. Ez nagyon izgalmas és kielégítő is lehet egyben. Paul régi vágású volt. Abban hitt, hogy egy nőnek udvarolni kell. Hitt abban, hogy nem szabad siettetni a dolgokat. Ezért volt teljesen elégedett azzal, hogy a gyönyörű és szégyenlős Nyuszival építgesse a barátságukat, amíg eléggé megismeri a lányt ahhoz, hogy bevallja neki az érzéseit. Addig megfelelt neki, hogy Julia figyel rá. Az volt a célja, hogy lehetőleg töltsék együtt az idejüket, hogy elvarázsolhassa a lányt, és kellő figyelmet szentelhessen rá. Hiszen így, ha jönne közben valaki, aki izmozni szeretne vele, akkor elég közel lenne Juliához, hogy elküldhesse melegebb égtájra az illetőt. Julia sajnálta, hogy le kellett mondania a vásárlást Rachellel, de már megígérte Paulnak erre a napra, hogy elmegy vele a könyvtárba. Most, hogy Emerson professzor elvállalta a konzulenséget, el kellett kezdenie dolgozni a diplomamunkája tervezetén. Nagyon erős volt benne az akarat, hogy jól teljesítsen az órákon és ámulatba ejtse a férfit a javaslatával, de a korábbi viselkedéséből megítélve egyikre sem látott esélyt. - Szia! - köszönt Paul, és azonnal levette a lány válláról a táskáját, majd a sajátjára csapta. Alig érezte meg a súlyát a deltás vállán. Julia megkönnyebbülve felmosolygott rá, amiért egy ideig nem kell cipelnie azt a terhet. - Köszönöm, hogy leszel az idegenvezetőm. Amikor legutoljára voltam itt, elvesztem. Egy sötét helyen kötöttem ki a negyediken, ami telis tele volt térképekkel. - Megborzongott. Paul nevetett. Hatalmas ez a könyvtár. Megmutatom neked a Dante-gyűjteményt a kilencediken, majd átviszlek az irodámba. Kinyitotta Julia előtt az ajtót, aki belibbent és egészen úgy érezte magát, mint egy hercegnő. Paul kifogástalan modorú volt, és nem fegyverként alkalmazta a jó tulajdonságát. A lány megállapította,

hogy amíg akit-nem-nevezünk-meg arra használta a modorát, hogy másokat megfélemlítsen és uralkodjon rajtuk, addig Paul tiszteletteljesen viselkedett és éreztette, hogy a másik különleges. Nagyon különleges. Van irodád? - kérdezte Julia, ahogy a diákigazolványukat megvillantották a lift mellett ülő biztonsági őrnek. Valami olyasmi. - Nyitva tartotta a lánynak a lift ajtaját, hogy beléphessen, majd ő is csatlakozott. - Az olvasófülkém a Dante-gyűjtemény mellett van. - Én is igényelhetek egy fülkét? Paul grimaszt vágott. Ritka, mint a fehér holló. Nagyon nehéz hozzájutni, főleg MAhallgatóként. - A lány kérdőn nézett rá, ezért Paul gyorsan hozzátette: - Az MA-hallgatók is ugyanolyan fontosak, mint a PhD-sek, de nincs elég fülke mindenkire. Amit én használok, az sem az enyém, hanem Emersoné. Ha Paul engedte volna Juliának, hogy megnyomja a gombot a kilencedikre, akkor látta volna rajta, hogy a lány bőre enyhén bezöldül, és hallotta volna, ahogy mély levegőt vesz. De nem vette észre. Amikor megérkeztek a kilencedikre, % fiú türelmesen végigkalauzolta a Dante-gyűjteményen, és megmutatta neki az egyetem saját készletét és a másodlagos információforrásokat is. Látta a lányon az örömöt, ahogy élvezettel végigfuttatta az ujjait a könyvek gerincén, mintha régi barátokat üdvözölt volna. - Julia, nem bánod, ha felteszek egy személyes kérdést? A lány mozdulatlanul állt és az ujjaival egy quarto könyv rongyos bőrkötésén simított végig. Mélyen beszívta az illatát, hogy nyugodt maradjon, aztán bólintott. - Emerson megkért, hogy vigyem neki oda a papírjaidat Mrs. Jenkinstől, és. Julia Paul felé fordult, hogy ránézzen hatalmas és elkerekedett szemeivel. Jaj, ne!- gondolta. A fiatalember felemelte a kezét, hogy megnyugtassa. - Nem olvastam el. Ne aggódj! - nevetett finoman. - Egyébként sincs bennük semmi a hallgatók magánéletéről. Úgy tűnt, hogy valamit ki akar belőle venni, amit korábban beletett, de igazán az lepett meg, amit utána csinált. Julia türelmetlenül felvonta a szemöldökét, hogy a fiú bökje már ki. - Felhívta Greg Matthewst, a Harvard romanisztika és irodalom tanszékének vezetőjét. A lány lassan pislogott, ahogy felfogta, amit hall. - Honnan tudod? - Pár fénymásolatot vittem, és meghallottam, ahogy telefonált. Rólad kérdezte Matthewst. - Miért tenne ilyet? - Ezt akartam tőled megkérdezni. Azt akarta megtudni, hogy miért nincs elég anyagi támogatás a MA-hallgatók számára. Tudod, annak a tanszéknek az öregdiákja. Matthews volt a vezető, amikor befejezte a PhD-jét. Basszus! Ellenőrzött engem? Naná! Nem hitte el, hogy tényleg bekerültem a Harmadra úgy, mint ő. Julia lehunyta a szemét, és az ujjaival belekapaszkodott a polcba támaszért. Nem tudtam, hogy bekerültél a Harvardra, Julia. Ez elképesztő, Emerson megkérdezte, hogy tényleg felvettek-e és milyen magasan voltál rangsorolva. Hát persze - motyogta. - Egy kis pennsylvaniai városból származom, a hétezer fős Jezsuita Egyetemre mentem. Mégis hogy kerülhetnék be a Harvardra? Paul összeráncolta a homlokát. Szegény Nyuszi! A rohadék tényleg meg akarja alázni. Komolyan seggbe kell rúgnom. Utána meg jól meg kell dolgoznom. - Mi a baj a katolikus iskolákkal? Én is ez első három évemet a vermonti St. Mike’sban végeztem, és kitűnő oktatásban részesültem. Volt egy Dante-specialistájuk az angol szakon és egy Firenze-

specialistájuk a történelem szakon. Julia úgy bólogatott, mintha hallaná, amit Paul mond. De nem nagyon hallotta. - Figyelj, még nem is hallottad az egészet! A lényeg az, hogy Matthews győzködte, küldjön vissza téged a PhD-re. Azt mondta, hogy nagyon magasan voltál rangsorolva. Ez nagyon jó hír, ha azt vesszük, ki mondta. Én is jelentkeztem a szakra, de engem azonnal visszautasítottak. - Mosolygott, igaz csak félig hihetőn, nem tudván, hogyan fog Julia reagálni a hallottakra. - Úgyhogy, ha nem vagyok túl tolakodó, megkérdezhetem, miért nem mentél a Harvardra? - Nem akartam idejönni - suttogta a lány, a hangja halk és bűnbánó volt. - Tudtam, hogy ő itt van, de nem volt más választásom. Már több ezer dollár adósságom van a Saint Joseph’sről, egyszerűen nem engedhettem meg magamnak a Harvardot. Azt reméltem, hogy hamar befejezem az MA-képzést itt, aztán jövőre mehetek oda. Ha elnyerek egy nagyobb ösztöndíjat, akkor nem kell hitelt felvennem a PhD-re. Paul támogatón bólogatott, és amikor Julia megfordult, hogy elfoglalja magát a könyvek aprólékos elemzésével, a fiatalember azon gondolkozott, hogy a lány milyen információt fedett fel akaratlanul magáról. Ez az apróság jóval többet elárult neki, mint az, hogy miért is nem ment a Harvardra. Ahogy elnézte a poros köteteket nyitogató Juliát, nagyra nyílt szemekkel és egy apró mosollyal a szép száján, rájött, hogy a Nyuszi becenév még jobban illik hozzá, mint azt az elején gondolta. Igen, olyan volt, mint egy nyuszi, amit az ember egy réten találhat. De olyan is volt, mint a Bársony Nyuszi. Paul ezeket sosem mondta volna ki hangosan, és ha megkérdezted volna, hogy ismeri-e a könyvet, úgy tagadja le, hogy egyenesen a szemedbe néz. De Allison szerette azt a könyvet, és a kapcsolatuk elején kérte, hogy olvassa el a fiú is, mert annak alapján jobban megérti őt. És a kilencvenkilós vermonti farmergyerek, titokban elolvasta az a nyavalyás könyvet, mert szerette a lányt. Azt meg aztán végképp nem ismerné be, hogy még szerette is a könyvet. Miközben figyelte Nyuszit, arra gondolt, hogy a lány milyen rettenetesen szeretne valóságos lenni. Hogy valaki szeresse. És ez a vágyakozás nyomot hagyott rajta. Nem a külsején, ami nagyon vonzó volt, habár Paul szíve szerint azt mondta volna, hogy szemmel láthatóan túl sovány és sápadt, amin a vermonti tej és tejtermékek nagyban segítettek volna. Nem azon, hanem a lelkén, ami gyönyörű volt, de szomorú. Paul még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán hitt-e a lélek létezésében, amíg nem találkozott Nyuszival. Most, hogy már ismerte, hitt benne. Titkon azt remélte, hogy egy nap majd Julia az lehet, aki lenni szeretne, és valaki szeretni fogja annyira, hogy az ijedt nyusziból valami egészen más legyen. Valami merész. Valami boldog. A fiatalember nem nagyon szeretett volna elmerülni a túl sok irodalmi gondolatban, ezért úgy döntött, el kell terelnie Nyuszi figyelmét a bánatáról, hogy újra mosolyogjon. Odavezette egy ajtóhoz, amin nagyon elegáns réztábla állt, rajta szép dőlt betűkkel: GABRIEL O. EMERSON PROFESSZOR olasz tanszék. Julia érdeklődve állapította meg, hogy egyetlen másik ajtón sem volt réztábla. Azt is látta, hogy Paul a saját nevével ellátott kis kártyát csúsztatott be a széle alá. Elképzelte, hogy Emerson professzor erre jár, és bosszúsan letépi onnan a papírt. Julia elolvasta, mi áll rajta: Paul V. Norris, MA. - Minek a rövidítése a V? - kérdezte, miközben az ujját rátette az otthon készített névtáblára. Paul zavarba jött. - Nem szeretem a középső nevem használni. - Én sem használom az enyémet. Megértem, ha nem akarod elmondani - mosolyodott el a lány, és a zárt ajtót kezdte el bámulni. - Ki fogsz nevetni. - Azt kétlem. A vezetéknevem Mitchell. Nem sok büszkeségre ad okot. - Nekem tetszik.

Julia elpirult, de csak halványan. Paul felsóhajtott - Megígéred, hogy nem mondod el senkinek? - Persze. És cserébe elárulom neked, hogy az én középső nevem Helen. - Az is nagyon szép. - Paul vett egy nagy levegőt és becsukta a szemét. Majd várt. És amikor már nem tudta tovább bent tartani a levegőt, mert a tüdeje oxigént követelt, gyorsan kifújta. - Vergilius. Julia hitedenkedve bámult rá. - Vergilius? - Igen. - Kinyitotta a szemét és a lányt tanulmányozta egy percig, attól tartva, hogy kineveti. - Dante-specialistának készülsz és Vergilius a középső neved? Viccelsz velem? Ez a vezetéknevem. A dédapám volt Vergilius. És ő sosem olvasott Dantét, hidd el nekem. Tejfarmja volt a vermonti Essexben. Julia mosolygott a saját csodálkozásán. - Szerintem a Vergilius nagyon szép név. Nagy megtiszteltetés egy nemes költő nevét viselni. - Pont akkora megtiszteltetés, mint Szép Heléna nevét viselni. És nagyon találó is. - Paul tekintete kedvesen és csodálattal tapadt Juliára. A lány zavarában másfelé kapta a pillantását. Paul megköszörülte a torkát, hogy oldja a kettejük között beállt feszültséget. - Emerson sosem használja a fülkéjét, ha csak nem hagy itt nekem valamit. De az övé és ő fizet érte. - Nem ingyenesek? A fiú megrázta a fejét és kinyitotta az ajtót. Nem. De nagyon megéri, mert hűtött, fűtött, wireless internettel van felszerelve, és anélkül tarthatod itt a könyveidet, hogy folyamatosan fel kéne írattatnod őket. Úgyhogy, ha bármire szükséged van, még ha az olyan anyag is, amit nem vihetsz ki a könyvtárból, akkor ide beteheted. Julia körülnézett a kicsi, de kényelmesen berendezett szobában, és úgy érezte, mintha az ígéretek földjére érkezett volna. Nagy szemekkel csodálta a beépített bútorzatú dolgozószobát a kényelmes foteljaival és a plafonig érő könyvespolcaival. Egy apró ablak nagyon szép kilátást nyújtott a belvárosra és a CN-toronyra. Elgondolkozott azon, vajon mennyibe kerülne egy ilyen olvasófülkében lakni, és nem a kutyánaksem-való lyukban. - Tessék - mondta Paul, és leszedett pár papírlapot egy polcról -Neked adom ezt a polcot. És van még egy pótkulcs is. Addig matatott, amíg megtalálta a kulcsot, majd ráírta a szoba számát egy papírra. Julia csak állt, és tátva maradt a szája. - Nem fogadhatom el! Utál engem, és nem fog tetszeni neki. - Kapja be! A lány szeme elkerekedett a meglepődöttségtől. Sajnálom, nem szoktam gyakran káromkodni. Legalábbis nem lányok előtt. Úgy értem, nők előtt. Julia bólintott, de nem pontosan azért volt meglepődve. - Emerson sosincs itt. Tarthatod itt a könyveidet, ő meg majd azt hiszi, hogy az enyémek. Ha nem akarod, hogy rajtakapjon, akkor nem kell itt dolgoznod. Gyere, amikor én is itt vagyok! Elég sűrűn jövök. Ha pedig együtt lát minket, azt hiszi, együtt dolgozunk. Vagy valami hasonló. Maflán mosolygott. Nagyon magához akarta kötni Juliát. Hogy tudja, bármikor bekukkanthat hozzá a lány, ha kedve tartja. Hogy láthassa a dolgait a polcán, hogy együtt tanuljanak és egymás mellett dolgozzanak.

De Julia nem akart ilyen kötődést. - Kérlek. - Paul megfogta Julia fehér kezét, és gyengéden szétnyitotta az ujjait. Érezte rajta, hogy hezitál, ezért a hüvelykujjával végigsimított a kézfején, hogy megnyugtassa. Óvatosan a lány tenyerébe nyomta a kulcsot és a papírt, ügyelve arra, nehogy megsértse. Tudta, hogy Emerson már bántotta eleget. - Nem az tesz igazzá, ami vagy. Az valami olyasmi, ami megtörténik veled. És most arra van szükséged, hogy valami jó történjen veled. Julia összerezzent a hallottaktól, hiszen a fiúnak fogalma sem lehetett arról, hogy mennyire valós, amit mondott. Létezik, hogy Paul A bársony nyusziból idézett? Nem, az lehetetlen! Julia felnézett a fiatalember szemébe, akinek a tekintete meleg és barátságos volt. Semmi számítást vagy kegyetlenséget nem látott benne. Sem aljasságot vagy durvaságot. Talán tényleg igazán kedvelte őt. De az is lehet, hogy csak sajnálta. Bármi is volt a titkos motivációja, abban a pillanatban a lány azt akarta érezni, hogy a világ mégsem olyan sötét és csalódást keltő, és vannak fellelhető nyomai a jóságnak és az erénynek, ezért egy biccentéssel elfogadta a kulcsot. - Ne sírj, kis Nyuszi! Paul már-már Julia arca felé emelte a kezét, hogy letörölje a még ki sem csordult könnycseppet. De meggondolta magát, és még idejében abbahagyta a mozdulatot. Julia elfordult, mert szégyellte hirtelen és intenzív érzelmi kitörését a kötödés létrejötte miatt, és amiért Paul egy kedvelt gyerektörténetből idézett neki. Kétségbeesetten keresett valamit, bármit, ami elterelheti a figyelmét, és a pillantása megakadt egy CD-n, amely magányosan üldögélt egy polcon. Felvette. Mozart Requiemje. - Szereted Mozartot? - kérdezte, miközben megfordította a CD tokját. Paul másfelé nézett. A lány meglepődött. Már nyúlt is, hogy visszategye a CD-t a helyére, mert tartott attól, hogy ezzel a személyes kérdéssel talán zavarba hozta a fiút, de ő megállította. - Semmi baj, megnézheted. De nem az enyém. Emersoné. Juliát újra átjárta a hideg, és émelyegni kezdett. Paul látta a reakcióját, és nagyon lassan ejtette ki a szavakat: - Ne mondd el senkinek, de elloptam. Julia felvonta a szemöldökét. Tudom, ez borzalmas. De egyetlen számot játszott arról a nyavalyáról újra és újra, amíg az irodájában katalogizáltam a könyvtárát. Lacrimosa, lacrimosa, lacri-szaros-mosa. Már nem bírtam tovább. Olyan rohadtul lehangoló volt. Úgyhogy elloptam onnan, és itt rejtettem el. Probléma megoldva. Julia nevetett. Behunyta a szemét és nevetett. Paul megkönnyebbülten mosolygott. - Nem rejtetted el valami ügyesen! Én is megtaláltam, talán még harminc másodperc sem kellett hozzá - kuncogott a lány, és oda akarta adni a fiúnak a CD-t. Paul óvatosan a lány vállai mögé söpörte a haját, hogy akadálytalanul láthassa az arcát. - Miért nem rejted el inkább te a lakásodban? Julia ösztönösen megfeszült és tett egy lépést hátra. Paul nézte, ahogy lehajtja a fejét és beharapja az alsó ajkát. Azon töprengett, vajon mit csinált rosszul. Talán nem kellett volna megérintenie? Vagy esetleg Julia azért aggódott, mert Emerson valahogy rájön, hogy nála van a CD? Julia? - A hangja halk volt, és közben nem mozdult a lány közeléből. - Sajnálom. Valamit elszúrtam?

- Nem. Semmit. - Idegesen Paulra nézett, majd visszatette a polcra a CD-t - Szeretem Mozartot Requiemjét, és a Lacrimosa a kedvenc részem. Nem tudtam, hogy ő is szereti. Én csak. öö. meg vagyok lepve. - Vedd kölcsön! - A lány kezébe tette. - Ha Emerson kérdezi, majd azt mondom, hogy nálam van. De legalább feltöltheted az iPododra, és hétfőn visszaadod. Julia nézte a CD-t. - Nem is tudom. Egész héten nálam volt, és nem is kereste. Talán megváltozott a kedve. Akkor kezdte el hallgatni, amikor visszajött Philadelphiából. Nem tudom, miért. Julia becsúsztatta a megviselt hátizsákjába. - Köszi. Paul mosolygott. - Érted bármit, Julia. Szerette volna megfogni a lány kezét. De ha ezt nem lehetett, akkor egy pillanatra legalább meg akarta szorítani. Ám látta rajta, hogy ideges, ezért kellő teret biztosított neki, amikor kiléptek a szobából, hogy folytassák a könyvtár felfedezését. - Öö. a hétvégén lesz a Torontói Filmfesztivál, és szombatra szereztem pár jegyet. Van esetleg kedved eljönni velem? - Paul próbált fesztelenül viselkedni, miközben a lifthez sétáltak. - Milyen filmekre? - Az egyik francia, a másik német. Jobban szeretem az európai filmeket. - A fiú mosolyra húzta a száját. - De elcserélhetem a jegyeket valami hagyományosabbra is. Julia megrázta a fejét. - Én is szeretem az európai filmeket. Egészen addig, amíg feliratosak. A franciám majdnem a nullával egyenlő, németül pedig csak imádkozni tudok. Paul megnyomta a liftgombot, aztán a lány felé fordult és hosszan, tanulmányozva nézte. Huncutan mosolygott - Tudsz németül imádkozni? Azt hol szedted össze? - A nemzetközi házban éltem a Saint Joseph’sben. Az egyik cserediák Frankfurtból jött, és nagyon szeretett imádkozni. Jó sokat. A szemeszter végére mindannyian németül imádkoztunk. Ez a házunk egyik jellemzője lett. Rózsaszín pír futotta be az arcát, és a tornacipőivel dobolt közben. Julia tudta, hogy Paul már a doktorijára készül, ezért minden bizonnyal vett már órákat franciából és németből is. Egész biztosan jól szórakozna az amatőr nyelvi képességein, ahogy Christa tette azt az előadásuk után. Ezért valami csípős megjegyzésre vagy kézlegyintésre számított. A fiatalember azonban csak mosolygott és nyitva tartotta neki a liftajtót. - A német tudásom katasztrofális. Legalább imádkozni megtaníthatnál. Az már komoly fejlődés lenne. Julia feléje fordult és visszamosolygott rá. Ezúttal fülig érő szájjal. - Talán. És szeretnék veled elmenni szombaton a filmekre. Köszönöm a meghívást. - Nagyon örülök. Paul elégedett volt magával. A kedves Julia elmegy vele a filmfesztiválra, és utána majd megvacsoráznak. Még el kell vinnie a kedvenc indiai éttermébe is. Vagy oda ma este kéne menniük, a filmek után pedig a kínai negyedbe? Aztán elvinné a Greg’sbe egy fagyira. majd meghívná, hogy jövő héten menjen el vele az Ontariói Művészeti Galériába, hogy megnézzék Frank Gehry építészeti kiállítását. Ahogy folytatták a túrát, úgy békélt meg Paul azzal, hogy türelmesnek kell lennie. Nagyon-nagyon türelmesnek. Óvatosan kell a puhatolózó kezét kinyújtania, benne sárgarépával Nyuszi felé, hogy majd

megsimogathassa a puha szőrét az ujjaival. Különben, biztos volt benne, elijesztené a lányt, és elmulasztaná az esélyét arra, hogy segítsen neki valóságossá válni. Másnap reggel Julia a keskeny ágyán ült, ölében a laptoppal, a diplomamunka-javaslatán dolgozott és Mozartot hallgatott. Emerson professzor zenei ízlése meglepte. Hogyan jut el valaki a Nine Inch Nailstől idáig? Vagy csak Grace miatt hallgatta? Vagy valami más oka volt, ami miatt újra és újra kínozta magát ugyanazzal a lehangoló számmal? Lehunyta a szemét és a Lacrimosa szavaira koncentrált, amik oly hangosan és kísértetiesen szólaltak meg latinul több szólamban. Könnyel árad ama nagy nap, Hamvukból ha föltámadnak A bűnösök s számot adnak. Uram, nekik adj jó véget, Kegyes Jézus, kérünk Téged, Add meg nekik békességed. Ámen. Mi ütött Gabrielbe, hogy ezt hallgatja szakadatlanul? Es mit árul el rólam, hogy akaratlanul olyan közel érzem magam hozzá, amikor ezt hallom? Csak annyit tettem, hogy kicseréltem a fényképét a CDre. Igaz, nem a párnám alatt tartom alvás közben. Nagyon furcsán viselkedem. Mint akit bánat gyötör. Julia megrázta a fejét, próbált a feladatára koncentrálni, valamint kizárni a klasszikus zene siralmas hangját, a gondolatait Paulról meg az előző napról. A fiatalember nagyon segítőkész volt. Nemcsak kulcsot adott Emerson professzor olvasófülkéjéhez, hanem tanácsokat is, hogy mi lenne a legjobb szerkezeti megoldás a javaslatához. Ráadásul megnevettette, nem is egyszer, többször, mint azt bárki más tette nagyon-nagyon régóta. Igazi úriember volt, kinyitotta az ajtót és cipelte a csúnya és nehéz hátizsákot. Lovagias volt, és Julia nem tudta nem kedvelni. Jó volt olyasvalaki közelében lenni, aki jóképű és kedves is egyszerre. Ez a kombináció olyan ritka volt, mint a fehér holló. Hálás volt a fiú segítségéért is. De most komolyan, ki lehetne neki jobb segítő a diplomamunkájában Vergiliusnál, aki körbekalauzolta Dantét a Pokolban? Julia szerette volna lenyűgözni Emerson professzort, hogy rádöbbentse, ő igenis odaillő hallgató és kellően értelmes is. Tudta, hogy a férfi valószínűleg már ebben a két pontban sem értene egyet vele, mondhatott róla akármit Greg Matthews a Harvardról. És hazudott volna, ha azt állítja, hogy tudat alatt nem akarta Emersont arra kényszeríteni, hogy emlékezzen rá. Azon töprengett, mi volt a rosszabb. Az, hogy Emerson nem emlékezett rá, vagy az, hogy Gabriel Emerson professzor lett? Julia már az utóbbi gondolatától is émelygett, ezért inkább bele sem akart mélyedni a kérdésbe. Inkább választotta volna Gabirelt, aki elfelejtette, de ugyanolyan kedves és figyelmes férfi maradt, mint aki a gyümölcsösben megcsókolta, minthogy emlékezzen rá Emerson professzor, aki közben tele lett mindenféle rigolyával. Julia diplomamunka-javaslata nem is lehetett volna más. Mindig is érdekelte az összehasonlítása annak az előkelő, szűzies szerelemnek, ami Dante és Beatrice között volt, illetve Paolo és Francesca szenvedélyes vággyal fűtött kapcsolatának, akiket az író a szerelmesek környezetébe helyezett a Pokolban. Julia az előkelőség előnyeit és hátrányait akarta sorra venni, ami neki többet jelentett egy múló érdeklődésnél és Az isteni színjátékban megbúvó erotikánál. Munka közben azon kapta magát, hogy fel-felpillant az ágya fölé függesztett Holiday-festményre és a képeslapra, amin Rodin szobra, A csók volt látható. Rodin úgy faragta ki Paolót és Francescát, hogy bár az ajkaik nem értek össze, az érzékiség és az erotika csak úgy áradt belőlük. Julia Párizsban nem vette meg a szobor másolatát, amikor ellátogatott a Musée Rodinbe, mert túl izgatónak tartotta. És túl szívfájdítónak. Inkább maradt a képeslapnál, amit a falára ragasztott.

Bár a francia tudása nem nagyon haladta meg a boulangerie és fromagerie szavakat, annyit azért értett, hogy Rodin szobrának a címe, a Le Baiser, hozzátartozott a kétértelműséghez. Franciául ugyanis a baiser jelentheti a csók ártatlanságát és egyben az állati szeretkezést is. Lehet mondani, hogy le baiser, ami egy csókra utal, és azt is, hogy Baise-moi, azt pedig maga a könyörgés, hogy feküdjenek már le vele. Mindkettő, az ártatlanság és a könyörgés is benne van a szeretők ölelésében, akiknek az ajkuk sosem érhet össze. Össze vannak kapcsolva, de mégis külön állnak a világ végéig. Julia ki akarta szabadítani őket ebből az állapotból, és titkon azt remélte, hogy a diplomamunkája ezt lehetővé is teszi. Az elmúlt években időről időre azzal a gondolattal kényeztette magát, hogy mi történt a Clark-ház mögötti gyümölcsösben, amikor Gabriel megcsókolta, majd utána is, bár a folytatás csak a képzeletében élt. Azt viszont csak nagyon ritkán engedte meg magának, hogy gondoljon a másnap reggelre, a könnyeire és a hisztériájára is. Túlságosan fájdalmas emlék volt. Az árulás emléke, amit csak a rémálmai idéztek fel. Szerencsétlenségére túl gyakran. Ezért nem kereste meg soha a férfit. Ebben a pillanatban szólalt meg a mobilja, megzavarva a javaslat írásában. - Szia, Julia! Van terved ma estére? - Rachel volt. Julia hallotta Gabriel morgó hangját a háttérből. Gyorsan elnémította a számítógépét, nehogy a férfi meghallja Mozartot a telefonon keresztül. Visszatartott lélegzettel várt, ha esetleg mégis meghallotta. - Julia? Ott vagy még? - Igen. Itt vagyok. Gabriel mormolásából nem tudta megítélni, hogy mérges vagy csak egyszerűen ellenkezik. Nem mintha bármelyik magatartás meglepte volna. - Mi a baj? Minden rendben van? - Igen, rendben. És nincs estére tervem. - Julia az ajkába harapott a megkönnyebbüléstől. A férfi nem hallotta meg a CD-t. Legalábbis úgy tűnt. - Helyes. El akarok menni egy klubba. - Jaj, ne! Tudod, hogy utálom azokat a helyeket Táncolni sem tudok, és mindig olyan hangos ott minden. Rachel teljes szívéből felnevetett. - Vicces, hogy így reagáltál. Gabriel majdnem szó szerint ugyanezt mondta. Kivéve a táncos részt. O azt hiszi, hogy tud táncolni, csak ezt túl jól palástolja. Julia fölegyenesedett az ágyában. - Gabriel is jönne velünk? - Két nap múlva haza kell repülnöm. El akar vinni valami szép helyre vacsorázni, én meg utána el szeretnék menni egy klubba. Ettől nem lett boldog, de nem mondott nemet. Arra gondoltam, hogy csatlakozhatnál hozzánk vacsora után. Mit szólsz? Julia lehunyta a szemét. - Szívesen mennék Rachel, de nincs mit felvennem. Sajnálom. Rachel kuncogott. - Vegyél fel valami rövid feketét! Valami egyszerűt. Biztos, hogy van valamid, ami jó lehet. Ekkor váratlanul megszólalt a lány lakásának kapucsengője. - Egy pillanat, Rachel, valaki van az ajtóban. - Kilépett az előtérbe, és látta, hogy egy futár áll az épület bejárata előtt. A lány kinyitotta az ajtót. - Küldemény Julia Mitchellnek. Ön az? Julia bólintott, majd aláírta az átvételi elismervényt egy hatalmas, hosszúkás csomaghoz. - Köszönöm - motyogta, aztán a csomagot a hóna alá csapta és a fülére szorította a mobilját. -

Rachel, itt vagy még? Úgy hallatszott, hogy Rachel nevet. - Igen. Mi az? - Valami csomag. Nekem. - És mi van benne. - Nem tudom. Egy nagy doboz. - Nyisd ki! Julia bezárta a lakása ajtaját és az ágyára tette a dobozt. A füle és a válla közé szorította a telefont, hogy kicsomagolás közben is tudjon beszélni. - A dobozon az áll, hogy Holt Renfrew. Miért küldene nekem valaki ajándékot. Rachel, ugye, nem!? Julia kacajhullámokat hallott a telefon másik végéről. Kinyitotta a dobozt, és egy gyönyörű violaszínű, félvállú, cikcakkmintás koktélruhát talált benne. Nem ismerte a márkát, Badgley Mischka, de a legnőiesebb ruha volt, amit valaha látott. Egy kisebb doboz volt a ruha mellé téve, benne egy fekete pántos, bőr Christian Louboutin cipő. Hitetlenkedve nézte a vérvörös talpakat és a nagyon magas sarkakat. A cipő orrán egy csinos bársonymasni volt. Tudta, hogy ezek legalább egyhavi rezsijébe kerültek. A nagy doboz sarkában, kísérőlevél gyanánt, egy kitömött táska volt. Abban a pillanatban Csipkerózsikának érezte magát. - Tetszik minden? Az eladónő rakta össze. Én csak azt kértem, hogy a ruha lila legyen. - Julia kihallotta Rachel bizonytalanságát a vonalból. - Ez gyönyörű, Rachel! Az összes. Várj egy percet, honnan tudtad, hogy mekkora méret kell? Nem tudtam. De úgy festesz, mint a főiskolán, úgyhogy tippeltem. Fel kell venned, hogy meglássuk, jó-e! - De ez túl sok. A cipők maguk. Ezt én nem. - Julia, kérlek! Annyira örülök, hogy újra barátok vagyunk. Azt leszámítva, hogy beléd botlottam és hogy Gabriellel lehetek, a legjobb dolog, ami anyu halála óta velem történt. Kérlek, ne vedd el ezt tőlem! Rachel aztán tudja, hogyan okozzon az embernek lelkiismeret-furdalást! Julia nagyot lélegzett. - Nem is tudom. - Nem az én pénzem. A családomé. Amióta anyu meghalt. -Rachel hangja elcsuklott, remélve, hogy a barátnője levonja a (téves) következtetést. És Julia pont ezt tette. - Anyukád azt szerette volna, ha a pénzét magadra költöd. - Mindenkit, akit szeretett, boldognak akart tudni, és ebbe te is beletartozol. És sok esélye nem volt elkényeztetnie téged, azok után. azok után, ami történt. Biztos vagyok abban, hogy tudja, újra beszélünk, és lemosolyog ránk. Tégy boldoggá, Julia! Julia érezte, hogy könnyek szúrják a szemét. Rachelben bűntudat ébredt, amiért ennyire manipulativ volt. Gabriel viszont sem könnyeket, sem bűntudatot nem érzett, csak azt akarta, hogy a két lány végre legyen már túl ezen az egész hajcihőn, hogy használhassa a rohadt telefonját egy hívásra. - Kifizethetem egy részét? Kifizethetem a cipőket? Idővel. Gabriel meghallhatta Juliát, mert beszűrődött a telefonba a káromkodása és a hangos tiltakozása. Valami egerekről meg templomról motyogott. Bármit is jelentsen az. - Gabriel! Hagyd rám! - szólt rá Rachel. Julia apró csipkelődéseket és pofozkodásokat hallott ki a testvérek szócsatájából.

- Ha ezt szeretnéd, akkor jó. (Gabriel, hagyd abba!) De ez az utolsó közös esténk, és szeretném, ha velünk jönnél. Úgyhogy öltözz fel és csatlakozz hozzánk, a pénzről meg majd beszélünk később! Jóval később. Mondjuk, amikor már Philadelphiában leszek. És segélyekből élek. Julia ismét sóhajtott és egy halk imát mormolt Grace-ért, aki mindig olyan jó volt hozzá. - Köszönöm, Rachel! Tartozom neked. Újra. Rachel felsikított: - Gabriel! Julia is jön velünk! Julia eltartotta a telefont a fülétől, hogy ne süketüljön meg a barátnője kiáltásától. Legyél kész kilencre, majd a lakásodnál felveszünk. Gabriel azt mondja, tudja, hogyan kell menni. - Nem késő ez egy kicsit, egészen biztos vagy benne? - Kérlek! Gabriel választott egy klubot, és azt mondja, hogy kilenc előtt ki sem nyit. Még így is korán érünk oda. Csak csinosítsd ki magad, és ott vagyunk kilenckor! Nagyon dögös leszel. Ezzel Julia letette a telefont, és a gyönyörű ruháján ámuldozott. Rachel örökölte az édesanyja nagylelkűségét. Milyen kár, hogy ebből semmi nem jutott Gabrielbe. Elmélázott, vajon hogyan fog azokban a szexi és veszélyes cipőkben valaha is táncolni. Aztán azon is, hogy milyen izgalmas és kissé rémisztő annak az esélye, hogy egy bizonyos professzorral is táncolni fog. Hirtelen ötlettől vezérelve a szekrényéhez sétált, és óvatosan kihúzta az alsóneműs fiókot. Anélkül, hogy ránézett volna az elrejtett fényképre, gyorsan előkapott egy apró és csábító anyagdarabot, amit csak nagy jóindulattal lehetett alsóneműnek nevezni, bár annak a feltételnek megfelelt, hogy ruha alá kell felvenni. Julia a tenyerében tartotta (ez kellően szemlélteti, hogy mekkora is volt), és úgy nézett rá, mintha egy Buddha-szobor lenne. Ezzel el is döntötte, hogy fel fogja venni, remélve, hogy jó talizmán vagy bűbáj ahhoz, hogy megtegye, ki amit meg kell tennie. Amit meg akart tenni. Hogy emlékeztesse Dantét, hogy mit veszített el, amikor magára hagyta. Nem kell többé lacrimosa Beatricének.

Kilencedik fejezet A Lobby egy sikkes bár és társasági gyűjtőpont volt a Bloor Streeten. Gabriel hamisítatlan Dantestílusban csak Véstibulénak hívta, mert azzal hitegette magát, hogy a látogatói azokra a pogányokra hasonlítottak, akiket Dante a Pokol tornácára helyezett az örökkévalóságig. A valóságban viszont a Lobby és a kuncsaftjai jóval mélyebb körökben lettek volna törzsvendégek. Gabriel nem akarta Julianne-t ide hozni, Rachelről nem is beszélve, mivel a Lobby volt a vadászterülete, a hely, ahová az éhségét járt csillapítani. Túl sokan ismerték ott vagy hallottak róla, és tartott attól, mit mondanának vagy milyen megjegyzés csússzanna ki a vérvörös ajkakon. O viszont remekül érezte magát a Lobbyban, mert tudta, hogy ura a környezetnek. Nincs az az isten, hogy olyan helyre vigye a lányokat, amit nem tud kontrollálni. Erre az egy estére inkább lesz a harcos Beowulf, mint a költő Dante. Kezében viszi majd mezítelen kardját, és lemészárolja Grendelt és az összes rokonát, ha csak egy pillantást is mernek vetni a kincsei irányába. Bár merő képmutatásnak tartotta az egészet, de ez egyszer lenyelte, hogy Rachelt boldoggá tegye. Amikor Rachel és Julia szófogadón követték Gabrielt a taxitól a Lobby bejáratáig, kígyózó sorban álló embereket láttak, akik a bejutásra vártak. Mint aki fittyet hány a sorban állókra, a férfi úgy ment egyenesen a kidobófiú felé, aki történetesen egy nagydarab, gyémánt fülbevalós, afrikai-kanadai ember volt. Megrázta a professzor kezét és hivatalos hangon üdvözölte: - Mr. Emerson! - Ethan, hadd mutassam be a húgomat, Rachelt, és a barátnőjét, Julianne-t!

Gabriel a fiatal nők felé mutatott, Eathan mosolygott és bólintott, majd félreállt az útból, hogy beengedje őket. - Ez meg mi volt? - súgta Julia Rachelnek, ahogy beléptek a modern és ízlésesen díszített feketefehér terembe. - Ezek szerint Gabriel a VIP-listán van. Ne kérdezz! - Rachel felhúzta az orrát. A férfi a klub hátsó részébe vezette őket, a lefoglalt exkluzív Fehér Terembe. A neve nagyon találó volt, hiszen az egész szoba egyszínű fehérben pompázott. A barátnők kényelmesen elhelyezkedtek a hermelinpárnák között: egy alacsony szófán. Onnan ráláttak a táncparkettre, ami a privát szalonok bejáratánál volt felállítva. Akkor még senki sem táncolt. Rachel csodáló pillantást vetetett Juliára. - Gabriel, ugye, milyen gyönyörű Julia? Igazán gyönyörű! A lány arcát abnormális árnyalatú karmazsinvörös szín öntötte el, és a ruhájának a szegélyével kezdett babrálni. - Rachel, kérlek. - súgta. - Micsoda? Nem gyönyörű? - torkolta le Rachel a bátyját, aki figyelmeztető pillantásokat lövellt felé. - Mindketten jól néztek ki - felelte férfi, kitérve ezzel az egyenes válasz elől, viszont a lábát úgy váltogatta, mintha komoly fájdalma lenne. Julia megrázta a fejét és némán korholta magát, hogy mégis miért ad olyan sokat Emerson véleményére, és hogy miért olyan nehéz Gabrielnek kedvesnek lenni. Mellette Rachel megvonta a vállát. A bátyja pénze volt. És ha őt nem érdekelte, hogy majdnem kétezer dollárt dobott ki azért az ablakon, hogy Julia jól nézzen ki, akkor ki ő, hogy kifogásoljon bármit is? Csak Gabriel lelkesedésének hiánya szúrta a szemét, ugyanis nem tudott semmilyen reakciót kiváltani belőle. Ezért kihívta maga ellen az ördögöt. - Hé, Julia. - kezdte Rachel, és szürke szeme sarkából figyelte, hogy a testvére jól hallja-e őket -, milyen volt a randid Paullal? Julia arcbőrének színe nem akart halványulni. - Nagyon kellemes volt. Igazi gentleman. Igazán régi vágású. Julia ellenállt a kísértésnek, hogy hátraforduljon megnézni, hallgatózik-e Gabriel. De nem is volt rá szükség. Rachel kettejük helyett is figyelt. - És elvitt vacsorázni? Igen, a Natarajba. Az a kedvenc indiai étterme. Holnap pedig elmegyünk a filmfesztiválra a kínai negyedbe, hogy megnézzünk két filmet. - És aranyos? Julia fészkelődött. - Ha egy rögbijátékost hívhatunk aranyosnak. De jóképű és kedves. Úgy bánik velem, mint egy hercegnővel. - Angyalkúró. Rachel és Julia Gabriel felé kapták a fejüket, mert nem hittek a fülüknek. Julia felvonta a szemöldökét, rosszallón a férfira nézett, majd gyorsan másfelé pillantott. Rachel elégedetten, amiért kiváltott valamit a bátyjából, megfordult, hogy a mögöttük lévő tükörben ellenőrizze a sminkjét. Éppen a száján cuppogtatta Chanel-vörös rúzsát, amikor megmerevedett, mert megpillantott valakit, aki feléjük tartott. - Gabriel, az a nő felfal téged a szemeivel. Mi a rosseb! Rachel felkiáltására szinte válaszként odaért hozzájuk egy festett szőke pincérnő. Mr. Emerson! Örülök, hogy újra látom! - A pincérnő lehajolt, megvillantva ezzel méretes domborulatát. A férfi vállaira tette szépen manikűrözött kezeit, s körmei korallszíne csak úgy

csillogott a halvány fényben. Julia akarata ellenére is haragosan nézett, és közben azon töprengett, vajon a nő akar is csinálni Gabriellel valamit azokkal az ujjakkal, vagy csak meg akarta mutatni őket, hogy elijessze velük a többieket. Az újonnan érkezett odabólintott a barátnőknek: - A nevem Alicia, és én leszek a felszolgálójuk. - Nyiss nekem egy számlát, kérlek! Hármunk italát én fizetem, és persze egyet-egyet Ethannek és neked. - Gabriel egy összehajtogatott papírpénzt csúsztatott a nő kezébe, s ezzel végre sikerült megszabadulnia az érintésétől. A szőkeség halványan elmosolyodott és összezárta a pénzt a tenyerében. - Mit hozhatok a hölgyeknek? - kérdezte, de a szemét Gabrielen tartotta, és kihívón mosolygott, kidugva a nyelve hegyét a korallszínű ajkai között. - Nekem egy Cosmót - mondta Rachel. Julia megdermedt. - Julia, mit kérsz? - bökte oldalba Rachel. - Én. nem tudom - dadogott, mert nem tudta, mit kérjen, ami nem hozza kellemetlen helyzetbe. Egy olyan helyen, mint a Lobby, nem kérhet sört, vagy nem kezdhet el bedobni kupicányi tequilákat, amiket általában ivott. - Akkor két Cosmót - sietett Rachel a barátnője segítségére, majd visszafordult hozzá: - Szeretni fogod, isteni! - Dupla Laphroaig, a huszonöt évesből, tisztán, ha szabad. És megkérnéd a csapost, hogy adjon egy kis üveg szénsavmentes forrásvizet is? - Gabriel úgy adta ki az utasítást, hogy rá sem nézett a pincérnőre. Alicia elment, Rachel pedig nevetni kezdett. - Bátyó, csak te tudsz ilyen hatásvadász módon italt rendelni! Julia kuncogott, már csak azért is, mert jó volt látni Gabriel arckifejezését a húga jellemzésére. - Mi az a Laphroaig? - kérdezte Julia. - Skót malátawhisky. - És a forrásvíz? Egy-két cseppje kibontja az ital ízét. Majd kipróbálhatja, amikor megkapjuk. - Gabriel megkockáztatott egy apró mosolyt a lány irányába, de az félrenézett és a cipőit bámulta. A férfi követte a pillantását, és megbűvölte a gyönyörű magas sarkú látványa. Rachelnek lövése sem volt, hogy milyen jó vásárt csinált. Minden pennyt megért, hogy láthatja Miss Mitchell csinos lábait ívelődni és megfeszülni azokban a kifinomult cipőkben. Kényelmetlenül mocorgott ültében, remélve, hogy a mozgás kimozdítja izgalmának csapdába esett jelét a helyéről. De nem. - Szerintem te várd meg az italainkat, mi pedig addig táncolunk Juliával! Mielőtt a barátnője kifogásolhatta volna az ötletet, Rachel már a táncparkettre is húzta, és mutatta a DJ-nek, hogy hangosítsa fel a zenét, majd teljes átéléssel táncolni kezdett. Julia viszont kellemetlenül érezte magát. Látta, hogy Gabriel odébb ül, hogy jobban lássa. A fotelban hátradőlve figyelte. Áthatón és pislogás nélkül. Az jutott a lány eszébe, vajon látja-e a férfi, hogy nem hagyományos fehérnemű van a ruhája alatt. Ez olyasmi, amit a férfiak észrevesznek? A bugyi vonalát? Julia nem tudta nem észrevenni, ahogy a férfi tekintete tetőtől talpig kényelmesen végigvándorol rajta, talán a szükségesnél többet időzve a formás meztelen lábain és a piros talpú cipőin. - Nem tudok ezekben a cipőkben táncolni - súgta Rachel fülébe.

- Kamu duma. Csak mozgasd a tested és lazítsd el a lábad! És csodásán nézel ki, a bátyám egy idióta. Julia hátat fordított a professzornak, lehunyta a szemét és átadta magát a zenének. Csodás érzés volt. Ahogy megfeledkezett Gabrielről és a csontig hatoló kék szemeiről, még jól is érezte magát. Valamivel jobban. Látja vajon a tanga vonalát a ruha anyagán keresztül? Felejtsd már el! Remélem is, hogy látja. Hogy kínozza. Élvezze a látványt, Professzor, mert ennél több nem jut! Amikor a szám véget ért, Rachel mosolyogva a DJ-hez lépett és megkérdezte, hogy mik a tervei a következő néhány számra. Bármit is volt a válasz, nagyon tetszett neki, mert nem túl nőies módon az öklével a levegőbe bokszolt és szinte felsikított. Csodás! - kiáltotta el magát, majd visszatért Juliához a táncparkettre, elkapta a kezét és megpörgette. Most, hogy Julia és Rachel táncoltak (és szemmel láthatón jól érezték magukat), a többi teremből is páran csatlakoztak hozzájuk, köztük egy jóképű szőke férfi is. - Szia! - mondta, majd a zene ritmusára egyre közelebb húzódott Juliához. - Szia! - köszönt vissza a lány, és valahogy kihívónak érezte magát. A régi mondás jutott eszébe, miszerint a nők messzemenő következtetést vonnak le a táncból a szexre. Ez a férfi, bárki legyen is, kétségtelenül brillírozott az utóbbiban, mert teljesen egyértelműen élen járt ez előbbiben. Valójában lélegzetelállító volt. - Még sosem láttalak itt - jegyezte meg a férfi mosolyogva. Julia látta a vakítón fehér fogait és a szemeit, amik búzakék árnyalatban csillantak meg. El is felejtett válaszolni, mert annyira elveszett abban a lenyűgöző tekintetben. - Brad vagyok. Téged hogy hívnak? - Közelebb hajolt, a füle szinte súrolta a lány ajkait, hogy pontosan hallja a válaszát a dübörgő zenén keresztül. A lány csak pislogni tudott a férfi közelségétől. - Julia. - Örülök, hogy megismertelek, Julia. Gyönyörű neved van. A lány mutatta, hogy hallotta a dicséretet, közben pedig kétségbeesett pillantást küldött Rachel felé, hogy mentse ki, de a barátnője csukott szemmel elmerült a táncolásban, kétségtelenül tetszett neki az aktuális dal. - Kérhetek neked egy italt? A barátaimmal van egy asztalunk elöl. - Brad tétován az asztal irányba mutatott, de Julia nem követte a tekintetével a mozdulatát. - Köszönöm, de a barátnőmmel vagyok. A férfi tántoríthatatlanul mosolygott és közelebb lépett. - Hozd magaddal a barátnődet is! Neked van a leggyönyörűbb szemed! Nem tudnék megnyugodni, ha úgy engednélek el, hogy még el sem kértem a számod. - Nem is tudom. - Akkor legalább hadd adjam meg az enyémet! Julia tekintete Rachelt kereste, ami nem volt okos ötlet, mert eközben nem vette észre, hogy Brad közelebb lépett. Ennek az lett a vége, hogy rátaposott a férfi lábujjaira, akinek ettől összerándult az arca, ő pedig kibillent az egyensúlyából. Brad még időben elkapta, hogy ne essen a földre, majd a mellkasához közel húzta, hogy összeszedhesse magát. Juliának be kellett ismernie, hogy nagyon izmos mellkasa van a férfinak, és meglepően erős karja, ahhoz képest, hogy egy öltönyös fazon. - Csak lazíts, szépség! Sajnálom, hogy így rád ijesztettem. Minden rendben? - A bal kezét még mindig a lány karján tartotta, a jobbal pedig mozdult, hogy kisöpörje a tincseket Julia szeméből. Lenézett a lányra és mosolygott.

- Jól vagyok. Köszönöm, hogy nem engedtél elesni. - Örült lennék elengedni téged, Julia. A lány félszemmel megállapította, hogy Brad mosolya nem behízelgő. Kedvesnek tűnt. Az öltönyéből ítélve munkából érkezett és egy nagy belvárosi cégnél dolgozhat, ahol még követelmény, hogy a férfiak öltönyt és nyakkendőt viseljenek. És agyonfényezett fekete cipőt. Brad magabiztos volt, de nem arrogáns. A szavai, amiket bár gondosan megválogatott, nem tűntek számítónak. Az a fajta férfi volt, akivel Julia szívesen randizott volna egy darabig, de tudta, hogy nem lenne bennük sok közös. Táncolni viszont egyáltalán nem állt szándékában a közeljövőben. Habár ha vele tehetné. Ahhoz túl szégyenlős volt, hogy további beszélgetést kezdeményezzen. Éppen szóra nyitotta volna a száját, hogy sajnálkozzon, amikor valaki elkapta a karját és egy bodicsekkel kiiktatta Bradet az útból. Mintha áramütés száguldott volna végig bőrén az érintéstől, így pontosan tudta, hogy kinek a hosszú és hűvös ujjai fogták át csupasz felkarját. - Jól van? - kérdezte Gabriel, kizárólag Juliát nézve és hozzá beszélve. A nyugalmát és az aggódó hangját meghazudtolta a szemében égő megmagyarázhatatlan düh. A férfi mérge zavarba hozta a lányt, nem is tudott válaszolni. Ijedtnek tűnt, amit Brad azonnal észrevett. Bánt téged ez a seggfej? - kérdezte, kihúzta magát és haragosan Gabrielt fixírozta. Tett egy lépést előre, ami elég fenyegetőnek tűnt. Julia megrázta a fejét, de még mindig le volt blokkolva. - Velem van - vicsorgott Gabriel, de még csak nem is fordította Brad irányába a fejét. Brad kissé meghátrált a professzor feldühödött válaszától. - Jöjjön! - mondta Gabriel, és elhúzta Juliát a táncparkettről, vissza az ülőhelyükhöz. Julia elnézéskérő pillantásokat vetett hátra a válla fölött, és megadóan távozott. Gabriel a lány kezébe nyomott egy italt, s közben igyekezett lecsillapodni. Még maga is meglepődött azon a sürgető késztetésen, hogy kimentse onnan Juliát, anélkül, hogy átgondolta volna a következményeket. A lány a Cosmopolitanjét szopogatta és megpróbálta összerakni, hogy mi is történt pontosan, amikor Gabriel odafordult hozzá és elmarkolta a félig üres poharát. - Óvatosabbnak kell lennie! Az ilyen helyek nagyon veszélyesek lehetnek az olyan lányoknak, mint maga. És maga, kedvesem, egy ketyegő bomba. Julia csikorgatta a fogait. - Jól voltam. Ő pedig kedves volt! - Magára tette a kezét. És akkor mi van? Táncoltunk, és megfogott, hogy ne essek el, amikor megbotlottam. Nem emlékszem rá, hogy maga felkért volna táncolni. Gabriel hátradőlt és lassan, kajánul elmosolyodott. - Az tönkretenné a nézés célját, nem gondolja? A lány hátradobta a haját és elkapta a tekintetét a scotchtól csillogó zafír szempárról. Látta, hogy Brad megpróbál vele szemezni a táncparkettről, ő pedig testjelekkel igyekezett sugallni, hogy Gabriellel nem alkot egy párt. Brad szemében látszott a felismerés, bólintott, majd eltűnt. - Megígértem, hogy megkóstolhatja. - Gabriel Julia ajkaihoz közelítette a poharat. - Ne! - tiltakozott a lány, és elfordult. - Ragaszkodom hozzá! - Emerson hangja egyre erőszakosabb lett. Julia felsóhajtott és megpróbálta a poharat kivenni Gabriel kezéből, aki azonban erősen fogta. - Hadd itassam meg! - súgta a férfi, hirtelen rekedtessé váló hangon.

A hangja csöpögött a szextől. Vagy legalábbis Julia így képzelte el a szex hangját, ha az egy fehér fotelben ülne csillogó kék szemekkel, arrogánsán szögletes állkapoccsal, és próbálna egy hideg poharat a szájához emelni. Ó, Gabriel! Ó, Gabriel, Ó, Gabriel! Ó... Gabriel! - Tudok egyedül is inni - közölte a lány nem túl meggyőzőn. - Persze, hogy tud. De miért tenné, ha itt vagyok én, hogy megtegyem maga helyett? - kérdezett vissza Gabriel, és úgy mosolygott, hogy látni lehetett tökéletes fogsorát. Julia nem akarta véletlenül sem leejteni a drága scotchot, ezért megengedte a férfinak, hogy az alsó ajka ívének nyomhassa a poharat, amit az nagyon lassan és érzékien tett meg. A lány becsukta a szemét, és az emlékezetébe véste a hideg, csiszolt pohár érzését a húsán. Gabriel finoman megdöntötte az italt egészen addig, amíg a füstös folyadék elért Julia ajkáig, majd becsorgott várakozó szájába. A lányt meglepte, hogy a férfi ennyire nyílt és érzéki vele. De ami még jobban meglepte, az a scotch bizsergető érzése a szájában. Valósággal égetett. Gyorsan lenyelte. - Ez borzalmas! - hadarta - Olyan az íze, mint a tábortűznek! Gabriel hátrébb lépett és Julia arcát tanulmányozta, akit elöntött a pír és felélénkült. - Ez a tőzeg. Ezt meg kell tanulni élvezni. Pár próba után lehet eldönteni, hogy olyan íz-e, amit akar szeretni. - A férfi önelégülten mosolygott. Julia a fejét rázta köhögés közben. - Kétlem. Egyébként már nagylány vagyok, tudok gondoskodni magamról. Ezért, ha nem kérem a segítségét, tegye meg, hogy békén hagy. - Szamárság! - Gabriel a táncparkett felé intett. - Grendel és a haverjai felzabálnák az első adandó alkalommal, és ne is próbáljon meg velem vitatkozni. - Hogy mondja? Kinek képzeli magát? - Olyasvalakinek, aki felismeri a naivitást és az ártatlanságot, ha szemben találja magát vele. Így hát most kortyolja el szép lassan azt az italt, mint egy kislány, és ne próbáljon úgy tenni, mintha egy ilyen helyre való lenne - Gabriel sötéten nézett rá, és egy húzásra megitta a scotchot. Szerencsétlenség Julianne. Mégis mit akar az jelenteni, hogy naív és ártatlan? Egész pontosan mit akar ezzel mondani, Gabriel? - Lebetűzzem magának? A férfi grimaszt vágott, suttogóra fogta a hangját, és Juliához hajolt. A lány szemei majdnem kiugrottak a helyükről attól az érzéstől, ahogy a férfi meleg lehelete súrolta a nyakát. - Úgy pirul el, mint egy tinédzser, Julianne. És érzem az ártatlanságát. Világos, mint a nap, hogy még mindig szűz. Úgyhogy ne játssza, hogy valami más! - Maga! Maga. - hebegett Julia, és elhúzta a fülét a férfitól, hogy valami durva angol szót találjon. Bánatára olaszra váltott. -Stronzo! Gabriel először mérgesnek tűnt, majd az arca meglágyult, és nevetni kezdett. Egy fejet hátravető, szembecsukós, hasfogós nevetést hallatott. Julia dühös volt. Forrtyogva ült és nagyon gyorsan megitta a Cosmóját, miközben azon tűnődött, vajon honnan tudta Gabriel az igazságot ilyen rövid ismeretség után. Racheltól biztosan nem. Megrázta a fejét. Rachel nem tenne ilyet. Ez személyes információ volt, amit senkinek nem mondhatott el, csak Aaronnak. O pedig túl úriember volt ahhoz, hogy egy ilyen dolgot világgá kürtöljön. Miközben Gabriel vigyorgott, Julia gyászolta a lehetőséget, hogy valaha is találkozik olyan férfival, aki kedves vele. Talán azért nem adta meg a számát Bradnek, mert nem szokott ilyesmit csinálni, de azt akarta, hogy az ő döntése legyen és ne a professzoré. Emerson egy óriási pöcs volt. És itt volt az

ideje, hogy megváltozzon. Pár perccel később a festett szőke pincérnő az asztalukhoz lépett, és átadott Juliának egy apró arany dobozt. - Ez az öné. - Sajnálom, valami félreértés lehet. Én nem rendeltem ilyet. - Persze, hogy nem, kedves. Az egyik vendég küldi a bankárok asztalától. És át kell adnom azt az üzenetet is, hogy összetörne egy szívet, ha nem fogadná el. - A nő igézőn mosolygott Gabrielre. Újratölthetem az italát, Mr. Emerson? - Szerintem elég jól megvagyunk itt. - Le sem vette a szemét Juliáról, nézte, ahogy megfordítja a kezében a dobozkát. Volt benne egy névjegykártya és egy arany papírba csomagolt bonbon. A névjegyen ez állt: Brad Curtis elnökhelyettes, piaci befektetés Montreal Bank 55 Bloor Street West Toronto, Ontario Tel.: 416-555-2525 Megfordította a kártyát és elolvasta az írást, amit egy magabiztos kéz rótt rá: Sajnálom, hogy rosszul indult a kapcsolatunk. A csokoládé a gyönyörű szemeidre emlékeztet. Kérlek, hívj: 476-555-7497 Julia visszafordította a kártyát, és mosoly áradt szét az arcán. Brad még kedves is. Ráadásul eszébe sem jutott, hogy az ügyetlensége miatt vissza kellene utasítania őt. És nem hívta szűznek, mintha ez valami szitokszó lenne. Csodálta a szemét, és azt mondta, hogy csinos. Óvatosan kibontotta a trüffelt, és a szájába ejtette. Mennyország! Honnan tudta Brad, hogy imádja a drága csokoládékat? Csakis a végzet rendezhette így. Behunyta a szemét, és élvezte az intenzív, keserű ízt, majd megnyalta a száját, hogy semmi ne vesszen kárba. Önkéntelen nyögés szakadt fel belőle. Miért nem találkozhattam egy ilyen férfival, amikor elkezdtem a Saint Joseph ’s Universityre járni? Eközben Gabriel úgy harapdálta a jobb kezén a bütyköket, mint valami felbőszült állat. Újra meg kellett állapítania, hogy az az egyik legerotikusabb látvány, amiben valaha része volt, amikor Miss Mitchell kiélvezi az élet apró örömeit. A tágra nyílt szemei, ahogy gyönyörködött a bonbonban, a pír, ami elöntötte a csinos orcáját, amikor belekóstolt, a halk nyögése, amikor kidugta a nyelvét, hogy a csokoládédarabokat lenyalja a rubinvörös ajkairól. ez már tényleg túl sok volt. A férfi nem bírta ki, hogy ne tegye tönkre a pillanatot. - Ugye, nem ette meg? Julia feléje fordította a fejét. Elfelejtette, hogy Gabriel ott ül megbűvölve, amíg ő a csokoládé fűtötte álorgazmikus eksztázisában fürdőzött. - Csodás volt. - El is kábíthatta volna. Nem tudja, kislány, hogy nem fogadunk el édességet idegen bácsiktól? - Gondolom, az alma elfogadásával minden rendben van, Gabriel. A férfi összeszűkítette a szemeit a lány non sequitur megjegyzésén. Valamiről lemaradt. - És nem vagyok kislány! - tette hozzá durcásan. Akkor ne is viselkedjen úgy! Nem fogja ezt megtartani, ugye? -A Julia apró retikülj éből kikandikáló dobozkára mutatott. - Miért ne? Szimpatikus volt. - Tényleg megtenné? Hogy felszed valakit egy bárban? Julia összeráncolta a homlokát, és remegni kezdett az alsó ajka.

- Nem én szedtem fel öt. És egészen biztos vagyok abban, hogy maga még soha senkit nem szedett fel egy bárban és vitt haza, amit, tegyük hozzá, én még sosem csináltam. Nem mintha magára tartozna, Professzor. Gabriel elvörösödött. Nem tiltakozhatott, mert az aztán már tényleg túl álszent lett volna. De az, ami Julia és Grendel, a szőke bankár között történt, nagyon felbőszítette, bár maga sem tudta, hogy miért. Gyorsan intett a pincérnőnek egy újabb scotchért. Julia még egy Cosmopolitant rendelt magának, remélve, hogy a gyümölcsös, de erős keverék segít elfeledtetni a mellette tornyosuló kegyetlen, ám megnyerő férfit, aki sosem lehetett az övé. Amikor Rachel visszatért és kimerülve a szófára zuhant, jó alkalom volt Juliának, hogy felálljon és kimenjen a mosdóba. A hátsó térbe sétált, hogy megkeresse a női részleget. Felbosszantotta Gabriel önteltsége és lekezelése. Emerson nem akarta magának, de másnak sem akarta engedni, hogy megszerezze. Mi baja volt? Annyira elmerült ezekben a gondolatokban, hogy észre sem vette, hogy egy férfi áll az előtérben. Egyenesen belerohant, amitől hátratántorodott és vészesen közelített a padlóhoz. Szerencsére, az illető elkapta. - Köszönöm - motyogta, és egyenesen Ethan, a kidobó meglepett arcába nézett. - Szóra sem érdemes. - A férfi azonnal elengedte Juliát. - A női mosdót kerestem. Ethan a mobiljával mutatta: A másik irány. - Azzal visszatért az üzenethez, amit korábban kezdett el fogalmazni, majd szitkozódott egy sort: - A franc esne bele! - Eltörtem valamit? Ethan megrázta a fejét. - Nem. Csak gondjaim vannak a szöveggel. Julia együtt érzőn mosolygott. - Sajnálom. - Én is. - A fickó alaposan végigmérte. - Le vagyok nyűgözve. Emerson nem éppen hozni szokott ide nőket. - Miért nem? Ethan felhorkant. - Komolyan kérdezi? Nézzen körül! Mit gondol, hány pár jött ma ide? - És Emerson sokat van itt? Ethan fürkészve nézte a lányt, azt mérlegelte, vajon mennyit árulhat el neki. - Ezt talán tőle kellene megkérdeznie. Julia úgy festett, mint aki hirtelen rosszul lett. Amikor a férfi meglátta az arckifejezését, megpróbált a kedvében járni. - Nézze, ma önnel van itt. Ez már valami, nem gondolja? Julia a kezét bámulta és az ujjaival babrált. - Igazából nem velem van. Én csak a húga egyik régi barátja vagyok. A lány bánatosnak tűnt azokkal a nagy barna szemeivel és remegő ajkaival. Ethan próbált valamit kitalálni, hogy elterelje a figyelmét. - Julianne, véletlenül nem beszél olaszul? A lány elmosolyodott. - Valójában Julia a nevem. De igen, beszélek. Olaszt tanulok az egyetemen. A kidobó arca felragyogott. - Segítene nekem megírni az SMS-t a barátnőmnek? Olasz, és szeretném lenyűgözni. - Gabriel jobban beszél olaszul, mint én. Talán őt kérje meg.

Ethan beszédes pillantást lövellt felé. - Ugye, csak viccel? Nem szeretném őt a barátnőm közelébe engedni. Látom, hogy mit vált ki itt a nőkből. Mindannyian rá vannak mozdulva. Julia újra rosszul érezte magát, de félretette az ellenérzését. - Persze, lefordítok bármit, amit csak szeretne. Ethan átadta a telefonját, a lány pedig pötyögte olaszul, amit mondott. Halkan kuncogott, amikor a bensőségesebb kifejezésekhez értek, de le volt nyűgözve, hogy a férfi minden keménysége és durva vonásai ellenére ennyit foglalkozik azzal, hogy a barátnője tudtára hozza, mennyire szereti, és hogy a helyén kezeli a Lobbyba betérő nőket. Már a végénél jártak, amikor valaki megállt mögöttük. - Khm. Julia egy ismerős és mérges kék szempárba nézett. - Mr. Emerson - mondta a kidobó. - Ethan - morogta a professzor. Julia nem akart hinni a fülének. Gabriel hangja olyan volt, mint egy vadállat mellkasából feltörő morajlás, és ezt nem tudta hova tenni. A lány megnyomta a küldés gombot, majd visszaadta a telefont Ethannek. - Tessék. Készen is vagyunk. - Köszönöm, Julia. Küldök majd egy italt az asztalához. - Ethan biccentett Gabriel felé, és eltűnt a sarkon. - Mégis hová akar menni? - követte Gabriel. - A női mosdóba, ha megengedi. Gabriel kinyújtotta a kezét, elkapta a lány csuklóját, és a hüvelykujja hegyével kitapintotta a pulzáló ereket a fehér bőr alatt. Juliának elakadt a lélegzete. A férfi egy hosszú, sötét folyosóra húzta, ahol nem láthatta őket senki, és a falnak döntötte. Még mindig tartotta a lány csuklóját, közben pedig érezte egyre gyorsabban száguldó vérét az ujja alatt, majd Julia válla mellett a falnak támasztotta a másik kezét. A lány csapdába esett. Gabriel kivárt egy pillanatot, hogy beszívja a vaníliaillatot, megnyalta a száját, de a szeme egyáltalán nem árulkodott boldogságról. - Miért adta meg neki a számát? Egy nővel él, tudja? Most meg italt vesz magának és Juliának szólítja? - Mert úgy hívnak, Professzor! Maga az egyetlen, aki nem használja. És ha már itt tartunk. ha használná, már akkor sem engedném. Szerintem Miss Mitchellnek kéne hívnia mindig. És nem adtam meg neki a számomat. - Beütötte a számát a mobiljába. Tényleg egyszerre több férfit szeretne futtatni? Julia megrázta a fejét, de túl dühös volt ahhoz, hogy válaszoljon. Megpróbált kibújni a férfi könyöke alatt, de az elkapta a derekánál fogva. - Táncoljon velem! Julia felkacagott. - Nincs az az isten! - Ne legyen már ennyire makacs! - Még csak most kezdek makacs lenni önnel, Professzor. - Várjuk ki a végét! - mondta a férfi rosszat sejtetőn. Julia nem szólalt meg, mert Emerson hangjának hűvössége fel-le száguldozott a gerincén. - Miért nem szúr egy tőrt egyenesen a szívembe, és lép tovább? -súgta, mélyen Gabriel szemébe nézve. - Nem bántott már eleget? A férfi azonnal elengedte és hátralépett. Julianne. - A lány neve úgy perdült le a nyelvéről, mint egy szemrehányás vagy egy kérdés.

Összevonta a szemöldökét, és nagyon idegesnek tűnt. Nem mérgesnek, csak idegesnek. És talán sebzettnek. - Ennyire gonosz vagyok? - A hangja halk volt, szinte csak egy sóhaj. Julia megrázta a fejét, és hirtelen berogytak a vállai. Eszem ágában nincs megbántani. Sőt! - Lenézett a lány meghunyászkodó testtartására, és a tekintetével azonnal a száját kereste. Látta, hogy az enyhén előretolt alsó ajka remeg, míg a pillantása idegesen, céltalanul rebben. Fél, nem látod, te idióta?Lapíts! - Nemrég szóvá tette, hogy nem kértem fel táncolni. Nos, most felkérem. - Jóval finomabb hangra váltott - Julianne, megtisztelne egy tánccal? Kérem! Gabriel megvillantott a mosolyát és megdöntötte a fejét. Tipikus csábító mozdulat volt, de nem hozta meg a hatását, mert Julia nem emelte fel a tekintetét. A férfi kinyújtotta a kezét, hogy óvatos ujjakkal megfogja a lány csuklóját, mintha bocsánatot szeretne kérni a bőrétől. (Nem mintha ezt a bőre elfogadta volna.) Julia ösztönösen megfogta a nyakát, mintha a férfi szavainak szeszélyessége fizikai tüneteket produkált volna. Gabriel a lány kezét bámulta, amely a tejfehér nyakát fogta, és újra látta, hogy kék erei kiduzzadtak minden szívverésre. Mint egy kolibri, gondolta. Olyan kicsi! Olyan törékeny! Légy vele óvatos... Julia hangosan nyelt egyet és buzgón a kijáratot kereste a szemével. - Kérem! - ismételte meg a férfi, és a szeme csak úgy csillogott a sötétségben. - Nem tudok táncolni. - Az előbb is táncolt. - De nem lassút. Még a végén a maga lábára is rálépek és sérülést okozok ezekkel a sarkakkal. Vagy hasra esem a parkettán és megalázom. Már úgy is haragszik rám. - Az alsó ajkai még jobban remegtek. Gabriel egy lépéssel közelebb lépett, mire Julia még jobban a falnak dőlt, mintha azon keresztül szeretne előle elmenekülni. Megfogta a lány kezét, és udvariasan a szájához emelte. Majd egy határozott mosollyal egyre csak közeledett, aztán lehajolt és a füléhez közelítette az ajkait. Julia bőre vibrált a férfi közelségétől és leheletétől, ami súrolta a nyakát. - Julianne, hogyan haragudhatnék valakire, aki ilyen bájos? Ígérem, hogy nem leszek ideges vagy megalázott. Fog tudni velem táncolni. - A hangja ölelő és finom volt, szexuális és megbűvölő, scotchés borsmentaillatú. - Jöjjön! A kezébe fogta a lány kezét, akinek ettől az ismerős áramütés futott végig a bőrén. Miközben Gabriel a válaszra várt, érezte, hogy Julia mennyire megnyugodott az érintésétől, és meglepte ez a nem várt furcsa reakció. Úgy tűnt, mintha hatott volna a bűbáj, pedig pillanatokkal korábban még reszketett. - Kérem, Professzor! - suttogta Julia, és a férfi ingét bámulta, mert nem mert a szemébe nézni. - Azt hittem, hogy ma estére Gabriel és Julianne vagyunk. - Nem is igazán akar velem táncolni, csak a scotch beszél önből. Gabriel szemöldöke felfutott, és nagyon kellett magát türtőztetnie, hogy ne vágjon vissza. A lány rátapintott egy érzékeny pontjára, mintha tudná, hogy mikor melyiket kell rajta megnyomni. - Egy lassú szám. Ennyi az össz, amit kérek. - Miért akarna táncolni egy szűzzel? - kérdezte alig hallhatón Julia, és hirtelen lenyűgözte a cipője orrán lévő masnik látványa. Gabriel gerince megfeszült. - Nemcsak egy szűzzel, hanem önnel, Julianne. Azt hittem, hogy szívesen táncolna valakivel, aki nem akarja zaklatni a táncparketten, és nem szemtelenkedik egy egész klubnyi szexuálisan agresszív

férfi Julia szkeptikusnak tűnt, de nem szólt semmit. - Csak próbálom a farkasokat a helyükön tartani - tette hozzá Emerson, lehalkítva a hangját. Egy oroszlán a farkasokért cserében, gondolta a lány. Ez igen! Gabriel nem viccelődött, hanem komolyan nézte Juliát, és szikrázó kék szeme a lányéba fúródott. Csak egy tánc velem, és tudni fogják, hogy ne zaklassák. Ez már komoly előrelépés lenne a dogok jelenlegi állásához képest. - A férfi halványan elmosolyodott - És ha szerencsém van, akkor már senki nem zavarja az este hátralévő részében, és így nem kell védenem a társaságomat. Julia vissza akart vágni a helyzetelemzésre, de meglágyult, mert tudta, Gabriel megszokta, hogy minden úgy alakul, ahogy ő akarja. Kivétel nélkül. De nem mindig volt így, ugye, Gabriel? Mire táncoljunk? - Próbálta győzködni Juliát, hogy menjenek vissza a terembe, ezért a lány derekára tette a kezét - Azt a dalt kérem, amelyiket csak akarja. Mit szólna a Nine Inch Nailshez? Jó lesz a Closer számuk? Gabriel vigyorgott, hogy jelezze, csak viccelt. De Julia nem nézett rá, a padlóra szegezte a tekintetét, hogy ne essen el és ne alázza meg magát, és a professzort sem. De ahogy meghallotta annak a számnak a címét, megmerevedett. Olyan hirtelen állt meg, hogy a férfi szinte beleszaladt hátulról. Az ujjain keresztül érezte a lány testéből áramló hűvösséget, és azonnal maradéktalanul megbánta, hogy szóba hozta ezt a dalt. Julia elé lépett, hogy a szemébe nézhessen, és amit látott, határozottan aggasztotta. - Julianne, nézzen rám! A lány visszatartotta a lélegzetét. - Kérem! - folytatta. Julia megadón felemelte nagy barna szemeit, és hosszú szempilláin keresztül ránézett. Gabriel félelmet és zsigeri fájdalmat látott az arcán, amitől a belsejében valami megfacsarodott. Csak vicc volt! Rossz vicc. Bocsásson meg! Soha nem kérném azt a számot, hogy önnel táncoljak rá. A legnagyobb bűn lenne olyan valakit kitenni azoknak a szavaknak, mint ön. Julia hevesen pislogott zavarodottságában. - Tudom, hogy egy kicsit stronzo voltam ma este. De valami szépet fogok választani. Ígérem. Gabriel tartott attól, hogy Julia megszökik, ezért a lánnyal együtt ment a DJ asztalához, egy papírpénz csúsztatott oda, és megsúgta neki a választását. A zenész bólintott, elmosolyodott és Julia felé biccentett, majd elkezdte kikeresni azt a bizonyos dalt. Gabriel a táncparketthez kísérte a lányt, ahol közel húzta magához, bár nem túl közel. Észrevette, hogy Julia kezei jóval kisebbek, mint az övéi, és izzadni kezdtek. Nem nagyon értette. Talán a korábbi Nine Inch Nails számra volt ez a reakciója. Ám egyre inkább csak arra tudott gondolni, hogy a lány tőle irtózott ennyire, ráadásul tovább rontotta a helyzetet azzal, hogy megsértette és lelombozta a tánccal, pedig ő csak meg akarta menteni a farkasok elől, amik előkerültek a friss hús szagára. Mégis mi az ördögért érdekel? Hiszen nem gyerek. Es még csak nem is a barátom. Gabriel érezte, hogy Julia megremeg, és újra megbánta, hogy durva volt vele. Törékeny kis lény volt, és nagyon-nagyon érzékeny. Nem lett volna szabad szóba hoznia, hogy észrevette a szűzségét. Ez nagy faragatlanság volt tőle, Grace elborzadt volna a modortalanságán, teljes joggal. Talán azzal helyrehozhatja, ha szépen táncol vele, és megmutatja neki, hogy tud ő úriember módjára is viselkedni. Gabriel a lány gerincének domborulatára fektette a tenyerét. Érezte, hogy a lány légzése azonnal felgyorsul. - Lazítson! - súgta, és az ajkai véletlenül súrolták Julia arcát. A férfi olyan közel húzta magához a lányt, hogy az érezze, amint a mellkasuk összeér. Az erős és

kemény test találkozott a finommal és puhával, ahogy a ruhájukon keresztül súrolták egymást. Gabriel a legjobb viselkedését nyújtotta. Julia nem ismerte fel a számot, amit a férfi kért. Az énekes spanyolul énekelt, és bár a szavakat nem értette, pár szót mégis kivett, főleg a besame mucho refrént, ami lefordítva azt jelenti, hogy csókolj sokszor. Maga a zene lassú latin jazz volt, és ők finoman mozogtak rá. Gabriel úgy vezette a tánctéren keresztül, mint egy profi. Már maga az a tény, hogy Gabriel ilyen romantikus számot választott, Julia arcát rózsaszínűre varázsolta. Sokat csókoltalak egy csodálatos estén keresztül, Gabriel. De nem emlékszel. Emlékeznél, ha megcsókolnálak... Julia érezte a férfi érintését a ruháján keresztül, pont az apró fehérneműijének pántja fölött. Vajon tudja, hogy mi van a keze alatt? A gondolat, hogy talán tudja, szinte perzselte a lány bőrét. El akarta rejteni a szemeit, ezért folyamatosan a férfi ingének gombjaira meredt. - Jobb lenne, ha a szemembe nézne! Könnyebb lenne követnie a vezetésemet. Gabirel hatalmas és őszinte mosollyal lemosolyogott rá, amilyet lány évek óta nem látott. Julia szíve hevesen dobogott, és visszamosolygott a férfira, aki lebontotta a védelmét (ha nem is a különleges bugyiját) egy pillanatra. Gabriel mosolya váratlanul elolvadt. - Olyan ismerős az arca! Biztos benne, hogy Rachel soha nem mutatott be minket egymásnak, amikor hazamentem? Julia szemei felragyogtak a reménytől. - O nem mutatott be, de mi. Esküdni mertem volna, hogy találkoztunk már - ráncolta össze Emerson a homlokát zavarodottságában. - Gabriel? - súgta a lány, próbálva a szemeivel felfedni az igazságot. A férfi lassan kifújta a levegőt és megrázta a fejét. - Nem, talán mégsem. Holiday Beatricéjére emlékeztet. Nem érdekes, hogy önnek is megvan? Ha Gabriel tudta volna, hogy mit keressen, vagy jobban tudott volna olvasni a lányban, akkor észreveszi, hogy az arca kissé beteges lett és eltűnt róla minden remény. Julia szórakozottan beharapta az ajkát. - Egy barátom mesélt nekem a festményről. Ezért vettem meg. - A barátjának jó ízlése van. Volt valami a lány válaszában, ami nem tetszett Gabrielnek, de kiverte a fejéből, mert arra gondolt, biztosan amiatt van, hogy olyan feszült a karjaiban. Sóhajtva összeérintette a homlokukat, s meleg lehelete a lány arcát simogatta. Laphroaig- és ezer közül is megérezhető Gabriel-illata volt, és volt benne valami fokozottan veszélyes is. - Julianne, ígérem, hogy nem harapok. Nem kell ennyire idegesnek lennie! A lány megfeszült, pedig tudta, hogy a férfi csak megnyugtatni szeretné. De annyiszor feldühítette már, hogy belefáradt. Nem egy marionettbábu volt, akit Gabriel madzaggal rángathat a saját kényekedve szerint csak azért, mert egy szőke bankár bonbont küldött neki. Úgy tűnt, hogy ez a tánc csak egy egyszerű eszköz arra, hogy a férfi kifejezze a fölényességét. - Nem hinném, hogy ez helyénvaló tőlünk. - A lány tekintete hirtelen lángra lobbant. Gabriel mosolya eltűnt, és pillantását mélyen belefúrta Juliáéba. - Nem, nem az, Miss Mitchell. Egyáltalán nem viselkedem helyénvaló módon önnel. De nem elég jó magyarázat rá, hogy a klub legszebb hölgyével akartam táncolni? Julia csodás piros ajkai kissé szétnyíltak, de aztán szorosan összeszorította őket. - Nem hiszek önnek. - Azt, hogy a legszebb az egész klubban? Talán a húgom miatt? Vagy azért, mert egy magamfajta

hidegszívű szemét egy szép számra szeretne táncolni önnel? - Ne gúnyoljon ki! - vágott vissza. - Nem teszem, Julianne. A férfi rászorította a tenyerét a lány derekára, s Julia felszisszent attól az érzéstől, amit ez kiváltott benne. Gabriel érezte, és várta is a reakciót. Amit viszont nem tudott, hogy már érintette meg ott a lányt korábban is. O volt az első férfi, aki ezt megtette. Julia bőre azóta sem heverte ki a hiányát. Gabriel nem kis élvezettel figyelte a lány újabb izgatottságát. Amikor nem haragszik rám, akkor a szemei óriásiak és kedvesek, nagyon csinos olyankor. Mindig nagyon csinos, de akkor úgy fest, mint egy angyal. Pont úgy néz ki, mint. úgy fest. A felismerés villanása futott át az arcán, és Julia abbahagyta a táncolást. Megszorította a férfi kezét, és a szemébe nézett, hogy segítse az emlékezést. - Kire, Gabriel? Kire hasonlítok? A megvilágosodás olyan gyorsan tűnt el Emerson arcáról, ahogy jött, megrázta a fejét és gyengéden lemosolygott a lányra. - Csak egy futó illúzió. Ne aggódjon, Miss Mitchell, a táncnak mindjárt vége. Utána megszabadul tőlem. - Bárcsak sikerülne! - Mit akar ez jelenteni? - kérdezte, majd újra a lányéhoz érintette a homlokát. Nem is gondolt bele, hogy milyen intim mozdulat lesz tőle, de elengedte Julia kezét, és egy tincset félretolt a lány arcából, az ujjai hegyével pedig végigsimított a nyakán, hosszabban is, mint az szükséges lett volna. - Nagyon szép - súgta. - Úgy érzem magam, mint Hamupipőke. Rachel vette a ruhámat és a cipőmet is - váltott Julia gyorsan témát. Gabriel visszahúzta a kezét. - Tényleg úgy érzi magát, mint Hamupipőke? Julia bólintott. - Nem kell sokat tenni azért, hogy boldog legyen - mondta inkább magának, mint a lánynak. - A ruhája nagyon szép. Rachelnek tudnia kellett volna, hogy mi a kedvenc színe. - És ön honnan tudta, hogy a lila a kedvencem? - A lakása csupa lila. Julia grimaszt vágott a férfinak az egérlyukban tett első és egyeden látogatása emlékére. Gabriel azt akarta, hogy Julia ránézzen, csak rá. A cipői nagyon kifinomultak. - A pillantása a feje búbjától, ami az álláig ért fel, egészen a bokájáig felmérte a lányt. Julia megvonta a vállát - Félek, hogy elesem. - Nem engedném. - Rachel nagyon bőkezű. - Az. Ugyanolyan, mint Grace. Julia bólogatott. - De én nem. - Emerson megjegyzése inkább kérdésnek tűnt, és tekintete a lányét keresték. - Én ezt sosem mondtam. Az igazság az, hogy szerintem ön is tud nagylelkű lenni, ha akar. - Ha akarok? - Igen. Éhes voltam, és megetetett - válaszolta Julia. És gondolatban hozzátette: kétszer. - Ehes volt? - Gabriel hangja nyers és döbbent lett, és abban a pillanatban abbahagyta táncolást -

Ehes? - A szemei kék drágakővé szűkültek, míg a hangja olyan hűvös volt, mint a gleccser vize. - Nem nagyon, Professzor, csak kicsit. Egy steakre. És almára. -Szégyenlősen felnézett a férfira, reménykedve, hogy sikerült lecsillapítania a hirtelen támadt zaklatottságát. Gabriel ahhoz túl dühös volt, hogy észrevegye az almás megjegyzést. A szíve a torkában dobogott, ahogy felfogta, mennyire valóságos az egyetemisták, köztük Miss Mitchell szegénysége és éhezése. Az érzés számára sem volt ismeretlen. Árulja el az igazságot! Van elég pénze, hogy megéljen, vagy nincs? Elmegyek a tanszékvezetőhöz hétfőn, hogy emeljék fel az ösztöndíját, ha azt mondja, szükség van erre. Az ég szerelmére, odaadom az American Express kártyámat még ma este. Nem engedem, hogy éhes legyen. Nem! Julia meg sem tudott szólalni, annyira letaglózta a férfi reakciója. - Megvagyok, Professzor. Van elég pénzem, ha kellően beosztom. A lakásomban egy kis gondot okoz a főzés, de esküszöm, hogy nem éhezem. Gabriel újra táncolni kezdett és lassan vezette a táncparketten Juliát. Lenézett a szép cipőire. - Eladja ezeket, hogy tudjon vásárolni? Vagy, hogy kifizesse a lakbérét? Arról szó sem lehet! Garce-től van, vagyis majdnem. Soha, de soha nem válnék meg tőlük. Történjen bármi. - Megígéri, hogy ha bármikor pénzre volna szüksége, hozzám fog fordulni? Az ég áldja meg! Julia félrenézett és inkább csendben maradt. Gabriel felsóhajtott és lehalkította a hangját. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bizalmát, de csak ezt az egyet kérem, hogy adja meg. Megígéri? Julia mélyen beszívta a levegőt, és benntartotta. - Ennyire fontos ez önnek? - Nagyon. Igen. Hangosan kifújta a levegőt. - Akkor, igen. Ígérem. - Köszönöm - mondta a férfi megkönnyebbülten. - Rachel és Grace mindig olyan jók voltak hozzám, főleg abban az időben, amikor meghalt az anyám. - Mikor halt meg? Amikor végzős voltam a középiskolában. Akkor már apámmal éltem Selinsgrove-ban. O St. Louisban volt. - Sajnálom. - Köszönöm. - Szemmel láthatón folytatni akarta, de aztán inkább hallgatott. - Nincs semmi baj - súgta Gabriel. - Nyugodtan folytathatja! Biztatóan Julia szemébe nézett, aki hirtelen elfelejtette, hogy mit is akart mondani. De összeszedte magát. - Csak azt akartam mondani, hogy ha szívesen beszélne valakivel. úgy értem, Grace-ről. Tudom, hogy Rachel visszamegy Philadelphiába, de én itt vagyok. természetesen. Nem mintha igazán helyénvaló lenne, de én itt vagyok. Öö. igen, azt hiszem, ennyi. Próbálta kerülni a férfi tekintetét, aki érezte rajta, hogy az egész teste megfeszül, mintha megacélozná magát az elkövetkező rosszra. Mit tettem ezzel a szegény lánnyal? Retteg attól, hogy letorkollom, vagy valami hasonló. Gabriel tudta, hogy megérdemli Julia fenntartását, ezért inkább kedvességgel szerette volna kényeztetni, legalább addig, amíg a zene még szól és elő nem veszik újra a hivatalos énjüket. Akkor távolságtartó, de udvarias lesz.

- Julianne, nézzen rám! Tudja, nem tiltom meg, hogy az emberek a szemembe nézzenek. Julia habozva felnézett. - Ez nagyon kedves. Köszönöm. Vannak dolgok, amikről nem szeretek beszélni, de észben fogom tartani. - Újra a lányra mosolygott, és ezúttal a mosoly meg is maradt - Mind a jótékonyság, mind a szívélyesség része a jellemének. Ez a kettő a legfontosabb mennyei erény. Habár biztos vagyok abban, hogy mind a hetet birtokolja. Főleg a tisztaságot, gondolták mindketten, egymástól függetlenül. Es ő még azt hiszi, hogy a tisztaság valami olyan, amit ki lehet nevetni, gondolta Julia. - Még sosem táncoltam így - jegyezte meg a lány sóvárogva. Akkor örülök, hogy én vagyok az első - jelentette ki Emerson, és melegen megszorította a kezében lévő kezet. A lány megmerevedett. - Julianne? Mi a baj? Julia szemei fátyolossá váltak, a bőre nagyon kihűlt. Gabriel látta, hogy az égő pír, ami nem egész két perccel korábban még beborította az arcát, teljesen kifakult, a bőre pedig áttetszőn fehér lett, mint a rizspapír. Nem nézett a férfira, még akkor sem, amikor az lejjebb csúsztatta a hátán a tenyerét. Még csak meg sem érezte a mozdulatot. Amikor a lány végre magához tért a sokkból, vagy bármi is volt az, Gabriel megpróbálta beszéltetni, de túlságosan zaklatott volt ahhoz, hogy kipréselje a szavakat. A férfinak fogalma sem volt, hogy mi történhetett, úgyhogy megkérte Rachelt, kísérje ki Juliát a mosdóba. O addig a bárhoz sétált, és kért egy dupla whiskyt, és még azelőtt gyorsan lehúzta, hogy a lányok visszaértek volna. Gabriel döntött úgy, hogy itt az ideje a hazamenésnek. Miss Mitchell szemmel láthatón nem érezte jól magát, és a Vestibule egyébként sem neki való hely volt, még akkor sem, ha teljesen jól volt. Pontosan tudta, hogy az este egy pontján a férfiak részegek és mohók lesznek, a nők pedig részegek és felizgultak. O pedig nem akarta a kishúgát és a gyönyörű, szűzies Miss Mitchellt egyik viselkedésnek sem kitenni. Ezért rendezte a számláját, majd megkérte Ethant, hogy rendeljen nekik két taxit, azzal a határozott céllal, hogy Miss Mitchellét előre kifizeti, és megkéri a sofőrt, hogy addig álljon a lány háza előtt, amíg az biztonságban bejut a lakásába. Gabriel sajnálatára azonban Rachelnek megvoltak a maga tervei. - Jó éjt, Julia! Otthon találkozunk, Gabriel. Kösz, hogy hazaviszed! - Azzal Rachel bepattant az egyik taxiba, bevágta az ajtaját, és gyorsan a sofőr kezébe nyomott egy húszast, hogy még azelőtt húzzák el a csíkot, hogy Gabriel lépni tudna. A férfi most már egészen más miatt volt felpaprikázva, mert világos volt, mint a nap, hogy mit tervelt ki a húga. Mindazonáltal kevésbé volt valószínű, hogy Rachel belefut valami bajkeverőbe a Manulife Building állandó őrei mellett, mint Miss Mitchell a Madison Avenue-n egyedül. Végső soron nem tudta hibáztatni a testvérét a döntéséért. Gabriel besegítette Juliát a taxiba, aztán beült utána ő is. Amikor megálltak a ház előtt, nem vette el a lány pénzét, és megkérte a sofőrt, hogy várja meg. A bejárati ajtóhoz kísérte Juliát, és a halvány világítás alatt addig állt ott, amíg a lány megtalálta a kulcsait. Persze, hogy leejtette őket azok után, ami a klubban történt. Gabriel felvette a földről, majd végigpróbálta a zárban az összeset, hogy kinyithassa az ajtót. Visszaadta a kulcscsomót, és az ujjaival végigsimított a lány kézfején. Majd ott állt és szórakozott arccal nézett le rá. Julia mély levegőt vett, és a fekete magas sarkújához kezdett el beszélni (ami még Gabrielnek is kicsit túl divatos volt), mert nem tudta volna elmondani amit akar, ha bele kell néznie azokba a kék szemekbe. - Emerson professzor, nagyon hálás vagyok, amiért kinyitotta nekem az ajtókat és felkért táncolni. Biztos vagyok benne, hogy lealacsonyító volt így viselkednie egy hallgatójával. Tudom, hogy csak

azért visel el, mert Rachel itt van, és amikor ő visszamegy, minden a régi kerékvágásba áll vissza. Ígérem, hogy senkinek nem mondok semmit. Nagyon jól tudok titkokat őrizni. És új konzulenst fogok kérni. Tudom, hogy nem tartja sokra az eszem, és csak azért változtatta meg a döntését, mert megsajnált a lakásom miatt. Abból, amit ma este mondott, teljesen egyértelmű, hogy úgy gondolja, nem vagyunk egy szinten, és borzalmas önnek, hogy egy buta kis szűzzel kellett beszélgetni. Viszlát! Julia nehéz szívvel a ház felé indult. Gabriel elállta az útját. - Befejezte? - A hangja nagyon nyers lett. A lány elkerekedett szemmel nézett a szemébe, és megborzongott. Ha már elszónokolta a monológját, akkor talán az udvariasság azt kívánná, hogy nekem is legyen esélyem válaszolni a vádjaira. Úgyhogy, ha megtené... Azzal ellépett az ajtóból, és alig palástolt dühös arckifejezéssel meredt a lányra. - Azért nyitom ki az ajtót, mert így kell egy hölggyel viselkedni, és ön, Miss Mitchell, végtére is egy hölgy. Nem mindig voltam úriember, de Grace a lehető legtöbbet megtette ennek érdekében. Ami Rachelt illeti, ő egy kedves lány, de szentimentális. Ha rajta múlna, szerenádot adnék az ablaka alatt, mint egy középiskolás srác. Úgyhogy ebből hagyjuk ki a húgomat, rendben? Ami pedig önre vonatkozik. Ha Grace ugyanúgy örökbe fogadta, mint engem, akkor nekem ez azt jelenti, hogy valamit látott önben. A szeretetén keresztül valahogy gyógyítani tudta az embereket. Sajnos, úgy az ön esetében, mint az enyémben, lehet, hogy későn érkezett. Julia felvonta a szemöldökét az utolsó megjegyzésre, azon morfondírozva hogy ez mit is jelenthet, de nem volt bátorsága megkérdezni. Azért kértem fel táncolni, mert szerettem volna a társaságában lenni, Jó esze van, a személyisége pedig elragadó. Ha más konzulenst szeretne, szabad a választás. De, meg kell valljam, csalódott vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyáva. Ha azt gondolja, hogy szánalomból tettem, amit tettem, akkor nem ismer valami jól. Egy beképzelt, egocentrikus szemét vagyok, aki nem törődik más bajával. Csessze meg a kis beszédét, csessze meg az önbizalomhiányát és csessze meg az egész egyetemet! - Fújtatott Emerson, de próbálta nem felemelni a hangját - A szüzességét pedig nem kell szégyellnie, ráadásul egyáltalán nem rám tartozik. Csak szerettem volna megmosolyogtatni, és. Gabriel hangja elhalt, ahogy a keze rátalált Julia állára. Finoman felemelte a lány arcát, és a szemük találkozott. A férfi azon kapta magát, hogy a lány felé hajol, az arcuk közelít, az ajkaik centikre egymástól. Annyira közel, hogy Julia érezte Gabriel leheletét az arcán. Scotch és borsmenta. Mindketten nagy levegőt vettek és beszívták egymás illatát. Julia gyorsan behunyta a szemét, a nyelve hegyével pedig megnedvesítette az alsó ajkát. És várt. Facilis descensus Averni - súgta Gabriel, és a baljós, természetfeletti szavak szíven találták Juliát. - Könnyű a Pokolba jutni. Gabriel kiegyenesedett, elengedte a lány állát, a taxihoz sétált, majd becsapta maga mögött a kocsiajtót. Julia kinyitotta a szemét, és még látta a taxit elmenni. Az ajtónak dőlt támaszért, mert a lábaiból kifutott az erő.

Tizedik fejezet Voltak pillanatok a Lobbyban, amikor Julia azt hitte, Gabriel emlékszik rá. Azok a pillanatok mulandók és éterik voltak, s úgy repültek el, mint a pókháló a szélben. Ezért a lány, aki egy nagyon őszinte fiatal nő volt, kételkedni kezdett magában. Lehet, hogy az első találkozása Gabriellel csak egy álom volt. Talán csak a fényképével esett

szerelembe, és a többit, Rachel és Aaron távozása után, csak képzelte. Elképzelhető, hogy egyedül aludt el a gyümölcsösben, és az egész csak egy olyan fiatal lány szomorú, kétségbeesett álma volt, akinek zűrös a családi háttere, és akit még sosem szerettek. Nem lett volna elképzelhetetlen. Amikor a világon mindenki ugyanazt gondolja, és te vagy az egyetlen, aki mást mond, nagyon csábító hasonulni a többiekhez. Juliának mindössze felejtenie, megtagadnia és elfojtania kellett volna. És akkor olyan lehetett volna, mint a többiek. De ő ennél erősebb volt. Nem, arra még nem állt készen, hogy nyilvánosan számon kérje a férfit, amiért felfedte a szüzességét, hiszen ebből kiderülne, hogy részben szégyelli. És nem, nem akarta erőltetni, hogy emlékezzen rá vagy arra az estére, amit együtt töltöttek, mert a lánynak túl nagy lelke volt, és soha senkit nem akart kényszeríteni semmire. Amikor tánc közben meglátta Gabriel arcán a zavart, rájött, hogy a férfi agya nem akarja, hogy emlékezzen, ezért visszavonult. Tartott attól, hogy egy hirtelen rádöbbenés mit váltana ki Emersonból, talán úgy pattanna szét apró szilánkokra, mint Grace kávézóasztala, így inkább nem csinált semmit. Julia jó ember volt. És sokszor a jóság nem árul el mindent, amit tud. Sokszor csak arra vár, hogy eljöjjön a megfelelő pillanat, és majd akkor kihozza a helyzetből a lehető legtöbbet. Emerson professzor nem az a férfi volt, akibe ő beleszeretett a gyümölcsösben. Julia arra jutott, hogy valami nagyon nem stimmelt a professzorral. Nemcsak gonosz és lehangolt volt, de zaklatott is. A lány tartott Gabriel ivási szokásaitól, mert már járatos volt ebben a témában az anyja alkoholizmusa miatt. De mivel jó volt, nem akarta megtörni a férfit úgy, ahogy őt törték meg, hiszen ezt érte volna el azzal, ha erőlteti, hogy Emerson vegyen észre valamit, amit nem akar. Mindent megtett volna Gabrielért - a férfiért, akivel együtt töltött az erdőben egy éjszakát -, ha az, az érdeklődés legapróbb jelét is mutatja. Leszállt volna a Pokolba is, hogy addig keresse, amíg meg nem találja. Áthidalt volna minden akadályt és visszahúzta volna lentről. Szívesen lett volna Frodó Samuja, és követte volna a Mordor zegzugaiba. De ez a férfi nem az ő Gabrielje volt. Az a Gabriel meghalt. Eltűnt. Csak nyomai maradtak. A testében csak egy durva és megkínzott klónja élt. Gabriel már egyszer majdnem összetörte Julia szívét, aki viszont most eldöntötte, nem fogja engedni, hogy ez újra megtörténj en. Mielőtt Rachel elment Torontóból, haza Aaronhoz és az egyelőre jövőkép nélküli családi életéhez, szerette volna meglátogatni Juliát a lakásán. Ám a lány halasztgatta a találkozást, és Gabriel sem tanácsolta a húgának, hogy váratlanul megjelenjen a barátnője ajtajában. Emerson tudta, hogy ha a testvére meglátja, hol lakik Julia, akkor ő maga pakolja össze a lány cuccait és veszi rá, hogy költözzön szebb helyre, például a bátyja vendégszobájába. (Könnyen el lehetne képzelni Gabriel reakcióját erre a felvetésre, de az biztos, hogy a „nincs az az isten” területén mozgott volna.) Így Rachel vasárnap délután jelent meg Julia küszöbén, hogy megigyanak egy teát és elköszönjenek egymástól, mielőtt a bátyja kiviszi őt a reptérre. Julia ideges volt. Megvolt benne ugyanaz a zsigeri állhatatosság, mint egy makacs középkori szentben, így immunis volt a kényelmetlenségre és a mellőzésre. Ebből adódik, hogy ő nem tartotta annyira borzalmasnak a kis egérlyukat, amikor aláírta a papírokat. Biztonságos és tiszta volt, de ami a lényeg, megengedhette magának. Viszont ez a hit és az, hogy meg is mutassa a lakást Rachelnek, már két külön dolog volt. Előre szólok, hogy kicsi. De ne felejtsd el, hogy ösztöndíjon élek, ami fix összeg. Nem dolgozhatok, mert nem kapok munkavállaláshoz engedélyt. Nem engedhetem meg magamnak, hogy olyan épületben lakjak, mint Gabriel, de még fele olyanban sem - magyarázta Julia, miközben bevezette Rachelt a lakásába, aki bólintott, és letett egy négyzet alakú dobozt az ágyra.

Gabriel elmesélte Rachelnek, hogy milyen kicsi a lakás. Figyelmeztette, hogy ne rendezzen jelenetet, mert titkon sajnálta, ahogy viselkedett az első és egyetlen alkalommal, amikor ott járt. De még így is, sem a bátyja, sem Julia magyarázkodása nem készíthette fel Rachelt arra, amit az ajtó mögött talált. Minden kicsi és régi volt, a bútorok használtak és olcsók, leszámítva a függönyt, a takarót és azokat a dolgokat, amiket Julia otthonról hozott magával. Rachel először végigsétált a lakáson, ami úgy öt lépésébe került. Benézett a kis szobába, megvizsgálta a fürdőt, majd a konyha „területére” ment, ahol egy siralmas kis rezsó és egy lehasznált mikro állt. Utána az arcára tette a kezeit és sírva fakadt. Aztán pár másodperc alatt összeszedte magát, és letörölte a könnyeit. Sajnálom. A hormonok és az alváshiány okozza, meg nagyon érzelmes lettem anyu miatt. Ráadásul ott van minden apával, Aaronnal és az esküvővel. Julia, bárcsak hazavihetnélek magammal, hogy velünk élhess Philadelphiában! Annyi helyünk van! És a konyhánk nagyobb, mint az egész lakásod. Julia addig ölelte a barátnőjét, amíg az mosolyogni kezdett. Gabriel mondta, hogy nagyon különleges a teád. Le volt nyűgözve, ahogy elkészítetted. És tudod, hogy őt semmi nem nyűgözi le. Úgyhogy én most szépen bevackolom magam a lila ágyadra, és megtanulom, hogyan kell csinálni. - Rachel lehuppant a takaróra, az ölébe tette a dobozt, és próbált vidámnak tűnni Julia kedvéért. A lány meg volt lepődve, hogy Gabriel emlékezett a teára, főleg azok után, hogy mennyire bírálta az étkezési szokásait. De félrelökte ezeket a gondolatokat, és minden erejével arra koncentrált, hogy Rachel otthon érezze magát és elfelejtse a bajait. Már mindketten az ágyon ültek, kezükben a porceláncsészékkel, és bonbonokat majszoltak, amit Julia a különleges alkalmakra vett a vésztartalékából. Rachel körbehúzta a csésze peremén a mutatóujját. - Van valami, amit el kell neked mondanom Gabrielről. - Nem akarom hallani! Rachel szúrós tekintettel Juliára nézett. - Miért nem? Mert a tanárom. És biztonságosabb, ha úgy teszünk, mintha nem ismernénk egymást. Higgy nekem! Rachel megrázta a fejét. - O is valami nagyon hasonlót magyarázott. De ugyanazt fogom neked is mondani, mint neki. Nem érdekel. Gabriel a bátyám, és szeretem. És vannak dolgok, amiket tudnod kell. Julia egy sóhajjal megadta magát. - Megölne, ha tudná, hogy elmondtam neked, de szerintem talán ez segíteni fog, hogy megértsd a viselkedését. Anyu elmesélte neked, hogyan fogadta örökbe? - Csak vidám dolgokról beszélt. Hogy milyen büszke volt rá, meg hogy milyen jól teljesített a Princetonon és Oxfordban. De sosem említette a gyerekkorát. Anyu akkor talált rá, amikor kilencévesen a Sunbury kórházban kóválygott. Az anyjával utazgatott, aki egy őrült alkoholista volt, majd egyszer megbetegedett. Sunburyben kötöttek ki, és az anyja, azt hiszem, tüdőgyulladásban meghalt. Mindegy, anyu talált rá Garbielre, akinél egy peták sem volt. Még egy italt sem tudott venni az automatából. Anyu még idegesebb lett, amikor felkutatta Gabriel anyjának a rokonait, mert azok azt mondták, nyugodtan tartsa csak meg a fiút. Gabriel tudta, hogy a családja nem akarja őt. Mindannak ellenére, amit a szüleim érte tettek, nem hiszem, hogy valaha is otthon érezte magát nálunk. Sosem lett igazi Clark. Julia elképzelte az ijedt és éhes Gabrielt, és vissza kellett tartania a könnyeit. Látta maga előtt a szemeit, a hatalmas és kék szemeket a sápadt, de angyali arcával. A barna haja kócos és égnek áll.

Koszos ruha és őrült anya. Julia tudta, milyen egy alkoholista anya. Tudta, milyen, amikor az ember álomba sírja magát esténként, hogy végre valaki, akárki szeresse. Benne és Gabrielben több közös volt, mint amennyit be mert vallani magának. Sokkal, de sokkal több. - Sajnálom, Rachel. Nem tudtam. - Nem a durvaságát próbálom megmagyarázni, csak elmondom, hogy ki is ő valójában. Tudtad, hogy az után a borzalmas verekedés után anyu minden este gyertyát gyújtott az ablakban? Arra gondolt, hogy ha Gabriel Selinsgrove-ba tévedne, akkor lássa, hogy ő vár rá, szereti, így majd felsétál a lépcsőn és hazajön. Julia megrázta a fejét. Fogalma sem volt erről, de el tudta képzelni. Grace ilyen volt, csupa szeretet. Tetteti, hogy egész, de meg van törve. Legeslegbelül utálja magát. Megmondtam neki, hogy viselkedjen jól veled, úgyhogy szerintem javulni fog a helyzet. De csak szólj, ha nem, és akkor majd intézkedem. Julia haragosan megjegyezte: Általában észre sem vesz. Csak egy kis MA-hallgató vagyok, és nem is hagyja, hogy erről megfeledkezzem. - Ezt nagyon nehéz elképzelni. Kétlem, hogy akkor így bámulna egy „kis” MA-hallgatót. Julia elfoglalta magát a csokoládéval. Bámul engem? - Nagyon igyekezett nyugodtnak tűnni, de a hangja nem volt természetes, és remegett is egy kicsit. - Állandóan téged bámul. Észre sem vetted? Láttam, hogy múltkor a vacsoránál is nézett, és a klubban is. Igazából mindig, amikor iszol. És amikor kacsintottam neki, ő összevonta a szemöldökét. Rachel komolyan a barátnőjére nézett - Figyellek kettőtöket, és úgy érzem, hogy lemaradtam valamiről. Tudta, hogy elmegyek vásárolni a héten, és nem elég, hogy biztatott, de még pénzt is adott. - És? Ez kedves tőle. Ezt csinálják a nagyobb testvérek. Mit - A pénz neked volt, nem nekem. Julia homlokráncolva az oldalára feküdt az ágyon, hogy szembe kerüljön Rachellel. - És ezt mi az ördögért tette volna? - Mondd meg te! - Rachel félrebiccentette a fejét. - Én nem tudom. Azóta goromba velem, amióta itt vagyok. - Nos, adott pénzt, hogy vegyek neked ajándékot. Nagyon határozott elképzelése volt. Úgyhogy tessék! - Rachel a dobozt Julia ölébe tette. - Nem szabad! - A lány próbálta visszaadni, de a barátnője nem fogadta el. - Legalább nyisd ki és nézd meg, hogy mi az! Julia megrázta a fejét, de Rachel nem engedett. Ezért inkább kinyitotta a dobozt. Benne egy gyönyörű csokoládébarna, olasz bőrből készült válltáska volt. A fülénél fogva felemelte és ránézett. A címkén ez állt: Fendi. Szent ég! - gondolta Julia. - Na, hogy tetszik? - Nem. nem tudom - hebegte a lány, miközben csodálattal nézte a különleges és letisztult darabot. Rachel kivette a kezéből, kotorászni kezdett benne, majd mindenről hadarni kezdett, a belső eldolgozástól kezdve, a különböző részeken át, az aprólékos kidolgozásig. Látod, milyen tökéletes? Praktikus és nőies, mert válltáska és nem aktatáska, és olasz. És mindketten tudjuk, hogy neked és Gabrielnek van valami kattanásotok. Olaszországra - tette hozzá rövid szünet után, amivel valami reakciót akart kiváltani a barátnőjéből. A lány árulkodó pirulása, és hirtelen jött feszültsége mindent elárult Rachelnek, amit tudni akart, ezért már nem is szerette volna jobban zavarba hozni őt. Nem szabadott volna elárulnom, hogy tőle van. Ez volt a határozott kérése. De én meg sem

hallottam - kuncogott. A bátyád azért akarta, hogy vedd meg nekem, mert még ránézni sem bír a nyamvadt hátizsákomra. A puszta létezése sérti az előkelő érzékenységét, ezért arra gondolt, talán te meg tudsz győzni, hogy szabaduljak meg tőle. De nem fogok. Mégiscsak egy LL.Bean, az isten szerelméért, és egy életre szóló garancia van rá. Visszaküldöm Maine-be, és ki fogják cserélni. Fogja csak a válltáskáját, és dugja föl a-nekem-semmi-sem-jó seggébe! Rachel egy pillanatra megdöbbent. - Nem mintha hiányozna neki a pénz. Rengeteg van neki. - A professzorok nem keresnek ennyit. - Így van. Örökölte. - Grace-től? - Nem, a biológiai apjától. Pár éve egy ügyvéd felkutatta és közölte vele, hogy az apja meghalt és rengeteg pénzt hagyott rá. Nem hiszem, hogy előtte egyáltalán tudta az apja nevét. Gabriel először visszautasította, majd meggondolta magát. - Miért? - Nem tudom. A Scott-tal történt első veszekedése után döntött így. Akkor nagyon sokáig nem beszéltem vele. De ami a pénzt illeti, szerintem gyorsabban akarja költeni, mint ahogy a kamat halmozódik. Ezért erre ne úgy néz, mint egy ajándékra Gabrieltől, hanem inkább úgy, hogy ő ezt mind az öregének tulajdonítja. El akarja költeni a pénzét. És azt akarta, hogy legyen valami szép holmid. O mondta ezt nekem. Julia megrázta a fejét. - Nem fogadhatom el. Nem érdekel, hogy honnan jön vagy miért. Rachel fájdalmas pillantást küldött a barátnője felé. - Kérlek, Julia! Gabriel olyan hosszú időre annyira eltávolodott tőlünk. Végre újra beenged az életébe. Nem bírnám őt is elveszíteni, azok után. - Nagyon zaklatottnak tűnt, és ráncolta a homlokát. - Sajnálom, de ez egy kicsit sok. O a tanárom, bajba fog kerülni. Rachel megfogta Julia kezét. - El fogod árulni a bátyám? - Természetesen, nem. - Jó, mert azt kell hinned, hogy ez egy elmaradt karácsonyi ajándék tőlem vagy anyutól - Rachel szemei elkerekedtek, ahogy rádöbbent a mulasztására - Ó istenem, Julia, a születésnapod! Elfelejtettem. Annyira sajnálom! Julia összeszorította fogát. - Nem igazán ünneplem már. Túl nehéz. Képtelen vagyok. - Hallasz olykor felőle? Julia hirtelen rosszul érezte magát. Csak amikor részeg vagy kiborul valamin. De megváltoztattam a mobilszámom, amikor ideköltöztem, úgyhogy már nem tud hívni. - A szemét! - fakadt ki Rachel - Bár ne mondtam volna el, hogy a táska Gabrieltől van, de nem tudtam neked hazudni. Tudom, mennyire fáj, ha hazudnak, és én nem akartam ezt tenni. A két barátnő jelentőségteljes pillantást váltott. Julia elnézte az egyetlen ajándékot, amit Gabrieltől kapott, és vele együtt minden kimondott vagy kimondatlan célzást is. A férfi visszautasította őt, tisztán és egyszerűen. De egyáltalán lehet neki ilyen táskája az egérlyukban? Használhatja, elviheti az egyetemre, tudva, hogy kitől van? Tudva, hogy Emerson önelégülten nézhet majd rá, mintha valamiféle szolgálatot tett volna neki? Nem, még Gabriel kedvéért sem. Nincs az az isten. Julia még a gondolatsor végére sem jutott, de Rachel már látta rajta, hogy mit akar tenni. - Ha nem fogadod el, tudni fogja, hogy valami rosszul sült el. És engem fog okolni.

Julia magában átkozta a férfit. Minden önelégült, karót nyelt Dante-specialista istenére könyörgök, hogy szórjanak valami kiütést az il penéjére. De valami extra viszketőt. Rachelért viszont bármit megtett volna. - Rendben, de csak miattad. És megmondanád a bátyádnak, hogy ne vegyen nekem több cuccot? Kezdem magam úgy érezni, mint az UNICEF-dobozokat kapó gyerekek Halloweenkor. Rachel mosolyogva bólintott, majd beleharapott a csokoládéba. Lenyalta a kakaót a szájáról és becsukta a szemét. Annyira finom Julia a melléhez szorította a táskát, mint egy pajzsot, és beszívta a finom bőrillatot. Gabriel ajándékot akart adni nekem. Valamit érezhet irántam, még ha csak szánalmat is. Es most van tőle valamim a fényképen kívül... valami, ami örökre az enyém. Néhány pillanatig kiélvezte a gondolatot, majd ügyesen témát váltott. Elárulod, hogy mi történt a temetésen? Küldtem virágot egy kísérőkártyával, Gabriel pedig meglátta, és fogalma sem volt, hogy miért küldtem. - Hallottam róla. Láttam a gardéniákat, és Scott mondta, hogy tőled vannak, de a kártya még azt megelőzően eltűnt, hogy megmagyarázhattam volna Gabrielnek. Kész idegroncs voltam. A bátyáim vitatkoztak, és megpróbáltam őket szétválasztani, mielőtt valamelyikük átrepül az ablakon. Vagy a kávézóasztalon. Juliának eszébe jutottak az üvegszilánkok meg a fehér szőnyegen szétterülő vértócsa, és összerezzent. - Miért veszekednek állandóan? Rachel felsóhajtott. Ez régen sosem volt így. Gabriel megváltozott, amikor a Harvardra ment. - A hangja sokat sejtetőn elhalkult. Julia nem akarta erőltetni, hogy meséljen, ezért csak csendben ült. - Már te is tudod, hogy Gabriel évekig nem jött haza, miután Scott-tal összeverekedtek, amikor pedig hazajött, nem maradt néhány napnál tovább. Ragaszkodott ahhoz, hogy hotelban aludjon, amivel összetörte anyu szívét. Scott nem engedi Gabrielnek elfelejteni, hogy anyu min ment keresztül miatta. - Rachel egy újabb bonbont majszolt el a gondolataiba merülve. - Scott felnézett Gabrielre. Nagyon fájt neki, amikor elmérgesedett a viszony. Most meg alig szólnak egymáshoz, és amikor mégis. Megborzongott - Nem is tudom, mi lenne velem Aaron nélkül. Talán örökre elszöktem volna. - Még egy rosszul működő család is jobb, mint a semmi -vélekedett Julia finoman. Rachel szomorúnak tűnt. - Ezek vagyunk most mi. Clarkék voltunk, most meg a nyomorék család lettünk. Egy halott anya, egy gyászoló apa, egy forrófejű fekete bárány és egy csökönyös, Scott nevű szamár. Én meg a szárnyaszegett madár vagyok. - Scottnak van barátnője? - Randizott egy kolléganőjével, de pont azelőtt szakítottak, hogy anyu beteg lett. - Sajnálom. Rachel újra felsóhajtott. Olyan a családom, Julia, mint egy Dickens-regény. Nem, annál rosszabb. Inkább keveréke vagyunk Arthur Millernek és John Steinbecknek, megspékelve egy kis Dosztojevszkijjel és Tolsztojjal. - Ennyire borzalmas? - Igen, mert úgy érzem, hogy Thomas Hardy is megbújik a sorok között. Őt meg, tudod, hogy mennyire utálom. Elcseszett egy elméjű szarházi. Julia csak remélni tudta a barátnője épsége érdekében, hogy a Clark-helyzetre leginkább jellemző Hardy-regény inkább A weydoni asszonyvásár, mint az Egy tiszta nő ne adj isten a Lidércfény.

(Sajnos, abba nem gondolt bele, hogy melyik Hardy-regény írja le legjobban az ő életét.) - Amióta anyu nincs, minden a feje tetejére állt. Apu arról beszél, hogy nyugdíjba megy és eladja a házat. Philadelphiába akar költözni, hogy közelebb legyen hozzám és Scotthoz. Amikor megkérdezte Gabrielt, hogy mit szólna a ház eladásához, az sarkon fordult és eltűnt az erdőben. Órákon keresztül nem is láttuk. Julia nagy lélegzetet vett és a táskáját kezdte babrálni. Rachel túlságosan el volt foglalva azzal, hogy letegye a csészéjét az asztalra, majd kisétáljon a mosdóba, így nem vette észre a barátnőjén, hogy valami nagyon felizgatta. Amire pedig visszatért, Julia már nem kis erőfeszítés árán lenyugtatta magát, és éppen forró vizet öntött a kannába. Rachel aggódó tekintettel nézte. Mit mondott Gabriel, ami annyira felzaklatott táncolás közben? És erről jut eszembe. A spanyolom eléggé berozsdásodott, de a Besame Mucho egy elég tüzes dal, nem? Egyáltalán figyeltél a szövegre? Julia nagyon koncentrált a teára, és igyekezett nem hiperventillálni. Tudta, hogy hazudnia kell, és ez nem volt könnyű döntés. - Csak arról beszéltünk, hogy tudja, szűz vagyok. - A mocsok! Mégis miért mond ilyeneket? - rázta meg a fejét Rachel. - Várj csak, majd elkapom! Ott vannak azok a képek a hálószobájában, majd. - Hagyjad! Igaza van. Miért próbálnám meg titkolni? - harapta be az ajkát a lány. - Csak nem tudom, miből jött rá. Nem olyan téma ez, amit felhoznak egy udvarias beszélgetésben. Jó napot kívánok, Emerson professzor. Miss Mitcbellnek hívnak, egy szűz vagyok a pennsylvaniai Selinsgroveból. Örülök, hogy találkozhatunk. Rachel legyintett a kezével. Csak gondolj bele! Sosem kellett neki nőkre vadásznia. Biztos, hogy más szemmel néz rád. Szerintem rajtam kívül te voltál az egyetlen lány a klubban, aki nem volt rá felizgulva. Julia utálkozva hallgatta, de nem szólt egy szót sem. Amikor lejöttél a táncparkettről, úgy festettél, mint aki szellemet látott. Ilyen arckifejezést képzelnék el, amikor azon az éjszaka megláttad Si. - Kérlek, Rachel! Nem tudok arról az éjszakáról beszélni. Még gondolni sem tudok rá. Át tudtam volna menni a nyakán a kocsival azért, amit tett veled. Még nem késő. Philadelphiában van még? Add meg a címét! - Kérlek! - könyörgött Julia, s a karjait a mellkasa köré fonta. Rachel melegen átölelte. Ne aggódj! Egy nap boldog leszel. Bele fogsz szeretni egy csodálatos fiúba, aki annyira viszontszeret majd, hogy az már fájni fog. Férjhez mész, lesz egy kislányod, és boldogan éltek, amíg meg nem haltok. Talán New Englandben. Ez a történetem, amit neked írtam, ha nem haragszol. Remélem, hogy valóra válik. Szeretnék hinni olyasmiben, hogy még nekem is lehetséges. Különben nem is tudom. Rachel mosolygott. - Te mindenkinél jobban megérdemled, hogy boldog legyél. Minden keserűség ellenére, ami veled történt, nem keseredtél meg. Csak visszavonultál egy kicsit, és ezzel nincs is baj. Ha én lehetnék a jó tündér, akkor azonnal valóra váltanám a szíved vágyát. Letörölném a könnyeidet, és mondanám, hogy ne sírj. Bárcsak Gabrielnek is jutott volna szerep a mesekönyvedben, Miss Julia! Tanulhatott volna tőled egyet s mást arról, hogyan kell kezelni egy összetört szívet. - Elengedte a lányt, és közelről a szemébe nézve folytatta: - Tudom, hogy sokat kérek, de megtennéd, hogy Gabriel után nézel? Julia szándékosan a kanna fölé hajolt, hogy Rachel ne lássa az arcát, miközben a csészékbe tölti a teát.

- Gabrielben csak megvetés van irántam. Csak a te kedvedért visel el. - Ez nem igaz! Hidd el nekem, hogy ez egyszerűen nem igaz! Láttam, hogyan néz rád. Tud hideg lenni. De a biológiai szüleit leszámítva nem hiszem, hogy magán kívül bárkit is utált volna. Még Scottot sem az első verekedés után. Julia megvonta a vállát. - Én semmit nem tehetek. - Nem is azt kérem, hogy tegyél bármit, tényleg. Csak tartsd nyitva a szemed! És ha látnád, hogy. kezd furcsán viselkedni vagy bajban van, szeretném, ha felhívnál. Éjjel, nappal, bármikor. Julia kétkedő arcot vágott. Komolyan beszélek, Julia. Félek, hogy anyu halálával újra eluralkodik rajta a sötét oldala. Megint elveszíthetem. Néha úgy érzem, hogy egy szakadék szélén áll, és a legapróbb mozdulat, a legfinomabb szellő a mélységbe lökheti. Nem engedhetem, hogy ez megtörténj en. Julia szemöldökei szinte összefonódtak, de bólintott. - Mindent megteszek, amit tudok. Rachel becsukta a szemét és kifújta a levegőt. - Most már sokkal jobban érzem magam, hogy te itt vagy. Lehetsz az őrangyala - nevetett halkan. - Talán a szerencsédből rá is ragad valami. - Nekem csak balszerencsém van, ezt te tudod a legjobban. - Találkoztál Paullal. Kedvesnek tűnik. Julia elmosolyodott. Rachelnek tetszett a barátnője mosolya. - Nem hiszem, hogy Paul az a típus, akit zavar, hogy. tudod. Nem mintha bármi baj lenne vele. A lány elnevette magát. - Kimondhatod, Rachel! Ez nem szitokszó. És Pault szerintem sem zavarná, hogy szűz vagyok. De nem beszélünk ilyen dolgokról. Nemsokára megölelték egymást, elköszöntek, és Rachel beült egy taxiba, hogy visszamenjen a bátyja lakásába. Amikor végre átrágom magam azon a temérdek dolgon, amit el kell intéznem, akkor megszervezem az esküvőt. Szeretném, ha te lennél a tanúm. Julia szemét elfutották a könnyek. - Örömmel. Csak mondd meg a dátumot! És segítek megszervezni is, ha szükséged van rá. Rachel dobott egy csókot a nyitott kocsiablakon át. - Rettegtem ettől az úttól, de annyira örülök, hogy eljöttem! Legalább összeszedtem az életem két letörött darabkáját. És ha Gabriel csesztetne, legyen az bármi, csak hívj, és azonnal gépre pattanok. Azzal, hogy Rachel elment, Juliának és Gabrielnek is bele kellett törődnie, hogy nincs többé ott a visszafogott és védelmező Szent Luciájuk. De mint egy igazi szent, aki minden feladatát elvégezte, mielőtt hazament, elültettet magvakat, amik nemsokára virágba borulnak, méghozzá nem várt módon.

Tizenegyedik fejezet Kedd késő délután Julia és Paul egy lila kanapén kényelmesen elhelyezkedve beszélgettek és élvezték a jól megérdemelt kávéjukat a Bloor Street-i Starbucksban. Közel ültek egymáshoz, de nem túlságosan. Ahhoz viszont mégis elég közel, hogy Paul csodálhassa a lány szépségét, ám ahhoz elég távol, hogy Julia anélkül belenézhessen a fiatalember kedves szemébe, hogy feszélyezné a helyzet. Vagy úgy érezné, hogy össze vannak préselődve. - Szereted a Nine Inch Nailst? - kérdezte a lány, és a tenyerei közé fogta a bögrét. Paul meglepődött a kérdéstől. - Nem, nem szeretem. - Megvonta a vállát - Trent Rezor megbolondítja az agyamat. Ha csak nem

Tori Amosnak vokálozik. Miért, te szereted? Julia összerezzent. - Egyáltalán nem. A fiú kihúzott az aktatáskájából egy CD-t, és odaadta a lánynak. - Én ezt a fajta zenét szeretem. Erre tudom írni a disszertációmat - Még sosem hallottam korábban a Hemről - tűnődött el Julia, és megfordította a kezében a tokot. Van egy számuk, ami szerintem tetszene neked. Half Acre a címe. Az egyik biztosító reklámjának volt a zenéje a tévében, úgyhogy lehet, hogy mégiscsak hallottad. Gyönyörű. És senki nem kiabál, sikít vagy magyaráz, hogy meg akar du. - Paul hirtelen észbekapott és elvörösödött. Nagyon igyekezett ügyelni a nyelvére Julia közelében, de nem mindig sikerült. Julia vissza akarta adni a CD-t, de nem vette el tőle. - Neked vettem. Nyuszi zene Nyuszinak. - Kösz, de nem lehet. Paul sértődöttnek és megbántottnak tűnt. - Miért nem? - Mert egyszerűen nem szabad. De azért nagyon hálás vagyok. Paul lenézett a lány új válltáskájára, ami a lábánál volt. Hunyorított. - Elfogadtál valakitől egy szép táskát. Előzetes karácsonyi ajándék egy baráttól? - Nincs barátom - ismerte be a lány kényelmetlenül. - A legjobb barátiam anyukája akarta, hogy legyen egy ilyenem. Nemrég halt meg. - Sajnálom, Nyuszi. Nem tudtam. Paul átnyúlt és megpaskolta a lány kézfejét, majd kettejük közé tette a CD-t a kanapéra. Látta, hogy a lány nem húzódik el. Inkább a táskájában kezdett matatni, hogy megkeresse Emerson professzor CD-jét és visszaadja Paulnak a szabad kezével, közben pedig engedte a fiúnak, hogy megfogj a a másikat. - Mit kell ahhoz tennem, hogy elfogadd az ajándékomat? - Paul elrejtette az arcát Julia elől, ahogy betette Emerson lemezét a táskájába. - Semmit. Mostanában túl sok ajándékot kaptam. Fel vagyok szerelve. Paul kihúzta magát és mosolygott. - Akkor hadd próbáljalak meggyőzni! Olyan apró, nagyon apró kezeid vannak! Még az esőnek sincs ily csöpp keze. - Elkezdte mozgatni a kezüket, oda-vissza, majd a lámpa felé emelte őket. A lányé hihetetlenül picinek tűnt az övébe zárva. Julia érdeklődve nézett a férfira. - Ez szép volt. Most találtad ki? Paul hátradőlt a kanapén, még szorosabban tartotta a lány kezét, és a hüvelykujjával végigsimított az életvonalán, mintha az ujjai érintésével szeretne olvasni a tenyeréből. - Nem. E. E. Cummings Ahol még soha nem jártam című verséből van. Nem hallottad még? - Nem, de szeretném. - Julia hangja hirtelen nagyon szégyenlősnek hangzott. - Akkor egyszer majd felolvasom neked. - Paul reménykedő mosollyal nézett bele a lány barna szemébe. - Az jó lenne. - Nem Dante, de gyönyörű. - Paul a hüvelyujjával megtalálta a lány életvonalának közepét, és finoman megnyomta. - A vers rád emlékeztet. Te vagy, ahová én még sosem utaztam: a törékenységed és az apró, nagyon apró kezeid. Julia előredőlt, hogy palástolja a pírt az arcán, és belekortyolt a kávéjába. Továbbra is engedte a fiúnak, hogy kedvesen simogassa a tenyerét. Viszont azzal, hogy a bögréért nyúlt, a pulóvere kihívóan

lecsúszott a válláról, így kilátszott a fehér pamut melltartójának a pántja és az alabástromszínű bőre íve. A fiatalember azonnal elengedte Julia kezét, és óvatosan visszahúzta az ártatlannak tűnő pántra a pulóvert, elfordítva közben a tekintetét, majd a kezét egy pillanatra a lány vállára tette, hogy a felsője a helyén maradjon. - Így ni! - mondta lágyan. - Máris jobb. Azzal gyorsan vissza is húzta a kezét, nehogy túl sokáig időzzön, majd reménykedve újra átkulcsolta Julia ujjait, de tartott attól, hogy a lány bármelyik pillanatban elhúzhatja. Julia lélegzet-visszafojtva figyelte, hogy mit csinál Paul, s mintha minden lassítva történt volna. A fiatalember mozdulatában volt valami, ami nagyon mélyen megérintette. Rendkívül intim volt, de mégis annyira tiszta, ahogy betakarta. Lefedte még a legártatlanabb részét is a kíváncsiskodó és élvhajhász szemek elől, amivel kifejezte a törődését és a tiszteletét. Vergilius megbecsülte őt. Ezzel a mozdulattal, ezzel az egyetlen gáláns és nemes mozdulattal Paul belopta magát a szívébe. Nem az egészbe, de az előszobába biztos. Ha ez a mozdulat a fiú lelkét tükrözte, akkor Julia hitt benne, hogy nem fogja zavarni a szüzessége, sőt ennek tudatában még óvná is. Nem nevettetné ki vagy tenné ki rosszindulatnak. Megtartaná a titkokat, amiket csak ők ketten tudnak. Nem úgy bánna vele, mint egy megdugható állattal, vagy mint akit bántani lehetne. És nem akarna osztozni rajta. Hirtelen tett valami meggondolatlant. Paulhoz hajolt és megcsókolta, igaz, szégyenlősen és szemérmesen. Nem volt száguldó vér, hümmögés vagy bőrön átfutó tűz. A fiatalember ajkai puhák voltak és kétkedve válaszoltak. Julia érezte a meglepődését, mert Paul állkapcsa megfeszült. Egyértelműen megdöbbentette a lány merészsége, aki már bánta az egészet. Sajnálta, hogy nem Gabriel ajkai voltak. És hogy a csók nem olyan volt, mint az övé. Egy pillanatra szomorúsághullám söpört át rajta. Szidta magát, hogy olyannal hasonlította össze Pault, ami már nagyon régen történt és soha többet nem fog újra megtörténni. Amiben akkor először volt része, megmérgezte a további kapcsolatait. Az alma megkóstolása már maga a tudás volt, és ezzel ő is tisztában volt. Julia visszahúzódott, még mielőtt Paulnak esélye lett volna visszautasítania az arcátlansága miatt. Legalábbis feltételezte, hogy a fiúnak valószínűleg ez jár a fejében, no meg az, hogy ezek után mit is gondoljon róla. Most dobtam a búcsúcsókomat az egyetlen torontói barátomnak, nyugtázta a lány. Basszus. - Nyuszika! - Paul pillantása kedves volt, és a kezét a lány arcához emelte, hogy az ujjai végével megcirógassa. Az érintése nem volt bizsergető, hanem gyengéd és nyugtató. Még a bőre is kedves volt. Átölelte Julia vállát, aztán a mellkasához húzta, hogy a hajába simíthasson és valami szépet súghasson a fülébe. valamit, ami megnyugtatja. valamit, ami feloldja a zavarát és a fájdalmát. Halk suttogását egy kiterjesztett szárnyú hárpia szakította meg, aki tízcentis sarkú cipőben, karmazsinvörös rúzzsal és két papírpohárral a kezében jelent meg. - Nézzenek oda, hát nem édes? - Hideg, acélos hang zavarta meg a pár pillanatát, Julia egyenesen Christa Peterson kemény tekintetébe nézett fel. A lány gyorsan kihúzta magát és megpróbált Paultól eltávolodni, de az szorosan tartotta. - Christa - üdvözölte a fiatalember szenvtelenül. - MA-hallgatókkal lógsz, Paul? Esélyegyenlőség, vagy mi fene? -kérdezte, miközben Juliát még csak észre sem akarta venni. Óvatosan, Christa! - Paul hangja figyelmeztetőn csengett. -Kezdésnek mindjárt kettő? Kicsit soknak tűnik. Egész éjszaka fent voltál? - Rámutatott a két pohárra, amit a csoporttársuk tartott. - Elképzelni sem tudod. - búgta. - Az egyik nekem van, a másik pedig Gabrielnek, természetesen.

Ó, észre sem vettelek, Julianne! Gondolom, neked még csak Emerson professzor. - Úgy kotkodácsolt, mint egy vén tyúk. Julia felvonta a szemöldökét, de ellenállt a kísértésnek, hogy helyre tegye Christát, vagy letörölje azt a fölényes vigyort az arcáról. Végtére is igazi hölgynek tartotta magát. Ráadásul tetszett neki az érzés, ahogy Paul átölelte a vállát, és nem volt szándékában megzavarni ezt. Legalábbis még nem. Még sosem hívtad Gabrielnek szemtől szemben, Christa. Azt javaslom, próbáld meg, ha legközelebb találkoztok. Christa szemei összeszűkültek és Paulra meredtek. Majd elmosolyodott. Tejavaslodnekem? Ez vicces. Ez valami vermonti duma? Amit a farmerok akkor mondanak egymásnak, amikor a szart lapátolják? Most megbeszélésre megyek Gabrielhez, utána meg bizonyára beugrunk a Lobbyba egy italra. Szeret oda járni munka után. Biztos vagyok benne, hogy ma este nem csak, üm. tegeződni fogunk. - A nyelve hegyét kidugta az ajkai között, és epekedve kezdte el nyalogatni a szája ívét. Julia undorodott tőle. - És magával fog vinni? - Paul szkeptikusnak tűnt. - Ó, igen! De még mennyire! Julia émelyegni kezdett, és igyekeznie kellett, hogy visszanyelje a gyomra tartalmát. Már csak a gondolat is, hogy Gabriel ezzel. Emerson szajhája borzalmasan felkavarta a gyomrát Christánál még a pincérnő is jobb lenne neki a Lobbyból. - Nem vagy az esete - motyogta Julia. - Hogy mondod? A lány egy összeszűkült és gyanakvó szempárba pillantott fel, és néhány másodperc alatt számbavette a lehetőségeit. Úgy döntött, hogy az óvatosság a legjobb, amit választhat. - Azt mondtam, hogy nem nagy a keletje. - A Lobbynak. Egyáltalán nem olyan jó hely. Christa jeges mosolyt villantott feléje. - Mintha az ajtónálló egyáltalán beengedne téged! A Lobby egy exkluzív klub. Tetőtől talpig végigmérte Juliát, mintha egy leszuperált őskövület lenne. Egy öreg, félig vak, mellőzött lovacska az állatsimogatóban. Julia hirtelen rádöbbent az adottságaira, és nagyon csúnyának érezte magát. Könnyek szúrták a szemét, de merészen visszafojtotta őket. Paul pontosan látta, hogy Christa mit művel a lánnyal, hiszen a méricskélő tekintete azt éreztette vele, hogy egy senki. Érezte, ahogy Julia megremeg Christa macskás karomélezgetésére. Bár fájt neki, hogy ezt kell tennie, de elengedte a vállát, kiegyenesedett a kanapén és megfeszítette a karj ait. Ne akard, hogy felálljak, te kis kurva! - gondolta. - És Christa, mégis miért ne engednék be Juliát? Csak futtatott lányok mehetnek be? Christa elvörösödött. - Te mégis mit tudsz ezekről, Paul? Jóformán egy szerzetes vagy! Vagy lehet, hogy a szerzetesek így csinálják? Fizetnek érte? -Sokatmondó pillantást lövellt Julia értékes válltáskája irányába. Christa, most szépen befogod a szádat, vagy fel fogok állni! És akkor nyoma sem lesz az udvariasságomnak. - Paul keményen nézte, miközben emlékeztette magát, hogy nem üthet meg nőt. Márpedig Christa egyértelműen az volt, és nem egy anorexiás tüzelő kanca. Sosem hasonlította volna egy tehénhez, mert azokat csodás lényeknek tartotta. (Főleg a holsteini fajtát.) - Ne kapd fel feleslegesen a vizet! - vágta oda Christa. - Biztosan rengeteg magyarázat van rá. Talán az IQ-ja miatt nem engednék be. Gabriel azt mondja, nem vagy valami okos, Julianne. Christa diadalittasan mosolygott, ahogy a lány behúzta a nyakát, mert valóban nagyon kicsinek érezte magát. Paul a sarkára helyezte a súlypontját. Nem állt szándékában megütni Christát, de el akarta kussoltatni. Arra gondolt, hogy a kijárathoz ráncigálja, vagy valami hasonló. Nem érdekelte.

