TRISHDOLLER
TRISH DOLLER SOMETHING LIKE NORMAL
2013. rajongói fordítás 2
SOMETHINGLIKENORMAL
A könyv eredeti címe: Trish Doller - Something like normal 2012. A fordítás alapjául szolgáló mű: Trish Doller - Something like normal 2012.
Fordította: Mandy Tinajsz Anikó Lektorálta: Anikó
3
TRISHDOLLER
1. fejezet Fordította: Mandy
A
csoportosulás végén láttam néhány srácot a középiskolai
menetelő zenekarból, amint a Tengerészgyalogosok Himnuszát játsszák, és néhány öregfiút - egyenruhájuk feszült derékban -, amint úgy viselkedtek, mint valami díszkíséret. Jézus Krisztus, mondd, hogy az anyám nem bérelt fel egy egész zenekart. Anya karjai szélesre tárva, egy pom-pom lány élénkségű színekkel festett transzparenst tartottak, ISTEN HOZOTT ITTHON, TRAVIS! felirattal. Madzagok vannak a csuklójára kötve, amik rengeteg héliumos léggömböt tartanak. Elég rossz volt, hogy vissza kellett jönnöm Fort Myersbe, de ez még rosszabb. Nem tehetek úgy, mintha ez az őrült, köszöntő csoportosulás valaki másnak szólna, mert én voltam az egyetlen tengerészgyalogos a repülőn. A transzparens recsegett és közénk szorult, ahogy az anyám a nyakam köré lendítette a karját és lábujjhegyre állt, hogy elérjen. Léggömbök sodródtak le és ütköznek lágyan a fejemnek. Másfél év értékű ölelés volt ebben az egyetlen ölelésben, és az volt az érzésem, hogy ha lenne rá lehetősége, akkor anyám soha nem engedne el újra. - Hála Istennek, hogy itthon vagy - suttogta a mellkasomba, és a hangja elfulladt a könnyektől. - Hála Istennek, hogy életben vagy. 4
SOMETHINGLIKENORMAL
Szarul éreztem magam. Részben azért, mert nem tudtam, mit mondjak, de leginkább azért, mert életben voltam. - Jó… A hazugság a torkomon ragadt, így újra kellett kezdenem. - Jó itt lenni. Túl hosszan ölelt, miközben a mellettünk elhaladó idegenek megérintették a hátamat és karjaimat, mintha azt mondanák, köszönjük és üdv itthon. Kényelmetlenül éreztem magam ettől. A józan ész azt súgta, hogy ezek az emberek az Ohio State pólójukban és New York Yankees baseball sapkájukban, csak turisták. Átlagemberek. De az utolsó hét hónapot egy olyan országban töltöttem, ahol az ellenség beolvadt a helyiek közé, így soha nem lehettél biztos abban, hogy kiben bízhatsz meg. A pozícióm sérülékeny volt, és utáltam, hogy nincs nálam puska. - El kell mennem a táskámért - mondtam, és megkönnyebbültem, ahogy anyám elengedett. Köszönetet mondott a díszkíséret tagjainak és megölelt néhányat a zenekari lányok közül, azután a mozgólépcső felé indultunk, a poggyászkiadóhoz. - Milyen volt a repülőút? Adtak neked valamit enni? Éhes vagy? Mert megállhatunk valahol ebédelni, ha éhes vagy. - Anyám gyorsan és túl sokat beszélt, próbálta kitölteni a közöttünk levő csendet. Egy női géphang bemondta a helyi időt és időjárást, így a turisták beállíthatták azt maguknak. Az én órám még mindig az afganisztáni időre volt beállítva, noha már néhány hete az Államokban voltam. Elfelejtettem, azt hiszem. - A Clancy mindig a kedvenced volt - mondta anyu. - Szeretted a pásztor pitéjüket, emlékszel? Düh éledt a mellkasomban és rá akartam förmedni. A Clancy még mindig a kedvenc éttermem, és nem felejtettem el, hogy szerettem a pásztor 5
TRISHDOLLER
pitéjüket. Bár a szándékai jók voltam, és nem akartam tiszteletlen lenni, így megtiszteltem egy félmosollyal. - Emlékszem, de nem vagyok különösebben éhes - mondtam. - Fáradt vagyok. - Apád is itt akart lenni, hogy találkozzon veled ma, de fontos találkozója van - folytatta anyu olyan hangon, ami elgondolkodtatott, elhiszie azt, amit mondott. Talán valaki más apjáról beszélt. - És Ryan a Wolkswagen kereskedésben dolgozik, amíg végez a főiskolán. Mióta a profi futballista karrierje véget ért, apám vett három autókereskedést. Mikor középiskolába jártam, a VW kereskedésben dolgoztam ingyen, csak hogy hozzáférésem legyen a bolthoz és alkatrészekhez a kocsimhoz. De mivel apám csalódást okozó fia voltam, végül visszautasított, és egy parképítő csoport tagjaként végeztem, nyolc dollárért óránként. Apa adhatna Ryannak egy igazi munkát. - És Paige… - anya ajkai helytelenítő ráncba torzultak, ahogy elhallgatott. Anyám sosem kedvelte a barátnőmet - javítás, volt barátnőmet. Azt gondolta róla, hogy olcsónak látszik. Szerintem Paige a Maxim borítójára való fehérneműben, és pontosan ez az, amiért elsősorban vonzódtam hozzá. A táskám aljába van téve az egyetlen levél, amit küldött nekem. Egy gondozási csomagban jött cigarettával, gyertyával, kávéval és pornóújsággal. Csak Paige tudta úgy csökkenteni a „Kedves John” levélének hatását, hogy azzal a cuccal küldi, amit a bevetésen levő tengerészgyalogosok a legjobban akarnak. Nem volt egy hosszú levél: 6
SOMETHINGLIKENORMAL
Trav, Úgy gondoltam, tudnod kell róla mielőtt hazajössz, hogy már Ryannel vagyok. ~ P Nem voltam meglepve, hogy ilyen tisztán vetett véget ennek. Paige soha nem volt diplomatikus. Általában kimondta, mi jár a fejében, még ha fájdalmas vagy rosszindulatú is volt az. Egy másik dolog, amit mindig értékeltem benne. Nos… a szex. Különösen, miután veszekedtünk, amit gyakran tettünk. Még mindig van egy halvány heg az arcomon, ahol hozzám vágott egy sörösüveget, miután rajtakapott néhány random csajjal, néhány random partin. Állandóan megcsaltuk egymást. Így volt ez velem és Paige-el, őrült és mérgező, de mindig kibaszott lenyűgöző. Mikor besoroztak, nem tettem úgy, mintha otthon ülne rám várva. Nem ragasztottam a képét a sisakom belsejébe úgy, ahogy néhány haverom tette a feleségeik és barátnőik képével. Mindig tudtam, hogy valaki mással fog kavarni. Az egyetlen meglepetés, hogy az a valaki nem más volt, mint a testvérem. A helyzet? Nem igazán érdekelt. Úgy értem, talán egy kicsit kíváncsi vagyok, miért érdekelné Paiget Ryan. Nem tűnik az esetének, ami elgondolkodtatott, Paige vajon csak
7
TRISHDOLLER
szórakozik-e velem, vagy vele. Nem érdekelt, ha csak játszik, mivel csak harminc napig leszek a városban. Ryan megtarthatja őt. Nem is akartam Fort Myersbe jönni, de nem volt máshová mennem. Inkább a barátaimmal szerettem volna lenni. Azokkal az emberekkel akartam lenni, akik a legjobban ismertek. Haza akartam menni. Ahogy a gondolat kikristályosodott a fejemben, újra rosszul éreztem magam. Különösen anyám miatt, aki mellettem állt a csomagszállító szalagnál, és a mosolyok történetének legnagyobb mosolyát viselve arról fecsegett, milyen boldog, hogy hazajöttem, mielőtt Ryan elhagyná a főiskolát. Hogy megelőzzek egy okoskodó seggfej megjegyzést, körülnéztem a teremben az ölelkező családok, és a vállukra akasztott laptop táskával közlekedő üzletemberek között. A csomagjukra váró emberek csoportján túl egy sötét hajú, sivatagi álcát viselő srácot vettem észre, aki épp egy oszlopnak dőlt. Úgy nézett ki, mint a haverom, Charley Sweeney. Az újoncok kiképzési tábora óta barátok voltunk, és ugyanabba a szakaszba küldtek Afganisztánban is. - Charlie? - Tettem egy lépést felé. Különös fajta boldogság pezsgett fel bennem, úgy, mint egy szódásüvegben, mert ha a legjobb barátom itt volt Floridában, az azt jelentette, hogy nem… - Travis? - mondta anyám. - Kihez beszélsz? … halott.
8
-
SOMETHINGLIKENORMAL
A gyomrom kavarogott és a szemem felforrósodott a könnyektől, amik soha nem jöttek. Charlie nem lehet Fort Myersben, mert megölték Afganisztánban. Én meg egy zsúfolt poggyászkiadó közepén álltam, hangosan beszélve egy üres hely felé. Minden boldogság elszivárgott, újra üresen hagyva engem. - Jól vagy? - Anya megérintette a ruhám ujját. Kifújtam a levegőt és hazudtam. - Igen, jól. Nem tudok túljutni rajta, mennyire megváltoztál - mondta anya, újra megölelve. Mindig magas voltam, de öt centit nőttem az elmúlt évben. Emellett majdnem vállig érő hajam volt, amiért anyám mindig szekált, hogy vágjam le. - Olyan jóképű vagy. A fekete csapóajtó kinyílt, kilökve magából a táskámat a szalagra, és megkönnyebbültem, hogy abbamaradt a beszélgetés. Egy kézzel megragadtam a táskát és a vállamra emeltem, kis porfelhőket küldve a levegőbe magam körül. Afganisztán hazáig követett. - Isten hozott itthon, Tengerész. Egy idős férfi közeledett hozzám, ingujja feltűrve, hogy megmutassa a Tengerészeti Alakulat EGA - sas, földgömb, horgony - tetoválását a felsőkarján, megmutatva ezzel, hogy ő is a testvériséghez tartozik. - Semper Fi1. - Mindig, uram. - Megrázom a kezét. Megveregette a könyököm és elengedett. - Isten áldjon, kölyök.
1
Semper Fi: A latin Semper Fidelis rövidített változata, amely annyit jelent, hogy: Mindig hűséges.
9
TRISHDOLLER
Anyám vég nélkül fecsegett az úton, főleg az iskoláról. Ő volt a titkárnő a régi középiskolámban, így azt hitte, minden pletykát ismer. Nem érdekelt, ki randizik kivel, vagy melyik tinit nem fogadják vissza a következő tanévben, vagy, hogy a focicsapatnak vesztes éve volt, de hagytam őt beszélni, mert így nekem nem kellett. A ház pontosan úgy nézett ki, mint mikor elmentem, beleértve anya kerámiabékáját az első lépcsők mellett. Egy pótkulcsot tartott alatta, arra az esetre, ha kizárnánk magunkat. Minden barátom tudta, hogy a kulcs ott van, de Paige volt az egyetlen, aki valaha használta is. Az egyik éjszaka közepén átvezetett és besurrant a szobámba. Vajon, Ryannel is ezt csinálta. Anyám keresztülvezetett a házon a szobámba, mintha nem emlékeztem volna az útra. Kinyitotta az ajtót - és mint a ház többi része -, és úgy nézett ki minden, mintha megállt volna az idő. Szürke falak? Megvan. Színes takaró? Megvan. Véletlenszerűen a falra ragasztott koncert szórólapok, leplezve a festő hanyag munkáját? Megvan. A végzős bálomon készült felhullámosodott fotó rólam és Paigeről, a tükör sarkába gyűrve? Megvan. Még az éjjeliszekrényen levő könyv is ugyanaz volt, amit akkor olvastam, mielőtt elmentem. Az egész dolog… hátborzongató volt. - Úgy hagytam mindent, ahogy volt - mondta anyu, ahogy a padlóra dobtam a táskám. - Így ismerős érzést kelt, hogy jó legyen itthon. Nem mondtam el neki, hogy egyáltalán nem hat úgy. Eltéptem a képet a tükörről, összegyűrtem a kezemben és ívben a szemetes kosárba hajítottam. - Miért nem pihensz? - javasolta anyu. - Szundíts egyet. Érted jövök, mikor apád és Ryan itthon lesznek. 10
SOMETHINGLIKENORMAL
Mikor elment, az ágyra zuhantam. Ez az egyetlen dolog, ami miatt nagyon boldog voltam. A matrac puha és a takaró tiszta. Luxus, amit azóta nélkülöztem, hogy elmentem a kiképzőtáborba. Kinyújtóztam a hátamon, a csizmáim lelógtak az ágy alsó szélén, és becsuktam a szemem. Nem volt kényelmes, így az oldalamra fordultam, majd hasra. A lábujjaim segítségével megszabadultam a csizmámtól. Végül megragadtam a párnámat és a földre löktem magam, magammal húzva a takarót is. Egy nyikorgó, fém, emeletes ágy tetején aludtam, egy laktanyában Parris Islandnél. Egy függőágyban Camp Bastionnál, ameddig arra vártunk, hogy megkezdjük a küldetésünket, és februárban a hőmérséklet annyira leesett egy éjjel, hogy meg kellett osztanom egy hálózsákot Charlie-val. Mindent egybevéve, a vastag szőnyeg kényelmesebb, és így aludtam el. Egy úton sétálok lefelé Marjahban. Gyakran jártunk ezen az úton járőrözés közben. Elől megyek Charlie-val, Moss mögöttem jön. Minden hideg, derült és csendes, kivéve a bakancsunk ropogását és az imádságok hangját, amit minden reggel hallunk. Az utca hamarosan életre kel a mecsetbe tartó, csatornában mosó vagy a szántóföldjeikre munkába menő emberektől. Most azonban az utca üres. A tarkómon égnek áll a szőr, érzem, hogy valami rossz fog történni. Megállok és figyelmeztetni próbálom Mosst és Charliet, de nem jön ki hang a torkomon. Jelezni próbálok a kezeimmel, de nem tudom felemelni őket. Vissza akarok futni, hogy megállítsam őket, de a lábaim nem mozdulnak, nem számít, milyen keményen próbálkozom. Tehetetlenül figyelem, ahogy Charlie taposóaknára lép. Boom! Elborítja őt egy porfelhő. A fák alá rejtett bomba, repesszel borítja be. Charlie mozdulatlanul esik a földútra. A végtagjaim feloldódnak és lassan a teste felé megyek, ameddig felette nem állok. A világ elmozdul, és a hátamon vagyok, fájdalom sugárzik át a testembe, mintha én léptem volna rá az aknára, és nem Charlie. Kinyitom a szemem és egy arc néz rám. Egy afgán fiú, akit már láttam korábban, mosolyog rám, miközben arca elhalványul. 11
TRISHDOLLER
Egy lövés gyorsaságával pattantam fel a padlóról, a szemeim nyitva és a testem riadókészültségben, de az agyam még mindig a rémálom és ébrenlét közötti ködös térben volt. Az anyám rázott engem. A kezeim a csuklója köré kulcsolódtak, annyira, hogy felkiáltott fájdalmában. - Travis, hagyd abba! Azonnal elengedtem és csak ültem ott, pislogva, a szívem őrülten vert. Kissé remegtem. Anyám a homlokomra simította a kezét, úgy, ahogy kiskoromban is tette, mikor lázam volt. - Csak egy álom volt. Engedd el. Nem a valóság. Teljesen éber voltam már és tudtam, hogy igaza van. Nem a valóság. Ez a rémálom a legrosszabb félelmeimből tevődött össze, úgy, mint egy patchwork2 takaró, és a képzeletem ebbe a takaróba burkolja magát, amikor alszom. Hetek óta nem aludtam néhány óránál többet éjszaka. Ahogy normalizálódott a szívverésem, néztem anyámat, ahogy a csuklóját dörzsölte. El is törhettem volna őket. - Sajnálom, hogy bántottalak - mondtam. - Nem akartam ezt tenni. - Rendben van - nézett rám szomorúan. - Bárcsak el tudnám törölni, bármi is zavarja is az álmaidat. Kivéve, hogy a múltat nem lehet visszatekerni, és ez az életet, amit választottam. Nem volt nemes célom a tengerészethez való csatlakozással. Nem azért tettem, hogy megvédjem az amerikai szabadságot és nem a 9/11-
2
Patchwork: foltvarrással készített takaró. Különböző anyagdarabok összevarrásával készítik.
12
SOMETHINGLIKENORMAL
es terrortámadás inspirált. Általános iskolás voltam akkor, és a legnagyobb prioritás az életemben a csengő volt, ami az iskolaidő végét jelentette. Leginkább azért soroztattam be magam, mert el akartam menekülni apám elől, aki pokollá tette az életem, mióta kiléptem a focicsapatból másodéves koromban. Utáltam a focit. Nem azért, mert nem voltam jó benne, vagy nem volt szórakoztató, hanem mert utáltam, ahogy uralkodóvá vált az életemben. Apám beíratott a Top Warner Tiny Mitesba, mikor öt éves voltam. Így ameddig más gyerekek kétkerekűn biciklizni tanultak, én a labdaátvételt gyakoroltam. Szórakoztató volt, mikor kicsi voltam - a játék még mindig játék volt -, de ahogy idősebb lettem, utáltam a rám nehezedő nyomást. Utáltam az „átmegy rajtam az úthenger” érzést, miután a meccsek felvételét kritizálta. De amit a legjobban utáltam, hogy gyakorlatilag minden hivatkozás rám - újságokban, játék kommentárokban, tv-s összefoglalókban, a helyi hírekben -, egy rá való hivatkozás volt. Sosem voltam csak Travis Stephenson. A korábbi Green Bay Packer játékos, Dean Stephenson fia voltam. Másodéves koromban játékos megfigyelőkről és főiskolai ösztöndíjról kezdett beszélni, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy fogok beleragadni az apám által elképzelt életembe. Így mikor a szezon véget ért, kiléptem. Ekkor röppályára tett, és senkivé váltam a szemében. Azon a napon, amikor betöltöttem a tizennyolcat - három nappal a középiskola befejezése után -, elmentem a Tengerészet toborzóirodájába és feliratkoztam. Többé-kevésbé. A folyamat sokkal bonyolultabb, mint egyszerűen aláírsz és felajánlod az életed az Egyesült Államok Tengerészeti Alakulatának, de az eredmény ugyanaz: négy év aktív szolgálat, négy év tartalékos. Talán nincs értelme átmenni az olyan életből, ahol edzők kiabálnak az arcomba, egy olyanba, ahol kiképzők teszik ugyanezt, de
13
TRISHDOLLER
rájöttem, hogy lehet nagy különbség. A kiképzőtáborban nem a korábbi Green Bay Packer játékos, Dean Stephenson fia lennék, csak saját magam. Anya sírt, mikor elmondtam neki, mert az ő értelmezésében a besorozás egyet jelentett egy idegen országban való biztos halállal. Könyörgött, hogy iratkozzak be inkább az Edison Statere. - Tudom, hogy nem a legjobb jegyeket kaptad - mondta. - De át tudod venni az alapokat, ameddig szakirányt választasz. Kérlek, Travis, ne tedd ezt. Apám csak hosszú ideig nézett rám, a szája egy keresztülszelő feszes vonal volt az arcán. Ismerős kifejezés volt. Nekem fenntartott. Az ő világában, ahol a győzelem jelentett mindent, nem volt haszna egy gyerekből, aki megtagadta a játékot. Ha egy másik sportba kezdek, talán megbocsátott volna nekem. De én nem tettem, és ő sem. A nevetése ostorcsapás szerűen éles volt. - Emlékszel a motorra, amit újra akartál építeni? Vagy a zenekarra, amit te és a barátaid el akartatok kezdeni? Vagy várj… mi van az ígéretes futball karrierrel, amit az istenadta tehetséged ellenére úgy dobtál el, mint a szemetet? Mit gondolsz, Travis, meddig fogsz kitartani, mielőtt a kiképzőtáborból is kilépsz? Nincs meg benned a fegyelem, ami ahhoz kell, hogy tengerészgyalogos legyél. Mintha többet tudott volna róla, milyen a katonaságban lenni, mint én. Három héttel később elhajóztam és nem jöttem vissza. Mostanáig. Most már elismerhetem, hogy talán nem volt a legokosabb döntéseim egyike, de nem akartam főiskolára menni és nem gondoltam, hogy Afganisztánban fogom végezni, egyenesen a gyalogoskiképző táborból kikerülve. Azt gondoltam, hogy beosztanak egy bázisra vagy kiküldenek Okinawába. A helyzet az, hogy jó tengerészgyalogos vagyok. Jobb, mint 14
SOMETHINGLIKENORMAL
nagyjából bármi másban, amit valaha csináltam. Szóval annak ellenére, hogy a Tengerészeti Alakulatnak vannak extrém szopás pillanatai, nem igazán bántam meg a döntésemet. - Trav? - Anyám bekopogott a fürdőszoba ajtaján, ahogy az utolsó gombjánál tartottam a kék-fehér csíkos ingnek, amit a szekrényben lógva találtam. Valami olyan, amit talán Ryan vagy anyám vett, remélve, hogy viselném. Az ujjai szorítanak könyökömnél, mikor behajlítottam a karomat, de ugyanazt a sivatagi álcaruhát viseltem hét hónapig. Elsorvadt a divatérzékem. - Vacsora öt perc múlva. Letöröltem a párát a tükörről. Olyan sokáig nem láttam magam tükörképét, hogy az arcom még mindig egyfajta meglepetés volt számomra. Olyan, mintha egy idegent néznék. Valaki, aki kisebb, mint gondoltam, bár egyáltalán nem kicsi, és nem visel harci egyenruhát vagy fegyverzetet. Nélkülük már nem éreztem magam önmagamnak. Marhasült illata köszöntött a folyosón, és esküszöm, ha Paige állna előttem meztelenül, könyörögve hogy újra összejöjjünk, otthagynám őt, hogy az asztalhoz menjek. A legutoljára akkor jutottam házias ételekhez, mikor néhányan az Afgán Nemzeti Hadsereg katonái közül, megsütöttek egy egész kecskét, amit helyi rizzsel és kenyérrel ettünk. Párszor volt csirkénk a falusi vásárból is, de leggyakrabban MRE-t ettünk, ami a Meal, Ready-to-Eat3 rövidítése, vagy ahogy általában hívtuk, Menü, ami Ritkán Ehető. - Travis. - Apám felállt az asztalfőről, ahogy beléptem az ebédlőbe, és megrázta a kezem, mintha csak az üzlettársa lettem volna, vagy egy idegen, 3
Meal, Ready to Eat: Röviden: MRE csomag. Az Amerikai Haditengerészet katonái számára előre csomagolt, élelmiszer egységcsomagok, amelyeket akkor használtak, amikor a harctéren szervezett élelmiszer-szolgáltatások nem álltak rendelkezésre. 15
TRISHDOLLER
aki reményei szerint venni fog egy autót. Még mindig öltönyt viselt, sárga nyakkendője meg volt lazítva a nyakánál. - Üdvözöllek itthon, fiam. - Jah, kösz. Anya Ryant noszogatta, aki szemben ült velem, ép üzenetet írt valakinek a mobilján. Alig egy év volt közöttünk, de nagyon fiatalnak látszott. - Hé, Trav. - A képernyőre mosolygott, majd egy szánalmas vállvonást küldött felém. - Üdv újra. Jézusom, ez kínos. A családom sosem volt különösebben az a meleg és ölelkezős típus. Mindig anyám dolga volt elvinni bennünket az edzésekre, odaadni a gyümölcsleves dobozokat félidőben, és minden meccsen a lelátón ülni. Még esős napokon is ott volt, összehúzva magát a zöld-fehér esernyője alatt. Apám csak a győzelmek után nyilvánított szeretetet, egy férfias vállveregetés és egy büszke vagyok rád fiam, szöveg kíséretében. Rég volt már, hogy ebben részesültem. És Ryan… mikor hét éves voltam és ő hat, a nagyapánk adott nekem egy koreai háborús G. I. Joe figurát a születésnapomra. Gyűjtői darabnak kellett volna lennie, de Papa azt mondta, játszanom kell vele és kiélveznem. Néha megtettem, de leginkább a polcomon tartottam, mert azt gondoltam, menő. Egy nap Ryan a megkérdezésem nélkül elvette. Mikor beárultam apának, azt mondta, hagyjam a nyafogást és engedjem a testvéremnek, hogy játsszon a G. I. Joe babával. Ryan kitépte a karját. Ez elég jól összefoglalja a kapcsolatunkat. Az enyém. Ő akarja. Megkapja. Tönkreteszi. De még így is, nem kellene jó érzésnek lennie, hogy újra velük vagyok? Miért éreztem közelebb magam egy csapat sráchoz, akiket kevesebb, mint egy éve ismertem, mint a saját családomhoz? 16
SOMETHINGLIKENORMAL
- Megkaptál minden csomagot, amit küldtem? - kérdezte anya, átnyújtva nekem a krumplipürét. Miután elfogadta, hogy az áldásával vagy a nélkül is be fogom soroztatni magam, ugyanazzal a lelkesedéssel vetette bele magát a Tengerészgyalogos anya szerepébe, mint amennyire Focis anya volt. Regisztrált egy csomó internetes, Tengerészgyalogos szülőknek szóló weboldalon, egy sárga, mágneses Támogassuk a Seregünket szalagot tett a SUV-jára, és őrülten viselkedett a gondozási csomagokkal. Egyházi csoportok és a legkülönbözőbb szervezetek tagjai között nem volt szokatlan, hogy egy srác tizenöt gondozási csomagot kap egyszerre. Küldeményt kapni olyan volt, mint a Karácsonykor törökülésben ülni a földön és ajándékokat nyitogatni. Anya általában minőségi cuccokat küldött nekem, azonnali hő csomagokat, kávédarálót és ínyenc kávébabot, és egyszer egy tábori zuhanyt, amit az egyik az Afgán Nemzeti Hadsereg katonája még azelőtt ellopott, hogy esélyem lett volna használni. - Igen anya, köszönöm. - Elég szörnyű voltam a kapcsolattartásban, de a védelmemre szólva, el voltunk vágva a külvilágtól az első néhány hónapban, amit ott töltöttünk. Majd kaptunk egy műholdas telefont és engedélyezték, hogy néhány hetente hazatelefonáljunk, de csak körülbelül öt percet egyszerre. Az egyik hívás alatt javasoltam, hogy talán csökkenthetné a fogselyem és misztikus könyvek mennyiségét, helyette inkább küldhetne némi tanszert a gyerekeknek, akik mindig megrohantak bennünket, mindenért könyörögve. A gyerekek megőrültek a tollakért és zsírkrétákért. Víz. Cukorka. Étel. Tollak. Nem tudom miért, de szerették a tollakat. - Én, ööö… sajnálom, hogy nem telefonáltam többször.
17
TRISHDOLLER
Anyám szemei elkerekedtek. Talán azért, mert soha nem volt szokásom a bocsánatkérés. - Nos, úgy gondoltuk, valószínűleg nagyon elfoglalt vagy - mondta. Afganisztánban ez igaz is volt, de nincs mentségem a kiképzőtáborra vagy a gyalogos kiképzésre. Tonnányi levelet küldött nekem, de én soha nem válaszoltam egyikre sem. Felhívtam őt a kiképzőtábor első napján, és felolvastam a szavakat, amiket a falra erősítettek a telefon mellé: Itt Stephenson újonc beszél. Biztonságban megérkeztem Parris Islandre. Kérlek, ne küldj ételt vagy terjedelmes tárgyat nekem postai úton. Három-öt napon belül felveszem veled a kapcsolatot egy levelezőlapon az új címemmel. Köszönöm a támogatásodat. És ennyi volt. Eltekintve az alkalmankénti öt perces telefonhívásoktól, nem beszéltem vele, több mint egy éve. - Ellen mindig felhívott, miután levelet kapott Charlietól - mondta anya. - Így tudtam, hogy rendben vagy. A kiképzőtáborban mindent ábécésorrendben csináltunk, így a két másik újonc, akiknek a nevét először megtanultam, Lee Staples és Charlie Sweeney volt. Egyikük mindig előttem vagy mögöttem volt, a kiképzőnk szeszélyétől függően. Staples engem piszkált, mert Charlie sírt, miután leborotválták a fejünket. Úgy értem, oké, azt tudom, hogy ezt lehet megalázónak is tekinteni, mert megfosztottak valamitől, ami elkülönít mindenki mástól, de bassza meg, nem örökre szól. Visszanő. Mindenesetre, mikor az első napon végre engedtek aludni - miután több mint huszonnégy órán keresztül ébren voltunk -, Charliet és engem ugyanarra az ágyra
18
SOMETHINGLIKENORMAL
osztottak be. Stephenson a felső priccsre, Sweeney az aljára. Rövidnadrágra és pólóra vetkőztünk, mikor Charlie így szólt. - Hé, Stephenson, azt hallottam, hogy ha buddhista templomi szertartásokra jársz vasárnaponként, akkor hagynak aludni. - Hallottam - feleltem. - Ha zsidónak mondod magad, elmehetsz a Sabbath szertartásokra, és így marad szabadidőd vasárnapra is. Charlie nevetett. - Tetszik a gondolkodásmódod. Nem mondhatom azt, hogy azonnal tudtam, hogy barátok leszünk, de nem volt olyan nyafogós, mint Staples. Nem tudom miért, de Charlie volt az, aki a legjobb barátommá vált. Nincs különösebb ok, amit meg tudnék nevezni. Fedeztem őt. Ő fedezett engem. Újra és újra. Azt hiszem, Charlie anyja és az enyém is, idővel barátok lettek. - Olyan büszkék vagyunk rád. - Anya szeme könnyes lett, és apám egyetértően bólintott, ami miatt azon tűnődtem, hogy az Apokalipszis Négy Lovasa nem lehet messze tőlünk. - Szóval, milyen volt ott lenni? - Apám szeme izzani kezdett valamitől, amit évek óta nem láttam. Legalábbis nem, amikor engem nézett. - Megöltél valakit? Kíváncsi. Ki ne lenne az? De hogyan válaszoljak erre a kérdésre? Igen, öltem, de ez nem olyan, mint leszedni a rosszfiúkat egy videojátékban. Az első alkalommal, mikor lelőttem valakit, azt hittem, hányni fogok, de nem tudtam, mert egy tűzharc közepén voltunk és nem hagyhattam abba. Nem fogom elmondani az apámnak ezt, nem a vacsoránál, sohasem.
19
TRISHDOLLER
- Nem igazán akarok beszélni róla - mondtam. Elhalványult a büszkesége, ahogy összeszűkült a szeme. - Miért? Azt gondolod, túl jó vagy. - Travis, mondtam már neked? - szakította félbe anya. - Van egy szervezet Tampában, ahol iskolaszereket gyűjtenek a gyerekeknek. - Biztos vagyok benne, hogy nem akar hallani a kis kedvenc projektedről, Linda - vágott közbe apám. Meglepett, ahogy hallottam őt, így beszélni anyával. Nem számít, milyen rosszul mentek a dolgok közte és köztem, őhozzá mindig jó volt. - Nem, apa - mondtam. - Nem hiszem, hogy túl jó vagyok ahhoz, hogy Afganisztánról meséljek neked. Csak nem akarok emberek gyilkolásáról beszélni a kibaszott étkezőasztalnál. Nem várva meg a válaszát, anyához fordultam. - És szeretnék hallani a projektedről. Anya szemei idegesen apám felé villannak. Ő szélesen megvonta a vállát és megforgatta a szemét. Super Bowl gyűrűje villogott a kezén, ami egy hatalmas emlékeztető volt arra, hogy ő egy Győztes. - Én csak… - szólalt meg anya akadozva, és a fény eltűnt a szeméből. Csak azt akartam mondani, hogy beszéltem velük egy fióktelep indításáról Fort Myersben. - Ez nagyon klassz - mosolyogtam rá. A kolduló gyerekek először rendesek voltak, mert féltek tőlünk, de egy idő után mohóak és követelőzőek lettek. Mégsem mondtam el ezt neki. Nagyon izgatottnak tűnt. - A gyerekek megőrülnek azokért a cuccokért. Tollak, papírok, focilabdák és azok a babzsákállatok, szinte eszüket vesztik miattuk. 20
SOMETHINGLIKENORMAL
- Kimenthetem magam? Ryan feltekerte a szalvétáját és a tányérjára dobta. - Van egy, umm… A tekintete találkozott az enyémmel egy röpke pillanatra, mielőtt idegesen elfordult. Egy randi. Randija volt Paige-el. Találkozom néhány emberrel. - Talán Travis is menni szeretne - javasolta anya. - Kihagyom. - A kép a fejemben, amelyiken öcsémet és a volt barátnőmet látom, ahogy a kocsiban ténykednek, majdnem megnevettetet. Kimerült vagyok. Ryan ellökte magát az asztaltól, mi hárman az étkezés további részét kimondatlan dolgoktól, sűrű csendben töltöttük. Az egyetlen hang az evőeszközök csengése volt. Utáltam, hogy egy külön töltött év nem volt elég, hogy távol tartsa apámat attól, hogy a bőröm alá másszon. És utáltam, hogy engedtem neki azt éreztetni, hogy még mindig tizenöt éves vagyok. Mikor végeztem az evéssel, visszamentem a szobámba és bezártam az ajtót. Néhány héttel ezelőtt tértünk vissza a Lejeune Táborba, és bevetés utáni egészségügyi felmérésre kellett mennünk, hogy gondoskodjanak minden fizikai problémáról, amit a harci övezetben szereztünk. Elsősorban bőrproblémák a sáros csatornákban való mosástól, pattanások az állandóan piszkos arc miatt, bogárcsípések és néhány srácnak lassú lefolyású köhögése volt mellkasi fertőzésektől. Az értékelésnek fel kellett mérnie a mentális állapotunkat is, de az egy vicc volt. Azt mondtuk, hogy minden rendben van, mert a leggyorsabb módja annak, hogy tönkretedd a karrieredet az, ha bevallod, hogy nem. Szóval nem meséltem senkinek a visszatérő rémálmomról. Csak annyit mondtam az orvosnak, hogy alvászavarom van, aki felírt nekem pár tablettát. 21
TRISHDOLLER
Csörögtek, ahogy kihúztam a borostyánságra üveget a táskámból, majd három tablettát ráztam a kezembe. Víz nélkül nyeltem le őket, elhelyezkedem a padlón és engedtem elhalványulni a világot.
22
SOMETHINGLIKENORMAL
2. fejezet Fordította: Mandy
E
gy hangos csattanás zökkentett ki az alvásból, és a puskámért
nyúltam. Néhány másodpercre pánikba estem, mert eltűnt, aztán visszaemlékeztem, hogy Floridában vagyok, a puska pedig a fegyvertárban, észak-Karolinában. - Travis! Travis! - Anyám ököllel verte az ajtót, és eszeveszettnek hangzott. Kinyitottam, ő meg rám vetette magát, majdnem megfojtott közben. - Ó, hála Istennek. Ébren vagy. - Valami nedves folyt végig a meztelen mellkasomon. Anya sírt. - Anya, mi a baj? - Tizenhat órát aludtál. - Remegő lélegzetet vett. - És az ajtód zárva volt. Azt hittem… féltem, hogy túladagoltad magad. Voltak pillanatok - ezernyi, minden egyes nap folyamán - mikor elárasztott a bűntudat, hogy én élve jöttem haza, míg Charlie nem, de nem volt halálvágyam. Megdörzsöltem a szememet, kiűzve ezzel a tizenhat órányi alvás eredményét. - Csak ki voltam merülve. - Esetlenül megveregettem a hátát. - Jó ideje nem volt már egy jó éjszakám. Nem akartalak megijeszteni.