- Ó, valóban? És még mit mondott Gabriel? A három hallgató en masse lassan megfordult és a kék szemű Dante-specialistára bámult, aki csendben mögöttük állt. Egyikük sem tudta, hogy pontosan mennyit hallhatott vagy milyen régóta volt ott. A szemei villogtak, és Julia érezte, hogy a haragja csak úgy hömpölyög Christa irányába. Hála az égnek, hogy nem őfelé! Ezúttal. Úgy bizsereg a hüvelykujjam, biztos valami rossz fog történni, gondolta Paul. - Paul. - bólintott Gabriel hűvösen, miközben a pillantása egyesen Julianne és a kutatóasszisztense közötti alig észlelhető távolságra tévedt. Az angyal kúró! El a kekekkel az angyaltól, te szemét! - Miss Mitchell, nagyon örülök, hogy újra látom. - Mosolygott Gabriel kissé mereven. - Jó magát látni, mint mindig. Igen, barna szemű angyal, hallottam, mit mondott neked. Ne aggódj! Majd elintézem. - Miss Peterson. - A professzor hangja hideg volt, és intett Christának, hogy kövesse, ugyanúgy, ahogy egy kutyának szoktak. Úgy néztél Julianne-re, mintha valami szemét lenne. Ezt még egyszer nem teszed meg, erről gondoskodom. Julia figyelte, ahogy a férfi visszautasította a kávét, amit a tanítványa vett neki, és a pulthoz sétált, hogy rendeljen valami mást. Látta, hogy Christa vállai remegnek a dühtől. Paul sóhajtva Julia felé fordult: - Akkor most mik is vagyunk mi? A lány mély lélegzetet vett és várt egy percet, hogy összeszedje mindazt, amit el kell mondania. Nem lett volna szabad megcsókolnom téged. Sajnálom. -Lenézett a táskájára, mert nagyon kellemetlenül érezte magát. Én nem sajnálom. Azt sajnálom, hogy te sajnálod. - Paul egészen közel hajolt hozzá és rámosolygott. - De semmi baj. Egyáltalán nem haragszom. Nem is tudom, mi ütött belém. Általában nem csinálok ilyet, nem csókolok meg csak úgy valakit. - Ugye, nem csak valaki vagyok? - A fiú kutató tekintettel nézett rá. - Már nagyon régóta meg akartalak csókolni. Szerintem már az első előadás óta, de az azért talán túl korai lett volna. Próbálta rávenni Juliát, hogy nézzen rá, de ő elpillantott. A másik asztalnál ülő veszekedő párost nézte. Felsóhajtott. Julia, ennek a csóknak nem kell megváltoztatnia semmit. Úgy gondolj rá, mint egy barátok közötti pillanatra. Nem kell újra megtörténnie, hacsak nem szeretnéd. - Aggódva figyelte a lány arcát. - Az segítene valamit, ha most ezt ennyiben hagynánk? A lány bólintott és fészkelődött. - Sajnálom, Paul. Te csak jót tettél velem. - Nem tartozol nekem semmivel. Nem várok érte ellenszolgáltatást. Azért vagyok kedves veled, mert az szeretnék lenni. Ezért is vettem neked a CD-t. Ezért emlékeztet a vers is rád. Inspirálsz engem. - Közelebb hajolt, hogy Julia fülébe súghasson, miközben nem kerülte el a figyelmét az a tény, hogy egy mérges zafír szempár szegeződik rá. - Kérlek, ne érezd úgy, hogy tenned kell valamit, ha nem akarsz! A barátod maradok, történjen bármi. -Szünetet tartott. - Ez egy baráti puszi volt az ölelés helyett. Innentől megölelhetjük egymást, ha azt akarod. És majd egy nap, ha többet szeretnél. - Nem állok rá készen - súgta Julia. Még magát is meglepve, hogy ilyen őszinte szavakra talált ilyen gyorsan. - Tudom. Ezért nem is csókoltalak vissza annyira, mint amennyire szerettem volna. De kedves volt. Köszönöm. Tudom, mennyire óvatos vagy abban, hogy kit engedsz közel magadhoz. Megtisztelve érzem magam, amiért megcsókoltál. - Megpaskolta a lány kézfejét és újra rámosolygott. Julia beszédre nyitotta a száját, de beléje fojtotta a szót. - Legszívesebben kitörném Christa nyakát azért, amiket mondott neked. Szóba sem állok vele legközelebb. - Átnézett a professzorék asztalához,

és örömmel nyugtázta, hogy a mérges zafír szempár már nem őt, hanem Christát perzseli, aki csak bólogat és a sírás határán áll. Julia vállat vont. - Nem érdekel. - Engem viszont igen. Láttam, hogyan nézett rád. És éreztem a reakciódat. Meghunyászkodtál. Az istenit neki, Julia, meghunyászkodtál! Miért nem mondtad neki, hogy húzzon a francba? - Nem csinálok ilyesmit, ha nem muszáj. Próbálok nem lesüllyedni az ő szintjére. Csak néha azt érzem. meglep, hogy valaki ennyire utálatos velem, nem is értem. Szóhoz sem jutok. - Van olyan, aki utálatos veled? - Előfordul. - Emerson? - kérdezte súgva a fiatalember. - O megváltozott. Láttad most is. Kedves volt. Paul vonakodva, de bólintott. Bakk-erson professzor. Julia az ujjaival babrált. - Egyáltalán nem az a célom, hogy Assisi Szent Ferenc legyek, vagy valami hasonló, de mindenki tud ocsmányságokat kiabálni. Miért kéne olyannak lennem, mint ő? Miért ne történhetne meg, hogy néha, de tényleg csak néha legyőzheted a gonoszt, akár csenddel is? És hagyni, hogy hadd visszhangozzon a fülében a saját utálatossága. Talán a jóság elég ahhoz, hogy megmutasd a gonosznak, milyen is valójában. Ahelyett, hogy még több gonoszsággal állítanád meg. Nem mintha én jó lennék. Nem hiszem, hogy jó vagyok. - Megállt és Paulra nézett. - Csak össze-vissza hadoválok. A fiú mosolygott. - Nem beszélsz össze-vissza. Erről volt szó az Aquinói Szent Tamásról szóló szemináriumon is. A gonoszról és a büntetéséről. Nézz csak Christára! Szerinted boldog? Hogyan is lehetne az, ha így viselkedik? Néhányan annyira önámítók és egocentrikusak, hogy nincs annyi kiabálás a világon, ami meggyőzné őket a hibáikról. - Vagy helyrezökkentené a memóriájukat - motyogta a lány, majd a másik asztal felé pillantott és megrázta a fejét. Másnap, még a Dante-szeminárium előtt, megnézte az olasz tanszéken a postaládáját. A Paultól kapott CD-t hallgatta, amit végül elfogadott és feltöltött az iPodjára. Igaza volt a fiúnak, azonnal beleszeretett. És rájött, hogy még jobban tudja írni rá a diplomamunkája tervezetét, mint Mozartra. A Lacrimosa túl lehangoló volt. Napok óta semmilyen levelet nem talált a fiókjában, de most végre kapott valamit. Sőt, mindjárt hármat is. Az első Emerson professzor Szenvedély Dante Poklában: Halálos bűn magunk ellen című előadásának új időpontja volt. Julia felírta a dátumot, és úgy tervezte, megkérdezi Pault, van-e kedve elmenni vele az előadásra. A második levél egy pici krémszínű borítékban volt. Kinyitotta, és meglepetésére egy névre szóló Starbucks-ajándékkártyát talált benne. Rajta egy óriási villanykörte képe, amire a következő szöveg volt ráírva: Ön nagyon okos, Julianne. A lány megfordította, és látta, hogy a kártya 100 dollár értékű. Uram-atyám, gondolta, ez nagyon sok kávé! Egyértelmű volt, hogy ki küldte és miért. Szó se róla, nagyon-nagyon meglepődött. Pedig még el sem olvasta a harmadik levelet. Ez egy hosszúkás, fényes borítékban volt, amit gyorsan felnyitott. Az olasz tanszék vezetőjétől érkezett, aki gratulált ahhoz, hogy elnyert egy ösztöndíjat. Nem is olvasta tovább a szöveget az összegnél, ami nem kevesebb, mint 5000 dollár volt szemeszterenként, amit a már megítélt juttatásán felül fizetnek. Ó, az összes csóró hallgató istenére, akiknek egy-kutyának-sem-való lakásuk van! Köszönöm,

köszönöm, köszönöm! - Julianne, jól van? - A hang Mrs. Jenkinsé volt, nyugtató és kedves, ami a ledermedt teste mögül szólalt meg. A lány bizonytalanul Mrs. Jenkins asztalához ment és szó nélkül átadta neki a levelet. Ó, igen, hallottam róla. - Vigyorgott kedvesen. - Csodás, nem igaz? Ezt az ösztöndíjat csak nagyon ritkán adják, ám hétfőn kaptunk egy váratlan hívást, hogy egy alapítvány több ezer dollárt ajánlott fel Julia bólintott, de még mindig nem ocsúdott fel. Mrs. Jenkis lepillantott a levélre. - Vajon ki lehet? - Ki ki lehet? - Az ember, akiről elnevezték az ösztöndíjat. - Addig még el sem olvastam. Mrs. Jenkins felemelte a levelet, és egy fettelve szedett részre mutatott. - Azt írja, hogy ön a kedvezményezettje az M. P. Emerson-ösztöndíjnak. Már töprengtem azon, hogy ki lehet az az M. P. Emerson. Lehet, hogy Emerson professzor rokona? Bár az Emerson elég gyakori név. Elképzelhető, hogy csak véletlen egybeesés.

Tizenkettedik fejezet Emerson professzor fényt látott megcsillanni az olvasófülkéje ajtaja alatt, de mivel Paul barna papírral lefedte belülről a keskeny ablakot, nem tudott bekukkantani. Meglepte, hogy az asszisztensét ilyen késő este ott találja csütörtökön. Fél tizenegy volt, és a könyvtár is harminc percen belül zárt. Gabriel előhalászta a zsebéből a kulcsát, majd kopogás nélkül benyitott. Amit látott, teljesen ledöbbentette. Miss Mitcehell ült a fotelba kuporodva, a fejét pedig az asztalon elegánsan egymás mellé helyezett karjain nyugtatta. A szemei csukva, a szája résnyire nyitva, de nem mosolyogva. Az orcái rózsaszínek voltak az álomtól, a mellkasa pedig lassan föl-le mozgott nyugtatón, mint egy gyönyörű óceánpartot simogató hullámzás. A férfi az ajtóban állt és arra gondolt, hogy a lány lélegzésének hangja tökéletes relaxációs CD lehetne, amire ő újra és újra álomba tudna szenderülni. Julia laptopja nyitva volt, és Gabriel meglátta a képernyővédőjét, ami egy kézzel készített illusztráció-sorozat volt valamilyen gyerekmeséből. Volt benne egy vicces nyuszi is, aminek a hosszú fülei földig értek. Zene szállt a levegőben, ami a számítógépből szólt. Látott egy CD-tokot, egy nyúllal a borítóján. A professzor azon töprengett, vajon Miss Mitchell miért van oda annyira a nyulakért. Talán bálványozza a húsvétot? Gabriel még végig sem gondolta, hogy mi tartozhat bele a húsvét bálványozásába, amikor a józan esze vészjeleket kezdett küldeni. Gyorsan belépett a fülkébe és behúzta maga mögött az ajtót, gondosan ügyelve arra, hogy bezárja. Nem lenne szerencsés, ha kettejüket ilyen körülmények között találnák. Látta a lányon, hogy milyen békésen pihen, ezért nem akarta megzavarni vagy zaklatni egy nagyon kellemesnek tűnő álom közepette. És Julia most már mosolygott is. Gabriel kiszúrta a könyvet, amit keresett, és már éppen azon volt, hogy észrevétlenül távozzon, amikor a szeme megakadt egy kis füzeten, amely alig pár centire feküdt a lány kezétől. Gabriel, olvasta, Gabrielem. Olyan volt látni a nevét ilyen szeretettel, egymás hegyén-hátán, sokszor leírva a füzetben, mint egy szirén csodálatos hívását hallani. Beleborzongott ebbe a gondolatba, és csak úgy futkosott fel-le a gerincén a bizsegés. Hirtelen megdermedt, a keze pedig megállt a levegőben. Persze, elképzelhető volt, hogy Julia egy másik Gabrielről írt. Túl hihetetlennek tűnt, hogy róla írna, és a sajátjának nevezné.

Lenézett a lányra, és tudta, ha ott marad, akkor minden megváltozna. Tudta, hogy ha megérintené, képtelen lenne ellenállni a késztetésnek - a tagadhatatlan és legbensőbb késztetésnek -, hogy magának követelje a gyönyörű és tiszta Miss Mitchellt. Ott volt előtte, rávárt, őt hívta, és a vaníliaillata betöltötte a kicsi, de annál melegebb helyiséget. Gabrielem. A férfi elképzelte, ahogy a lány hangja úgy becézgeti a nevét, mint egy szerető nyelve simogatja a bőrt. A gondolatai fénysebességgel száguldoztak, és maga előtt látta azt is, ahogy a karjaiba vonná Juliát. Hogy megcsókolná, megölelné. Hogy az asztalra emelné, a lábai közé furakodna, mire a lány válaszként a hajába, a pulóvere és az inge alá túrna, majd kikötné és a földre dobná a csokornyakkendőjét. Gabriel az ujjaival bejárná a lány hullámos haját, finom vonalakat húzna végig a nyakán, hogy minden bőrfelülete, minden pórusa skarlátszínben csattanjon ki. Az orrával az orcáját, a fülét és a tejfehér nyakát érintené. Érezné ott a pulzusát, és meglepődve tapasztalná, hogy megnyugtatja a szelíd ritmus, majd megérezné Julia szívdobbanásait, főleg amikor a lány szívverése felgyorsulna az érintése alatt. Belegondolna, vajon vannak-e olyan közel egymáshoz, hogy a szívük egy ritmusra verjen, vagy ez csak a költők ábrándja? Eleinte szégyenlős volna a lány. De ő kitartó lenne, és csábító szavakat súgna a hajába. Bármit mondana neki, amit csak hallani akarna, és Julia el is hinné. A kezei elmozdulnának a válláról, és lefelé araszolnának a szép és ártatlan domborulatain, csodálkozva az érzékenységén, ahogy kivirágzik az érintésétől. Nem volt még férfi, aki így érintette volna meg. Sőt, még mohó és tüzes is lenne. Ó, de még milyen tüzes! Csókolóznának, ami intenzív, villámcsapásszerű robbanás lenne. A nyelvük összefonódna, és veszett táncot lejtene, mint akik még soha nem csókolóztak. Túl sok ruha lenne a lányon. O azonban ki akarná csalogatni belőlük, és a porcelán bőre minden centijét pihekönnyű csókokkal árasztaná el. Főleg a szép nyakát és az azt behálózó kékes ereket. Úgy elpirulna, mint Éva, de ő elcsókolná az idegességét. Nemsokára meztelen és befogadó lenne, csak őrá és az elragadott csodálatára gondolna, és nem az olvasófülke levegőjét érezné a halovány, rózsaszín bőrén. Esküvel, ódákkal magasztalná, és halk kedvességek mormolásával, aminek köszönhetően nem érezné magát rosszul. Drága, édes lány, kedves, aranyosom... Meggyőzné őt a csodálatáról, és csaknem maradéktalanul hihetne is benne. Ha már az ingerlésből és a bizsergésből elég volna, finoman hanyatt döntené és a tenyerei közé venné a tarkóját. És fogná végig, mert tartana attól, hogy a lány beüti a fejét. Nem engedné, hogy az asztalnak ütődjön, mint egy félredobott játék. Nem lenne kegyetlen szerető. Sem durva vagy közömbös. Erotikus és szenvedélyes lenne, de gyengéd. Mert tudta, hogy Julia milyen. És szeretné, ha a lány éppen annyira élvezné az első alkalmat, mint ő. Arra vágyna, hogy teljesen átadja magát neki, visszatartott lélegzettel, kitágult pupillákkal, egyenesen a szemébe nézve, a tekintetében égő vággyal. A másik keze a lány gerincének domborulatára csúszna, ahol a bőr olyan édesen megfeszül, és elmerülne a lány hatalmas, tiszta szemeiben, miközben az kapkodná a levegőt és nyögdécselne. Igen ő ezt kihozná belőle. Csak ő. Julia beharapná az ajkát, a szemét félig lehunyná, amikor közeledne felé, és ő olyan szavakkal bíztatná, hogy engedd el magad, miközben magáévá tenné, így könnyebb lenne neki az első alkalom. O nyugodt lenne és nem sietne. Szünetet is tartana közben, és nem tépné szét. Talán még meg is állna? Az ő gyönyörű, barna szemű angyala. A mellkasa le-föl emelkedne gyorsan, orcáján a pír már beterítené az egész testét. Rózsává változnának a szemei, ő maga pedig kivirágozna alatta. Gabriel óvatos lenne, a lány pedig befogadó. Lenyűgözve nézné, mintha lassított felvétel lenne. látvány, illat, hang, ízlelés, tapintás. A szüzessége elvesztésével Julia lányból nővé érne, általa. Csakis általa.

Szűzesség? És lenne vér is. A bűnökért mindig vérrel kell szenvedni. És egy kis halállal. Gabriel szíve kihagyott egy ütemet. Majd duplán ütött, ahogy új értelemre ébredt. Metafizikai költészet. Már rég megfeledkezett róla. Még a Magdaléna Kollégium napjaiból ismerte, de most eszébe jutott. Abban a pillanatban nagyon tisztán látta, ha ő, professzor Gabriel O. Emerson lenne az elcsábítója a kedves és ártatlan Julienne-nek, akkor ő maga lenne a bolha. „Nézd ezt a bolhát s benne azt, mily semmiség, mit tőlem megtagadsz. Engem, majd téged csíp megint s közös vérünk e bolhában kering s nem mondhatod, hogy becstelen, nem bűn ez még s lányságod veszte sem. Meg sem kért és már kéjeleg, dagad, mert kettőnkből egy vért szedett, ennyire nem is volnánk képesek. Tudta, hogy a félig tudattalan elméje miért pont ezt a pillanatot választotta, hogy eszébe juttassa Donne költeményét. A vers maga volt a csábítás melletti érvelés. Donne a jövőbeli szeretőjéhez, egy szűzhöz szólt, és azt bizonygatta, hogy a szüzesség elvesztése kevésbé nagyobb horderej ű, mint agyon csapni egy bolhát. Ezért a lánynak gondolkodás nélkül, azonnal oda kellene adnia magát neki. Hezitálás nélkül. Megbánás nélkül. Ahogy a szavak megjelentek az elméjében, Gabriel tudta, hogy tökéletesen neki szólnak. Nem is jöhettek volna jobbkor, mint amikor azt fontolgatta, mit is kezdjen a lánnyal. Tökéletesek az önigazolására. Ízlelés. Elvevés. Elnyelés. Vétkezés. Kiszipolyozás. Elhagyás. Julia olyan tiszta volt. Olyan ártatlan. És Gabriel kívánta. Facilis descensus A verni. De nem miatta fog a lány vérezni. Nem lehet és nem is fog még egy lányt kivéreztetni egy életre. Minden csábító és őrjítő gondolat, minden szenvedélyes szeretkezés az asztalon, a székeken, a falnak, a polcoknak és az ablaknak dőlve hirtelen elillant. Nem ő fogja elvenni a lánytól, ami a sajátja. Nem fogja megjelölni őt és követelni tőle azt, amihez nincsen joga. Gabriel Emerson egy sablonos és csak félig bűnbánó vétkező volt. El volt foglalva a kielégítő szexszel és a saját fizikai örömeivel, bár tudta, hogy a vágy hajtja. Ez a fajta éhség sosem adott még zöld utat valami többnek, valami olyasminek, ami akár csak megközelítheti a szerelmet. Habár ebben és több más morális kérdésben is megbukott, hozzávéve azt is, hogy képtelen volt ellenállni a kísértésnek, azért még egy jdutolsó erkölcsi alapelve maradt, ami irányította a viselkedését. Egy határ, amit nem lépne át. Emerson professzor nem csábított el szüzeket. Nem vett el szüzességet soha, még ha örömmel is kínálták fel. Nem fogja az éhségét kielégíteni a lány ártatlanságával, azokkal csillapította, akik mármár bejáratottak voltak, vagy éppen bejáratás alatt álltak és többet akartak. O pedig nem szerette volna az utolsó elvét is sutba dobni egy röpke buja élvezetért egy gyönyörű hallgatójával az olvasófülkében. Még egy bukott angyalnak is maradtak elvei. Gabriel eldöntötte, hogy nem zavarja meg a lány nyugalmát. Úgy hagyja, ahogy találta ezt a kipirult, barna szemű angyalt, nyulakkal körbevéve és a fotelba kuporodva. Hagyja aludni háborítatlanul, csóktalanul, érintetlenül és zavartalanul. Ám ahogy a kilincsre tette a kezét és a kulcsért nyúlt, hogy kinyissa az ajtót, mozgást hallott a háta mögül. Felsóhajtott és lehajtotta a fejét. Nem fog belemenni a lánnyal, egy élvezetekkel teli éjszakába gyűlöletből. Csak a jóságért, ami hiányzott az életéből, pedig annyira vágyott rá. És talán szerelemből a régi énje emlékéért, amikor a bűn és a vétek tövisbokra még nem burjánzott el és fojtotta meg az erényeit. Gabriel leemlte a kezét a kilincsről és vett egy nagyon mély lélegzetet. Kihúzta a vállát, behunyta a szemét, és azon töprengett, hogy mit is mondhatna a lánynak. Lassan megfordult, és látta, hogy Miss Mitchell halkan nyöszörög és nyújtózkodik. A szemhéja

rebegett, miközben a kézfejével eltakarta az ásítását. Ám abban a pillanatban kipattantak a szemei, ahogy meglátta Emerson professzort az ajtóban. Megijedt és egy sikítással hátralökte a fotelt, egészen a falig. Zavarában szinte összekuporodott, s ezzel majdnem összetörte Gabriel szívét. (Ami legalább bizonyította volna, hogy neki is van.) Ssshhh, Julianne, csak én vagyok! - A férfi teljes megadással felemelte a karját. Próbált lefegyverzőn mosolyogni. Julia le volt taglózva. Éppen Gabrielről álmodott néhány perce. Most meg ott állt előtte. Hitetlenkedve megdörzsölte a szemeit. De Emerson még mindig ott volt és bámult. Gyorsan belecsípett a karjába. Változatlanul ott volt. Úristen! Elkapott! - Csak én vagyok, Julianne. Jól van? A lány gyorsan pislogott és újra megdörzsölte a szemét. - Nem. Nem tudom. - Mióta van itt? - kérdezte a professzor, s leengedte a karját. - Öö. Nem tudom. - Egyszerre próbált felébredni és emlékezni is. - Paul is itt van? - Nincs. Valamiért Gabriel megkönnyebbült. - Hogyan jutott be? Ez az én olvasófülkém. Julia pillantása a férfiéba kapcsolódott, felmérvén a reakcióját. Nagyon nagy bajban vagyok. Es Paul is. Emerson ki fogja innen lakoltatni. A lány gyorsan előrelépett, de közben beleütközött a székbe és felborított egy kupac könyvet, ami a keze közelében volt. A nagy felfordulásban a stóc tetejére helyezett papírköteg repkedni kezdett körülötte, mint óriás és csíkos hópelyhek forgataga. Gabriel arra gondolt, hogy Julia olyan, mint egy angyal egy kisgyerek hógömbjében, akit körülölel a lebegő fehérség. Gyönyörű, állapította meg. Julia négykézlábra ereszkedett, hogy mindent összeszedjen és visszategyen a helyére. Közben folyamatosan elnézést kért, mintha rózsafüzért imádkozna, és valamit motyogott arról, hogy kölcsönvette Paul kulcsát. Sajnálta. Nagyon-nagyon sajnálta. Gabriel egy lépéssel mellette termett, a kezét finoman, de határozottan a lány vállára tette. - Nincs semmi baj. Örülök, hogy itt van. Nyugodjon meg! Julia lehunyta a szemét, majd ráparancsolt magára meg a szívverésére, hogy lassítson. De nagyon nehéz feladat volt, mert attól tartott, hogy a professzor annyira feldühödik, hogy kizárja Pault az olvasófülkéből. Örökre. Emerson nagy levegőt vett, a lány pedig üveges tekintettel meredt rá. A férfi egészen közel hajolt az arcához, úgy figyelte. - Julianne? Nagyon sápadt lett. Nincs jól? A professzornak fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Fogalma sem volt, hogy Julia miért viselkedik ilyen furcsán. Talán az éhségtől volt gyenge, vagy még nem ébredt fel teljesen. A szobában nagyon meleg volt. Túl meleg. A lány nagyon feltekerte a fűtést. Gabrielnek még épp időben sikerült elkapnia őt, mielőtt elájult volna. Szorosan átölelte és a mellkasához húzta. Julia nem vesztette el az eszméletét, legalábbis egyelőre nem. Julianne? - Gabriel kisöpörte a lány szeméből a hajat, majd a kézfejével megsimogatta az orcáját. Julia valamit motyogott, s ebből kiderült, hogy nem ájult el, de úgy támaszkodott a férfinak, mintha

nem lenne ereje állni. Emerson megtartotta, hogy ne essen rá a feldőlt székre a földön. - Jól van? Gabriel odébb vitte, hogy le tudjon ülni, de Julia belekapaszkodott, a kezeivel hezitálás nélkül átkulcsolta a nyakát. A professzornak tetszett az érzés, ahogy a lány teste az övének nyomódott, ezért szorosan tartotta, és lehajolt, hogy ösztönösen beleszippantson a hajába. Vanília. Julia apró teste olyan tökéletesen illet az övéhez, mintha komplementerek lennének. Lenyűgöző volt. - Mi történt? - motyogta a lány Gabriel zöld pulóverébe, aminek az árnyalata tökéletes választás volt a kék szeme kiemelésére. - Nem tudom pontosan. Talán megszédült, mert túl gyorsan állt fel. És itt forróság van. A lány erőtlenül elmosolyodott, amivel megolvasztotta a férfi szívét. Julia kétségbeesetten vágyott arra, hogy megcsókolhassa. Olyan közel volt. Nagyon-nagyon közel. Öt centi, és azok az ajkak az övéi lehetnének. újra. A tekintete annyira kedves és meleg volt. és vele is olyan kedves volt Gabriel. Emerson egy pillanatra hátrébb lépett, hogy lássa, meg tud-e állni a lány. Amikor látta, hogy igen, finoman az asztalra ültette és felállította a széket. Majd az olvasófülke ajtajába hátrált és kiegyenesítette a nyakkendőjét. - Nem zavar, ha használja a fülkét. Egyáltalán nem. Csak meglepődtem, hogy itt találtam. Tényleg örülök, amiért Paul azt javasolta, hogy jöjjön ide. Nincs semmi gond. - A lányra mosolygott, hogy könnyítsen a helyzetén, de látta, hogy erősen kapaszkodik az asztalba támaszért. - Csak egy könyvért jöttem, amit Paul kölcsönkért. - A kötetet felemelve visszafordult, hogy Juliára nézzen. A lány lassan, de biztonságosan felállt, és kezdte egymásra pakolni a könyveket, majd felvette a szétszóródott fehér lapokat, amik beterítették a padlót. - Paullal kellett volna találkoznia ma este? - O a Princetonra ment egy konferenciára. Holnap lesz előadása. -Gyanakvón a férfira nézett, de amikor látta, hogy az oldalra biccentett fejjel és mosolyogva áll, megnyugodott. Valamennyire. Princeton. Igen, persze. Elfelejtettem. Nagyon szép válltáskája van. - Mindentudón a lányra mosolygott és a táskára mutatott, ami a falnak támasztva állt. Julia elpirult, és nagyon igyekezett a titkot megtartani. - De úgy tűnik, hogy lakik benne valaki. Egy pár fület látok kikandikálni a cipzárnál. Julia megpördült. Gabrielnek igaza volt. Két barna fülecske lógott ki a táskából, azt sejtetvén, mintha egy kisállatot szeretett volna becsempészni a könyvtárba. Ettől még jobban elvörösödött. - Szabad? - A férfi a táska felé mutatott, de nem mozdult, mert várt a lány beleegyezésére. Julia nem is tudta, mit tegyen, végül kivette a kitömött játékot a táskából, és odaadta a professzornak, majd zavarában beharapta az Most már egyértelmű volt, hogy Miss Mitchellnek nyúlfétise van. Gabriel a kisnyulat a hüvelyk- és a mutatóujja között tartotta, és olyan furcsán nézte, mintha nem tudná, mi az. Vagy mintha a plüss hirtelen a Gyalog galopp vérszomjas nyulává változva a torkának ugorhatott volna. Az egyik kezét a torkára tette elővigyázatosságból, és ellenállt a késztetésnek, hogy Ni!-t kiáltson. A nyuszi barna volt, és puha bársonyból vagy valami hasonlóból készült. Hosszú fülei voltak, rövid végtagjai és nagyon aranyos bajuszkája. A szálacskák egyenesen álltak, mintha kimerevítették volna őket. Különös módon, nagyon ismerősnek tűnt Gabrielnek. Mintha Grace-nek is lett volna hasonlója, és szerette is volna. Mintha a gyerekkorra emlékeztetett volna, amiben neki soha nem volt része. A figura nyaka köré valaki egy nagyon kókatag rózsaszín masnit kötött. Abból, ahogy kinézett, arra a következtetésre jutott, hogy vagy egy kissé fogyatékos (minden tiszteletlenség nélkül) vagy egy hatalmas kezű valaki csinálhatta, akiből hiányoznak azok a finommotoros képességek, amikkel egy jó

kézügyességgel megáldott (mint amilyen, természetesen, ő) ember rendelkezik. Volt mellette egy kártya is. Nem akarta még jobban zavarba hozni a lányt, ezért mosolygott, de közben egy pillanat alatt végigfutott a szemeivel a kártyán: Valaki, hogy legyen társaságod, amíg távol vagyok. Viszlát, amikor hazaérek! Szeretettel: Az angyalkúró megint felbukkant, morgott magában Gabriel. Visszaadta a nyuszit Juliának. - Ez nagyon. kedves. - Köszönöm. - De ki az az Ny? Julia elfordult, hogy betegye Paul legutóbbi ajándékát a táskájába, és nagyon figyelt, nehogy beakadjon a nyuszi füle a cipzárba. - Az egyik becenevem. - De miért ez a betű? Miért nem valami, ami sz-szel kezdődik? Julia mérgesen nézett vissza. Mint mi? Szajha? Szende? Szégyenletes? - Szépséges - mondta Gabriel. Majd elvörösödött, ahogy meggondolatlanul elhagyta a szó a száját. - Ezek szerint itt aludt órák óta egy kisnyúl társaságában, közben pedig a Hem Rabbit Songs albuma szólt? Nem is vettem eddig észre, hogy szereti a nyulakat. Julia láthatóan zavarba jött. A férfi pedig alig tudta türtőztetni magát. A helyzet annyira egyértelmű volt, ráadásul még egy kicsit flörtölős is. - Szeretem a zenéket, amiket hallgat. - Köszönöm. - Azzal a lány gyorsan lekapcsolta az ősrégi laptopját, és a CD-vel együtt beletette a táskájába. - A könyvtár nemsokára bezár. Mit csinált volna, ha nem jövök? Julia körbepillantott, kissé tanácstalanul. - Nem tudom. - Ha senki nem vette volna észre az emelet átvizsgálásakor, hogy ég a lámpa a fülkében, akkor bezárják egész éjszakára a könyvtárba. Étel nélkül. - A gondolattól még a mosoly is lefagyott a férfi arcáról. - Mit fog tenni, hogy ez ne történhessen meg a jövőben? Julia gyorsan körbenézett. - Beállítom az ébresztőt Paul óráján? Gabriel bólintott, mintha megfelelt volna neki a válasz. Pedig nagyon nem. - Éhes? - Mennem kell, Professzor. Sajnálom, hogy így betörtem a személyes terébe. Ha tudná, Julianne, hogy mennyire rátapintott az igazságra. Miss Mitchell, elég! - Egy lépéssel közelebb ment hozzá, miközben a lány az egyik kezével felvette a földről a táskáját, a másikkal pedig leszedte a szemetet az asztalról. - Vacsorázott már? - Nem. Gabriel két összevont szemöldöke olyan volt, mint a viharfelhők. - Mikor ebédelt? - Délben. A férfi dühösen nézett. - Az majdnem tizenegy órája volt. Mit evett?

- Egy hot dogot vettem a könyvtár előtti bódénál. Gabriel káromkodott. Nem élhet olyan szeméten! Én sosem ennék ilyen utcai ételt. Megígérte, hogy szól, ha éhes, most meg elájul. Rápillantott a fehérarany Rolex Day-Date karórájára. - Túl késő van, hogy elvigyem egy steakre, a Harbour Sixty már bezárt. Van kedve valahol máshol vacsorázni velem? Nekem is elrohant az időm az előadás tervezésével, még én sem ettem. Julia rámeredt. - Biztos benne? Emerson vonásai megkeményedtek. - Miss Mitchell, én nem az a fajta ember vagyok, aki csak úgy osztogatja a vacsorameghívásokat. Ha meghívom, akkor úgy is gondolom. Nos, akkor jön vagy nem? - Nem vagyok úgy öltözve, de nagyon szépen köszönöm. - A lány hangja selyembe burkolt acél volt, és felvont szemöldökkel nézett a professzorra. Már felocsúdott a hirtelen sokkból, amiért meglepték az olvasófülkében, teljesen éber volt és bosszantotta a férfi hangneme. Gabriel pillantása lassan végigsiklott a lány formás testén, itt-ott kisebb nagyobb szünetet tartva, majd rámeredt a tornacipőire. Nem szerette, ha egy nő tornacipőt visel, mert ezzel megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy mutogassa a lábát. Megköszörülte a torkát. Jól néz ki. Szerintem a blúza színe kihozza a bőre pírját és a karemellszínű pöttyöket a szemében. Kifejezetten csinos. -Rámosolygott a lányra, a kelleténél talán egy kicsit melegebben, majd félrenézett. A szememben karamellszín lenne? Mióta? Es mikor nézte ő olyan hosszan, hogy ezt tudja? Van egy hely a lakásom mellett, ahová hétköznaponként gyakran járok, főleg későn. Megvacsorázunk, közben pedig beszélgethetünk a tervezetéről, csakis informálisan. Ehhez mit szól? - Köszönöm, Professzor. Jó ideig nem néztek egymásra, de amikor találkozott a pillantásuk, meleg és némileg hezitáló mosolyt váltottak. Gabriel türelmesen várt, amíg Julia mindent a helyére tesz, majd félreállt az útból és az előtér felé mutatott. - Csak ön után. A lány megköszönte, és amikor elhaladt a professzor mellett, az kinyújtotta a kezét és megfogta a táska fülét, s a mozdulat közben akaratlanul is végigsimított a lány ujjain. Julia ösztönösen visszahúzta a kezét és elejtette a táskát. Hála az égnek, Gabriel elkapta. - Igazán elegáns ez a táska. Ha nem bánja, szívesen viszem egy darabig. - Önelégülten mosolygott Juliára, aki elpirult. - Köszönöm - mormolta. - Nekem is nagyon tetszik. Tökéletes. Gabriel nem erőltette a beszélgetést, amíg elértek az étterembe, a Caffé Volóba a Yonge Streeten. Diszkrét és barátságos hely volt, talán egész Toronto leggazdagabb sörkínálatával. Kitűnő olasz szakácsuknak köszönhetően az ételek az egyik legjobbnak számítottak a környéken. Maga az étterem kicsi volt, mindössze tíz asztallal, amit nyaranta egy terasszal toldottak meg. A rusztikus dekorációt olyan antik elemek színesítették, mint egy restaurált templomi pad meg egy régi szüretasztal. Juliának olyan érzése volt, mintha egy német borozóban lenne. Olyanban, mint a Vinum, ahol a barátaival járt, amikor Frankfurtban volt. Emerson szerette a helyet, mert árultak egy bizonyos fajta trappista sört, Chimay Premiére-t, amit szeretett. Nagyon kedvelte a nápolyi fajta pizzát és hozzá ezt a sör. (Ebben sem tudta volna elviselni a középszerűséget.) Mivel gyakori és több mint finnyás látogatója volt a Caffé Volónak, megkapta a

legjobb helyet, amit egy sarki kétszemélyes asztal jelentett a hatalmas ablak előtt, ahonnan a Yonge Streetre jellemző éjszakai őrületre nyílt kilátás. Transzvesztiták, egyetemi hallgatók, diákszövetségi tagok, rendőrök, boldog meleg párok, boldog hetero párok, szórakozó celebek, hatásvadász, kutyájukat sétáltató yuppiek, zöldaktivisták, hajléktalanok, vándorszínészek, potenciális bandatagok, orosz maffia, egy csökönyös professzor vagy egy helyi képviselő. Tengernyi ember elképesztő keveréke volt az utca. Életteli volt, és szabad. Julia óvatosan foglalt helyet a restaurált templomi padon, és magára húzta a báránybőr takarót, amit a pincér a háttámlára terített. Fázik? Megkérem Christophert, hogy ültessen át minket a kandalló mellé. - Gabriel már mozdult, hogy intsen a pincérnek, de a lány megállította. - Szeretem az embereket nézni - ismerte be szégyenlősen. - Én is - vallotta be a professzor. - De úgy néz ki, mint egy jeti. Julia elvörösödött. - Ne haragudjon! - mondta gyorsan a férfi. - De biztos ki lehet találni jobbat is annál a báránybőr takarónál, amiről csak isten tudja, hogy hol tartották. Lehet, hogy Christofer lakásában volt szőnyeg. És ki tudja, milyen svindlit láthatott. Komolyan svindlit használt Gabriel egy mondatban? Azzal Emerson ^professzor elegánsan lehúzta mohazöld kasmírpulóverét az elegáns csokornyakkendőjén és a fején át, majd odaadta a lánynak. Julia elfogadta és félretette a kifogásolható jetis szőnyeget. Óvatosan belebújt a túlméretezett pulóverbe. - Jobb? - mosolygott a férfi, és közben kisimította a lány összekuszált haját. Jobb - mosolygott Julia, mivel sokkal jobban és kényelmesebben érezte magát attól, hogy Gabriel testének melegébe és illatába burkolózhatott. Jócskán fel kellett tűrnie az ujjakat, mert a férfi karja sokkal hosszabb volt, mint az övé. - Elment a Lobbyba kedden? - kérdezte a lány. - Nem. Nos, miért nem mesél nekem tervezetéről? - A hangja azonnal hivatalos és távolságtartó lett. Hála az égnek, Christopher félbeszakította őket, hogy felvegye a rendelésüket, ami biztosított Juliának néhány kincset érő percet, hogy összeszedje a gondolatait. - A cézár salátájuk éppolyan jó, mint a nápolyi pizzájuk. De mindkettő sok egy embernek. Szeret osztozni? - kérdezte Gabriel. Juliának tátva maradt a szája. - Úgy értem, megosztaná velem, kérem? Vagy rendelhet, amit csak szeretne. Lehet, hogy nem is akar salátát vagy pizzát enni. -Gabriel a homlokát ráncolva igyekezett összpontosítani, hogy legalább öt percig ne legyen túl basáskodó és uralkodó professzor. Christopher halkan dobolt a lábával, mert nem akarta, hogy a professzor észrevegye az idegességét. Látta már őt bosszúsnak, és nem szeretett volna még egy hasonló cirkusznak a szemtanúja lenni. Bár lehet, hogy ezúttal másként viselkedne, mivel női társaságban van (ami Christopher szakvéleménye szerint kitűnő ellenszer minden személyiségbeli defektusra, legyen az kicsi vagy nagy). - Szívesen megosztanám a pizzát és a salátát önnel. Köszönöm. -Julia halk hangja vetett véget a gondolkodásnak. Gabriel leadta a rendelést, és a pincér nemsokára megjelent a két Chimay-jel, mert Emerson ragaszkodott hozzá, hogy Juliának meg kell kóstolnia. - Egészségünkre! - mondta, és a lányéhoz koccintotta a poharát. - Prosit! - hangzott a válasz. Julia lassan kortyolgatta a sörét, és képtelen volt kiverni élete első sörének emlékét a fejéből, és azt, hogy kivel itta. Ez egy házi lager volt. Vöröses-barna, édes és kellemesen malátaízű. Nagyon ízlett

neki, még hümmögött is az élménytől. - Több mint tíz dollár egy üveg - súgta, mert nem akarta a hangos hitetlenkedéssel sem Gabrielt, sem magát kellemetlen helyzetbe hozni. - De ez a legjobb. És nem gondolja, hogy jobb ebből inni egy üveggel, mint kettőt a Budweiserből, ami olyan, mintha szörnyű fürdővizet inna? Bárcsak minden innivaló olyan szörnyű fürdővíz lenne, Emerson professzor! De ha maga mondja, Mr. Megszállott! - Akkor? Halljuk! - nógatta Gabriel a lányt - Mire gondol? Látom, hogy pörögnek a kerekek a kis agyában. Ki vele! -Összefonta a karjait a mellkasa előtt, és úgy vigyorgott, mintha a lány kis agya semmi titkot nem rejthetne és csodálkozást sem válthatna ki. Julia felháborodott. Nem tetszett neki, hogy a férfi a kicsinyítő k i s jelzőt használta az agyával kapcsolatban, mert úgy tűnt, hogy ezzel fejezi ki a lenézését az intellektuális képességei iránt. Legjobb védekezés a támadás, ezért a visszavágás mellett döntött. - Örülök, hogy tudok önnel személyesen beszélni - kezdte, és előhúzott két borítékot a táskájából. - Nem fogadhatom el ezeket. -Azzal átcsúsztatta az asztalon a Starbucks-ajándékkártyát és az ösztöndíj elnyeréséről szóló levelet. Gabriel rájuk pillantott, azonnal felismerte őket, és összevonta a szemöldökét. Visszatolta Julia elé. - Nem volt nehéz dolgom. Ön az egyetlen, aki Julianne-nek hív. És ön az egyetlen, akinek van elég kövér bankszámlája ehhez az ösztöndíjhoz. - Eltolta maga elől a borítékokat. A férfi néma maradt egy pillanatra. Tényleg ő volt az egyetlen, aki Julianne-t az igazi nevén szólította? Mások hogyan hívták? - El kell fogadnia! - Újra a lány elé tolta őket. - Nem, tilos. Az ajándékok nagyon kellemetlen helyzetbe hoznak. És a Starbucks-kártya túlzás. Az ösztöndíjról nem is beszélve. Sosem fogom tudni visszafizetni önnek, és már így is túl sokkal tartozom a családjának. Nem fogadhatom el. - Megint eltolta maga elől. Elfogadhatja, és el is fogja. Az ajándékkártya nem nagy dolog. Ennél főbbet költök egy hónapban kávéra. Valamilyen kézzel fogható módon szeretném kifejezni önnek, hogy tisztelem az intelligenciáját. Mondtam valamit így meggondolatlan pillanatomban, amit Miss Peterson meghallott és kicsavart. Úgyhogy ez nem is ajándék, inkább kárpótlás. Eddig rágalmaztam, most megdicsérem. Muszáj elfogadnia, különben továbbra is feloldatlan marad köröttünk az igazságtalanság, és én nem fogom elhinni, hogy megbocsátott nekem a szóbeli tapintatlanságomért az egyik hódolója előtt. - A lány elé tolta a borítékokat, és jó hosszan nézte. Julia a férfi különleges, kézzel megkötött csokornyakkendőjét bámulta, csak hogy elvonhassa a tekintetét a ragyogó kék szempárról. Elcsodálkozott, hogy hogyan tudta ilyen vízszintesre és egyenletesre megkötni. Talán felvett egy speciális nyakkendő kötő szakembert. Egy festett szőkét, magas sarkúban. Es nagyon hosszú körmökkel. Kihívón odatolta Gabrielnek a Starbucks-kártyát. Nagy meglepetésére a férfi arca megfeszült, és zsebre vágta a borítékot. - Nem fogom ezt a kártyapingpongot játszani egész este! - vágta oda. - De az ösztöndíjat nem lehet visszautasítani. A pénz nem tőlem van. Csak felhívtam Mr. Randallnak, a tanulmányi osztály vezetőjének a figyelmét az eredményeire. - És a szegénységemre - motyogta a lány. - Ha valamit szeretne mondani, Miss Mitchell, akkor legyen olyan udvarias és mondja hallhatóan! - A pillantása Juliáéba fúródott. A lány pedig állta. - Nem hiszem, hogy ez nagyon profi öntől, Emerson professzor. Több ezer dollárt juttat nekem

ösztöndíjon keresztül, akárhogy is csinálta. Úgy tűnik, mintha meg akarna venni. Gabriel nagy levegőt vett és elszámolt tízig, hogy ne robbanjon ki valami verbális katasztrófa. Megvenni? Higgye el, Miss Mitchell, semmi sem áll tőlem távolabb. Mélyen sért az ilyen rágalmazás. Ha meg akartam volna szerezni, bizonyára nem kellett volna megvennem. Julia felvonta a szemöldökét és a férfira nézett. Szigorú szemekkel. - Azt lesheti! Gabriel feszengett Julia tekintetétől, ami szokatlan élmény volt. S a lány jól szórakozott rajta. - Nem úgy értettem. Úgy gondoltam, hogy soha nem akarnám áruként kezelni. És ön nem az a típusú lány, akit meg lehet venni, igaz? Julia jéghidegen nézte, majd félrepillantott. Megrázta a fejét, és a bejáratot kezdte bámulni, azon töprengve, hogyan szökhetne meg. - Miért csinálja ezt? - súgta Gabriel pár perc után. - Mit? - Hogy provokál. - Én nem. Én nem provokálom. Csak megállapításokat teszek. Lehet, de akkor is rendkívül provokatív. Bármikor szeretnék önnel normális ember módjára beszélgetni, azonnal provokálni kezd. - Ön a professzorom. Igen, és a legjobb barátja bátyja. Nem lehetnénk csak Gabriel és Julianne ma estére? Nem beszélgethetnék kellemesen egy még kellemesebb vacsora közben? Lehet, hogy önnek ez nem tűnt fel, de próbálok emberi módon viselkedni. - Emerson idegességében még a szemét is becsukta. - Valóban? - Ártatlan kérdés volt, a lány jóhiszeműn tette fel, ám amikor megértette, miként is hangzott kimondva, a szája elé kapta a kezét. Gabriel sötétkék szemei olyan lassan nyíltak ki, mint egy Tolkien-történet sárkányáé, de nem harapott rá Julia pimasz csalijára. És nem is okádott tüzet. Még. Ha profi akar lenni, akkor viselkedjen is úgy! Normális helyzetben, amikor egy hallgató megkapja az ösztöndíjról tájékoztató levelet, végtelenül hálás a jó szerencséjének, és örömmel elfogadja a pénzt. Ezért viselkedjen profi módjára, Miss Mitchell! Eltitkolhattam volna ön előtt a kapcsolatomat az ösztöndíjjal, de úgy döntöttem, hogy felnőttként kezelem. Úgy döntöttem, hogy tisztelem az intelligenciáját, és nem folyamodok cselhez. A tanszéknek viszont fogalma sincs róla. A tanulmányi osztály nem tudja a nevemhez kapcsolni, úgyhogy visszakövethetetlen. És az Emerson egy nagyon általános név. Így senki sem fogja azt hinni, hogy én vagyok az ösztöndíj mögött. Gabriel elővette az iPhone-ját a zsebéből, megnyitotta a jegyzet opciót, és az ujjaival írni kezdett. - Nem akartam reklamálni. - kezdte Julia. - Talán inkább köszönömöt kellett volna mondania. Köszönöm, Emerson professzor. De gondoljon bele a helyzetembe! Nem akarok Héloíse-t játszani az ön Abelard-jának. -Lenézett az evőeszközére, és addig igazgatta a darabokat, amíg minden szimmetrikusan állt. A férfinak eszébe jutott, hogy ezt egyszer már látta a lánytól, amikor a Harbout Sixtyben vacsoráztak. Letette a telefonját az asztalra, és fájdalmas arckifejezéssel nézett Juliára, amit megsokszorozott a bűntudat, hogy majdnem mi történt kettejük között az olvasófülkéjében. Igen, közel került ahhoz, hogy megadja magát Miss Mitchell nem elhanyagolható bájának és kockára tegye Abélard sorsát, Rachel pedig egészen biztosan kasztrálná, ha megtudná, hogy elcsábította a barátnőjét. Ám csodával határos módon az önfegyelme Abélard-énál hatásosabbnak bizonyult. - Sosem csábítanék el egy hallgatót. - Még egyszer köszönöm - mormolta Julia. - És köszönöm a gesztusát, amit az ösztöndíjért tett, de nem ígérhetem, hogy el is fogadom. Tudom, hogy önnek ez kis összeg, de nekem repülőjegyeket

jelenthetne haza hálaadáskor és karácsonykor, a tavaszi szünetben és húsvétkor. És több mindent megengedhetnék magamnak, mint most. Beleértve a steaket is, alkalomadtán. - Miért költené repülőjegyre? Azt hittem, jobb lakást biztosítana magának. Nem hiszem, hogy felbonthatom a szerződést. És egyébként is fontos nekem, hogy hazamehessek és meglátogathassam az apámat. O jelenti a családom. És szeretném még Richardot is meglátogatni, mielőtt eladja a házat. Isten igazából azért is érdemes lenne elfogadni az ösztöndíjat, mert akkor meglátogathatom Richardot és a gyümölcsöst. Vajon ott van még a kedvenc almafám? Eszrevenné valaki, ha belevésném a kezdőbetűimet a törzsébe? Gabriel több okból is összeráncolta a homlokát. - Különben nem menne haza? Julia megrázta a fejét. - Apa azt akarta, hogy repüljek haza karácsonyra és ne a Greyhound vonataival menjek. De az Air Canada árai vérlázítók. Egyszerűen nem fogadhattam el tőle a jegyet. - Soha ne szégyelljen elfogadni olyan ajándékot, amelyik nem ver láncra! - Úgy hangzik, mintha Grace mondaná. O szokott így beszélni. Gabriel mocorgott a székben és ösztönösen megvakarta a nyakát. - Mit gondol, kitől tanultam a nagylelkűségről? Hát nem a biológiai anyámtól, az biztos! Julia tekintete összetalálkozott Gabrielével, ám most nem pirult el, de még csak nem is pislogott. Aztán felsóhajtott és a levelet visszatette a táskájába, mert majd átgondolja, hogy mi is volna a legjobb döntés, amikor már nem lesz a professzor mágneses környezetében. Látta, hogy semmi értelme nem lenne vele vitatkozni. Ebben és sok minden másban is pont olyan volt, mint Pierre Abélard. Szexi, okos és csábító. A férfi a lányra nézett. - Mindazok ellenére, amit próbáltam tenni, ami tényleg nem sok, ezt hangsúlyozom, még mindig koplal? - Gabriel, elég furcsa a viszonyom a hasammal. Elfelejtek enni, ha sok a dolgom, vagy aggódom, vagy szomorú vagyok. Nem a pénzről szól, csak arról, hogy így alakult ki. Kérem, ne törődjön ezzel! A biztonság kedvéért még egyszer megigazította az evőeszközét. - Vagyis. most szomorú? Julia lassan belekortyolt a sörébe, és nem akarta a kérdést meghallani. - Dante boldogtalanná teszi? - Néha - súgta. - És máskor? Julia a férfira nézett, és boldog mosoly áradt szét az arcán. Nem tehetek róla, de őrülten boldoggá tesz. Néha, amikor az Isteni színjátékról tanulok, úgy érzem, hogy azt csinálom, amit csinálnom kell. Mintha megtaláltam volna a szenvedélyem, a szórakozásom, és nem vagyok többé az a szégyenlős lány Selinsgrove-ból. Meg tudom csinálni, jó vagyok benne, és azt érzem, hogy. fontos vagyok. Ez túl sok volt. Túl sok információ. A gyorsan kortyolt sör, a fejébe száguldó véráramlat, a férfi illata, ami a pulóveréből áradt és betöltötte az orrát. Ezeket sosem lett volna szabad kimondania, főleg nem Gabriel előtt. De a professzor meleg tekintettel nézett rá, ami meglepte. Ön tényleg szégyenlős, ez igaz. - mormolta. - De ez nem bűn. -Megköszörülte a torkát. Irigylem a Dante iránti lelkesedését. Valamikor én is így éreztem. De ez már nagyon régen volt. Túl régen. - Újra a lányra mosolygott, majd másfelé nézett. Julia közelebb hajolt és lehalkította a hangját.

- Ki az az M. P. Emerson? Riadt kék szemek néztek rá vissza, amik tüzesen égtek. - Erről inkább nem szeretnék beszélni. A hangja nem volt durva, de nagyon-nagyon hűvös lett, és ebből a lány megértette, hogy nagyon fájdalmas pontra tapintott, ami még nyílt seb volt. Beletelt pár pillanatba, amíg Julia összeszedte magát, hogy vegye a bátorságot ahhoz, hogy feltegyen egy kérdést a férfinak. - A barátom szeretne lenni? Ezt akarta az ösztöndíjjal tudatni velem? Gabriel rosszalló pillantást vetett rá. - Rachel mondta ezt? - Nem. Miért? Azt gondolja, hogy barátoknak kellene lennünk. De azt mondom önnek is, amit neki: ez lehetetlen. Julia érezte, ahogy gombóc nő a torkában, és hangosan nyelt egyet. - Miért? A professzionalizmus lobogó zászlaja alatt élünk. A professzorok nem mutatkozhatnak a hallgatóikkal. És bár most csak Julianne és Gabriel vagyunk, akik pizzát eszegetnek, de még így se akarjon a barátom lenni. Én vonzom a bűnt, ön viszont nem. -Szomorúan mosolygott. - Láthatja, reménytelen. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel! - Nem szeretek semmit sem, ami reménytelen - súgta a lány az evőeszközének. Arisztotelész szerint barátság csak két erényes ember között jöhet létre. Ezért lehetetlen közöttünk a barátság. - Senki sem igazán erényes. Ön igen. - Gabriel kék szeme beleégett a lányéba, s nagyon úgy tűnt, mintha szenvedély és csodálat látszana benne. Rachel azt mondta, hogy a VIP-listán van a Lobbyban. - Julia újra gyorsan témát váltott, de megint nem gondolta át a szavait. - Így van. - O nagyon titokzatos volt ezzel kapcsolatban. Miért? Gabriel összevonta a szemöldökét. - Mit gondol? - Nem tudom. Ezért kérdeztem. Gabriel a lányt nézte és lehalkította a hangját. - Gyakran járok oda, ezért a VIP-státusz. Bár az utóbbi időben nem sokat voltam ott. Miért megy oda? Nem is szeret táncolni. Csak az italról szól? -Julia körülnézett a Caffé egyszerű, de kényelmes belsején. - Az ital itt is ugyanolyan jó, mint máshol. És még szebb is itt, szerintem. Gemütlich, aranyos. Es egyetlen szajha sincs a láthatáron, aki Emersonra hajt. - Nem, Miss Mitchell, általában nem inni megyek a Vestibule-ba? - Akkor miért? - Nem egyértelmű? - fakadt ki Gabriel. Majd megrázta a fejét. -Lehet, hogy olyannak, mint maga, nem. - Mit akar ez jelenteni? Olyannak, mint nekem? Azt jelenti, hogy fogalma sincs, mit kérdez tőlem - vágta rá a férfi, és mérgesen nézett. Különben nem kérné, hogy mondjam ki. Tudni akarja, hogy miért járok oda? Elmondom! Azért járok oda, hogy megdugható nőt találjak, Miss Mitchell. - Mostanra nagyon felhúzta magát, és Juliára meredt. - Most boldog? - kérdezte mogorván. A lány mélyen leszívta a levegőt, és benntartotta. Amikor már nem bírta tovább, megrázta a fejét és

kifújta. - Nem - mondta halkan és a kezét bámulta. - Miért lennék ettől boldog? Csak összeugrik tőle a gyomrom. Nagyon-nagyon összeugrik. Elképzelni sem tudja, mennyire. Gabriel nagyot sóhajtott és a tarkójára tette mindkét kezét. Nem Juliára haragudott, hanem önmagára. És szégyellte magát. Egy része szándékosan visszataszító akart lenni - meztelenül állva a lány előtt, semmit sem rejtegetve -, hogy Julia meglássa, ki is ő valójában. Egy sötét, bűnös lélek, akire csak az ő erkölcsi tisztasága vet fényt. És ettől elmenekülne előle. Lehet, hogy a tudatalattija az ilyen nevetséges és rá nem jellemző kirohanásokkal próbálta ezt elérni. Hiszen ilyet ő soha, de soha nem mondana egy hallgatója előtt, főleg ha az nő, még akkor sem, ha ez az igazság. Ám Julia lassan, fokozatosan kinyitotta őt, amit nem is értett, hogyan sikerülhetett neki. Gabriel kék szeme rátalált a lányéra. Sápadt és vonzó arcáról Julia lelkiismeret-furdalást olvasott le. - Bocsásson meg! Tudom, hogy megbotránkoztattam. - Nagyon halkan beszélt. - De higgye el, az a normális reakció, amit érez. Visszatetszést kell éreznie. Amikor a közelében vagyok, mindig megrontom. - Nem érzem úgy. A férfi szomorúan nézte a lányt. - Csak azért, mert nem tudja, mit jelent. És amire észreveszi, már túl késő lesz. Ádám és Éva sem tudták, mit vesztettek, amíg ki nem űzték őket a Paradicsomból. - Erről tudok én is valamit - jegyezte Julia - És nem Milton olvasása közben tapasztaltam meg. Akkor ért az asztalukhoz Christopher a pizzájukkal, ami kellően hatásos véget vetett a kínos beszélgetésüknek. Gabriel vette át a házigazda szerepét, és szedett Juliának a pizzából meg a salátából is, így biztos lehetett benne, hogy a lány több parmezánforgácsot és croutont kap, mint ő. És nem azért tette, mert nem kedveli ezeket, hiszen mind a kettőt nagyon szerette. Miközben ettek, Julia éppen az első, csendben elfogyasztott vacsorájukra gondolt, amikor hirtelen egy dal szólalt meg a hangfalakból, ami olyan kedves volt, hogy letette a villáját, hogy zavartalanul hallgathassa. Gabriel is hallotta a számot, és halkan énekelni kezdte magának, szinte a bajsza alatt, valamit a Pokolról, a mennyről, az erényről és a bűnről. Juliát teljesen letaglózta, hogy mennyire kísértetiesen a szituációhoz illenek ezek a szavak. Majd Gabriel abbahagyta az éneklést, láthatóan elbizonytalanodott, és inkább újra a pizzájára koncentrált. A lány leesett állal nézte. Nem is tudta, hogy tud énekelni. És most, hogy hallotta a tökéletes hangját és látta a gyönyörű száját énekelni azokat a szavakat. - Milyen gyönyörű ez a dal! Kitől van? - A címe You and Me, Matthew Barbertől, egy helyi zenésztől. Elkapta azt a sort az erényről és a bűnről? Szerintem mindketten tudjuk, melyikünkre melyik is illik. - Gyönyörű, de szomorú. Mindig volt bennem valami érthetetlen gyengeség a gyönyörű, de szomorú dolgok iránt. Juliára nézett, mielőtt elpillantott volna. -Talán elkezdhetnénk megbeszélni a témajavaslatát, Miss Mitchell. A lány látta rajta, hogy újra felöltötte a hivatalos maszkját. Vett egy mély lélegzetet, és elkezdte magyarázni a tervét, felidézte Paolo és Francesca, majd Dante és Beatrice nevét, amikor félbeszakította Gabriel telefonjának csengése. A csengőhang olyan volt, mint a Big Ben ütései. A férfi felemelte az ujját, ezzel jelezve Juliának, hogy hagyja abba, amit mond, miközben az iPhone-ja képernyőjét nézte. Idegesség futott át az arcán. - Ezt fel kell vennem. Sajnálom. - Felállt és gyorsan beleszólt a telefonba. - Paulina? - Átsétált a

szomszédos szobába, de a lány így is hallotta. - Mi a baj? Hol vagy? - A hangja eltompult. Julia elfoglalta magát a sörével és a pizzával, s közben azon gondolkodott, ki is lehet Paulina. Gabriel nagyon aggodalmas arcot vágott, amikor a telefonjára nézett, bármit is látott a képernyőjén. Talán M. P. Emerson Paulina lenne? A volt felesége? Vagy az M. P. egy kód valamire, és csak játszadozik velem? A professzor mintegy negyed óra múlva tért vissza. Nem ült le. Nagyon zaklatott volt, az arca sápadt, a teste szinte remegett. - Mennem kell! Sajnálom. Kifizettem a vacsorát és megkértem Christophert, hogy hívjon önnek egy taxit, amikor végzett. - Gyalogolni is tudok. — Julia a táskájáért nyúlt. Gabriel felemelte a kezét, hogy megállítsa. - Arról szó sem lehet! Nem mehet egyedül késő este a Yonge Streeten! Tessék. - Egy összehajtott papírpénzt csúsztatott át az asztalon. - A taxira és ha szeretne még valamit enni vagy inni. Kérem, maradjon és fejezze be a vacsorát! És vigye haza a maradékot, megteszi a kedvemért? - Nem vehetem el a pénzét. - Már mozdult, hogy visszaadja, de a férfi nagyon kétségbeesett arcot vágott. - Kérem, Julianne! Ne most! - Egyik kezével megdörzsölte a szemét. Julia sajnálta Gabrielt, ezért inkább nem vitatkozott vele. - Sajnálom, hogy itt kell hagynom, én. Nagyon, de nagyon bántotta valami. Gyötrődött és akaratlanul is nyöszörgött. Julia gondolkodás nélkül az egyik kezét a férfijába tette, a sajnálata és az együttérzése jeleként. Meglepődött, amikor az nem húzta el a kezét vagy lökte el az övét. Gabriel azonnal megszorította a lány ujjait, mint aki hálás az érintésért. Kinyitotta a szemét, lenézett Juliára, és lassan simogatni kezdte a kézfejét, Annyira megnyugtató és kedves volt! Mintha már több ezerszer csinálta volna. Mintha hozzá tartozott volna a lány. Felemelte Julia kezét, közel a szájához, és elnézte a kezük összefonódását. - „Még mindig érzem a vér szagát. Arábia összes főszere nem édesíti meg már ezt a kezet ” súgta. Tiszteletteljesen megcsókolta a lány kezét, de a sajátját bámulta. - Jó éjszakát, Julianne! Találkozunk szerdán. Ha még itt leszek. Julia bólintott, majd figyelte, ahogy Gabriel kisétált az utcára, ahol amikor a lába a járdát érte, futásnak eredt. Csak akkor vette észre, miután Emerson elment, hogy még mindig rajta van a férfi értékes kasmírpulóvere, és az összehajtogatott ötvendolláros közé bele volt téve a Starbucksajándékkártya, egy üzenettel a boríték hátulján. J Nem gondolta, hogy ilyen könnyen feladom, ugye? Soha ne szégyelljen elfogadni olyan ajándékot, amelyik nem ver láncra! Es itt nincsenek láncok. Szeretettel: Gabriel

Tizenharmadik fejezet Másnap reggelre Julia nem lett okosabb abban a kérdésben, hogy mit kezdjen az ösztöndíjjal. Semmi sem sürgette, hogy olyan döntést hozzon, amelyikkel kitenné Gabriel nagylelkűségét az egyetemvezetők gyanakvásának, mert tudta, hogy az árthatna a férfinak. És maga miatt sem akarta elkapkodni a dolgot, mert biztos lehetett abban, hogy egy egyszerű hallgatóból rögtön a figyelem középpontjába kerül, ha azzal állítana be a tanszékvezetőhöz, hogy visszautasítja a támogatást. Ezért nem is nagyon akaródzott megtenni neki. Egyébként is az ösztöndíj

nagyot dobott volna az önéletrajzán, amivel egy végzős hallgatónak sokkal inkább kell törődnie, mint olyan apró butaságokkal, mint a büszkesége. Ha klasszikusokban akarnánk kifejezni, akkor Miss Mitchell a Gabrielt és őt közösen védő Szkülla, valamint az ő büszkeségébe kapaszkodó Kharübdisz közé szorult. A büszkesége bánatára azonban egyre tisztábban látta, hogy a pénz visszautasításával járó veszélyt csak úgy küszöbölheti ki könnyen, ha elfogadja az ösztöndíjat. Ám ez nem tetszett neki. Cseppet sem. Főleg ha idevesszük Rachel ajándékait, a ruhát és a cipőt, valamint Gabriel nem is annyira titkos próbáját, hogy lecserélje a hátizsákját. Nem akarta a férfinak megmondani, de visszaküldte a hátizsákját az LL.-Beanbe, és már alig várta, hogy kicseréljék. Azt fogja használni, miután megérkezik, csak hogy visszaállítsa a függetlenségét. Péntek délután Julia már tűkön ült a megválaszolatlan kérdések miatt, ezért e-mailt írt Rachelnek, amiben beszámolt az ösztöndíjról, és megkérdezte, hogy tudja-e, ki az az M. P. Emerson. Rachel azonnal válaszolt. J! Hogy mit csinált G. ? Sosem hallottam az alapítványról. Sem MPE-ről. MP = Gabriel biológiai anyja? Nagyanyja? Puszi: R. PS. : A. üzeni, hogy helló és köszi Julia elgondolkodott Rachel üzenetén, és meggyőzte magát, hogy a barátnőjének igaza lehet. M. P. biztos Gabriel nagyanyja, bár nem tudta elképzelni, hogy olyan után nevezzen el egy ösztöndíjat, akit utált. Mert abban egészen biztos volt, hogy Gabriel a szíve mélyéből utálta a biológiai anyját és a vele járó minden rokonát. El tudta képzelni, hogy ha a férfi még Rachel előtt is őriz titkokat, akkor hány olyan dolog lehet, amit neki nem árul el. Felbátorodott, amit egy vagy két kupica tequilának köszönhetett, és írt egy újabb üzenetet Rachelnek, hogy van-e Gabrielnek barátnője Torontóban, akitől kérdezősködhetne az ösztöndíjról. A következő válasz érkezett szinte azonnal: Julia! Franc essen a gépelésbe, túl kicsik a gombok! Gabrielnek SOHA nem volt barátnője, ahogy én tudom. Soha senkit nem vitt haza, hogy bemutassa anyunak és apának, még középiskolás korában sem. Scott egyszer még meg is vádolta, hogy meleg. De tudod, Scottnak elég rossz ehhez a szaglása. Láttad már, hogy milyen a dekoráció Gabriel lakásában? Es a fotókat a hálószobájában? Várj! Láttad azokat?? Hogy ott nincs állandó csaj, az tuti. Csak talán alkalmiak. Bár elég furcsán viselkedett, amikor rákérdeztem. Az ég szerelméért, már 33 éves! Ilyenkor már nem valami menő playboynak lenni. Biztos vagy benne, hogy nem csak kitalálta az M. P Emersont? Megkérdezem Scottot is, és majd jelentkezem. Apát nem akarom felidegesíteni, mert nincs valami jót. Aaronnal felmegyünk a Queen Charlotte-szigetekre két hétre, egy kabinba. Se internet. Se mobil. Csak mi. Béke, nyugalom és egy szabadtéri jakuzzi. Kérlek, vigyázz Gabrielre, hogy ne essen a szakadékba, amíg visszaérek! Puszi: R PS. Aaron személyesen akar köszönni. Tiéd a pálya, szivi! Szia, Julia! Aaron vagyok. Meg szeretném köszönni, hogy ilyen jól gondját viselted a menyasszonyomnak, amíg Kanadában volt. Egy másik ember jött vissza, és tudom, hogy ez nem Gabriel érdeme. Nagyon hiányoztál mindenkinek a temetésen, szeretnénk viszontlátni téged hálaadáskor. Ha nem tervezted, hogy hazagyere, átgondolnád még egyszer? Kemény lesz Grace nélkül. Richardnak (és

Rachelnek) is szüksége van a családra, és ebbe te is beletartozol. Van törzsutas mérföldem, tudok neked jegyet küldeni. Gondolkozz rajta! Szeretünk kislány! Aaron Julia letörölt egy könnycseppet Aaron szavaira, mert boldog és megkönnyebbült volt, amiért a férfi és a mennyasszonya egyértelműen nagyon szerelmesek egymásba. Mit meg nem adna ő is, hogy így szeressék. Azon töprengett, miért érzékeli úgy, hogy szinte leugranak a képernyőről a repülőjegy lehetőségéről írtak, amit Aaron nem adománynak szánt, és ő miért fontolgatja azóta is a kedves ajánlatot. Aztán belátta, hogy Grace-nek igaza volt. Ha ugyanis nem ver láncra egy ajándék, mert szerelemből, barátságból - ami egyfajta szerelem -adják, akkor nem szabad szégyellni az elfogadását. Ráadásul, ha él vele, ott lehet Richard mellett a Grace nélkül töltendő első hálaadáson, és visszaadhatja az Emerson-ösztöndíjat. Grace-ről eszébe jutott, vajon hatásos lenne-e, ha mondana hozzá egy apró imát magáért és Gabrielért. Az asszony igazi szent volt, csodálatos anya, aki gondolkodás nélkül küldene segítséget a gyerekeinek. Ezért, amíg Szent Lucia szabadságra megy az ő imádott Aaronjával, Julia az ég felé fordult és a mennybeli anyja közbenjárásáért könyörgött mindannyiuk életében. Azon a magányos pénteken még egy gyertyát is meggyújtott Grace emlékére az apró lakása ablakában. Aztán mielőtt bevackolta volna magát az ágyába a plüssnyuszival, eldöntötte, hogy méltósággal elfogadja Aaron ajánlatát. Ez már annak volt a jele, hogy kezdett nyitottá válni mások segítő szándékára, és belátta, hogy ha az helyénvaló, néha félre kell tennie a büszkeségét. Ami azt jelentette, nem meglepő módon, hogy a főbűne már nem is volt olyan fő. Paul távollétében Julia jó hosszú időt töltött szombaton Emerson professzor olvasófülkéjében a tervezete kidolgozásával. Egyik fele titkon remélte, hogy a professzor újra meglepi, de nem így lett. Ami rendjén is volt, mivel eszébe jutottak a férfi szavai: Találkozunk szerdán. Ha még itt leszek. Arra a következtetésre jutott, hogy bármit mondott is Rachel, Gabrielnek mégiscsak lehet egy Paulina nevű barátnője. Eszébe jutott, hogy a nő hívásakor a Big Ben hangjai szólaltak meg csengetés gyanánt a professzor telefonján. Vajon Paulina Londonban volt? Esetleg angol? Vagy volt valami a harang hangjában, ami Gabrielnek fontos? Julia még rá is keresett a Big Benre a Wikipedián, de ezúttal semmit nem talált, amitől megvilágosodhatott volna. (Ami gyakran előfordul a Wikipedián.) Julia nem volt naiv, amint azt Gabriel gondolta róla. Tudta, hogy a férfi már akkor sem volt szűz, amikor először találkozott vele. De tudni, illetve a valóságban is tanúja lenni, az két külön dolog volt. A gondolatai Gabrielre és Paulinára, a névtelen, arctalan lányra kalandoztak, miközben a bőrük összeér, és a testük összegabalyodik. Látta, ahogy Gabriel csókolja a lány száját és felfedezi az egész testét az ajkával, a kezével és a szemével. Látta, hogy Gabriel micsoda fizikai gyönyöröket él meg egy magas, tökéletes szőkével. Maga elé képzelte Gabrielt extázisban, ahogy a lány nevét kiabálja és mélyen a szemébe néz, miközben a csúcsra ér. Gabrielre gondolt, ahogy eggyé válik egy másik lélekkel, és így már őhozzá tartozik. Vajon ő szereti Gabrielt? Jó hozzá? Akarná, hogy jobb emberré váljon, vagy csak a teste, a szenvedélye és az állatias természete vonzza? Vajon törődik azzal, hogy azok mögött a gyönyörű kék szemek mögött egy nagyon régen elveszett ember megsebzett lelke van, aminek megváltás és foltozás kell? Vagy csak még lejjebb akarja rántani, tőrbe csalva a testével és a hosszú körmeivel? Elképzelni, hogy Gabriel egy másik nőt, bármilyen nőt beengedjen az ágyába, ne adj isten a lelkébe, nagyon mélyen fájt Juliának. Feldúlta a gondolat, hogy van egy másik nő, aki nem csak egy éjszakára melegíti a férfi ágyát.

O szeretett volna ez a lány lenni, egy életre. Bármennyire is szomorúak és mocskosak voltak a képzelődései, nem akadályozták meg abban, hogy kicsit szánalmas módon a férfi zöld kasmírpulóverében üljön a könyvtárban, átölelve magát, hogy beleburkolózzon a puhaságába és az illatába. Úgy tűnt, hogy ennél közelebb soha nem kerülhet Gabriel testéhez. Emerson professzor olvasófülkéjében lecserélte Paul CD-jét Yael Naimére, mert szerette a Far Far című számot, bár fogalma sem volt arról, hogy Yael szavai mennyire találók. Julia egész életében arra várt, hogy jó dolgok történjenek vele, s közben féltékenyen őrizte a reményeit és az álmait. De már egyre közeledhetett az a nap, amikor valamit lépnie kell. A zene megnyugtatta, elterelte a figyelmét, és segített, hogy sokat haladjon a javaslatával, mivel egészen a könyvtár zárásáig dolgozott rajta. A fülébe rakta a fülhallgatókat, és a hot dogos bódé kínálata helyett valami folyékony vacsora után nézett. Beszerzett egy óriási mangóturmixot, majd hazafelé vette az irányt, s közben kortyolgatta az italát és gondolkozott. Nagyon mélyen belemerült a gondolataiba. Azon töprengett, vajon hol lehet és mit csinálhat Gabriel, így szinte észre sem vette Ethant, aki integetett neki, amikor belefutott a Lobby előtt álló hosszú sorba. Szia, Ethan! - mosolygott, és kivette a fülhallgatóit. A férfi mutatta, hogy menjen közelebb hozzá. - Szia, Julia! Még egyszer köszönöm, hogy segítettél az üzenettel. Raphaelának nagyon tetszett. Ha Ethan el tudott volna pirulni, akkor biztos megteszi, de a szemei így is csillogtak, és fülig érő szájjal mosolygott. - Most olaszul tanít engem. Julia kuncogott, mert örült, hogy a férfi és a barátnője boldog. - És, mizújs ma este? Sokan vannak? - A hosszú sorra pillantott. - Pont most akarok beengedni még több embert, de először valakit ki kéne hoznom. - Tényleg? Ez elég rosszul hangzik. A férfi a fej ét ingatta. - A barátod leissza magát a sárga földig. A csapos már nem ad neki több italt, ami azt jelenti, hogy taxiba kell dugnom és haza kell küldenem. Julia szemöldöke felszaladt a meglepetéstől. Gabriel itt van? És mi van Paulinával? Amikor legutoljára megpróbáltam kihozni, akkor meg akart ütni. Most az egyik kollégámra várok, hogy átvegye a helyem a sornál. Be kell mennem, hogy kisegítsem, és lehet, hogy nem bírok vele egyedül. - Kérdőn Juliára nézett - Hacsak te nem tudod meggyőzni, hogy jöjjön ki békésen. A lány hevesen megrázta a fejét. - Viccelsz? Nem hallgatna rám. Még csak nem is vagyok a barátja. - Nekem nem ez jött le, amikor itt voltatok, de megértem. Ez fasza! - Hanyagul megvonta a vállát és az órájára nézett. Julia belekortyolt a turmixba, és közben az ígéretére gondolt, amit Rachelnek tett. Azon gondolkozott, vajon ez a helyzet kimeríti-e azt, hogy erkölcsi kötelessége Gabrielre vigyázni. Mi van, ha elmegyek, ő meg a börtönben köt ki? Kedves próbált velem lenni ezen a héten. Ezt nem felejthetem el, elég rossz karma lenne. - Na jó, megpróbálhatok beszélni vele. Meglátjuk, hogy kijön-e magától - javasolta bizonytalanul. - Nem akarnám, hogy letartóztassák. - Én sem. Szeretnénk, ha a VIP-jeink jól éreznék magukat. De amióta megérkezett, folyamatosan duplákat iszik, és már nem adhatnak neki többet. Talán hallgat rád, és akkor hazamegy és kialussza ezt az egészet. - Ethan felemelte a selyemkötelet, hogy Julia bemehessen. Nem nagyon vagyok ehhez öltözve. - A lány lenézett a tornacipőjére, a rojtos farmerjére és Gabriel csodás illatú, de túlméretes pulóverére.

Jó vagy így. Figyelj, ha túl messzire menne, vagy már nem akarod tovább csinálni, azonnal gyere vissza! Nagyon nehezen lehet vele bírni, amikor részeg. Julia pontosan tudta, hogy Gabriel milyen, amikor részeg, de emlékeztette magát, hogy azon az estén nagyon kedves volt vele. Besétált a klubba, reménykedve, hogy senki nem ismeri fel. Gyorsan kibontotta a lófarkát, hogy a haját függönyként használja a kíváncsiskodó pillantások elől. Kétségbeesetten imádkozott a Manhattan-stílusú bárok isteneihez, hogy aznap este tartsák távol tőle Brad Curtis elnökhelyettest. Nem akart vele így találkozni. Összehúzta magán a királykék kabátját, nyakig begombolkozott, mert nem szerette volna, hogy Gabriel lássa, hogy az ő pulóverében van. Még nem. Nem telt sok időbe megtalálni. A bárpultnál ült és egy csinos nőhöz beszélt, aki háttal volt Juliának. De nem a barnát bámulta, aki az egyik kezével a haját borzolta, a másikkal pedig a nyakkendőjét fogva húzta közel magához, hanem a scotchos poharát. Nem tűnt boldognak, de ebben mindennél jobban a partnerének volt szerepe. Julia pár méter távolságról tökéletesen látta, hogy Emerson szajhája, aki jóformán az ölében ült és a melleit a férfi szája előtt mutogatta, nem volt más, mint Christa Peterson. Uram atyám! Vele akart hazamenni ? Julia minden kétséget kizáróan tudta, hogy ebben a helyzetben muszáj vigyáznia Gabrielre. Ha ugyanis lefekszik Christával, nem elég, hogy megsérti az egyetemi szabályzatot és kockára teszi a professzori karrierjét, hanem meglehetősen kényes helyzetbe kerülhet a Mrs. Emerson címre pályázó hallgatójával. Több mint valószínű, hogy Christa azért akarta elcsábítani, hogy bosszút álljon a hét elején a Starbucksban történtekért. Azért, hogy a férfi Julia pártját fogta. Egyik kilátás rosszab volt, mint a másik, így Julia nem hagyhatta, hogy a nő sikerrel járjon. Egy rohadt perccel sem tovább. El a kekekkel az én drágaságomtól, Gollam! Azzal sarkon fordult, kisétált, Eathan mögé állt és a fülébe súgta: - Segítened kell! Nem mehet haza azzal a nővel! Az egyik hallgatója, ezért még azelőtt kell őket szétválasztani, hogy taxiba dugod. Ethan megvonta a vállát. - Nem tudom, mit tehetnék. Ez az ő dolga. - Mi lenne, ha az egyik pincérnő leöntené a nőt, akinek ezért ki kellene mennie a mosdóba? Talán tudok Gabriellel beszélni, amíg visszaér. - Szerinted meg tudod győzni? Julia pislogott és nem szólalt meg egy darabig, mert ez még számára is kérdéses volt. - Nem tudom. Ha szétválasztjuk őket, akkor jobbak az esélyeim. Nem hiszem, hogy lehet akár egy épkézláb gondolata is, amíg azok a műmellek az arcában lobognak. Ó, minden jót-akarok-tenni-egy-régi-barátért hallgató istenei, segítsetek, hogy leemelhessem Emerson szajháját a farkáról! Kérlek! Ethan felnevetett. Egy kicsit kalandos, nem gondolod? De rendben, a csapos biztos tud nekünk segíteni. Jó a humorérzéke. Ha Emerson bármit csinálna veled, csak kérd meg őt, hogy hívjon engem oda! Oké? - Oké. Ethan telefonált a mobiljáról, és két percen belül már intett is Juliának, hogy odamehet a professzorhoz. A lány vett egy nagy levegőt, kihúzta a hátát és visszasétált a klubba. Gabriel nevetett. Valami nagyon szórakoztatta, mert hátradobott fejjel hahotázott, közben pedig a hasát fogta. Juliának el kellet ismernie, hogy a férfi még vonzóbb, amikor mosolyog. Világoszöld ing volt rajta, aminek a felső két gombja nyitva volt, így kilátszódott a mellkasszőre, fűszálként kandikálva ki a hófehér alsótrikója alól. Hála az égnek, maga mögött hagyta az ötvenes éveket, így nem

csokornyakkendőt viselt, hanem egy önmagában mintás fekete nyakkendőt, ami lazán lógott a nyaka körül. Fekete alkalmi nadrágja láthatóan kényelmesen állt rajta, míg a nagyon csillogó fekete cipői túlontúl hegyesek voltak. Röviden összefoglalva: részeg volt, de így is tökéletes. - Professzor? Gabriel abbahagyta a nevetést, és Julia felé fordult. Óriási mosoly áradt szét az arcán, nagyon boldognak tűnt, hogy látja a lányt. Túl boldognak. - Miss Mitchell! Minek köszönhetem ezt a váratlan látogatást? -Megfogta Julia kezét, a szájához emelte, és jó pár másodpercig ott tartotta. Julia akaratlanul is összeráncolta a homlokát. Bár a férfi nem tűnt részegnek, de mivel barátságos volt hozzá, sőt flörtölős is, mégiscsak annak kellett lennie. (Vagy valami személyiség-transzplantáción esett át, és megkapta egy kedves emberét, például Daniel Craigét.) Segítene nekem fogni egy taxit? Haza kell mennem. - Julia visszahúzta a kezét, és az arca megrándult ettől a béna trükktől. - Önért mindent, Miss Mitchell. Komolyan mondom, mindent. Kérhetek előbb önnek egy italt? Gabriel mosolygott, miközben elővett néhány papírpénzt és a csaposnak adta. - Köszönöm, nem. Van már. - Előrenyújtotta a turmixát, és a férfi orra alá dugta. A csapos a lány rikító műanyagpoharára nézett, majd rendezte Gabriel számláját, és ment a dolgára. - Miért iszik ilyeneket? Jól megy a kuszkuszhoz? - nevetgélt Emerson. Julia beharapta az ajkát. A férfi azonnal abbahagyta a nevetést, összevonta a szemöldökét, és kissé durván végighúzta a hüvelykujját a lány ajkán, hogy kiszabadítsa a húsát fogai fogságából. Hagyja abba! Nem akarom, hogy vérezzen. - Visszahúzta az ujját, és lány arcához hajolt, egészen közel. - Csak vicceltem a kuszkusszal. Julia még mindig csak próbálta tartani az iramot a lélegzetével, mert átfutott rajta a forróság, amikor a férfi ujja az ajkához ért. - Nem volt vicces, ugye? Nagy illetlenség viccet csinálni más szegénységéből. Ráadásul ön olyan kedves lány! Julia összeszorította a fogát és azon gondolkozott, meddig kell elviselni ezt a leereszkedő stílust, mielőtt ott hagyja a férfit (és a farkát) Christa karmai közt. - Professzor, én. - Csak beszélgettem valakivel. Ön is ismeri, egy igazi boszorka. -Gabriel fátyolos tekintete lustán végigpásztázta a termet, hogy majd újra Julián pihenjen meg. - Már elment. Örülök. Egy igazi kurva. A lány mosolyogva bólintott. Úgy nézett önre, mintha valami szemét lenne, de elintéztem. Ha még egyszer bántja, akkor kirúgom a hallgatóim közül. Most már minden rendben lesz. Gabriel megint közelebb hajolt, és lassan, nagyon lassan megnyalta piros és tökéletes ajkait. Nem szabadna önnek egy ilyen helyen lennie. Már elmúlt a lefekvés ideje, nem? Már a lila ágyában kéne aludnia, összekucorodva, mint egy kismacska. Egy aranyos kismacska óriási barna szemekkel. Szeretném megcirógatni. Julia szemöldöke kérdőn megemelkedett. Honnan az ördögből szedi ezeket? - Igaza van, tényleg haza kell mennem. Azonnal. Kijönne velem és segítene egy taxit szerezni? Kérem, Professzor. - Nagy lendülettel a kijárat felé mutatott, ezzel is létrehozva kettejük között egy kis távolságot. A férfi elkapta a hosszú kabátját. - Sajnálom, hogy csütörtökön nem kísértem haza. Nem fog még egyszer megtörténni. Menjünk

haza, kismacska! Gabriel udvariasan és nagyon régimódin kinyújtotta a karját, majd Julia belekarolt és igyekezett eldönteni, vajon ki vezet most kit. Amikor kiértek, Ethan egy taxi mellett állt és kinyitotta a hátsó ajtót. - Miss Mitchell. - súgta Gabriel, majd a lány gerincének domborulatára tette a kezét, és finoman a kocsi ajtaja felé vezette. - Meggondoltam magam, inkább sétálok - mondta gyorsan Julia, és próbált arrébb lépni. De Gabriel rendíthetetlenül állt ott, miként Ethan is, aki szerette volna mindkettejüket kívül tudni a szórakozóhelyen, még mielőtt a professzor úgy döntene, hogy mégsem szándékozik elmenni és verekedni kezd. Az időre való tekintettel, és hogy megmeneküljenek Christa, a Gollam elől, aki bármelyik pillanatban előkerülhetett és újra rávetette volna magát a drágaságára, Julia bemászott a taxiba és átcsúszott a távolabbi ülésbe. Gabriel utánamászott. A lány kissé feltartotta az orrát, hogy ne lélegezze be teljesen a scotchszagot, ami áradt a férfiból. Ethan adott pár papírpénzt a sofőrnek, becsukta az ajtót, és integetett Juliának, ahogy az autó elment. - Manulife Building - mondta Emerson a taxisnak. Julia azon volt, hogy kijavítsa és megadja a sofőrnek a saját címét, de Gabriel közbevágott. Nem inni ment a Vestibule-ba. - Lenézett a lány ruhájára, és a szemével szinte felfalta a divatosan szakadt farmerből a térdeknél kivillanó húst. - Pech. Rosszkor voltam rossz helyen. - Nem hiszem - súgta a férfi, és mosoly jelent meg a szája szegletében. - Inkább azt mondanám, hogy óriási szerencséje volt. És most, hogy látom, nekem is. Julia felsóhajtott. Már késő volt megkérni a sofőrt, hogy forduljon vissza, mivel teljesen az ellenkező irányba hajtottak. Meg kell először bizonyosodnia arról, hogy a professzor biztonságban hazaér, aztán majd ő is hazasétál. Megrázta a fejét, és belekortyolt a turmixába. - Miért nyomoz utánam? - Gabriel gyanakvón a lány szemébe nézett. - Rachelért? - Természetesen, nem. Hazafelé mentem a könyvtárból, amikor megláttam az ablakon át. - Meglátott és úgy döntött, bejön hozzám beszélgetni? -Meglepettnek tűnt. - Igen - hazudta Julia. - Miért? - Két embert ismerek Torontóban, Professzor. Ön az egyik. - Ez szégyen! Gyanítom, Paul a másik. Julia figyelmeztetőn ránézett, de nem szólt semmit. - Angyalkúró. A lány összeráncolta a homlokát. - Miért nevezi így folyton? - Mert az, Miss Mitchell. Vagy inkább reméli, hogy az lesz. De csak a halott testemen át. Mondja meg neki. mondja meg, hogy a saját felelősségére merjen egy angyallal dugni. Julia felvonta a szemöldökét a férfi a bizarr és egyértelműen középkori profanitására és a vele járó magyarázatára. Látta már korábban is részegen, és tudta, hogy ebben az állapotában vannak abszolút tiszta pillanatai és totál homályosak is. Hogyan lehetne egy angyallal lefeküdni? Az angyalok testetlen, szellemi lények. Nincsenek nemi szerveik. Gabriel, ön egy nagyon beteg Dante-specialista! Nemsokára megérkeztek a férfi lakásának épületéhez, és kiszálltak a taxiból. Juliának innen már nem volt hosszú a hazaséta, úgy négy háztömbnyi. És különben sem volt tartalék pénze a taxizásra. Így Gabrielre mosolygott, jó éjszakát kívánt neki, és képzeletben büszkén megveregette a saját vállát, amiért Rachelnek tett egy szívességet. Majd ő és a turmixa megkezdték magányos útjukat hazafelé.

Elhagytam a kulcsaimat - kiáltott a férfi utána, majd megpaskolta a nadrágja zsebeit, és bizonytalanul egy műpálmafának dőlt. - De megtaláltam a szemüvegem! - Azzal a levegőbe emelte a fekete Prada-keretet. Julia becsukta a szemét és vett egy mély lélegzetet. Ott akarta hagyni. Át akarta passzolni a férfi biztonságát egy másik jó szamaritánusra, talán egy arra járó hajléktalanra. De amikor Gabriel zavarodott arcára nézett, és látta, hogy dőlni kezd és viszi magával a szerencsétlen pálmát is (ami soha senkinek nem ártott), akkor rájött, hogy a professzornak szüksége van a segítségére. Hiszen valamikor Grace pici fia volt, ezért nem hagyhatta csak úgy ott. És a lelke mélyén tudta azt is, hogy a kedvesség, legyen bármilyen apró is, sosem megy veszendőbe. Még a kulcsait sem találja, Dante szerelméért! Azzal egy sóhajtással kidobta a félig megivott turmixot a kukába. Menjünk! - A férfi derekára tette a kezét, de kicsit összerándult, amikor Gabriel átkarolta a vállát és túl barátságosan megszorította. Úgy oldalaztak be a hallba, mint egy bárka, majd intettek a portásnak, aki felismerte Gabrielt, és bekísérte őket az épületbe. Amire elértek a liftig, úgy tűnt, hogy Emersont még jobban kiütötte a scotch. Csukott szemmel állt, a fejét hátravetette és időről időre nyöszörgött. Julia kihasználta az alkalmat, hogy átkutassa a zsebeit a kulcsaiért, amit nagyon gyorsan és könnyen megtalált, miután sikerült a nagyra becsült Burberry-kabátját kicsavarni a kezéből. - Felcsíptél, te huncut kismacska! Azt hittem, hogy nem mész haza férfiakkal, akikkel a bárban találkozol. Emerson professzor még részegen is seggfej volt. - Én nem felcsíptem, Professzor, hanem lefektetem. És ha ezt nem teszi meg, akkor itt hagyom magát - morogta Julia bosszúsan. Jó pár próbálkozásába került, hogy kiválassza a lakáskulcsot, majd amikor sikerült, besegítette a férfit a lakásba és kihúzta a kulcsot a zárból. Azt tervezte, hogy magára hagyja, jól meglesz egyedül, de épp akkor kezdett el valamit motyogni, hogy rosszul érzi magát. Elképzelte, hogy Gabriel a saját hányásában fullad meg a fürdőszoba padlóján egyedül, mint egy fényét vesztett rocksztár, ezért inkább úgy döntött, egészen addig ott marad, amíg látja, hogy nem dobja ki a taccsot (és hal meg.) Az előszoba asztalára tette a kabátot és a kulcsot. Majd gyorsan levette a saját kabátját is, és a férfi aktatáskájára rakta. Gabriel csukott szemmel a falnak dőlt, ami azt jelentette, hogy nem fogja észrevenni, hogy az ő pulóvere van a lányon, ami a szerelmes tiniknél gyakori. - Jöjjön, Professzor! - Julia a vállára fektette a férfi karját, újra megfogta a derekát, és próbálta óvatosan kivezetni az előtérből. - Hová visz? - Nyitotta ki a szemét és nézett körül Emerson. - Az ágyba. Gabriel nevetni kezdett. Megvetette a lábát, a falnak dőlt és lenézett a lányra. - Mi olyan vicces? - Maga, Miss Mitchell - súgta, és a hangja hirtelen rekedt lett. -Éppen az ágyba visz, amikor még meg sem csókolt. Nem gondolja, hogy a csókkal kéne kezdenünk, és aztán néhány estén át az összebújással folytatnunk a kanapén? Majd eljutni az ágyig? Még esélyem sem volt megcirógatni magát, huncut kismacskát. Szűz, ugye? Julia dühbe gurult, főleg az utolsó megjegyzéstől. Maga még soha nem bújt össze senkivel! És nem ágyba akarom vinni, seggfej, hanem a hálószobájába, hogy ezt kialudja. És most jöjjön! Hagyjuk már ezt a fecsegést! - Csókoljon meg, Julianne! Adjon egy jóéjt-csókot! - Gabriel pupillái kitágultak, ahogy a lányt nézte. A hangja bársonyos lett. - És utána ágyba bújok, mint egy jó kisfiú. És talán, ha nagyon jó

kismacskaként viselkedik, megengedem, hogy csatlakozzon. Julia lélegzete elakadt. A férfi most egyáltalán nem tűnt részegnek. Színjózannak látszott. A tekintete bejárta a lány testét, dédelgette és az elfogadhatónál több időt töltött a mellei domborulatán. Aztán elkezdte nyalni a száját. Itt jön a csábító mosoly... öt, négy, három, kettő, egy... ájulás. (Még szerencse, hogy Julia a jelenlegi állapotában ájulásbiztos volt.) A lány azonnal elengedte a férfit, hátrálni kezdett, közben kerülte a tekintetét és nem nézte a mosolyát, mert az olyan világító volt, mintha a Napba nézne. Gabriel ellökte magát a faltól és egy lépéssel közelebb ment. Julia csapdába esett. A háta már a másik falnak feszült, Gabriel pedig csak egyre közeledett. A lány szemei elkerekedtek. A férfi végigmérte. És nagyon éhesnek tűnt. - Kérem, ne! Kérem, ne. bántson! - nyüszítette. Barázda jelent meg Gabriel szemöldökei között. Előrenyúlt, finoman a tenyerei közé fogta a lány arcát, és megemelte annyira, hogy egyenesen a bátor és csillogó szemeibe nézzen. - Soha. - És ezzel Juliájéra tette a száját. Ahogy összekapcsolódtak, bőr a bőrhöz ért, Julia elvesztette minden képességét arra, hogy gondolkozzon, ezért egyszerűen csak magába itta az érzést. Még sosem érezte magát ennyire jelen a saját testében, mint abban a pillanatban, és sosem érezte még, hogy ennyire elveszítheti a józan eszét. Gabriel szája alig mozdult az övé fölött. Meleg volt, nedves és meglepően puha. A lány nem tudta, hogy azért csókolja-e így, mert részeg, vagy valami más oka van rá, de olyan volt, mintha összefagytak volna az ajkaik. Mintha a kapcsolat annyira mély és igazi lett volna, hogy egy másodpercre sem lehetett megtörni. Nem merte megmozdítani az ajkait, attól tartva, hogy ha elengedi Gabrielt, akkor soha többé nem fogja megcsókolni. A férfi határozottan, de óvatosan Juliának dőlt, és közben gyengéden az arcát simogatta. Nem nyitotta ki a száját. De az érzés, ami kettejük között cikázott, erősebb volt, mint valaha. Julia fülében zúgott a vér, érezte, hogy elpirul és felforrósodik, ahogy nekinyomta magát a férfi mellkasának, megszűntetve ezzel a kettejük közti teret, és átölelte a hátát. Érezte az izmait az inge alatt. És szinte a szívverését is, ahogy a mellkasán dübörög. De annyira kedves és gyengéd volt. Julia még többet akart az ajkaiból. Többet, sokkal többet. Nem tudta, hogy pontosan meddig csókolóztak, de amikor Gabriel elengedte, szédült a feje. A csók földönkívüli volt. És érzelmes. A szíve legmélyebb vágyának pillanatnyi beteljesedése. Elárasztották ahhoz a régi gyümölcsöskerthez kapcsolódó emlékek és álmok. Nem a képzelet szüleményei voltak - a szikra, a vonzalom valós volt és mélyen felkavarta a lelkét. Nem csak képzelődött. Azon tűnődött, vajon a férfi is érezte-e ezt. Vagy most teljesen immunis volt az ilyesmi érzelmekre. - Gyönyörű Julianne! - mormolta Gabriel, ahogy hátrafelé támolygott. - Édes, mint a méz. Beharapta az ajkát, mintha a lány ízét ízlelné, és bármennyire is tiszta volt az elméje nemrég, az hirtelen tovatűnt. Becsukta a szemét és a falnak dőlve összeesett, nagyon közel állt az eszméletvesztéshez. Amikor Julia végre visszanyerte az érzékelését, ami beletelt közel egy percbe, valahogy sikerült neki félig behúznia a férfit a hálószobába. És minden jól is ment volna. Minden jól ment volna, ha nem nyitja ki Gabriel a száját és hányja le teljesen. Telibe a gyönyörű és drága sötétzöld kasmírpulóvert, ami már nem is volt zöld, mire végzett. Juliának elakadt a lélegzete és felfordult a gyomra a látványtól és a szagtól, mert nagyon émelygős volt a gyomra. Még a hajam is olyan! Ó, minden szamarintánus istene, siess a segítségemre! Sajnálom, Julianne. Sajnálom, hogy rossz fiú voltam. - Gabriel hangja olyan volt, mint egy kisgyereké. Julia visszatartotta a lélegzetét és megrázta a fejét.

- Semmi baj. Jöjjön! - Behúzta a nagy fürdőszobába, és még épp sikerült a férfi fejét és a térdét a WC-kagylóhoz irányítania, mielőtt jött a következő vulkáni gyomorkitörés. Amíg Gabriel hányt, Julia egyik kezével befogta az orrát, és próbálta elvonni a figyelmét azzal, hogy szemügyre vette az elegáns és tágas helyiséget. Kétszemélyes vagy még nagyobb a kád? Pipa. Hatalmas, kétszemélyes vagy nagyobb zuhanyzó, plafonra szerelt zuhanyrózsákkal? Pipa, pipa. Óriási, hófehér törölközők? Tökéletes a hányást összeszedni? Pipa, pipa és pipa. Amikor a férfi végzett, Julia egy kicsi, de nedvszívó törölközőt nyomott a kezébe, hogy megtörölhesse a száját. Gabriel hangosan felnyögött és nem vette el tőle. Így neki kellett odahajolnia és finoman letörölnie az arcát, majd adott neki egy korty vizet, hogy kiöblögethesse a száját. Julia nézte a férfit. Leszámítva a családjának nevezett tömegszerencsétlenséget és a saját félelmét a házassággal kapcsolatban, időről időre elgondolkozott, hogy milyen is lenne, ha volna egy kisbabája egy fiú vagy egy lány -, aki rá és a férjére hasonlítana. Ahogy figyelte a nagyon rossz állapotban lévő Emersont, elképzelte, milyen lenne anyának lenni és egy beteg gyerekről gondoskodni. Gabriel sérülékenysége a lelke mélyén érintette meg, és ezt a sérülékenységet eddig csak egyszer látta tőle, amikor Grace miatt sírt az irodájában. Grace boldog lenne, hogy gondját viselem a fiának. - Kibírja egy percig? - kérdezte, és kisöpörte a férfi selymes haját a kék szeméből. Gabriel újra felnyögött, csukott szemmel, amit a lány igenlésnek vett. Ezzel együtt nem szívesen engedte el. Ezért, miközben a férfi ott ült és nyöszörgött, cirógatta egy kicsit, dünnyögött hozzá, mintha kisbaba lenne. Minden rendben, Gabriel. Minden rendben. Mindig is jó akartam hozzád lenni, gondoskodni szerettem volna egy kicsit rólad, még akkor is, ha te sosem gondoskodtál rólam. Amikor megbizonyosodott, hogy magára hagyhatja a férfit néhány percre, bement a hálószobába és gyorsan elkezdte átnézni a ruhásfiókokat valamiért, bármiért, amibe átöltözhet. Ellenállt a késztésnek, hogy átkutassa a férfi fehérneműit valami zsákmányért, amit hazavihet (vagy eladhat az eBayen), és elkapta az első boxeralsót, ami a keze ügyébe akadt. Fekete volt és a Magdalen College címere díszítette, s nagyon úgy festett, hogy kicsi Gabriel szép formájú hátsójára. Még Gabriel alsóneműje is hencegő, gondolta, miközben egy rövid ujjút keresett. Bement a vendégmosdóba, gyorsan lekapta magáról a koszos ruháit, majd beugrott a zuhanyzóba, hogy kimoshassa a hányást a hajából és a bűzt a bőréről, végül belebújt a férfi ruháiba. Utána Gabriel borzalmas állapotban lévő kasmírpulóverével próbált kezdeni valamit. A tőle telhető legtöbbet megtette, hogy kitisztítsa. Beáztatta a mosdókagylóban, majd a márványfelületre terítette száradni. Biztosan szárazon szokás tisztíttatni. Aztán fogta a többi ruháját is, és betette a mosógépbe, majd visszament a nagy fürdőszobába. Gabriel háttal ült a falnak, a térdeit a mellkasához húzta, az arcát pedig a tenyerébe temette. Még mindig nyöszörgött. Julia gyorsan kitakarította a WC-kagylót, és a férfi mellé térdelt. Nem tetszett neki az ötlet, hogy a hányás áztatta ruháiban hagyja a férfit, de a levetkőztetése sem tűnt okos gondolatnak. Talán szexuális zaklatással vádolná meg, vagy valami hasonlóval, ő pedig nem szeretett volna egy részeg és mérges Emerson professzorral kezdeni. Olyan, mint egy sárkány. Egy pillanat alatt rád támad, ha azt hiszi, meghúztad a farkát. - Gabriel, teljesen lehányta magát. Érti? Így akar maradni, vagy. - A lány hangja elhalkult. A férfi megrázta a fejét, mint aki megértette, és próbálta levenni a nyakkendőjét. Persze, csukott szemmel nem járt nagy sikerrel. Julia ezért finoman meglazította és lassan áthúzta Gabriel fején a nyakkendőt. Kiöblítette vízzel, amennyire csak tudta, és a pulton hagyta. Ezt is majd szárazon kell tisztíttani.

Amíg háttal állt a férfinak, az elkezdte kigombolni az ingét. Bár annál sokkal nehezebb volt, mint azt Gabriel gondolta, ezért káromkodott, közben meg rángatta a gombokat, már majdnem kitépte őket a helyükről. Julia felsóhajtott. - Hadd csináljam én! - Újra a férfi elé térdelt, félretolta a hosszú ujjait, majd gyorsan kigombolta az ingét. Gabriel egyszerre próbálta lehámozni magáról az inget, majd áthúzni a fején a trikójával együtt. De meg volt kavarodva, ezért nem tudta a fejét kiszabadítani, így csak ült ott a feje tetejére csavarodott ruhával, mint valami turbánnal. Nagyon vicces volt. Julia elfojtotta a nevetését, és bánta, hogy nincs a közelében a mobilja, hogy csináljon róla egy fotót. Szívesen használta volna képernyővédőnek. Mintha valaha szüksége lenne ilyesmire. Óvatosan kiszabadította a férfi arcát az ingből, aztán visszaült a sarkára, és ekkor elállt a lélegzete. Gabriel meztelen mellkasa lenyűgöző volt. Az egész felsőteste szó szerint maga volt a tökéletesség. Nagy, izmos karjai, széles válla és tökéletesen kidolgozott mellizmai voltak. Mindig olyan nyúlánknak tűnt, gondolta Julia, főleg amikor eltakarták az alakját a pulóverek és a köpenyek. De most nem volt semmi nyúlánkság rajta. Egy csöppnyi sem. És volt egy tetoválása is, amin a lány nagyon meglepődött. Látott képeket Gabrielről és Scottról meztelen felsőtesttel, amik azon a nyárom készültek, amikor ő nem volt Selinsgrove-ban. És esküdni mert volna, hogy Gabrielnek nem volt tetoválása azokon a fotókon. Ennek a tetoválásnak újnak kellett lenni, hat-hét éven belül készülhetett. Az ábra a bal mellizma fölött volt, a mellbimbója fölött kezdődött és egészen a szegycsontjáig terült el. Egy szárnyas középkori sárkányt ábrázolt, ami egy túlméretes szívet fogott át és a két mellső lábával összeszorította. A szív élethű volt, nem a stilizált változat, és a sárkány karmai olyan mélyen martak bele, hogy vér szivárgott a sebből. Julia szája tátva maradt a zord és felkavaró képtől. A sárkány zöld és fekete volt, tüskés farokkal és hatalmas, csapkodó szárnyakkal. Nyitott szája tüzet okádott. De ami igazán megragadta a lány tekintetét, az a fekete felirat volt a szív felszínén. Ki tudta venni a MAIA betűket. Maia. Vagy M.A.I.A. volt, egy mozaikszó? Ötlete sem volt, hogy ki lehet az a Maia vagy mi lehet a M.A.I.A. Sosem hallotta ezt a nevet Richardtól vagy bármelyik Clarktól. Annyira nem volt Gabrielre jellemző, arra a Gabrielre, akit egyszer valamennyire megismert és most újra kezd megismerni, hogy egyáltalán tetoválása legyen, arról nem is beszélve, hogy ilyen hátborzongató fajta. Ilyen tetoválás van a ruhái alatt, és közben csokornyakkendőt hord? Pulóverrel? Azon tűnődött, vajon még milyen meglepetések rejtőzködhetnek a férfi bőrén, ezért a tekintete egy kicsit lejjebb kalandozott. Még ebben az ülő pozícióban is lehetetlen volt nem észrevenni a jól kivető izomkockákat a hasán, és a mély V vonalat, ami a csípőcsontjától indult és pamutnadrágjának öve alatt veszett el. Jó szagú ég! Emerson professzor biztos edz. Sokat. Csinálhatok egy képet a hasáról és a V-röl képernyővédőnek? Julia elpirult és félrenézett. Nem volt helyes, hogy a professzort fixírozza. O sem akarta volna, hogy ezt csinálják vele, főleg ilyen állapotban. Bűntudata ébredt, ezért összeszedte a férfi koszos ruháit és a törölközőt, amivel a hálószoba perzsaszőnyegéről takarította fel a rosszullét nyomait, majd az egészet a mosókonyhába vitte. Mindent gyorsan bepakolt a mosógépbe, beleöntötte a fertőtlenítőt és elindította a mosást. Majd átkutatta a konyhát egy pohárért, és egy kancsó szűrt vizet szerzett a hűtőből. Julia távollétében Gabrielnek sikerült eltámolyogni az impozáns, selyemmel borított ágyába, ami a

szoba közepén állt. Ott ült az ágy szélén, meztelen lábakkal, és az össz ruha, amit viselt, az alsónadrágja volt, a haja pedig a létező összes irányban égnek állt. Atya-gatya! Habár valószínűleg nem létezett az univerzumban annál tüzesebb látvány (talán csak a Nap felszíne), mint az ágyán ülő félmeztelen Gabrielé, Julia azonban mégis elszakította róla a tekintetét és letette a vizet az éjjeliszekrényre. Meg akarta kérdezni a férfitól, hogy van, de úgy érezte, jobb, ha ad neki egy kis időt. Ezért hátralépett és körbenézett a szobán. Megdöbbentette, amit látott. Itt még jobban észrevehető volt Gabriel rajongása a fekete-fehér képekért, hiszen minden falat párok fotói díszítettek, amiket látványos, óriási fekete keretbe foglaltak. De a képek tartalma volt az, ami igazán meglepte Juliát. Erotikusak voltak. Meztelen, főleg női formák, néha nő és férfi együtt, az arcuk és a nemi szerveik nem látszottak vagy homályosak voltak. Ízlésesen voltak megörökítve, Julia nem is állította volna, hogy mocskosak a képek. A stílusuk nagyon érzéki és bensőséges volt, az átlagos pornográf képeknél sokkal izgatóbb és kifinomultabb. Az egyiken egy pár látszott oldalról. Egymással szemben, széttárt lábakkal ültek egy padon. A testük összepréselve, a férfi keze a nő hosszú, szőke hajába túrt. Julia elpirult, mert azon töprengett, vajon a kép előtte, közben vagy utána készült, hogy ez a gyönyörű pár szerelmeskedett, de nem tudta megmondani. Egy másik fotón egy női hát és egy pár férfikéz volt. Az egyik kéz a nő hátának közepét, a másik a fenekét fogta. Egy tetoválás futott végig a nő csípőjének jobb oldalán, de az írás feltehetően arabul volt, ezért Julia nem tudta elolvasni. Az ágy fölött lógó két kép volt az, ami igazán rabul ejtette. Az egyik egy hason fekvő nőt örökített meg. Egy férfi árnyéka vetült rá felülről, mint egy sötét angyal, aki csókot nyomott a nő lapockájára és a derekán szétterítette a tenyerét. Juliának Rodin szobra, az Alom jutott róla eszébe, és azon gondolkodott, hogy az inspirálhatta-e a fotóst is. A másik fotótól elállt a lélegzete is, mert annyira nyíltan erotikus volt, hogy egészen hátrahőkölt a nyersességétől és a durvaságától. Egy hason fekvő nőt mutatott oldalról, de a testéből csak a hasától a térdéig tartó terület látszott. Egy férfi teste hajolt fölé, de annak is csak egy része volt látható. Az egyik kezét úgy szorította a nő bal csípőjére és fenekére, hogy belefehéredtek íz ujjai, a csípője pedig szorosan a nő hátának nyomódott. A férfinak nagyon vonzó farizma volt oldalról, és hosszú, elegáns ujjai. Juliát felkavarta kép, és zavarában azonnal elkapta a tekintetét. Miért tenne valaki ilyet ki a falára? Megrázta a fejét. A képeket nézve egy dolog teljesen világos volt; Emerson professzor odavan a hátakért. A dekoráció és az alkotások alapján Gabriel szobájának egyetlen célja az volt, hogy vágytól fortyogó katlan legyen. Abból, amit megfigyelt, Julia tudta, hogy Gabrielnek biztos ez volt vele a célja, bár még így is tapintható volt a hűvösség. A hűvösség, ami az egész lakást jéghideggé tette. A taupe-színű falak, a ridegség, ami a fotókból áradt, a jégkék selyem ágynemű és -függöny, a kevés koromfekete bútor a szobában, amit egy óriási, díszesen faragott magas fejtámlával és egy alacsony, de hasonlóan ékes lábtámasszal megtoldott ágy uralt. Középkori, gondolta Julia. Mennyire passzol! A lány figyelmét a fotókról valami más, valami egészen meglepő terelte el. Döbbenten, leesett állal bámulta a távolabbi falon lévő festményt. Gabriel hatalmas, középkori ágyával szemben, a sok fekete-fehér erotikus kép közül kiugrott ragyogó és pompás színeivel egy prerafaelita olajfestmény. Méretarányos másolata volt Henry Holiday festményének, a Dante és Beatricének, ugyanannak, ami az ő ágya fölött is lógott. Julia a festményről Gabrielre kapta a tekintetét, majd vissza. A férfi rálátott az ágyából a

festményre. Elképzelte őt, ahogy éjszaka, minden éjszaka úgy alszik el, hogy Beatrice arcát látja. Ez volt az utolsó dolog, amit elalvás előtt, és az első, amit ébredés után látott. Julia nem tudta, hogy a férfinak is megvan a festmény. Gabriel volt az oka, hogy neki megvolt, lehet, hogy a férfinek pedig ő? Remegni kezdett a gondolattól. Nem számított, hogy ki jött Gabriel hálószobájába, vagy milyen lányt vitt haza az ágyába. Beatrice mindig itt volt. Beatrice mindig jelen volt. Csak az volt a baj, hogy a férfi nem emlékezett, hogy ő Beatrice. Julia megrázta a fejét, hogy elnyomja ezeket a gondolatokat, majd óvatosan meggyőzte Gabrielt, hogy feküdjön le. Betakarta a takaróval és a selyempaplannal, a széleket a karjai alá hajtotta, áthajolva a mellkasa fölött. Majd leült mellé az ágyra, és nézte, ahogy a férfi őt nézi. - Éppen zenét hallgattam - súgta Gabriel, mintha folytatni akarta volna a beszélgetést. Julia értetlenül összeráncolta a homlokát. - Milyen zenét? - Hurt. Johnny Cashtől. Újra és újra. - Miért hallgatta ezt? - Emlékezni. - Jaj, Gabriel! Miért? - Julia visszanyelte a könnyeit, mert ez volt az egyetlen Trent Reznor-dal, amit kiborulás nélkül meg tudott hallgatni, viszont mindig megríkatta. A férfi nem válaszolt. Julia odahajolt hozzá. - Gabriel? Kedves, ne hallgasd többé ezt a zenét, rendben? Nincs többé Lacrimosa vagy Nine Inch Nails. Sétálj ki a sötétségből a fény - Hol a fény? - motyogta a férfi. Julia kifújta a levegőt. - Miért iszik olyan sokat? - Felejteni - felelte Gabriel, majd lehunyta a szemét és a fejét a párnán pihentette. Amíg csukva volt Gabriel szeme, Julia megcsodálhatta. Gyanította, hogy nagyon jóképű tini lehetett, hatalmas zafírkék szemekkel, csókolnivaló ajkakkal és szexi barna hajjal. Ha korban közelebb lettek volna egymáshoz, talán megcsókolta volna őt az apja verandáján, elvitte volna bálba, és elsőként szeretkeztek volna egy takarón a csillagok alatt a szülei háza mögötti gyümölcsösben. Könnyen lehet, hogy ő lett volna neki az első, ha jobban alakulnak a dolgok. A lány azon morfondírozott, hogy egy lélek, az ő lelke, mennyit bír el anélkül, hogy darabokra törne, ezért megfordult, hogy elmenjen. Ám egy meleg kéz utánanyúlt, hogy elkapja. - Ne hagyjon itt, Julia! - sóhajtotta Gabriel. A szeme csak félig volt nyitva, de szinte könyörgött neki. - Kérem, Julianne! Gabriel tudta, hogy ki ő, de valamiért mégis akarta, hogy maradjon. A szeme és a hangja olyan kétségbeesett volt, hogy nem tudta visszautasítani, amikor így nézett rá. A férfi kezébe tette a kezét, és visszaült mellé az ágyra. - Nem fogom itt hagyni. Most csak aludjon! Körbeöleli a fény. Rengeteg fény. Mosoly jelent meg a férfi tökéletes száján, és Julia hallotta, ahogy sóhajt, majd a szorítás, amivel a kezét tartotta, enyhült. A lány mélyen beszívta a levegőt, benntartotta, és közben végigfuttatta az ujját a férfi szemöldöke fölött, de nem ért hozzá. Amikor Gabriel nem húzta el az arcát vagy nyitotta ki a szemét, puhán végigsimított rajtuk, egyiken a másik után. Az anyja csinálta ezt, amikor kislányként nem tudott elaludni. De ez már nagyon rég volt, jóval azelőtt, amikor az anyja már nem foglalkozott többé vele, mert a saját álmai megvalósítása sokkal fontosabb lett. Gabriel még mindig mosolygott, ezért Julia vette a bátorságot, hogy a hajára tegye a kezét. Ahogy megérezte a rakoncátlan tincseket az ujjai között, az a nap jutott eszébe, amit Toszkánában töltött egy farmon a külföldi tanévben. Egy olasz fiú kivitte őt a rétre, ahol együtt sétáltak kéz a kézben, szinte

lebegve a magas fű tetején. Gabriel haját pihekönnyűnek és puhának érezte a keze alatt, pont olyannak, mint a suttogó olasz füvet. Simogatni kezdte a férfi haját, ahogy biztosan Grace is csinálta egyszer. Gabriel nem ellenkezett, hogy a lány ujjai lekalandozzanak az arca vonalán, Végigsimítva a szögletes állkapcsán, megdörzsölve a borostáját. Julia megérintette a kis gödröcskét a férfi állán, és a kézfejével átsimította a magas és nemes arccsontját. Soha nem lesz ilyen közel hozzá. Ha ébren lenne, nem engedné meg neki. Megharapná a kezét, ebben Julia biztos volt, majd torokra menne. Gabriel tökéletes mellkasa le-föl emelkedett, ahogy most már egyenletesen vette a levegőt. Úgy tűnt, elaludt. A lány nézte a nyakát, az izmokat a vállán és a felkarján, a kulcscsontját és a mellizma tetejét. Ha hófehér lenne, akkor pontosan úgy nézne ki, mint egy római szobor, amit hideg, hófehér márványból faragtak. Ám a bőre úgy fénylett a nyári napsütés legapróbb nyomától is, mintha a lámpa egy aranyrúdra világítana. Julia nyomott egy csókot a mutató- és a hüvelykujjára, majd óvatosan a férfi enyhén nyitott szájára nyomta. Ti amo, Dante. Eccomi Beatrice. Szeretlek, Dante. Itt vagyok, Beatrice. Ekkor szólalt meg Gabriel telefonja. Julia ijedtében felugrott. A telefon nagyon hangosan csengett. Gabriel mocorogni kezdett, a borzalmas hang megzavarta a pihenését. A lány úgy döntött, felveszi. - Halló? - Ki a franc vagy? - kérdezte egy női hang sokkolva, élesen és követelőzőn. - Ez Gabriel Emerson lakása. És ön ki? - Paulina. Hívd Gabrielt a telefonhoz! Julia szíve duplán vert, majd kihagyott, mielőtt újra száguldani kezdett. Felállt és vitte magával a hordozható telefont, besétált a fürdőszobába és becsukta maga mögött az ajtót. - Most nem tud a telefonhoz jönni. Sürgős? - Hogy érted azt, hogy nem tud? Mondd meg neki, hogy Paulina vagyok és beszélni akarok vele! - Nem elérhető. - Nem elérhető? Idefigyelj, te kis kurva! Fordítsd meg Gabrielt és add a kezébe a telefont! Éppen egy. - Most nem tud beszélni önnel. Keresse holnap, kérem! - Julia megnyomta a befejezés gombot, megszakítva ezzel Paulina mérges szózuhatagát, amitől valósággal undorodott. Sokkal követelőzőbb, mint egy átlagos partner. Biztos a szeretője, és most nagyon mérges lesz, hogy felvettem a telefont. Lehet, hogy annyira felhúzza magát, hogy még szakítanak is. Julia összerándult a szűnni nem akaró rossz szerencséjén, levette a törölközőt a hajáról és felakasztotta száradni. Visszament a hálószobába, és a tartóra tette a telefont. Azt tervezte, hogy magára hagyja Gabrielt az álmaival, ő pedig majd alszik a vendégszobában, hiszen mégiscsak megígérte, hogy nem megy el. Hirtelen a két kék szem kipattant és egyenesen rámeredt. - Beatrice - súgta Gabriel, és kinyújtotta a kezét. Juliának mindene megborzongott. - Beatrice - súgta újra, és szemében a minden kétséget kizáró felismeréssel nézett a lányra. - Gabriel? - Juliának vissza kellett folytania a zokogását.

Tizennegyedik fejezet Gabriel szemei lecsukódtak, de csak épp egy pillanatra, majd lassú, édes mosoly ült ki az arcára. A pillantása kedves és meleg volt. - Megtaláltál!

Julia belülről harapdálta a száját, mert nagyon meg kellett acéloznia magát, hogy ne kezdjen el zokogni a férfi hangjától. Ez volt a hang, amire emlékezett, amire annyit várt, hogy újra hallhassa. Olyan régen várt arra, hogy a férfi visszatérjen. - Beatrice! - Gabriel megfogta a kezét, és maga felé húzta. Odébb csúszott egy kicsit az ágyban, hogy odaférjen a lány, majd átölelte a karjaival, Julia pedig a mellkasára tette a fejét. - Azt hittem, elfelejtettél. - Soha - csuklott el a lány hangja, és megállíthatatlanul ömleni kezdett a könnye. - Mindennap gondoltam rád. - Ne sírj! Megtaláltál. Gabriel behunyta a szemét, elfordította a fejét, és a légzése újra egyenletes lett. Julia mozdulatlanul feküdt, mert nem akarta, hogy a zokogása meg a mélyről feltörő fájdalma és megkönnyebbülése rázza az ágyat, ami megzavarná az alvót. A könnyei patakokban folytak le sápadt arcán, egyenesen a napbarnított, tetovált, feszes bőrre, amin a feje pihent. Gabriel emlékezett rá! A régi Gabriel végre visszajött! - Beatrice! - A férfi keze szorosabban fogta a csuklóját, miközben mozdult, hogy a még mindig nedves hajába súgjon. - Ne sírj! - A gyönyörű kék szemét csukva tartotta, de az ajkait a lány homlokához nyomta és megcsókolta egyszer, kétszer, háromszor. - Hiányoztál! Annyira nagyon! - súgta Julia, és a szájával a tetoválást dédelgette. - Megtaláltál! - motyogta. - Várnom kellett volna rád! Szeretlek! Julia még jobban zokogott, és úgy kapaszkodott Gabrielbe, mintha fuldokolna és ő lenne a megmentője. Finoman megcsókolta a férfi mellkasát és le-föl futatta az ujjait a hasán. Válaszul Gabriel ujjai a lány libabőrös karját simogatták és becsúsztak a laza felső alá. Egészen addig csúsztatta az ujjait, amíg a kezével rá nem talált a lány derekára. Vett egy nagy levegőt, és úgy tűnt, megint álomba szenderült. - Szeretlek, Gabriel! Annyira, hogy az már fáj - mondta Julia, és a kezét a férfi komótosan verő szíve fölött pihentette. Dante szavait súgta Gabrielnek, kicsit módosítva. Megszoktam Ámor rabtartó hatalmát, hiszen régtől uralkodik felettem, először érdes volt hozzám s kegyetlen, de ím, szivemben édes úr manapság. Midőn erőm elszívja szomjasan - hát bizony elszáll belőlem minden szellem, tengernyi édesség támad szívemben s halványságomtól retten, aki csak lát. Ámor olyan dúsnak talál erényekben, hogy szellemeimet kérlelni hajtja: kérjék Gabrielem arra, hogy adjon még több boldogságot nékem. Ez történik velem, ha rám tekint ő. Amikor elapadtak a könnyei, néhány könnyed csókot lehelt Gabriel nyugodt, puha ajkaira, és mély, álomtalan álomba merült a szerelme karjaiban. Amikor másnap reggel felébredt, alig múlt hét óra. Gabriel még mindig úgy aludt, mint a bunda. Sőt, horkolt is, és a testtartásukból ítélve egyikük sem mozdult meg egész éjszaka. Talán ez volt a lány legbékésebb éjszakája, egyet leszámítva. Julia nem akart megmozdulni. Nem akart Gabrieltől még egy centire sem elválni. Ott akart feküdni, a karjai között, és úgy tenni, mintha soha nem lettek volna külön. Felismert! Szeret engem! Végre! Még soha nem érezte, hogy szerették volna. Nem igazán. Ő már motyogta párszor, meg az anyja is kiabálta, amikor részeg volt, de ezek a szavak sosem értek el a tudatáig. Vagy a szívéig. Sosem hitte el őket, mert a tettek meghazudtolták a szavakat. De Gabrielnek hitt. Így hát azon a reggelen, az első reggel, úgy érezte, szeretik. Annyira mosolygott, hogy majdnem szétszakadt az arca. A férfi nyakába csókolt és belefúrta az orrát a borostás bőrébe. Gabriel halkan

felnyögött és szorosabban tartotta a lány karját, de mély lélegzése arról árulkodott, hogy még nagyon alszik. Juliának volt elég tapasztalata alkoholistákkal ahhoz, hogy tudja, amikor Gabriel majd felébred, másnapos és talán még feszült is lesz. Ezért kár lett volna siettetni, hogy felkeljen. Annyira hálás volt az előző estéért, amikor a férfi legalább ártalmatlan, flörtölő részeg volt. Ez az a fajta részegség volt, amit tudott kezelni. A másik fajtától viszont rettegett. Vagy egy órát azzal töltött, hogy magába szívta a férfi illatát és melegét, dőzsölt a közelségében és simogatta a felsőtestét. Leszámítva azt az estét, amit vele töltött az erdőben, ezek voltak a legboldogabb pillanatok az életében. De fel kellett kelnie. Észrevétlenül kicsúszott Gabriel karjai alól, a fürdőszobába osont, és becsukta maga mögött az ajtót. Észrevett egy Aramis kölnisüveget az öltözőasztalon. Felkapta, kinyitotta és beleszippantott. Nem az az illat volt, amire a gyümölcsösből emlékezett. Gabriel illata akkor sokkal természetesebb, vadabb volt. Ez most az új illata. Es ugyanolyan lélegzetelállító, mint ő. Es most már az enyém... Fogat mosott, a haját kesze-kusza kontyba csavarta, majd a konyhába ment, hogy keressen egy befőttesgumit vagy egy ceruzát, amivel a helyén tarthatja. Amikor kész volt a frizurája, a mosókonyhába libegett, ahol a tiszta, de még nedves ruhákat a szárítóba tette. Nem tudott addig hazamenni, amíg a ruhái nem száradnak meg. De nem is szándékozott hazamenni, most, hogy a férfi emlékszik rá. Mi van Paulinával? Vagy inkább M.A.I.A. ? Julia elhessegette ezeket a kérdéseket, mert egyszerűen lényegtelenek lettek. Gabriel őt szerette. Még szép, hogy így Paulinát elengedi. Es mi van azzal, hogy a professzorom? Es mi van, ha alkoholista? Nagyon régen megfogadta, hogy soha nem kezd alkoholistákkal. De ahelyett, hogy ezúttal azonnal számba vett volna minden lehetőséget, elnyomott minden felszínre törő kis kételyt, mert igazán hinni akart abban, hogy a szerelmük legyőz mindent. „Nem igaz; hő lelkek násza nem ismer akadályt!” - gondolta, idézve Shakespeare-t, talizmánként használva a kételyei ellen. Hitte, hogy Gabriel bűnei a magány és az elkeseredettség szüleményei. De most, hogy újra egymásra találtak, a szerelmük mindkettejüknek elég lesz ahhoz, hogy megmeneküljenek a saját sötét démonjaiktól. Együtt sokkal erősebbek és egészségesebbek lesznek, mint amikor külön voltak. Miközben ezeket mérlegelte a szívében, végignyitogatta a szekrényeket Gabriel tökéletesen felszerelt konyhájában. Nem volt biztos abban, hogy a férfi kívánni fogja-e a reggelit a másnaposság miatt. Sharon mindig lemondott az ételről egy jó kis reggeli ivászatért cserében, például egy Seabreeze koktélért, amit ő (sajnos) már nyolcéves korában csukott szemmel el tudott készíteni. Sebaj, ahogy befejezte a tojásrántottából, szalonnából és kávéból álló saját reggelijét, készített egyet Gabrielnek is. Nem tudta, hogy a férfi a kutyaharapást szőrével elv követője-e, de meg akarta adni neki ezt a lehetőséget is, így készített egy Walters koktélt. A receptet a férfi koktélos útmutatójából választotta, és levette (legalábbis remélte) a kredencről azt az üveg scotchot, amit láthatóan Gabriel a legkevésbé szeretett, mert nem akarta felönteni gyümölcslével a legjobb minőségű malátawhiskey-ét. Összegezve, Julia eksztázisban volt, amiért egy kicsit kényeztetheti Gabrielt, ezért extra figyelmet fordított a reggeli tálca összeállítására. Lecsippentett pár szál petrezselymet a pult füszerládikájából a díszítéshez, és legyező alakúra formált narancsdarabokkal együtt a szalonna mellé tette. Betekerte az ezüst evőeszközt vászonszalvétába, amit elég ügyetlenül zsebformájúra hajtogatott. Sajnálta, hogy nem tud valami szebbet csinálni, mondjuk egy pávát vagy egy legyezőt, de az eszébe véste, hogy nézzen utána, amikor legközelebb számítógép előtt lesz. Martha Stewart tudná. Marta Stewart mindig tudta. Julia bátran besétált Gabriel dolgozószobájába, egy jegyzettömböt és egy töltőtollat keresett a

hatalmas fa íróasztalon. Üzenetet írt a papírra: Kedves Gábriel! Már feladtam a reményt, de amikor tegnap este a szemembe néztél, végre megláttál. Apparuit iam beatitudo vestra. Feltűnt immár a ti boldogságotok. Beatricéd Az üzenetet annak a borospohárnak támasztotta, amibe Gabriel narancslevét öntötte. Nem akarta még a férfit felébreszteni, ezért az egész tálcát koktélostól, mindenestől a hatalmas, félig üres hűtőszekrénybe tette. Majd az ajtónak dőlt és elégedetten sóhajtott. Kopp. Kopp. Kopp. Julia házi istennő feladatait megzavarta valaki, aki az ajtón dörömbölt. Basszus, gondolta. Lehet, hogy... Először nem tudta, mit tegyen. Várjon, hátha Paulina bejön a saját kulcsával? Vagy fusson vissza Gabriel karjai közé és bújjon el? Egy percet várt, de a kíváncsisága diadalmaskodott, és azon kapta magát, hogy lábujjhegyen a bejárati ajtó felé lépked. Ó, az összes épp-most-találkoztam-újra-a-lelki-társammal-hat-nyamvadt-év-után végzős hallgató istene, kérlek, ne hagyd, hogy a lelki társam ex (legalábbis hamarosan) szeretője elcsessze a dolgokat! Kérlek! Vett egy mély lélegzetet és kinézett a kukucskálón. Az előtér üres volt. A szeme sarkából látott valamit a földön. Óvatosan, csak résnyire kinyitotta az, ajtót, majd egy gyors mozdulattal a valami felényúlt, és megkönnyebbülten sóhajtott, amikor a kezével a Globe and Mail vasárnapi számát kapta, el. Újra mosolygott, és megkönnyebbült, hogy a boldog találkozásukat nem tette tönkre Gabriel egyik korábbi szeretője. Felkapta az újságot és gyorsan bezárta az ajtót. Még mindig mosolyogva öntött magának egy pohár narancslevet, és bekuporodott a kandalló felé fordított piros selyemfotelba, a lábát pedig a hozzá illő puffra tette. Elégedetten sóhajtott. Ha megkérdezték volna tőle két hete, amikor Rachel itt volt és Gabriel-nél járt vendégségben, hogy fog-e még ebben a csodálatos fotelban ülni egy vasárnap reggel, biztosan nemet mond. Nem gondolta, hogy megtörténhet, még Grace mennyei közbelépésével sem. De most, hogy ott volt, nagyon-nagyon boldog volt. Bevackolta magát a reggeli narancslére és a vasárnapi újságra, és úgy döntött, hogy a boldogsága megérdemel egy kis kubai zenét, sőt kimondottan a Buena Vista Social Clubbot. Ahogy a Pueblo Noevo című számot hallgatta az iPodján, gondosan átolvasta a művészeti rovatot Gabriel újságjában. Egy firenzei kiállítás jön a Royal Ontario Múzeumba kölcsönbe az Uffizi Képtárból. Talán Gabriel elviszi majd megnézni. Egy randin. Igen, kihagyták a középiskolás bálját és az összes jó bulit az egyetemen, de Julia biztos volt abban, hogy most tízszeresen átélik majd együtt az összes elpazarolt időt és elvesztegetett lehetőséget. Boldogan felpattant, ahogy a trombitás elkezdte a fülében játszani a Stormy Weather néhány taktusát, ellenpontként a kubai dalnak. Hangosan énekelt, túl hangosan, és táncolt, kezében a narancslével, Gabriel hencegős alsónadrágjában, s nem vette észre, hogy egy félmeztelen férfi állt mögötte. - Mi a francot művel? - Áááááá!!! A lány felsikított és egy métert ugrott a durva és mérges hangot hallva. Gyorsan kivette a füléből a füldugókat és megfordult. A látvány összezúzta.