23
TRISHDOLLER
A kézfejével megtörölte a szemeit, felmérte a takarófészket a padlón. - Valami baj van az ágyaddal? - Sok időt töltöttem a földön aludva. - Voltak éjszakák, mikor a földbe ásott lyukakban aludtunk. Más éjszakákat elhagyott fogolytáborokban töltöttünk. A járőrbázisunk egy elhagyott iskolaépület volt lyukakkal a tetőn és a mennyezetben alvó madarakkal. - Nem szoktam még hozzá az ágyhoz. Leült az ágyamra. - Szeretnél egy keményebb matracot vagy… Mi történt a lábaddal? - Azok, öhm… - Lenéztem a halványuló piros pontokra, amik körbevették a bokámat és felkúsztak a vádlimra is. - Azok bolhacsípések. - Bolhacsípések? - borzadt el. - Igen. Nos, egy idő után minden nagyon koszos - magyaráztam. - Az embereknek ott vályogfalú udvarai vannak a házaik körül, ahol az állataikat tartják. Néha ott aludtunk. Charlie anyukája egyszer küldött neki egy bolhanyakörvet, amit ő a bokája köré szíjazott, de nem működött. Utána Fidonak hívtuk őt egy ideig, de ő csak visszaugatott és folytatta - Ördögi kutya! Oorah! - ami csak megnevettetett minket minden alkalommal. - Te aludtál… - A kezei felemelkednek a szájához. - Nem tudok… azt sem tudom, mit mondjak. - A szemei újra megteltek könnyekkel. Afganisztán szívás volt. Nyáron, a forró napon kiizzadtak a golyóink. Télen, harcolnunk kellett a hypothermiával. A legnagyobb hideg volt, amit életemben tapasztaltam, hidegebb, mint mikor Green Bay-ben éltünk. 24
SOMETHINGLIKENORMAL
Mérgező kígyók. Skorpiók. Legyek. Bolhák. Homokviharok. Tudni, hogy minden alkalommal, mikor elhagyjuk a járőrbázisunkat, valaki lőni fog ránk. Nem hiányzott, igazán, de olyan érzés, mintha, soha nem lehetnék teljesen otthon újra. - Nem volt olyan rossz.
- Van egy buli ma este a Manorben. - Ryan dugta be a fejét a szobámba, egy újabb kellemetlen családi vacsora után, kínos társalgással és kimondatlanul hagyott dolgokkal. Kicsomagoltam a táskámat. A szekrény fiókjai üresek voltak. Anya nyilvánvalóan mégsem hagyott mindent ugyanúgy. Azelőtt mindig szekált, hogy öltözzek jobban és kínosan érintette, hogy az Üdvhadseregnél vásároltam ruhákat. Valószínűleg ünnepelt, mikor kidobhatta az összes vacak pólómat és lyukas farmerjaimat. Nem számított. Úgysem lenne már jó egyik sem. - Érdekel? - kérdezte Ryan. A Manor egy rozoga bérház volt a parton, ami részben közösségi házként, részben koncertek helyszíneként működött. A barátom, Eddie Ramos érettségi óta ott élt, de már elsős korunk óta partiztunk. Nem voltam biztos benne, hogy kész állok találkozni a régi barátaimmal, de nem akartam az estét katonai bűntényműsorok nézésével tölteni a szüleimmel. Nem csak azért, mert mindig egy tengerészgyalogos az, aki holtan végzi azokban a műsorokban, de azért is, mert nem akartam még egy kényelmetlen percet 25
TRISHDOLLER
eltölteni a csendjükben. Nem tudtam, mi folyt közöttük. Mindig azt gondoltam, hogy a kapcsolatuk szilárd. - Igen, persze. Ryan az ujjain lóbálta a kocsi kulcsokat. - Akarsz vezetni? Elragadtam a kulcsokat. - A kocsinál találkozunk. Kint leengedtem magam a piros VW Corrado vezetőülésébe, ami régebben az enyém volt, és végigfuttattam a kezem a kormánykeréken. A halványuló, por szagával keveredő McDonald’s illat visszahozta minden emlékét azoknak az óráknak, amiket ezzel az autóval töltöttem… dolgozva rajta, céltalanul vezetve Fort Myers körül a barátokkal, Paige-el kavarva a hátsó ülésen. Az Interneten találtam az autót, mikor tizenöt éves voltam, és a saját pénzemen vettem meg. Mindent én csináltam meg rajta. Zavart egy kicsit, hogy Ryan úgy érezte, joga van kisajátítani, miután elmentem, de soha nem szóltam semmit. Végül is nem használtam. Most… nem igazán éreztem a sajátomnak többé. Ryan esett be az anyósülésre, és a kölnije illata elárasztotta az autót. Köhögtem és leengedtem az ablakomat. - A fenébe, Rye, megfürödtél abban a szarban? - Paige szereti - mondta. - A születésnapomra vette. Felhúzódott a szemöldököm. - Tényleg? Bólintott és pimaszul rám vigyorgott, amitől láttam a csorbulást az első fogán, amit még a gördeszka pályán szerzett. Ebben a beszélgetésben
26
SOMETHINGLIKENORMAL
annyi sok rossz volt. Nem is tudtam, hogy hol kezdjem. Paige utálta, ha a sajátomon kívül bármilyen illat volt rajtam. Ha Kenny „Kevlar” Chestnut itt lenne most, előadná az elméletét az ő tennesse-i vontatott beszédével, hogy a csajok természetesen vonzódnak a seggfejek illatához. Ő egy szívós kis srác élénkvörös hajjal és dohánytól állandóan duzzadt alsó ajakkal. Kevlarnak hívjuk, mert ő az egyelten az osztagunkban, aki meg tudja emészteni a sertés bordás MRE-t, szóval úgy véljük, a gyomra biztosan kevlárral van bélelve. Nagyon gyorsan beszél, mintha ha nem mondaná ki az összes szót egyszerre, azok eltűnnének. Szarságokat beszélt a lányokról, annak ellenére, hogy nulla tapasztalata volt velük és még kevesebb játszmája. Charlie soha nem hagyta békén ezzel. - Ezt nevezem baromságnak, Kevlar - mondta egyszer, miután Kevlar azt állította, szexelt egy pom-pom lánnyal, a Tennessee Egyetemről. - Csak egy vörös hajú kis balfa… - Fogd be a kibaszott pofádat. - Kevlar mindig ingerült lett, mikor viccet csináltunk a hajából, vagy ha felhívtuk a figyelmét a tényre, hogy ő a legkisebb srác a szakaszunkban. - Solonak is vörös haja van. Az enyém közelebb van a barnához, mint a vöröshöz, de azt hiszi, ha engem is bevonhat a nyomorába, az majd szavahihetőséget kölcsönöz neki. Nevettem és a válla köré kanyarítottam a karomat. - A hajad színe lényegtelen, mikor olyan jóképű vagy, mint én. Az emlék boldogságot és fájdalmat hoztak Összeszorítottam a szemem és mély lélegzetet vettem.
egyszerre.
- Rendben vagy, tesó? - Ryan hangja visszahozott a jelenbe. - Az egész dolog Paige-el, nem… 27
TRISHDOLLER
- Elcseszett? - néztem rá. A bozontos hajával és a kagylónyaklánccal, amit azért viselt, mert azt gondolta, úgy néz ki tőle, mint egy szörfös, de az arcát soha nem láttam még ilyen feszültnek. Igazán kedvelte Paiget. Teljesen, de… - keresztet rajzoltam a levegőbe, ahogy a pap szokta a templomban, és beindítom a motort. - Áldásom rátok. Még ki sem jutottunk a környékünkről, mikor észrevettem a jelentős holtjátékot a kuplungban, ahogy sebességet váltottam. - Mióta ilyen a kuplung? - kérdeztem. - Milyen? - mondta Ryan. - Kiégett. - Nekem jónak tűnt. Elengedem a kuplungot és az autó akadozott, ahogy felgyorsult. Jónak? Egy kibaszott VW kereskedésben dolgozol. - Nem vagyok szerelő. - Nem kell szerelőnek lenned, hogy tudd, mikor elromlott a kuplungod. - Talán dühösebb voltam a kelleténél. Tudom, hogyan kell kicserélni egy kiégett kuplungot, de ez az elve a dolognak. Semmi baja nem volt a kocsinak, mikor elmentem. Ez a tipikus Ryan. És az autóm, a koreai háborús G. I. Joe. Nem kért bocsánatot. Egyáltalán semmit sem mondott, inkább sértődöttnek látszott… mintha én volnék a rosszfiú, majd az ablak felé fordította az arcát.
28
SOMETHINGLIKENORMAL
Ahogy a part felé tartottunk, észrevettem a különbségeket a város ezen részén. Új üzletek, amik nem voltak ott tavaly. Régi üzletek, amik eltűntek. Olyan, mintha egy nagy darab az időből csak úgy… eltűnt volna. A dalok mások a rádióban. Az arcok a celeb magazinokon, a repülőtér újságosstandjánál olyan emberekéi, akiket nem ismertem fel. Még új X kibaszott Faktor is van. Lefékeztem a Manor előtt, és arra számítottam, hogy ez is más lesz. Kivéve a fehér víkendház a görbe tornáclépcsőkkel, ami sosem változik. Volt egy sörös doboz a tornác korlátján, ami azóta volt ott, amilyen régóta csak emlékezni tudtam rá. Még a ritka alkalmakkor, amikor valaki úgy döntött, hogy kitakarítja a helyet, akkor sem nyúlt senki a sörös dobozhoz. Művészetté vált. - Trav, haver, hol voltál? - Az első személy, aki köszöntött, Cooper Middleton, félig leégve és elnehezült szemhéjakkal, piszkosszőke feje körül füves cigi füstjének glóriájával. Ugyanabban a süppedős székben ült, amiben akkor ült, mikor utoljára itt voltam. Talán itt volt egész idő alatt. Cooper esetében ez nem volt valószínűtlen. Velem érettségizett, de amennyire én tudtam, soha nem volt munkája… hacsak a marihuána árusítás nem számít annak. - Afganisztánban. Egy pillanatra elrévedt egy mosoly szellemével az arcán, és meg tudtam mondani, hogy máshol járt. - Ó, igen… édes. A nappali egy Pogo gödör. Az összes, használt holmis boltban vett bútor a falhoz volt tolva, hogy legyen hely táncolni, és egy zenekar - néhány olyan emberből állt, akik a Manorben laktak - az ebédlőben melegített. 29
TRISHDOLLER
Ahogy átsétáltam a házon, emberek nyúltak felém, megrázták a kezemet és üdvözöltek itthon. Ahelyett, hogy szívesen látottnak éreztem volna magam, inkább bekerítve éreztem. Mint a repülőtéren. Idegesen. Kiakadva, hogy egy tömeg közepén vagyok, a puskám nélkül. - Kell egy sör - mondtam magamnak, és ahogy utat törtem a tömegben a konyha felé, a mutatóujjam meghajlott. Paige a pultra volt telepedve, egy műanyag pohárral és cigivel ugyanabban a kezében. Szélesen gesztikulált, ahogy a lányok egy csoportjának beszélt. Paigenek mindenről volt véleménye és néha nem is hallgatta el. De fekete haja márvány fényes volt és bársonyos ajkát pirosra festette az a valami, amit ivott, szóval kit érdekelt, mit mondott? A szemei elszakadtak a barátaitól és találkoztak az enyémekkel. Éreztem a mágneses vonzást és emlékeztetnem kellett magam, hogy ő többé már nem az enyém. Mielőtt megközelítettem volna, Eddie bukkant fel. - Trav, ember, üdv itthon! Hirtelen átölelt, amiről tudtam, hogy egy földre viteli kísérletben fog végződni. Mindig ez volt. Leengedte a vállát és átfogta a derekamat a karjaival, próbálva engem ezzel a földre birkózni. Régen kiegyenlítettebb volt a meccs, de most már nem volt esélye. Kigáncsoltam és leejtettem őt. - Haver, akár a végsőkig próbálkozhatsz. - Nevettem, ahogy talpra húztam. - Túl kibaszott hosszú volt. - Ezúttal ténylegesen megölelt. - Hogy vagy? - Jól. - Hazugság. - És te? 30
SOMETHINGLIKENORMAL
- Ugyanaz a szar, másik nap, tudod. - Eddie vállat vont. Fogalmam sincs, milyen lehet a Taco Bell tizenkilenc éves éjszakai menedzserének lenni, egy terhes barátnővel. Nem azt mondom, hogy Eddie rossz döntéseket hozott - őszinte életet él és nem az én dolgom ítélkezni - de nem, nem tudtam. Az év nagy részét, a bolygó másik oldalán töltöttem, ahol egy kissrác mosolyogva kezet ráz veled, majd megy, felveszi az AK-47-esét és rád lő. Ahol egy kisfiú követelni fogja - könnytelen szemekkel - hogy adj neki száz dollár kártérítést, amiért véletlenül megölted az anyját, ami kevesebb, mint a fennálló árfolyama a kutyája megölésének. Paige leugrott a pultról, felém és az öcsém felé sétált. Láttam a piros megkötős bikinijét a fehér trikó alatt, amit viselt. Már kötöztem ki azt a bikinit korábban. Először Ryanhez ment, - nagyon furcsa volt - lábujjhegyre állt, hogy összeborzolja a haját és megcsókolja. Az öcsém karjai a dereka köré siklottak. Paige arca más volt, ahogy felnézett rá. Lágyabb. Kevésbé dühös. Jó illatod van. Ryan nem nézett rám, de láttam „nem megmondtam” vigyorba rándulni az ajkát. Nevettem. Paige félrebillentette a fejét és rám mosolygott. - Nos, nem más, mint G. I. Joe. - G. I. Joe… - Elvettem az italát és egy kortyra lehúztam. Gyümölcsös, de az alkohol erős. - … egy puhapöcs volt. Füstös, szexi nevetést hallatott és arcon csókolt. A mellei - amit a szülei a tizenötödik születésnapjára vettek neki - végigsöpörtek a karomon. Üdv itthon.
31
TRISHDOLLER
- Kösz a gondozási csomagot - mondtam. - Miss. Január sok srácnak okozott örömet. Megint nevetett. - Ez volt a legkevesebb, amit megtehettem. - Hogy van Bill? - kérdeztem. Az apjának országos barikád vállalata volt, ami narancssárga hordókat, cementbarikádokat, és kúpokat szállított építési munkálatokhoz. Minden egyes barikádon rajta volt a neve. Ő és Paige anyja sosem kedveltek engem. Vállat vont. - Még mindig utál téged. - Gondoltam. - Szóval meddig maradsz itthon, Trav? - kérdezte Eddie. - Egy hónapig - válaszoltam. Bólintott. - Az jó. A parti zaja kitöltötte a helyet, ahol a beszélgetésnek folynia kellett volna, de nem folyt, és Eddie azt az ideges kis nevetést hallatta, amit az emberek akkor szoktak, mikor nem tudják, mit is mondjanak. Ez soha nem történt meg Charlieval. Beszéltünk mindenről, a filozófikustól a nevetségesig, mint hogy ki nyerne harcban egy oroszlán-tigris keverék és egy grizzlyjegesmedve hibrid közül. Majdnem össze is verekedtünk emiatt. - Hogy van, öhm… hogy van Jenn? - kérdeztem. - Jól. - Újra bólintott. - A baba szeptemberben érkezik. Lány.
32
SOMETHINGLIKENORMAL
- Ez fantasztikus, ember, gratulálok. - Ittam egy korty sört, kerestem a kiutat. Eddie a legjobb barátom volt középiskolában, de most… Tudom, hogy van egy részem, ami még mindig törődik vele - mindegyikükkel - de most nem igazán találtam. A zenekar játszani kezdett, és Eddig megkönnyebbültnek látszott. Talán mindketten kiutat kerestünk. - Később beszélünk, tesó? Bólintottam és elnyelte őt a táncoló emberek tömege a nappaliban. A basszustól remegtek a falak és azon gondolkodtam, talán ez is egyike lesz azoknak az éjszakáknak, mikor a szomszédok kihívják a rendőrséget. A tömeg közepén egy sötét fejet láttam, mozdulatlanul állva, a csapkodó testek közepén. Fekete hajtüskék álltak véletlenszerű rakoncátlan tincsekbe a fején, mint… Charlienak. Rám bámult. Pislogtam és eltűnt. - Travis, jól vagy? - Ryan hangja húzott vissza a valóságba. Eltávolodtál egy pillanatra. - Igen, jól vagyok. - De nem. Izzadtság folyt le a lapockáim között, az ingem alatt. - Csak szükségem van egy sörre. Cooper a hordónál volt, újratölteni a poharát. - Travis, az én emberem! Hol voltál? A srácnak komolyan vissza kell vennie a marihuánából. - Már túl vagyunk ezen a beszélgetésen, Coop. - Ó, igen - Egy részeg kuncogás tört ki belőle. - Afganisztán, ugye? - Igen. 33
TRISHDOLLER
- Haver, láttál ott mákot? Hagyom Coopernek, hogy a drogokról kérdezzen. - Mint Óz, a nagy varázsló, ember - mondtam neki, mert tudtam, hogy boldoggá fogja tenni, de mi nem pihentünk meg az afganisztáni mákmezőkön. A táliboktól vettünk tüzet. Megtöltöttem a poharamat és a nappaliba mentem, a belsőm még mindig zűrzavaros volt a… még abban sem voltam biztos, hogy minek hívjam azt, amit történt. Hallucináció? Kísértés? A hátamat a falnak támasztva álltam, és figyeltem a partit körülöttem. Néhány csaj apró miniszoknyában rám bámult, útban felfelé az emeleti fürdőbe. Derek Michalski, aki a nem hivatalos felülmúlhatatlan, Legtöbbször Randizott Kiskorú Lánnyal, címmel érettségizett, egy csajra nyomult, aki körülbelül tizenkét vagy tizenhárom évesnek látszott. Cooper és a barátnője, April elmélyedtek azoknak az elszállt beszélgetéseknek egyikébe mély bölcsességgel, amire holnap már nem is fognak emlékezni. Régen a része voltam ennek. Most azon tűnődtem, hová, ha egyáltalán beillek valahová. És hogy érdekel-e egyáltalán. Néhány sörrel később visszatértem a konyhába, ahol Eddie, Paige, Ryan és még néhányan egy asztal körül ültek, visszaemlékezve a tavaly nyári utazásukra. Paige Ryan térdén ült, akinek a kezei a csípője köré fonódtak. Paige Ryan hajával játszott, ahogy Eddievel beszélgetett. - … és mikor a kibaszott kocsi elromlott a semmi közepén, emlékszel? És…
34
SOMETHINGLIKENORMAL
Ültem egy ideig, de nem igazán figyeltem oda. Az utolsó alkalomra gondoltam, amikor részeg voltam. Rögtön, mielőtt kitelepítettek, Kevlar becsempészett egy üveg olcsó, ocsmány tequilát a szobánkba és megittuk, miközben a M*A*S*H részeit néztük Charlie régi tévéjén. Mikor Kevlar kidőlt, horkolva és nyáladzva a párnámon, Charlie elmondta, hogy otthon, St. Augustineban az anyjával és annak leszbikus partnerével élt, és hogy az apja egy névtelen donor volt. - Nem nagyon beszélek róla, mert nem akarok szarságokat kapni miatta, tudod? - mondta. - Charlie-nak két anyucija van. Olyan szarságokat, mint ez. - Talán gúnyt űztem volna belőle, ha nem lettem volna olyan részeg, de a tequila érzelgőssé tett minket. Morbid. - Ha valami történne ott velem, Solo, azt akarom, hogy menj és látogasd meg, oké? - Haver, ne legyél olyan kibaszottul hülye - mondtam. - Soha nem fogok találkozni az anyáddal, mert az egyetlen dolog, ami valaha történni fog veled, én vagyok, szétrúgva a segged. Tévedtem. A legrosszabb dolog történt… és nem tudtam megállítani. Ivásra emeltem a poharamat. Mocsok töltötte meg a kezem vonalát és az ujjaimat vér festette be. A pohár kicsúszott a szorításomból, sörrel fröcskölve be az asztal tetejét. Paige kiugrott Ryan öléből, valamit visított felém, de nem értettem, mit mondott. Összeszorult a mellkasom és nehezen kaptam levegőt. Ki kell jutnom innen. Eldőlt a székem, ahogy felálltam. 35
TRISHDOLLER
- Trav, hová mész? - Ryan utánam kiáltott, de nem válaszoltam. Utat törtem magamnak a nappaliban és kimentem a bejárati ajtón. A levegő hűvösebb volt kint, tiszta, ahogy hatalmas zihálásokkal beszívtam a tüdőmbe, ameddig a szívverésem vissza nem tért a normál ritmusba. A kezeimre néztem. Tiszták voltak. Lefelé mentem az utcán a Shamrock, a Delmar és Estelo sarkán lévő motoros bár felé. A motorosoktól eltekintve csak a bőrruhás öreg tengerparti patkányok és sprőd hajú nők mentek be oda, akik még mindig fiatalnak és dögösnek hitték magukat. A zene Dirball rock, a padló ragacsos és a sört műanyag poharakban szolgálják fel, de jók abban, hogy a más irányba nézzenek, ha „megfeledkeztél” a személyidről. Keresztül sétálva a nyitott ajtón, belefutottam Gage Darnellbe. Egy évvel járt felettem az iskolában, de kimaradt, mikor tizennyolc lett. Egy ismerősnek látszó, kamu barnított, hamis körmű és szőkített hajú, valószínűleg szilikonmellű lánnyal távozott. Úgy nézett ki, mint egy internetes pornósztár, és nem feltétlenül a jó értelemben. Vele is együtt jártam suliba, de nem jut eszembe a neve. Angel? Amber? Valami ilyesmi, azt hiszem. - Hé, Travis, üdv itthon. - Gage összeütésre emelte az öklét, majd továbbhaladt. A szőke bemutatott nekem, majd a karjába kapaszkodott. Talán lefeküdtem vele. Néhány korombeli lány volt a bárszékekre telepedve. Az, amelyik rövid shortot és cowboy csizmát viselt, Lacey Ellison. Nem különösebben dögös és túl sok smink volt rajta, de nem a semmiért hívtuk Easy-E-nek a középiskolában. Egy bőrmellényén Hells Angels emblémát viselő és piszkosszőke kecskeszakállú motorossal flörtölt. Lacey vihogott valamin, amit a pasas mondott, és megérintette az alkarját díszítő kígyótetoválást. 36
SOMETHINGLIKENORMAL
Mellette egy, a rengeteg világosbarna haját szexisen rendetlen kontyban viselő lány volt. Laceyhez hasonlítva túlöltözött volt. Az egyetlen kilátszó bőrfelület keskeny csíkja, a viseltes Levi’s farmere és az agyonmosott kék pólója között volt. Nem vett tudomást rólam - még egy kissé felemelt állal sem -, ahogy elfoglaltam az üres széket mellette, és sört rendeltem, ami valamilyen oknál fogva zavart engem. Valószínűleg azért, mert részeg voltam. - Szép esténk van, mi? Zöld szemei találkoztak az enyémekkel a bár mögötti Guinness tükörben, ami olyan érzés volt, mintha az összes levegőt kiszívták volna a szobából. Soha nem feküdtem le ezzel a lánnyal, de ő volt az első, akire visszaemlékeztem, hogy akartam. Harper Gray. Az első alkalom, hogy megcsókoltam, egy középiskolai ottalvós bulin volt, amit Paige tartott, mikor a szülei Key Westbe mentek, és egyedül hagyták őt a hétvégére. Nyár vége volt és én új voltam, mert apám akkor kezdett Tampa Bayben üzletelni, de már összebarátkoztam a legtöbb sráccal a nyolcadikos focicsapatból az előedzéseken. Az alkohol és a pizsamás lányok csábítása túl erős volt ahhoz, hogy ellenálljunk, így hívatlanul bezúztunk a bulira. A bárszekrény kifosztása után Paige úgy döntött, itt az idő hét perc a mennyországbant játszani. Én mentem elsőnek, egy régi társasjáték pörgetőjét használva, és Harpernél állt meg. - Indul a hét percetek… most - mondta Paige, ahogy Harper követett a mosókonyhába. Becsuktam az ajtót és ő ijedtnek tűnve a mosógépnek dőlt. Emlékszem a fehérítő szagával keveredő tiszta ruha éles szagára. 37
TRISHDOLLER
- Travis vagyok. - Tudom. - A tekintete félénken lefelé, a lábunk irányába villant, mindketten megviselt, régi Converse-t viseltünk és ez jelnek tűnt - majd vissza fel rám. - Harper vagyok. Ezt már én is tudtam. - Mint Harper Lee? - vágtam fel. Nem olvastam a Ne bántsátok a feketerigót, de anyám könyvespolcán ott volt, így tudtam a szerző nevét. - Nem - felelte. - Mint Charley Harper. - Ó, öhm… - Ő egy művész. - Király. - A csevegési képességem teljesen kifogyott, ezért úgy döntöttem, menjünk a csókra. Az orrunk összeütközött az első alkalommal és hallottam a bizonytalan idegességet a nevetésében. A második alkalommal jól csináltuk, de elfelejtettem kivenni az almaízű rágót a számból, így a nyelvem végig a helyén volt, ahogy egyszerre próbáltam csókolni őt és rejtegetni a rágót. Felületesen és nevetségesen indult, de végül belejöttünk és emlékszem, ahogy az ujjaim keresztül siklottak a haja hullámain. Semmi más nem történt. Csak álltunk ott egymáshoz préselődve, csókolózva. Ameddig Paige hangja nem tájékoztatott minket róla, hogy az időnk lejárt. Nem akartam abbahagyni és azon voltam, hogy javasolom, szálljunk ki a játékból, mikor kivágódott az ajtó. Paige megragadta Harpert a csuklójánál fogva és kihúzta őt, vissza a partira.
38
SOMETHINGLIKENORMAL
Suttogó lányok csoportja vette körül, mikor kijöttem a mosókonyhából. Minden barátom tudni akarta a részleteit annak, ami köztem és Paige között történt. Valami jóra számítottak, így kiszíneztem a dolgokat. Azt mondtam, engedte, hogy taperoljam. Hétfőre a hazugságom önálló életre kelt. Az emberek azt mondták, Harper mindegyik fiúval szexelt, aki beállított Paige partijára. Lekurvázták. Nem tudom, hogyan került ki ennyire az irányításom alól, és elmondhattam volna mindenkinek, mi történt igazából, de nem tettem meg. Amikor odajött hozzám az ebédlőben, figyelmen kívül hagytam. Követező hétvégére Paige már a barátnőm volt. - Hé, Charlie Harper, vehetek neked egy sört? - Nem a legegyenesebb nyitó szöveg volt, amit valaha használtam, de nem is éreztem magam egyenesnek. Egyenetlen voltam. És részeg. Felemelte a majdnem teli poharát, de nem nézett rám. - Már van, kösz. Oké. - Talán nem emlékszel rám, de… - Travis Stephenson - szakított félbe. A szavai olyanok voltak, mint egy úttorlasz. - Üdv itthon. Most már hagyj békén. A fenébe, barátságtalan. - Mi a problémád? Harper egy pillanatig rám bámult és megigézett a szemei zöldje. Így nem vettem észre, amikor behúzott nekem egyet. - Szórakozol velem? - Jézus Krisztus… aú! - A szemgödröm lüktetett. Határozottan nem úgy ütött, mint egy lány… ettől monoklim lesz. - Ezt meg miért volt?
39
TRISHDOLLER
- Tizenhárom éves voltam, Travis! - Harper kiabált velem és mindenki felénk bámult, beleértve Laceyt és a mocskos motorosát. - Még mindig Barbie babákkal játszottam titokban, mikor a barátaim nem voltak a közelben. Senkivel nem szexeltem Paige partiján, de mindenkinek azt mondtad, hogy megtettem. És mikor tagadni próbáltam, senki nem hitt nekem. Tönkretetted a jó híremet, és most azt kellene gondolnom, aranyos, hogy emlékszel, nem Harper kibaszott Lee után kaptam a nevem? - Én nem… - Mit nem? Nem tetted meg? Nem akartad? Tartsd meg a kifogásaidat! Meg akartam védeni magam, de ez a pillanat túlságosan olyan volt, mint a kiképzőtáborban. Nem számított, hogy bűnös voltam-e vagy sem. Éveket töltött abban a hitben, hogy egy seggfej vagyok, és az egyetlen dolog, ami helyre tudja hozni ezt, az egy bocsánatkérés. - Harper. A csapos jött oda. - Minden rendben van itt? - Rendben - csattan fel Harper. - Elmegyek. Az ő számlájára írhatja a sörömet. Jézus, ez fasza megmozdulás volt. És bár utálta a pofámat, valahogy be voltam gerjedve és azt kívántam, bár ne menne el. - Adjon hozzá egy tequilát is - mondtam a csaposnak, de megrázta a fejét. - Te már végeztél.
40
SOMETHINGLIKENORMAL
Ami szívás volt, mert még közel sem voltam elég részeg. Lehajtottam a maradék sörömet és egy rakás bankjegyet dobtam a pultra, remélve, hogy ez elég, helyrehozni a drámát, amit itt okoztam ma este. Megfordultam, hogy elmenjek, de Paige állt ott, önelégült arckifejezéssel. Utáltam, ahogy ezt csinálta. - Rye keres téged - mondta. - Indulásra kész. - Oké. - A tekintetem letévedt a seggére, ahogy követtem őt kifelé a bárból. A szokás hatalma, azt hiszem. Ezen kívül jól is nézett ki, és pezsdítő. - Szóval Harper Gray, mi? - kérdezte, ahogy az utca közepén jártunk. - Tudatni fogom veled, mikor a te dolgod lesz. Horkantva felnevetett. - Sokkal jobbat is kaphatsz nála, Trav. Ő egy parti söpredék. - Fogd be. - Akarod, hogy átmenjek később? - kérdezte. - Minek? A fogai közé vette az alsó ajkát és a sötét szempillái alól nézett fel rám. Ez egy ártatlan cselekedete volt, ami régen feltüzelt. Be kell vallanom, még mindig működött. - Szerintem tudod. - Szóval hadd tisztázzam ezt - mondtam. - Az öcsémmel kavartál a hátam mögött, és most azt akarod, hogy én is tegyem ugyanezt vele? Az éjszakai égbolt felé kapta jégkék szemeit. - Nem mintha jelentene bármit is. 41
TRISHDOLLER
Valahol sörrel átitatott tudatom mélyén azt gondoltam, ez azért van, hogy megbántson engem, de nem így volt. Mikor arra gondoltam, mi volt közöttem és Paige között, a szerelem soha nem jutott az eszembe. - Ez olyan elbaszott. Tudod, hogy így van, ugye? - Akarod, hogy átmenjek vagy nem? - Nem. - Háromra ott leszek.
Még mielőtt kinyitottam a szemem, megéreztem egy másik személy jelenlétét a szobámban, és a nyakamon égnek álló szőr riadókészültségbe helyezte a testemet. A közelharc nem a tálibok stílusa. Ők inkább a helyi vásárba vitték a pénzünket és arra használták, hogy fegyvereket vegyenek, amikkel megölhetnek minket. Előnyben részesítették a lesben állást, az útszéli bombákat és az ablakokból és háztetőkről való orvlövést. De itt volt velem valaki a sötétben, és nem akartam megvárni, hogy megöljenek. Felemelkedtem, megragadtam a betolakodót a térdeinél és a padlóra dobtam. Magam alá szegeztem, a késem hegye a torkánál volt. A sötétítőn átvilágító hold fényénél rájöttem, hogy nem egy férfi. Paige. És az első alkalom üóta, mióta ismertem őt, ijedtnek látszott.
42
SOMETHINGLIKENORMAL
- Ó, a picsába! - Eldobtam a kést, mintha megégetett volna, és négykézláb az ágyam oldalának hátráltam. - Jézusom, Paige, mi a fa… Bántottalak? A félelme elmúlt, ahogy észrevette a meglepetésemet és nevetett, mikor felvette a kést. - Mindig egy kicsit durván szeretted, Trav, de ez elég extrém, nem gondolod? - A kést markolva felém mászott, és az ölembe ült. De… - Az ajka olyan közel volt az enyémhez, hogy éreztem a leheletét. - …azt hiszem, tetszik. Elvettem tőle a kést és az éjjeliszekrényre tettem, a könyv tetejére, amit soha nem fogok befejezni. Paige levette a felsőjét. - Mit csinálsz itt? - kérdeztem. - Ennek… - kihalászott egy kotont az apró farmerszoknyája zsebéből … nyilvánvalónak kellene lennie. Kikötötte a piros bikinijét. Ez annyira nem az, amit tennem kellene, de a bőre meleg, ismerős és itt volt… Rég volt már, hogy utoljára együtt voltam valakivel, de egy sivatag közepén éltem, ahol a nők burkák alá voltak rejtve. Emellett, a muszlim nők… nos, a Korán szinte minden szórakoztató dolgot megtilt, szóval, még ha láthatnád is az arcukat, nincs sok értelme még megszemlélni sem. Megcsókoltam egy muszlim lányt, egyszer. Mikor Charlie és én megérkeztünk a Lejeune Táborba, az egységünk többi része bevetés előtti eltávozáson volt. A bázison kellett maradunk egy gyorstalpaló változatára annak az összes kiképzésnek, amit a zászlóalj elvégzett, ameddig mi a gyalogosiskolában voltunk. Közvetlenül a tervezett kitelepítésünk előtt Charlie és én kaptunk néhány nap eltávozást, így haza tudtunk volna menni. 43
TRISHDOLLER
Ehelyett New York Citybe mentünk. Kevlar - nem ismertük őt túl jól, de új volt, mint én és Charlie - meghívta magát az egészre. Az első éjszakán egy klubban Charlie azzal a lánnyal kavart a Smith Egyetemről. Ő mondta nekem, hogy a szobatársa épp most szakított a barátjával és egy csók, egy dögös - az ő szava, nem az enyém tengerészgyalogostól helyreállítaná a barátnője hitét abban, hogy nem minden férfi seggfej. Charlie szárnysegédjeként tudtam, hogy több mint átlag esélye van annak, hogy a csaj barátja egy kutya, de részeg voltam és elkötelezett. Kivéve, hogy a lány nem volt csúnya. Gyönyörű volt, sötét, reménykedő szemekkel - noha próbált nem reménykedőnek kinézni - és nem tudtam seggfej lenni, bár akartam. Semmi mást nem engedett nekem a csókon kívül, - higgy nekem, megpróbáltam - de az együttlét istenei a hétvége hátralevő részében lemosolyogtak rám. Ezután Kevlar - aki egy lánnyal sem jutott dűlőre, akivel találkozott - arab-szeretőnek hívott, amiért megcsókoltam egy muszlim lányt. Az Afganisztánba vezető utat végig az alsó ajkam ápolásával töltöttem. Mikor véget ér, Paige legördült rólam és levegőért kapkodva visszahanyatlott az ágyra. A saját lélegzetem is szapora volt és folyékonynak éreztem a csontjaimat. - Jézus, Trav, elfelejtettem, milyen kibaszott jó is veled. Igaza volt. Jó. Kivéve, hogy amikor az adrenalin kezdett elszivárogni, utáltam őt. Az öcsémet is utáltam. De leginkább magamat. - El kell menned. 44
SOMETHINGLIKENORMAL
- Miért? - A nyakamhoz dörgölőzött az orrával, mintha még mindig együtt lennénk. - Megkaptad, amiért jöttél. - Ne legyél ilyen. - Felvette a bikinijét. - Te is akartad. Megvontam a vállam. - Rendben. Lógjál itt. Te, és a barátod együtt reggelizhettek néhány óra múlva. Paige nevetett. - Féltékeny vagy. Milyen aranyos. - Nem vagyok. A helyzet az, hogy tényleg nem voltam az. Ha éreztem is valamit egyáltalán, az a düh volt… amiatt, hogy ő nem változott, és a sok év, ameddig együtt voltunk, csak hatalmas időpocséklás volt.
45
TRISHDOLLER
3. fejezet Fordította: Mandy
A
repedezett járdán álltam, egy apró, narancs-fehér házikó előtt
az Ohio Avenuen, azon tűnődtem mi legyen a következő lépésem, amikor egy férfi kijött a bejárati ajtón. Még mindig sötét volt, így először azt hittem, nem is lát engem. - Van valami jó oka annak, hogy hajnali fél ötkor a házam előtt állsz? kérdezte egy bögre kávét támasztva egy ősrégi Land Rover motorháztetejére. A kulcsai csörögtek, ahogy kinyitotta a vezetőoldali ajtót. Végigmérte az izzadtságtól átázott pólómat. Hosszú az út a házamtól Fort Myers Beachig… és egy hidat is magába foglalt. Egy kis önutálat hosszú utat tett meg. - Csak itt kötöttem ki, uram. - Nem volt jó válaszom. Miután Paige elment, felvettem a futócipőmet és leléptem. Még a mobilomat sem hoztam magammal. - Nem voltam biztos benne, hová máshová mehetnék. - Érdekes úti cél választás. Bólintottam. - Nem is valami jól átgondolt. Kuncogott. - Elvigyelek valahová? - Jól jönne egy fuvar hazáig. A tornác világítása életre kelt. Harper lépett ki, majd a szúnyoghálós ajtó becsapódott mögötte. - Travis? 46
SOMETHINGLIKENORMAL
Mezítláb volt, és rövid pizsama shortot viselt, ami mélyen simult a csípőjére, és végtelenül hosszúvá tette az amúgy is kilométeres lábait. Félre kellett néznem. Az utolsó dolog, amire most szükségem volt, hogy merevedésem legyen az apja előtt. - Igen, um… szia. Az apja felvonta a szemöldökét, de megjegyzés nélkül belekortyolt a kávéjába. - Mit csinálsz itt? - Lelépett a tornácról egy kis foltnyi homokos fűre, alig kevésbé dühösen rám, mint korábban. - Nem kaptál még elég verést egy éjszakára? Nyilvánvalóan nem. - Nem tudtam aludni, ezért úgy döntöttem, szívok egy kis friss levegőt. - Pokolian nézel ki - mondta. - Egész úton futottál? - Többé-kevésbé. Tátva maradt a szája. - Az legalább… - Hét mérföld. - Mindketten rám bámultak, de hét mérföld az semmi. Ami érdekesebb, az-az, hogy tudja, hol lakom. - Nos, rendben. - Harper apja az órájára pillantott. - Munkába kell mennem, szóval miért nem teszel ki engem és viszed haza Travist? - Hadd öltözzek át gyorsan - válaszolta. Bakker. Nekem tetszett a pizsama. - Szép Rover, uram. - A Land Rover öregebb volt nálam és egy CD lejátszót leszámítva, amit valószínűleg maga szerelt be, nem volt kényelmi felszerelés benne. Az ablakok fogantyúval működnek, az ajtózárak sem automaták és a pótkerék a motorháztető közepére volt felszerelve.
47
TRISHDOLLER
- Köszönöm. - A vezetőoldali ajtó nyikorgott, ahogy becsapta. - Akkor vettem, mikor főiskolás voltam. Pár havonta ki kell cserélnem egy alkatrészt vagy megjavítani valamit, de kemény az öreglány. - Ha szüksége lenne egy segítő kézre… - Megálltam, hülyén éreztem magam és úgy hangozhattam, mint egy seggnyaló. - Kiismered magad a motor körül? - Valamennyire. Bólintott. - Linda Stephenson fia vagy, nem igaz? - Igen, uram. Érdekes, hogy az anyámat említette, nem az apámat. Mintha lenne egy másik ember is ebben a városban, aki nem gondolta, hogy a nap, a korábbi Green Day Packer játékos Dean Stephensonnal kel és nyugszik. - Szólíthatsz Bryannek az uram helyett - mondta. - Öregnek érzem magam tőle. - Igen, u… - A régi szokások nehezen múlnak el. - Oké. - Te olyan seggfej voltál régen. Ő egyike volt azoknak az idősebb fickóknak, akik anélkül használhattak olyan kifejezéseket, mint a „seggfej”, hogy annak is nézett volna ki. Ugyanúgy, ahogy hordhatott Meat Puppets pólót anélkül, hogy nem tűnt, túl keményen próbálkozik. Egyébként is, tekintetbe véve az utolsó két dolgot, amit tettem ma este, azaz, hogy pofon vágott a lánya, majd lefeküdtem az öcsém barátnőjével, biztos vagyok benne, hogy még mindig seggfejnek minősültem. - Igen. Biztosan az voltam. Harper újra felbukkant a házból, ezúttal ugyanabban a farmerben és kék pólóban, amit a bárban viselt. Ahogy bemászott a hátsó ülésre,
48
SOMETHINGLIKENORMAL
megfordultam, hogy ránézzek és észrevettem, hogy Elvis Costello arca van a pólója elején. Nagyon király! - Hé, elfelejtettem megmondani neked tegnap este - szólalt meg Harper apja, ahogy röviden rápillantott a visszapillantó tükörből. Kapcsolatba léptem online egy régi főiskolai barátommal. A nő azon gondolkodik, hogy eljön látogatóba. Harper a szemét forgatta. - Apám felfedezte a Facebookot. - Mit dolgozik, hogy ilyen korán be kell érnie a munkába? - kérdeztem Bryant. - Én vezetem a reggeli műsort a Z88-on. - Várjon. Maga Bryan, a Bryan és Joe Morning Z-ből? - Igen - felelte. - Rávettem a szobatársaimat, hogy hallgassák a műsorát az Interneten. Nevetett. - És még szóba állnak veled? - Viccel? Imádták. Mindenhol sugározniuk kellene. A Morning Z a tökéletes műsor, mert nem tesznek úgy, mintha mindent tudnának, mikor a dolgokról beszélnek, a vendégeik nem bénák és több zenét játszanak. Mindenki, akit ismerek, azt a műsort hallgatta. - Beszéltünk róla - felelte. - De ez olyan nyomást vonna maga után, amit nem biztos, hogy szeretnénk. - Rám pillantott. - Tudod, ha el szeretnél jönni, hogy Afganisztánról beszélj… Elképzeltem, ahogy elmesélem egész dél-nyugat Floridának, hogy verte ki Kevlar a Wonder Woman képére. A rajzfilmesre, nem Linda Carterre. Nevetnem kellett a gondolattól. - Majd átgondolom. Néhány perccel később a rádióállomáshoz értünk. Bryan meghívott, hogy körülnézzek, de visszautasítottam. Ez egy hosszú, furcsa éjszaka volt, és 49
TRISHDOLLER
úgy éreztem, talán elég fáradt vagyok már, hogy tabletták nélkül is aludni tudjak. - Valószínűleg haza kellene mennem. Eltűnt az épületben, és Harper átvette a vezetést. - Éhes vagy? - kérdezte ráfordulva a Danielsre, ami a házammal ellentétes irányban volt. Erre a kérdésre nem számítottam. Nem voltam különösebben éhes. Kimerült voltam, és még mindig éreztem Paiget a bőrömön. Hacsak. Azt hiszem, Harper arra kért, hogy töltsek vele több időt. Ez talán mohóvá tett a büntetésre, de nem akartam visszautasítani. - Éhen halok. Lehúzódott a Palacsinta Háznál az I-75-ről és beültünk egy ablak melletti boxba. Miután rendeltünk néhány All Star reggelit, egyszerűen tojással és szalonnával, Harper rám nézett. - Miért vagy itt? Egy kanállal kevergettem a fekete kávémat, csak hogy kezdjek valamit a kezeimmel. - Azt hiszem, bocsánatot akartam kérni. Hülye voltam tizennégy évesen és nyilvánvalóan azóta sem javultam sokat. - Azt hiszed, egy bocsánatkérés elég lesz? - kérdezte. - Tudod, hány srác fogta meg a fenekem vagy mondtak undorító dolgokat nekem, mert azt hitték, az a fajta lány vagyok, aki ezt élvezi? Sohasem volt barátom. Sosem vittek el a bálba. Még csak soha nem is voltam igazi randin. - Sajnálom. - Paige…- Élesen kifújta a levegőt, mintha már a név kimondása is megerőltető lenne a számára. Paige sok emberből váltott ki hasonló reakciót. - Paige Manning végigfeküdte magát a végzős osztályon, beleértve az 50
SOMETHINGLIKENORMAL
öcsédet, amíg te nem voltál itthon, és engem tartanak ribancnak. De akarod hallani a legjobb részét? Nem akartam. Elég rosszul éreztem magam már ettől is. Harper áthajolt az asztalon, az arca centiméterekre volt az enyémtől. Elég közel, hogy lássam a szeplőket az arcán és az orrán. Elég közel, hogy ha azt hihetném, megúsznék egy csókot anélkül, hogy újra megütne, valószínűleg megtenném. - Soha nem feküdtem le senkivel. Soha. - Én… - Tudom. - Visszahúzódott a saját oldalára a boxban. A tekintete az enyémbe fúródott. - Sajnálod. A pincérnő az asztalra csúsztatta tányérjainkat és Harper félrenézett. Csendesen a fasírtomban turkáltam, azt kívánva, bár tudnám, hogyan hozzam rendbe a dolgokat. Charlie tudná. New Yorkban mondott édes dolgokat a lányoknak, amik mosolyt csaltak az arcukra és melegséget a tekintetükbe. Annak ellenére, hogy én is kivettem a részem, hiányoltam a ravaszságát. Felnéztem és Charlie Harper mellett ült a padon, a karjaival a háta mögött. A teste olyan közel volt az övéhez, hogy azon gondolkodtam, Harper miért nem érzi, miért nem látja őt. - Jól elbasztuk, ugye, Solo? - kérdezte. Csak bámultam rá, ahogy átnyúlt az asztalon, és - mintha visszatértünk volna a gyalogos iskolába - lenyúlt egy szalonnacsíkot a tányéromról. Nem lebegett a levegőben, és Charlie mellett Harper, aki egy falat pirítóst rágott, nem volt tudatában annak, hogy hárman vagyunk az asztalnál.
51
TRISHDOLLER
- Úgy értem… - Charlie az egész csíkot a szájába gyűrte és egy pillanatig rágta. - Én halott vagyok, te olyan dolgokat látsz, amik igazából nincsenek ott, és nincs senki, akit hibáztathatnánk. - Beszélnünk kellett volna valakinek a gyerekről - mondtam, és Harper rám pillantott. - Micsoda? - kérdezte. Charlie elfordította a fejét, hogy ránézzen, és láttam a sebet a nyaka oldalán. A bőr felszakadt és sötét, megalvadt vér rakódott le a szélei köré. A gyomrom kavargott és a villa csörömpölt, ahogy a tányérra esett. A mosdóba rohantam, alig értem el a fülkét, mielőtt szalonnát és tojást visszaöklendeztem volna. A szemeim égtek és csöpögött az orrom. A fülkében álltam - a falra támaszkodva, hogy ne bukjak fel - ameddig a hullámzás megállt. A szám íze keserű volt és a szívem is túl gyorsan vert. - Travis, jól vagy? - Harper dugta be a fejét férfimosdóba, ahogy hideg vizet fröcsköltem az arcomra. Egy fél pillanatig utáltam őt, amiért így látott, de nem az ő hibája volt, hogy az agyam trükközött velem. Nem, nem vagyok jól. Elvesztem a kibaszott eszem. - Mennem kell. - Igen, persze. - Zavartnak tűnt, és nem hibáztattam érte. Először rányomultam egy lebujban, majd felbukkantam a háza előtt az éjszaka közepén. Most a Palacsinta Ház férfimosdójában voltam, ahol épp kihánytam a reggelimet. - Én, um… - A tükörképemre nézett és nem tudtam, mire gondolt. Elintézem a számlát. - Majd én - mondtam, de az ajtó már becsapódott mögötte. Megveregettem a zsebemet, de üres volt. Még jó hogy nem hallott engem. Elfelejtettem a tárcámat magammal hozni.
52
SOMETHINGLIKENORMAL
Nem beszéltünk a házam felé vezető úton. Addig legalábbis nem, ameddig be nem fordult a Land Roverrel a felhajtóra. - Jobban vagy már? - kérdezte. Nem mondhattam el neki, hogy láttam Charliet, hogy beszélt hozzám az étteremben. Mert melyik tengerészgyalogos - melyik ember, komolyan akarná beismerni, hogy összezavarodott az elméje? Melyik lány akarna randizni egy ilyen sráccal? - Azt hiszem. Köszi. A furcsaságom ellenére valami megváltozott közöttünk. Mintha kiadta volna magából azt, ami középiskola óta gyűlt benne. Nem hiszem, hogy még mindig utál engem. Talán azt gondolta, hogy szánalmas vagyok és sajnálatot érzett irántam, ami nem túl ideális, de még mindig jobb, mint az utálat. - Hé, Harper, kérdezhetek tőled valamit? - Oké. - Az arca óvatos volt. Bizalmatlan. - Egyenesen hazahozhattál volna, de nem tetted - mondtam. - Miért? Nem nézett rám, csak kibámult a szélvédőn. - Mennem kell. El fogok késni a munkából. Nem erőltettem a kérdést, ahogy kiszálltam a Roverből. Megelégedtem most annyival, hogy nem válaszolt. - Később találkozunk, Harper.
Anya egyedül volt a konyhaszigetnél, mikor bementem, a kezei egy csésze kávé köré fonódtak. Fáradtan rám mosolygott, majd az órára pillantott. - Egész idő alatt kint voltál? 53
TRISHDOLLER
- Valahogy úgy. Régen szobafogságra ítélt volna, amiért egész éjjel kimaradtam. Most még csak meg sem kérdezte, hol voltam. A szemei szomorúsággal voltak tele. - Kávét? Olyan fáradt voltam, hogy alig láttam egyenesen, de úgy gondoltam, fenn maradhatok még néhány percig anyával. Végighúztam a kezeimet az arcomon. Borotválkoznom is kell. - Igen, köszönöm. Felnyúlt a nyitott szekrényhez és észreveszem, hogy nem viselte a gyűrűjét. A szappantartóban feküdtek, a mosogató szélén, ami elég furcsa volt. Levette őket, amikor mosogatott, de mindig azonnal vissza is vette. Megtöltött egy ’USMC Anya’ feliratú bögrét kávéval és odacsúsztatta nekem. - Jól vagy? - kérdeztem. Leszegett fejjel bólintott, így nem láttam az arcát, de mikor felnézett, könnyek voltak a szemében. Francba. Ez az éjszaka soha nem fog véget érni. Anya megtörölte az orrát egy zsebkendővel. - Apád nem jött haza tegnap este. - Mi a… ? Miért? Hol van? - Nem tudom - felelte. - Hívtam a mobilját, de nem vette fel. Itt valami nincs rendben. - Anya, mi folyik itt? - Ő… mi nem jöttünk ki jól az elmúlt évben. És, nem is tudom, talán az én hibám. Átmentem a szigetnek arra az oldalára, ahol ő volt és átkaroltam. Nehéz gyengédnek lenni vele… és nem csak azért, mert olyan sokáig voltam
54
SOMETHINGLIKENORMAL
távol. Nem voltam hozzászokva. A mellkasomnak dőlt, a szavai és a zokogása áradatként ömlöttek. - Amíg Afganisztánban voltál, én… nos, őrülten viselkedtem egy kicsit mondta. - Fogalmad sincs róla, mennyire aggódtam érted. Egész éjjel az Internet előtt voltam, a többi tengerészgyalogos szülővel beszélgettem, a Google-ben kerestem a nevedet, hogy megbizonyosodjak róla, még mindig élsz. Amikor híreket láttam arról, hogy megöltek amerikai csapatokat, rettegtem, hogy megszólal a csengő és valaki azt mondja nekem, halott vagy. Amikor nyilvánosságra hozták a neveket, megkönnyebbülten sírtam, hogy nem az én fiam volt, aztán még többet sírtam azért, mert valaki másé igen. Rögeszmésen feltöltve tartottam a telefonomat és milliószor megnéztem egy nap, így nem mulaszthattam el a hívásodat. Anya megtörölte könnyáradatot.
a
szemét,
de
nem
tudta
megállítani
a
- Annyira aggódtam érted, hogy nem is figyeltem rá, mikor apád elkezdett tovább ott maradni az autókereskedésben. Legalábbis azt hittem, hogy ott van. Ez nem anya hibája volt. Az enyém. - Viszonya van - mondta. Mind seggfejek voltunk. Én. Ryan. Apa. Mind ugyanabból az átkozott okból, még ha az, ami motivált minket, különbözött is. Az, hogy én itt vagyok és vigasztalom, nem adott felmentést ez alól. - Meg fogom ölni. Anya taknyosan szipogott és elhúzódott. - Nem. Rendben van. Nem gondoltam… - Végighúzta a kezét a nedves pólómon. - Nem akartalak ezzel terhelni. Isten tudja, van már elég bajod e nélkül is. Felnézett rám. - Travis, te verekedtél? - Nem egészen. Hosszú történet - mondtam. - Aludtál? 55
TRISHDOLLER
Megrázta a fejét és a konyhaszigeten fekvő tennivalólista felé intett. Bevásárlás. Sütemények a pom-pom lány autómosásra és a süteményvásárra. Tisztító. Összegyűrtem a listát. - Először menj aludni. És apa el tudja hozni a saját ruháit a tisztítóból. Anyának újra könnyes lett a szeme. - Olyan jó ember vagy, Travis. Ha tudna a fájdalomról, amit a saját apámnak akarok okozni, azt is tudná, hogy közel sem vagyok ahhoz, hogy jó ember legyek. - Menj aludni, Anya. Végre elértem a saját szobámat és az ágyra zuhantam. Túl fáradtan, hogy apára, vagy Harperre gondoljak, vagy arra, hogy túl puha a matrac. Ha lesznek is rémálmaim, elmúlnak, mire újra felébredek.
56
SOMETHINGLIKENORMAL
4. fejezet Fordította: Tinajsz, Mandy Fordította: Tinajsz
A
mennyezeti ventilátor lassan forgott a fejem fölött, és azon
töprengtem, miért érzem a zabkekszek illatát. Aztán újra belém vágott a tudat, hogy még Floridában vagyok, és azon tanakodtam, hogy az emlékezés lassan második természetemmé fog válni. Az órára pillantottam. Csak néhány órát aludtam, de mégis éber voltam. Lecseréltem az alsónadrágomat egy úszónadrágra, és kimentem a medencéhez. Legtöbbünk veszített a súlyából. Mert bár az MRE magas kalóriatartalmú, és úgy tervezték, hogy elég legyen egy személynek egyet vagy kettőt ennie egy nap, nem helyettesítette azt a veszteséget, amit kiadsz magadból az 50 fok melegben, miközben hátadon a nyolcvan font súlyú felszereléseddel túrázol. Majdnem mindig éhes voltam. De, csak mert esélyem volt arra, hogy visszanyerjek néhány fontot, nem jelenti azt, hogy el akarok lustulni, és kövérré válni. Már öt hosszt leúsztam, amikor észrevettem egy árnyékot a medence szélénél. A felszínre emelkedve láttam, hogy apám állt ott, halványkék golf pólót és hozzá illő skót-kockás Bermuda sortot viselve.
57
TRISHDOLLER
- Hé, bajnok. - Igazi fasznak hangzik. A bajnok egy régi becenév akkorról, amikor még Dean Stephenson Kool-Aid-jét4 ittam. Felváltva használta ezt a sporttal, tigrissel és gyilkossal. Azt hiszem, utóbbi a leghelyesebb most, de mindegyik érvényét veszti, ahogy a használt-autótárusító hamissá válik. Nem vagyunk haverok, csak mert ő újra elég értékesnek tart hozzá. Megkapaszkodtam a medence oldalán, és vártam, hogy mondja el, amit akar, miközben szemeimet rászegeztem. Ádámcsutkája megugrott, ahogy idegesen nyelt egyet, és éreztem, ahogy egyre elégedettebb leszek. Olyan sokáig féltem tőle, de most nagyobb és erősebb voltam nála. - Mit szólnál hozzá, ha elmennék a lőtérre? - kérdezte. - Egy kicsit kiszabadulunk anyád környezetéből, így felkészülhet az esti vacsorára. - Milyen vacsorára? - Áthívtuk Don és Becky Michalski-t. A barátom Derek apja, Don, az a fickó, aki hangosan üvöltött az edzővel a lelátóról, és dühbe gurult, amikor a játékosok, edzők és bírók nem azt csinálják, amit ő mondott. Más szülőkkel is harcba szokott keveredni. Egy életre kitiltották az Ida Baker Középiskolából, miután behúzott egyet a fociedzőjüknek. Az anyám utálta, és a feleségét feszélyezte, ha nyilvánosan vele látták, úgyhogy nem értem, anyu miért egyezne bele, hogy vacsorát készítsen neki. Hacsak nem… ez nem Donról szól. Becky-ről. - Szerintem, én itt kint fogok lógni - mondtam. - Segíts anyának. - Biztos vagy benne? - Zavar villant keresztül az arcán. - Szeretnélek látni akció közben. Soha nem lógtam önként az anyámmal, de most egy béna kísérletet tett arra, hogy megmutassa nekem, milyen menő apa is ő. Valamint, a 4
Kool-Aid: Márkanév; mesterséges ízesítőszer felhasználásával készült gyümölcsízű üdítőital-por.
58
SOMETHINGLIKENORMAL
kiképzőtáborban jó jegyeket kaptam céllövészetből. Valószínűleg az lesz a legjobb, ha soha nem lát engem akció közben. - Biztos. Ő csak állt ott, ahogy elúsztam tőle, és láttam az árnyékát a vízen még egy ideig, ahogy arra várt, hogy meggondoljam magamat. Mindenemet felemésztette, hogy ne ugorjak ki a medencéből, és verjem ki még a szart is belőle. Ehelyett, tovább úsztam. Elég képmutató voltam azok után, ami tegnap éjjel történt Paigedzsel, de az, hogy az ex-barátnőmmel kavarok a testvérem háta mögött, nem ugyanaz, mint, hogy apa megcsalta a feleségét. Paige és én éveken keresztül használtuk egymást erre, eltávolodtunk egymástól, aztán visszacsapódtunk egymáshoz, mint a gumiszalag. Az egyetlen személy, aki megsérülhet az Ryan, na, nem mintha feleségül akarná venni Paige Manninget. Bent a konyhában, anya újra összeszedett önmaga volt, leszámítva a fáradt ráncokat a szeme sarkában. Táskáját a vállára vette, egy összegyűrt bevásárló lista volt az egyik, és egy vadonatúj Suburban - ez az egyik előnye, ha egy autókereskedőhöz mész feleségül - kulcsa a másik kezében. - Akarsz jönni? - Persze. Meglepettnek látszott. - Igazán? - Igen. Fordította: Mandy Bepréseltem a lábamat az egyik katonai bakancsomba. A külsején elnyűtt és kopott a folyamatos viseléstől, rozsdabarna vérfoltokkal a lábujjaknál. A belseje bűzlik, de nincs más cipőm a futócipőmet leszámítva, és 59
TRISHDOLLER
azt utálom. Vettem egy pár Adidas Samba cipőt, miután végeztem a kiképzőtáborban, de nem zártam el őket gyalogosképzőben és valaki ellopta. - Szóval mi volt apa kifogása? - Azt mondja, Steve Fisher áthívta őt egy italra. Nem akart ivás után vezetni, úgyhogy ott töltötte az éjszakát - válaszolta anya. - Hívott, hogy elmondja, jól van, mielőtt elment golfozni. Követtem őt a garázsba. - Tudod, hogy meg fogom ölni, ugye? Egy mosoly árnyéka tűnt fel az ajkain, ahogy elindította a Suburbant, mintha el tudná képzelni és tetszene neki az ötlet. Utána az arca valami anyához illőbb és kissé helytelenítő kifejezésbe rendeződött át. - Travis, ő az apád. Nem fog szabad utat kapni, csak mert egyezik a DNS-ünk. Ha valami, ez még több ok arra, hogy szétrúgjam a seggét. - Nem hagyhatod, hogy ezt megússza, anya - mondtam. - Csak azért, mert… - Beszéljünk valami másról. A keze olyan vadsággal ragadta meg a kormánykereket, hogy valószínűleg ki is tudta volna tépni a műszerfalból. Téma lezárva. Azt hiszem, ez így fair. Találékonyan kerülte el Afganisztán témáját, és gyanítom, ez azért van, mert olvasott egy cikket valahol az Interneten, ami szerint majd beszélek róla, ha készen állok rá. Nem vagyok biztos benne, hogy ez valaha megtörténik, de azt hiszem, ugyanezzel a tisztelettel tartozom neki. - Egyik ruhám sem jó rám és új cipőre van szükségem - mondtam. A mosolya kiszélesedett. - Na, ezt már meg tudjuk csinálni. San Carlosnál elhajtottunk egy veterán klub mellett. Hevenyészett kis hely volt, ami nem kapcsolódik egyik klubhoz sem az országban, de mindig vannak autók a parkolójában. Papa, aki tengerészgyalogos volt a 3/7-ben Koreában, egyszer elhozott ide ebédelni, mikor itt volt Green Bayből látogatóba. 60
SOMETHINGLIKENORMAL
- Hé, öm, akarsz ebédelni? Nem voltam igazán az a típus, aki csatlakozik egy veteránszervezethez - különösen, mivel még aktív szolgálatban vagyok - de jól esne egy sör és… nem tudom. Talán nem érezném magam annyira oda nem illőnek. - Itt? - Anya szkeptikusan szemlélte a helyet. - Ő, persze. Belül a veteránok klubja még lepukkantabb volt, mint ahogy emlékeztem rá. A falakra fel volt festve az összes fegyveres erő emblémája, csakhogy amatőr módon és aránytalanul. Az asztalok inogtak és a székek nem illettek össze, de a pultos adott nekem egy tagsági kérelmet, amit formalitásnak nevezett. - Irak? - kérdezte. - Afganisztán. - Tengerészgyalogos? - Igen, uram. - Semper Fi, fiam. - Megrázta a kezem és láttam az Inkább a halál, mint gyalázat tetoválását. Kevlar csináltatott egy pontosan ugyanilyet a hátára, miután befejezte a kiképzőtábort, és a gúnyosabb tengerészgyalogosok a szakaszunkban kíméletlenül cseszegették miatta. - Szívesen látunk ebédre - mondta a pultos. - A mai különlegesség halas szendvics sült krumplival és káposztasalátával. Két szendvicset és egy korsó sört rendeltem, amit pislogás nélkül kitöltött nekem. - Travis. Anya rosszallóan nézett rám, ahogy műanyag poharakban töltöttem a sört. Előrehajolt, halkan tartva a hangját. Mintha valami rosszat csináltunk volna. - Nem vagy még huszonegy. 61
TRISHDOLLER
- Egy külföldön zajló háború veteránja vagyok. - Átnyújtottam neki egy poharat. - És ami még fontosabb, szomjas is. Először nem beszéltünk apáról. Nem beszéltünk semmiről, de tényleg. Sört ittunk, megegyeztünk abban, hogy a halas szendvicseknek jó ízük van, és azon tűnődtünk, milyen halból készülhettek. - Gondolkodtam rajta, hogy felkeresnék egy ügyvédet. Anya újratöltötte a poharainkat. A kezem fejével megtöröltem a számat, ő pedig átnyújtott nekem egy papírszalvétát. Az ebédlői jómodor hajlamos elmúlni, mikor nincsen ebédlő - vagy egyáltalán asztal. Az idő nagy részében a földön ülve ettünk, ahol nem volt helyhiány, és a - Hé, foglalj nekem egy helyet - visszatérő poén volt köztem és Charlie között. - Tényleg? - kérdeztem. Anya bólintott. - Én, én egy kicsit félek. - Miért? - Hosszú ideje együtt vagyunk már - válaszolta. - Nem tudom, hogyan legyek egyedül. Vagy mit kezdenék magammal. - Talán visszamehetnél az iskolába. Bizonytalanul rám mosolyog. - Talán mind a ketten visszamehetnénk. Három év aktív szolgálatom maradt, de azt gondolja, ki fogom használni a GI Bill5 lehetőségemet ahhoz, hogy részt vegyek az oktatásban. Nem mondtam el neki, hogy még mindig nem érdekel a főiskola. Nem tudom elképzelni magam tanárként, könyvelőként vagy ügyvédként. Vagy megházasodva, gyerekekkel. Charlie mindig tudta, mit akart. Néhány éjszaka a kiküldetésben a hátunkon feküdtünk a földön, a csizmáink megtámasztva az iskolaépület falán, egy cigarettát oda-vissza passzolgatva, és ő arról
5
GI Bill: háborúból visszatérő katonákat segítő program
62
SOMETHINGLIKENORMAL
beszélt, hogyan akart tengerészgyalogosságtól.
főzőiskolába
menni,
ha
leszerelt
a
- Séf akarok lenni, Solo - mondta. - De nem mint azok a nagyképű srácok, akik ici-pici ételeket készítenek, amiknek senki nem tudja kiejteni a nevét, tudod? Szeretnék egy éttermet, ahol átlagemberek próbálnak ki ínyencételeket anélkül, hogy hülyén éreznék magukat, vagy azon gondolkodnának, melyik villát használják. Sosem mutattam rá, hogy a legtöbb átlagembert egyáltalán nem érdekli a hasonló ételek kipróbálása, mert ez az ő álma volt és ki voltam én, hogy a földbe tiporjam? - Mi a helyzet veled, Trav? - kérdezte. - Nem tudom, haver - válaszoltam. - Talán felderítésre fogok menni. Nevettünk, mert nagyon gyorsan megtanultuk, hogy mindig viccet csinálsz azokból a keményfiúkból, akik arról beszéltek, hogy újra besoroztatják magukat, vagy felderítésre mennek. A Tengerészgyalogosok Felderítőosztaga speciálisan kiképzett felderítőkből állt. Elitosztag. Egy csomó srác, aki csatlakozik a tengerészgyalogosokhoz, felderítésre akar menni, mert azt gondolják, menő, de a felderítők nagyon szigorú kiképzésen vesznek részt. Még csak egy éve végeztem a középiskolában és nem álltam közelebb ahhoz, hogy tudjam, mit akartam kezdeni a jövőmmel. Csak vicceltem Charlie-val, de most - nem tudom. Azt hiszem, meg tudnám csinálni. Charlie most már halott, és nekem problémám van már csak az elképzelésével is olyan jövőnek, amiben szerepelek. Mindazonáltal kedvére tettem anyámnak. - Talán. Mindenesetre fel kéne keresned egy ügyvédet. El fogok menni veled, ha szeretnéd. A mosoly eltűnt az arcáról és láttam, hogy a sör zsongása felszínre hozott néhány kétséget. Az órájára pillantott. - Travis - csuklott. - Mennünk kell. Még nem voltunk bevásárolni. - Add ide a kulcsokat. 63
TRISHDOLLER
Rendeztem a számlát, beadtam a tagsági kérelmemet és követtem anyámat kifelé a Suburbanhoz. Nem tudott beletalálni a biztonsági övhöz tartozó nyílásba, így meg kellett csinálnom neki. - Haza kellene mennünk - mondtam. - Vásárolhatunk később. - Apád dühös lesz - ásított. - Szundítani akarok egyet. Nevettem. Sosem láttam még őt így. - Rendben akkor, megegyeztünk. Apa egy üveg sörrel a kezében golfot nézett a tévében, mikor hazaértünk. - Ó, jól van, itt vagytok - mondta. - Linda, nem felejtettél el sört venni? Anya bólintott és feltartotta három ujját, majd a másik kezét használta, hogy egy ujjat lehajtson, úgyhogy csak kettőt tartott fel. - Két korsó. - Anyám berúgott. Elég… menő. Apám szemei összeszűkültek. - Te ittál? - Átható pillantással nézett rám. Menő Apa lelépett. Valódi Apa visszatért. - Travis, leitattad az anyádat? Vállat vontam. - Hibáztathatsz engem, ha akarsz. - Miért nem állítottad le? - Már talpra állt, a szemei lángoltak, a hangja egy oktávval megemelkedett. - Társaságunk van ma estére és semmi nincs kész. - Visszafordult anyához. - Nem tudom, miért vagyok meglepődve. A világ minden ideje a tiéd, hogy zoknikat vegyél Travisnek és idegenekkel lógj a google-n egész éjjel amiatt, hogy a fiad Afganisztánban van, de én egy kis dolgot kérek tőled. - Ez nem Travisről szól - válaszolta anya. - Természetesen Travisről szól - köpte a szavakat. - Mindig Travisről szól. - Anya - apámon tartottam a szemem. - Miért nem mész fel és ejted meg azt a szundítást? Én elintézek majd mindent. 64
SOMETHINGLIKENORMAL
- De… - Semmi gond - mondtam. - Kézben tartom a dolgokat. Nedves csókot nyomott az arcomra. - Olyan jó fiú vagy. Közelében sem vagyok a jónak jelenleg. - Azt hittem, a katonaságban talán felnősz egy kicsit - mondta apám, mikor anya hallótávolságon kívülre ért. - De ugyanaz a tiszteletlen kis köcsög vagy, mint aki voltál, mielőtt elmentél. Az öklömbe fogom a pólója elejét. Ennek a kis köcsögnek nem kerül erőfeszítésébe maga felé húznia őt. Ijedtnek látszott, és annak is kellett lennie, mert nincs sok rémisztőbb dolog ezen a világon, mint egy dühös katona. - Tudod, mit csináltam hajnali hat órakor? Anyával ültem a konyhában, aki egész éjjel arra várt, hogy haza gyere. Úgyhogy, kurvára ne beszélj nekem tiszteletről. Nem mondott semmit és a szemei elkerekedtek. Nem kellett volna jól éreznem magam emiatt, de megtettem. - Ha szánalmas akarsz lenni és félrekefélni anya háta mögött, mert valaki másra figyel helyetted, az a te dolgot - mondtam. - De nem leszek a kifogásod. - Meglöktem egy kicsit és elengedtem, amitől hátratántorodott. Ha fel akartam volna lökni, már a földön lett volna, de ez volt a figyelmeztető lövésem. - Elmegyek a boltba - kaptam fel a Suburban kulcsait. - Meg kell bizonyosodnunk róla, hogy Becky szívesen látottnak érzi magát. Apa lebarnult arca elsápadt. Előhúzta a pénztárcáját. - Kell… szükséged van pénzre? - Nem tőled.