Kérdeztem valamit! - förmedt rá a férfi, a szemei feketéskék gombokká váltak. - Mi a faszt keres az én alsóneműmben, le-föl ugrálva az én nappalimban? Vajon Julia szíve tört így ketté? Vagy most verték be a szöget a koporsójába, ahol a halott szerelme pihent, de közel sem nyugalomban? Talán Gabriel mérges és követelőző hangszíne okozta. Talán az a tény, hogy ebből az egy kérdésből Julia megértette, hogy a férfi már nem Beatricé-nek látja, és ezzel az összes reménye és álma épp most holt hamvában. Bármi legyen is a magyarázat, az iPod és a narancslé kicsúszott a lány kezei közül. A pohár azonnal darabjaira tört, az iPod pedig a lábánál egyre jobban szétterülő folyékony napsugárban úszott. Julia másodpercekig csak a katasztrófát nézte a földön, és próbálta összeszedni a gondolatait. Úgy festett, mint aki nem tudja, hogy egy pohár szét tud pattanni és ekkora koszt tud csinálni egy ragyogó csillagrobbanás formájában. Végül letérdelt, hogy felszedje az üvegdarabokat, miközben megállás nélkül két kérdés ismétlődött a fejében. Miért haragszik ennyire rám? Miért nem emlékszik? Egy magas és meztelen felsőtestű Gabriel nézett le rá. Csak az alsónadrágja volt rajta, ami szexivé és egyben nevetségessé tette. A kezét ökölbe szorította, és Julia látta, hogy az ínak csak úgy feszülnek csodálatos karjain. - Nem emlékszel, hogy mi történt tegnap este, Gabriel? Nem, hála az égnek, nem. És keljen föl! Többet van térden, mint egy átlagos szajha. Összeszorított fogakkal beszélt és meredten bámulta a lányt abban a megalázkodott pozíciójában. Julia felemelte a fejét. A férfi tekintetét kereste, és megállapította, hogy rendkívül frusztrált és teljesen elfelejtett mindent. Talán még le is döfné őt egy karddal. Szinte érezte a penge szúrását, ahogy eléri a szívét, majd azt, hogy a szíve lassan vérzik. Pont, mint a tetoválása, gondolta a lány. O a sárkány, én pedig a vérző szív. A hirtelen jött csendes felismerésben megtörtént a legfontosabb dolog: valami a belsejében, ami hat éve érlelődött, végre, végre kifakadt. - Adok a szavára a szajhákkal kapcsolatban, Emerson. Maga aztán tudja! - vágta oda neki. Majd amikor ez a megjegyzés nem teljesen enyhítette a fájdalmat az egyre jobban megszakadó szívében, vakmerőn abbahagyta a takarítást és felpattant. Teljesen elveszítette az önuralmát. Ne merjen így beszélni velem, maga rohadék alkoholista! -vicsorgott. - Mégis ki a fasznak képzeli magát? Azok után, amit magáért tettem tegnap este? Hagynom kellett volna, hogy Gollam megkaparintsa! Hagynom kellett volna, hogy a szuszt is kibassza belőle mindenki előtt a Lobby bárjában! - Mégis miről beszél? Julia közelebb hajolt, a szemei villogtak, az orcái égtek és a szája remegett. Reszketett a dühtől, ahogy az adrenalin száguldott az ereiben. Meg akarta ütni a férfit. Az ökleivel akarta letörölni az arcára kiülő kifejezést. Marokszámra akarta kitépni a haját és kopaszon hagyni. Örökre. Gabriel beszívta a lány illatát. Erotikus és hívogató volt, amitől majdnem önkéntelenül megnyalta a száját. De ez nagyon rossz ötlet lett volna egy olyan nő előtt, aki annyira mérges volt, mint akkor Miss Mitchell. Julia idegesen hátradobta a haját, majd végigtrappolt az előszobán, közben pedig különféle káromkodásokat mormolt angolul és olaszul is. Amikor azokkal végzett, németre váltott, ami kétségkívül azt jelezte, hogy a tombolása csak fokozódott. - Hau ab! Verpiss dich! - köpködte a mosókonyhából. Gabriel lassan dörzsölni kezdte a szemét, mert nem elég, hogy élete egyik legdurvább másnaposságát érezte, de még egészen élvezte is Miss Mitchell látványát a pólójában és a boxeral sójában, aki szenvedélyesen őrjöngött és kiabált neki a legkülönbözőbb nyugat-európai nyelveken. Ez

volt a második legerotikusabb dolog, amit valaha látott. De ez egyáltalán nem számított. - Honnan tanult meg németül káromkodni? - Gabriel követte az auf Deutsch káromkodás hangjait egészen a mosókonyháig, ahol Julia éppen a félig száraz ruháit pakolta ki a szárítóból. - Menjen a francba! Gabriel figyelmét átmenetileg elterelte a fekete csipkemelltartó, ami a szárító tetején feküdt. Nézte és megállapította, hogy a kosárméret, amit még a Harbour Sixtyben saccolt meg, teljesen helyes volt. Gondolatban gratulált magának. Elkapta róla a pillantását, hogy a lány szemébe nézhessen. Foszforeszkáló karamellszín szikrázott az étcsokoládé szemekben, pont olyan volt, mint egy étvágygerjesztő fagylaltkehely. - Mit csinál? - Mért, minek tűnik? Elhúzok innen a francba, mielőtt fogom az egyik idióta csokornyakkendőjét, és megfojtom. Gabriel helytelenítő képet vágott, mert mindig azt hitte, hogy jók a nyakkendői. - Ki az a Gollam? - Christa-kibaszott-Peterson. Gabriel szemöldökei felszaladtak. Christa? Tényleg hasonlít Gollamra! Ha bandzsítunk. - Hagyjuk Christát! Nem érdekel. Lefeküdt velem? - Gabriel keresztbe tette a karjait, és a hangja komolyra váltott. - Álmaiban, Gabriel! - Ez nem tagadás, Miss Mitchell. - Rátette a kezét Julia karjára, és kényszerítette, hogy hagyja abba, amit csinál. - És ne mondja, hogy magának nem szerepelt az álmai közt! - Vegye le rólam a kezét, maga arrogáns szemét! - A lány olyan erővel húzta el a karját, hogy majdnem hanyatt esett. - Persze, ahhoz részegnek kell lennie, hogy engem megdugjon. Gabriel elvörösödött. - Hagyja abba! Ki beszélt itt egyáltalán dugásról? - Mi mást csinálna? Én csak egy helyes kis szajha vagyok, aki öt másodpercenként térden van. Bármi is történt, tartsa magát nagyon szerencsésnek, amiért nem emlékszik! Biztos vagyok benne, hogy több mint feledhető emlék. Gabriel elkapta a lány arcát és szorosan tartva felemelte, így csak néhány centire voltak egymástól. - Azt mondtam, hagyja abba. - A tekintete Juliáéba fúródott, aki komoly figyelmeztetést olvasott ki belőle. - Ön nem egy szajha. És én soha többet nem beszélek így önről. Úgy futott végig a lány bőrén a hangja, mint a jégkocka. Gabriel elengedte Juliát, és tett egy nagy lépést hátra, a mellkasa zihált, a szeme izzott. Nagy nehezen becsukta a szemét, és vett egy mély, nagyon mély lélegzetet. Még a homályos, szétcsúszott gondolatai ellenére is tudta, hogy a dolgok alaposan átléptek minden határt. Le kellett csillapítania ezt az egész szart nagyon gyorsan, még mielőtt a lány valami őrültséget csinál. Csak bele kellett nézni Julia szemébe, abból mindent kiolvashatott. Úgy sarokba szorította szegényt, mint egy állatot. Mérges volt, megbántott, ijedt és szomorú. Egy dühös, sebzett kismacska, kieresztett karmokkal és csillogó könnyekkel a szeme sarkában. És ő tette ezt vele. Ezt tette vele, a barna szemű angyallal, akit egy szajhához hasonlított, ráadásul képtelen volt emlékezni arra, hogy mi történt köztük előző éjjel. Biztosan elcsábítottad, ha így viselkedik... Emerson, te egy első osztályú seggfej vagy! Na most búcsúztál el a karrieredtől. Amíg Gabriel gondolkodott, és ez elég lassan ment, Julia felismerte az alkalmat, és ki is használta. Hangosan átkozta a férfit, kikapta a ruháit a szárítóból, berohant a vendégszobába, bevágta maga mögött az ajtót, és be is zárta. Levette a férfi alsónadrágját, megvetőn a földre dobta, és gyorsan felhúzta a nedves zokniját, majd a

farmerjét. Amikor észrevette, hogy a szárítón hagyta a melltartóját, eldöntötte, hogy nélküle megy el. Tegye a kollekciójába! Rohadék! Inkább magán hagyta a férfi pólóját, mert az kevesebbet fedett fel a testéből, mint a saját ruhája. És ha netán majd követeli vissza, akkor kikaparja a szemeit. Rátapasztotta a fülét az ajtóra, hogy hall-e valami mozgást az előtérből. Várt egy kicsit, mert nem volt egészen biztos a dologban, s ez a rövid szünet adott neki pár pillanat gondolkodási időt. Elvesztette az önuralmát és hülye volt. Pontosan tudta, hogy Gabriel milyen tud lenni. Látta, hogy ripityára törte a kávézóasztalt, és Scott vére beterítette Grace szőnyegét. Abban biztos volt, hogy az ő Gabriele nem ütné meg, de halvány gőze nem volt, hogy Emerson professzor mit csinálna, ha felbőszítik. De ő tette ilyen dühössé. Korábban sosem volt esélye fellázadni ellene. Olyan volt, mintha az összes felgyülemlett mérge ki akarna szabadulni. Vissza kellett vágnia, hogy kiirtsa a szervezetéből őt egy életre. Arra pazarolta az idejét, hogy egy olyan valaki után sóvárgott, aki nem is létezett, csak egy tovasuhanó alkoholista kísértet volt, így ideje, hogy ennek a helyzetnek azonnal véget vessen. Kiabáltál vele és átkoztad. Húzz el innen gyorsan, mielőtt erőszakos lesz! Miközben a lány öltözködött, Gabriel a konyhában téblábolt, hogy keressen valamit, ami letakarítaná az agyát átszövő scotch-hálót. Kinyitotta a hűtő ajtaját, nekidőlt, és fürdőzött a csillogó világításában. Kék szemével átfutotta a fellelhető tartalmat, és akkor látta meg a fehér tálcát. Egy nagyon szép, nagy fehér tálcát. Egy nagyon szép, nőies, hatalmas tálcát étellel, narancslével és valamivel, ami egy koktélnak tűnt. És ez meg mi.? Még fel is díszítette a tányért, az ég szerelméért! Gabriel csak bámult. Igaz, Miss Mitchell nagyon kedves embernek tűnt, de mégis mi annak az esélye, hogy bármi más okból csinál neki reggelit, mint hogy ágyba vitte? A tálca, a díszítés pompájában volt a bizonyíték a csábításra és ezért émelygett tőle. Igaz, nagyon hálás volt, amiért készített neki egy koktélt, mohón meg is itta. Pontosan az az ellenszer volt, amire lüktető feje vágyott, és pár pillant múlva meg is érezte az enyhülést. A pillantása lustán a narancslének támasztott üzenetre tévedt. Lassan olvasta az írást, nem egészen értve, hogy Miss Mitchell miért így szólította meg. Újra és újra elolvasta a papírt, majd a következő szavakon horgonyzott le: Apparuit iam beatitudo vestra. Feltűnt immár a ti boldogságotok. Beatricéd Idegességében félrelökte az üzenetet. Ha nem a légyottjukat támasztotta alá, akkor a lány imádatának volt a jele. Nem csoda, hogy ilyen könnyen el lehetett venni a szüzességét. A diákokat megbabonázták a szaktekintélyek, és helytelen kötődést alakítottak ki a tanáraikkal. Az ő esetükben Julianne a kutatása szereplőit azonosította önmagukkal, saját magát Beatricével, őt pedig Dantéval. Egyszerű, de tiltott imádat. És ezt az imádatot ő kielégítette egy önelégült, részeg pillanatában. Ettől elment az étvágya. Mit szól majd Rachel, amikor ezt megtudja? Miközben átkozta az önfegyelme hiányát, elsétált a vendégszoba mellett a hálószobája irányába. Villanások tűntek fel a szeme előtt az előző estéről. Emlékezett, hogy megcsókolta Julianne-t az előszobában, és érezte a bőrét a tenyere alatt. Emlékezett, hogy mennyire kívánta a lányt, az ajkai édességét, a meleg leheletét a bőrén, és hogy ő mennyire megremegett az érintése alatt. Bár magára az aktusra nem emlékezett, és a lány meztelen teste által kiváltott élvezetre sem, de arra igen, ahogy az ágyban fekve felnézett Julia arcába. Érezte a lány kezét az arcán, amikor próbálta rávenni, hogy sétáljon vele a fény felé. Olyan volt az arca, mint egy angyalnak. Egy gyönyörű, barna szemű angyalnak. A segítségemre sietett, és tessék, hogyan viselkedtem vele! Elvettem a szüzességét, és még csak nem

is emlékszem. Jobbat érdemelt volna. Sokkal-sokkal jobbat. Óriási morajlás szakadt fel elkínzott lelkéből, miközben belebújt egy farmerba és egy régi pólóba, majd kutatni kezdett a szemüvege után. Épp azon volt, hogy kimenjen a hálószobából, amikor a tekintete váratlanul a falon lévő olajfestményre villant. Odalépett elé, alig volt pár centire a szép arcától, az ismerős és megnyugtató fehér testétől. A barna szemű angyala. Hirtelen egy kép villant eléje, amiről tudta, hogy az egyszerűen lehetetlen, majd mint egy füstfelhő, el is tűnt. Részeg volt és nem gondolkozott tisztán. Julia halkan kinyitotta az ajtót és kikukucskált az előtérbe. Üres volt. Lábujjhegyen a konyha felé lépkedett, beleerőszakolta a lábát a tornacipőjébe, felmarkolta a cuccait, aztán a bejárati ajtó felé rohant. Gabriel már ott várta. Scheisse. - Addig nem mehet el, amíg nem kapok válaszokat! Julia nehezen nyelt egyet. - Hagyjon elmenni! Vagy hívom a zsarukat. - Maga hívja a zsarukat, én meg azt mondom, hogy betört ide. - Maga ezt állítja, én viszont azt, hogy az akaratom ellenére tartott itt és még bántott is. - Megint gondolkodás nélkül beszélt, ami nem volt okos dolog. Most pedig hazugsággal zsarolja a férfit. Minden, amit tettek, a beleegyezésével történt, ráadásul ártalmatlan és kellemes volt. És totálisan, de tényleg totálisan elcseszett. De Gabriel ezt nem tudta. - Kérem, Julianne! Mondja, hogy nem. - A pupillái kitágultak, a szemei elkerekedtek, az arcát pedig eltorzította a fájdalom. - Kérem, mondja, hogy. nem voltam erőszakos magával! - Gabriel szinte zöld lett az undortól, és remegő kezekkel fogta meg a szemüvegkeretét. - Mennyire durván bántottam? Julia mérlegelte magában, hogy meddig hagyja a férfit a csalin lógni, majd hirtelen úgy döntött, megszabadítja. Nem bántott. Legalábbis nem fizikailag. Csak kellett valaki, aki ágyba teszi és nem hagyja magára. Valójában könyörgött, hogy ne menjek el, de csak mint egy barát. Sokkal nagyobb úriember volt velem tegnap este, mint ma reggel, ami azért elárul valamit. Azt hiszem, jobban kedvelem, amikor részeg. Ne gondolja ezt, Julianne! - Gabriel megrázta a fejét és felsóhajtott. - Még mindig részeg vagyok. Csak egyszerűen megkönnyebbültem, hogy nem én voltam az első az életében. Julia mély lélegzetet vett, és a férfi látta, hogy fájdalmas kifejezése torzítja el kedves vonásait. - De a ruhái. - Nézett le Gabriel Julia mellére, a mellbimbóira, amik csinosan bökték a fekete pólóját. Próbálta nem bámulni, de nem sikerült. - Ez valami vicc? - vágott vissza a lány. - Komolyan nem emlékszik? Vannak lyukak a memóriámban. Amikor iszom, néha nem tudom megmondani. - kezdett összefüggéstelenül motyogni. Julia türelme már a végéhez ért. - Lerókázott. Ezért voltam a ruháiban. És nem más okból, higgye A férfi arcán megkönnyebbülés és fájdalmas beismerés futott végig. Sajnálom - mondta. - És elnézést kérek, hogy letámadtam. Nem gondoltam komolyan, amit korábban mondtam, esküszöm. Csak megdöbbentem, hogy itt találtam abban a ruhában, és azt hittem, hogy. - És egy tétova mozdulatot tett. - Lószart! Gabriel átható pillantással nézte a lányt, és próbálta megőrizni a hidegvérét. - Ha bárki az egyetemről megtudja, hogy itt aludt nálam, nagy bajba kerülhetek. Ahogy ön is. - Nem mondom el senkinek, Gabriel. Nem vagyok hülye, bár azt képzeli rólam.

A férfi felvonta a szemöldökét. - Tudom, hogy nem hülye. De ha Christa és Paul megtudják, akkor én. - Ez minden, ami érdekli? Hogy takargassa a saját seggét? Nos, ne aggódjon, én takargattam a magáét. Még azelőtt leszereltem Christát a farkáról, hogy lett volna esélye tönkrevágni a tanár-diák kapcsolatát. Inkább meg, kéne köszönnie! Gabriel arca megkeményedett, és összeszorította az ajkait. - Köszönöm, Miss Mitchell. De ha valaki meglátja innen Julia mérgesen a levegőbe emelte a kezét. Tényleg nagyon ostoba volt a férfi. Ha bárki meglát, azt fogom mondani, hogy a szomszédjánál térdeltem, hogy legyen pénzem kuszkuszra. Egészen biztos vagyok abban, hogy ez hihetőn hangzik. Gabriel keze egy szemvillanás alatt megint Julia állát fogta, de most erősebben. - Hagyja abba! Figyelmeztettem, hogy ne mondjon ilyeneket! Julia ledermedt, de csak egy másodpercre, mielőtt kiszabadította magát a férfi szorításából. - Ne nyúljon hozzám! - sziszegte. Megpróbált Emerson mellett elmenni, és imádkozott, hogy a férfi ne ütéssel torolja meg, de az a kilincsre tette a kezét és az ajtónak dőlt. - A francba már! Fejezze be! - Felemelte a kezét, remélve, hogy lenyugtatja a lányt. Julia ösztönösen behúzta a nyakát és hátrált. Gabriel megértette a mozdulatait, és ettől rosszullét tört rá. - Julianne, kérem! - Egészen finom suttogássá halkította a hangját, és a pillantásával is kérlelte a lányt. - Nem fogom megütni. Csak beszélni szeretnék önnel. Egyik kezét a fejére tette és grimaszt vágott. - Tudom, hogy borzalmas dolgokat csinálok, amikor nem vagyok a legjobb állapotban. Ezért attól tartottam, hogy esetleg durván bántam önnel ma. Kirohantam, de csak magamra vagyok mérges. Nagyon nagyra tartom önt. Nagyon-nagyon. Miért is ne tenném? Ön. gyönyörű, ártatlan és kedves. Nem szeretem nézni, ahogy a földön csúszik, mintha valami állat lenne, vagy egy kibaszott rabszolga. Hagyja a földön azt a szaros poharat, nem érdekel! Emlékszik, hogy milyen elítélőn beszélt magáról, amikor hazavittem a Vestibule-ból? Azok a szavak üldöztek engem. Úgyhogy, kérem, hagyja abba önmaga befeketítését! Nem bírom elviselni! Megköszörülte a torkát, kétszer. - Semmire nem emlékszem, ami Miss Petersonnal történt, de elnézést kérek. Őrült voltam, ön pedig megmentett. Köszönöm. -Lassan megigazította a szemüvegét. - Ami tegnap este történt, nem történhet meg még egyszer, elnézést kérek, hogy megcsókoltam. Biztosan borzalmas élmény lehetett, hogy egy elfuserált részeges az ajkára tette a száját. Bocsásson meg! A levegő zihálásként szakadt föl Julia testéből. Fájt neki Gabriel sajnálata. Abból, amit elmondott, kiderült, hogy a férfi nem úgy emlékszik a csókra, ahogy ő. És ez felidegesítette, de még mennyire. - Ja, az. - mondta Julia hűvösen. - Már el is felejtettem. Semmiség az egész. Gabriel szemöldöke felszaladt. Valamilyen okból az arckifejezése elsötétült, és rosszallón nézett. - Semmiség? Jobb volt, mint a semmi. - Maga elé meredt, s egykét pillanatig azon gondolkodott, hogyan tudná szóba hozni a tálcán hagyott üzenetet. - Ön mérges. Én pedig még mindig részeg vagyok. Fejezzük be ezt itt és most, mielőtt továbbfajul a helyzet. - A hangja metsző és hűvös lett. Viszlát, Miss Mitchell! Elfordította a kulcsot és kitárta az ajtót. - Gabriel? - A lány megállt, miután kilépett az előtérbe, és felnézett a férfira. - Igen? - El kell mondanom valamit.

- Folytassa! - A férfi hangja nagyon zord volt. - Paulina kereste tegnap este, amíg. nem volt elérhető. És felvettem a telefont. Gabriel levette a szemüvegét és dörzsölni kezdte a szemét. - Francba! És mit mondott? - Kis kurvának nevezett, és mondta, hogy fordítsam meg önt és adjam a kezébe a telefont. Azt válaszoltam, hogy nem elérhető. - Mondta, hogy miért keresett? - Megmondta neki, hogy ki maga? Hogy mi a neve? Julia megrázta a fejét. - Hála az égnek! - mormolta Emerson. Julia felháborodott. Azt hitte, hogy a férfi bocsánatot kér Paulina miatt, De nem tette. Sőt, inkább úgy tűnt, amiatt aggódik, hogy ő mennyire idegesítette föl a nőt:, és nem fordítva. Egészen biztos, hogy a szeretője. A lány merev tekintettel nézte a professzort, és a teste remegni kezdett az idegességtől. - Könyörgött, hogy keressem a Pokolban. És pontosan ott találtam magára. Miattam aztán örökre ott is maradhat! Gabriel visszalépett, feltette a szemüvegét, és résnyire összehúzta a szemét. - Miről beszél? - Semmiről. Én végeztem, Emerson professzor. - Julia sarkon fordult és a lifthez sétált. A férfi zavarodottan nézte, ahogy a lány elsétál, a gondolatai homályosak voltak és szétfolytak. Egy pillanat múlva azonban utána lépdelt. - Miért írta azt a nevetséges üzenetet? Julia úgy érezte, mintha Gabriel tőrt szúrt volna a szívébe. Kihúzta a hátát és próbálta kontrollálni a hangját. - Milyen üzenetet? - Rohadtul jól tudja, milyen üzenetet! Amit a hűtőben hagyott. A lány drámaian megvonta a vállát. Gabriel elkapta a könyökét, és megfordította. - Ez önnek valami játék? Természetesen, nem! Engedjen el! - Elhúzta a karját, majd folyamatosan nyomta a lift hívógombját, hogy siessen már a megmentésére. Megalázott és dühös volt, butának és egészen aprónak érezte magát. Nem tudott volna elég gyorsan elmenekülni a férfi elől, még az sem lett volna elég, ha lerohan a lépcsőházban. Gabriel egy lépéssel közelebb lépett. - Miért írta alá úgy az üzenetet, ahogy tette? - Miért érdekelné? A férfi hallotta a lift közeledését, és tudta, hogy alig van pár másodperce, hogy megkapja a válaszokat a kérdéseire. Lehunyta a szemét és a korábbi szavak visszhangoztak a fülében. A lány a Pokolban kereste őt. Könyörgött egy barna szemű angyalnak, hogy keresse meg. De nem jött el. A hallucinációk nem válaszok a könyörgésére. Mi van, ha Beatrice nem hallucináció volt? Mi van, ha... Azt érezte, mintha félelem kúszott volna végig a bőrén. Újra az a lehetetlen kép villant a szeme elé. Ha erősen koncentrált, látta a lányt az emlékezetében, de az arca homályos volt. Csengőszó jelezte, hogy a lift felért. Gabriel szemei kipattantak. Julia belépett a lift ajtaján, és a fejét ingatta a férfi zavarodottsága és részegsége miatt, ami még mindig látszott a szemében. Minden ezen a percen múlt. Elmondhatja neki, de titokban is tarthatja,

miként eddig is tette, hogy egykor mi történt közöttük. Ugyanúgy, ahogy hat kicseszett éven át. Miközben az ajtó lassan záródni kezdett, Julia meglátta Emerson arcán a felismerést. - Beatrice? - súgta Gabriel. - Igen - mondta a lány, és odébb lépett, hogy az utolsó pillanatig tarthassa vele a szemkontaktust. - Én vagyok Beatrice. És te voltál az első csókom. A karjaid között aludtam el a csodás gyümölcsösötökben. Gabriel a liftajtóhoz ugrott, hogy megállítsa a záródását. - Beatrice! Várj! Elkésett. Az ajtó bezáródott, éppen amikor a név elhangzott. A férfi örülten nyomni kezdte a gombot, remélve, hogy az ajtó kinyílik. - De többé már nem vagyok Beatrice! - Miközben a lift megkezdte lassú, de megállíthatatlan ereszkedését, Julia zokogásban tört ki. Gabriel hozzányomta a homlokát és a tenyereit a liftajtó hideg acéljához. Mit tettem?

Tizenötödik fejezet Az öreg Mr. Krangel a kukucskálóján át kinézett az előtérbe, de semmi különöset nem látott. Pedig az előbb hangokat hallott, egy nő és egy férfi veszekedett. Még egy név is elhangzott, Beatrice. (Nem is tudta, hogy lakik az emeleten egy Beatrice nevű lakó.) Most meg már üresnek tűnt az előtér. Egyszer már kilopódzott aznap reggel, amikor vissza kellett adnia névtelen szomszédjának a vasárnapi újságját, amit az ő ajtajuk elé tettek. Bár ők nem fizettek elő rá, de Mrs. Krangel, aki demenciában szenved, felvette és bevitte magukhoz. Mr. Krangel kissé dühösen, amiért ez a kis előtéri kemfn megzavarta a vasárnap reggelét, kinyitotta az ajtaját és kidugta idős kobakját. Alig tizenöt méterre észrevett egy férfit, aki reszkető vállakkal dőlt a lift ajtajának. Mr. Krangel azonnal zavarba jött az orra elé táruló érzelmes látványtól, ami egy pillanatra azért meg is babonázta. Nem ismerte fel a férfit, és neki sem állt szándékában bemutatkozni. Egészen biztos, hogy az a férfi, aki egy társasház harmincadik emeletén mezítláb és otthoni ruhában szambázik. és csinálja, amit csinál, nem az az ember, akit ő meg akarna ismerni. Az ő korosztályába tartozó férfiak soha nem sírtak. No és a zoknijukat sem vették le az előtérben. Hacsak nem voltak. csodabogarak. Vagy pedig Kaliforniában éltek. Mr. Krangel gyorsan visszavonult, becsukta és be is zárta az ajtót, majd felhívta a földszinti portást, hogy beszámoljon neki a mezítlábas, síró férfiról az előtérben, akinek éppen most volt egy fülsüketítő kemfne egy Beatrice nevű nővel. Öt fárasztó percébe került elmagyarázni a portásnak, hogy mit is jelent a kemfn. Emiatt Mr. Kranger hangot is adott nemtetszésének, és a torontói iskolaszéket meg a szűk látókörű, felületes tantervűket hibáztatta. Késő október volt, és már hűvösre fordult az idő Torontóban. Mivel otthagyta Emerson professzor koszos pulóverét, Julia meglehetősen lengén volt öltözve a kabátja alatt, miközben lassan és megsemmisülten sétált hazafelé. Szorosan átölelte a mellkasát, miután letörölte a harag és a beletörődés előcsalta könnycseppeket. Az emberek, akik elsétáltak mellette az utcán, rokonszenvvel néztek rá. A kanadaiak tudnak ilyenek lenni. Csendesen együtt érzők, de udvariasan távolságtartók. Julia hálás volt a részvétükért, és még hálásabb azért, hogy senki nem állította meg, hogy megkérdezze, miért sír. Túl hosszú és végletekig elcseszett történet volt az övé. Sosem tette fel magának a kérdést, hogy miért történnek rossz dolgok a jó emberekkel, mert tudta

rá a választ. Rossz dolgok mindenkivel történnek. Nem mintha ez kifogás vagy mentség lenne arra, hogy megbántsunk másokat. Minden ember osztozott ebben az élményben, a szenvedésben. Nincs olyan a világon, aki ne hullatott volna könnyeket, ne érzett volna fájdalmat. Vagy ne merült volna el a bánat tengerében. Miért lenne pont az ő élete más? Miért várhatna el különleges, megkülönböztetett bánásmódot? Még Teréz Anya is szenvedett, pedig ő szent volt. Julia nem bánta meg, hogy gondoskodott a professzorról, amíg az részeg volt, habár a jó cselekedete nem maradt megtorlatlanul. Ha igazán hiszel abban, hogy a kedvesség sosem vész kárba, akkor nagyon erősen kell kapaszkodnod ebbe a gondolatba olyankor is, amikor a fejedre olvassák a jó szándékodat. Szégyellte magát, amiért ilyen ostoba, bolond és naiv volt, mert hitt abban, hogy Gabriel emlékezni fog rá a részeges mámor után, és minden olyan lesz (bár soha nem volt), mint azon az egy estén a gyümölcsösben. Tudta, hogy egy elképzelt romantikus tündérmesébe élte bele magát anélkül, hogy belegondolt volna, milyen is a való világ, és milyen az igazi Gabriel. Pedig valóságos volt. Nem szűnt meg a régi szikrázás. Amikor megcsókolt, amikor hozzám ért, a feszültség még mindig ott volt. Neki is éreznie kellett, nem csak az én fejemben létezett. A lány gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat, és kényszerítette magát, hogy ragaszkodjon az új, Emerson-mentes életmódjához. Ideje felnőni! Nincs több tündérmese. Már szeptemberben sem emlékezett rád, és most még Paulina is ott van. Amikor hazaért az egérlyukába, vett egy kiadós zuhanyt, majd belebújt a legrégibb, legpuhább pizsamájába, ami fakó rózsaszín volt fényes kiscsibékkel az elején. Gabriel pólóját a szekrénye hátuljába dobta, ahol remélhetőleg meg is feledkezik a létezéséről. Bevackolta magát az ágyába, belekapaszkodott a plüssnyusziba, majd elaludt, fizikailag és érzelmileg is teljesen kimerülve. Amíg ő aludt, Gabriel a másnaposságával küszködött, és küzdött a késztetés ellen, hogy belemerüljön a scotchba és soha ne bukjon onnan fel. Nem ment Julia után. Nem rohant a lépcsőhöz, hogy leszáguldjon harminc emeletet és az előtérben várja. Nem hívta a következő liftet és nem futott utána az utcán, hogy elkapja. Nem, visszabotorkált a lakásába, belesüllyedt a fotelba, hogy dagonyázhasson a hányingerben és az önutálatban. Átkozta magát, hogy olyan durván viselkedett a lánnyal, nemcsak aznap reggel, hanem már az első szeptemberi előadás óta. A durvaságon csak rontott a tudat, hogy a lány egy szent módjára csendben szenvedett, miközben pontosan tudta, hogy kit és mit jelenten Gabrielnek. Hogyan lehettem ennyire vak? Eszébe jutott az első alkalom, amikor meglátta Juliát. Depressziósan és kétségbeesve ment haza Selinsgrove-ba. De Isten közbeszólt, egy csodálatot deus ex machina által. Isten küldött neki egy angyalt, hogy kimentse a Pokolból. Egy kedves, barna szemű angyalt, farmerban és tornacipőben, csodálatos arccal és tiszta lélekkel. Látszott rajta, hogy a hibái ellenére őszinte vonzalmat táplál iránta. Megmentett. És ha a megmentés nem lett volna elég, az angyal még egyszer megjelent azon a napon, amikor kegyetlenül elveszítette élete másik megingathatatlan jóságát, Grace-t. Az angyal egy Danteelőadáson ült, és az igazságra, a szépségre és a jóságra emlékeztette. Erre ő ráförmedt és megfenyegette, hogy kirúgja a programból. Ma reggel pedig kegyetlen volt vele és egy szajhához hasonlította. En lettem az Angyalkúró! Elcsesztem az egészet a barna szemű angyallal. Gabriel átkozta az iróniát a nevében, miközben a konyhába sétált a lány üzenetéért. Kezében tartotta Julia gyönyörű, törékeny sorait, és látta a saját csúnyaságát. Nem a teste, hanem a lelke csúnyaságát. Julianne üzenete meg a reggelire összeállított tálcája határozottan az ő bűnére irányította a fényt, vádlón és végletekig könyörtelenül.

Bár Julia nem tudhatta, de abban a pillanatban az egy héttel korábbi szavai csengtek a férfi fülében. Néha az emberek, ha egyedül maradnak, csak a saját gyűlöletüket hallják meg. Néha elég a jóság, hogy megmutasd a gonosznak, ki is valójában. Gabriel a konyhapultra ejtette a papírt, és a kezébe temette az arcát. Amikor Julia végre felébredt, már este tíz óra volt. Ásított, nyújtózott, majd összedobott egy szomorú tál instant zabkását, aminek alig tudta a harmadát legyűrni, ezért inkább úgy döntött, meghallgatja a hangpostáját. Előző este, amikor Gabrielhez értek, kikapcsolta a mobilját, mert várható volt, hogy Paul hívni fogja. Nem volt kedve beszélgetni vele, sem akkor, sem most, annak ellenére sem, hogy tudta, a fiú felvidítaná. Egyedül akart maradni, hogy nyalogathassa a sebeit, mint egy újra és újra megvert kiskutya. Nehéz szívvel kezdte hallgatni az üzeneteit. A lista aljára ment, hogy a legrégebbiekkel kezdje, és összeráncolta a homlokát, amikor észrevette, hogy a hangpostája megtelt. Korábban még sosem fordult elő ez, mert csak az apja, Rachel és Paul hívta, ők pedig csak rövid üzeneteket hagytak. „Szia, Julia, én vagyok! Szombat este van, és a konferencia jól ment. Viszek neked valamit Princetonból. Kicsi... ne aggódj! Talán a könyvtárban vagy és dolgozol. Hívj majd vissza! [jelentőségteljes szünet] Hiányzol. " A lány felsóhajtott és törölte Paul első üzenetét, majd a következőre ment. „Szia, Julia! Megint én vagyok. Vasárnap reggel van, és valamikor este fogok hazaérni. Van kedved velem egy késői vacsorához? Van egy nagyon jó szusis a lakásommal szemben. Hívj! Hiányzol, Nyuszika! Törölte a fiatalember második üzenetét, majd gyorsan írt neki egy sms-t, hogy leterítette a nátha, ezért próbálja kialudni magát. Majd hívni fogja, amikor jobban lesz, és reméli, hogy Paul biztonságban hazaér. 0 nem írta, hogy hiányozna neki a fiú. A következő üzenet egy helyi számról jött, amit nem ismert. „Julianne...öö... Julia. Gabriel vagyok. Kérlek... Ne bontsd a vonalat! Tudom, hogy én vagyok az utolsó, akiről hallani akarsz, de azért hívlak, hogy porig alázkodjak előtted. Valójában a házad előtt állok az esőben. Aggódtam miattad, és biztos akartam lenni, hogy gond nélkül hazaértél. Bárcsak visszamehetnénk időben ma reggelre, és elmondhatnám neked, hogy soha nem láttam még olyan gyönyörű látványt, mint amilyen ^te voltál boldogan táncolva a nappalimban. Hogy elképesztően szerencsés vagyok, mert megmentettél és velem maradtál egész éjjel. Hogy egy baromi nagy idióta és egy rakás szerencsétlenség vagyok, és nem érdemlem meg a kedvességedet. Egyáltalán. Tudom, hogy bántalak, Julia, és sajnálom [mély levegő és sóhajtás] Soha nem lett volna szabad elengednem téged ma reggel - így semmiképpen. Utánad kellett volna futnom és könyörögnöm kellett volna, hogy maradj! Elszúrtam, Julia. Elszúrtam. Személyesen kellett volna megalázkodnom, ezt próbálom most megtenni. Kérlek, gyere ki, hogy bocsánatot kérhessek! Tudod mit, inkább ne gyere ki, mert még tüdőgyulladást kapsz! Csak gyere a bejárati ajtóhoz, és hallgass meg az ajtón keresztül! Itt fogok állni és várni fogok rád. Ez a mobilszámom... Julia összevonta a szemöldökét és kitörölte a férfi üzenetét, még arra sem vette a fáradságot, hogy elmentse a számát. Még mindig a kiscsibés pizsamajában kinyitotta a lakása ajtaját, és átsétált az előtéren. Nem volt szándékában meghallgatni Gabrielt, csak meg akarta nézni, hogy még mindig kint van-e a hidegben és az esőben. A bejárati ajtó üvegéhez nyomta az orrát, s ott is hagyta a lenyomatát, miközben kibámult a koromsötétségbe. Már nem esett. És nem volt sehol a professzor. Vajon meddig állhatott ott? Hozhatott magával esernyőt, vagy

elázott? A gerince megfeszült, és emlékeztette magát, hogy mindez hidegen hagyja. Hadd kapjon tüdőgyulladást! Meg is érdemli! Mielőtt visszafordult volna, észrevett egy csokor lila jácintot a terasz egyik tartóoszlopának támasztva. Egy hatalmas rózsaszín masnival volt átkötve, és a közepéből valami papírféle kandikált ki. A borítékon ez állt: Julia. Ó, komolyan, Emerson professzor? Nem is tudtam, hogy olyan speciális üdvözlőkártya is létezik, amit el lehet küldeni „annak a lány hallgatónak, akit elátkoztam, pedig korábban azt mondtam neki, hogy szeretném megcirógatni, és aztán jól lerókáztam ". Julia sarkon fordult és visszament a lakásába, s közben megállás nélkül rázta a fejét és motyogott. Bevackolta magát az ágyába a laptoppal, és úgy döntött, rákeres az interneten a lila jácint jelentésére, arra az esetre, ha Gabriel (vagy a virágosa) a sorok közt akart volna üzenni neki. Egy kertészeti honlapon a következőt találta: A lila jácint bánatot szimbolizál, és vágyat a megbocsátásra vagy elnézéskérésre. Ha nem lettél volna ilyen rohadék velem, Gabriel, akkor nem kellene jácintot venned és könyörögnöd a bocsánatomért! Seggfej! Idegességében még mindig a fejét rázva, félretette a laptopot és meghallgatta az utolsó üzenetét. A professzortól volt, pár perccel korábban hagyta. „Julia, személyesen akartam elmondani, de nem tudok várni. Nem tudok várni. Szajhának neveztelek ma reggel. Isten látja a lelkemet, ez borzalmas hasonlat volt, és soha nem lett volna szabad ezt mondanom, de egyáltalán nem úgy értettem, ahogy hangzott. Az ellenérzésemet akartam kifejezni, amiért térden állva látlak. Ez nagyon... felbőszít. Minden alkalommal. Téged imádni és csodálni kellene, tisztelettel bánni veled. Soha ne ereszkedj térdre! Soha ne térdelj le, Julia, senki miatt! Bármit is gondolsz rólam, de ez az igazság. Azonnal elnézést kellett volna kérnem azért, amit Paulina mondott neked. Nemrég tisztáztam vele a dolgot, és szeretném átadni a bocsánatkérését. Sajnálja. Neki és nekem van egy... öö... [köhögés]. ez bonyolult. Bizonyára el tudod képzelni, miért jutott erre a következtetésre, és ennek csak az én... öö... viselkedésemhez van köze, és nem hozzád. Nagyon sajnálom, hogy megvádolt. Nem történik meg újra, ígérem Köszönöm, hogy csináltál nekem reggelit. Öö... [nagyon hosszú, szünet] látni a tálat, amit készítettél, nagyon sokat jelentett nekem. Nem is tudom szavakba önteni, Julia, nekem ilyet még soha senki nem csinált. Senki. Se Grace, se egy barát, se egy szerető, senki En... te csak jó voltál velem, kedves és odaadó. Es én semmi más nem voltam csak öntelt és kegyetlen, [torokköszörülés] [már rekedt a hangja] Kérlek, Julia, beszélnünk kell az üzenetedről. A tenyeremben tartom a papírt, és nincs szándékomban eldobni. De vannak dolgok, amiket el kell magyaráznom neked, komoly dolgok, és nem örülnék, ha ezt telefonon kéne megtennem. Nagyon sajnálok mindent, ami ma reggel történt. Minden az én hibám, és szeretném helyrehozni. Kérlek, mondd meg, hogyan hozzam helyre, és megteszem! Hívj!" Julia ezt az üzenetet is kitörölte, és ezúttal sem fordult meg a fejében, hogy elmentse a telefonszámot. Kikapcsolta a mobilját, a laptoppal együtt a kávézóasztalra tette, visszasétált az ágyába, és próbálta Gabriel szomorú és megkínzott hangját kiverni a fejéből. Másnap és az azt követő nap sem hagyta el a lakását. Különböző pizsamákban töltötte az egész idejét, és hangos zenével meg Alexander McCall Smith megviselt zsebkönyveivel igyekezett elterelni a figyelmét. Az edinburghi történetei voltak a kedvencei, mert vidámak, sejtelmesek és okosak voltak. Nagyon kellemesen és felettébb megnyugtatón hatottak a lelkére. A történetek miatt olyan skót finomságokra lett éhes, mint a kása, a Walkers keksz és az Isle of Mull cheddar (nem feltétlenül ebben a sorrendben). Bár az éjszakát Gabriel karjaiban töltötte, a nagyon fájó reggeli események kijózanították, és soha

ennyire eltökélten nem határozta még el, hogy nem hagyja magát megint összetörni. Már összetört egyszer, ö törte össze. Ezért megesküdött, hogy soha többet nem fordulhat elő, hogy a lelke újra megsérüljön. Senki miatt. Ezért a következő három döntést hozta: Első: Nem fogja lemondani Emerson óráit, mert szüksége volt a Dante-szemináriumra ahhoz, hogy a hozzáértését bebizonyítsa. Második: Nem hagyja abba az iskolát és nem megy haza gyáván Selinsgrove-ba. Harmadik: Talál magának egy másik konzultánst, és Emerson háta mögött olyan gyorsan elvégzi a papírmunkát, ahogy csak tudja. Már majdnem éjfél volt kedden, amikor végre bekapcsolta a telefonját, hogy ellenőrizze az üzeneteit. A hangpostája megint megtelt. Az égre emelte a tekintetét, amikor látta, hogy - nem meglepő módon - az első üzenet Gabrieltől van. Hétfő reggel érkezett. „Julianne... Hagytam valamit tegnap este a teraszon. Láttad? Elolvastad a kártyát? Kérlek, olvasd el! Most jut eszembe, fel kellett hívnom Paul Norrist, hogy adja meg a mobilszámod. Azt a magyarázatot adtam, hogy beszélnem kell veled a diplomamunkádról, ha esetleg kérdezne valamit. Észrevetted, hogy itt felejtetted az iPodod? Azt hallgatom. Meglepődtem, hogy szereted az Arcade Fire-t. Az Interventiont hallva pedig még jobban elcsodálkoztam azon, hogy egy ennyire harmonikus... és boldog ember miért hallgathat egy ilyen tragikus dalt. Szeretném neked személyesen visszaadni az iPododat. Szeretném, ha beszélnél hozzám. Kiabálj velem! Atkozz! Vágj bármit a képembe! Bármit, csak a csendet ne, Julianne! Kérlek! [nagy sóhaj] Csak pár pillanatot adj az idődből, ennyi, amit kérek! Julia kitörölte az üzenetet, majd ^kisétált a skótkockás flanelpizsamájában a teraszra. Felvette a csokor közepébe dugott kártyát, apró darabokra tépte, majd a korláton át szétszórta a pázsitra. Fogta a már elhervadt jácintot, és azt is utánadobta. Mélyen beszívta a hideg esti levegőt, majd visszafutott a melegbe, bevágva maga mögött a bejárati ajtót. Amikor lenyugodott, meghallgatta a következő üzenetet, ami szintén Gabrieltől jött. Aznap délután hívta. „Julianne, tudtad, hogy Rachel egy isten háta mögötti kanadai szigeten van? Sem a telefonját, sem az e-mailjeit nem tudja megnézni. Az isten szerelméért, még Richardot is fel kellett hívnom, amikor nem vette fel a telefont. Meg akartam kérni, hogy próbáljon meg ő is elérni téged, mivel az én üzeneteimre nem válaszolsz. Aggódom miattad! Kérdezősködtem, és senki, még Paul sem látott napok óta. Fogok küldeni neked egy e-mailt, de hivatalos lesz, mert az egyetemnek hozzáférése van a fiókomhoz. Remélem, ezt az üzenetet hamarabb megkapod, különben azt fogod hinni, hogy megint egy seggjej vagyok. De nem vagyok Csak hivatalos e-mailnek kell tűnnie. Ha válaszolsz rá, ne felejtsd, hogy az adminisztrációról bárki olvashatja azokat a leveleket. Úgyhogy legyél óvatos, mit írsz! Holnap látlak az előadáson. Ha nem leszel ott, fel fogom hívni az apádat, és megkérem, hogy keressen meg. Mert lehet, hogy már buszon ülsz Selinsgrove felé. Hívj fel, kérlek! Vasárnap óta vissza kell fognom magam, hogy ne menjek át hozzád mindennap. [hosszú szünet] Csak tudni akarom, hogy jól vagy-e. Csak két szó, Julia! Csak két szót írj! írd meg, hogy jól vagy! Csak ennyit kérek. " Julia gyorsan bekapcsolta a számítógépét és ellenőrizte az egyetemi postafiókját. Az érkezett üzenetei között ott csücsült piszkos bomba módjára Gabriel O. Emerson professzor következő levele. Kedves Miss Mitchell! Beszélnem kell önnel egy sürgős ügyben. Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot amilyen gyorsan csak

A következő telefonszámon érhet el: 41 6-5550739 (mobil) Üdvözlettel, Prof. Gabriel O. Emerson adjunktus Olasz Tanszék/ Középkori Tanulmányok Torontói Egyetem Julia gondolkodás nélkül törölte az e-mailt és a hangüzenetet is, majd gyorsan írt Paulnak egy levelet, amiben elmagyarázta, hogy túl beteg ahhoz, hogy részt vegyen Emerson professzor másnap délutáni előadásán, és megkérte, adja át ezt az üzenetet neki. Megköszönte a fiú számtalan e-mailjét, és elnézést kért, hogy nem válaszolt korábban, végül megkérdezte tőle, lenne-e kedve elmenni vele a Royal Ontario Múzeumba, megnézni a firenzei kiállítást, miután meggyógyult. Másnap a délutánja nagy részét azzal töltötte, hogy megfogalmazta puhatolózó e-mailjét a filozófia tanszék professzorának, Jennifer Leamingnek. A professzornő Aquinói-specialista volt, akit Dante is érdekelt. Bár Julia nem ismerte személyesen, Paulnak volt vele órája, és nagyon kedvelte. Fiatal volt, vicces és nagyon népszerű a hallgatói körében. Totális ellentéte Emerson professzornak. Julia bízott benne, hogy Leaming professzor fontolóra veszi, hogy elvállalja a diplomamunkája irányítását, és ezt a reményét finoman meg is pedzette neki az e-mailben. Julia meg akarta Paullal beszélni a váltást, és ki akarta kérni a véleményét, de nem tudta rászánni magát. Biztosra vette ugyanis, hogy a fiú arra a következtetésre jutna, hogy Emerson visszautasította, és valószínűleg kérdőre vonná Gabrielt emiatt. Ezért inkább elküldte az e-mailt Leaming professzornak, és remélte, hogy szívesen fogadja és gyorsan válaszol. Este még egyszer ellenőrizte a hangpostáját, és egy újabb üzenet várta Gabrieltől. „Julianne, szerda este van. Hiányoltalak az előadásomról. Tudod, hogy a puszta jelenléteddel felvidítod a termet? Sajnálom, hogy ezt korábban soha nem mondtam neked. Paultól tudom, hogy beteg vagy. Vihetek neked csirkelevest? Fagyit? Narancslevet? Leteszem az ajtód elé. Nem kell találkoznod velem. Kérlek, hadd segítsek! Borzalmasan érzem magam, hogy tudom... otthon vagy egyedül, betegen, és nem tehetek érted semmit. De legalább kiderült, hogy biztonságban vagy, és nem egy Greyhound buszon ülsz valahol. [szünet, torokköszörülés] Emlékszem, hogy megcsókoltalak. Visszacsókoltál. Visszacsókoltál, Julia. Tudom, hogy igen. Nem érezted? Van valami közöttünk. Vagy legalábbis volt. Kérlek, beszélnünk kell! Nem várhatod el, hogy bár felfedtem az igazi énedet, de még csak esélyem sincs beszélni veled róla. El kell magyaráznom néhány dolgot. Többet is, mint néhányat, ugye? Csak hívj vissza! Csak ezt az egy beszélgetést kérem. Szerintem tartozol ennyivel. " A férfi hangja egyre kétségbeesettebb lett az üzeneteiben. Julia kikapcsolta a telefonját, és készakarva elfojtotta a vele született empátiáját. Tudta, hogy az egyetemnek van hozzáférése Gabriel e-mailjeihez, de nem érdekelte. Véget kellett vetnie az üzeneteinek, mert képtelen lesz továbblépni, ha Emerson nem hagyja békén. És nem úgy tűnt, mint aki egyhamar feladja. Így hát Julia megírta az üzenetet, és elküldte a férfi egyetemi címére, szavakba öntve az összes fájdalmát és mérgét. Dr. Emerson! Hagyja abba a zaklatást! Nem akarok többet hallani magáról! Sőt, még azt is szeretném elfelejteni, hogy ismerem. Ha nem hagy békén, kénytelen leszek zaklatási panaszt beadni. És ha felhívja az apámat, akkor is meg fogom tenni. Azonnal. Ha azt hiszi, hogy egy ilyen semmiség eltérít a tanulmányaimtól, akkor nagyon téved. Új konzultánsra van szükségem, nem egy buszjegyre hazafelé. Üdvözlettel: Miss Julia H. Mitchell

alázatos végzős hallgató, többet- térden-mint-egy-átlagosPS.: Jövő héten vissza fogom adni az M. P Emerson-ösztöndíjat. Gratulálok, Abélard professzor! Senki nem éreztette még velem, mint ahogy maga tette vasárnap reggel, hogy olyan olcsó lennék. Julia átolvasás nélkül megnyomta a küldés gombot, majd a lázadás hevében lehúzott két tequilát és elkezdte hallgatni az All the Pretty Facest a The Killerstől. Nagy hangerővel. Újrajátszásra Bridget Joneshoz illő pillanat volt, ha van ilyen egyáltalán. Elkapott egy hajkefét a fürdőszobából, és mikrofonként használva énekelt bele, miközben körbetáncolt a szobában, ezúttal a pingvinnel díszített flanelpizsamájában, nem is kicsit nevetségesnek tűnve. Furcsán, veszélyesnek, merésznek és dacosnak érezte magát. Az elküldött dühös levelét követő napokban minden kapcsolat megszakadt Emerson professzorral. Különös módon mindennap várta, hogy jelentkezik a férfi, de nem történt meg. Egészen a következő keddig, amikor egy újabb hangüzenet érkezett. „Julianne, mérges és megbántott vagy. Megértem. De ne hagyd, hogy a dühöd elvakítson, és ezért lemondj valamiről, amit te nyertél el azzal, hogy bekerültél az MA-hallgatók krémjébe! Kérlek, ne foszd meg magad csak azért a pénztől, amin hazamehetsz meglátogatni apukádat, mert én seggfej voltam. Sajnálom, hogy olcsónak érezted magad miattam. Biztos, hogy amikor Abélard-nak neveztél, nem bóknak szántad. De Abélard igazán törődött Hélöise-zal, és én is törődöm veled. Úgyhogy ebben az értelemben van hasonlóság. Ugyanúgy megbántotta a lányt, ahogy én tettem. De a szíve mélyéből sajnálta, hogy megsebezte. Olvastad a levelét, amit a lánynak írt? Olvasd el a hatodik levelet, és figyeld meg, hogy megváltozik-e a véleményed róla... és rólam! Az ösztöndíjat eddig azért nem kapta meg senki, mert soha nem találtam olyan embert, mint te, aki elég különleges lett volna az elnyerésére. Ha visszaadod, akkor a pénz ott fog ülni az alapítvány bankszámláján, és senkinek nem válik hasznára. Nem fogom másnak odaadni, mert az a te pénzed. Ki akartam hozni a jót a gonoszból. De megbuktam ebben is, mint minden másban. Minden, amihez hozzáérek, fertőzött lesz vagy elpusztul... [hosszú, szünet] Van viszont, amiben segíthetek neked, ez pedig egy új konzultáns keresése. Katherine Picton professzor a barátom, és bár már nyugdíjas, de beleegyezett, hogy találkozzon veled megbeszélni, hogy esetleg vezesse ő a diplomamunkádat. Ez óriási lehetőség lenne neked, több szempontból is. Arra kér, hogy a lehető leghamarabb veddfel vele közvetlenül a kapcsolatot e-mailben a K Picton kukac U Toronto pont CA-n. Tudom, hogy már nem tudod visszamondani az előadásaimat, bár egészen biztos, hogy ezt szeretnéd. Megkeresem az egyik kollégámat, hátha felügyelné a kiscsoportos tanulásodat, amivel elég kreditet szerezhetsz a vizsgázáshoz még akkor is, ha már nem jársz az órámra. Aláírom a kijelentkezésedet, és elrendezem a MA osztállyal. Csak mondd meg Paulnak, hogy mit szeretnél, és hogy adja át nekem az üzenetedet. Tudom, hogy nem szeretnél beszélni velem. [torokköszörülés] Paul jó ember. [motyogás...] Audentesfortuna iuvat. [szünet, a hangja szinte suttogássá halkul] Sajnálom, hogy többé már nem akarsz ismerni. Az életem hátralévő részében bánni fogom, amiért elpazaroltam a második esélyemet, hogy megismerjelek. Mindig érezni fogom a hiányodat. De nem zavarlak többé. [két torokköszörülés] Viszlát, Julianne! " [nagyon hosszú szünet, mielőtt Gabriel végül Julia le volt taglózva. Csak ült tátott szájjal, kezében a mobillal, és próbálta felfogni a férfi üzenetét. Újra és újra meghallgatta, bogozgatta a szavakat, de az egyetlen rész, amit könnyedén értett, az a Vergilius-idézet volt. Merni tudó szíveké a világ. Csak a professzor tudta egy bocsánatkérő hangüzenetben is bizonyítani a műveltségét és rögtönzött

előadást tartani Pierre Abélard-ról. A lány felülkerekedett a bosszúságán, és úgy döntött, nem követi a férfi tanácsát, és nem olvassa el Abélard leveleit. Inkább az üzenet sokkal érdekesebb részére figyelt, ahol szóba került Katherine Picton neve. A hetvenéves Picton professzor Oxfordban végzett Dante-specialista volt, aki Cambridge-ben és a Yale-en tanított, mielőtt elcsábította a Torontói Egyetem olasz tanszékének egyik rátermett vezetője. Köztudott, hogy komoly, igényes, briliáns szakember volt, és a műveltsége versenyzett Mark Musáéval. Julia karrierjén nagyot lendíthetett volna, ha sikeres diplomamunkát ír Picton professzor felügyelete alatt, s ezzel tisztában is volt. Picton professzor bárhová küldhetné doktori képzésre. Oxfordba, Cambridge-be, a Harvardra. Gabriel maga adta meg Julia életének legnagyobb karrierlehetőségét szépen becsomagolva és színes, csillogó masnival csinosan átkötve. Azt a lehetőséget, ami sokkal többet ért, mint egy oldaltáska vagy az M. P. Emerson-ösztöndíj. De vajon láncra ver-e ez az ajándék? Vezeklés, gondolta Julia. Helyre akar hozni minden rosszat, amit valaha tett velem. Gabriel megkérte Katherine Pictont, hogy tegyen meg neki egy szívességet Julia kedvéért. Nyugalmazott tanárok ritkán, ha egyáltalán vezettek doktori disszertációkat, MA-diplomamunkákról nem is beszélve. Ez óriási szívesség volt, aminek érdekében Emersonnak biztosan mindent be kellett dobnia Katherine-nél. Mindezt értem tette! Miután minden szögből kielemezte az új információt, Julia félretolt minden más gondolatot, hogy egyetlen egy dologra koncentrálhasson, ami szégyenteljes rettegéssel töltötte el a szívét. Gabriel elköszönt tőlem? Még háromszor meghallgatta az üzenetet, aztán nem kevés öniróniával álomba sírta magát. Minden dacossága ellenére ott volt benne a szenvedély, amely párjára talált Gabrielben. És ezt nem lehetett eloltani, hacsak Julia nem hajlandó kiiktatni önmaga egy részét. Másnap kora reggel felhívta Pault azzal az ürüggyel, hogy megbeszéljék a találkozásukat még Emerson előadása előttre. Reménykedett, hogy a fiú azt fogja mondani, hogy a professzor megbetegedett vagy titokzatos módon Angliába ment, netán elkapta a madárinfluenzát és ezért lemondta az előadásait a szemeszter hátralévő részére. Sajnos, egyik sem hangzott el. Julia úgy döntött, egészen addig folytatja a Dante-előadásokat, amíg Gabriel nem talál neki kiscsoportos lehetőséget. Ha viszont Picton professzor valóban elvállalja a konzultáns szerepét, a lány biztos volt abban, hogy kibírja Emerson óráit a szemeszter hátralévő öt hetében. Úgyhogy délután elbandukolt a tanszék irodájába, hogy ellenőrizze a postaládáját, mielőtt még Paullal találkozik. Majd’ megölte a kíváncsiság, amikor talált egy nagy pufi borítékot a rekeszében. Kivette, de nem látott rajta nevet. Nem volt megcímezve, nem szerepelt rajta a feladó neve vagy bármi a borítékokon szokásos jelölések közül. Végigfuttatta az ujját a ragasztó alatt, majd gyorsan kinyitotta. Megdöbbentette, amit benne talált. A kitömött borítékban, mint egy holló tollai ékeskedett egy fekete csipkemelltartó. Az ö fekete csipkemelltartója. Az a fekete csipkemelltartó, amit, sajnos, otthagyott Gabriel szárítójának a tetején. Ekkora szemetet! Olyan mérges lett, hogy remegni kezdett a teste. Hogyan meri visszajuttatni neki a postaládájában? Bárki, bárki állhatott volna mellette, amikor kinyitotta. Megpróbál megalázni? Vagy azt hiszi, ez vicces? (A lány nem vette észre, hogy az iPodja is benne volt.) - Szia, szépség! Julia rémületében vagy harminc centire felugrott és sikított. - Hűha, nem akartalak megijeszteni. Felnézett Paul kedves, sötét szemébe, és látta, hogy a fiú zavart arckifejezéssel figyeli. - Nagyon ijedős vagy ma. Mi az? - A borítékra mutatott, még mindig feltartott kezekkel.

- Szóróanyag. - Begyűrte a borítékot az új L.L.Bean-hátizsákjába, és mosolyt erőltetett magára. Készen állsz Emerson előadására? Szerintem jó lesz. - Nem hiszem. Megint pocsék kedve van. Figyelmeztetlek, hogy ne kezdj vele, mert magánkívül van két hete. - Paul arca komolyra váltott. - Nem akarom, hogy újra megismétlődjön, ami akkor történt, amikor hasonló kedvében volt. Julia hátradobta a haját, és elfintorodott. Az igazság az, hogy inkább neki kéne mondanod, hogy ő ne kezdjen velem. Dührohamot és egy fekete melltartót kaptam, ráadásul tangában vagyok. O az aki bajban van, nem én. - Annyira örülök, hogy jobban vagy! Nagyon aggódtam miattad. - Paul a lány kezéért nyúlt, hogy megfogja, majd kinyitotta a tenyerét és valami hideget tett bele. Rázárta Julia ujjait, és finoman megszorította. Julia elhúzta a kezét és kinyújtotta az ujjait. A tenyerében egy gyönyörű ezüst kulcstartó volt egy csíkos P betűvel, ami inga módjára lógott egy karikáról. - Kérlek, csak azt ne mondd, hogy nem fogadod el! Tudom, hogy nincs egy szép kulcstartód, és szerettem volna, ha tudod, hogy gondoltam rád a távolban. Ezért, kérlek, ne add vissza! Julia orcái szinte kicsattantak a pírtól. Nem fogom visszaadni - mondta. - Nem akarok olyan ember lenni, aki a kedvességet arculcsapással hálálja meg. Tudom, hogy milyen érzés az. - Gyorsan körülnézett, hogy biztosan egyedül vannak-e. - Köszönöm, Paul. Te is hiányoztál nekem. Közelebb lépett, habozva átkarolta a fiú hordónyi mellkasát, és az ujjai közé fogta a kulcstartót. Az arcát Paul inggombjaihoz nyomta, miközben megölelte. - Köszönöm - súgta, ahogy szinte eltűnt a fiatalember hosszú, izmos karjaiban. Paul a lány feje tetejéhez közelítette a száját, és óvatosan hozzáérintette a hajához. - Szívesen, Nyuszi. Nem vették észre, hogy egy szenvedélyfűtötte kék szemű Dante-specialista éppen akkor lépett be az ajtón, égve a vágytól, hogy kiderítse, vajon a tulajdonosa megtalált-e egy bizonyos dolgot. Megmerevedett, amiken meglátta a sugdolózó és ölelkező fiatal párt. És az Angyalkúró már rá is mozdult! - És ki volt hálátlan a kedvességedért? - kérdezte Paul, továbbra sem véve tudomást a sárkányról, aki a háta mögött állt és halkan tüzet okádott. - Áruld el, Nyuszi, és én helyre teszem a figurát. Vagy a nőt. Bárkit. - Az ajkai megint a lány hajára vándoroltak. - Tudod, hogy különleges vagy nekem, ugye? Ha bármikor szükséged van valamire, csak kérned kell. Amit csak akarsz. Rendben? Julia felsóhajtott a fiú mellének dőlve. - Tudom. A kék szemű sárkány hirtelen sarkon fordult és kiviharzott, s miközben eltűnt az előcsarnokban, az Angyalkúrót átkozta. Julia szabadult ki először az ölelésből. - Kösz, Paul. És köszönöm ezt is. - Mosolyogva feltartotta a kulcstartót. A világ végéig tudnám nézni ezt a mosolyt, gondolta a fiú. - Szíves örömest. Nem sokkal utána bementek az előadóterembe. Julia igyekezett kerülni a szemkontaktust a professzorral, és halkan nevetett Paul viccén. A fiú keze ismerősen a lány derekára csúszott, ahogy a helyükre irányította. A terem elejében Gabriel fortyogott, hosszú ujjaival megmarkolta a pulpitus szélét, és nem is engedte el. El a kezekkel a hátától. Nyuszikúró! A professzor gyilkos tekintettel meredt Paulra, amíg el nem vonta a figyelmét Julia hátizsákja. Azon töprengett, vajon hogyan varázsolta újjá azt az ocsmányságot, és miért nem használja inkább az

ő ajándékát. Valósággal kínozta a gondolat. Rachel elárulhatta, hogy tőlem van a táska? Elkezdte babrálni a csokornyakkendőjét, hogy felhívja rá a figyelmet. Az önsanyargatás jeleként vette fel. Azért viselte, hogy odavonzza a lány pillantását. De nagyon úgy tűnt, hogy nem járt sikerrel, mert Julia egyértelműen nem nézett rá. Inkább sugdolózott és nevetgélt Paullal. Sötét, hosszú haja repdesett, az orcái enyhén kipirultak, és a szája. Julia még szebb volt most, mint az emlékezetében. - Miss Mitchell, beszélnem kell önnel az óra után. - Gabriel a lány irányába mosolygott, majd gyorsan lenézett és az idegesen doboló lábán figyelte a fényesre vaxolt cipőjét. Már éppen azon volt, hogy elkezdje az órát, amikor megszólalt egy halk, de határozott hang a terem hátuljából, és beléfojtotta a szót. - Sajnálom, Professzor, de nem megy. Van egy sürgős megbeszélésem, ami halaszthatatlan. - Julia Paulra kacsintott. Gabriel lassan felemelte a fejét és a lányra nézett. Tíz végzős diák egyszerre szisszent fel és dőlt hátra a székében, attól tartva, hogy mindjárt felrobban a férfi, vagy tőr repül ki a szeméből, ami kizsigereli őket. Julia táncra hívta. És ő ezt tudta. A hangja, a közelsége Paulhoz, ahogy a haját egy kézzel a válla mögé dobta. Emerson figyelmét egy pillanatra elterelte a lány nyakának íve, a bőre bársonyossága és vaníliaillata, ami feléje lebegett, de az is lehet, hogy csak az emlékezetében élt. Mondani akart valamit, hogy kierőszakolja a beszélgetést, de tudta, hogy nem fog sikerülni. Ráadásul, ha cserbenhagyja a higgadtsága, Julia csak még jobban menekülni akar majd a szorításból, és akkor el fogja veszíteni. Pedig nem hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Sebesen pislogni kezdett. Természetesen, Miss Mitchell. Előfordul az ilyesmi. Kérem, írjon egy e-mailt, hogy egyeztethessünk egy időpontot. - Próbált mosolyogni, de rájött, hogy nem lenne hiteles. Csak a fél szája kunkorodna föl, ami miatt úgy festene, mint aki félig lebénult. Julia odafordult és ránézett, de a tekintete üres volt. Nem pirult el. Nem pislogott. Csak nagyon. üresnek tűnt. Gabriel észrevette ^a lány eddig még soha nem látott arckifejezését, és pánikba esett. Próbálok vele kedves lenni, ö viszont úgy néz rám, mintha itt sem lennék. Ennyire meglepő, hogy kedves is tudok lenni? Hogy meg tudom őrizni a hidegvérem? Paul az asztal alá rejtette a kezét, és gyorsan, de finoman megszorított Julia karját a könyökénél. Az érintése magához térítette a lányt, a fiatalemberre nézett, aki megrázta a fejét, a szemét pedig a terem eleje felé villantotta, majd vissza. Úgy tűnt, Julia feleszmélt a bambulásból. - Persze, Professzor. Majd máskor. - Biztos, ami biztos, elfordította a tekintetét, és várta, hogy elkezdődjön az óra. Gabriel gondolatai száguldoztak. Ha nem beszélhet vele ma, akkor beletelhet napokba vagy talán hetekbe, hogy elmagyarázza, amit akar. Ennyit képtelen volt várni. A különlétük felemésztette. Tudta, hogy minél tovább vár, Julia annál kevésbé lesz befogadó a magyarázatára. Valamit tennie kellett. Módot kellett találnia arra, hogy elmondhassa neki. Azonnal. Öö. úgy döntöttem, hogy a hagyományos szeminárium helyett ma előadást tartok. Dante és Beatrice kapcsolatát fogom megvizsgálni. Kiélezve arra, amikor Dante másodszor találkozott Beatricével, aki visszautasította. Julia elfojtott egy szisszenést, és kétségbeesett szemekkel Gabrielre nézett. Sajnálom, hogy ezt kell tennem - a férfi hangja békülékeny lett -, de nem maradt más választásom. Egy félreértés ütötte fel a fejét, amit el kell oszlatni, mielőtt túl késő lenne. Egy pillanatra találkozott a pillantásuk, majd Gabriel lenézett a jegyzeteire. Persze, azoknak semmi

hasznát nem vette ehhez az előadáshoz. Julia vére száguldott. Jaj, ne! Ugye, nem csinálja... Gabriel nagy levegőt vett, aztán belekezdett: - Beatrice nagyon sok mindent jelent Danténak. A legfontosabb, hogy számára ő a nőideál és a nőiség megtestesítője. Gyönyörű. Okos és vonzó, Minden tulajdonsága megvan, ami Dante szerint elengedhetetlen egy nőben. Amikor először találkoznak, még mindketten nagyon fiatalok, túl fiatalok bármilyen kapcsolathoz. Ahelyett, hogy beszennyezné a szerelmüket bármilyen sekélyes vagy ízléstelen tettel, úgy dönt, hogy áhítattal imádja, de a távolból, így tartva tiszteletben a korát és a tapasztalatlanságát. Az idő telik. Újra találkozik Beatricéve, aki nagyon tehetséges fiatal lánnyá érett, még ügyesebb és gyönyörűbb lett. Dante érzései csak felerősödnek, bár a lány másnak a felesége. A vonzalmát versek írásába önti, számos szonettet ír Beatricéhez, és nem saját a feleségéhez. Dante nem ismeri Beatricét. Nagyon kevés kapcsolat van közöttük. Ennek ellenére csodálja a távolból. Miután huszonnégy éves korában meghal a lány, Dante az írásaival ünnepli őt. - Isteni színjáték Dante leghíresebb műve. Beatricének sikerül meggyőznie Vergiliust, hogy vezesse végig Dantét a Poklon, mert ő, aki egyike a Paradicsom kiváltságosainak, nem mehet le érte oda, hogy megmentse. Amikor végül Vergilius biztonságban átkíséri Dantét a Poklon, Beatrice csatlakozik hozzá, majd végigkalauzolja a férfit a Purgatóriumon és a Mennyországon. A mai előadásomban a következő kérdést szeretném felvetni: hol volt Beatrice, és mit csinált a két találkozásuk között? Dante ugyanis éveken keresztül várt rá. A lány tudta, hogy hol lakik. Ismerte a családját, és kedves volt, nagyon kedves volt velük. Ha annyira érdekelte, akkor miért nem írt a férfinak? Miért nem próbált meg kapcsolatba lépni vele? Szerintem a válasz egyértelmű. A kapcsolatuk teljesen egyoldalú volt. Dante törődött Beatricével. de Beatrice egyáltalán nem foglalkozott Dantéval. Julia majdnem leesett a székről. Minden hallgató szorgalmasan követte az előadást és jegyzeteket készített, bár Paul, Julia és Christa, akik ismerősek voltak a Dante-témában, semmi újdonságot nem találtak a hallottakban. Leszámítva a legutolsó részt, aminek vajmi csekély köze volt Dante Alighierihez és Beatrice Portinarihoz. Gabriel pillantása Juliára vándorolt, és talán egy gondolattal hosszabban időzött el rajta, még mielőtt Christához fordult és flörtölve rámosolygott. Julia füstölgött. A férfi szándékosan csinálta ezt. Szándékosan nézett rá, hogy aztán minden figyelmével Christa-a-Gollumot tüntesse ki, hogy éreztesse vele, milyen könnyen lecserélhető. Rendben. Ha el akarja játszani a féltékenykedö játékot, akkor legyen. Julia elkezdett kopogni a tollával a jegyzetfüzetén, de csak annyira, hogy az zavaró legyen. Amikor a professzor összeszűkült szemei a termet pásztázik, hogy honnan jön a hang, és megakadtak a lány bal kezén, akkor Julia a jobb kezét Paulához közelítette és megszorította. Erre a padtársa szívmelengető mosolyt küldött felé, ő pedig a szempilláin keresztül nézett fel rá. Kinyitotta az ajkait, megvillantotta a fogait, és a tőle telhető legkedvesebb, legédesebb mosollyal örvendeztette meg a fiatalembert. A terem elejéből egy félig morajlás-, fél köhögésféle arra késztette Pault, hogy szakítsa el a tekintetét Juliáról és nézzen egyenesen bele a nagyon mérges Emerson professzor szemébe. A fiú azonnal visszahúzta a kezét. Gabriel önelégülten vigyorogva folytatta az előadását anélkül, hogy egyszer is megakadt volna a gondolatmenete, majd megfordult, hogy a táblára írjon. Nem egy hallgató döbbent meg, amikor meglátták az írást: A való életben Beatrice nagyon is boldog volt:, amiért Dantét a Pokolban hagyhatta, mert egyáltalán nem érdekelte, hogy betartsa az ígéretét.

Julia nézett föl utoljára, mert még mindig pufogott az előzők miatt. Akkor Gabriel már a hátát a táblának döntve állt keresztbe font karokkal, és fölényeskedő kifejezés terült szét az arcán. A lány ott, abban a pillanatban döntötte el, hogy akkor is letörli a képéről azt a magabiztos vigyort, ha kirúgják miatta. Azonnali hatállyal. Felemelte a kezét, és kivárta, amíg a férfi felszólítja. - Ez nagyon arrogáns és öncélú gondolat, Professzor. Paul megszorította a lány karját, és finoman megrángatta. - Megőrültél? - súgta. Ám Julia figyelmen kívül hagyta ezt, és folytatta: - Miért Beatrice a hibás? O ennek az egésznek csak az áldozata. Amikor Dante találkozott vele, még tizennyolc sem volt. Elképzelhetetlen volt, hogy együtt legyenek, leszámítva, ha Dante pedofil volt. Azt állítja nekünk, Professzor, hogy Dante gyerekeket molesztált? Az egyik lány felszisszent. Gabriel összevonta a szemöldökét. - Persze, hogy nem! Valós vonzalmat táplált iránta, és az a vonzalom akkor sem csökkent, amikor külön voltak. Ha Beatrice valaha is vette volna a bátorságot, hogy megkérdezze, akkor ezt el is mondta volna neki. Egyértelműen. Julia oldalra billentette a fejét, és összeszűkítette a szemeit. Ezt elég nehéz elképzelni. Úgy tűnik, Dante életében minden a szex körül forog. Nem tud a nőkhöz másként viszonyulni. És az egyértelmű, hogy nem üldögélt otthon péntek és szombat esténként Beatricére várva. Ezért is egészen biztos, hogy nem foglalkozott a lánnyal. Gabriel arca elvörösödött, a karjait leengedte, és tett egy lépést Julia irányába. Paul azonnal felemelte a kezét, hogy elterelje a figyelmét, de a professzor nem foglalkozott vele, és egy lépéssel még közelebb ment. Végtére is férfi, és igénye van. öö. társaságra. Ha úgy jobban tetszik, ezek a nők segítőkész barátok voltak. Semmi több. Vonzalma Beatrice iránt változatlan maradt. Egyszerűen csak lemondott róla a várakozásban, mert egyértelmű volt, hogy nem látja többé a lányt. Ez pedig Beatrice hibája, és nem az övé. Julia bájosan mosolygott, miközben fente a kését. - Átkozott legyek, ha ez vonzalom! És egészen pontosan miben is voltak ezek a barátok olyan segítőkészek, Professzor? Hmm? Ok nem barátok, hanem nuni mókusok. Egy barát nem azt akarja, hogy jó életünk legyen? Boldog életünk? És nem akar belekapaszkodni a múló élvezetekbe, mint egy öreg kéjvágyó szexmániás, nem igaz? Julia látta, hogy Gabriel arca megrezdül, de nem törődött vele, folytatta tovább: - Köztudott, hogy Dante szeretői névtelenek és erkölcstelenek voltak. Szokása volt felcsípni nőket a húspiacon, és szerintem egyszerűen csak eldobta őket, amikor végzett. Nekem egy ilyen alak nem tűnik olyannak, aki Beatricének vonzó lenne. Nem beszélve arról a tényről, hogy volt egy Paulina nevű szeretője is. Azonnal tíz fürkésző szempár szegeződött Juliára. Mélybordó színűre pirult, de folytatta kissé idegesen: Én. Én egyszer találtam valamit egy philadelphiai nőtől, aki előásott egy bizonyítékot a kapcsolatukról. Ha Beatrice nem vonzódott Dantéhoz és később visszautasította, az teljesen érthető. Beképzelt, kegyetlen férfi volt, aki a nőket játékszerként használta a saját szórakoztatására. Ezen a ponton Christa és Paul is azon töprengett, hogy mi a fészkes fene történt a Danteszemináriumukkal, és miért nem hallottak eddig soha a philadelphiai Dante-szakértőről meg a Paulina neve szeretőről. Csendben megfogadták, hogy mostantól több időt töltenek majd a könyvtárban. Gabriel a terem hátulja felé nézett.

- Szerintem valamennyire ismerős vagyok a témában, és a nőt is ismerem, akiről beszél, bár nem philadelphiai. Egy isten háta mögötti, pennsylvaniai faluból származik, és fogalma sincs, hogy miről beszél, úgyhogy jobban tenné, ha megtartaná magának a véleményét. Julia orcái lángoltak. - Ez egy ad hominem kifogás. A származási helye nem csökkenti a szavahihetőségét. Dante és a családja is egy isten háta mögötti helyről származik. Nem mintha ezt Dante valaha is be merné vallani. Gabriel ^vállai alig észrevehetőn remegtek, ahogy próbált önfegyelmet erőltetni magára. Aligha nevezném a tizennegyedik századi Firenzét isten háta mögöttinek. És ami a szeretőt illeti, ez az egész csak egy vacak kutatás. Sőt, tovább megyek. Annak a nőnek a feje semmi mással nincs tele, mint visszataszító szeméttel, és egyetlen bizonytéka sincs a feltételezgetéseire. Én nem utasítanám el csípőből a feltételezgetéseit, Professzor, hacsak nem tudja részletesen megcáfolni őket. És nem adott esélyt a vitára, csak gyalázkodva támadott. - Vágott vissza a lány, majd felvonta az egyik szemöldökét, és ő is remegett. Paul megfogta a kezét az asztal alatt, és megszorította. - Hagyd abba! - súgta olyan halkan, hogy csak ő hallhatta. - Most rögtön! Gabriel újra elvörösödött, és a száján át kezdte szedni a levegőt. - Ha az a nő tudni akarta volna, hogy Dante igazán mit érzett Beatrice iránt, akkor tudta volna, hogy merre találja a választ. Akkor nem olyanokat pufogtatna, amikről halványlila gőze sincs. És ezzel magát és Dantét is nevetségessé teszi. Nyilvánosan. Christa Emerson professzorról Juliára nézett, majd vissza. Valami nem stimmelt. Valami nagyon nem stimmelt, de még csak ötlete sem volt, hogy mi. Elhatározta, hogy kideríti. Gabriel újra a tábla felé fordult és írni kezdett, hogy lenyugtassa magát. Dante azt hitte, hogy álom volt. - A nyelvezet, amit Dante az első találkozásuk leírására használ, álomszerű. Különböző. személyes okokból nem bízik a megérzéseiben. Nem biztos abban, hogy ki a lány. Az a magyarázat is elképzelhető, hogy azt hitte, Beatrice egy angyal volt. Ezért később Beatrice teljes tévedésben van, amikor azt hiszi, hogy a férfi emlékszik mindenre az első találkozásukból, amit az arcába is vág, de nem adja meg neki az esélyt arra, hogy megmagyarázhassa. Pedig egyértelmű, hogy ha Beatricét angyalnak gondolta, akkor még csak nem is reménykedhetett abban, hogy visszatér. Dante mindent elmagyarázott volna a lánynak, ha az nem utasítja vissza még azelőtt, hogy erre módja lett volna. Tehát még egyszer, a zavartsága ebben a szituációban csakis Beatrice hibája. Nem az övé. Christa felemelte a kezét, és Gabriel vonakodva bólintott, de nagyon feszült lett, amíg arra várt, hogy a nő beszélni kezdjen. De Julia szólalt meg először Gollum helyett. - Az első találkozásuk elemezgetése egyértelműen irreleváns, Danténak ugyanis fel kellett volna ismernie a lányt, amikor másodszor meglátta, ha álom volt, ha nem. Miért tettette, hogy nem ismeri? - Nem tettette. Ismerős volt neki, de Beatrice felnőtt, Dante pedig meg volt zavarodva, és más dolgok is voltak az életében, amik lefoglalták a gondolatait. - Gabriel hangjából fájdalom érződött. - Biztosan ezt mondogatta magának, hogy tudjon éjszaka nyugodtan aludni, amikor nem dőzsölt mámorosan Firenze különböző belvárosi lobbijaiban. - Julia, elég legyen! - Paul már nem csak suttogott. Christa azon volt, hogy közbevágjon, de Gabriel feltartotta a kezét, hogy belefojtsa a szót. - Ennek ehhez semmi köze! A férfi beszívta és gyorsan kifújta a levegőt, mintha hiába próbálná kordában tartani az érzelmeit. Lehalkította a hangját és Juliát nézte, Paulra azonban nem is hederített, pedig látta, hogy odébb húzódott, hogy a testével Julia és közéje állhasson, ha esetleg szükség lenne rá.

- Ön sosem volt magányos, Miss Mitchell? Soha nem vágyódott társaságra, még akkor is, ha az csak testi és múlandó volt? Néha ennyi, ami jut. Olyankor elfogadja és hálás érte az ember, bár pontosan tudja, miről is szól az egész, de nincsen más választása. Ahelyett, hogy ennyire fölényes és önelégült lenne Dante életmódjával kapcsolatban, megpróbálhatna egy kis együttérzést mutatni. Gabriel becsukta a száját, amikor észrevette, hogy sokkal többet fedett fel, mint amennyit akart. Julia hűvösen bámult rá és várta a folytatást. Dantét kísértette Beatrice emléke. És csak rontott a helyzeten, nem javított, hogy senki nem ütötte meg a nő mércéjét. Senki nem volt elég gyönyörű, elég tiszta, senki nem váltotta ki belőle azt, amit Beatrice. Mindig akarta őt, csak lemondott arról, hogy valaha megtalálja. Higgyen nekem, ha előbb megjelenik és elmondja Danténak, hogy kicsoda, a férfi mindent és mindenkit otthagyott volna érte. Azonnal. - Gabriel szemei kétségbeesetten keresték Julia tekintetét. - Mégis mit kellett volna csinálnia, Miss Mitchell? Hmm? Világosítson fel bennünket! Beatrice visszautasította. Egyetlen értéke maradt, a karrierje. És amikor a lány ezt veszélyeztette, mit tehetett volna Dante? El kellett engednie, de ez a lány választása volt, nem az övé. Julia édesen mosolygott Gabriel nagy monológján, a férfi pedig tudta, hogy nem lesz szép, ami most következik. - Professzor, az előadása nagyon felvillanyozó volt. De van még egy kérdésem. Tehát azt mondja, hogy Paulina nem Dante szeretője? Akkor csak szimpla alkalmi szexpartner? Egy hangos reccsenés visszhangzott a teremben. Minden hallgató teljes és tökéletes sokkban bámult, miután Emerson professzor kettétörte a táblatollat. Úgy folyt végig a fekete tinta az ujjain, mint a csillagtalan éjszaka sötétje a tekintete pedig mérgeskék tűzre gyúlt. Ennyi. Ebből kurvára elég, gondolta Gabriel. Paul óvón maga mellé húzta Juliát, testével igyekezett takarni a lányt, amikor látta, hogy remeg a professzor válla. Az órának vége. Az irodámba, Miss Mitchell! Most! - Emerson professzor dühösen begyömöszölte a jegyzeteit és a könyveit az aktatáskájába, aztán kiviharzott a teremből és bevágta maga mögött az ajtót.

Tizenhatodik fejezet A hallgatók döbbentek ültek a már csöndes előadóteremben. Mivel a többségük nem volt Dantespecialista, gyorsan betudták az előbbi civakodást egy szórakoztató (bár aberrált) szócsatának. Az egyetemi előadók ugyanis könnyen szenvedélyessé válnak a tanított tárgyukkal kapcsolatban, ezt mindenki tudta. Vannak olyanok, mint Julia és a professzor, akik szenvedélyesebbek másoknál. Igaz, a mai előadás felért egy frontális ütközéssel, de nem volt teljesen meglepő. Nem, gondolta Paul, nem volt annyira bizarr, mint amik az előző szemeszterben történtek Singer professzornak a középkori kínzási módszereket taglaló szemináriumán. ami meglepően testközeli Ahogy a hallgatók lassan felmérték, hogy a ketrecharcos haláljáték, aminek a szemtanúi voltak, véget ért, és nem jön a következő menet (vagy a pattogatott kukorica), elkezdtek kifelé szivárogni, Christa, Paul és Julia kivételével. Christa szűk szemekkel méregette Juliát, majd a professzor után sietett, mint egy árva kiskacsa. Paul lehunyta a szemét és felmordult: - Öngyilkosjelölt vagy? Julia olyan volt, mint aki álomból rázza fel magát. - Mi? - Miért provokáltad ennyire? Így is keresi az okot, hogy kitehessen téged.

A lány csak most fogta fel a helyzet súlyát. Olyan volt, mintha egy másik ember lenne, aki csak úgy köpködi a mérgét és a dühét anélkül, hogy a hallgatóságára is gondolna. És most, hogy feleszmélt, olyan gyengének érezte magát, mint egy magányos és üres léggömb egy kisgyerek zsúrján. Lassan elkezdte összeszedni a dolgait, no és próbálta felkészíteni magát a beszélgetésre, amiről tudta, hogy nagyon kellemetlen lesz a professzor irodájában. - Nem hiszem, hogy oda kellene menned - vélekedett Paul. - Én sem akarok. - Akkor ne menj! Küldj neki egy e-mailt! Írd meg neki, hogy nem vagy jól, és hogy sajnálod! Julia egy pillanatig mérlegelte is ezt a lehetőséget. Nagyon-nagyon csábító volt. De tudta, az az egyetlen esélye a karrierje megmentésére, ha megacélozza magát, vállalja a büntetést, és utána megpróbálja összerakni a magánélete darabkáit. Ha ez egyáltalán elképzelhető volt. Ha nem megyek az irodájába, még dühösebb lesz. Ki is rúghat, és szükségem van az órára, különben nem fogok tudni májusban diplomázni. - Akkor veled megyek. Sőt, még jobbat mondok, inkább beszélek vele én először. - Paul egész magasságában kihúzta magát és megfeszítette a karjait. - Nem, te maradj ki ebből! Oda fogok menni, bocsánatot kérek, és hagyom, hogy kiabáljon velem. És ha megette a napi adagját belőlem, akkor el fog engedni. A kegyelem lényege nem a kényszer - motyogta Paul. Nem mintha bármit is tudna erről. Egyébként miért veszekedtetek? Danténak nem volt Paulina nevű szeretője. Julia gyorsan pislogott. - Találtam egy cikket Pia de’ Tolomeiről. Paulina volt az egyik beceneve. Pia de’ Tolomei nem volt Dante szeretője. Voltak pletykák szeretőkről és házasságon kívüli gyerekekről, úgyhogy nem tévedtél nagyot. De sajnálom, Julia, Emersonnak igaza van. Senki nem hiszi, hogy Pia Dante szeretője volt. Senki. Julia elgondolkozva rágta a szája belsejét. - De nem engedte, hogy elmagyarázzam. Én pedig csak. visszavágtam. Visszavágtál, oké. Ha bárki más lett volna, akkor örömtáncot járnék, hogy azt kapta a professzor, amit megérdemelt. Egy idegbetegpöcs. De a te esetedben tudom, hogy túlreagálta a dolgot. -Paul megrázta a fejét. - Hadd beszéljek vele én! Vele írod a diplomamunkádat, nem engedheted meg, hogy haragudjon rád. Ha túlmegy a határon, eljövök. És zaklatási panaszt nyújtok be ellene. A fiú nagyon aggodalmas arckifejezéssel nézett le a lányra. - Nem tetszik ez nekem. Őrjöng. - Mit csinálhat? O a nagy, gonosz professzor, én pedig a kis végzős. Nála van minden hatalom. - A hatalom furcsa dolgokat művel az emberekkel. - Mit akar ez jelenteni? Paul kidugta a fejét a terem ajtaján, hogy ellenőrizze az előcsarnokot. - Emerson egy kifacsart fasz. Singer professzorral is volt ügye, és ez azt jelenti. - Paul hirtelen elhallgatott és megrázta a fejét. - Ez azt jelenti, hogy. ? Ha zaklat téged, vagy rá akar venni, hogy csinálj neki dolgokat, akkor szóljál, és segítek. Beadhatunk egy panaszt. Julia üres tekintettel bámult rá. Nincs itt semmi baljós dolog. O csak egy zsémbes professzor, aki nem szereti, ha ellentmondanak neki. Majd meghúzom magam az irodájában, és akkor talán nem fog kidobni az órájáról.

- Remélem, hogy igazad van. Mindig nagyon profi volt a hallgatóival. De veled valahogy teljesen más a helyzet. Paul elkísérte Juliát a professzor irodájához, és bekopogott. Emerson villámgyorsan kitárta az ajtót. A tekintete még mindig dühös volt, a szeme kékje villogott. - Mit akar? - vágta oda Paulnak, közben a pillantása Juliára szórta a szikrákat. - Csak egy percet az idejéből - válaszolta Paul szelíden. - Nem most. Holnap. - De Professzor, én. - Holnap, Mr. Norris. Ne erőszakoskodjon! Paul aggódó pillantást küldött Julia felé, és a következőt tátogta: - Sajnálom. A professzor várt, amíg Paul eltűnik a sarkon, csak utána állt félre, hogy beengedje Juliát. Becsukta a lány mögött az ajtót, és az ablakhoz sétált. Ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel... Az irodában sötét volt, csak az asztali lámpa világított. Emerson lehúzta a redőnyöket, és most olyan távol állt Juliától, amennyire csak tudott, s közben a tintás kezével dörzsölte a szemeit. Julia páncél gyanánt maga elé vette a táskáját, és két kézzel kapaszkodott bele. Amíg Gabriel nem szólalt meg, a lány elfoglalta magát, és körülnézett a szobában. A szeme megakadt a széken. A nagyon kényelmetlen IKEA-szék, amin még szeptemberben ült a félresikerült találkozóján a professzorral, ami most ripityára törve és apró darabokban hevert szétszóródva a perzsaszőnyegen. Julia pillantása lassan a professzorra vándorolt a darabokról, majd vissza. Összettörte a széket. Összetört egy fém széket. Gabriel kinyitotta a szemét, és a lány szokatlan és veszélyes nyugalmat látott a kékség mélyén. - Ha bárki más lennél, kirúgatnálak. Julia összerezzent, ahogy meghallotta a férfi hangszínét. Megtévesztően nyugodt és puha volt, mint a bőrt simogató selyem. De az utózöngéje acélos és jéghideg. - Ez volt a legundorítóbb gyerekes viselkedés, amit valaha láttam. A tiszteletlenséged egyszerűen elfogadhatatlan. Azt pedig érzékeltetni sem tudom, hogy milyen mérges vagyok amiatt, amit Paulináról mondtál. Soha többé nem beszélhetsz így róla! Világos? Julia nyelt egyet, de túl feszült volt ahhoz, hogy válaszoljon. - Azt kérdeztem, hogy világos? - morogta Emerson. - Igen. - Az önuralmam pengeélen táncol. Jobban tennéd, ha nem feszegetnéd a határokat. És elvárom, hogy a harcaidat te vívd meg, és ne manipuláld Pault, hogy mentsen meg a saját hülyeségedtől! Megvannak neki a maga problémái. Julia a szőnyeget nézte, kerülte a szemkontaktust, mert a férfi szemei csak úgy villogtak a sötétben. Szerintem azt akartad, hogy veszítsem el a türelmem. Hogy mérges legyek és csináljak jelenetet, hogy legyen okod elmenekülni. Azt akartad, hogy úgy viselkedjek, mint az összes erőszakos seggfej, aki átvert téged. Nos, én nem vagyok erőszakos seggfej, és nem fogom ezt megtenni. Julia a kifacsarodott székmaradványra nézett (egy szép svéd székre, ami rövid élete alatt semmi kárt nem tett senkiben), majd vissza a professzorra. De nem vitatkozott. Gabriel kidugta a nyelvét és megnyalta az ajkát. - Ez játék neked? Hmm? Járjunk túl egymás eszén, mint valami Prokofjev-darabban? O Péter, én pedig a farkas. És te mi leszel, a kacsa? Julia megrázta a fejét. - Ami ma történt az előadásomon, soha többé nem történhet meg! Megértetted?

- Igen, Professzor. Julia megfogta a háta mögött a kilincset. Az ajtó be volt csukva. - Bocsánatot fogok kérni a csoporttól. Hogy még jobban kitegyél minket a pletykáknak? Nem fogsz ilyesmit csinálni! Miért nem beszéltél velem? Csak egy hívás. Egy találkozás. Az ajtón keresztül is beszéltem volna hozzád, az ég szerelméért. Ehelyett te úgy döntöttél, hogy az én kibaszott előadásom közepén beszélsz velem! - A postaládámba tetted a melltartómat. Azt hittem. - Használd a fejed! - vágott közbe Emerson. - Ha elpostázom, akkor nyoma lett volna papíron. Az pedig még gyanúsabb lett volna. És nem akartam az iPododat a verandán hagyni a szakadó esőben. Julia meg volt zavarodva a férfi non sequitur gondolatától, de úgy döntött, inkább nem kérdezi meg. Én kezdtem ezt a baromságot azzal, hogy megváltoztattam az óra tárgyát, de te fejezted be, Julianne, te fejezted be atombomba módjára. Nem fogod otthagyni az órámat! Világos? Nem fogsz kilépni a programból! És úgy fogunk tenni, mintha ez az egész botlás meg sem történt volna, és reménykedjünk, hogy a többi hallgató annyira el van foglalva a saját életével, hogy nem vesz észre semmit. Gabriel egykedvűen nézte a lányt. - Gyere ide! - mutatott a szőnyegen egy pontra. Julia tett pár lépést előre. - Visszaadtad az ösztöndíjat? - Még nem. Az olasz tanszék vezetőjének madárinfluenzája van. - De kértél már időpontot? - Szóval tőle kértél időpontot, de nem volt benned annyi udvariasság sem, hogy küldjél nekem egy kétszavas üzenetet, amikor veszettül tudni akartam, hogy mi van veled? - morogta. - De nem akarom a pénzt, és. - Visszamondod az időpontot, elveszed a pénzt és befogod a szádat! Te csináltad a mocskot, és nekem kell eltakarítanom utánad. - Sötéten nézett a lányra. - Érthető voltam? Julia benntartotta a lélegzetét, és nem szívesen, de bólintott. - Az e-mail, amit küldtél, gyalázatos, igazi arculcsapás a sok üzenet után, amit hagytam neked. Lehallgattad valaha a hangpostádat? Vagy csak kitöröltél mindent? - Meghallgattam őket. - Meghallgattad, de nem hitted el. Biztos, ami biztos, nem válaszoltál. A zaklatás szót használtad az e-mailedben. Mi a francot reméltél, mit érhetsz el ezzel? - Öö. nem tudom. Gabriel csökkentette a köztük lévő távolságot, és már csak centikre állt a lánytól. - Könnyen elképzelhető, hogy valaki már megjelölte azt az e-mailt magának. Ha még ki is törlöm, amit megtettem, akkor is megtalálhatják. Az e-mailek örökéletűek, Julianne. Soha többé nem írhatsz nekem e-mailt! Világos? - Úgy tűnik, te vagy az egyetlen ember, aki minden idegszálamat kisüti, és ezen szó szerint az összeset értem. Julia az ajtó felé kapta a tekintetét, s abban reménykedett, hogy gyorsan kitárhatja és elmenekülhet. - Nézz rám! - súgta a professzor. Amikor a lány belenézett a szemébe, a férfi folytatta: - Kell egy kis kárelhárítást végeznem. Christát már elintéztem, még Paul vár a sorára, hála neked. Christa csak nyűg, de Paul igazán jó kutatóasszisztens volt. Jó kutatóasszisztens volt? - Kérlek, ne rúgd ki Pault! Az én hibám, hogy idejött. Megígérem, hogy nem fog semmit sem

mondani. - könyörgött a lány. - O az, akit akarsz? - Gabriel hangja jéghideg lett. Julia a táskáját babrálta. - Válaszolj! - Megpróbáltam. - És? - És. semmi. Nem tűnik semmiségnek, amikor a postaládák előtt a karjaiban látlak. Akkor sem tűnik semmiségnek, amikor úgy kopog az ajtómon, mint valami lovag, aki megharcolna velem a védelmedben. Miért nem mondod meg, mit akarsz, Julianne? Vagy csak a Nyuszira hallgatsz? Gabriel hangja csöpögött a szarkazmustól. Julia szemei elkerekedtek meglepettségében, de nem szólt semmit. Nem tudta, mit mondhatna. - Rendben. Feladom. - A férfi gőgösen az ajtó felé mutatott. -Paulé lehetsz. Beletelt egy pillanatba, amíg Julia agya lépésre kényszerítette a lábait, de végül sikerült. Leszegett fejjel és beesett vállal, kísértetiesen hasonlítva egy szegett szárnyú lepkéhez, sétált az ajtó felé. De megmaradt a helye a csoportban, nem rúgták ki. Csekély vigasz a többi veszteségért, amit éppen elszenvedett. Gabriel mozdulatlanul állt, miközben a lány az ajtóval bajlódott. Aztán Julia ügyetlenkedését látva felnyögött. Mögé lépett és -kezével a lány bal csípőjét súrolva - kinyitotta az ajtót. Amikor Julia nem húzódott el, közelebb hajolt és az ajkait a füléhez közelítette. - Akkor ez az egész gyötrelem a semmiért volt? Julia érezte hátulról a férfi testének melegét. A mellkasából sugárzott át az ő lapockáiba. A csokornyakkendő selyme a hajának súrlódott és áthatolt rajta egészen addig, amíg már a nyakát érintette, amin szinte kirobbant a libabőr. - A semmiért tettél ki minket szóbeszéd tárgyának? - Kegyetlen voltál. - Ahogy te is. - Megbántottál. - És te is megbántottál. A bosszú volt minden, amit akartál? -Gabriel folytatta a suttogást, meleg lehelete a lány orcáját súrolta. -A kis nyusziból igazi vadmacskává változtál. Ma nagyon mélyen belém vájtad a körmeidet, kiscicám. Minden szavad vért kívánt. Most boldog vagy? Most, hogy minden hallgatóm előtt megszégyenítettél azzal, hogy felfedtem az összes titkos bűnöm? A hiúság máglyája lángolt, amit te gyújtottál be. Még közelebb vitte az ajkait a lány füléhez, aki megborzongott a leheletétől. - Gyáva vagy. - Nem vagyok gyáva! - Te vagy, aki kilépsz. - Te küldesz el. A fenébe már! Te mindent megcsinálsz, amit mondanak neked? Most hová tűnt az ádáz vadmacskám? - Én csak egy hallgató vagyok, Emerson professzor. Önnél van minden hatalom. Tönkre is tehet. - A nagy szart! Ezt gondolod? Hogy ez erőfitoktatás? - Gabriel kihúzta a táskát a lány görcsösen szorító ujjai közül, majd félretette. Megfordította Juliát, megfogta az arcát, és az orcái domborulatánál tartotta. - Azt hiszed, hogy tönkretennélek? A múltunk után? Nem nekem vannak problémáim a memóriámmal. Azt hiszed, hogy én boldog vagyok? Azt hiszed, hogy ezt akarom? Nyomorult vagyok. Hogy ennyi év után újra látlak és ilyen állapotban? Rád sem ismerek!

- Sosem adtál nekem lehetőséget. Honnan az ördögből tudnám, hogy mit akarsz, Julianne, amikor még beszélni sem akarsz velem? Nem mondasz semmit! - Kiabálással nem lehet rávenni, hogy beszéljek. Gabriel szenvedélyesen a lány ajkaira tapasztotta a száját, de csak rövid ideig, majd elszakította magát és Julia fülébe súgott. - Beszélj hozzám! - A férfi alsó ajka csábítón a lány fülcimpáját ingerelte. Julia csöndben volt, s érezte a közöttük feszülő energiát, mint egy folyamatosan tekeredő kígyót, ami egészben lenyeli. A düh és a szenvedély fűtötte őket. - Mondd el, mit akarsz, vagy tűnj el innen! Amikor Julia nem válaszolt, Gabriel hátrébb lépett. A lány rosszul lett a férfi testének hiányától, és még csak végig sem gondolta a szavakat, amik önkéntelenül elhagyták a száját. - Soha nem akartam mást. Gabriel belenézett a lány szemébe, majd megcsókolta. A szájuk szorosan összesimult, meleg lehelet a meleg lehelettel, az ajkak nedvesek és puhák. Gabriel a jobb kezével végigsimított a lány arcán, lassan el a füle mellett, egészen addig, amíg a tarkóját meg nem fogta. Ahogy az ajkai elnyelték Juliáét, az ujjai a lány bőrét dörzsölték, ezzel ösztönözve, hogy lazuljon el. Az ajkaik összeolvadtak, csúsztak és simogattak. Egy-két pillanat múlva Gabriel finoman hátradöntötte a lány fejét. Néma kérés volt ez. Nyílj meg nekem! Julia levegőt sem vett. Hogyan is tudott volna, amikor olyan heves volt az érzés. Magával ragadta a borsmenta íze, az Aramis illata, a férfi lehelete. Amikor nem érkezett reagálás a kérésére, Gabriel lassan kidugta a nyelvét és óvatosan elkezdte felfedezni a lány alsó ajkát, majd beszívta és ügyesen, csábítón ráharapott. Julia nagyot sóhajtott a furcsa, de bensőséges érzéstől. A férfi előcsalogatta a lány nyelvét, és összegabalyodva ingerelték egymást. Annyira új volt és mégis olyan ismerős! Ajkak, fogak, nyelvek finom játéka. A szenvedély megmaradt, de a düh átadta a helyét a mindent átjáró elektromosságnak, ami égett és sercegett körülöttük, miközben Julia kezdett egyre inkább felengedni. Bár az állkapcsa még feszes volt. Gabriel érezte. Ezért a bal kezét Julia orcájáról az állkapcsának vonalára csúsztatta, és simogatni kezdte, hogy lazuljon el. S ahogy a lány oldódott, ő úgy lett egyre merészebb. A nyelve hegyével megérintette Julia alsó ajkát, miközben magához húzta a szájával, és lassan a nyelvéhez érintette a sajátját. A találkozás szégyenlős volt. mintha a nyelvük először barátként találkozott volna, félénken és puhán, majd mint a szeretők, érzékin és erotikusan, miközben a hő csak úgy robbant a szájukban és a nyelvük tánca eggyé olvadt. Jobb volt, mint Gabriel várta. Sokkal jobb, mint az álmaiban vagy a képzeletében. Julia valós volt. Beatrice valós volt. Ahogy az ajkának nyomta a sajátját, pillanatokon belül tudta, hogy a lány az övé, testestül-lelkestül. Ha csak azokra a pillanatokra is. Olyan édes, gondolta Julia. Olyan meleg! Ujjai felfedező útra indultak a férfi hajában, s olyan közel húzta magához, hogy bepréselődött közé és az ajtó közé. Apró, törékeny teste Gabriel magas és izmos alakjának feszült. Emerson a jobb kezével védelmezőn átfogta a lány tarkóját, miközben hangos nyögés szakadt fel belőle. Miattam nyög. Hangos volt, nyers és erotikus. Julia élete végéig emlékezni fog erre a hangra, ahogy az ajkain vibrált, a szájában visszhangzott. Érezte, miként száguldozik a vére, forrón és sűrűn, ahogy a bőre kivirágzott Gabriel érintése alatt. Soha semmit nem akart jobban, mint érezni a férfi karjait maga körül, és az ajkait az övén. Nem volt Paul. Christa. Egyetem. Csak ők. Gabriel ajkai elnyelték őt, birtokolták. A tűz fellángolt bennük, ahogy a testük összeért, a puha

domborulat és a merev acél. Julia őrülten kapkodta a levegőt, de az sem segített. A feje szédült. Gabriel esküdni mert volna, hogy hallja a lány szívverését a felsőjén keresztül, annyira szorosan összepréselődtek. Bal kezével a lány blúza alá nyúlt, hogy ujjaival a csupasz bőréhez érjen a derekán. Újra felnyögött, miközben az ujjai rásimultak a lány derekának völgyére és magukénak tudták. Nem kellett ahhoz látnia, hogy tudja, gyönyörű és kecses. Aztán. Julia zihálni kezdett, a lélegzése kapkodó és egyenetlen lett. Gabriel nem akarta abbahagyni. Folytatni akarta, az íróasztalhoz vinni, hanyatt dönteni, hogy befejezhessék, amit elkezdtek. A lány minden négyzetcentiméterét fel akarta fedezni, és a sötét szemeit akarta nézni, miközben a testük felfedik a titkaikat. De az óvatossága közbeszólt, így lelassította a mozdulatait, pedig a teste belefájdult még a szétválás gondolatába is. Szorosan tartotta Juliát, még mindig védte a fejét, és három szemérmes csókot nyomott a nyitott szájába. Megsimogatta angyali puha ajkait, majd végig a nyakát is, a válláig. Még lehelt egy csókot a nyelve hegyével Julia füle alá, ami inkább volt ígéret, mint búcsú, majd megállt. Végighúzta a kezét a lány karján, aztán megpihent a csípőjén. Bonyolult mintákat rajzolt a hüvelykujjával, hogy Julia kinyissa a szemét. Megesküdött volna, hogy hallotta a szívük dobogását, amik őrülten, de mégis szinkronban kalapáltak az iroda csendjében. Julia tette ezt vele. Megbabonázta a vérét és a húsát Gabriel csodálattal lepillantott a lányra, és még egyszer a szétnyílt ajkaira csókolt. De ő nem válaszolt. Egészen közelről figyelte a lányt, kicsit pánikban. - Julia? Kicsim? Minden rendben van? Gabriel szíve kihagyott egy ütést, amikor a lány a karjaiban összecsuklott. Nem ájult el. Nem igazán. Csak úrrá lett rajta az érzés, a hatás, no meg a tápláló étel hiánya. De tudta, hogy Gabriel szorosan tartja a karjai közt. És azt is, hogy kedvesen a fülébe suttog. A férfi megsimogatta az arcát az ujjhegyeivel. Amikor ez nem váltott ki választ, az ajkait a lány homlokához érintette. - Beatrice? Julia szemei kipattantak. - Miért hívsz így? - Mert ez a neved - mormolta a férfi, a lány haját simogatva. -Minden rendben van? Julia hangosan beszívta, majd kifújta a levegőt. - Azt hiszem. Gabriel újra megcsókolta a homlokát. Juliának hirtelen eszébe jutott a férfi dühe és furcsán csillogó kék szeme. - Ez nem helyes. A professzorom vagy. Nagyon nagy bajban vagyok. Próbálta magát kiszabadítani a szorításból, de a karok nem engedték el. Nekidőlt az ajtónak. - Mit csináltam? - Egyik remegő kezét felemelte a homlokához. Gabriel arca elsötétült, és elengedte a lányt. - Csalódást okozol, Julianne. Én nem számolok be erről senkinek. Meg foglak védeni, ígérem. Felkapta Julia hátizsákját, a vállára csapta, majd egyik kezébe az aktatáskáját vette, a másikkal pedig átölelte a lány derekát, és magához húzta. - Gyere velem! - Paul vár rám. - Paul bekaphatja. Julia szemei megrebbentek. - Csak egy kis állat vagy neki, semmi más. - Nem vagyok kis állat, a barátja vagyok. O az egyetlen barátom Torontóban. - Én szeretnék lenni a barátod - mondta Gabriel, és lenézett a lányra. - És én nagyon közel fogom tartani magam mellett a kis barátomat, hogy még egyszer ne szökhessen meg. - Ez. bonyolult. És veszélyes. - Julia kényszerítette magát, hogy verje ki a fejéből a férfi szájának

érzését az övén, és koncentráljon a leküzdhetetlen problémájukra. De lehetetlen volt, főleg a hang miatt, amit a csókolózásuk alatt hallatott Gabriel, mert még mindig a fülében visszhangzott. Nyögés. - Akkor nem úgy tűnt, hogy bonyolultnak és veszélyesnek találod, amikor a lakásomban táncoltál az alsónadrágomban. Nem gondoltad bonyolultnak, amikor reggelit készítettél egy tálcára, amit a hűtőmbe tettél valamivel, amit legjobban szerelmeslevélként lehetne jellemezni. Most miért lett bonyolultabb minden, hogy megcsókoltalak? - Mert. kijöttünk a lakásból. Gabriel arckifejezése megkeményedett. - Nem, nem jöttünk. Az e-mailt leszámítva az egyetlen publikus bizonyíték a vitánk, ami még magyarázat tárgya. A bizonyítás terhe az ellenségeinknél van. Mi pedig tagadunk mindent. - Ez az, amit csinálni szeretnél? - Van más javaslatod? Ráadásul a szeminárium ideje alatt nem volt köztünk kapcsolat. Gabriel lehajolt, hogy felvegye a kulcstartót a földről. - Ez a tiéd? Julia elfordította a fejét. - P, mint Princeton? Vagy P, mint Paul? - ugratta Gabriel, ahogy lóbálta a kulcsokat a lány előtt. Julia grimaszolva kikapta a kezéből a kulcsot, és elsüllyesztette a táskájában, amit a férfi tartott. A professzor mosolygott a lány reakcióján. - Várj itt, amíg megnézem, hogy Paul előkapta-e a fegyverét, hogy lelője a farkast és megmentse a kacsát. Gyorsan kikukkantott az előcsarnokba. Siess! Lépcsőzünk! - Sebesen kihúzta Juliát az ajtón, amit be is zárt maguk mögött. - Nem bánod, ha sétálunk? Átvághatunk a Victoria Collegénél és felmehetünk a Charles Streeten. Vagy hívhatok egy taxit is - súgta, miközben kinyitotta a lány előtt a lépcsőházba nyíló ajtót. - Hová viszel? - Haza. Julia azonnal ellazult. - Haza. velem - tisztázta a pontos úticélt, és a lányéhoz közelítette az arcát. - Azt hittem, hogy kisütöm az összes idegszálad. Gabriel felemelte a fejét és teljes magasságában kihúzta magát. - Azt is teszed. Az összeset. De hat óra van, te pedig majdnem elájulsz éhségtől. Nincs az az isten, hogy nyilvános helyre vigyelek azok után, ami történt. Nálad pedig nem tudok rendes vacsorát főzni. - De még mindig mérges vagy. Látom a szemedben. Biztos, hogy még te is haragszol rám. De remélhetőleg túltesszük magunkat rajta. Most, akárhányszor rád nézek, csak arra tudok gondolni, hogy megcsókoljalak. - Gabriel elengedte Juliát, és kezdte levezetni a lépcsőn. - Paul is haza tud vinni. - Megmondtam, hogy Paul bekaphatja. Te az én Beatricém vagy. Hozzám tartozol. - Gabriel, én nem vagyok senki Beatricéje. Az illúziónak véget kell vetni! Gabriel az egyik kezét a lány karjára tette, hogy megállítsa. - Egyikünknek sincs kizárólagos joga az illúziókhoz. Az egyetlen reményünk, hogy kiderítjük, kik is vagyunk valójában, és hogy ebben a valóságban tudunk-e mindketten élni. Egy életre elég nyugtalanságot okoztál nekem, és ennek ma este véget vetek. Le fogunk ülni és túlesünk azon a beszélgetésen, amit már tíz napja szerettem volna megejteni. Nem engedlek el addig a szemem elől, amíg ez meg nem történt. A vitának vége. Julia látta az eltökéltséget a férfi arcán, és megértette, hogy nem lenne értelme vitatkozni.

Miközben a professzor kivezette egy oldalajtón az épület háta mögé, a lány elővette a telefonját és küldött egy bűnbánó üzenetet Paulnak. Megírta, hogy jól van, csak túl zavarodott egy beszélgetéshez, és már hazafelé tart. Paul a lifteknél lófrált, és látótávolságon kívül várta, hogy Julia előkerüljön. Egyszer-kétszer elsétált a professzor ajtaja előtt, de nem hallott semmit Nem akarta még jobban kihúzni a gyufát Emersonnál azzal, hogy az ajtó előtt vár. Ahogy megkapta az üzenetet, visszarohant az irodához. Kopogott Emerson ajtaján, de senki nem válaszolt. Aztán a lépcsőházhoz futott és leszáguldott, reménykedve, hogy utolérheti Juliát. Gabriel Julia nyomában lépett be a lakásába. - Ebédeltél? - Nem emlékszem. - Julianne! És a reggeli? - Ittam egy kávét. A férfi káromkodott a bajsza alatt. - Jobban oda kellene figyelned magadra! Nem is csoda, hogy ilyen sápadt vagy. Gyere! Gabriel a vörös színű selyem olvasófotelhoz kísérte a nappaliban, leültette, majd gyengéden felemelte a lány lábait, és a puffra tette. - Nem kell itt ülnöm. Ülhetek a konyhában is, veled. Gabriel kedvesen ránézett, miközben begyújtotta a gázkandallót. Kezével Julia arcához nyúlt és hátrasimította a haját. Kismacskáknak fotelban kell kucorogniuk a tűz mellett egy ilyen napon. Itt nagyobb biztonságban vagy, mint a bárszékek egyikén. Vacsorát fogok készíteni, de el kell még mennem venni pár dolgot. Megleszel egyedül? - Persze, Gabriel. Nem vagyok életképtelen. - Ha megsülnél, akkor csak csavard le a kapcsolót, és a Pokol tüze kialszik. A lányhoz hajolt, és nyomott egy csókot a hajára, mielőtt kiment a lakásból. - Ígérd meg, hogy nem mész el, amíg visszaérek! - szólt vissza. - Megígérem. - Julia eltöprengett, vajon Gabriel tényleg ennyire fél-e attól, hogy elveszíti. Visszaemlékezett, hogy mi történt az előadáson és utána az irodában. Vajon az étel hiánya vagy Gabriel csókja miatt szédült meg? Nem ez lett volna az első alkalom, hogy ilyen hatással van rá. Egy pillanatra lehunyta a szemét, ahogy a kandalló halk morajlása zümmögött a fülében, és nagyon gyorsan álomba is szenderült. Egy szenvedélyes és kifejező női hang szólt a levegőben. Julia azelőtt felismerte a dalt, hogy kinyitotta volna a szemét. Gabriel Edit Piaf Non je ne regrette rien című számát játszotta. Szokatlan választás volt. Amikor Julia felpillantott, Gabriel mosolygott le rá, és pont úgy festett, mint egy zaklatott angyal. Egy angyal sötét hajjal, bűnös ajkakkal és csontig hatoló kék szemekkel. Fekete ingre és fekete nadrágra váltott, a felsője ujját pedig felgyűrte, így kilátszottak izmos alkarjai. - Julianne? - Mosolyogva nyújtotta a lány felé a kezét. Julia megfogta, és a férfi az ebédlőbe vezette. Gabriel fehér abrosszal terítette le az asztalt, és gyertyákat gyújtott míves ezüst gyertyatartóban. A lány két terítéket látott porcelánnal, kristállyal és ezüsttel, és egy üveget, ami pezsgőnek tűnt. Veuve Clicquot Ponsardin vintage 2002, olvasta a címkén. - Tetszik? - Gabriel Julia mögé állt, és a karjait simogatta. - Gyönyörű! - Nagy nehezen sikerült a lánynak megszólalnia, és közben a drága pezsgőt szemlélte gyanakodva. - Akkor, ha megengeded. - A férfi kihúzta Julia székét, és adott neki egy fehér damasztszalvétát. -

Megpróbáltam még egyszer a virágot. Csak kérlek, ne tedd úgy tönkre, mint a legutolsót! Gabriel esetlenül vigyorogva egy magas, modern üvegvázára mutatott, amiben lila jácintból volt kompozíció. - Ha jó leszel, megengedem, hogy elolvasd a kártyát - súgta, miközben öntött egy pohár pezsgőt. Nem várta meg, hogy Julia megkóstolja, és ő ezt láthassa, mert eltűnt a konyhában. A lány gyorsan hátrapillantott a válla fölött, hogy Gabriel biztos nem figyeli-e, és kivette a virágok közé ágyazott kártyát. Ez állt rajta. Drága Julianne-em! Ha szeretnéd megtudni, hogy mit érzek irántad, csak kérdezz meg! Szeretettel: Gabriel Önelégült mocsok, gondolta Julia, majd gyorsan visszatette a kártyát. Ahogy ott ült bosszúsan, különböző dolgokra figyelt fel. Gabriel Edit Piafot választott zenei aláfestésnek, aki épp a La Vie en Rose-t énekelte. A terítő, a teríték, a pezsgő, a virágok. még Rachelért sem erőltette meg magát ennyire. Az egész vitatkozás és szenvedély lángra lobbantotta a testüket az irodában. És ahogy megcsókolta. Juliát így még sosem csókolták, még Gabriel sem. Kirázta a hideg az emléktől. de csakis az élvezet miatt. Új érzés volt, de nem kellemetlen. Előjáték. A lány érezte, hogy milyen nehezére esett Gabrielnek abbahagyni a csókolózást, mintha magával viaskodott volna. Érezhető volt köztük a feszültség, szinte betonszilárd. Tudta, hogy Emerson nagyon szexuális férfi, akinek sosem kell hajtania a női társaságot, csak választania a felhozatalból. Most, hogy Gabriel józanul is megízlelte őt, megkívánta. Ellenállhatatlan érzés volt egy ilyen csábító és érzéki ember vágya lenni. Úgy érezte magát, mint Psziché, akit Ámor megkívánt. Nem is tagadhatta volna, hogy mennyire vonzza a férfi, vagy azt, hogy kicsattan az izgalomtól, amikor csókolja. De Julia még nem állt készen arra, ami könnyen kétessé tehetett minden későbbi romantikus vagy szexuális eseményt. Úgy döntött, megvárja a salátát, hogy ezt elmondja a férfinak. Miután Gabriel mellé ült az asztalfőre, felemelte a poharát és tósztot mondott az estéjükre. Ahogy összekoccintották a poharaikat, Julia észrevette, hogy a férfi nem iszik pezsgőt. - Semmi Veuve Cliquot? - kérdezte, és értetlenül kortyolgatott. Gabriel rámosolygott és megrázta a fejét. - Non, seulement de l’eau ce soir. Mon ange. Julia forgatta a szemét a férfi franciáján, de nem azért, mert hibás volt a kiejtése. Lehet, hogy nehéz elhinni, de nem iszom állandóan. Bár nem feltételezem, hogy egyedül kivégzed az egész üveget. Hagyunk belőle reggelre a mimózákba. Julia szemöldökei felszaladtak. Reggeli? Iszonyatosan magabiztos vagy Casanova! - Egy 2003-asat kerestem a gyűjteményemben, de meg kellett elégednem a 2002-essel. Beletelt egy pillanatba, amíg Juliának leesett az év jelentése, és amikor megértette, elpirult és a kezére meredt. Gabriel a salátája fölött látta a reakcióját, de nem szólt semmit. Több verbális kommunikációt remélt, de gyorsan arra jutott, hogy biztosan túl sok volt a lánynak mindaz, ami aznap történt. Ideges, reszket és az arca kipirult. Gabriel időről időre átnyúlt, hogy megdörzsölje Julia csuklóját, s ezzel megnyugtassa. Akárhányszor találkozott a pillantásuk, biztatón rámosolygott, várva, hogy beszélgetni fognak. De a lány csak lógatta a fejét és a tányérját nézte, egészen addig, amíg egy bizonyos dal meg nem szólalt. Besame, besame mucho... A férfi óvatosan figyelte Juliát. Amikor egyértelművé vált, hogy kiváltott belőle valamit a zene,

mert még vörösebb lett, Gabriel kacsintott. - Emlékszel erre a dalra? - Milyen a spanyolod? - Várakozón nézett a lányra. - Nem létező. - Az kár. Gyönyörű szavak ezek. - Kissé szomorkásan nézett Juliára, aki elkapta a tekintetét. A férfi nem énekelt, a lányt nézte, a szeme mozgását, a keze matatását és a bőre pirulását. Amikor a dal véget ért, elmosolyodott, felállt és egy hosszú csókot nyomott a feje tetejére. Leszedte a tányérokat, rátöltött Julia pezsgőjére, majd felszolgálta az előtételt, spaghetti con limone kapribogyóval és tigrisrákkal. Igazi ínyencség, és Julia kedvencei közé tartozott, ezért meg is lepődött, hogy a férfi ezt készítette el. Talán Rachel. Megrázta a fejét. Senki nem tudott róluk. Pont. Leszámítva Paulina szellemét, aki mindkettejüket kísértette. - Nem ugyanaz az ember vagy, akivel a gyümölcsösben voltam -jelentette ki Julia határozottan, mert a pezsgőtől hirtelen nagyon felbátorodott. Gabriel a tányérra tette a villáját, és összevonta a szemöldökét. - Igazad van. Sokkal jobb vagyok. Julia keserűn felnevetett. - Lehetetlen! O kedves volt velem, és nagyon-nagyon óvatos. Sosem lett volna velem olyan hűvös és közömbös, mint te voltál. - Nem tudod, miről beszélsz. - Gabriel tekintete a lányéba villant. - Sosem hazudtam neked. Miért most kezdeném? Julia orcája elvörösödött a dühtől, majd befutotta az egész arcát. - Nem fogom engedni, hogy a sötétséged felfaljon! Gabriel hátrahőkölt a lány váratlan rosszindulatától, és kísértést érzett, hogy erre fel is hívja a figyelmét. Ám ehelyett, meglepő módon, inkább oldalra biccentette a fejét. Julia figyelte, ahogy a férfi beledugja az ujját a Perrier-be, majd elkezdte a pohár peremén óvatosan és érzékien végighúzni. Nemsokára a kristálypohár énekelni kezdett. Aztán Gabriel hirtelen abbahagyta. - Azt hiszed, hogy a sötétség felfalja a fényt? Ez egy érdekes elgondolás. Nézzük csak, vajon működik-e! - Meglegyintette a kezét a gyertyatartó felé. - Tessék. A gyertyákra fújtam a sötétségemből. Látod, hogy mennyire volt hatásos? Önelégülten vigyorgott, és visszatért a vacsorájához. - Tudod, miről beszélek! Ne legyél már ennyire rohadtul leereszkedő! Gabriel tekintete elsötétült. - Nincs szándékomban felfalni téged, de nem fogok hazudni, valóban vonz a fényességed. Ha én vagyok a sötétség, akkor te vagy a csillagos ég. Az igazat megvallva, nagyon megfogott la luce della tua umilitate. - Nem fogom engedni, hogy megdugj! Gabriel most már hátradőlt a székében, az arcára sokk és undor ült ki. Magában eldöntötte, hogy ez volt az utolsó pohár pezsgő, amit a lány ivott. - Már megbocsáss, de kértem én ilyet tőled? - A hangja finom és nyugodt volt, ami még jobban felbőszítette Juliát. Hazug! Hazug! A kék szemek csak úgy lángolnak! A férfi pimaszul Juliára vigyorgott, és a pohara pereme fölött nézte az arcát. Megtörölte a száját a szalvétával, majd centikre közelítette az arcát a lányéhoz. - Ha bármit is kérnék öntől, Miss Mitchell, akkor az nem ez lenne. - Mosolyogva ismét hátradőlt a

székében, és szinte kicsattanó örömmel fejezte be a vacsoráját egyetlen szó nélkül. Julia füstölgött. Tudta, hogy Gabriel bámulja, érezte a tekintetét az arcán, a száján, a vállán, ami szabályosan remegett. Semmi sem kerülhette el azoknak az átható szemeknek a figyelmét. Úgy érezte, hogy a férfi olvas a lelkében, miközben rendületlenül bámulja tovább. - Julianne - szólalt meg végül. Az asztal alatt a lány csuklójáért nyúlt, kihúzta az öléből, közben pedig súrolta a combját. A hangja nyugodt és finom volt, s Julia érezte, hogy az érintése nyomán a meleg egészen a lábujjáig lefut. - Nézz rám! Julia próbálta visszahúzni a kezét, de Gabriel nem engedte. - Nézz rám, amikor hozzád beszélek! A lány lassan felemelte a tekintetét. Gabriel pillantása kevésbé volt baljóslatú, mint a hangja, de attól még szemmel láthatóan feszült volt. - Soha, de soha nem dugnálak meg. Érthető? Senki nem dug angyalokat. - És egy magadfajta mit csinálna egy angyallal? - A lány hangja enyhén remegett. Egy magamfajta babusgatná. Próbálná megismerni és megfejteni. Mondjuk, barátként kezdeném. talán. Julia fészkelődött a férfi szorítása alatt. - Barát. előnyökkel? Julianne. - Gabriel hangjában figyelmeztetés bújkált. Elengedte a lány kezét, és futólag rápillantott. - Túl nehéz elhinni, hogy meg akarlak ismerni? Hogy ki akarom használni az időmet? Gabriel visszafojtott egy káromkodást. - Ez új nekem, Julianne. Az előítéleted egy szinten érthető, de szándékosan ne tedd próbára a türelmem. - Mindketten tudjuk, hogy a professzorok sosem barátkoznak a hallgatóikkal. - De nekünk szabad - súgta a férfi, miközben gyengéden a lány válla mögé tolta a haját, és hagyta, hogy az ujjbegyei hozzáérjenek a szabaddá vált nyakhoz. - Ha te is ezt szeretnéd. Julia nem tudta, hogyan reagáljon erre a kijelentésre, ezért elfordult. Nem csábítok el szüzeket, Julia. Az erényed velem biztonságban van. - Azzal leszedte a tányérokat, majd kiment a konyhába. Julia két nagy korttyal megitta a pezsgőjét. Hazug! Ha nem mondok nemet, akkor megvillantotta volna a védjegyévé vált mosolyát, és még azelőtt meztelen és szétvetett lábú lettem volna, hogy a bugyim a földet ér. Es talán megkövetelte volna, hogy utánozzuk le egyik fekete fehér fotóján látható pózt. Es akkor telefonálna bele Paulina a dolgok kellős közepébe. Gabriel visszatért és gyorsan elvitte a lány poharát meg a pezsgősüveget. Pár perc múlva egy eszpresszóval jelent meg, amibe leheletnyi citromhéjat is szórt. Julia meg volt lepve. Nehéz volt elképzelni, hogy a férfi maga reszelje a citromhéjat, de kétségkívül ott volt előtte. Tökéletes és friss citromhéj. - Köszönöm, Gabriel. A római eszpresszó a kedvencem. Gabriel önelégülten nézett a lányra. - Gondoltam, ideje valami alkoholmentesre váltanunk, még mielőtt lerókázol. Julia mogorván nézett. Jól volt. Kevésbé érezte magát gátlásosnak, de még mindig ura volt a cselekedeteinek. Legalábbis ezt gondolta. - Mit írtál a kártyára? Amit a verandámon hagytál. Gabriel megfeszült. - Tehát nem olvastad el?

- Mérges voltam. A férfi megvonta a vállát. - Akkor jobb is, hogy nem tetted. - Azzal sarkon fordult és eltűnt. A lány lassan kortyolgatta a kávéját, és próbálta kitalálni, hogy mit írhatott Gabriel. Biztos meglehetősen intim lehetett, ha ennyire rosszkedvű lett a hírtől. Arra gondolt, vajon még mindig ott lehetnek-e a kártya darabkái a virágágyásban a háza előtt, és össze tudná-e őket illeszteni. Pár perccel később Gabriel megjelent egy szelet csokoládétortával és egy villával. - Desszert? - Közelebb húzta a székét, hogy a lány mellé ülhessen, talán túlságosan is közel. Julianne - csengett a lány fülében a hangja. - Tudom hogy elfogult vagy a csokoládéval kapcsolatban. Azért vettem, hogy örömet szerezzek neked. A lány orrához emelte a villát, hogy beszívhassa a sütemény illatát. Julia ösztönösen megnyalta a száját. Isteni illata volt. Nyúlt, hogy elvegye a férfitől, de az elkapta a keze elől. - Nem. Engedd, hogy megetesselek! - Nem vagyok kisgyerek. - Akkor ne is viselkedj úgy! Bízz bennem!Kérlek! Julia elfordította az arcát és megrázta a fejét, hogy ellenálljon a késztetésnek és ne nézze, ahogy Gabriel a saját szájához emeli a villát és kidugja a nyelvét, hogy lenyalja a máz darabkáit. - Mmmmmmm. Tudod, az etetés rítusa a legősibb kifejezése a gondoskodásnak és a szeretetnek. hogy megosztod magad valaki mással az ételen keresztül. - Még egy nagy tortadarabot a lány orra alá emelt. - Gondold meg! Etetnek bennünket az úrvacsorán, kisgyerekként az anyukánk, gyerekként a szüleink, a barátaink a partikon, a szeretőink, amikor egymás testéből dőzsölünk. és alkalom adtán egymás lelkéből. Nem akarod, hogy etesselek? Ha nem akarsz dőzsölni a testemből, akkor legalább a tortámból tedd meg! Gabriel kuncogott. És amikor Julia nem válaszolt, minden figyelmét a süteménynek szentelte. A lány mogorván nézett. Ha Emerson azt hiszi, hogy ez az undorító ételpornó majd felkelti az érdeklődését és egy kicsit is feltüzeli, amíg a kezei közé nem ragadhatja. ...de sajnos igaza volt.. A csokoládétortát evő Gabriel látványa volt talán a legerotikusabb dolog, amit valaha látott. A férfi minden falatot kiélvezett, megnyalta a száját, és a nyelvével bent tartotta a villát minden egyes harapás után. Becsukta a szemét, és időről időre felnyögött, állati, torokból felszakadó hangokat hallatva, amik fájdalmasan ismerősek voltak. Lassan és rugalmasan közelített a tányér felé, látszottak az inak a karjában, ahogy előrenyújt, majd vissza, lángoló tekintetét pedig Juliáéba fúrta. Mielőtt Gabriel az utolsó falathoz ért volna, Julia úgy érezte, mintha a szoba fojtogatón meleggé vált volna. Az orcái kipirultak, a légzése egyenetlen lett, és a homlokán gyöngyözni kezdett az izzadság. És lejjebb. Mit művel velem? Olyan érzés, mintha... - Utolsó esély, Julia. - A férfi a lány szeme előtt mozgatta a villát. Julia próbált ellenállni. Próbált elfordulni, de amikor ellenszegülésre nyitotta volna a száját, a férfi becsúsztatta a villát az ajkai között a szájába. - Mmmmm - hümmögte Gabriel, és olyan szélesen mosolygott, hogy kivillant tökéletes hófehér fogsora. - Ilyen az én szófogadó kiscicám. Julia még jobban elpirult, és végigfutatta az ujjait az ajkain, hogy összeszedje az utolsó morzsát is. A férfinak igaza volt, a torta isteni - Nem is volt olyan rossz, igaz? Látod, milyen jó érzés, ha gondoskodnak rólad? - súgta Emerson. - Látod, milyen jó, hogy. én gondoskodom rólad?

Julia azon gondolkozott, volt-e valaha is esélye ellenállni a csábításnak. Minden gondolat, amit a férfi az erényeiről mondott, csodával határos módon kirepült a fejéből. Gabriel odahajolt hozzá, megfogta a csuklóját, az ujjait pedig a szájához, emelte. - Hagytál egy kis csokoládét. - dorombolta, és a szempilláin keresztül nézett a lányra. - Szabad? Julia mély lélegzetet vett. Nem nagyon tudta, hogy mit fog a férfi csinálni, ezért nem szólt semmit. Gabriel ádázul vigyorgott a lány beleegyezésén, majd egyesével a szájába vette Julia ujjait, és a nyelve hegyével lassan körbecirógatta. Julia beharapta az ajkát, hogy elnyomjon egy nyöszörgést, miközben a bőre lángolni kezdett. Úristen, Gabriel! Amikor a férfi végzett, a lány lehunyta a szemét és letörölte a gyöngyözést a homlokáról. Gabriel olyan hosszan nézte, hogy egy egész évnek tűnt. - Kimerült vagy - jelentette ki hirtelen Gabriel, és elfújta a gyertyákat. - Ideje ágyba bújni! Julia kinyitotta a szemét, amikor a férfi föléje hajolt. - És mi lesz a beszélgetésünkkel? - Ma már eleget beszélgettünk. Az egy hosszú beszélgetés lesz, és akkor kell nekiállnunk, amikor mindkettőnknek tiszta a feje. - Kérlek, Gabriel! Ne csináld ezt! - Julia hangja elhalkult és kétségbeesett lett. Egy éjszaka. Töltsd velem az éjszakát, és ha holnap menni szeretnél, nem állok az utadba. Óvatosan felemelte a lányt, és szorosan a mellkasához vonta. Julia nem szólt egy szót sem, miközben az önuralma maradéka is szertefoszlott. Ki volt merülve. Gabriel kifárasztotta, és az ellenállása megtizedelődött. Talán a pezsgő miatt volt. A szíve már így is hevesen vert, a bensője megolvadt a benne kavargó melegségtől. És még lejjebb. a méhe mellől bukott föl egy annyira nem is elhanyagolható vágyhullám. Fel fog falni testestül-lelkestül. Álmaiban Gabrielnek adta a szüzességét. De nem így. Nem a reménytelenség érzésével, ami a gyomorszájánál jelentkezett, és nem a férfi szeméből kiolvashatatlan érzelmekkel. Gabriel az előtéren át a hálószobájába vitte, és óvatosan letette a hatalmas, középkori stílusú ágy közepére. Meggyújtott néhány gyertyát, körberakta velük a szobát. Tett az éjjeliszekrényekre, a szekrényre és a komódra is, ami Dante és Beatrice festménye alatt állt. Majd lekapcsolta a lámpát, és eltűnt a fürdőszobában. Julia kihasználta az alkalmat, hogy szemügyre vegye a férfi fekete-fehér fényképeit. De eltűntek. A falak csupaszak voltak a Holiday-másolatot, a hat kampót és a huzalokat leszámítva, amik tanúskodtak a már hiányzó képek korábbi létezéséről. Miért vette le őket? Es mikor? Örült, hogy már nincsenek ott. Félt, hogy miként festenének a pislákoló gyertyalángban. A látvány nyers és sátáni lett volna a félhomályban, jól ábrázolva a hamarosan megpecsételendő sorsát. Meztelen, névtelen, arctalan, lelketlen. Csak remélni tudta, hogy nem a legdurvább, nem a hatodik kép fog a férfi eszébe jutni először. Ez az, amit akarna? Ez az, amit követelne? Hogy letépje a ruháit, a hasára taszítsa és hátulról beléhatoljon. még csak bele sem nézve a szemébe, miközben elveszi a szüzességét, semmi csók, semmi szeretkezés, semmi, csak a nyers agresszió és uralkodás. Julia csak a képekről ismerte a férfi szexuális ízlését, és onnan, hogy dugásként emlegette azt, amit a nőkkel csinál. A légzése felgyorsult, ahogy végigfutott rajta a pánik. Egy régi hang szólalt meg a fejében, ami gyúnyolódott vele, hogy állatiasan szeretkezik. Gabriel egy sötétzöld rövid ujjúban és egy skótkockás Black Watch-pizsamanadrágban tért vissza. Letett egy pohár vizet az éjjeliszekrényre az egyik gyertya mellé, visszahajtotta a takarót, és megemelte Juliát, hogy a paplan alá tehesse.