65
TRISHDOLLER
Nem jöttem rá, ameddig oda nem értem a Winn-Dixie-be, hogy gondban vagyok - mert nem hoztam magammal anya listáját. Lövésem sem volt, mit főznek az emberek a vacsorapartikra, még ha olyan embereknek is, akiket utálnak. A hús részleg felé vettem az irányt. - Segíthetek? - kérdezte a hentes. - Mit főzne, ha ööö.. vacsorapartit tartana? - Jézusom, úgy érzem magam, mint egy idióta. - Nos, a sült mindig jó választás - ajánlotta. - Vagy disznó, esetleg báránykaraj. Báránykaraj? Elsétáltam a pulttól és megálltam a hússal teli hűtő előtt. Fogalmam sem volt, mit vegyek. A legtöbbről még azt sem tudtam, micsoda. Ez egy rémálom - Segítségre van szükséged? - kérdezte mögöttem egy női hang. Már készültem egy sértett nemet átvetni a vállam felett, mikor Harper odasétál mellém, csupa zöld szem és kócos haj. Valószínűleg örökké tudnám nézni őt és nem unnám meg ezt az arcot. - Ha igent mondok, kevesebbet fogsz gondolni rólam? Vállat vont, de láttam a mosolyt a szája sarkába. - Már most sem tartalak valami sokra. - Nem tervezed, hogy újra behúzol nekem egyet, ugye? - Nos, nem terveztem, de próbálom nyitva tartani a lehetőségeimet. A kosaramba tette a műanyag bevásárlókosarát. - Szóval, vacsorapartit tartasz? - Igen, úgy értem, nem. Az anyám, de ő… nem érzi jól magát, így gondoltam eljönnék megvenni a cuccot, hazavinném és megfőzném. Kételkedve oldalra döntötte a fejét. - Tudsz főzni, Travis? - Mennyire lehet nehéz? 66
SOMETHINGLIKENORMAL
Megemelkedett a szemöldöke és nem mondott semmit, amitől nevetnem kellett. - Oké, nem tudok. De tenni szeretnék valami kedveset érte. Harper mosolya olyan, mint egy darabka napfény és olyan érzés, mintha jutalmat kapnék. - Szóval talán valami kicsit kevésbé bonyolulttal, de azért jóval kellene próbálkoznod - mondta. - Úgy, mint… oké, van egy ötletem. Ahogy követtem őt, észrevettem, hogy a farmerja pontokban fehérre fakult egy körrel a jobb hátsó zseb anyagába kopva, ahol valaki egyszer egy érmét tartott. Használt ruha üzletből való nadrág. Valamikor én is használt ruha üzletben vettem a ruháimat. Bírtam, hogy már be vannak törve és puhák a viseléstől. Útközben Harper leckét tartott nekem abból, hogyan válasszam ki a legfrissebb paradicsomokat, de nem igazán figyeltem. Becky Michalski-ra gondolok. Miért lenne apámnak viszonya vele? Az a nő jelentéktelen, különösen anyámhoz hasonlítva. Nekem úgy tűnik, ő a végső vesztes ebben a forgatókönyvben. Továbblépni apámra Donról nem előrelépés, csak oldalra. - Travis, itt vagy? - Harper a kezével integet az arcom előtt. - Majdnem megütöttem ma az apámat. Nem tudom, mi szállt meg, hogy kifecsegtem ezt Harper Graynak a Winn-Dixie kellős közepén, de van valami, amiben bízom vele kapcsolatban. - Miért? - Megcsalja az anyámat. - Én… wow, sajnálom. - Felnézett rám és nem sajnálatot, vagy akár elégedettséget láttam a szemében, amiért a karma visszaütött rám azért, ahogy bántam vele a középiskolában. Csak szomorúnak látszott. - Akarsz beszélni róla? 67
TRISHDOLLER
- Nem igazán. Hiába buknak ki ezek a szavak a számból, de egy zöldségrekesznek dőlve azon kaptam magam, hogy mindent elmondok neki. Beleértve azt a részt is, hogyan rúgott be anya. Harper elmosolyodott rajta. - Ez édes… a maga furcsa módján. - Elmozdult, így elzártuk az utat az avokádók felé, a karja súrolta az enyémet. Bizsergett tőle a szőr a tarkómon. Anyám lelépett, mikor tíz éves voltam - mondta. - Visszament Dániába, hogy gondoskodjon a nagymamámról, aki rákban haldoklott, és soha nem jött vissza. - Picsába. Fogalmam sem volt róla. - Régen volt. - Hanyagul megvonta egy kicsit a vállát, amitől úgy tűnt, jobban érdekli, mint amennyire kimutatta. - Sokáig azt gondoltam, az én hibám volt. Úgy értem, ha jobb lettem volna, nem ment volna el. Utána rájöttem, semmi köze nem volt hozzám és meg akartam ütni. Csakhogy nem volt itt. Egy idősebb pasas bukkant fel és el kellett mennünk az útjából. Harper egy rekeszhez vezetett, ami tele volt összekötött fűszernövények kötegeivel. Mindegyik ugyanúgy nézett ki - zöld és sűrű - de megmagyarázta, hogy bazsalikomot kerestünk. - Volt bármilyen kapcsolatod anyukáddal, mióta elment? - kérdeztem, átnyújtva neki egy köteg bazsalikomot. - Minden évben küld egy képeslapot a születésnapomra - válaszolta, ahogy követtem a tésztasorba. - Csakhogy dán koronát mellékel a képeslaphoz amerikai dollár helyett. Még csak nem is érdemes átváltani. Harper néhány doboz penne tésztát dobott a kosaramba. - Érettségire egy Koppenhágába szóló jegyet küldött nekem. - Elmentél? - Igen… ő, um, ebben a kommunaházban él Christianiaban egy csomó másik emberrel, úgyhogy egész idő alatt, ameddig ott voltam, vagy festett a 68
SOMETHINGLIKENORMAL
stúdiójában vagy beszívott a huszonkét éves barátjával. Egy macskapisi szagú kanapén aludtam. - Ez szívás. Bólintott, ahogy felkapott egy doboz fekete olivát a polcról. - De Koppenhága azért király volt. Elmentem Legoland-be egyedül és megvettem ezt a cuki kis kulcstartót. - Az ujjai végén lógatja a kulcsait. A kulcstartó egy kis sárga LEGO kacsa. - Behúztál egyet neki? - Nem. - Az orra összeráncolódott, mikor elmosolyodott. - De már nem is hiányzik. Megálltunk a tengeri ételek pultjánál. - Rendelj néhány font garnélarákot. Én hozom a kenyeret és a sajtot, utána végeztünk. Ebben a pillanatban, ha Harper azt kérné, hogy ússzak ki a Mexikóiöbölbe és kapjam el a garnélákat puszta kézzel, megtenném. Mire a pasas a pult mögött befejezte a garnéla becsomagolását, Harper visszajött egy hosszú vekni kenyérrel és egy tömb kemény fehér sajttal, ami határozottan nem a feldolgozott narancssárga ragacs volt, amit enni szoktam. Még mindig fogalmam sem volt arról, hogy mit fogok főzni, de lenyűgözőnek látszott. Túl jó Michalskiéknek. Túl jó az apámnak. - Szóval, ketten vagytok apukáddal? - kérdeztem, próbálva elképzelni milyen lehetett volna felnőni úgy, hogy csak anyukám van. - Meglep, hogy soha nem házasodott újra. - Nem igazán randizik sokat - válaszolta Harper. - De most… nem tudom. Sok időt tölt oda-vissza emailezve valami nővel, akit ismert, mielőtt találkozott az anyámmal. Ettől… furán érzem magam.
69
TRISHDOLLER
A kasszasorhoz tolta a kocsit és mikor a pénztáros végzett az összesítéssel - beleértve a dolgokat is Harper kosarában - kifizettem a végösszeget. - Szóval, mit csináljak ezekkel a cuccokkal? - Le fogom írni neked. - Átjöhetnél és… - Szerintem boldogulsz vele. A tekintetünk találkozott egy pillanatra és kerestem valamit. Bármit. De utána a tekintete a flip-flopjára tévedt olyan félénkséggel, ami teljesen kikészített, a lehető legjobb módon. Előrenyúlt és játékosan a karomba boxolt. - Alkalmazkodik és felülkerekedik, Tengerészgyalogos. Nevettem és többet akartam mondani, de kezdett úgy kinézni, mint egy szarvas a fényszórók előtt, mintha bármelyik pillanatban elrohanhatna. Kinyitottam a Suburbant és kivettem a jegyzetfüzetet, amit anyám tartott minden valaha volt autójának középkonzolján. Összeértek az ujjaink, ahogy átnyújtottam Harpernek és rózsaszín lett az arca. Érdekes. Frusztráló, de érdekes. - Nagyon egyszerű - mondta, leírva valamit a füzetbe. - Süsd meg a paradicsomot, a garnélát, főzd meg a tésztát, öntsd össze a hozzávalókat, utána reszelj egy kis sajtot a tetejére. Szolgáld fel a kenyeret mellette. - Elronthatatlannak tűnik. - Igen, nos… - Átnyújtotta nekem a füzetet. - Megcsinálod. Ott álltunk a parkolóban, csak nézve egymást. A délutáni nap arany és vörös részeket emelt ki a hajában és a szeplők az orrán - újra az a késztetésem támadt, hogy megcsókoljam. Ehelyett előrenyúltam és gyengéden meghúztam a haját. 70
SOMETHINGLIKENORMAL
- Köszönöm. Nélküled nem tudtam volna megcsinálni. - Semmiség. - Leintett egy kis „ugyan már” legyintéssel, de biztos voltam benne, hogy volt valami. Csak abban nem vagyok biztos, hogy micsoda. Már azelőtt hallottam a zenét áradni a házból, hogy egyáltalán kiszálltam volna az autóból. Először azt hittem, Ryan-é, de nem az a nevetséges pop metál szar, amit annyira bír. Aretha Franklin siránkozott a Tiszteletről. Ajjaj. Kinyitottam az ajtót és anya ott ült a kedvenc helyén a konyhaszigetnél egy pohár borral a könyökénél. A szemei vörösek és duzzadtak voltak. - Jól vagy? - kérdeztem, ahogy elhelyeztem az élelmiszeres zacskókat a pulton. - Mi történt? Anya lehalkította a sztereót és megdörzsölte az orrát egy régi, ócska focipólóban, ami valaha az enyém volt. Csak akkor szokott levetett pólókat hordani, mikor a házat takarítja. - Azt mondtam neki, hogy menjen el. - Tessék? - Apádnak - válaszolta. - Mikor felébredtem, ugyanazt a veszekedést folytattuk, amit az elmúlt évben arról, milyen borzalmas, nemtörődöm ember vagyok, mert betegre aggódtam magam miattad. Úgyhogy, lemondtam Michalskiéket és mondtam neki, hogy maradjon ott, bárhol is legyen az, ahol az előző éjszakát töltötte, ameddig az ügyvédem felveszi vele a kapcsolatot. - A mindenit, Anya. Te aztán nem szarozol. Csukladozó kuncogást hallatott, majd a szemei újra megteltek könnyekkel. Picsába. Nincs több sírás. - Helyesen cselekedtem, Travis?
71
TRISHDOLLER
Könnyű lett volna hazudni és igen mondani. Nem érdekel, hogy apa megy-e vagy marad, de anya szereti őt. - Nem tudom. - Talán ez az egész az én hibám. - A telefonjáért nyúlt. - Talán felhívhatnám… - Nem. - A kezére tettem a kezemet. - El kell döntenie, mi a fontos. - Igazad van. Csak hát… ő még mindig a férjem. - Tudom. Anya szipogott. - Bevásároltál? - Igen, úgyhogy, tudod, hangosítsd fel a zenét vagy akármi válaszoltam. - Én kézben tartom a dolgokat. A szemöldökei megemelkedtek a borospohara pereme felett, de nem tiltakozott. Feltekerte a hangerőt Arethán. Nem olyan hangosra, mint azelőtt, de még mindig elég hangosra ahhoz, hogy nem kellett beszélgetünk. Ami jó, mert nem tudtam mi olyat mondhatnék, amitől jobban érezné magát. - Kell segítség? - kérdezte. - Meg tudom csinálni. A szája sarka apró mosolyra húzódott. Mindig ilyen voltál. - Milyen? - Önálló - válaszolta. - Makacs. Amint megtanultál beszélni, mindenre az volt a válaszod „Én csinálom” és mérges lettél, ha segíteni próbáltam. Már akkor is próbáltál eltávolodni tőlem. - Beleivott a borba. - Csak azért vállaltam el a munkát az iskoládban, hogy lehessen egy kis részem az életedben. Mindig irigyeltem, hogy apád olyan sok időt tölthet veled. - Tényleg?
72
SOMETHINGLIKENORMAL
- Elismerésem azért, mert olyan sokáig kitartottál a foci mellett mondta. - Különösen, mivel utáltad. - Nos, csak hogy tudd… - mondtam, előhúzva a paradicsomokat a műanyag zacskóból, mindhármat egy kézben tartva, - soha nem próbáltam eltávolodni tőled. - Fogalmad sincs róla mennyire boldoggá tesz ez engem. - Leszámítva, hogy újra szipogni kezd, mintha megint sírni kezdene, és azt nem akarom még egyszer. - Hé, anya? - Igen, Trav? - Hogyan kell paradicsomot sütni? Elmosolyodott. - Szeretnél egy kis segítséget? Bólintottam. - Igen, szeretnék.
73
TRISHDOLLER
5. fejezet Fordította: Mandy
N
egyed öt volt és még mindig ébren voltam. Felöltöztem a
sötétben, utána leakasztottam a Suburban kulcsait a garázsajtó melletti kampóról és vezetni kezdtem úticél nélkül. A 41-es főút üres az éjszakának ebben a szakaszában, de élvezem. Anyám mindig feltételezte, hogy semmi jóban nem jártam, mikor kimaradtam egész éjszakára, de legtöbbször csak kocsikáztam. Arra gondoltam, északra fordítom a SUV-ot és Észak-Karolina felé megyek, de nincs cuccom és nem igazán szabad még visszamennem. Néhány napja jöttünk vissza Afganisztánból, mikor Peralta őrmester - a szakaszvezetőm - félrehívott. - Most akartál bejelentkezni - mondta. - Rendben vagy? - Igen, jól vagyok. - Biztos vagy benne? - kérdezte. - Mert úgy tűnik, mintha csak vonszolnád a segged. Ez nem vall rád. A rémálmok ébren tartottak az éjszakák nagy részén. - Csak fáradt vagyok, azt hiszem. - Figyelj, aggódom, hogy nem tudod feldolgozni Charlie halálát. Barátként azt mondom, össze kell kapnod magad, mielőtt észreveszi valaki, aki magasabban helyezkedik el a rangsorban. - Jól vagyok - mondtam. - Csak el kell mennem venni egy új Mustangot és összeállni egy sztriptíz táncossal. 74
SOMETHINGLIKENORMAL
Peralta nevetett, mert épp akkor ültünk végig egy kétórás fejtágítást a pénzkezelésről - alapvetően arról, hogy nem kellene elszórnunk drága autókra, elveszítenünk kaszinóban vagy elvenni olyan lányokat, akik mindet elköltik, utána dobnak minket egy másik tengerészgyalogosért. A helyzet az, hogy nem voltam biztos benne, mit akar mondani. Azt akarta, hogy menjek el egy terapeutához? És mi történne velem - a karrieremmel - ha megtenném? - Jó tengerészgyalogos vagy, Travis, és szeretnélek sikeresnek látni mondta. - Szóval erősen javaslom, hogy vegyél ki két extra hetet a két hetes eltávozáson felül, hogy feldolgozd a történteket. - Ezt a javaslatot is barátként teszed? - Ennek az eldöntését rád hagyom - válaszolta. Nem akartam ennyit felhasználni az eltávozásomból - és az is rohadtul biztos, hogy nem akartam hazajönni - de egy javaslatba burkolt parancs volt. És túlságosan tiszteltem Peraltát ahhoz, hogy ne engedelmeskedjem. Lehúzódtam a Waffle House parkolójánál, az egyik helynél a városban azok közül, amik egész éjjel nyitva voltak. Bementem és Harper állt a pult mögött, szürke egyenpólót viselve és fekete kötényt. A haja kontyba volt felfogva. Mikor meglátott, összevonta a szemöldökét egy pillanatra, mielőtt az ajkai hamis mosolyra húzódtak. - Szia, üdvözlünk a Waffle House-ban. - Itt dolgozol? Felültem az egyik bárszékre. Volt egy kitűző a kötényén, amin a „Ha csak fele ennyi eszem lenne, még mindig kétszer olyan okos lennék, mint te” felirat szerepelt. Harper a szemét forgatta. - Nem, idióta, csak azért hordom a pólót, hogy ingyen kaját kaphassak. Nevettem, ahogy átnyúlt a pulton, hogy megkocogtassa a homlokom. Játékos gesztus volt, tetszetős változás az arcomba ütés helyett. 75
TRISHDOLLER
- Te követsz engem, Travis? - Micsoda? Nem! Megemelkedtek a szemöldökei, ahogy keresztbe fonta a karjait mintha nem hinne nekem - de nem tűnt dühösnek. - Az elmúlt három napban négyszer is feltűntél ott, ahol én voltam. - Teljesen véletlen - mondtam, ahogy egy kávéscsészét tett a pultra és megtöltötte egy teli kannából. - Leszámítva azt, tudod, mikor feltűntem a házatoknál, de az inkább… akaratlanul szándékos volt. A kérdés az, hogy ez zavar téged? Figyelmen kívül hagyott. - Fogsz rendelni? - Próbálkozzunk az All-Starral megint. - Közepesen átsült tükör tojás, szalonnával? Vigyorogtam. - Ó, emlékeztél. Megpöckölt, leadta a rendelésemet a szakácsnak és visszafordult hozzám. - Mit csinálsz ma este? - Eszem a Waffle House-ban? - Nem, úgy értem, ma este este - válaszolta. - Miután aludni mész és újra felébredsz. Nem voltam biztos benne, hová akart kilyukadni ezzel, mivel valószínűleg ébren fogok maradni, de bármi is legyen az, benne voltam. - Amit csak akarsz. - Bármit? Ahogy rám mosolygott, gondolkodásra késztetetett, mire is iratkoztam fel most. 76
SOMETHINGLIKENORMAL
- Tökéletes. Kilenckor érted megyek.
- Szóval mit is fogunk csinálnij? - kérdeztem, a Land Rover hátsó ülésére pillantva. Keresztbe fektetve az ülésen egy kisebb lapát, egy fekete műanyag ponyvával és egy zseblámpával, aminek egy piros hártya fedte a lencséjét. - Eltemetünk egy holttestet? Harper fondorlatos mosolyt villantott felém. - Talán. Kibaszottul király. - Fészket ásunk - nyújtott át nekem egy nagy, habos csésze kávét. - Ez mit jelent? - Nos, a közepén vagyunk a tengeri teknősök költési időszakának magyarázta. - Ötvenöt napja rakták le ezt a bizonyos fészket, úgyhogy a mai este kellene hogy az az este legyen. Nem vagyok kifejezetten romantikus személy, de mikor egy gyönyörű lány elhív egy srácot a partra éjszaka, az ajánlat általában nem foglal magába tengeri teknősöket. Ezen felül nem számítottam erre Harpertől. - Szóval mi… segítünk? - Bizonyos értelemben. Annyi előnyt adunk nekik, amennyit csak tudunk anélkül, hogy megzavarnánk a természetes folyamatot - válaszolta. Magammal hoztalak, mert gondoltam, jól jönnél az ásásnál. A tengerészgyalogosok kisméretű, sáncszerszám, röviden s-szerszám nevezetű összecsukható lapátokat hordanak magukkal. Arra használjuk őket,
77
TRISHDOLLER
hogy lyukakat ássunk alváshoz, szemétégetéshez, harchoz és szaráshoz. Szóval igen, ásásban nagyon jó vagyok. - Ez az egyetlen ok? Apró, ajakba harapós mosolyt villantott rám, ami kiszorította a levegőt a mellkasomból. - Talán. A part felé vezető úton Harper elmagyarázta, hogy én árkot fogok ásni a fészektől a vízig, ameddig ő felállítja a ponyvát. Ez bizonyos távolságonként fakarókkal van összekötve, így el lehet helyezni a fészek körül és az árok mentén. Egy tölcsér, ami a helyes irányba tereli a kisteknősöket és távol tartja a mosómedvéket, rákokat és bármi mást, ami talán meg akarná enni őket. - Szóval, mióta ásol teknős fészkeket? - Néhány éve - válaszolta. - Tervezem, hogy tengerbiológiát tanuljak. Csábító volt viccet csinálni a tengerészgyalogosokról és biológiáról, de a mosolyából látszott, hogy ez fontos neki, és nem akartam tönkretenni egy hülye viccel. - Ez nagyon király. - Mi a helyzet veled? - Megnyomott egy gombot a CD lejátszón és Joe Strummer énekelt a jóvátételről. - Gondolod, hogy főiskolára mész majd, mikor végeztél a tengerészetnél? - Nem tudom - válaszoltam. - Még mindig elég sok időm maradt, szóval azon gondolkodom, hogy elvégzem az alap felderítő kiképzést. Nem voltam biztos benne, miért mondtam ezt el neki, de olyan, mintha nem tudnék tenni ellene. Esküszöm, ha bárki titkokat akar kiszedni belőlem kínzással, nyilvánvalóan csak annyit kell tenniük, hogy összezárnak 78
SOMETHINGLIKENORMAL
vele. Csak vicceltem Charlieval a felderítésről, de most hogy elmondtam valaki másnak is, még inkább valós lehetőségnek érződött. - Ez mit jelent? - A Tengerészgyalogosok Felderítőosztaga valami olyasmi, mint a különleges erők - mondtam. - Valahogy úgy, mint a Haditengerészetnél a SEAL vagy a Hadseregnél a Rangerek. - Szóval, gyakorlatilag valami még annál is veszélyesebbet akarsz csinálni, mint amit most csinálsz? Nevettem. - Azt hiszem. - Szereted a tengerészgyalogosságot, nem igaz? - Nem tudom. - Megvontam a vállam. - Leszámítva azt a részt, ahol az emberek lőnek rád, egyáltalán nem különbözik annyira más munkáktól. Vannak dolgok, amiket bírok és olyanok is, amit elég nagy szívást jelentenek mondtam. - Szóval, hová fogsz iskolába járni? - Az Atlanti-óceáni Főiskolára. Fenn van Maine-nél. Leparkolta a Rovert egy helyen az üres parti parkolóban és lekapcsolta a motort. - Az elég messze van innen. Kinyitottam az ajtóm. Elég messze van bármitől, ahol én leszek, ami elég szívás. - Nem olyan messze, mint Afganisztán - válaszolta. - Ott a pont. Harper kiszállt a kocsiból, ahogy elkezdtem kivenni a dolgokat a hátsó ülésről. Kinyitotta a velem szemben levő ajtót. - Az AF-nek nagyon jó tengerészeti tudományos programja van. Egyike a legjobbaknak, tényleg. 79
TRISHDOLLER
- Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen okos vagy - mondtam, kilépve a homokra. - Vagy, hogy még mindig Barbie babákkal játszottál tizenhárom éves korodban. Nevetett és megütötte a karomat. - Sok minden van, amit nem tudsz rólam. - Azt elhiszem - válaszoltam. - De én, um… szeretnék. Elcsendesedett ahogy lerúgta a flip-flopjait és egy teknősre emlékeztetett, ahogy kidugja a fejét körbenézni, majd a veszély első jelére visszahúzza. El akartam mondani neki, hogy nem fogom bántani, de milyen bizonyítéka van erre? A helyzet az, hogy nem akarom megbántani őt. Harper valami mást vált ki belőlem, mint Paige. Valami jobbat. Legalábbis szeretném ezt hinni. - Szóval… - váltottam témát. - A tojások? - Egész éjjel eltarthat nekik, hogy kikeljenek. Harper ellépett mellettem és harcolnom kellett a késztetéssel, hogy megragadjam a karját és megállítsam, egy pillanatra megfeledkezve a tényről, hogy itt nincsenek bombák elásva. Afganisztánban ott lehetnek bárhol. Egyszer aknákat kerestünk egy úton, mert tudtuk, hogy van ott egy bomba, de még fémdetektorral sem tudtuk megtalálni. Feladtuk, beszálltunk a teherautóba, egy kicsit messzebbre vezettünk az úton és rámentünk a bombára, amit kerestünk. Egyikünk sem sérült meg - csak egy kicsit arrébb lökött - de tönkretette a kocsit. Még azután is, hogy az agyam felfogta, hogy nem fogunk felrobbanni Bonita Beachen, nem tudtam megakadályozni, hogy a szemeim robbanóanyagok után kutassanak a homokban. - Valami baj van? - kérdezte Harper. Egy pillanatra emlékeznem kellett arra, miről beszéltünk, de utána felnéztem rá, a tengeri szellő felemelte a kóbor hajtincseket az arca körül. - Nem, egyáltalán nincs gond. 80
SOMETHINGLIKENORMAL
A fészek a tengerpart egyik sötét részén volt, nem messze a háromszintes háztól az elkerített medencével. A ház még mindig le van zárva a holtidényre. Csendes. Csak a hullámok halk csapkodása és a kerek fehér hold, szétszórva a tükörképét a vízen. Ha hiányoltam bármit is az otthonomban, ez az. Harper egy miniatűr tetthelyre vezetett. A fészek úgy nézett ki, mint egy elmosott homokvár maradványai, egymást keresztező sárga figyelmeztető szalagokkal és egy távolmaradásra felszólító jelzéssel megjelölve. - Itt megy majd a ponyva - a piros fényű elemlámpával rávilágított egy pontra a fészek felett, majd végigsöpört vele a fészek víz felé eső oldalán. - És itt kezdődik az árok. Egészen a vízig. - Milyen mélyen? - Körülbelül bokáig. - Harper elkezdte kibontani a ponyvát. - Elég mélynek kell lennie, hogy megakadályozza őket abban, hogy kimásszanak és egy mesterséges fényforrás felé tartsanak. Ásni kezdtem. A homok itt tömörebb volt, mint Afganisztánban, ahol az állaga porszerű. Az jött az orromból, mikor kifújtam, a fülemből, mikor tisztítottam, és az első köpés, mikor fogat mostam, mindig barna volt. Az egyik állomásunknál volt egy forrás, és néha öntözőcsatornákban mostunk, de soha nem voltunk igazán tiszták. Félúton voltam a víz felé, mikor reccsenő hangot hallottam. Egy mezők közötti sekély csatornán keltem át Charlie-val és egy afgán katonával mögöttem, mikor egy AK-47-esből származó lövedék suhan el mellettem, mint egy dühös méh. Azonnal belecsúsztam a csatornába, a sáros víz megtöltötte a csizmámat és felfelé szivárgott a nadrágom szárán. Charlie mozdulatlan célpontként állt a csatorna szélén.
81
TRISHDOLLER
- Charlie, bukj le! - Próbáltam felmászni a parton, hogy megragadjam, de megcsúsztam, ahogy a sár szétmorzsolódott a csizmám alatt, és a kezeim a bokáját markolták. - Charlie, vonszold le a segged! Lecsúszott a csatorna partján, ahogy egy lövés a feje felett dörrent el. Az afgán katona a másik oldalamon az automata fegyveréből tüzelt, vakon szórva a golyókat abba az irányba, ahol a tálibot rejtőzni gondolta. Átpillantottam a part széle felett, próbálva rájönni, honnan lőnek ránk. Reccsenés! - Travis! Harper hangja tört át az emléken és csak így, vége lett. Kivéve, hogy a homokon feküdtem és ő felettem állt egy törött karóval - a reccsenő hang forrása - a kezében. A szívem olyan gyorsan vert, hogy attól féltem fel fog robbanni, és nem kaptam levegőt. - Jól vagy? - kérdezte. - Nem. - Nem akartam ezt mondani. - Úgy értem…. - Annyira szégyellem magam, hogy rá sem bírtam nézni. Ezen kívül a nedvesség a homokból áthatolt a nadrágomon és fáztak a golyóim. - Jól vagyok. A tűzharc a legelső járőrözésünkön történt és olyan gyorsan, hogy nem tudom, Charlie a félelemtől fagyott-e le, vagy legyőzhetetlennek hitte magát. És még most sem emlékszem, elsütötte-e a fegyverét. Csak annyit tudok, hogy szerencsés volt aznap. Harper leült mellettem és a kezemért nyúlt. Az ujjai bőrkeményedéseket érintettek, felrepedt hólyagokat és sebhelyeket a vágásokból, amiknek túl sokáig tartott begyógyulni, mert a kezeim mindig piszkosak voltak. Nem szólt semmit. Csak megszorította. - Valószínűleg távol kellene maradnod tőlem - mondtam a térdeimre fektetve a fejemet. - Szét vagyok esve. 82
SOMETHINGLIKENORMAL
- Ez nagyon ijesztő volt - szólalt meg Harper. - Kiabáltál és fogalmam sem volt, mit tegyek. El sem tudom képzelni, milyen érzés lehetett neked. - Kurva nagy szívás. - Felkaptam a lapátot és olyan keményen és messzire dobtam el, amennyire csak tudtam. - Csak újra normális akarok lenni. De nem lehet meg nem történtté tenni azt, ami megtörtént. A legjobb barátom halott és én soha nem leszek ugyanaz a Travis Stephenson. Harper nem nézett rám, ahogy lábra állt és elment a lapátért. Fehéren izzó dühvel teltem meg iránta, amiért olyan kedves, de az érzés kioltotta magát, mire Harper visszajött. - Talán - mondta feltartva a lapátot, - itt az ideje új normálist találni. - Én, um… sajnálom. Rám mosolygott. - Ne kérj bocsánatot, Travis. Csak áss. Fél órával később összeestem a takarón, amit Harper terített szét a fészek mellett. A pólóm a bőrömhöz ragadt, úgyhogy áthúztam a fejem felett, mielőtt visszafeküdtem. Csillagok pettyezték az eget és a takaró alatti homok hűvös volt az átmelegedett bőrömnek. Volt egy igazán lenyűgöző dolog Afganisztánban. Nem voltak városi fények, amik elnyomták volna az éjszakai eget, szóval olyan érzés volt, mintha látnád az egész univerzumot. Becsuktam a szemem. - Szép árok. - Harper levetette magát mellém a takaróra és a mellkasához húzta a térdét. - Jó munkát végeztél. - Akkor most mi van? - Várunk. Harper megborzongott egy kicsit. Az augusztus Fort Myers-ben általában tikkasztó, még este is, de egy front közeledett és a tengeri szél is felerősödött egy kicsit. Átnyújtottam neki a pulóvert, amit hoztam.
83
TRISHDOLLER
- Gondolod, hogy ki fognak kelni ma este? - Vannak jelek - válaszolta. - A fészek foltokban megsüllyedt egy kicsit. Csak kis tolódások a homokban, amik mozgásra utalnak. Talán csak egyet vagy kettőt kapunk ma, vagy talán az összeset. Azzal a fajta mosollyal ajándékoz meg, amitől érdekelni kezdenek a tengeri teknősök. - Izgalmas, nem igaz? Valahogy visszás módon az. - Rosszabb módon is eltölthetném az éjszakát. Felvette a pulóveremet. - Mint például? - Minden egyes éjszaka Afganisztánban - mondtam, de nem volt teljesen igaz. Néha jól is éreztük magunkat. Meséltem Harpernek arról, mikor Charlie anyja pizzát küldött nekünk - konzerv szósszal, előrekészített borítással, pepperonival, gombával. Mégy egy fém pizzasütőt és egy olyan gurulós vágóeszközt is csomagolt. - Tűzgödröt ástunk, rácsot tettünk fölé és megsütöttük - mondtam. - Elég égett volt az alja, és a fagyasztott szárított mozzarella nem olvadt meg teljesen a tetején, de olyan jó íze volt. Mint otthon. - Charlie az egyik haverod? - Az volt. Harper mosolya elhalványult. - Sajnálom, Travis. Nem tudtam. - Tudom. - Hallottam Ryan-t beszélni az iskolában egyszer - mondta. - Azt mondta, nem tudja biztosan a részleteket, de hős voltál. Hogy megmentetted pár ember életét, vagy valami ilyesmi. - Ryan nem tud semmit. - Felültem és visszavettem a pólómat. Utáltam az öcsémet abban a pillanatban, amiért valamiféle kérkedésre 84
SOMETHINGLIKENORMAL
használta az életemet. Különösen, mivel tényleg nem volt semmi, amiről kérkedni lehetett volna. - Igazán nem akarok bunkó lenni, de inkább nem beszélnék erről. - Sajnálom. - Nem, Harper, nem csináltál semmi rosszat. Csak… nem vagyok hős válaszoltam. - Ha az lettem volna… - Charlie talán még mindig élne. - Csak nem vagyok az. Nem válaszolt azonnal, utána meglökött a vállával. - Viszont kiváló képességed van az ásáshoz. Nevettem. - Nos, igen, a kiképzőtáborban egyszer érmet kaptam lapátolásért. Ha ki kell ásnod egy lyukat, én vagyok a te embered. Lopott pillantást vetettem rá, ameddig nevetett. A pulóverem hatalmas volt rá, de olyan jól nézett ki. Mintha abba a pulóverbe tartozott volna. És még csak gondolni sem akartam rá, hogy ez mit jelentett. Ehelyett arra gondoltam, hogy felé hajolok és megcsókolom. Leszámítva, hogy túl sokáig gondolkodtam és felpattant, a szemei elkerekedtek, mintha olvasni tudna gondolataimban. - Nekünk… - Harper a fészek felé fordította a fejét. - A teknősök. Egyáltalán nem tudtam kiszámítani őt. Nem úgy viselkedik, ahogy a legtöbb lány, akivel találkoztam. Kínos hangulat cikázott közöttünk, ahogy követtem a fészekhez. Felkapcsolta a pirossal fedett elemlámpát és izgatott kis nyikkanást hallatott. A tompított vörös fényben egy apró fej és egy pár uszony tekergőzte ki magát a homokból. Harper a kezemért nyúlt és megszorította az ujjaimat, átsugározva belém a boldogságát. Nem csináltam semmit. Egy második fej bukkant elő a homokból, ahogy az első kisteknős az árok nyílása felé vette az útját. Ez még csak a kezdet. El kell ismernem - fel akartam venni a kis fickót és elvinni. - Mi történik, mikor elérik a vizet? - kérdeztem.
85
TRISHDOLLER
- Van ott egy egész rakás olyan ragadozó, amik ellen nem tehetünk semmit. - Harper nevetett. - Majdnem úgy hangzott, mintha érdekelne. - Gondolod, hogy itt ülnék a parton az éjszaka közepén, ha nem érdekelne? Elengedte a kezemet, az arckifejezését lehetetlen volt olvasni, és kicipzárazta a hátizsákját. A hangot felerősítette a Harper felől áradó csend. Elővette egy csíptetős táblát. - Jegyzeteket kell készítenem. Az első kisteknős lefelé mászott az árokban és nem tudtam nem megkedvelni a kissrácot. Vagy lányt. Azon gondolkodtam, honnan lehet tudni. - Elnevezed őket? Harper a jegyzetein tartotta a tekintetét. - Ahhoz túl sok teknős van. Megböktem a könyökömmel. - De te elnevezed őket, nem igaz? - Nem. Megrándult a szája sarka és tudtam, hogy hazudik. - Igen, megteszed. Ismerd el. - Travis? - Mi az? - Fogd be. Megfordultam, hogy tiltakozzam, de felnyúlt és megérintette az ajkaimat az ujjaival. Nem voltam biztos benne, mi történik, úgyhogy befogtam. Harper keze a tarkómra mozdult és lehúzta a fejemet, ameddig csak centik választották el az arcunkat egymástól. - Ez valószínűleg hiba lesz - suttogta, mielőtt az enyémre szorította az ajkát. Harpert csókolni más volt, mint Paige-et csókolni. Először is, Harpernek 86
SOMETHINGLIKENORMAL
nem volt Marlboro Lights íze. Nem kellett annyira lehajolnom. Harper jobban illett hozzám. És Jézusom, milyen jól csókolt. Annyira jó, hogy a szart is ki akartam verni abból, bárki is volt ez, aki megtanította őt. Valószínűleg igaza volt azzal kapcsolatban, hogy ez hiba lesz, de abban a pillanatban? Nem érdekelt. - Nekünk, um… figyelnünk kellene a teknősöket. Ki volt fulladva és egyáltalán nem úgy hangzott, mint aki meg van győződve arról, amit mond. Vetettem egy pillantást a ponyva szélére. Az első két teknős elhagyta a fészket és a harmadik - nem, egy harmadik és negyedik felfelé küzdötte magát a homokon át. - Azt kellene tennünk. A haja almaillata az agyam köré fonódott, ahogy az ajkaim súrolták a nyakát. Ezúttal úgy borzongott meg, aminek semmi köze nem volt a hőmérséklethez, és ez olyan módon tett boldoggá, amit meg sem tudtam magyarázni. Ezúttal én csókoltam meg őt. - Travis. A csíptetős tábla jelent meg közöttünk, megölve a pillanatot. Nem akartam elengedni, de megtettem. - Tudom. - Megérintettem az orra hegyét az ujjammal. - Elmegyek, ránézek Alfára. - Alfa? - Az első teknős - válaszoltam. - Akkor ez lesz a neve. Rám vigyorgott és ez majdnem elég volt, hogy kárpótoljon a tényért, hogy abban a pillanatban keményebb voltam, mint a trigonometria. Majdnem.
87
TRISHDOLLER
6. fejezet Fordította: Mandy
M
ár reggel volt, mikor Harper hazavitt. Jóval túl a besurranós
órákon, túl a reggelin és nyolcvanhét kis tengeri teknőssel később. Zulu után abbahagytuk az elnevezésüket. - Remélem, az, amelyiket Julietnek neveztünk el, lány - mondtam. Vagy a következő százötven évben szembe kell néznie az összes többi teknős cikizésével. Harper mosolygott. - Fogd be. Első alkalommal csókoltam meg az első alkalom óta. Nem tűnt furcsának számomra, hogy az éjszaka legnagyobb részét nem töltöttük csókolózással. Nem is az az irány-a-hátsó-ülés féle összegabalyodás volt. Csak jó. Nagyon, nagyon jó. - Később találkozunk, Charley Harper. Nem mondtam neki, hogy fel fogom hívni, mert elég nagy közhely lett volna. De máris tudtam, hogy fel fogom. - Travis? Te vagy az? - Anyám hangja sodródott le az emeletről, ahogy átmentem a bejárati ajtón. A szobámban találtam őt, amint éppen kivett egy sötétkék termál inget egy papír bevásárlószatyorból. Az ágyam annyira tele volt szatyrokkal, hogy még a takarót sem láttam. - Mik ezek a cuccok? 88
SOMETHINGLIKENORMAL
- Nos, végül nem mentünk el vásárolni, úgyhogy gondoltam, veszek pár cuccot, amit hordhatnál. Megvan az egyenruháid mérete. - Fecsegett, attól félt, utálni fogom a dolgokat, amiket vett. Nem volt alaptalan a félelme. Többször is előfordult már. - Ha van bármi, ami nem tetszik, visszavihetem. És megvettem neked azt a cipőt, amihez soha nem jutottunk el odáig, hogy megvegyük. - Kösz. Belepillantottam egy zacskóba, ami tele volt kockás begombolós ingekkel az egyikéből azoknak a nagyratörő, gyűrődésmentes holmikat áruló üzletekből a plázában. Ingek, amilyeneket Ryan hord. Felvehettem őket és jól néztek ki, de ez a hamis vintage cucc nem nekem való volt. Az utolsó alkalommal, mikor abból az üzletből vett nekem ruhákat, panaszkodtam amiatt, hogy éhbérért dolgozó munkásokkal gyártatták, és nem voltam hajlandó felvenni. Ez voltam én akkoriban, Interneten olvasott statisztikákat szavalva és azt gondolva, hogy jobbá teszem a világot. - Megvetted az egész plázát? Megkönnyebbülés árasztotta el az arcát és nevetett. - Egy kicsit túlzásba vittem, de… nem tudom. Csak úgy éreztem, talán nem bánnád. - Nem bánom - mondtam. - De ha visszaviszünk valamennyit ezekből a ruhákból, használhatnád az árukat az iskolai felszerelés dologhoz, amiről beszéltél. Nem változtam fanatikus jótevő kiscserkésszé, de az, hogy hét hónapot töltöttem olyan emberek körül élve, akik sárkunyhókban laknak és nincs vízvezetékük, kicsit megváltoztatta a perspektívámat. Nincs szükségem erre a sok cuccra. Különösen, mikor néhány hét múlva visszamegyek Lejeuneba és utána Afganisztánba jövő tavasszal.
89
TRISHDOLLER
- Ez egy nagyon jó ötlet. - Feltartott egy kék termópulcsit és mitgondolsz? kifejezés ült ki az arcára. Bólintottam és elkezdte leszedegetni a címkéket. - Idáig elvoltál valahol? - Igen, a parton voltam… Harper Gray-el. - Nagyon aranyos az a lány - mondta anya. - Nem vagyok hajlandó elhinni a pletykákat, amiket az iskolában hallottam róla. - Milyen pletykákat? - Gonosz, alpári dolgokat, amiket meg sem akarok ismételni. Összehajtotta az inget és a szekrénybe tette. - Tudom, hogy Lacey Ellisonnal és Amber Reynolds-al barátkozik, de… nos, Harper Gray nem R-I-B-A-N-C. Betűzte, mintha már a szó kimondása is sértené. - Miféle ember kezdene el egyáltalán ilyen pletykákat? Ha ő azt tudná. - Egész éjjel a parton voltál? - Harper önkénteskedik egy tengeri teknősökkel természetvédelmi csoportnál, szóval megfigyeltük a kikelést. Anya pislogott. Biztos voltam benne, hogy a pályafutásom hírhedtebb a gondolataiban, mint a valóságban.
foglalkozó középiskolai
- Tényleg? - Igen. - Belenyúltam az egyik szatyorba és előhúztam egy fehér pólót és egy normálisnak látszó zsebes rövidnadrágot. - Nem lenne gond, ha megint kölcsönvenném a kocsit? El kell intéznem valamit. Anya a táskájában kotorászott. - Itthon leszel vacsorára? Csak te, én és Rye leszünk itt. Rávigyorogtam. - Ameddig nem nekem kell megfőznöm. Nevetett és odadobta nekem a kulcsokat. Miután gyorsan lezuhanyoztam, a város másik felére tartottam. Jól éreztem magam tegnap 90
SOMETHINGLIKENORMAL
este Harperrel, de a hallucinációk és a visszaemlékezések az agyamra mentek. Az is szar ügy, ha rémálmom volt, de azok legalább akkor történtek, mikor aludtam és nem jelentettem veszélyt senkire. Eddig. Mi van, ha hallucinációm támad, mikor vezetek vagy valami? Mi van, ha kárt teszek magamban - vagy rosszabb, valaki másban? Megszólalt a telefonom, és Eddie volt a vonalban. - Haver, vettem egy AK-47-est - mondta. - Én, Michalski és Rye lőni megyünk holnap. Akarsz jönni? Régen bezsúfolódtunk valamelyikünk autójába és Tucker’s Grade-re mentünk a lőtérre, hogy kieresszünk egy kis 9 milliméteres gőzt, Dirty Harry-t játszva Glock pisztolyokkal és vadászpuskákkal és egy .38 Special revolverrel, ami Eddie apjához tartozott. Eddie-nek egy AK nagy szám, de Afganisztánban mindenkinek van. Tálibok. Az Afgán Nemzeti Hadsereg. Még a farmereknek is, akik jobbára amúgy is tálibok. Az újdonság elmúlik, miután rád lőttek eggyel, szóval nem vagyok annyira lenyűgözve. De, mi a fene. Szeretek dolgokra lövöldözni. - Igen, benne vagyok. - Hol vagy? - kérdezte. - Úton vagyok időpontra az orvoshoz. - Minden rendben? - Igen - hazudtam. - Rutinellenőrzés. - Gyere át később. - Talán - mondtam, ahogy befordultam a parkolóba a veteránok klinikájánál. Rosszul éreztem magam miatta, de nem akartam Eddie-vel lógni este. Felírtam a nevem egy bejelentkező nyomtatványra a recepciós pultnál, de mikor a recepciós meglátta, hogy járóbeteg vagyok, megrázta egy hosszú, csillogó lila körmös ujját felém.
91
TRISHDOLLER
- Jobb, ha van időpont. - Az akcentusa jamaikai, vagy talán haiti. - De üljön le - ránézett a nyomtatványra - Travis Stephenson, és hívni fogom, amint valaki elérhető. Leültem a piros fröccsöntött műanyag székre a váróteremben, ami olyan emberekkel volt megtelve, akik semmiben sem hasonlítottak rám. Volt néhány hivatásos katonának látszó pasas, de valószínűleg harminc és negyven körüliek. Egyiküknek műlába volt. Egyenesen átellenben a folyosón egy gyűrött öreg veterán volt piros széldzsekiben USS Saratoga baseball sapkában, fém bottal. Egy régi Newsweek újságot lapozgatott. Naftalinszagú lehelete szétáradt a folyosón, ahányszor csak köhögött. Két hellyel arrébb tőlem egy vékony, hevenyészett külsejű srác ült, talán öt évvel lehetett idősebb nálam, és nem tudott egy helyben maradni. A térde folyamatosan rángatózott, az egész széksort rázva, és a srácnak hiányzott néhány foga. - A Seregben vagy? - kérdezte, de nem várta meg a válaszom. - Én a Különleges Erőknél voltam. Egyenesen az alapképzésnél választottak ki, mert máris fekete övem volt brazil jujitsu-ból, így nem volt szükségem annyi képzésre. - Hé, jó neked, haver - mondtam, és felvettem egy hírmagazin másolatát, ami cikket ígért a háborúról Afganisztánban, remélve, hogy veszi a lapot, hogy nem akarok beszélgetni. - Ja - folytatta, - egy csomó titkos küldetésen vezettem a srácokat Afrikában, és hallottál arról, mikor elkapták Saddam Hussein-t? Azok mi voltunk. - Persze, haver, tökmindegy. - Még mindig köztük lennék, de eltörtem a hátam egy helikopterből való kiugrásnál. - mondta. - Nem voltak biztosan benne, fogok-e újra járni, de harcoltam, vágod? Az orvosok nehezen tudják helyesen eltalálni a gyógyszerezésemet, mert be kell vennem legalább hat tablettát ahhoz, hogy egyáltalán elmúljon a fájdalom. 92
SOMETHINGLIKENORMAL
- Aha. Nem neveztem hazugnak, de senkit nem választanak be a Különleges Erők közé rögtön az alapkiképzésből, és nem nézett ki elég idősnek ahhoz, hogy megtehetett volna bármit azok közül, amiket állított. Lapoztam a magazinban és felfedeztem egy fotósorozatot a saját csapatomról, egy olyan fotós készítette, aki hetekre csatlakozott hozzánk. A küldetésünk elejétől kezdődtek a képek, mikor először telepítettek ki bennünket és még viszonylag tiszták voltunk. Onnantól, mikor a többi srác Charlie-t, Kevlart és engem KÚS-nak - kibaszott új srácnak - és Tengerészújoncnak hívott. Úgy tűnik, mintha már egy éve lett volna, nem hónapokkal ezelőtt. Volt egy kép Kevlarról és Charlie-ról derékmagasságú pipacsok között egy mezőn. A felirat csak annyit mondott, hogy amerikai tengerészgyalogosok tűz alatt állnak Helmand Tartományban és úgy nézett ki, bármelyik tengerészgyalogost ábrázolhatta volna, de bárhol felismerném őket. A következő oldalra lapoztam, és a kétoldalas fotón egy tengerészgyalogos látható egy poros úton guggolva, egy afgán kislánnyal beszélgetve, akinek egy könnycsepp gördül végig az arcán. Én vagyok az. Aznap kint voltunk járőrözni és összecsődültek körülöttünk a gyerekek. Leginkább kisfiúk, de ott volt ez a kislány, akit fellöktek a tolongásban. A piszkos, mohó kezeik felém integettek, de átfurakodtam a fiúkon a kislány felé. Sírt - és utálok kislányokat sírni látni. Nőket is, de a síró kislányoktól végem van. Mikor leguggoltam, a szemei hatalmasak és rémültek lettek, mintha bántani akartam volna őt. Azt hiszem, meg tudom érteni, miért gondolhatta ezt, tekintve, hogy egy M16-os volt a kezemben, de csak adtam neki egy babzsák zsiráfot. Úgy dédelgette a karjában, mintha egy igazi kisbabát adtam volna neki, és mikor rám mosolygott, láttam, hogy hiányzik egy foga elől. A képaláírás címlapfiúként tüntet fel, aki megnyerte a helyi lakosság szívét és szimpátiáját, de arról nem beszél, hogyan terjesztettek szórólapokat a tálibok akkor éjjel, fenyegetőzve, hogy embereket ölnek, ha a lakosság segíteni merne nekünk. Vagy, hogy a helyi lakosság nagy része tálib 93
TRISHDOLLER
volt. A képaláírás úgy láttatja, mintha különbséget tettünk volna, mikor nem vagyok biztos benne, hogy megtettük. A saját képemre bámultam, mikor a nővér a bejelentkező pultnál a nevemen szólított. - Stephenson? Travis Stephenson? Az a tengerészgyalogos a magazinból nem tartozik ide - egy veteránok klinikájára, öregfiúk és vényköteles fájdalomcsillapítóktól függők közé. Az a tengerészgyalogos erős. Az a tengerészgyalogos kemény. Az a tengerészgyalogos nem őrült. Nem akarok valami tanácsadó irodájában ülni minden héten és arról beszélni, hogy érzek. És ha Leonard Őrmester, a szakaszom őrmestere ott lett volna most, azt mondaná, hozzam rendbe magam és jussak túl rajta. Srácok jöttek haza Franciaországból és Németországból a Másodig Világháború után, vagy Vietnámból… ők nem beszéltek a háborúikról. Nem mentek terapeutához. Elraktározták az agyuk néhány apró, sötét sarkában és továbbléptek az életben. Nem volt erre szükségem. Feltekertem a magazint, a hátsó zsebembe süllyesztettem és kisétáltam az épületből. Mögülem hallottam, hogy a recepciós a nevemen szólított.
- Szóval, Trav. - Eddie kivette az AK-47-et a tokjából és jéghideg rettegés kúszott fel a gerincemen, megfagyasztott ott, ahol álltam. A testem minden racionális részével tudtam, hogy a barátom nem fog lelőni a puskával, de a tenyereim nedvesek voltak és száguldott a pulzusom. Az ujjaim ökölbe hajlottak, ha meg kellene ütnöm őt, és azt kívántam, bár lenne egy M16-om. - Hallom, Harper Gray-el kavarsz. A rettegés elszivárgott, és ott maradtam nem érezve mást, mint bosszúságot - magamra, amiért bepánikoltam és Eddie-re, amiért ilyen hülyeséget mondott. 94
SOMETHINGLIKENORMAL
- Hol hallottad ezt? - Paige mondta, hogy próbáltad felszedni Harpert a Shamrock-ban mondta Ryan. - És láttam őt érted jönni este. Vállat vontam. - Barátok vagyunk. Michalski kieresztette azt a hosszú, ostoba nevetését és a vállam fölé tette az arcát. - Nos, ő egy nagyon barátságos lány. - Szopást imitálva mozgatta az öklét a szája előtt és hasba vágtam a könyökömmel. Köhögve hajolt előre. - Jézusom, ember, ezt meg miért csináltad? - A szád - mondtam, ahogy Eddie egy töltött tárat tett a puskába és elfordított a reteszt. - Fogd be. - Mi a bajod? - panaszkodott Ryan. - Mindenki tudja, hogy Harper egy… - Egy micsoda? - A hangom pengeéles volt, és nem volt helyes válasz a kérdésre. - Bánjátok, ha én mennék először, hölgyeim? - szakított félbe Eddie, otthagyva engem és az öcsémet egymást fixírozva. Ryan öklei összehúzódtak, mintha meg akart volna ütni. Mintha hagytam volna neki. - Még nem volt lehetőségem lőni vele. - A tiéd lehet - válaszoltam. A köztem és az öcsém között villámhárítóként működő Michalskival helyett adtunk Eddie-nek a célbalövő táblánál. Egy távcsővel néztem, ahogy kilőtte a fél tárat egy állványra rögzített ember alakú papír célpontra körülbelül száz méternyi távolságra. Durr. Durr. Durr. A hang - éles és jellegzetes - egyike azoknak, amiket nap nap után hallottam Afganisztánban, és újra emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy senki nem lő rám. Senki nem lő rám. Tizenöt lövésből talán hat érte el a papírt, leginkább a széleken. Semmi, ami maradandó károsodást okozhatna. - Francba. - Eddie Michalski-nek nyújtotta a fegyvert. - Hallottam, hogy ezek a dolgok nem igazán pontosak, de ez őrület. 95
TRISHDOLLER
Nem mutattam rá, hogy ez valószínűleg a kezelő hibája volt. A lázadónak, aki golyót eresztett a legjobb barátomba, nem úgy tűnt, hogy problémája lett volna az AK-47 pontosságával. Michalski lépett előre és ürítette a megmaradt tizenöt lövést a tárba, csak néhány alkalommal találva el a célpontot. A legjobb esetben is csak sebesítő találatok. Semmi olyan, ami halálos lehetne. - Idővel könnyebb lesz - ajánlottam, elvéve az AK-t tőle. Kipattintottam az üres tárat és újat tettem a helyére. Ryan csúnyán nézett rám, mintha felvágtam volna vagy valami. Mintha emberekre lövöldözni nem a munkám lenne. - Szóval milyen? - kérdezte Eddie. - Úgy értem, Afganisztánban. - Nyáron meleg és mocskos, télen hideg és mocskos. - Nem mesélhettem nekik a dolgokról, amiket igazán hallani akartak. Milyen érzés megölni valakit. Mindenkinek más, de én adrenalinlöketet éreztem. Illanó diadalmámort. És később, mikor éjszaka csend volt, a bűntudat beütött, mint egy hirtelen ütés. Mert noha megpróbált megölni, azért mégiscsak elvettem valakinek az életét. Ezek azok a dolgok, amiket megpróbáltam Afganisztánban hagyni. Különben hogyan fogok tudni valaha is együtt élni magammal? - Egy soha véget nem érő kemping túra a pokolból. - A csajok tényleg teljesen elfedve mászkálnak? - kérdezte Michalski. Nem sok nőt láttunk kint az utcákon, de mikor igen, általában azokkal a kék burkákkal voltak eltakarva, amitől úgy néztek ki, mint a szellemek. - Eléggé. Eddie nevetgélt. - Gondolod, hogy szex közben is fent hagyják azokat a ruhákat? Mindenki nevetett, enyhítve a feszültséget. Mosolyogtam, ahogy a célbalövő táblának dőltem. Az AK a vállamnál, célba vettem a célpontot. Becsuktam a szemem, hogy összpontosítsak magamra, majd kinyitottam. Egy fekete köpenyes tálib harcos volt a lőtér másik végén, a célpont mellett állva. 96
SOMETHINGLIKENORMAL
A feje turbánba volt csomagolva, egy fekete sál rejtette az arca alsó felét, így csak a szemei látszottak. A muszlim verziója egy vadnyugati bűnözőnek. Úgy tűnt, a világ lelassult körülöttem. Hallottam a barátaimat nevetni és beszélgetni, de nem tudtam mit mondanak, és csak a férfi volt középpontban. A turbánja oldala szétnyílt, felfedett fejének oldala vérrel volt összekenve. Ismerem ezt a férfit. Megöltem. Pislogással próbáltam eltüntetni, de nem ment el. A szám megtelt a sós nyállal, ami azelőtt jön, hogy hánynál, és keményen kellett nyelnem, hogy lenn tartsam. Meghúztam a ravaszt és a világ újra felgyorsult. Tizenöt lövéssel később a halott férfi eltűnt és Michalski kilélegzett. - Jézusom, Trav. A kezeim remegtek, ahogy továbbadtam az öcsémnek a fegyvert, de nem hiszem, hogy bárki észrevette volna. - Ez… wow. - Eddie leeresztette a távcsövet és rám vigyorgott. Veszélyes vagy, haver. Nevetéssel ütöttem el, de nagyon messze éreztem magam a veszélyestől. A szívem vágtatott a mellkasomban. Kevlar is ezen a szaron megy keresztül most? Vagy Moss? És ha felhívnám őket, hogy megkérdezzem, bevallanák? - Szóval, ez az a hely, ahol a homoerotikus kötődés történik - szólalt meg egy női hang. Paige volt az. Tomb Raider stílusban öltözött fel, szűk olivazöld trikóban és aviátor napszemüvegben, a haja lófarokban hátrakötve. Hihetetlenül nézett ki. - Mit csinálsz te itt? - kérdeztem a zsebeimbe süllyesztve a kezeim, próbálva elrejteni, hogy még mindig remegtek. Remegnek. Paige vállat vont. - Nem mintha ez a hely titkos lenne. Michalski tekintete Ryan felé fordult. - Haver, ez elég gáz. - Általában nem értek egyet Michalskival, de ezúttal igaza volt. Mindig is kimondatlan 97
TRISHDOLLER
szabály volt, hogy Tucker Grade fiús dolog. Sosem hívtam volna meg Paige-et ide. - Nem hozunk csajokat a lőtérre. - Mindegy - Ryan leintette. - Felejtsd el. - Nem, ember. Egyszerűen nem - válaszolta Michalski. - Ez a helyzet. Ez a mi dolgunk és te megszentségtelenítetted. Ahogy becserkésztek a bátyád barátnőjét, ameddig ő Afganisztánban volt. Csend lett, amolyan picsába-tényleg-ezt-mondta? módon. - Szakított vele, mielőtt bármi történt volna - tiltakozott Ryan. - Nem loptam el a barátnődet. Ezt akarja hinni, de ismerem Paige-et. És ismerem az öcsémet is. Azt gondolja, az árnyékomban élte az életét, de tudod mit? Fogalma sincs, milyen könnyű dolga volt. Mindent megkapott, amit akart - beleértve Paige-et - és apa sosem lihegett a nyakába, hogy legyen erősebb. Gyorsabb. Jobb. - Michalski mond valamit, Rye - mondtam. - Megsértetted a szabályunkat. Arról beszéltem, hogy elhívta Paige-et a lőtérre, de Paige fényes ajkai önelégült mosolyra húzódtak. Nem kellett látnom a szemeit - tükröződő lencsék mögött árnyékolva - ahhoz, hogy tudjam, engem néz. Vagy, hogy mire gondol. - Fiúk. - Lépett be a csetepatéba, Ryan és Michalski közé furakodva, mint egy bíró. - Körbepisilhettek felváltva később is. - Eddie-nek, aki próbált nem nevetni, megakadt az üdítője a torkán és Coca Colát fújt ki az orrából. De most itt vagyok, szóval tegyétek túl magatokat rajta. Az Eddie állán lecsorgó barna folyadék miatt mindannyian röhögni kezdtünk, kivéve Ryan-t, aki még mindig dühös volt. Láttam a válla tartásában és abban, ahogyan lőtt. Egyszer sem találta el a célpontot. A rémálom éber állapotba rántott. Ugyanaz az út. Ugyanaz a bomba. Ugyanaz a tehetetlen kétségbeesés, ahogy néztem Charlie-t felrobbanni, a 98
SOMETHINGLIKENORMAL
helyén fekve találtam magam, és utána láttam az afgán fiút fölém hajolni, ahogy haldokoltam. Minden alkalommal, mikor elkezdődött, reménykedtem benne, hogy ezúttal másképp fog véget érni, de sosem így történt. Tudtam, hogy nem megyek vissza aludni aznap este, így leültem az asztalomnál, bekapcsoltam a laptopom és keresni kezdtem - és könnyen találtam is - fotókat és videókat a csapatomról az Interneten. Néhányat a beépülő riporterek készítettek, akik mindenhová velünk jöttek, néhányat srácok az egységből. Képek százai vannak, de sosem láttam egyiket sem. Mind ott voltunk. Charlie. Clifton. Ski Krawelski. Moss. Jared „Starvin” Marvin Perumal. Peralta. Én. Van egy kép Kevlarról, amint végigkerget egy kecskét a táboron, aminek láttán hangosan felnevettem. Emlékszem arra a napra, mert Charlie azt kiabálta. „Ó, nézzétek, srácok, Kenneth végre talált egy barátnőt!” és mindannyian olyan hulla fáradtak voltunk, hogy könnyesre nevettük magunkat. A képaláírás csak az őrjáratok között beálló unalmat említi, a hosszú vitát, hogy megegyük-e a kecskét, nem. Volt egy kép, ami Camp Bastianban készült a szakaszomról a marjah-i támadás előtt. Mindannyian csak vártunk. Kevlar újra és újra ellenőrizte a puskáját, megbizonyosodva róla, hogy meg van olajozva. Charlie Bob Marleyt hallgatott az iPod-ján. Én a szememre húztam a sapkámat, hogy kizárjam a fényt és aludni próbáltam, annak ellenére, hogy az ismeretlen felé irányuló várakozás szinte elviselhetetlen volt és a mellettem levő srác horkolt. Volt egy kép Ski borotválkozásáról, a tükre egy földkupacnak támasztva, palackos vizet használt öblítésre. Szeretett énekelni, mikor borotválkozott, de mindig rossz szavakat használt. Olyanokat, amik mindig megnevettettek minket. Egy videót is megnéztem, amin a csapatom egy tálib mesterlövész állásra tüzelt - emlékszem, egy golyó csak centikkel a sisakom teteje felett húzott el - mikor kinyílt a hálószobám ajtaja. - Miért vagy itt? - kérdeztem Moss-t nézve, ahogy megkerülte egy földhányás végét és tüzet nyitott. Annyira furcsa nézni, ahogy olyan dolgokat 99
TRISHDOLLER
teszünk, amiket már megtettünk. Furcsa, hogy ezek a pillanatok megragadtak az időben és az emberek, akik látják őket, még csak nem is tudják, hogy Charlie halott. - Honnan tudtad, hogy én vagyok? - Paige kezei hátulról csúsztak le a mellkasomra, Lara Croft stílusú lófarka átesett a vállam felett. Utálom, hogy még mindig ekkora hatással van rám. - Nem kopogtál. A szemeim a videón voltak az utolsó pillanatig, ahogy Paige az arca felé fordította az enyémet, utána csak ajkak és nyelv és… Tudtam, hogy abba kell hagynom ezt. De nem tettem. Charlie velem volt aznap, mikor Paige levele megérkezett a gondozási csomagban. Hagytam, hogy elolvassa, miután a többi srác már megosztozott a pornón és a cigarettán, mint Karácsonykor. - Ez baromira hideg, Solo. - Charlie odaadta a cigijét és hosszút szívtam belőle. - Ja - mondtam. - Ez Paige. - Rendben leszel? - kérdezte. - Szükséged van egy ölelésre vagy valami? Felkuncogtam. - Nem, jól vagyok. A kiküldetésben jól is voltam. A világ másik felén nem tudott elérni a dráma. Most, hogy visszatértem és ő itt volt, nem tudom biztosan, hogyan érzek vele kapcsolatban. De ez valószínűleg csak azért volt, mert most feküdtem le vele és elpuhult az agyam. - Paige? - Hmmm? - Nem nyitotta ki a szemeit. - Nem akarsz újra összejönni, ugye? - Ó, Istenem, dehogy. - Halkan nevetett, megrezegtetve az ágyat. - Te talán azt hitted? 100
SOMETHINGLIKENORMAL
- Nem. - Ez csak szex, Travis. - Azt hiszed, Ryan is ezt gondolná? Felálltam és felvettem a rövidnadrágom. Elárasztott a menekülés vágya. Nem szeretem azt, akivé mellette válok. Ennek a szarságnak véget kell vetni. - Nem kell tudnia róla. - Nem ez a lényeg. Az asztalom fiókjaiban kotorásztam, kerestem, ameddig találtam egy üres CD-t és a számítógépembe csúsztattam. - Miért vagy most az én szobámban az övé helyett? - Nem tudom - válaszolta. - Valószínűleg azért, mert sosem mondasz nemet. - Ideje menned. - Forgott a laptop meghajtója, ráégetve a letöltött képeket a lemezre, ahogy visszavettem a pólómat. Paige nem tett távozásra utaló mozdulatot. - Most. - Mit csináltak veled a Tengerészgyalogságnál, Trav? - kérdezte. Régen sokkal viccesebb voltál. Megnyomtam a nyitógombot és a CD kicsúszott. Megütögetve a hátsó zsebem, hogy megbizonyosodjam, ott a pénztárcám, mezítláb beleléptem az új Samba cipőbe, amit anya vett és az ajtó felé tartottam. - Engedd ki magad - mondtam. - És ne felejtsd el visszatenni a kulcsot oda, ahol találtad. Felvezettem San Carlosba a huszonnégy órás nyitva tartású Walgreensbe, ahol van egy azokból a csináld-magad fotópavilonokból. Az üzlet üres volt, leszámítva a pénztárost, aki a pénztár pultján ült, napbarnított lábait a szélén lóbálva. A lábán egy ismerős pár cowboy csizma 101
TRISHDOLLER
volt. Lacey Ellison. Ugyanazzal a busszal jártunk középiskolába, és emlékszem, hogy a megállója egy ócska lakókocsi park mellett volt, rögtön a Fort Myers Beachre vezető híd mellett. Senki nem akart mellé ülni, mert pisiszaga volt és Michalski IRK-nek hívta őt - Ingyen Reggeli Kölyök rövidítése -, mert elég csóró volt ahhoz, hogy rajta legyen a reggeli tervezeten. Akkoriban öt dollárt számolt fel azért, hogy titokban smárolhass vele. Már most kezd durván kinézni, pedig még alig töltötte be a nagykorúságot. - Hé, Lace. - Travis Stephenson. - Leugrott a pultról és a mellkasom közepére tette a kezét, mind a százötvenvalahány centije elállta az utamat a fotógép felé. - Egy szóra. - Persze. - Harper mondta nekem, hogy elmentél vele a partra előző este. - Igen - mondtam. - Van ezzel valami probléma? - Még nem. - Hová akarsz kilyukadni? - Ő a barátom, Travis. - felelte. - Amber és én… nos, Harper egyáltalán nem olyan, mint mi, de nem ítélkezik felettünk. Ő a legjobb ember, akit ismerek, és ha összetöröd a szívét, meg foglak ölni. Rávigyorogtam. - Értettem, asszonyom. - Komolyan beszélek! - Próbált meglökni, de nem volt elég erős. Viszont a heves nyíltsága bejövős, és tiszteletben tartottam. - Csak ne csináld. Bólintottam. - Nem fogom. - Mondod te. - Lacey visszaült a pultra. - De ne felejtsd el, mi történt, mikor utoljára megcsókoltad őt.
102
SOMETHINGLIKENORMAL
Nagyon jó észrevétel. Lacey nem zavart, ameddig kinyomtattam a letöltött képeket, de adott egy üveg Coke-ot ingyen, körülbelül egy óra elteltével. - Ez össze van törve. - Egy kis bemélyedésre mutatott az üveg alján. Nem volt jele szivárgásnak. - Ha nem iszod meg, ki kell majd dobnom. Egy kicsivel később a Shamrockban látott motoros jött be a hazafelé útján a bárból. Lacey egy boldog kis nyikkanással leugrott a pultról és rávetette magát. Folyamatosan smároltak körülbelül tíz percig, csak akkor jöttek fel levegőért, mikor egy vásárló bejött egy csomag Camels-et és egy zacskó Doritost venni. Mikor végeztem, Lacey megengedte, hogy használjam a dolgozói kedvezményét a rakás kinyomtatott képen. - Köszönjük, hogy a Walgreens-ben vásároltál - mondta fapofával, majd rám mutatott az ujjával. - Ne felejtsd el, amit mondtam. A motoros pasija felé villant a tekintete, és ez azt jelentette, hogy ijedtnek kellett volna lennem. Lenyomnám a srácot egy verekedésben, de azt hiszem, tényleg nem ez a lényeg. - Nem fogom. Nem álltam készen rá, hogy hazamenjek, így elvezettem a Waffle House-hoz, hogy megnézzem, dolgozik-e Harper. A pult mögötti pincérnő elmondta, hogy ez Harper szabadnapja, és egy kicsit csalódott voltam. Rendeltem egy csésze kávét. - Már megint követsz engem? Harper játékosan belém ütközött a vállával, ahogy odajött mellém a pultnál. Fekete Social Distortion pólót viselt kifakult piros rövidnadrággal. Nekem is volt egy ugyanilyen pólóm, de az övé jobban nézett ki. - Én voltam itt először. Akkor ki követ most kit? - Ne áltasd magad, Stephenson - mondta. - A fizetésemért jöttem.
103
TRISHDOLLER
Vártam, ahogy eltűnt az iroda ajtaja mögött. Kevesebb, mint egy perc múlva visszajött a fizetési csekkjével a kezében. Miután kifizettem a kávémat, kikísértem Harpert a Land Roverhez. - Szóval mit csinálsz ma? - kérdezte a kocsiajtónak dőlve, mintha nem sietett volna távozni. Őrülten jó jeleket kaptam tőle. - Kávét iszom, szundítok egyet, utána az egész napom szabad mondtam. - Miért? Randira akarsz hívni? - Álmodban. Nevettem. - Sokkal vonzóbbá tenné az alvást, ha rólad szólnának az álmaim, Harper. Kipirult az arca. - Ez meg mit akar jelenteni? - Semmit. A kettőnk közötti térbe léptem és a kezembe fogtam az arcát. Napokig csókoltam őt. Vagy talán csak pár percig. Nehéz megmondani. A telefonja a lábamnak nyomódva rezgett a zsebében, és Harper az ajkaim közé nevetett és azt monda, mennie kell. - Akarsz csinálni valamit este? - kérdeztem. Beszállt a Land Roverbe és becsukta az ajtót. Egy pillanatig azt hittem, leráz, de utána lehúzta az ablakot. - Igen. Paige már nem volt ott, mire hazaértem és anya és Ryan még mindig aludtak. A szobámban átkutattam a képköteget, ameddig meg nem találtam a kedvencemet. Charlie-t és engem ábrázolt kő-papír-ollót játszva, hogy eldöntsük, melyikünk lesz az első, aki elolvashatja a számunkra legutoljára megjelent Playboy példányt. A képet Charlie követ mutat, ameddig én ollót és elveszítem az esélyemet Miss Márciusnál. Kő-papír-ollóval döntöttünk el mindent, és csak most jöttem rá, hogy Charlie mindig követ mutatott. Az éjjeliszekrényemen talált kóbor rajzszöget használva kitűztem a képet az ágy mellé. Véletlenszerűnek és furcsának tűnt. Nem tartozott erre a falra a 104
SOMETHINGLIKENORMAL
koncert szórólapok és zenekaros poszterek közé. Olyan halkan, amennyire csak lehetséges volt, elhúztam az ágyamat a faltól és mindent letéptem, ameddig a kép volt az egyetlen, ami ott maradt. Utána lementem a földszintre a konyhába. Apa a mosogatónál állt melegítőnadrágban, üveges vizet ivott és kinézett az ablakon a Caloosahatchee-re. - Mit csinálsz? - Vádaskodás volt a hangjában. Mintha a rajzszögkeresés a konyhai fiókban szerepelne a listáján, mint elfogadhatatlan viselkedés. - Te mit csinálsz? - Dobtam vissza a vádat. - Azt hittem, anya kirúgott. - Ez igazán nem a te dolgod, Travis - válaszolta. - És őszintén, ez a tékozló fiú szerep kezd már elkopni. - Nem játszom szerepet. - Mellesleg - apa kupakot tett az üvegre és visszarakta a hűtőbe, nem vagyok biztos benne, hogy az öcséd szeretne hallani ezekről a késő éjszakai látogatásokról Paige-től. Szóval mi lenne, ha kimaradnál a dolgaimból, és én is kimaradok a tieidből. Bassza meg. Ahogy a lépcsőn visszamentem a szobámba, minden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne forduljak vissza és üssem le az önelégült vigyort a képéről. Ehelyett kitűztem az összes képet kétszáznegyvenhármat - ameddig a falat elborították a kis ablakok, amik egy olyan helyre és időbe tekintettek vissza, ahol nem éreztem magam annyira kívülállónak. Mikor végeztem, nem nézett ki jól. A sorok görbék voltak és apa idegrohamot fog kapni, ha meglátja a kétszáznegyvenhárom lyukat a drágalátos falaiban. Azt hittem, jobban fogom érezni magam tőle, de nem jött be. Lehevertem az ágyamra. Épp mielőtt becsuktam a szemem, láttam Charlie-t a székemen ülni. - Húzz el, Charlie - mondtam. - Nincs most kedvem ehhez a szarsághoz. Nem mondott semmit és nem is ment el. Csak ott ült rám bámulva. 105
TRISHDOLLER
- Húzz már el a picsába! - kiáltottam, és olyan keményen hozzávágtam a párnám, ahogy csak tudtam. Eltalálta a lámpát az asztalomon, leverve a földre. Összetört az izzó és meggyűrődött az árnyékoló. Kivágódott az ajtóm. Anya sietett be, rémülten hadonászva a karjaival. - Minden rendben van? Hallottam valamit összetörni. Megsérültél? - Menj el. Nem vagyok biztos benne, hogy hozzá beszéltem-e, vagy Charlie-hoz, de a barátom már elment és anya elkezdte felszedegetni a törött égő szilánkjait, óvatosan a tenyerébe téve őket. - Travis, az apád… - Valami magyarázatot akart adni, de semmi olyat nem tudott mondani, amit hallani akartam volna. - Nem akarok beszélni róla. Egyáltalán. - A fal felé fordultam, hallgatva, ahogy szótlanul feltakarította az üveget. Ha észre is vette a falat, nem tett róla említést. Színleltem, hogy alszom, ameddig el nem ment.