A lány arca megrándult, de a férfi úgy tett, mintha nem vette volna észre. Az oldalára feküdt Julia lábainál, és egészen közel húzta őket a mellkasához. Kifűzte a tornacipőjét, lehúzta a zokniját, gyengéden masszírozni kezdte a sarkát meg a lábujjait, amitől a lány önkéntelenül is felnyögött. - Lazíts, Julianne! Ne viaskodj! Jó lesz! - mormolta időről időre, inkább magának, mint a lánynak, aki mintha egyszer azt hallotta volna, hogy a férfi azt mondja: la sua immagine. De nem volt benne biztos. Gabriel hangja halk volt, mint egy suttogás vagy ima. Julia csendben azon tűnődött, vajon rágondol-e, vagy Beatricére, és milyen züllött isteneket szólongathat. Némán könyörgött nekik, hogy inkább az ő megmentésére siessenek. Kérem, ne hagyjátok, hogy felfaljon! Mintha úgy emlékeznék, hogy szeretted a Magdalen College-os alsónadrágomat. A felső szekrényben van, ha szeretnéd kölcsönvenni. Rám már nem jó. Julia megfeszült. - A képeid. amik a falon voltak. Az az, amit akarsz? Gabriel keze megállt a lány lábán. - Miről beszélsz? A lány szemei a képek helyére villantak, majd vissza Gabrielre. A férfi arckifejezése meglepettségből hirtelen döbbenetbe csapott át. - Persze, hogy nem! Mégis mit gondolsz rólam? - A hangja szomorú és sértődött volt. - Itt vagy, és fáradt vagy. Nem merném megkockáztatni, hogy még egyszer elveszítselek, amíg nem beszéltünk. Egy pillanatra elmosolyodott. - Szeretnék neked készíteni egy reggeli tálcát petrezselyemlevéllel és narancsgerezdekkel, és nem a szüzességedet elvenni. És egyértelműen nem úgy. - Felháborodottnak tűnt. - Nem vagyok barbár! Amikor Julia nem válaszolt, a férfi a takaró alá csúsztatta a lány lábait. Úgy takarta be, mintha kisgyerek lenne, és nyomott egy gyengéd csókot a homlokára, majd kisöpörte az arcából a haját. Próbáljunk egymásnak megbocsátani, jó? Mindketten megsérültünk és mindketten sok évet vesztegettünk el. Ne pazaroljunk el még több időt azzal, hogy egyből következtetéseket vonunk le. Gabriel felállt és megdörzsölte a szemét a keze élével. Nagyon is elképzelhető, hogy holnap már egyébként sem akarnál - mormolta. Majd kihúzta magát, és egy halvány mosolyt küldött a lánynak. - Szólj, ha szükséged van bármire! Amíg Julia magányosan forgolódott, hallotta, hogy Gabriel a lejátszót hallgatja halkan, de megállás nélkül. Nem ismerte fel a zenét, viszont az arpeggiók, amik a vízesések hangját imitálták, könnyű álomba szenderítették. Később Gabriel a vendégágyon feküdt a hátán, a szeme előtt keresztbe tett karokkal. Éberség és álom között lebegett, amikor könnyed mozgást érzékelt a balján. Egy meleg test közeledett felé, és finoman meghúzta a paplanját. A test odakucorodott mellé és az oldalához préselődött. Hosszú, puha hullámokat érzett végigsimulni a már meztelen mellkasán. Apró, elégedett sóhajt hallott, ahogy egy kar átnyúlt a hasizma fölött és megállapodott a tetején. Gabriel egy gyengéd csókot nyomott a homlokra, ami a tetoválása fölött pihent, egyik kezét a váll köré csúsztatta, majd le a derékig, ahol bizonytalanul, de benyúlt az ujjaival a póló alá, amíg megérintette a puha és selymes bőrt. Az alsónadrág derékrésze fölötti két kis mélyedés túl nagy volt. A meleg test újra sóhajtott, és puha ajkait Gabriel borostás nyakára a nyomta. - Próbáltam ellenállni. - Julia hangja bizonytalan volt - .de nem tudtam. - Próbáltam nem lenyalni a csokoládét az ujjaidról. De nem tudtam. - Gabriel hangja játékos volt, de volt benne valami megbújó szomorúság. Julia tudattalanul hümmögött a férfi megjegyzésére. - Miért vetted le a fényképeket a hálószobában?

A férfi fészkelődött a lány karjaiban. - Mert szégyelltem. - Korábban nem. - Az még azelőtt volt, hogy úgy döntöttem, hogy egy angyalt viszek az ágyamba. Lusta, de kíváncsi ujjak járták be a meztelen bőrt, finoman és szűziesen felfedezve. Sóhajok vegyültek a sötétbe, ahogy a két lélek egyszerre lélegzett. Két szívverés egy ritmusra dobbant, ahogy egymásra találtak. És két zaklatott, nyugtalan elme nyugalomra lelt. Amikor Gabriel már éppen álomba szenderült volna, úgy érzékelte, mintha a lány beszélne álmában, de nem szavakat, csak hangokat, amik egyre rémültebbek lettek, míg végül szinte zihálva mondta ki a nevet, amit a férfi korábban még nem hallott. - Simon.

Tizenhetedik fejezet Amikor Julia felébredt, nyújtózkodott, ásított, majd oldalra tette a kezét, és. semmi. Gabriel nem volt ott, az ő fele az ágyban hideg volt. Kellemetlen érzés futott át a lányon. Egy régről ismert érzés volt ez, amit egyszer már érzett. Hirtelen rosszul lett. Letette a lábait a padlóra, majd az éjjeliszekrényen észrevett egy üzenetet egy borospohárnak döntve, a pohárban víz és úszkáló citromszeletek volta Az üzenetet töltőtollal írták: Kedves Julianne! Elmentem, hogy valami különlegeset hozzak reggelire. Kérlek, használd a hálószoba fürdőjét, mert az jobb! Tettem neked oda dolgokat. Nyugodtan válassz bármit a szekrényemből vagy a polcról! Kérlek, maradj! Szeretettel: Gabriel PS: Bocsásd meg a merészségem, de messze az a látvány volt a legszebb egész életemben, ahogy a karjaim között aludtál. Hű. Hogy csinálja ezt? - gondolta Julia, és skarlátvörös lett. A professzor aztán tudta, mitől döglik a légy. Jól használta a szavakat, a virágokat, a zenét, a csokoládétortát. A lány az egyik kezét a homlokára tette, ahogy próbálta összeszedni magát. A csokoládétorta volt az új kedvenc édessége. És az emlék, ahogy az ujjai Gabriel meleg szájában voltak, és a férfi nyelve mesterien. Koncentrálj, Julia! Vegyél egy fürdőt! Jó hideget. Gyorsan megitta a vizet, amit a férfi ott hagyott neki, és a fogaihoz koccintotta az üzenetet. A legutolsó alkalommal, amikor Gabriel ágyában aludt, nagyon csúnya vége lett a dolognak a nappalijában. Bár ezúttal a férfi nagyon kedves volt vele előző este, azért tartott attól, hogy letorkollja ezen a reggelen is. Kinyitotta a vendégszoba ajtaját és kidugta a fejét, hogy felfedezi-e bármi jelét az életnek. Amikor bólintással nyugtázta, hogy egyedül van, halkan a hálószobába sétált és becsukta maga mögött az ajtót. Összeszedte a ruháit, bement a nagy fürdőszobába, és megbizonyosodott, hogy bezárta-e az ajtót. Gabriel hagyott egy másik üzenetet is, egy újabb borospohárral, de ebben narancslé volt, narancsszeletekkel díszítette. Szemmel látható, hogy Gabriel miami módon vonzódik a díszítéshez gondolta Az üzeneten ez állt: Julianna! Remélem, hogy mindent megtalálsz, amire szükséged van.

Ha nem, akkor Rachel feltöltötte az öltözőasztalt különböző dolgokkal a vendég-fürdőszobában. Kérlek, szolgáld ki magad! A ruháimat is használd nyugodtan! Légy szíves, válassz egy pulóvert, mert az idő hidegre fordult! Ölellek; Gabriel Julia a narancslevet kortyolgatva nézegette az eléje kirakott dolgokat. Tökéletesen volt elrendezve minden az öltözőasztalon. Ott volt egy fogkefe, még a csomagolásában, egy új, eldobható borotva (amit felvont szemöldökkel vizsgált), különböző női piperék egy Bliss nevű cégtől, mindegyik vanília- és bergamottillatú, és egy levendulaszínű lyukacsos szivacs, amit lánykori nevén egyszerűen csak lufának hívnak. Vajon Gabriel megkérhette Rachelt, hogy vegye meg ezeket a vendégeinek? Vagy Gabriel az a fajta férfi volt, aki véletlenül tartott kéznél lufa szivacsot ilyen alkalmakra? Talán volt valami színkódja is: levendula a szüzeknek, piros Paulinának, fekete Singer professzornak, zöld az Emerson-szajháknak. Julia kételkedett abban, hogy itt valaha is megfordult már egy lila. Egy szűz lufa egy szűznek... Milyen találó! Leállította magát. Gabriel megbocsátást kért és azt próbálta finoman sugallni, hogy ne vonjon le egyből következtetéseket róla. És tessék, már egy fürdőszivacsból is kombinál. Körülnézett és észrevett egy fehér pamutköntöst az ajtó hátoldalára akasztva, és egy pár női otthoni papucsot a fürdőkád mellett. Messze túl nagyok voltak rá, de még Rachel lábaira is óriásiak lettek volna. A lány ezúttal a negatív reakcióit egy szemforgatásra korlátozta. Beletelt pár percbe, amíg rájött, hogyan kell használni a menő tusolót, mert különböző beállítások voltak a vízsugárra, a nyomásra és a hőmérsékletre. Borzalmasan komplikált volt. O a hatalmas, fej fölül zúduló vízsugárra vágyott, amit végül az utolsó kar meghúzásával hozott működésbe. Amíg körülölelte a vanília- meg a bergamottillat, és próbált nem gondolni a Cream Earl Grey teára, nagyon komoly kérdéseket tett fel magának. Gyanította, hogy Gabriel a lehető leghamarabb meg akarja ejteni a beszélgetésüket, ami fájdalmasnak ígérkezett. És mit fog ő csinálni utána? Próbál csak a barátja lenni? És mégis miért? Julia rájött, hogy ha állandóan a jövőt fejtegeti, nem tudja megérteni a múltját, legalábbis nem helyesen. Ezért elhatározta, hogy csak a múltbeli kapcsolatukra koncentrál, beleértve a férfi udvariatlanságát és leereszkedő stílusát az előadásain. Gabrielnek ki kell mondania magából, amit akart, neki pedig konklúziók levonása nélkül meg kell hallgatnia. Majd utána rajta a sor, hogy kifejtse a határozott véleményét a férfiról. Igen, mindkettejüknek fájdalmas lesz. Elszomorította, hogy soha nem volt még egy egészséges romantikus kapcsolata, pedig semmi másra nem vágyott az életében, mint vonzalomra és szeretetre. És annak ellenére, hogy Gabriel jó, bár örökbe fogadó családból származott, intelligens, jóképű és gazdag volt, kiderülhetett róla, hogy egyáltalán nem alkalmas egy egészségei romantikus kapcsolatra. Julia anyjának kapcsolatai messze voltak az egészségestől és a normálistól, ezért már kislány kora óta annyi, de annyi ilyet látott, temérdek félresiklott próbálkozás szemtanúja volt. Ezekhez képest az apja kapcsolata Deb Lundyval meglehetősen normális volt, bár egy kicsit inkább hétköznapi. Gondoskodtak egymásról, ám a gondoskodásuk hűvös és tartózkodó volt, mint egy távoli csillag. Gabriel szerelme olyan forró lenne, mint a Nap, ha képes lenne egyáltalán szeretni valakit. Egyértelmű, hogy előnyben részesíti a szexet a szerelemmel szemben, vagy egyszerűen összemossa a kettőt. Mi a rosszabb? Azt gondolni, hogy a szex a szerelem, vagy azt hinni, hogy a kettő elkülöníthető, és inkább a szexet kedvelni? Julia hagyta, hogy a meleg víz a fejére folyjék, ezzel próbálva a gondolatait elszakítani arról a megmagyarázhatatlan vonzalomról, amit a férfi iránt érzett. Mit meg nem adnék csak egy darabkájáért

annak a boldogságnak, amiben Richardnak és Grace-nek része volt?! Az övék álomházasság volt. Mindig kedvesen beszéltek egymással. Es annyira szerették egymást... Kilépett a tusolóból, és gyorsan belebújt Gabriel köntösébe, egy vastag fehér törölközőt pedig a feje köré csavart. Legalábbis azt gondolta, hogy a köppeny Gabrielé. De nem volt olyan illata. Belelépett a papucsba, majd a hálószobába ment, hogy keressen magának néhány holmit. Talált egy pár zoknit, egy fehér alsótrikót és egy Princeton-alsónadrágot a fiókban, amik úgy festettek, mintha jók lennének rá. Átsétált Gabriel nagy és makulátlan gardróbjába, és felkapcsolta a lámpát. Három oldalról körbevették a pedánsan sorokba rendezett ruhák. A távolabbi falhoz lépett, és elkezdte lapozni a pulóverek meg a kardigánok halmát. Szinte valamennyi kasmír volt Loro Pianától, ízlésesen egymásra pakolva, fa elválasztókkal a polcon. Hamar rátalált a sötétzöld pulóverre, amit egyszer már kölcsönvett, és örömmel állapította meg, hogy láthatóan visszanyerte régi tökéletes állapotát. Az orrához emelte a pulóvert, beszívta az illatát, és elégedetten mosolygott, amikor megérezte, hogy Aramis- és Gabriel-illata van. Egészen biztosan viselte azóta, hogy előkerült a száraztisztításból. És akkor valamin megakadt a szeme. A falnak támasztva, félig a sportzakók és az öltönyök fogasai mögött voltak elrejtve Gabriel fekete-fehér fényképei. Látta, hogy a tetején volt az ötödik fotó, ami régen a férfi ágya fölött lógott. Visszafogottan erotikus és szinte már-már gyengéd volt. Ezt nem kellene szégyellnie! Julia arra gondolt, hogy bárcsak az ő háta is ilyen gyönyörű lenne. És egy része sóvárgott, hogy Gabriel úgy nézzen rá, mint ahogy a férfi néz a nőre a felvételen. Csak egyetlen egyszer. Gyorsan visszament a fürdőszobába, és szemügyre vette a tükörben az arcát. Sápatag volt, mint általában, sötét karikákkal a szemei alatt. A tekintete fénytelen volt, és az erek látszódtak a nyakán. Betegnek tűnt az elmúlt hetek drámái és az alváshiánya miatt, ráadásul a világos bőre és a sötét haja közötti kontraszt sem javított sokat a helyzeten. Sem az, hogy Rachel elfelejtett sminket is hagyni Gabriel éjszakai vendégeinek. Ez nagy figyelmetlenség volt Öltözködés után Julia kimerészkedett a konyhába. Gabrielt sehol nem találta. A koszos ruháit a hátizsákjába gyömöszölte, ahonnan előásta a mobiltelefonját meg a pufi borítékot. Lehuppant az egyik bárszékre, és gyorsan ellenőrizte a hangpostáját. Öt üzenet várta Paultól, mindegyik egy kicsit sürgetőbb, mint az előző, ami egészen odáig fajult, hogy az utolsóban azt közölte, hogy a Madison Avenuen áll a lány lakása előtt és csenget. Scheisse! Nincs az az isten, hogy ki tudja magát magyarázni. De nem ^vehette semmibe Pault, ezért gyorsan összehozott egy sajnálkozó üzenetet, és elküldte neki. Paul, szia! Sajnálom. Nem hallottam a csengőt. Elromlott volna? Emerson leszidott, de nem rúg ki a csoportból (fú)! Új konzultánst kell keresnem. Dolgozom rajta. Beszélünk később & köszönöm! Julia A lány nagyon remélte, hogy az üzenet addig kielégíti a fiút, amíg ki nem talál valami jobb magyarázatot. Arra jutott, hogy beszélnie kell erről Gabriellel, tisztába kell tenniük a helyzetet. Említett valamit a férfi, ami felkeltette Julia érdeklődését, hogy mi lehet abban a borítékban, amit a postaládájában hagyott neki. Kinyitotta, és a fekete csipkemelltartója mellett megtalálta az iPodját is. Kivette, a fülébe tette a hallgatókat, a Recently Added számokhoz tekert, és látta, hogy Gabriel két új dalt is feltöltött. Az egyik Prospro beszéde volt Loreena McKennitt-től. Julia meglepődve hallgatta, ahogy a kísérteties női hang Shakespeare A vihar szövegéből énekel. Kérlek szépen, mentsetek fel Kedvelő, kegyes kezekkel! Hajtsa szelíd lehetek Gyors hajóm úgy érhetek Czélt, tinektek tetszeni! Im varázsom szellemi Elhagyónak, bű vöm törve; S kíntól, kétségtől gyötörve,

Nékem el kell veszni ma, Ha nem oldföl hő ima, Melynek szent hatalma oly nagy, Hogy a bősz ég kegyre olvad S tisztává lesz minden vétek. A mint magatoknak kértek S vártok bűnbocsánatot: Engem is bocsássatok! Még kétszer meghallgatta a dalt, és lenyűgözte mind a szöveg, mind a zene. Régóta tudta, hogy Gabriel mélyen érző ember, Grace mondta már. És ő is megtapasztalta az első találkozásukkor, amikor úgy nézett a szemébe, mintha az első nő lett volna, akit valaha látott. - Julianne? A lány halkan felsikított és a szája elé kapta a kezét. Emerson előtte állt három kis szatyorral az egyik kezében, a másikban pedig egy csokor lila írisszel. Julia kivette a fülhallgatót a füléből. Gabriel elmosolyodott, amikor meglátta az iPodot. Julia visszamosolygott. Válaszul a férfi feléje hajolt, és először a bal, majd a jobb orcájára nyomott egy puszit. A lány azt hitte, hogy a szájához közelít, ezért amikor csak az arcát puszilta meg, csalódott volt. Sebaj, egy szikra így is kipattant Gabriel érintésétől, amitől a szíve zakatolni kezdett. Elpirult és lenézett a kezeire. - Jó reggelt, Julianne! Örülök, hogy maradtál. Hogy aludtál? -Gabriel hangja gyengéd volt. - Jól aludtam. később. A férfi a lány mögé nyúlt, hogy letegye a szatyrokat és a virágot a konyhapultra. - Ahogy én is. - Nem tett egy mozdulatot sem, hogy megérintse Juliát, de követte az ujjaira tapadó pillantását. A lány megborzongott a gondolattól, hogy előző este mit csinált Gabriel az ujjaival. - Fázol? - Nem. - De hát remegsz! - Gabriel összevonta a szemöldökeit, amitől barázda képződött közöttük. - Én teszlek feszültté? - Egy kicsit. A férfi elvonult a konyhába, hogy kipakolja a vásárlást. - Miket vettél? - kérdezte a lány, és a szatyrokra mutatott. - Péksüteményeket és egy bagettet. Van egy francia pékség a sarkon, ami a legfinomabb pain au chocolat-t csinálja az egész városban. És még sajtot a lenti sajtboltból, gyümölcsöt és egy meglepetést. - Egy meglepetést? - Igen. - A férfi mosolygott és kivárt. Julia fintorogva összeráncolta az orrát. - És elmondod, hogy mi a meglepetés? - Ha elmondom, már nem lesz meglepetés. A lány a szemét forgatta, Gabriel pedig nevetett rajta. - Baci - mondta végül. Julia megállt. - Csókokat? Gabriel a lány reakcióján látta, hogy nem értette a double entendre-ot. Előhúzott valamit az egyik szatyorból, a tenyere közepére tette, és úgy tartotta Julia elé, mint a lovaknak szokás az almát. A hasonlóság már csak azért is találó volt, mivel Julia feltartott orral nézte az apró, fóliába csomagolt csokoládét. Azt hittem, szereted őket - mondta Emerson, és enyhe sértettség hallatszott a hangjából. -

Amikor Antonio adta neked, azt mondtad, ez a kedvenced. - Az is. De nem szabad elfogadnom csokoládét férfiaktól, emlékszel? Azt hittem, parancsba adtad, amikor a Lobbyban voltunk Rachellel. - Juli elvette a felkínált finomságot, mohón kibontotta és a szájába ejtette. - Én nem parancsolok neked. Julia a férfira bámult, miközben rágta, majd lenyelte a csokoládét. - Viccelsz? - Melyik bolygóról jöttél? Helló, a nevem Gabriel, én a főnökösködo-öntudatos bolygóról jöttem. A férfi haragosan nézett. Nagyon lenyűgöző, Julianne. - Megköszörülte a torkát, és a lány tekintetét kereste. - Legyél komoly egy pillanatra! Úgy gondolod, hogy parancsolok neked? - Gabriel, te semmi mást nem csinálsz. Te csak egyetlen megszólítást ismersz, és az a felszólítás. Csináld ezt, csináld azt:, gyere ide! És mindennek a tetejében úgy tűnik, Paulhoz hasonlóan azt hiszed, hogy az állatkertbe tartozom. Vagy egy gyerekkönyvbe. Paul nevének említésére Gabriel haragos tekintete még sötétebb lett. Valakinek kezelnie kellett a tegnapi szituációt. Próbáltam mindkettőnket megóvni. És azt kértem, hogy beszélj hozzám, Julianne. Napokon keresztül próbáltam beszélni veled, de te visszautasítottál. - Mégis mit kellett volna tennem? Egy érzelmi hullámvasút vagy, és én ki akartam szállni. Sosem tudom, hogy mikor vagy kedves és súgsz valamit a fülembe, amitől elakad a lélegzetem, aztán mondasz valami olyan alávalót, hogy összetörik a. - Julia leállította magát. Emerson megköszörülte a torkát. - Elnézést kérek, hogy alávaló vagyok. Erre nincs mentség. A lány motyogott valamit, miközben magán érezte a férfi tekintetét. - Néha nagyon nehéz veled szót érteni. Sosem tudom, hogy mire gondolsz, és csak akkor nyílsz meg, amikor mérges vagy. Mint most - tette hozzá Gabriel. A lány megfeszült. - Nem vagyok mérges. - Akkor szükségem van arra, hogy beszélj hozzám egy kicsit. - A professzor hangja újra gyengéd volt. Aztán vette a bátorságot, és az ujjaival végigsimított Julia hosszú, még nedves fürtjein. Vaníliaillatod van - súgta. - A samponod. - Szóval azt hiszed, főnökösködő vagyok? - Igen. Gabriel sóhajtott. - Ez egy szokás, gyanítom. A többéves egyedül élés durvává tett, és a tapintatosság terén kijöttem a gyakorlatból. De a jövőben megpróbálok odafigyelni arra, hogyan beszélek veled. Ami meg Pault és az állatneveket illeti, sértő, hogy úgy utal rád, mint egy nyúlra. A nyulak előételek lesznek, ezért ennek véget kell vetni. De mit szólsz a kiscicához? Azt gondoltam, hogy ez inkább. kedves. - De nem akkor, amikor huszonhárom éves vagy, kistermetű, és próbálod magad komolyan vetetni az Akadémián. És akkor mi van, ha huszonhárom vagy, meg gyönyörű, és valaki, aki harminchárom és adjunktus azért mondja neked, mert komolyan gondolja, hogy szexi vagy? Julia elhúzódott. - Ne viccelődj velem, Gabriel! Ez alávaló. - Sosem viccelődnék veled. - A férfi arckifejezése komollyá vált.

- Julianne, nézz rám! A lány még mindig a földre szegezte a tekintetét. Gabriel kissé türelmetlenül, de kivárta, hogy a pillantásuk újra találkozzon. - Sosem viccelődnék veled. És főleg nem ilyennel. Julia grimaszolt és másfelé nézett. - A kiscica inkább szerető becézése. Julia elvörösödött, miközben a férfi folytatta a szatyrok kipakolását. Az egész testével a lány felé fordult. - Sokat jelentett nekem, hogy a karjaimban tartva aludtam el tegnap este. Köszönöm. Julia kerülte a tekintetét. - Nézz rám, kérlek! - súgta Gabriel. A pillantásuk találkozott, és Juliát meglepte, hogy a férfi arcára aggodalom ült ki. - Szégyelled, hogy az ágyamba jöttél? Julia megrázta a fejét. - Az első éjszakánkra emlékeztetett. - Engem is - mormolta a lány. - Sajnálom, hogy nem voltam ott, amikor felébredtél ma reggel. Már hajnalban ébren voltam. A látványod, ahogy aludtál, da Vinci La Scapigliato-ját juttatta eszembe. Nagyon békésnek tűntél, ahogy az arcod a vállamon pihent. És nagyon-nagyon gyönyörűnek. - Áthajolt a konyhapult fölött, és egy finom csókot nyomott Julia homlokára. -Jól aludtál? - Túl jól. Miért gyújtottál gyertyákat a hálószobában? Gabriel végigsimított a lány egyik szemöldökén. - Egyszer elmondtad, hogy mit gondolsz a sötétségről. Azt akartam, hogy Holiday festményét és engem láss. Nem tudtam, hogyan érzed magad, amiért itt maradsz éjszakára. Féltem, hogy megszöksz. - Ez. nagyon figyelmes volt tőled. Köszönöm. A férfi keze magállt a lány orcáján, kék szemének pillantása Julia csontjáig hatolt és égette. - Jó szerető vagyok, Julianne, a szó minden értelmében. Amikor Gabriel visszahúzta a kezét, a lány próbálta lecsillapítani a légzését, hiába. - Áruld el, hogy miért nem kedveltél az elején! - Szó nem volt arról, hogy nem kedvellek. Csak máshol járt az eszem és zsémbes voltam az első előadáson. Ismerősnek tűntél. Feltettem egy kérdést, hogy lássam az arcodat. Amikor nem vettél rólam tudomást, elvesztettem az önuralmam. Nem szoktam hozzá, hogy nem vesznek észre. Julia finoman rágta az ajkát. - Tudom, hogy ez nem kifogás, csak igyekszem magyarázatot adni. A puszta látványod nagyon erős érzelmeket váltott ki belőlem. Nem tudtam honnét jönnek, és nehezteltem rájuk. Aztán a neheztelésem gyorsan gonoszságfélévé alakult át. De az udvariatlanságom veled szemben teljesen megbocsáthatatlan. -Gabriel odanyúlt, hogy kiszabadítsa a lány ajkát a fogai közül. - Meg is kaptam a büntetésem érte. Scott utána telefonált, hogy Grace meghalt, és úgy halt meg, hogy a nevemet súgta, mert nem voltam ott. Azt mondta, hogy a kínlódása a halálos ágyán az én hibám volt. Julia a sajátjába vette a férfi kezét, és gondolkodás nélkül megcsókolta. - Annyira sajnálom! Gabriel az ajkát a lányéhoz közelítette, és szorosan rányomta. Mozdulatlanok maradtak pár pillanatig, amíg a férfi az egyik lábáról a másikra nem kezdett lépkedni. - Éhes vagyok - mormolta Julia, értelmezve a férfi jelzését. - Megetethetlek? A lány bólintott, és melegség áradt szét benne, ahogy felidézte, miként történt ez előző éjjel.

- Latté vagy eszpresszó? - kérdezte a férfi a kávéfőzőt babrálva. - Lattét kérnék. Julia egy darabig állt és figyelte Gabrielt, mielőtt közelebbről szemügyre vette az íriszeket, amiket kapott. Bele tudnád őket tenni egy vázába? Van egy kristályváza a tálaló tetején az étkezőben. Kiveheted a tegnapi jácintokat, vagy hagyhatod, ahol vannak. Julia átsétált a tálalóhoz, újra megcsodálta az elefántcsontból készült gyönyörűséget, és megragadta az üres vázát. - Hallottam a zenét tegnap éjszaka. Gyönyörű volt. - A klasszikus zene megnyugtat. Remélem, nem zavartalak. - Nem. Miért választottál íriszeket? - Fleur-de-lis - mondta egyszerűen a férfi, és letette a lány elé a lattét, amit párizsi módon öntött a csészébe. - És tudom, hogy a lila a kedvenc színed. - Ez a kedvenc virágom - jegyezte meg a lány szégyenlősen, inkább magának, mint Gabrielnek. Nekem is, talán azért, mert Firenzét szimbolizálja. De nálad szerintem az asszociációnak mélyebb értelme van. - Pimaszul a lányra kacsintott, és nekiállt a reggeli elkészítésének. Julia némileg megsértődött. Tudta, hogy a férfi mire céloz. Az írisz a középkorban Mária szimbóluma volt, ezért a szüzességhez kapcsolják. Íriszek ajándékozásával Gabriel a tisztasága előtt tisztelgett. Ami furcsa tett egy jövendőbeli szeretőtől, ezt be kellett ismernie. Végtére is lehet, hogy tényleg komolyan gondolta ezt a barátosdit. Kezében a virágokkal és a kávéval az étkezőbe ment. Leült, elkortyolgatta az italát, és magában megfogalmazta, hogy mit mond majd a férfinak. Nemsokára csatlakozott hozzá Gabriel, hozta a reggelijét, és helyet foglalt a szomszédos széken, az asztalfőn. - Buon appetito. Julia gyorsan megállapította, hogy sokkal jobb étvággyal eszik Gabrielnél, mint bárhol máshol, persze, Olaszországot leszámítva. Előtte volt egy tál friss gyümölcs, pain au chocolat, felszeletelt bagett és sajt, abból is brie, mimolette és gorgonzola. A férfi még fel is díszítette a tányért petrezselyemmel és narancsgerezdekkel. Gabriel felemelte a pezsgőspoharát, és megvárta, hogy a lány is így tegyen. - Ez Bellini és nem mimóza. Gondoltam, jobban ízlene. Összekoccintották a poharaikat, és Julia belekortyolt a koktélba. Olyan íze van, mint a pezsgő őszibaracknak, gondolta. Sokkal finomabb volt, mint a narancslé. Bár csodálkozott, hogy Gabriel miért akart megint inni. - Nagyon jó vagy ebben - jegyezte meg a lány. - Jó? Miben? Az étellel elcsábító játékban. Biztos vagyok benne, hogy az éjszakai vendégeid soha nem akarnak innen elmenni. Gabriel meglehetősen erélyesen letette a villáját a tányérjára, és megtörölte a száját a szalvétájába. Nem szokásom szórakoztatni éjszakai vendégeket. És főleg nem így. - A lányra meredt. Gondoltam, az egyértelmű, hogy te más vagy, hogy veled másként bánok. - Megrázta a fejét. - Talán nem volt az. - Azt mondtad, hogy beszélni fogunk - vágott közbe Julia, elterelve ezzel a szót. - Igen. - Nézett a lányra egy pillanatra a férfi. - Van pár kérdésem, amit fel szeretnék tenni, és vannak dolgok, amiket szeretnék elmondani. - Az inkvizícióba nem egyeztem bele. - Ez aligha inkvizíció. Csak néhány kérdés, leginkább azért, mert amikor először találkoztunk,

nem voltam teljesen. józan. Ezért bocsáss meg, de szeretnék tisztább képet kapni arról, hogy mi is történt pontosan. - Gabriel hangja enyhén szarkasztikus volt. Julia felszúrt egy epret a villájára, és bekapta. Legyen. Csak hadd tegye fel a kérdéseit! De nekem is vannak, amik nem lesznek szépek. - Mielőtt elkezdenénk, azt hiszem, le kellene fektetnünk néhány alapszabályt. Előbb szeretném veled megbeszélni a múltat, mielőtt a jelen vagy a jövő szóba kerülne. Rendben van ez így? - És megígérem, hogy bármit mondasz, csakis kettőnk között marad. Remélem, te is megtisztelsz hasonló udvariassággal. - Természetesen. - Vannak alapszabályok, amiket te szeretnél lefektetni? - Öö. csak annyi hogy az igazságot mondjuk egymásnak. - Természetesen. Nos, hány éves voltál, amikor először találkoztunk? Egyidős vagyok Rachellel - kezdte Julia köntörfalazva, de amikor meglátta Gabriel metsző tekintetét, inkább hozzátette: -Tizenhét. - Tizenhét? Gabriel jó párat káromkodott és egy jó nagyot húzott a Bellinijéből. Láthatón zavarba jött a felismeréstől, ami több mint meglepte a lányt. - Miért jöttél aznap este? Velem találkozni? Nem azért mentem. Meghívtak vacsorára, de Rachel és Aaron éppen akkor száguldott ki az ajtón, amikor odaértem. Hallottam valami hangot, és téged találtalak a verandán. Gabriel eltöpreng ezen egy ideig. - Tudtad, hogy ki vagyok? - Folyton rólad beszéltek. - Tudtad, hogy milyen elcseszett vagyok? - Nem. Soha senki nem mondott rólad rosszat, legalábbis előttem nem. Még utána sem. Csak szép dolgokat hallottam. - Mi történt másnap reggel? Ez volt az a rész, amiről Julia nem akart beszélni. Nem reagált a férfi kérdésére, inkább a süteményét kezdte el enni, mert tudta, hogy Emerson nem várja el tőle, hogy teli szájjal beszéljen. - Ez fontos, Julianne. Tudni akarom, hogy mi történt. Az emlékeim másnap reggelről egy kicsit homályosak. A lány a férfira villantotta a szemét, és hatalmasat nyelt. - Valóban? Akkor hadd világosítsalak fel! Napkelte előtt ébredtem, egyedül, az erdő kellős közepén. Otthagytál. Kétségbeestem, ezért felkaptam a takarót és elindultam. De nem emlékeztem, hogy melyik úton mentünk, és még mindig sötét volt. Majdnem két órát kóboroltam hisztérikusan, amíg végül sikerült megtalálnom a szüleid házához vezető ösvényt. - Julia remegni kezdett. - Nem hittem, hogy valaha is visszatalálok. - Szóval odamentél - suttogta Gabriel. - Miről beszélsz? - Nem hagytalak ott. - Akkor te ezt minek neveznéd? - Előbb felébredtem, mint te. A karjaimban aludtál, és én nem akartalak megzavarni, de muszáj volt. könnyítenem magamon. Úgyhogy elbarangoltam. Majd megálltam egy cigire, és hogy szedjek magunknak pár almát reggelire. Amikor visszaértem, már nem voltál ott. Hazamentem, de ott sem voltál. Azt hittem, elmentél, ezért felmentem a szobámba és levetődtem az ágyra. - Azt gondoltad, hogy elmentem?

- Igen. - Mereven nézett a lány szemébe. - A neveden szólítgattalak, Gabriel. Kiabáltam érted. - Nem hallottalak. Másnapos voltam, és talán túl messzire kóboroltam. - Akkor nem cigiztél, amikor velem voltál. - A lány hangja kétkedő volt. - Nem, nem cigiztem. És nemsokára abba is hagytam. - Miért nem próbáltál rám találni? Lelkiismeret-furdalás homályosította el ^Gabriel szemét, és elnézett. - A családom felkeltett, és követelték, hogy vállaljam az előző este következményeit. Amikor megkérdeztem, ki az a Beatrice, Richard azt mondta, hogy hallucinálok. - És mi van Rachellel? - Még azelőtt elmentem, hogy ő hazaért volna. Nem állt velem szóba hónapokon keresztül. Ne hazudj nekem, Gabriel! Visszavittem a kabátodat. Összehajtogattam és a takaró tetejére tettem a verandán. Ez volt a jel. És valaki nem vette észre a biciklimet? - Nem tudom, hogy ők mit láttak. Grace odaadta a kabátomat, de senki nem említett meg téged vagy a nevedet, olyat, amit felismertem volna. Olyan volt, mintha szellem lettél volna. - Hogy hihetted, hogy álom volt? Annyira nem voltál részeg! Gabriel becsukta a szemét és ökölbe szorította a kezét. Julia látta, ahogy az inak megfeszülnek a karjában, és le-föl hullámzanak. A férfi kinyitotta a szemét, de az asztalra fókuszált. - Mert másnapos és zavarodott voltam, és még mindig érződött a koksz hatása. Bamm. Ez volt a hang, ahogy Julia tündérmeséje a valóság kegyetlen falának csapódott. A szeme elkerekedett, és nagy levegőt vett. - Rachel nem árulta el neked, hogy mi váltotta ki a verekedést? Richard tudta, amikor felvett a harrisburgi reptéren, hogy valamit szedek. Vacsora előtt átkutatta a szobámat, és megtalálta a titkos tartalékaimat. Amikor kérdőre vont, bekattantam. Julia csukott szemmel a tenyerébe temette az arcát. Gabriel mozdulatlanul ült, arra várva, hogy a lány megszólaljon. - Kokain - súgta végül. Gabriel fészkelődött a székében. - Az erdőben töltöttem az éjszakát, egyedül, egy huszonhét éves drogossal, aki be volt állva és részeg is volt. Micsoda buta, buta lány! A férfi a fogait csikorgatta. - Julianne, te nem vagy buta! Én vagyok az elcseszett. Jobban észnél kellett volna lennem, mint hogy az én állapotomban oda kivigyelek. A lány lassan kifújta a levegőt, és a vállai remegni kezdtek. - Nézz rám, Julianne! Julia megrázta a fejét. - Láttam az apádat aznap reggel. A lány rápillantott. - Láttad? - Te is tudod, milyen egy kisvárosban élni. A pletyka azonnal elindult, amikor Richard kórházba vitte Scottot, és egyikük sem bocsátkozott magyarázkodásba a sérülés körülményeiről. Apád kiszagolta, és átjött megkérdezni, segíthet-e. - Sosem említette. Richard és Grace zavarban voltak. Biztos vagyok abban, hogy apád meg akarta őket óvni a kisvárosi szóbeszédtől. Mivel senki, csak te és én tudjuk, hogy mi történt közöttünk. - A hangja

elhalkult és megrázta a fejét. - Miért nem mondtad el Rachelnek? - Mert bántott a dolog. És mert megalázva éreztem magam. Gabriel arca megrándult. A lány kezéért nyúlt, és a tekintete belefúródott Juliáéba. - Nem emlékszel, hogy mi történt közöttünk? Julia ellökte a férfi kezét. - Persze, hogy emlékszem! Ezért is voltam annyira felpaprikázva. Volt, hogy visszagondoltam arra az éjszakára, és elhittem, amit mondtál. És próbáltam magam meggyőzni, hogy biztos jó okod volt arra, hogy magamra hagyjál. Máskor viszont csak arra tudtam gondolni, hogy egyedül hagytál, és rémálmaim voltak, hogy elveszem az erdőben. De tudod, mi a legborzasztóbb az egészben? Hogy hittem abban, hogy visszajössz. Éveken át reménykedtem, hogy egyszer csak megjelensz a küszöbön és azt mondod, hogy akarsz engem. Hogy komolyan is gondoltad, amit mondtál arról, hogy örülsz, amiért rám találtál. Mennyire szánalmas is ez! - Ez nem szánalmas. Beismerem, tényleg úgy tűnt, mintha otthagytalak volna, de esküszöm, hogy nem. És higgy nekem, ha egy pillanatig is azt gondoltam volna, hogy valós vagy és Selinsgrove-ban élsz, akkor feltűnök a küszöbödön. - Gabriel megköszörülte a torkát, és Julia érezte a férfi lábának rezgését, ahogy az asztal alatt föl-le járatta. - Függő vagyok. Ez vagyok én. Szeretem a dolgokat és az embereket irányítani, és ez soha nem fog elmúlni. - Szedsz most valamit? - Természetesen, nem! Azt hiszed, megtenném veled? - Ha függő vagy, akkor függő vagy. Ha itt vagyok, ha nem, nem változtat semmin. - Nekem igenis számít. - A függő emberek bármire rákattannak: drogokra, alkoholra, szexre, emberekre. Mi lesz, ha rám leszel függő? - Már így is rabul ejtettél, Beatrice. Csak te sokkal veszélyesebb vagy, mint a kokain. Julia szemöldöke felszaladt meglepetésében. Gabriel újra kinyúlt a lány kezéért, és megsimogatta az ereket, amik kidomborodtak a sápadt, vékony csuklóján. - Bevallok neked valamit. Ártalmas vagyok. Szeszélyes. És rossz a természetem. Van, aminek a függőségemhez van köze, és van, aminek a múltamhoz. Hibás voltam, amiért annyira magasztaltalak, hogy a létezésed egyetlen magyarázatának azt tartottam, hogy egy kétségbeesett elme szüleménye voltál, vagy pedig Isten teremtésének koronája? Gabriel szóáradata és arca annyira komoly volt, hogy Juliának el kellett húzódnia. A férfi hangja és hosszú, hűvös ujjainak érintése az erein. A lány aggódott, hogy a bőre lángra kap és egy rakás hamuvá ég el. - Még mindig drogozol? - Alkalomadtán? Nem. A selinsgrove-i undorító viselkedésem után Grace meggyőzött, hogy kérjek segítséget. Meg akartam ölni magam. Csak pénzre volt szükségem, hogy elsimítsam a dolgaimat. A veled töltött éjszakám megváltoztatott mindent. Amikor mondták, hogy senki sincs, akit Beatricének hívnának, arra jutottam, hogy vagy hallucináció voltál, vagy egy angyal. Bármelyik is, azt gondoltam, hogy Isten talán megkegyelmezett nekem és a segítségemre küldött. Lo seme difelicitá messo de Dio nell ’ anima ben posta. Julia lehunyta a szemét Dante Vendégség című műve szavainak hallatán. így hát csak némelyekben van meg e roppant boldogság reménye, ha lelkűket Isten méltónak ítélte. Gabriel megköszörülte a torkát. - Scott belement, hogy nem jelent föl, ha azonnal elvonóra megyek. Úgyhogy Richard még aznap

Philadelphiába vezetett és kórházba vitt. Miután átmentem a méregtelenítésen, Bostonba mentünk, és beíratott egy elvonókúrára, hogy közel legyek a. munkámhoz. - Fészkelődött a székben. Julia kinyitotta a szemét, s az arcára aggódó kifejezés ült ki. - Miért akartad megölni magad, Gabriel? - Nem mondhatom el. - Miért nem? - Mert nem tudom, mi történne, ha előjönnének azok a régi démonok, Beatrice. - Még mindig hajlamos vagy az öngyilkosságra? A férfi újra megköszörülte a torkát. Nem. A depresszióm egyik oka a drog volt. A másik pedig. bizonyos részei az életemnek, amikkel próbáltam megbirkózni. De te is tudod, ugyanúgy, ahogy én, hogy az öngyilkosok általában elvesztik a reményüket. Én viszont inkább rátaláltam, amikor megjelentél. Gabriel tekintetében tűz égett, és Julia úgy döntött, hogy inkább témát vált. - Anyukád alkoholista volt? - És mi van apukáddal? - Róla nem beszélek. - Rachel említette a pénzt. - Az az egyetlen jó, ami tőle származik - morogta Gabriel. - Ez nem igaz - tiltakozott Julia halkan. - Miért nem? - Mert te is általa vagy, azért. Gabriel arca azonnal meglágyult, és a lány kézfejére nyomta a száját. - Apukád alkoholista volt? - Nem tudom. Egy New York-i cég ügyvezetője volt, és infarktusban halt: meg. Nem izgattam magam, hogy többet kiderítsek róla. - Te alkoholista vagy? - Nem. Julia remegő ujjakkal óvatosan összehajtogatta a szalvétáját, és hátratolta az asztaltól a székét. - Örülök, hogy nem drogozol, és hogy kigyógyultál. De én nem kezdek alkoholistákkal. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ilyen szenvedés verjen láncra. Gabriel pislogás nélkül nézte a lányt, és kereste a tekintetét. Egyetértek. De ha több időt töltenél velem, akkor látnád, hogy nem vagyok alkoholista. És megígérem, hogy soha többé nem részegedem le. Szerencsétlenül jött ki, hogy az utolsó hat hónapban egyszer rúgtam be, és annak pont szemtanúja voltál. - Az anyám ki-be járt az elvonóról, és soha nem maradt tiszta. Mi lesz, ha újra drogozni kezdesz? Nem beszélve arról, hogy van ez az illúziód Beatricéről. Én nem ő vagyok, Gabriel. Te egy ideált szeretnél, vagy egy drog fűtötte érzéki csalódást, nem engem. - Hat éve tiszta vagyok. Nem most szabadultam az elvonóról. Ennek ellenére pontosan tudom, hogy nagyon-nagyon selejtes vagyok. De meg akarlak ismerni, csak téged, ahogy vagy. Szeretném, ha magad lennél, és igen, Julianne, tudom, hogy több vagy, mint egy álom. A valóságod sokkal gyönyörűbb és vonzóbb, mint bármelyik álom. Bármikor téged választanálak egy álommal szemben. Egy könnycsepp gördült le a lány arcán, amit gyorsan le is törölt. - Nem ismersz engem. Soha nem ismertél. Te Dante Beatricéjét tartottad a karjaid közt aznap éjjel, az írásai képét és Holiday festményét, nem engem. Gabriel megrázta a fejét. - Amit éreztem, valós volt. Amit csináltam, valós volt. - Azt hitted, hogy valóság, de ez csak része volt az illúziónak.

- Igaz volt, Julia. Minden az volt. Abban a pillanatban, ahogy megérintettelek, tudtam. és ahogy újra hozzád értem. emlékeztem rád. A testem emlékezett rád. Csak a tudatos elmém felejtett el. - De én már nem az a kislány vagyok. Egy nő vagyok, akit lenéztél, amikor először megláttad. - Ez nem igaz! Nagyon csinos nővé értél. - Te egy dísz kiscicát szeretnél. - Nem, Beatrice. Julia összeszorított fogai között préselte ki a tiltakozást: - Ne hívj engem így! Sajnálom, Julianne. Tudom, hogy megbántalak. Tudom, hogy van egy sötét oldalam. Megengeded, hogy megmutassam, hogy tudok jó is lenni? Nagyon-nagyon jó? - Már túl késő. Én nem tudom ezt csinálni. - Bár fájt neki megtenni, a lány a bejárati ajtóhoz sétált, felkapta a hátizsákját és a kabátját útközben. - És mi van a tegnap éj szakával? - kérdezte Gabriel, Julia után sietve. - Az semmit nem jelentett neked? - Mit kellett volna jelentenie? Áruld el! - Julia a mellkasához szorította a hátizsákját, és a falhoz hátrált. Gabriel a lány mindkét válla mellé odatámasztotta a karját, és közelebb hajolt. - El kell magyaráznom? Te nem érezted? Egészen közel vitte az arcát a lányéhoz, az ajkai csak centire voltak a szájától. Julia érezte a férfi leheletét a bőrén. Megremegett. - Mit kellett volna éreznem? - A testünket együtt. Te jöttél hozzám éjjel, Julianne. Te jöttél az ágyamba, Miért tetted? Miért mondtad azt, hogy nem tudtál ellenállni? Mert lélektársak vagyunk, mint ahogy Arisztophanész leírta. Egy lélek két testben. Te vagy a hiányzó felem. Te vagy az én bashert em. - Bashert? Tudod egyáltalán, hogy mit jelent? Bashert az bashert, Gabriel; a végzet az a végzet. Ezt értelmezheted úgy, ahogy csak akarod, és nem feltétlenül kell engem jelentenie. Gabriel szélesen a lányra mosolygott. - A nyelvi képességeid folyamatosan meglepnek. - Ismerem ezt a szót. Persze, kicsim. Mert okos vagy. - Az ujjai hegyével megérintette Julia nyakát, majd le-föl simogatta. - Gabriel, hagyd abba! - Eltolta magától a férfit, hogy tisztán tudjon gondolkozni. - Már tiszta vagy, de egy függő mindig függő marad. Én egy alkoholista gyereke vagyok. Nem hagyom, hogy ez újra megtörténjen. - Nem érdemellek meg. Tudom. Conosca i segni dell’antica fiamma. Éreztem az első alkalommal, ahogy megfogtam a kezed. Először, amikor megcsókoltalak. És ez mind ott volt tegnap éjszaka. Minden érzés, minden emlék, minden érzék, amit akkor éreztem, ott volt. Valós volt. Nézz a szemembe, és mondd, hogy semmit nem jelentett neked, és akkor elengedlek. Julia becsukta a szemét, hogy kizárja Gabriel beszédét, a kijelentését, hogy ráismert a régi láng nyomára. - Nem tudod megtenni, ugye? A bőröd emlékszik rám, ahogy a szíved is. Rájuk parancsoltál, hogy felejtsenek el, de nem tudnak. Emlékezz rám, Beatrice! Emlékezz az elsődre! Az ajkai a lány nyakára vándoroltak, és Julia érezte, hogy a pulzusa felgyorsul az érintésétől. A teste áruló volt, az nem hazudott. Nem hallgatott az érvelésre. Bármit kérhetett volna Gabriel tőle, megteszi. Ez a gondolat kétségbe ejtette. - Kérlek, Gabriel! - Mire kérsz? - súgta, és pihekönnyű csókokat lehelt le-föl a lány nyakáig majd végül megállt,

hogy érezze a vér száguldását az ajkai alatt. - Kérlek, engedj elmenni! - Nem tehetem. - Kivette Julia kezéből a hátizsákot és a kabátot, majd a földre ejtette őket. - Nem bízom benned. - Tudom. - Össze fogsz törni, Gabriel, és az lesz a végzetem. - Soha. Gabriel a tenyerei közé fogta a lány arcát, ám amikor Julia becsukta a szemét, megállt. Julia várta, hogy nedves ajkak fognak az övéihez érni, de nem. Csak várt. Majd kinyitotta a szemét. A férfi szemei hatalmasak, kedvesek és melegek voltak, és lenéztek rá. Mosolygott. Simogatni kezdte Julia arcát, gyengéd érintések itt-ott, felfedezve minden ívet, vonalat, mintha meg akarná jegyezni. A nyakához nyúlt, de csak egy ujjbeggyel simogatta le-föl. A lány megremegett. A férfi a füléhez hajolt. - Lazíts, kicsim! - A fülcimpáját harapdálta és csábítón befúrta az orrát a nyakába. - Hadd mutassam meg, hogy mit tudok tenni, ha lelassítok! Továbbra is tartotta a lány arcát, miközben a homlokát, az orrát, az orcáit és az állát súrolta az ajkával. De csak akkor csókolta meg, amikor Julia ismét becsukta a szemét. Addigra a lány már levegőt sem kapott. Ahogy az ajkaik találkoztak, felpezsdült a vérük, szikrázott közöttük a forróság és az energia. Ám a férfi óvatos volt, és nem gyorsított. Az ajka tökéletesen illett a lányéra, jobbra-balra mozgatta, s a bőrük sercegett a finom súrlódástól. De Gabriel nem nyitotta ki a száját. Julia hajába túrt, összekócolta, masszírozta a fejét, majd a keze lejjebb vándorolt. A lány kevésbé volt gyengéd, ahogy belekapaszkodott a férfi tarkójába és húzta, tekerte a haját az ujjai körül. Az ajkaik még mindig összepréselődtek, illeszkedtek minden centiméteren. Gabriel kidugta a nyelve hegyét, és sóvárogva megérintette a lány felső ajkát, megízlelve, mielőtt beharapta volna az alsót. Csábító és flörtölő volt. Ez volt a leglassabb csók, amit valaha adott. És ettől a szíve hevesebben vert. Amikor Julia felnyögött, hátrahajtotta a fejét, hogy nyíljon meg neki. De nem siettette. Kivárta, hogy lazítson az állkapcsán, és amikor a lány már nem bírta tovább és habozva ő is kidugta a nyelve hegyét, hogy találkozzon a férfiéval, akkor engedte meg magának Gabriel, hogy elfogadja az invitálást. Julia hevesebben válaszolt volna, de Gabriel lassította a csókot, mert lágyan akarta csókolni. Finoman. Ráérősen. Fél emberöltőbe került, amíg a kezeivel levándorolt a nyakán át, hogy a vállait masszírozhassa. Majd egy újabba, hogy végigsimítson a gerince vonalán, be a ruhája alá, hogy a meztelen bőrt érinthesse. Ezalatt lassan fedezte fel a lány száját, mintha többet már nem lenne rá esélye. Gabriel felszisszent és felnyögött, amikor a kezei vándorlás közben rátaláltak a gödröcskékre, amikre előző este bukkant rá. Így is fel nem térképezett területként gondolt rájuk, ahol ő volt az első felfedező, bár tudta, hogy egyáltalán nincs semmi joga igényt tartani erre. Az ujjait végigfutatta a lány bőrén, aki erre nyöszörgött és belékapaszkodott. Julia gyámoltalan hangjai sokkal erotikusabbak voltak, mint bármelyik buja nyögdécselés, ami valaha megtöltötte a fülét. A csontjáig hatolt és feltüzelte. Majd Gabriel összepréselte a testüket, a puha, finom vonalak izommal és acéllal találkoztak, s óvatosan helyet cseréltek, így az ő háta volt a falnak támasztva, hogy a lány ne érezze sarokba szorítva magát. Inkább engedte neki, hogy hadd szorítsa sarokba őt. Julia a férfi forró és nedves leheletét lélegezte be a szájában. O volt az oxigénje. Nem tudott elszakadni a csókból elég hosszan, hogy vegyen egy nagy levegőt, és szédülni kezdett. Ettől Gabriel ajkait még hevesebbnek érezte, úgyhogy nem harcolt ellene. Csak megadta magát, nyalás, szívás,

mozgás. Emerson időlegesen visszavonult, megszakítva ezzel a csókot. A hüvelykujjaival Julia meztelen bőrét simogatta a dereka ívénél. A lány kapkodta a levegőt, Gabriel magához húzta, átölelte, és érezte, ahogy a melle nekifeszül. - Hozzá kell szoknod az ajkaimhoz, Julia, mert nagyon sokat szándékozlak csókolni. - Belecsókolt a lány hajába és lemosolygott rá, igazán boldognak tűnt. Amikor Julia végre rátalált a hangjára, az remegett. - Gabriel, nem ígérek semmit. Nem egyezem bele semmibe. Egy csók nem változtat ezen. A férfi mosolya eltűnt, de még mindig szorosan tartotta. Az egyik ujjával hátrasöpört egy tincset Julia arcából. Csak adj nekem egy esélyt! Haladhatunk lassan, és megpróbálhatjuk egymás sebeit begyógyítani. - Múlt éjjel arról beszéltél, hogy legyünk barátok. A barátok azonban nem csókolóznak így. Gabriel kuncogott. - Lehetünk barátok. Követhetjük az udvarlásos modellt, ha szeretnéd. Csak erre emlékeztetnem kell magam legközelebb, amikor megcsókollak. És téged is. Julia elpillantott. - Nem bízom meg benned eléggé ahhoz, hogy bármi más legyek. És ha még meg is tenném, rossz lóra tettél. Csalódást fogok okozni neked. - Miről beszélsz? Mellettem sosem leszel elégedett, és el fogsz hagyni, amikor ezt felismered. Úgyhogy kegyelmezz meg nekem, és keress egy szexuálisan jobban hozzád illő nőt, mielőtt valamelyikünk sebet kap! Julia nézte, ahogy a férfi arcszíne elsötétül, és a tekintete fellángol. Várta a robbanást. - Mit tett veled? Ez nem az a kérdés volt, amire a lány számított. - Nem tudom, miről beszélsz. Gabriel fürkészve nézte Julia arcát, és felmérte a reakcióját. Ellépett a faltól, felegyenesedett és kihúzta a vállát. - Nem tudom, hogy mit tett veled, amiért ennyire kevésre tartod magad, de én nem ö vagyok. Az együtt töltött éjszakánk a gyümölcsösben neked nem azt mutatja, hogy a kapcsolatunk nem a szexre épül? - Finoman simogatta a lány haját, ami meghazudtolta a hangja metsző élességét. - Meg tudnám ölni azért, hogy ezt tette veled - súgta -, hogy összetörte a lelkedet. Nem tagadom, hogy eddig kiélveztem, amit az élet nyújtott, és messze álltam a monogámiától. De már mást szeretnék, valami valódit. És tudom, hogy te is ezt szeretnéd. Mi annak az esélye, hogy a következő fiúd szűz lesz? Szinte nulla. Az önbecsülésed mindenkivel téma lenne, nem csak velem. És bármelyik férfi, aki csak azért hagy el téged, mert szexuálisan tapasztalatlan vagy, nem éri meg a bánkódást. Bíznod kell magadban, Julia, és hinned kell! Még ha bennünk nem is hiszel, magadban muszáj. Különben soha nem fogod engedni, hogy valaki szeressen téged. - Nem ismersz. - Többet tudok rólad, mint te azt hiszed, a többit pedig szeretném feltérképezni. Taníts engem, Beatrice! Leszek a hallgatód. Tanítsd meg, hogyan gondoskodjak rólad! - Kérlek, Gabriel! Legyél komoly! - Komoly vagyok. Nagyon sok minden van, amit nem tudunk egymásról. Olyan dolgok, amiket alig várok, hogy felfedjünk és felfedezzünk. - Nem fogok osztozkodni. A férfi felmordult.

- Nem szokásom megosztani azt, ami drága nekem. Nem fogom engedni, hogy egyetlen férfi is rád tegye a kezét, beleértve ebbe Pault és az összes többi Angyalkúrót. - És rajtad sem fogok osztozkodni. - Rajtam? - Igen. - Nos, ezt kérni sem kell. - De igen. - Mit jelentsen ez? - kérdezte dacosan a férfi. - Elvárom, hogy addig nem fekszel le senki mással, amíg én még. vacillálok. Legyen ez a bizalom jele. - Rendben. Julia felnevetett. Úgy mondod, mintha könnyű lenne. Csak azért képes vagy feladni az összes nőismerősödet, mert megvan az esély arra, hogy velem lehet valami? Nem hiszek neked. - Sokkal, de sokkal többet nyerek, mint veszítek, higgy nekem! Én ezt újra és újra be fogom neked bizonyítani. - Juliához hajolt és megcsókolta az ajkát. - Paulina. - súgta a lány. Gabriel még mindig csókolta, le a nyakán, egészen a válláig. - Miatta ne aggódj! - Vele sem foglak megosztani. - Nem is kell. - A hangja türelmetlen lett. - Paulina a feleséged? Gabriel hátralépett és sziklaszilárdan Julia szemébe nézett. - Természetesen, nem. Minek gondolsz engem? - A volt feleség? - Julianne, hagyd abba! Nem, nem a volt feleségem. A beszélgetésnek vége. - Többet akarok róla tudni! - Nem. - Miért nem? - Olyan okok miatt, amiről inkább nem beszélek. Megmondtam, hogy nem fekszem le vele, és nem is fogok. Ennyi legyen elég. - És mi az M-A-I-A? Gabriel arckifejezése megkeményedett. - Nem! - Láttam a tetoválást a melleden, Gabriel. Betűket láttam. A férfi összekulcsolta a karjait. - Nem lehet. - Akkor nekem sem. - A lány lehajolt a hátizsákért és a kabátjáért. A férfi megállította. Julianne, mondd el nekem, hogy ki bizonytalanított el ennyire magadban és a szexuális képességeidben. Simon volt? Julia megfeszült. - Mondd el! - Ne ejtsd ki a nevét előttem! - Te mondtad ki, amikor aludtál. Idegesnek tűntél. Mondd el! - Nem. - Miért nem?

- Mert rosszul vagyok tőle - súgta, és magában könyörgött Gabrielnek, hogy változtasson témát. Egy megérzés, egy sötét, zaklató megérzés lassan beférkőzött Gabriel agyába. És ha egyszer felütötte a fejét, nem tudott megszabadulni tőle. - Julianna, nem. nem kényszerített, ugye? A lány megrázta a fejét. - Nem, Gabriel. Szűz vagyok. A férfi megállt egy pillanatra, és kifújta a levegőt. - Akkor is szűz lennél, ha kényszerített volna. Nekem szűz lennél. A hangja annyira fájdalmas és őszinte volt, hogy a lány szíve majdnem megszakadt a súlyától. - Ez nagyon nagylelkű tőled. De nem erőszakolt meg. A férfi becsukta a szemét és fújt egy nagyot. Mindkettőnknek vannak titkai, amiket nem szeretne felfedni. Hazudni nem fogok, de nem mondhatok el mindent. Nem ma. És a tekintetedből megítélve tudom, hogy te sem árulsz el nagyon fájdalmas titkokat. De elfogadom. Nem fogom erőltetni, hogy beszélj róluk. - Ezzel átölelte Julia derekát és magához húzta kipirult arcát. - Szóval megtartjuk magunknak a titkainkat? - kérdezte a lány tanácstalanul. - Most igen. - De még mindig ott van, hogy a hallgatód vagyok. Gabriel megcsókolta, hogy megelőzze a folytatást. - Ez egy másik titok, amit őriznünk kell. De, kicsim, nem szeretném a beszélgetésünk hátralévő részét ebben a nyomorult előszobában folytatni. Kérlek, gyere vissza az asztalhoz és fejezd be a reggelidet! Egy kávé fölött megbeszélhetjük, de csendben is ehetünk. Kérlek, ne menj el! Kérlek! Julia pillantása a bejárati ajtóra vándorolt. Tudnom kell, hogyan érzel irántam, Gabriel - kezdte bizonytalanul. - Tudnom kell, hogy ez neked nem csak játék-e. Kedvelsz te engem egyáltalán? Az igazi énem? A férfi zavartan nézett rá. - Persze, hogy kedvellek! És szeretném elnyerni a vonzalmadat. Az, hogy merre tartunk, rajtad múlik. Julia bizonytalan ujjakkal Gabriel hajába simított. A férfi becsukta a szemét és ellazult a lány érintésétől, vett egy nagy levegőt, majd erősen kifújta. Amikor végzett, kinyitotta a szemét, és Julia vágyódást látott bennük. Aztán Emerson elmosolyodott, és a vágyódást valami más vette át. Remény. S ennek a látványa könnyeket csalt elő Juliából. Én nem így képzeltem - szipogta, és a kézfejével megtörölte az arcát. - Annyira másként találtam újra rád, mint azt elképzeltem. És nem az vagy, akinek hittelek. - Tudom. - A férfi átölelte a lányt, és gyengéd csókot nyomott a homlokára. - Tizenhét évesen beléd zúgtam, Gabriel. Te voltál az első szerelmem. És még csak nem is olyan voltál, amilyennek gondoltalak. Az egész életemet egy illúzióra pazaroltam. - Sajnálom, hogy csalódást okoztam. Bárcsak a lovag lennék, és nem a sárkány! De nem vagyok az. - Hátralépett, hogy mélyen a lány szemébe nézzen. - Minden rajtad áll. Megmenthetsz vagy száműzhetsz egyetlen szóval. Julia a férfi mellkasának szorította az arcát, és azon gondolkozott, volt-e valaha is választása.

Tizennyolcadik fejezet

Paul, szia! Sajnálom. Nem hallottam a csengőt. Elromlott volna? Emerson leszidott, de nem rúg ki a csoportból (fú)! Új konzultánst kell keresnem. Dolgozom rajta. Beszélünk később & köszönöm! Julia Paul értetlenül olvasta az üzenetet, amit Julia küldött. Elromlott a csengő? Ez nagyon átlátszónak tűnt. Nem tudta, vajon azért rázza-e le a lány, mert zavarban van az emersonos veszekedése miatt, vagy pedig valami más oka van rá. Bármelyik is igaz, nem volt ideje utánajárni, mert Emerson emailben küldött egy könyvlistát, amit szeretett volna a könyvtárból kikéretni, és egy óra előtt az irodájában akarta látni őket. Így hát írt Juliának egy rövid üzenetet, hogy örül, amiért minden rendben van vele, és sietve lépkedett a lakásától a Robarts Könyvtár felé, közben pedig ingatta a fejét. Julia a bőrszófának támasztotta a hátát, és az állát az összekulcsolt karjain pihentette. Gabriel padlótól plafonig érő ablakai elképesztő kilátást nyújtottak Ültő helyéből látta szinte az egész belvárost és az Ontario-tó egy részét. A város fáinak megváltozott a színük. Arany, citromsárga, tündöklő narancs és vörös tarkította a látványt. Azokra a kanadai tájképekre emlékeztették, amit Paullal láttak az Ontariói Művészeti Galériában. Felajánlotta Gabrielnek, hogy segít a reggeli utáni pakolásban, de ő hallani sem akart róla. Megcsókolta a homlokát, és megkérte, hogy pihenjen, mintha a pihenés egyáltalán opció lett volna. Julia a gyönyörű torontói városkép látványára fókuszált, közben pedig újra és újra lejátszotta a beszélgetésüket a fejében, és próbálta a korábbiakkal összevetni. Hogyan lehetett ennyire vak? És miért titkolták előle Clarkék Gabriel függőségét? Mindig úgy bántak vele, mint egy családtaggal. Még Rachel sem ejtett erről egy szót sem, hacsak nem számítjuk ide a múltkori megjegyzését a férfi sötét oldaláról. Vajon Clarkék mindig allegóriákban beszéltek, mint a metafizikus költők? Ahhoz neki egy műelemző szemináriumot is fel kellett volna vennie, hogy megértse a célzásaikat. Gabriel a kandallónak dőlt és Juliát figyelte. Nagyon otthonosan festett a lány a szófán, ahogy az ablakon bámult ki, odakuporodva, mint egy kismacska. De a feszült vállai aggodalmat sugalltak. A férfi leült mellé, de szándékosan megfelelő távolságot hagyott maguk között. Amikor a lány meg sem próbált közeledni vagy egyáltalán ránézni, akkor kinyújtotta felé a kezét. - Kérlek! - mondta mosolyogva. Julia vonakodva megfogta a kezét, és érezte, hogy a férfi maga mellé húzza. Gabriel átölelte és a hajába csókolt. - Így jobb. Julia sóhajtott és becsukta a szemét. - Kényelmes? - kérdezte Emerson. Gabriel érezte, ahogy a lány teste elernyed. Azok után, ami kiderült, csodálta, hogy Julia egyáltalán tud lazítani a közelében. - Mikor volt utoljára, hogy valaki így tartott téged? -Szórakozottan simogatni kezdte a lány haját, pedig minden volt, csak szórakozott nem. - Tegnap éjjel. A férfi kuncogott. - Arra, azt hiszem, emlékszem. De előtte? Nem emlékszem. - Julia hangja védekező volt, úgyhogy Gabriel úgy döntött, nem erőlteti tovább. Talán ki volt éhezve a fizikai érintésre. Az alkoholista anyáknak nincsen meg az a képességűk, hogy a gyerekeikről gondoskodni tudjanak. Es az a Simon figura talán nem tartotta a karjai közt, vagy csak akkor, amikor a ruháit akarta levenni róla. Már maga a gondolat is felbőszítette. Hogy valaki ilyen kis odafigyeléssel bánjon a lánnyal. Tudta,

hogy a fizikai közelség megnyugtatta Juliát, ahogy őt is. Arra jutott, hogy nagyon kevés pozitív fizikai meghittségben lehetett része a lánynak. - Minden rendben? Az, hogy így tartalak? - súgta Julia hajába. - Jó. - Megerősítés végett végighúzta a kezét a lány hajának vonalán, és hátrasöpört egy hajtincset az arcából. - Olyan gyönyörű vagy! - suttogta. - Olyan bájos! Egy darabig így ültek, majd Julia úgy döntött, feltesz egy kérdést, amin egy ideje gondolkozott. - A képet, ami az ágyad fölött volt, amin egy férfi megcsókolja a nő vállát. hol találtad? Gabriel összeszorította a száját. - Nem találtam. - Akkor hol. - Számít ez? - Ha nem akarod elmondani, akkor rendben. Láttam a szekrényben, amikor pulóvert kerestem. Gyönyörű. - Próbált elmozdulni a férfi mellől, de az szorosan tartotta. Komolyan azt gondolod, hogy gyönyörű? - A hangja simogató volt, és felemelte Julia arcát, hogy a szemébe nézhessen. - Igen - súgta. - És a többi? - Azok annyira nem. Gabriel önelégült arcot vágott. - Én csináltam őket. - Te csináltad őket? - húzódott el a lány meglepődve. - Igen. - De azok. - Erotikusak? - Igen. A férfi pimaszul somolygott. - Ennyire nehéz elhinni, hogy tudok gyönyörű és erotikus képeket készítteni, Miss Mitchell? - Nem tudtam, hogy fotós vagy. És azok nem hagyományos fényképek. - Nem igazán vagyok az. De szerintem azok jól sikerültek. Van több is. Julia álla leesett. - Több? És a nők? Gabriel a lány mellé araszolt. - A nők a barátaim, vagy inkább voltak a barátaim. - Modellek? A lány a homlokát ráncolta, amíg végül megértette. A szemöldöke felszaladt és meglepetten nézett Gabrielre. A férfi felsóhajtott és megdörzsölte a szemét. - Igen, rossz ízlésre vall, hogy kitettem őket. Miként az is egészen biztosan, hogy téged kitettelek a látványuknak, pedig ennyire személyes jellegűek. Ezért éreztem úgy, hogy le kell vennem őket, mielőtt a hálószobámba viszlek. De a felvételek a beleegyezésükkel készültek. Valójában némelyik esetben még könyörögtek is. Észreveheted, hogy valamelyiken én is rajta vagyok, úgyhogy messze voltam az egyszerű távoli megfigyelőtől. Julia el is felejtette feltenni a kérdést, hogy melyik képen látható Paulina, mert teljesen le volt taglózva. - Az te vagy? - Igen. - Azon, amit az előbb kérdeztem, te vagy?

Gabriel szemöldökei összefonódtak. - Ne legyél ennyire meglepve! Azt hittem, vonzónak találsz. - De meztelen vagy azon a képen! - A lány nagyon zavarba jött, ezért idegesen legyezni kezdte kipirult arcát. Gabriel jóízűen nevetett, és közelebb húzta magához Juliát. - Meztelen vagyok az összes fotón. - A hangja csöpögött a szextől, ahogy a lány fülébe duruzsolt. - Az a kép volt az én kedvencem is, bár a nőt nem nagyon kedveltem a végére. -Elnyomott egy lassú, tompa kis vigyort, és megcsókolta Julia homlokát. - Szeretnélek téged is lefotózni. - Nem hiszem. Gyönyörű vagy, Julianne! Egy kép rólad, a mosolyodról, a profilodról vagy az elegáns nyakadról, minden műtárgynál kedvesebb lenne nekem, beleértve Holiday festményét is. A lány megrázta a fejét. Egy nap majd újra megkérdezlek. Most pedig mit szólnál, ha foglalnék egy asztalt a Scaramouche-ba? Az az egyik kedvenc éttermem. - Nem hinném, hogy a vacsora jó ötlet. - Julia még mindig próbálta lecsillapítani a lélegzését. - Miért nem? - Nem azt mondtad, hogy nem láthatnak minket nyilvánosan? Gabriel a homlokát ráncolta. De ismerem a tulajdonost. Lefoglalhatom a séf asztalát, ahol távol lennénk a kíváncsiskodó tekintetektől. Hacsak nem mennél szívesebben a Harbour Sixtybe, hogy találkozz Antonióval. Állandóan nyaggat, hogy vigyelek el újra. - Tényleg? - Tényleg. Mindent elmesélt a vacsoráról, amit vele és a családjával töltöttél az olasz-kanadai klubban. - Antonio nagyon kedves volt velem. Gabriel bólintott, és mozdult, hogy adjon egy csókot Juliának, de a lány az egyik kezét a mellkasára téve megállította. - Nem tudok ma veled vacsorázni. Holnap találkozom Katherine Pictonnal, és még nem készültem fel. - Holnap? - Meghívott egy teára a házába. Egy kicsit megrémiszt. Várj, amíg találkozol vele! Úgy fest, mint egy nagymama, de ne hagyd, hogy a látszat megtévesszen. Egyszerűen briliáns, és nem viccel. Elvárja majd, hogy Picton professzornak szólítsd, és nem megy bele csevegésbe vagy személyes ügyekbe. - Csak rátarti Oxford-hallgatók szeretik, ha professzornak szólítják őket - motyogta Julia. Gabriel haragosan nézett, amíg a lány rá nem kacsintott. - Nagyon távolságtartó, de elképesztő tanár. Ha sikerül vele együtt dolgoznod, akkor az nagyon jó lesz neked. Csak hozd a legjobb formádat, és akkor biztos vagyok abban, hogy elvállal téged. Amennyire csak az ideje engedi. Julia megborzongott, mire Gabriel szorosabban átölelte. Ne aggódj, érdekelni fogja a javaslatod! Biztosan azt akarja majd, hogy módosítsd, de a helyedben én vita nélkül elfogadnék minden javítást. Tudja, mit csinál. - Egész biztosan van neki fontosabb dolga is a nyugdíjas évei alatt, mint vállalni MA-hallgatók konzultáns szerepét. - Tartozott nekem egy szívességgel, és én elmondtam neki, hogy van egy kiváló hallgatóm, de nem érezném helyesnek, ha vezetném a diplomamunkáját, mert a családunk barátja. Katherine pedig belement, hogy találkozzon veled. Eléggé szkeptikus a mai fiatalokkal kapcsolatban, mert nem

gondolja, hogy olyan tehetségesek és szorgalmasak, mint amikor ő járt egyetemre. Ezért nem ígért előre semmit. - Nem kellett volna ezt tenned értem! Gabriel az ujja köré csavarta a lány egy tincsét. - Valami kedveset szerettem volna tenni. Sajnálom, hogy nem tudtál a Harvardra menni. Julia lenézett a kezeire. - De így újra rád találtam, nem? Gabriel mosolygott, még a szemével is. - De igen. Néhány pillanatig egymásba kapcsolódott a tekintetük, majd a férfi mocorogni kezdett, hogy ránézhessen a Rolexére. Felmordult. - Mi az? - kérdezte Julia. - Mennem kell! Találkozóm van. - Nekem is mennem kell! Julia gyorsan felállt a szófáról, a hátizsákjához sétált, a vállára csapta, és a kabátját kereste. Gabriel három lépéssel átszelte a szobát, és a lány vállára tette a kezét. - Maradj! Nem tart soká, és sietek vissza. Julia az ajkát a foga közé szorította és elgondolkodva harapdálta. A férfi a hüvelykujját a lány ajka és fogai közé tette, hogy sikeresen kiszabadítsa a csapdába esett húst. - Ne! Aggódom, amikor ezt csinálod. Gyorsan visszahúzta a kezét, nehogy a lány félreértse a szándékát, de addigra az ujja már véletlenül hozzáért Julia nyelvéhez. Nehéz lett volna megmondani, hogy melyikük számlájára lehetett a véletlent írni. - Mivel kapcsolatos a találkozód? Gabriel dörzsölni kezdte a szemét. - Christával. Nem lesz kellemes. De sokkal könnyebb lenne, ha tudnám, hogy itthon vársz rám. - Nagyon sok dolgom van, és fel kell hívnom Pault is. Úgy tűnik, tegnap a lakásomhoz ment, hogy megnézze, mi van velem. - Julia beszéde felgyorsult. - Küldtem neki egy üzenetet, hogy jól vagyok. Megírtam neki, hogy nem kell abbahagynom a szemináriumodat, de kell keresnem egy új konzultánst. Nem tudom, miként fogom megmagyarázni, hogy Katherine Picton a tanácsadóm. Gabriel füstölgött. - Nem tartozol neki magyarázattal. Mondd meg neki, hogy nem tartozik rá! - A barátom. - Akkor említs meg valamit a Harvard jelentkezésedről és Katherine-ről! Greg Matthews ugyanis Katherine egyik barátja. Julia bólintott, és elkezdte begombolni a kabátját. - Várj! - A férfi átsétált a dolgozószobájába, és nem került elő pár percig. Amikor visszatért, egy régi, keménykötésű könyvet nyomott a lány kezébe. Julia elolvasta a címet. The Figure of Beatrice: A Study in Dante Charles Williamstől. - Szeretném, ha megtartanád. Gabriel, én pedig azt szeretném, ha abbahagynád az ajándékozást. - A férfi felé nyújtotta a könyvet. - Le fogod nyűgözni Katherine-t, ha ismered ezt a könyvet. Dorothy L. Sayers rajongója, és Sayers sok meglátást kölcsönzött Williams könyvéből. - Megköszörülte a torkát. - Itt nincsenek láncok, Julianne. És nincs megalázkodás. A lány a kötetet nézte, és végigsimított a régi kötésen.

- Legalább addig fogadd el, amíg belemegy abba, hogy a konzultánsod legyen. - Köszönöm. - Szívesen. Most pedig valami egész másról kell beszélnünk. Julia idegesen nézett Gabrielre. - Sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, ha nem lennél a hallgatóm, de az vagy. Legalábbis még. A lány nagy levegőt vett. Gabriel megdörzsölte a szemét. Ne haragudj, ez nem jól jött ki. Amit mondani szeretnék. Nem lehetek a konzultánsod, ez egyértelmű. De még mindig nem oldja meg a Dante szeminárium kérdését. Ha nem járnék az óráidra, akkor nem tudnék májusban diplomázni. A hangüzenetedben azt mondtad, hogy tudsz nekem keresni egy kiscsoportos megoldást helyette, de ez rajtam nem segít. Szükségem van erre a szemináriumra a specializációmhoz és a disszertációmhoz. - Az egyetemi szabályzat nemcsak a konzultáns hallgatókat, hanem az előadó csoportban lévő hallgatókat is magába foglalja. Ez azt jelenti, hogy egészen addig nem lehetek veled kapcsolatban, amíg a hallgatóm vagy. A következő szemeszter, természetesen, már teljesen más ügy. Akkor már nem leszel a hallgatóm. Julia tudott erről. Az MA-hallgatók házirendjében a jogok és kötelezettségek résznél minden részletesen le volt írva. A tanári kar tagjai nem feküdhettek le az aktuális hallgatóikkal, ez tiszta volt. És az MA-hallgatók nem feküdhettek le a felügyelő tanáraikkal. Különben. Igaz, Julia nem tervezte, hogy lefekszik Gabriellel. Elgondolkozott, hogy vajon erre a férfi is emlékszik-e. - Nem foglak még egyszer elveszíteni - súgta Gabriel. - És nem fogom megakadályozni, hogy elvégezd azt, amiért jöttél. Úgyhogy valamit ki kell találnunk. Közben pedig beszélni fogok az ügyvédemmel. - Az ügyvédeddel? Egy megelőző, titkos beszélgetés, hogy mégis mire számíthatok az egyetemtől, ha úgy randevúznék az egyik hallgatómmal, hogy az még jár az óráimra. Julia remegő kezét a férfi karjára tette. - El akarod veszíteni az állásodat? - Természetesen, nem - válaszolta köntörfalazás nélkül Gabriel. - Egyszer már így is veszélybe sodortam a karrieredet, és ezt még egyszer nem fogom megtenni. Távol kell maradnunk egymástól, és amikor a szemeszter véget ér, akkor beszélhetünk erről újra. Lehet, hogy közben meggondolod magad, és úgy döntesz, hogy már nem is akarsz engem. - Julia lenézett a tornacipőjére, és idegesen mozgatta a lábujjait. - Ez nem fog megtörténni, Julianne. - Még csak úgyis ismerkedünk. Talán öt hét barátság az, amire szükségünk van. - A barátok együtt vacsoráznak. Mit szólnál a holnap estéhez? Julia erélyesen megrázta a fejét. - Miért nem hívsz fel inkább? Ígérem, hogy felveszem a telefont. Gabriel rosszallón nézett. - Akkor mikor látlak legközelebb? - A szemináriumodon, jövő szerdán. - Az túl messze van. - Ez van, Professzor. - Julia egy fél mosolyt küldött a férfi felé, és az ajtóhoz indult. - Nem felejtettél el valamit? A lány gyorsan belenézett a hátizsákjába, hogy megvannak-e a kulcsai. - Nem hiszem.

Gabriel Julia felé indult, a szemei elsötétültek. - Semmi búcsúcsók a szegény, magányos Gabrielnek? Julia nyelt egyet. - A barátok nem úgy csókolnak, ahogy te. A férfi addig közelített, amíg a lány háta a bejárati ajtóhoz ért. - Csak egy baráti puszi. Cserkész becsületszavamra. - Voltál te valaha cserkész? - Nem. Gabriel lassan felemelte a kezét, nehogy megijessze a lányt, és gyengéden megsimogatta az arcát. Lefegyverzőn rámosolygott, és Julia azon kapta magát, hogy visszamosolyog. A férfi a lányéra tapasztotta a száját, határozottan, de könnyedén, és ott is tartotta. Julia várta, hogy Emerson csinál valamit, kinyitja a száját, megmozdul, vagy valami, de semmi. Gabriel teljesen mozdulatlan volt, csak enyhe nyomást helyezett a lány szájára, majd visszalépett és rámosolygott. Nem volt rossz, ugye? - kuncogott a férfi, ahogy az ujjhegyével végig simított a lány állkapcsának vonalán. Julia megrázta a fejét. - Viszlát, Gabriel! Ahogy a bejárati ajtó bezáródott mögötte, a férfi háttal nekidőlt a falnak, megdörzsölte a szemét és összefüggéstelenül motyogott. Miután Gabriel hazaért a nagyon kellemetlen és pompásnak aligha nevezhető megbeszélésről Christával, előkapott egy üveg Perrier-t a hűtőből, és tárcsázta John Green, az ügyvédje számát. Jó ideje nem volt szüksége a szolgálataira, és szerette volna, ha ez továbbra is így marad. Greennek voltak kétes kuncsaftjai, de ő volt a legjobb, s Gabriel tudta ezt, főleg ha a kanadai büntetőjogról volt szó. Ugyanakkor nem volt szakértője a munkajognak, amit nem győzött hangsúlyozni a harmincperces beszélgetésük alatt. - Figyelmeztetnelek kell, hogy mivel a szerződésednek része az egyetemi szabályzat betartása, magadat és a munkádat is veszélyezteted. Úgyhogy hadd kérdezzek valamit! Lefekszel vele? - Nem - felelte Gabriel velősen. - Jó. Ne most kezdd el! Valójában az a tanácsom, hogy addig tartsd távol magad tőle, amíg nem jelentkezem. Hány éves? - Parancsolsz? - A lány, Gabriel, a spiné. - Még egyszer így hívod, és mással intéztetem az ügyeimet. Az ügyvéd szünetet tartott. A professzor kemény fickó volt, és veszekedős is. Johnnak meg nem volt se ereje, se kedve a telefonos vitához. - Hadd fogalmazzam újra! Hány éves a szóban forgó fiatal hölgy? - Huszonhárom. Green megkönnyebbülten sóhajtott. - Jó. Legalább nem kiskorúval van dolgunk. - Újra úgy teszek, mintha ezt meg sem hallottam volna. - Figyelj, Emerson! Ügyvéd vagyok. Hagyd, hogy végezhessem a munkámat! Addig nem tudok szakszerű véleményt mondani a helyzetedről, amíg nem ismerem a tényeket. Az egyik partnerem beperelte a Torontói Egyetemet tavaly, majd őt megkérem, hogy világosítson fel az állapotokról. Viszont addig is azt tanácsolom, hogy ne menj a lány közelébe. De semmiképpen ne feküdj le vele! Megértetted? - Hadd legyek még világosabb! Eszedbe ne jusson bármilyen szexuális kapcsolatba lépni vele!

Nem akarunk Clinton-féle vitába keveredni, hogy mi minősül szexuális aktusnak, és mi nem. Semmit ne tegyél vele, mert az senkit nem érdekel, hogy beleegyezéssel történt-e. - Mi van akkor, ha romantikus kapcsolatban vagyunk, de nem szexuálisban? Green megállt egy pillanatra, és a kisujjával a fülcimpáját kezdte tisztítani. - Nem egészen értem. - Azt mondtam, mi van akkor, ha találkozunk nyilvánosan, de nincs szexuális együtlét? Az ügyvéd hangosan felnevetett. - Viccelsz velem, Emerson? Még én sem hiszek neked, pedig még fizetsz is érte. Senki más sem fogja ezt elhinni. - Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ha nem lépek szexuális viszonyba a hallgatómmal, akkor is megsértem az egyetemi szabályzatot? - Senki sem fogja elhinni, hogy kapcsolatban vagy egy hallgatóddal, és nem szexeltek, főleg a múltad ismeretében. Természetesen, a bizonyítás terhe az egyetemé a kapcsolatotokról, leszámítva, ha a tündérke panaszt ad be ellened, vagy valaki rajta kap titeket kompromitáló szituációban. Vagy ha terhes lesz. - Ez nem fog megtörténni. - Mindenki ezt mondja, Emerson. Gabriel megköszörülte a torkát. - Igen, de ebben az esetben ez lehetetlen. Nem csak egy okból. Green a szemét forgatta, de végül úgy döntött, inkább nem ad biológialeckéket a professzornak. - Sebaj, ha rajtakapnak, és nem volt szexuális kapcsolat, akkor maximum feddésben részesülhetsz helytelen viselkedés miatt. De semmi biztosat nem mondhatok anélkül, hogy olvastam volna a szabályzatot, és meg kell tudnom a partneremtől, hogy milyen precedenst állított fel magának az egyetem. - Köszönöm. Te tartod a hátad, nem én, ha valami kirobban, úgyhogy legyél óvatos! Én mindkét esetben megkapom a pénzem. - John megköszörülte a torkát. - És még valami, Gabriel. Én nem bonyolódnék semmibe egy darabig. Semmi nő, semmi bunyó, semmi nyilvános lerészegedés, vagy valami hasonló. Bármilyen pereskedés az egyetemmel felfedné a múltadat, ezt ne feledd! Ne boruljanak ki a múlt csontvázai, rendben? - Igen, John. Ezzel Gabriel letette a telefont, felkapta a kulcsait, és úgy döntött, hogy a frusztráltságát a vívóteremben vezeti le. Amikor Julia a hazaért, buzgón keresni kezdte a már fagyott virágágyásban Gabriel kártyájának maradványait. Sajnos, az össz, amit talált, pár szakadt fecni volt, ami ahhoz túl kevés, hogy összerakja az üzenetet. A nap nagy részét Charles Williams könyvének olvasásával töltötte, jegyzeteket készített, mert remélte, hogy segíthetnek a találkozóján Katherine-nel. Be kellett vallania, hogy Gabriel előrelátása ebben a helyzetben gondviselésszerű volt. Williams nagyon alaposan ismerte Dantét, ami sok ötletet adott a disszertációjához. Mielőtt aludni ment, az ágyán ülve az iPodját hallgatta és Gabrielen gondolkozott. Két számot töltött fel neki, a második címe Dante’s Prayer volt, szintén Loreena McKennitt-től. Mélységesen megható dal volt, megríkatta a hallgatása. Aznap éjszaka újra a párnája alá tette a fényképet, amit elővett a fehérneműs fiókból, és úgy aludt el, hogy közben egy csomó dolgot mérlegelt. Gabriel drogfüggő volt. Julia tudta, hogy ha a férfin újra elhatalmasodik a függősége, akkor rajta is, és olyan mélységekbe rántaná le, ahová ő nem szeretne kerülni.

Ráadásul bármilyen kapcsolat Gabriellel mindkettejük karrierjét tönkreteheti. Ha egyszer kiderülne a viszonyuk, Emerson lenne a fiatal, tehetséges professzor, aki lecsapott a szemináriumán egy szexi bigére, ami miatt kitenné magát a rosszindulatú célozgatásoknak a tanári kar koktélpartijain. O pedig a fiatal cafka lenne, aki széttette a lábait, hogy megszerezze a diplomáját, mert nem volt elég okos ahhoz, hogy másként elérje. Nem számít, hogy vége van-e a szemeszternek, vagy sem, a pletyka mindkettejüket bemocskolná. Tizenhét évesen lett szerelmes Gabriel Emersonba. Talán magyarázható ez a vonzalom a heves egymásra találással, vagy azzal, ahogy ránézett a férfi, vagy az érzéssel, amit a karjai közt rátört. Bármi is volt a vonzalom alapja, Julia belezúgott Gabrielbe, méghozzá nagyon komolyan. Próbálta elnyomni az érzéseit, amikor ő nem került elő évekig, és azzal akarta kiirtani őket, hogy másra próbálta átplántálni. De ahogy előző este a férfi karjaiba simult, az érzelmei előtörtek, és annyira volt képes ellenállni, mint az óceánpartra épített bizonytalan homokvár. A szerelem, amit Gabriel iránt érzett, még mindig létezett. Egy aprócska láng, ami olyan fényesen égett, hogy az óceán összes vize képtelen lett volna kioltani. Ezért most talán nem is volt választása, mert már régen meghozta a döntést. Meghozta a döntést, amikor a férfi kérte, hogy adja oda a kezét, és ő gondolkodás nélkül megtette. Amikor Gabriel megérintette, tudta, hogy a férfi az övé. Végtére is Gabriel mindig ott volt az árnyékban, mint egy szellem, aki nem tűnik el. És most a szellem úgy döntött, hogy akarja őt. Ugyanakkor biztosra vette, hogy a férfi soha, de soha nem fogja őt viszontszeretni. Másnap reggel Julia ellenőrizte a mobilját, és meglepetésére talált egy üzenetet Gabrieltől. Azután hívta, hogy ő már elaludt. „Julianne, megígérted, hogy felvessed a telefont, [sóhaj] Gondolom, minden rendben, és csak a zuhany alatt vagy, vagy valami hasonló. Hívj, amikor megkapod ezt az üzenetet! Sajnálom, hogy nem tudtalak este elvinni vacsorázni, de szeretném a holnap estét veled tölteni. Legalább beszélhetünk róla? [szünet...] Hívj, principessa. Kérlek! " Julia azonnal elmentette a férfi számát a mobiljába, de a névhez „Dante Alighieri”-t írt. Amikor visszahívta, csak a hangpostáját érte „Szia, én vagyok! Öö... sajnálom, hogy nem kaptam meg az üzenetedet tegnap este. Elaludtam. Persze, hogy jó lenne találkozni, de a vacsora szerintem túl kockázatos. Újra meg akarlak ismerni, Gabriel, és remélem, van erre valami biztonságos mód is. Sajnálom, hogy nem vettem fel a telefont. Majd később beszélünk. " Julia a péntek nagy részét a disszertációja javaslatával töltötte. A mobilja be volt kapcsolva, szükség esetére. De Gabriel nem hívta. Paul azonban igen. Beszélgetésük rövid volt, mert Emerson megzavarta a fiatalembert az olvasófülkében. Mivel a professzor valamivel jobb kedvében volt, Paul magában halkan megjegyezte, hogy biztos megkegyelmezett Juliának. És a lány mindent megtett, hogy Paul ne is gondoljon mást. Krízis elhárítva. A Katherine-nel való találkozó nagyon izgalmas volt. Utána Julia hazament, és evett egy kis tálka paradicsomlevest. Vacsora után lezuhanyzott, betekerte magát egy lila törölközőbe, ami éppen csak takarta a mellétől a feneke aljáig, és a szekrénye felé bandukolt, hogy válasszon magának egy flanelpizsamát éjszakára. Tekintettel a késő októberi csípős hidegre és a Halloween közeledtére, úgy döntött, hogy a töklámpásos van soron. Kopp, kopp, kopp. Julia ijedtében felsikított. Egy tompa, hangos férfihang kezdett hozzá beszélni az ablakon keresztül, és a kopogás nem hagyott alább. Az ablakhoz futott, széthúzta a függönyt, és Gabriel riadt arcába nézett le. - Halálra rémisztettél! - kiáltotta a lány. Kinyitotta az ősrégi ablakot, és próbálta egy kézzel feltolni,

miközben idegesen kapaszkodott a másik kezével a törölközőbe. - Nem reagáltál a telefonra. Sem a csengőre. Azt hittem, valami baj van. Hátrasétáltam a kertbe, és láttam, hogy ég a villany. Gabriel észrevette, hogy a lány küszködik, ezért az ujjaival megtámasztotta alulról az ablakot. Hadd csináljam én! - Egy mozdulattal feltolta az ablakot, és Julia kezébe nyomott néhány papírszatyrot. - Mi ez? - Vacsora. Most pedig állj hátrébb, mert hideg van! - A férfi az ablakpárkányra tette a kezeit, és próbálta magát felhúzni. - Mit csinálsz? - Bemászom az ablakodon. Miért, minek tűnik? - Beengedhetnélek a bejárati ajtón is, mint mindenki mást -tiltakozott Julia, és az asztalra tette a szatyrokat. Gabriel mohón legeltette rajta a szemét, miközben átlendítette a lábait az ablakon. - Ennyire ruhátlanul nem. - Gondosan becsukta maga után az ablakot, bezárta, és összehúzta a függönyt. - Fel kellene öltöznöd! Julia megremegett, ahogy a férfi az egyik ujjával végigsimított meztelen vállán. Selymes, puha, vizes és meleg, gondolta Gabriel. A lány még jobban összehúzta magán a törölközőt, amikor a férfi másfelé nézett. Alig takarta valami, még mindig nedves volt a zuhanyzástól, és ez a kettő együtt. Gabriel megborzongott. Nem is egyszer. - Kérlek, öltözz fel, Julianne! - A hangja mély és rekedt volt. Julia úgy értelmezte, hogy a férfi zavarban van, ezért azonnal hátrálni kezdett. Átöltözöm a fürdőszobában - mormolta, és gyorsan keresni kezdte a jógaruháját és a régi juhszőrből készült papucsát. - Miért nem megy a fűtés? - kérdezte Gabriel, miközben Julia a fürdő felé tartott. Alig. Majdnem olyan a hőmérséklet bent, mint kint. És ha egy szál törölközőben flangálsz, akkor meg is betegedhetsz. Julia becsukta maga mögött az ajtót, befejezve ezzel a beszélgetésüket. Gabriel elhelyezkedett, majd a szemével a termosztátot kereste, de olyan nem volt. Így hát gyorsan négykézlábra ereszkedett, és a régi radiátorral birkózott, ami az egyetlen hőforrás volt a lakás nappalij ában. Hogyan tud így élni? Itt meg lehet fagyni! Amikor Julia előkerült, a férfi még mindig a kabátjában volt és a radiátor előtt térdelt, mintha az egy oltár lenne. A lány kuncogott. - Többet vagy térden, mint egy átlagos professzor. Gabriel rávillantotta a tekintetét. - Nagyon vicces, Julianne. Ez a radiátor használhatatlan. Nincs egy hősugárzód? - Van egy elektromos fűtőtest a fürdőben. De nem használom. Gabriel a fejét rázva felállt, és elsétált a lány mellett. Bekapcsolta a fűtést, és tárva hagyta a fürdőszoba ajtaját. - Hadd melegítsem fel egy kicsit a lakást! A hajad vizes és meg fogsz fázni. Csinálok neked teát ajánlotta, és felakasztotta a kabátját a bejárati ajtó belső oldalára. - Én is meg tudom csinálni - mondta Julia kedvesen. Engedd meg! - Egy csókot nyomott a lány homlokára, felkapta az elektromos vízforralót, megtöltötte vízzel a fürdőszobai csapból, és újra négykézlábra ereszkedett, hogy bedugja a szekrény alatti konnektorba a dugót.

Julia nagyon erőlködött, hogy ne bámulja a fekete gyapjú nadrágot, ami kecsesen ráfeszült Gabriel hátsójára, amikor lehajolt a konnektorhoz. Hogy elterelje a figyelmét, inkább összehasonlította a férfi mostani viselkedését és a legutóbbit, amikor az egérlyukban járt. Mintha két Gabriel lenne, és most a kedves látogatta volna meg. Az újabb kiadás pont olyan jóképű, mint a régi, csak sokkal vonzóbb. - Most pedig. - mondta körbepillantva a férfi -, fel kell melegítselek téged. Gabriel nézte a lányt, majd a karjai közé vonta és le-föl dörzsölte a hátát. - Minden rendben? - Miért nem veszed fel a telefonodat? - Felveszem. Csak akkor nem, amikor alszom vagy zuhanyzom. - Aggódtam. Nem vetted fel se tegnap este, se egy órája. - Hajat mostam. Gabriel Julia nyakába temette az arcát, és beszívta az illatát. Vanília. - Julianne. - kezdte, és a bal kezét a lány arcához emelte. Julia hevesen pislogott. - Igen? A férfi elnémult. A lány fölé hajolt és apró csókokat lehelt le és föl a nyaka bal oldalán, a fülcimpájától a kulcscsontjáig. Láng lobbant Julia gyomrában és még lejjebb. Gabriel ajkai alig súrolták a bőrét, amitől minden vércseppje őrült sebességgel száguldani kezdett. A férfi érintése még sosem volt ennyire erotikus és odaadó. Le és föl, le és föl, dédelgette a nyaka ívét, és kidugta a nyelve hegyét, hogy megízlelje a bőrét. Időről időre elemelte az ajkát, hogy belefúrhasson az orrával vagy az állával a lány nyakába, a borostájával finoman karistolva a bőrt. A csókokkal lement egészen a Julia torka alatti mélyedésig, és határozottan rányomta az ajkait, majd időzni kezdett a nyaka jobb oldalán. Julia felmorajlott és lehunyta a szemét, a kezével felvándorolt Gabriel hátán, és a hajába túrt az ujjaival. Az ujjbegyei tudattalanul mozogtak, és a férfi hajának vonalát simították pont a gallérja fölött. - Mmmmmmm - lehelte. - Örömet szerez ez neked? - súgta Gabriel, és folytatta a finom csókokat. Julia nyögdécselve helyeselt. - Örömet szeretnék szerezni neked, Julianne. Jobban, mint te azt hiszed. A férfi külön figyelmet fordított a lány füle körüli és az állkapcsa alatti területre, és a nyelvével finoman kínozta. - Mondd el, ha örömet szerzek! Julia alig hallotta a kérdést, mert el volt foglalva az érzéssel, ami átfutott a testén, és a melegséggel, ami a húsát égette. Többé már nem fázott. Többé semmi mást nem érzett, csak a férfit. - Örömet szerzel, Gabriel - lehelte bódultan. - Ez a vágyam kifejezése - súgta a férfi Julia fülébe, amitől a lányt kirázta a hideg. - Ha szeretők lennénk, ilyen csókkal jelezném a szándékomat, hogy ágyba akarlak vinni. És elképzelheted azt az élvezetet, ami ott várna rád. De most csak azt tudom kifejezni, hogy éget a vágy érted. Nem szabad a szádhoz érnem, mert attól félek, hogy nem tudnék megállni. Julia még hangosabban nyöszörgött, Gabriel pedig folytatta tovább, hátrasöpörte a hajat a lány válláról, hogy még nagyobb felületen kényeztethesse. A legfinomabb csókjaival terítette be a nyakát egészen addig, amíg eljutott a fülcimpájáig, gyengéden ráharapott és végigfutatta a nyelvét az ívén. Ha most megcsókolnálak, akkor nem tudnám vállalni a következményeket. Úgyhogy csak a gyönyörű nyakadat csodálhatom. Tudom, hogy pillanatokon belül abba kell hagynom, mielőtt túl nagy lenne a vágy. Már így is túl sok. Fogalmad sincs, hogy mennyire akarlak. - Gabriel hangja rekedt volt,

és úgy tűnt, hevesen kapkodja a levegőt. Julia érezte, hogy a lábai elgyengülnek és szédülni kezd. És ekkor felharsant a vízforraló sípolása. Gabriel nyomott egy apró puszit a lány arcára, és elment teát készíteni, míg Julia remegve leült az egyik székre. A szíve olyan hangosan lüktetett, hogy azt hitte, infarktusa van. Előrehajtotta a fejét, és a két tenyere közé fogta. Ha ennyire elolvadok, amikor megcsókol, mit fogok csinálni, amikor... - Milyen teát kérsz, kicsim? - Gabriel hangjából leheletnyi szórakozottság érződött, ahogy nézte a lányt, aki próbálta a légzését rendezni. A férfinak csak azért sikerült a történtek után a nyugodtság látszatát keltenie, mert még időben elsétált Júliától. És sokkal tapasztaltabb volt nála abban, hogy el tudja rejteni az érzéseit, persze, csak a felületes szemlélő elől. - Lady Grey. Ott van a vízforraló melletti dobozban. - Julia hangja remegett. Nem vagyok egy nagy teás, úgyhogy nem lesz olyan jó, mint a tiéd. De azért remélhetőleg fogyasztható lesz. Julia felvonta a szemöldökét a férfi melléknév választása miatt, de udvariasan megköszönte, amikor Gabriel letette elé a kannát, a teáscsészét és a csészealj at. - Hoztam néhány dolgot vacsorára. Ettél már? - Ettem levest. - Julianne! - Gabriel leült a lány mellé, és megrovó tekintettel nézett rá. - A leves nem étel. Igen, azt hiszem, ezt már egyszer hallottam valakitől. - A szemeit forgatta, a férfi pedig felnevetett. Az első, amit elővett a szatyorból, egy üveg bor volt és egy Rabbit dugó-húzó. - Van borospoharad? - Igen. - Julia átbotorkált értük a kis konyhán. Még mindig voltak kétségei Gabriel kapcsolatáról az alkohollal, főleg a múltja fényében. De úgy döntött, megadja neki az ártatlanság vélelmét, legalábbis egyelőre. Amikor visszament az asztalhoz, a boros címkén a következőt olvasta. Serego Alighieri Vaio Armaron Amarone 2000. - Ez az, amire gondolok? - Nyújtotta ki az ujját Julia az üveg felé. Gabriel megfogta a kezét, és egy csókot nyomott a tenyerébe. - Igen. Dante fia vette meg a szőlészetet a tizennegyedik században, és a Masi család ma is bort állít elő rajta. - A férfi hátradőlt az összecsukható széken és csöndben nézte Juliát. A lány le volt taglózva. - Nem tudtam, hogy a családjának volt birtoka. - Nagyon jó bor. Habár a múltunk ismeretében lehet, hogy túl szentimentálisnak tartod. Julia megrázta a fejét. - Nem. Nem tartom. - Sokáig kellett dolgoznom, de veled akartam vacsorázni, úgyhogy elmentem a Pusateri’sbe, és elvitelre rendeltem. Van manicotti, cézár saláta és egy vekni kenyér. Mit szólsz hozzá? Julia végignézett a finomságokon maga előtt, és azonnal éhes lett. - Mik azok? - Rámutatott egy süteménnyel teli celofánzacskóra, amin kis szarvasok voltak. Gabriel vigyorgott. Zöldcitromos sütemények a Dancing Deer Baking Companytól. Ez a kedvencem. Miért nem hagyod, hogy én intézzem ezeket, amíg te megszárítod a hajad és megiszod a teád? Kinyúlt és a kezével végigsimított Julia hosszú, nedves tincsein. - Miért etetsz folyton? A férfi keze megállt.

- Megmondtam, hogy szeretnék neked örömet szerezni. -Visszahúzta kezét, és különös kifejezés ült ki az arcára. - Egy férfi így viselkedik, ha érdekli egy nő, Julianne. Előzékeny és udvarias. -Huncut vigyort villantott. - És talán azt is akarom ezzel üzenni, hogy ha ilyen figyelmes vagyok a kulináris vágyaid kielégítésében, akkor számíthatsz arra, hogy még figyelmesebb leszek, amikor. másra leszel éhes. Julia azonnal elpirult, Gabriel pedig megérintette a kezével az - Olyan szép a bőröd - súgta -, mint a bimbózó rózsa. -Csodálattal nézett rá. - Rachel azután már nem pirult el, hogy lefeküdt Aaronnal. - Honnan tudod? Ha belegondolok, mindannyian észrevettük. Egyik percben még A kis herceget olvasta, a másikban pedig fehérneműt vásárolt. Julia elgondolkozva rágcsálta az ajkát. - Én is szerettem azt a könyvet. - Jól csak a szívével lát az ember - idézte a férfi. - Pontosan - motyogta Julia. - Szeretem azt a részt, ahol a róka beszél a hercegnek a szelidítésről. Szeretné, ha megszelídítenék, hogy a herceg rókája lehessen, még akkor is, ha ezzel sebezhetővé válik. - Julianne, most már tényleg meg kéne szárítanod a hajadat! Gabriel elvette a kezét a lány arcáról, gyorsan felállt és hátat fordított neki, hogy elkészítse a vacsorát, Julia pedig eltöprengett, vajon mitől lett ilyen nyugtalan a férfi. Vacsora után úgy ültek az ágyon, mintha szófa lenne. Gabriel egymásra rakta a párnákat a falnál, hátradőlt és átkarolta Julia derekát. - Sajnálom, hogy ilyen kényelmetlen - kért elnézést a lány alázatosan. - Nem kényelmetlen. - Tudom, hogy utálod ezt a helyet. Kicsi és hideg és. - Közben a kezével végigmutatott a szobán. - Életem végéig bánni fogom, amiket akkor mondtam neked, pedig behívtál az otthonodba. Nem utálom ezt a helyet. Hogyan is tudnám? - Gabriel összekulcsolta az ujjaikat. - Hiszen te itt vagy. - Köszönöm. - Én köszönöm, hogy mindent csodássá teszel a szimpla jelenléteddel. Julia mosolygott, ahogy a férfi a szájához emelte a kezüket, és egyesével mindegyik ujját finoman megcsókolta. - Mesélj, milyen volt a találkozód Katherine-nel! A lánynak várnia kellett egy pillanatot, hogy az ujjai abbahagyják a bizsergést, majd belekezdett. - Pont olyan, ahogy leírtad. És örült, hogy olvastam Charles Williamst. Szerintem ez egy kicsit meglágyította. Beleegyezett, hogy a konzultánsom legyen. - És mit gondolt a javaslatodról? Szerinte nem valami eredeti, ezért azt javasolta, hogy a nemes szerelem és szenvedély összehasonlítása helyett inkább Vergilius és Dante barátságának jellemzőit kellene összevetnem, a nemes szerelmet is érintve. Ezért a szenvedély és a szerelem fejtegetése helyett a barátságot és a szerelmet bontom ki. - Örülsz ennek? - Azt hiszem. Abban maradtunk, hogy Leaming professzor Aquinói szemináriumára kéne járnom a következő szemeszterben, mert az a szerelemről és a barátságról fog szólni. Gabriel bólintott. - Ismerem Jennifer Leaminget. Elég jó. Julia a takaróval babrált. A férfi rátette a kezét a lányéra.

- Mi az? - Semmi. - Csak semmi titkolózás, Julianne! Mi az? Egy hete írtam egy e-mailt Leaming professzornak, hogy lenne-e a konzultánsom. Ez még azelőtt volt, hogy te meg én. beszéltünk volna. Gabriel tekintete átmenetileg hűvösre váltott. - És mit válaszolt? - Nem válaszolt. - Jennifer nagyon elfoglalt. Csak ideiglenesen van itt, és kétlem, hogy lenne ideje felügyelni más hallgatókat is a filozófia tanszéken kívül. - Megállt. - Amikor azt mondtam, hogy találok neked egy másik vezetőt, nem hittél nekem? Julia fészkelődött. - De igen. - Akkor miért érezted úgy, hogy a hátam mögött kell szervezkedned? - Csak ki akartam deríteni, hogy meg tudom-e oldani egyedül. A férfi szája vonallá feszült. - És hogyan sült el? - Sehogy. Előbb-utóbb meg kell bíznod bennem. Főleg olyan dolgokban, amiknek az egyetemhez van közük. Vagy ez nem fog működni. Julia bólintott, és elkezdte belülről harapdálni a száját. - Mesélj a találkozódról Christával! - Inkább nem. Csak nyűg az egész. A lány próbált elnyomni egy mosolyt, hiába. Túlságosan el van foglalva azzal, hogy megmentse a disszertációjavaslatát, mintsem gondot okozhasson nekünk. Nem fogom így elfogadni a munkáját, ahogy most van, ami azt jelenti, hogy egy másik felügyelőtanárt kell keresnie. Márpedig, ahogy te is tudod, én vagyok az egyetlen professzor, aki Dante témában felügyel. - Akkor Christa kiesett? Megmondtam neki, december tizennyolcadikáig adok időt, hogy beadjon egy elfogadható javaslatot. És ezzel még nagylelkű is voltam. Többet ne aggódj miatta! Az egyetemi karierrjét egy cérnaszál tartja, aminek a vége az én kezemben van. Helyes, gondolta Julia. - Volt ma egy érdekes beszélgetésem az ügyvédemmel. A lány még egyet kortyolt a borából, és várta, hogy a férfi folytassa. - Azt mondta, át kell néznie az egyetemi szabályzatot, de határozottan felhívta a ^figyelmemet, hogy kerüljek minden romantikus kapcsolatot veled, amíg a csoportom tagja vagy. Julia elvörösödött. - Ebbe a csók is beletartozik? Egész biztos, bár kihangsúlyozta, hogy az egyetem elsősorban a szexuális kapcsolatra van kihegyezve. Ezért ameddig szűziesen és diszkréten viselkedünk ebben a szemeszterben, nem eshet bajunk. A lány még jobban elvörösödött, és meredten nézte a poharát. Önmérsékletet kell tanúsítania, Miss Mitchell, amíg aláírom az osztályzatát. Utána aztán. Sokatmondón a lányra vigyorgott. - Nem csókolhatsz meg az egyik pillanatban, a másikban pedig osztályozod az esszémet! - Ebben a helyzetben még akkor sem tudnék objektív maradni, ha akarnék. Megkérem Katherine-

t, hogy osztályozza ő. - Nem fogja furcsállni ezt? Gabriel mosolygott. Majd kitalálok valami ürügyet. És veszek neki egy üveg tizenhat éves Lagavulint. Az nem támasztja fel a szunnyadó szellemeket. - Így is valamennyire veszélyezteted a szabályzatot. Emerson a tenyerei közé fogta a lány arcát. De kevésbé veszélyes, mint egy affér, és így sokkal kisebb a kockázat, hogy észreveszi az egyetem. Ráállítottam az ügyvédemet az összes kiskapura. - Nem akarok kiskapu lenni! - Nem is úgy tekintek rád. Akarod, hogy öt hétig távol tartsam magam tőled, és ne lássuk egymást egyáltalán? Hogy ne foghassam a kezed és ne ölelhesselek át? Ezt akarod? Julia egy pillanatig elgondolkozott, és rosszul lett a felvetéstől. Megrázta a fejét. Szeretnék veled továbbra is találkozni, mint barát, természetesen. Te úgyis még mindig hezitálsz, hogy megbízhatsz-e bennem, és egyébként is még mindketten ismerkedünk a másikkal. Amiről az egyetem nem tud, az nem árthat nekünk. - Gabriel elvette a lány borospoharát, és letette a sajátja mellé a kisasztalra. Amikor visszament, úgy húzta magához Juliát, hogy az szinte már majdnem az ölében ült. - Csinálhatunk úgy, mintha még mindketten középiskolások lennénk és Selinsgrove-ban élnénk. Nemrég kezdtünk el randizni, és mivel nagyon jó tinédzserek vagyunk, és kissé régi vágásúak, szüzességi fogadalmat tettünk. - Ezt nagyon átgondoltad. Nagyon élénk és részletes álmaim vannak, amikor rólad van szó, Julianne - súgta a férfi. Bárcsak együtt lehettünk volna tinédzserek! - Akkor ez egy viszonyhoz vezet? Gabriel csendben maradt egy ideig. A gondolataimban nem ennyire csicsás a dolog. De az, Julianne, hogy a kapcsolatunk hová vezet, vagy nem vezet, a te kezedben van. Julia bólintott, ezzel jelezve, hogy hallotta, amit a férfi mondott, majd mindketten elnémultak. Valójában ő még le is hunyta a szemét, beszívta Gabriel illatát, és furcsa mód lenyugodott a férfi egyenletes szívverésétől. Gabriel megsimogatta a lány haját, és olaszul súgott neki. - Julianne? Csend. - Julia? Gabriel lenézett, és észrevette, hogy a lány elaludt. Nem akarta felébreszteni. De nem is akart köszönés nélkül elmenni, mert szerette volna, ha Julia bezárja utána az ajtót. Óvatosan megemelte a lányt, a takaró és a paplan alá dugta, remélve, hogy felébred. De nem így történt. Nézte az apró termetét, a mellkasát, ahogy föl-le emelkedik a nyugodt lélegzésétől, miközben az ajkai enyhén nyitva vannak. Csinos volt. Aranyos volt. Nem is emlékezett arra, hogy mikor töltött szűziesen egy estét egy gyönyörű nővel, aki nem volt a rokona. Egy szűzies estét, ami fülledt volt vágytól, a szenvedélytől és a magával ragadó kívánástól. Akarta a lányt. De felderengett a régi belső konfliktus az elméjében. Nem akarta megrontani, hogy olyan legyen, mint ő. Nem akarta sebezhetővé tenni vagy megsebesíteni, semmilyen értelemben. Komolyan kételkedett abban a képességben, hogy fizikai kapcsolatnál nem veszítené-e el az önuralmát, mert az egy szál törölközőbe burkolózott Julia puszta látványa majdnem porrá zúzta az elszántságát. Ez az eredménye a többéves féktelen szenvedélynek. Még az a képességed sincs meg, hogy úriember

módjára udvarolj neki. Szeretnél anélkül szeretkezni ezzel a lánnyal, hogy átcsapjon dugásba, de meg tudod-e csinálni? Tudsz vele úgy szexuális kapcsolatba lépni, hogy nem egy csinos játéknak nézed, akit csak azért raktak össze, hogy a te testi vágyaidat kielégítse? Tudsz szeretni bűn nélkül? Gabrielt felkavarták ezek a gondolatai, miközben lenézett a rózsás bőrű báránykára, aki megbízott benne annyira, hogy elaludjon a karjai között, megfeledkezve arról, hogy milyen szenvedély lángol az ereiben. Kiürítette a zsebeit és kikapcsolta az iPhone-ját, mielőtt a fürdőszobába ment. Lecsavarta a hőszabályozót, ahogy ígérte, és gyorsan levetkőzött pólóra és alsónadrágra. Egy pillantást vetett Julia sampon- és piperekészletére, így próbálva megjegyezni a neveket, hogy a lány legközelebbi látogatására feltölthesse az otthoni választékot. Gabriel minden illatnál jobban kedvelte a vaníliát. Bár a vanília és a csokoládé... Lekapcsolta a villanyt, majd bemászott Julia mellé a szimpla ágyba. Messze túl szűk volt a hely két személynek. Bár az az igazság, hogy Gabrielnek nosztalgiája volt. Azokra a szobákra emlékezett, amik a Princetonon vagy a Magdalen College-ban voltak. Azok az ágyak is alig voltak alkalmasak alvásra, és egyáltalán nem bizonyultak ideálisnak bármiféle intim együttlétre. Még szerencse, hogy ilyesmi tervek nem szerepeltek az aznap esti programban. Ahogy az oldalára fordult, a kezével kitapintott egy kis, sima papírdarabot, ami a párna alá volt bedugva. Kihúzta és a Hold ezüst fénye felé tartotta, ami a függönyön át szűrődött be. Amit látott, több mint meglepte. A kezében egy régi fénykép volt róla, még a princetoni időkből. Felismerte az egyetemi evezőspulóverét, amit viselt. Hogyan szerezte meg ezt a lány? Mióta volt meg neki? Visszacsúsztatta a párna alá, a szája szeglete pedig felkunkorodott csodálkozásában. Valami reményféle kezdett éledezni benne. Sosem volt az összebújás híve, túl bensőségesnek tartotta. De ma este ezt szerette volna tenni. Julia teste köré vonta a sajátját, bal karjával átölelte a derekát, és óvatosan a hasára tette a kezét. Tökéletesen összeillettek. Elégedetten sóhajtott, amiért a karjai között érezhette a puha melegségét ennek a fiatal lánynak, majd az orrát beletemette hosszú és vaníliaillatú hajába. Valamikor hajnali három körül Julia kinyitotta a szemét. Egy erős kar fogta át, és Gabriel illata töltötte be az orrát. A férfi karjaiban találta magát, a háta a mellkasának feszült. Bár legnagyobb aggodalmára úgy tűnt, Gabriel is mocorogni kezd, a lélegzésének hangja azt jelezte, hogy még mindig alszik. Julia ránézett a sötétben. Hány évet várt arra, hogy újra így aludhasson az oldalán? Lassan megmozdult, hogy a hátára fordulhasson. Így, hogy csukva volt a szeme és az arca nyugodt volt, Gabriel sokkal fiatalabbnak tűnt. Mint egy fiú. Egy kedves, barna hajú, rózsaszín ajkú fiú, aki édesen mosolygott álmában. Julia felsóhajtott az esztétikai elismerését kifejezve. A férfi szemei kipattantak. Beletelt egy pillanatba, amíg a sötétben a szemei fókuszálni tudtak a lányra, de amikor sikerült, gyorsan egy csókot nyomott a szájára. - Jól vagy? - súgta Julia szájának. - Még mindig itt vagy. - Még egyszer nem megyek el köszönés nélkül. Nem tudsz aludni? - Azt hittem, ez az álom. Gabriel rámosolygott a sötétben. - Csak nekem. - Bámulatos vagy, Gabriel. Mindig is az voltál, ugye, tudod? - A természet kegyetlensége. Egy bukott angyal megtartotta a szépséget, de belül csúnya vagyok. Julia határozottan visszacsókolta, megpróbálva elterelni a figyelmet azokról a szavakról, amiket épp készült kimondani. Valaki, aki belül csúnya, nem vett volna nekem oldaltáskát és tartotta volna titokban a nagylelkűségét.

Gabriel rábámult. - Mióta tudod? - Rachel elárulta. - Emiatt fogadtad el, vagy inkább szívesebben visszautasítottad volna? - Akkor fifti-fifti volt az állás. Észrevettem, hogy már nem hordod - súgta, és a lány felé nyúlt, hogy kisimítsa a haját az arcából. - Újra használni fogom. - Akkor tetszik? - Nagyon. Köszönöm. Gabriel finoman Julia orrának dörgölte a sajátját, és mosolygott. - Tizenhét évesen pusztán gyönyörű voltál, Julianne. Most viszont lélegzetelállító vagy. - Sötétben mindenki elég jól fest. - Nem, nem így van. Gabriel megcsókolta a lányt, aztán gyorsan visszahúzódott, hogy leállítsa magát. Julia a férfi mellkasán pihentette az arcát, lehunyta a szemét, hallgatta Gabriel szívének ritmusos dobogását, és igyekezett nem megrészegülni az energiától, ami kettejük között áramlott. - Most fejtettem meg, Julia, hogy a jelek szerint nyílt válaszokat csak akkor kapok tőled, ha egy ágyon osztozunk. A lány elpirult, és bár sötét volt, Gabriel megérezte. Halkan kuncogott. - Mit gondolsz, mitől van ez? - Amikor egy ágyban vagyunk, gyengéd vagy velem. Ilyenkor. biztonságban érzem magam. - Azt nem tudom, milyen biztonságos velem lenni, Julianne, de megígérem, hogy megpróbálok mindig gyengéd lenni veled. Leszámítva az ágyban. Julia szorosan átölelte a férfit, és a mellkasának biccentette a fejét, mintha megértette volna a burkolt célzást a válaszban. De nem értette. Hogyan is tudta volna? - Hazamész hálaadásra? - Igen. Fel kell hívnom aput, hogy elmondjam neki a jó hírt. - Megígértem Richardnak, hogy én is hazamegyek. Lenne. lenne kedved velem hazarepülni? - Szeretnék. - Jó. - Gabriel felsóhajtott és megdörzsölte a szemét. - Nem lesz egy kellemes ünnep. - Én nem szeretem a hálaadást. De Grace mindig széppé tette. - Nem volt jó a családoddal? Julia mocorogni kezdett. - Nem igazán ünnepeltük meg. - Miért nem? - Mindig én főztem, kivéve, ha az anyám jobb állapotban volt. És amikor valami különlegeset próbáltam készíteni, mindig. - Julia megrázta a fejét. Gabriel szorított az ölelésén. - Mondd el! - súgta. - Ezt nem akarod hallani. Próbált elfordulni a férfitól, de az erősen fogta. - Nem felidegesíteni szeretnélek, hanem megismerni. - Gabriel hangja volt az, ami erőteljesebben hatott rá, nem a szavai vagy az ölelése. Julia vett egy nagy levegőt. Az utolsó St. Louis-i hálaadásomon Sharon tivornyázni ment az egyik pasijával. De én, kis hülye, úgy döntöttem, hogy megcsinálom Martha Stewart töltött csirkéjét, kétszer sült krumpliját és

zöldségeit. - A lány megállt a mesélésben. - Biztosan nagyon finom volt. - Sosem tudtam meg. - Miért? - Volt egy kis balesetem. - Julianne? - Gabriel felemelte a lány állát, hogy a szemébe nézzen, de ő nem pillantott rá. - Mi történt? - Nem volt konyhaasztalunk. Úgyhogy megterítettem egy kártyaasztalt a nappaliban három főre. Nagyon hülye voltam. Nem kellett volna törődnöm az egésszel. Egy tálcára tettem az összes ételt, hogy az asztalhoz vigyem, de anyám pasija kitette a lábát és elgáncsolt. - Szándékosan? - Látta, hogy megyek. Gabrielben forrt a düh, amit hirtelen érzett, és a kezeit ökölbe szorította. - Én repültem, a tányérok meg törtek. Mindent beterített a kaja. - Meg is sérültél? - kérdezte Gabriel összeszorított fogakkal. - Nem emlékszem. - Julia hangja hirtelen hűvös lett. - Anyukád segített neked? A lány megrázta a fejét. Gabriel torka mélyéről morajlás hallatszott. - Nevettek. Biztos nagyon szánalmasan festettem négykézláb, sírva és mártásban úszva. A csirke végigcsúszott a kövön és az egyik szék alatt kötött ki. - Megállt elgondolkozva. - Egy darabig térdeltem. Biztos szívrohamot kaptál volna, ha látsz. Gabriel elnyomta a késztetést, hogy a feje mögötti falba vágja az öklét. - Nem kaptam volna szívrohamot. Püföltem volna a férfit, és vissza kellett volna fognom magam, hogy apádat ne korbácsoljam meg. Julia egyik ujjával megérintette a férfi öklét. - Aztán elunták magukat és a hálóba mentek dugni. Annyira nem foglakoztatta őket a jelenlétem, hogy még az ajtót sem csukták be. Ez volt az utolsó hálaadásom Sharonnal. - Anyád olyanak tűnik, mint Anne Sexton. - Sharon sosem írt verseket. - Uramisten, Julia! - Gabriel ellazította az öklét, és szorosan magához ölelte a lányt. - Feltakarítottam, hogy ne haragudjanak rám, majd felpattantam egy buszra. Céltalanul köröztem, amíg meg nem láttam az Üdvhadsereg küldöttségét. Hálaadásnapi ételt osztottak a hajléktalanoknak. Megkérdeztem, hogy lehetek-e önkéntes a konyhán, és ők bevettek dolgozni. - Így töltötted a hálaadásodat? Julia megvonta a vállát. Haza nem mehettem, és az emberek ott nagyon kedvesek voltak. Miután mindenkit kiszolgáltunk, pulykavacsorát adtak az önkénteseknek. Majd maradékot is csomagoltak, hogy vigyem haza. És pitét. - Julia elgondolkozott. - Nekem soha senki nem sütött pitét. Gabriel megköszörülte a torkát - Julianne, apukád miért nem hozott el az anyádtól? - Nem volt mindig ilyen rossz. - Gabriel pólójával kezdett babrálni, összecsípte a pamutanyagot, és finoman meghúzta. - Aú! Óvatosan! - kuncogott Gabriel. - Kihúzod a maradék mellszőrömet is! - Bocsánat! - Julia idegesen kisimította a pamutot az ujjaival. -Apa négyéves koromig élt velünk, akkor anyám kirúgta. Így visszament Selinsgrove-ba, ahol felnőtt. Vasárnaponként felhívott. Egyik

nap megemlítettem neki, hogy anyám egyik pasija bevánszorgott meztelenül a szobámba, mert azt hitte, hogy az a fürdőszoba. - Julia megköszörülte a torkát, majd gyorsan beszélni kezdett, hogy Gabrielnek ne legyen esélye feltenni azt a kérdést. -Apa kiakadt, tudni akarta, hogy a pasi hozzám érte. Beszélni akart anyámmal, és amikor mondtam, hogy jobb nem zavarni, ha pasi van nála, akkor utasított, hogy menjek a szobámba és zárjam be az ajtót. Persze, nem volt záram. Másnap reggel apa feltűnt, hogy magával vigyen Selinsgrove-ba. Szerintem kész szerencse volt, hogy a pasi már elment, mire odaért. Apa megölte volna. - És elmentél? - Igen. Apa azt mondta Sharonnak, hogy ha nem szabadul meg a pasijaitól és nem szokik le az alkoholról, akkor végleg elvesz tőle. Anyám beleegyezett a rehabilitációba, én pedig apával mentem. - Hány éves voltál? - Miért nem maradtál vele végleg? Sosem volt otthon. Nagyon elfoglalt volt a napi munkájával, és néha hétvégén is dolgoznia kellett. Ráadásul önkéntes volt a tűzoltóknál. Amikor az iskola véget ért, visszaküldött St. Louisba. Sharon akkor már kijött a kezelőről és egy manikűrszalonban dolgozott. Apa azt hitte, minden rendben lesz. - De mégis visszakerültél hozzá? Julia mérlegelt. - Elmondhatod nekem, Julianne. - Gabriel megszorította a lányt, kedvesen megsimogatta a haját, és várt. - Nincs semmi baj. Julia nyelt egyet. Egy jó nagyot. - A tizenhetedik születésnapom előtti nyáron apa magával vitt. - Miért? - Öö. Sharon megütött. Fejjel a konyhapult sarkának zuhantam. A kórházból felhívtam aput, és megmondtam neki, hogy ha nem jön értem, akkor meg fogok szökni. Ennyi volt. Többé nem láttam az anyámat. - Van heged? Julia megfogta a férfi kezét, a feje hátsó részéhez emelte, majd rányomta az ujját a kitüremkedő bőrre, ahol már nem is nőtt ki a haja. - Nagyon sajnálom. - Gabriel párszor végigsimított rajta, majd rá nyomta az ajkait. - Sajnálom, hogy ezek megtörténtek veled. Ha tudtam volna, akkor eszméletlenre verem őket. kezdve azzal a szeméttel, aki az anyád. - Igazából szerencsés voltam. Sharon csak egyszer ütött meg. - Közelről sem nevezném szerencsésnek, amit elmeséltél. - Most szerencsés vagyok. Senki nem üt meg itt. És van egy barátom, aki etet. Gabriel káromkodva megrázta a fejét. - Ölelni és kényeztetni kellett volna téged, mint egy hercegnőt. Rachelnek ez mind megvolt. - Nem hiszek a tündérmesékben - súgta a lány. - Szeretném megváltoztatni a véleményed. - Gabriel a lányhoz hajolt és megcsókolta a homlokát. - A valóság jobb, mint a képzelet, Gabriel. - Nem, ha a valóság a képzelet. Julia megrázta a fejét, de mosolygott. - Kérdezhetek valamit? - Persze. A lány mosolya elhalványult. - Neked van heged? Gabriel arca egykedvű lett.

- Nem tudod megütni azt, akiről fogalmad sincs, hogy létezik. Julia az oldalára dőlt és a férfi nyaka gödrébe nyomta az arcát. - Sajnálom. - Nehéz választani, hogy melyik a rosszabb. Verve lenni vagy árnyék lenni. Attól függ, milyen fájdalmat bírsz jobban. - Annyira sajnálom, Gabriel! Nem tudtam. Julia megfogta a férfi kezét, és összekulcsolta az ujjaikat. Vett egy nagy levegőt, és megkérdezte: - És most hazamész? Nem, hacsak nem szeretnéd. - Újra megsimogatta a lány haját, ügylve, hogy elkerülje a kitüremkedő sérülést. Julia Gabriel vállán pihentette az arcát, és felsóhajtott. - Azt akarom, hogy maradj itt velem. - Akkor maradok. Julia álomba szenderült, de Gabriel ébren maradt és a sérülésekre gondolt, amit a lány megmutatott neki. Émelygéssel és haraggal töltötte el a tudat, hogy mi minden van még, amit Julia nem fedett fel. - Julia? - súgta a férfi. Az egyenletes légzés és a válasz hiánya arra utalt, hogy már elaludt. - Nem engedem, hogy bárki bántson. -Gyengéden megcsókolta a lány arcát. - Főleg nem én.

Tizenkilencedik fejezet Julia másnap reggel a zuhany hangjára ébredt. próbálta megfejteni, hogyan lehet valaki - aki nem ő - a mosdóban, de a zúgás itt abbamaradt, és egy magas, barna hajú férfi sétált ki az ajtón egy apró lila törölközőben. A lány szemei elkerekedtek meglepetésében, levegőért kapkodott és a szája elé kapta a tenyerét. - Jó reggelt! - mondta Gabriel. Egyik kezében a törölközőt tartotta, ami veszélyesen lent lógott a csípőjén, a másikban pedig a ruháit fogta. Julia csak bámult. És nem a férfi arcát. Függetlenül attól, hogy a lány mit is nézett annyira, a férfi haja vizes volt és zabolátlanul állt a fején. A vállán és a mellkasán gyöngyözött a víz, megcsillantva ezzel a tetoválását. Inak, izmok, erek kontúrjai látszottak. Szimmetria, egyensúly, tökéletes arányok és klasszikus vonások - mindez még a laikusoknak is lélegzetelállító lett volna. De Julia minden volt, csak laikus nem, hiszen ezzel a testtel összebújva töltötte az egész éjszakát az ágyában, és a hajával játszadozott. És ezzel a testtel és pengeéles elmével egy nagyon érző, szenvedélyes lélek párosult. Miközben Julia a férfi testét bámulta, a félisten kifejezés villant be bódult gondolataiba. Gabriel vigyorgott. - Azt mondtam, jó reggelt, Julianne. A lány becsukta a száját. - Öö. jó reggelt! A férfi Juliához sétált, és egy határozott, de finom csókot nyomott a szájára. Pár vízcsepp a lány köré hullott a takaróra. - Jól aludtál? Julia lassan bólintott. Túlságosan forrónak érezte magát. - Nagyon csöndes vagy. - Ezzel Gabriel kiegyenesedett és önelégülten mosolygott. - Félmeztelen vagy. Pontosan. Jobban tetszenék egészen meztelenül? - Kihívóan megmozdította a törölközőt a csípőjén, és közben vigyorgott. Julia majdnem sokkot kapott. - Csak viccelek, édesem! - Újra megcsókolta a lányt, aztán hirtelen összevonta a szemöldökét.