106
SOMETHINGLIKENORMAL
7. fejezet Fordította: Mandy
H
arper egy csillogó lila nyakba kötős topot viselt és azt a
varázslatos dolgot művelte a hajával, amit a lányok csinálnak, hogy egyenessé tegyék a hullámos hajukat, és ahogy felé sétáltam az új Jeepemtől, nem tudtam abbahagyni a bámulását. Nem azért, mert dögös volt - úgy értem, ő mindig az. De általában a szomszéd-lány-a-környékről-ahol-élniakarok dögös. Ma este? Hihetetlen, és örülök, hogy gombos inget vettem fel. - Ez a tiéd? - kérdezte. Mikor felébredtem ma reggel, egy üzenetet találtam a konyhapulton, ami szerint nem vezethetem tovább anya Suburbanját, mert engem nem tartalmaz a biztosításuk. Ami csak apám passzív-agresszív módja arra, hogy megbüntessen. Az üzenetben az is benne volt, hogy be kell foltoznom a lyukakat a szobámban, mielőtt visszamegyek Lejeune-ba. Mintha tényleg megtenném. Hívtam egy taxit Palm Beach Bouldvard-ig, amit autókereskedések szegélyeztek, és a legtisztább autókat kínálják a legalacsonyabb árakon, helyszíni finanszírozással. Megkértem a sofőrt, hogy az első ilyen helyen tegyen ki az úton. 107
TRISHDOLLER
Egy fekete Jeepet vettem egy fáradt kinézetű eladótól, aki néhány száz dollár kedvezményt adott nekem az árból, amiért készpénzzel fizettem. Semmi különös, de legalább autó. - Igen - mondom. - Ma vettem. Csak neked. - Fogd be - nevetett és visszakézből hasba vágott. Ez az a lány, akit ismerek. - Szóval, azon gondolkodtam… mit szólnál egy filmhez? - Fogalmam sincs, mit csinálok. Paige és én nem igazán jártunk randizni. Kavartunk. Náluk. Nálunk. A kocsiban. A standon. Partikon. Harperrel új területen járok. - Jól hangzik. - Bocs a tető miatt. - Levettem a puha borítást a Jeepről, mikor hazaértem, de most már bánom. - Valószínűleg… a hajad nagyon jól néz ki. Úgy értem, nem mintha nem nézne ki jól általában. Jézusom, szar vgyok ebben. - Miben? - Az egész randi dologban. - Végigfuttatom a kezem a fejem felett. Fent kellett volna hagynom a tetőt. Zavarban voltam és nem tudtam biztosan, miért. Talán, mert lejátszik a saját játszmámban. Talán, mert mikor Harper Gray-ről van szó, úgy érzem, nincs is játszmám. Áthajolt a sebességváltón és megpuszilta az arcomat. - Ez csak haj. 108
SOMETHINGLIKENORMAL
- Kapcsolj be valami zenét - mondtam beindítva a motort. Hagyni Paige-et választani mindig rizikós volt, mert pocsék az ízlése. De Harper, Flogging Molly-t választ és nemsokára a 41-es úton vezetünk énekelve, mintha ez nem első randink lenne és túl gyorsan odaértünk a moziba. Lehúzódtam egy Összekuszálódott a hajad.
parkolóhelyre
és
Harperre
néztem.
-
Rám öltötte a nyelvét, majd az oldalán levő visszapillantó tükör felé fordult és visszafésülte a haját a helyére. - Mit akarsz megnézni? - kérdezte, ahogy a jegykiadó sorban álltunk. - Fogalmam sincs, mit játszanak egyáltalán - mondtam. Nem emlékszem az utolsó olyan alkalomra, mikor nem Charlie Ipodjának apró képernyőjén néztem filmet. - Akciófilm? A MOST JÁTSZOTT plakátok közül az egyik egy Irakban szolgáló katonai szakaszról szóló filmet hirdet, és meg akarom nézni. Csak attól félek, hogy mi történhet a vetítőteremben. Abban sem vagyok biztos, hogy akciófilmet kellene néznem, mert ki tudja, a puskalövések hangja nem fog-e megint kiakasztani engem? Utálom, hogy a lehetőségeim a csajfilmekre és vígjátékokra csökkentek. - Mi a helyzet ezzel? - mutattam a katonai filmre. Szkepticizmus jelent meg Harper arcán, mielőtt elmosolyodott. - Oké. Jó dolog, hogy színlel, de az szívás, hogy ugyanazt gondolja, amit én. Hogy egyáltalán gondolnia kell rá. 109
TRISHDOLLER
- Popcorn? - kérdeztem, miután megvettem a jegyeket. - Haver - Úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem. - Miért kell egyáltalán megkérdezned? A popcorn alap. - Egy popcorn-t - mondtam a srácnak a pult mögött. - Két kóla… ó, várj. - Harperre néztem. - A kóla rendben van? Vagy legyen diétás? - Nem kell diétás. - Cukorka? - Skittles. - A kedvencem. - Skittles-t kaptunk némelyik MRE-vel is és majdnem mindenki szerette, mert nem olvadtak el a melegben és nem hoztak balszerencsét, mint a Charms. Soha senki nem mondta el nekem, miért jelentenek azok balszerencsét, csak a tengerészgyalogos babona állítja ezt. A moziban középtájon foglaltunk helyet. A film sivatagon keresztül guruló Humvee-vel nyit, mellettük egy kis falucska, ahol egy vörös hijabot viselő kislány integet nekik. Az egyik katona visszaint és másodpercekkel később egy légi csapás találja el az épületeket közvetlenül a lány mögött. Bassza meg. A szívem vágtázni kezdett. Bassza meg. Miért gondoltam, hogy ez jó ötlet? 110
SOMETHINGLIKENORMAL
Bassza meg. Ki kell jutnom innen. - Ez nem fog működni. - Felálltam és az emberek térdei között manővereztem a sor vége felé. Le a lépcsőkön. Ki az ajtón. Ki a jól megvilágított folyosóra, ahol lehajoltam és próbáltam kifújni magam. Néhány perccel később Harper jött ki a vetítőteremből, a kezei tele voltak popcornnal, üdítővel és cukorkával. - Ó, a francba, sajnálom. - Kivettem a kezéből az italokat, noha az én kezeim remegtek. Mosolygott. - Pincérnő vagyok, emlékszel? Rendben van. A harag egy hulláma csapott át rajtam. Haragudtam magamra, amiért képtelen voltam irányítani a reakcióimat. Harperre, amiért előadott egy mosolyt és azt mondta, minden rendben van, amikor semmi sincs rendben. A falhoz vágtam az üdítős poharamat. Mindenhová kólát fröcskölve robbant fel a becsapódáskor. - Túl kibaszottul kedves vagy hozzám! Kiabáltam vele és nem tudtam, hogy miért. - Mit akarsz, mit csináljak, Travis? - Kiabált vissza. - Legyek dühös rád emiatt? Ne legyél már hülye. Lerogytam egy padra, a kezeim a fejemen. - Sajnálom. Harper leült és nekem támaszkodott. A vigasztalása keresztüláramlott rajtam, ahol a teste érintette az enyémet és ez segített, hogy jobban érezzem magam.
111
TRISHDOLLER
- Tudnom kellett volna - mondtam. - Valószínűleg - értett egyet. - Megnézhetünk valami mást. Hogy érzed magad a szörnyekkel kapcsolatban? Keresztülmutatott a folyosón egy vetítőterem felé, ahol egy animációs gyerekfilm ment és felvonta a szemöldökét. Körülnéztem. Egyedül voltunk. Senki nem fog elkapni minket, ha átmegyünk egy másik terembe. Vigyorogtam. - Háromra. Harper nevetett, de nem lopakodtunk. Csak felvettük a rágcsálnivalót és besétáltunk a másik terembe. Még mindig az előzetesek mentek, így nem maradtunk le semmiről. Újra megpróbáltuk, középtájon választottunk helyet. A feszültség eltűnt a testemből, ahogy átnyúltam a kartámaszon és az enyémbe fogtam Harper kezét. - Köszönöm. Nem vette le a szemét a képernyőről, ahogy mosolyogott. - Fogd be és edd a popcornod. De nem engedte el a kezemet. Még akkor sem, amikor a film véget ért.
112
SOMETHINGLIKENORMAL
8. fejezet Fordította: Mandy
N
éhány nappal később, amikor felébredtem azon találtam magam,
hogy képtelen voltam felkelni az ágyból. Szó szerint. Alig tudtam felemelni a karjaim és lábaim a takaró alatt és olyan érzés volt, mintha lefogott volna valami. Pánik terjedt szét bennem és azon gondolkodtam, hogy ez valami új dolog-e, ami elromlott bennem. Nem elég, hogy az agyam trükközik velem, már a testem sem működik együtt? - Anya! - kiáltottam fel. Nem tudtam elérni a telefonom, vagy akár csak lelökni a takarókat. Kivágódott a hálószobám ajtaja és egy mély hang azt mondta: - Az anyukád nem tud segíteni neked most, kisfiú. Jézus Krisztus, azt hiszem, haldoklom. Felemeltem a fejem és látom, hogy C. J. Moss áll az ajtóban a nevetéstől meggörnyedt Kevlarral mögötte a folyosón. - Mi a faszt csináltatok velem? Röhögve jöttek be a szobába és reméltem, hogy bármit is tettek, annak nincs köze szigetelőszalaghoz. Az fájni fog. Kevlar széles mozdulattal 113
TRISHDOLLER
rántja le rólam a takarót. Néhány tucat gumikötél volt keresztül-kasul a testemen, egy helyben tartva engem. Dühös akartam lenni, de nem tudtam, mert Kevlarnak olyan magas hangú vihogása volt, ami lehetetlenné tette, hogy ne nevessek én is. - Azt hittem, hogy kibaszott stroke-om van - mondtam, ahogy kiszabadítottak a rugalmas börtönömből, még jobban megnevettetve őket. Mit csináltok itt? - Unatkoztam. - Kevlar kicsomagolt egy csipet dohányt ameddig felvettem egy rövidnadrágot. - Szóval felhívtam Mosst odaát és azt mondtam ’C. J, barátom, itt az ideje egy kis kirándulásnak. Moss a szemét forgatta. Nem beszélt sokat. Persze nem is igazán kell beszélned, mikor Kevlar nem tud eldugulni. El sem tudom képzelni azt az utat. - Szóval beugrottunk a furgonba és most itt vagyunk - mondta Kevlar. - Szórakozzunk egy kicsit! - Mennyi az idő? - Kilestem a sötétítők között. - Jézususom, még mindig sötét van odakint. - Úgy döntöttem, hogy ezt megelőző csapásnak fogom tekinteni a napra. - Összedörzsölte a kezét, mintha tüzet gyújtana. - Gyerünk, Solo, ne vesztegessük az időt. - Mit akarsz csinálni? - Magamra rántottam egy pólót és ágyazni kezdtem. - Azt mondom…- szólalt meg Kevlar, de Moss a szájára szorítja a kezét. 114
SOMETHINGLIKENORMAL
- Mélytengeri halászatra akarok menni - fejezte be. - Emlékszem, hogy beszéltél róla, Solo. Halakat akarok fogni. - Meglesz. - Én inkább dögös csajokra gondoltam bikiniben és arra, hogy tequilát iszunk róluk… ó, üdv újra, Mrs. Stephenson - mondta Kevlar, ahogy anyám bejött a szobába. Nem igazán beszéltünk, mióta apa hazaköltözött, és újra kényelmetlenül éreztem magam anya körül. Nem akartam, hogy a dolgok így álljanak közöttünk - egy ideig nagyon jó fej volt - de nem hiszem, hogy hallani akarja, amit mondanom kell. És ez kölcsönös. - Kösz, hogy segédkeztél és bűnrészes voltál a küldetésükben, anya mondtam. - Gumikötéllel szíjaztak az ágyamhoz. Nevetett. - Azért jöttem, hogy megkérdezzem, itt töltik-e a barátaid az éjszakát. - Köszönjük a nagylelkűségét, asszonyom - mondta Kevlar. - De már foglaltunk szobát, lent a parton. - Valószínűleg mennünk kellene - jegyeztem meg. - Hová mentek ti fiúk, ilyen korai órán? - kérdezte anya. - Horgászni. - Ó, az biztosan szórakoztató lesz. - A lelkesedés a hangjában nem illett a szomorúsághoz a szemében. - Itt lesztek vacsorára? - Valószínűleg elmegyünk majd enni valahová.
115
TRISHDOLLER
- Rendben, nos, naptej mindenképpen legyen nálatok. - Követett minket lefelé a lépcsőn, és mikor becsuktam magunk mögött a bejárati ajtót, olyan érzés volt, mint mikor elhagytuk az előőrsünket Marjah-ban. Kutyák lógtak a táborunk körül és annak ellenére, hogy nem kellett volna etetnünk őket, megtettük. Mikor utoljára jöttünk el, az a fehér kutya a fekete foltokkal a fülén reménykedve nézve állt ott - mintha talán nem lépnénk le. Így nézett most az anyám is és rosszul érzem magam miatta. - Megreggelizhetnénk? - kérdezte Moss, ahogy betelepedtünk a Jeepbe. Kevlar puskát kiabált. - Megállhatunk valahol - mondom. - Mit akarsz? - Waffle House. - Ne már megint - Kevlar felnyögött Moss javaslatára. - Solo, tudtad, hogy harmincnyolc Waffle House van itt és Lejeune között? Na most, nem ettünk az összesben, de nem mondanád, hogy túlzás négy alkalom tizenhét óra alatt? - Bírom a Waffle House-t - mondta Moss. Harper valószínűleg dolgozott, ami elég jó indok volt ez nekem. - Fogd be a szád, Kenneth. Ha ez az ember Waffle House-t akar, akkor a Waffle House-ba fogunk menni. Harper felnézett, ahogy beléptünk az étterembe. Kevlar még kint volt, így Harperre kacsintottam és a számra tettem az ujjam. Ragyogóan, begyakoroltan ránk mosolygott.
116
SOMETHINGLIKENORMAL
- Sziasztok! Üdvözöllek a Waffle House-ban. Foglaljatok helyet valahol és odamegyek hozzátok. - A fenébe, Solo, ha a többi Waffle House-ban is lettek volna lányok, akik így néznek ki, megálltam volna az összesnél. - Miért? Hogy ott ülj és ne beszélj velük úgy, ahogy akkor csináltad, mikor te, én és Charlie New Yorkba mentünk? - Fogd be a kibaszott pofád. - C. J. - mondtam. - Látnod kellett volna őt. Egész úton arról beszélt, hogy fog lefektetni valakit. Aztán, mikor a bárokban voltunk, azt csinálta ’Az a csaj dögös. Talán el fogom hívni táncolni.” Charlie és én bíztattuk ’Tedd meg.’ De megtette? Nem. - Beszéltem azzal a lánnyal. - Ó, ez így van - bólintottam. - Egy lány. Lefeküdtél vele? Megcsókoltad? Megkaptad a telefonszámát? Haver, nem olyan nehéz. Tényleg. Fogadok, hogy rá tudom venni azt a lányt - Harperre mutattam hogy megcsókoljon, mielőtt a reggelinek vége lesz. - A francokat. - Kevlar a fejét rázta. - Nem vagy annyira jó. - Mennyi? - Húsz dolcsi. - Megbeszéltük. Harper menüket és evőeszközöket hozott. 117
TRISHDOLLER
- A nevem Harper. Hozhatok nektek kávét? Vagy narancslét? - Harper? Ez egy nagyon szép név - mondtam. - Harper Lee után neveztek el? Megrándult a szája sarka, de nem árult el mást. - Nem, Charlie Harper után. - A művész? Ő az egyik kedvencem - folytatattam. - Én Travis vagyok, ők pedig a barátaim, Kenny … - Ken - szakított félbe és majdnem végem van. Ken? Mégis mióta? Ken Chestnut. - És ő itt C. J. - Nagyon örülök, hogy találkoztunk - mondta Harper. - Nem idevalósiak vagytok, ugye? - Észak-Karolinából jöttünk és itt leszünk pár napig - meséltem. - Tengerészgyalogosok vagyunk - tette hozzá Kevlar. - Csak most jöttünk vissza Afganisztánból. Harper a legfényesebb mosolyát villantotta rá és Kevlar arca olyan vörös lett, mint a haja. - Ez szép. - Mélytengeri halászatra megyünk később - mondtam. - Nem akarsz… szeretnél csatlakozni hozzánk? Harper akkor rám mosolygott és ez a színjáték egy új dimenzióba lépett, ami bejött nekem. Nagyon. 118
SOMETHINGLIKENORMAL
- Persze, jól hangzik - mondta Harper. - Akkor most beszéljünk az italokról. Ameddig Harper vissza nem jött az italokkal, Kevlar katonai pletykákkal árasztott el. Nem tudom, hogyan jött rá erre mind, de szinte mindenkiről tudott valami mocskosat. - Haver, emlékszel Nardellora a második szakaszból? A felesége elhagyta és elvitt mindent, még a 66-os Mustangját is. - A fenébe, ez durva. - És Day… haver, megpróbálta kicsinálni magát. - Mi? Ne már. - Igen - folytatta Kevlar. - Nagyon jóban volt Palmerrel. Palmer egyike annak a nyolc személynek, akiket megöltek a zászlóaljunkból. Nem ismertem Day-t vagy Palmert túl jól, de azt hiszem tudom, hogy érzi magát Day. Mintha egy teletöltött pohár lennél. Utána szembe kell nézned mindennel otthon, és a pohár túlcsordul. Harper visszajött egy kancsó kávéval, így kivertem a fejemből az egészet. - Eldöntöttétek már srácok, mit akartok rendelni? Moss palacsintát rendelt és grízt öntettel, Kevlar pekándiós gofrit, de én oldalra döntöttem a fejem és felnéztem Harperre.- Én csak egy csókot akarok. A szemöldökei megemelkedtek. - Tessék? - Azzal semmi sem veheti fel a versenyt a menüből. 119
TRISHDOLLER
Kevlar felnyögött és még nekem is el kell ismernem, hogy ez a legcsöpögősebb dolog volt, amit valaha mondtam. De ez nem a sikeres felszedés határairól szól. Hanem arról, hogy húsz dollárt nyerjek a sráctól, aki gumikötelekkel kötözött az ágyamhoz. - Nos, ez volt a legédesebb dolog, amit valaha hallottam - felelte Harper és becsúszott mellém a boxba. Megérintette az arcomat az ujjai hegyével és az ajkait az enyémekre nyomta. Alma, szalonna és juharszirup íze volt. Ez egy vicc kellene, hogy legyen, de ahogy a nyelve az enyémet ingerelte, eltüntette a Waffle House-t körülöttünk és veszélyesen közel küldött a hidegzuhany tartományba. Zöld szemei az enyémekbe néztek ahogy lassan elhúzódott és egy apró, bizalmas mosolyban részesített. Kinyújtottam a kezem az asztalon keresztül - tenyérrel felfelé - és Kevlar belecsapott egy húszast. Harper adott egy másik gyors szájrapuszit és felállt. - A szokásost kéred, Travis? - Igen. - Solo, ember, ez annyira nem volt fair - tiltakozott Kevlar. Az ujjaim közé vettem a számlát. - Én azt mondanám, hogy szinte már kvittek vagyunk. Moss nevetett és összeütöttük az öklünket, ekkor éreztem magamat a legnormálisabbnak az óta a nap óta, hogy visszajöttünk Afganisztánból… leszámítva, amikor egyedül voltam Harperrel. Ezek a srácok a testvéreim. Ez az én családom.
120
SOMETHINGLIKENORMAL
- Hé, Harper - kiáltottam át az éttermen. - Igen? - Komolyan mondtam a halászatot. - Én is - felelte. - Csak be kell fejeznem azt az asztalt, az idióta tengerészgyalogosokkal és már készen is vagyok. - Szóval, várj. Te és ő… - Kevlar feje elfordult tőlem Harperhez és vissza. Befejezetlenül hagyta a gondolatot, ami elég pontosan foglalt össze engem és Harpert. Befejezetlen. Nem a barátnőm, de nem érdeklődöm senki más iránt. Hacsak nem számítjuk Paige-et, de… nem tudom miért fogott meg engem úgy, ahogy megtette. Nem kedveltem őt úgy, ahogy Harpert. Kevlar leejtette a fejét az asztalra, megzörgette az evőeszközöket. - Ez a világ annyira igazságtalan. - Haver - mondtam. - Már megmondtam neked. Ha csajt akarsz szerezni magadnak, ténylegesen beszélned kell eggyel. Anélkül mutatta fel nekem a középső ujját, hogy felnézett volna Harper befejezte a műszakját és követtük őt a rádióállomásra, ahol otthagyta a Rovert az apjának. Lefelé vezetve a Danielsen Kevlar folyamatosan előremozgolódott az utas ülésen, mintha gyorsabb mozgásra próbálná rábírni a Jeepet. - Jézus, Solo - panaszkodott. - Az öreganyám is gyorsabban vezet nálad.
121
TRISHDOLLER
- Hatvannal megyek. - A sebességhatár negyvenöt és lépést tartok a forgalommal is. - Mi ez a sietség? Moss áthajolt az ülések között. - Látnod kellett volna az idefelé vezető úton - mondta. - Még ennél is korábban itt lettünk volna, ha nem állítják meg háromszor gyorshajtásért. A srácnak komolyan durva a vezetési stílusa is. A francba, kevésbé félek a táliboktól, mint az őrült vezetési tempójától. Nevettem, de nem tudtam nem arra gondolni, hogy talán ez volt az, ami hazahozta Kevlart Afganisztánból. És mi a helyzet Mossal? Elmondta nekem, hogy a létesítményekben nőtt fel Baltimore-ban. Nem volt bandatag és nem egyszülős otthonból jött. Az apja rokkant ex-katona volt és nem engedhettek meg maguknak jobb környéket. Moss mondta nekem egyszer, hogy azt tervezi, főiskolára megy, mikor leszerel jövőre. - Végignézni, ahogy emberek halnak meg, nem újdonság nekem, Solo - mesélte egyszer, mialatt súlyt emeltünk a járőrbázisunk összetákolt edzőtermében. - Megteszed, amit tudsz, hogy elengedd. Különben fel fog emészteni. Rápillantottam a visszapillantó tükörben és buddhai nyugalommal a tájat nézte, ami mellett elhaladtunk. Talán ő a szerencsés.
Kevlar egy fejét az ablakon kidugó kutyára emlékeztetett, ahogy a felbérelt kapitányunk, Gary felgyorsította a hajót, keresztül a vízen, a halak felé tartva. Kevlarnak sör volt a kezében. Először azóta, hogy feltűntek a 122
SOMETHINGLIKENORMAL
hálószobám ajtajában, igazán nyugodtnak tűnt. Moss a kabinban volt, kicsit tengeribetegnek látszott. - Bekennéd a hátam? - Harper, egy zöld csíkos bikinifelsőre és sortra volt vetkőzve, és átadott egy üveg naptejet. A zúzódás, amit a szemem alatt okozott, még mindig halványuló sárga színben játszott, de mégis arra kért, hogy megérintsem a meztelen bőrét. Kevlar jött be a kabinba egy újabb sörért, ahogy szétkenem Harper vállai között a naptejet. Vörös szemöldökei a napszemüveg teteje fölé emelkedtek és a rohadék szót tátogta felém, megnevettetve engem. - Valaki más is kér sört? Moss megrázza a fejét. Még mindig kicsit émelygősnek tűnt. - Nekem még túl korai - mondtam. - Haver, ez a féláras óra a Helmandban. - Kevlar odadobott nekem egy sört, ami majdnem kicsúszott a naptejjel borított kezeim közül. Harper hátához érintettem a dobozt, amitől visítani kezdett. Ahogy megfordult, hogy a karomra üssön, néztem Kevlart lehúzni az egész sört, majd visszament a hűtőhöz egy másikért. - Travis? - Megfordultam, hogy Harperre nézzek. A hangja elcsendesedett. - Minden rendben van? Nem voltam benne biztos, hogyan is válaszoljak. Megvan a saját szarságom. Nem voltam benne biztos, hogy meg tudok birkózni Kevlaréval is. De talán meg kellene. Talán, erre van szükségünk, hogy beszéljünk Afganisztánról, Charlieról. Volt egy naptej pötty Harper orra hegyén, így felnyúltam és ledörzsöltem. 123
TRISHDOLLER
- Igen, jól vagyok. - Nem hittem, hogy hitt nekem. - Adnál nekem és Kevlarnak egy percet? - Haver, rendben vagy? - kérdezem, miután Harper visszatért a fedélzetre. - Igen, miért? - felelte Kevlar. - Nem tudom. Csak úgy tűnt, mintha sokat innál. - Mi a fene, Solo? - Összehúzta a szemöldökét és ráncolta a homlokát. - Vakáción vagyok. - Sajnálom, ember - emeltem fel a kezem. - Csak azt mondom, hogy ha beszélni akarsz vagy valami… - Bekaphatod. - Kevlar visszament a fedélzetre, a szél száguldását élvezte. A hajó hullámot ért és arcon találta egy adag sós vízpermet. Örömteli kiáltást hallatott, úgy vigyorogva, mint egy idióta. Visszamentem Mosshoz. - Mióta viselkedik így? - Mióta hazaértünk, azt hiszem - felelte. - Buszra szálltam, hogy lássam a családom, így nem vagyok biztos benne. Az idevezető úton elmondta nekem, hogy börtönben is töltött egy éjszakát Tennessee-ben, kocsmai verekedésért. Nem tudom, Solo. Talán a való élet már nem elég nagy neki többé.
124
SOMETHINGLIKENORMAL
9. fejezet Fordította: Mandy
N
yugodt nap volt a vízen, így a hullámok nem voltak túl nagyok.
Úgy tűnt, Moss megtalálta az egyensúlyát a tengeren… és egy sört. - Én ma kifogok egy cápát - jelentette be Kevlar, ahogy Gary kiosztotta a horgászbotokat. Tarpon halat akarunk kifogni, de Gary azt mondta, megvan az esélye, hogy látunk néhány cápát is. - Egy feketevégű vagy citromcápa… vagy egy pörölycápa - mondta Kevlar. - Igen, egy pörölycápa szép fogás lenne. Visszahúzta a horgászbotot készen arra, hogy bedobja, mikor Gary megállította. - Lassíts, fiam, semmit nem fogsz ki csali nélkül. - Leszámítva egy másnaposságot - szólalt meg Moss. - Nem - mondtam. - Azok közül már kifogott egyet. Kevlar bemutatott nekünk, ameddig Gary egy élő szardíniát csalihalat - fűzött fel csalinak Kevlar horgára.
125
TRISHDOLLER
Harper horogra tűzte a sajátját. A háta mögé léptem, a szám a füle mellett és a kezem a csípőjén volt. Nyárillata volt a naptejtől. - Hivatalosan is a legmenőbb csaj vagy a világon. Megborzongott, de elrejti azzal, hogy a szemét forgatta rám. - Te erre csak most jöttél rá? - Megvolt rá a gyanúm. Harper szembefordult velem és a mellkasomra tette a kezét. Figyelmen kívül hagytam a tényt, hogy az ujjait beborítja a halnyálka, mert… nos, ő Harper. És meg fog csókolni. - Travis? - Igen? - Szívódj fel - lökött rajtam egyet. - Van egy cápa, amit ki kell fognom. Kevlar felröhögött. - Óóó, Solo. Elutasítottak. - Hé, Kenneth, nem fogsz bemutatni a partnerednek? - Benyúltam az élő csalik közé és felhúztam egy szardíniát a saját horgomra. - Ó, várj. Neked nincs olyanod. Hosszan kortyolt a sörből, majd böfögött. - Harper összehozhat minket néhány barátnőjével. Ahogy bedobtam a zsinóromat, megfontoltam, hogy bemutassam Kevlart Lacey Ellisonnak. Végre lefektethetne valakit. Harperre pillantottam. - Eszedbe ne jusson - mondta, le sem véve a szemét a vízről. - Abba nincs beleszólásom, mit csinálnak a barátaim néhány random sráccal, akikkel a bárokban találkoznak, de nem hozom össze őket a Tengerészeti Alakulattal. 126
SOMETHINGLIKENORMAL
Ez megnevetetett. - Azt hiszem, ez igazságos. A mai egy jó nap volt. Sör. Napfény. Horgászat. És Afganisztán annyira messze van, amennyire lennie kell. Nincs szükségem terápiára. Csak több olyan napra, mint ez. Moss fogta ki az első halat, egy csillogó, ezüst tarpont, ami boldogsággal villanyozta fel őt. Ezek a halak jók a játékban, de nem igazán ehetőek, így Gary csinált egy képet Mossról, amint felemelte a fogását, mielőtt visszaengedték a halat az öbölbe. - Solo? - kérdezte Moss újabb zsineget dobva be. - Vannak ilyen fajta halak Észak-Karolinában? - Persze - válaszoltam. - Mehetünk bármikor, ha akarsz, ember. Azzal a Buddha mosollyal nézett rám. - Király. - Van valamim - mondta Harper kicsivel később, mikor gyorsan kezdett letekeredni a zsinór az orsójáról. Az izmok megfeszültek a karjában, ahogy próbálta meglazítani és meg tudtam mondani, hogy valami nagy akadt horogára. - Tarpon - mondta Gary, de Harper megrázta a fejét. - Úgy tűnik, mintha mélyebbre menne - válaszolta. - Talán egy cápa? - Nos, akkor ülj le a horgászszékbe - mondta Gary - és kapaszkodj. Bármit is akasztott horogra, az menekült. Nem olyan, mint a rajzfilmekben, mikor a hal úszni kezdett és a hajó mögötte száguld. De a
127
TRISHDOLLER
cápák erősek és a hajó az irányába kezdett mutatni, bármi is legyen Harper zsinórjának másik végén. Néhány perc után a zsinór abbahagyta a forgást és Harper elkezdte feltekerni. Erős, de a nyomás a horgon nagyon intenzív volt. - Rendben vagy? - kérdeztem. - Igen - válaszolta. A lófarkából megszökött tincsek átnedvesedtek és a tarkójához tapadtak. - Jól jönne egy kis víz. Kevlar hozott neki egy üveget és hogy távol tartsam a napot az arcától, adtam egy régi Brewers sapkát, amit akkor kaptam, mikor Green Bayben éltünk. A Harper cápáját követő hajón Kevlarnak át kellett térnie a hűtőtáskában való horgászatra, ami egyáltalán nem zavarta őt. Már félig a táskában volt. Moss ezzel szemben megelégedett azzal, hogy Harper horgászatát nézte. Mintha elraktározná az egészet az emlékezetében. Körülbelül harminc perc telt el így: a zsinór pereg lefelé, ahogy a cápa menekült, annyi zsinórt rántva így magával, amennyit tudott; az orsó megállt és Harper visszafelfelé tekerte, annyi zsinórt visszahozva, amennyit csak tudott. Ez fárasztó volt és a karjai remegtek a megerőltetéstől. - Szükséged van segítségre? - ajánlottam fel. - Nem. - Eltökélten rám mosolygott. - De köszönöm. Nem lepett meg, hogy visszautasított; valószínűleg egyébként is jobban horgászik, mint én. És ez eléggé dögös volt.
128
SOMETHINGLIKENORMAL
Negyvenöt perc, talán egy óra telt el, mire a cápa kezdett olyan fáradt lenni, mint Harper. A Brewer sapka árnyékában a sírással küszködött és egy részem ki akarta venni a horgászbotot a kezéből, hogy szünetet tarthasson, de túl makacs volt ehhez. Egy lépés előre, két lépés hátra, lassan tekerte fel a zsinórt. A zsinór szökött minden alkalommal, mikor a cápa vergődni kezd ellene, megpróbálva elszakítani a horgot és Harper küzdött, hogy visszanyerje azt. Azután - mint egy szkandermeccs utolsó pillanata, ahol a gyengébbik fél a kettő közül feladja - a cápa csak úgy abbahagyta a küzdelmet. Harper összegyűjtött egy métert, azután kettőt, majd tízet. - Úgy néz ki, ennek vége - mondta Gary. - De vigyázz, lehet, hogy újra vergődni kezd, mikor eléri a hajót. Eleinte a cápa csak egy sötét árnyék volt mélyen a vízben és nem tudtuk megmondani, milyen fajta, de ahogy közeledett a felszínhez, láttuk, egy pörölycápa jól kivehető formáját. És ez egy szörnyeteg volt. - Jézus - kapkodott levegő után Kevlar. - Hogy fogjuk ezt a valamit a hajóra tenni? - A hal három, három és fél méter hosszú, fiam - mondta Gary. - És nem jön fel erre a hajóra. - Harperhez fordult. - Folytasd a tekerést. A pörölycápa elérte a felszínt és megőrült, újra vergődni és csapkodni kezdett, felkavarva a vizet maga körül. Visszanéztem Harperre és rávigyorogtam. - Elkaptad őt. 129
TRISHDOLLER
A szája sarka felfelé ívelt egy kicsit, de nehéz volt megmondani, hogy mosolygott vagy grimaszolt, ahogy próbálta megnyerni a harc utolsó részét, amit a cápa meghagyott. Végül feladta és az oldalán feküdt, csak lebegve ott. Kimerült. Ronda fejének egyik vége kiállt a vízből, fekete gombszeme már majdnem döbbenetet tükrözött. Mintha azon tűnődne, mi a fene történt éppen. Kevlar áthajolt az oldalon és megérintette a cápát. - Ez kurva jó. - Ha akarsz egy képet, itt az ideje - szólt Gray. - És csináljuk gyorsan, mert vissza kell engednünk a cápát. Moss elvette a horgászbotot Harpertől, így ellőhettem egy képet a telefonom kamerájával. Gary átadott Harpernek egy ollót, amivel elvághatja a zsinórt, ami szabadon fogja engedni a pörölycápát. Kizárt, hogy kivegyük a horgot azok közül a borotvaéles fogak közül. Ott fog maradni, ameddig el nem rozsdásodik. - Szeretnél nevet adni neki? Néhányan megteszik. - Nem, jó ez így. - Harper elmetszette a zsinórt és a cápa lassan elúszik, hátúszója a víz alá süllyedt, mielőtt teljesen eltűnt. - Ez lenyűgöző volt. - Harper mögé léptem és a derekára csúsztattam a kezemet. Az egész teste remegett a kimerültségtől, ahogy a szemét becsukva nekem támaszkodott. Megcsókoltam a homlokát, ami nedves volt az izzadtságtól.