Gabrielnek ugyanis eszébe ötlött valami. Nagyon komoly kifejezéssel az arcán hátrálni kezdett. - Elfelejtettem, hogy mi történt veled St. Louisban. Amikor kicsi voltál - tette egyértelművé. Sajnálom, hogy ezt így rád erőltettem. Nem is gondoltam bele. Julia néma hálával nézett rá. Szégyenlősen mosolygott. - Semmi baj. Csak ez felér a kínzással. Boldognak tűnsz ma reggel. A férfi kedvesen grimaszolt. - Jót tesz nekem, ha egy ágyon osztozhatok veled. Csinálhatok neked reggelit? - Persze. De tudod, hogy nincsen konyhám. Leleményes férfi vagyok. - Gabriel teljes szívből a lányra mosolygott, akinek ettől még a konyha felszereltsége miatti zavarát is sikerült legyőznie. Még mielőtt a férfi becsukta volna maga mögött a fürdőszoba ajtaját, Juliának szerencséje volt egy pillanatra látni a leggyönyörűbb gluteus maximust, amikor Gabriel ledobta a lila törölközőt. A lány csak tátogott, mint egy hal. Rachel másnap este ért haza Philadelphiába az Aaronnal töltött romantikus kikapcsolódásáról, és az első dolga volt, hogy ellenőrizze a hangpostáját. Magából kikelve hívta fel az apját, majd utána egyből Gabriel számát tárcsázta, és hagyott neki egy üzenetet: „Mégis mi az ördög zajlik ott fönt, Gabriel? Mit tettél Júliával? Életében eddig egyszer tűnt el. Akkor, amikor porig alázta az exe. Úgyhogy mi a faszt csináltál vele? Istenre esküszöm, hogy felpattanok egy gépre. Hívj... Jut eszembe, apu is üdvözöl, és örült, hogy kerested. Belehalnál, ha hetente egyszer felhívnád? Visszamegy dolgozni, mert nem bír otthon egyedül lenni. Ja, és eladásra kínálta a házat. ” És mivel meglehetősen aggódott a legjobb barátnőjéért, felhívta Juliát is, és neki is hagyott hangüzenetet: „Júlia, mit csinált Gabriel? Úgy tombolt az egyik üzenetében, mint egy elmebeteg. Nem veszi fel a telefonját, úgyhogy az ő szemszögéből nem ismerem a sztorit. Nem mintha az igazságot tőle várhatnám A lényeg, hogy remélem, jól vagy, és nagyon sajnálom. Bármit tett is, kérlek, ne tűnj el előlem még egyszer! Ne akkor, amikor ez az utolsó háladásunk a házban. Apa árulja. Aaron még mindig szeretne neked jegyet küldeni, úgy hogy hívj fel, rendben? Szeretlek!” Ezek után Rachel visszatért megszokott philadelphiai életéhez, és feszülten várta a híreket a bátyjától és a legjobb barátnőjétől. És csendben tervezte az esküvőjét. Miután Gabrielnek sikerült meggyőznie a húgát, hogy ne repüljön Torontóba, hogy seggbe rúgja, és beszélt Richarddal arról, hogy ne árulja a házat, azonnal hagyott egy üzenetet Julia hangpostáján, mivel a lány éppen akkor beszélt az apjával. „ Úgy tűnik, sosem veszed föl a telefont, [pufogott finoman.] Nincs hivásvárakoztatásod? Rendelnél egyet, kérlek? Nem érdekel, mennyibe kerül. Kifizetem. Unom már, hogy állandóan üzenetet kell hagynom. [nagy levegő] Gondolom, hallottál Rachelről. Dühös rám, de szerintem sikerült meggyőznöm, hogy neked és nekem volt egy egyetemi félreértesünk, de azóta puszipajtások lettünk és kibékültünk, [kuncogás] Jó, a puszis részt kihagytam. Talán felhívhatnád, mielőtt beváltja az ígéretét és gépre pattan, [sóhaj... nagy levegő] Julianne, nagyon élveztem, hogy melletted ébredhettem tegnap reggel Sokkal jobban annál, mint azt az üzenetrögzítőn el tudnám mondani. Mondd, hogy nemsokára újra melletted ébredhetek! [mélyebb, perzselő hang.] A kandalló előtt ülök, és azt kívánom, bárcsak itt lennél és átölelhetnélek. Hívj, principessa! " Julia ezalatt az apjával csevegett. - Örülök, hogy hazajössz, Jules. Szolgálatban leszek, de azért tudunk majd egy kis időt együtt tölteni. - Tom hangja köhögésbe fordult, ahogy próbálta megköszörülni a torkát. - Rendben. Rachel úgy is szeretné, ha meglátogatnám. Férjhez megy, és szerintem szüksége van

minden segítségre a készülődésben most, hogy Grace elment. - Deb áthívott vacsorára magához és a gyerekeihez. Biztos, hogy van még egy terítéke neked is. - Nincs az az isten. - motyogta Julia. - Mondtál valamit? - Sajnálom, apa. Jó lenne találkozni Debbel, de nincs az az isten, hogy átmenjek oda. Lehetetlen. Tom kényelmetlen szünetet tartott. - Nekem sem kell, én. így is folyamatosan látom őt. Julia a szemeit forgatta. - Mikor kell érted mennem a reptérre? - Az az igazság, hogy Gabriel Emerson Torontóban él. Említett valamit arról, hogy hazamegy arra a hétvégére. Meglátom, hogy Clarkék el tudnak-e vinni Philadelphiából, ha együtt repülünk. Tom egy-két másodpercig csendben volt. - Gabriel ott van? - Az egyetemen tanít. Van vele órám. - Ezt sosem mondtad. Jules, tartsd távol magad tőle! - Miért? - Mert zűrös. - Miért mondod ezt? Tom újra megköszörülte a torkát. - Egyszer sem jött haza az anyjához, amikor az haldoklott. Sosem tölt időt a családjával. Nem bízom benne, és isten látja a lelkemet, hogy soha nem bíznám rá a lányomat. - Apa, ő a legjobb barátnőm bátyja. Rachel tudja, hogy hazamegyek hálaadásra. És talán felvesz minket a reptéren. - Bármit is teszel, ne cipeld egyik táskáját sem a reptéren, és ne fogadj el tőle semmi gyanúsat. Át kell menned a vámon. - Mit akar ez jelenteni? - Azt jelenti, hogy figyelek rád. Szabad ezt megtennem az egyeden lányomért? Julia késztetést érzett, hogy valami kegyetlent vagy udvariatlant válaszoljon. - Megveszem a jegyemet, és majd tájékozatlak a továbbiakról. - Rendben. Akkor majd beszélünk. Ezzel Julia semmiről nem szóló beszélgetése a selinsgrove-i Tom Mitchell-lel véget ért. A következő órát Rachel megnyugtatásával töltötte, hogy igen, jól van, és nem, Gabriel (ha meglepő is) nem volt seggfej. Aaront pedig meggyőzte arról, hogy van elég pénze az ösztöndíjából a repülőjegyre. Megemlítette az apja elfoglaltságát, és megígérte, hogy csatlakozik Clarkékhoz a csütörtök esti hálaadásnapi vacsorán. Még egy kimerítő óra győzködés után megértette Gabriellel, hogy nem jó ötlet minden este együtt aludniuk, főleg úgy, hogy az egyetemről bárki megláthatja őket ki-be járni egymás lakásából. A férfi beletörődött, bár morgolódva, de követelt egy újabb ottalvást, mielőtt eltelne egy hét. Julia nem akarta, hogy Gabriel miatta elveszítse az állását, ezért elhatározta, minimumra csökkenti a lehetőségét annak, hogy együtt lássák őket. Eldöntötte, hogy nem fogja az éjszakáit a férfi ágyában tölteni, mert pontosan tudta, ez hová vezetne. Még mindig kétségei voltak afelől, hogy megbízhat-e benne, s az óvatossága teljesen érthető is volt, hiszen Gabriel viselkedése csak nemrég változott meg, miként a hozzáállása is. Ráadásul a férfi beismerte, hogy pengeélen táncol az önuralma, amikor a szenvedélye kordában tartsáról van szó. Julia nem akarta, hogy olyanról győzzék meg, amire még nem áll készen. Nem akarta a férfinak adni egy részét, hogy utána kihasználtan és magányosan kelljen hazasétálnia, miként ez annyiszor

megesett vele. Nem, Gabriel nem ö volt. De ez a tény nem tette a lányt óvatlanabbá, bár nagyon szeretett volna megbízni benne. Minden önvédelme ellenére Julia sokkal nyugodtabban aludt Gabriellel mint nélküle, és minden nap, amikor nem látta, fájt a Hétfő délután Juliánál megszólalt a kapucsengő. Egy szállító állt az utcán, kezében egy nagy, fehér dobozzal. Aláírta az átvételt, és amikor visszaért a lakásba, kinyitotta a dobozhoz mellékelt kártyát. A tetején a G. O. kezdőbetűk szerepeltek dombornyomással, a szöveget pedig kézzel írták rá. Kedves Julianne! Köszönöm, hogy megosztottad velem a péntek estédet. Akkora a szíved, mint egy oroszláné. Szépen lassan szeretnélek megszelídíteni, de könnyes búcsúzás nélkül. Ölellek: Gabriel PS.: Csináltam egy privát e-mail címet, csak neked. goe777@gmail. com Julia kinyitotta a dobozt, és azonnal rabul ejtette a csodás illat. Leesett az álla, mert belül egy vízzel teli üvegtálat talált. A víz felszínén hét gardénia úszott. Óvatosan kivette a tálat a csomagolásából, az asztalára tette, és mélyen beszívta a levegőt, mert az illat már kezdte átjárni a szobát. Újra elolvasta Gabriel üzenetét, és gyorsan bekapcsolta a laptopját, hogy írjon a férfinak egy e-mailt az új címére. Kedves Gabriel Köszönöm a gardéniákat, csodásak. Köszönöm a kártyát. Köszönöm, hogy meghallgattál. Várom, hogy hamarosan találkozzunk. Julia szerda délután, Emerson professzor előadása előtt, a postafiókoknál találkozott Paullal. Lefutották a szokásos udvariassági köröket és röviden néhány szót váltottak, amikor udvariatlan módon félbeszakította őket Julia mobilja. A hívás (csodával határos módon) Dante Alighieritől jött, úgyhogy a lány fogadta. - Ezt fel kell vennem - mondta elnézést kérőn Paulnak, majd az előcsarnokba sétált. - Halló? - Julianne. A lány szélesen mosolygott a férfi hangjára. - Szia! - Velem vacsorázol ma? Julia gyorsan körülnézett, hogy biztosan egyedül van-e. - Öö. mire gondoltál? Vacsora nálam. Nem láttalak szombat óta. Kezdem azt hinni, hogy csak e-mailben akarsz kapcsolatot tartani most, hogy tudod az új címem - kuncogott Gabriel. A lány vett egy mély lélegzetet, mert örült, hogy a férfi nem mérges rá. - Készültem az újabb találkozóra Katherine-nel. Te pedig az előadásodon dolgoztál, úgyhogy. - Látnom kell téged! - Én is szeretnélek látni. Egyébként perceken belül úgyis találkozunk. - Beszélnünk kell erről! Azt a látszatot kell keltenünk, hogy semmi nem történt az előző előadásomon. Lehet, hogy nem veszek rólad tudomást, de csak a hatás kedvéért. Előre akartalak figyelmeztetni, hogy ne idegesítsd fel rajta magad. - Megállt egy pillanatra. - Persze, az egyetlen, amit szeretnék, hogy megérinthesselek, de fenn kell tartanunk a látszatot.

- Megértem. - Julianne. - kezdte a férfi, és lehalkította a hangját. - Én ugyanannyira nem szeretem ezt, mint te. De szeretném, ha ma este együtt vacsoráznánk, hogy a kedvedbe járhassak. Utána egy nyugodt estét tölthetnénk a kandulló mellett egymás társaságában. Az ágy Julia orcái azonnal karmazsinvörösek lettek. - Szeretnék, de úgy terveztem, hogy egész este dolgozom. Még nem végeztem a módosításokkal, amiket Katherine kért, és holnap délután találkozom vele. Nagyon igényes. A férfi motyogott valamit a bajsza alatt. - Sajnálom, Gabriel, de szeretném boldoggá tenni. - És az én boldogságommal mi lesz? - Én. - Julia kifogyott a szavakból. Gabriel kicsit pufogott. - Akkor megígéred, hogy látjuk egymást péntek este? - Az előadásod után? - Vacsorázni megyek utána, de szeretném, ha később eljönnél hozzám. - Nem lesz az túl késő? - Ahhoz nem, amit tervezek. Megígérted, emlékszel. Julia elmosolyodott az új, felnőttes pizsamaparti gondolatától, amit nem rég fedezett fel. - Akkor látlak péntek este? - A férfi csábító suttogásba fojtotta a hangját. Igen. Majd ki kell találnom valami ürügyet, amit Paulnak mondhatok. Együtt megyünk az előadásra. A telefon másik végéről néma csönd fogadta a lány szavait. - Halló? - Julia sétálni kezdett az előcsarnokban, hátha akkor jobb lesz a vétele. - Itt vagy még? - Itt vagyok. - Gabriel hangja hirtelen jéghideg lett. Scheisse, gondolta a lány. A férfi még egy pillanatig csendben volt, majd beszélni kezdett. - Most akkor megegyeztünk vagy nem, hogy nem osztozkodunk? Scheisse, kétszer. - Öö. persze. - Én tartottam magam a megállapodásunkhoz. - Gabriel, kérlek. A férfi közbevágott. - Mondd, hogy csak félreértettem az előbbi megjegyzésed! - Barátok vagyunk. Megkérdezte, hogy mennék-e vele az előadásodra. Nem hittem, hogy ez baj lenne. - Akarod, hogy találkozzak más nőkkel, mint barátokkal? Hogy nyilvánosan megjelenjek velük? - Nem - súgta Julia. - Akkor tisztelj meg ugyanezzel az udvariassággal! - Kérlek, ne haragudj rám! A kérésére nem érkezett válasz. O az egyetlen barátom. Egyetemi hallgatónak lenni egy idegen városban nagyon. magányos dolog. - Azt hittem, én vagyok a barátod. Persze, hogy az vagy. De szükségem van valakire, akivel az iskoláról és más dolgokról beszélhetek. - Bármit, ami az egyetemmel kapcsolatos, velem kellene megbeszélned. Kérlek, ne várd el, hogy feladjam a rajtad kívüli egyetlen barátomat! Úgy nagyon magamra hagyott lennék, mivel nem lehetek veled állandóan.

Gabriel visszavonult. - Mondtad neki, hogy randizol valakivel? Julia nagyot nyelt. - Nem. Azt hittem, titok. - Gyerünk, Julianne! Okosabb vagy te ennél! - Hangosan sóhajtott. - Rendben. Elismerem, hogy szükséged van egy barátra, de tudnia kell, hogy már nem vagy szabad. A kelleténél már így is sokkal jobban belefolyt a dolgokba, és ez gondot okozhat nekünk. - Meg fogom neki mondani, hogy új barátom van. Úgy terveztük, hogy két hét múlva elmegyünk a múzeumba megnézni a. Gabriel a telefonba morgott. - Nem, nem mész! Majd én elviszlek. - Nyilvánosan? Hogyan lehetne? Hadd aggódjak emiatt én! Jól gondolom, hogy pár perc múlva a könyveidet fogja cipelni az órára? - A hangja szarkasztikus volt. - Gabriel, kérlek! A férfi nagyot fújt a telefonba. - Rendben. Ezt felejtsük el! De rajta tartom a szemem. És ami a pénteket illeti, adok majd neked egy kulcsot, vagy felhívom a portást, és ő beenged. - Rendben. - Pár perc múlva látlak. Amikor Julia és Paul bementek a terembe, a professzor már ott volt. Rájuk pillantott, mogorván a fiúra nézett, majd ismét az előadása jegyzeteire fordította a figyelmét. Igaz, azért elégedetten vette észre, hogy Julia a tőle kapott oldaltáskát használja. A gondolattól hízott a mája. A többi hallgató, beleértve Christát is, Juliáról a professzorra nézett, oda-vissza, háromszor vagy négyszer. Úgy festettek, mint egy wimbledoni ütés-váltás nézői. Julia a szokásos helyére ült, Paul mellé, és azonnal közömbös testtartást vett fel. - Ne idegeskedj! Egész héten jó kedve volt. Nem hiszem, hogy ma beléd fog kötni. - Paul közel hajolt, túl közel, hogy a lány fülébe súghasson. - Biztosan lefektették múlt hétvégén, többször is. Emerson professzor hangosan köhögni kezdett a terem elejében, mire Paul elhúzódott Juliától. A lányt felizgatta a fiatalember megjegyzése. Lefelé tartotta a fejét, és kimerítő jegyzeteket készített a noteszébe. Jó figyelemelterelő volt, így legalább nem gondolt a szombat reggelre és arra, hogyan festett Gabriel ruha nélkül. Vizesen a tusolástól, és ahogy lecsúszott a kis lila törölköző. A professzor alig nézett rá és sosem szólította fel a véleményéért vagy azért, hogy válaszoljon egy kérdésre. Összességében az előadás kolosszális csalódás volt szórakozás szempontjából, és nem egy hallgatónak maradt hiányérzete. Christa viszont fel volt villanyozva, hogy a világ rendje végre visszaállt a normális kerékvágásba, és (szinte) minden jól alakult. Mindannyiukat meghívom az előadásomra, amit a Victoria College-ban fogok tartani péntek délután háromkor, arról, hogyan jelenik meg a szenvedély Dante Isteni színjátékában. Találkozunk következő héten. Az órának vége. - A professzor gyorsan összeszedte a holmiját és kiment az előadóból, anélkül, hogy hátranézett volna. Paul Juliához hajolt. - Hazakísérhetlek? Vehetünk valami thai kaját útközben. - Örülnék, ha hazakísérnél, de lehet, hogy inkább dolgozom vacsora közben is. És van valami, amit el kell mondanom neked. Péntek reggel Julia a nagyon szerény méretű ruhásszekrénye előtt állva azon gondolkozott, mit vegyen fel. Tudta, hogy Gabriel nem fog örülni, amiért Paullal látja majd együtt ülni. Tudta, hogy utána, késő este találkozik Gabriellel a lakásán, és ott fog aludni. Az oldaltáskáját már bepakolta a

látogatásra készülve. Jó benyomást akart kelteni. Azt akarta, hogy Emerson kiszúrja a többi nő közül, és azt gondolja róla, milyen csinos. Ezért a szemeszterben először úgy döntött, hogy kiöltözik az iskolába. Fekete ruhát vett fel, fekete harisnyával és térdig érő, magas sarkú bőrcsizmával, amire még Rachel beszélte rá pár évvel korábban. Egyszerű ékszereket tett fel. Egy igazgyöngy fülbevalót választott, ami még Mitchell nagyié volt, és egy lila pasminát kötött a nyaka köré, attól tartva, hogy a kihívó dekoltázsa talán túl soknak bizonyul egy nappali előadásra. Julia és Paul az elsők között értek a hatalmas előadóterembe. Gyorsan kiválasztották az ülésüket hátul, a folyosó mellett, hogy ne legyenek túl feltűnők. A tanári kar foglalta el ugyanis mindig a legjobb helyeket a terem elejében, és a végzős hallgatók nem mertek volna ebbe a szokásba belerondítani. Abban a pillanatban, ahogy belépett a terembe, érezte Gabriel jelenlétét. Furcsa feszültség zümmögött közöttük, még ilyen távolságból is. Érezte magán a férfi tekintetét, és tudta, hogy bámulja. Ám tisztában volt azzal, hogy a bámulása nagyon gyorsan morcossággá tud változni. Egy óvatos pillantás a terem elejébe megerősítette ezt a gyanúját. Gabriel Paulra meresztette a szemét, aki a lány derekára tette a kezét, hogy a székeikhez kísérje. Gabriel küldött egy félmosolyt a lány felé, miközben a pillantása bejárta a testét, a kelleténél hosszabban elidőzve a csizmája sarkának méretén. Aztán elfordult és tovább folytatta a beszélgetést egy másik professzorral. Julia néhány pillanatot áldozott arra, hogy megcsodálja Gabriel megjelenését. Lélegzetelállító volt, ahogy mindig. Nagyon csinos Armani-öltönyt viselt fehér, mandzsettás inggel és fekete selyem nyakkendővel. Rajta volt a szemüvege. Hála az égnek, a fekete öltönycipő nem volt hegyes orrú. Meglepő módon mellényt viselt az öltönye alatt, ami ki volt gombolva, és látszódott, hogy egy zsebóra lánca kandikál ki, a mellénye egyik gombjától az egyik zsebéhez vezetett. - Nézz csak rá! Mellény és zsebóra? - motyogta Paul, és közben rázta a fejét. - Hány éves ez a figura? Fogadni mernék, hogy van egy portréja a padlásán, ami őrült sebességgel öregszik. Julia elnyomott egy mosolyt, de nem szólt semmit. - Tudod, mire kért meg engem tegnap? A lány megrázta a fejét. Össze kellett pakolnom a drága töltőtollait egy ládába, be kellett biztosítanom őket, majd elküldeni egy töltőtoll-állomásra. El tudod ezt hinni? - Mi az a töltőtoll-állomás? - Bolt az elromlott töltőtollaknak, amik kiszolgálják a még romlottabb faszfejeket, akiknek túl sok a pénzük. És túl sok idejük van kéznél. Vagy zsebben. Julia kuncogott és kikapcsolta a mobilját. Jeremy H. Martin professzor, az olasz tanszék vezetője kigyógyult a madárinfluenzából, így ő köszöntötte a nagyjából százfős hallgatóságot és méltatta Emerson professzor kutatását és kiemelkedő eredményeit. Julia látta, hogy Gabriel kényelmetlenül mocorog a székében, mintha a dicséret és a szép szavak kellemetlen helyzetbe hozták volna. A férfi pillantása a lányéra talált, aki bátorítón visszamosolygott. Julia látta, hogy Gabriel vállai szemmel láthatón ellazulnak. Martin professzor büszke volt Emerson professzorra, és nem csinált belőle lelkiismereti kérdést, hogy ezt mindenki tudtára is hozza. Neki Gabriel volt az egyik legígéretesebb befektetés a tanszéken, aki igazán rászolgált a lehetőségre. Máris véglegesítették, miután az első könyvéről komoly publikáció jelent meg az Oxford University Pressben, és jó úton járt afelé, hogy ő legyen a következő Katherine Picton. Legalábbis Martin professzor nagyon remélte ezt. Gyér taps közepette Gabriel a pódium közepére lépett, kiterítette a jegyzeteit a pulpituson, és kétszer ellenőrizte, hogy készen áll-e a PowerPoint prezentációja. Egy pillanat alatt végigpásztázta a

hallgatóságot. Martin professzor várakozón mosolygott, Miss Peterson előredőlt és ravaszul a hosszú nyakláncával matatott, a tanári karból a kollégák csendben ültek és látszólag kíváncsian várták, hogy mi lesz az előadás témája. Az egyetlen szembeötlő kivétel a legelső sorban ült. Ezt a professzort nem érdekelték sem Gabriel kutatásai, sem az akadémiai kiválósága. Nem, az ő érdeklődése ennél sokkal feslettebb volt, és a férfinak nagyon úgy tűnt, hogy a nő most akarja ezt a tudomására hozni, hiszen rózsaszín nyelve hegyét kidugta nedves, karmazsinvörös ajkai közül. Szadista volt. És ragadozó. Gabriel nagyon kellemetlenül érezte magát attól, hogy a nő őt fixírozza kígyószerű szemeivel, miközben ugyanabban a légtérben van, mint Julia. Tudta, hogy a múltja minden sarkon ott lappang, de könyörgött, hogy segítsen az ég, és ez a két nő soha ne találkozzon. Elkapta a szemét a szőke professzorról, és erőltetett mosolyt küldött a nézők felé. Azonnal kiszúrta Julia kedves arcát, erőt merített megnyugtató arckifejezéséből, és belefogott a beszédbe. - Az előadásom címe, Szenvedély Dante Poklában: Halálos bűn magunk ellen. Azonnal felvetődhet, hogyan lehet a vágy, bűn magunk ellen, hiszen mindig másvalaki iránt érezzük, egy másik emberi lényt használunk ki saját szexuális kielégülésünkre. Tompa felhorkanást hallott Gabriel az első sorból, de nem vett róla tudomást, a reakcióját csak az mutatta, hogy az arckifejezése szemmel láthatón megkeményedett. - Dante bűnről vallott elképzelését nagyban Aquinói Szent Tamás írásai formálták. Aquinói híres művében, A teológia foglalatában vitatja, hogy minden ördögi tett vagy bűn az önpusztítás egy formája lenne. Azt vallja, hogy minden ember természetének racionálisnak és jónak kell lennie. Úgy vélekedik erről a természetről, mint egy racionális állatról, akit Isten azzal a céllal teremtett, hogy törekedjen elérni a jóságot, még pontosabban, az erényeket. Amikor valaki eltér ettől a természetes céltól, árt magának, mert olyat tesz, amit eredendően nem tételeztek fel róla. Harcol maga és a természete Miss Peterson előrehajolt, mintha nagyon elmélyülten figyelne. Vajon miért volt Aquinóinak ez a különös nézete a bűnről? Az egyik magyarázat az, hogy elfogadta Boethius állítását, miszerint a jóság és a lét felcserélhetik. Más szavakkal: minden, ami létezik, tartalmaz valamennyi jóságot, mert Isten teremtette. És nem számít, hogy mennyire hibás, megtört vagy bűnös az egyén, élete végéig magában hordozza a jóságot. Gabriel megnyomott egy gombot, és a balján lévő kivetítőn megjelent az első diája. Julia felismerte Botticelli illusztrációját Luciferről. - E szerint a nézet szerint senki, még Lucifer sem, akit pedig Dante jégbe zárt a Poklának legalján, teljesen gonosz. A gonosz csak a jóságból táplálkozhat, mint egy élősködő. Ha a teremtés minden jósága megsemmisülne, akkor a szóban forgó teremtés többé nem létezne. Gabriel érezte a bőrén egy dörzsölt szempár égetését, ami kigúnyolta, hogy olyan butuska elméletek ismertetésével foglalkozik, mint a középszerű jó és gonosz kérdése. A férfi megköszörülte a torkát. - Ez a gondolkodás sokunktól távol állhat. Vagyis az az ötlet, hogy még egy bukott angyalban is, akit arra ítéltek, hogy a Pokolban élje az élete hátralévő részét, fellelhető a jóság. - A pillantása Juliára kalandozott, és hosszan ott ragadt, hogy a lány kiolvashassa a tekintetéből a kérést. - A jóság, ami azért könyörög, hogy felismerjék, annak ellenére, hogy a bukott angyal szomorú és veszettül vonzódik a bűnhöz. Egy másik Botticelli mű következett a kivetítőn, egy illusztráció Dantéról és Beatricéről az állócsillagok egével. Julia megismerte, mert ugyanaz volt, amit Gabriel mutatott neki a saját gyűjteményéből. A jó és a gonosz ismeretében gondoljanak Dante és Beatrice jellemére. A kapcsolatuk az arisztokratikus szerelem tipikus esete. Az Isteni színjáték kontextusában Beatrice Vergiliusszal van

kapcsolatban. A nő megkéri Vergiliust, hogy szeretett Dantéjét vezesse át a Poklon, mert ő nem tud oda lemenni állandó lakhelyéről, a Mennyből. Beatrice és Vergilius kapcsolatával, Dante kifejezi azt a véleményét, miszerint a nemes szerelem inkább racionális, mint szenvedélyes. Beatrice említésére Julia mocorogni kezdett, az arcát folyamatosan lefelé fordította, nehogy valamit eláruljon. Paul azonban észrevette, ám félreértelmezte a jeleket, mert a kezébe fogta a lány kezét, és gyengéden megszorította. Ahhoz túl messze ültek, hogy Gabriel pontosan lássa, mi történik, de azt kiszúrta, hogy Paul Julia felé fordult és a keze eltűnt a lány öle körül. A látvány egy pillanatra elvonta a figyelmét. Gabriel köhögött, mire Julia felnézett, és amikor a tekintete találkozott a férfiéval, gyorsan elkapta a kezét. És mi van a vággyal? Ha a szerelem egy nyúl, akkor a vágy a farkas. Dante határozottan kimondja és megnevezi, hogy a vágy olyan bűn, mint a farkasszerű mértéktelenség. Egy bűn, amelyben a szenvedély eluralkodik a racionalitáson. Erre a megjegyzésre Christa a széke legszélére csúszott és annyira előrehajolt, hogy a dekoltázsát a pódiumról is látni lehessen. Szerencsétlenségére Gabriel túlságosan el volt foglalva azzal, hogy a következő diára kapcsoljon, amin Rodin A csók című szobra volt. - Dante Paolót és Francescát a szerelem halottjai közé helyezi. Meglepő, de kettejük bukásának története kapcsolatban áll a nemes szerelemmel. A vágyakkal teli élvezeteik idején Ginevra királyné és Lancelot házasságtörésének történetét olvasták. - Gabriel pajkosan vigyorgott. - Talán ez volt a középkori megfelelője a pornóval fűtött előjátéknak. Udvarias nevetés visszhangzott az előadóteremben. - Paolo és Francesca esetében a szenvedély legyőzte a józan észt, ami megértethette volna velük, hogy ha már egymásra találtak, legalább a kezükön uralkodjanak. Gabriel sokatmondón Paulra nézett. Ám ő úgy gondolta, hogy a professzor tekintete valaki másra irányul, talán Juliára vagy valamelyik előtte ülő nőre, úgyhogy semmit nem csinált. Paul reakciójának hiányában Emerson szemei olyan zöldek lettek, mint egy sárkányé. A teljesen hiteles látványhoz már csak a tűzokádás hiányzott. - Talán ez ahhoz hasonlítható, amikor egy pár még az udvarlás szakaszában van, de a kapcsolatuk már védett. És ha egy kívülálló is szeretné élvezni azokat a különleges előnyöket, amikben csak a párnak lehet része, nem csoda, hogy düh és féltékenység lesz az eredmény. - Gabriel hangja élesen csengett. Julia arca megrándult, és óvatosan távolabb húzódott Paultól. - De a lényeg az, hogy Dante Lancelotban és Ginevrában, valamint Paolóban és Francescában a nemes szerelem züllését látja, és ezzel párhuzamosan, felismeri, hogy mennyire veszélyes a saját vonzalma Beatricéhez. Ami egyszerű, ismerve a nő szépségét és vonzerejét, és a határtalan vágyat, amit iránta érez. Julia elpirult. Hadd fogalmazzak egyértelműen: annak ellenére, hogy éveken keresztül el voltak választva, Dante lángol érte. Akarja őt, és mindenestől akarja. Vágyának ereje és elszántsága minden másnál jótékonyabban hatott a férfi erkölcsösségére. Amíg szünetet tartott, a kígyószerű szemek az első sorból követték Gabriel tekintetét Juliáig, majd vissza Emersonra. Válaszként a férfi állta a pillantást, miközben folytatta. Dante felfogásában a vágy a nem a megfelelő emberbe ölt szerelem, de mégiscsak egyfajta szerelem. Ezért is ez a legkevésbé gonosz bűn, a hét főbűn közül, és ezért helyezi Dante a szerelem halottjait egyből a Pokol tornáca alá. A vágy foglalkozik a legnagyszerűbb világi örömökkel. Gabriel tekintete Julia irányába vándorolt, s a lány visszanézett rá, kővé dermedve. - A szexről helyesen úgy tartjuk, hogy nem pusztán fizikai, hanem lelki együttlét is. Eksztatikus

kapcsolódása két testnek és két léleknek, ami jól utánozza a kapcsolódás örömét és eksztázisát az isteni léttel a Paradicsomban. Két test összekapcsolódik a gyönyörben. Két lélek pedig a testeken keresztül válik eggyé, és szívet-lelket odaadó, eksztatikus, önzetlen beleadásban egyesül. Julia próbált nem fészkelődni a székén, miközben felidézte, milyen volt egyik éjjel, amikor Gabriel az ujjait szopogatta egyesével, így lenyalva a csokoládétortát. A terem kezdett felforrósodni, és többen mocorogni kezdtek ültükben. Talán nem is kell hangsúlyoznom, hogy ha az egyik fél visszatartja magát és nem adja oda magát teljesen a szeretkezés alatt, akkor az orgazmus elmarad. Az eredmény feszültség, csalódottság és egy boldogtalan partner lesz. Az orgazmus pillanata ízelítő az abszolút természetfeletti, őszinte, elragadtatott élvezetekből. Olyan élvezetekből, amelyekben teljes mértékben és lélegzetelállító módon kielégül mindenkinek a legmélyebben gyökerező vágya és belső kényszere. Gabriel mosolygott magában, ahogy Julia először keresztbe tette, majd újra vissza a lábát, és tobzódott a lány látványában, miközben ivott egy korty vizet. - A közös orgazmus lényege, hogy az egyik fél eksztázisa megnyitja a másiknak a mennyeket, és mindez közös fizikai intimitásban és spirituális összefonódásban történik. Zihálás, tekergés, érintés, vágyódás, adás, és végül a legcsodásabb, kielégülés. Gabriel igyekezett nem bámulni Juliát, így csak egy pillantást vetett kipirult arcára, lesütött szemére. Megköszörülte a torkát és önelégülten elmosolyodott. - Van, aki úgy érzi, hogy menten elalél? Vidám, de visszafogott nevetés hallatszott az előadóban, Christa hátradobta a haját a nyakából és Gabriel egyik könyvével legyezte magát. Úgy vélem, a mondandóm illusztrálta Dante kijelentését. Azt, hogy a vágy van annyira lehengerlő, hogy összezavarja az ember eszét, ami egyenlő a gondolkodóképességével, és arra készteti, hogy a világi, testi dolgokkal foglalkozzon ahelyett, hogy felemelkedne a mennyei szférába, vagyis Istenhez. Egész biztosan most sokan szaladnának haza a szerelmük karjai közé, mintsem meghallgassák az előadásom további, száraz részeit. Gabriel kuncogott, és teljesen figyelmen kívül hagyta az első sorban ülő professzort, aki egy apró, de obszcén tárgyat vett elő retiküljéből, hogy provokálja. - A bujasággal szemben, ami főbűn, áll a szerelem. Aquinói úgy véli, hogy egy szerető úgy áll kapcsolatban a szerelmével, mintha az a része lenne. Erre Gabriel arckifejezése meglágyult, és kedves mosoly terült el az arcán. A szexuális meghittség öröme és szépsége, ami a szexuális aktusban egyesül, a szerelem természetes következménye. Ezért is szeretném világossá tenni, hogy a szex nem egyenlő a vággyal. A mai szóhasználat nem véletlenül különbözteti meg, kérem, bocsássák meg nekem a durva kifejezést, a dugást és a szeretkezést. De a szex a szerelemmel sem egyenlő, ahogy azt a nemes szerelem is példázza. Valaki szeretheti a barátját szűziesen és szenvedélyesen, anélkül, hogy szexuális kapcsolatba lépne vele. Dante Paradicsomában a vágy szeretetté alakul, ami a legigazabb és legtisztább megnyilvánulása a szerelemnek. A Mennyben a lélek szabad mindenféle vágyódástól, mert már mindm vágyát kielégítették, így örömben él. Már nem bűnhődik a korábbi bűnei miatt, és élvezi a tökéletes szabadságot és beteljesülést. Az idő azonban nem engedi meg, hogy még mélyebben kielemezzem a Paradicsomot. Dante Isteni színjátékában megtaláljuk a vágy és a szeretet kettősségét, valamint a nemes szerelem szűzies megnyilvánulását, amit Dante és Beatrice kapcsolata testesít meg. A nemes szerelem ideálját talán Beatrice szavai fejezik ki a legjobban. Apparuit iam beatitudo vestra. Vagyis: Feltűnt immár a ti boldogságotok. Ennél igazabb szavakat még sosem mondtak. Köszönöm. Az előadóban udvarias taps csattant és halk helyeslések moraja hallatszott. A professzor fogadni kezdte a kérdéseket a hallgatóságtól. A hagyományos leosztás az volt, hogy először a tanári kar tagjai beszéltek, a végzős hallgatók pedig türelmesen kivárták a sorukat. (Az egyetemi közösség, mint a

középkori Európában, ranglétra alapján rendeződött.) Julia mozdulatlanul ült és próbálta felfogni azt, amit leszűrt Gabriel előadásából. Magában ismételgette a férfi mélyebb kinyilatkoztatásait, amikor Paul hozzáhajolt és a fülébe súgott. - Nézz oda! Emerson tudomást sem hajlandó venni Christáról. Az ő helyükről nem lehetett látni Christa dekoltázsát (ami felért egy áldással). Még mindig előredőlt, kezét a levegőbe emelte, hogy felhívja a professzor figyelmét. Úgy tűnt, Gabriel szándékosan átsiklott fölötte és egy másik kérdezőre mutatott, akinek kimerítően válaszolt is. Végül Martin professzor felállt, hogy jelezze, a kérdések ideje lejárt. Csak ekkor engedte le Christa a kezét, és mogorva tekintete megkeményítette finom vonásait. Még egy kör tapsolás és köszönet után Gabriel lelépett a pódiumról. Azonnal egy átlagos alkatú barna üdvözölte, aki a harmincas évei közepén, talán végén járó professzornak tűnt. Kezet ráztak. Paul felhorkant. Láttad ezt? Nem engedte meg Christának, hogy a nyilvánosság előtt tegyen fel neki kérdést. Tartott attól, hogy a csaj feláll és odadobja a melltartóját, majd feltartja a „Szeretem Emersont” feliratú táblát. Julia kuncogott, és figyelte, ahogy a barna professzornő Gabriellel beszélget, majd utána továbbindul másokkal is csevegni. - Meglepődtem, hogy senki nem javította ki Emerson hibáját. -Paul elgondolkozva végigsimított a pajeszán. - Milyen hibát? Baetricének tulajdonította az Apparuit iam beatitudo vestra mondatot, pedig mindannyian tudjuk, hogy Dante volt az. A La Vita Nuova második részében, amikor először találkozik Beatricével. Julia persze tudta ezt, de soha szóba nem hozta volna. Úgyhogy inkább csendben maradt. Paul megvonta a vállát. - Biztosan csak nyelvbotlás volt. Ezeket a részeket fejből tudja idézni angolul és olaszul is. Csak viccesnek találom, hogy Mr. Tökéletes nyilvánosan bakizott, és senki nem javította ki. -Kuncogott magában. - Talán pont ezért tette föl Christa a kezét. Julia bólintott. Tudta, hogy Gabriel hibája szándékos volt. De erről senkinek nem beszélt volna, főleg nem Paulnak. A fiatalember csodáló tekintettel nézett végig a lányon. - Csinos vagy ma. Mindig csinos vagy, de ma valahogy. sugárzol. Paul arca komollyá vált. - Remélem, nem lépek a barátod lábára azzal, hogy ezt mondom neked. Hogy is hívják? - Owen. Látom a szemedben, hogy egyértelműen örülsz, amiért újra együtt vagytok. Heteken át szomorúnak láttalak, most viszont örülök, hogy boldog vagy. - Köszönöm - mondta a lány halkan. - Miért ez a ruha? Julia körbepillantott a termen. Nem tudtam, hogy az emberek kiöltöznek-e egy ilyen eseményre. Tudtam, hogy minden professzor itt lesz, és szerettem volna csinos lenni. Paul nevetett. - A legtöbb professzornő nem ad a divatra. - Megrázta a fejét, és finoman megérintette a lány kezét. - Remélem, az exed ezúttal jól bánik veled. Különben lemegyek Philadelphiába és seggbe rúgom. Itt Julia már csak fél füllel figyelt, mert látta a filigrán szőke professzort két puszival üdvözölni Gabrielt.

A lány meglepetésében felvonta a szemöldökét. Es még te izmozol velem Paullal kapcsolatban, Professzor? Úgy tudtam, nem osztozkodunk... Paul motyogott valamit a bajsza alatt. - Mi a baj? - kérdezte Julia. Nos, az előadás nagyszerű volt. Láthatod, miért jöttem ide, hogy vele dolgozzam. - Paul sokatmondón Gabriel felé pillantott. - De nézz rájuk! Mint egy végszóra, a szőke hátradobta a fejét és harsányan felnevetett, míg Emerson visszafogottan, de mosolygott. A nő alig volt százötven centi, világosszőke haja feszes, komolyságot sugalló kontyba volt csavarva. Vörös négyszögletes Armani-szemüveget és drágának tűnő fekete kosztümöt viselt ceruzaszoknyával, ami alig súrolta a térdét. Julia azt is látta, hogy rendkívül magas sarkú fekete cipőt vett fel, nagyon apró szövésű neccharisnyával. A nő gyönyörű volt, de kilógott a többi professzor közül. És volt valami a megjelenésében, ami határozottan agresszív volt. - O Singer professzor - grimaszolt Paul. - A szőke? - Igen. A barna hajú, a bal oldalán, Leaming professzor. O nagyon jó. Találkoznod kell vele! De maradj távol Singertől! O egy sárkány. Julia gyomra összeugrott a látványtól, ahogy Singer professzor túlságosan is ismerős módon szorította meg Gabriel felsőkarját, a karmaival a férfi zakójába markolt, miközben lábujjhegyre állt, hogy a fülébe súghasson valamit. Gabriel arckifejezése teljesen közömbös maradt. - Miért mondod ezt? - kérdezte Julia. - Láttad már a honlapját? - Akkor tartsd magad szerencsésnek. Megdöbbennél, hogy mikben van benne. Kín professzornak hívják. Julia vonakodva elkapta a tekintetét a visszataszító látványról, ahogy Kín professzor és Emerson festett együtt, és tördelni kezdte a kezét. Elmerengett, vajon Kín professzor keresztneve Paulina lehete. Undorodott az egésztől, ezért felnyalábolta a kabátját és felállt. - Szerintem ideje mennünk! - Hazakísérlek. - Paul udvariasan a lányra segítette a kabátot. Elléptek a székeiktől és már a kijárat felé vették az irányt, amikor Martin professzor, az olasz tanszék vezetője elkapta a fiú tekintetét, és jelezte neki, hogy menjen oda hozzá. - Egy perc, és itt vagyok. Várj meg itt! Julia visszaült, és a figyelme eltereléseként a kabátja gombjaival babrált. Gabriel még csak rá sem nézett, és a testjeleiből ítélve a lány azt sejtette, hogy ki is akar térni előle. Paul váltott pár gyors szót a vezetővel, majd megfordult és Julia irányába mutatott. A vezető bólintott és megpaskolta Paul hátát. Amikor a fiú visszaért, sugárzott az arca. - Ki sem találod, hogy miről beszéltünk! Julía felvonta a szemöldökét. - Meghívtak bennünket a díszvacsorára, amit Emerson előadásának tiszteletére rendeznek. - Te viccelsz! - Nem. Úgy tűnik, jut arra is pénz a költségvetésből, hogy meghívjanak néhány hallgatót, és a vezető úgy döntött, hogy szól nekem is. Amikor említettem neki, hogy te is itt vagy, mondta, hogy hívjalak el, mint a vendégemet. - Kacsintott. - Szegény Christa nincs a listán. Úgy tűnik, ez a te napod, kislány! Ebben a pillanatban találkozott Gabriel tekintete, Paul háta mögül Juliáéval. A professzor ideges

volt, sőt mérges is, és rázta a fejét a lány felé. A férfi Paulra nézett, majd vissza, és újra megrázta a fejét. Julia makacsul megfeszítette az ajkait. Hogyan lehet Gabriel féltékeny Paulra, amikor Kín professzor teljesen rá van gerjedve? Mi ez ha nem kettős mérce? Nem kell mennünk, ha nem akarsz. - Paul megköszörülte a torkát. - Tudom, hogy Emerson micsoda pöcs volt veled. Talán nem akarod megünnepelni a legutolsó sikerét egy paella fölött. Udvariatlanság lenne visszautasítani a meghívást, ha a tanszékvezetőtől érkezett - vélekedett lassan Julia. Talán igazad van. Megígérem, hogy jól fogunk szórakozni. A Segoviába megyünk, ami nagyszerű étterem. De hét előtt nem kezdődik el a vacsora. Akarnál addig beugrani a Starbucksba? Vagy valahova máshova? Paul kinyújtotta a kezét, hogy segítsen Juliának felállni. - A Starbucks jó lesz. Néhány perccel azután, hogy kiléptek az épületből, Julia végre összeszedte a bátorságát, hogy feltegye a kérdést, ami foglalkoztatta. - Jól ismered Singer professzort? - Próbált fesztelennek hangzani. Nem. Én távol tartom magam tőle. - Paul nem csak egyet káromkodott. - Bárcsak ne láttam volna az e-maileket, amiket Emersonnak küldött. Az agyamba vésődtek egy életre. - Mi a keresztneve? - Ann.

Huszadik fejezet Julia meghívta Pault egy kávéra, amit titokban egy Starbucks-ajándékkártyával fizetett ki, egy olyannal, amin egy villanykörte díszelgett. Amikor végül beléptek a Segoviába, egy nagyon jó megjelenésű spanyol fogadta őket, aki a tulajdonosként mutatkozott be. A férfi nagy örömére Paul spanyolul válaszolt. Az étterem falait napsárgára mázolták, rajtuk kézzel festett képek Picasso rajzáról, amin Don Quijote és Sancho Panza szerepelt. A sarokban egy gitárt is ült, aki Segovia mester műveit játszotta. A terem kellős közepén pedig hosszabb asztalokból egy négyzetet alakítottak ki, ezzel kijelölve a lefoglalt helyet a tanári kar vacsorájához. A geometriai elhelyezésnek köszönhetőn mindenki látott mindenkit. Juliának nem volt túlságosan ínyére, hogy Kín professzorral szemezzen, és arra gondolt, hogy ha el tudna menekülni anélkül, hogy udvariatlan lenne vagy túlságosan felhívná magára Martin professzor figyelmét, megtenné. Paul az asztal távolabb eső végén választott maguknak ülőhelyet, mert ezúttal is tisztában volt a ranglétrával, és tudta, hogy ő nem kiemelt személy. Amíg megbeszélte a menüt a pincérrel en Espanol, Julia eltűnődött Gabriel féltékenységén, és lopva bekapcsolta a mobilját, hogy küldhessen neki egy üzenetet. De egy üzenet már várta. Ne gyere el a vacsorára! Mentsd ki magad valamivel Paulnál! Várj meg a lakásomban, a portás majd beenged! Később elmagyarázom. Kérlek, csináld úgy, ahogy mondtam! G. Julia bambán bámulta a kijelzőt, amíg Paul oldalba nem bökte. - Mit kérsz inni? - Öö. talán nincs szezonja a sangriának, de szívesen innék, ha esedeg lenne. - A sangriánk csodás - felelte a pincér, mielőtt leadta volna a rendelésűket a csaposnak. Julia sajnálkozó pillantást küldött Paul felé. - Üzenetet kaptam Owentől. Elnézést, hogy udvariatlan voltam.

Semmi baj - mondta a fiú, aki elfoglalta magát az étlappal, amíg a lány gyorsan megírta a választ. A telefonom ki volt kapcsolva. Már itt vagyok. Semmi okod a féltékenységre. Veled megyek haza. Reggelig az ágyadban tudhatsz. J. Az oldaltáskájába csúsztatta a telefonját, csendben imádkozva, hogy Gabriel ne legyen túl dühös. Ó, minden túlvédelmező, féltékeny barátok istene, ne hagyjátok, hogy jelenetet rendezzen! Ne a kollégái Julia és a válaszoló szerencsétlenségére, a táskából nem hallatszott ki az a tompa hang, ami nem sokkal a lány sms-e után érkezett üzenetet jelezte. Húsz percen belül a vendégek hátralévő része is beszivárgott. Leaming professzort és még néhány kollegáját Paul mellé ültették. Gabriel az asztal túlsó végén be volt szorítva Martin és Singer professzor közé. Gabriel és a társasága látványára Julia túl mohón kezdte kortyolni az italát, és remélte, hogy jön majd még utánpótlás, ami csillapítja a levegőben cikázó feszültséget. A sangria finom volt, tele citrusokkal, amik nagyon ízlettek neki. - Fázol? - Paul a lila pasminára mutatott, ami nagyon ízlésesen volt a lány nyaka köré tekerve. - Nem igazán. - Julia lassan levette a kendőt, és a táskája tetejére tette. Paul udvariasan másfelé nézett, amikor Julia felfedte a finom bőrét a nyakán és a dekoltázsán. Gyönyörű volt, és mivel apró termete ellenére gömbölyded mellekkel volt megáldva, nagyon csinos és arányos látványt nyújtott. Ahogy levette a kendőjét, egy féltékeny kék szempár villant át az asztal fölött, és mohón szemrevételezte a szabaddá vált bőrfelületet, mielőtt gyorsan visszavonulót fújt. - Paul, mi a helyzet Singer professzorral? - Julia halkan beszélt a boros pohara mögül. A fiú látta, hogy Singer nagyon közel ült Emersonhoz, aki finoman odébb araszolt a székével. Erre a nő követte. De erről Julia lemaradt. - Emersonnal volt egy kalandjuk. És úgy tűnik, újra együtt vannak. - Paul kacarászott. - Lehet, hogy most fejtettem meg, miért volt olyan jó kedvében a héten. Julia szemei elkerekedtek, rosszul érezte magát. - Vagyis a barátnője volt? Paul közelebb húzta a székét Juliához, hogy Leaming professzor ne hallhassa a beszélgetésüket. Bár az, hogy egy flamenkótáncos megjelent és a klasszikus gitár hangjára táncolni kezdett, nagyban megkönnyítette a helyzetet. - Egy pillanat. - A fiú egy tapasokkal megrakott tálat nyújtott oda Juliánok. - Próbáld ki ezeket! Chorizo és manchego sajt, és crostini cabralesszel, egy spanyol kéksajttal. A lány szedett magának és falatozott az előételből, de tűkön ült, hogy választ kapjon. - Singernek nincsenek barátai. Ot csak a fájdalom érdekli. És az irányítás. Tudod. - A hangja sokat sejtetőn elhalkult. Julia hitetlenkedésében pislogott. - Láttad a Ponyvaregényt? - kérdezte a férfi. A lány megrázta a fejét. - Nem szeretem Quentin Tarantinót. Nekem túl sötét. - Akkor mondjuk úgy, hogy szereti a középkori dolgokat. a magánéletében. az emberek fenekén. És nem szégyenlős, hogy ezt mások tudtára is hozza. Ezek után kutat, és online publikálja is a tapasztalatait. Julia gyorsan lenyelt egy chorizodarabkát. - Akkor ez azt jelenti, hogy Emerson. - Ugyanolyan beteg seggfej, mint ő. De egy pokolian jó kutató, ahogy ma délután láthattad is.

Csak próbálok nem belegondolni, hogy mi zajlik a magánéletében. Én úgy gondolom, hogy a szeretőknek gyengédnek kell lenniük egymással. Nem mintha kimerítené a szerelem fogalmát, amit ők csinálnak. Paul körbevizslatta a termet, mielőtt óvatosan Julia fülébe súgott. - Szerintem, ha valaki érdekel annyira, hogy lefekszel vele, akkor kell annyira gondoskodónak lenned, hogy tiszteled, és nem úgy bánsz vele, mint egy tárggyal. Felelősségteljesnek, óvatosnak kell lenned, és soha, de soha nem szabad bántanod. Még akkor sem, ha olyan félresiklott, hogy könyörög érte. Julia összerezzent, és jó nagyot kortyolt a második sangriájából. Paul hátradőlt a székében. Én olyannal nem tudok kezdeni, aki bármilyen módon is fájdalmat akar, arról pedig nem is beszélve, hogy szex közben. A szexnek az örömről és a vonzalomról kell szólnia. Gondolod, hogy Dante kikötözte volna Beatricét, és korbáccsal verte volna? Julia elgondolkozott, majd megrázta a fejét. Amikor a St. Mike’sban voltam egyetemista, volt egy órám, Szex, szerelem és barátság filozófiája volt a címe. A beleegyezésről beszélgettünk. Tudod, hogy mindenki azt mondja, hogy amíg a kapcsolat a felek beleegyezésével zajlik, minden oké? A tanárunk megkérdezte, beleegyezhet-e valaki olyan igazságtalanságba, hogy eladja magát rabszolgának? - Senki nem akar rabszolga lenni. - Kín professzor világában igen. Néhányan eladják magukat szexuális rabszolgának, méghozzá önként. Akkor tehát a rabszolgaság rendben van, ha a rabszolga szeretne rabszolgává válni? Aki józanul gondolkodik, beleegyezhet a rabszolgaságba, vagy a hozzá hasonlók egyszerűen esztelenek, mert rabszolgák akarnak lenni? Julia nem kicsit kezdte magát kellemetlenül érezni, amiért ezt a beszélgetést Kín professzor és Gabriel közelében ejtik meg, ezért lehúzta a sangria maradékát, majd gyorsan témát váltott. - Mi a disszertációd témája, Paul? Azt hiszem, még nem is mondtad. A fiatalember elmosolyodott. - Öröm és boldog kilátások. A paradicsomi boldog kilátásokban rejlő örömök összehasonlítása azokkal a főbűnökkel, amelyeknek ugyancsak az örömhöz van közük, vagyis a bujasággal, a torkossággal és a fösvénységgel! Emerson nagyszerű diplomamunkavezető, de ahogy mondtam, kimaradok a magánéletéből. Még akkor is, ha nála jobb esettanulmányt nem találhatnék a Pokol második köréhez. Egyszerűen nem értem, hogy valaki miért nem akarhatja a gyengédséget - motyogta Julia, inkább magának, mint Paulnak. -Hiszen épp elég fájdalmas az élet. - Ilyen világban élünk. - A fiú őszintén a lányra mosolygott. -Remélem, a barátod gyengéd veled. Legyél hálás, amiért találtál valakit, aki nem szereti ezt a beteges baromságot. Itt szakította meg őket a pincér, így Paul nem láthatta, hogy Julia arcából és ajkából kifut a vér. A lány önkéntelenül Gabriel felé pillantott, és látta, hogy Singer a fülébe súgdos. Gabriel tekintete makacsul az asztalra szegeződött, csikorgatta a fogait és megfeszítette az állkapcsát. Felvette a borospoharát, kortyolt egyet, majd letette, s közben Julia végig nézte. Nézz rám, Gabriel! Forgasd a szemed, dörzsöld meg az arcod vagy nézz haragosan. vagy bármi! Mutasd meg, hogy ez csak valami félreértés! Mutasd meg, hogy Paulnak nincs igaza! Julia? - Paul hangja szakította meg a gondolatait. - Van kedved osztozni velem egy paella Valencianán? Csak kétszemélyes adagot készítenek. És nagyon finom. - Most vette észre a lány sápadtságát és az ujjai remegését. - Hé, jól vagy? Julia megdörzsölte a homlokát. - Igen. A paella jó lesz.

- Talán lassítanod kéne a sangriával! Alig ettél valamit, és kezdesz rosszul festeni. Paul aggódott, hogy talán sokkolta a lányt az érzéki kijelentéseivel. Olyan kijelentésekkel, amiket nem volt joga egy egyetemi ismerősnek mondani. Úgyhogy témát váltott és a legutolsó spanyol útjáról kezdett mesélni, és arról, mennyire lenyűgözi Gaudí építészete. Julia bólogatott, mintha figyelne, sőt időnként még kérdéseket is feltett, de a gondolatai nagyon messze kalandoztak, és próbálta megfejteni, mégis kivel osztotta meg az ágyát egy héttel korábban. Egy bukott angyallal, akiben még mindig volt jóság, vagy valami sokkal, de sokkal sötétebbel. Észrevette, hogy Singer professzor bal keze hirtelen eltűnik a láthatárról. Mivel egymás mellett ültek, a nő nem tudott Gabriel szemébe nézni. Julia tekintetére viszont felfigyelt. Akkor találkozott a pillantásuk, amikor a férfi eltolta a nő kezét az asztal alatt. Zavarában Julia Paul felé fordult, Singer addig kíváncsian szórakozott tekintete pedig lassan megbűvölt bámulássá változott, még csak nem is pislogott közben. Julia sürgető késztetést érzett arra, hogy elmeneküljön a mocskos látványtól, aminek feltételezése szerint szemtanúja volt. Ezért kimentette magát Paulnál azzal a hihető magyarázattal, hogy nem érzi jól magát, és otthagyta az asztalt. Felment az emeletre és gyorsan megkereste
súgta. - Szeretted nézni, hogy mit csináltam vele az asztal alatt? Julia elvörösödött. - Fogalmam sincs, hogy miről beszél. Tudod, a bőr akkor változtatja meg a színét, ha a véráramlás felgyorsul. Mint most. Elmosolyodott és kivillantotta a fogait. -Tehát vagy zavarba hoztalak, vagy felizgattalak, mert az orcád és az ajkad is kipirosodott. De máshol is pirultál, nem igaz? - Még mélyebb hangon beszélt. Lejjebb pedig egészen biztos könyörögsz azért, hogy simogassanak és ingereljenek. - Megnyalta az ajkait, miközben rendületlenül mosolygott. - Én kis rózsaszín gyöngyöm! Szerintem azt akarod, hogy kényeztesselek. Olyan jó kiskutya lennél! Julia kihívóan rámeredt a nőre. - Nem akarok senki kiskutyája lenni! Singer professzor hátrahőkölt. A lány hirtelen megnyilvánulása váratlanul érte. - Én egy ember vagyok, nem egy állat. Hagyjon békén! - Juliának fogalma sem volt, honnan az ördögből szedte össze a bátorságát, hogy vitatkozzon egy professzorral, de összeszedte, az biztos. Ann felnevetett. - Az emberek állatok, kedvesem. Ugyanaz a pszichológiánk, az ösztöneink, ugyanúgy igényünk van az ételre, az italra és a szexre. Csak némelyikünk értelmesebb. Julia lenézett rá. - Én viszont vagyok annyira értelmes, hogy tudjam, milyen egy állat. És engem nem vonz, hogy megdugjanak. Ha megbocsát. Gyorsan eloldalazott a professzor mellett és az ajtó felé tartott. - Ha meggondolnád magad, gyere és keress meg! - búgta Ann. - Nincs az az isten! - vágott vissza a lány. Kiviharzott, nagyon gyorsan kifújta a levegőt, majd lefelé vette az irányt. Gyors lépések hangzottak közvetlenül mögötte. Felsikoltott, amikor valaki behúzta egy sötét szobába, becsukta, majd rá is zárta az ajtót maguk mögött. Egy kemény mellkasnak nyomódott durván, majd valaki elkapta a csuklóját. - Julianne! Túl sötét volt ahhoz, hogy lássa az arcot, de felismerte a hangot és a különös érzést, ami fel-le futkosott a karján az érintésétől. Így abbahagyta a hadakozást. - Kérlek, kapcsold fel a villanyt! Én. klausztrofóbiás vagyok. -Úgy pengett Gabriel fülében Julia hangja, mint egy rémült kisgyereké. Elengedte a lányt, elővette az iPhone-ját, és lámpa gyanánt felemelte. Így jobb? - A férfi elfojtotta a késztetést, hogy megkérdezze, mi köze van a lámpának a klausztrofóbiához, miközben magához ölelte Julia reszkető vállait és egy csókot nyomott a homlokára. - Julianne? A lány körülnézett és észrevette, hogy a tisztítószerek raktárában vannak. - Julianne? - kérdezte Emerson újra, és próbálta magára vonni a lány figyelmét. - Láttam, hogy Ann követett. Minden rendben? - Nem. - Mit csinált? - Azt mondta, jó kiskutya lennék - súgta Julia lesütött szemekkel. Gabriel vonásai elsötétültek. - Hozzád ért? A lány becsukta a szemét és letörölt néhány csepp izzadságot a homlokáról. - Csak a kezemhez. Gabriel gyorsan eltakarta a fényt a telefonján, így csak részlegesen voltak megvilágítva, mert tartott

attól, hogy Ann meglátja a világosságot az ajtó alatt. - Ettől féltem. Miért nem tetted meg, amit kértem? Írtam, hogy nem kaptam meg az üzenetedet, csak amikor már késő volt. Nem hittem, hogy valaki kikezd velem a tanári kar vacsoráján, és az nem te leszel. Gabriel morgott. - Az asztalon át nézett téged, talán lenyűgözte a szemérmességed, a szépségedről nem is beszélve. Téged egy szobába engedni vele felér egy ártatlan bárány farkas elé lökésével. - Megrázta a fejét és káromkodott. - Megpróbáltalak távol tartani tőle. Julia kereste a férfi tekintetét. - Nem azért tartottál távol tőle, mert féltékeny vagy? Gabriel nagyot fújtatott. Persze, hogy féltékeny vagyok. A féltékenység új érzés nekem, Julianne. Még nem tudom, hogyan kell kezelni. De akár még könyörögtem is volna Paulnak, hogy vigyen máshová vacsorázni, bárhová, csak hogy távol tartsalak Anntől. - Volt köztetetek valami Singer professzorral? A férfi arca elsötétült, és a szája keskeny vonallá feszült. - Nem ez a megfelelő hely ezt megbeszélni. Julia megrázta a fejét, mert visszatért a hányingere. Remélte, hogy Paul tévedett. De Gabriel reakciói az ellenkezőjéről tanúskodtak. - Hogy tehetted? - Reszketsz. Beteg leszel? - Miért nem válaszolsz a kérdésemre? Gabriel a fogain keresztül szűrte a szavakat: Julianne, a kényelmed és az egészséged az egyetlen, ami ebben a pillantban érdekel engem. Addig nem válaszolok a kérdésedre, amíg nem bizonyosodtam meg arról, hogy jól vagy. Bár ha rókáznál, megígérem, hogy tartom a hajad. - Óvatosan vigyorgott. - Nem fogok rókázni - motyogta a lány. - Sajnos, nem ő az első nő, aki rám hajt. De sokkal jobban idegesít, hogy valamit titkolsz. Emerson összevonta a szemöldökét a lány beismerésétől, de gyorsan félre tolta az aggodalmát. - Julianne, bízz bennem, amikor azt mondom, hogy jobb, ha nem akarsz róla többet megtudni. Inkább maradjanak tiszták a gondolataid. - De azzal minden rendben, hogy az asztal alatt molesztál téged? Így vett észre engem, Gabriel. Rajtakapott, hogy bámulok. A férfi állán ugrált egy izom, és a szemei szikráztak. - Próbál felizgatni. És érthető okokból nem reagálhatok és nem rendezhetek jelenetet. Reméltem, hogy így nem foglalkozik veled, és csak rám fordítja a beteges figyelmét. De egyértelműen rosszul gondoltam. - Miért Paultól kellett megtudnom, hogy kavartál vele? - Paul mondta? Julia bólintott. Gabriel elnyomott egy káromkodást, és olyan erővel dörzsölte a szemét, mintha valami visszataszító képet akarna kitörölni. Nem számítottam rá, hogy ott lesz az előadásomon. Nem osztozunk közös értékekben vagy kutatási területeken. Ma láttam őt először hónapok óta. O a múltam része, egy múltnak, amit nem fogok megismételni. Akkor sem, ha örökké élek. - Paul mesélte róla, hogy szereti a fájdalmat. Erőszakosak voltatok együtt? Gabriel összeszorította az ökleit a teste mellett, s ettől kidudorodtak az inak.

- Igen. Szívesen mondanám, hogy ő volt a gonosz csábító, aki csapdába csalt engem, de nem így történt. Azonban nem fogom neked ecsetelni a világa sötétségeit. Egyetlen gondolatod sem tartozik oda. De azt elmondom, hogy az egyik. együttlétünkön csinált valamit, ami miatt elveszítettem a fejem. És ízelítőt adtam neki a saját bánásmódjából. Ez a végét jelentette a kapcsolatunknak, és azonnal kiviharzottam a házából. - Megütött? - Nem egyszer. - Gabriel szinte úgy préselte ki a szavakat - Ez volt a lényeg. - Gabriel! - A férfi neve szinte zokogásként tört ki Juliából, amitől annak megfájdult a szíve. Hogy tehetted? Hogyan hagyhattad, hogy hozzád érjen, azt meg pláne, hogy megüssön? Gabriel szorosan átölelte a lányt, és megszorította. - Julianne, ezt nem akarod hallani! Kérlek, felejtsd el, amit Paul mondott! Felejtsd el Annt is! Nem tudom. Nem tudom elfelejteni, amit ma délután mondtál az előadásodon. Olyan gyönyörűen írtad le a szeretkezést, de te nem ezt akarod. Vagy egyszerűen csak elképzelhetetlennek tartod, hogy a szeretők ilyenek legyenek. A férfi tekintete belefúródott a lányéba. Persze, hogy ezt akarom. És persze, hogy lehetségesnek tartom. Csak soha nem volt benne részem. - Megköszörülte a torkát. - Nem te vagy az egyetlen szűz ebben a kapcsolatban. Julia meglepetten nézett rá. - Miért akarnád, hogy valaki bántson? Nem bántottak már eleget? Gabriel arckifejezése fájdalmas lett. - Gabriel, olyan az életed, mint valami zárt, titkos szobák sorozata. Fogalmam sincs, hogy mi rejlik az ajtók mögött. Te meg nem fogod elmondani. Egy volt barátnődről a kutató-asszisztensedtől kell mindent megtudnom! - Sosem volt a barátnőm. Egyébként én is kérdeztelek Simonról, és nem mondtál semmit. Eddig egálban vagyunk. Julia összerezzent. - Meséltem neked az anyámról. Gabriel sóhajtott. - Igen, ez igaz. És hallani, hogy mik történtek veled St. Louisban, jobban fájt, mint azt el tudnám mondani. Jobban, mint Ann és a szerepjátékai. - Megrázta a fejét. - Igazad van. Beszélnem kellett volna róla. Gabriel egyik lábáról a másikra helyzete a súlyát, s Julia hallotta, hogy az ökleit a zsebébe dugja. Azt hittem, hogy ha beszélek róla, visszataszítónak találod és elmenekülsz. Hogy rájössz, mennyire gonosz vagyok. - Nem vagy gonosz. Egy bukott angyal vagy, akiben még mindig van jóság. Egy bukott angyal, aki vágyik arra, hogy szeretkezhessen egy nővel, és gyengéden kényeztesse - súgta Julia. Becsukta a szemét. - Ha tőled hallok Singer professzorról, sokkal jobb lett volna, mint így tudni meg. Hogy a szemem előtt történik, miközben még csak rám sem nézel. - Nagyon sok szégyent cipelek, Julianne, amiről te csak édeskeveset tudsz. Nem te vagy az egyetlen vétkező ebben a szobában, Gabriel. -A lány kinyitotta a szemét és nagyot lélegzett. - Ezért nem is róhatom fel neked a múltbeli bűneidet. Még mindig akarod őt? - Természetesen, nem! - Tiltakozott hevesen a férfi. - Nekünk nem volt kapcsolatunk, Julianne, csak néhány együttlétünk. Már egy éve vége van, és azóta nem volt köztünk semmi. - Nagyot sóhajtott. - Ha nagyon szeretnéd, mesélek majd még róla, de most nem megy. Lehetne, hogy vacsora után magyarázzam meg? Kérlek! Julia tépelődve rágcsálta az ajkát.

Gabriel finoman megcsókolta, kiszabadította az ajkát a fogságból, majd elengedte. - Kérlek, ne bántsd magad! Nagyon zavar. - Én is ugyanezt tudnám neked mondani. Emerson vállai előreestek és halkan felnyögött. Beleegyezem, hogy vacsora után magyarázd meg, azzal a feltétellel, ha nem engeded, hogy hozzád érjen. - Örömmel. Julia nagyot fújt. - Köszönöm. - Akkor maradsz? A lány megrázta a fejét. - Nem tudok vele szemben ülni és paellát eszegetni. Rosszul leszek a látványától. - Hazaviszlek. - Te vagy az este főszereplője. Nem mehetsz el! Gabriel az ujjaival végigszántott a haján, miközben gondolkozott. Legalább hadd hívjak egy taxit neked! Megpróbálok a lehető leghamarabb elszabadulni. A portás majd beenged. - A zsebébe nyúlt pénzért. Julia elhessegette a férfi kezét. - Van saját pénzem. - Hadd adjam oda a bankkártyámat, hogy tudjál rendelni otthonra vacsorát. - Nem tudok enni. Gabriel sóhajtott és megdörzsölte a szemét. Julia fordult, hogy kimenjen, de a férfi utánanyúlt és megfogta a könyökét. - Várj! - Lenézett a lányra, a hangja esedező volt. - Amikor láttalak az előadóba belépni, a szívem majdnem kiugrott a helyéről. A szívem majd kiugrott, Julianne. Sosem voltál annál gyönyörűbb. Boldognak tűntél. - Hangosan nyelt. - Sajnálom, hogy megöltem azt az arcot. Sajnálom, hogy nem mondtam el az igazságot. Gondolod. hogy meg tudsz nekem bocsátani? Nem vétkeztél ellenem, Gabriel. - A lány szeme lassan megtelt könnyel. - Csak próbálom megfejteni, hogy milyen mélyen gyökerezik benned a fájdalomra való hajlam, és azt, hogy ez mit jelent nekünk. Fogalmam sincs, hogy ki vagy valójában, és ez fáj. Ezzel Julia kilépett a raktárból. A sors kedvezett Juliának, amikor visszatért a vacsoraasztalhoz. Amíg összeszedte a dolgait és elnézést kért, Ann még mindig a mosdóban tanyázott. És egy másik professzornő sem volt a helyén. Paulnak csak egy pillantást kellett Julia sápadt arcára és könnyes szemeire vetnie, hogy tudja, nem lehet a lányt maradásra bírni. És amikor arra az egyértelműen kitalált ürügyre hivatkozott, hogy migrénje van, a fiú egészen addig nem kérdezett semmit, amíg az étterem előtt nem álltak. - Singer követett a mosdóba, ugye? Julia beharapta az ajkát és bólintott. A fiatalember megrázta a fejét. - Az a nő egy ragadozó. Egy veszélyes ragadozó. Figyelmeztetnelek kellett volna. Jól vagy? - Jól vagyok. De haza kell mennem. Sajnálom a paellát. - Francba a paellájával! Csak te érdekelsz. - Paul arca összerezzent. - Ha szeretnél panaszt beadni ellene, akkor hétfőn elviszlek a jogi bizottsághoz. - Mi az? - Az iroda, ami a tanári kar és az alkalmazottak állítólagos szabálysértéseivel foglalkozik. Ha el akarod nekik mondani, hogy mi történt Singerrel, akkor segítek. Julia megrázta a fejét.

- Nem volt tanú. Az én szavam lenne az övével szemben. Megpróbálom inkább elfelejteni, hogy mi történt, különben megint meg fog környékezni. - Ez a te döntésed, de tudnod kell, hogy én tavaly adtam be ellene panaszt. Bár ott is az ő szava volt az enyémmel szemben, a zaklatási vádam még mindig a mappájában van. Most már távol tartja magát tőlem. Ez volt a legjobb döntés, amit hozhattam. A lány mosolya elhalványult. - Nem hiszem, hogy meg szeretném tenni, de meggondolom. És sajnálom, hogy ez történt veled. - Miattam ne aggódj! Legyen szép hétvégéd, és próbáld ezt az egészet elfelejteni! Ha beszélgetni szeretnél, akkor megvan a számom. Találkozunk jövő héten. - Paul bíztató pillantást küldött Julia felé, és integetett, amikor a taxi elindult. Miközben Vergilius szavai csengtek Julia fülében, megnézte a mobilját. Egy szöveges üzenete érkezett, ami nem sokkal azután jött, hogy a professzorok a Segoviába értek. Maradj távol Singerprof.-tól! Maradj Paul közelében, őt megveti! Légy óvatos! G. Túl késő, gondolta bánatosan Julia. Amikor Gabriel lakásába ért, gyorsan begyújtotta a kandallót, azt remélve, hogy eloszlatja vele a sötétséget, ami szíve köré kúszott. De nem úgy tűnt, hogy segít. Az igazság az volt, hogy legszívesebben hazament volna és a takarót a fejére húzta volna. De már okosabb volt, mint hogy elbújjon a valóság elől. Nem akart szaglászni, de mégis Gabriel hálószobájában találta magát, térdre ereszkedve a gardróbban. A fekete-fehér fényképeket kereste, hogy vajon Singer professzor valamelyiken rajta vane. A hajszín egész biztosan stimmelt. Ám a fotók eltűntek. Átnézte minden egyes négyzetcentiméterét a gardróbnak, a hálószobának, sőt még az ágy alá is benézett. A képek eltűntek. A helyükön hat alkotás volt felakasztva a falra. Néhány absztrakt, néhány reneszánsz és egy Tom Thomsontól. Az összes gyönyörű és furcsamód. békés volt. Gabriel újradekorálta a szobát. Julia a férfi ruhásszekrénye elé állt, és a fölé függesztett Botticelli-reprodukciót, a Tavaszt nézte, majd megakadt a szeme egy húszszor harminc centis képen, amit sötét keretbe foglaltak. Egy férfi és egy nő táncolt rajta. A férfi magas volt, vonzó, elegáns és parancsoló, ahogy beleéléssel, szinte lángoló szemekkel nézett le a nőre. A nő filigrán volt, kipirult, és a férfi inggombjait bámulta. Lila ruha volt rajta, ami annyira élénk volt, hogy szinte az összes többi színt elnyomta a fotón. Hogyan szerezte meg a képünket, amin a Lobbyban táncolunk? Rachel, gondolta. Julia gyorsan visszatette a képet, majd kiment a hálószobából, de előtte még ellenőrizte, hogy mindent úgy hagyott, ahogy találta.

Huszonegyedik fejezet Amíg Julia a lakásban várt, addig Gabriel kaméleonként elvegyült a környezetében. Kedves és udvarias volt a kollégáival, de közben a belsője háborgott és a gondolatai száguldoztak. Kényszerítenie kellett magát, hogy egyen, és sorra utasította vissza az italokat. Biztosra vette, hogy üres lakásba fog hazamenni. A lány el fog menekülni. Nem volt váratlan, tudta, hogy ez fog történni. Csak azt nem gondolta, hogy ez a titok fogja őket szétszakítani. Több okból sem érdemelte meg a lányt, s olyan okok miatt, amiket gyáva módon rejtegetett. Nem a szerelem miatt aggódott, mivel nem hitte, hogy Julia valaha is tudja majd szeretni. Ot nem lehetett szeretni. Ennek ellenére bízott abban, hogy ha elég hosszan udvarol a lánynak, akkor a vonzalmuk meg a barátságuk összekapcsolja őket, még a sötét oldala ismeretében is. De már túl késő volt.

Amikor végre hazaért, meglepetésére a szófán találta Juliát, akinek az arcán tökéletes béke honolt, ahogy aludt. A férfi igyekezett mozdulatlan maradni és ellenállni a késztetésnek, hogy hozzáérjen a lányhoz, de képtelen volt. Kinyújtotta a kezét és finoman megsimogatta Julia hosszú, selymes haját, és közben szomorú olasz szavakat mormolt. Zenére volt szüksége. Abban a pillanatban dallamra és szövegre volt szüksége, hogy csillapítsa a gyötrelmét. De az egyetlen dal, amelyikről úgy vélte, hogy illik a pillanathoz, Gary Jules Mad World című száma volt. Ám nem akarta ezt a zenét hallgatni, amikor Julia elhagyja. Hirtelen kipattantak a lány szemei. Látta, hogy Gabrielen már nincs se a zakója, se a nyakkendője, és kigombolta az inge felső három gombját. Kivette a mandzsettagombjait is, és felgyűrte az ingujját. A férfi mosolygott, de az arckifejezése óvatos volt. - Nem akartalak felébreszteni. - Semmi baj. Csak bóbiskoltam. - Julia ásított és lassan felült. - Visszaaludhatsz. - Nem hinném, hogy az jó ötlet lenne. - Ettél valamit? Julia megrázta a fejét. - Eszel most valamit? Csinálhatok egy omlettet. - Összeugrott a gyomrom. A férfi bosszankodott, de nem akart veszekedni, mert tudta, hogy egy sokkal nagyobb vita van a láthatáron. - Van neked egy ajándékom. - Gabriel, az ajándék a legutolsó, amire most szükségem van. - Ezzel nem értek egyet. De várhat. - Emerson kényelmetlenül fészkelődött a szófán, és a szemét egy pillanatra sem vette le a lányról. - Kendőben ülsz a pattogó tűz mellett, mégis sápadt vagy. Fázol? - Nem. - Julia a pasmináért nyúlt, de Gabriel hosszú, karcsú ujjai megfogták a kezét. A lány visszahúzta a kezét, és óvatosan bólintott. Gabriel közelebb ment, Julia pedig lehunyta a szemét, ahogy a férfi illata feléje áramlott. Gabriel finoman két kézzel kitekerte a kendőt a lány nyakából, és kettejük közé tette a szófára. Majd kinyúlt és a kézfejét végighúzta Julia nyakán. - Annyira szép vagy! - súgta. - Nem is csoda, hogy minden szem rád szegeződött ma este. Julia megfeszült ezekre a szavakra, ezért Gabriel hátrébb húzódott és elnyomott egy sóhajt. A lány lenézett a lábára, és rádöbbent, hogy annyira elterelték a dolgok a figyelmét, hogy még csak le sem vette a csizmáját. A férfi nem reklamált miatta. - Sajnálom, hogy feltettem a lábam a szófára. Leveszem. - A lány a cipzárral bajlódott, de Gabriel gyorsan letérdelt a szőnyegre. - Mit csinálsz? - Julia szemei elkerekedtek meglepetésében. Már felfedeztem, milyen csodálatos a csizmád. De még mennyire! - Gabriel megérintette a magas sarkat a kezével. - Rachel segített kiválasztani. Nagyon jó ízlése van, de ezek a sarkak már nagyon magasak. Gabriel csábítón nézett rá. A magas sarkú sosem lehet elég magas. De hadd szabadítsalak ki! - A hangja rekedtes és csodálattal teli volt, s ettől Julia szíve kihagyott egy ütemet. Gabriel a térde fölé nyúlt, ahol a cipzár kezdődött. - Szabad? Julia nem ellenkezett, és visszatartotta a lélegzetét. Gabriel tisztelettudón lehúzta a cipzárt a csizmán, végigfuttatta az ujjait a lány vádlijától egészen le a bokájáig, és kiszabadította a lábát. A másik lábával ugyanezt megismételte, majd a szófa mellé tette a pár csizmát. Utána felemelte Julia jobb lábát, és két kézzel masszírozni kezdte. A lány akarata

ellenére felnyögött, majd zavarában az ajkába harapott. - Nincs azzal semmi baj, ha hangot adsz az élvezetednek, Julianne - bíztatta Gabriel. - Legalább megnyugtat, hogy nem undorodsz tőlem teljesen. - Nem undorodok tőled. De nem szeretlek térden állva látni -súgta a lány. Gabriel elégedett arckifejezése elhalványult. Amikor egy férfi egy nő előtt térdel, az az udvariasság kifejezése. Amikor viszont fordítva történik, az nem helyénvaló. Julia még egyszer önkéntelenül felnyögött. - Hol tanultad ezt? A férfi értetlenül nézett. - Hol tanultál meg így lábat masszírozni? - tette világossá a lány, és még jobban elpirult. Gabriel sóhajtott. - Egy baráttól. Talán egy fekete-fehér fényképes baráttól, gondolta Julia. Igen - mondta Gabriel, mintha igyekezett volna megelőzni a lány kérdését. - Szívesen foglalkoznék a tested többi részével is, de nem hiszem, hogy egy teljes masszázs lehetséges lenne, legalábbis egyelőre nem. A tekintete kissé elsötétült, amikor találkozott Juliáéval. Aztán a lány másik lábára váltott, és lefelé pillantott. - Már így is ki vagyok éhezve a testedre, Julianne. Nem vagyok ahhoz elég erős, hogy minden hátsó szándék nélkül érintselek meg, főleg ha előttem fekszel és csak egy takaró választ el tőled. Pár pillanatig csendben ültek, miközben Gabriel Julia lábait kényeztette Egy idő után a férfi hátraült a sarkaira és könnyedén le-föl futtatta az ujjait a lány harisnyáján. Hazaviszlek, ha azt szeretnéd, és akkor majd holnap beszélgetünk. Vagy itt is maradhatsz. Aludhatsz a szobámban, én meg megyek a vendég szobába. - Bizonytalanul Julia tekintetét kereste. - Nem akarom ezt halogatni - mondta a lány. - Inkább megbeszélném, ha neked is megfelel. - Rendben. Adhatok valamit inni? - Gabriel a konyha felé intett. -Kinyithatok egy üveg bort. Vagy akár csinálhatok egy koktélt. -Áthatón nézte Juliát. - Hadd csináljak neked valamit, kérlek! Julia testében fellángolt a tűz, és végigszáguldott rajta. De inkább elnyomta. - Vizet kérnék. Tiszta fejre van szükségem. Gabriel felállt és a konyhába sétált. A lány hallotta, ahogy megmossa a kezét, majd a hűtő és a mélyhűtő nyitásának és záródásának kattanása szűrődött ki. Gabriel egy teli pohár Perrier-vel, jéggel és zöldcitrom-szeletekkel tért vissza. - Gabriel, megbocsátanál egy percre? - Amennyire csak szükséged van. Majd gyere a kandallóhoz, ha készen állsz! - A férfi próbált mosolyogni, de az arca annyira megfeszült, hogy nem hatott túl őszintének az a mosoly. Julia az italával együtt eltűnt, és Gabriel úgy vélte, a lány kihasználja az alkalmat, hogy megacélozza magát a várható felfedezésekre az ő nyomorult, rohadt létezéséről. Vagy lehet, hogy bezárkózik a fürdőszobába és csak az ajtón keresztül lesz hajlandó vele beszélni. Nem mintha hibáztathatta volna érte. Julia gondolatai fénysebességgel száguldoztak. Nem tudta, hogy Gabriel mit fog mondani. Nem tudta, hogy ő hogyan fog arra reagálni. Könnyen elképzelhető, hogy olyanokat fog hallani, ami ellehetetleníti, hogy folytassák a kapcsolatukat, és a puszta gondolat összezúzta. Mert nem számított, hogy mit tett a férfi, vagy kivel, ő akkor is szerette. A gondolat, hogy az egymásra találás öröme után újra elveszítheti, gyötrő volt. Gabriel a piros bársonyfotelban ült és meredten a tüzet bámulta. Ahogy fel volt öltözve, és ahogy tűnődött, egészen úgy festett, mint az egyik Bronte nővér regényének szereplője. Miközben Julia közelített felé, csendben Charlotte-hoz imádkozott, hogy a férfi az ő

szereplője legyen, és ne Emilyé. Bocsáss meg, Miss Charlotte, de Heathclijf megrémiszt. Kérlek, ne hagyd, hogy Gabriel Heathcliff legyen! (Nem akarlak megbántani, Miss Emily.) Ha szabad. Ahol Julia állt, a férfi nem láthatta. A lány megköszörülte a torkát, hogy felhívja a jelenlétére a figyelmet. Gabriel a tűz felé mutatott. - Gyere, melegedj át! Julia mozdult, hogy a kandalló elé üljön a szőnyegre, de a férfi azonnal kinyújtotta a kezét, hogy megállítsa. Közben mosolyt erőltetett magára. - Kérlek, ülj az ölembe! Vagy a puffra, vagy a szófára. Még mindig nem szeret a földön látni, gondolta Julia. Szívesen ült volna közvetlenül a tűz mellé, ami Gabrielnek viszont egyáltalán nem tetszett volna. Ezért úgy döntött, nem hajlandó ilyen triviális dolog miatt hadakozni, ám a férfi öle helyett inkább a puffot választotta, ahonnan csendben nézte a kék és narancssárga lángokat. Többé már nem úgy gondolt rá, mint Professzorra, ó már Gabriel volt, a professzora és a szerelme. Gabriel a fotelban fészkelődve azon gondolkozott, vajon miért akar Julia olyan távol lenni tőle. Mert már tudja, hogy ki is vagy valójában, és fél. - Miért nem szeretsz térden állva látni? - kérdezte a lány, megtörve ezzel a csendet. - Talán a ma esti beszélgetésünk fényében sejtheted az okát. Ráadásul ezt még megsokszorozza és megerősíti az, amit a lakásodon mondtál. - Gabriel megállt és nyomatékos pillantást vetett a lányra. Már így is túl megalázkodó vagy, az emberek pedig kihasználják a jó természeted. - Vannak dolgok, amin a hallgatóknak át kell menniük. Ezt mindenki tudja. - Annak, hogy diák vagy, ehhez semmi köze. - Te mindig a tehetséges professzor leszel, én pedig a hallgatód -jegyezte meg halkan Julia. - Azt elfelejted, hogy jóval azelőtt találkoztam veled, hogy te hallgató, én pedig professzor lettem volna. És nem leszel diák egész életedben. Majd ott fogok ülni az első sorban, amikor az első előadásodat tartod. És a professzorok iránt érzett előítéleteiddel kapcsolatban pedig, ha megszúrtok, nem vérzünk-e? - Es ha megtaláltok, ne álljunk-e bosszút? - vágott vissza Julia. Gabriel hátradőlt a fotelban és megvillantott egy elismerő mosolyt. - Látod? Ki most a tanár, Mitchell professzor? Nekem csak a koromból és a tapasztalataimból adódón van előnyöm. - A kor nem feltétlenül tesz bölcsebbé. - Persze, hogy nem. Te fiatal vagy, de nagyon szorgalmas és okos, és az elején vagy egy hosszú és kitűnőnek ígérkező karriernek. Még nem fejeztem ki eléggé, hogy mennyire csodálom az eszedet. Julia csendben maradt, és tettette, hogy megbűvölték a táncoló és nyaldosó lángok. Gabriel megköszörülte a torkát. - Ann nem okozott sérülést nekem, Julianne. Alig gondolok rá, és ha mégis, akkor szánalommal. Nem hagyott sebeket. Julia fájdalmas tekintettel nézett Gabriel szemébe, ami élénk és nagyon kék volt. - Nem minden seb látszik a bőrön. Miért pont őt választottad annyi nő közül? A férfi megvonta a vállát és a tűzbe meredt. - Miért csinálnak az emberek akármit? Mert a boldogságot keresik. Nyers és katarktikus örömöt ígért, nekem pedig figyelemelterelésre volt szükségem. - Azért hagytad, hogy bántson, mert unatkoztál? - Julia hirtelen rosszul lett. Gabriel vonásai megkeményedtek. Nem várom, hogy megértsd. De abban az időben arra volt szükségem, hogy eltereljem a

gondolataimat. Vagy a fájdalom, vagy az alkohol biztosította ezt, de semmi olyat nem akartam tenni, ami visszavisz Richardhoz vagy Grace-hez. Megpróbáltam, kapcsolatba lépni nőkkel, de gyorsan elvesztették a fényüket. Az állandóan elérhető, de gondolatmentes orgazmusok unalmasak lehetnek, Julianne. Erre emlékszem, gondolta a lány. - Ahogy Singer professzor viselkedett veled az előadáson, majd a vacsorán. .. nem éppen olyan volt, mint egy megvetett nő. - Lenézi a gyengeséget. És nem viseli el a kudarcot. Óriási csapás volt a jóhírének és a hatalmas egojának, amikor megpróbált rajtam uralkodni és elbukott. Nem szereti a bukásait reklámozni. - Számított egyáltalán valamit neked? - Alig. Ő egy lelketlen, szívtelen démon. A lány visszanézett a tűzre és összeszorította az ajkait. - Nem akartam Ann-nel semmibe beleugrani, amíg nem próbáltam ki, hogyan működne. És sosem jutottunk túl a próbán. Vagyis, habár mi, együtt voltunk, nem voltunk együtt a szó szoros értelmében. - Remélem, megbocsátasz, amiért nincs meg a különleges szókincsem ahhoz, hogy megértsem, amit mondani akarsz. Úgy próbálom elmagyarázni, hogy az abszolút elkerülhetetlennél jobban ne szennyezzem az ártatlanságod. Ne kérd, hogy kimondjam! - A hangja hirtelen hűvös lett. - Még mindig akarod azt, amit kínál? - Nem! Katasztrófa volt. - És valaki mással? - És mi van akkor, ha jön a következő sötétség? Mit fogsz tenni? Gabriel rábámult. - Azt hittem, világosan kifejeztem magam. Te eloszlatod a sötétséget, Beatrice. - Megköszörülte a torkát. - Julianne. - Mondd, hogy nem szerepel egyik fényképen sem! - Egyáltalán nem. Azok a képek olyan nőkről vannak, akiket valóban kedveltem. - Miért dobott ki a házából? Gabriel a fogait csikorgatta. - Valami olyat tettem, ami az ő világában egyszerűen elfogadhatatlan. És nem fogom azt hazudni, hogy nem élveztem az arckifejezését, amikor ízelítőt adtam neki a saját bánásmódjából. Még akkor is, ha ezzel megszegtem a legszentebb elvemet. Julia megborzongott. - Tehát ezért van a nyomodban? - A bukását és a kontrollja hiányát testesítem meg. És vannak bizonyos képességeim. Julia zavartan elpirult. - Annt nagyon érdekelték az ökölvívói képességeim. Amikor megtudta, hogy bokszoltam és tagja voltam az Oxfordi Vívó Klubnak, nem szállt le rólam. Sajnos, ugyanazokat a hobbikat kedveljük. Julia kitapintotta a feje hátulján kitüremkedő dudort. - Nem lehetek olyasvalakivel, aki üt, Gabriel. Se dühből, se élvezetből, se bármilyen okból. - És nem is kell. Nekem nem olyan a személyiségem, hogy durva tudnék lenni egy nővel, inkább csábítani szeretek. Ann volt az egyetlen kivétel. És ha ismernéd a körülményeket, szerintem meg tudnál bocsátani. - Olyannal sem tudok lenni, aki azt akarja, hogy üssék. Az erőszak megrémiszt, Gabriel. Kérlek, értsd ezt meg! - Igen. Értem. Azt hittem, hogy amit Ann ajánl, segít megbirkózni a problémáimmal. - Szomorúan megrázta a fejét. - Julianne, semmi nem volt fájdalmasabb, mint a szemedbe néznem és bevallanom a

mocskos kapcsoltomat vele. Bárcsak ne lenne múltam, a te érdekedben! Bárcsak olyan jó lennék, mint te! Julia lenézett a kezeire, amit az ölében tördelt. - A gondolat, hogy valaki bánt téged. hogy állatként bánik veled. - A hangja remegni kezdett, miközben a szeme lassan megtelt könnyel. - Nem érdekel, hogy lefeküdtél vele. Az sem érdekel, hogy nem hagyott rajtad sebeket. De nem bírom elviselni annak a gondolatát, hogy valaki bántott tégedt főleg úgy, hogy te még akartad is. Gabriel összeszorította az ajkait, de nem szólt semmit. - A puszta gondolat, hogy valaki bánt téged, megbetegít. A férfinak megfeszült az állkapcsa, amikor látott két könnycseppet lecsordulni a lány arcán. - Olyannal kéne lenned, aki gyengéd veled! - Julia a kézfejével megtörölte az arcát. - Ígérd meg, hogy többé nem mész vissza hozzá! Vagy valaki hozzá hasonlóhoz. Gabriel metszőn nézte a lányt. - Megígértem, hogy nem kell rajtam osztoznod. És az ígéretemeit megtartom. Julia megrázta a fejét. - Úgy értem, soha. Utánam. Ígérd meg! Gabriel felmordult. - Ezt úgy mondod, mintha előre eldöntött tény lenne, hogy lesz A lány még egy könnycseppet letörölt. - Ígérd meg, hogy nem engeded meg senkinek, hogy bántson csak azért, hogy magadat büntesd! Nem számít, mi történik. A férfi újra a fogait csikorgatta. - Ígérd meg, Gabriel! Soha nem fogok kérni semmi mást, de ezt ígérd meg! Gabriel szemei összeszűkültek, ahogy óvatosan méregette Juliát. Majd úgy tűnt, hogy belenyugodott, és bólintott. - Ígérem. Julia teste elernyedt, a fejét előredöntötte, mert fizikailag és érzelmileg is kimerült. A férfi közelről figyelte, ahogy váltakozott a lány sápadtsága és kipirultsága, és ahogy birizgálta és húzogatta a ruháját. Jobban fájt neki, mint gondolta volna, hogy feszültnek látja. És a könnyei. Egy barna szemű angyal megsírat egy démont. Az angyal sírt, mert szomorú volt... és mert valaki bántotta őt. Gabriel szó nélkül az ölébe húzta a lányt. Finoman a mellkasához vonta az arcát és átölelte a karjaival. - Nincs több sírás! Elég könnyet láttam egy életre - súgta Julia fülébe. - És egyet sem érdemlek meg. - Megbánón felsóhajtott. -Nagyon önző dolog volt tőlem, hogy meggyőztelek, Julianne. Valaki olyannal kéne lenned, akivel egykorú vagy és hasonlóan jó, mint te. Nem egy olyan torzult Calibánnal, amilyen én vagyok. - Vannak pillanatok, amikor ugyanolyan ártatlan vagy, mint én. - Mikor? Meséld el! Amikor a karjaid közt tartasz. Amikor simogatod a hajamat -suttogta. - Amikor az ágyban vagyunk. Gabriel arca fájdalmat tükrözött. Ha nem akarsz már engem, akkor csak mondanod kell, és örökre eltűnök az életedből. Nem akarom, hogy attól félj, mi történik, ha visszautasítasz. Megígérem, hogy elengedlek, ha ez az, amit akarsz. Julia csendben volt, mert nem tudta, mit mondhatna. Tudom, hogy szeretem a kezemben tartani a dolgokat, vagy ahogy te mondtad, szeretek

utasítani. - Gabriel hangja mély és feszült volt. - De soha nem tenném azt veled, amit Ann csinál. Nem foglak bántani, Julianne. Soha nem tudnálak bántani. - Az ujjai hegyével alig ért a lány bőréhez, de fel-le simogatta a karján kivillanó bőrt, és érezte, hogy a szavaitól, de még inkább az érintésétől Julia libabőrös lesz. - Én jobban aggódtam amiatt, amit Ann tett veled. - Már jó ideje senki nem aggódott értem. - A családod igen. És én is, tudod, még azelőtt, hogy Torontóba jöttem volna. Gondoltam rád minden nap. Gabriel gyengéd csókot nyomott a lány szájára, amit ő óvatosan viszonzott. A múltbéli botlásaim ellenére. a szeretőimnek elképesztő, szenvedélyes örömet szeretek szerezni, nem fájdalmat, erről biztosíthatlak. Egy nap majd szeretném neked megmutatni ezt az oldalamat. Lassan, persze. Julia belülről harapdálta a száját, próbált rátalálni a megfelelő szavakra. - El kell mondanom neked valamit. - Igen? - Én. nem vagyok olyan ártatlan, mint azt te gondolod. - Mit jelentsen ez? - csattant fel a férfi. Julia idegesen beharapta a felső ajkát. - Sajnálom. Csak megleptél. - Gabriel megdörzsölte a szemeit. - Volt egy barátom. A férfi a homlokát ráncolt. - Ezt tudom. - Mi. csináltunk dolgokat. Gabriel felvonta a szemöldökét. Milyen dolgokat? - Azelőtt tette föl a kérdést, hogy átgondolta volna, ezért inkább gyorsan hozzátette: - Ne is válaszolj! Nem akarom tudni. Nem vagyok olyan ártatlan, mint az első találkozásunkkor voltam, ami azt jelenti, hogy te. idealizált, hamis képet kaptál rólam. A férfi egy pillanatig elgondolkozott a lány beismerésén. Tudni akarta a részleteket, de félt attól, hogy mit hallana. A gondolat, hogy valaki, egy férfi, gyönyört csal elő a lányból, vagy hozzáér, felbőszítette. Nagyon nem volt biztos abban, hogy meg tudna-e birkózni bármiféle beismeréssel, ami annyira égette Juliát, hogy végre kimondhassa. - Neked adtam az első csókom. Te fogtad meg először a kezem -ismerte be. - Örülök. - Gabriel megfogta a lány kezét, és egy csókot nyomott rá. - Bárcsak egészen az enyém lettél volna elsőre! - Nem vett el mindent. - Julia gyorsan becsukta a száját. Ezt nem akarta kimondani. Julia szóhasználata, hogy az a valaki elvett valamit, gyilkos gondolatokat ébresztett Gabrielben. Csak egyszer kerülne a figurával ugyanabba a szobába, puszta kézzel tépné ki a torkát. - Amikor nem jöttél vissza, randizni kezdtem valakivel. Philadelphiában. És. történtek dolgok. - Akartad, hogy azok a dolgok megtörténjenek? Julia fészkelődött. - A barátom volt. És néha türelmetlen lett. - Pont erre gondoltam. Egy manipulatív rohadék volt, aki elcsábított téged! - Szabad akaratom van. És nem kellett volna megadnom magam. Gabriel elgondolkozott egy ideig. Féltékenység. A gondolat, hogy a lány ajkai mást csókoltak, és hogy a karjai valaki mást öleltek, vagy, hogy valaki másnak az ajka volt Júliáén. A testén...

- Tudom, hogy nincs jogom megkérdezni, de meg fogom. Szeretted őt? Gabriel azzal próbálta rejtegetni titkolt megkönnyebbülését, hogy felemelte Julia állát. - Soha ne érj hozzám vagy hagyd, hogy hozzád érjek, csak akkor, amikor igazán akarsz engem! Szeretném, ha most azonnal megfogadnád ezt az ígéretet. A lány meglepetten pislogott Gabrielre. - Ismerem magam, tudom, hogy milyen tudok lenni. Eddig kordában tartottam a szenvedélyem. De őszinte voltam veled, és tudom, hogy nem egyszer kényelmetlenül érezted magad miattam. Borzalmas lenne, ha rájönnék, hogy csak azért alakultak közöttünk így a dolgok, mert elnyomva érezted magad. - Ígérem, Gabriel. A férfi bólintott, és a lány homlokához nyomta a száját. - Julianne, miért nem engeded meg, hogy Beatricének szólítsalak? - Elszomorított a gondolat, hogy sosem akartad megtudni a nevem. Gabriel áthatón nézett a lányra. - Többet akarok ennél. Az igazi valódat akarom megismerni. Julia elmosolyodott. Még mindig akarsz engem? Vagy szeretnéd, ha inkább elengednélek? - Gabriel próbálta a hangját fegyelmezni. - Persze, hogy akarlak. A férfi finoman megcsókolta, lábra állította Juliát, és a konyhába vezette. Amikor már kényelmesen ült egy bárszéken, Gabriel a konyhapulthoz sétált és felemelt egy hatalmas ezüst kupolát. A lányra vigyorgott, és a szeme csak úgy csillogott, ahogy letette a tálat Julia elé. - Házi almás pite - jelentette be Gabriel, és kivirulva leemelte a - Pite? - Azt mondtad, hogy még senki nem sütött neked pitét. Most már Julia hitedenkedve nézte az édességet. - Te csináltad? - Nem egészen. A házvezetőnőm. Örülsz? - Süttettél nekem pitét? - Azért reméltem, hogy megosztod velem. De ha ragaszkodsz hozzá, hogy egyedül edd meg az egészet. - kuncogott a férfi. Julia eltakarta a száját a kezével és becsukta a szemét. - Julianne. Amikor a lány nem válaszolt, Gabriel nagyon gyorsan kezdett el beszélni. Azt mondtad, szereted a pitét. Amikor arról meséltél, hogyan nőttél fel St. Louisban, azt mondtad, hogy soha senki nem sütött neked pitét. Arra gondoltam. - Megállt, mert hirtelen nagyon elbizonytalanodott. Julia vállai remegtek, ahogy csendben sírt. - Julia? Mi a baj? - A férfi hangja kétségbeesett volt, amiért újra sírni látja a lányt. Megkerülte a konyhapultot, és átölelte a rázkódó testet. - Mit tettem? - Sajnálom. - Talált rá a hangjára a lány. - Kicsim, ne sajnáld! Csak mondd el, mit tettem, hogy helyrehozhassam! - Semmi rosszat nem tettél. - Nyelte a könnyeit Julia. - Még soha senki nem tett meg értem ilyet ezelőtt. - Félszegen Gabrielre mosolygott. - Nem tudtam, hogy ajándék vár itt rám. - Nem akartalak felkavarni, csak boldoggá szerettelek volna tenni. - Ezek örömkönnyek. Fogjuk rá. - Julia kényszeredetten kuncogott. Gabriel újra megölelte, majd elengedte a lányt, és a válla mögé simította a haját.

- Azt hiszem, valakinek itt édességre van szüksége. A férfi vágott egy jó nagy szeletet a pitéből, és egy villát nyújtott Julia ele. - Szeretnélek megetetni. De megértem, ha nem akarod. Julia azonnal kinyitotta a száját, és Gabriel beletett egy kis darab süteményt. - Mmmmm. Nagyon finom - mondta teli szájjal a lány, és bazsalygott, miközben a morzsákat lesöpörte a szájáról. - Örülök. - Nem tudtam, hogy van házvezetőnőd. - Csak heti kétszer jön. - És főz? - Néha. Különböző fázisokon megyek keresztül. Rigolyás vagyok, komolyan, de ezt már úgyis tudod. - Kedvesen a lány orrára pöccintett egy ujjal. - Ez a nagymamája receptje volt. De nem árulom el neked, hogy mit tett a tésztájába, hogy omlós lett. - Juliára kacsintott. - És veled mi van? Te nem eszel pitét? - kérdezte a lány. - Inkább azt nézem, te hogyan élvezed. De ez nem elég vacsorára. Bárcsak engedted volna, hogy főzzek neked! - Apa mindig eszik egy szelet sajtot az almás pitéjéhez. Szívesen ennék hozzá, ha van itthon. Gabriel először zavarba jött a kéréstől, de azonnal elkezdett kutatni a hűtőben, és nemsokára egy méretes darab, érlelt vermonti fehér cheddart mutatott Juliának. - Tökéletes - mormolta a lány válaszként. Miután Julia befejezte a pitét, csendben ült és azon morfondírozott, valóban haza kellene-e mennie. Nagyon nem akart, de talán annyi könny és dráma után Gabriel nem szeretné, ha maradna. Nem válaszoltál az üzenetemre - mondta a férfi az elnyújtott csend után. - Arra, amit a gardéniákkal küldtem. - Írtam egy e-mailt. - De valamit kihagytál. Julia megállt. - Nem tudtam, mit írhatnék a szelídítős részre. - Azt mondtad, hogy a rókás rész a kedvenced. Azt hittem, egyértelmű lesz. - Tudom, hogy a róka mit akart jelenteni. De te. - Julia megrázta a fejét. - Akkor elmondom. Nem várom, hogy bízz bennem, de szeretnék rászolgálni a bizalmadra. Talán egyszer, ha megbízol bennem az eszeddel, akkor majd elkezdesz bízni bennem a testeddel is. Ez az a szelídítés, amiről írtam. Szeretnék nagyon odafigyelni rád. az igényeidre, a szükségleteidre és a vágyaidra... és ki szeretném használni az időt, hogy jól csinálhassam a dolgot. - Hogyan akarsz megszelídíteni? - Azzal, hogy a cselekedeteimmel bebizonyítom neked, hogy rászolgálok a bizalomra. És azzal, hogy ezt teszem. Gabriel a lány elé állt, a tenyerei közé fogta az arcát és centikre közelítette a száját az övéhez. Julia lehunyta a szemét és visszatartotta a lélegzetét, várva, hogy az ajkuk találkozzon. De nem találkozott. A Gabriel szájából kiáramló meleg levegő a Julia ajkai közötti résen a szájába szállt. A lány lassan kidugta a nyelve hegyét, hogy megnedvesítse az alsó ajkát a várakozás alatt. Ahogy megérezte a férfi leheletét a nedvességen, a gerince vonalán végig megborzongott. - Reszketsz. - súgta Gabriel, még több meleg leheletet árasztva Julia érezte, hogy a férfi kezei között elpirul, és a melegség végigvándorol az arcán, majd le a nyakán. - Érzem, hogy kipirultál, a bőröd kicsattan a melegtől és a színtől.

Gabriel végigsimított a lány szemöldökein, amire ő kinyitotta a szemeit, és hatalmas, mélykék tóba meredt. - A pupilláid ki vannak tágulva. - A férfi mosolygott, az ajka súrolta Juliáét. - Hallom, hogy a légzésed felgyorsult. Tudod, hogy ez mit jelent. Julia Gabriel tekintetét kereste. - O azt mondta, hogy frigid vagyok. - Úgy hangzott, mint aki szégyelli magát. - Hideg, mint a jég. Feldühítettem. Csak egy nőkről semmit nem tudó férfi lehet ilyen vak és nevetséges. Sose gondold ezt magadról, Julianne! Biztosan tudom, hogy ez messze van az igazságtól. - Az ajkai ismét csábító mosolyra görbültek. - Tudom, hogy mikor vagy felizgulva, és most az vagy. Látom a szemedben. Érzem a bőrödön. Megérzem. Gabriel egyik ujját végighúzta Julia szemöldökének vonalán, hogy megnyugtassa. - Kérlek, ne legyél zavarban! Én sem vagyok. Ez kínzó és nagyon erotikus. A lány lehunyta a szemét és beszívta a férfi illatát. Aramis, borsmenta és isteni Gabriel-illat. Emerson kuncogott. Szerintem azt akarod mondani, hogy tetszik a kölnim. -Lehajolt, hogy Julia az orrával végigszippanthassa a nyakát. Ott erősebb volt az Aramis illata. - Mit csinálsz? - Vágyat fokozok, Julianne. Most meséld el nekem, hogy mit akarsz! Elpirultál, a szíved hevesen ver, és hallom, hogy a légzésed felgyorsult. Mire vágysz? - Újra a tenyerei közé fogta a lány arcát, és közelítette az ajkaikat. De még mindig nem ért hozzá. - Csókolózni szeretnék - súgta Julia. Gabriel mosolygott. - Én is akarok. Julia várt. A férfi viszont még mindig nem mozdult. A lány kinyitotta a szemét. - Vedd el, amit akarsz! Julia mélyen beszívta a levegőt - Ha nem ragadod meg az alkalmat, még azt fogom hinni, hogy nem akarsz. Hogy követelőző vagyok. Pedig a mai este után kettőnk közül csak te lehetsz követelőző. - Gabriel szemei óriásiak és sötétek voltak, és a lányéba fúródtak. Juliának nem volt szüksége több noszogatásra. Mindkettejüket meglepve, átölelte Gabriel nyakát és magához húzta a férfit. Amikor az ajkaik találkoztak, Gabriel keze a lány dereka felé vándorolt, és elképzelte, hogy a meztelen bőrt simogatja. Julia ingerelte az alsó ajkát, és a szájába vonta, lemásolva, amit vele tett korábban Gabriel. Kevésbé volt ügyes, ám a férfi nem kevésbé örült. Julia nem kapkodó tüze felhergelte Gabrielt, egy pillanaton belül érezte, hogy a bőre felmelegedik és a vére száguld. A nyelvével felfedezte a lány száját, és semmit nem akart jobban, mint a térdeit a sajátjával szétfeszíteni és beférkőzni közéjük. Majd a hálóba menni, hogy megsértsék az egyetemi szabályzatot. Ám inkább elhúzódott, és a kezét a lány meztelen alkarjára tette. - Le kell állnom! - A homlokát a lányéhoz nyomta, és hatalmasat fújtatott. - Sajnálom. Emerson megcsókolta Julia homlokát. - Sose kérj azért bocsánatot, mert a vágyaidat követted! Gyönyörű és érzéki vagy. És nagyonnagyon izgató. Úgyis jól elvagyok, hogy nem lépünk eggyel tovább, de nem csókolhatlak meg újra. Most nem. Mozdulatlanul tartották egymást perceken keresztül, aztán Gabriel kinyitotta a szemét és

megsimogatta a lány arcát. - Te döntesz, Julianne. Ma este a tiéd vagyok. Akarod, hogy hazavigyelek? Akarsz maradni? A lány az orrával megbökte Gabriel állkapcsát. - Maradni szeretnék. - Akkor, azt hiszem, itt az alvás ideje. - A férfi kinyújtotta a kezét és talpra segítette Juliát. - Nem furcsa ez neked? Hogy egy ágyon osztozunk? - Minden éjjel a karjaim között és az ágyamban szeretnélek látni. Julia egy pillanatra csendben maradt, aztán felvette az oldaltáskáját. - Ez zavar téged? - ráncolt össze a homlokát a férfi. - Nem. Pedig talán kellene. - Hiányoztál a héten. - Te is hiányoztál nekem. - Jobban alszom, amikor a karjaimban tartalak. - Melegen Juliára mosolygott. - De a te döntésed, hogy hol alszol ma éjjel. - Egy ágyban szeretnék, veled - felelte a lány félénken. - Ha megengeded. - Sosem utasítanám vissza. - Az előszobán keresztül a hálószobába vezette Juliát. A lány leült az ágyra, Gabriel pedig a kezébe vette a bekeretezett képet a szekrénye tetejéről. - Van rólam egy képed a párnád alatt. Gondoltam, viszonzom a gesztusodat - A férfi önelégülten vigyorgott, ahogy odaadta a fotót a lánynak. Julia agya katogott, és próbálta felidézni, vajon Gabriel mikor találhatta meg a régi fényképét magáról. - Hogyan szerezted ezt meg? - Nekem kellene megkérdeznem, hogy honnan szerezted meg azt a fotót rólam, amikor még az evezőcsapat tagja voltam a Princetonon. - Közben kihúzta és kigombolta az ingét, így felfedve az alsótrikóját, ami a felsőtestére feszült. Julia zavarba jött és elpillantott, csendben átkozva a napot, amikor a férfiak úgy döntöttek, hogy alsótrikót hordanak. Még szexibb volt nézni, ahogy Gabriel vetkőzik, mint látni a túl kicsi lila törölközőben. - Rachel faliújságján volt. Amikor megláttam, elvettem. Gabriel lehajolt és felemelte a lány arcát, hogy láthassa az arckifejezését. - Elvetted? Úgy érted, elloptad. - Tudom, hogy nem kellett volna. De olyan gyönyörű volt a mosolyod. Tizenhét voltam, és hülye, Gabriel. - Hülye vagy szerelmes? Julia a földet nézte meredten. - Szerintem te is tudod. - Rachel csinált képeket a telefonjával, amikor itt volt. Ez a kedvencem, ezért is kereteztem be. Közelről nézte a lányt. - Nem tetszik? Julia feszültnek tűnt. - Te jól nézel ki. Gabriel kivette a lány kezéből a képet, és visszatette a szekrény tetejére. - Mire gondolsz? Mondd el! - A tekintetre, ahogy nézel rám, miközben táncolunk. Nem értem. - Gyönyörű nő vagy. Miért ne néznék így rád? - Az, ahogy nézel, arra gondolok.

- Mindig így nézek rád. - A férfi gyengéden megcsókolta. - Most is így nézek rád. - Hátrasöpörte a hajat Julia arcából. - Pár perc, és itt vagyok. Julia átöltözött a pizsamaként szolgáló holmijába, majd megállt a fürdőszoba ajtajában, ahol hátulról megvilágította a fény. - Állj! - mondta Gabriel, aki közben visszatért a szobába, lefeküdt az ágyra és Juliára meredt. A lány lenézett a ruhájára, és piszkálni kezdte. Nem tudta, mit kellene viselnie. A pizsamáinak nagy része túl gyerekes volt ahhoz, hogy a férfi előtt viselje őket, és nem volt semmilyen fehérneműje, amiben aludhatott volna. Nem mintha elég bátor lett volna, hogy fehérneműben aludjon Gabriel mellett. Úgyhogy most sötétkék rövid ujjút vett fel, ami elég nagy volt ahhoz, hogy elfedje a melleit, alsónak pedig egy sportos rövidnadrágot viselt, aminek az elején a Saint Joseph’s University logója volt. - Tökéletes vagy. Julia grimaszolt, és nyúlt, hogy lekapcsolja a villanyt. - Várj! Ahogy ott álltál a fényben, úgy néztél ki, mint egy angyal. A lány bólintott, ezzel jelezve, hogy hallotta, amit Gabriel mondott, majd bebújt mellé az ágyba. A férfi gyorsan az ölelésébe vonta, és közben Julia észrevette, hogy rajta is póló és rövidnadrág van. Jó páros voltak. Meztelen lábaik boldogan összegabalyodtak a takaró alatt. Gabriel finoman megcsókolta Juliát, majd hátradőlt a párnára és boldogan felsóhajtott, miközben a lány a mellkasán pihentette a fejét és átölelte a derekát. - Sajnálom, hogy magányos vagy, Julianne. Julia nem nagyon értette a non sequitur megjegyzést. - Azt mondtad valamikor a héten, amikor telefonon beszéltünk, hogy elzártnak érzed magad, és nincsenek barátaid. A lány arca megrándult az emléktől. - Mi lenne, ha vennék neked egy macskát vagy egy nyulat? Hogy legyen társaságod a lakásodban. - Gabriel, hálás vagyok, hogy gondoltál rám, de nem szórhatod a pénzt a problémáimra. - Tudom. De arra költhetek, hogy próbáljak mosolyt csalni az arcodra. - Újra megcsókolta. - A kedvesség a világ összes pénzénél többet ér. - Neked ez kijár. Sőt, ennél sokkal, de sokkal több. - Csak ezt akarom. - Maradj a hétvégére! Itt. Velem. Julia hezitált egy ideig. - Oké - súgta. Gabriel érezhetőn megkönnyebbült. - És mit szólnál halakhoz? Ok az új divatos háziállatok. A lány nevetett. Nem hiszem. Magamról is alig tudok gondoskodni, tehát ne is beszéljünk egy szegény teremtésről. A férfi felemelte Julia állát, hogy egymás szemébe nézhessenek. - Akkor engedd meg, hogy gondoskodhassak rólad! - súgta, a pillantása átható és mozdulatlan volt. - Akármelyik nőt megkaphatnád, Gabriel. - Csak téged akarlak. Julia visszatette az arcát a férfi mellkasára, és mosolygott. - Nélküled, Julianne, olyan, mint átvészelni egy véget nem érő éjszakát csillagok nélkül.

Huszonkettedik fejezet A két majdnem szerető összegabalyodott, meztelen lábaikkal átkulcsolták egymásét a jégkék selyempaplan és a fehér Frette lepedő alatt. A lány álmában mormolt, forgolódott, a férfi viszont mozdulatlan maradt és kiélvezte a társaságát. Elveszíthette volna. Mellette feküdt, de tudta, hogy az este másként is végződhetett volna. Juliának nem volt muszáj megbocsátania neki. Nem kellett elfogadnia. Mégis megtette. Talán elkezdhet reménykedni. - Gabriel? Nem válaszolt, mert azt hitte, hogy a lány még mindig alszik. Hajnali három volt, a hálószoba sötétbe burkolózott, csak annyi fény volt, ami a rolón keresztül beszűrődött. Julia az oldalára fordult, hogy láthassa a férfi arcát. - Gabriel? - súgta. - Ébren vagy? - Igen. Minden rendben, kicsim, aludjál tovább! - Finoman megcsókolta és megsimogatta a lány haját. Julia feltámaszkodott a könyökére. - Teljesen ébren vagyok. - Én is. - Kérdezhetek valamit? Gabriel utánozta a lány pózát. - Persze. Valami baj van? - Boldogabb vagy most, mint voltál? A férfi egy ideig nézte Juliát, majd egy ujjal rápöccintett az orrára. - Honnan ez a nagy kérdés az éjszaka kellős közepén? - Azt mondtad, tavaly nem voltál boldog. Csak gondolkoztam, hogy vajon most az vagy-e. - A boldogságról én édeskeveset tudok. Te? Julia a takaró szélét gyűrögette. - Próbálok boldog lenni. Próbálok az apróságokra koncentrálni és örömöt lelni bennük. A pitéd boldoggá tett. - Ha tudtam volna, hogy egy pite boldoggá tesz, akkor már korábban adok. - Most miért nem vagy boldog? - Eladtam az elsőszülöttségi jogomat egy tál főzelékért. - Bibliából idézel? - kérdezte Julia hitetlenkedve. Gabriel felháborodott. Nem vagyok pogány, Julianne. Episzkopálisként nőttem fel. Richard és Grace mélyen hívők voltak. Ezt nem tudtad? Julia bólintott. Elfelejtette. Gabriel arca nagyon komoly lett. - Még mindig hívő vagyok, bár nem úgy élek. Tudom, hogy ez álszentség. - Minden hívő álszent, mert egyikünk sem a hitünknek megfelelően él. Én is hívő vagyok, csak nem vagyok benne valami jó. Csak akkor megyek misére, amikor szomorú vagyok, vagy ha karácsony és húsvét van. - Julia kinyújtotta a kezét és szorosan megfogta a férfiét. - Ha még hiszel, akkor egészen biztosan van remény. Akkor hiszel abban, hogy a boldogság neked is járhat. Gabriel elengedte a lány kezét, a hátára gördült, majd a plafont bámulta. - Elvesztettem a lelkem, Julianne. - Hogy érted? - Éppen olyasvalakit nézel, aki azon kevesek közé tartozik, akik elkövették a halálos bűnt.

- Hogyan? - A nevem a legkeserűbb irónia, amit el lehet képzelni. Közelebb állok az ördöghöz, mint egy angyalhoz, és engem már megváltani sem lehet, mert megbocsáthatatlan dolgokat tettem. - Singer professzorra gondolsz? Gabriel keserűn felnevetett. Bárcsak ez lenne az egyetlen bűnöm! De nem, Julianne, rosszabbat tettem. Ám arra kérlek, elégedj meg ennyivel! A lány közelebb húzódott. Finom vonásai összeráncolódtak aggodalmában, a szemöldökei összefonódtak. Elgondolkozott a szavakon, amiket a férfi nem mondott ki. Gabriel pedig közben bűnbánón le-föl húzta az ujjait a lány karján. - Tudom, fáj neked, hogy titkokat őrzök. Azt is tudom, hogy nem fogom tudni örökre elrejteni őket előled. Csak kérlek, adj egy kis időt! - Lassan kifújta a levegőt, majd halkan folytatta: - Ígérem, nem fogunk úgy szeretkezni, hogy nem tudod meg előtte, ki is vagyok valójában. - Ez egy kicsit korai, nem gondolod? Gabriel homlokráncolva kereste a lány tekintetét. - Az lenne? - Gabriel, csak most kezdjük egymást megismerni. És már így is volt néhány meglepetés. A férfi arcizma megrándult. Tudnod kell a szándékaimról. Nem azt tervezem, hogy elcsábítalak és lelépek. Nem akarom magamban őrizni addig a titkaimat, amíg egészen az enyém nem leszel. Próbálok jó lenni. Gabriel esküje tiszta szívből jött. Akarta a lányt, mindenét akarta, de miközben hajnalban ébren feküdt az ágyban, megértette, nem veheti el úgy a szüzességét, hogy ne fedné fel a valódi énjét. Bár Julia reakciója Annre bizakodásra adott okot, félt attól, hogy a többi felismerés már el fogja üldözni. Jobbra is pazarolhatja az energiáit. Bár maga a gondolat, hogy Julianne valaki mással legyen, megremegtette a szívét. - Van lelkiismereted? - Ez meg milyen kérdés? - mormogta a férfi. - Hiszel abban, hogy van különbség a jó és a rossz között? - Persze! - És tudod is köztük a különbséget? Gabriel két kézzel megdörzsölte az arcát, majd ott is hagyta a kezét. - Julianne, nem vagyok szociopata! Nem a tudással van a baj, hanem az alkalmazással. - Akkor nem vesztetted el a lelkedet. Csak egy lélekkel rendelkező lény tud különbséget tenni a jó és a rossz között. Igen, hibáztál, de bűntudatot érzel. Lelkiismeret-furdalásod van. És ha még mindig megvan a lelked, akkor nem veszítetted el az esélyedet a megváltásra. Gabriel szomorún mosolygott és megcsókolta a lányt. - Úgy beszélsz, mint Grace. - Grace nagyon bölcs volt. - Ahogy ön is, Miss Mitchell. Kétségkívül - gúnyolódott kedvesen a férfi. - Valójában igen, az vagyok. És egy kis aquinói segítség is hozzájárul, Professzor. A férfi Julia felé nyúlt, és óvatosan felhúzta annyira a pólóját, hogy megcsiklandozhassa a meztelen bőrt. - Ó, Gabriel! Hagyd abba! - kuncogott és tekergőzött Julia. A férfi még folytatta egy ideig, csak hogy hallhassa a lány nevetését a sötétben. Majd abbahagyta. - Köszönöm, Julianne. - Megsimogatta a lány arcát. - Már majdnem elhitetted velem. Julia átölelte Gabriel derekát, az oldalához simult és örömmel beszívta az illatát. - Mindig olyan jó illatod van.

Rachelnek és Grace-nek köszönheted. Ok kezdtek el Aramist venni nekem jó régen. Azóta szokásból ezt használom. - Vigyorgott. - Gondolod, hogy ki kéne próbálnom valami mást? - Nem, ha Grace ezt vette neked. Gabriel mosolya elhalványult, de így is nyomott egy csókot a lány homlokára. - Gyanítom, nem bánod, hogy nem a Brut-t választották. Julia felnevetett. Pár percig mozdulatlanul feküdtek, mielőtt a lány közelről Gabriel fülébe súgott. - Van valami, amit szeretnék elmondani neked. A férfi összeszorította kicsit az ajkait, és bólintott. A sötét ellenére Julia szégyenlősen elpillantott. - A tiéd lehettem volna a gyümölcsösben. Hagytam volna. Gabriel egy ujjheggyel megsimogatta a lány arcát. - Tudom. - Tudod? - Tapasztalt vagyok a női test olvasásában, Julianne. Aznap este nagyon fogékony voltál. Julia meglepődött. - Akkor tudtad, hogy. - De nem. - Elmondod, hogy miért? Gabriel megállt és elgondolkozott. Nem gondoltam, hogy helyes lenne. És annyira boldog voltam, amiért rád találtam és a karjaimban tarthattalak. Ennyi elég volt. Ez mindent jelentett. Julia áthajolt és a száját a férfi nyakára nyomta. - Tökéletes volt. - Amikor hazamegyünk hálaadásra, szeretnélek visszavinni a gyümölcsösbe. Eljössz velem? Persze. - Nyomott egy csókot közvetlenül férfi a tetoválása fölé, mert tudta, hogy mindig összerándul, amikor megérinti ott. - Csókolj meg! - súgta Gabriel. Julia engedelmeskedett, a kissé szétnyílt ajkait a férfiéra nyomta, és addig ízlelgette, amíg ő is elkezdte az övével tenni ugyanezt. Aztán Gabriel nagyot sóhajtott és hátrébb húzódott. A lányt elszomorította a hirtelen elválás, és egy régi félelem visszhangzott a fejében. Gabriel feszültnek érezte magát. - Ne téveszd össze az önmegtartóztatásomat a vágy hiányával! Égek érted - Finoman az oldalára fordította a lányt és a hátának simult a testével, majd a hajába fúrta az arcát. - Örülök, hogy itt vagy súgta. Julia el akarta mesélni a férfinak, hogy jobban alszik vele, mint nélküle. Ki akarta mondani, hogy minden éjjel vele szeretne aludni és észvesztőn vágyakozik rá. De nem szólt semmit. Amikor másnap reggel felébredt, egyedül volt. Gabriel régi órájára nézett, amit az éjjeliszekrényén tartott, és el sem akarta hinni, hogy már majdnem dél van. Túl sokáig aludt. Kontinentális reggelit hagyott neki ott a férfi, és egy üzenetet, amit a narancslével teli pohárnak támasztott. Miközben Julia elkezdte enni a pain au cbocalat-t, elolvasta Gabriel üzenetét. Drágám! Olyan mélyen aludtál, hogy nem akartalak felébreszteni. Elmentem elintézni nékány dolgot. Hívj, amikor felébredtél!

Nagyon hálás vagyok, amiért egész éjjel a karjaimban tarthattalak, és a szavaidért... Ha van lelkem, akkor az a tiéd. Gabriel Julia szélesen elmosolyodott, és kényelmesen megreggelizett. Gabriel boldognak tűnt, és ez őt is boldoggá tette. Felfrissítette magát a fürdőszobában, és már épp ki akart lépni az ajtón, amikor megbotlott valamiben. Mérgelődve felegyenesedett, és látta, hogy az úttorlasz nem más, mint három szatyor, Holt Renfrew felirattal díszítve. Odébb tolta őket, majd a konyhába sétált. Meglepetésére Gabriel a konyhapultnál ült, a kávéját itta és újságot olvasott. Pasztelkék inget viselt, ami kiemelte a szeme kékjét, valamint fekete nadrágot. - Szia! - A férfi összehajtogatta az újságot és letette a csészéjét. Széttárta a karjait és magához hívta a lányt. Julia a férfi térdei közé lépett, aki szorosan átölelte. - Hogy aludtál? - súgta a lány hajába. - Nagyon jól. Gabriel gyengéden megcsókolta. - Biztosan nagyon fáradt voltál. Hogy érzed magad? - Aggódó pillantást vetett a lányra. - Jól vagyok. - Csinálhatok neked ebédet, ha szeretnéd. - Ettél már? - Csak egy kis apróságot az első kávémmal. Vártam, hogy veled ebédelhessek. A férfi újra megcsókolta, de most határozottabban. Julia szégyenlősen Gabriel hátára csúsztatta a kezeit, majd a hajába. Válaszként a férfi megharapta a lány alsó ajkát, aztán grimaszolva elhúzódott. - Kicsit aggódtam, hogy nem leszel itt, amire visszaérek. Nem megyek sehová, Gabriel. A lábaim még mindig sajognak a tegnapi magas sarkús járkálástól. Szerintem akkor sem tudnék hazamenni, ha akarnék. Ez megoldhatom. Egy forró fürdő segítségével. - A férfi a hatás kedvéért felvonta a szemöldökét. Julia elpirult és témát váltott. - Meddig akarod, hogy maradjak? - Örökre. - Gabriel, komolyan! - Julia megrázta a fejét és mosolygott. - Hétfő reggelig. - Csak mára van ruhám. Haza kell mennem összeszedni pár dolgot. Gabriel gyengéden a lányra nézett. - Majd elviszlek, ha ragszkodsz hozzá. Vagy kölcsönadom a Range Rovert. De mielőtt elmész, van pár dolog, ami rád vár a hálószobában. Lehet, hogy nem is kell hazamenned. - Milyen dolog? A férfi intett a kezével. - Olyasmik, amire szükség lehet, ha valaki egy barátjánál alszik. - És honnan vannak? - Az áruházból, ahol Rachel vette az oldaltáskát. - Akkor drágák voltak - vélekedett Julia morcosan, és összefonta maga előtt a karjait. A vendégem vagy. A vendéglátás szabályai előírják, hogy kielégítsem minden vágyadat. - A hangja rekedtes lett, és a nyelve hegyével végignyalt az alsó ajkán. Bár nagy erőfeszítésébe került, Julia megpróbált nem tudomást venni a férfi szájáról.

- Olyan. helytelennek tűnik, hogy ruhát veszel nekem. - Miről beszélsz? - Most már ingerültnek hallatszott Gabriel. - Mintha egy. - Fejezd be! - Azonnal elengedte a lányt, és a tekintete elsötétült. Julia állta a pillantását, és felvértezte magát, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. - Julianne, honnan jön az irtózásod a nagylelkűségtől? - Nem irtózom. - De igen. Gondolod, hogy meg akarlak vesztegetni, hogy lefeküdjél velem? A lány arca elvörösödött. - Persze, hogy nem. - Gondolod, hogy azért veszek neked dolgokat, mert szexuális ellenszolgáltatást várok? - Nem. - Akkor mi a baj? - Nem akarok tartozni neked. - Tartozni nekem? Akkor most már egy középkori uzsorás vagyok, aki kamatot számol, és ha nem fizetsz időben, akkor a testedből hasítok ki egy darabot. - Nem erre gondoltam - súgta Julia. - Akkor mire? - Arra, hogy szeretnék megállni a saját lábamon. Te egy professzor vagy, én pedig egy hallgató. - Ezt megbeszéltük tegnap este. Egy baráti ajándék nem korlátoz a szabad akaratodban vagy a függetlenségedben - füstölgőtt Gabriel. - Nem akartam, hogy haza kelljen menned. Az együtt tölthető időnk anélkül is elég rövid. Elsétáltam az áruházba, ahol a személyes tanácsadóm segített pár dolgot kiválasztani. Kedves akartam lenni. De mivel nem szeretnéd őket, úgy veszem, hogy vissza kell őket vinni. Gabriel felállt, a mosogatóba tette a kávéscsészéjét, majd szó nélkül elsétált Julia mellett és eltűnt a dolgozószobájában. Mehetett volna rosszabbul is, gondolta a lány. A fogaival rágcsálta a körmeit, mert nem tudta, mit tegyen. Egyrészről szeretett volna független lenni, és nem akart szegett szárnyú kismadárnak tűnni. Másrészről olyan szívvel volt megáldva, hogy senkinek nem szeretett fájdalmat okozni. Pedig most ezt látta Gabriel szemében, aki a hirtelen düh mögött meg volt bántva. Mélyen. Nem akartam megbántani. A férfi annyira határozott, annyira erős volt, hogy Julia eleinte nem is vette észre, milyen érzékeny tud lenni. Még olyan lényegtelen dolgokkal kapcsolatban is, mint néhány ajándék. Talán ő volt az egyetlen, aki végül felfedezte a férfi érzékenységét. És azzal csak rontott a helyzeten, hogy fájdalmat okozott neki. Öntött magának egy pohár vizet, és lassan megitta, hogy adjon Gabrielnek elég teret, magának pedig pár percet, hogy gondolkozhasson. Ahogy közelített a dolgozószoba felé, megszólalt a telefon. Bedugta a fejét az ajtón, és a férfira nézett. Gabriel az asztala mögött ült és papírokat rendezgetett, miközben beszélt. Juliára nézett, a telefonra mutatott és a Richard nevet artikulálta. A lány bólintott, az asztalhoz sétált, felvett egy nem túl drágának tűnő tollat, és írni kezdett egy papírra. Bocsáss meg! Megmutatta Gabrielnek, és a tekintetük találkozott. A férfi határozottan bólintott. Lezuhanyozom. Utána beszélhetünk?

Gabriel ezt is elolvasta, és megint bólintott. Köszönöm, hogy ennyire figyelmes voltál. Sajnálom. Erre a férfi kinyújtotta a kezét, megszorította Julia csuklóját, majd belecsókolt a tenyerébe, mielőtt elengedte volna. Julia visszament a hálószobába és becsukta maga mögött az ajtót. Azonnal az ágyra tette a szatyrokat, és vonakodva elkezdte kipakolni Az elsőben női ruhákat talált, mind a saját méretében. Gabriel vett neki egy klasszikus fekete ceruzaszoknyát, egy élére vasalt fekete Theory-nadrágot, egy fehér, kerekített aljú, mandzsettás pamutinget és egy élénkkék selyemblúzt. Egy kárókockás harisnyanadrág, egy pár zokni és egy hegyes orrú bokacsizma tette teljessé az összeállítást. Olyan volt, mint egy alapösszeállítás egyetlen tervezőtől. Julia nem akart hálátlannak tűnni, de bőven elégedett lett volna egy farmerral, egy hosszú ujjú pólóval és egy tornacipővel. A második szatyorban, döbbenetére, fehérneműk voltak. Gabriel vett egy elegáns és szemmel láthatóan drága lila selyemköntöst és egy hozzáillő hálóinget, ami bokáig ért és fodros V-kivágása volt. Juliát egyszerre lepte meg és nyűgözte le a hálóing visszafogottsága és kifinomultsága, igazán olyan darab volt, amiben nyugodt szívvel aludhatott a férfi mellett a kapcsolatuknak ebben a szakaszában is. A zacskó alján talált egy pár lila selyempapucsot, apró sarkakkal. Gyanította, hogy igazából veszélyes az egészségre, csak szexi papucsnak álcázza magát. Egyértelmű, hogy Gabrielnek van valami kattanása a cipősarkakra... lehetnek azok bármilyen női lábbelin. A harmadik és egyben utolsó szatyorban alsóneműket talált. Julia elvörösödött, ahogy kicsomagolt három félkosaras csipkemelltartót és a hozzájuk illő bugyit egy francia tervezőtől. Az egyik szett pezsgőszínű volt, a másik jégkék, a harmadik púderrózsaszín. A bugyik mind francia fazonúak voltak, és ugyancsak csipkéből készültek. A lány még jobban elpirult, amikor elképzelte Gabrielt, ahogy átfésüli a pikáns és drága alsóneműket, majd kiválaszt olyan darabokat, amik vonzók és elegánsak, pontosan az ő méretében, és megveszi őket. Ó, hála minden nagylelkű (udvarló? barát?) isteneinek, hogy távol tartottátok a nagyon kihívó daraboktól... legalábbis mostanra. Julia le volt nyűgözve. És kicsit zavarba is jött. De minden olyan gyönyörű volt, annyira kifinomult, annyira tökéletes, hehet, hogy nem szeret engem, de törődik azzal, hogy boldoggá tegyen, gondolta. Elkapta a pezsgőszínű szettet, a fehér inget és a fekete nadrágot, majd Gabriel fürdőszobájába ment tusolni. Nemcsak a levendulaszínű lufaszivacs várta, hanem - csodával határos módon -a kedvenc sampon- és balzsammárkája, valamint tusfürdője is. Gabriel, a maga tökéletesre törekvő módján, mindenre gondolt. Julia büszkén vette fel az új köntösét, és éppen törölközővel szárította a haját, amikor kopogást hallott az ajtón. - Gyere be! Gabriel bedugta a fejét és körbenézett. - Biztos vagy benne? - Szemügyre vette a lány vizes haját, majd lepillantott a kecsesen leomló lila köntösre, aztán vissza a csupasz bőrre a nyakán. - Már jól vagyok. Jöhetsz! Gabriel a lány felé lépdelt, a tekintete elsötétült, és a szemei majdnem felfalták Juliát. - Te lehet, hogy jól vagy, de én nem. Julia elismerőn rámosolygott, ő vissza, így valamennyire kordában tudta tartani a vágyát. A férfi az öltözőasztal lapjának dőlt és zsebre tette a kezeit. - Sajnálom. - Én is.

- Túlreagáltam. - Ahogy én is. - Béküljünk ki! - Rendben - mondta a lány. Ez könnyen ment. - Gabriel nevetve kivette a törölközőt Julia kezéből, majd félredobta. A karjaiba vonta a lányt, és szorosan átölelte. - Tetszik a köntös? - Óvatosan végigsimított a selymen. - Gyönyörű. - A többit visszaküldöm. - Ne! Minden tetszik. És még jobban szeretem őket, amiért te válogattad össze. Köszönöm. Gabriel tudott olyan gyengéden és édesen csókolni, mint ahogy egy fiú teszi az első szerelmével. De nem ebben a pillanatban. Most addig szorította a száját a lány ajkaira, amíg azok szétnyíltak, akkor egy hosszú, forró csókot adott neki, majd elhúzódott. A kézfejével le-föl simogatta Julia arcának vonalát. - Én farmert választottam volna, de Hilary, a személyes tanácsadóm meggyőzött, hogy nagyon nehéz másnak látatlanban farmert vásárolni. Ha valami kényelmesebbet vennél fel inkább, akkor elviszlek, hogy vegyünk valamit. - Nincs szükségem még egy farmerre. - Azt tudnod kell, hogy mindent én választottam, kivéve az alsóneműt. Azokat Hilary. - A lány meglepődését látva gyorsan magyarázkodni kezdett: - Nem akartalak zavarba hozni. - Már késő - motyogta Julia, kicsit csalódottan a felismeréstől. - Julianne, szeretnék elmondani neked valamit. Gabriel tekintete komoly lett, s a lány érezte, hogy hűvösség fut végig a férfi bőrén. Egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát egyszer vagy kétszer, és úgy tűnt, mint aki a megfelelő szavakat - Az apám családos férfi volt, amikor anyámmal kapcsolata volt. Elcsábította, kihasználta, mint egy szajhát, majd magára hagyta. Mélyen bánt, amiért azt hiszed, hogy én is hasonlóan viselkednék veled. Persze, ismerve a múltamat, a reakciód nem meglepő, de. - Gabriel, én nem erre gondoltam! Csak annyi az egész, hogy nem szeretném úgy érezni, hogy valakinek gondoskodnia kell rólam. A férfi közelről, áthatón nézte Juliát. - Szeretnék rólad gondoskodni, de nem azért, mert szükséged van rá. Kétség sem fér ahhoz, hogy tudsz magadról gondoskodni. Kislány korod óta nagyon keményen helytálltál. De nem kell többé egyedül lenned! Már itt vagyok neked. Szeretnélek elkényeztetni és nagy gesztusokat tenni, mert törődöm veled. - Gabriel kényelmetlenül fészkelődött. - Nem tudok mindent kimondani, amit érzek. Viszont ki tudom mutatni. És amikor nem engeded meg nekem. -Megvonta a vállát, és az arcára fájdalom ült ki. - Én erre sosem gondoltam így - ismerte el halkan Julia. - Minden alkalommal, amikor teszek érted valamit, akkor a ki nem mondott szavaimat próbálom mégis kifejezni. - Megsimogatta a lány orcáját. - Ne vedd ezt el tőlem! Kérlek! Julia azzal válaszolt, hogy lábujjhegyre állt, szorosan hozzápréselődött a férfi mellkasához, átölelte a nyakát és zsákmányként birtokba vette a száját. A vágyról, az ígéretről, az odaadásról és a szükségről szólt ez a csók. Gabriel mindezt viszonozta, s érezhetőn megfeszült az állkapcsa, ahogy egyetlen dologra koncentrált, a lány tökéletes ajkára. Amikor szétváltak, mindketten alig kaptak levegőt. A férfi Julia vállán pihentette az állát. - Köszönöm - súgta Gabriel. - Nem könnyű nekem mástól függni.

- Tudom. - Könnyebb lenne, ha bevonnál a terveidbe, és nem helyettem hoznál meg döntéseket. Attól sokkal jobban. a társadnak érezném magam. Nem mintha azok lennénk - tette hozzá elpirulva a lány. Gabriel újra megcsókolta. - Szeretném, ha társak lennénk, Julianne. Az pedig teljesen érthető, amit kérsz. Csak néha elszalad velem a ló, főleg ha rólad van Julia a férfi mellkasának döntötte a homlokát, s amikor az megköszörülte a torkát, hátradőlt, hogy a szemébe nézhessen. Úgy egy évvel azelőtt, hogy apám meghalt, feltámadt a lelkiismerete, és bevett a végrendeletébe. Biztosan arra gondolt, hogy ha ugyannyi részt juttat nekem, mint a törvényes gyerekeinek, akkor ezzel vezekel a bűneiért. így most egy élő, lélegző vezeklést nézel. - Nagyon sajnálom, Gabriel. - Nem akartam a pénzét. De a befektetések miatt, amiket rám hagyott, most több pénzem van, mint amikor megkaptam. Nem számít, milyen gyorsan költöm, sosem szabadulok meg tőle. Úgyhogy arra ne is gondolj, hogy mennyibe kerülnek a dolgok! Az ár lényegtelen. - Miért fogadtad el az örökséget? Gabriel elengedte a lányt, hogy két kézzel megdörzsölhesse a szemeit a szemüvege mögött. Richard és Grace elzálogosították a házat, hogy fizethessenek a hibáimért. Tartoztam a drogokért, ami azt jelentette, hogy veszélyben voltam, és voltak még más dolgok is. - Nem tudtam. - Apád igen. - Apa? Hogyan? Richard elhatározta, hogy megment. Amikor bevallottam, hogy milyen nagy bajban vagyok, eldöntötte, hogy megkeresi az összes embert, akinek tartozom, és kifizeti őket. Szerencsére, először felhívta apádat. - Miért? - Mert apád ismert egy magánnyomozót, akinek voltak kapcsolatai Bostonban. Julia szemei elkerekedtek a felismeréstől. - Jack bácsi. Gabriel összeráncolta a homlokát. - Nem tudtam, hogy a nagybátyád. Richard annyira naiv volt! Nem fogta fel, hogy olyan zűrös alakoknak tartoztam, akik egyszerűen elvettek volna a pénzét és megölték volna. Tom megállapodott a nagybátyáddal és annak pár barátjával, hogy Richard pénzéből fizessék ki a tartozásaimat biztonságosan. Amikor kijöttem az elvonóról, felhívtam apám ügyvédjét New Yorkban, hogy megmondjam, elfogadom az örökséget. Kiváltottam a jelzálogot, de a szégyen sosem múlt el. Richardot meg is ölhették volna miattam. Julia a férfi mellkasának nyomta az arcát. - A fia vagy. Természetes, hogy meg akart menteni. Szeret téged. - A tékozló fiú - motyogta Gabriel. Aztán a lány derekára csúsztatta a kezét és témát váltott Szeretném, ha kényelemben éreznéd magad itt. Kiürítettem az egyik fiókot a ruhásszekrényemben, és csináltam a ruháidnak helyet a gardróbban is. Szeretném, ha itt hagynál nálam dolgokat, hogy úgy jöhess és mehess, ahogy jólesik. És odaadom a pótkulcsomat neked. - Azt szeretnéd, ha itt hagynék ruhát? Annak jobban örülnék, ha te magad maradnál, de egyelőre megelégszem a ruháiddal is dörmögte egy félmosollyal. Julia lábujjhegyre állt és bűnbánó csókot nyomott a férfi csókos szájára. - Hagyok itt az ajándékaidból, és legközelebb, amikor jövök, várni fognak rám.

Gabriel elmosolyodott, majd a mosoly vigyorrá alakult. - Ha már a dolgok itt hagyásáról beszélünk, akkor talán hagyhatnál itt néhány fényképet is. - Szeretnél rólam képeket csinálni. ilyeneket? - Miért ne? Gyönyörű vagy, Julianne! A lány bőre lángolt. - Nem hiszem, hogy készen állok arra, hogy olyan erotikus képeket készíts rólam. A férfi összevonta a szemöldökét. Inkább olyan stílusú fekete-fehér képekre gondoltam, amelyek a profilodat, a nyakadat, az arcodat örökítenék meg. - Közben körkörös mintákat rajzolt a lány hátára. Ezzel a finom gesztussal akarta biztosítani a ragaszkodásáról. - Miért? - Azért, mert szeretnélek akkor is látni, amikor nem vagy itt. A lakásom nagyon üres nélküled. A lány elgondolkozva összeszorította az ajkait. - Ez zavar téged? - A férfi lassan simogatta Julia állának vonalát. - Nem. Lefényképezhetsz. De inkább ruhában szeretnék lenni. - Nem is hiszem, hogy a szívem kibírná a meztelen látványodat. Julia a férfira mosolygott, az pedig nevetett. - Kérdezhetek valamit, Gabriel? - Természetesen. - Amikor hazamész hálaadásra, akkor Richardnál fogsz aludni, vagy szállodában? - Otthon leszek, mindenkivel együtt. Miért? - Rachel azt mondta, hogy mindig szállodában aludtál, amikor hazamentél. - Így van. - Miért? A férfi megvonta a vállát. - Én voltam a család fekete báránya, és ezt Scott sosem engedte elfelejteni. Megkönnyebbülés volt a tudat, hogy van lehetőségem elmenni, ha a helyzet kellemetlenné válna. - Vittél haza valaha lányt? - Akartál valaha hazavinni lányt? - Előtted nem. - Juliához hajolt, hogy megcsókolja. - És ha minden jól megy, akkor te leszel az első lány, akivel megosztom az ágyamat a szüleim házában. De, sajnos, nem hiszem, hogy ez meg fog történni, hacsak nem csempészlek be sötétedés után. Julia kuncogott, de titkon nagyon-nagyon el volt bűvölve. Richard figyelmeztetett, hogy foglalnom kell repülőjegyet. Miért nem hagyod, hogy megcsináljam a foglalásokat, a pénzt meg majd később elintézzük? - Én is le tudom foglalni a jegyemet. Persze, hogy le tudod. De szeretném, ha együtt ülnénk. Az előadásom után azonnal irány a reptér, ami azt jelenti, hogy a Torontóból induló utolsó járattal megyünk, kilenc körül. - Az későn van. Azt terveztem, hogy Philadelphiában foglalok egy szobát szerda éjszakára, mivel majdnem tizenegy lesz, mire odaérünk. Persze, hacsak nem akarsz egyből Selinsgrove-ba menni. Julia megrázta a fejét. - Miért nem repülünk egyszerűen Harrisburgbe? - Az utolsó harrisburgi járat az előadásom közepén megy el. Mehetünk másnap reggel is, ha azt szeretnéd. Akkor nem kéne szállodában aludnunk. - Gabriel kíváncsian figyelte a lány minden rezdülését. - Nem akarok még egy napot veszíteni. És jó lenne veled éjszakázni a hotelban - válaszolta Julia

mosolyogva. - Rendben. Akkor megcsinálom a foglalásokat és kibérelek egy autót. - Mi van Rachellel és Aaronnal? Nem kellene velük mennünk? Szerdán mennek fel, munka után. Rachel utasított, hogy az én felelősségem, hogy téged biztonságban hazajuttassalak. Elvárja, hogy a sofőröd és a csomagcipelőd legyek. - A lányra kacsintott és vigyorgott. - Tudja, nem? - Rachel azt hiszi, hogy mindent tud. - Gabriel vigyora megfeszült. - Ne aggódj emiatt! Majd én kezelem őt. - Nem Rachel az, aki miatt aggódom. - Neked semmi miatt nem kell aggódnod! Csak két családi barát vagyunk, akik találkoztak egy városban, távol az otthonuktól. Nekem nehezebb lesz, mint neked. - Miért? - Mert egy szobán fogunk osztozni úgy, hogy nem érhetek hozzád. Julia lenézett a meztelen lábára, miközben szégyenlősen mosolygott. Gabriel a kezei közé fogta a lányét, és masszírozni kezdte. - Mikor van a születésnapod? - Én nem ünneplem. - Miért nem? - Mert nem. - Julia hangja védekező lett. - Én viszont szeretném megünnepelni. Ne fossz meg ettől, Julianne! - Gabriel tekintete inkább tükrözött csalódottságot, mint feszültséget. Julia visszagondolt a vitájukra a ruhákról, és úgy döntött, hogy nem akar ilyen rövid időn belül még egyet. - Szeptember elsején volt. Lemaradtál róla. Nem, nem maradtam. - Átölelte a lányt, és az arcát az arcához dörzsölte. - Szabad vagy a következő szombaton? Megünnepelhetnénk akkor. - Mit fogunk csinálni? - El kell intéznem még egy-két dolgot, de elmegyünk itthonról. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, hogy együtt a nyilvánosság elé mennünk. Gabriel a homlokát ráncolta. Hadd aggódjak emiatt én! Tehát elfogadod a meghívásomat, vagy nem? - Az egyik kezét lecsúsztatta a lány oldalán lévő csiklandós pontra. - Örömmel elfogadom. Csak kérlek, ne csikizz! - Julia kuncogni kezdett a bizsergéstől. Gabriel, mint aki nem is hallotta a könyörgését, addig csikizte gyengéden, amíg Julia nevetve fel nem sikított. Szerette hallani a nevetését. A lány pedig szerette azokat a ritka alkalmakat, amikor a férfi játékos volt. Amikor Julia végre levegőhöz jutott, bocsánatkérésbe kezdett. Sajnálom, hogy megbántottam az érzéseidet korábban. Nincs rá mentség, de a tegnapi nap kemény volt, és mindennek a tetejében a hormonok is beütöttek. Hormonok, gondolta Gabriel. Ó. Aggódva Juliára nézett. - Beteg vagy? - Jól vagyok. Pár nappal korábban mindig ilyen vagyok. De biztos, hogy erről nem akarsz hallani. - Ha rosszul vagy tőle, vagy feszültté tesz, akkor természetes, hogy szeretnék róla tudni. Törődöm veled. - Ezeket a napokat jobb, ha megjelölöd a naptárban, hogy tudd, mikor kerülj el messzire. Akkor, ha a dolgok. - Elhalkult a hangja.

- Nem tennék ilyet - tiltakozott Gabriel határozottan. - Akarlak, mindenedet, nem csak darabokat és finom falatokat. És, természetesen, a dolgok folytatódni fognak. Remélem. Julia bejelentése érdekes helyzetbe hozta Gabrielt. Nem mintha nem lett volna tisztában az emberi biológiával. Viszont az életmódjából fakadón ez sosem volt téma. Hormonaikkal bajlódó nők vagy menstruáló nők nem sűrűn jártak a Vestibule-ba szexért. Csak nagy ritkán szórakoztatta ugyanazt a nőt másodszor is az ágyban. És akkor sem beszéltek meg ilyen intim témákat. De Julianne-nel nem bánta, hogy ilyenek szóba kerülnek. Érteni akarta a lány hangulatait, akkor is, ha sírós vagy türelmetlen volt. A gondolat egyszerre hökkentette meg és esett jól neki. - Hagylak felöltözni. De van még egy dolog, amiről beszélnünk kell. - Gabriel arca komoly lett, és Julia azonnal megacélozta magát. - Újra beszéltem az ügyvédemmel. - És? - Azt javasolta, hogy tartsam távol magam tőled. Azt mondta, hogy az egyetemen zéró tolerancia van életben ezekkel a szabályokkal kapcsolatban, és ez lefedi a tanári kart és a hallgatókat - Ez mit jelent? - Azt, hogy mindketten veszélybe kerülhetünk, ha addig lépünk kapcsolatra, amíg a hallgatóm vagy. Téged kirúghatnak bizonyos indokokkal. Julia lehunyta a szemét és nyöszörgésféle hagyta el a száját. Miért esküszik össze ellenünk állandóan az univerzum? - Tudtuk, hogy létezik ez a szabályzat, és azt is, hogy komoly. Fenn kell tartanunk a status quót és diszkrétnek kell maradnunk még pár hétig. Ahogy Katherine megadja a jegyedet az órámra, már szabadon láthatjuk egymást. - Félek. Gabriel felemelte a kezét, hogy megérintse Julia arcát. - Mitől félsz? - Ha bárki meglát minket vagy gyanít valamit, panaszt adhat be. Christa téged akar, engem meg utál. Paulnak nem tetszett, ahogy velem bántál, ezért biztosan örömmel állítaná, hogy zaklattál. És Singer professzor. - Julia megrázkódott. Nem akart abba belegondolni, hogy Singer professzor mire gondolt. - Nem fogom hagyni, hogy kirúgjanak. Történjen bármi is. Ez soha nem fog megtörténni. Julia ellenkezni próbált, de Gabriel elhallgattatta az ajkaival, megnyugtató szavakat mormolt a szájába, ahogy próbálta kimutatni, milyen nagyon törődik vele, anélkül, hogy szavakkal kifejezte volna. Csodás napot töltöttek együtt. Nevettek, csókolóztak és órákon keresztül beszélgettek. Gabriel /készített Juliáról néhány képet különböző hétköznapi pózokban, de a lány szégyellősége előtört, így a férfi végül kénytelen volt eltenni a fényképezőgépet. Sikerült neki még pár fotót lőnie Julianne-ről, amikor éjszaka aludt, mivel nyugalomban olyan volt az arca, mint egy angyalnak. És Gabriel tudta, hogy az alvó lány nagyon bájos téma lenne. Vacsora után a kandalló előtt táncoltak. Emerson készített egy összeállítást jó néhány fülledt Stingszámból, de Julia nem tudott a zenére koncentrálni. A feje könnyű lett, mint mindig, amikor a férfi megcsókolta. Annyira elárasztották a fizikai érzések és az érzelmek, hogy szinte szédült tőlük. Gabriel keze a hajába túrt, összekócolta és a tarkóját simogatta. Majd a vállára csúsztatta a tenyerét, ahol lassan végighúzta a bőrén az ujjait. Továbbment egészen a derekáig, aztán óvatosan, kényeztetve fel, egészen a melléig. Két erős kéz gyengéden megfogta a melleit, és finoman masszírozta. Julia hátralépett.

Gabriel ott tartotta a kezeit, ahol voltak, és kinyitotta a szemét. Először zavartnak tűnt. A lány hátrált, és a férfi érezte az ujjai alatt a sebesen verő szívét. - Julianne? - súgta. A lány megrázta a fejét, a bőre kipirult és a szája elkerekedett. Nem szakította meg a szemkontaktust, miközben közelebb lépett. Gabriel egy kicsit megmozdította a kezeit, csak hogy felmérje a lány reakcióját. Julia becsukta a szemét, és amikor kinyitotta, a férfi egészen új árnyalatú barnaságot látott bennük. A felizgultságét. Julia hirtelen és heves izgalmának látványa szíven ütötte Gabrielt, és nemcsak a saját felfokozott izgalmi állapotában, hanem érzelmileg is. Korábban még sosem nézett így rá a lány. Sürgetőn és ösztönzőn, mintha még soha nem értek volna hozzá. Gabriel alig hallhatón felnyőgött a gondolatra. A tekintetével szugerálta Juliának, hogy közelítsen egy csókért, majd az ajkai összeolvadtak a lányéval, a kezeivel pedig még erélyesebben körözött a mellén, és a hüvelykujjaival megérintette a mellbimbóit, amik már kezdtek kidudorodni a felső alól. Julia a férfi szájába zihált az élvezettől, ami még inkább feltüzelte Gabrielt, aki felsóhajtott és még szorosabban összevonta a testüket. Még! Utasította a teste. Közelebb. Gyorsabban. Szorosabban. Még. Még. Még! - Aááá... - nyögött fel, majd elszakadt a lány ajkaitól, és a kezeivel is biztonságosabb területre, a vállgödreire kalandozott. Julia a férfi mellizmainak nyomta az arcát, az érzelmei csak úgy kavarogtak. Csukott szemmel bizonytalanná vált a lábain, de Gabriel lenyúlt és megfogta a csuklóját. - Hogy vagy? - Boldogan. - A szenvedély teszi ezt veled. - Gabriel küldött egy félmosolyt. - Meg az ujjaid - súgta a lány. A férfi a tűz melletti piros fotelhoz vezette. - Le kell zuhanyoznom! Julia próbálta visszanyerni a nyugalmát, mert Gabriel csábító képességei megrészegítették, ráadásul olyan után epekedett, amire nem állt készen. Még. Emerson professzor aztán ért a mellekhez gondolta magában, nem kis melegséget érezve. Miután a férfi már jó ideje távolt volt, a lány töprengeni kezdett, vajon mi történhetett vele, miért érezte úgy hirtelen, hogy másodszor is le kell fürdenie. Amikor a kimondatlan kérdésére derengeni kezdett a válasz, elmosolyodott magában.

Huszonharmadik fejezet A Gabriellel töltött hétvége volt talán Julia életének legboldogabb időszaka. Egész héten úgy cipelte magával az emlékeit, mint valami talizmánt, annak ellenére, hogy a szerdai szemináriumon Christa kitartón meg akarta alázni és zavarba akarta hozni, Paul pedig nagyon is érthető módon, bár nem túl jókor volt feltüzelve, hogy zaklatási vádat adjon be Singer professzor ellen. Gabriel hete viszont pokoli volt. Nehezére esett, hogy az előadásán levegye a szemét Juliáról, s az erőfeszítés ingerlékennyé és rosszkedvűvé tette. Christa volt az utolsó csepp a pohárban, amikor extra találkozókért könyörgött, hogy (állítólag) megbeszélhessék a disszertáció-javaslatát. A férfi egy kézlegyintéssel elutasította a kérését, amitől az csak még akaratosabb lett. És Singer professzor. küldött Gabrielnek egy e-mailt. gabriel! Jó volt újra látni téged. Hiányoztak már a kis beszélgetéseink. Az előadásod profin volt kivitelezve, de csalódott vagyok, hogy ilyen szűklátókörű dolgot tárgyaltál. Régen vagány voltál. Es szabad.

Talán a professzor éned ágál túl sokat... az igazi természetedet kellene vállalnod, és kicsit edzened kéne. Megadhatom neked, amire szükséged van. Megadhatom, amire ki vagy éhezve. Mme. Ann Gabriel Singer professzor domina-jellegű provokációját bámulta, és egyértelmű volt neki, hogy miért írta kisbetűvel a nevét. A megbotránkozása a nő szavain és személyiségén igazolta, mennyit változott azóta, hogy utoljára találkoztak. Semennyire nem vonzotta vagy csábította az ajánlat. Talán már Julianne visszatérése előtt elkezdett sétálni a fény felé, és ennek az útnak a folytatását ösztönözte és támogatta a lány jelenléte. Már a gondolat is jól esett neki. Nagyon ügyelt arra, hogy ne válaszoljon vagy törölje ki az e-mailt. Ehelyett pontosan azt tette, amit a nő korábbi jelentkezéseikor is: kinyomtatta és egy mappába tette az irodájában. Nem akart ellene vádat beadni, mivel kettejük kapcsolata beleegyezésen alapult. De nem félt volna a nőt a saját szavaival megfenyegetni, ha a szükség úgy hozza. Csak abban reménykedett, hogy a professzornő csodálata iránta fog folytatódni, és akkor elfelejti Julianne-t. Hogy elterelje a figyelmét, Gabriel a szabadideje nagy részében vagy Julianne születésnapját tervezte, vagy az egyetemi vívócsapatban vívott. Mindkét opció sokkal egészségesebb volt, mint a korábbi szokásai, amikor ki akarta engedni a gőzt. Minden éjjel ébren feküdt az ágyában, a plafont bámulta és a lányra gondolt, hogy bárcsak mellette lenne a meleg, puha teste. Már kezdett nehezére esni, hogy Julia nélkül aludjon el, és semmilyen feszültséglevezetés nem enyhített ezen a nehézségen. Vagy a vágyódásán. Nagyon rég volt már hivatalos randin, legalább a Harvard óta nem. Átkozta magát a korábbi ostobaságáért, amikor azt hitte, hogy a vadászatai a Vestibule-ban megfelelő és vonzó helyettesítői valami igazinak. Valami tisztának. Hiányzott neki a szex, ez igaz. Néha elgondolkozott, hogy miként fogja tudni betartani az önmegtartóztatásra tett ígéretét, amikor a vágya eluralkodik rajta és a csábító képességeit próbálgatja Julianne kedvességén. Nem akart a lánytól elkóborolni. Nem hiányzott neki az az érzés, amikor egy szerető lakásából hazatérve lemosta magáról a nyomokat, mintha fertőző lett volna. Nem hiányzott neki az önutálat, amit akkor érzett, amikor a régi hódításaira gondolt, azokra a nőkre, akiket sosem mutatott volna be Grace-nek. Jualinne más volt. Vele vágyott a szenvedélyre és az izgalomra, de a gyengédségre és a társaságra is. Ennek a felismerése, bár új dolog volt számára, egyszerre rémisztette meg és hozta lázba. Szombat délután Julia örömmel olvasta el az e-mailt, majd még egyszer, ami a születésnapi ünnepségének részleteit tartalmazta. Boldog születésnapot, drágám! Kérlek, tisztelj meg a jelenléteddel a Royal Ontario Múzeumban szombaton este hat órakor! Találkozzunk a Bloor Street-i bejáratnál! Öltönyben, nyakkendőben és hihetetlenül széles mosollyal az arcomon fogok veled átlépni a küszöbön. Már alig várom, hogy a társaságodban tölthessem az estét. Vonzalommal és a legmélyebb vágyódással: Julia szívesen elfogadta a meghívást, és az íriszlila ruhát viselte, amelyet még Rachel vett neki, hozzá egy éjfekete harisnyát és a Christian Louboutin magas sarkút választotta. Ahhoz túl messze volt a múzeum (és túl fájdalmas lett volna), hogy azokban a topánkákban elsétáljon a lakásától, ezért taxit hívott. Pontosan hatkor ért oda a bejárathoz, a szeme csillogott és az orcája rózsaszín volt az izgalomtól. Randizni fogok Gabriellel. Az első igazi randink.

Nem is igazán az számított, hogy a férfi ragaszkodott ahhoz, hogy megünnepeljék a születésnapját. A gondolat, hogy Gabriel egy egész romantikus estére az övé lehet, félresöpörte minden ellenérzését. Hiányzott neki a férfi, a lopva küldött sms-ek, e-mailek és az alkalomadtán ráérős telefonok ellenére is. A múzeum átfogó felújításon esett át, és az eredeti kőfalakból egy hajótest formájú kristályszobor ugrott ki. Julia nem szerette a modern és a viktoriánus keveredését, jobban szerette külön az egyiket vagy a másikat. De valószínűleg kisebbségben volt ezzel. Ahogy közelített a bejárat felé, észrevetette, hogy a múzeum zárva; a nyitva tartási időt közlő táblán az állt, hogy harminc percen át nem fogadnak látogatókat. Ennek ellenére felsétált a bejárathoz, ahol meglepetésére azonnal egy biztonsági őr üdvözölte. - Miss Mitchell? - kérdezte. - Igen. - Az ajándékboltnál várja a vendéglátója. Julia megköszönte, majd a műalkotások, játékok és kacatok polcai felé vette az irányt. Egy magas, kifogástalanul öltözött, matrózkék hajszálcsíkos öltönyt viselő férfi állt neki háttal. Ahogy meglátta az alakját, a széles vállait és a barna haját, a szíve majd’ kiugrott a helyéről. Ez örökké így marad? Mindig elakad a lélegzetem és elgyengül a lábam, amikor meglátom? Már azelőtt tudta a választ, hogy a közelébe ment volna. Amikor Gabriel nem fordult meg, megköszörülte a torkát. - Emerson professzor, ha jól sejtem. Gabriel gyorsan megpördült, és abban a pillanatban, ahogy meglátta Juliát, felsóhajtott. - Szia, gyönyörűség! - Talán kicsit túl nagy átéléssel csókolta meg, majd lesegítette a kabátját. Fordulj meg! - mondta elfojtott hangon. A lány tett egy lassú kört. Csodás vagy! - A férfi a karjai közé vonta, majd még határozottabban megcsókolta és a nyelvével felfedezte a lány száját. Julia elhúzódott zavarában. - Gabriel! A férfi forró pillantást küldött felé. Ilyet ma még nagyon sokat fogunk csinálni. Az egész múzeum a miénk. De először. - Egy átlátszó doboz felé nyúlt, ami egy közeli alacsony asztalon állt. A dobozban egy hatalmas, fehér orchidea volt. - Az enyém? Gabriel önelégülten vigyorgott. - Helyrehozom, hogy lemaradtam a szalagavatódról. Szabad? Julia felnézett a férfira. Gabriel kivette a dobozból a virágot, és talán túlontúl szakavatott módon Julia csuklójára kötötte, majd a fehér szaténszalagot kecses masnivá formázta. - Nagyon szép, Gabriel. Köszönöm. - Gyengéden megcsókolta a férfit. A lány készségesen megindult, de Gabriel megállt és azonnal kijavította magát: - Úgy értem, ha megtennéd. Julia elmosolyodott, és összefonták az ujjaikat. Egy óriási szabad térbe sétáltak, ahol egy alkalmi bárt állítottak fel. Gabriel a lány gerincének ívére tette a tenyerét, úgy irányította. - Hogyan sikerült ezt elintézned? - súgta Julia. - Az egyik szponzora voltam a firenzei kiállításnak. Privát látogatást kértem, ők pedig örömmel megadták. - Egy félmosollyal jutalmazta meg a lányt, amitől az majdnem elolvadt, pont úgy, mint a

főszereplő az Amélie filmben. A báros fiú melegen üdvözölte őket. - Hölgyem? - kérdezte. - Tudja, hogyan kell Flirtinit csinálni? - Természetesen, hölgyem. Rögtön kész is van. Gabriel felvonta a szemöldökét és Juliához hajolt, hogy a fülébe súgjon. - Nagyon érdekes név egy italnak. Az előzetese az elkövetkező attrakcióknak? A lány nevetett. Málnás vodka, vörösáfonyalé és ananász. Még sosem ittam ilyet, de egyszer az interneten olvastam róla, és nagyon fincsinek hangzott. Gabriel kuncogott és megrázta a fejét. - Uram? - érdeklődött a fiú, miközben Juliának odaadta az italát, amit egy kis szelet ananásszal díszített. - Tonikot kérnék zöldcitrommal. Juliát meglepte. - Nem iszol? - Van otthon egy üveg különleges bor. Arra várok. - A lányra mosolygott. Julia megvárta, amíg Gabriel is megkapja az italát, hogy tudjanak egymásra koccintani. - Hozhatod a. mi is az. Flirtinidet is magaddal. Az egyedüli látogatók vagyunk itt. - Jó, ha egész este egyet el tudok szopogatni. Nagyon erős. - A világ összes ideje a miénk, Julianne. Az egész este körülötted forog. az óhajaid, az igényeid és a szükségleteid körül. - Juliára vigyorgott és a lifthez vezette. - A kiállítás eggyel lejjebb van. Amikor beléptek a liftbe, Gabriel a lány felé fordult. - Mondtam már, hogy mennyire hiányoztál egész héten? A nappalok és az éjszakák véget nem érőnek tűntek. - Te is hiányoztál nekem - árulta el Julia szégyenlősen. Nagyon szép vagy. - Emerson elégedetten nézett le a magas sarkúkra. - Lenyűgöző látványt nyújtasz. - Köszönöm. - Minden önuralmamat össze kell szednem, hogy ne kapjalak fel és vigyelek a viktoriánus bútorok kiállítására, hogy ott szeretkezhessünk az egyik baldachinos ágyon. Julia szemöldökei felszaladtak, és halkan kuncogott, amikor belegondolt, hogy vajon ennek mi lenne a következménye. Gabriel megkönnyebbülten sóhajtott, hogy a meggondolatlan megjegyzése miatt nem orrolt meg a lány. Ennél óvatosabbnak kellett lennie. Aktívan kivette a részét nemcsak a firenzei kincsek kiállításának finanszírozásából, hanem a kiválasztásukból is. Így ahogy a különböző szobákban sétáltak, mindenütt mondott néhány szót a legjelentősebb tárgyakról. De leginkább csak kéz a kézben járkáltak, mint egy szerelmes pár, időről időre megálltak, amikor úgy tartotta kedvük, hogy megöleljék vagy megcsókolják egymást. És sokszor tartotta úgy. Julia azért csak eltűntette a koktélját, és Gabriel udvariasan keresett egy helyet, ahol a poharaikat hagyhatták. Boldog volt, hogy végre szabad a kezük. Julia úgy hatott rá, mint egy szirén, egy ellenállhatatlan hang. Megsimogatta a lány nyakát, az arcát, a kulcscsontját. Csókot nyomott a kezeire, az ajkára és a nyakára. A lánynak sikerült apránként kibontania őt, és amikor mosolygott vagy nevetett, Gabriel úgy érezte, tűzre lobban. Elidőztek Fra Filippo Lippi Mária gyermekével és két angyallal című festménye előtt, amit mindketten csodáltak. Gabriel a lány mögé állt és kényelmesen átölelte a derekát.

- Tetszik? - A férfi Julia fülébe suttogott és az állát a vállain pihentette. - Nagyon. Mindig is szerettem a nyugalmat Szűz Mária arcán. - Én is - mondta Gabriel, és végighúzta az ajkát Julia állának vonalától a füléig, majd a fülcimpája alá fúrta az orrát. - A nyugalmad csábító. Julia lehunyta a szemét. - Mmmmm - nyögött fel hangosan. Gabriel kuncogott, majd megismételte a mozdulatát, de most már a nyelve hegyével suhant végig a lány bőrén. Csak egy gondolat, egy ígéret, olyan finom volt, hogy Julia biztosra vette, hogy az ajkával csinálta. - Örömöt szerez ez neked? Julia azzal válaszolt, hogy felnyúlva a férfi hajába túrt. Pont ennyi bátorításra volt szüksége Gabrielnek. Megfordította a lányt, magához húzta és a gerince ívét simogatta. Egy igazi műalkotás vagy - mormolta a lány nyakának. - Egy mester munka. Boldog születésnapot, Julianne! A lány finoman meghúzta az ajkaival a férfi fülét, majd megcsókolta. - Köszönöm. Erre Gabriel határozottan visszacsókolta és csendben könyörgött neki, hogy nyíljon meg neki. A nyelvük egyszerre mozgott lassan. A férfi nem sietett. Csak ők ketten voltak a szinte kihalt múzeumban. Megcsókolta Julia ajkát, orcáit, és a terem sarka felé vezette, ahol tétován a falhoz terelte. A férfi tekintete elővigyázatosságot tükrözött. - Minden rendben? Julia nem kapott levegőt, de bólintott. - Ha abba akarod hagyni, csak szólj! Nem engedem, hogy a dolgok túlságosan elfajuljanak. de szükségem van rád. Erre a lány átkulcsolta Gabriel nyakát, és magához húzta. A férfi finoman a falnak nyomta Juliát, és szorosan beborította a saját testével. Minden izma, minden centinyi felülete a lány kerekségével és puhaságával találkozott. A kezével végigsimított az oldalán, le a derekáig, majd elbizonytalanodott. Julia erre még szorosabban hozzásimult. Ez idő alatt a nyelvük és az ajkuk végig felfedezőúton volt, és sosem állt le. A férfi hosszú, vékony ujjai a lány hátára vándoroltak, majd még lejjebb, ahol a kezébe vette a két kerek, szép görbületet. Próbaképpen megszorította, majd a lány szájának mosolygott, amikor az felnyögött. Tökéletes vagy. Minden részed. De ez. - Újra megszorította, majd újult erővel újra csókolni kezdte. - Azt mondja, Professzor, hogy tetszik a seggem? Gabriel épp annyira húzódott el, hogy a lány szemébe nézhessen. - Ne hívj így! - tiltakozott félig morogva. - Miért ne? - Mert nem akarok arra az egyetemi szabályzatra gondolni, amit épp most szegek meg. Julia mosolya eltűnt, így Gabriel azonnal megbánta, amit mondott. - És sosem nevezném a szépséges hátsódat seggnek, ahhoz túlontúl elegáns. Ki kell találnom egy új szót, amivel leírhatom a szépségét. Julia most már nevetett, mire Gabriel két kézzel jó szorosan átölelte. Emerson professzor aztán szereti a fenekeket. A lány az ujjaival a férfi hajába túrt, összekócolta, és az arcához húzta az övét. Az ingén keresztül érezte a férfi szívverését, ami átütött a mellkasán. Julia lélegzése akadozott, de nem érdekelte.

Szerette Gabrielt. Tizenhét éves kora óta. És olyan kedves volt vele. Abban a pillanatban mindent megadott volna neki, és nem foglakozott volna a következményekkel. Milyen következményekkel? Még meg sem tudta volna őket nevezni. Gabriel ujjai mozgásba lendültek, ahogy a lány vonalait simogatták és masszírozták a húsát az érintése alatt. A jobb kezével lenyúlt a combjához, majd felemelte. A dereka köré fonta a lány lábát, mire Julia nekinyomódott, és erotikus tangóba kezdtek a falnál. Gabriel így már tudott mozogni. A csípőjét felnyomta, miközben a kezével lenyúlt, hogy megtámassza a lány lábát Julia érezte a férfi keménységét a testén. Egy csodás nyomást és simogató súrolást. A lány képtelen volt akár csak annyi időre is abbahagyni Gabriel csókolását, hogy megfejtse, mégis hogyan talált rá az egyensúlyára és hogyan tud lélegezni Gabriel száján keresztül. Annyira felbátorodott, hogy a férfi haját simogató kezét lecsúsztatta a vállára, majd a csípőjére, hogy aztán felfedezze a kecses görbületeit. Azokat a görbületeket, amiket nem egyszer megcsodált már. Vonalakat, amik feszesek és izmosak voltak az ujjai alatt. Még szorosabban magához húzta Gabrielt, a kezeit pedig bíztatóan a testének feszítette. A férfinak nem volt szüksége bíztatásra. A kezével le-föl szántott Julia harisnyáján, simogatva a combját. Ez maga volt a mennyország. Lélegezni, zihálni, ölelni, csókolni, érezni. És nem ütközött ellenállásba. Se hezitálásba. Julia elfogadta őt. Akarta őt. A teste puha volt, meleg és - ó, de mennyire - fogékony. - Julia, nekem. le kell állnom - húzódott el Gabriel. A lány csukva tartotta a szemét, az ajkai pedig égővörösek és csókosak voltak. Most még jobban vágyott rá. Finoman kisöpörte a lány haját az arcából, és halkan szólongatta: - Kicsim? Julia szemei kipattantak. Gabriel összeérintette a homlokukat, beszívta a lány leheletét, minden illatát és édességét. Még egy simogatás után gyengéden segített Julia lábát visszatenni a fölre. A lány fájó szívvel levette a kezét a férfi fenekéről. És bár fájt Gabrielnek, kissé távolabb lépett, majd a kezébe vette a lányét. Nem lett volna szabad így sarokba szorítanom téged. Vagy hagyni, hogy idáig fajuljanak a dolgok. - Megrázta a fejét és elfojtott egy káromkodást. - Megijesztettelek? - Nem mondtam nemet, Gabriel. - Julia kedves hangja visszhangzott a hatalmas teremben. - És nem félek. - Korábban féltél tőlem. Emlékezz csak vissza arra az éjszakára, amikor a fekete-fehér. durvább fényképekről kérdeztél. - Gabriel összeszorította az ajkait. - Már jobban ismerlek. - Julianne, én soha nem vennék el tőled semmit, én nem próbálnálak meg olyanra rávenni, amit nem akarsz. Kérlek, higgy nekem! - Hiszek, Gabriel. - Elengedte a férfi egyik kezét, és kérte, hogy tegye a szívére, nyitott tenyérrel a mellei közé. - Érzed a szívverésem? Gabriel összeráncolta a homlokát. - Túl sebes. Mint egy kolibri szárnycsapásai. - Ez történik velem mindig, amikor a közeledben vagyok. Amikor hozzám érsz. Én vagyok az, akit hatalmadba kerítesz, Gabriel. Nem jöttél még erre rá? A férfi a hüvelyujjával végigsimított a meztelen bőrön, majd a figyelme a lány duzzadt ajkaira kalandozott. - Ezt tettem veled. Fáj? - súgta. - Csak a hiányodtól. Gabriel szófogadón megcsókolta.

- Halálra kínzol. Julia mosolyogva hátradobta a haját. - De ez édes, nagyon édes halál lesz. A férfi nevetett és megölelte a lányt. Folytassuk a sétát, mielőtt az ismerősöm kiteszi a szűrünket közszeméremsértés miatt! Beszélnem kell vele, hogy adja oda a biztonsági kamerák felvételeit. Kamera? Biztonsági kamera? Scheisse, gondolta Julianne. Másrészről viszont, hmmmmm. Amire Gabriel lakásához értek, nevettek és szédültek. Csökkent valamennyire a másik iránti kétségbeesett vágy, de még mindig fűtötte őket. Julia csodásan boldog volt. És kettejüké volt az egész éjszaka. Gabriel megcsókolta a konyhában, és ragaszkodott ahhoz, hogy mindent ő csinálhasson. - Én is szeretnék segíteni! - Majd holnap este együtt főzünk. Julia egy pillanatra elgondolkozott. Nem tudom, te szereted-e, de nekem megvan Grace kijevi csirkéjének a receptje. Megcsinálhatnánk együtt. - Bizonytalanul felnézett a férfira. - Scott mindig fröcsögo csirkének hívta. - Szomorúan elmosolyodott és újra megcsókolta a lányt. Évek óta nem ettem. Örülnék, ha megtanítanál elkészíteni. Valószínű ez az egyetlen dolog, amit valaha is meg fogok tudni tanítani neked, Gabriel. A szerelem istene vagy mindenek felett. Julia visszacsókolta, és kényelmesen elhelyezkedett a bárszéken. - A mai vacsora a Scramouche-ból van. Ha már egyszer Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegynek kell Mohamedhez jönnie. - Komolyan? - Minden itt van, beleértve egy isteni Grand Marnier csokoládétortát a Patisserie La Cigogne-ból. És van egy üveg rendkívüli borom, amit tartogatok egy ideje, és megengedem, hogy beleszippants, mielőtt elkezdünk enni. - A lányra vigyorgott. - Sőt, még gyertyáim is vannak a tortára. - Köszönöm a csodás estét, Gabriel! Ez volt a legszebb születésnapom. - És még nincs vége. - A férfi hangja rekedtes lett, kék szeme csillogott. - Még az ajándékom hátravan. Julia nagyon elpirult, lenézett a kezére, és elgondolkozott, hogy ezt vajon a férfi érzékin akarta-e mondani. Milyen „ajándékot ” adhat nekem? Tudom, hogy milyen ajándéknak örülnék. Most már hivatalosan is ki lehetett jelenteni. Fel vagyok villanyozva, hogy szeretkezhessek vele. Julia erotikus képzelgéseit a mobilja csörgése szakította meg. A táskájához sétált és vonakodva megnézte a kijelzőt. - Nem ismerem a számot - nézte érdeklődve. - De philadelphiai körzet szám. - Fogadta a hívást. Halló? - Helló, Jules. Julia lassan szívta be a levegőt, s a tüdeje fuldokló hangot hallatott. Minden szín kifutott az arcából, amit Gabriel azonnal észrevett, ezért odasétált mellé, mert tudta, hogy valami nagyon-nagyon rossz történt. - Hogyan szerezted meg ezt a számot? - A lánynak sikerült még megkérdeznie, mielőtt a lábai elgyengültek. Egy székhez sétált, majd erőtlenül lehuppant. - Ez nem valami szívélyes üdvözlés, Julia. Tudsz te ennél jobbat is. A lány élesen beharapta az alsó ajkát, mert nem tudta, mit válaszoljon. A hívója drámain felsóhajtott.

- Az apád adta meg a számod. Mindig szeretek vele beszélni. Annyira készséges, amit rólad nem mondahatok el. Te egy kis nyomorék selejt vagy. Julia lehunyta a szemét és elkezdett nagyon gyorsan ki- és belélegezni. Gabriel megfogta a kezét és próbálta lábra állítani, de a lány nem mozdult. - Mit akarsz? - Most az egyszer eltekintek a rosszindulatú megjegyzéseidtől, de ne kísértsd a szerencséd! - A hang szinte suttogássá halkult. - Azért kereslek, hogy megtudjam, hogyan boldogulsz Torontóban. Még mindig a Madison Avenue-n laksz? A hívó felnevetett, és Julia az egyik kezével a torkához kapott. - Hagyjál békén! Nem akarok veled beszélni, és azt akarom, hogy ne hívogasd az apámat! - Nem kellett volna felhívnom az apádat, ha válaszolsz az e-mailjeimre. Ehelyett te mit csináltál? Törölted a fiókodat. - Mit akarsz? - ismételte meg a lány. Gabriel aggodalmában összeráncolta a homlokát, és jelezte, hogy Julia adja neki oda a telefont. De ő megrázta a fejét. - Egyik nap volt egy nagyon érdekes beszélgetésem Natalie-val -szólt a hang. - És? - Azt mondta, lehetnek nálad olyan képek, amik az enyémek. - Nálam nincs semmi tőled. Mindent lezártam és magam mögött hagytam. Azt hittem, ezt te is tudod. - Talán így van, talán nem. Csak egyszerűen figyelmeztetni akartalak, hogy nem lenne szerencsés, ha azok a képek valaha is a sajtó kezébe kerülnének. - A hang elhallgatott. - Van rólad egy-két videóm, amit körbeküldhetek. Elképzeltem, hogy mit szólna az apád, ha látna egy kazettát, amin a kislánya előttem térdel és a. Ahogy Julia meghallotta a mocskos szavakat, hirtelen sípoló lélegzetet vett és kiejtette a kezéből a telefont. Az a padlóra zuhant és Gabriel lába felé csúszott. De ekkor a lány már a fürdőszoba felé futott. Öklendezésének a hangjai az előtérben visszhangoztak. A hívó szerencsétlenségére Gabriel meghallotta a végső fenyegetést. Felkapta a telefont, és a füléhez tartotta. - Ki az? - Simon. Te meg ki a fasz vagy? Gabriel önkéntelenül felszisszent, a szemei résnyire szűkültek. - Én Julianne barátja vagyok. Mit akarsz? Simon nem szólalt meg egy pillanatig. - Juliának nincsen pasija, seggfej. És senki nem hívja Julianne-nek. Add neki vissza a telefont! Gabriel felmordult, egészen a mellkasa mélyéről tört fel belőle a hang. - Ha kedves az életed, akkor azt csinálod, amit mondott, és békén hagyod. Simon kísértetiesen felnevetett. Neked fogalmad sincs, hogy kivel van dolgod! Julia labilis. Nagyon zűrös lány, akinek szakember segítségére van szüksége. - Ebben az esetben micsoda szerencse, hogy egy szakemberrel jár. - Miben szakember? Seggfejségben? Tudod egyáltalán, kivel beszélsz? Az apám a. Ide hallgass, te rohadék! Nagy szerencséd, hogy nem egy szobában vagyunk, különben az éjszakát a sürgősségin töltenéd, ahol megpróbálnák a fejedet a nyakadra visszailleszteni. Ha megtudom, hogy még egyszer, bármilyen módon kapcsolatba lépsz vele, akkor megkereslek, és se az apád, legyen az akárki, se senki nem lesz képes életet lehelni beléd. Megértettél? Sose keresd újra! - Gabriel összecsapta a telefont, és a falhoz

vágta. A mobil darabokra tört, a részei beterítették a padlót. Becsukta a szemét és ötvenig számolt, mert ennyi idő kellett, hogy összeszedje magát és elinduljon a lány után. Még sosem volt ennyire dühös. És nem voltak ilyen gyilkos gondolatai sem. Még jó, hogy Juliának szüksége volt rá, mert különben - és ebben egész biztos volt - levadászná ezt a srácot, és megölné. Öntött egy pohár vizet, és odavitte Juliának. A lány a kád hideg kerámiaszélén ült a fürdőszobában. A fejét lelógatta, a karjaival átölelte a mellkasát, a ruhájának felső része pedig úgy remegett a kezei reszketésétől, mint a kocsonya. Mi a fenét tett ez vele? Amikor Julia lenyúlt és a szoknyája szegélyét ráhúzta a térdére, hogy megőrizze a maradék becsületét, az ösztönös mozdulattól Gabrielnek megsajdult a szíve. - Julia? - nyújtotta felé a vizet. A lány lassan elkortyolta, de nem válaszolt. A férfi leült mellé a kád szélére, és magához húzta. - Elmondta neked, hogy mi volt, amikor vele voltam, ugye? -Julia hangja mély és élettelen volt. Emerson még közelebb vonta. - Követelte, hogy beszélhessen veled, de megmondtam neki, hogy többé ne hívjon. Julia lassan felnézett Gabrielre, és egy könnycsepp szökött ki a szeméből. - Nem mondott semmit rólam? Összefüggéstelenül hebegett, amíg meg nem fenyegettem. -Gabriel fintorgott. - És nem vicceltem. - Nagyon veszélyes - súgta a lány. Hadd aggódjak emiatt én! És ha ez azzal jár, hogy Philadelphiába kell repülnöm, hogy személyesen beszéljek vele, akkor megteszem. És nem fog neki tetszeni, ha oda kell mennem. Julia csak fél füllel figyelt. Simon használtnak tűntette fel. Mocskosnak. Szánalmasnak. O viszont nem akarta, hogy Gabriel így nézzen rá. Nem akarta, hogy valaha megtudja, mi történt. Soha. - Kicsim, mit akart? - Azt hiszi, vannak nálam képek róla, és vissza akarja őket kapni. - Milyen képek? Julia szipogott. - Nem tudom. Biztosan nagyon rosszak, ha ennyire aggódik. - Van nálad valami ilyesmi? - Nincs! De ő azt mondja, hogy vannak videói rólam. Személyes videók. - Megborzongott. - Nem hiszem, hogy lenne, de mi van, ha tévedek? Mi van, ha összevág valamit, és elküldi az apámnak? Vagy felteszi az internetre? Gabriel visszanyelte az ellenérzését, miközben a lány arcához nyúlt, hogy letörölje a könnyét. - Nem fogja ezt megtenni, ha csak nem hülye. Amíg azt hiszi, hogy van nálad valami veszélyes rá nézve, addig nem fog meggondolatlanul cselekedni. Beszélhetek az apáddal, és elmondhatom neki, hogy ez a rohadék megfenyegetett téged. Nem számít, mit tesz fel az internetre, mondhatod, hogy az csak egy montázs, amit egy kukkoló csinált. Julia elkerekedett szemekkel nézett a férfira. - Nem szabad. Apa már így is mérges, amiért veled utazom Selinsgrove-ba. Nem tudhatja meg, hogy együtt vagyunk. Gabriel gyorsan végigfutatta a lány haján az ujjait, majd még egy könnycseppet letörölt. - Ezt nem is mondtad! Nem mintha hibáztatnám érte. De el kell neki mesélned, hogy mi történt ma este, hogy ne adjon Simonnak több információt rólad. Julia bólintott.

- Holnap beszélhetek az ügyvédemmel. Indíthatsz pert, és megpróbálhatunk távoltartási kérelmet beadni ellene. És azt is kideríthetjük, hogy tényleg vannak-e videói rólad, vagy csak blöfföl. Nem akarok semmi olyat tenni, ami keresztbe tesz neki. Te ezt nem érted. Nagyon sok befolyásos kapcsolata van. Gabriel összeszorított az ajkait. Szerette volna Juliát rávenni, hogy lépjen, vagy engedje meg, hog ő lépjen helyette, de egyértelmű volt, hogy már így is eléggé le volt sújtva. És ő nem akart még rápakolni az idegességére. - Ha újra kapcsolatba lép veled, akkor beszélek az ügyvédemmel, és ez a fiú a kellemetlenség egészen új magaslatait fogja megtapasztalni. Holnap elmegyünk venni egy új telefont, és egy torontói számot kérünk. Meg kell mondanod apádnak, hogy az új telefonszámodat tartsa titokban. - Felemelte a lány állát, hogy belenézhessen a szemébe. - Nem érhet hozzád, megígérem. -Szélesen elmosolyodott. Ne hagyd, hogy a szemüveg és a csokornyakkendő megtévesszen! Tudok vigyázni magamra. És nem hagyom, hogy bárki bántson. - Finoman megcsókolta Julia ajkát, majd nyomott még egy puszit a homlokára. - Amikor hálaadásra hazamegyünk, és nem az apáddal leszel, akkor velem. És mindig egy hívásra leszek. Rendben? Julia motyogott valamit, hogy jelezze, hallotta. - Julia? - Gabriel még szorosabban ölelte át - Az én hibám. A lány kérdő pillantást küldött felé. - Ha nem hagytalak volna ott aznap reggel. Vagy ha visszamentem volna Selinsgrove-ba, hogy megkeresselek. Julia megrázta a fejét. - Csak tizenhét voltam, Gabriel. Apa lelőtt volna. - Várhattam volna. A lány felsóhajtott és fájdalmas arcot vágott. Nem is tudod, mennyire bánom, hogy nem vártalak meg. Miatta nem ünneplem a születésnapomat. És sikerült újra tönkretennie. -Halkan sírni kezdett. Gabriel lecsókolta a könnyeket. - Felejtsd el! Már csak mi vagyunk. Senki más. Julia hinni akart neki. De sajnos tudta, hogy a múltja csak most kezdte el utolérni. Rettegett még csak az ünnep gondolatától is, hogy vajon mit fog hozni. Nagyon nem volt szerencséje a hálaadással.

Huszonnegyedik fejezet Kedd este Julia meglehetősen feszült beszélgetést folytatott az apjával a hétvégi eseményekről. Az új iPhone-járól hívta, és elmagyarázta, hogy miért kellett telefonszámot cserélnie. Tomnak ugyanis nem sikerült három napon át elérnie, csak az üzenetrögzítőjét, s már aggódott a lányáért. - Apa, azért kellett megváltoztatni a számomat, mert Simon felhívott. - Ó, tényleg? - A férfi hangja habozó volt, ami felkeltette a lány gyanúját. - Igen, tényleg. Azt mondta, hogy te adtad meg a számomat. O pedig felhívott és zaklatott. - A rohadék - motyogta Tom. Megadom az újat, de nem szeretném, ha bárkivel megosztanád, főleg nem Debbel. Ahogy elmondod, már szalad is vele Natalie-hoz. Tom szokás szerint csak magában motyogott egészen addig, amíg rá nem jött, hogy van valaki a vonal túlsó végén is. - Ne aggódj Deb miatt! - De, apa, aggódom miatta! A lánya még mindig beszél Simonnal. Mi van, ha elkotyogja neki, hogy hazamegyek? Még a házadnál is felbukkanhat!

- Túlreagálod. Nem fog idáig kiautózni. Múlt héten kellemesen elbeszélgettünk. Udvarias volt és csak annyit mondott, hogy vannak nálad még dolgai. Nem akart zavarni téged, de megadtam a számodat, hogy csak nyugodtan hívjon fel. - Nálam nincs tőle semmi. És ha lenne is, tudod, hogy nem akarok vele beszélni. Nem jó ember, apa. Csak kihasznál téged. Velem pedig. - Julia enyhén megremegett. - Biztos, hogy nem értettél félre valamit? - Nehéz lenne félreérteni a fenyegetést és a zaklatást, apa. Nem akarok vele beszélni. Nem akarok a barátja lenni. És nincs arra semmilyen mentség, amit tett. Tom belesóhajtott a telefonba. - Rendben, Jules, sajnálom. Senkinek nem árulom el a telefonszámodat. De biztos vagy benne, hogy nem akarsz adni neki egy második esélyt? Jó családból származik. És mindenki hibázik. A lány olyan erővel forgatta a szemeit, hogy majdnem kiestek a helyükről. Abban a pillanatban bosszút akart állni. Meg akarta kérdezni az apját, hogy visszavette volna-e az anyját, ha azt látja, amit ő, tizenkét éves korában, hogy Sharon a konyhaasztalnak támaszkodik az egyik pasijával. De nem volt bosszúálló, úgyhogy nem tette. - Apa, lehet, hogy egy szenátor fia, de egy mocsok. És ami egyszer darabjaira tört, többé már nem lehet összeragasztani. Higgy nekem! Tom hangosan kifújta a levegőt. - Értem. Mikor jössz haza? - Csütörtökön. - Rachellel és Aaronnal jössz? - Ez a terv. Gabriel is jön. - Julia próbálta a hazugságát hihetővé - Figyelj arra, hogy jó szorosan maradj Aaron mellet, és a lehető legtávolabb Gabrieltől! - Miért? Mert rossz fajta. Csodálkozom, hogy még nincs börtönben. Csak annyit mondhatok, hogy szerencséje, hogy Kanadába költözött. Julia megrázta a fejét. - Ha bűnös lenne, a kanadaiak nem adtak volna neki munkavállalói vízumot. - A kanadaiak mindenkit beengednek. Még a terroristákat is. Julia kiöltötte a nyelvét az apja Kanada-ellenes ferdítésére, és folytatta a látogatása tervezgetését, minden rosszérzése ellenére remélve, hogy az apja megtartja az ígéretét. Egy újabb Dante-szeminárium után, amin Christa szemérmetlenül flörtölt Gabriellel, Julia hazafelé sétált Paullal, aki még mindig nagyon jóképű és barátságos volt. Jól kitárgyalták Christa új szexibbvagyok-mint-te ruhatárát és a hadd-csábítsalak-el-mielött-megbuktatsz tűsarkú csizmáit, majd a lány búcsút intett a fiúnak. Otthon készített magának egy szerény csirkelevest vacsorára, mellé Lady Grey teát, és a születésnapi ajándékát csodálta. Miután a születésnapját csúnyán keresztülhúzta Simon, Gabriel öntött neki egy pohár bort, és ragaszkodott ahhoz, hogy lepihenjen a kandalló mellett, amíg ő elkészíti a vacsorát. Evés és a gyertyával díszített torta után átadta az ajándékait, majd az ágyba vitte. Gabriel szinte egész éjszaka ébren maradt, és Julia hátát meg karját simogatta, miközben a lábaikat összekulcsolta. A lány sokszor ébredt föl a rémálomszerű bóbiskolásából, de a férfi minden alkalommal megnyugtatta és még szorosabban átölelte. Julia biztonságban érezte magát vele, de félt, hogyan fog Gabriel reagálni, amikor megtudja az igazságot. Ha egyáltalán valaha is össze fogja tudni szedni a bátorságát, hogy kimondja azokat a szavakat. Az iPhone-ja is ajándék volt, mondjuk úgy. Amikor vasárnap reggel Gabriel félénken megmutatta a telefonja apró darabkáit, Julia csak nevetett, amiért a férfi hálás volt. Aztán elmesélte, hogy Simon miatti dühében törte össze, s a lány továbbra is mosolygott. Örömmel elfogadta helyette a sokkal

modernebb készüléket, és a türelmes magyarázatot is, hogy mégis hogyan kell ezt a nyavalyát használni. Gabriel feltöltötte rá a képeket, amiket Rachel a Lobbyban készített, ami nagyon tetszett a lánynak. Segített beírni az összes ismerősét és telefonszámát, bár felvonta az egyik szemöldökét, amikor Julia azt mondta, hogy őt kénytelen Dante Alighieri név alatt beírni. Gabriel makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy ő választhassa ki a telefonszámához kapcsolódó csengőhangot. Julia legfőbb ajándéka azonban Gabriel Botticelli-festményeinek digitális másolatai voltak. Egy különleges könyvbe foglalta őket, aminek a borítójára arany betűkkel rágravíroztatta a lány nevét. Bár csak másolatok voltak, a gyűjtemény felbecsülhetetlen volt. Gabriel elegáns kézírásával még írt is néhány sort a belső borítóra. Az én drága Julianne-nemnek. Boldog születésnapot! Legyen mindegyik szebb, mint az előző volt:, és legyél mindig nagyon boldog. Nem múló vonzalommal: Gabriel Julia végighúzta az ujját az íráson, különösen a G betű ívén. Az illusztrációk gyűjteménye vitathatatlanul a legszebb ajándék volt, amit valaha kapott. Ráadásul a férfi adott neki egy kis fényképalbumot is, tele feketefehér fotókkal. Némelyiken felismerte magát. A többin pedig csak egy arcrészlet, egy hosszú hajtincs látszott egy hosszú fehér nyakon, vagy egy csukott szemmel nevető lány. Gyönyörűnek érezte magát, amikor Gabriel megcsókolta vagy megérintette. És a képek alapján úgy érezte, hogy a férfi is látta a szépségét. Meglátta és megörökítette az örökkévalóságnak. Némelyik kép szexi volt, de volt ártatlan és aranyos is. Egyik sem volt zavarba ejtő vagy megalázó, ha esetleg az apjának elküldenék vagy feltennék az internetre. A kedvence az volt, amelyiken oldalt áll, egy kéz hosszú fehér ujjakkal felemeli a haját, és egy árnyékban lévő férfiarc csókot nyom a tarkójára. Szíve szerint poszter méretűre nagyíttatja a képet és az ágya fölé akasztja, a Holiday festmény pedig repülhetett volna. Ezt kapd ki, hülye Simon! - Miért hívsz? Valami baj van? Csináltál valamit Juliával? Istenemre eskü szöm, Gabriel, ha. A férfi eltartotta az iPhone-ját a fülétől, miközben a húga szokásához híven jó hangosan lehordta. - Nem csináltam semmit Juliával - vágott közbe. - A volt barátja felhívta szombaton, és darabjaira hullott. Válaszokat szeretnék. - Atya ég! És jól van? - Nagyon fel volt dúlva. De nem nagyon akar velem beszélni róla. - Persze, hogy nem. Miért beszélné ezt meg a tanárával? Gabriel dühbe gurult. A hálaadást beszéltük meg és tervezgettük az utazást, amikor ez a rohadék félbeszakított bennünket. - Ne kapd föl a vizet, Gabriel! Egyébként miért érdekel ez téged? Mert ez a mocsok, akárki legyen is, kicsalta Julia apjától a titkosított telefonszámát, hogy zaklathassa. - Basszus! - mérgelődött Rachel. - Pontosan - vágta rá a férfi. - Ezért, mielőtt hazaviszem Selinsgrove-ba, ahol elképzelhető, hogy meg fogja látogatni, szeretném tudni, kivel van dolgom. A húga csendben maradt. - Rachel! Várok.

- Nem tudom, mit vársz tőlem, mit mondjak. Ez Julia múltja. Tőle kell megkérdezned! - Már mondtam, hogy nem beszél róla. - És hibáztatod miatta? Ha tudod, hogy egy aljas rohadék, akkor már érted, hogy miért nem akar róla beszélni. Még a nevét sem mondja ki hangosan, ennyire nem bírja még a puszta gondolatát sem. - Rachel megállt és vett egy nagy levegőt. - Simon apja John Talbot szenátor. Gabriel pislogott a felismerésre. - És? - Julia akkor találkozott Simonnal, amikor elsőévesek voltak. Eleinte a srác levette a lábáról, de aztán kiderült, hogy tud kemény dió is lenni. Voltak gondok. Második évben Julia Firenzébe ment, és amikor hazajött, szakítottak. Utána én sem láttam egészen addig, amíg fel nem mentem hozzád. Aaron utálta Simont, úgyhogy nem sokat voltam velük. Gabriel tovább füstölgött: Nem válaszoltál a kérdésemre. Milyen gondokról beszélünk? Zaklatás? Hűtlenség? Érzelmi zsarolás? Esküszöm, hogy nem tudok mindent. Néhány részt abból raktam össze, amit Julia régi szobatársa, Natalie mesélt. Simon egy arrogáns barom volt, aki szerette, ha Julia kéznél van. Egyértelmű, hogy ripityára törte a lelket. Szerintem a többit el tudjuk képzelni. - Azt mondta, hogy Julia ingatag és szakember segítségére van szüksége. - Az a srác egy hazug mocsadék, Gabriel. Mit vártál, mit fog mondani? - Rachel feszülten kifújta a levegőt. - O Julia legnagyobb problémája. Ha segíteni akarsz neki, akkor inkább tedd könnyebbé az életét, minthogy még te is megnehezítsd. Remélem, te nem félemlíted meg a nagyképű szarságaiddal. Ebből épp elég jutott neki Simontól. - Valójában egész jól kijövünk - köhécselt a férfi. - Úgy, mint a képeken, amiket átküldtem neked? - Rachel komiszul kuncogott. - A kapcsolatunk szakmai. - Lehet, hogy másokat átverhetsz, de engem nem. Julia le volt törve, de elmondta, hogy randin volt valakivel szombat este, és meglepő módon te éppen vele voltál, amikor Simon szombaton telefonált. Áruld már el, Gabriel, Juliát még a randija előtt vagy után láttad? És milyen volt? - Csütörtökön érünk Selinsgrove-ba. Juliát a házunkhoz viszem. -Gabriel hangja hűvösen csengett. - Jó. Szerintem el kell mondania az apjának, hogy velünk akar lakni. Ha Simon átjönne a városba, nálunk nem keresi. És Gabriel, kösz, amit a házért tettél. Apa annyira megkönnyebbült. Azt hiszem, mindannyian. Scott is. - Ez a legkevesebb, amit tehettem. Szia, Rachel! Ha bántod, megöllek. Most pedig menj, vidítsd fel és legyél gyengéd. Különben sosem csalogatod elő a páncéljából. Szeretlek. - Én. Szia! - Gabriel kurtán befejezte a hívást, majd visszatért a feladatához, hogy megtervezze a Dante-előadását. A szemeszter végének közeledtével Julia teendői a többszörösükre szaporodtak. A diplomamunkája mellett esszéket kellett írnia a szemináriumra, amikkel december negyedikére kellett elkészülnie, s mindennek a tetejében a doktori programra készítette a jelentkezéseit. Egyik este Gabriellel is váltottak néhány szót a jelentkezéseiről. A férfi tudta, hogy a Harvardra akar menni és arra fókuszál minden erejével. Arról viszont fogalma sem volt, hogy mivel a lány számára már annak a gondolata is szinte elviselhetetlen volt, hogy elmenjen Torontóból és őt magára hagyja, ezért a tudta nélkül beadta a jelentkezését a Torontói Egyetemre is. Amíg Julia a nappalok és az éjszakák nagy részét munkával töltötte, Gabriel áthámozta magát a temérdek osztályzáson és írta a második könyvét. Jobban szerette még úgy is Juliával tölteni az estéit, hogy mindketten el voltak foglalva, ezért néha sikerült őt meggyőznie, hogy a lakásában dolgozzon.

Ilyenkor ő a dolgozószobát foglalta el, a lány pedig szétterítette a papírjait az étkezőasztalon. Ám általában nem sokáig maradt ott, hanem átült a kandalló előtti piros fotelba, ahol a ceruzája végét rágcsálta és a jegyzetfüzetébe irkált valamit. Mivel az utóbbi időben ritkán találkoztak, nagy megkönnyebbülés volt, amikor Gabriel lakásából kivitték a csomagjaikat a rájuk váró taxihoz, ami a hálaadási vakációjukra szállította őket. Nézték, ahogy a sofőr betette a böröndöket a csomagtartóba. Julia felpillantott, és látta, hogy az őszi szél belekap Gabriel hajába, és tincseket fúj a szemébe. Gondolkodás nélkül kinyújtotta a kezét és kisöpörte a hajat a férfi arcából, és egy puszit nyomott a szájára. Gyengéden meg is simogatta az arcát, és a tekintetével próbálta tudatni, amit félt kimondani. Gabriel parázsló szemekkel ránézett és elkapta a derekánál. A mellkasához húzta, hosszan megcsókolta és a rövid kabátján keresztül bejárta a derekát. A lány először elhúzódott és úgy kuncogott, mint egy iskolás, miközben a férfi kaján vigyorral az arcán alattomosan megpaskolta a fenekét. - Még mindig próbálom megtalálni rá a helyes jelzőt - ugratta Gabriel, és utoljára még egyszer alaposan megmarkolta. - Bár mindig a kacér jut eszembe. - Viselkedj! - figyelmeztette a lány, és újra a férfi haját babrálta. - Muszáj kiélveznem - jelentette ki Gabriel, és felvonta a szemöldökét. - Három napon keresztül hideg pulykán fogok élni. Amikor kiértek a Pearson reptérre, Julia meglepődve vette észre, hogy Gabriel az Air Canada első osztályú és business utasainak külön fenntartott sorhoz vezeti. - Mit csinálunk? - súgta. - Becsekkolunk - súgta vissza a férfi, s a szája önelégült mosolyra görbült. - De csak a turista osztályra van pénzem. Gabriel végighúzta a hüvelykujját a lány arcán. Szeretném, ha kényelemben lennél. Másrészt meg, amikor legutoljára a turista osztályon utaztam, vizeletben ültem, ami egy nagyon drága nadrágomba került. Julia felvonta a szemöldökét. - Van elég bónuszpontom, hogy jobb osztályra ülhessünk. Úgyhogy egy sima jegyet vettem, de feljavíttattam első osztályúra. Valójában csak egy turistajegy árával tartozol. Nem mintha akarnám a pénzed. A lány incselkedőn nézett rá. Vizelet, Gabriel? Nem is tudtam, hogy az Air Canadának van külön részlege az inkontinens utasok számára. A férfi csak legyintett. - Ne is kérdezd! De ez nem fog újra megtörténni velem. És legalább adnak italokat és valami laktatóbbat, mint egy perec. -Finoman megcsókolta a lányt, mire ő mosolygott. A philadelphiai út meglehetősen eseménytelen volt. Miután feloldották a mobilhasználat tilalmát, Gabriel folytatta az iPhone 101 legtutibb tulajdonságának az ismertetését, megmutatta a saját alkalmazásait, és érdeklődött, hogy Julia is akar-e ugyanolyanokat. Ahogy a lány átnézte a férfi programjait, megtalálta az iPod funkciót, és végigpörgette a zenéket. Mozart, Chopin, Berlioz, Rahmanyinov, Beethoven, Matthew Barber, Sting, Diana Krall, Loreena McKennitt, Coldplay, U2, Miles Davis, Arcade Fire, Nine Inch Nails. Aztán véletlenül rányomott egy gombra, és hiretelen Gabriel egyetemi e-mail fiókjában találta magát. Csak rápillantott, ahogy próbált a fényképalbumba jutni, de megdöbbenve látta, hogy Singer professzor és Paulina Grushcheva is írt neki levelet az előző héten. Ellenállt a kísértésnek, hogy elolvassa őket, és becsukta az alkalmazást. Gabriel éppen egy cikket olvasott az újságban, így nem is

vette észre, hogy mi történt. Miért írnak, neki levelet? A válasz egyértelmű volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy azért feltegye magának a kérdést. Figyelemelterelés gyanánt elkezdte rágcsálni az egyik körmét. A férfi jó pár fekete-fehér képet feltöltött róla, olyanokat is, amiket ő addig nem is látott. Ahogy átpörgette őket, Gabriel valahogy mégis észrevette, hogy mit csinál. Zavarba jött és próbálta kivenni kezéből a telefont, de Julia erősen tartotta és nevetni kezdett. Gabriel nem akart az utastársai előtt jelenetet rendezni, ezért közelebb hajolt a lányhoz, és suttogva megfenyegette, hogy addig fogja csókolni, amíg elájul. Visszakapta a telefont. Julia Gabriel oldalához simult, amíg az eltette a kutatását és előhúzott az aktatáskájából egy kemény fedelű kötetet. - Mi az? - A lány kedves hangja kizökkentette a férfit a gondolataiból. Gabriel feltartotta a borítót. - A' szakítás Graham Greene-től. - Csak most kezdtem. Nagyon jó írónak tartják. Ő írta A harmadik ember forgatókönyvét, ami az egyik kedvenc filmem. - Lehangoló a címe. - De nem az, amire gondolsz. - Gabriel kényelmesen elhelyezkedett az ülésében. - Vagyis az, de mégsem. A hitről, Istenről és a szenvedélyről szól. Majd kölcsönadom, amikor végeztem. - A lányra nevetett, aztán közelebb hajolt, hogy az ajkaival súrolja a fülét. - Vagy talán hangosan felolvasom, amikor együtt leszünk az ágyban. Julia elpirult a megjegyzésre, de mosolygott. - Az jó lenne. Gabriel gyengéd csókot nyomott a lány homlokára, aki odavackolta magát az oldalához, és megpihent. A férfi azon kapta magát, hogy időről időre lepillant rá a szemüvegkerete fölött. Nehezen találta a szavakat, hogy leírja, milyen érzés, amikor Julia a közelében van. Hogy mennyire elégedett volt, amikor hozzáért, vagy amikor együtt élveztek olyan egyszerű örömöket, mint a zene, az irodalom, az étel vagy a bor. A legfurcsább érzéseket és vágyakat hozta elő belőle. Olyanokat, mint hogy olvasson neki, megosszák az ágyukat, hatalmas vagy egészen apró ajándékokkal halmozza el, megvédje és biztosan megmosolyogtassa minden nap. Talán ez a boldogság, gondolta Gabriel. Talán ez már majdnem az, ami Richardnak és Grace-nek megvolt. A gondolat felvillanyozta. Szereted. Gabriel hirtelen felriadt. Honnan jött ez a hang? Valaki hangosan kimondta? Gyorsan körülnézett, de az első osztály utasai vagy szundikáltak, vagy másként foglalták el magukat. Senki sem figyelt oda a feszült professzorra és a szépségre, aki mellette bóbiskolt. Ez túl korai. Ez egyszerűen lehetetlen. Nem lehetek belé szerelmes! Gabriel megrázta a fejét a hangra, bárhonnan is jött, és visszatért a könyvéhez, meglehetősen nyugtalanul. Megérkeztek Philadelphiába, és már ki is álltak a bérelt Jeep Grand Cherokee-val a repülőtér parkolójából. - Melyik hotelt választottad? - kérdezte Julia, miközben kibámult az ablakon a sötétségbe. - A Four Seasonst. Ismered? - Tudom, hol van, de még sosem szálltam meg ott. - Nagyon szép. Tetszeni fog. Amit Gabriel elfelejtett közölni, hogy azt a lakosztályt foglalta le, aminek a Logan Circle-re van panorámája. Azt sem mondta el, hogy a szobának csodaszép márvány fürdőszobája van, egy nem mindennapi káddal. Végül a lány előbb vette észre a kádat, mint a kilátást. A kedveskedő

gyümölcskosárról nem is beszélve, amit a menedzser mindig biztosított a legfontosabb vendégeinek. - Gabriel - sóhajtotta nagyot Julia. - Ez gyönyörű! Szeretnék venni egy jó habos fürdőt, de. A férfi rámosolygott, megfogta a könyökénél és a fürdőszobába vezette. - Szabadon tehetsz, amit akarsz, és az útitársad úriember módjára fog viselkedni. - Megállt, és a szemében huncut csillogás jelent meg. Hacsak nem szeretnéd, hogy megmossam a hátad. Ám ebben az esetben először valamit a szemem elé kell kötnöd. Julia vigyorgott. - Használhatjuk az egyik csokornyakkendődet - súgta. Gábrielnek leesett az álla. Majd nevetni kezdett, amikor megértette, hogy a lány ugratja. Kis pajkos! Miközben figyelte, ahogy Julia előveszi a lila köntösét és papucsát a bőröndből, rájött, hogy nincs az az isten, hogy kibírja a nappaliban ülve, amíg Julianne a habok közé merül. Ez már Dávid királyi próbatétel lett volna neki. Ezért valami olyasmi ürügyet mormolt, hogy szerez egy újságot az előtérből. Ott aztán nem a bárszékeket választotta, ahol hemzsegtek az éhes tekintetű nők, hanem egy pohár borral és szendviccsel az egyik csendes sarkokban ült le. Felkapta a The Philadelphia Inquirer egy példányát, és a következő órát azzal töltötte, hogy próbálta az említett nőket elhessegetni, és nagyon igyekezett nem gondolni hosszan a fent fürdőző Betsabéra. Mire visszament, vaníliaillat járta be a szobát, Julia pedig úgy vackolta be magát az ágyba, mint egy kismacska. A mellkasa le-föl mozgott lassú ritmusban, hosszú haja szétterült a zsályazöld takarón. Még mindig a lila köntös és a kis sarkú papucs volt rajta. Gabriel elnézte egy pillanatra, ahogy a lány alszik, és érezte, hogy az érzelmek elárasztják. Miközben próbálta a helyére tenni az érzéseit, megértette, hogy kettejük kapcsolatának továbblépése elé nem csupán az egyetem gördített akadályt, hanem ő maga is. A titkaival. És Juliáéi is. Eldöntötte, hogy addig nem szeretkezik a lánnyal, amíg nem fed fel mindent. Bár fájt neki a gondolat, de tudta, akkor dönt helyesen, ha megvárja, hogy a lány is megtegye ezt. Hiszen ez azt jelentette, hogy Julianne végra annyira megbízik benne és biztonságban érzi magát vele, hogy megossza, mi történt Simonnal. Különben csak részeket fog ismerni a lányból, és nem az egészet. Pedig ismerniük kellett egymást. Gabrielnek fontos volt, hogy ne szegje meg az egyetemi szabályzatot, még ha lélekben folyamatosan át is hágták. Bár már fantáziált arról, hogy a testi kapcsolattal előrébb lépjenek, ám Simon fenyegetése miatt teljesen háttérbe szorította ezt. Tisztában volt azzal, hogy Juliában már megvan a késztetés arra, hogy még a szemeszter vége előtt belemenjen valamilyen manuális vagy orális kapcsolatba. Ez biztosan csillapítaná az ő éhségét, és a vágyai nagy részét is kielégítené, átmenetileg. De miután hallotta, hogy talán Simon éppen egy ilyen intim együttlétet vett fel videóra, nem volt az az isten, hogy hasonlóra rábírja a lányt. Eldöntötte, hogy gyengéd és tiszteletteljes lesz vele, és nem sürgeti a dolgokat a saját öröme érdekében. Bár nem szívesen mondta volna ki ezt a szót, de intimitásra vágyott a szexuális együttlét mellett, és mivel sejtette, hogy mit történhetett Juliával, ő maga sem ment volna bele, hogy az első együttlétük más legyen, mint a szeretkezés. Gabriel tudta, hogy azzal a fogadalmával, miszerint addig nem szeretkeznek, amíg fel nem fedte a titkait, egyre kisebb és kisebb az esély arra, hogy ez az intimitás valaha meg fog történni. De többet szeretett volna a lánnyal, nem kevesebbet, és természetesen nem csak annyit, amit a volt barátja elvett tőle, mert a sötétben történő enyelgés jól érzékeltette, hogy valakinek milyen a kapcsolata a szexszel. És ezeknél a félbeszakított enyelgéseknél Gabriel egyre többre vágyott. Julianne olyan férfit érdemelt, aki hajlandó volt neki mindent megadni, méghozzá gyengéden és türelmesen, a kapcsolatra koncentrálva, és nem arra, hogy kihasználja a fizikai szükségletei

kielégítésére. O csodálatot és imádatot érdemelt, főleg az első alkalommal. Legyen átkozott, ha ennél kevesebbet fog adni neki. Gabriel mélyet lélegzett és az órájára nézett. Már majdnem hajnali kettő volt. Mindkettejüknek alvásra volt szükségük. Óvatosan levette Julia papucsait, a karjai közé emelte a lányt, és próbálta a takaró alá tenni. A köntöse szétnyílt, így felfedte elegáns nyakát, kulcscsontját és az egyik mellét. Tökéletes volt. Rózsaszín mellbimbó a tejfehér bőrén. Annyira kifinomult. Annyira kerek. De egyáltalán nem az a látvány, amit abban a pillanatban látnia kellett. Gabriel megküzdött a feladattal, hogy úgy tegye ágyba a lányt, hogy több mindene már ne látszódjon. Finoman összehúzta rajta a köntöst, hogy betakarja, és ellenállt a késztetésnek, hogy az ujjai közé fogja a rózsaszín bimbót. Vagy az ajkai közé. Ezt a látványt sosem fogja elfelejteni. Julia csodás volt ruhában is, de anélkül maga volt Botticelli Vénusza. A Logan Circle-re néző ablakhoz sétált, és a gyümölcsöskosárban kezdett kotorászni. Öntött magának egy pohár Perrier-t, megevett egy almát, és amikor elég büszke volt magára, amiért tudja kontrollálni önmagát, akkor pólóra és pizsamaalsóra váltott, majd halkan bemászott az ágyba. Julia felsóhajtott a mozgolódásra, és ösztönösen arccal Gabriel felé fordult. Ez az apró kis semmiség megolvasztotta a férfi szívét. Még álmában is felismerte és akarta őt. így magához húzta, a karjai közé, és adott neki egy jóéjt puszit. Mielőtt Gabriel elaludt, megköszönte Istennek, hogy már csak egy hét van a szemeszter végéig. Amikor másnap délután Selinsgrove-ba értek, azonnal Richard háza felé vették az irányt. Ahogy ráfordultak a kocsifelhajtóra, Julia tárcsázta az apját. - Jules! Isten hozott itthon! Milyen volt az utazás? - Rendben ment. Nagyon korán kellett indulnunk, de jó újra itt lenni. Tom nagyot sóhajtott a telefonba. - Szeretnék valamit megbeszélni veled, Jules. Már szóltam Richardnak, hogy nem tudok hozzátok csatlakozni. Deb kicsit ki volt akadva, amiért hanyagoltam az utóbbi időben, ezért azt mondtam neki, hogy ma vele és a gyerekekkel vacsorázom. Rachel javasolta, csatlakozz hozzájuk, hogy ne legyél otthon egyedül. - Ó. - Julia zavartan Gabriel felé nézett. - De Deb is nagyon örülne, ha velünk lennél. - Szó nem lehet róla! Tom ismét sóhajtott. - Akkor esetleg találkozhatnánk holnap a Kinfolks étteremben reggelire. Julia a körmeivel babrált, és azon gondolkozott, vajon miért mindig második vagy harmadik a sorban az apja életében. - Rendben. Megkérdezem Rachelt, hogy elvisz-e. Kilenc jó? Jól hangzik. Ó, és Jules, add át üdvözletemet Rachelnek és Aaronnak! És maradj távol Gabrieltől! Julia mérgében elvörösödött. - Szia, apa! Letette a telefont és Gabriel felé nézett. - Hallottad, ugye? - Igen. - A férfi a kezébe vette a lány kezét, és a hüvelykujjával masszírozni kezdte a tenyerét. Van pár percünk, még mielőtt bárki észreveszi, hogy itt vagyunk. Megkérdezhetem, Tom hogyan reagált, amikor elmondtad neki, hogy mi történt Simonnal? Erről még nem beszéltél. Julia lenézett az összekulcsolt kezeikre, és figyelte, ahogy Gabriel hozzáér. - Julianne? - Elnézést. Öö. azt mondta, hogy nem adja meg senkinek a számom.

Gabriel zord arcot vágott. - Megemlítetted a videót? - Nem, és nem is fogom. - O az apád, Julianne. Nem kéne tudnia arról, hogy mi zajlik, hogy meg tudjon védeni? Julia megvonta a vállát és kinézett az ablakon. - Mit tud csinálni? Az én szavam áll szemben az övével. Gabriel abbahagyta a masszírozást. - Ezt mondta az apád? - Nem egészen. - Komolyan veszi? - Simon megtévesztette, ahogy mindenkit megtéveszt. Apa azt hiszi, hogy ez csak egy félreértés. - Mi az ördögért gondolja, hogy félreértés? A lánya vagy, az ég szerelméért! - Apa nagyon kedvelte. És halvány gőze sincs, hogy kettőnk között mi történt. - Miért nem mondtad el neki? Julia kétségbeesett tekintettel fordult Gabriel felé. Mert nem akarom, hogy tudja. Egyébként sem hinne nekem, és nem veszíthetek el még egy szülőt. - Julia, az nem létezik, hogy apád azért kitagadna, mert szakítottál a barátoddal. - Egész életemben úgy nézett rám, hogy vajon az lesz-e belőlem, aki az anyám volt. Nem akarom, hogy így tekintsen rám. Nekem ő a családom. Gabriel lehunyta a szemét és az ülése fejtámlájának döntötte a - Ha ez a fiú olyanokra vett rá, amiket te nem akartál megtenni, vagy ha zaklatott és kihasznált, akkor el kell mondanod apádnak. Tudnia kell róla. Julia lassan kifújta a levegőt. - Már túl késő. A férfi kinyitotta a szemét, Juliára nézett és a tenyerei közé fogta az arcát. - Julia, figyelj rám! Egy nap el kell mondanod valakinek. A lány visszanyelte a könnyeit. - Tudom. - Szeretném, ha az a valaki én lennék. Julia bólintott, mint aki értette, viszont semmit nem ígért meg. Gabriel áthajolt és egy gyengéd csókot nyomott az ajkaira. - Gyere! Mindenki vár. Ahogy átléptek a küszöbön, Julia furcsán érezte magát. A bútorok úgy álltak, mint mindig. A dekoráció is ugyanaz volt, leszámítva a friss virágokat, amiket Grace egy hatalmas vázában szeretett az egyik kisasztalra tenni. Ám abban a pillanatban, ahogy a lány továbbsétált az előtérből, megállapította, hogy a ház üresnek, hidegnek, magányosnak tűnik, pedig tele volt emberrel. Grace volt a lelke a háznak, és most mindenki érezte a hiányát. Julia akaratlanul megborzongott, Gabriel pedig minden előjel nélkül a derekára tette a jobb kezét. Finom érintés, megnyugtató melegség, majd már nem is volt ott. Még csak nem is pillantottak egymásra. De azért ott volt a kellemes érzés, amit hagyott, és a lány elgondolkozott, hogy ez mit is jelenthet. - Julia! - Rachel szinte úgy futott ki a konyhából. - Annyira örülök, hogy itt vagy! A két barátnő megölelte egymást, majd Rachel megölelte Gabrielt is. Scott, Aaron és Richard felálltak a székükből, hogy üdvözöljék az újonnan érkezőket. Julia idegesen próbálta megtalálni a jó szavakat, hogy elmondhassa Richardnak, mennyire sajnálja, amiért nem volt ott a temetésen, de Rachel megszakította.

- Vegyétek le a kabátotokat! Csinálok Flirtiniket. Gabriel, szolgáld ki magad! A sör a hűtőben van. Julia motyogott valamit, amit Gabriel nem értett, és a két nő eltűnt a konyhában, hagyva, hogy a férfiak visszatérhessenek a focimeccshez. Remélem, Gabriel udvarias volt veled az úton - mondta Rachel, miközben különböző hozzávalókat öntött egy koktélshakerbe. - Az volt. Szerencsém, hogy elhozott a reptérről, különben stoppolnom kellett volna. Apa úgy döntött, hogy Debnél tölti az estét a gyerekekkel. Gyanítom, hogy én pedig itt fogom. - Julia forgatta a szemeit, mert még mindig csalódott volt, amiért az apja inkább a barátnőjét választotta, s nem őt. Rachel együttérzőn rámosolygott és odaadta neki a Flirtinit. - Szükséged van egy italra. És itt maradhatsz az egész hétvégére, ha szeretnél. Miért lennél otthon egyedül, amikor itt koktél ozhatsz velem? Julia kuncogott, és talán a kelleténél nagyobb hévvel kortyolgatta az italát, amíg mindent ki nem tárgyaltak. Mire a második kör Flirtinit itták és egyre csintalanabbak lettek, a meccs is véget ért, így a férfiak elszabadultak a nappali hatalmas, síkképernyős TV-je elől. Bár Grace annak idején a pincébe száműzte a szerinte csúnya kacatot, Richard azóta megkegyelmezett neki. A férfiak is csatlakoztak a lányokhoz a konyhában, körbeadták az apró falatkákat és a sörösüvegeket, és kéretlen tanácsokkal látták el Rachelt a szabadtartású biopulykájával kapcsolatban. Túl sokáig sütöd. Ki fog száradni, pont úgy, mint az Európai vakációban. - Scott Juliára kacsintott a húga háta mögött. - Scott, fejezd be, különben nyakon váglak! - Rachel kinyitotta a Vikingsütő ajtaját, meglocsolta a pulykát a saját zsírjával, és közben feszülten nézte a húshőmérőt. - Csodásán fest, kicsim. - Aaron egy csókot nyomott a barátnője arcára, majd kivette a kanalat a kezéből, mert tartott attól, hogy azzal fogja megölni az idegesítő bátyját. Scott volt Grace és Richard biológiai gyerekei közül az idősebb, öt évvel előbb született Rachelnél. Vicces volt, jókedvű és gyakran trágár. Százkilencven centijével három centivel volt magasabb Gabrielnél, és valamivel nehezebb is volt. Mint Rachel, a haját, a szemét és a nagy szívét ő is az apjától örökölte, leszámítva, ha a bátyjáról volt szó. - Jó téged újra látni, Julia. Rachel mondta, hogy jól teljesítesz az egyetemen. - Richard elindult, hogy leüljön mellé egy székre. A lány mosolygott. Richard klasszikusan jóképű férfi volt, világos hajjal, ami őszülni kezdett, és kedves szemekkel. Biológiaprofesszor volt a Susquehanna Egyetemen, az emberi anatómiára specializálódott, abban is kifejezetten az agy idegsejtjeire. Az intelligenciája és a vonzereje ellenére általában ő volt az utolsó, aki megszólalt, így a hallgatagságát jól kiegészítette Grace folyamatos csacsogása. Nélküle elveszettnek tűnt most. Julia érezte a magányát, és látta a szeme sarkában kiülő ráncokban. Vékonyabbnak és öregebbnek látszott. Nagyon örülök, hogy újra itt lehetek, Richard. Sajnálom, hogy nem tudtam itt lenni szeptemberben. - Bűnbánó tekintettel nézett a férfira, aki megpaskolta a kezét. - Az óráim jók. Szeretem őket. Julia nagyon próbált nem izegni-mozogni, főleg amikor érezte, hogy egy átható kék szempár szinte égeti. - Gabriel mondta, hogy a csoportjában vagy. - Ja, és hogy megy? - kérdezte Scott. - Értesz valamit abból, amit mond? Vagy tolmácsra van szükséged? Scott csak viccelt, Julia tudta, de észrevette, hogy Gabriel mégis összerándult. - Az a kedvenc órám - felelte kedvesen. - Emerson professzor óráit tartják az egyik legjobbnak az egyetemen. Tartott egy előadást októberben, amin több mint százan vettek részt. Még az egyetemi

újságba is bekerült a fényképe. Rachel felvonta a szemöldökét és a szemei összeszűkültek, ahogy Juliáról Gabrielre, majd újra a lányra villantak. Emerson professzor? Ez aztán izgató, Gabe! A nőid is így hívnak? Nagyon menő lehet a hálószobában. - Scott harsányan felnevetett. - Először is, Scott, nincsenek nőim. És nem, a különleges nő, akivel randevúzom, nem így hív. Gabriel hangja hűvös és barátságtalan volt, majd kiviharzott a konyhából. - Scott, megkértelek, hogy viselkedj. - Richard nem beszélt hangosan, de megrótta a fiát. - Apa, csak vicceltem! Olyan komolyan veszi magát, valakinek fel kell lazítania egy kicsit. És mindig nagy játékos volt. Akkor most mi a baj? Úgy hangzik, Gabrielnek barátnője van. Hadd legyen boldog! -Aaron hangja csendes és meglepően megértő volt. Richard arcára fájó kifejezés ült ki. Nézzetek magatokra, ez az ünnep a passzív-agresszív szarság nélkül is elég nehéz! - Rachel túlharsogott mindenkit, ahogy csípőre tett kézzel felállt és mogorván Scottra nézett. - Sajnálom apa a nyelvezetet. - Miért kell mindennek körülötte forognia? Amikor utoljára ellenőriztem, csak egy volt a négyből. - Scott már nem viccelt. - Mert próbálkozik. Amit rólad nem lehet elmondani. Most pedig gyere ide és szűrd le ezeket a rohadt krumplikat, hogy elkezdhesd összetörni! Aaron kiveszi a pulykát a sütőből, és Julia, kimennél, hogy behívd Gabrielt? Szeretném, ha átnézné a borospincét, hogy válasszon pár üveggel. - Azt én is meg tudom csinálni - méltatlankodott Richard. - Talán adnunk kéne neki pár percet. - Már megkapta. Egészen addig, amíg Scott hajlandó viselkedni. - Addig nézte a bátyját, amíg az bólintott. - Egyébként, apa, neked a pulykát kell felvágnod. Julia! Rachel az emelet felé biccentett a fejével, a lány bólintott és kislisszant a konyhából. Gyorsan felment a lépcsőn, át az előtéren, és megállt Gabriel régi hálószobájának félig nyitott ajtaja előtt. Halkan kopogott. - Gyere be! - A férfi hangja feszültnek tűnt. Gabriel szobája nem változott semmit a tizenhetedik születésnapja óta, leszámítva a leszedett régi zenekaros posztereit és a hiányos ruhájú nők képeit. Egy franciaágy állt a szoba közepén, hatalmas ablakok alatt, amik az erdőre néztek. Egy óriási antik szekrény volt a falnál, vele szemben a másik oldalon három könyvesszekrény és egy régi hangszóró. Szinte minden maszkulin, sötétkék színű, beleértve a szőnyeget is. Julia figyelte, ahogy Gabriel kipakolja a bőröndjét és módszeresen az ágyra rakja az összehajtogatott ruhákat. Amikor viszont meglátta őt, felegyenesedett és elmosolyodott. - Most már látod, hogy miért szeretek inkább hotelban aludni? - Sajnálom, Gabriel. Tennem kellett volna valamit. Vagy mondanom. - Azt kell tenned, amit én szoktam. Csak csöndben maradni és elfogadni. - Ledobta a kezéből, ami benne volt, és Julia mellett termett egy pillanat alatt. - Még jó, hogy megállapodtunk, hogy titokban tartjuk a kapcsolatunkat. Scott nem tart túl nagyra engem, és a jóhíredet rontaná, ha együtt emlegetnének velem. - Nem érdekel. Hadd rontsa! Gabriel mosolygott és megsimogatta a lány arcát. Engem viszont érdekel. Nagyon is érdekel. - Megköszörülte a torkát. - Ma este, miután már mindenki lefeküdt, szeretnélek elvinni sétálni. - Az jó lenne. - Legalább van valami, amit várhatok. - Gabriel melegen átölelelte a lányt. A nyelvével azonnal

felfedezte a száját, a kezét a fenekére tette és szégyenkezés nélkül megszorította. Julia egy percig hagyta, hadd feledkezzen meg arról, hogy Gabriel apjának a házában van, de aztán elhúzódott. - Nem szabad. Gabriel pillantása vaddá vált. De szükségem van rád! - Elkapta a lányt, és a hajába fúrta a kezét. - Szükségem van rád, Julianne. Most azonnal. Julia belsője megolvadt a férfi kétségbeesett szavaitól. Gabriel a nyaka ívére csúsztatta a száját, belefúrta az orrát a blúza nyílásába, hogy így tudja harapdálni a kulcscsontját. A lábával belökte a szobája ajtaját, és gyorsan kigombolt két gombot a lány felsőjén, majd széthúzta az anyagot, hogy kiszabadítsa a tökéletes bőrt a melltartója felett. Megszorította a feneke kerekségét, felemelte, az ajtóhoz nyomta, és a lábait maga köré fonta. Julia felszisszent a közelségtől, a közvetlen kapcsolattól. Gabriel végigfuttatta az ajkait a lány mellkasán, és megállt, hogy a nyelvét bedughassa a világos rózsaszín csipkemelltartó alá. Julia hátravetette a fejét, felnyögött és a kezével a férfi hajába szántott, tovább tüzelve ezzel Gabrielt. Aki erre úgy válaszolt, hogy hosszú ujjait végighúzta a félkosaras melltartó peremén, és hagyta, hogy az egyik keze óvatosan belecsússzon a kosarakba, míg a másikkal a lány jobb combjának hátulját tartotta. Julia szemei elkerekedtek, amikor Gabriel meleg tenyere körbeölelte a csupasz mellét, és a férfi rátapasztotta a száját a torka alján lévő bőrre, s finoman megszívta. Bármennyire is nehezére esett, eltolta a férfi kezét, és mozgolódni kezdett, hogy Gabriel kénytelen legyen lazítani a nyaka fogságán. Gabriel! Sajnálom. Nem tehetjük! - Gyorsan megigazította a melltartóját. Óvatosan izgettmozgott, de a férfi még mindig nem tette le. Mérgesen elvörösödött, és próbált nem belenézni Gabriel lángoló tekintetébe. - Tudom, hogy ideges vagy. És tényleg szeretnélek megnyugtatni, viszont mindannyian lent várnak. Rachel azt akarja, hogy válassz bort a vacsorához. Gabriel már másként nézett a lányra, és óvatosan letette. Julia gyorsan begombolta a blúzát és próbálta lesimítani a nadrágját. - Túl nagyra tartasz engem. Julia végigfutatta a hegyes orrú bokacsizmájának orrát a szőnyeg szegélyén. - Ezt nagyon kétlem. - Amit tettem, se helyes nem volt, se szép. Sajnálom. - Gabriel az ujjával megérintette a vörös foltot, ami ott virított, ahol megkóstolta a lányt, ezért összehúzta a blúzát és begombolta a legfelső gombot. Ettől úgy festett, mint egy amis. Julia sötét és zaklatott pillantást vetett rá. - Gabriel, még nem aludtad ki a tegnapot, és ez egy megerőltető ünnep. Tudom, hogy amit most tettél, semmit nem tükröz. Jobban érzed magad, ha hozzám érhetsz. És az igazat megvalva, én is. Ekkor már megint a padlót nézte. - Gyere ide! - súgta a férfi, és magához vonta a lányt. - Tudod, hogy nincs igazad, mert igenis tükröz. Persze, hogy jobban érzem magam, ha hozzád érhetek. De sajnálom, hogy így rád szálltam. Nem gondolkoztam. - Úgy tűnt, undorodik magától. - Nem bántottál. Gabriel a lány hajába mosolygott, aztán egy csókot nyomott a homlokára. - Igyekezni fogok, hogy méltó legyek hozzád. Ha nem lennél itt, már rég elmegyek. - Nem, nem mentél volna. Richardnak szüksége van rád. És sosem hagynád el, amikor kellesz neki. A férfi vonásait fájdalmas arckifejezése torzította el. Még egyszer megcsókolta Juliát, de inkább úgy, mint egy barát, én nem úgy, mint egy szerető, majd visszafordult a bőröndjéhez.

A lány kilopódzott a szobából, és megindult lefelé, azon gondolkozva, vajon hogyan fog zajlani a vacsora. Megállt a lépcsőfordulóban, hogy ellenőrizze a külsejét a tükörben, és nagyon remélte, hogy nem úgy fest, mint akinek volt egy lopott érzéki pillanata a professzorával.

Huszonötödik fejezet Rachel tervezte meg az ültetési rendet. Ő Grace helyére ült, az asztal végére, hogy közel legyen a konyhához, míg Richard az asztalfőn foglalt helyet. Scott és Aaron ült az egyik oldalon, Gabriel és Julia pedig a másikon. A lány érezte a férfi pillantását magán, de legnagyobb bánatára az mégsem tett semmilyen mozdulatot, hogy hozzáérjen az asztal alatt. Rachel a barátnője új amis külsejét bámulta, majd Gabrielre pillantott. O tudomást sem vett a húgáról, inkább a vászonszalvétára meredt. Mielőtt elkezdtek enni, Richard megkérte a családját, hogy fogják meg egymás kezét, hogy elmondhassa az asztali imát. Julia kezét mintha áramütés érte volna Gabriel érintésétől, ezért gyorsan visszahúzta. Rachel észrevette a mozdulatot, de nem szólt semmit, mert végül mégis csak odaadta a kezét a bátyjának. Uram, köszönjük ezt a napot és a sok ajándékot, amit adtál nekünk. Hálásak vagyunk az országunkért, az otthonunkért és az ételért. Hálás vagyok a gyönyörű családomért, azért, hogy együtt lehetünk, a feleségemért, életem szerelméért. Hat szempár azonnal kipattant. Ebből öt az asztalfőre bámult. Egy szürke szempár rögtön be is csukódott, és már el is takarta két kéz. Nyelvbotlás volt. A szavak automatikusan hagyták el Richard száját, hiszen korábban mindig ezeket szokta mondani családi összejövetelen az asztali imánál. Ám a hatás megrázó és váratlan volt. A férfi vállai remegni kezdtek. - Ó, uramisten! - motyogta Julia. Rachel egy pillanat alatt felugrott a székéből és átölelte az apja vállát, miközben próbálta visszanyelni a saját könnyeit. Aaron gyorsan befejezte Richard imáját, mintha semmi sem történt volna, és az Amennél mindenki elmorzsolt egy-két könnycseppet. Körbeadták a zöldségeket, a pulykát és Scott krumplipüréjét. Kivéve Gabrielt. O mozdulatlanul ült, az ökleit összeszorítva a teste mellett, és nézte, ahogy a fogadott apja sír. Az asztal alatt Julia tett egy próbát, és megérintette a férfi térdét. Majd amikor Gabriel nem feszült meg vagy lökte vissza a kezét, akkor ott tartotta. Sőt, végül még meg is fogta, majd megszorította a lányét. Julia érezte, ahogy Gabriel teste kezd elernyedni, mielőtt elengedték volna egymás kezét. A vacsora nagy részében viszont a férfi összekulcsolta a bal lábát a lány jobbjával, hogy fenntartsák egymás között a titkos kapcsolatot. Amíg a család a bolti sütőtökös pitét majszolta, Richard elmesélte Juliának, hogy januárban Philadelphiába költözik, hogy kutatóként megkezdje új munkáját a Temple Egyetem kórházának idegkutató központjában. - Eladtad a házat? Richard először Gabrielre nézett, majd vissza a lányra. Igen. Vettem egy lakást Rachel és Aaron otthonának közelében. Így a kutatásaimra tudok összpontosítani, és már nem kell többé tanítanom. Még nem állok készen a nyugdíjra, de szeretnék valami mást csinálni. Julia elszomorodott, amiért eladták a házat, de csak kedves szavakat mondott Richard tervére. Gabriel biztos ezért szeretne ma kimenni a gyümölcsösbe. - És, Gabriel, miért nem mesélsz nekünk a közeli olasz utadról? -Richard a fogadott fia irányába mosolygott.

Sok minden történt egyszerre. Rachel és Aaron Juliára pillantottak. A lány csak folytatta a pitéjét, mintha mi sem történt volna, és próbált úgy tenni, mint aki nem kövült meg. Gabriel a kezét kereste az asztal alatt, miközben összeszorította a fogait. A lány szinte hallotta, ahogy az állkapcsa kattant. - Olaszországba mész? Haver, bárcsak nekem is lenne egy ilyen kitömött alapítványom, hogy ezt megtehessem! Én is szívesen elmennék Olaszországba. - Scott Juliára kacsintott. Richard udvariasan, de válaszra várva nézett Gabrielre. Julia látta, hogy a férfi vonásain végigfut a düh, majd el is tűnik. - Meghívtak, hogy tartsak előadást a firenzei Uffizi Képtárban -közölte mereven. - Mikor mész? - érdeklődött Rachel. - December elején. - És meddig leszel ott? - kérdezte Aaron. - Egy hét, kettő vagy még több. A rendezőknek sok tervük van velem, és reméltem, hogy tudok majd kutatni a könyvemhez is. De ez sok mindentől függ. Gabriel megszorította Julia kezét az asztal alatt, de a lány nem viszonozta. Még mindig a pitéjére koncentrált, amit elmerengve rágott. Senki sem vette észre, hogy a szeme könnyes lett. Nem mert Gabriel felé pillantani. Vacsora után a konyha megtelt, mert mindenki segített mosogatni és pakolni. Gabriel ^próbált Juliával kettesben beszélgetni, de folyamatosan megszakította őket valaki. Végül feladta és csatlakozott Richardhoz a hátsó verandán, míg a többiek a nappali foteljaiban punnyadtak és gagyi nyolcvanas évekbeli zenéket hallgattak. Scott választotta ki őket. Amikor felállt, hogy a Soft Cell Tainted Love-jára táncoljon, Rachel és Julia kíméletlenül cikizték. Mivel Aaron se nem vonzódott a nyolcvanas évek zenéjéhez, se nem találta olyan viccesnek Scott meglehetősen eklektikus táncolását, ezért inkább udvariasan kortyolgatta a sörét. Amikor váltottak a Don ’t You (Forget About Me) számra, Julia tudta, hogy eljött az idő egy újabb italra. A konyhába sétált, és azon kapta magát, hogy Gabrielt és Richardot nézi, akik a télikabátjukban ültek a hátsó verandán két székben. - Szia, Julia! - Aaron lépett mögé, és kivett még egy sört a hűtőből. - Corona? - Köszi - vette el örömmel az üveget a lány. - Zöldcitrom? - Aaron egy tál citromgerezdre mutatott a konyhaasztalon. Miután Julia szemmel láthatón nagyon szenvedett azzal, hogy az üveg keskeny szájába beledugja a gyümölcsöt, megszánta. - Akarod, hogy én csináljam? - Kérlek. Aaron Corona-specialista volt. Belenyomta a zöldcitromot az üvegbe, a hüvelykujjával lezárta a nyílást, aztán fejre állította a sört, hogy a gerezd lemerüljön az üveg aljára. Amikor visszafordította, hagyta, hogy a nyomás csigalassúsággal kiszökjön, amit önelégült arckifejezéssel figyelt, majd odaadta a lánynak az üveget - Így kell ezt csinálni - mondta, és elvigyorodott. Julia gyorsan meghúzta az italt, és elmosolyodott. A fiatalembernek igaza volt. Finom lett. - Jó ember vagy, Aaron. - Még Juliát is meglepte, hogy ezt hangosan kimondta. Aaron elvörösödött, de viszonozta a mosolyt. - Hogy vagy? A lány megvonta a vállát - Jól. Az egyetem sok munkával jár, de szerintem jól megy. Éppen különböző doktori képzésekre jelentkezem a jövő évre. Remélem, valahová felvesznek. Aaron bólintott, és komoly, bár együttérző szemekkel nézte.

Rachel mesélte, hogy Simon hívott. Nem akarlak felidegesíteni, de mindketten nagyon aggódunk. Jól vagy? Julia pislogott, miközben próbálta felfogni, hogy mit hallott. Ezek szerint Gabriel beszélt Rachelnek a hívásról. Megijedtem. Olyan messze voltam tőle, de így is megtalált. Nem volt valami boldog a beszélgetésünktől. Aaron finoman megveregette a vállát. - Velünk vagy. A családunk tagja vagy, és összetartunk. Ha feltűnik, velem gyűlik meg a baja. Apám, de viszket a tenyerem egy verekedésre! Mi jobb mód van arra, hogy levezesd a frusztrációdat, mint hogy egy magad fajtát megleckéztess? - vigyorgott, majd egy nagyot kortyolt a söréből. Julia bólintott, de nem mosolygott. - Mi van az esküvővel? Rachel mondta, hogy választottatok időpontot, de amikor ma kérdeztem róla, gyorsan témát váltott. - Ne áruld el senkinek, de úgy tervezzük, hogy júliusban házasodunk össze. Legalábbis így volt, amíg Rachel nem látta, ahogy az apja összeomlik az ima alatt. Vacsora után félrevont, és kijelentette, nincs az az isten, hogy most hozza fel az esküvő témáját. Úgyhogy ott vagyunk, ahol korábban voltunk. Jegyesek, esküvői időpont nélkül. - Aaron kicsit lógatta a fejét, és a megtörölte a szemét az egyik kézfejével. Julia megsajnálta. - Szeret téged. Hozzád fog menni. Csak boldog családot és egy nagy, vidám esküvőt szeretne. Össze fog ez jönni. - És mi van a boldog Aaronnal? - mormolta egy pillanatra elsösétülő tekintettel a fiatalember. Felsóhajtott és megrázta a fejét. -Nem így értettem. Nagyon nem így értettem. De szeretem. Évek óta szeretem. Sosem akartam együtt élni. Már akkor el akartam venni, amikor befejeztük a középiskolát. De ő mindig várni akart. A várakozás megöl engem, Jules. - Sokan úgy gondolják, hogy a házasság csak egy darab papír. Rachel szerencsés, hogy te másként gondolod. Nem csak egy darab papír. Ki akarok állni elé, Isten és az összes barátunk elé, hogy elmondhassam a fogadalmam neki. Azt akarom, hogy az enyém legyen. Nem, mint a barátnőm, hanem mint a feleségem. Azt akarom, ami Richardnak és Grace-nek megvolt, de néha elgondolkozom, vajon meg fog-e ez történni valaha. Julia félénken átkarolta Aaron vállát, és adott neki egy féloldalas ölelést. - Meg fog történni. Ne add fel! Ha egyszer Richard kiszabadul ebből a házból és megveti a lábát az új életében, Rachel meg fogja érteni, hogy mindenkinek joga van újra a boldogsághoz. Mindenkinek fáj Grace nélkül itt lenni a házban. Annyira üres így nélküle! Aaron bólintott és lehúzta a söre maradékát. - Úgy tűnik, Scott lassú számot választott, Rachel pedig biztos táncolni akar. Ha megbocsátasz. Eltűnt a nappaliban, magára hagyva Juliát a tökéletes Coronájával és a tökéletlen gondolataival. Közben Richard és az idősebbik fia kint ültek a verandán és élvezték Gabriel ajándékait: a kubai szivarokat, amiket Kanadából csempészett, és Richard kedvenc scotchát, a The Glenrothest. - Grace ezeket be nem engedte volna a házba - tűnődött el Richard, miközben füstkarikákat fújt a novemberi égbolt koromsötét selymességébe. - Biztos vagyok benne, hogy most senki sem bánná. Richard szomorún a fiára mosolygott. De én igen. Miatta. Erről jut eszembe, köszönöm. Ezek talán a legjobbak, amiket valaha próbáltam. - Szívesen.

Összekoccintották a poharukat, egymásra emelték őket, majd a ház mögötti erdőt és a csillagos eget bámulták némán. - Julia nagyon csinos. Gyakran találkoztok? Gabriel könnyedén lerázta a hamut a szivarjáról a kettejük között lévő hamutartóba. - A csoportomban van. - Hogy felnőtt! Sokkal magabiztosabbnak tűnik. - Richard elmélyülve beleszívott a szivarjába. Az egyetem biztos jót tesz neki. Gabriel megvonta a vállát. - Grace szerette. - Richard figyelte, hogy a fia arcára semmilyen reakció nem ül ki. - Most, hogy költözöm, a családnak beszélnie kéne a bútorokról és a többi dologról. Tudom, hogy nem lesz kellemes, de szerintem jobb lenne túlesni rajta most, mint megvárni a karácsonyt. Karácsonyra hazajössz, ugye? - Igen, de azt még nem tudom, hogy mikor. És ami a bútorokat illeti, minden lehet Rachelé és Scotté. Richard összeszorította a száját. - Te is a család tagja vagy. Nincs semmi, amit szeretnél? Mi van a szekrénnyel, amit Grace a nagyanyjától örökölt? Mindig a te szobádban volt. Azt sem akarod? Gabriel egy ideig az apja arcát vizsgálta. - Azt hittem, elviszed Grace összes dolgát magaddal. - Az lehetetlen. Vannak dolgok, amiktől nem tudok megválni. De ami a többit illeti. - Richard felsóhajtott. - Az igazság az, hogy nekem ez a legfontosabb. - Felemelte a kezét és a jegygyűrűjére mutatott. Gabrielt meglepte, hogy Richard még mindig viseli, de a meglepődése csak egy pillanatig tartott. Valami azt súgta, hogy az apja élete végéig hordani fogja. Grace azt akarta, hogy az ékszereit osszuk el. Rachel tegnap átnézte. Van pár dolog, ami a szekrényen van és a tiéd. - És mi van Rachellel? - O boldog azzal, amit Grace neki szánt, és Scott-tal is ez a helyzet. Szeretnének Juliának is adni valamit, ha nincs ellenedre. Gabriel megdörzsölte a szemét. - Nem, egyáltalán nincs. Mire gondoltak? Grace-nek volt két igazgyöngy nyaklánca. Az egyiket én adtam neki, a másik pedig vagy a szüleitől van, vagy akkor vette magának, amikor iskolába járt. Nem tudom pontosan. Azt szeretné Rachel Juliának adni. - Rendben. - Jó. De mielőtt elmész, mindenképpen beszélj Rachellel a többiről! Biztos magaddal szeretnéd őket vinni. Gabriel kényelmetlenül bólintott, miközben a szivarjára koncentrált. - Grace szeretett téged. Nem hitt a kedvencekben, emlékszel. De te. különleges voltál. Hitt abban, hogy Isten küldött hozzá. Csak annyit akart, hogy boldog légy. Gabriel bólintott. - Tudom. Valójában azt akarta, hogy találj magadnak egy kedves lányt, állapodj meg és legyenek gyerekeid, és utána legyél boldog -mosolygott Richard. - Ez nem fog bekövetkezni, Richard. - Ezt nem tudhatod. - Richard gyengéden kinyúlt és megfogta a fia alkarját. - Grace soha nem adta fel. Te se add fel! Ha valamit tudok Grace-ről, az az, hogy még mindig szeret téged, és kétség sem fér

hozzá, hogy még mindig gyújt érted gyertyát és imádkozik. Csak már egy kicsit közelebb van a forráshoz. Egy pillanatra találkozott a tekintetük. Egy pillanatra mind a kék, mind a szürke szempár könnyes lett. Imádkozz értem, Grace! Hogyan fogok nélküled tovább élni? -gondolta Richard. A két férfi füstkarikákat fújt a verandán, csendben belemerültek a scotch élvezetébe és az emlékeikbe. De nem szólaltak meg többet. Amikor mindenki úgy döntött, hogy eljött az alvás ideje, úgy mentek fel kettesével a lépcsőn, mint Noé bárkájába a párok. Gabriel finoman visszatartotta Juliát, hogy ők legyenek az utolsók a sorban. Amikor mindenki eltűnt a szobájában, vággyal teli tekintettel nézett le a lány arcába. Julia hirtelen ideges lett, és nagyon lekötötte a lába bámulása. A férfi odanyúlt egy kézzel, és kigombolta Julia blúzának legfelső gombját, majd végigsimított a nyakán. - Sajnálom ezt - Megérintette a nyomot, amit korábban hagyott rajta. A lány még mindig nem nézett fel. Julianne, nézz rám! - Felemelte egy ujjal a lány állát, és egy aggodalmas szempárral találta szemben magát. - Nem akartalak megjelölni. Tudom, nem tartozol hozzám, de ha az enyém lennél, akkor is jobb módot keresnék arra, hogy ezt megmutassam a világnak, mint azt, hogy a gyönyörű bőrödet pirossá vagy lilává tegyem. Julia szemét elfutotta a könny. Persze, hogy a férfié volt. Azóta az volt, amikor megfogta a kezét, ő pedig követte az erdőbe. Maradj itt egy pillanatra! - A férfi eltűnt a szobájában, majd egy ismerős sötétzöld kasmírpulóverrel jött vissza. - Ez neked van. Julia elfogadta, de nem értette, hogy miért kapta. - Aggódtam, hogy nem lesz elég meleg. Arra gondoltam, hogy talán ezt felvehetnéd az erdőbe. - Köszönöm. De neked nem fog kelleni? Gabriel mosolygott, mint aki várta a kérdést. Van másik. És jól esik a gondolat, hogy valamim ilyen közel van hozzád. Ha rajtam múlna, ebben lennél egész hétvégén. -Kihúzta a vállát és egy lépéssel közelebb lépett. - Talán ez emberibb módja a megjelölésednek. A férfi szemei még az előtér homályában is világítottak. Még egy lépést tett, mintha meg akarta volna ölelni Juliát, amikor Scott kislattyogott a szobájából, felső nélkül, csak egy alsónadrágban, amit mosolygó arcocskák díszítettek. Az öccse megjelenésére, megelőzve, hogy bármit is tudjon mondani, Gabriel gyorsan kinyújtotta a kezét. - Jó éjszakát, Julia! - köszönt határozottan, és megrázta a lány kezét. Scott hangosan felhorkant és megvakarta a fenekét, miközben a fürdőszoba felé sétált. Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, Gabriel átölelte Juliát, és határozottan megcsókolta. - Egy óra múlva jövök érted. Öltözz melegen és vegyél fel valami kényelmes cipőt! - Lenézett a magas sarkú csizmákra. Nem szívesen mondott adieu-t nekik, de muszáj volt. - Jó éjt, én. - Hirtelen elhallgatott, majd eltűnt a szobájában, magára hagyva Juliát. A lány eltöprengett, vajon mit nem mondott ki Gabriel. Aztán azon gondolkozott, el kell-e mondania neki, hogy az övé. A szobájába ment, melegebb ruhákra váltott, és beburkolózott Gabriel illatába, ami a kényelmes kasmírpulóverből áradt, és úgy ölelte át, mint egy szerető karjai.

Huszonhatodik fejezet Amikor a házra sötétség telepedett, és úgy tűnt, mindenki alszik, Gabriel és Julia a konyhában álltak és egymást nézték. - Nem vagyok biztos abban, hogy elég melegen öltöztél. Hűvös van odakint - mutatott a férfi a lány kabátjára. - Nem annyira, mint Torontóban - nevetett Julia. - Nem foglak sokáig kint tartani. Nézd, mit találtam! - Gabriel egy hosszú, széles fekete-fehér csíkos sálat tartott a kezében. Körbetekerte vele a lány nyakát, és szakszerűen megkötötte elöl. -Ez még az Oxfordról van. Julia mosolygott. - Illik hozzád. Találtam valami mást is. - Gabriel egy takarót emelt fel, ami furcsán ismerősnek tűnt. Julia az egyik kezével végigsimított a szélén. - Ez az lenne? - Szerintem igen. De nem lesz elég meleg, úgyhogy hoztam még kettőt. - Kézen fogta Juliát, és a verandára vezette. Most hidegebb és sötétebb volt, de valahogy úgy tűnt, mintha nem is telt volna el azóta semennyi idő, amikor annak idején a lány megfogta Gabriel kezét és követte az erdőbe. Nagyot lélegzett az emlékre, és miközben átvágtak az udvaron a koromsötétben, érezte, ahogy a szíve kevesen verni kezd. Gabriel megszorította a kezét. - Mi a baj? - Semmi. - Ideges vagy. Érzem. Mondd el! - Elengedte Julia kezét, átölelte és szorosan magához húzta. Válaszul a lány átkarolta a derekát. - Amikor legutoljára ebben az erdőben voltam, elvesztem. Meg kell ígérned, hogy nem hagysz magamra. - Julianne, nem foglak magadra hagyni. Nem is hiszed, hogy milyen fontos vagy nekem. Még elképzelni sem tudom, milyen lenne téged elveszíteni - Gabriel hangja is megváltozott. Halk és feszült lett. A szavai meglepték a lányt. - Ha valamiért különválnánk, azt akarom, hogy várj meg. Meg foglak találni, ígérem. - Gabriel elővette a zseblámpát, ami jó erősen megvilágította előttük a kitaposott utat, ami egyszer csak elveszett a fák között. Az erdő kísérteties volt éjszaka. A burjánzó örökzöldek és a csupasz fák, amik a tavaszra vártak. Julia még szorosabban belekapaszkodott Gabriel derekába, mert tartott attól, hogy megbotlik egy kiálló gyökérben vagy valami másban, és elhasal. Amikor a gyümölcsös határára értek, a férfi megállt. Kisebbnek tűnt a hely, mint arra Julia emlékezett. A füves rész ugyanolyan volt, akárcsak a kő meg az almafák, de nem volt olyan nagy és karakteres, mint az emlékezetében. És szomorúbb volt, mert úgy festett, mint amiről megfeledkeztek. Gabriel arra a helyre vezette a lányt, ami pár éve az övék volt, és gondosan leterítette a régi takarót. - Ki vette meg Richard házát? - kérdezte Julia. - Miért akarod tudni? - Egyszerűen kíváncsi vagyok, hogy kié lesz. Mondd, hogy nem Mrs, Roberts! Mindig fájt rá a foga. Gabriel maga mellé húzta a lányt a földre és mindkettejüket betekerte egy takaróba. Julia a férfi oldalához simult, aki erre átkarolta.

- Én vettem meg. - Komolyan? Miért? - Nem hagyhattam, hogy Mrs. Roberts lakjon itt és kivágja az összes fát. - Akkor a gyümölcsös miatt vetted meg? - Nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy valaki másé lesz, aki esetleg még le is bontja. Hogy soha többé nem tudok ide visszajönni. - És mit fogsz vele csinálni? Gabriel megvonta a vállát. - Az ingatlanosom ki fogja adni. Szeretném nyaralónak megtartani. Nem tudom. Egyszerűen nem hagyhattam, hogy Richard egy idegennek adja el. - Nagyon nagylelkű volt tőled. - A pénz semmit nem jelent. Soha nem fogom tudni neki visszafizetni, amit értem tett. Julia megcsókolta Gabriel arcát. A férfi rámosolygott. - Kényelemben vagy? - Igen. - Elég meleg van? A lány kuncogott. - Kellő forróságot termelsz, úgyhogy igen. - Túl messze vagy. Még a holdfényben is látta Julia, ahogy Gabriel szemei elsötétülnek. Közelebb nyomakodott, és finoman megremegett, amikor a férfi oldalról az ölébe vonta. - Így jobb - súgta, és annyira húzta fel a lány kabátját, hogy megérinthesse meztelen derekát. - Kérdezhetek valamit? - tudakolta Julia eltöprengve. - Persze. - Miért nem Clarknak hívnak? Gabriel felsóhajtott. - Anyámat hívták Emersonnak. Úgy gondoltam, ha megváltoztatom, akkor megtagadom őt. És nem vagyok Clark. Nem igazán. Néhány percig csendben voltak, mindketten igyekeztek megbirkózni az emlékekkel és a valósággal. Nem úgy tűnt, hogy Gabrielnek nagyon akarózna belefogni a beszélgetésbe, úgyhogy Julia vette át a kezdeményezést. Abban a pillanatban odavoltam érted, amikor először megláttam a fényképed. Annyira meg voltam lepődve aznap este, amikor találkoztunk, amiért észrevettél és azt akartad, hogy tartsak veled. Gabriel az ajkaival súrolta a lányét, de csak egy pillanatra, hogy meglegyezze a lángokat, amik a felszín alatt lobogtak. - Megjelentél a sötétségemben. Egyszer megkérdezted, hogy miért nem feküdtem le veled akkor éjjel. Ma már pontosan tudom. Beszívtam a jóságodat, és ez kielégítette a vágyaimat. Julia elpillantott volna zavarában, de a férfi esdeklő tekintete ott tartotta, és így belemerült a mély szempárba. - Semmire nem emlékszem, csak arra, hogy azt gondoltam, milyen gyönyörű vagy. A hajad, az arcod, a szád. Szonetteket lehetne írni a szádról, Julianne. Attól kezdve égetett a vágy, hogy megcsókoljalak, amikor megláttalak. Julia összepréselte a mellkasukat, átkulcsolta a férfi nyakát, ezzel sürgetve annak az ajkát. Lassan, de átérzéssel csókolta meg, beharapta Gabriel alsó ajkát a fogaival, és a nyelvével felfedezte a száját. Gabriel a lány hátára tette a nagy kezeit, szinte megemelte. Erre Julia megmozdította a lábait, hogy a férfi ölébe ülhessen. Gabriel a lány szájába mordult a hirtelen és heves érintkezésüktől, és még

szorosabban fogta. A bőrét simogatta, egészen a csipkés melltartója pántjáig felcsúsztatta az ujjait, majd újra le, a farmerja övéig. Ingerelte és kényeztette Julia bőrét. Annyira fimon, annyira puha volt. Gabriel bánta, hogy nem láthatta a holdfényben. Bánta, hogy nem láthatta egészen őt. A férfi megszakította a csókot, amikor érezte, hogy a lány megremeg. - Minden rendben, szerelmem? Julia meglepődött a szokatlan becézésen, majd lassan mosoly terült szét az arcán. - Több mint rendben. Én. - Megállt és megrázta a fejét. - Mi az? - Nagyon heves vagy. Gabriel önfeledten hátravetette a fejét és nevetett. A mellkasa zihált a vicces megjegyzéstől, és Julia is azon kapta magát, hogy szinte ő is nevet. Ha nem arra gondolt volna, hogy a férfi rajta mulat. Gabriel felemelte a hüvelykujját, hogy kiszabadítsa a fogak fogságából a lány alsó ajkát. Ha azt hiszed, hogy a tetteim hevesek, akkor még szerencse, hogy nem tudod, éppen mire gondolok. Megmozdult a lány alatt, és ha Julia eddig nem vette volna észre, most észrevette. Ahol a testük összeért, ott keménység és forróság volt, valami sejtelmet és kielégülést ígérő érzés. Elpirult, hogy Gabriel teste miként reagált rá, de nem szakította meg a szemkontaktust. - Mondd el! - Szeretnék veled szeretkezni, mert fontos vagy nekem. Szeretném imádni a meztelen testedet a sajátommal, és szeretném megismerni a titkaidat. Örömöt szeretnék szerezni neked, nemcsak percekre, hanem órákra, sőt napokra. Szeretném látni, ahogy a hátad ívbe feszül az eksztázistól, és akarom látni a szemedet, ahogy élvezel. - Sóhajtott és megrázta a fejét, a tekintete forró volt, de eltökélt. - De nem itt. Túl hideg van, ráadásul ez az első alkalmad lenne, és még előtte van mit megbeszélnünk. - Gyengéden megcsókolta Julia homlokát, ám aggódott, hogy a lány esetleg visszautasításként értelmezi a szavait. - Szeretném, ha biztonságban és kényelemben éreznéd magad. Minden egyes részedet szeretném megcsodálni. És ehhez idő kell. És. én több komfortra van szükség, mint amit ez a rét adhat. - Csábítón Juliára mosolygott, és felvonta az egyik szemöldökét. - De, természetesen, amit én akarok, az nem annyira mérvadó. Itt az a lényeges, hogy te mit szeretnél. - Szerintem az érzéseim meglehetősen egyértelműek. - Azok? - A férfi hangja bizonytalannak tűnt. Julia Gabriel felé hajolt, hogy megcsókolja, de inkább az állát fogta meg. - Nem lennék itt veled a hidegben, ha nem akarnálak. - Ezt jó hallani. - Gabriel Emerson, akarlak - suttogta a lány. - Igazából, én. -Durván beharapta az ajkát, hogy ne mondja ki a kilencbetűs szót. - Kimondhatod - súgta a férfi. - Nem lesz semmi baj. Mondd, amit érzel! - Én, én azt akarom, hogy te legyél az első. A tiéd vagyok, Gabriel. Ha akarsz engem. - Semmit sem akarok jobban. Most már Gabriel csókolta. A csók ígérettel és elszántsággal volt fűtve. A hevessége fellobbantotta Julia belsőjét, kavarva és hergelve a vágyát. Gabriel akarta őt. Ez mindig benne volt a csókjában, de a vágy és a vonzalom közötti vékony határvonal könnyen elmosódhat. Juliát többé már nem érdekelte ez a vonal, ott már csak kettejük testének súrlódása és az ajkaik összetapadása volt, miközben a kezükkel felfedezték egymást. A gyümölcsösben, ami maga a Paradicsom volt, ott volt ez a két majdnem szerető, és rajtuk kívül semmi és senki más. Ahogy a csókjaik egyre szenvedélyesebbek lettek, Gabriel úgy dőlt szépen lassan hátra a takaróra, húzva magával Juliát, míg végül ő már feküdt, a lány pedig mellette térdelt. Julia mellkasa az övének

préselődött, és a csípőjük kellemesen dörzsölődött egymáshoz. A lány Gabriel fölé tornyosult, és minden gátlás nélkül hozzányomta a puhaságát és a kerekded íveit a testéhez. Olyan érzés volt ez, amit eddig még sosem tapasztalt. A férfi engedte, hogy a lány folytassa, de csak egy vagy két pillanatig. Aztán szétválasztotta az ajkaikat, hüvelykujjával simogatni kezdte a lány arcát, finoman előre-hátra, a tekintete pedig valósággal izzott. - Éget a vágy érted, Julianne, de ez nem szimpla fizikai vágy. Sóvárgok utánad, mindened után. Nagyot sóhajtott és megrázta a fejét. - Utálom, hogy ezt kell tennem, de vannak dolgok, amiket muszáj megbeszélnünk. Julia sóhaja hasonlóra sikerült. - Mint például? - Mint az utam Olaszországba. Neked kellett volna elmondanom először. A lány lassan felült. - A professzorok munkája utazással is jár, ezt én is tudom -jegyezte meg, és közben inkább a takarót nézte. Gabriel is felült. - Julianne. - Egy ujjal megemelte a lány állát. - Ne rejtsd el előlem! Mondd el, amit gondolsz! Julia összekulcsolta a kezeit. - Tudom, hogy semmi jogom. követelőzőnek lenni, de rosszul esik, hogy Richard előbb tudott az utadról, mint én. Minden jogod megvan, hogy követelőző legyél. A barátod vagyok. Neked kellett volna elmondanom elsőként. - A barátom vagy? - kérdezte suttogva a lány. - Több annál. A szeretőd vagyok. Gabriel szavai és a hangja, a halk és érzéki hangja borzongás váltott ki, ami felfutott végig Julia gerincének vonalán. - Úgy is, hogy nem fekszünk le egymással? - A szeretők között különböző módon lehet bensőséges viszony. De tudnod kell, hogy minden intimitásra vágyom veled, és csak veled. Úgy hogy a barát nem megfelelő szó erre. Nagyon sajnálom, hogy megbántottalak. Az utazásom akkor került szóba, amikor Richarddal a házról beszélgettünk, mert befolyásolta a megállapodásunkat. Hónapokkal ezelőtt kaptam meghívást az Uffizitől, sokkal előbb, mint hogy te Torontóba jöttél. Fel akartam már hozni, de halogattam, amíg mi. teljesen egymásra hangolódunk. Julia érdeklődve nézett rá. - Azt akartam, hogy a karácsonyi ajándékod legyen az út Firenzébe. Persze, hogy nem akartam egyedül menni. A gondolat, hogy itt hagyjalak, hogy nem lehetek veled. - A hangja rekedtes lett. Féltem, hogy visszautasítanád, mert azt gondolod, hogy ez csupán egy eszköz a csábításra. A lány összeráncolta a homlokát. - Tényleg azt akarod, hogy veled menjek? - Inkább nem megyek, ha nem jössz velem. Julia szélesen elmosolyodott és megcsókolt a férfit. - Akkor köszönöm a meghívást. Elfogadom. Gabriel megkönnyebbülten elmosolyodott, és a lány hajába temette az arcát. - Azok után, ami a ruhákkal történt, biztos voltam benne, hogy nemet mondasz. Külön szobákat foglalok, ha azt szeretnéd. És a jegyed is bármikor módosítható lesz, hogy ha úgy döntesz. Gabriel, igent mondtam. Teljes szívemből, mert nincs senki, akivel szívesebben mennék Firenzébe, mint te, és hadd legyen közös a szobánk. - Szégyenlősen a férfira nézett. - A szemeszternek

addigra vége lesz. És nem szegnénk meg a szabályokat, ha . ha úgy döntenél, hogy szeretnél magadévá tenni. Gabriel félbeszakította egy perzselő csókkal. - Biztos vagy benne? Biztos vagy abban, hogy azt szeretnéd, hogy én legyek az első? Julia komolyan nézett. - Mindig te voltál, Gabriel. Soha nem akartam senki mást. Te vagy az a férfi, akire vártam. A lány gyengéden megcsókolta Gabrielt, s közben hatalmába kerítette a vágy. Pillanatokon belül a férfin feküdt, a testük összepréselődött. Olyan közel volt Gabrielhez, ahhoz, hogy bármi megtörténjen. Soha nem akart még közelebb kerülni, még a múzeumi randavújukon sem. A férfi elhúzódott, zihálva, ajkaival a lány nyakán araszolt. Óvatosan próbálta elkerülni a korábbi jelet, amit Julián hagyott, majd a hajába csókolt. A lány felnyögött és az ujjai köré fonta Gabriel haját. - Ez túl veszélyes, szerelmem. Nem tudlak úgy csókolni, ahogy szeretnélek, mert nem fogok tudni leállni. A tiltakozása ellenére le-föl simogatta a lány fenekének kerekségét, egészen föl a csípőjéig, majd jó szorosan magához vonta. Julia próbálta megcsókolni, de Gabriel a tenyerei közé fogta az arcát, és finoman megsimogatta. - Ha ezt túl sokáig csináljuk, akkor már itt az enyém leszel -súgta. - Jobbat érdemelsz. Mindent megérdemelsz, és én meg is fogom adni neked. Julia lehajtotta a fejét a két tenyér között. - Tekintettel a döntésedre, vannak még dolgok, amiket meg kell beszélnünk. - Gabriel hangja nem volt többé játékos és fülledt. Megköszörülte a torkát és vett pár időhúzó lélegzetet. - Ha úgy határozol, hogy tablettát szedsz, vagy már egyébként is használsz, akkor rendben. De el kell mondanom, hogy a védekezés szükségtelen. - Nem értem. - Nem lehet gyerekem, Julianne. A lány rápislogott. Te viszont mindig is szerettél volna gyerekeket? Talán már korábban szóba kellett volna hoznom. - A férfi idegesen mocorogni kezdett. Julia csendben volt, amíg felfogta, amit hallott. - Nem egy boldog családból jövök. Volt, amikor arra gondoltam, hogy jó lenne egy férj és egy kisbaba. De igazából soha nem hittem, hogy valami ilyesmi jól működhetne nekem. - Miért? A lány megvonta a vállát és elnézett. - Nem bíztam abban, hogy találhatok valakit, aki szeretni tudna. Nem vagyok kifejezetten szexi. Szégyenlős vagyok. És gyenge. Ó, Julia! - Gabriel átölelte, és megcsókolta az arcát. - Tévedsz. Elképesztőn szexi vagy. És messze vagy a gyengétől. A lány végighúzta az ujjait a férfi bőrdzsekijének hajtókáján. - Sajnálom, hogy nem lehet gyereked. Nagyon sok párnak vannak gondjai a megtermékenyítéssel. Gabriel megfeszült. - Az ő helyzetük teljesen más. - Az ő terméketlenségük természetes. Julia látta, ahogy a férfi szemei összeszűkülnek, miközben őt nézi aggódó arckifejezéssel. A lány felemelte az egyik kezét, és megérintette Gabriel arcát. - Nagyon csalódott voltál, amikor kiderült? A férfi megfogta a lány csuklóját, és levette az arcáról a kezét. - Megkönnyebbültem, Julianne. És nem kellett kiderítenem.