130
SOMETHINGLIKENORMAL
Néhány óra további horgászat után - Harper a kabinba ment és egész idő alatt aludt - letettük Kevlart és Mosst a hotelnél és felfelé vezettünk a szigeten Harper háza felé. - Körbevezetlek - mondta, ahogy követem az elülső tornácra. - De nem fog sokáig tartani, mivel ha megállsz a nappaliban, belátsz mindent. Kitárta az ajtót és megállt út közben. Hátulról beleütköztem, megragadva őt a dereka körül, hogy megóvjam a földre zuhanástól. A kanapén, éppen a válla felett Harper apja és egy sötét hajú nő csókolóztak. Összekuszálódott ruháikat ügyetlenül igazgatva ugrottak szét. A nő ajakfénye elkenődött Harper apjának szája oldalán és annyira… lebukottnak látszottak. - Oké, ez elég kínos - szólalt meg az apja, ahogy felálltak. Egymás kezét fogták. - Harper, ő itt Allison Redding. Allison, ők itt Harper és a barátja, Travis. - Nem egészen így képzeltem ezt a pillanatot. - Allison mosolya ragyogó, őszinte, ahogy Harperhez ért, aki mozdulatlan maradt a karjaim alkotta körön belül. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán lélegzett. - De jó végre találkozni veled. Harper nem mondott semmit. Kitépte magát a karomból és a szobájába ment, becsapva az ajtót. Otthagyva engem a nagy adag kellemetlenséggel. Az apja kifújta a levegőt és megvakarta a tarkóját. - Mennem kellene, hogy beszéljek vele. - Valószínűleg jobb lenne, ha nem tenné - mondtam. - Hadd menjek én. 131
TRISHDOLLER
- Nem hiszem… - Az ajtóra pillantott, mintha itt és most megpróbálnék a lányánál valamit, aztán felsóhajtott. - Oké, rendben. Bekopogtam Harper ajtaján. - Hé, én vagyok. Az arca feltűnt az ajtórésben, a szemei nedvesek voltak. - Bejöhetek? Szélesebbre tárta az ajtót és az élénk színű sárga szobájában álltam az ágya mellett. Be kell vallanom, szerettem volna a takarók alá húzni és olyan dolgokat tenni vele, ami eltereli a figyelmét az apjáról. Leszámítva, hogy most nem ezt akarta. És figyelembe véve mindent, aminek kitettem őt, nem fogok belehalni, ha befogom és figyelek rá. - Mikor elmondta nekem, hogy a nő azon gondolkodik, eljön látogatóba, azt hittem ezt úgy értették, tudod, hogy egy jövőbeli látogatásról beszélnek. - Harper az ágyára rogyott. - Nem hittem, hogy ez azt jelenti, most, mint… ez. Leültem mellé és körülnéztem a szobában. A falra akasztva rajzfilmfigura szerű tengeri állatokat ábrázoló élénk színű festmények voltak. Piros teknősök. Lila csikóhalak. Zöld aranyhalak. Narancssárga delfinek. Elég királyul néztek ki. Kíváncsi vagyok, Harper anyukája festette-e őket. - Ki ez a nő? - El voltak jegyezve. - A keze fejével dörzsölte meg a szemét. Felajánlottam neki a halszagú pólóm ujját és a vállamba temette az arcát. Apám felbontotta az eljegyzést, mikor találkozott anyámmal.
132
SOMETHINGLIKENORMAL
Szarul csinálom ezt. Srácnak lenni néha kevésbé bonyolult. - Talán, öhm, beszélned kellene vele? - Nem. Nem állok készen rá. - Megtörölte a szemét a pólóm ujjában. Csak maradjunk annál, amit elterveztünk. - Oké. Kinyitotta az alsó öltözőszekrényének fiókját és átnyújtott nekem egy piros törölközőt. - Van egy zuhanyozó kint hátul szappannal és samponnal. Figyelj rá, hogy húzd el teljesen a függönyt, vagy az öreg nő a csatornán túlról kihívja a seriffet. - Izgalmasan hangzik. A kilincsért nyúltam mikor átszelte a kis szobát és az ajtónak szegezve úgy csókolt meg, mint reggel a Waffle House-ban. A fenébe. Mind a ketten levegő után kapkodtunk, mikor elhúzódott. - Köszönöm, Travis. Az apja és Allison a konyhaasztalnál vártak, ahogy áthaladtam, a piros törölköző tervszerűen elhelyezve előttem, hogy elrejtse a dudort. Az apja majdnem feldöntötte a széket, ahogy felállt. El sem tudok képzelni olyan gondoskodó apát, mint Harperé. - Jól van? - Leginkább össze van zavarodva.
133
TRISHDOLLER
- Valahogy reméltem, hogy Harper csatlakozik hozzánk sushira felelte. - Így meg tudna ismerkedni Allisonnal. - Én nem reménykednék. - Nem mondtam el neki, hogy a smárolásuk képe valószínűleg még mindig bele van égve a retinájába. - Azt hitte, hogy ez egy elméleti, jövőbeli esemény lesz. Időre van szüksége, hogy hozzászokjon egy kicsit. - Köszönöm, Travis. - Kezet rázott velem. - Jó ember vagy. Kétlem, hogy akkor is ezt mondaná, ha tudna róla, hogy úton voltam hidegzuhanyt venni.
134
SOMETHINGLIKENORMAL
10. fejezet Fordította: Tinajsz és Anikó Fordította: Tinajsz
T
örött rákláb, üres osztrigahéj és hámozott garnélarák hegyek
emelkedtek az asztal közepén, miközben a hotel erkélyén ültünk, tökéletes rálátással az öbölre. Tonnányi tengeri herkentyűt ettünk meg, amit a Pincher Crabból rendeltünk, és a Corona üvegek (aljukon citromkarikákkal) száma jelzi, hogy megöltük a söröket is. Mindannyian egy kicsit leégtünk, és több mint kicsit voltunk ittasak. Azon töprengtem, Kevlar miért nem ütötte még ki magát. - Fiatal még az éjszaka, és a földszinten van egy bár, tele fiatal, házasulandó korba lépett lányokkal. - Jött ki a fürdőszobából egy skótkockás cowboy inget, és farmert viselve, amik annyira újnak látszottak, hogy talán még a címke is rajtuk volt. - Nézzenek oda - mondtam. - Rodeóra készülsz, Kenneth? - Átkozottul eltaláltad - vigyorgott. - Megyek, keresek egy nőt, megragadom, és… - Úgy mozgatja meg a csípőjét, mintha egy bikát ülne meg, és meglengette cowboy kalapját a levegőben. - Whuu-húúú! Moss nevetett. - Az én pénztárcám azt mondja, nem tartasz ki teljes nyolc másodpercig sem. Beleöklöztem az egyetértésem jeléül. - Basszátok meg, srácok - mondta Kevlar. - A mai, az az éjszaka. Érzem. Ki van benne? - Harperre pillantottam, mire Kevlar felnyögött. - Solo, 135
TRISHDOLLER
soha nem számítottam arra, hogy ezek a szavak egyszer az én számból fognak elhangozni, de téged, barátom, alaposan behálóztak. A sörösüvegemmel Kevlarra mutatok, és egyik szememet behunytam, mintha célba venném őt. - Ne akard, hogy odamenjek, és szétrúgjam a seggedet. - Csak mondom. - Igen, nos, először is, engedd, hogy megvizsgáljuk a tényeket, nem de? - mondtam. - Egy lánnyal vagyok itt, aki történetesen őrülten dögös, Harper rózsaszínben jött - miközben te úgy vagy öltözve, mint egy Tennessee-i tetű, aki abban reménykedik, hogy talán fel tud szedni valakit, akit aztán meghúzhat. Harper lekoptathatna engem ma este, holnap este és az azutáni éjszakán is, és még akkor is több esélyem lenne arra, hogy megfektetnek, mint neked, te vele született hegyvidéki. Dühösen bámultunk egymásra, amíg Kevlar el nem mosolyodott, majd elkezdett nevetni. Hamarosan mindannyian vigyorgtunk, kivéve Harpert, aki zavartnak látszott. - Ti srácok, annyira aljasak tudtok lenni egymással - mondta, amivel csak azt érte el, hogy még hangosabban nevettünk. Igaz. A legdurvább dolgokat mondtuk egymásnak. Rasszista. Homofóbiás. Sértegetjük egymás anyját. Néhányszor, bizonyos időközönként, ez üssünk-le-egymást-és-hemperegjünk-a-földön bunyóhoz vezetett, de legtöbbször csak nevettünk, mert nem gondoltuk komolyan, amit mondtunk. Bármelyikünk golyó elé ugrana, hogy a másikat megvédje. - Na, akkor megyünk partizni, vagy mi van? - kérdezte Kevlar, miközben néhány dohánylevelet tömött az alsó ajkához. Moss vállat vont. - Én benne vagyok. - Igen - mondta Harper.
136
SOMETHINGLIKENORMAL
Kevlar megpróbálta a karjait a válla köré fonni, ahogy végigsétáltunk a folyosón a lifthez, de ez igen nehéznek bizonyult, tekintve, hogy Harper körülbelül tíz centivel magasabb volt nála. - Tudod - mondta Kevlar, - még nem késő seggbe rúgnod Solot, hogy fékezze magát. - Ti srácok, miért hívjátok így őt? - kérdezte Harper. - Tudod, hogy van a Star Wars-ban, épp amikor a szeméttároló falai elkezdenének összezáródni, Han Solo megérkezik, és azt mondja: Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban? Harper bólintott. - Nos, koromfekete az éjszaka Afganisztánban - mondta Kevlar. - És beszálltunk egy olyan hajóba, ami elvitt, is kidobott minket Nyugat Bumfuck közepén, ahol Isten tudja, hogy ki fog lőni ránk, és váratlanul Stephenson megszólalt: Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. - Kibaszottul be voltunk szarva - tette hozzá Moss. - De minden alkalommal, amikor valamelyikünk elismételte ezt a mondatot, újra és újra nevetni kezdtünk. Emlékszem arra a rémálomszerű érzésre, amikor a hajók otthagytak minket a fekete ismeretlenben, beborított minket az első koszrétegünk, és képtelenek voltunk elsétálni. Képtelenek voltunk elterelni a gondolatainkat, és hazamenni. A viccem nem volt látnoki. Rajtaütöttünk néhány házon, összegyűjtöttünk egy maréknyi gyanúsított rosszfiút, és mire a nap felkelt, cowboyoknak éreztük magunkat - és én véglegesen Han Solo lettem. Kevlar és Harper közé léptem, egyik karomat Harper köré fontam. - És azért is Solonak hívnak - suttogtam Harper nyakába, amitől megremegett, - mert mindig megkapom a lányt. A szeme sarkából pillantott rám. - Han Solo, egy igazi fasz volt. 137
TRISHDOLLER
Kevlar felnevetett, és a dohánylevelet egy üres sörösüveg szájába köpte. - Igaza van. - Ő az, aki összeütközést vezetett a Birodalom ellen, így Luke Skywalker fel tudta robbantani a Halál Csillagot - tiltakotam. - Egy hős. - Egy csirkefogó. - Harper rám mosolyogott, ahogy benyomta az alsó gombot a liftajtó mellett, és én visszamosolygtam rá, mert ismerte a saját Star Wars-át. - Azért kedvelsz engem, mert csirkefogó vagyok - mondtam, idézve a filmet. - Nincs elég csirkefogó az életedben. A lift kondult egyet, és az ajtó kinyílt. Harper rám nézett, aztán Mossra, végül Kevlarra, és felnevetett. - Ez annyira nem igaz. A földszinten a klub meglepően tele volt Augusztushoz képest. Csak az itt lévő nők közül egyik sem fiatal, vagy vonzó. A terem tele volt középkorú, trópusi ruhákba öltözött emberekkel, és a színpadon egy Jimmy Buffet tribute banda, akiket Floridays-nek hívnak, játszottak rockzenét - már ha ezt egyáltalán annak lehetett nevezni. - Minden jól megy, rendkívül vonzóak itt ma este a hölgyek, Kenneth mondtam. - Melyiket fogod felszedni? - Ha egy vadmacskát akarnék, az anyádat szedném fel. - Miért? Eleged van a sajátodból? Kevlar figyelmen kívül hagyott. - Ez a hely, szívás. Hová mehetnénk még? Elsétáltunk a Shamrockhoz. Harper barátai az egyik bárhoz közeli asztalnál foglaltak helyet. Lacey felsikított, és azonnal a mi irányunkba indult, cowboy csizmájának sarkai minden lépésére hangosan kopogtak a padlón. Kevlarra pillantottam, és láttam, ahogy szemeivel végigstíröli extra rövid farmerszoknyáját, de a 138
SOMETHINGLIKENORMAL
pillantása végül Amberön állapodott meg, akinek a hajában most vörös melír csíkok voltak festve, pont, mint Kevlarnak. - Haver, ne. - Az a csaj a Tour de France. Kevlar még csak most kezdte az edzést. Még abszolúte nem áll készen Amber Reynoldsra. - Haver, de - mondja ő. - Harper! Travis! - Lacey odaért hozzánk, és magával húzott minket az asztalukhoz, de a mosolya egyenesen… Mossra irányult? Nem, mintha problémám lenne ezzel, mert jól nézett ki a srác, de tudod, ő srác. Ez csak… nem az az út, amire számítottam, hogy menni fog, már ha egyáltalán arra indult. - Szóval, bemutatod nekünk a barátaidat? Túlestem a bemutatáson, aztán a bár felé vettem az irányt, és rendeltem egy korsó sört. Amíg a csapos töltött, visszapillantottam az asztalra, ahol Lacey Moss bicepje köré csavarta magát, és aggódva figyeltem, ahogy Kevlar Amberrel beszélgetett. Őrült. Harper csatlakozott hozzám. - Szóval, egy párhuzamos univerzumba kerültünk? - kérdeztem. - Mert fogalmam sincs, hogy ki az a srác. - Eléggé részeg - mondta Harper. Lepillantott a padlóra, aztán fel rám. Ezt a szégyenlős dolgot csinálták minden egyes alkalommal, amikor meg akartak szerezni maguknak a csajok, és még amikor Paige csinálta, akkor is tudtam, hogy nem igazi. De Harpernél… ez nem egy kiszámított mozdulat volt azért, hogy felizgasson engem. Nála hiteles volt. És még mindig hihetetlenül hatásos. - Akarsz… um… sétálni? - kérdezte. Ez invitálás lehet egy sétára, vagy valami többre is. Akármelyik is, én benne voltam. Még ha ez azt is jelentette, hogy el kellene sétálnunk Bonita Springsig és vissza. - Persze.
139
TRISHDOLLER
- Hamarosan visszajövünk - mondtam, ahogy Harper letette a korsót az asztalra. Benyúltam a farmerom zsebébe, és kihúztam belőle három kotont. - Légy óvatos. Szórakozz jól. És ne csinálj olyat, amit én sem tennék. Kevlar sunyi mosollyal pillantott föl rám. - Ez azt jelenti, hogy anyád elmegy? Tarkón csaptam, aztán ujjaimat összefűztem Harperével. Áthaladtunk Esteron, és levágtuk az utat az egyik strandszakasznál, otthagyva a papucsinkat. A homok hűvös és nedves volt a lábujjaim között, ahogy a halász móló, és a bazársor felé sétáltunk. - Szóval, mi van ezzel a maroknyi kotonnal? - kérdezte Harper. - Azt hitted, hogy szükséged lesz ma rájuk? - Kevlarnak vettem őket. Csak a biztonság kedvéért. Harper szkeptikusan pillantott felém. - Tényleg? - Garantálom, hogy amit a pénztárcájában hordoz, már régen lejárt mondtam. - Így ma délután, amikor a boltban voltunk, felkaptam néhányat, mert tudtam, hogy ő nem gondolna a védekezésre, csak amikor már késő. - Ez eléggé… kedves. Nevettem. - Igen, nos, eléggé kedves fickó vagyok. - Megtartottál belőle magadnak is? - Nem - mondtam. - Kellett volna? Megrázta a fejét. - Ez neked megfelel? Vállat vontam. - Nem siettetek semmit. Áthaladtunk a Times Square-en, és megállva végignéztük, ahogy egy bűvész egy maroknyi német turistának tartott előadást. Miután vettünk magunknak csavart fagyit a Dairy Queenben, visszafelé haladtunk az Esteron, amíg el nem értük az utcáját. 140
SOMETHINGLIKENORMAL
- Akarod, hogy hazakísérjelek? - Nem akarok hazamenni. - Harper… - kezdtem volna mondani neki, hogy szembe kellene néznie azzal, ami felzaklatta őt, de miért az én dolgom lenne elmondani neki, hogy mit csináljon, mikor azt sem tudom, én hogy nézzek szembe azzal, ami engem zaklat? - Oké. - Ez csak… ha odamegyünk, és az autója még mindig ott van a felhajtónkon… - Harper hangja elcsuklott. - Nincs semmi problémám Alisonnal, de egy kis figyelmeztetés jól jött volna, tudod? Bólintottam. - Ezt mondtam én is az apádnak. - Tényleg? - Az arca és hangja ellágyult, és ott ahol voltunk, az utcasarkon, Harper megcsókolt. És addig folytatjuk ezt a tevékenységet, amíg egy autó el nem halad mellettünk, és valaki ránk nem kiáltott, hogy szobára kellene mennünk. - Vissza akarsz menni a hotelhoz? - kérdeztem. - Mi van, ha a szoba… foglalt? Összerezzentem, ahogy elképzeltem Kevlart és Ambert összegabalyodva, és Harper grimaszából ítélve, ő is ugyanezt a képet látta a lelki szemei előtt. - Igen, de sebaj - mondtam. - Menjünk hozzám.
A nap fényesen ragyogott a függönyök résein át, amikor másnap reggel kinyitottam a szememet. Az óra az ágyam melletti asztalon azt 141
TRISHDOLLER
mutatta, hogy tovább aludtam, mint bármikor máskor, amire vissza tudok emlékezni, mióta elmentem a kiképzőtáborba. És jól érzeztem magamat. Kipihenten. Mintha… Végigaludtam volna az egész éjszakát. Semmi álmatlanság. Semmi rémálom. Semmi gyógyszer. Semmi Charlie. - Szia. - Harper mellőlem jövő hangja még kásás volt az álomtól, karjai átvetve a mellkasomon pihentek. Paige soha nem töltötte az egész éjszakát velem - mindig kiosont, mielőtt az anyám felébredt - és mást soha nem is hoztam ide. Múlt éjszaka csináltam dolgokat Harperrel, amik bakugrásnak minősülnek ahhoz képest, amikor tizennégy éves koromban szexeltem Paigedzsel a házuk mögötti istállóban. Nem, mintha megbántam volna. Mert nem. Ez csak… Harperrel lenni olyan, mintha megint elölről kezdeném. - Szia - mondtam. - Adtál nekem egy jó éjszakát. - Ez az, amit a fiúk mondtak rólam az utóbbi években? - Igen, az öltöző mosdójában olvastam. Harper ásítva felnevetett. - Mennyi az idő? Megfogtam a telefonomat, és megnézem. - Majdnem tíz. - Oh, ne! - Harper kiugrott az ágyamból, és újrakontyozta a haját. - El fogok késni a munkából. Anya a konyhában volt, amikor lementünk a földszintre. A szemöldökei a magasba emelkedtek, amikor meglátta Harpert, aztán engem tüntetett ki egy halálos pillantással, mintegy csendes figyelmeztetésként. Travis Henry Stephenson, jobban jársz, ha nem tetted meg azt, amit gondolok, hogy megtettél. Ne csináld ezt egy ilyen édes lánnyal, mint Harper Gray. - Harper - mondta. - Micsoda meglepetés. 142
SOMETHINGLIKENORMAL
- Igen, um… önt is jó látni, Mrs. Stephenson. - Harper arca elpirult zavarában, bár nem csinált semmi olyasmit, ami miatt zavarban kellene lennie. - Hosszú történet - mondtam. - Mennünk kell. Kidobtam Harpert a Waffle House-nál, és a tengerparton találkoztam Kevlarral és Mosszal. Moss egy nyugágyon aludt, de Kevlar egy sörrel a kezeiben támasztotta meg magát. Nevethetnékem támadt afgán-barnaságán - az arca és nyaka lesült, mindenhol máshol fehér - de nekem is ilyenem volt. Charlie volt az egyetlen, aki mindenhol egyformán sült le. - Óriási éjszakáról maradtál le, Solo - mondta. - Elmentünk egy Fantázia nevű sztriptíz bárba. Tudtad, hogy Amber ott dolgozik? Nem lepett meg. Fordította: Anikó Pénzért levenni a ruháit, neki még az elfogadható határokon belül van. Levettem a pólómat és kivettem egy sört a hűtőtáskából. - Haver, ő egy sztriptíz táncos. - Ne légy ennyire lenéző, csak azért mert a barátnőd egy istennő mondta Kevlar. - Amber egy nagyon kikapós lány, és csak azt mondom, amit megérdemel. - Amit mondasz, valószínűleg azért van, mert fizethettél neki hatvan dollárt is három öltáncért, mégis egyedül tértél vissza a hotelba, zsebhokizni. - Baszd meg. 143
TRISHDOLLER
- Megkötötted az üzletet vagy sem, Kenneth? - Nem akarok most erről beszélni. - Keresztbe rakta a karjait a vézna, szeplős mellkasán. Ingerül volt, és elfordult tőlem, mintha figyelmen kívül akarna hagyni. - Kevlar, ember, azt hittem, hogy örökre LLB-k leszünk - mondtam. Moss nem nyitotta ki a szemét, de kuncogni kezdett. - Még mindig megvan a medálod fele, és tegnap este írtam a naplómba is. „Kedves naplóm! Kenneth az én LLB-m. Remélem, ezt ő is így gondolja, mert ez egy különleges este, amikor is elvesztette a szüzességét, és összeszedte a nemi úton terjedő betegségeket, ugyanabban az időben.” - Hé, használtam óvszert! - Kaján vigyor ült ki az arcára, és tudtam, hogy el fogja mesélni a legapróbb mocskos részletet is, de csak… nem. Nem kell még több rémálom. - Ó, Moss, a mi kisfiúnk felnőtt. - Felráztam a sörömet. - Ezt meg kell ünnepelni. - Solo. - Kevlar felugrott a székéből. - Nem. - Kifutott a partra, de ő nem volt olyan gyors, mint amilyen én vagyok. Elkaptam és a sört kinyitva belespricceltem az arcába. - Gratulálok, haver. Marhára időszerű volt már. Lógtunk a parton még egy-két órát, majd visszamentünk, mert a barátaimnak indulniuk kellett vissza Észak-Karolinába. Ültem a szobában, miközben néztem, ahogy csomagolnak. - Bárcsak én is visszamehetnék - mondtam. - Vajon a családod is ezen a véleményen van? - kérdezte Moss. Ők nem tudják, hogy Peralta „javasolta” az extra szabadságot. Vagy azt, hogy Charlie az egyetlen ember, akivel beszélni tudtam erről az egészről, és ez az egyik oka, hogy itt vagyok. - Igaz. 144
SOMETHINGLIKENORMAL
- Én szeretem az anyámat - mondta. - De négy nap az összes, amit el tudok belőle viselni. - Ne sírj, Solo - jött ki Kevlar a fürdőszobából, kezében mini szappannal és kis samponos flakonnal. - Jövő hétvégén is találkozunk. - A jövő hétvégén? - Kevlar, ember. Te nem mondtad el neki? - Moss tarkón vágta Kevlart, majd kotorászni kezdett a táskájában. Kihúzott egy krémszínű borítékot és átnyújtotta nekem. - Mindenki kapott. Ha a leveleid továbbításra kerültek, akkor valószínűleg bármelyik nap te is megkaphatod. A borítékban egy hozzáillő kártya volt. Egy meghívó.
Megemlékezés Charles Thompson Sweeney Hadnagy emlékére. Megemlékezést tartunk szerettünk tiszteletére, Augusztus 14-én, szombaton, 17 órakor. Florida, St. Augustine, King Street 1., Fehér terem. A torkom kiszáradt, és amikor nyeltem, olyan érzésem volt, mintha smirgli lenne a torkom helyén. Nem akartam elmenni a megemlékezésre, de megígértem Charlienak, hogy meglátogatom az anyját, de eddig még nem tettem meg. Hogyan mondhatnád el a legjobb barátod anyjának, hogy minden, amit tehettünk, nem volt elég? 145
TRISHDOLLER
- Ez a Tengerész várja, hogy elhúzzák a nótáját - mondta Kevlar. - És nézi, ahogy sírnak utána. Moss tarkón vágta. - Szoruljon beléd némi tisztelet. Ez egy megemlékezés. - Haver, ha élne, Charlie lenne az első, aki kihasználná a helyzetet, hogy felszedjen valakit - mondta Kevlar. - Ő lenne az Ünneprontó, Tengerész stílusban. Ott a pont. Charlie sokat poénkodott azzal, hogy az eBayen akart vásárolni magának egy Bíbor Szívet 6, csak hogy felhasználhassa azt, csalinak. - Azt hiszem, akkor találkozunk a jövő héten. A szálloda parkolójában álltam, miután elmentek, és hatalmas kísértés fogott el, hogy bemenjek a bárba, a sárga földig leinni magamat, de az egyetlen hely, ahol most lennem kell, az az otthonom.
A borítékom márt várt a konyhapulton, amikor hazaértem. Feltéptem a drága papírt, annak ellenére, hogy már tudtam, hogy mi van benne, de volt ott egy összehajtogatott levél is. Ez Charlie édesanyja.
6
A Bíbor Szív (angolul The Purple Heart Medal) egy amerikai katonai kitüntetés, sebesülési érdemérem.
146
SOMETHINGLIKENORMAL
Kedves Travis, Bízom abban, hogy néhány szót mondasz Charlie gyászszertartásán. Amíg engem megáldott a sors, hogy ö legyen a legtovább az életemben, legjobban te ismerted öt. Testvérként tekintett rád. Barátként kezelt. Tudom, hogy sokat kérek, és megértem, ha mégsem szeretnéd. Hívj fel kérlek, ha döntöttél. Bármikor. Ellen Sweeney - Kérlek, ne mond el neki, Solo. - Charlie állt mellém a konyhapultnál. Azt hiszi, egy hős vagyok. Ne vedd el tőle. - Nem fogom. - Megdörzsöltem a szemeimet, hogy tűnjön el, de még mindig ott volt. - De el kell menned. Amikor kinyitottam a szememet, anyám nézett engem az ajtóból. - Kinek kell elmennie, Travis? - Senkinek - mondtam. - Semmiség, csak egy kis fejfájás - hazudtam. Nem mondhatom el anyámnak, hogy a halott legjobb barátom beszél hozzám. Vagy, hogy én beszélek hozzá. - Akkor rendben. Nem voltam biztos abban, hogy hitt nekem, de kivett egy egész citromos pitét - a kedvencemet - a hűtőből és szeletelni kezdte. - Kicsit meglepődtem, amikor Harper Gray jött lefelé reggel a lépcsőn. Remélem, hogy nem… - Nem vagyok… - nem számít a mondat vége. - Ő igazán… - rángattam a vállam. - Szeretem őt. 147
TRISHDOLLER
Ez csak egy morzsa volt igazából, de anya úgy reagált rá, mintha egy egész cipót adtam volna neki. Felém csúsztatott egy szelet pitét. - Mindig tudtam, hogy jobbat érdemelsz Paige Manningnél. Felnevettem és közben beleszúrtam a villámat a pitébe. - Igen. Nos, nem tudom, hogy tudod-e, de lecserélt Ryanre. - Mi? Nem! - Meglepő, hogy apa nem mondta el neked - mondtam. - Összejöttek, amíg nem voltam itthon. Sóhajtott. - Igyekszem úgy tenni, hogy sajnálom. Nem igazán szeretem azt a lányt. Elég rossz benyomása van - mondta anya egy lemondó arckifejezéssel. - Nos, azt hiszem, ha mégis… akkor inkább legyen Ryan. Meglepődve néztem rá. - Ó! Tudom, egy anyának nem szabad különbséget tennie a gyerekei között, és szeretlek titeket, de én mindig is téged szerettelek jobban mondta, miközben ujját belenyomta a pite tetején lévő tejszínhabba. Először meglepett. Minden alkalommal mellém állt, apával szemben, amikor vitáztunk, de sosem gondoltam volna, hogy azért, mert én voltam a kedvence. - Még akkor is, ha csak egy csalódás vagyok? - Te nem vagy csalódás, Travis - mondta. - Minden elviseltél apádtól és sosem panaszkodtál rá. - Könnyek csillogtak a szemében. - Láttam, hogy mennyire utáltad ezt, de úgy tűnt, hogy nagyon fontos neki, így nem avatkoztam bele. Sajnálom - rángattam a vállamat. 148
SOMETHINGLIKENORMAL
- Minden rendben. Egyszer elmentem megnézni téged focizni mondta. Miután kiléptem a focicsapatból, vasárnaponként eljártam amerikai focizni mexikóiakkal a Kelly Road-on. Nagyon szórakoztató volt, csak futni felle a pályán, anélkül hogy valaki állandóan bekiabálna, hogy mit csinálok rosszul. Utána sem volt játékelemzés. Csak leültünk valamelyikünk kocsijának motorháztetejére és flörtöltünk a lányokkal. - Annyira jó volt boldognak látni… - Visszafogadod? Ujjhegyével az elkóborolt morzsadarabokat szedegette össze, majd az üres tányéromra seperte őket. - Hamarosan visszamész Észak-Karolinába, és Ryan a hónap végén indul Pennsylvániába - mondta. - Én csak… azt hiszem, félek egyedül maradni. - És jobb inkább egy ilyen férfi mellett? Jézusom, anya, ne légy lábtörlő. Egy pillanatig csak bámult rám. Az évek során nem vettem figyelembe amikor zsörtölődött velem, de még soha nem voltam vele tiszteletlen, még akkor sem amikor felidegesített. - Ez nem Afganisztán, Travis. - Hangja remegett, amiből tudtam, hogy megbántottam. Rosszul éreztem magam miatta, de meg kellett tudnia. - Lehet, hogy a barátaiddal beszélhetsz így, de itt… - Ezt nem csak én gondolom így - mondtam. - Tudom, hogy Afganisztán kemény volt, és én nagyon, de nagyon sajnálom, de ez nem mentség arra, kifordulj önmagadból. Úgy érzem, hogy ez az én hibám, ha.. - Nem a te hibád. Tudom, hogy ez nem - mondtam. 149
TRISHDOLLER
- De a tiéd sem. - Felvette a borítékot és megpróbálta visszazárni, annak ellenére, hogy szinte eltéptem. - Nem is tudom, Travis. Amikor visszatekintek, mindig olyan érzés, hogy talán elhanyagoltam őt és Ryant… - Mindig küldtél csomagot és támogattad a többi tengerész anyukát, igaz? - kérdeztem. - De… - Nincs de. - Arrébb toltam a tányért. - Nincs semmi de. Végeztem. Ha állandóan színlelni és nyelni akarsz, akkor legyél a vendégem, de ne számíts arra, hogy én ugyanazt teszem. - Travis… Figyelmen kívül hagytam, és elindultam a szobám felé. Útközben felhívtam Harpert. - Mit csinálsz a hétvégén? - kérdezem, miközben becsukom a szobám ajtaját magam mögött. - Munka. - El tudod kérni magad? - A laptopom jelzett, ahogy bekapcsoltam. Mit mondhatnék Charlie megemlékezésén? - Lehetséges. Miért? - Lesz egy megemlékezés Charliera St. Augustineban - mondtam. Eljössz velem? - Meg kell kérdeznem apámat - válaszolta. - Nem tudom, mit szól hozzá. - Mond meg neki, hogy külön szobád lesz. Egy másik emeleten, ha ettől jobban érzi magát. Amit csak akar, Harper. Amit csak akarsz. Eljössz velem? Kérlek! Még soha az életben nem könyörögtem egy lánynak, de ez egy megemlékezés lesz, ami nem lesz könnyű. Harperrel… nem is tudom. Lehet, hogy nem is lesz olyan rossz.