- Akkor hogyan. - Úgy döntöttem, hogy sterilizáltatom magam, amikor kijöttem az elvonóról. Julia nagyot nyelt. - Ó, Gabriel, miért? Mert egy magamfajta ne nemzzen utódot. Meséltem neked apámról. Meséltem arról, hogy milyen voltam, amikor drogoztam. Arra gondoltam, felelőtlenség lenne nyitva tartani annak a lehetőségét, hogy egyszer szülő legyen belőlem. Úgyhogy gondoskodtam róla, és nem fogom visszaváltoztatni. Úgy döntöttem, hogy nekem nem lesz gyerekem. Soha. - Átható tekintetét a lány felé fordította. - Veled viszont nem számoltam. És most szinte bánom a döntésemet. De komolyan, Julianne, jobb ez így. Higgy nekem! - A teste hirtelen megfeszült, mintha támadásra vértezné fel magát. - Ezt tudva talán úgy döntesz, hogy nem is akarsz velem kezdeni. Gabriel, kérlek! Csak adj egy percet! - Julia leült a férfi mellé, és próbálta feldolgozni a hallottakat. Gabriel is hasonlóképpen tett, majd kihúzott egy takarót, és teljesen betakargatta vele a lányt. Közben Julia ráébredt, hogy csak a fél igazságot tudta meg, mert az igazi titok az az esemény vagy események lehettek, amik ehhez az elkeseredettséghez vezettek. Azok pedig jóval többről kellett, hogy szóljanak, mint a férfi gyerekkora vagy droghasználata. Számit ez? Létezik olyan titok, ami megmérgezné a Gábriel iránt érzett szerelmemet? Olyan mozdulatlan volt a férfi a holdfényben, mint egy szobor, miközben a lány válaszára várt. A percek múlása óráknak tűnt. Szeretem. Semmi nem tudja ezt megmérgezni. Semmi. - Annyira sajnálom, Gabriel! - Julia átölelte a férfi nyakát. - De még mindig akarlak. Azt hiszem, el fog jönni az idő, amikor erre a beszélgetésre vissza kell majd térnünk, de most elfogadom azt, amit mondtál. Gabriel először el volt képedve a reakciótól. Majd lenyűgözte Julia csendes elfogadása. Nehezére esett megtalálni a helyes szavakat. - Julia, el kell neked mondanom, hogy ki vagyok. Hogy mi vagyok. - Hirtelen sürgető lett. Meghallgatom, bármit is fogsz mondani, de még mindig akarlak. Mindig téged akartalak, Gabriel. A férfi a kezei közé fogta a lány arcát, és finoman megcsókolta, mintha a lelke azért könyörögne, hogy az övéhez kapcsolódhasson. - Mindig te voltál, Julianne. Csak te. Gabriel továbbra is fogta Juliát, és magába szívta a belőle áradó vigasztalást. Hirtelen megvilágosodott számára a jövő. Volt reménye. Hitt abban, hogy amikor a lány már mindent tudni fog, talán - de csak talán - akkor is ránéz azokkal a hatalmas barna szemekkel, és még mindig akarja. Szereted. A hang újra a semmiből bukkant elő, de ezúttal Gabriel felismerte. És ő csendesen hálát adott a hangnak. - Nagyon messze jársz, szerelmem. - Julia mosolygott, miközben a férfi új kifejezését használta. Gabriel puhán megcsókolta. Pont ott vagyok, ahol lenni akarok. Talán nem ez az éjszaka a legalkalmasabb arra, hogy megosszuk egymással a titkainkat. De nem vihetlek el úgy Olaszországba, hogy nem mondtam el neked mindent. És szeretném, ha te is elmesélnél mindent. - Nagyon komoly arckifejezéssel nézett a lány szemébe. - Nem kérhetem, hogy vetkőzz le előttem fizikailag, ha nem vetkőzöl le lelkileg. És én ugyanezt szeretném veled megtenni. Remélem, megérted. - A tekintetével próbálta kifejezni az érzéseit, hogy az, amit a lány jelentett neki, csak még inkább szükségessé teszi ezt a lépést. Julia lassan bólintott, jelezve a beleegyezését. A férfi összeszorította az ajkait. Julia sóhajtott és

Gabriel mellkasára fektette az arcát, s közben a férfi egyenletes, elégedett szívdobbanásait hallgatta. Az idő repült vagy mozdulatlanul állt. A két majdnem szerető a sötét novemberi éjszaka alatt összefonódott, minden világításuk csak a csillagok és a hold fénye volt. Másnap reggel Julia korán ébredt és végigsétált a folyosón, hogy elmenjen zuhanyozni. Felöltözött, összecsomagolta a bőröndjét, és nyolc órakor kopogott Gabriel ajtaján. De nem érkezett válasz. Az ajtónak nyomta a fülét és hallgatózott. Nem volt semmi mozgás. Semmi hang. Végighúzta a gurulós bőröndöt a folyosón és levitte a lépcsőn. Ahogy belépett a nappaliba, meglátta Richardot és Rachelt, akik a szófán ültek. Rachel sírt, az apja pedig próbálta megnyugtatni. Juliára kapták a tekintetüket, amikor véletlenül elejtette a csomagját. Nem győzött bocsánatot kérni. - Semmi baj, Julia - üdvözölte Richard. - Hogy aludtál? - Nagyon jól. Rachel, jól vagy? A barátnője a szemét törölgette. - Jól vagyok. - Miért nem beszélgettek ti ketten, amíg én csinálok valami reggelit? Rachel szereti az áfonyás palacsintát, Julia. És te? - Ezzel Richard felállt és a konyha irányába mutatott. - Köszönöm, de apa megkért, hogy reggelizzünk együtt kilenckor a Kinfolksban. - Elviszlek, csak először hadd dobjak össze egy palacsintát. Richard eltűnt, Julia pedig leült Rachel mellé, és átölelte a vállát. - Mi történt? - Veszekedtünk Aaronnal. Rosszkedvű volt ma reggel, és megkérdeztem, mi a baja. Az esküvőről kezdett beszélni, hogy vajon egyszer rászánom-e magam, hogy kitűzzek egy időpontot. Amikor azt mondtam, hogy várni szeretnék, tudni akarta, hogy meddig. -Rachel idegességében felemelte a kezeit. Azt feleltem neki, amit korábban is, hogy nem tudom. Aztán megkérdezte, akarom-e, hogy elengedjen az eljegyzésünkből. Julia meglepetésében nagy levegőt vett. - Mi sosem veszekszünk. De annyira ideges volt, hogy rám sem tudott nézni. A beszélgetésünk közepén egyszerűen kisétált az ajtón és elhajtott. Fogalmam sincs, hová ment, vagy hogy egyáltalán vissza fog-e jönni - zokogott Rachel. Julia szorosan átölelte a barátnőjét. - Persze, hogy visszajön. Biztosan magára volt mérges, amiért vitatkozott veled, és elment, hogy levezesse a dühét. - Apa meghallott minket. Ezért aztán tudni akarta, hogy miért halogatom az esküvőt. - Egy kézzel törölgette a könnyeit. - Azt mondta, Aaronnak van igaza, hogy nem függeszthetem fel az életemet. Azt mondta, anyu is mérges lenne, ha tudná, hogy miatta halasztom a dolgokat. - Rachel arca eltorzult, ahogy még több könny gyűlt a szemében. - Apukádnak igaza van. Mindketten megérdemlitek a boldogságot. Aaron annyira szeret téged! Csak szeretne megházasodni. Tart attól, hogy megfutamodsz. - Nem futamodok meg. Világ életemben őt szerettem. - Akkor mondd el neki! O elvitt téged egy szigetre, hogy a temetés után újra egymásra találjatok. Mindenben türelmes volt veled. Biztos vagyok abban, hogy nem érdekli, hogy mikor van az esküvő, csak egy dátumot szeretne. Rachel szomorún szipogott. - Fogalmad sincs, hogy mennyire mérges volt. - Talán reggeli után fel kellene hívnod. Addigra ő is lenyugszik, és akkor kettesben elmehettek valahová beszélgetni. Nem tudjátok úgy megbeszélni a dolgokat, hogy ennyi ember van itt körülöttetek. Rachel megborzongott.

- Hála az égnek, Scott nem botlott belénk. Az én pártomat fogta volna, amivel aztán még jobban felhúzza Aaront. Ebben a pillanatban kinyílt a bejárati ajtó, majd be is csukódott egy magas, barna hajú, futástól izzadt férfi mögött, aki besétált a nappaliba. A haja kócos és nedves volt, fekete Nike-sportruha volt rajta. Ahogy a két nő felé közeledett, kivette a füléből a fülhallgatóit és megnyomott egy gombot az iPhone-ján. Rachelre nézett, majd Juliára, és gondterhelten összeráncolta a homlokát. - Mi történt? Veszekedtünk Aaronnal. - Még több könnycsepp csordult le Rachel arcán, amitől Gabriel ledermedt. A húgához sétált, megölelte és egy puszit nyomott a feje búbjára. - Sajnálom, Rach. O hol van? - Elment. Gabriel finoman megrázta a fejét idegességében. Fájt neki, hogy a húgát sírni látja. Mielőtt több részletet megtudhatott volna, Richard jött elő a konyhából, és bejelentette, hogy kész a reggeli. - És Julia, ha adsz még pár percet, akkor elviszlek a Kinfolksba. Gabriel elengedte Rachelt. - Mi történik? - Julia az apjával találkozik kilenckor. A férfi az órájára nézett. - Még fél kilenc sincs. - Ez teljesen jó. Majd iszom egy bögre kávét az étteremben, és megvárom. - Julia kerülte Gabriel tekintetét. Nem akart kellemetlenséget okozni. - Hadd fürödjek le, és majd én elviszlek! Úgy is be kell ugranom ingtalanosomhoz. Julia bólintott, majd hárman bementek a konyhába, Gabriel pedig fel az emeletre. Az áfonyás palacsinták fölött Rachel előhúzott valamit a táskájából, és Julia nyakába csatolta. A lány meglepetten érintette meg az igazgyöngy nyakláncot. - Mi ez? - Anyué volt. Azt akartuk, hogy neked is jusson valami tőle. - Nem fogadhatom el, Rachel! A tiéd kell, hogy legyen. - Nekem van más - mondta Rachel, és mosolygott. - És mi van Scott-tal? Rachel kuncogott. - Azt mondta, nem egészen az ő stílusa. - Azt akartuk, hogy a tiéd legyen. - Richard kedvesen Juliára nézett. - Biztosak vagytok benne? - Persze! - Rachel megölelte a barátnőjét, örült, hogy valamennyire viszonozhatja a kedvességét kézzelfogható módon is. Juliát elöntötték az érzelmek, de Richard érdekében visszafojtotta a könnyeit. - Köszönöm. Mindkettőtöknek. A férfi egy apai csókot nyomott Julia feje tetejére. - Grace annyira boldog lenne, ha látná, hogy valamit viselsz tőle! - Scottnak is meg kell köszönnöm. Rachel a szemét forgatta és felhorkant. - Délig fel sem fog kelni. Aaronnal már be kellett kapcsolnunk a hangfalat, hogy elnyomjuk a horkolását. Falon keresztül is hallottuk. - Majd amikor észrevette az apja nem kicsit rosszalló

tekintetét, hozzátette: - Bocs, apa, de ez az igazság. De ez nem is lényeges. Hozd magaddal az apukádat a holnapi vacsorára, és akkor majd meg tudod Scottnak is köszönni! Julia bólintott, az ujjaival megérintette a nyakláncot, és elmerengett a gyöngyszemek sima, gömbölyű formáján. Gabriel és Julia nem sokat beszéltek az étteremig vezető úton. Amit el kellett mondaniuk egymásnak, szinte már mindent elmondtak. Egymás kezét fogták az autóban, mint a tinédzserek. Julia felragyogott, amikor Gabriel nekiadta a Magdalen College-os sálját, mondván, szeretné, ha nála lenne. Amikor az étteremhez értek, sehol nem látták Tom furgonját. - Azt hiszem, szerencsénk van. - Úgy tűnt, Julia megkönnyebbült. - El kell majd neki mondani. Ha akarod, én megteszem. Julia a férfi felé fordult, hogy komolyan gondolja-e. Komoly volt. - Azt tanácsolta, hogy tartsam magam távol tőled. Azt hiszi, bűnöző vagy. - Akkor engedd meg, hogy én mondhassam el neki! Egy életre elég sebet kaptál már. - Gabriel, az apám engem sosem bántott. Ő nem rossz ember. Ő csak. félre lett vezetve. Gabriel megdörzsölte a száját, de nem mondott semmit. - Addig nem mondom el neki, amíg vissza nem érünk Torontóba és nincsen vége a szemeszternek. Egyszerűbb lesz neki elmagyarázni telefonon keresztül. De mennem kell! Bármelyik pillanatban itt lehet. A férfi gyengéden megpuszilta és megsimogatta a lány arcát a kézfejével. - Majd hívj! - Foglak. - Julia is visszacsókolta, majd kiszállt a Jeepből. Gabriel kiemelte a lány bőröndjét a csomagtartóból, letetette a lábához, és a füléhez hajolt, hogy belesúghasson. - Már fantáziálok az első alkalmunkról. Julia elpirult és azt mormolta: Tom Mitchell nem volt egy bőbeszédű ember. Hihetetlenül átlagos kinézete volt. Közepes magasság és testalkat, középbarna haj és közepesen barna szemek. Az apai bukása és ki tudja, még milyen bukásai ellenére elkötelezett önkéntes volt, és nagyon aktív mozgatója a közösségi életnek. Kifejezetten jó híre volt Selinsgrove lakosai között, gyakran kikérték a véleményét a város életét illetően. Tom becsületére legyen mondva, Juliával egy nagyon kellemes napot töltöttek együtt. A Kinfolks törzsvendégei melegen üdvözölték őket, így a férfi tudott hencegni, hogy milyen jól teljesít a lánya az egyetemen és a Harvardra jelentkezett a PhD-képzésre. Körbevitte autóval Juliát a városon, hogy megmutassa az új építkezéseket, és hogy mennyit fejlődött Selinsgrove a rövid távolléte alatt. Majd elcipelte egy elsősegély tanfolyamra is, amit a tűzoltóknál szerveztek, hogy a kollégák elmesélhessék, mennyit beszélt róla nekik az öreg. Utána elmentek bevásárolni, mert valamilyen rejtélyes oknál fogva Tom nem tartott sok ételt otthon. Késő délután az apja még egy focimeccset is kihagyott, csak hogy megnézhessenek együtt egy régi filmet Bár a Szárnyas fejvadász rendezői változata volt, de egy olyan film, amit mindketten meg akartak nézni és még élveztek is. Amikor véget ért, Julia adott az apjának egy üveg sört, és bíztatta, hogy nyugodtan nézze a meccset, amíg ő elkészíti Grace híres kijevi csirkéjét vacsorára. Amikor végre egyedül maradt, küldött egy rövid üzenetet Gabrielnek: G! Most csinálom Grace kijevi csirkéjét, és sütök egy citromos pitét apának. Focit néz. Remélem, jó a napod. 6:30 körül hívlak. Júliád. XO Pár perccel később, amikor épp a közepén járt két tepsi kijevi csirke összeállításának - egyiket

vacsorára, a másikat pedig Tomnak a fagyasztóba az iPhone-ja jelzett, hogy üzenetet kapott. Júliám, hiányoztál. Mi is focit nézünk. R és A kibékültek, és választottak időpontot. Richard csodát tett, bár azt hiszem, hogy inkább te voltál. Nem is tudod, mit jelent nekem, hogy azt mondtad, az enyém vagy. Várom a hívásod. En a tiéd vagyok, Gabriel. XO Julia szinte lebegett a konyhában Gabriel szavai és az együtt töltött előző este emlékei hatására. Úgy tűnt, az álmai kezdenek valóra válni. Annyi év álmodozás után Gabriel lesz az első szeretője. A Simon okozta rengeteg könny, szomorúság és megalázás már a múlté volt. Megvárta a férfit, akit szeretett, és olyan lesz az első alkalma, mint amire mindig is vágyott. És ráadásul Firenzében. Nagyon sok minden volt, amiért hálás lehetett, ide értve a nyakában lógó igazgyöngy láncot. Julia biztos volt abban, hogy Grace-nek mindenben benne volt a keze, és csendesen elrebegte neki háláját. Amikor befejezte az előkészületeket, betette az egyik kijevi casserole-t a sütőbe, a másodikkal pedig lesétált a pincébe. Ahogy kinyitotta a mélyhűtőt, meglepődve látta, hogy nagyon sok készétel van benne Tupperware-dobozokba vagy fóliába csomagolva. Sokukon kis üzenet állt, ezzel az aláírással: Szeretettel, Deb. Julia ellenállt a kísértésnek, hogy elkapja az undor a látványuktól. Deb Lundy kedves nő volt, és úgy tűnt, jól bánik Tommal. De a lánya, Natalie egy másik történet, és Julia elmondani sem tudta, hogy mennyire dühös lenne, ha Tom és Deb úgy döntenének, hogy összeköltöznek vagy - ne adj’ isten! - összeházasodnak. Ez többszörösen borzasztó lett volna. Elhessegette a gondolatait Debről és Natalie-ról, és kizárólag arra koncentrált, hogy elkészítse az apja kedvenc desszertjét, a habos citromos pitét. Igaz, Tom hajlott arra, hogy jobb a sütemény a Kinfolksban, de ez nem gátolta meg Juliát, hogy megsüsse a sajátját. Épp betette a pitét a sütőbe, amikor megszólalt a telefon. Tom felvette és pillanatokon belül hangosan káromkodott. Néhány rövid mondat után, ami munkaügynek tűnt, benyomta a telefonját a tokjába, és eltűnt az emeleten. Amikor visszaért, már az egyenruhájában volt. - Jules, mennem kell. - Mi történt? A bowlingpályánál tűz ütött ki. A srácok már ott vannak, de arra gyanakszanak, hogy gyújtogatás történt. - A Best Bowlban? Hogyan? - Ez az, amit ki fogok deríteni. Nem tudom, mikor érek vissza. -Már szinte az ajtóban volt, amikor megállt és leengedte a vállait. -Sajnálom, hogy tönkretettem a vacsorádat. Már alig vártam. Később találkozunk. Julia már csak az apja hátát látta, ahogy a felhajtón bepattant a furgonjába és elhajtott. Gabriel feltehetően a vacsora közepén tartott a családjával, úgyhogy inkább nem küldött neki üzenetet. Úgy döntött, megvárja a fél hetet, és akkor hívja. Amikor a sütés ideje lejárt, kivette a süteményt, és beszívta az édes, citrusos illatot. Amíg várta, hogy a pite kihűljön, összecsomagolta a kijevi csirkét, és a hűtőbe tette. Jó lesz másnapra, vacsorára meg csinál inkább magának egy szendvicset. Úgy tizenöt perc múlva hallotta, hogy a bejárati ajtó kinyílik és becsukódik. Gyorsan felkapott egy tányért, hogy vághasson Tomnak egy szelet tortát. - Hogyhogy ilyen hamar el tudtál jönni? A pite már készen is van - kiáltotta ki az előtérbe. - Örülök, hogy ezt hallom, Jules. Erre a hangra Julia kezéből kicsúszott a tányér, és darabjaira pattant szét a régi linóleumon.

Huszonhetedik fejezet Simon besétált a konyhába, megállt, az ajtófélfának dőlt és a mellkasa előtt keresztbe tette a karját. Julia rémülten nézte a jóképű arcot a kék szemekkel és a rövid, szőke hajjal. A lány felsikított és az ajtó felé próbált szaladni, de el kellett volna futnia a váratlan látogató mellett is. Simon azonban felemelte hatalmas kezeit, s ezzel elvágta a lány útját. Julia elkapta a fiú karját, hogy ne essen hanyatt. - Kérlek - könyörgött -, engedj el! - Így kell engem üdvözölni? Ennyi idő után? - vigyorgott Simon, majd visszahúzta a karját és teljes magasságában felegyenesedett, ami egészen pontosan száznyolcvan centi volt. Julia meglapult az ajtóban, és idegesen körbepillantott. Simon beterelte a lányt konyhába, de közepesnek számító magassága még mindig félelmetes volt. Amikor sikerült Juliát sarokba szorítania, a karjaival átkulcsolta a derekát és magához húzta. - Simon, tegyél le! - suttogta Julia, és tekergett közben. Erre a fiú még jobban megszorította, miközben kaján vigyor terült szét fültől fülig az arcán. - Gyerünk, Jules, lazulj már! A lány tovább harcolt a karjaiban. - Van barátom. Engedj el! - Nem érdekel, hogy van barátod. A lányéhoz közelítette az arcát, és Julia attól tartott, hogy megcsókolja. De nem. Inkább nekinyomta a testét, a kezével elkalandozott rajta, miközben önelégülten vigyorgott a lány szorult helyzetén. Végül hátrébb lépett. Hűha, még mindig jéghideg vagy! Azt gondoltam volna, hogy ezt a barátod feloldotta. - A pillantása vágytól fűtötten végigszántott a lányon. - Legalább tudom, hogy nem maradtam le semmiről. Bár még mindig boszant, hogy neki odaadtad magad, nekem meg nem. Julia elhátrált tőle, a bejárati ajtóhoz sietett, kitárta és kifelé mutatott. - Csak menj el! Nem akarok beszélni veled. És apa is perceken belül hazaér. Simon lassan követte a lányt, mint egy farkas a bárányt. - Ne hazudj nekem! Tudom, hogy nemrég ment el. Úgy tűnik, van egy kis gond a Best Bowlnál. Valaki porig égette az épületet. Órákig nem jön vissza. Julia idegesen pislogott. - Honnan tudod? - A rádión hallottam. Már a környéken jártam, így tökéletesnek tűnt az időzítés, hogy beugorjak és meglátogassalak. A lány próbált nyugodtnak tűnni, miközben mérlegelte a lehetőségeit. Tudta, hogy képtelen gyorsabban futni Simonnál, így nem akarta felidegesíteni azzal, hogy mégis megpróbálja. Ha viszont bent marad, legalább lehet esélye elcsípni a mobilját, ami a konyhában volt. Hamis mosolyt öltött magára, és próbált szívélyesnek tűnni. - Nagyon kedves tőled, hogy beugrottál. De mindketten tudjuk, hogy vége. Te találtál valaki mást, boldog vagy vele. Hagyjuk magunk mögött a múltat, rendben? Próbálta álcázni az idegességét, és ezt nagyon jól csinálta. Egészen addig, amíg Simon nem lépett közelebb és mindkét kezével bele nem túrt a hosszú hajába, hogy a tincseket az arcához emelhesse és beleszippanthasson. - Nem voltam vele boldog. Nem a boldogságról szólt, hanem a szexről. És ő nem az a fajta lány, akit bemutathatnék a szüleimnek. Te viszont legalább vállalható voltál. Annak ellenére is, hogy óriási csalódást okoztál. - Nem akarok erről beszélni.

Simon kiszabadította az ajtót a lány szorításából, és bevágta. - Még nem fejeztem be. És nem szeretem, ha félbeszakítanak. Julia egy óvatos lépést tett hátra. - Sajnálom, Simon. - Hagyjuk a szarságot! Tudod, miért vagyok itt. A képeket akarom. - Megmondtam, hogy nincsenek nálam. - Nem hiszek neked. - Megmarkolta a lány nyakát, és magához rántotta a nyakláncánál fogva. Komolyan ezt a játékot akarod játszani? Láttam, hogy mi van Nataline-nál. Tudom, hogy léteznek a képek. Ha most odaadod, akkor barátok maradunk. De ne feszítsd túl a húrt! Nincs három órám, hogy a szarságaiddal foglalkozzam. Nem érdekel, hogy láncnyi igazgyöngyöt hordasz, egy semmi vagy. Rángatni kezdte a láncot, eldeformálva a gyöngyök közötti csomókat. Julia felemelte a kezét, hogy leállítsa. - Kérlek, ne! Garace-é volt. Ó, tehát Grace-é. volt. Több pénzt költöttem rád egy héten, mint amit ez ér. - Újra kihívón megrántotta a láncot. Julia nagyot nyelt, és Simon érezte, hogy a lány ádámcsutkája mozog az ujjai alatt. - Natalie hazudik. Nem tudom, mi a terve ezzel, de én mondom, hogy az összes képet elhagytam. Nincs okom, hogy hazudjak neked. Kérlek, Simon! A fiú felnevetett. - Nagyon hatásos az előadásod, de ennyi, egy előadás. Tudom, hogy haragszol rám a történtek miatt, és szerintem bosszút akarsz állni. - Ha ez igaz, akkor eddig miért nem használtam fel őket? Miért nem küldtem el egy újságnak vagy kértem tőled értük pénzt? Miért tartanám meg éveken keresztül? Ennek semmi értelme! Simon magához rántotta Juliát, és a lány füléhez hajolt. - Nem vagy valami okos, Jules. Nem ájulok el attól, hogy van valamid, amiről nem tudod, hogy fel lehetne használni. Miért nem folytatjuk ezt a beszélgetést az emeleten? Körbenézhetnék a képekért, vagy akár jobb kedvre is deríthetnél. - A lány fülcimpájához közelített a szájával, és finoman rá is harapott. Julia párszor nagyokat lélegzett ki-be, így próbálva összeszedni a bátorságát. Felnézett a hideg, kék szemekbe. Egészen addig nem csinálok semmit, amíg nem veszed le rólam a kezed. Miért nem tudsz kedves lenni? Simon szemei egy pillanatra elsötétültek, de elengedte. Ó, kedves leszek veled. - Paskolni kezdte Julia arcát. - De valamit várok cserébe. Ha nem a képekkel megyek el, akkor valami mással kell. Úgy-hogy jobban teszed, ha elkezdesz gondolkozni, hogy hogyan tudnál mosolyt csalni az arcomra. Julia ijedt arcot vágott. - A dolgok biztosan megváltoztak, nem? Ezt nagyon fogom élvezni. Simon a karjai közé vonta a lányt, és a szájára nyomta nyitott és sóvárgó ajkait. Gabriel pontban fél hétkor elnézést kért, felállt az étkezőasztaltól és a nappaliba sétált, hogy felkészüljön Julia hívására. De ez a hívás soha nem érkezett meg. Ellenőrizte a hangpostáját. Nem jött hangüzenet. Se új üzenet. Se e-mail. Tíz perccel hét előtt felhívta Juliát, de néhány csörgés után hangpostára váltott. „Julianne? Ott vagy? Hívj! ” Befejezte a hívást, majd az iPhone-ja telefonkönyv alkalmazásával kikereste Tom otthoni számát. Csak csöngött,

csöngött és csöngött. Aztán az üzenetrögzítő jelentkezett. Gabriel nem hagyott üzenetet. Miért nem veszi fel a telefont? Hol van? Es hol van Tom? Irtózatos gyanú férkőzött a gondolataiba. Nem akart egy pillanatot sem vesztegetni, ezért kiviharzott a bejáratiajtón úgy, hogy senkinek egy szót sem szólt. Elindította a Jeepet, majd Tom házáig száguldott, s közben újra és újra próbálta elérni Juliát. Ha egy rendőr megállítja gyorshajtásért, az csak még jobb lett volna. Simon győzelme olyan közel volt, hogy már szinte érezte. Tudta, hogy Julia nem erős, és azzal is tisztában volt, hogyan használja ki a gyengeségét a saját javára. Amikor a lány belenézett a szemébe és könyörgött, hogy higgye el, nincsenek nála a képei, hitt neki. Könnyen elképzelhető volt, hogy Natalie csak rossz színben akarta feltűntetni, elterelve ezzel a figyelmet a saját bosszúálló játékáról. És ahogy újra a karjai közt tartotta Juliát, már nem is érdekelték a képek. Már egészen más célja volt. Nem tántorította el a mobil ismétlődő csörgése a konyhában, amit néha felváltott néhány sor a Message in a Bottle című számból, amit Julia iPhone-ja játszott, miközben ő folytatta a lány csókolgatását, és addig húzta magához, amíg végül az ölében ült a kanapén. Megállapította Juliáról, hogy még mindig frigid. Bár látszólag belenyugodott a közeledésébe, de a karja és a teste erőtlen volt. A lány soha nem kedvelte, ha az ő nyelve a szájában volt. Valójában soha nem kedvelte, ha bármilye is a szájában volt, sőt most is feszengett a karjaiban. Ám Julia nyugtalansága kifejezetten izgatta őt, és amikor a nyelvét végigcsúsztatta a lányé fölött és körül, érezte, hogy a merevedése egyre keményebb és nekifeszül a farmerja cipzárjának. Addig csókolta, amíg Julia összeszedte a bátorságát, és nekifeszítette az öklét a mellkasának, és a fiú ebből tudta, hogy itt az ideje másféle szórakozásra áttérni. - Kérlek, ne tedd ezt! - nyöszörögte Julia. - Kérlek, engedj el! Szeretni fogod - kuncogott Simon, és közelebb hajolt a lányhoz, hogy megmarkolhassa a fenekét, gyömöszölte és fogdosta, miközben ő menekülni próbált az öléből. - Meglátod, biztosra megyek majd, hogy te is élvezd. Utána pedig elengedlek. Végigfuttatta a száját a lány állkapcsán, majd le a nyaka bal oldalán, megszívta a bőrét a torka közepén, a gyöngyök fölött. - Nem hiszem, hogy meg akarod ismételni a legutolsó vitánkat, ugye, Julia? A lány megrázkódott. - Julia? - Nem, Simon. - Helyes. Mivel a fiatalember szeme csukva volt, nem vette észre a szemmel látható nyomot Julia nyakának jobb oldalán. De nem is számított volna. Már úgyis eltervezte, hogy megjelöli. Egy szép harapás, hogy a kanadai fiú is lássa, mivel is töltötte az időt idelent a barátnője. Egy jel, amivel egál lesz kettejük között az állás. Felszívta a vért a lány bőrének felszínére, és jó erősen belemélyesztette a fogait. Julia felsírt a fájdalomtól. Simon finoman megnyalta a bőrt, kiélvezte az ízét. Sós, édes, véres és juliás. Amikor végzett, hátradőlt, hogy szemügyre vehesse a munkáját. A lánynak garbóban kell majd járnia ahhoz, hogy ezt eltakarja, és tudta, hogy Julia nem szereti a garbót. A nyom óriási volt, vörössen lángolt. Az egész hatalmas fogsora látszott benne. Tökéletes volt. Julia felnézett rá a hihetetlenül hosszú szempilláin keresztül, és Simon látta, hogy valami megmozdult a lány szemében. Kíváncsian előredőlt és megnyalta a száját. Julia a tenyerével hirtelen jó erősen pofonvágta, majd a lépcsőhöz szaladt, hogy az emeletre meneküljön. - Te rohadt kurva! - kiáltotta Simon, ahogy utánaeredt, és gyorsan utolérte. Még mielőtt Julia felért volna a lépcső tetejére, két kézzel elkapta a bokáját, és jó erősen megcsavarta. A lány térdre esett, és felsikoltott fájdalmában.

- Olyan leckét adok neked, amit soha nem fogsz elfelejteni! -mondta Simon, és már mozdult is, hogy elkapja Juliát a hajánál fogva. A lány kiabált, miközben a fiú hátrarángatta a fejét. Julia vadul hadonászott, és sikerült minden dühét beleadva megrúgnia Simont a nem sérült lábával, és csodával határos módon az ágyékát találta el, így az elengedte haját és még le is gurult a lépcsőn. A lány a szobájába bicegett, magára zárta az ajtót, amíg a fiú kétrét görnyedt a fájdalomtól. - Csak várd ki, amíg odaérek, te kis kurva! - ordította, és mindkét kezével az ágyékát markolta. Julia a szobája kilincse alá támasztott egy széket, és megpróbált egy közeli szekrényt az ajtó elé húzni. Régi fényképek ütköztek egymásnak az antik bútor tetején, ahogy igyekezett megmozdítani a nehéz szekrényt, még az egyik porcelánbabája is darabjaira tört a padlón. Tudomást sem véve a fájdalomról, ami a sérült bokájából sugárzott, a szekrény másik oldalára sántikált, és őrjöngve próbálta meg apró és kétségbeesett tolásokkal elmozdítani. Simon közben mindennek lehordta, miközben a kilinccsel birkózott. Juliának végül sikerült a bútort az ajtó elé tolnia. Csak abban bízott, hogy nyert magának annyi időt, hogy tud telefonálni, mielőtt a fiú rátöri az ajtót. Az éjjeliszekrényen álló telefonhoz botorkált, de annyira kapkodott, hogy a földre ejtette a kagylót. - Basszus! Remegő ujjakal felvette a telefont, és Gabriel számát kezdte tárcsázni. A hívás azonnal üzenetrögzítőre váltott. Miközben várta a sípoló hangot, Simon már a testével próbálta betörni az ajtót. A lány halálra rémülve nézte, ahogy a régi ajtaja mozogni kezd és már majdnem kiszakad a zsanérból. „ Gabriel, gyere azonnal apám házához! Simon itt van, és próbálja rámtörni a szobám ajtaját!” Simon káromkodott és dörmögött, ahogy könyörtelenül nyomta befelé az ajtót. Amikor végül sikerült beszakítania, felborította a szekrényt, hogy Juliához jusson. Ennyi volt.. Végem van, gondolta a lány. El sem tudott képzelni olyan forgatókönyvet, amiben komoly testi sérülések vagy még rosszabb nélkül kiszabadul. Rájött, hogy nincs vesztegetni való ideje, ezért elejtette a telefont, kinyitotta az ablakot, hogy kimásszon a tetőre, vagy kiugorjon. Miközben próbálta magát átbillenteni az ablakpárkányon, meglátta Gabriel Jeepjét csikorogva megállni a feljárón. A férfi járva hagyta az autót, és rohant át a pázsiton. Gabriel a lány nevét kiabálta, mire Simon káromkodásba tört ki. Légies, gyors léptek visszhangzottak a lépcsőházból, amit ütések és szitkozódások áradata követett. Valami nehéz esett a földre. Valaki legurult a lépcsőn. Julia a csaknem teljesen megsemmisült ajtóhoz kúszott, és hallgatózni próbált. Úgy tűnt, hogy a hangok már kintről jönnek. Amikor visszabotorkált az ablakhoz, látta, hogy Simon az előkert pázsitján fekszik. Káromkodott és az orrát fogta. A lány lélegzetvisszafojtva nézte, hogy ömlött le az arcán a vér, amikor feltápászkodott. Aztán az orra vére egy szempillantás alatt a szájából folyó vérrel keveredett, amikor Gabriel jobb horga felszakította az ajkát és kitörte pár fogát. - Seggfej! - Simon kiköpte a fogait, és a férfira támadt. A szemmel látható sérülései ellenére be tudott vinni egy ütést a mellkasába. Gabriel megingott és elakadt a lélegzete. Simon még egy lépést tett előre, hogy kihasználja az ellenfele gyengeségét, ám Gabriel gyorsan összeszedte magát, és mindkét kezével bevitt egy-egy ütést Simon gyomrába. A fiú fájdalmában összegörnyedt és térdre zuhant. Gabriel lassan kihúzta a vállait, és a fejét oldalra döntve kiroppantotta a nyakát. Feltűnően nyugodtnak tűnt a tweed dzsekijében és az oxfordos pólójában. Úgy festett, mint aki egy tanári gyűlésre megy az egyetemen, és nem egy szenátor fiából veri ki a szuszt Philadelphiában. - Kelj fel! - mondta Gabriel olyan hangon, hogy Julia ereiben megfagyott a vér.

Simon nyöszörgött. Azt mondtam, kelj fel! - Gabriel a fiú fölé állt, mint egy gyönyörű, de egyben borzalmas és semmilyen kegyelmet nem ismerő bosszúálló angyal. Amikor Simon nem mozdult, belemarkolt a hajába és hátrarántotta a fejét. - Ha még egyszer eszedbe jut megkeresni, akkor megöllek. Az egyetlen ok, amiért még élsz, hogy Julia nem örülne neki, ha börtönbe kéne mennem. És nem fogom azok után magára hagyni, amit vele tettél, te rohadék. Ha egy fénykép vagy egy videó felkerül az internetre vagy egy újságba, amin valaki még csak hasonlít is rá, akkor megkereslek. Tíz menetet húztam le pár bostoni nagymenővel, és nem szégyellek ezzel hencegni. Tehát ne gondold, hogy legközelebb hezitálni fogok, hogy összetörjem-e a koponyádat. Gabriel Simon fölé ágaskodott, és egy ütéssel szétzúzta az állkapcsát. A fiatalember a földre zuhant és mozdulatlanul ott is maradt. Gabriel előhúzott egy zsebkendőt a gyapjúnadrágja zsebéből, és kényelmesen letörölte a vért a kezéről. Ebben a pillanatban jelent meg Julia a bejárati ajtóban, és kibicegett, hogy találkozzon a férfival. - Julia! - A karjai közé kapta, mert a lány majdnem leesett a lépcsőn. - Jól vagy? Óvatosan letette a földre és a mellkasához szorította. - Julia? - hátrasöpörte a lány haját, hogy láthassa. Az ajkai vörösek és duzzadtak voltak, a nyakán karmolások, a szeme lázasan fénylett, és. ott meg egy. harapás nyoma? Ez a kibaszott állat megharapta! - Minden rendben? O... ? - Gabriel lenézett a lány ruháira, s tartott tőle, hogy mit fog látni. De nem, a ruhái nem voltak szétszakítva, még mindig fel volt öltözve, hála az égnek, bár a blúza ki volt gombolva. Gabriel lehunyta a szemét és hálát adott az égnek, hogy nem később érkezett. Ki tudja, mit talált volna. - Gyere velem! - mondta határozottan. Levette a dzsekijét, és a lány vállára terítette. Gyorsan begombolta a blúzát is, és Juliát a Jeep anyósüléséhez vitte, majd becsukta mögötte az ajtót. - Mi történt? - kérdezte, ahogy beszállt mellé. A lány a fájós bokáját szorongatta és magában motyogott. - Julia? - Amikor nem válaszolt, Gabriel kinyújtotta a kezét, hogy kisöpörje a szeméből a hajat. Julia az ajtó felé húzódott. Gabriel megdermedt. - Julia, én vagyok. Gabriel. Elviszlek a kórházba. Rendben? A lány semmi jelét nem adta annak, hogy hallotta volna. Nem remegett és nem is sírt. Sokkot kapott, gondolta a férfi. Gabriel előhúzta a mobilját és hívott egy számot. - Richard? Valami történt Juliával. - Megállt és a lányra pillantott. - A volt barátja felbukkant és megtámadta. Elviszem Sunburybe, a kórházba. Igen, találkozzunk ott, ha szeretnéd. Akkor Gabriel Juliára nézett, remélve, hogy visszanéz rá. - Richarddal Sunburyben találkozunk. Felhívja egy egyik orvos barátját. Amikor a lány nem válaszolt, felhívta a tudakozót, hogy megtudja a selinsgrove-i tűzoltóállomás telefonszámát. Sürgős üzenetet hagyott Tomnak, amiben elmagyarázta, hogy mi történt, és hogy kórházba viszi Juliát. Minden a rohadt apjának a hibája. Mi a fenéért hagyta magára? - Megütöttem. - Szakította meg a lány a férfi gondolatait. Julia hangja magas és természetellenes volt. - Mit csináltál?

- Megcsókolt. és én megütöttem. Annyira sajnálom! Annyira sajnálom! Nem csinálok többé ilyet. Nem akartam megcsókolni. Ebben a borzalmas pillanatban Gabriel örült, hogy a kórházba kell vinnie a lányt. Mert ha nem lett volna rá szükség, akkor visszamegy és elintézi Simont. Örökre. Julia a legbizarrabb dolgokat kezdte magyarázni. Motyogott valamit, hogy ö csókolta meg, valamit Natalie-ről, és valamit Gabrielről, hogy már többé nem is fogja akarni, mert megjelölték és így már egy vacak nőszemély. Mit tett vele? - Sssshhhh, Beatrice. Nézz rám! Beatrice? Beletelt egy kis időbe, amíg eljutott a lány tudatáig a régi beceneve, de amikor végül megtörtént, a férfira nézett és a szemei lassan Gabriel arcára fókuszáltak. - Nem a te hibád. Érted? Nem a te hibád, hogy megcsókolt. - Nem akartalak megcsalni. Annyira sajnálom! - súgta. A lány hangszínét és a szemeiből sütő a pánikot érzékelve Gabrielnek vissza kellett nyelnie a haragját. Julia, nem csaltál meg. Hallasz? Örülök, hogy megütötted. Sokkal, de sokkal rosszabbat érdemelt volna. - Gabriel megrázta a fejét, ahogy belegondolt, vajon milyen borzalmak történhettek, mielőtt odaért. Amikor Richard megérkezett a kórházba, a fiát és Juliát a váróteremben találta. Gabriel a lány haját simogatta és csendben beszélt hozzá. Nagyon gyengéd jelenet volt, és a kettejük közötti bensőségesség mértéke meglepte. Nem is kicsit. Amíg Richard barátjára vártak, megvizsgálta a lány bokáját, aki fájdalmában felkiáltott. Richard félrepillantott Gabrielre, aki az összeszorított öklét a szájához emelte és ráharapott, hogy uralkodjon magán. Nem hiszem, hogy eltört a bokád, de az egészen biztos, hogy megsérült. Gabriel, miért nem hozol mindannyiunknak egy csésze teát és talán valami sütit? Gabriel elemelte az öklét a szájától. - Nem hagyom magára. - Csak egy perc. Beszélni szeretnék vele. Gabriel vonakodva bólintott, majd eltűnt a büfé irányában. Richard nem tudta nem észrevenni a lány nyakát. A harapásnyom jól látható volt, Gabrielé kevésbé. Odanézett, ahol a fia állt még nemrég. A szívásnyom korábbi volt, de nem régibb egy-két napnál. Úgy tűnik, Gabriel és Julia között a dolgok intimebbek, mint azt - Grace önkéntes volt ebben a kórházban. Tudtad? Julia bólintott. - Az évek alatt sokféle munkát végzett, de elsősorban a családon belüli erőszak volt a területe. Felsóhajtott. - Nagyon sok szomorú esetet látott, sokszor gyerekek is érintettek voltak. Némelyik esete végzetes kimenetelű volt. Richard Julia szemébe nézett. - Azt mondom neked, amit Grace szokott mondani a betegeinek. Nem a te hibád. Nem számít, mit tettél vagy mit nem tettél, ezt nem érdemelted meg. És ebben a pillanatban nem tudom, mikor voltam büszkébb a fiamra. Julia lenézett a sérült bokájára, de csöndben maradt. Pár perccel később egy jó megjelenésű ázsiai úriember sétált oda hozzájuk. - Richard - mondta, és kinyújtotta a kezét. Richard talpra ugrott, és megrázta a barátja kezét. - Stephen, szeretném neked bemutatni Julia Mitchellt. Ő a családunk barátja. Julia, ő doktor Ling.

Stephen biccentett, aztán megkért egy nővért, hogy segítse Juliát a vizsgálószobába. Nem sokkal később ő is követte őket, és biztosította Richardot, hogy úgy fog vele bánni, mintha a saját lánya lenne. Tudva, hogy Julia jó kezekben van, Richard úgy döntött, hogy a büfébe megy és csatlakozik a fiához. Ahogy az előtérbe lépett, hallotta, hogy Gabriel Tom Mitchell-lel veszekszik. Hangosan. - Azt hiszem, jobb emberismerő vagyok, mint te. - Tom egészem közel hajolt Gabriel arcához, a testével próbálta megfélemlíteni, de ő nem mozdult, a cipőik orra összeért. Úgy tűnik, mégsem, Mr. Mitchell, különben nem kellett volna azt az állatot kirángatnom a házából, mielőtt megerőszakolja a lányát a saját szobájában. Uraim, ez egy kórház. Folytassák kint! - szólt rájuk Richard határozottan, miközben feléjük sétált. Tom gyorsan üdvözölte a barátját, majd visszafordult Gabrielhez. Örülök, hogy Julia jól van. És ha megmentetted, akkor tartozom neked. De nemrég hívott a rendőrkapitány, hogy a szart is kiverted Talbot szenátor fiából. Honnan tudjam, hogy nem te kezdted az egészet? Hiszen drogfüggő vagy! - Ha kell, megcsinálom a drogtesztet. - Gabriel szemei szikráztak. - Nincs mit takargatnom. Ahelyett, hogy a szenátor fia miatt aggódna, nem gondolja, hogy inkább a lányával kéne törődnie? Julia megvédése a maga kötelessége volt. Apai kötelessége. És nagyon hanyagul tett ennek eleget egész életében. Úristen, Tom! Hogyan küldhette vissza az anyjához, amikor kislány volt? Tom olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy az erei majdnem szétrobbantak Nem is tudod, miről beszélsz, úgyhogy fogd be a pofádat! Van képed engem kioktatni a lányomról? Te egy rohadt kokós vagy, akinek priusza van agresszióból. Nem akarlak a lányom közelében látni, különben letartóztattalak. - Nem tudom, miről beszélek? Ne már, Tom, húzza ki a kezét a seggéből! Azokról a férfiakról beszélek, akik ki-be jártak a St. Louis-i lakásból, és a kislánya szeme előtt dugták a volt feleségét. Es maga nem tett semmit. Valójában akkor mentette csak meg, amikor már majdnem egy név lett a gyerekmolesztálások adatbázisában. Utána meg visszaküldte. Miért? Rossz kilencéves volt? Túl sokat akart? Vagy maga túlságosan el volt foglalva, hogy játssza a tűzoltót? Tom arcára kiült a zsigerből jövő utálat, amit Gabriel iránt érzett. Minden önuralmát össze kellett szednie, hogy ne mosson be neki egyet, vagy kapja elő a furgonjából a vadászpuskáját és lőjje le. De egyiket sem akarta pont a váróterem sarkában megtenni a rengeteg szemtanú előtt. Inkább elküldte párszor Gabrielt melegebb éghajlatra, majd a pulthoz sétált, hogy rendezze Julia kórházi számláját. Mire a lány megjelent mankókkal, Tom lenyugtatta magát. A sürgősségi ajtajában állt zsebre tett kézzel és bűntudatba merült. Gabriel azonnal Juliához sétált, és összeráncolta a homlokát, amikor lenézett a lány bekötözött bokájára. - Minden rendben? Nincs eltörve. Köszönöm, Gabriel. Nem is tudom, mi történt volna velem. - Julia szavai elakadtak, mert az este először elkezdtek folyni a könnyei. Gabriel átkarolta a vállát és egy gyengéd csókot nyomott a homlokára. Tom nézte a lányát és a heves, de derék kokóst, majd Richardhoz sétált. A két barát egy percet beszélgett, mielőtt kezet rázott. - Jules? Haza akarsz jönni? Richard azt mondta, örömmel látnak, ha oda szívesebben mennél. Tom kényelmetlenül dobogott a lábával. - Nem tudok hazamenni. - Julia elhúzódott Gabrieltől, és egy kézzel átölelte az apját. Tom szemét azonnal elfutotta a könny, bocsánatkérőn a lánya fülébe súgott, majd kiment a

kórházból. Richard elköszönt a fiataloktól, hagyva, hogy Julia törölgesse a könnyeit. Gabriel azonnal a lány felé fordult. - Richardhoz menet megvehetjük a gyógyszereket. Biztos, hogy vannak Rachelnek ruhái, amiket kölcsönvehetsz, vagy én is adhatok neked valamit. Hacsak nem akarsz hazamenni összecsomagolni. - Nem tudok oda visszamenni - nyöszörögte a lány, és összehúzta - Nem is kell. - És vele mi van? - Miatta többé nem kell aggódnod. A rendőrök már elkapták. Julia a férfi szemébe nézett, és szinte elveszett a melegségben és az aggodalomban, ami sugárzott belőle. - Szeretlek, Gabriel. A férfi először nem is reagált a lány szavaira, csak állt, mintha meg sem hallotta volna. Majd megenyhült az arckifejezése. Maga mellé húzta Juliát mankóstul, mindenestül, aztán megcsókolta az arcát, de nem szólt egy szót sem.

Huszonnyolcadik fejezet Vacsora után Scott átugrott az egyik barátjához látogatóba, s amikor hazaért, megdöbbenve látta, hogy két rendőrautó állt a felhajtójukon. Jamie Roberts hadnagy Juliát kérdezte ki a nappaliban, míg Ron Quinn hadnagy Gabrielt hallgatta ki az ebédlőben. Richardod már kikérdezték. - Valaki lesz oly szívesen elmagyarázni, hogy miért vannak zsaruk a házunkban? Gabriel most éppen mit csinált? - Scott a konyhában állt és lenézett a húgára meg az apjára. Aaron a hűtőhöz sétált és elővett egy Samuel Adamset. Kinyitotta, majd odaadta Scottnak, aki örömmel meghúzta. - Simon Talbot megtámadta Juliát. Scott majdnem kiköpte a sörét. - Micsoda? És Julia jól van? - A rohadék megharapta - mondta Rachel. - Majdnem eltörte a bokáját. - És. - Scott hangjából egyértelműen volt, hogy mire gondol, de nem vitte rá a lélek, hogy ki is mondja. Rachel megrázta a fejét. - Megkérdeztem. Lehet, hogy nem kellett volna, de megtettem. Azt mondta, nem. Össznépi sóhaj hallatszott. Scott a konyhapultra vágta az üvegét. - És ő hol van? Gyerünk, Aaron! Valakinek móresre kell tanítania. Gabriel ért oda elsőként. Ron azt mondta, Simont kórházba kellett vinni, hogy rögzítsék az állkapcsát. Gabriel bezúzta az arcát -magyarázta Aaron. Scott felvonta a szemöldökét. - A Professzor? Miért tenne ilyet? Aaron és Rachel sokatmondó pillantást váltott. - Még mindig szívesen meglátogatnám azt a seggfejet. - Scott az ujjait ropogtatta a jobb kezén. Csak hogy beszélgessünk egy kicsit. Aaron megrázta a fej ét. - Hallod magad? Te ügyész vagy, ő pedig a szenátor fia. Nem verheted agyon. Ráadásul Gabriel már alaposan elintézte. Őrizetbe veszik, amikor az orvosok végeztek vele. - Még mindig nem mondtátok el, hogy miért mocskolná be Gabriel a szép kezeit Juliáért. Alig ismeri.

Rachel áthajolt a konyhapulton a bátyja felé. - Ők egy pár. Scott bámult, mint borjú az új kapura. - Mondd még egszer! - Jól hallottad. Ők együtt vannak. - Szent szar! Mit csinál vele Julia? Mielőtt bárki találgathatott volna, Gabriel besétált a konyhába. A családtagjai aggódó arcába nézett és összeráncolta a homlokát. - Hol van Julianne? - Még mindig kihallgatják. - Richard az idősebb fiára mosolygott, és megfogta a vállát. - Nagyon büszke vagyok rád, amit Juliáért tettél. Mindannyian hálásak vagyunk, hogy időben odaértél. Gabriel összeszorította a száját, és feszengve bólintott. Azért, hogy kiütötted Simon Talbotot, díjat érdemelsz. De hogy Juliával kefélgetsz, verést érdemelnél. Nem vagy elég jó neki. Messziről sem. - Scott letette a sörét, és újra az ujjait ropogtatta. Gabriel szemei szikrát szórtak az öccsére. - A magánéletemhez semmi közöd. - Most még. De milyen professzor az, aki a hallgatóit kefélgeti? Nem kúrtál már eleget? Rachel mélyen beszívta a levegő és az ajtó felé araszolt, így próbálva elmenekülni a közelgő óriási összecsapás elől. Gabriel ökölbe szorította a kezeit a teste mellett, és tett egy lépést a nála magasabb, de fiatalabb Scott felé. - Még egyszer így beszélsz Juliáról, és mi ketten már nem csak beszélgetni fogunk. Rendben, srácok, nem kell több Káin és Ábel szarság! Zsaruk vannak a nappaliban, és megrémisztitek a húgotokat. - Aaron a forrongó férfiak közé állt és finoman Scott mellkasára tette a kezét. - Julia nem az a fajta lány, akit megkefélsz és utána dobsz. O az a fajta, akit feleségül veszel mondta Scott Aaron válla fölött. - Szerinted én ezt nem tudom? - vágott vissza Gabriel ellenségesen. - Nem gondolod, hogy megkapta már a seggfej-adagját egy Richard felemelte a kezét. - Scott, elég volt! A fiatalember értetlenül meredt az apjára. Gabriel megmentette Juliát a támadójától. - Richard finoman bólintott Scott úgy bámult az apjára, mintha most mondta volna el neki, hogy a Föld mégiscsak lapos, és rajta kívül ezt mindenki tudta volna. Rachel közbeszólt, mert örömmel témát váltott volna. Erről jut eszembe. Gabriel, nem is tudtam, hogy ismered Jamie Robertset. Együtt jártatok középiskolába? - Igen. - Barátok voltatok? - Fogjuk rá. Minden szempár Gabrielre vándorolt, aki sarkon fordult és eltűnt. Richard várt pár percet, amíg a levegőben kavargó feszültség oldódott, majd az ott maradt fiához fordult: - Szeretnék veled szót váltani, ha szabad. - A hangja nyugodt volt, de határozott. A két férfi felsétált a lépcsőn az emeletre, és Richard dolgozószobájába ment. Becsukták maguk mögött az ajtót. Foglalj helyet! - Az asztala előtti székre mutatott. - Beszélni akarok veled arról, ahogy a

bátyjáddal viselkedsz. Scott leült az apjával szembe, és felvértezte magát az elkövetkezőkre. Richard csak a legkomolyabb beszélgetésekre hívta a gyerekeit a dolgozószobába. A falat büszkén díszítő Rembrandt-festményre, A tékozló fiú visszatérésére mutatott. - Emlékszel a festmény mögötti példabeszédre. Scott lassan bólintott. Nagy bajban volt. Julia úgy ült az ágyban, mint aki karót nyelt, és levegőért kapkodott. Csak egy rémálom volt:. Csak egy rémálom volt. Megúsztad! Beletelt egy kis időbe, amíg ismét normálisan tudott lélegezni. Amikor rájött, hogy biztonságban van Clarkék vendégszobájában, és nem Simon alatt van a padlón vagy a régi hálószobájában, akkor tudott csak igazán megnyugodni. Valamennyire. A lámpához hajolt és felkapcsolta. A fény eloszlatta a szoba sötétségét, de nem vidította fel. Felemelte a pohár vizet és a fájdalomcsillapítót, amit Gabriel hagyott ott neki, amikor órákkal korábban ágyba dugta. Mellébújt ruhában, és addig tartotta a karjaiban, amíg ő elaludt. De már nem volt ott. Szükségem van rá. Jobban, mint a fájdalomcsillapítóra vagy a fényre vagy a levegőre. Juliának szüksége volt Gabrielre, hogy érezze a testét, ami körbefonja, és hogy hallja megnyugtató mély hangját. O volt az egyetlen ember, aki elfelejtetheti vele, hogy mi történt. Meg kellett érintenie. Meg kellett csókolnia, hogy kiűzhesse a fejéből a rémálmot. Bevette a tablettákat, hogy enyhítse a fájdalmat a bokájában. Majd egy lábon ugrálni kezdett Gabriel szobája felé, hogy ott a fájó szívét is megnyugtassa. Olyan halk volt, mint egy kisegér, és hallgatózott, hogy van-e mozgás vagy neszezés bármelyik szobában. Elégedetten nyugtázta, hogy nem fogják meglepni, így csöndesen kinyitotta Gabriel ajtaját, majd becsukta maga mögött. Kellett egy kis idő, hogy a szeme alkalmazkodni tudjon a félhomályhoz. Gabriel nem bajlódott a függöny behúzásával, és azon a felén feküdt az ágynak, ahol általában Julia szokott. A lány a másik oldalra botorkált, felemelte a takarót, és a matracra tette az egyik térdét. - Julianne. - Gabriel halk suttogása megijesztette. A szája elé kapta a kezét, hogy föl ne sikítson. A lány megdermedt. Amikor végre magára talált, lehajtotta a fejét. Sajnálom. Nem szabadott volna zavarnom téged. - Szégyen futott át rajta, és nyeldeste a könnyeit, miközben megfordult, hogy elmenjen. - Nem erre gondoltam. Várj! Julia nézte, ahogy a férfi felhajtja a takarót, majd feláll, háttal neki. Meztelen volt, és a hátán látszott a függönyön beszűrődő csillagok fénye. Egyfajta optikai illúzió volt, ahogy a fény apró pontocskái a sportos testén táncoltak. Julia látta a lapockáit, a gerincét, a háta izmait, ahol megfeszültek, amikor lehajolt, hogy megkeresse a pizsamaalsóját. És persze a legszebb fenék és lábak. Amikor belebújt a nadrágjába, arccal Julia felé fordult, így a lány már a tökéletesen kidolgozott mellkasát és vállait is látta a homályban, meg halványan a tetovált sárkányt is. - Most már mellém bújhatsz - mondta nevetve a férfi. - Arra gondoltam, hogy felizgatnád magad, ha meztelenül találnál. Julia a szemeit forgatta. Nem szerette, amikor Gabriel kinevette, de értette, mire gondolt. - Gyere ide! - súgta a férfi, aztán kitárta a karjait, és szorosan magához vonta úgy, hogy ha hanyatt dőlnek, a lány feje a mellkasán pihenjen. - Beállítottam az ébresztőt, hogy megnézzelek. Negyed órán belül megszólalt volna. Hogy van a

bokád? - Bevetted a tablettákat, amiket ott hagytam? - Igen. Még nem kezdtek el hatni. Gabriel óvatosan megmozdult, hogy megfoghassa a lány kezét, és az ujjait gyengéden a szájához emelte. - Én kis harcosom. - Megsimogatta Julia haját, majd az ujjbegyeivel a benne lévő hullámokat. Nem tudtál aludni? - Rémálmom volt. - Akarsz róla beszélni? - Nem. Gabriel még szorosabban tartotta, hogy jelezze, megértette, de ha mégis meggondolná magát, akkor ő ott lesz, hogy meghallgassa. - Megcsókolnál? - kérdezte a lány. - Azt hittem, a történtek után nem szeretnéd, hogy hozzád érjek. Julia megdöntötte a fejét, hogy a férfi szájához emelje az ajkait, és ezzel véget vessen ennek a beszélgetésnek. Gabriel ajkai puhák és gyengédek voltak, szinte alig mozogtak. Érezte, hogy Julia ajkai még mindig érzékenyek, és magában átkozta Simont, hogy ezt tette vele. De a lány nem törődött ezzel. Magába akarta szívni a férfit, hogy a tüze elnyelje, mert ő volt az egyetlen, akire gondolni tudott, vagy akit érezni akart. Julia kinyitotta a száját, és bejárta Gabriel alsó ajkát a nyelvével, megízlelve az édességét. A férfi szájába hatolt a nyelvével, megnedvesítette az övét, így táncoltak, tekeregtek és forogtak. Gabriel ujjai szorosabban tartották a haját és finoman hátradöntötték a fejét. Most ő tolta vissza a nyelvével a lányét, és felfedezte Julia száját. A lány hümmögni kezdett a férfi egyáltalán nem sürgető vonzalmának puszta élvezetétől. Amíg Gabrielt csókolta, nem tudott másra gondolni. A sérült bokáját eltartotta a férfitól, hogy védje, a kezével viszont rátalált Gabriel hajára, és húzta, csavarta. Gabriel felnyögött, de nem állt le. Julia érezte, hogy a férfi teste kezd megfeszülni mellette, és a csupasz combjának nyomódott a jele. Gabriel végigfutatta a jobb kezét a lány oldalán, elidőzve a melle kerekségén, mielőtt a bordáira és a csípőjére tévedt volna. Tetszett neki, ahogy Rachel ujjatlanja és jóganadrága illett Julia testére, ahogy körbeölelte a kerek formáit, és szép nagy felületet tett láthatóvá a tejfehér bőrből a vállánál meg a mellei fölött. Még a félhomályban is gyönyörű volt. A lány hirtelen hanyatt fekve találta magát, Gabriel pedig fölé hajolt. A férfi a térdeivel a lába közé térdelt, amit ő örömmel tárt szét. Julia többet akart. Többre volt szüksége. A légzése szaggatott lett és kapkodva szedte, miközben nem akarta elengedni a férfi haját és egymáshoz préselte az ajkaikat. Gabriel azzal válaszolt, hogy megsimogatta a lány melleit a felsőjén keresztül, de csak annyira ingerelte, hogy többet akarjon, de ne elégüljenek ki a vágyai. Majd visszahúzódott, és az egyik alkarjára dőlt csukott szemmel. Itt jött el Julia pillanata. Gondolkodás nélkül megmarkolta a trikója szélét, és megpróbálta lehúzni. A férfi megfogta a kezét, és megállította a mozdulatot. Összeszorította az ajkaikat, majd nemsokára egymást ingerelték a nyelvükkel, meleg és nedves lehelettel ziháltak. Julia kiszabadította a kezeit Gabriel alól, amikor az mozdult, hogy a combja felső részéhez nyúljon, a csípője köré vonja és közelebb kerüljön. Most, hogy a lány kezei szabadok voltak, semmi nem gátolta meg, hogy levegye a felsőjét. Újra elkapta az alját és húzta, csavarta a férfi meztelen mellkasa alatt. Gabriel két kézzel ismét lefogta. - Julianne - súgta, mert nehézkes volt a lélegzése. - Megtennéd. hogy. abbahagyod? - Hátraült a

sarkaira, a lány mellé térdelt, és próbált levegőhöz jutni. - Nem akarod? - Julia hangja olyan ártatlan volt, hogy elfacsarodott tőle Gabriel szíve. A férfi megrázta a fejét és lehunyta a szemét. Ahogy Julia felfogta Gabriel kérését, úgy valami más is világos lett. Minden kegyetlenség, amit Simon valaha mondott neki, visszhangzani kezdett a fülében. Egy hülye kurva vagy. Egy ócska nő leszel. Frigid vagy. Soha másik férfi nem akar majd téged. A lány az oldalára fordult, ezzel kikerülve Gabrielt, majd óvatosan a földre lendítette a lábát. Még azelőtt akart az ajtóhoz érni, hogy a zokogás felszakad a torkából. De még mielőtt a súlyát a jó bokájára helyezhette volna, két hosszú, erős kar elkapta a derekánál fogva, így csapdába esett. Gabriel a lábaival körbezárta az övéit, magához húzta, így a meztelen lábaik összegabalyodtak az ágy szélén, és a lány háta a férfi meztelen mellkasának dőlt. Julia érezte Gabriel sebes szívverését és a lapockáin keresztül a légzését. Furcsa, de nagyon erotikus érzés volt. - Ne menj el! - súgta Gabriel, és gyengéd csókot nyomott a lány fülének peremére. Ajkait Julia nyakának jobb oldalához közelítette, és belefúrta az orrát. A lány szipogott. Nem akartalak megbántani. Nagyon megbántottalak? - Amikor Julia nem válaszolt, újra megcsókolta a fülét és még jobban megszorította. - Nem fizikailag - bökte ki a lány, és elnyomta a zokogást. - Akkor mondd el! - súgta a férfi. - Mondd el, hogyan bántottalak meg? Julia idegességében a levegőbe emelte a kezeit. - Azt mondtad, akarsz, és amikor végre összeszedem a bátorságom, hogy beadjam a derekam, visszautasítasz! Gabriel nagy levegőt vett, s a légzése sípoló hangot hallatott a lány fülében. Julia érezte, hogy a férfi karjai megfeszülnek és az inak a bőrének nyomódnak. És lejjebb valami más a fenekének. - Hidd el, Julianne, nem utasítalak vissza! Persze, hogy akarlak. Annyira gyönyörű vagy! Annyira nagyon szép! - Gabriel lehajolt, hogy megcsókolja a lány arcának a szélét. - Erről már beszéltünk. Eljön a mi időnk. Tényleg azt akarod, hogy a ma este legyen az első alkalom? Julia hezitált, és a férfinak pont erre a válaszra volt szüksége. - Ha még készen is állnál, drágám, akkor sem szeretkeznék veled ma este. Megsérültél, ami azt jelenti, hogy egy ideig nem nagyon tudsz majd mozogni. És biztosra kell mennem, hogy teljesen felépülsz, mielőtt mi. öö. kipróbálnánk különböző pozíciókat. Julia hallotta, ahogy a mosoly kiszínezi Gabriel hangját. Meg akarta őt nevettetni. De ami a legfontosabb, az ez. - Odébb húzódott, így Julia bal oldalának dőlt, és az ujjával óvatosan megérintette a durva harapásnyom környékét. A lány arca összerándult, Gabrielt pedig elöntötte a méreg. Jó párszor kellett ki- és belélegeznie, hogy kontrollálni tudja az érzelmeit, majd újra és újra apró csókokat lehelt a nyom köré, amíg Julia felsóhajtott és hátradöntötte a fejét a férfi vállának. - Pár órája megsérültél. Nem lennék jó szerető, ha kihasználnám a gyengeségedet. Van ennek így értelme? Julia átgondolta a hallottakat, majd lassan bólintott. - Valami ijesztő történt veled ma este. Természetes, hogy szeretnéd magad biztonságban érezni, hogy tudd, gondoskodnak rólad. Ez nem bűn, Julianne. És én olyan nagyon szeretnék neked segíteni, szerelmem. De vannak más módok is erre. Nem kell megválnod a ruháidtól, hogy felkeltsd a figyelmem. Már felkeltetted. Teljesen. Nem kell ahhoz lefeküdnöd velem, hogy azt érezd, hogy akarlak. - Hogyan? - A lány hangja próbálkozó suttogás volt. - Mondjuk így. - A férfi egy csókot lehelt Julia nyakába, és úgy forgatta, hogy a hátán feküdjön.

Gabriel az oldalán feküdt mellette, a könyökére támaszkodott, és gyengéd, ráérő mozdulatokkal simogatni kezdte. Először az arcán, hogy letörölje a könnyeit. Majd az állán, az állkapcsának vonalán és a szemöldökein folytatta. Átkalandozott a nyakára, aztán egészen le a kulcscsontjáig. Julia felszisszent, ahogy a férfi ujjai végigvándoroltak a szegycsontján a mellei között, ahol mintákat rajzolt a bőrére. Rátette a tenyerét, majd a lányhoz hajolt és megcsókolta a melleinek a tetejét. Amikor elhúzódott, Julia szemei csukva voltak. - Kicsim? A lány szemei kipattantak. - Ebben az ágyban csak mi vagyunk. Te és én. Csak te számítasz. - Végigsimított a dereka ívén, le a csípőjéig, ahol lazán megmarkolta. - Ha vissza akarsz menni a szobádba, akkor visszakísérlek. Ha egyedül akarsz aludni, akkor hagylak. Csak szükségem van arra, hogy elmondd, te mit szeretnél, hogy a lehetőségeim legjava szerint megadhassam neked. De kérlek, szívem, ne kérd, hogy vegyem el a szüzességed! Ne ma este! Julia átgondolta, amit Gabriel mondott, és hangosan nyelt. - Szeretnék itt maradni. Nélküled nem alszom valami jól. Én alig alszom nélküled. Örülök, hogy az érzés kölcsönös. -Megcsókolta a lány ajkát, és a kezével finoman súrolta a combját a feneke domborulatáig hátrafelé. - Tudod, hogy törődöm veled, ugye? Julia bólintott és megérintette a férfi mellkasát, ahogy az előredőlt, mire Gabriel az ajkaival hozzáért a lány nyakához, ahol nem volt megjelölve. - Sajnálom, hogy ezt tettem. - Gabriel a halványuló, egynapos nyom körül körözött. Julia a bűnbánó szemekbe nézett. - Ne sajnáld, Gabriel! Ez más volt. - Óvatosabbnak kell veled lennem! A lány felsóhajtott. - Nagyon óvatos vagy velem. - Fordulj meg, kicsim! Julia kérdő pillantást vetett rá, de a hasára gördült és úgy fordította a fejét, hogy lássa a férfit, bár teljesen megbízott benne. Gabriel mellétérdelt és gyengéden félresöpörte a haját. - Csak lazíts! Szeretném, ha éreznéd, milyen gyönyörű vagy. Lassan, gyengéden elkezdte két kézzel masszírozni Julia testét, közben felfedezve minden négyzetcentiméterét tetőtől talpig. Kinyújtotta a lány lábait, felemelte őket, és külön figyelmet szentelt a lábfejeknek és a sarkaknak. Julia halkan felnyögött. Gabriel kuncogott. - Emlékszel, amikor velem maradtál az után a borzalmas előadás után? Julia bólintott és beharapta az ajkát. A férfi szemöldökei összefonódtak. - Nagyon gyanakvó voltál velem. Persze, minden okod megvolt rá, de én már akkor megfogadtam, hogy. velem biztonságban leszel, kicsim. Ígérem. Amikor Gabriel végzett a lábakkal, visszatért a lány testére, és az ajkaival fedezte fel, amit eddig a kezeivel járt be. Belefúrta az orrát, megcsókolta és beharapta. Julia nagyon mély vonzalmat látott a férfi tekintetében, majd amikor visszadőlt mellé az ágyba, határozottan megcsókolta őt. - Köszönöm, Gabriel - súgta.

A férfi elégedetten mosolygott, és hosszú ujjai belevesztek a lány hajába. Julia megértette, hogy ebben a békés és biztonságos pillanatban jött el az ő ideje. Már megállapodtak, hogy előbb lemeztelenítik a lelkűket, mielőtt a testükkel megtennék. Ráadásul már egy része bele is fáradt a titoktartásba. Vagy a férfi titkaiba. Gabriel már osztott meg vele részleteket a múltjából. 0 akkor miért nem nyilt meg neki? Fájdalmas lesz kimondani a szavakat, de talán még fájdalmasabb lenne, ha ezek megmagyarázatlanul kettejük közt maradnának. Vett egy mély lélegzetet, becsukta a szemét, és felvezetés nélkül belekezdett. - Egy bulin találkoztam vele az első évben. - Párszor megköszörülte a torkát, aztán suttogva folytatta: - A Pennsylvania Egyetemre járt. Hallottam már az apjáról korábban, de nem azért érdekelt. Kedveltem, mert vicces volt, kedves, és mindig jól szórakoztunk. Az első karácsonyon megjelent a házunknál, hogy meglepetést szerezzen. Tudta, hogy szeretem az olasz dolgokat, úgyhogy vett nekem egy meggypiros Vespát. Julia-piros, így hívta. Gabriel felvonta a szemöldökét. - Persze, minden olasz dolog iránti vonzalmam miattad volt, de feladtam a reményt, hogy valaha is újra látlak. Arra gondoltam, hogy már nem érdekellek, ezért megpróbáltam továbblépni. A szülei támogatták a kapcsolatunkat, és mindig meghívtak minket, hogy látogassuk meg őket ^Washingtonban vagy vegyünk részt a philadelphiai politikai rendezvényeken. Hivatalosan pár hónapig randiztunk, inkább úgy, mint barátok, de akkor azt mondta, hogy többre vágyik. És én belementem. A dolgok ezután kezdtek megváltozni. Mindenből többet akart, és követelőző kezdett lenni. -Julia arca nagyon elpirult a sötétben. Gabriel érezte, ahogy melegebb lett a lány bőre, így finoman masszírozni kezdte a vállát. Kijelentette, hogy a barátomként joga van a szexhez. Amikor azt mondtam, hogy nem állok készen, frigidnek nevezett. Nem igazán rád vártam, de nem akartam, hogy beleerőszakoljanak az egészbe. Tudom, ez gyerekesen hangzik. - Julianne, az távol áll a gyerekestől, hogy te dönthesd el, kivel akarsz lefeküdni, és kivel nem. A lány halványan elmosolygott. Minél jobban akarta, annál jobban próbáltam őt mással kompenzálni. Nagyon uralkodó volt. Nem szerette, amikor Rachellel találkoztam, talán mert a húgod nem kedvelte. Amit csak tudtam, mindent megtettem, hogy elkerüljem vele a konfliktust. És. nem mindig volt kedves. - Elhallgatott, próbálta kitalálni, hogyan mondja ki a következőket. - Megütött? - Gabrielnek erőt kellett vennie magán, hogy nyugodtnak tűnjön a hangja. - Nem igazán. - Ez nem válasz, Julianne. Megütött? A lány érezte, ahogy Gabriel teste remegni kezdett a dühtől. Nem akart neki hazudni, de tartott attól, hogy mi lesz a férfi válasza, ha megtudja. Ezért nagyon megválogatta a szavait. - Párszor lökdösött. Egyszer Natalie-nak, a szobatársamnak kellett leszednie rólam. Azt tudod, hogy a lökdösés ugyanúgy tettlegességnek számít? -Amikor Julia nem nézett a szemébe, folytatta: - Szeretném, ha erre majd máskor visszatérnénk. - Igazából sokkal rosszabb volt az, amit mondott, mint amit tett. -Julia halkan felnevetett. - Az idő nagy részében jobban bánt velem, mint az anyám. Bár voltak időszakok, amikor inkább azt akartam, hogy üssön meg. Elviseltem volna egy ütést, mert annak másodperceken belül vége lett volna. Szívesebben választottam volna azt, mint hogy folyamatosan azt hajtogatta, hogy mennyire frigid és értéktelen vagyok. - Megvonta a vállát. - Ha megüt, legalább elmondhattam volna apámnak. Megmutathattam volna a sérüléseimet, és akkor hisz nekem. Gabriel rosszul lett a lány beismerésétől, ami miatt még mérgesebb lett Simonra és Julia apjára. Bár türelmesen csendben volt, a lány szinte hallotta az agytekervényeit forogni. Sosem éreztem úgy, hogy elég jó lennék neki. És ő ezt kellően hagsúlyozta is. Mivel nem

feküdtem le vele, ő. más dolgokat követelt. De nem voltam valami ügyes. Azt mondta, hogy ha ez a mutatója annak, milyen vagyok az ágyban, akkor egy ócska lotyó vagyok. - Megint nevetett és a hajával játszott. - Ezt nem akartam neked elárulni, de talán jogod van tudni, mielőtt csalódást okozok neked. Nem elég, hogy frigid vagyok, hogyan lehetne engem akarni, amikor még más módon sem tudok egy férfi kedvében járni? Gabriel megeresztett egy kiadós káromkodást, ami egy anyaszomorító haját is égnek állította volna. Julia mozdulatlan maradt, s az orra enyhén rángatódzott, mint egy kisegérnek. Vagy egy nyúlnak. Julianne, nézz rám! - Gabriel gyengéden az arcára tette a kezét, és megvárta, amíg a lány felemeli a tekintetét. - Minden, amit mondott, hazugság volt. Hinned kell nekem, amikor ezt mondom! Azért mondta ezeket neked, hogy uralkodhasson rajtad. Persze, hogy akarlak. Nézz magadra! Gyönyörű vagy, melegszívű és okos. Megbocsátó és gyengéd. Lehet, hogy ezt te nem veszed észre, de ugyanezeket a tulajdonságokat belőlem is kihozod. Miattad gyengéd és kedves akarok lenni. És amikor majd szeretkezünk, ebben a bánásmódban lesz részed. Gabriel megköszörülte a torkát, mert a hangja rekedt lett. - Valaki, aki olyan odaadó és szenvedélyes, mint te, soha nem lehet borzalmas az ágyban. Csak olyan emberre van szükséged, aki mellett elég biztonságban vagy, hogy kifejezhesd magad. Akkor majd a vadmacska előbújik. O nem érdemelte meg, hogy lássa azt az oldalad, és jól tetted, hogy nem mutattad meg neki. De mi mások vagyunk. Tegnap este, vagy a múzeumban, vagy ma is korábban, láttam a szenvedélyed. Éreztem. És ez lélegzetelállító. Te vagy a lélegzetelállító. Julia néma csodálkozással nézett a férfi komoly szemébe. Azt mondtad nekem, hogy hiszel a megváltásban - súgta Gabriel. - Akkor bizonyítsd be! Bocsásd meg magadnak, bármit is szégyellsz, és engedd, hogy boldog lehess! Mert ez az, amit igazán szeretnék, Julianne. Szeretném, ha boldog lennél. A lány elmosolyodott és megcsókolta Gabrielt, és egy időre átadta magát a férfi érintésének és szavainak. Ám gyorsan elhúzódott, mert tudta, hogy a legrosszabb rész még csak most következik. - Részt akartam venni a külföldi tanév programban. O nem akarta, hogy elmenjek. Ezért a háta mögött jelentkeztem, és egészen a nyár elejéig nem is mondtam el neki a hírt. Őrjöngött, de úgy tűnt, hogy túltette magát rajta. Amíg Olaszországban voltam, gyönyörű e-maileket írt és képeket küldött. Azt állította, hogy szeret. - Nagyot nyelt. - Nekem még senki nem mondta, hogy szeret. Vett egy nagy levegőt. - Se karácsonyra, se nyárra nem jöttem haza, mert extra órákat vettem fel és utazgattam. Amikor augusztus végén megérkeztem, Rachel elvitt vásárolni, mintegy jó-hogy-hazajöttél meglepetésként. Grace is adott neki pénzt, és ketten vettek nekem egy nagyon csinos ruhát és egy Prada-cipőt. Elpirult. - Öö. azt a cipőt már láttad. Abban voltam ez első ra. úgy értem, amikor elvittél steaket enni. Gabriel végigfutatta az ujjait a lány arcán. - Nincs semmi baj, Julianne, nyugodtan hívhatod az első randinknak. Én így gondolok rá. Bár egy óriási seggfej voltam. Julia vett még egy nagy levegőt. Simon nagyon nagy terveket szőtt arra, hogyan ünnepeljük meg a születésnapomat. Rachel ragaszkodott ahhoz, hogy a lakásán készülődjek, és utána a Ritz-Carltonba kellett volna mennem, hogy találkozzam vele. De elfelejtettem a fényképezőgépemet. Úgyhogy először felmentem a szobámba. Julia reszketni kezdett. Minden izma, minden porcikája úgy remegett, mintha jéghideg lenne. Gabriel a karjai közé vonta. - Nem kell többet mondanod! Már eleget hallottam. - Nem. - A lány hangja megremegett, de folytatta. - Valakinek el kell mondanom. Még Rachel sem tud mindent. - Jó párszor ki- és belélegzett. - Kinyitottam az ajtót, de a szobában sötét volt, csak a

szobatársam asztali lámpája égett. Natalie hangszórója szólt. A Closer ment a Nine Inch Nailstől. Azt hittem, hogy véletlenül nem kapcsolta le a zenét. Ki akartam kapcsolni, de mielőtt tettem volna még egy lépést, megláttam őket. - Julia megmerevedett. Olyan lett, mint egy szobor. Gabriel várt. - Simon az én ágyamban dugta Natalie-t. Annyira ledöbbentem, hogy meg sem tudtam mozdulni. Azt gondoltam, nem létezik, hogy ő legyen. Aztán arra, hogy az nem lehet Natalie. De az volt. És. - A hangja most már csak suttogás volt. - Gólyakorom óta volt a szobatársam. A középiskolában barátok voltunk. Látták, hogy ott állok és bámulok, mint egy idióta. Majd Simon rám nézett és nevetett, aztán közölte, hogy a második év óta megy ez már közöttük. Én pedig csak álltam, mert nem értettem, mit mond. Natalie hozzám sétált meztelenül, és azt javasolta, csatlakozzak hozzájuk. Julia gyorsan becsukta a száját. De már késő volt. Kimondta a szavakat. Hangosan kimondta. Minden gyötrelem és borzalom, amit aznap érzett, újra átjárta. A férfi mellétérdelt, és az arcát a mellkasára tette. De nem sírt. Gabriel szorosan tartotta, és az ajkait a lány feje búbjára nyomta. Meg kellett volna ölnöm, amikor ott volt a lehetőség! Azért csendben hálát rebegett, hogy ezt akkor nem tudta. Megölte volna Simont, efelől egy csepp kétsége sem volt. O az Angyalkúró. Meg akarta dugni az én Julianne-omat, mint egy állatot. Csak először a szobatársán gyakorolt. Csendben egymás karjaiban ültek egy darabig, amíg sikerült a lánynak leküzdenie a szégyenét, Gabrielnek pedig igyekeznie kellett, hogy kiverje a fejéből gyilkos szándékait. Amikor megérezte, hogy Julia szívverése lelassul, suttogni kezdett neki. Elmondta neki, hogy mennyire törődik vele. Hogy vele biztonságban van. És megkérdezte, rendbe volna-e, ha beszélne hozzá egy kicsit. A lány bólintott. - Julia, sajnálom, hogy ez történt veled. - A férfi megrázta a fejét. - Azt is sajnálom, hogy nem olyan családban nőttél fel, ahol volt apa és anya is, akik egy ágyon osztoztak és szerették egymást. Nekem ez megadatott. Te is tudod, hogy Richard és Grace milyenek voltak, amikor egymáshoz értek, mindig nevettek. Soha nem hallottam, hogy Richard felemelte volna a hangját. És Grace-t soha nem hallottam, hogy bármi rosszindulatú vagy durva megjegyzést tett volna. Tökéletes párt alkottak. És bármilyen zavarba ejtő is belegondolni az embernek a szülei szexuális életébe, egyértelmű volt, hogy nagyon szenvedélyesek. Amikor Richard előadta nekem a hírhedt felvilágosító hegyibeszédét, akkor idézett egy sort a Book of Common Prayerböl, abból is egy eskürészletet, amit Grace-nek mondott az esküvőjükön. „Ezen gyűrűvel, íme magamnak eljegyezlek téged és néked adom minden földi javaimat.” - Ezt már hallottam. Gyönyörű. - Az, ugye? És Richard kihangsúlyozta a kényelmetlen beszélgetésünk alatt, hogy ez a fogadalom a zálog arra, hogy a férj a feleségével szeretkezni fog, és nem szexre használja csak ki a testét. Azt mondta, ez az eskü arról szól, hogy a szeretkezés az imádat kifejezése. A férj a testével imádja a feleségét, szereti, átadja magát neki és az eksztázis felé sodorja. Gabriel megköszörülte a torkát, mert egészen berekedt. - Nem mondok újdonságot azzal, hogy aminek szemtanúja voltál, a barátod cselekedetének, az állatias és hitvány volt. Tudom, hogy hasonló dolgokat láttál, amikor St. Louisban nevelkedtél, pedig ilyen dolgokat egy kislánynak sosem szabadott volna látnia. Talán ezért is gondoltad, hogy az együttlét alatt a férfiak - és bizonyára az összes férfiről azt gondoltad, hogy olyan, mint ő - gonosz ragadozók, akik használnak és bántanak. Richard leírása teljesen más volt a szeretkezésről. Azt mondta, ez semmivel sem kevésbé szenvedélyes, mint más öröm, mert a körülmények lehetővé teszik a szabadságot és a beleegyezést, hogy a másik fél legkülönbözőbb vágyait felfedezzük. Lehet

kétségbeesett és siettető, vagy lassú és gyengéd. A lényeg az, hogy az aktus a közös tiszteleten és odaadáson alapszik, és nem az elvevésen vagy a használaton. Gabriel a lány füléhez hajolt, hogy belesúghasson. Nagyon elkóboroltam Richard intelmeitől, de mindig is vágytam arra, ami neki Grace-szel megadatott. Amikor azt mondtam, hogy szeretnélek a testemmel imádni téged, akkor úgy is gondoltam. Teljes szívemből. Soha nem fogok tőled elvenni semmit. Csak adni fogok. Az ágyban és azon kívül is. Julia a férfi mellkasának bújva elmosolyodott. - Te is és én is újrakezdjük, a régi elmúlt, és íme, új jött létre. Julia felnézett, finom csókot lehelt a férfi ajkaira, és köszönetet súgott a szájába. Gabriel megerősítése megnyugtatta. Nem múlasztotta el a fájdalmat vagy törölte ki az emlékeket, de megkönnyebbült, hogy a férfi nem rója fel neki a múltbeli gyengeségeit. Isten igazából azt szégyellte a legjobban, hogy hagyta, hogy ilyen rosszul bánjanak vele. Emiatt őrizte a titkát. Ezért félt a leleplezéstől. - Most aztán még nagyobb seggfejnek érzem magam, hogy vicceltem veled a Lobbyban a Nine Inch Nailsszel. Nem csoda, hogy annyira feszült lettél, amikor szóba hoztam a dalt. Julia biccentett. Ahogy hazaérek Torontóba, le fogom cserélni az állomásokat a rádiómon. Nem fogom még egyszer azt a csatornát hallgatni. -Gabriel megköszörülte a torkát. - Szívem, nem kell róla beszélned, ha nem akarsz. Csak kíváncsi lennék, mit mondtál apádnak. Tartozom neked egy bocsánatkéréssel, amiért a kórházban kiabálni kezdtünk egymással. Mondtam neki dolgokat, amiket nem kellett volna. Julia érdeklődve figyelt. - A fejéhez vágtam, hogy nem szabadott volna visszaküldenie az anyádhoz. Hogy apai kötelessége lett volna megvédenie téged, és hogy megbukott. Julia meg volt lepve. Senki, még Rachel és Grace sem kérte számon Tomon a döntéseit. Senki. Csodálkozás futott végig csinos arcán. - Haragszol rám? - A férfi meglepettnek tűnt. - Képtelen lennék rá. Köszönöm, Gabriel, hogy megvédtél. Senki nem tett még értem ilyet. Julia a kezébe vette a férfi kezeit, és finoman megcsókolta a duzzadt ízületeit és azokat a területeket, ahol felszakadt a bőr. A sebei ugyanolyan kedvesek voltak neki, mint a gyönyörű, kifejező szemei. - Nem mondtam el apának mindent. Csak hogy rajtakaptam öt Natalie-val, és hogy már nem tudok azzal a lánnyal többé egy fedél alatt élni. Ez gondot okozott, mivel apa Natalie anyjával randizott. De emiatt sosem reklamált. - Milyen nemes tőle. - mondta Gabriel szarkasztikusan. Pár napot Selinsgrove-ban töltöttem, hogy megpróbáljak lenyugodni, majd apa elvitt az iskolába. Kiköltöztetett a szobámból, be egy kis stúdiólakásba. Kinevetted volna, Gabriel. Még kisebb volt, mint amiben most vagyok. - Nem nevettem volna. - A férfi hangja megbántottnak hangzott. - Csak amiatt, mert annyira igényes vagy. Még jobban utáltad volna, mint a mostani lakásomat. - Julianne, nem utálom a lakásodat. Ahogy már mondtam, azt utálom, hogy ott kell laknod. Mi történt azután, hogy visszamentél az iskolába? Elbújtam. Mert ezután egy pár lettek, és féltem attól, hogy beléjük futok, ezért elkerültem minden helyet, ahol látható lehettem. Órákra jártam, olaszul tanultam, a jelentkezéseimen dolgoztam, és otthon voltam. Mondhatni. elvonultam. - Rachel említett valami ilyesmit.

- Nem voltam jó barátnője Rachelnek. Az után az este után nem fogadtam a hívásait. Még Graceszel sem beszéltem, pedig a legszebb leveleket írta nekem. Küldtem a családodnak egy képeslapot karácsonyra, de túlságosan meg voltam alázva ahhoz, hogy elmagyarázzam, mi is történt. Rachel onnan tudja, hogy rajtakaptam őket:, mert Natalie végül elárulta neki. De azt nem tudja, milyen borzalmas volt. És nem is szeretném, ha megtudná. - Bármi, amit mondasz, szigorúan kettőnk között marad. Nem akartam beismerni, hogy akkora hülye voltam, hogy ebbe helyzetbe kerülhettem. Hogy ilyen sokáig húztam mellette. Hogy ennyire vak voltam, és nem láttam, hogy együtt vannak. Azt tetettem, hogy ez valaki mással történt meg. - Felnézett Gabriel arcába, aki rendkívül együttérző volt. - Kérlek, ne mondd még egyszer, hogy hülye vagy! Szégyelljék ők magukat, mindketten, amiért így viselkedtek veled. Ok a gazemberek ebben a történetben, nem te. - Kétszer megpuszilta a lány homlokát, és beletemette az arcát a hosszú hajába. - Szükséged van az alvásra, kicsim. Hosszú nap volt, és szeretném, ha gyógyulnál. - Nem fogja zavarni a családodat, amikor rájönnek, hogy együtt vagyunk? - Már tudják. És nagy részben áldásukat is adják. - Nagy részben ? Gabriel felsóhajott - Richard nem kifogásolja, hogy egy pár vagyunk. De konzervatív nézetei vannak a szexről. Ezért, bár megígértem neki, hogy nem fogunk semmit sem csinálni a házában, jobban szeretné, ha külön szobában aludnánk. Abban azonban biztos vagyok, hogy a történtek miatt szemet huny a mai és a holnapi este fölött is. - Mi van Rachellel és Aaronnal? Ok egy szobában alszanak. - Richardnak ez sem tetszik, de azt gondolja, hogy ők legalább összeházasodnak. Rachel pedig mindig támogatott engem, úgyhogy szerintem minket is támogat. - És Scott? - Scott nagyon véd téged, és ő tudja, hogy zűlött voltam, szóval. - Nem voltál zűlött, csak magányos. Gabriel gyengéden megcsókolta. - Ez nagyon kedves tőled, de mindketten tudjuk, hogy nem igaz. Hanyatt dőltek, Julia feje Gabriel mellkasán, miközben az ujjaival a felsőtestét járta be. A lány hümmögött magában, miközben a férfinak azon a kijelentésén töprengett, hogy mennyire törődik vele és mennyire szeretné imádni. Ezek voltak talán a legfontosabb szavak, amiket valaha hallott. Bizonytalan ujjal körberajzolta Gabriel mellkasán a tetoválást. Emerson keze gyorsan beborította az övét. - Ne! - súgta, és elhúzta a lány kezét. - Sajnálom. Mi az a M-A-I-A? Julia hallotta, hogy Gabriel kapkodva kezdi el szedni a levegőt. - Nem akartam felhozni. De titkokat mondunk el. Arra gondoltam. A férfi a szabad kezével megdörzsölte a szemét, de nem engedte - A Maia egy név. - A hangja kemény lett. - Szeretted? - Persze, hogy szerettem. - Sokáig együtt voltatok? Gabriel köhögött. - Ez nem az volt. Julia megszorította a férfit, és lehunyta a szemét. Gabriel viszont ébren feküdt és a plafont bámulta nagyon hosszú ideig.

Huszonkilencedik fejezet Másnap reggel Julia arra ébredt, hogy Gabriel az ágy szélén ül felöltözve és őt nézi. Elnyomott egy ásítást, aztán nagyot nyújtózkodott a sötétítőn beszűrődő napsugarak fényében. - Jó reggelt! - mosolygott a férfira. Gabriel hozzáhajolt és melegen átölelte. - Már egy ideje fent vagyok, de nemrég visszajöttem megnézni, hogy vagy. Nagyon békés vagy, amikor alszol. - Édesen megcsókolta, majd a szekrényhez sétált, hogy kivegyen egy pulóvert. A lány a hasára fordult és szemérmetlenül nézte, csodálta, ahogy Gabriel vállain megfeszül az ing. A megfigyelőállásából a fenekét is szemügyre vehette, amit fekete farmer takart. Na, ez aztán egy marha szép fenék, gondolta. Gabriel a válla fölött hátranézett. - Ez meg mi volt? - Nem mondtam semmit. A férfi beharapta az ajkait, mintha egy vigyort akarna elnyomni. - Ó, tényleg? Odasétált Juliához, lehajolt és a fülébe súgta: - Nem tudtam, hogy szereted a fenekeket. Gabriel! - Julia zavarban volt, amiért rajtakapták, ezért finoman a férfi karjára csapott, és mindketten nevetni kezdtek. Gabriel elkapta a lányt a derekánál fogva, és az ölébe húzta. Igaz, a félreértések elkerülése végett szeretném kijelenteni, hogy a fenekem meglehetősen lenyűgöző. - Ó, tényleg? - Julia felvonta a szemöldökét. - Nagyon-nagyon. És megkért, hogy adjam át az üdvözletét, ja, és már alig várja, hogy sokkal személyesebben megismerkedjetek, amikor Firenzében leszünk. Julia megrázta a férfi felé a fejét, és közelebb hajolt, egy csókért könyörögve. Egy gyors, de finom csókkal lett megjutalmazva, mielőtt Gabriel elhúzódott. Hirtelen nagyon komoly lett. - Beszélnem kell veled pár dologról. Julia az ajkát harapdálva várt. - Simont letartóztatták és több mindennel vádolják. Az apja felszólította a család ügyvédjét, hogy mentse meg, és vádalkuról is hallani pletykákat. - Komolyan? - Úgy tűnik, a szenátor szeretné, ha ez a mocskos ügy nem kerülne a hírekbe. Scott felhívta az ügyészt, aki biztosította, hogy a te ügyed elsőbbséget élvez. Scott hangsúlyozta, hogy mindannyian szeretnénk, ha az ítélet börtönről szólna, és nem valami javítóprogramról vagy kezelésről. De ismerve Simon kapcsolatait, szerintem a börtönre kevés az esély. Julia gondolatban feljegyezte, hogy köszönje meg Scottnak, amiért fellépett az érdekében. - És veled mi van? Veszélyben vagy? Gabriel vigyorgott. - A Talbot család ügyvédje megrebegtetett valamit, hogy vádat emelnek ellenem. Hála az égnek, az öcsémnek volt vele egy rövid, de annál felvilágosítóbb beszéde. Mondta, hogy a sajtót biztosan nagyon érdekelné, hogy én miként éltem meg a történteket, veled egyetemben. Nem fognak megvádolni. És mondanom sem kell, hogy mindenki, aki ebbe belefolyt, már utálja Scottot. Julia lehunyta a szemét és lassan kifújta a levegőt. A gondolat, hogy valami történne Gabriellel, fájdalmas volt, főleg hogy ő hozta a nyakukba a problémát.

- Le kell zuhanyoznom és fel kell öltöznöm - közölte Julia, és kinyitotta szemét. Gabriel forrón ránézett, és egyetlen ujjal végigsimított a karján. Szívesen fürdenék veled, de tartok attól, hogy egy ilyen cselekedet megbotránkoztatná a rokonaimat. Julia megremegett. - Nos, azt nem engedhetem, hogy megbotránkoztassa a rokonait, Emerson professzor. - Így van, Miss Mitchell. Az nagyon megdöbbentő lenne. Úgyhogy az illemszabályok érdekében a nagyon csinos fenekem és én tartózkodunk az önnel való fürdéstől. - Előredőlt, a szemei csillogtak. Egyelőre. Julia nevetett, és Gabriel hagyta, hogy a lány hadd mosakodjon meg. Amikor fürdés után Julia visszament a hálószobába, Gabrielt a folyosón járkálva találta. - Valami baj van? A férfi megrázta a fejét. - Csak meg akartam bizonyosodni arról, hogy nem botlottál meg, vagy nem történt semmi baj. Hol vannak a mankóid? A szobámban. Jól vagyok, Gabriel. - Elbicegett mellette. Amikor megtalálta a hajkeféjét, elkezdte ügyetlenül végighúzni a kócos fürtökön. - Hadd csináljam én! - Gabriel a lány felé sétált, és kivette a kezéből a kefét. - Meg fogod fésülni a hajam? - Miért ne? - A férfi kihúzott egy széket, és bíztatta Juliát, hogy üljön le, majd mögé lépett és lassan végigszántott az ujjaival a feje búbjától a hajszálak végéig, és közben a kezével próbálta kifésülni a csomókat. Julia becsukta a szemét. Gabriel még egy-két pillanatig folytatta, majd a lány füléhez hajolt. - Jó ez neked? Julia hümmögött, még mindig csukott szemmel. A férfi kuncogott és megrázta a fejét. A lány annyira édes volt, és annyira könnyű volt neki örömöt szerezni. O pedig annyira, de annyira jót akart tenni vele. Amikor az összes gubancot sikerült kigubózni, gyengéden végighúzta a kefét Julia haján. Lassan haladt, részről részre. A lány még a legvadabb álmaiban sem látta Gabrielt fodrászként. De volt valami ösztönös abban, ahogy hozzáért, és az érzéstől, ahogy a hosszú ujjat val a hajába túrt, kimelegedett tőle a bőre. Csak elképzelni tudta az élvezeteket, amik Firenzében várnak majd rá, amikor a férfi egészen az övé lesz. Meztelenül. Erre a gondolatra gyorsan keresztbe tette a lábát. - Csak nem izgatom, Miss Mitchell? - búgta édes hangon Gabriel. - Nem. Akkor valamit egészen biztosan nem csinálok jól. - Elfojtott egy kuncogást, és miközben lelassította a mozdulatait a lány hajában, a füle peremére nyomta az ajkait. - Habár az az igazi célom, hogy mosolyra fakasszalak. - Miért vagy velem ilyen kedves? Gabriel ujjai megálltak. - Ez egy meglehetősen szokatlan kérdés a szeretődtől. - Komolyan kérdezem, Gabriel. Miért? Újra mozogni kezdtek a férfi ujjai Julia fürtjeiben. - Te azóta kedves vagy velem, hogy először találkoztunk. Én miért ne lennék? Nem gondolod, hogy megérdemled, hogy gyengédséggel bánjanak veled? Julia inkább nem erőltette tovább a kérdést. Bár nagyon megviselték az előző este történései, arra emlékezett, hogy szerelmet

vallott Gabrielnek a kórházban. De a vallomása nem talált viszonzásra. Ennyi elég, gondolta. A tettei, a kedvessége, a védelmezése. Ez több mint elég. Nincs szükségem a szavaira. Julia annyira szerette Gabrielt, hogy az már fájt. Mindig is szerette, és a szerelme olyan tűzzel égett még a legsötétebb napjain is, hogy a fényéből semmit nem veszített. De úgy tűnt, ő nem viszonozza a szerelmét. Amikor a férfi végzett a hajával, ragaszkodott ahhoz, hogy ő készítse az ebédet. Utána együtt ültek a konyhában, terveket szőttek estére, amikor megszólalt a telefon, és Richard megjelent, kezében a hordozható készülékkel. - Az apád - mondta, és átadta a lánynak a telefont. Gabriel elkapta és letakarta a beszélőt a kezével. - Nem kell vele beszélned! Majd én megoldom. - Úgyis kell majd vele beszélnem. - Julia lecsúszott a bárszékről és a mankóival bebicegett az étkezőbe. Richard megrázta a fejét, miközben rászólt a fiára: - Nem állhatsz Julia és Tom közé! - Nem volt az apák dísze. - Juliának ő az egyetlen apja. Tomnak pedig Julia a szeme fénye. Gabriel összehúzta a szemeit. - Ha valamennyire is törődött volna vele, akkor megvédi. Richard a fia vállára tette a kezét. A szülők hibáznak. És néha könnyebb a homokba dugni a fejünket, mint beismerni, hogy a gyerekünk bajban van. És ez a szülő hibája. Ezt személyes tapasztalatból tudom. Gabriel összeszorította az ajkait, de nem szólt egy szót sem. Julia tíz percen belül visszatért. Annak ellenére, hogy Richard még mindig a konyhában volt, Gabriel az ölelésébe vonta a lányt, és megcsókolta az arcát. - Minden rendben? - Apa el akar vinni vacsorázni ma este - árulta el. Richard ezt jó ürügynek találta, hogy magukra hagyja a fiatalokat, így felment az emeleti dolgozószobájába. - Akarsz vele találkozni? - Kellemetlen lesz, de azt mondtam, elmegyek. - Julienne, semmit nem kell tenned. Inkább majd én elviszlek vacsorázni. A lány megrázta a fejét. - Próbálkozik, Gabriel. O az apám. Adnom kell neki egy esélyt. Gabriel idegességében megrázta a fejét, de inkább nem akart a lánnyal vitatkozni. Pontban hat órakor Tom Mitchell megjelent Clarkék küszöbén nyakkendőben, ingben és nadrágban. Idegesen húzogatta a nyakkendőjét. Nem voli hozzászokva. De Juliáért. Richard üdvözölte a férfit, behívta a nappaliba, és szórakoztatta, amíg a lányra vártak, hogy lejöjjön. - Biztos vagy benne, hogy menni akarsz? - Gabriel az ágyon fekve nézte, ahogy Julia rúzsozza magát. Nem fogok szembeszállni az apámmal. Ráadásul Rachel elcipeli Richardot valami csöpögős filmre, te pedig a fiúkkal mész el szórakozni. Így aztán itt maradnék egyedül. Gabriel kiszállt az ágyból, Juliához sétált, és átölelte a derekát. - Nem lennél egyedül. Velem lennél. És én tudom, hogyan szórakoztassak egy hölgyet. - Nedves

csókokat nyomott a lány füle mögé, így próbálva meggyőzni. - Csodás vagy - súgta. Julia elpirult. - Köszönöm. - Rachel talált neked egy sálat. - Az ujjait végighúzta a Hermés-kendő szegélyén, amit a húga ügyesen Julia nyaka köré tekert, hogy elfedje a harapásnyomot. - Grace-é volt - mondta Julia halkan. - Richardtól kapta. - Richard szerette kényeztetni. Főleg Párizsban. - Nagyon hasonlítasz rá. - Lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja Gabrielt. Várj, amíg Firenzébe érünk! - Szorosan magához húzta, szenvedélyesen megcsókolta, majd elengedte a lányt. És mit fogtok csinálni a srácokkal? Csak nem sztriptízbárba mentek? - Felnézett a hosszú szempilláin keresztül, és eszméletlenül imádni valóan festett. A férfi összeráncolta a homlokát. - Gondolod, hogy megtenném? - Nem ezt csinálják a fiúk a szabad estéiken? Gabriel a kézfejével megsimogatta a lány arcát. - Gondolod, hogy Rachel belemenne egy ilyen kiruccanásba? - Nem. - És én? Gondolod, hogy én erre vágyom? Julia elnézett és nem válaszolt. - Miért mennék más nőket nézni, amikor a világ legszebb nőjével osztom meg az ágyam minden éjjel? - kérte ki magának a férfi, és gyengéd csókot lehelt Julia szájára. - Az egyetlen nő, akit meztelenül szeretnék látni, te vagy. Julia kuncogott. - Mi is volt a kérdésem? Nem is emlékszem, mit kérdeztem. Gabriel vigyorgott. - Helyes. Gyere ide! Később, amikor a ház már sötét volt és mindenki visszavonult a szobájába, Julia egy egyszerű kék hálóingben beslisszant Gabriel hálószobájába. A férfi az ágyában ült és olvasott. Nem volt rajta a felsője, a térdeit lazán felhúzta, az orrán szemüveg. - Hű, szia! - Mosolygott, és letette az éjjeliszekrényre A szakítást. - Nagyon csinos vagy. Julia egy oldalra vette a mankóit, és örömmel végigsimított a hálóingén. - Köszönöm, hogy elmentél apához a cuccaimért. - Szívesen. - Gabriel kinyújtotta az egyik kezét, a lány pedig mellébújt az ágyba. Gabriel előbb megcsókolta, és csak utána vette észre, hogy még mindig rajta van Grace Herméssálja. Meghúzta az egyik végét. - Miért viseled még mindig? Julia lepillantott. - Nem akarom, hogy lásd a sebemet. Gabriel felemelte az állát. - Nem kell rejtegetned előlem! - Csúnya. Nem akarlak emlékeztetni rá. A férfi mélyen a lány szemébe nézett, kutatón, majd lassan kibontotta a sálat. Úgy húzta meg, hogy végigsimítson Julia nyakán, majd a kezébe omoljon. Julia érezte, hogy libabőrös lett a selyem érzéki érintésétől, ami párosult Gabriel lángoló tekintetével. A férfi a sálat is letette az éjjeli szekrényre, és a lányhoz hajolt, hogy többször megcsókolja a nyomot.

- Mindkettőnknek vannak sebei, Julianne. Csak az enyémek nem a bőrömön. - Bárcsak ne lennének! - súgta a lány. - Bárcsak tökéletes lenne! Gabriel szomorúan megrázta a fejét. - Szereted Caravaggiót? - Nagyon. Az Izsák feláldozása a kedvencem. A férfi bólintott. Én mindig jobban kedveltem a Hitetlen Tamást. Richardnak van egy másolata róla a dolgozószobájában. Azt néztem ma. - Én viszont mindig úgy gondoltam, hogy az a festmény. furcsa. - Ez érdekes. Jézus megjelenik Szent Tamás előtt a feltámadás után, és Tamás beledugja az ujját a Jézus oldalán tátongó nyílt sebbe. Meglehetősen hatásos. Julia nem látta ebben a hatásosságot, ezért inkább csöndben maradt. - Ha meg akarod várni, Julianne, hogy a seb eltűnjön, akkor örökké várni fogsz. A sebek sosem tűnnek el. Caravaggio festménye tette ezt világossá nekem. A hegek begyógyulhatnak, és idővel megfeledkezhetünk róluk, de egy életre szólnak. Még Jézus sem szabadult meg a sebeitől. Elgondolkozva megdörzsölte az állát. -Ha nem lettem volna annyira beképzelt, akkor ezt észre is veszem. És jobban bántam volna Grace-szel és a családommal is. Veled is jobban bántam volna szeptemberben és októberben. - Megköszörülte a torkát. - Remélem, megbocsátod nekem a sebeket, amiket okoztam. Tudom, hogy nem kevés. Julia a férfi ölébe kucorodott és határozottan megcsókolta. - Már nagyon régen megbocsátottam, és sokkal többért, mint a sebek. Kérlek, erről ne beszéljünk többet! A két majdnem szerető egy pillanatig csendben maradt, majd Gabriel megkérdezte, milyen volt a lány estéje. Julia fészkelődött. - Sírt. Gabriel felvonta a szemöldökeit. Tom Mitchell sírt. Ezt nem hiszem el! Elmondta, hogy mit talált a házban. És amikor elmeséltem neki, hogy mi történt mielőtt megmentettél, sírva fakadt. Beszéltem neki néhány vitánkról, és arról, amiket ö szokott nekem mondani. Az apám pedig sírva fakadt egy elegáns étterem kellős közepén. - Julia megrázta a fejét. Mindketten sírtunk. Káosz volt az egész. Gabriel kisöpörte a hajat a lány arcából, hogy jobban láthassa. - Sajnálom. - Voltak dolgok, amiket el kellett mondanom, ő pedig meghallgatott. Talán életemben először. Legalább próbálkozik. Ez már nagy előrelépés. És amikor mindenen túlestünk, akkor beszéltünk rólad. Tudni akarta, hogy mióta vagyunk együtt. - És mit mondtál? - Azt mondtam, hogy nemrégóta találkozgattunk, és hogy én. kedvellek. Elmondtam neki, hogy nagyon sokat tettél értem, és fontos vagy nekem. - Elmondtad neki, hogy mit érzek irántad? Julia arckifejezése szégyenlős lett. - Nos, azt a részt kihagytam, hogy szeretkezni szeretnénk Firenzében, de azt mondtam neki, hogy szerintem kedvelsz. Gabriel morcos képet vágott. - Hogy kedvellek? Komolyan, Julianne, ez volt a legtöbb, amit mondani tudtál? A lány megvonta a vállát. O az apám. Nem akarja hallani a szentimentális dolgokat. Tudni akarta, hogy még mindig

drogozol és verekszel-e. És hogy csak én vagyok-e az életedben. Gabriel arca megrándult. Julia szorosan megölelte. - Természetesen, elmondtam neki, hogy példaértékű polgár vagy, és úgy bánsz velem, mint egy hercegnővel. És hogy nem érdemellek - Ez hazugság! - Gabriel megcsókolta a lány homlokát. - Én nem érdemellek meg téged. - Ez butaság! Egy-két pillanatig gyengéden csókolóztak, majd Gabriel levette a szemüvegét, és a könyve tetejére tette. Lekapcsolta a lámpát, majd a lány hátának ívéhez simult. Miközben álomba szenderültek, Julia még ezt suttogta: - Szeretlek. Amikor Gabriel nem válaszolt, a lány arra gondolt, hogy a férfi már alszik. Csendesen sóhajtott, lehunyta a szemét, és Gabriel mellkasához simult. Egy erős kar átkulcsolta a derekát, és még szorosabban magához vonta. Julia hallotta, hogy Gabriel nagy levegőt vesz és kivár. - Julianne Mitchell, én is szeretlek téged.

Harmincadik fejezet Julia másnap reggel arra ébredt, hogy valami meleg nyomódik a szíve közelébe, és valakinek a lehelete simogatja fuvallatként a nyakát. Gyorsan rájött, hogy Gabriel nagy keze tartotta a jobb mellét, miközben egymáshoz simulva feküdtek. A lány kuncogott és mozgolódni kezdett a szorításban. Gabriel felmordult a hirtelen mozgástól. - Jó reggelt, Gabriel! - 'reggelt, gyönyörűség! - Ajkaival a lány arcára talált, és megcsókolta. - Gyanítom. jól aludtál. - Nagyon jól. És te? - Jól, köszönöm. - Zavar ez téged? - Gabriel finoman simogatta a lány hálóingének anyagát. - Nem. Jó érzés. - Átfordult, hogy szemben legyen a férfival. Gabriel a kezeit a lány derekára tette, hogy jobban magához húzhassa egy forró csókra. - Julianne. - Kisöpört pár tincset a lány szeméből. - Van valami, amit szeretnék elmondani neked. A lány szemöldökei összefutottak. Gabriel egy ujjal végigsimított rajtuk, hogy az aggodalom vonalait eltüntesse. - Ne ráncolj! Ez jó dolog. Szerintem. Julia kérdőn ránézett. A férfi szemei hatalmasak, mélyek és komolyak voltak. - Szeretlek. Julia kettőt pislogott, majd lassan mosoly terült szét az arcán. - Én is szeretlek. Azt hittem, csak hallucináltam tegnap este. Gabriel puhán megcsókolta. - Nem voltam benne biztos, hogy hallottad. - Azt tudod, hogy már mondtad korábban? - Mikor? - Aznap este, amikor kimentettelek Christa karmai közül. Ágyba fektettelek, és te Beatricének hívtál. Azt mondtad, hogy szeretsz. Gabriel hangosan nyelt.

- Julianne, sajnálom, amiért ilyen sok időbe telt, hogy megfelelően kimondjam. Julia átkulcsolta a férfi nyakát, és a homlokát a borostás állához nyomta. - Köszönöm. Nem, kicsim. Nekem kell megköszönnöm. Én ilyet még sosem éreztem korábban. Arra döbbentem rá, hogy mennyi időt elpazaroltam. - Gabriel tekintete szomorú lett. Julia gyengéden megcsókolta. - Nagyon sok mindenen kellett átmennünk. Így jobb. - Sajnálom, ahogy a többi nővel bántam. Hogy rájuk fecséreltem az időmet. Ezt tudod, ugye? - Én pedig bánom, hogy vele voltam. De ezen már egyikünk sem változtathat, ezért legyünk attól boldogok, hogy egymásra találtunk. - Bárcsak az ágyban tölthetnénk az egész napot! - A férfi hangja hirtelen sóvárgó lett. Julia felnevetett. - Azt hiszem, ez ledöbbentené és megbotránkoztatná a rokonaidat. - Nagyon valószínű. Fene essen beléjük! Mindketten nevettek, amíg a nevetés nagyon szenvedélyes csókokba nem csapott át. Julia húzódott el először. - Kérdezhetek valamit? Gabriel állkapcsa megfeszült. - Persze. - Ne legyél túl kíváncsi már kora reggel, Julianne! Nem tudok neked mindent elmondani Richard házában. - Milyen fehérneműt szeretsz a nőkön? Gabriel állkapcsa azonnal elernyedt, miközben az ajkai kaján vigyorra görbültek. - Azért kérdezed, mert.. kutatást végzel? - Kuncogott, majd a kezébe vette a lányét, és csókot nyomott a bütykeire. Julia lenézett az összefonódott kezükre. - Szeretnék elmenni vásárolni az utazás előtt. És elgondolkoztam, vajon mit szeretsz. Gabriel forró pillantással nézett a lányra, a szemei vágytól égtek. - Julianne, férfi vagyok. Ha meg kéne mondanom, hogy milyen fehérneműt kedvelek, akkor az a semmilyen fehérnemű lenne. -Felemelte a lány állát, hogy a szemébe nézhessen. - Gyönyörű vagy. Amikor arra gondolok, hogy veled vagyok, az jár az eszemben, hogy kihasználjak minden pillanatot és megcsodáljam a szépséged. Az arcodat, a vállaidat, a melleidet, mindenedet. Tejfehér, rózsaszín és kerek vonalak, amiket imádhat a testem. - Óvatosan odébb tolta a lányt, hogy az a hátán feküdjön, ő pedig a csípője fölé térdelt. - Azt szeretném, ha olyasmit viselnél, amiben te kényelmesen és gyönyörűnek érzed magad, mert az akarom, hogy így érezd magad, amikor együtt vagyunk. - A lány ajkaira tapasztotta a száját, és erősen megcsókolta. Amikor Gabriel hátrahúzódott, Julia huncutan szemezett vele. - Olyan kényelmesen, mint mondjuk egy Lululemon jógaruhában? Gabriel nem értette. Nem tudom, hogy micsoda a lou lemons, de tudva, hogy neked az kényelmes, biztosan nem fogok ellenkezni. Julia felemelte a fejét, hogy az orrukat összedörgölhessék. - Aranyos vagy, tudod? De komolyan kérdeztem. Olyat akarok választani, amit szeretni fogsz. - Minden tetszeni fog, mert te fogod viselni. Gabriel újra megcsókolta, de most megengedte magának azt a luxust, hogy lejjebb engedje a meztelen mellkasát, de csak annyira, hogy még ne érjen a lányéhoz. Forróság és elektromosság pattogott a bőrük között, és Julia nemsokára már levegőt sem kapott. - Szín? - súgta. - Forma?

Gabriel már kuncogott, és megsimogatta a lány arcát, ami az érintése alatt kipirult. - Ne legyen se fekete, se piros! - Azt hittem, azok az általános színek. Azokat tartják csábítónak. Gabriel oldalra dőlt, hogy Julia fülébe súghasson. - Te már elcsábítottál engem. Már meg vagyok bűvölve, kínozva, és nagyon, de nagyon izgatott vagyok. Mostanra a szoba teljesen felforrósodott, Julia még a következő kérdését is elfelejtette. Végül mégiscsak eszébe jutott. - Akkor se fekete, se piros. Van kedvenc színed? - Makacs vagy, ugye? Szerintem pasztel színekben csinos lennél, mondjuk fehér, rózsaszín vagy kék. Talán valami klasszikusabban tudlak elképzelni úgy, hogy a hajad leomlik a válladra. De ez nem rólam szól, hanem rólad. Szerintem neked kell választanod. - Gabriel vigyorgott. - Persze, lehet, hogy úgy döntök, veszek neked egy-két dolgot, amíg ott vagyunk. De az első alkalommal csak az a fontos, hogy te mit akarsz. Mi az, amitől különlegesnek, szexinek és kényeztetve érzed magad. En ezt szeretném, mert szeretlek. - Én is szeretlek téged. Julia felmosolygott Gabrielre, amitől a férfi úgy érezte, hogy megolvad a szíve. A lány a kezei közé fogta a férfi arcát, a hüvelykujjával végigsimított a szögletes állkapcsán, mire ő lehunyta a szemét és elmerült a lány érintésében. Amikor kinyitotta a szemét, tiszta, fényes és nagyon vágyakozó volt. Julia úgy érezte, muszáj elkapnia róluk a pillantását. - El kell készülnöm. Mikor kell Philadelphiába indulnunk? Gabriel hozzáfogott, hogy az egyik válláról a másikig végigcsókolja a lány kulcscsontját. - A - csók - reggeli - csók - után. A repülő vacsoraidőben megy - csók - és korán ki kell érnünk a reptérre. - Dupla csók.. Julia még egyszer megcsókolta, majd a mankóival eltűnt a folyosón. Lent Richard úgy pörgött, mint egy táncoló dervis, mert annyi feladata volt, hogy éhes családjának felszolgálja a vasárnapi reggelit. Scott mindent megevett, ami mozdítható volt vagy amit más nem kért, miközben Rachel és Aaron a szemüket meresztgették a philadelphiai esküvőhelyszínekre, amit a férfi BlackBerryjén vettek sorra. - Itt is vannak! - üdvözölte Rachel a bátyját és a legjobb barátnőjét, amikor beléptek a konyhába. - Ezt vissza szeretném adni neked - súgta Julia, és kezdte kikötni a nyaka köré tekert sálat. - Tartsd meg! Anyu szerette volna, hogy a tiéd legyen. Julia hálából megölelte a barátnőjét. Még egyszer megköszönte a lány és Grace nagylelkűségét is, akinek a jelenlétét mintha mindig érezték volna. - Boldognak tűnsz ma reggel. - Scott öntött Juliának egy pohár narancslevet, amikor leült. - Az vagyok. Nagyon boldog vagyok. - Tegyél róla, hogy jól bánjon veled! - súgta a fiatalember komoly arckifejezéssel. - Megváltozott, Scott. Szeret engem. - Nagyon halkan beszélt, hogy más ne hallhassa. Scott meglepetten bámult rá. - A fene, aki érti. - motyogta. Kényelmetlenül fészkelődött, majd témát váltott. - Állítólag tegnap volt Simon meghallgatása az óvadék ügyében. Az ügyvédje megpróbálta kihozni. - Óvatosan a lányra nézett. - Még nem sikerült kiderítenem, hogy mi történt. Beletelt pár másodpercbe, amíg Julia felfogta Scott szavait, és amikor sikerült, eluralkodott rajta az aggodalom. Véletlenül felborította az italát, így az egész reggelije ragacsos, narancslé áztatta borzalom lett. Gyorsan pislogott, ahogy próbálta visszanyerni a nyugalmát, és igyekezett feltakarítani az okozott

felfordulást, közben meg szidta magát, amiért ilyen idegroncs. Gábrielnek már elege lehet abból, hogy valamit állandóan elejtek. Akkora idióta vagyok! Mielőtt lábra állhatott volna, egy kéz libbent az arca elé. Julia egy aggódó zafírszínű szempárba nézett fel. Gabriel finoman mozgatta a kezét, így bíztatva, hogy fogadja el. Maga mellé húzta és leültette egy másik székre, majd egy gyors csókot nyomott a homlokára. - Már biztonságban vagy - súgta. - Nem engedem a közeledbe. Amennyire csak tudta, megnyugtatón le-föl simogatta a lány karját. Amíg Richard sütött egy új adag gofrit, Gabriel felkapta a tönkretett reggelit, és a mosogató felé indult. - Majd én! Te csak ülj a lánnyal! - Scott Gabriel könyöke mögül szólalt meg, a hangja mély és nyers volt. - És sajnálom. Senki nem vette észre a törékeny pillanatot a testvérek között. A tékozló fiú és a megingathatatlan öccs között. A tekintetük összekapcsolódott, a szemükből megértés és talán még megbocsátás is kiolvasható volt. Gabriel hálásan bólintott, leült Julia mellé, átölelte a derekát, és nyugtató szavakat mormolt a fülébe, amíg el nem múlt a remegése. Ki kell őt vinnie Selinsgrove-ból. Ahogy vezettek kifelé, Julia lehunyta a szemét és megkönnyebülésében felsóhajtott. Nagyon érzelmes reggel volt. Elbúcsúzott fogadott családjától, ami mindig nehézére esett, ahogy az apjától is elköszönt a hétvége kimerítő eseményei után. - Sajnálod, hogy elmegyünk? - Gabriel kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa Julia arcát. A lány kinyitotta a szemét. - Egy részem nem akart eljönni. De a másik alig várta, hogy már maga mögött tudjon mindent. - Én is ugyanígy érzek. Gabriel mocorgott az ülésében. - Megköszönte nekem. Azt mondta, tudja, hogy sokkal jobban megsérülhettél volna. - Gabriel az ujjaival átfonta Julia ujjait, és a szájához emelte őket, hogy megcsókolja. - Megkért, hogy figyeljek a kislányára. Azt mondta, te vagy a mindene. Ettől Juliának kicsordult a könnye. Letörölte az arcát és kinézett az ablakon. Az apjával egyértelműen megváltoztak a dolgok. A torontói repülőúton Julia Gabriel mellé kuporodott, és inkább nem foglalkozott a házi feladatával, csak hogy a fejét a férfi vállán pihentethesse. - El kell még intéznem pár dolgot az útra - mondta Gabriel, és nyomott egy csókot a lány feje búbjára. - Mikor megyünk? - Úgy terveztem, hogy a pénteki óra után a lehető leghamarabb elindulunk. De ha jössz, akkor meg kell vámom, hogy Katherine megadja az osztályzatodat. Az előadásom december tizedikén van. El tudunk menni nyolcadikán? Szerintem igen. Péntekig kell beadnom az esszéket, és addigra Katherine is vár a diplomamunkámból egy piszkozatot. Úgy gondolom, hogy a jegyeimet pár napon belül megadja, így talán el tudok menni nyolcadikán. És mikor lenne a hazautazás? Gabriel úgy mozgatta a karját, hogy át tudja ölelni a lányt. Rachel hajthatatlan, hogy mindenki legyen otthon karácsonyra. És ebbe te is beletartozol. Úgyhogy vagy huszonharmadikán vagy huszonnegyedikén kéne eljönnünk Firenzéből, hogy torontói átszállással Philadelphiába repüljünk. Hacsak nem szeretnéd a karácsonyt Olaszországban tölteni velem. Julia nevetett.

- Semmi pénzért nem akarnám kivívni Rachel haragját. És apa is számít rám, akkor is, ha tudja, hogy nem tudok a házában lenni. Önkéntelenül kirázta a hideg. Gabriel megszorította. - Akkor legyél velem! Lefoglalhatunk egy hotelszobát. Még egyszer nem fog minket elválasztani egy folyosó. Julia elpirult a megjegyzéstől, de azért mosolygott. Lesz két hetünk, hogy kiélvezzük Firenzét. De elmehetünk Velencébe vagy Rómába is, ha szeretnél. Kibérelhetünk egy villát Umbriában. Ismerek Todi mellett egy gyönyörű helyet. Szeretném neked megmutatni. - Amíg együtt vagyunk, szerelmem, nekem nem számít, hol Egy pillanatra Gabriel összeszorította az ajkait. - Az ég áldjon ezért! - mormolta. - Rachel késő augusztusra tervezi az esküvőt, persze, ha a helyszín, amit akarnak, még szabad. Azon gondolkoztam, vajon miért akar addig várni. - Julia Gabrielt nézte, hátha tud valamit. A férfi megvonta a vállát. Ismerve Rachelt, hónapokra van szüksége, hogy a megfelelő emberek értesüljenek az eseményről, és közvetítsék a CNN-en. Mindketten kuncogtak. Szerintem Rachel nemsokára családot szeretne - vélekedett Julia. - Vajon Aaron erről mit gondolhat? - Szereti a húgomat, feleségül akarja venni. Bizonyára izgatja a gondolat, hogy élete szerelme a gyermeküket hordja. - A férfi megállt egy pillanatra és Julia felé fordult. - Julianne, zavar az téged, hogy én nem. ? Nem igazán. Legalábbis most nem. Be akarom fejezni előbb mesterképzést, majd a doktori képzést. Tanítani szeretnék. - Válla vont. - Ez lehet az előnye, ha valaki fiatalabb nővel jár. Gabriel felhorkant. - Most egész öregnek érzem magam. A gyerekkérdésre csa akkor fogsz rádöbbenni, amikor harminc leszel, és akko meggondolod magad, ha nem korábban. És amikor e bekövetkezik. Julia összeráncolta a homlokát és megrázta a fejét. - Mit vársz tőlem, mit mondjak? Hogy nem akarlak? Ezt nem fogom mondani. Szeretlek, Gabriel, ahogy vagy. Kérlek, ne taszíts e magadtól, amikor végre közel kerültünk egymáshoz! - Lehunyta szemét. - Ez fáj. - Ne haragudj! - súgta a férfi, és megcsókolta a lány kézfejét. Julia elfogadta a bocsánatkérést, és igyekezett pihenni, mer kimerítették a nap érzelmi megpróbáltatásai. Gabriel megdörzsölte a szemét, hogy gondolkozni tudjon. D hamar rájött, hogy ezt csak akkor tudja majd megtenni, ha távol les a lánytól. Miután mesélek Paulináról, már nem lesz szükség arra, hog eltaszítsalak... December első hete volt az utolsó tanítás hét. Többnyir nyugodtan telt. Gabriel és Julia szófogadón megtartották a kell távolságot. A férfi minden este az Uffizi Képtárban tartandi előadására készült a tágas lakásában, miközben Julia fáradhatatlanu az esszéin és a diplomamunkáján dolgozott az egérlyukában. Megállás nélkül üzeneteket írogattak egymásnak: Kicsim, hiányzol. Átjössz? Ölel: G. l

Julia az iPhone-ja kijelzőjére mosolygott, de úgy, hogy még telefon is elpirult. Majd bepötyögte a válaszát. G, te is hiányzol nekem. Az esszémet most fejezem be arra az örült Dante-szemináriumomra. Lehet, hogy egész éjszaka fönt leszek. A professzor tüzes, de követelőző. Szeretlek: Julia A figyelmét újra a laptopjára terelte, és folytatta a Katherine-nek leadandó esszé szerkesztését Pár percen belül újra csipogott az iPhone-ja: Kicsim, szerencséd van, Dante-specialista vagyok. Miért nem jössz át az esszéddel, és akkor segítek benne... egész éjjel... Ölel: G PS.: Milyen tüzes? Julia kuncogott az üzenetre, és megnyomta a válasz gombot: Legkedvesebb Dante-specialista! A professzorom égetőn tüzes, mint a scotch bonnet paprika és a vindalú csirke. Tudom, mit takarna az egész éjszakás foglakozás... így képtelen lennék befejezni az esszém Helyette péntek? Ölel: Juliád XO Julia a telefonja kijelzőjét bámulta a válaszra várva, de egy ideig nem érkezett semmi, s akkor épp a fürdőszobában volt. Julia, drága! Ez elég tüzes. A visszautasítás miatt a magány tengerébe süllyedtem, amit egy scotchcsal és két Graham Greene-fejezettel fogok elűzni. Az X és az O szinte kárpótol érte. Szeretlek: G. PS.: Te olyan forró vagy, mint a Nap, csak sokkal aranyosabb. Julia magában mosolygott, és rövid válaszként csak annyit írt Gabrielnek, hogy nagyon szereti. Majd az este hátralévő részét munkával töltötte. Végül a szerdai, utolsó előadáson találkoztak személyesen, amit Christa Peterson feltűnő viselkedése tett izgalmassá. Csöndes volt. Még mindig divatosan öltözött, most egy padlizsánszínű kasmírruhát viselt, ami passzentosan feszült a mellére és a fenekére. A sminkje hibátlan volt, a haja kiengedve és kifogástalanul megfésülve. De az arckifejezése savanyú, és nem jegyzetelt. Védekezőn keresztbe tette a karjait a nagy mellei előtt. Amikor Emerson professzor feltett egy kérdést, amire ő biztosan tudta a választ, nem emelte fel a kezét. Amikor Gabriel a szemüvege pereme fölött ránézett, hogy valahogyan bevonja az órai munkába, Christa haragosan rá meredt, majd elpillantott. Ha Gabriel gondolatait nem tölti ki Dante Pokla, akkor nyugtalanná vált volna. De nem tette. Christának nemcsak a csendessége volt feltűnő, hanem az égbekiáltó rosszindulata is, amit Juliával szemben táplált, és lenéző pillantásokat vetett rá. - Mi a fene paprikázhatta fel ennyire? - súgta Julia Paulnak, amikor az óra véget ért. A fiatalember kuncogott. - Talán végre felfogta, hogy Emerson soha nem fogja elfogadni a disszertáció-javaslatát, úgyhogy karriermódosításon töri a fejét. Van egy sztriptíz bár a Yonge Streeten, ami pont felvételt hirdetett. Talán megvannak az adottságai, hogy ott dolgozzon. Vagy nem. Julia ezen már kacagott. Jut eszembe, tetszik a sálad. Nagyon franciás. - Paul jóindulatúan vigyorgott. - Ajándék a barátodtól? - Nem. Az legjobb barátnőmtől, otthonról. - Nagyon jól áll. Julia rámosolygott, és mindketten elpakolták a könyveiket, hazasétáltak a szállingózó hóesésben, és beszámoltak egymásnak a külön töltött hálaadási ünnepük (kicsit megvágott) történetéről.

Harmincegyedik fejezet Emerson professzor péntekre már nagyon rossz kedvében volt. Szinte egy egész hetet töltött Julianne nélkül, ráadásul még azt is néznie kellett, ahogy óra után Paullal sétált el úgy, hogy még csak rá sem pillantott. Meg kellett tartaniuk maguk között a távolságot, pedig nem vágyott semmi másra, mint hogy megérintse a lányt, és mindenkinek elmondja, hogy az övé. Meztelenül feküdt a sötétben, a démonok jöttek, a rémálmai kísértették és sanyargatták. A rémálmok, amik a lány jelenlétében nem törtek fel, mert Julia fényessége a legragyogóbb csillagot is túlszárnyalta. Egy csillag, ami nélkül nemsokára élnie kell. Tudta, hogy el kell mondania a titkait, mielőtt felszállnak a gépre. Így bánta, hogy a (talán) utolsó hetét Julianne-nel egyedül kell töltenie. Módosította a jegyét és minden foglalást elintézett Juliának, hogy csatlakozhasson hozzá Firenzébe, de annyira félszívvel tette, hogy még lemondási biztosítást is kötött, mert a lelke mélyén arra számított, hogy a lány el fogja hagyni. Rettegett attól a pillanattól, amikor Julia hatalmas, ártatlan szemei elsötétülnek és elutasítják. De azt nem hagyhatta, hogy az ártatlanságát tudatlanul egy démonnak ajándékozza. Nem fogja Ámort játszani Pszichének. Mert az démoni lenne. Ezért is fogadta pénteken leplezetlen hűvösséggel Juliát, amikor megérkezett a vacsorára. Gabriel testvériesen megcsókolta a homlokát, majd félreállt az útból, hogy a lány beléphessen. Hagyj fel minden reménnyel, gondolta Gabriel. A lány tudta, hogy valami nem stimmel, és ezt nem csak abból szűrte le, hogy Puccini Pillangókisasszonya szűrődött ki a nappaliból. Gabriel általában öleléssel és pár szenvedélyes csókkal szokta üdvözölni, majd lesegítette a kabátját. Ezúttal azonban csak állt ott, még a szemébe sem nézett, és várta, hogy Julia beszéljen. - Gabriel? - A lány felnyúlt, hogy megérintse az arcát. - Valami baj van? - Nem - hazudta, és elfordult. - Hozhatok neked egy italt? Julia ellenállt a kísértésnek, hogy tovább nógassa, inkább kért egy pohát bort. Remélte, hogy a vacsora alatt a férfi beszédesebb lesz. De nem volt. Csendben szolgálta fel a vacsorát, és amikor a lány próbált beszédbe elegyedni a marhasültről, egy-két szavas választ kapott. Julia elmesélte, hogy minden feladatával végzett erre a szemeszterre, és Katherine Picton belement, hogy még december nyolcadika előtt megadja a jegyeit, de Gabriel csak bólintott és bámult a gyorsan ürülő poharába. A lány még sosem látta a férfit ennyit inni. Akkor már részeg volt, amikor azon a nevezetes estén kimentette a Lobbyból. De a mai este más volt. Nem volt flörtölő és boldog, valami mardosta. A lány aggodalma minden egyes pohárral egyre jobban nőtt, és bármikor szóra nyitotta a száját, a férfi arcán olyan szomorúság futott végig, hogy inkább nem szólt semmit. Gabriel a bor fogyásával párhuzamosan mind hűvösebb és szenvtelenebb lett, ami egészen odáig fajult, hogy a házvezetőnő által készített almás pitét a lány már nem is kérte, és szólt a férfinak, hogy halkítsa le Maria Callast, hogy tudjanak beszélni. Ez már felkeltette Gabriel figyelmét, mivel a pite (és a Pillangókisasszony) volt a vacsora fénypontja. Az utolsó vacsoráé. - Semmi baj nincs - fújtatott, ahogy a hangfalhoz csörtetett, hogy leállítsa az operát. - Gabriel, ne hazudj nekem! Egyértelmű, hogy ideges vagy. Csak mondd el! Kérlek! Julianne látványa, az ártatlan Julianne-é, a hatalmas barna szemeivel és az összevont szemöldökeivel szinte megsemmisítette. Miért kell ennyire kedvesnek lennie? Ennyire odaadónak? Miért ilyen együttérző? Ilyen gyönyörű lélekkel? A bűnei kulminálódtak. Talán áldás volt, hogy nem csábította el Juliát, így a lány szíve könnyebben

fog gyógyulni, mivel nem ismerték meg egymást szexuálisan. Csak pár hétig voltak együtt. Gyorsan felszárítja majd a könnyeit, és majd idővel nyugodt, békés vonzalom alakul ki benne valaki más iránt, mondjuk olyan iránt, mint Paul. A gondolattól egészen rosszul lett. Szó nélkül a tálalóhoz sétált, és elkapott egy dekantert meg egy kristálypoharat. Visszatért a székéhez, és öntött kétujjnyi scotchot. Egy húzásra megitta a felét, és keményen az asztalra csapta a poharát. Várt, amíg a folyékony bátorság átjárja a szerveit, és megerősíti. De jóval több scotchra volt ahhoz szükség, hogy elnyomja a szívében a fájdalmát. Gabriel vett egy nagy levegőt. - Van pár kellemetlen dolog, amit el kell mondanom neked. És tudom, hogy amikor befejezem, el fogsz hagyni. - Gabriel, kérlek, én. Kérlek, csak hagyd, hogy elmondjam! - Durván a hajába szántott. - Mielőtt elveszítem a bátorságom. Lehunyta a szemét, és újra mélyen beszívta a levegőt. Amikor a lányra nézett, úgy festett, mint egy sebesült sárkány. - Egy gyilkost látsz. Julia hallotta, hogy a férfi szólt, de a szavak nem jutottak el az agyáig. Azt hitte, rosszul hallott. - Én nem elég, hogy gyilkos vagyok, egy ártatlan életet vettem el. Ha bírsz velem még pár percet egy szobában tölteni, akkor elmagyarázom, hogyan történt. - Várta a lány reakcióját, de ő csak csendben ült, úgyhogy folytatta. - Oxfordban a Magdalena College-ba mentem az MA-diplomámért. Ezt már tudod. Amit nem tudsz, hogy ott megismerkedtem egy amerikai lánnyal, Paulinával. Julia nagy levegőt vett, Gabriel pedig megállt. Eddig bármikor kérdezte a férfit Paulináról, mindig elterelte a szót. Próbálta elhitetni vele, hogy nem veszélyezteti őt, de Julia nem hitt neki. Paulina egyértelmű veszély volt a kialakuló kapcsolatukra. Egy vacsora kellős közepén rángatta el Gabrielt, még október közepén. És mielőtt a férfi elszaladt volna, kínzott arccal állt és Lady Machbetht-et idézett. Julia beleremegett a megérzésébe. - Paulina akkor kezdte az egyetemet. Csinos és magas volt, dús szőke hajjal. Szerette azt mondani az embereknek, hogy köze volt az orosz uralkodói családhoz, olyan Anasztázia-féle módon. Barátok lettünk, és alkalmanként együtt töltöttük az időnket, de semmi testiség nem volt közöttünk. Más lányokkal is találkoztam, ő pedig valaki másért epekedett. Gabriel feszülten megköszörülte a torkát. - Lediplomáztam és a Harvardra mentem. E-mailen tartottuk a kapcsolatot nagyjából egy évig, amikor elújságolta, hogy felvették MA-képzésre a Harvardra. Dosztojevszkij-specialistának tanult. Segítségre volt szüksége, hogy legyen hol laknia, úgyhogy beszéltem neki az üres szobáról a házban. Augusztusban költözött be hozzám. Kutató tekintettel nézett Juliára. A lány bólintott, és próbálta nem mutatni a zaklatottságát. - Az az évem volt a legkeményebb, amikor megérkezett. A diplomamunkámon dolgoztam, és egy nagyon sokat követelő professzornak voltam a tanársegédje. Folyamatosan írtam és alig aludtam. Ekkor kezdtem el kokaint használni. - Lenézett, a kezeivel babrált, és az asztalon dobolt. - A képzésben részt vevő srácokkal hétvégente eljártunk inni. Időnként verekedésbe is keveredtünk. Felnevetett. - Nem mindig viselkedtem jól, és néha még szándékosan is kerestük a bajt. De legalább Simonnál kifizetődött. Előredőlt a székében és az alkarjait a térdeire támasztotta. Julia nézte, ahogy a lábaival idegesen mozgolódik. Minden mondattal egyre nyugtalanabb lett, így kifejezve, hogy közelebb és közelebb került a szelencéhez, ahol a titkait őrizte. - Egyik este valaki körbeadott egy kevés kokaint. Azon gondolkoztam, vajon ettől tovább fenn

tudok-e maradni, hogy dolgozhassak. Így kezdődött. Élénkítőszerként használtam, amit alkohollal felváltva fogyasztottam. Azt gondoltam, ha már a Harvardra járok, akkor elfogadható, hogy időnként drogot használok. Azt hittem, tudom irányítani. Rosszul hittem. - Nagyot sóhajtott, és a hangszíne mélyebb lett. - Paulina folyamatosan körülöttem volt. Bármikor kopoghatott az ajtómon, mert állandóan ébren voltam. Én írtam, ő pedig a fotelban ült és olvasott, vagy orosz teát készített. Aztán főzni kezdett rám. Még kulcsot is adtam neki, mert folyamatosan ott volt. Amikor kokóztam, nem ettem sokat. Egyedül neki köszönhettem, hogy egyáltalán tápláló ételhez jutottam. Gabriel hangja még sötétebb lett, mintha a bűne szeretett volna kíméletlenül felszínre törni. Kiolvasta Julia szeméből a kérdést, és az állkapcsa megfeszült. - Tudott a kokainról. Eleinte próbáltam rejtegetni, de mindig ott volt. Végül feladtam, és előtte csináltam. Nem érdekelte. Már kerülte Julia tekintetét. Szégyellte magát. - O visszahúzódva élt. Teljesen távol tartotta magát a drogoktól és még sok minden mástól. De kifejezetten züllesztő hatással voltam rá. Egyik este levetkőzött, és azt javasolta, szívjunk fel pár csíkot egymásról. Nem gondolkoztam tisztán, persze, és meztelen volt. A férfi lassan kifújta a levegőt és megrázta a fejét, de nem vette le a szemét matató kezeiről. - Nem magyarázkodom. Az én hibám volt. Rendes lány volt, aki hozzá volt szokva, hogy megkap mindent, amit akar. És ő engem akart, a drogfüggőt a földszintről. - A kézfejével megdörzsölte az állát, és Julia akkor vette észre, hogy még csak nem is borotválkozott aznap reggel. Gabriel fészkelődött a székében. Másnap reggel megmondtam neki, hogy hibát követtem el. Hogy nem akarom senki mellett lekötni magam. A kokaintól vágytam a szexre, habár a kielégülésemen csak rontott. Talán ez a karma. Megszoktam, hogy minden hétvégén más nővel vagyok. De amikor ezt elmondtam neki, azt válaszolta, hogy nem érdekli. Nem számított, hogy mit mondtam vagy tettem, vagy mekkora seggfej voltam vele, ő csak továbbra is jött. Úgyhogy így álltunk. Ő úgy tett, mintha a barátnőm lenne, én pedig egy kéznél lévő hálótársként kezeltem. Nem törődtem vele, csak magammal foglalkoztam, a drogokkal és a rohadt disszertációmmal. Julia érezte, hogy elszorul a szíve. Tudta, hogy Gabriel soha nem akart maga mellé társat. Jóképű férfi volt, a végletekig érzéki. A nők mindent megtettek, hogy felhívják magukra a figyelmét. Nem örült a férfi múltjának, de elfogadta, és bemagyarázta magának, hogy nem is számít. De Paulina más volt. Az első perctől fogva tudta, amikor meghallotta a nevét. Bár elhitte, hogy Gabrielnek már nincsen vele viszonya, de amit most elkezdtett mesélni, abból nagyon úgy festett, hogy nem egy egyéjszakás kaland volt. A zöld szemű rém a szíve köré tekeredett és fojtogatta. Gabriel felállt és fel-alá kezdett járkálni. Minden a feje tetejére állt, amikor bejelentette, hogy terhes. Azzal vádoltam, hogy csapdába akart ejteni, és megmondtam neki, hogy szabaduljon meg tőle. - A férfi arcát eltorzították az érzelmek, úgy tűnt, mintha fájdalmai lennének. - O csak sírt. Térdre zuhant és azt mondta, már Oxford óta szerelmes belém, és meg akarja tartani a gyerekemet. De nem hallgattam meg. Hozzávágtam egy kevés pénzt az abortuszra, és úgy dobtam ki, mintha szemét lenne. - Gabriel felnyőgött. Egy fájdalmas hang, ami a lelke mélyéről törhetett fel. Megdörzsölte a szemeit az ujjaival. Julia a szája elé kapta remegő kezét. Erre nem számított. De ahogy a gondolatai száguldoztak, pár kirakós darab a helyére került Emerson professzorról. - Sokáig nem láttam. Azt gyanítottam, hogy megcsináltatta az abortuszt. Nem is érdekelt, hogy kiderítsem, annyira kész voltam. Pár hónappal később, bebotorkáltam a konyhába, és egy ultrahangfelvételt találtam a hűtőmön. Egy üzenettel. A székbe roskadt és a tenyerébe temette az arcát. - Azt írta, hogy „O a lányod, Maia. Nem gyönyörű?” - Gabriel szavait elfojtotta a mellkasából

feltörő zokogás. - Láttam a kis fejének és orrának a körvonalát. A kis karjait és lábait. Apró kezek, apró lábak. Gyönyörű volt. Az én gyönyörű, törékeny kisbabám. A kislányom, Maia. - Elnyomott még egy zokogást - Nem tudtam. Nem volt valóságos. Egészen addig ö sem volt valóságos, amíg nem láttam a képét. - Gabriel sírt. Julia nézte, ahogy patakokban folyik le a könny az arcán, és a szíve majd’ megszakadt. Miközben a saját szeme is megtelt könnyel, a férfi felé mozdult, de ő felemelte a kezét, hogy megállítsa. Megmondtam Paulinának, hogy segítek neki a babával. Persze, le voltam égve. Minden pénzemet drogokra költöttem, és már így is tartoztam az egyik dílernek. Paulina ezt tudta, de valahogy még mindig akart. Újra összejöttünk, és amíg én a disszertációmat írtam, ő a fotelban olvasott. Nem drogozott, és igyekezett vigyázni magára és a babára. Próbáltam kiszállni, de nem tudtam. Felemelte a fejét és Juliára nézett. - Akarod hallani a hátralévő részt is? Vagy már készen állsz elmenni? A lány nem vacillált. Gabrielhez sétált és átölelte a vállát. - Persze, hogy szeretném hallani a többit. Csak egy pillanatra, de szorosan a lányba kapaszkodott, majd eltolta magától és a kézfejével megtörölte az arcát. Julia esetlenül az egyik oldalára állt, amíg ő folytatta a vallomást. - Paulina szülei Minnesotában éltek. Nem voltak gazdagok, de küldtek pénzt. Grace is küldött, bármikor hívtam érte. Valahogy sikerült felszínen maradnunk. Vagy legalábbis késleltettük az elkerülhetetlent. De a pénz nagy részét drogokra költöttem. - Sötéten felnevetett. - Milyen férfi veszi el egy terhes nő pénzét, hogy kokainra költse? - Gyorsan folytatta: - Egy szeptember éjszaka tivornyázni mentem. Pár napig távol voltam, és amikor végre hazakeveredtem, a kanapéra zuhantam. Még a hálószobáig sem jutottam el. Amikor felébredtem, totálisan másnapos voltam. Végigbotorkáltam a folyosón, és akkor láttam meg a vért a padlón. Gabriel a tenyerével eltakarta a szemét, mintha próbálná belőle kitörölni a látványt. - A pulzusát kerestem, de nem találtam. Azt hittem, meghalt. -Gabriel néhány percig csöndben volt. - Ha ránézek, amikor hazaértem, akkor hívhattam volna a mentőt. De nem tettem. Magasan repültem, majd becsapódtam és senkivel nem törődtem, csak magammal. Amikor megmondták, hogy elment a baba, tudtam, hogy az én hibám. Teljesen elkerülhető volt ez a halál. Mintha a saját kezemmel öltem volna meg. Gabriel maga elé tartotta a kezeit, és úgy forgatta, mintha most látná őket először. - Gyilkos vagyok, Julianne. Egy drogfüggő gyilkos. A lány beszédre nyitotta a száját, de Gabriel gyorsan megelőzte. Paulina heteket töltött kórházban, először fizikai problémákkal, majd depresszióval. Halasztanom kellett a Harvardon, mert annyira be voltam lőve és részeg voltam, hogy nem tudtam dolgozni. Több ezer dollárral tartoztam veszélyes fazonoknak, és esély sem volt arra, hogy összeszedjem a pénzt. Paulina öngyilkosságot kísérelt meg a kórházban, ezért egy magánklinikára akartam bevinni, ahol kezelték volna a mentális problémáit. Amikor felhívtam a szüleit, és könyörögtem a segítségükért, azt mondták, gyalázatos vagyok és feleségül kéne vennem a lányukat, akkor segítenének. Megállt. - Meg is tettem volna. De Paulian még ahhoz is ingatag volt, hogy beszéljünk róla. Arra jutottam, hogy letudom a vele szembeni kötelességem, aztán megölöm magam. Ez mindkettőnk szenvedésének véget vetett volna. Gabriel hűvös és élettelen szemekkel nézett föl Juliára. - Látod, Julianne, átkozott vagyok. A totálisan lezüllött közönyömben egy gyerek halálát okoztam és végleg tönkretettem egy fiatal lány fényes jövőjét. Még az is jobb lett volna, ha egy malomkövet kötnek a nyakamba és a folyóba dobnak.

- Baleset volt - mondta Julia halkan. - Nem a te hibád volt. Gabriel keserűn felnevetett. - Nem az én hibám volt, hogy lefeküdtem Paulinával és csináltam egy gyereket? Nem az én hibám volt, hogy szajhaként bántam vele, rászoktattam a drogokra és kényszerítettem, hogy vetesse el a gyerekét? Nem az én hibám volt, hogy hazabotorkáltam belőve és még csak meg sem néztem, hogy otthon van-e? Julia a kezei közé fogta a férfit arcát, és megszorította. - Gabriel, figyelj rám! Hozzájárultál a helyzethez, igen, de baleset volt. Ha annyi vér volt ott, akkor valami baj volt a babával. Ha akkor nem hívod a mentőt, Paulina meghalt volna. Te mentetted meg. A férfi nem emelte fel a fejét, de a lány az álla alá tette a kezét és kényszerítette, hogy nézzen rá. Te mentetted meg. Te magad mondtad, hogy akartad a babát. Nem akartad, hogy a kicsi meghaljon. Gabriel mocorgott a lány érintése alatt, de Julia nem engedte el. - Nem vagy gyilkos. Borzalmas baleset volt. - Te ezt nem érted! - Emerson hangja hűvös és közömbös lett. -Pont olyan vagyok, mint ö. Én is úgy használtam ki Paulinát, mint ö téged. Úgy bántam vele, mintha játékszer lett volna, és drogokat adtam neki, pedig meg kellett volna védenem. Milyen ördög vagyok - Te egyáltalán nem vagy olyan, mint ö - sziszegte a lány, mert az érzelmei kezdték elönteni. Benne nincsen semmilyen megbánás, sőt, ha lehetősége lenne rá, újra megtenné. Vagy még annál is rosszabbat. - Vett egy nagy levegőt, és benn tartotta. - Gabriel, hibáztál. Borzalmas dolgokat tettél. De megbántad. Évek óta próbálod helyrehozni. Ez nem számít valamit? - A világ összes pénze nem ér fel egy élettel. - Egy élettel, amit nem te vettél el - vágott közbe a lány, és a szemei villogtak. Gabriel a kezébe temette az arcát. Nem számított arra, hogy ez a beszélgetés így fog zajlani. Miért van még itt? Miért nem hagyott még el? Julia tett egy lépést hátra, és egy ideig a férfit nézte. Érezte, hogy csak úgy hömpölyög Gabriel kétségbeesése, miközben őrülten próbált a zavarodott agyában valami megoldást találni, hogy megszólítsa. - Ismered A nyomorultakat Victor Hugótól? - Persze - motyogta a férfi. - Mi köze van ennek bármihez is? - A főhős felhagy a bűneivel és megbánást gyakorol. Gondoskodik egy kislányról, mintha a lánya lenne. De ez idő alatt egy rendőr levadássza, mert meg van győződve arról, hogy a férfi nem változott meg. Nem lennél szívesebben a megbánást gyakorló ember, mint a rendőr? Gabriel nem válaszolt. - Gondolod, hogy életed végéig kell szenvedned a bűnödért? Semmi válasz. - Mert abból, amit mondasz, úgy tűnik, nem engeded meg magadnak, hogy boldog legyél. Nem hagyod, hogy gyerekeid legyenek. Azt hiszed, elvesztetted a lelked. De mi van a megváltással, Gabriel? A megbocsátással? - Nem érdemlem meg. - Melyik vétkező érdemli meg? - Julia megrázta a fejét. - Amikor elmondtam neked, hogy mi történt vele, akkor azt mondtad, hogy bocsássák meg magamnak és engedjem, hogy boldog legyek. Te miért nem tudod megtenni ugyanezt? Gabriel a padlót nézte. - Mert te áldozat voltál. Én pedig gyilkos. - Mondjuk, hogy ez igaz. Akkor mi lenne a megfelelő bűnhődés, Gabriel? Hogyan fog igazság

születni? - Szemet szemért - motyogta. - Rendben. A szemet szemért azt jelentené, hogy akkor meg kell mentened egy gyerek életét. Ha felelős vagy egy gyerek haláláért, akkor az igazságtétel azt kívánná, hogy adj vissza egy életet. Ne pénzt vagy ajándékot, hanem életet. Gabriel mozdulatlanul ült, de Julia tudta, hogy figyel. Megmentetted Paulina életét, de tudom, hogy ez neked nem számít. Akkor viszont valaki másnak kell megmentened a gyerekét. Ezzel fizetnél a bűnödért? Vagy szolgálna valamilyen kárpótlással? - Nem hozná vissza Maiát, de valami mégiscsak lenne. Kevésbé érezném magam gonosznak. Gabriel lógatta a vállait, miközben lehorgasztotta a fejét. A férfi hangjában lakozó fájdalom majdnem kettétörte Julia szívét, de bátran folytatta: Kéne találnod egy gyereket, akit a halál fenyeget, és meg kéne mentened. És ez lenne a vezeklésed. Gabriel alig észrevehetőn, de bólintott, és elnyomott egy nyögésféleséget. Julia térdre ereszkedett és a megfogta a férfi kezét. - Nem látod, Gabriel? Én vagyok az a gyerek. Gabriel felemelte a fejét és úgy nézett a lányra, mintha megőrült volna, könnyes tekintete pedig belemerült Juliáéba. - Simon megölhetett volna. Annyira dühös volt, amikor megpofoztam, hogy ha rám töri az ajtót és elkap, megölt volna. Még ha hívom is a 911-et, akkor sem értek volna oda időben. De te megmentettél. Elhúztad az ajtóm elől. Megállítottad, hogy vissza ne jöjjön a házba. Csak miattad vagyok életben. Én vagyok Tom kislánya, és te megmentettél. Gabriel még mindig nem mozdult, teljesen szótlan volt. - Életet az életért. Ezt mondtad. Azt hiszed, elvettél egyet, ám most meg is mentettél. Meg kell bocsátanod magadnak! Kérheted Paulinát, Istent, hogy bocsásson meg neked, de először magadnak kell megbocsátanod. - Ez nem elég - súgta a férfi, és hatalmas, szomorú szemei még mindig könnyesek voltak. - Ez nem fogja visszahozni a lányodat, ez igaz. De gondolj arra az ajándékra, amit Tomnak adtál. Az egyetlen lányát. Fordítsd a bűnödet bűnbánássá! Nem vagy ördög, Gabriel, angyal vagy. Az én angyalom. Gabriel némán nézte Juliát. Próbált a szeméből, az ajkáról, az arcából olvasni. Amikor a lány elhallgatott, kinyújtotta a kezét, a karjai közé vonta és az ölébe húzta. Úgy tűnt, hogy a világ végéig tartotta ott, miközben a könnyei áztatták Julia vállát. - Annyira sajnálom! - súgta a férfi. - Sajnálom, hogy eddig vártam, hogy elmondjam. Sajnálom, hogy a történetem igaz. Megöltem a belém vetett hitedet. Tudom. - Még mindig szeretlek. Julia Gabriel fülébe súgta a szavakat, hogy ezzel próbálja megnyugtatni, és hagyta, hogy a férfi szomorúsága a könnyein keresztül távozzon. Amikor a könnyek elapadtak, Julia a férfi fehér ingének gombjaihoz nyúlt, és még azelőtt gyorsan kigombolta őket, hogy Gabriel megkérdezhette volna, hogy mit csinál. Lehámozta a férfi meztelen mellkasáról az inget, és az ujjaival elkezdte körberajzolni a tetoválást. Lassan, nagyon lassan lehajolt és egy csókot lehelt a sárkány szájára. Amikor kiegyenesedett, Gabriel néma csodálkozással nézte. Julia levette a sálját, majd felemelte a férfi kezét a harapásnyomhoz, ami valamennyire már kifakult, de még nem tűnt el. A lány pedig a kezét a féri tetoválásra tette. Gabriel arca megrándult, és lehunyta a szemét. Mindkettőnknek vannak sebei. És talán igazad van, nem fognak elmúlni. De én vagyok a

vezeklésed, Gabriel. Az életem egy apa ajándéka, aki örökre elveszthette volna a gyerekét. Köszönöm. - Álszent vagyok. - A férfi hangja durva volt. - Azt mondtam Tomnak, hogy borzalmas apa. És én milyen apa voltam? - Fiatal. És tapasztalatlan. Nem kellett volna drogoznod. De akartad Maiát. Te mondtad. Gabriel megborzongott, miközben egymásba kapaszkodtak. - Bármit is mondjak, az nem hozza őt vissza. De ha ez megnyugtat, akkor azt mondanám, hogy a kislányod az üdvözültekkel énekel a mennyben. Grace-szel. - Julia letörölte a férfi könnyeit. - Biztos vagyok abban, hogy Grace és Maia is azt akarnák, hogy rátalálj a szeretetre és a megbocsátásra. |Imádkoznak a megváltásodért. Nem gondolják, hogy gonosz vagy. - Hogyan lehetsz ebben ennyire biztos? - súgta. Tőled tanultam. Dante a Paradicsom harmickettedik énekében leírja, hogy Istennek van egy külön helye a gyerekeknek. Mert ilyeneké a mennyek országa. És a Paradicsomban csak szeretet és megbocsátás van. Nincs gyűlölet. Se rosszindulat. Csak béke. Gabriel magához húzta a lányt, és szorosan átölelték egymást. Julia elképzelni sem tudta volna a férfi titkát. És bár lehangolta, hogy Gabrielt a fájdalma ennyire hajlamossá tetszi a szomorúságra, nem tehette meg, hogy nem vesz róla tudomást. O még soha nem élt át olyat, hogy egy gyerek, akit szeret, meghal. Meg volt hatva és együtt érzett a férfival, és nagyon szeretett volna segíteni neki abban, hogy felismerje a saját értékét, és fogadja el, hogy igenis szerethető, a múltbéli vétkei ellenére is. Miközben ott ült az ölében, és a könnyei még mindig áztatták a blúzát, akkor vált teljesen világossá Julia számára, hogy milyen ember is Gabriel Emerson. Nagyon sok mindenben egy ijedt kisfiú volt, aki attól tartott, hogy senki nem bocsátja meg a bűneit. Vagy szereti azok ellenére. De ő szerette. - Gabriel, ebben a székben nem tudsz kényelmesen ülni. A férfi a lány vállának dőlve bólintott. - Gyere! - Julia felállt, megfogta Gabriel kezét, és talpra állította. A szófához vezette és bíztatta, hogy üljön le, miközben ő begyújtotta a kandallót. Emerson lerúgta a cipőit, és teljes hosszában kinyújtózott, a fejét pedig Julia ölében pihentette. A lány az ujjaival végigsimított a férfi szemöldökén és beletúrt a hajába, mire ő becsukta a szemét. - Hol van most Paulina? - Bostonban. Amikor megkaptam az örökségemet, létrehoztam neki egy alapítványi vagyont és vettem neki egy lakást. Ki-be járt párszor az elvonóra. De rendesen gondját viselik, és részidőben még a Harvardra is visszament egy-két éve. - Mi történt vele, amikor a vacsoránk alatt hívott? Gabriel arcára értetlenség ült ki, majd látszott, hogy eszébe jutott az az este. El is felejtettem, hogy hallottad azt a hívást. Ivott és autóbalesete volt. Hisztérikus volt a telefonban, és azt hittem, hogy oda kell repülnöm. Csak akkor hív, amikor bajban van. Vagy amikor szüksége van valamire. - És mi történt? - Hazarohantam, de mielőtt elindultam volna a reptérre, felhívtam az ügyvédem. O bement hozzá a kórházba, és biztosított, hogy nem sérült meg olyan komolyan, mint állította magáról. Aztán egy nap múlva megvádolták. Nem tudtam mit tenni, fel kellett valakit fogadnom, hogy védje meg. Az utóbbi időben egész jól volt, de ez időnként megtörténik. Talán a tűz pislákoló fénye okozta. Talán a túl nagy stressz, amit a legsötétebb titka felfedése jelentett, de Gabriel abban a pillanatban nagyon öregnek és fáradtnak tűnt a harmincvalahány évéhez képest. - Szereted őt?

Gabriel megrázta a fejét. - Nem hinném, hogy a szeretet fejezi ki legjobban az érzéseimet, habár valamit érzek iránta. O sosem volt nekem ismerős, mint te, legnagyobb szégyenemre. De nem hagyhattam magára. Akkor semmiképpen, amikor a családja olyan messze volt és megtagadták a segítséget. Én voltam a probléma okozója, és talán már soha nem is lehet gyereke. - A hangja megbicsaklott, a teste pedig reszketett. - Ezért döntöttél úgy, hogy nem akarsz gyereket? Szemet szemért:, emlékszel. Amikor a karjaimban zokogva elmondta a babával történteket, akkor hoztam meg a döntést. Nem volt könnyű rávenni egy orvost, hogy végezze el a beavatkozást, mert mindannyian azt mondták, hogy ehhez még túl fiatal vagyok és még meggondolhatom magam. De végül sikerült valakit találnom, aki megcsinálta. Furcsa, de akkor nagyon megnyugtatott a tudat. Felemelte a kezét, hogy megsimogassa Julia arcát. - Beszéltem rólad neki. Mindig féltékeny volt, bár tudja, hogy nem tudom neki megadni, amit akar. A kettőnk kapcsolata. bonyolult. O mindig az életem része lesz, Julianne. Szeretném, ha ezt megértenéd. Persze, ha A lány megcsókolta. - Persze, hogy még mindig szeretlek! Támogatod őt és segítesz neki, ha bajba kerül. Ez nagyon tiszteletre méltó tett tőled. - Higgy nekem, Julianne! Nagyon messze vagyok a tiszteletre méltótól. - Mesélnél nekem a tetoválásodról? Gabriel felült, hogy le tudja venni az ingét, amit teketória nélkül a perzsaszőnyegre dobott. Visszadőlt Julia ölébe, felnézett a lány szemébe, ami elfogadást és aggodalmat sugározott. - Bostonban csináltattam, miután kiengedtek az elvonóról. Julia még egyszer, nagyon-nagyon finoman megcsókolta a sárkányt. Gabriel zihálni kezdett az érzéstől, ahogy a lány szája a meztelen bőréhez ért. A lány a férfi hajába túrt, remélve, hogy ez megnyugtatja. - Mit szimbolizál a sárkány? A sárkány én vagyok, vagy a drog, vagy mindkettő. A szív az enyém, és megszakadt, természetesen. Maia örökké a szívemben marad. Talán borzalmasnak találod, hogy ilyen morbid és csúnya dolgot viselek a testemen. Örökre. - Nem, Gabriel. Nem így gondolom. Olyan, mint egy emlékmű. - Paulina öt hónapos terhes lehetett, amikor elveszítette a babát. Sem ő, sem én nem voltunk jó szellemi állapotban, úgyhogy nem tartottunk temetést. Pár évvel ezelőtt állíttattam egy sírkövet Maiának Bostonban. - Megszorította Julia kezét és belecsókolt a tenyerébe. -De nem oda van temetve. - A férfi hangja fájdalmat sugárzott. - Nem is lenne ott egyébként sem, Gabriel. Már Grace-szel van. A férfi megállt, a lányra nézett, és újra megtelt a szeme könnyel. - Köszönöm - súgta, és még egy csókot nyomott a lány tenyerébe. - Egy-egy kőből faragott angyal van a sírkő két oldalán. Szerettem volna, hogy gyönyörű legyen. - Biztos vagyok benne, hogy nagyon szép. - Már te is részesültél az emlékéből. Julia zavart arcot vágott. - Az ösztöndíjad. Róla neveztem el. Maia Paulina Emerson. Julia letörölt egy könnycseppet, ami hirtelen kiszaladt a szeméből. - Annyira sajnálom, hogy megpróbáltam visszaadni! Nem tudtam. Gabriel felhúzódzkodott és megcsókolta Julia orrát. - Tudom, szerelmem. Akkor még nem álltam készen, hogy elmagyarázzam, milyen fontos nekem az az alapítvány. Csak azt akartam, hogy a tiéd legyen. Senki más nem lenne méltó rá. - Újra

gyengéden megcsókolta. - Tudnod kell, hogy megkérdeztem róla Rachelt. De még csak ötlete sem volt. - Maiáról és Paulináról senki sem tud, csak Richard. És Grace. Annyira szégyelltem mindent! Úgy gondolták, Scottnak és Rachelnek épp elég, ha a drogról tudnak. A tetoválásról viszont senki sem tud. Te vagy az egyetlen. Julia az ujjaival birizgálta Gabriel haját, hogy megnyugtassa. - A Puccini rám ijesztett - súgta. - Ide illőnek tűnt. A lány megrázta a fejét. - Azért, ahogy Paulinával bántam. Éveken át szeretett, és én nem tudtam viszontszeretni. - Gabriel furcsán megvonta a vállát, majd a lányra nézett, s a tekintete szinte égetett. - Sosem bánnék úgy veled, mint egy pillangóval, akit a saját élvezetemért ejtek csapdába. Nem szögelnélek egy táblára vagy tépném le a szárnyaidat. Julia megrázta a fejét, és az arcára fájdalmas kifejezés ült ki. - Gabriel, kérlek! Bízom benned. Te nem Puccini Pinkertonja vagy. Ezt tudom. - Kijelentésének bizonyítékául egészen addig csókolta a férfit, amíg el kellett húzódnia, hogy levegőt vegyen. - Nem érdemellek meg - súgta Gabriel. - Talán nem érdemeljük meg egymást, de azt megválaszthatom, hogy kit szeretek. És én téged választalak. Gabriel összevonta a szemöldökét, mintha nem hinne a lánynak. Kérlek, engedd, hogy szeresselek! - A lány hangja elcsuklott az utolsó szónál, és egy kóbor könnycsepp csordult le az arcán. - Mintha valaha is tudnék nélküled élni! - Gabriel magához húzta Juliát, és a lelke kétségbeesett szenvedélye összefonta őket. Julia apránként fedezte fel, egyszerre vett el és adott, miközben a férfi fölé hajolt, aki az ölében pihentette a fejét. Gabriel ajka rátalálta a lány csuklójára, és nedves csókokat lehelt rá, sőt kicsit még szívta is az érzékeny területet, ahol a kékes ereket rizspapírszerű bőr takarta. - Bocsáss meg, Julianne, de szükségem van rád! Kedves, kedves lánykám. Annyira nagyon! - A szemei bár kékek voltak, de lángoltak, a hangja pedig érdes lett. Még mielőtt Julia észbe kaphatott volna, a férfi már ült a kanapén, ő pedig az ölében találta magát. A felsőtestük összepréselődött, Gabriel a háta szép ívét és a pamutnadrágjába rejtett fenekét simogatta. A lány valahonnan az agya hátsó zugából felidézett egy feketefehér fényképet Emerson hálószobájából. Abban a pillanatban felismerte a szépségét és a szenvedélyét, ahogy maga élte át. Akarat, szükség, kétségbeesés és mély, nagyon mély feltétel nélküli szerelem szabadult fel most, hogy a férfi megosztotta sötét, rejtegetett titkait. Gabriel érezte a szerelmet a lány csókjában, az ölelésében, ahogy az ujjaival finoman simogatta a tarkóját és a tetoválását, miközben le-föl csókokat lehelt a mellkasára. Mindent megadott volna a férfinak. Mindent megtett volna, hogy elmulassza a fájdalmát, ha kell, még magát is felajánlotta volna. Izsák feláldozása. Reszkető ujjakkal kigombolta a blúzát, és lecsúsztatta a válláról. Halk szisszenés hagyta el Gabriel száját, visszaadva a padlóra lassan lehulló selyem hangját. Julia volt az ő vezeklése.

Harminckettedik fejezet Julia másnap reggel teljesen meztelenül ébredt.

Legalábbis így gondolta. Gabriel ágyában feküdt, a testük összefonódott. A feje a férfi vállán pihent, míg Gabriel karja átkulcsolta a csípőjét, a lábaik összegabalyodva, a csípőik összepréselődve. A lány az egyik kezével végigsimított a férfi hátán, amíg el nem érte a finom pamutot, ami a legszebb vonalait takarta, amit ő így titokban felfedezett. Majd kettejük közé nézett, és látta, hogy mégiscsak rajta van a rózsaszín melltartója és bugyija. Álmában meztelenül zuhantak az ágyba és órákon keresztül szeretkeztek. Gabriel föléhajolt és mágnesként fogva tartotta a tekintetét, ahogy lassan beléhatolt és ők ketten eggyé váltak. És az egésznek nem volt se eleje, se vége. A férfi a testével és a szavaival is dédelgette, ami sokkal érzelmesebb és kedvesebb volt, mint azt valaha is remélni merte. De ezt csak álmodta. Felsóhajtott és lehunyta a szemét, miközben elárasztották az előző este történései. Bánat és megkönnyebbülés vegyült egymással és töltötte ki a szívét. Bánat a férfi veszteségéért és kínzó kétségbeeséséért, és megkönnyebbülés, mert az összes titkukat felfedték. Gabriel a nevét mormolta és a mély REM-alvásban megrebegett a szemhéja. Annyira fáradt volt előző este. Annyira megtört. Julia megcsókolta az arcát, óvatosan kiszabadította magát a karjaiból, majd halkan a fürdőszobába ment. Amikor megnézte magát a tükörben, vad, kócos hajkoronát, elkenődött sminket és csókolózástól duzzadt ajkakat látott. Jó pár szívás nyom tarkította a nyakát és a mellkasát, amik világosak és fájdalommentesek voltak. Gabriel gyengéd, de lelkes szerető volt. Julia megmosta az arcát, kifésülte a haját, a fürjeit lófarokba kötötte magasan a fején, és kihívón lecserélte a lila köntösét Gabriel egyik ingére. Felmarkolta a Globe and Mailt az ajtó elől, és szégyenlősen integetett az ideges, de nem teljesen szerencsétlenül festő szomszédnak, aki a keret nélküli szemüvegén keresztül bámulta a meztelen lábát, mielőtt ijedt egér módjára visszavonult a lakásába. Az öreg úr nem volt hozzászokva, hogy ilyen szépséget lásson kora reggel, miközben egy kétes eredetű supermanes pizsamaalsóban volt. Amikor a lány belépett a konyhába, hatalmas rendetlenséget talált, mert egyikük sem foglalkozott a vacsora maradványainak eltakarításával. A kezeik és a gondolataik túlságosan el voltak foglalva ilyen hétköznapi dolgokhoz. Miután élvezettel elmajszolt egy szelet almás pitét egy darabka vermonti sajttal, hozzálátott, hogy visszaállítsa Gabriel lakását az eredeti állapotába. Tovább tartott, mint azt feltételezte. Amikor a konyha már makulátlan volt, és a férfi még mindig nem került elő az ágyból, a lány öntött magának egy nagy bögre kávét, és az újsággal beült a kandalló melletti fotelba. Gabriel oxfordos felsőjének látványa, ahogy az ő selyemblúzával összetekeredve hevert a padlón, pirossá változtatta az orcáit és mosolyra fakasztotta. Ennyire nem is volnánk képesek. Gabriel leállította. Pedig ő örömmel megadta volna magát, mert szerette a férfit. Neki már nem az volt a kérdés, hogy ha szeretkezne Gabriellel, hanem hogy mikor. De Gabriel belemormolt valamit a meztelen mellei közé, és megálljt parancsolt magának. Emerson nagyon félt, hogy a lány elhagyja, amikor mindent megtud Paulináról és a gyermeke tragikus elvesztéséről. De ha valami, akkor a beismerése hozta őket igazán közel egymáshoz. És Juliának ezt legalább sikerült a férfi tudtára adnia. Három napon belül olyan közel kerülünk egymáshoz amennyire egy pár csak tud. Két nap múlva indulnak, és Gabriel olaszországi előadásán már mint a férfi barátnője lehet ott. És - amikor Firenzével végeznek - Umbriába vagy Velencébe már, mint szeretők mehetnek. Annak ellenére, amin ők ketten átmentek, nagy nyugalomban érezte magát Gabriel ingében és székében. Egymáshoz tartoztak, s ő hitt ebben. Egészen addig, amíg a végzet nem fog össze ellenük, meglesz a boldogságuk. Remélte. Bár a tudat, hogy Paulina egyetlen hívással érzelmileg kikészítheti a

férfit, nagyon mélyen bántotta. Gabriel több mint egy óra múlva támolygott ki a nappaliba, a fejét vakarva és ásítva. A haja tiszta kóc, egyetlen elkóborolt tincset leszámítva, ami a homlokára hullott. Egy kopott farmeren és a szemüvegén kívül semmi mást nem viselt. Még zokni sem volt rajta. (Azért zárójelben jegyezzük meg, hogy Gabrielnek még a lábai is formásak voltak.) - Jó reggelt, szerelmem! - Az ujjaival megsimogatta a lány arcát, és lehajolt, hogy határozottan megcsókolja. - Tetszik a. ruhád. - A meztelen bőrt nézte, ami az ing alól kivillant. - Nekem is tetszik a te ruhád. Eszméletlenül hétköznapin fest ma reggel, Professzor. Gabriel előredőlt és forrón ránézett. - Miss Mitchell, szerencséje van, amiért úgy döntöttem, hogy egyáltalán felveszek valami ruhát. Kuncogott a lány heves pírján, majd eltűnt a konyhába. Ó, istenei az összes szűznek, aki azt tervezi, hogy lefekszik a szexisten (semmi istenkáromlás) barátjával, kérlek, ne hagyjátok, hogy váratlanul meggyulladjak, amikor végre ágyba visz! Nagy szükségem van egy Gabriel-indukálta orgazmusra, főleg a tegnap este után. Kérlek! Kérlek! Legyetek hoznám jók... Pár perc múlva előkerült a férfi, leült a kanapéra egy csésze kávéval, és megdörzsölte a borostáját. Egy kis idő után a lány felé pillantva összevonta a szemöldökét. - Túl messze vagy. - Hívogatón megpaskolta a térdét. Julia szélesen elmosolyodott, Gabrielhez sétált, és hagyta, hogy ő igazgassa el, hogy kényelmesen üljön az ölében. Emerson elismerőn átkarolta a lány csípőjét, és annyira feltolta az inget, hogy a franciabugyi csipkéjére tehesse a kezét. - És hogy van Miss Mitchell ezen a reggelen? Fáradtan - sóhajtott Julia. - De boldogan. - Belenézett a férfi szemébe. - Ha szabad ilyet mondanom. - Szabad. Én is boldog vagyok. És atyám, annyira megkönnyebbültem! - Lehunyta a szemét, hátradöntötte a fejét és nagyot fújt. - Biztos voltam benne, hogy elveszítelek. - Miért? - Julianne, ha elemeznéd az ár-érték arányt, akkor én egy drága, kockázatos és alacsony hozamú befektetés vagyok. - Ez hülyeség. Én egyáltalán nem így látlak. Halvány mosoly suhant át a férfi arcán. - De csak azért, mert maga vagy a megbocsátás és az együttérzés. Bár be kell vallanom, hogy a legjobb tulajdonságaim és képességeim ezidáig rejtve maradtak. - A hangja érdes lett és kigyulladt az ismerős csillogás a kék szemeiben. - De már alig várom, hogy újra és újra, ad infinitum, a szolgálatodba állítsam őket, egészen addig, amíg belőlük és belőlem is már eleged van. És teljesen, sugárzón kielégülsz. Julia nyelt. Egy nagyot. Gabriel megcsókolta a lány homlokát, s letette a kávéját a kisasztalra, hogy át tudja ölelni. - Köszönöm, hogy maradtál. - Szeretlek, Gabriel! El kell fogadnod a tényt, hogy nem megyek sehová. Válaszul a férfi átölelte, de csendben maradt. És nem kell szexuálisan megnyerned. Már megnyertél engem -súgta Julia. - A legjobb tulajdonságod a szíved, Gabriel, nem a szexuális vitézséged. Én a szíveddel estem szerelembe. A férfi olyan sokáig nem szólalt meg, hogy Julia már azt hitte, felidegesítette. Vagy megsértette. Nem okos gondolat egy jövőbeli szerető szexuális képességeit sértegetni, mielőtt esélyed lenne megtapasztalni. Bocsánatkérésre nyitotta a száját, de Gabriel megállította. Határozottan megcsókolta a lányt, ami csukott szájjal indult, de végül ajakharapdálás, nyelvek

finom játéka és arcsimogatás nem lett belőle. Amikor Gabriel elhúzódott, a mellkasához préselte Juliát, és a fülébe súgott: - Lemeztelenítesz. Mindenen átlátsz. Te vagy az egyetlen, aki mindent tud rólam, és még így is akarsz. Csak te, szerelmem. A lány ösztönösen tudta, hogy Gabriel a szexualitását korábban pajzsként használta, hogy a valódi intimitást és a szerelmet ne engedje ki a palackból. De a beismeréséből megértette, milyen megsebzett és magányos lehetett azokban az években, amik azt a lélekőrlő időszakot követték, amikor az anyja nem vett róla tudomást, és fájdalmasan be kellett illeszkednie egy örökbefogadó családba. Ezt felismerve, no meg a Maia miatt érzett bánatát, nagyon kellett Juliának küzdenie, hogy visszanyelje a könnyeit, mert bár nem akarta Gabrielt felidegesíteni, de nem tudta őket megállítani. Ssshhh, ne sírj! - súgta a férfi. Letörölte a könnyeket és megcsókolta a lány homlokát. Szeretlek! Kérlek, ne sírj! Miattam sose! Julia bevackolta magát a férfi karjai közé, és harcolt a könnyáradat ellen. Gabriel a hátát simogatta, újra és újra gyengéden megpaskolva. Amikor sikerült megnyugodnia, megszólalt: - Szeretlek, Gabriel! És nem tudom megállni, hogy ne gondoljak arra, hogy Grace milyen büszke lenne rád. A férfi összeráncolta homlokát. - Én nem vagyok ebben olyan biztos. De rád és az eredményeidre egész biztosan büszke lenne. Julia mosolygott. - Grace-nek birtokában volt az irgalmasság képessége. Igen. A szóválasztásod nagyon érdekes. A Severe Mercy volt Grace egyik kedvenc könyve. Éveken keresztül próbált rávenni, hogy olvassam el. Van valahol egy másolat róla a dolgozószobámban. Talán meg kéne keresnem. - Miről szól? - Egy fiatal párról. A férfi Oxfordban köt ki, ott tanul, és azt hiszem, C. S. Lewis pártfogolja lesz. Igaz történet. - Szeretnék eljutni Oxfordba, ahol az Inklingek itták a söreiket és forgolásztak a frakkjaikban. Katherine Picton sokat beszél Oxfordról. Gabriel homlokon csókolta. Szeretnélek elvinni. A Magdalen College-ban megmutathatom a szobrokat, amik inspirálták Lewist, hogy írjon a kőből faragott állatokról. Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényben. Júniusban elmehetnénk, ha van kedved. Julia mosolyogva visszacsókolta. - Ha kölcsönadod Grace könyvét, akkor elvinném Olaszországba. Jó lenne, ha volna mit olvasni a szünidő alatt. Gabriel a lányra vigyorgott és egy ujjal megpöccintette az orra tetejét. - Miért gondolod, hogy hagyok neked elég időt olvasni? Julia elpirult, és valamit motyogott válaszként, de Gabriel komoly arckifejezéssel folytatta: Sajnálom, hogy abba kellett hagynunk tegnap este. Nem volt tőlem helyes, hogy így felizgattalak és csak. - A lány szemét kereste válaszért. Julia körbefogta a férfit a karjaival és gyengéden átölelte. Hihetetlenül érzelmes este volt. Örültem, hogy közel lehettem hozzád és a karjaidban aludhattam el. Szerettelek volna megnyugtatni, ahogy csak bírtam. Nem kell bocsánatot kérned. Gabriel a kezei közé fogta a lány arcát. - Julianne, a puszta jelenléted megnyugtat. De ki voltam merülve, és ittam. ami biztos recept a katasztrófához. - Megrázta a fejét, és úgy tűnt, szégyelli magát. - Nem akartam, hogy az első alkalmunkon ennyi csomag legyen a múltam szellemeivel, amik a levegőben köröztek volna. Azt

akarom, hogy elmenjünk egy olyan helyre, ami csak a miénk, és legyenek új emlékeink. Boldog emlékek. - Persze. Bár be kell vallanom, hogy elég boldog voltam a tegnapi összegabalyodásunkkal. - A lány halkan nevetett és megcsókolta Gabrielt. A férfi mohón viszonozta a csókot. - Akkor nem vagy mérges? - Gabriel, te egy úriember vagy, akire érdemes várni. Milyen ember lennék, ha amiatt hisztiznék, hogy megálljt mondtál? Ha én mondanék álljt, remélem, te is elfogadnád, és nem lennél ideges. Gabriel összeráncolta a homlokát. - Persze, Julianne. Mindig fújhatsz megálljt. - Nos, ami jó a lúdnak, jó a gúnárnak. - Akkor most én vagyok a gúnár, ugyebár? - Újra megcsókolta Juliát. - Jobb mint vén kappannak lenni. - Jaj, ne! - Szorosan átölelte a lányt. - A korral ne viccelődjünk! Már így is érzékenyen érint a köztünk lévő korkülönbség. Julia megsimogatta a haját. - A lelkünk majdnem egykorú. Akkor meg minek számolgatni? Gabriel meghúzta a lófarkat. Elképesztő vagy. Okos, vicces és ráadásul csodálatos is. Tegnap este, ahogy a melleidet csókoltam. - Áhítattal a lány szíve fölé tette a kezét. - Vetekszel Botticelli múzsájával. - Botticelli? - Nem vetted észre, hogy nagyon sok képén ugyanaz a nő van? O a témája az Uffizi Képtárban tartandó előadásomnak. Botticelli múzsája. Julia kedvesen rámosolygott, és válaszul ő is a férfi szívére tette a kezét. - Alig várom. - Én is. Egy magányos zuhanyzás után Juliának jó sok idejébe került, mire meggyőzte Gabrielt, hogy engedje el vásárolni. A férfi ragaszkodott ahhoz, hogy vele mehessen. Amikor viszont végre kibökte a lány, hogy fehérneműt szeretne venni, de egyedül, akkor beadta a derekát. - Ígérd meg, hogy addig itt maradsz velem, amíg elrepülünk Olaszországba! - nézett föl a lányra. - Össze kell pakolnom. A bőröndöm és minden holmim a lakásomban van. Ha végeztél a vásárlással, fogj egy taxit haza, és kérd meg a sofőrt, hogy utána hozzon ide. Nekem el kell még intéznem pár dolgot, de van saját kulcsod és biztonsági kártyád, hogy be tudj jönni. - És mégis miket kell elintéznie, Emerson professzor? A férfi csábítón mosolygott, és Julia érezte, hogy a franciabugyija lecsúszott a csípőjéről, mintha a padlóra akarna hullani. - Talán nekem is el kell mennem vásárolni pár. személyes dolgot:. - Előrehajolt, hogy száját a lány füléhez tegye, s a hangja simogató suttogás volt. - Megmondtam, Julianne, hogy jó szerető vagyok. Minden kívánságodat teljesíteni fogom. A lány megborzongott, amikor Gabriel lehelete végigsuhant a nyakán, ezzel szinte lefújva a még mindig a nyaka köré tekert sálat, ami a sebét takarta. Ötlete sem volt, hogy a férfi mire célozhat, de kínozta a hang, ahogy a szavak elhagyták a száját Gabrielé volt a teste és a lelke is. Miközben Julia egymás után szedegette le a fehérneműket az áruház akasztóiról, hogy hozzátegye a már így is tetemes felpróbálni való halomhoz, csipogott az iPhone-ja. Gyorsan megnézte, s egy üzenetet talált: Miket nézegetsz? G.

A lány halkan kuncogott, és egy rövid választ küldött: Nagyon apró dolgokat. Julia Gabriel azonnal válaszolt: Milyen apró? G. P.S: Képeket akarok Julia a szemeit forgatta, ahogy a válasz gombra nyomott: Túl apró. Csak semmi kép. Tönkretenné a meglepetést. Ölel: Julia Beletelt egy rövid időbe, amíg Gabriel következő üzenete megérkezett: Szívem, nincs az a kép, ami tönkretenné az élményt, amikor az első alkalommal teljes valódban látlak... Gyönyörű vagy. Julia ujjai nem tudtak elég gyorsan pötyögni: Köszönöm, Gabriel. Szeretlek! Gabriel utolsó üzenete akkor érte utol, amikor a próbafülkébe En is szeretlek! Jó szórakozást... Siess hozzám haza! G. A következő két nap forgószélként száguldott el, miközben Gabriel befejezte az osztályzatokkal kapcsolatos összes adminisztratív kötelezettségét az egyetemen. A szemeszternek hivatalosan is vége volt. Julia ellátogatott egy szépségszalonba egy Olaszországot megelőző kényeztetésre. Mivel nem bírta a fájdalmat, és ráadásul a természetesség híve volt, visszautasította a kozmetikus javaslatát, a mindent lecsupaszító brazil gyantát. Gabriel az utazásuk szinte minden tervét titokban tartotta, mert meg szerette volna lepni a lányt. Úgyhogy már az is ámulatot okozott, amikor a decemberhez képest meleg napon megérkeztek Firenzébe, és boldogan besétáltak a Gallery Hotel Artba. A szálloda elegáns és modern volt, a Ponte Vecchio, Julia kedvenc hídja közelében, és csak néhány percre a Ponte Santa Trinitától, ami Holiday Dante és Beatrice festményén is megjelent. A concierge, Paolo azonnal üdvözölte őket, mert bár Gabriel még sosem szállt meg ebben a hotelban, Dottore Massimo Vitali, az Uffizi Képtár igazgatója mindenről felvilágosította, és kérte, hogy részesítse megkülönböztetett figyelemben Emerson professzort és afidanzatáját. így aztán a londinerrel Paolo is felkísérte a szerelmes párt a hetedik emeleti lakosztályba, ami a Palazzo Vecchi Penthouse nevet viselte. Julia felszisszent, amikor a férfiak oldalra léptek előle, mint a szétnyíló Vörös-tenger, hogy elsőként léphessen be a szobába. Talán ez volt a legszebb hotelszoba, amit valaha látott. A sötét fapadlót jól ellensúlyozták a világos falak. ^A nappalit elegánsan modern bútorokkal rendezték be, és egy csúsztatható üvegfallal választották el a hálószobától. A hálószoba tágas volt, egy hatalmas ágy állt benne, rajta ropogós, fehér ágynemű. Pár lépéssel odébb volt a tetőtéri terazzára nyíló üvegajtó, és a rajta átszűrődő napsugarak gyönyörűen megvilágították az ágyat. Az egyik fürdőszobában egy hatalmas, talpazaton álló kád volt, míg a másikban egy zuhanyzó és két hozzáillő öltözőasztal. Gabriel vetett egy pillantást a kádra, és úgy döntött, hogy azt még aznap este ki kell próbálnia Julianne-nel. A hely megkoronázása azonban maga a terrazza volt, ami lélegzetelállító kilátást nyújtott a Duomóra, a Palazzóra és a környező dombokra. A lány elképzelte, hogy Gabriel mellé bújik a teraszt uraló ágyon egy pohár Chiantival, és nézik a csillagokat. Vagy talán (pirult el) szeretkezhet vele gyertyafénynél ugyanazon csillagok alatt. Orgazmus Gábriellel csillagfényben... Amikor végre kettesben maradtak, Julia szorosan megölelte a férfit, és újra meg újra megköszönte

neki, hogy ilyen csodaszép szobát választott maguknak. - Csak érted, szerelmem. - Gabriel gyengéden megcsókolta. -Csak érted. Az igazat megvallva, Gabrielnek semmihez nem lett volna nagyobb kedve, mint az ágyra vetni Julianne-t és azonnal szeretkezni vele, de a lány nem aludt túl jól a repülőn, és tudta, hogy fáradt. Egymás után kétszer ásított, és kuncogott, amikor próbálta megcsókolni. Rendbe kéne vágnom magam, és el kéne mennem az Uffiziba. Nem lenne baj, ha magadra hagynálak? Pihenhetsz, ha szeretnél, vagy megkérhetem a concierge-t, hogy foglaljon le neked egy masszázst a spában. Julia szemei felcsillantak az utolsó ajánlatra, de tudta, túl álmos ahhoz, hogy élvezni tudja a kényeztetést. - Egy alvás jól hangzik. Tudom, hogy nem a legjobb megoldás a jetleg legyőzésére, de sokkal jobb társaság leszek a vacsoránál és. később is, ha aludhatok egy keveset. - Rögtön el is pirult, ahogy kimondta. Gabriel egy ujjal végigsimított a lány állkapcsának vonalán. Ezt csak egyszer fogom mondani, Julianne. Nem kell kapkodni. Kihasználhatjuk ma este az összes időt és pihenhetünk. Bár szerintem jó lenne, ha kipróbálnánk a kádat. Együtt. - A szája szexi félmosolyra kunkorodott. - Az tetszene - vágta rá Julia. Gabriel megcsókolta az orrát, és nevetett. - Különleges kényeztetőket rendeltem a Farmacia di Santa Maria Novellából. Nézd meg, hogy melyik illat tetszik, és azt fogom használni. Közben pedig majd foglalok asztalt a vacsorához, kilencfél tíz körülre. - Rendben. Hová megyünk? Gabriel szélesen elmosolyodott. - A Palazzo dell’Arte dei Giudicibe. Ismered? - Elsétáltam mellette, de nem tudtam, hogy van éttermük. Már alig várom, hogy megmutassam neked. - A lány kezét a szájához emelte és finoman megcsókolta. - Rendeltem egy gyümölcskosarat és pár üveg szénsavas vizet. Rendelj a szobába azt, amit csak szeretnél! - Vigyorgott. - De azért a pezsgőt hagyd meg, hogy együtt ihassuk meg! A kádban. Julia lenézett a lábfejére. - Elkényeztetsz. Gabriel felemelte az állát. - Nem, szerelmem, nem kényeztetlek el. Úgy bánok veled, ahogy mindig is kellett volna veled bánni. Bolondokkal voltál körülvéve egész életedben. Akik közül én voltam a főkolompos. - Gabriel, nagyon sok minden vagy, de bolond egyáltalán nem. -Lábujjhegyre állt, hogy a férfi szájához érintse a száját, majd elsétált zuhanyozni. Pár órával később Gabriel visszatért a szívélyes találkozójáról Massimo Vitali barátjától. Egy eszpresszó fölött megtárgyalták a másnap esti előadását, és aprólékosan megtervezték a fogadást, amit a tiszteletére fognak rendezni az Uffiziben. Emerson nagyon hálás volt a gesztusért, de inkább Julianne, mint saját maga miatt, mert tudta, hogy a lány mennyire fog örülni, hogy részt vehet egy ilyen ünnepi eseményen. Ráadásul a kedvenc galériájában. Belépvén a lakosztályba, Gabriel átsétált a nappalin, be a hálószobába, és Juliát a takarók tetején, az ágy mértani közepén mély álomban találta. Pezsgőszínű szatén pizsamában volt, hosszú haja pedig úgy terült el az arca körül, mint valami meleg mahagóni glória. Úgy festett, mint a sötéthajú Csipkerózsika. Nézte egy ideig, ahogy alszik, majd csókot nyomott az arcára. Amikor nem mozdult meg a lány,

úgy döntött, hogy önt magának egy italt és kiül addig a teraszra, amíg már majd fel kell keltenie Juliát. Isten igazából még örült is, amiért van pár perce magára, hogy álmodozzon a következő napokról. Úgy érezte, mintha már nem nyomná mázsás súly a vállait. Julia nemcsak hogy tudta az igazságot Maiáról és Paulináról, de ezek után még mindig szerette. Megúszták a jogi bizottság haragját, és együtt túlélték a szemesztert. Nagyon sok mindenért lehetett hálás. De mindenek fölött azért, hogy két teljes héten át magának tudhatta Julianne-t. Julia nem az a fajta lány, akit megkefélsz és utána dobsz. O az a fajta, akit feleségül veszel. Scott szavai visszhangoztak a fülében. Scottnak igaza volt. Julianne különleges. Egy intelligens, együtt érző szépség, aki a szíve mélyéről szeretett és viszonzás nélkül adott. Sokkal többet érdemelt, mint egy kaland, bár Gabriel elutasította, hogy kalandként gondoljon a kapcsolatukra, még akkor sem, ha mások úgy gondolták. Lopva megpaskolta a kabátja zsebébe rejtett apró selyemdobozt. Régen olyan távolinak tűnt, hogy lesz majd egy hosszútávú kapcsolata, de Julia ezt teljesen megváltoztatta. Arra az estére az volt a terve, hogy megmutassa a lánynak, mennyire szereti. Hogy kényeztesse és ellazítsa. Egy habos fürdő, egy masszázs. bármit megtesz, hogy Julia elég kényelmesen érezze magát ahhoz, hogy felfedje előtte a testét. Julianne szégyellős volt vele, Gabriel viszont azt akarta, hogy szexinek és kívánatosnak érezze magát. Simon óriási károkat tett a lány önbizalmában. Azt gondolta magáról, hogy frigid. Azt hitte, hogy ügyetlen és szexualitásra alkalmatlan. Tartott attól, hogy csalódást okoz Gabrielnek, amikor végre szeretkeznek. A férfi tudta, hogy hosszú időbe fog telni, amíg eloszlatja ezeket a hazugságokat és begyógyítja a sebeket. A fejébe vette, hogy lépésről lépésre felépíti Julia önbizalmát, és segít neki úgy látni önmagát, ahogy ő látta a lányt. Szexinek, vonzónak és szenvedélyesnek. Az egyetlen mód erre, ha nem siettet semmit, türelmes és megerősítő. Már várta, hogy megmutathassa Juliának a szerelmét, és minden erotikus képességét a szolgálatába állítsa. A lány magától sosem követelne ilyeneket, ilyen figyelmet, amitől csak még nagyszerűbb lesz, ha megadhat neki mindent. Ha a kapcsolatuk jóval előrehaladottabb lett volna, és Julia nem lett volna ennyire szégyellős, akkor azt javasolja, hogy a teraszon szeretkezzenek. Az a gondolat, hogy Julia tejfehér és rózsaszín bőre hogyan ragyogna a csillagok fényében, megremegtette a szívét és megfeszítette a nadrágját. De könnyen elképzelhető volt, hogy a szabadban való szeretkezés a lánynak még túl sok lenne, ő pedig átkozott legyen, ha olyat akarna ráerőszakolni, ami cseppnyi kellemetlenséget is okoz neki. Erre majd még visszatérünk...

Harmincharmadik fejezet Miss Julianne Mitchell nyolc órakor végzett az utolsó simításokkal a haján, miközben a szerelme vágyakozva nézte őt a fürdőszoba ajtajából. Gabriel csodálta a lányt. Ezt sugallta minden pillantása, érintése, ahogy pislogás nélkül figyelte, még ha a legegyszerűbb dolgokat is csinálta. Julia felcsavarta és feltűzte a haját, de pár tincs kiszabadult az arca körül, Gabriel pedig alig várta, hogy az ujjai köré tekerje őket. A torontói kozmetikus adott neki egy kis tubus alapozót, ami még a legádázabb sebeket is elfedi. Annyira hatásos volt, hogy Juliának már nem kellett a sálat hordania, hogy takarja Simon harapását. Már a gondolat is boldoggá tette, hogy nem emlékezteti semmi az esetre, ráadásul Grace szép sálja nem is illett az öltözékéhez. Egy smaragdzöld színű, hosszú ujjú, V-kivágású selyemruhát viselt, ami a térdét súrolta, pont ahogy kedvelte. Sima fekete harisnyát vett fel hozzá, alá egy kis meglepetéssel, és éppen arra készült, hogy lehajoljon és belebújjon a Prada-cipőibe. Ezt látva Gabriel megesküdött, hogy több ilyen lábbelit fog venni a lánynak. Elképesztő volt ugyanis, hogy mit tett Julia lábaival és dekoltázsával az, ahogy előredőlt.

- Hadd csináljam én! - mondta a férfi, és lehajolt Julia elé a frissen vasalt öltönyében. Megfogta a lány kezét, és a vállaira tette, hogy így tartsa meg az egyensúlyát, amíg ő felemelte egyesével és a cipőbe csúsztatta a lábait. - Köszönöm - mormolta a lány. Gabriel fölmosolygott rá és megcsókolta a kezét. - Érted bármit, Hamupipőke. Julia elővette a háromnegyedes kabátját a szekrényből, de még mielőtt belebújhatott volna, a férfi kivette a kezéből. - Szabad? - kérdezte. - Szeretnék körülötted sürögni-forogni. - Ez csak egy kabát, Gabriel. Ne aggódj! - Igen, tudom, hogy ez egy kabát. De egyben lehetőség arra, hogy úriemberként viselkedjek veled és megbecsüljelek. Kérlek, ne vedd el ezt tőlem, Julianne! Julia zavarában elpirult és lassan bólintott. Nem volt hozzászokva ilyen figyelemhez, persze, Gabrielt leszámítva. Szeretett volna bájos lenni és engedni a férfinak, hogy segítsen, de ez jóval több volt, mint amire számított vagy gondolt, hogy megérdemel. Megcsókolta Gabrielt, és egy köszönömöt súgott a szájába. A férfi karon fogta, levezette az előtérbe, majd az étterem felé vették az irányt. Lassan sétáltak a macskaköves utcákon a Palazzo Vecchiótól a Palazzo dell’Arte dei Giudici e Notaiig, közben nevettek és felidézték a korábbi látogatásaikat Firenzében. Lassan kellett haladniuk, mert nem kis kihívás volt a város utcáit magas sarkúban bejárni. Hála az égnek, Gabriel tartotta Julia karját és illedelmesen kísérte, így segítve, hogy kihúzhassa magát, és ezzel sikerült azt is megelőznie, hogy a firenzei fiatalok elismerőn utána füttyintsenek. A város nem sokat változott Dante óta. Az éttermet, amit Gabriel választott, Alle Muraténak hívták. Egy tizennegyedik századi céh épületében volt, nem messze a Duornótól, s a plafonját elképesztő freskók díszítették, köztük egy Dante-portré is. Juliát lenyűgözte az alkotás szépsége, a figyelme egy kicsit el is kalandozott, miközben a főpincér az asztalukhoz kísérte őket. Gabriel egy csendes asztalt foglalt le a boltozat alatt kialakított emeleten, ahonnan rá lehetett látni a fő helyiségre. Ez volt a legjobb asztal az étteremben, mert ez nyújtotta a legszebb és legközelibb rálátást a középkori illusztrációkra. Négy angyal lebegett fölöttük a freskón. Julia megfogta és megszorította Gabriel kezét. El volt ragadtatva. - Ez csodaszép! Köszönöm. Nem tudtam, hogy ezek a freskók itt vannak. A férfi mosolygott a lány lelkesedésén. - A holnap este még ennél is jobb lesz. Massimo azt mondta, hogy az előadásomat a múzeum zárása utánra tervezték, majd lesz egy fogadás a helyi méltóságokkal és professzorokkal. Végül pedig a Képtárban lesz a bankett. Ez félhivatalos esemény lesz, és mi leszünk a tiszteletbeli vendégek. Julia visszafogottan elmosolyodott. - Nem hoztam semmi csinosat, ami megfelelne egy félhivatalos rendezvényre. - Biztos vagyok abban, hogy bármit is hoztál, gyönyörűen fogsz benne festeni. De megértem, ha nem akarod ugyanazt a ruhát kétszer felvenni. Úgyhogy el kell vigyelek vásárolni. - Nem akarnál inkább nélkülem menni? A bankett az előadásod ünneplése, nagyon elfoglalt leszel. Talán jóval kényelmesebben éreznéd magad, ha. szabadon mozoghatnál. Gabriel a lány arcához nyúlt, és kisöpört előle egy tincset. - Julianne, a jelenléted nem hogy tanácsos, hanem elvárt. Nem szeretek egyedül menni társasági eseményekre. Sosem szerettem. A tudat, hogy mellettem vagy, az egyetlen öröm, amivel az este szolgálhat, erről biztosíthatlak. Vagy nem akarsz velem jönni? - Az arcára aggodalom ült ki. Mindig élvezem a társaságod. De az emberek meg fogják kérdezni, hogy ki vagyok és mit csinálok. Ez nem lesz neked furcsa? A férfi vonásai azonnal elsötétültek.

Persze, hogy nem! Alig vártam a szemeszter végét, hogy végre nyilvánosan is élvezhessük egymás társaságát és bemutathassalak a páromként. És nincs azon semmi szégyellnivaló, hogy MAhallgató vagy. A banketten részt vevők fele még csak a jövőben lesz MAhallgató. Te egy felnőtt, intelligens, csodaszép nő vagy. - Kajánul elvigyorodott. - Nekem kell hozzád közel maradnom, hogy az ellenfeleimet kordában tudjam tartani. Úgy fognak körözni körülötted, mint az etruszk farkasok, és versengenek majd, hogy a parti legszebb hölgyének felkeltsék a figyelmét. Julia hálásan mosolygott és Gabrielhez hajolt, hogy megcsókolja. - Akkor megtisztelés lenne csatlakozni. Válaszként Gabriel egy csókot nyomott a lány kezére, a tenyerébe, a csuklójára, és lassan araszolt felfelé a ruhája ujjáig. Feltolta az anyagot, így meztelenné téve a lány bőrét az ajkainak. Julia szemhéjai rebegtek, ahogy a férfi nedvesen, ráérőn csókolta a finom bőrt. A könyökének érzékeny területére kalandozott, és finoman megszívta. Gabriel tudta, amit Julia nem, hogy a nők könyökének belső felülete kifejezetten erogén zónának számít. A Gabriel mögött feltűnt pincér torokköszörülésének hangja lelassította a férfi mozdulatait. Julia skarlátvörösre pirult, amiért rajtakapták, s így Gabriel vonakodva bár, de azonnal elengedte. Egy toszkán bor és néhány antipasti fölött Gabriel az Olaszországban töltött évéről kérdezte a lányt, hogy hol lakott és mit csinált. Amikor Julia elmesélte, hogy szinte naponta ellátogatott az Uffizibe, hogy megcsodálja Botticelli műalkotásait, a férfi azon gondolkozott, vajon tényleg létezhet-e a végzet. És az is eszébe jutott, hogyan lehetett ilyen szerencsés, hogy kétszer is rátalált Juliára. Miután befejezték a főételüket, csendben ültek és összefonódott a pillantásuk, udvarias csókokat váltottak, majd Gabriel elengedte a lány kezét, és a zakója zsebébe nyúlt. - Van valamim neked. - Gabriel, maga az út az ajándék, most meg ruhát szeretnél nekem venni. Nem fogadhatom el! A férfi megrázta a fejét. - Ez más. Mielőtt odaadom, szeretném, ha megígérnéd, hogy nem fogod visszautasítani. Julia egy komoly kék szempárba nézett. Gabriel nem viccelt. Kifejezetten határozott volt. A lány megpróbálta elképzelni, hogy mit tarthat a férfi a jobb tenyerében. - Nem ígérhetek meg semmit úgy, hogy nem tudok többet róla. Gabriel grimaszt vágott. - Megígéred, hogy nem zárkózol el semmitől? - Természetesen. - Nyújtsd ki a kezed! Julia úgy tett, ahogy kérték, és Gabriel egy fekete bársonydobozkát helyezett a tenyerébe. A lány éles hangon szívta be a levegőt. - Nem gyűrű. Újra elkezdhetsz lélegezni! - A férfi arca mosolygott, de a tekintete feszült volt. Julia kinyitotta dobozt, és megdöbbentette, amit benne talált. A fekete selyemben két hatalmas, kerek és tökéletes gyémánt fülbevaló volt, mindegyik egy-egy karát. - Gabriel, én. - Julia kereste a szavakat, de nem találta. - Mielőtt visszautasítod, szeretném elmondani a történetüket. Meghallgatsz? A kedvemért? A lány bólintott, megigézték a csillogó kövek. Grace-é volt. Richard adta neki, amikor először vallott neki szerelmet. Nem voltak régóta együtt, de fülig belezúgott. A legenda úgy tartja, hogy még a kocsiját is eladta, hogy megvehesse ezeket a fülbevalókat. Julia szája tátva maradt. Most már felismerte. Grace szinte folyamatosan ezeket hordta. - Szeretném, ha a tiéd lenne. A lány megrázta a fejét, és óvatosan, vonakodva lecsukta a doboz tetejét. Gabriel felé nyújtotta. - Nem fogadhatom el. Az anyukádé volt. Meg kellene tartanod!

- Nem. - Gabriel, kérlek! Akkor legyen Rachelé vagy Scotté. - Rachel és Scott kapott mást. Richard maga adta nekem ezeket. -Ahogy Gabriel kezdett pánikba esni, csak a kis bársonyra tudott koncentrálni a lány tejfehér kezében. A szemei kicsit összeszűkültek. - Ha visszautasítod őket, akkor megbántasz. - A szavai alig voltak hangosabbak a suttogásnál, de szinte sikolyként ütötték meg Julia füleit. A lány nyelt egyet, és beletelt egy percbe, amíg összeszedte a gondolatait. - Annyira sajnálom! Gyönyörűek. Elmondani nem tudom, milyen jól esik, hogy arra gondoltál, legyenek az enyémek, de ez nem Látta, hogy Gabriel hangulata a megbántottból feszültté változik, ezért maga elé bámult, a terítőre, hogy kerülje a szemkontaktust. Félreértesz, Julianne. Nem azért adom, mert úgy gondolom, hogy legyen valamid Grace-től. Nem egyenlő egy sállal vagy egy igazgyöngynyaklánccal. Julia belülről harapdálta a száját, és várta, hogy a férfi folytassa. Gabriel áthajolt az asztal fölött és a tenyerével megérintette a lány - Azért adom neked, mert ezzel szeretném kifejezni, hogy már neked adtam a szívemet. - Nagyot nyelt, ahogy a pillantásával a lány tekintetét kereste. - Így hozom tudtodra, hogy te vagy, Julianne, életem szerelme, és szeretném, ha valami mindig veled lenne tőlem. Nem látod? A gyémántok fejezik ki a szívemet. Nem utasíthatod vissza! Julia látta Gabriel tekintetében, hogy halálosan komolyan beszél. Tudta, hogy ha eljegyzési gyűrűt kapott volna, akkor le lett volna döbbenve, de elfogadja. Neki nem létezett más férfi a világon, csak Gabriel. Akkor meg miért hezitált? Ugyanakkor ott volt a büszkesége, no meg az a gondolat, az a fájdalmas, elfogadhatatlan gondolat, hogy a visszautasítással megbántja a férfit. Nem akarta megbántani. Szerette, ami azt jelentette, hogy a döntést már meghozta. - Gyönyörű. A leggyönyörűbb ajándék, amit valaha kaptam, a szerelmed mellett. Köszönöm. Gabriel hálából megcsókolta a lány ujjait. - Grace boldog lenne, hogy mi egymásra találtunk. Én ebben biztos vagyok, Julianne. Hiszem, hogy lenéz ránk és az áldását adja. És el lenne ragadtatva, hogy annak a nőnek adtam a fülbevalóit, akit szeretek. A férfi mosolygott, széttárta a karjait és szenvedélyes ölelésbe vonta Juliát. - Köszönöm - súgta neki. A csók után kivette a dobozt a kezéből, és segített a fülébe tenni az ékszert. Aztán mindkét fülcimpájára nyomott egy puszit. - Meravigliosa. Csodálatos. A lány idegesen felnevetett. - Mindenki minket bámul lentről. - Nem mindenki. A pincér a konyhában van. - Juliára vigyorgott, és mindketten nevettek. Gabriel mélyen a lány szemébe nézett, és a fülébe súgta: - Szép vagy te is, szerelmesem. Julia mélyen elpirult Gabriel erotikus héber idézetétől, és a nyakába mormolta a válaszát. Agyamon éjjelente kerestem öt, akit lelkemböl szeretek, kerestem, de nem találtam. Fölkelek azért, és bejárom a várost, az utcákat és a tereket; megkeresem, akit lelkemböl szeretek. Gabriel egy meglepett mosollyal válaszolt, és addig csókolta a lányt, amíg megérkezett a pincér. Amikor Julia visszautasította a desszertet és már a borosüveg is üres volt, a boldog pár a hotel felé vette az irányt. - Hogy van a lábad? - Gabriel sóvárogva nézett le a lány gyönyörű magas sarkúira.

Julia megszorította a kezét. - Nem érzem őket. Ebben a pillanatban semmit nem érzek a boldogságon kívül. Gabriel kedvesen rámosolygott. - Az én aranyos lánykám. A férfi kiválasztott egy kilógó hajtincset, és óvatosan az ujjai köré tekerte, majd elengedte. - Nem bánnál egy kitérőt? A Duomo gyönyörű este, és még sosem csókoltalak meg az árnyékában. Julia bólintott, majd Gabriel bevezette a templomba, hogy megcsodálhassák Brunelleschi kupoláját. Elképesztő műve volt a reneszánsz építészetnek a hatalmas, tojás alakú, kívülről cseréppel bevont kupola, amely a gyönyörű templom fölé magasodott. Az építmény elejébe sétáltak, közel a keresztelőkápolnához, majd a homlokzatot és a plafont bámulták. Lélegzetelállító volt, még éjjel is. Gabriel a mellkasához vonta a lányt, szeretőn megcsókolta, közben pedig ujjaival a laza fürtjeibe szántott. Julia halkan felnyögött, amikor a férfi finoman a szájába vette a fülcimpáját. - Elképzelni sem tudod, milyen érzés tudni, hogy ezeket neked adtam. - Bökte meg az orrával a fülbevalót. - Azt, hogy tudom, mindenki látja a szerelmem jelét. Julia válaszul hevesen megcsókolta. Aztán a Ponte Santa Trinitán találták magukat a kezüket összekulcsolva, azon a hídon, ahol Dante meglátta Beatricét. Ott álltak és lenéztek az Arnóra, amit csak a folyóparti házak fényei világítottak meg. - Julianne. - mormolta a férfi, és átkarolta a lányt, miközben nézték a folyó sodrását. - Gabriel. - Felmosolygott a férfira, és hátrabillentette a fejét egy csókért. Eleinte a férfi finoman csókolta, de aztán a csókjuk egyre inkább fülledt lett. Gabriel elhúzódott, mert pontosan tudta, hogy a híd másik oldalán sétáló gyalogosok látványosságként bámulják őket. - Annyira örülök, hogy újra rád találtam! Még sosem voltam ilyen boldog. - Ráérőn megsimogatta a lány arcát, és az ajkait a homlokára nyomta. Julia gondolkodás nélkül kinyúlt a férfi selyem nyakkendőjéért, megszorította és meghúzta, hogy az arcukat csak pár centi válassza el. - Akarlak - súgta, majd még közelebb húzta és megcsókolta. És milyen csók volt! Előbújt a vadmacska a kiscica álarca mögül. A lány szenvedélye, amit Gabriel vonzalma tüzelt, átáramlott a férfi szájába, ahogy Julia próbálta megmutatni neki, hogy mit érez iránta. A kezei, amik általában Gabriel vállán vagy hajában pihentek, felemelték a nyakkendőjét, hogy felfedezze a mellkasát és a hátát, hogy érezze az izmokat a ruhán keresztül, majd magához préselte a férfit. A hevessége felvillanyozta Gabrielt, aki előre-hátra mozgott, bár tudatában volt, hogy a híd pereme a hátánál van és egy csapat szemtelen kamasz is elsétál mellettük. Amikor már mindketten zihálva szedték a levegőt, Julia a férfi fülébe súgott. - Tégy magadévá! Most! Biztos vagy benne? - kérdezte Gabriel reszelős hangon, s közben a lány csípőjét és fenekét simogatta. - Teljes szívemből. A férfi végigfuttatta a hüvelykujját Julia duzzadt alsó ajkán. - De csak ha készen állsz. - Örökké téged akartalak, Gabriel. Kérlek, ne várass tovább! A férfi kuncogott. - Akkor le kéne mennünk erről a hídról. Még egyszer megcsókolta Juliát, és kért egy percet, hogy elintézhessen egy rövid telefonhívást. Gyors szóváltás volt olaszul, ami úgy hallatszott, mintha Gabriel valamit megerősített volna a

concierge-nek, de Julia nem hallott mindent. Gabriel ugyanis szándékosan hátat fordított és halkan beszélt. Amikor a lány megkérdezte, hogy miről beszélt, a férfi csak vigyorgott. - Majd meglátod. A kelleténél egy kicsit tovább tartott a hotelig vezető út, mert minden második lépésnél átölelték egymást és szenvedélyesen csókolóztak. Nevettek és finoman simogatták egymást. Gyengéden ölelkeztek, csábító szavakat mormoltak és a sötét sikátorokban a falnak nyomták egymást. A csábítás azonban már teljes volt. Már évekkel korábban megtörtént a gyümölcsösben. Mire Gabriel bevezette Juliát a lakosztályba, majd ki a terazzára, már vibráltak a közös szikráktól és nagyon-nagyon mohók voltak. Ezért is telt el pár pillanat, mire Julia észrevette a változást. Magas állógyertyák voltak a szoba különböző pontjaira letéve, amik meleg, pislákoló fényükkel kiegészítették a fejük fölött szikrázó csillagokat. A levegőben jázminillat szállt. Párnák és kasmírtakarók hívogatták őket, hogy feküdjenek le a terasz ágyára. Behűtve állt egy üveg pezsgő a jegesvödörben, s a közelében Julia meglátott egy tál csokoládéba mártott epret és egy tiramisúnak tűnő édességet. Végül pedig felismerte Diana Krall zenéjét. Gabriel szorosan a lány mögött sétált, átkulcsolta a derekát és a bal fülét böködte az orrával. - Tetszik? - Gyönyörű. - Terveim vannak veled ma éjszakára, szerelmem. És attól tartok, hogy ezek a tervek nem sok alvást ígérnek. Csak később, sokkal később. Julia megborzongott a férfi hangszínétől, amely mély és érzéki volt. Még szorosabban ölelte Juliát. - Feszültté teszlek? A lány megrázta a fejét. Gabriel finoman csókolni kezdte Julia nyakát, az ajkaival éppen csak érintette a bőrét. - A vágy megnyilatkozása - mormolta. - De ma éjjel tartom magam a vallomásomhoz, amikor az ágyba viszlek és a szeretőmmé teszlek. Julia újra megremegett, s ezúttal a férfi a kulcscsontjánál karolta át és húzta közel magához. - Lazíts, szívem! Ma minden az élvezetről szól. A te élvezetedről. És úgy tervezem, hogy egész éjjel kényeztetni foglak. - Megcsókolta a lány arcát, majd lassan megfordította. - Az előjáték elengedhetetlen. És mivel ez új mindkettőnknek, van pár dolog, amit szeretnék először csinálni. - Julia tekintetét fürkészte valamilyen reakcióért. - Tiéd vagyok, Gabriel! A férfi mosolygott és finoman átölelte. - Fel akarom fedeztetni veled az érzékeidet. Hang, íz, látvány, tapintás. Ki akarom használni az időt, hogy felizgassalak. -Lehalkította a hangját. - De mindenekfelett meg akarom tanítani a testedet, hogy ismerje fel a férfit, aki imád téged, akár egy érintésből - Már felismerlek, Gabriel. Nincs senki más. A férfi hevesen megcsókolta Juliát, aztán megállt, amikor a Besame Mucho felcsendült a levegőben. - Táncolsz velem? - Persze. - Mintha valaha is visszautasítanám a lehetőséget, hogy a karjaim közt legyél... Gabriel szorosan magához húzta és hálás csókot nyomott az állkapcsára. - Ez a mi dalunk? - Julia egy ujjal végigsimított a férfi alsó ajkán. - Annak kéne lennie. Mindenre emlékszem arról az estéről. A hajadra, a ruhádra. Egy látomás voltál. Én pedig egy óriási barom. Amiket mondtam. - Megrázta a fejét. - Meg tudsz valaha bocsátani? Julia rosszallón nézett. - Gabriel, te egy tündérmesét adsz nekem, amiről sosem gondoltam, hogy részem lehet benne.

Kérlek, ne rontsd el! Gabriel bűnbánón megcsókolta a lány ajkát, még szorosabban tartotta, és az ujjaival a bordáin zongorázott. O azt is tudta, Julia viszont nem, hogy egy nőnek a bordái ugyancsak erogén zóna. Ahogy himbálóztak a zenére, Gabriel halkan énekelt Juliának, spanyolul öntötte ki neki a szívét, de kicsit megváltoztatta a szöveget, hogy a lány tudja, ő sosem fogja elhagyni. Sosem fog az örökkévalóságnál kevesebbet adni neki, és a Pokol sem állhat az útjába, hogy megtartsa az esküjét. Csak ezt nem mondta ki hangosan. Egyelőre. Julia felemelte a fejét, és Gabriel száját nézte. Az emlékezetébe véste a teltségét, az ívét, ahogy az alsó ajka lefelé kunkorodott. Lustán ráharapott, és a férfi hajába túrt az ujjaival. Gabriel maga volt az édesség, a meleg nedvesség, az éhség, a szenvedélyes kívánás, a szerelem és az odaadás. A csókja Julia szívéig hatolt, így még a lábujjainak hegyébe is érezte a férfi csodálatát és vágyát. Két test szorosan összepréselődött a szerelmesek dalában, égve a várakozástól.

Harmincnegyedik fejezet Julia hanyatt dőlt a terasz ágyán, és gyönyörrel nézett föl Gabriel csillogó szemébe. A férfi kibújt az öltönyéből, meglazította a nyakkendőjét, de nem vette le, mert emlékezett rá, hogy milyen izgató volt, amikor Julia a Ponte Santa Trinitán magához húzta. Juliát rabul ejtette a férfi. Az orra, az arccsontja, a szögletes állkapcsa, az elképesztőn kék szeme a barna szemöldök alatt, és a mellkasának szőrszálai, amik előbukkantak a fehér alsótrikója mögül és kivillantak a nyitott gallérjánál. Gabriel az oldalán feküdt, a fejét megtámasztotta a kezével, a lábát behajlította, Juliát nézte és pezsgőt öntött. A szerelmükre emelték poharaikat, amikben Gabriel kedvenc évjáratú Dom Pérignonja volt, aztán a férfi a lányhoz hajolt és csapdába ejtette az ajkait. - Szeretnélek megetetni - mormolta. - Kérlek. - Hunyd le a szemed! - mondta. - Csak ízlelj! Julia megbízott benne, ezért becsukta a szemét, és valami egyből hozzáért az alsó ajkához, majd amikor már a szájában volt, akkor érezte meg a csokoládés, lédús epret, no meg Gabriel hüvelykujját, ahogy hozzáért a felforrósodott bőréhez. Kinyitotta a tenyerét, elkapta Gabriel csuklóját, és a hüvelykujját lassan a szájába húzta. A férfi szemei elkerekedtek, és felnyögött. Julia végighúzta a nyelve fölött az ujját, finoman megérintette, aztán határozottan megszívta, mielőtt a hegyéről lenyalta volna a maradék csokoládét. Gabriel másodszor is felnyögött amiatt, ahogy Julia nézett rá a szempilláin át, ő pedig visszanézett rá a szenvedély és a meglepettség keverékével. Julia elengedte és elpillantott. - Nem akartalak hiú ábrándokba ringatni. A hüvelykujj egy dolog, de borzalmas vagyok a. Gabriel az ajkaival szakította meg a lány önbecsmérlését, szinte már durva volt, ahogy megcsókolta. Egy ujjal le-föl szántott a nyakán, miközben felfedezte a száját a nyelvével. Amikor elhúzódott, tűz lobogott a szemében. - Nem akarom, hogy még egyszer lebecsüld önmagad. Nem akarok ilyet hallani. Amink van, az csak a miénk. Ne minősítsd se magadat, se engem, se kettőnket, hogy együtt mik lehetünk! - Puha csókot lehelt a lány arcára, mintha ezzel akarta volna ellensúlyozni a komoly hangot, majd Julia füléhez súrolta az ajkait. - Kétségem sincs afelől, hogy kitűnő vagy abban. Olyan csodás ajkak, mint a tieid, soha nem okozhatnak csalódást. - Huncutan Juliára vigyorgott. A lány olyan vörös lett, mint a gyümölcs a tányéron, de nem válaszolt.

Gabriel folytatta a csokodádéba mártott eprekkel Julia etetését, közbeiktatva néhány korty pezsgőt, egészen addig, amikor a lány már visszautasította a desszertet, és eldöntötte, hogy most rajta a sor, hogy viszonozza a gesztust. Felkapott egy villát, megpakolta tiramisuval, és felvont szemöldökkel, várakozva a férfira nézett. - Hunyd le a szemed! Gabriel úgy tett, ahogy a lány mondta, majd Julia óvatosan az ajkai közé csúsztatta a villát. A férfi hangosan hümmögött, mert az édesség nagyon finom volt. De még nagyobb volt az élvezet attól, hogy a szerelme eteti. Julia már készült az újabb falatra, amikor Gabriel megállította. - Azt hiszem, valamit elfelejtett, Miss Mitchell. - A nyelvével végignyalt az alsó ajkán. Megfogta a lány kezét, és két ujját végighúzta a desszert egy részén, majd sóvárogva a szájába vette őket. Szokás szerint nem sietett, finoman incselkedett velük, le-föl mozgatta rajtuk a nyelvét, mielőtt az édességet bekapta volna. Miközben Gabriel az ujjait kényeztette, Julia teste már szinte kiáltott a férfiért. Nem tehetett róla, de elképzelte, ahogy ügyes nyelve felfedezi a köldökét, sőt még lejjebb is, ahol még száj sosem járt. - Boldog vagy, szerelemem? Julia kinyitotta a szemét és pislogott. - Igen. - A hangja remegett. - Akkor csókolj meg! A lány a nyakkendőjénél fogva húzta magához, pont úgy, ahogy azt Gabriel remélte, aki örömmel megadta magát, és úgy fordult, hogy szinte Julia fölé tornyosult, a térdei a lány combjai között voltak. Gabriel forró volt, nedvesen csókolt, és hosszú ujjaival le-föl simogatta a lány bordáit, egészen le a fenekéig, amit határozottan megmarkolt. Julia érezte a férfi mellkasából az ingén át áradó forróságot, ami a melleinek feszült, és a keménységét a combján. Julia többet és többet akart. fölötte, közötte, benne... Gabriel hátrahúzódott, megfogta a lány kezét, és megcsókolta a kézfejét. - Gyere az ágyba! - Itt is a tiéd lehetek. A férfi először összevonta a szemöldökét, majd miután visszatért a mosolya, megcsókolta a lány orrát. - Ó, nem! Az ágyban akarlak. Ráadásul itt hideg van, és nem engedhetem, hogy tüdőgyulladást kapjál. Julia kicsit csalódottnak tűnt. Gabriel sietett megnyugtatni: - Ha majd még ugyanígy érzel, akkor erre visszatérhetünk holnap. De ma este zárt ajtók mögött kell lennünk. Bent találkozunk. Nyugodtan használd ki az idődet! Visszafogott csókot adott a lánynak, és nézte a szép fenekét, ahogy átsétált a teraszon, be a hálószobába. Gabriel hanyatt dőlt az ágyon, a kezével eltakarta az arcát, és minden szégyenkezés nélkül megigazította magát a pamutnadrágján keresztül, nem is egyszer. A várakozás megölte. Még sosem volt ennyire izgatott, ennyire kész arra, hogy maga elé vesse a lányt és gondolkodás nélkül magáévá tegye. De pont ez volt az, amit nem engedett volna meg magának. Ma este semmiképpen. Hogyan is gondolhatta, hogy a Lobbyban felszedett idegen nőkkel izgató a kefélés? Hogyan hihette, hogy az arctalan, névtelen orgazmusok kielégíthetik? Egész életét a csend oltárának szentelte, egy istennek, aki mindent ígért, de mindig olyan elillanót adott neki, ami csak még nagyobb akarásra kényszerítette. Vággyal kereskedett, amit ámornak álcázott. De semmi sem állt távolabb a valóságtól. Mekkora szemfényvesztés! Minden hiábavaló! Ám minden megváltozott, amióta ismét rátalált Juliára, és különösen azóta, hogy beleszeretett. A

lány feltörte a zárkózottságát és elvette az érzelmi érintedenségét, s mindezt rendkívül türelmesen és gyengéden. O sem viszonozhatta ezt kevesebbel. Amíg Gabriel azt fontolgatta, hogyan is tudná az imádatát kifejezni, addig Julia az öltözőasztalnak dőlt a fürdőszobában, és próbálta a légzését lecsillapítani. A férfi érzéki előjátéka egyenlő volt egy mindent felperzselő csábítással. Innen már nem volt visszaút. Nem volt lassítás a hatalmas, ellenállhatatlan vonzásban, amit egymás iránt éreztek. Ó, istenem, mennyire akarom öt! Szemügyre vette magát a tükörben, miközben felfrissítette a haját és a sminkjét, majd fogat mosott. Mentaízűn és felfrissülve kereste a hálóingét és a köntösét, de csak akkor vette észre, hogy a szenvedély keltette ködben rossz fürdőszobába ment. A fehérneműje a másikban volt. Merda. Levehetné a ruháit és betekerhetné magát az egyik török köntösbe, ami az ajtó hátoldalán lógott. De az meghiúsítaná a tervet, amiért a csodás fehérneműket megvette. Megpróbálhatna kisurranni a másik fürdőbe, de ez azt jelentené, hogy át kellene mennie a hálószobán, és szinte biztos, hogy Gabriel már bement a teraszról. Kétség sem férhetett ahhoz, hogy már az ágyon fekszik, mint Salamon király, tökéletes pompájában. Julia még a puszta gondolattól is megremegett. Előbb fürödjek meg és csak menjek ki egy szál törölközőben? Vagy vetkőzzek le bugyira? Miközben a lány azon morfondírozott, hogy milyen legyen a nagy belépője, Gabriel rendbe tette a teraszt, és mindent bevitt. Körberakta az állógyertyákkal a szobát, és jó néhányat az ágy köré csoportosított. Beállította a zenét, hogy azok a dallamok töltsék meg a helyiséget, amiket ő válogatott össze kifejezetten erre az estére. A CD-t Julia szerelme címre keresztelte, és nem kissé volt rá büszke. Pár személyes dolgot tett az éjjeliszekrényre, és lekapcsolt minden lámpát. Majd várt. És várt. De a lány nem került elő. Így egy idő után aggódni kezdett. A fürdőszobához sétált és a fülét az ajtóra tapasztotta. Semmit nem hallott, még a víz folyását vagy a selyem suhogását sem. A szíve a torkában dobogott. Mi van, ha fél? Vagy mérges? Mi van, ha kizárt? Vett egy nagy levegőt, és bekopogott. - Gyere be! Gabrielt meglepte, hogy a lány behívta. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és bekukkantott. Julia a tükör előtt állt, és szégyenlősnek tűnt. - Minden rendben? - Igen. Gabriel összevonta a szemöldökét. - Mi a baj? Semmi. Én csak. Gabriel, megölelnél? Annyi tervem volt, aztán bejöttem ide, és megdermedtem, és. - A férfihoz sietett. Gabriel arca aggódó lett. - Csak én vagyok, szerelmem. Talán túlzásokba estem. Julia megrázta a fejét, és az arcát a férfi mellkasához nyomta. - Nem, csak szokásom szerint túlgondolom a dolgokat. Akkor viszont gondolj arra, hogy mennyire szeretlek, kedves, kedves szerelmem. Ma este megmutatom neked, hogy mennyire. Gyengéden megcsókolta Juliát, és amikor az felmosolygott rá és bólintott, felkapta és az ágyba vitte. Julia nem félt. Számított rá, hogy esetleg fog, de ahogy Gabriel a karjaiban tartotta, és ahogy

minden lépésnél megállt, hogy megcsókolja, az idegei kezdtek kisimulni. Szerette a férfit. Akarta őt. És azt is tudta, hogy Gabriel is akarja őt. A férfi letette az ágy szélére, majd kedvesen lenézett rá. Julia légzése megnyugodott, mert ugyanez az arc nézett le rá a gyümölcsösben is. Az ő gyümölcsösükben. De a lány most már többet akart. - Lekapcsoltad az összes lámpát - mondta. Gyönyörű a bőröd. Még csodálatosabb lesz a gyertyafényben. -Gabriel megcsókolta Julia homlokát. - Az alakod még egy ősembert is arra ösztönözne, hogy vésse a képed a barlangja falába. Letérdelt Julia elé, és lassan levette a magas sarkúit. - Biztos vagy benne? - súgta a lány. Gabriel leült, felnézett Juliára, és kisöpört egy tincset a szeméből. - Csak ha te is, szerelmem. Julia mosolygott. - Én a. cipőkre gondoltam. Magamon tarthatom őket. A gondolat megborzongtatta a férfit. Kár lett volna tagadni. De aggódott a lány kényelme miatt, és lesz nekik épp elég idejük játszadozni. - Nem lett volna szabad hagynom, hogy ilyen magas sarkakon sétálj a macskaköveken. Biztosan fájt. Ma este nincs cipő. Gabriel lassan simogatta Julia lábát, a hüvelykujját előre-hátra mozgatta a lábfején, amit egyrészt azért csinált, hogy ellazítsa a lányt, másrészt hogy fel is izgassa. Julia elábrándozott, hogy vajon milyen érzést keltene a férfi hüvelykujja a teste más részein, s a gondolatra borzongás futott végig a gerincén. Gabriel megállt. - Reszketsz. Nem kell ezt csinálnunk. - Ez jóleső remegés - mormolta a lány. Gabriel még folytatta néhány percig a masszírozást, majd áttért Julia vádlijára, és megállapodott a térde hajlatában. Csodás ujjai ingerelték az erogén zónát, s Julia szinte felsikoltott. Nem tudta nyitva tartani a szemét, miközben felgyorsult a légzése. Valamit tényleg tud a női testről... De mit is mondtam? Az igazság az volt, hogy Gabriel jobban ismerte a testét, mint ő maga, ami meglehetősen sajnálatos volt. Arról nem is beszélve, hogy Julia megremegett a gondolattól, hogy milyen gyönyörök várnak rá, amikor a férfi kicsit feljebb kalandozik majd a kezével. Mintha Gabriel olvasott volna a gondolatában, a térdeiről áttért a combjaira, amit finoman kifelé nyomva kicsit szétnyitott, hogy az ujjaival le-föl simíthassa a bőrt, de mindig megállva a harisnya szélénél. Gabriel nagyon igyekezett nem sietni, hogy a lány minden pillanatot élvezzen, és biztosan ne maradjon le semmiről. - Gabriel, kérlek, ne ülj a földön! - Julia kinyújtotta a kezét, amit a férfi megcsókolta. Az egész este ajándék. Csak fogadd el! - Mosoly villant Gabriel annyira tökéletes ajkainak szegletében. - Assisi Szent Ferenc is helyeselné. - De én szeretnélek téged is boldoggá tenni. - Már így is boldoggá tettél, Julia. Jobban, mint azt gondolod. Segítene, ha bevallanám, hogy én is ideges vagyok? - Miért lennél ideges? - Szeretnék neked örömöt szerezni. Nem voltam azóta szűzzel, hogy elvesztettem a sajátomat, ami pedig nagyon-nagyon régen volt. Lassan fogunk haladni. Szeretném, ha a lehető legjobban ellazulnál és kényelemben éreznéd magad. És ha bármikor nem így lenne, akkor szeretném, ha szólnál. Azonnal. Meg tudod ezt tenni nekem? - Persze.

- Odafigyelek rád, értékes vagy nekem. És az egyik legértékesebb a hangod. Kérlek, mondd, hogy mit akarsz, mit szeretnél, mire vágysz... - A hangja reszelős lett az utolsó két szóra, amitől önkéntelen remegés futott végig Julián. A lány lehajolt, hogy megcsókolja Gabrielt. Arra vágyom, hogy ne térdelj többet előttem, Gabriel. Úgyhogy kelj föl a földről! - Próbált komolynak tűnni, de csak egy vigyor volt a válasz. Helló, tigris... - Adj egy percet, és azonnal itt vagyok! - A férfi eltűnt a legközelebbi fürdőben, és Julia hallotta, ahogy a víz folyt a mosdókagylóba. Gabriel pillanatokon belül visszatért, és azt látta, hogy a lány áll és éppen a ruhája hátuljához nyúl. Azonnal megfogta a kezeit. - Szeretném én csinálni. - A hangja rekedt lett. Lassan lehúzta a cipzárt a ruhán, mélyen a lány szemébe nézett, majd óvatosan letolta a válláról a smaragdzöld selymet. A kelme szisszenő hangot adott, ahogy a földre hullott, mintha még azt is megbabonázta volna a férfi. Julia csontfehér színű selyemkombinéban állt, aminek a szegélye éppen csak súrolta a fekete harisnyakötőjét. Gabriel felsóhajtott a látványtól, mert a lány úgy festett, mint egy angyal. Egy barna szemű angyal, feltűzött hajjal, ami a tejfehér bőrére hullt, fehér kombinéban fekete csipkealsóval. Az erény és az ámor lehetőségének szembeállítása. Gabriel tapogatózó ujjai kinyúltak, hogy megérintsék az egyik harisnyakötőt. - Erre nem számítottam. Julia elpirult. - Tudom, hogy nem akartál feketét, de igazság szerint nem úgy terveztem, hogy ebben fogsz látni. Azt hittem, hogy majd még lecserélem. - Hé. - A férfi óvatosan megemelte a lány állt, és a kipirult arcát simogatta. - Elképesztő vagy. És soha nem mondtam, hogy nem szeretem a feketét. De ha le szeretnéd cserélni, akkor megvárom. Kérdőn Juliára nézett, de ő megrázta a fejét. Így is túl sokáig várt. Végigsimított a férfi izmos mellkasán, majd a nyakkendőjénél fogva magához húzta. Mélyen megcsókolta Gabrielt, és lassan kikötötte a csomót, próbálta a lehető legkönnyedebben levenni, majd fesztelenül a földre dobta. Áttért az ing gombjaira, de velük gyorsan végzett, így azt és a férfi alsótrikóját is a nyakkendőjére tette. Ahogy Gabriel ott állt előtte félmeztelenül, Julia a mellkasára nyomta az ajkát, és két kézzel átkarolta a hátát, hogy érezze az izmokat a vállában és lejjebb - Érzem a szívverésed - súgta. - Érted dobog - mondta Gabriel parázsló arccal. Julia mosolygott, miközben megérintette a férfi hasizmát és derekát. A bőre meleg volt, sokkal melegebb, mint az övé, és ó, de mennyire hívogató. Az öve kicsatolása és a nadrágja meglazítása szinte már idegölő procedúra volt a lánynak, ezért Gabriel besegített a művelet végrehajtásába. Amikor a férfi már csak az alsónadrágjában állt ott, mert időközben a cipőjét és a zokniját is lerúgta, Julia vett egy nagy levegőt, s miután egy bólintással megkapta a beleegyezést, lecsúsztatta Gabriel alsóneműjét a csípőjén keresztül. A lány tett egy lépést hátra, hogy megcsodálja a látványt. Megnyalta a száját és mosolygott. Szélesen. Gabriel csodálatos volt. Talán a genetika, talán az istenek ajándéka, vagy a kettő kombinációja, amit az étrendje és az edzése csak fokozott. S miközben a lány tekintete bejárta az izmos testet és az kockás hasat, valami felforrósodott és elolvadt a belsejében. Érezte, ahogy a forróság leszáguldott a méhébe és még lejjebb, főleg amikor meglátta a V-alakot a férfi csípőjénél. Ő volt a modern megtestesülése Michelangelo Dávidjának, de

sokkal szebb arányokkal és elmondhatatlanul szép kezekkel. Talán nem helyénvaló megállapítani, de nem kis elégedettséggel töltötte el, amikor látta, hogy Gabriel mennyivel nagyobb, mint ö. Karma... éljenzett a lelke. Visszafojtott egy kuncogást, és durván beharapta az ajkát, hogy ne viselkedjen úgy, mint egy iskoláslány, aki épp nagy felfedezést tett. Gabriel észrevette Julia furcsa reakcióját, de nem szólt semmit. Elnyomott egy önelégült mosolyt, mert nem ez volt a legalkalmasabb időpont arra, hogy a méreteivel viccelődjön. Nem akart ellenállhatatlannak tűnni, de pontosan tudta, milyen eszméletlenül jól fest, főleg most, ahogy megkeményedett a bámuló pillantás hatására. Csak miatta. - Szabad? - Közelebb lépett és lány haja fölé emelte a kezét, de megállt engedélyért. Julia bólintott, mire a férfi elkezdte egyesével kihúzni a hajtűket, így a csodás hajkorona a lány vállára omlott. Julia lehunyta a szemét és átadta magát Gabriel ujjai érintésének, ahogy a hajába nyúlt. Arra emlékeztette, amikor Richard házában fodrászt játszott. Gabriel gyengéden kibontotta az összes tincset, míg végül a loknik sötét függönyként lógtak Julia arca körül. A férfi a lány nyakának ívét nézte, mielőtt az ujjai rátaláltak a kombiné pántjaira. Letolta Julia vállairól, aki így fekete csipke melltartóban, franciabugyiban, hozzátartozó harisnyakötőben és fekete harisnyában állt. A tökéletes erotika párban a szégyenlős ártatlansággal. Julia tényleg nagyon csinos volt. De feszengett Gabriel kutató pillantása kereszttűzében. Nem szerette, ha sokáig bámulták, mert zavarba jött tőle. Ezért a férfi magához húzta és addig csókolta, amíg megérezte, hogy a vállai ellazulnak. - Julia, szeretném mindenedet látni - súgta. A lány bólintott, Gabriel pedig komótosan hozzáfogott a harisnyája levételéhez, kikapcsolta, majd lassan legörgette a lábain, egy időre megállva, hogy újra kínozza a térdhajlatát. A lány ziháló légzése arról biztosította, hogy jól csinálja. Majd Julia mögé állt, nyomott néhány csókot a vállaira, mielőtt kicsatolta a melltartóját. Julia levette és a lábaikhoz ejtette, s arra gondolt, hogy milyen szexin festenek a ruháik együtt a padlón. Gabriel egy pillanatra hátulról megmarkolta a lány melleit, amitől mindkettejük teste lángra gyúlt. Finoman simogatta, a hüvelykujjaival dörzsölte a bimbókat, miközben kinyitotta a száját, hogy kényeztesse a Julia füle alatti bőrt. Aztán a kezét a bordákra csúsztatta, megállva, hogy le-föl simogassa, majd az ujjaival megfogta a lány csípőjén a húst. A nyelvével folytatta a fül alatti ingerlést, miközben lehúzta Julia bugyiját. A lány végre szemkápráztatón meztelen volt. Gabriel átölelte a derekánál, és megfordította, hogy szemben legyen vele, de észrevette, hogy Julia pillantása a földet pásztázza és duzzadt ajka csapdába esett a fogai között. A kezeivel pedig babrálni kezdett, amiből a férfi tudta, hogy pillanatokra van attól, hogy eltakarja magát. - Egy istennő vagy. - Gabriel a hüvelyujjával gyengéden a lány szájához nyúlt, kiszabadította az ajkait, majd megemelte az állát. Aztán alaposan végignézett rajta tetőtől talpig, hogy Julia láthassa a csodálatát. - Ha már öreg leszek és csak egyetlen dologra emlékszem, akkor erre a pillanatra szeretnék emlékezni. Az első alkalom, amikor a két szememmel élőben megpillantottam egy húsvér angyalt. Emlékezni fogok a testedre, a szemedre, a gyönyörű arcodra, a melledre, a vonalaidra és erre. Kezével a lány köldöke körül kalandozott, majd a göndör szálak tetejéhez közeledett. -Emlékezni fogok az illatodra, az érintésedre és arra, hogy milyen érzés volt szeretni téged. De leginkább arra, hogy milyen érzés volt csodálni a szépségedet, mind kívülről, mind belülről. Mert tiszta vagy, szerelmem, a lelked és a tested is, a szíved és a szellemed pedig nagylelkű. És soha nem fogok szebbet látni rajtad kívül a mennyből.

A karjai közé vonta a lányt, újra és újra gyengéden megcsókolta, hogy az ajkain keresztül hozza a tudtára, mennyire szereti. Megérintette az ujjaival a gyémántokat a fülében, és a száját Julia fülcimpájához tette. - Most, hogy már láttalak meztelenül, elvárom, hogy a jelenlétemben csak a fülbevalókat hordd. Minden más felesleges. Julia egy gyors csókot nyomott Gabriel ajkaira, majd az ágyra dőlt és szégyenlősen a férfira nézett. Gabrielnek nagy levegőt kellett vennie és kifújnia, hogy türtőztesse magát, mert Julia meztelen látvány és hívogatása szinte romlásba döntötte. - Miért nem fordulsz hasra, szívem? Szeretném a gyönyörű hátadat is megcsodálni. Julia mosolygott, megfordult, és az egymás mellé tett alkarjain pihentette az oldalra fordított fejét, hogy továbbra is lásson mindent. Gabriel föléhajolt, elégedett kifejezés terült szét az arcán, ahogy a lány mindkét lapockájára nyomott egy csókot. Pont mint a kedvenc fekete-fehér fényképem, gondolta. - Lélegzetelállító vagy, Julia, minden szögből. Egy igazi mestermű. - Végighúzta az ujját a lány gerincén, megállt, amikor Julia megborzongott az érintésétől, majd megsimogatta az arcát. - Zenét váltottál - merengett a lány, és felismerte Matthew Barber romantikus számát az And You Give-et. - Te ihlettél. Gabriel felvett egy szantálfa- és mandarinillatú masszázsolajat, egy keveset a tenyerébe öntött, felmelegítette, majd masszírozni kezdte Julia vállait. A lány lehunyta a szemét és felsóhajtott. - Csak érezz! - Gabriel megcsókolta az arcát, és folytatta a kényeztető mozdulatot, nem sietve, egészen addig lefelé, amíg a csodás fenék fölötti két gödröcskéhez jutott. - Ezek nagyon aranyosak. Mindkét gödröcskére adott egy csókot. Julia arca megrándult, ezért Gabriel megállt. Amikor folytatta, a lány kezdett ellazulni. Úgy tűnt, talán egy óra is elrepült, amikor a férfi Julia fülébe súgva kérte, hogy forduljon meg. A lány úgy érezte magát, mintha felhőkön lebegne. Felpillantott, és lusta mosoly áradt szét az arcán. Gabriel odahajolt, hogy összedörzsöljék az orrukat, egyik lábával Julia oldalán, a másikkal a lábai közt, míg a könyökeivel a lány karjai mellett támaszkodott. - Csodálatos vagy - suttogta, és addig dőlt előre, amíg a testük egymáshoz ért. Lassan pihekönnyű csókokat lehelt le-föl a lány nyakára, végig a kulcscsontjára, miközben egy kézzel folytatta tovább a masszázst Julia testének elején. A lánynak tetszett, ahogy a mellei a férfi kemény mellkasához súrolódnak, és az az érzés, ahogy Gabriel feszes hasa az ő puhaságához ér. És hogy az erős kezeivel a feneke alá nyúlt és a csípője felé húzta. - Nem is tudod, hogy mennyire vágyom rád - mormolta a férfi Julia nyakába. - Hogy milyen szexi vagy. - Az orrával megbökte a torka alatti bemélyedést, és a nyelvével körberajzolta. Julia háta hirtelen ívbe feszült az ágyon, és felkiáltott örömében. A kezeivel rátalált a férfi fenekére, végigsimított az izmokon, majd megállt a csípőjén és lenyomta. - Még nem, szerelmem. Gabriel a szájával, az ajkaival, finom harapással dédelgette a szerelme testét. Julia megfeszült, amikor a férfi megcsókolta a csípőcsontját és megkóstolta a bőrét a nyelvével, mielőtt a szájába vette volna. Mi a baj? - mormolta Gabriel, miközben az orrával végigszántott a lány alhasán az egyik csípőtől a másikig. - Még soha senki. - Julia elhallgatott, mert zavarba jött. Gabriel Julia csípőjébe temette kaján mosolyát, csókokkal borította, és a nyelvével játszott a húson. Persze, hogy ő ezt soha nem csinálta neked. Nem elég,

hogy egy rohadék, de még ökör is volt. - Kicsim, nyisd szét a lábaidat nekem! Julia szemei sötétek voltak és csekély aggodalmat tükröztek, de megadta magát. Látta, hogy a férfi elismerőn nézi, majd felkapja a pillantását, hogy a tekintetük találkozzon. Gabriel elmosolyodott és finoman cirógatni kezdte az ujjaival. A lány felnyögött. Először gyengéden érintette meg, egy ujjal próbálkozva és lassan mozogva. Majd két ujjra váltott, és körkörösen felfelé masszírozva kezdett haladni. Le nem vette volna a szemét a lány arcáról, hogy lássa, van-e a legapróbb kényelmetlenségnek is jele, és hallgatta Julia légzésének gyorsulását, ahogy a hajlított ujjai rátaláltak a belső pontjára. Gabriel a csodálattól lehajtotta a fejét és az ajkaival a lány belső combjának tetejét ingerelte, mielőtt a húsát a szájába vette és teljes átadással szívni kezdte, miközben a kezével folytatta a mozdulatait. Ez szokatlan kombinációnak számított. Julia teste ívben megemelkedett az ágyon, amikor egy akkora kiáltással átadta magát a gyönyörnek, hogy már szinte sikításnak lehetett nevezni. Gabriel a szívást mérsékelte, de a simogatást mindaddig folytatta, amíg a lány csapkodni nem kezdett maga körül és próbálta összezárni a lábait. Akkor Julia szájára szorította az ajkait és megcsókolta. - Köszönöm - súgta a lány, és pihekönnyűnek érezte magát. Az már ^ bűnnek számit, ha valakinek ilyen ügyes ujjai vannak... és az a - Örömöt szerzett ez neked? Julia bólintott, nehezen vette a levegőt, és a tekintete vad volt. Gabriel kételkedett abban, hogy a szenátor fia valaha is megtalálta-e a lány legérzékenyebb pontját, és a gondolattól csak úgy feszült a melle. Már várta, hogy megmutassa Juliának a teste többi pontját is, ahol gyönyört tud neki szerezni. Egyesével. Az ujjait elvette a lány nyakáról, a melleinél körözött, le egészen a combján lévő friss foltig. Finoman megnyomta az újonnan elszíneződött bőrt. - Fáj? - Nem. De hogyan. ? - A combod ezen a részen nagyon érzékeny. Csak egy önző és kapkodó ember nem venne róla tudomást és érintene meg itt először. Az ujjaival gyengéden megpaskolta a lábai között. A lány még mindig érzékeny volt az orgazmustól, így megugrott. Gabriel visszahúzta a kezét és újra a combot simogatta. Julia, az az egyetlen előnyöm a korábbi életem tapasztalataiból, hogy a szolgálatodra használhatom fel őket. Mostantól te vagy az egyetlen nő, akinek örömöt szeretnék szerezni. A lány felnyúlt, hogy megérintse Gabriel arcát, aki belehajolt a kezébe és lehunyta a szemét. Julia a hüvelykujját a férfi szájának nyomta, érezte telt ajkait, és magához húzta egy szenvedélyes csókra. Gabriel válaszként betakarta a testével a lányt, mire annak szívverése felgyorsult, gondolva, hogy az egyesülésük pillanata a küszöbön állt. Újra megszorította a férfi szép fenekét, és közelebb kényszerítette. Gabriel türelmesen mosolygott és egy kézen támaszkodott. - Ez nem jó pozíció. Meg kell, hogy mozgassalak. - Arra gondoltam, hogy én vagyok alattad, az úgy nem jó? - Az a legrosszabb pozitúra, amiben elveszítheted a szüzességed -magyarázta, és csókokat lehelt a lány vállaira. - Szerintem tetszene nekem. Gabriel elhúzódott. - De nem az első alkalommal. Könnyen fájdalmat okozhatnék úgy neked, és még csak észre sem venném. Fájdalmat? - gondolta Julia. Gabriel szíve megremegett, amikor látta a lány szemében megvillani az aggodalmat. A tenyerei

közé fogta Julia arcát. - Nem fogok fájdalmat okozni neked, Julianne. Nem kamaszfiú vagyok. Nem ö vagyok. Nagyonnagyon gyengéd leszek. Ezért nem csinálhatjuk úgy. - Miért? A szögek miatt. Így a súlyommal rád nehezedem, még akkor is, ha a térdeimre is osztok a teherből. Gravitáció. Ha te vagy felül, akkor te irányítod a mozgást és a behatolás mélységét. A kezedbe adom az irányítást. Bízz bennem! - súgta, és a lány fülébe csókolt. Folytatta Julia simogatását, és dicsérő szavakat mormolt a lány puha, szinte átlátszó bőrébe. Majd átölelte a hátát, felemelte a fejét, és helyet cseréltek úgy, hogy most ő feküdt a hátán, Julia pedig rajta. Ahogy a lány a mellkasán pihent, Gabriel Dante szavait súgta neki olaszul. „ Colordi perle ha quasi in forma, quale convene a donna aver, non for misura; ella e quanto de ben pó far natura; per esemplo di lei bieltá si prova. De li occhi suoi. come ch’ella li mova. escono spirti d’amore inflammati, che feron li occbi a qual che allor la guati, e passan si che ‘l cor ciascun retrova: voi le vedete Amor pinto nel viso, la ‘ve non pote alcun mirarla fiso. ” Gabriel dicsőítette a szépségét, a jóságát, egy igazgyöngyhöz hasonlította, és kijelentette, hogy a szerelem maga jelent meg a látványában. Julia köszönömöt suttogott a gyönyörű szavakért, majd csendben maradt, hogy hallhassa a férfi szívverését a füle alatt. Nem tudott betelni a gondolattal, hogy ez az ember az övé, ez az ember, akit olyan régóta szeret, a karjai között van. Nem tudta megállni, hogy ne érintse meg, és ne járja be az összes izmot, az összes inat, ami a tökéletes feszességét adta. Végigsimított Gabriel szemöldökén, az érzéki felső ajka fölötti bemélyedésen, a pajeszán, a fülein. A férfi odahajolt, hogy megcsókolja, körbefuttatva a nyelvével a lány száját, majd a duzzadt alsó ajkát a szájába vette. Pár pillanatra bőr feszült bőrnek, két meztelen test égett a vágytól. Julia folytatta a kezével Gabriel testének, arcának, mellkasának és csípőjének a felfedezését. Bizonytalanul simogatni kezdte a férfi erekcióját, és csókokat lehelt folyamatosan a nyakára és a torkára, miközben a kezével munkálkodott. Gabriel a fülébe nyögött, így jelezve, hogy élvezi. A magabiztosság hulláma arra buzdította Juliát, hogy még határozottabban és gyorsabban simogassa, miközben a száját a férfi mellkasához emelte és a mellizmait meg a tetoválását csókolta. Gabriel eddigre már zihált. - Hadd imádjalak a testemmel, Julia! - mondta reszelős hangon, mert nem akarta, hogy a közelgő kielégülése a lány kezében történjen meg. Julia elengedte, a férfi pedig megmarkolta a combjait, és finoman széttárta őket, hogy keskeny csípőjének két oldalán pihenjenek. A lány érezte maga alatt a férfit, a jelét a lábai között. Óvatosan odébb mozdult, és aggódó kifejezés árnyékolta be szép arcát. Gabriel rátette a tenyerét a lány szívére, ami őrülten verni kezdett az érintése alatt. - Minden rendben? Julia előrehajolt, és hagyta, hogy a haja előrebukjon az arcába, mint egy ernyő. Gabriel kinyúlt, hogy a lány válla mögé söpörje a fürtöket, hogy jobban lássa. - Kérlek, ne bújj el előlem! Szeretnélek nézni. Julia beharapta az alsó ajkát és elpillantott. - Mi az? A lány megrázta a fejét. - Szívem, most nem lehet szégyenlősnek lenni. Mondd el! Julia a férfi mellkasát bámulta, és nagyon igyekezett, hogy ne nézzen a sárkányra, ami mintha gúnyolódott volna a maradandóságával. - Én nem így képzeltem - súgta, de olyan halkan, hogy Gabrielnek erőlködnie kellett, hogy hallja. - Mondd el, hogyan!

- Azt hittem, hogy te. fölöttem leszel. - Melynek jelvénye a szerelem. - Szeretek fölül lenni, nem tagadom, de olyan apró vagy, szívem, és olyan törékeny. Aggódom, hogy. - Tudom, hogy nagyon megvárattalak, Gabriel. - Julia hangja valamivel volt csak hangosabb a suttogásnál. - Nem lesz azzal semmi baj, ha nem tudsz velem óvatos lenni. Ha. agresszívnek kell lenned. A lány megjegyzése nagyon felzaklatta Gabrielt, mert a szavai mögött Simont hallotta. Persze, hogy ezt gondolja. Mert ő így bánt vele. A férfiak kutyák önuralom nélkül, és ö csak egy játékszer a szexuális kielégülésükhöz. A gondolattól rosszul lett, de visszatartotta magát, hogy ez ne üljön ki az arcára. A kezét a lány arcára tette és finoman megsimogatta. - Julia, szeretlek. Ha olyan férfi lennék, aki azért lenne durva veled, mert megvárattad, akkor nem szabadna velem lefeküdnöd. Te egy ember vagy, nem játék. Nem akarlak kihasználni. Örömöt szeretnék neked szerezni. Nagyon-nagyon. - Ezzel felnézett Julia hatalmas, sötét szemeibe, és suttogásra halkította a hangját. - Örökre akarlak, nem csak ma estére. Úgyhogy kérlek, hadd csináljam, ahogy én szeretném! A férfi a tekintetével könyörgött a lánynak, hogy higgye el a szavait. Nem akarta elmagyarázni, hogy miért aggódott és milyen kimenettől tartott a legjobban. Lesz erre elég idejük reggel. - Világ életemben csak azt akartam, hogy valaki szeressen -mondta Julia csendesen. - Ez most megvan. Gabriel a száját Julia melleihez emelte, az egyiket a kezében tartotta, a másikba belefúrt az orrával. Tökéletesek voltak. Tökéletes méretű, nagyságú, természetes és szép. Rózsaszín mellbimbó a tejfehér bőrön. Visszagondolt az éjszakára, amikor először látta meg, ahogy kivillant a lila köntösből a philadelphiai hotelszobájukban. Hogy mennyire vágyott arra, hogy a szájába vegye. Megpöccintette a nyelvével, finoman megszívta, majd a szájába vette, és érezte, hogy ott tovább keményedik. Julia hátravetette a fejét és összefüggéstelen hangokat hallatott. Gabriel óvatosan figyelte a reakcióját. Azt akarta, hogy a lány felizguljon, és ha már ettől orgazmusa van, akkor legyen úgy. Az az elkövetkezőket sokkal, de sokkal egyszerűbbé tette volna. - Engedd, szívem! Nem kell ellene harcolnod! - A száját már a lány másik mellére szorította. Julia megborzongott a férfi szavaitól, és csukott szemmel elkezdett előre-hátra hozzádörgölőzni. Pár perccel később Gabriel érezte, hogy megfeszül, majd elernyed, a teste lesüpped, ahogy a gyönyör végighullámzik rajta. Julia kinyitotta a szemét, pillogott, majd szinte erőtlenül a férfira mosolygott. Es nagyon köszönöm a második orgazmust... Julia átvette a kezdeményezést. Megcsókolta Gabrielt, és a duzzadt ajkain keresztül szerelmes szavakat mormolt neki. Amikor elhúzódott, a férfi kinyúlt, hogy ^valamit elkapjon az éjjeliszekrényről. A lány nézte, ahogy kiszabadul alóla, valami átlátszó anyagot nyomott a kezébe, és kissé durván bekente magát Gabriel észrevette a lány arckifejezését, és sietett a magyarázattal. - Ez könnyebbé teszi a dolgod. Julia mélyen elvörösödött. Tudott ilyesmikről, bár még sosem kellett neki használnia őket. Zavarban volt, amiért neki nem jutott eszébe, hogy vennie kéne magának. Felkészületlenül jött Firenzébe. - Nagyon kedves vagy. Gabriel szája pimasz félmosolyra húzódott. Megmondtam neked, hogy minden igényednek eleget teszek. -Megcsókolta Juliát, aztán visszadőlt a párnára. - Használhatok óvszert, ha meggondoltad magad. - Nem hiszem, hogy a műtéted után lenne miért aggódnunk. - Ez még mindig a te döntésed.

- Bízom benne, hogy mindent elmondtál nekem. - Örülök, hogy én vagyok az első. Julia szélesen elmosolyodott erre a kijelentésre. - Azt akarom, hogy az utolsó is te legyél, Gabriel. -Szenvedélyesen megcsókolta a férfit, a szíve hevesen vert, és csordultig tele volt Gabriel szavaitól. A tetteitől. - De most akarok tőled valamit. - Bármit. - Szeretném, ha te lennél fölül. Amikor Gabriel összeráncolta a szemöldökét és veszélyesen közel állt a szigorú tekintethez, akkor a lány határozottan hozzáhajolt. - Már megmutattad, hogy milyen nagylelkű szerető vagy. De nem valami okos gondolat engem tenni irányítónak, amikor nem tudom, hogy mit is kellene csinálnom. Ettől ideges vagyok. Nem fogok tudni ellazulni és arra koncentrálni, hogy milyen érzés. Kérlek. - Az utolsó szót kedvetlenül toldotta hozzá, mert nem akart a férfinak könyörögni. Hiszen éppen ő kérte arra, hogy adjon hangot a vágyainak, és most ennek megfelelőn tett. Gabriel ebben a pillanatban értette meg, hogy milyen nyomasztó lenne a lánynak, ha meztelenül és kiszolgáltatottan fölötte kéne ülnie, és az ő felelőssége lenne, hogy mi történik. Később talán lehet róla szó, de nem elsőre. Az aggodalmai ellenére nem tudott ellent mondani Juliának. Bólintott, a feszültségtől az állkapcsa alig láthatóan megremegett, majd a lány egy szempillantás alatt már a hátán találta magát, ő pedig a lábai között térdelve. Julia mosolya, mint a felkelő Nap. Mivel ő mindig így képzelte el. - Köszönöm - mormolta Gabriel szájába, miközben gyengéden megcsókolta. - Olyan kicsivel boldoggá lehet téged tenni. - Azt nem mondanám, hogy kicsi - kuncogott, ahogy a combját a férfihoz dörzsölte. Gabriel visszavigyorgott és kifejezetten élvezte a komolytalanságukat. Ekkor megváltozott a zene, és Julia érdeklődve nézett fel. - Mi a címe ennek a számnak? - Lying in the Hands of God a Dave Matthews Bandtől. - Tetszik. - Nekem is. Julia kíváncsian nézte Gabrielt. - Miért választottad ezt? - A szavak, a zene miatt. - A mosolya szélesedett, miközben a szeme csillogott. - A ritmus miatt. - Tényleg? Érezd! Koncentrálj a ritmusra! Tökéletes a szeretkezéshez. -Megmarkolta a lány csípőjét, odanyomta magát hozzá, és előre-hátra csúszkált a zenére, mert tudta, hogy Julia épp annyira élvezni fogja, mint ő. A lány felnyögött, a nevetés elmúlt, és Gabriel felé tolta magát. - Vegyél egy nagy levegőt, szerelmem! - súgta a férfi. Miközben Julia beszívta a levegőt, a férfi egy kicsit belehatolt. A lány becsukta a szemét és átadta magát az érzésnek. Látva, hogy Julia most már készen áll, Gabrielt egyre jobban sürgette teste, hogy erősen és gyorsan mozogjon. De tudta, hogy a döfések szétszakítanák a lányt. Akarta Juliát. Benne akart lenni. De egy pillanatra félretette a saját vágyait, és tökéletesen mozdulatlan maradt. A súlyát a lány vállai mellé támasztott könyökeire helyezte, és elkezdte nyalni meg szívni a melleit. Mivel Juliának már határozott elképzelése volt arról, milyen is lehet Gabriellel összekapcsolódni, többet akart ennél. Sokkal, de sokkal többet. Mindent akart tőle. Óvatosan! - figyelmeztette a férfi, amikor Julia megemelte a csípőjét, hogy még közelebb

csábítsa Gabrielt. - A következő rész kellemetlen lesz. Amikor a lány nem nyitotta ki a szemét, a férfi az egyik kezét Julia arcára tette, és a hüvelykujjával végigsimított az orcáján. - Nézz rám! Nézz a szemembe! - Gabriel figyelte, ahogy Juliának kipattantak a szemei. - Mindent neked adok. A testemet, a lelkemet, vedd el! Vegyél el mindent! Egymást nézték, miközben Gabriel egy kicsivel még beljebb hatolt, és lassan, nagyon lassan megbökte. Julia szemei elkerekedtek, nagyot szívott a levegőből, ahogy Gabriel beléhatolt. A férfi azonnal megmerevedett, megtámasztotta a kezével a lány csípőjét, hogy biztosan egyikük se mozduljon meg. Sajnálom, szívem - mondta halkan. Megérintette Julia arcát, és simogatni kezdte. - Ez a legrosszabb része, ígérem. Minden rendben? - Azt fürkészte a lány arcán, hogy van-e könnynek bármi nyoma. De egyáltalán nem volt. Nem volt olyan fájdalmas, mint Julia feltételezte, hogy lehet. Igaz, kellemes sem volt, de az az érzés, hogy a férfi benne van, az érzéseknek az a sora, amit Gabriel arcán látott, elterelte a figyelmét a lüktető fájdalomról. szinte már túl sok volt. Többet akart. Többet Gabrielből. Többet ebből és többet belőlük... Látni akarta, ahogy a férfi szétrobban fölötte, és tudni, hogy együtt vitték véghez. Meg akarta találni a saját ritmusukat. A zene örvénylett körülöttük és felemelte őket, és olyan csábító volt a ritmus, hogy szívesen követte. Julia mosolygott, Gabriel pedig érezte, hogy a mosolya a szívéig ér és csillapítja az aggodalmát. Nem szakították meg a szemkontaktust, miközben a férfi őrjítő lassan kibe kezdett mozogni. Julia gyorsan pislogott az érzésre, amit a benne lévő Gabriel keltett. A kezei lecsúsztak a férfi hátának megfeszült izmairól a fenekére, megsimogatta az íveket, és érezte az érintése alatt a lüktető mozgását. Gabriel egy könyökre támaszkodott, és érzéki mintákat rajzolt a lány bordáitól egészen a válláig. Julia csodálatos volt. Hosszú, sötét haja szétterült a fehér párnán, barna szemei óriásik és mélyek voltak, pillantásuk összekulcsolódott az övével, és a szája piros és nyitott, ahogy minden döfésnél felnyögött. Gabriel szétnyitotta az ujjait a lány fenekén, irányította és mozgatta, de nagyon lassú ritmust diktált. Nagyon sokáig várt. Julia figyelte, ahogy a férfi szemöldöke összefonódik és a fogai rabul ejtik az alsó ajkát. Együtt mozogtak, egyre csak mozogtak, nem gyorsan, de elszántan. Két szerelmes összehangolt kapcsolata volt, akik le nem vették volna egymásról a szemüket. Julia rengeteg érzelmet látott Gabriel tekintetében. Szerelmet, aggodalmat, szenvedélyt, csodálatot, vonzalmat, erotikus vágyat. Úgy nézett rá, mintha az egyetlen nő lenne a földön, mintha semmi más nem létezne a kis univerzumukban, mint ők ketten, s miközben Gabriel szeretkezett vele, érzéki zene úszott a levegőben, amit meg-megszakítottak a férfi mellkasából feltörő hangok. A lány magát is hallotta felnyögni és zihálni, és félretette minden zavarát, amit a spontán feltörő szexuális hangok okozhattak volna. Gabriel szerette Julia kiáltásait, amik csak tovább hergelték, tovább izgatták, ha ez egyáltalán még lehetséges volt. Kettejük közé nyúlt, és ahogy a sebessége fokozódott, a döféseivel együtt cirógatni kezdte a lányt. Julia feszült szorítása a fenekén azt jelentette, hogy élvezi a dolgot, de nehezére esett nyitva tartania a szemeit. Nézz rám! A szemedbe akarok nézni, ahogy elélvezel. - A hangja hevessége jól illett az arckifejezéséhez. Julia szemei elkerekedtek, és felkiáltott, ahogy a férfi ujjai felgyorsultak. Úgy megfeszült, mint egy túl szorosra kötött csomó, majd hirtelen örömittasan lezuhant. Erotikus suttogások és mormoló magasztalások töltötték be a fülét. Gabriel nem káromkodott. Julia túlságosan el volt foglalva ahhoz, hogy erre a meglepő tényre fókuszáljon. Nem tudhatta, hogy vajon a

férfi hangos szerető-e, aki nyög és káromkodásokat kiabál, mert ez fokozza a vágyát és kell a kielégüléséhez. Ám ebben a csodás helyzetben Gabriel spontán hangjai tiszták és ártatlanok voltak. - Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! - kántálta a lány fölött, egy időben a mozgásaival. Julia élvezte a benne átáramló intenzív érzést és páratlan beteljesülést. Semmilyen korábbi élményéhez nem hasonlított. És mielőtt sikerült volna magához térnie az orgazmusából, érezte, hogy Gabriel mélyre hatol, és a nevét kiáltja. A férfi elernyedt, óvatosan, hogy a súlyát a könyökei megtartsák, és egy érzelmi hullám söpört végig rajta, ahogy visszatért a csúcsról. Szorosan tartotta a lányt, édes szavakat suttogott a fülébe olaszul, és várta, hogy Julia kinyissa a szemét. Szeretem ezt a nőt. Jobban, mint a saját életemet... Az ő gyönyörű Beatricéje nem volt már szűz. O elvette - és megadta -, amiben Danténak sosem volt része. Gabriel csendben elmondott egy imát, hogy Julia ne bánja majd egy életen át a döntését, ami az ő ágyába vezette, vagy, hogy ő volt az első szeretője. A férfi úgy fordult, hogy lefeküdjön a lány mellé, és az ujjával megérintette az állát. Csak akkor vette észre, hogy a pír lekúszott Julia nyakára, mellkasára és még lejjebb is. A belső combjai rózsaszínes vörös színben égtek, amitől a férfinak bűntudata támadt. Úristem, fájdalmat okoltam neki! A lány kinyitotta szemét. A tekintete először vad és életlen volt, majd egy pillanat alatt megváltozott. Gabrielt látva a legszebb mosoly terült szét az arcán, felfedve fehér fogait. Úgy érezte magát, mint a nyári szellőben szállingózó toll. Annyival jobb volt, mint bármi más. hogy látta és hallotta Gabrielt, hogy megérintette és megízlelte, majd végül a csodálatos, nyers, semmihez sem hasonlítható orgazmus. A férfi nagyot fújt és hevesen megcsókolta. - Minden rendben? - Igen - dorombolta a lány. - Szeretlek. Boldoggá szeretnélek tenni, hogy lássam, ahogy mosolyogsz. Örökké. Megríkatsz. - Julia nem tudta folytatni, elakadtak a szavai. Csukott szemmel megcsókolta a férfit, és boldogságban fürdött a szerelme karjai közt. Az első szerelme. És az utolsó. - Ne sírj drága, drága szerelmem! - Gabriel megcsókolta a szemhéját és az arcát simogatta. Aztán a férfi hirtelen eltűnt, Julia pedig egyedül találta magát az óriási ágyon, ami még hatalmasabb és hideg volt Gabriel nélkül. Azonnal eltöltötte a fájdalmas hiány, de az esze még mindig lassú és bódult volt az első eksztázis élményétől. Mielőtt kinyújthatta volna a kezét a lepedőn, Gabriel után kutatva, a férfi már ott is volt. - Csak hadd nézzelek meg, kicsim! - A suttogása bizonytalan A lány nem tudta, hogy a férfi mit kér, ezért csak hümmögött válaszként. Tapogató ujjak fogták meg a térdét, egy gyengéd kéz megemelte az egyiket, behajlította és oldalra nyújtotta, de nem túl szélesre. Julia szemei még tágabbak lettek. Gabriel ledermedt, ahogy a tekintetük találkozott. - Csak egy pillantás, hogy biztosan minden rendben van-e. Amikor rendbe tette magát a fürdőszobában, nem látott vért. A felismerés jobban megnyugtatta, mint azt el tudta mondani. Lenézett, aztán felsóhajtott és a vállai elernyedtek. Valami meleget és puhát nyomott a lány lábai közé. Julia arca összerándult. - Sajnálom. - Gabriel újra az érzékeny húshoz nyomta a nedves törölközőt. Volt pár rózsaszín pötty rajta, de semmi aggasztó. Igazság szerint jobban szerette volna, ha semmilyen rózsaszín nincs, de határozottan jobb volt, mintha piros lett volna. Jól vagyok. Csak megleptél. - Julia hangja remegett, mert még mindig lebegett a korábban

történtektől, és az érzés, hogy a férfi ott érintette meg, csak fokozta ezt. Gabriel felkapott egy pohár vizet az éjjeliszekrényről, a lány egyik kezébe adta, és két kis gyógyszeres üvegcsét rázott a szemei előtt. - Ibuprofen - magyarázta gyorsan. - A fájdalomra. - Nem olyan rossz, Gabriel. Nem nevezném fájdalomnak. - Kérlek! - könyörgött. Julia zavarba jött a férfi túlreagálásától, de úgy döntött, inkább nem lesz makacs, ezért gyorsan a szájába dobta a tablettákat és megitta az egész pohár vizet. Szomjas volt. Gabriel a karjaiba vonta Juliát, és újra meg újra megcsókolta a homlokát. Átvitte a fürdőszoba küszöbén. A lány már azelőtt meghallotta a víz csobogását, hogy beléptek volna az ajtón. - Mit csinálunk? - kérdezte feltartott fejjel. - Hadd gondoskodjak rólad, kicsim! - A férfi megcsókolta a homlokát, majd óvatosan beletette a hatalmas és hívogató kádba. A forró víz és a rózsaillatú hab nagyon nyugtató volt. Julia még mindig lebegett, de lassan már sikerült fókuszálnia. Kinyitotta a szemét és meglátta maga fölött Gabrielt. Meztelen és vonzó volt, s közben a víz hőmérsékletét ellenőrizte, és a csapok csavarásával állította be a hőfokot. - Még szomjas vagy? Julia bólintott. Gabriel újra eltűnt egy pillanatra, majd egy gránátszínű folyadékkal teli borospohárral tért vissza. - Tőzegáfonya és szóda - közölte. - Jót tesz. Julia felvonta az egyik szemöldökét, és elgondolkozott, hogy Gabriel vajon mikor lett a női problémák szakértője, de ezúttal inkább nem kérdezett semmit. Mohón megitta, majd visszaadta a férfinak az üres poharat. - Kicserélted a zenét? Mi ez? - Sogni Andrea Bocellitől. - Szép - dünnyögött a lány. - De nem annyira, mint te. Gabriel elállította a vizet, Julia mögé mászott, a hosszú lábait végigfuttatta az oldalán, majd a mellkasához húzta a lányt. Mindketten elégedetten felsóhajtottak. Julia a fejét a férfi vállának döntötte, aki gyengéd és finom érintéssel simogatta a lány haját. - Neked azért. jó volt? - súgta a lány. Az nem kifejezés, gondolta Gabriel. - Mint semmi más, amit korábban tapasztaltam. Tökéletes voltál. Tökéletes vagy. - A száját a lány feje búbjára nyomta, Julia pedig bevackolta magát a karjaiba. - És nagyon-nagyon szexi. És neked? - Még jobb volt, mint képzeltem. Köszönöm. Gabriel le-föl kezdte mozgatni a kezeit a sima és nedves bőrön a lány bordái fölött. Miért a fürdő? - tudakolta Julia, s amikor finoman a férfihoz dörgölődzött, a fenekénél megérezte az újabb keménységét. Gabriel ajkai a lány fülére találtak. - Gondoskodni szerettem volna rólad. Köszönöm, Gabriel, a kedvességedet. Tudom, hogy a dolgok nem lettek volna ennyire kellemesek, ha valaki mással vagyok. A férfi a lány hajába csókolt. - Te nálam sokkal többet és sokkal jobbat érdemelsz, Beatrice -súgta. - La gloriosa donna della mia mente. Az elmém dicső hölgye. - Az én Dantém. - Julia megfordult, hogy megcsókolhassa a nedves mellkast. - Mikor csinálhatjuk

ezt újra? Gabriel mosolygott. - Holnapig nem. Először gyógyulnod kell. Julia halkan kuncogott. - Pedig annyira nem is rossz. Nagyon óvatos voltál. Azok után, ami az előbb történt velünk, csak a karjaimban szeretnélek tartani, hogy a közelemben legyél. Pihenj a karjaimban, és tudd, hogy szeretlek! A közeli, nagyon közeli jövőben újra szeretkezni fogunk. Julia megbékélt ezzel, és teljesen ellazulva hátradőlt a férfi testének. Magában hálát adott a hatalmas kádak, a jóképű és szexi szeretők meg a rózsaillatú habos fürdők isteneinek. (Nem feltétlenül ebben a sorrendben.) És hálát adott azon szüzek isteneinek, akik arra készültek, hogy lefeküdjenek a szexistenükkel (csak semmi istenkáromlás!) az orgazmusok netovábbjáért. Háromszorosan. A pirkadat óráiban az édeni szerelmesek átölelték egymást, test a testhez simult, álmosan és kielégülten a hatalmas fehér ágyban. Világosság és sötétség, ártatlanság és tapasztalat csókolózott és simogatott a szerelmük teremtette melegségben és elfogadásban. A sötét angyal olaszul sugdolózott a múzsájának, amíg az elaludt a karjaiban, boldogabban, mint valaha. Mert volt már, aki szereti.