150
SOMETHINGLIKENORMAL - Telefonálok néhányat, hogy elcseréljem a műszakomat - mondta. - Ha el tudom cserélni, akkor megyek. Következő hívásom Charlie édesanyja volt. - Ms. Sweeney. Travis Stephenson vagyok. - Ó, Travis - sóhajtott. - Reméltem, hogy hallok felőled. - Igen, asszonyom, umm… csak azt akarom mondani, hogy beszélek a megemlékezésen, ha még szeretné. - Ezzel nagyon boldoggá tennél engem és Jennyt. - A hangja megbicsaklott, ami újra szembesít engem Charlie halálának szörnyűségével, ami számára milliószor nehezebb lehetett. - Ha itt maradsz és szállásra van szükséged, nyugodtan maradhatsz nálunk. - Nem, köszönöm, asszonyom - mondom. - Már foglaltam egy szobát. Hallottam, ahogy a könnyeivel küszködött. - Már nagyon várom, hogy találkozzunk, Travis. - Én, umm… köszönöm. - Szombaton találkozunk. Megszakítottam a hívást és csak bámultam a laptopom üres képernyőjét, arra várva, hogy a szavak maguktól íródjanak. Charlie Sweeney volt…
151
TRISHDOLLER
11. fejezet Fordította: Tinajsz
Ó
rákkal később a kurzor még mindig ugyanannak a három szónak
a végéről gúnyolódott rajtam, és nem voltam közelebb ahhoz, hogy megtaláljam, ami ezután következett. Feladtam a próbálkozást, és lehuppantam az ágyamra. A szemeim csukva voltak, amikor az ajtó nyikorogva kinyílt, de nem is kellett látnom ahhoz, hogy tudjam ki jött be. Már tudtam. - Tűnj el. - Mi? - mondta a női hang. - Most már nem is beszélsz velem? A szarba. Nem voltam olyan hangulatban, hogy Paige-dzsel foglalkozzak. Az ágy enyhén besüppedt, ahogy leült a szélére, és ujjai megérintették a nadrágom gombját. Éreztem, ahogy a testem reagált a közelségére - épp úgy, mint mindig - de az agyam nem működött együtt vele. Bár Harper hivatalosan nem a barátnőm, ha tudomást szerezne erről, az megsebezné. Vagy feldühítené. Valószínűleg mindkettő. És életemben először, ez érdekelt engem. Ujjaimat Paige csuklója köré fontam, ezzel megállítva őt. - Ne. Paige a rá jellemző, tipikus, leereszkedő stílusában nevetett rám. - Mi van Harper Gray-ben, amivel ennyire az ujja köré csavart? 152
SOMETHINGLIKENORMAL
- Miért érdekel? Dobtál engem Ryanért. - Nem vagyok féltékeny. - Senki nem mondta, hogy az vagy - mondtam. - Bár még mindig az én szobámban bukkansz föl az éjszaka közepén, amikor a barátod a folyosó végén van. - Néha annyira hülye tudsz lenni, Travis - mondta. - Neked az a dolgod, hogy megpróbálj újra összejönni velem. Mindig ezt csinálod. Paige szipogott, mire felpillantottam. Sírt. Nem nyíltan bömbölt vagy ilyesmi, csak könnycseppek futottak végig az arcán, ami olyan valami, amit korábban még nem láttam nála. Kifújta a levegőt. - Kivéve, hogy egyenes vagy Harperrel, pont úgy, mint általános iskolában. Annyira összezavart. - Szóval, várj… - Nem. - Paige megtörölte topja aljával a szemét. - Fogd be. Tudom, hogy az egyetlen dolog, amit jól csináltunk együtt, az a szex. Azt hiszem, egyszer azt kívántam, bár úgy akarnál engem is, mint őt. Néha a lányoknak egyáltalán nincs semmi értelmük. - Miről beszélsz? - Átjöttem hozzád múlt éjszaka - mondta. - Vele aludtál, és rajtatok volt az összes ruhátok, és… szereted. - Nem… te… um… - A szavak akadoztak a torkomon. - Nem szeretsz, ugye? Paige felnevetett. - Jézus, te tényleg idióta vagy. Nem, nem szeretlek. De jó lenne, ha te szeretnél engem. - Úgy érted, úgy, ahogy Ryan? Abbahagyta a nevetést, mert tudta, hogy igazam van. Az öcsém bolondult érte, úgy, ahogy én soha nem tettem. És soha nem is fogom. Paige egy rakás fülig szerelmes marhával rendelkezett, akik nem ismerték fel, hogy ő soha nem fogja őket viszont szeretni. És bár Ryan és én nem jöttünk ki 153
TRISHDOLLER
egymással túl jól, ő még mindig a testvérem volt. Nem tetszett a gondolat, hogy a végén ő is egy lesz ezek közül a szerelmes marhák közül. - Ő sokkal jobb neked, mint én. - Tudom. Hallottam a habozást a hangjában. - De? - Ő nem te vagy. - Nos, a szarba is, nem - mondtam, ami elérte, hogy Paige szipogva felnevessen. - De ha nem vagy szerelmes Rye-ba, ne játszadozz vele. Engedd el. Paige megvonta a vállát. - Ha a dolgok nem működnek majd közted és Harper között… - Tűnj el innen - nevettem. - Dolgom van. Paige lehajolt, és megpuszilta az arcomat. - Még látjuk egymást, Trav. Kinyitotta az ajtómat, és Ryan állt a folyosón. Persze. Az egyetlen alkalommal, amikor abszolúte semmi nem történt köztem és Paige között, lebuktunk. Ryan arcát azonnal elöntötte a harag. - Mi a…? Ryan felém rohant, kezeit a mellkasom közepére csapta, és nekilökött a falnak. Hallottam, ahogy néhány fénykép leesett a falról, és a szegek belevájódtak a hátamba. Túl gyorsan történt minden, így még mindig próbáltam feldolgozni a tényt, hogy Ryan nekem jött, amikor az ökle találkozott a szememmel. Ugyanazt, amit Harper is megütött. - Ryan, állj le! - Paige megragadta az öcsém karjait, és megpróbálta arrébb húzni őt, de ő lerázta magáról, és ökleit újabb ütésre emelte. Ellöktem magamtól, de az az idióta barom újra nekem esett. Egy ütés? Rendben. Megérdemeltem. De nem én leszek a személyes bokszzsákja. Nem, amikor ő 154
SOMETHINGLIKENORMAL
kezdte az egészet. Leeresztettem a vállaimat, és mellkason ütöttem. Ryan megragadott, és mindketten a padlóra zuhantunk. Ott öklözött belém, ahol csak ért, de végül a padlóhoz szögeztem. - Engedd el. - Apa megragadta a pólóm hátulját, és addig húzta, amíg úgy nem éreztem, hogy a pólóm gallérja úgy szorul a nyakam köré, mint egy hurok. Ryan bevitt egy utolsó ütést, öklével a fejem oldalát találva el. - Mi a fene folyik itt? - Semmi. - Kinyújtottam a kezemet, hogy felsegítsem Ryant, de ő elütötte azt. - Csak egy kis félreértés. - Azt akarom, hogy eltűnj innen - mondta apa, rám mutatva. - Dean… - Nem, Linda. - Szakította félbe anyát, és talpra segítette Ryant. Amióta csak hazajött, Travis folyton kavarja a szart. Belevitt az ivásba, megpróbálta tönkretenni a házasságunkat, és nem ez az első alkalom, hogy Paige-dzsel van az éjszaka közepén. Elegem van. Egy halomban álltnak a szobám másik oldalán. Ők kontra én. Kivéve Paige-et, aki úgy nézett ki, mintha éppen azt kívánná, hogy bárcsak valahol máshol lenne, akárhol, csak nem itt, és az anyámat, aki az ajkát rágcsálta. Apám karja Ryan mellkasa köré kulcsolódott, hogy visszatartsa őt tőlem. - Nos, végül csak egyet értünk valamiben. - Megragadtam a katonai hátizsákomat, és az öltözőszekrényem felső fiókjából kiszedett maréknyi pólót gyömöszöltem bele. - Végeztem. - Travis, várj. - Tett anyu egy lépést előre. Kilépett apa árnyékából. Nem kell elmenned. Ez az én házam… - A te házad? - szólt közbe apa. - Az enyém lesz a válás után, ha nem hagyod abba a beszédet. - Vágta oda neki anyu. Apa szemei elkerekednek, mert anya még soha nem beszélt így vele korábban, de elhallgatott. - Nem Travis itt a rosszfiú, Dean. Úgy 155
TRISHDOLLER
töltötte el a gyerekkorát, hogy megpróbált megfelelni a te lehetetlen elvárásaidnak, és amikor eldöntötte, hogy nem akar többé úgy élni, te voltál az, aki úgy bánt vele, mintha értéktelen lenne. És te voltál az, aki elérte, hogy rosszul érezzem magamat, amiért támogatom a fiunkat, amikor az egy háború közepén volt. Te vagy itt a rosszfiú, Dean. Te. És nekem van elegem. Gondolatban gyorsan ellenőriznem kellett, hogy a szám nincs-e tátva, mert… basszus, anyu. - Szóval, Travis nem megy el, hacsak ő nem akar távozni, és a dolgok meg fognak változni ebben a házban - mondta. - Ha továbbra is a férjem akarsz maradni, helyre kell hoznod mindent, és ha nem teszed, akkor pakold össze a cuccaidat, és tűnj el ebből a házból. Apa zavartnak látszott - mintha nem tudná felfogni, hogy mi történt éppen - de bennem nem volt együttérzés iránta. Nem, amikor annyira büszke voltam anyára. - Most - mondta anya. - Visszafekszek aludni. Paige, bölcsen tennéd, ha most távoznál, és Dean… nos, rajtad áll, mit teszel. Jó éjszakát. Anya komoly méltósággal vonult ki a szobámból, otthagyva minket a ránk telepedett csendben. Apa arcára gyilkos kifejezés költözött, ahogy szánalmasan ragaszkodott ahhoz, hogy ez az egész az én hibám volt. A keze ökölbe szorult az oldala mellett, és az állkapcsa megfeszült, mintha azt fontolgatná, hogy megüssön-e engem. Pillantásom találkozott az övével. - Én nem tenném. Kisétált a szobából, és léptei a lépcsőn visszhangzottak, ahelyett, hogy a folyosón sétálna végig anyu felé, ahogy kellett volna. Gyáva. - Figyelj, Rye… - mondtam. - Menj a fenébe. Paige nem mondott semmit. Ledobta a pótkulcsot az ágyamra, és elhagyta a szobámat. Fájdalom villant keresztül az öcsém arcán - ő nem fog 156
SOMETHINGLIKENORMAL
udvariasságból egy Kedves, John levelet kapni a szakításról - mielőtt újra megszilárdulna rajta a harag. - Miért csináltad ezt? - Nem nézett rám. - Csinálni, mit? - Lefeküdtél a barátnőmmel. - És te miért feküdtél le az én barátnőmmel? - Mindent megkaptál, Travis - mondta. - Pontosan mim is van nekem, amit nem vettél el tőlem, Ryan? kérdeztem. - Az én barátaimmal lógsz, az én kocsimat vezeted, és a barátnőmet is elloptad, amíg Afganisztánban voltam. Mit akarsz még tőlem? Rémálmaim vannak, amik ébren tartanak minden éjszaka. Kibaszottul szívesen átadom neked azokat is. Ryan egy pillanatig nem mondott semmit. Csak a padlót nézte. De amikor végül felemelte a tekintetét, és rám pillantott, az arca ugyanolyan kemény volt. - Még egy dolgot el tudok venni tőled - mondta. - Mondd el Harpernek, vagy én fogom. A szarba. Amikor Ryan elment, és egyedül maradtam, visszafordultam a laptopomhoz, és a szavak még mindig ott voltak várakozóan. A kurzor villogott. Charlie Sweeney volt. Nincs az az Isten, hogy ma bármiről is gondolkodni fogok. Nem, amikor Ryan fenyegetése Damoklész kardjaként lebegett a fejem fölött. Lecsuktam a laptopomat, és bemásztam az ágyba.
157
TRISHDOLLER
Egy úton sétálok Marjah-ban, miközben a müezzin énekli az imára hívó szöveget, összehívva a hű hívőket. Egy sár színű kutya emeli fel a fejét, és figyeli, ahogy az őrjáratunk elmegy mellette. Először én, aztán Charlie és Moss. Peralta mögöttük van. A hajam a tarkómon feláll, és ez riadófokozatra kapcsol. Valami nincs rendben. De amikor megpróbálok odakiáltani a barátaimnak, nem jön ki hang a torkomon. A kezeim nem emelkednek fel, hogy leintsem őket. Úgy érzem, mintha a lábaim gyökeret eresztettek volna a talajba. Charlie tesz előre egy lépést, a lábai egy taposóakna tetején landolnak, és a robbanás megzörgeti a fogaimat, és a csontjaimat. A felszálló füstfelhő beborítja őt. A srapnel a bomba, amit egy fa alá rejtettek, széttépi a testét, és ő a földre zuhan. A mozgás visszatér a végtagjaimba, de amikor kinyúlok, hogy megérintsem őt, a világ megbillen. Én vagyok a földön, nem Charlie. Én vagyok az, akit befúj a srapnel, ami égető fájdalmat küld keresztül a testemen. Fölöttem egy afgán fiú. Az, akit korábban az utcán láttam, az, aki könyörgött nekünk bármiért, amit fel tudunk neki ajánlani. Rám mosolyog, miközben meghalok. A vérem a fülemben dobolt, ahogy feküdtem a sötétben, és folyamatosan ismételtem, mint egy mantrát, hogy: csak egy álom, csak egy álom, csak egy álom. A szavak nem segítettek. Nem tudták elhomályosítani a rémálmot. Kinyúltam az éjjeliszekrényemen álló tablettás üvegért, és miután kettőt bevettek, felhívtam Harpert. - Travis? - Hangja kásás volt az álomtól. - Elfelejtettem, hogy az éjszaka közepe van. - Nem kellene aludnod? - Rémálmom volt, így felébredtem - mondtm. - Épp most vettem be a gyógyszeremet. - Akarod, hogy tartsam a telefont, amíg el nem álmosodsz? - Nem bánnád? 158
SOMETHINGLIKENORMAL
Egy villanásnyi ideig csendben volt, és azon töprengek, hogy most azt számolja-e gondolatban, hogy hány órája van még, mielőtt fel kell kelnie dolgozni. Már majdnem bontottam a vonalat, hogy vissza tudjon aludni, de aztán megszólalt, és a hangja lágy és halk volt: - Nem bánom. Harper beszélt egy ideig. A tengeri teknősökről. Arról, hogy készen áll a főiskolára, de hiányolni fogja az édesapját, amikor elmegy. A rákcsapdáról, amit a házuk mögött elterülő csatornában tartanak. - Az évszaktól függően, kék vagy kőrákokat fogunk - mondta. Általában megfőzzük őket, és lefagyasztjuk a húst, amíg elég rákpogácsánk nem lesz. Vagy néhányszor rákmártást vagy alfredo tésztát csinálunk belőlük. - Szeretem a rákot. - Kezdtem fáradni, és emiatt úgy beszéltek, mint egy hároméves. - Én is - mondta. - A kedvencem. Talán, um… talán majd csinálok neked valamikor rákpogácsát. - Oké. - Egy ásítás hagyta el az ajkaimat. - Travis? - kérdezte. - Mi? - Szép álmokat. - Remélem, azok lesznek - mondtam. - Már igazán belefáradtam a rosszakba. - Holnap beszélünk? - Oké. - Éreztem, ahogy az álom hullámokban közeledett felém. Az a fajta, ahol a szavaid elmosódnak, ha nem mondod ki őket. - Igazán sajnálom. Valószínűleg Harper azt hiszi, azért kérek elnézést, mert felkeltettem, de mielőtt elmondhatnám, hogy mi történt köztem és Paige között, jó éjszakát kívánt, és bontotta a vonalat. Legalábbis azt hiszem, hogy ezt tetti. Nem voltam benne biztos, mert elaludtam. 159
TRISHDOLLER
12. fejezet Fordította: Tinajsz
A
nap még alig törte át a horizontot, amikor néhány nappal
később felhajtottam a Jeeppel Harperék házának felhajtójára. A verandán várt rám, egy sárga katonai vászonzsák állt mellette. - Hé, te… - kiáltta túl a motor zúgását, ahogy bedobta hátra a táskát, és felkapaszkodott az utas ülésre. Egy kevés napolaj tapadt rám, ahogy lehajolt és csókot nyomott az arcomra. - Helló - mondtam. - Kösz, hogy eljössz velem. - Persze. - Nem ígérhetem, hogy jól fogunk szórakozni. - Semmi gond. - Nem láttam a szemeit, mert napszemüveg mögé rejtette őket, de mosolygott, miközben kontyba csavarta a haját. Ez a rendetlen kinézet annyira átkozottul jól állt neki. - Még soha nem voltam St. Augustine-ben. Te? - Nem. Harper boldog volt, és nem akartam tönkretenni ezt azzal, hogy elmondom neki Paige-et. Ez felhúzná. Most tökéletes lenne az időzítés, így lehetősége nyílna kiszállni a Jeepből, és itt hagyni engem. De nem akarom, hogy ez történjen, szóval hátramenetbe kapcsoltam, és kavicsokat köpködve hajtottam rá ismét az útra. 160
SOMETHINGLIKENORMAL
- Hoztam zenét. - Harper hátranyúlt a táskájához, és előhúzta az iPodját. - Mit akarsz hallgatni? - Válassz te. Bedugta az iPodját a szeteroba, és felhangzott egy reggea banda, akiket még soha nem hallottam azelőtt. Harper együtt énekelt velük, csupasz lábát a műszerfalra támasztotta, és azt kívántam, bár elfuthatnék vele valahová, el Paige-től, Charlie-tól és az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetétől. Megálltunk tankolni Racetracnél, épp az államhatár előtt. - Elmegyek egy Coke-ért - mondta Harper, ahogy megnyomtam egy gombot, és a benzin automatikusan folyni kezdett a tankba. - Te is kérsz? - Igen, persze. Még a Jeep oldalának támaszkodtam, várva, hogy a tank megteljen, amikor Harper kijött. - Van valamim a számodra - mondta. Előhúzott egy Skittles zacskót a háta mögül, meglóbálta az arcom előtt, és teljesen letaglózott, hogy nem csak emlékszik a kedvenc édességemre, de vett is nekem. Paige soha nem tett értem ilyesmit. Egyik kezemmel a zacskó után kaptam. A másikat Harper dereka köré tekertem, magamhoz rántottam, és megcsókoltam. A zárnyelv a benzin fúvócsövén pukkant egyet, amikor a tank megtelt, és a pumpálás abbamaradt, de mi nem hagyjuk abba, amíg egy hang a kis hangszórón keresztül meg nem kérdezte, hogy végeztem-e a kocsim megtankolásával. - Hű - nyögte ki Harper. A kezei a pólóm alatt voltak, és végigsimított a hátamon, így elég biztos voltam abban, hogy ő is éppen annyira benne volt, és élvezte ezt, mint én. - Gyakrabban kellene neked Skittlest vennem.
161
TRISHDOLLER
- Nem kell megvásárolnod a szerelmemet - mondtam. - Amikor csak akarod, ingyen megcsókollak. Ahogy a szavak elhagyják a számat, azt kívántam, bár visszaszívhatnám őket. Megvásárolni a szerelmemet? Jézus, most biztos azt gondolja, hogy idióta vagyok. Mert az is vagyok. De nem úgy tűnt, hogy kiakadt volna, amiért az sz-betűs szót használtam. Mosolygott. - Ezt már tudtam rólad, Travis. - Szállt vissza a Jeepbe. - Olvastam a falon a lányok öltözőjében. - Ez - mondtam nevetve, - egyáltalán nem lep meg. Eléggé nagy képtelenség volt beszélgetni, amikor az államközin, lehajtott tetővel repesztesz, így a következő néhány órában Harper sorra váltogatta a zenéket, és együtt énekelünk. Nem állítom, hogy jó énekes voltam, de a középiskolában Eddie és én összedugtuk a fejünket, és megalapítottuk a saját bandánkat, ahol ő volt a basszusnál, és a gitárnál és vokálnál, és kerestünk valakit a dobokhoz. Punk együttes volt, szóval rájöttünk, hogy nem kell tudnom jól énekelni. Florida közepébe tartottunk, és közben olyan városok mellett haladtunk el, amikről még soha nem hallottam, - farmok, narancsültetvények, és fák mellett húzunk el, amik nem pálmafák - amíg elérjük Disney World peremterületeit. Itt voltak éttermek, hotelek, turista látványosságok, dugók, mert bár nyár van, nincs menekvés az Egértől. Amint a másik oldalra értünk, a tájkép újra megváltozott, és a zöld jelzőtáblák elárulták nekünk, hogy hamarosan közel érünk a tengerparthoz. New Smyrna. Daytona. Ormond. Minden mérfölddel egyre közelebb kerültem St. Augustine-hoz, és elkezdtek Charlie-ra gondolni. Egyszer megkérdeztem tőle, amikor az MRE-nk legjobb részét vettük magunkhoz, hogy miért csatlakozott a tengerészgyalogságoz.
162
SOMETHINGLIKENORMAL
- Volt egy reklám, ami nagyon megfogott, ember - mondta, miközben sloppy joe-t lapátolt a műanyag villájára. - Tudod, egy olyan volt, ahol a srác beleugrik a medencébe, és teljes fegyverzetben hagyja el a vizet. Fogalmam sem volt arról, hogy miről beszélt. Soha nem fordítottam figyelmet a tv-ben lévő toborzó reklámokra, ráadásul fontolóra sem vettem soha, hogy belépjek, addig a napig, amikor beléptem a toborzó irodába. Fogalmam sem volt arról, hogy a legtöbb srác nem jelentkezik, és hajózik el a kiképzőtáborba néhány héttel később úgy, ahogy én tettem. - Az anyám amolyan hippi típus - mondta Charlie. - Mindig arról beszélt, hogy ki kéne hagynom egy évet a középiskola és a főiskola között, hogy megtaláljam önmagamat. Azt hiszem, ő arra számított, hogy fogom a hátizsákom, és körbeutazom Európát, vagy, hogy egy Buddhista monostorban élek majd Thaiföldön. Na, tehát, egy napon néztem a tv-t, akkor ment le az a toborzó film, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy milyen kibaszottul menő lenne, ha csatlakoznék a tengerészethez. Moss, aki velünk ült, miközben ettünk, csak megrázta a fejét, és halkan motyogta: - Barom. Charlie nevetett, mert a sértések mindig leperegtek róla. Gumiból volt. Az egyetlen dolog, amivel a bőre alá lehetett volna férkőzni az az, ha a srácok viccet csináltak volna abból, hogy az anyja leszbikus, de én voltam az egyetlen, aki ezt tudta. - Szóval elmentem hozzá, és elmondtam neki: „Anyu, csatlakozni fogok a tengerészgyalogsághoz.” A faölelgető, békeaktivista anyámat totálisan elborzasztotta a dolog, de azt mondta: „Nos, ha ez az, amit igazán akarsz… De Charlie, nem mennél inkább egy spirituális utazásra, vagy ilyesmire? Ismerek egy pasit Új Mexikóban. Ő egy peyote.” - Charlie nevetett, a szája még tele volt kajával. - Az anyám… az egyetlen szülő a földön, aki megpróbálja rábeszélni a gyerekét, hogy inkább drogozzon, csak maradjon távol a haditengerészettől.
163
TRISHDOLLER
Épp csak elmúlt az ebédidő, amikor begördülünk St. Augustine-ba, az 1-es főúton. Az arcom feszült a széltől és naptól, valamint Harper orrának hegye is egy kicsit rózsaszín volt. A bensőm csomóba szorult, most, hogy megérkeztünk, bár a megemlékezési szertartás csak késő este lesz, és még mindig nem találtam ki hogy mit, ha egyáltalán mondok valamit Harpernek. - Éhes vagy? - kérdeztem, ahogy Harper levette a hangerőt, amikor beértünk a városba. - Határozottan. - Mit szólnál a barbecue-hoz? - Az utca másik oldalán volt egy kis étterem. A barbecue hús illata szállt a levegőben, és a gyomrom hangosan megkordult. - Azt hiszem, a gyomrod már döntött - mondta Harper. - De attól függetlenül jól hangzik. Bementünk, rendeltünk bordát, zöldséget és sajtos makarónit az étlapról. - Kint vagy bent akarsz leülni? - kérdeztem. - Bent - mondta Harper, miközben leültünk az egyik piknik asztalhoz. Jó érzés a légkondi. Igaza volt, jól esett nekem is, de basszus - le kellett vennem a napszemüvegemet. Mert fura lenne, ha magamon hagynám. És mihelyst megtettem, Harper észrevette a fekete monoklimat a szemem körül. - Mi történt a szemeddel? - Volt egy kis bunyóm Ryannel. - Paige miatt? - Miért gondolod, hogy miatta? Felszúrt a villájára egy darab húst. 164
SOMETHINGLIKENORMAL
- Mert, ha verekedésbe keveredsz az öcséddel, az csak két dolog miatt történhet. Vagy családi dolog, vagy Paige. Kilogikáztam. - Én, um… eléggé összegabalyodtam vele, mióta visszajöttem. Letetti a kajáját, és összegyűjtötte az összes ételt a tálcára, amit hoztunk a pulttól. Eszméletlenül gyorsan. Dühös volt. - Harper, nem úgy értettem… - Ne szólj semmit. - A hangja halk volt, és nagyon összeszedett, miközben felállt a tálcával. Csend, tehát nem akarja magunkra vonni a figyelmet. - Vagy rád fogom önteni az ebédemet, és azzal elpocsékolnám ezt a nagyszerű kaját. Visszamegyek a Jeephez. Felálltam, de a csípős pillantása megállított a mozdulat közben, és visszazuhantam a padra. A gyomrom újra korgott, emlékeztetve, hogy éhes voltam, de belekóstolni az ebédembe igazi bunkóság lenne. Úgy értem, annak a többinek a tetejében, amit azóta csináltam, hogy ismerem őt. Az ablakból láttam, ahogy az utas ülésben ült, ölében a tálcájával. Egyáltalán nem nézett felém. Szóval enni kezdtem. És megpróbáltam kitalálni, hogy hozzam ezt helyre. Megint. Még mindig a Jeepben ült, amikor kimentem, de a tálca eltűnt, és még mindig kerülte, hogy rám nézzen. Ellenőriztem a kinyomtatott papíron az útmutatást a hotelhoz, aztán elindítottam a motort. - Miért? - kérdezte Harper, ahogy besoroltam a forgalomba. Először azt hiszem, azt kérdezi, miért feküdtem le Paige-dzsel, de aztán folytatta: Miért hoztál el egyáltalán St. Augustine-be, és aztán miért mondtad el nekem, hogy dugtál az ex-barátnőddel? - Ha otthon mondom el neked, nem jöttél volna el velem. - Seggfej vagy, Travis - mondta. - Én meg bolond, amiért azt gondoltam, hogy talán te is úgy érzel irántam, ahogy én irántad. - Úgy érzek. 165
TRISHDOLLER
- Nem, nem érzel úgy. Mert én soha nem tettem volna ezt veled. Olyan mintha kivasaltak volna. Széttéptek, és felnyitottak volna. Lelőhetett volna, és az kevésbé lenne fájdalmas. Tudom. Már lőttek le. Csak túléltem valahogy. - Harper, sajnálom - mondtam. Nem válaszolt, de azt hiszem, nem is számítottam igazán válaszra. Sokszor kértem már bocsánatot, és láttam, hogy az őszinteségem kérdéses és, hogy rendesen fel van húzva. Elértük a belvárost, és szívás volt, hogy Harper nem beszélt velem, mert St. Augustine menő. Az épületek öregek, és történelmi stílusúak, néhány kora visszanyúlik az 1700-as évekre, és a spanyol mohák ellepik a parkban álló tölgyfákat, elérve, hogy úgy érezzük magunkat, mintha bárhol máshol is lehetnénk, mint Florida. Azon töprengtem, hogy Harpernek vajon tetszik-e annyira, mint nekem, de nem kérdeztem meg. Helyette, azt kérdeztem tőle, hogy akarja-e, hogy visszavigyem Fort Myersbe. - És bizonyítsd be az apámnak, hogy pont olyan óriási idióta vagy, mint hetedikben voltál? - Horkant föl. - Nem hiszem. Csak menjünk a hotelbe. Aztán te csinálhatod a dolgodat, én meg az enyémet, amíg a megemlékezés tart. A fenébe. - Nem akarok… - Nem számít, mit akarsz - mondta. - Amit én akarok tőled ebben a pillanatban, az az, hogy hagyj engem egyedül. - De… - Meg akartam magyarázni. Elmondani neki, hogy mi történt köztem és Paige között, és hogy az nem jelentett nekem semmit. - Csak ne - mondta. - Mert ha megpróbálod beadni nekem, hogy nem jelentett semmit, vagy csak úgy megtörtént, vagy, hogy technikailag nem voltunk még együtt, amikor dugtál Paige-dzsel, akkor megint behúzok neked egyet. 166
SOMETHINGLIKENORMAL
És itt van a kutya elásva. Nincs semmilyen jó okom arra, hogy miért feküdtem le Paige-dzsel. Nem azért csináltam, hogy bosszút álljak Ryanen, vagy, mert vissza akartam őt kapni. Csak azért tettem, mert megtehettem. És éppen ezért, nincs is igazán mentségem rá. Nem beszéltünk újra, amíg el nem értük a hotelt, ami valószínűleg a legkülönlegesebb hely volt, amit valaha láttam. A lobbi tele van túlméretezett bőrfotelokkal, spanyol faliszőnyegekkel, aranycsillárokkal és egy csempézett szökőkút is áll benne. Úgy éreztem magam, mint egy paraszt a palotában, ahogy megközelítettem a feketébe öltözött embert a márványmintás recepciós pult mögött. Megemelte a szemöldökét, amikor elmondtam neki, hogy foglalásom van - mintha nem hinné el nekem - és egy pillanatra bosszús lettem. - Milyen névre? - kérdezte. - Stephenson. Ujjaival a számítógép billentyűzetén pötyögött. - Két szoba - olvasta a képernyőről. - Egy éjszaka. - Ki akarom fizetni magamnak a szobámat - mondta Harper. - Harper… - Egész idő alatt, amíg Afganisztánban voltam, a fizetésem közvetlen letétben egy bankszámlára került. Mivel az elmúlt év során csak nagyon kevés pénzt költöttem el, megengedhettem ezeket a szobákat magunknak. Nagyon drágák voltak. Túlságosan is sokat kértek, azért a néhány elegánsan berendezett szobáért, de le akartam nyűgözni Harpert. Most csak kárpótolni akartam őt. - Én fizetek. Nem mondott semmit, de olyan messzire sétált tőlem, amennyire csak tudott, miközben a csomaghordó felvitte a táskáinkat a negyedik emeletre. Nagyon fura volt engedni valakinek, hogy vigye helyettem a zsákomat. Valamint a poros hátizsákom nagyon idegennek tűnt ebben a hotelben, ami úgy nézett ki, mint valami spanyol kastély. Először Harper
167
TRISHDOLLER
szobájánál álltunk meg. Bár nem mondott semmit, ahogy besétált, a válla fölött visszapillantott rám, mielőtt becsukódott volna a szobája ajtaja. Az én szobám az övé mellett volt, nagy vaskeretes ágy állt benne, amit kényelmesnek tűnő ágyneművel fedtek be, és a kovácsoltvas erkélyről nagyszerű kilátás nyílt a belvárosra, és Matanzas Bay-re. Borravalót csúsztattam a hordárnak a táskákért cserébe, felakasztottam az egyenruhámat a szekrénybe, aztán kimentem az erkélyre. Alattam az utcán, egy lovas kocsi haladt, megtömve turistákkal; ahogy végiggördültek az úton a lovak patái csattogtak a járda kövén. Harper is kijött, és kellemetlen hangulat töltötte be a teret az ő erkélye és az enyém között. Nincs rá ok, miért ne lehetnénk kint mindketten egyszerre, de furának éreztem. Meg akartam kérni, hogy jöjjön el velem, és furikázzuk körbe St. Augustine-t. Vagy menjünk el a strandra. Vagy jöjjön el velem abba a hülye viaszmúzeumba az utca végére, ahol megnézhetjük az ál Michael Jacksont, és ál Michael Jordant. Mielőtt feltehettem volna neki valamelyik javaslatomat, Harper visszament a szobájába.
168
SOMETHINGLIKENORMAL
13. fejezet Fordította: Mandy
M
ajdnem öt óra volt, amikor bekopogtam Harper szobájának
ajtaján. Soha nem viseltem még a kék egyenruhámat ezelőtt, így merev volt a keményítőtől és új illatú, és abban sem voltam biztos, hogy a medáljaim és minősítési jelvényeim egyáltalán szabályszerűen voltak-e elhelyezve. Emellett a nehéz kabát - még a légkondicionálás ellenére is - meleg volt, és a kezem izzadt a kesztyűkben. Ez az uniformis talán lenyűgözte a lányokat, de kényelmetlen volt. Különösen a terepruháimhoz hasonlítva, amiket lágy kifakultságig koptatott a homok. A kabátom szegélyét rángattam lefelé, mikor Harper kilépett a folyosóra, egy olyan fekete ruhát viselve, aminek valahogy sikerül gyászszertartásra elfogadhatónak és szexinek lennie egyszerre. Újra kiegyenesítette a haját és fekete szandáljai majdnem egyforma magassá tette velem. - Wow, Harper, gyönyörű vagy. - Felajánlottam neki a karomat, ahogy egy idősebb pár sétált el arra és reméltem, hogy nem utasít vissza. A pár egymásra pillantott és mosolygott, ahogy Harper a karom alá csúsztatta a kezét. Az ujjai remegtek. - Köszönöm. - A hangja csendes volt, mintha nem akarna beszélni velem, de goromba sem akarna lenni. Ami felőlem rendben volt. Ezt el fogom viselni. - Te is. Úgy értem, te nem vagy gyönyörű. Nagyon… jól nézel ki. 169
TRISHDOLLER
Biztos voltam benne, hogy úgy néztem ki, mint egy idióta - és ez volt talán az egyetlen, nagyjából kedves dolog, amit az este hátralevő részében mondott nekem - de nem tudtam eltüntettni a mosolyt az arcomról. Köszönöm. A bankett terem csak néhány háztömbnyire volt a szállodától, így a parkolóban hagytuk a Jeep-et és lesétáltunk a King Avenue-n. Rengetegen megbámultak. Kevlarnak igaza volt abban, hogy milyen hatással volt az egyenruha a lányokra. Alig léptünk még be a bankett teremben, mikor Charlie anyja megjelent. Ellen Sweeney pontosan úgy nézett ki, mint a fia. Már ha, tudod, Charlie középkorú nő lenne vastag fekete rasztahajjal, túlságosan testhez álló, kínai stílusú ruhát viselve, amin mindenhol aranysárkányok vannak. - Ó, Travis, sokkal jóképűbb vagy személyesen, mint a képeken csilingelt, ahogy felnyúlt megérinteni az arcomat. A karja annyira tele volt karkötőkkel, hogy nem is kellene képesnek lennie rá, hogy felemelje, majd ölelésbe vont. - Annyira örülök, hogy látlak. Jó, hogy itt vagy. Kínosan érzem magam, ahogy köré fontam a karomat és viszonoztam az ölelést. Olyan illata volt, mint egy hippinek. Mint a füstölő, vagy valami olyasmi. Csiklandozta az orromat és nem ez volt a legkellemesebb dolog, amit valaha is szagoltam, de hagytam, hogy addig kapaszkodjon belém, ameddig szüksége volt rá. Kezdtem hozzászokni az öleléshez. Mikor elhúzódott, a szemei fényesek voltak a könnyektől. - Köszönöm, hogy eljöttetek. - Semmiért nem hagytam volna ki - mondtam. Charlie anyja Harperhez fordult, és mindkét kezét megszorította. - Hát nem vagy imádnivaló? - mondta. - Ellen vagyok. - Harper. - Köszönöm, Harper, hogy elkísérted Travist az útjára. 170
SOMETHINGLIKENORMAL
Charlie mondta nekem egyszer, hogy az anyja egyéni filozófiája olyasféle, mint egy salátabár. Kiválasztja a kedvenc részeit - egy kis dogma itt, egy kis karma ott - ameddig össze nem gyűjt egy púpozott tányérnyi furcsaságot. Valószínűleg figyelmeztetnem kellett volna Harpert, de hogy dühös volt rám, ez kiment a fejemből. De Harper nem esett ki a ritmusból, ahogy Ellenre mosolygott. Bárcsak jobb körülmények között találkoztunk volna - szólalt meg. Részvétem Charlie miatt. Ellen megveregette a kezét és megérintette az arcát. - Ha megbocsátotok nekem. Ahogy Charlie anyja arrébb lépett, hogy köszöntsön egy újonnan érkezőt, visszanézett Harperre. - Egy híres ember, most nem jut eszembe, hogy ki - egyszer azt mondta, „A szívnek megvan a maga ésszerűsége, amit az értelem egyáltalán nem ismer.” Ez elgondolkodtató. Harper felém fordította a fejét és összeszűkült szemmel nézett rám. Mintha valami közöm lenne ehhez. - Ne is nézz rám - emeltem fel a kezem megadóan - csak most találkoztam a nővel. - Nem voltam biztos abban, hogy hitt nekem. A terem másik oldalán megláttam Kevlart, Mosst, Ski-t és Starvin’ Marvin-t. Azért hívtuk így - vagy általában csak Marv-nak - mert magas, sovány és a borotvált fejével úgy nézett ki, mint egy afrikai gyerek, akit örökbe fogadtak a srácok a South Parkban. Nem álltam olyan szoros kapcsolatban Ski-vel és Marv-val, mint Charlieval, Kevlarral és Mossal, de estéről estére együtt lógtunk Afganisztánban, köröztünk a tűzgödör körül, dohányozva, disznó vicceket mesélve és a női hírességek dögösségén vitatkozva. Peralta is velük volt. - Charlie egyszer azt mondta nekem, hogy az anyja azt hiszi magáról, hogy rendelkezik azzal a bizonyos hatodik érzékkel - mondtam Harpernek. - Ő… szokatlan - válaszolta. - De kedvelem. 171
TRISHDOLLER
- Ja. Én is. Harper követte a pillantásomat és észrevette majdnem az egész Kilo Companyt, a kék egyenruhák erdejét. - Nekem, um… ki kell mennem a mosdóba - mondta és otthagyott, hogy egyedül csatlakozzam a barátaimhoz. A terem sarkában egy zenekar a reggae változatát játszotta az egyik szomorú Beatles dalnak és szobát tarkító emberek a sötét öltönytől kezdve, a batikolt hippi szoknyáig azokkal a csilingelő bokaláncokkal mindenféle ruhát viseltek. Még egy mezítlábas nő is volt. Legalább fél tucat műanyag zacskót fűzött a karjára és úgy nézett ki, mintha egy ideje nem zuhanyozott volna, szóval valószínűleg egy hajléktalan hölgy, akit Charlie anyja hívott meg ingyen étkezésre. - Itt a mi emberünk. - Kevlar hátba vágott ahogy odasétáltam. Whiskey szaga volt. - Mi a helyzet, Solo? Magaddal hoztad a korbácsot? vihogott. - Mert elvertek. Érted? - Ez gyenge volt, Kenneth - mondtam, ahogy megráztam a kezeket körülöttem. - Próbálkozz újra, ha van nálad valami eredeti is. - Mindegy. - Kinyújtva a nyelvét az ajkait kezdte nyalogatni. - Hol van a barátnőd? - A mosdóban - válaszoltam. - De elég dühös most rám. - Mit csináltál? - kérdezte Moss. - Az exemmel kavartam. - Azzal… - Kevlar egy óriási halmot formált a mellkasa előtt - az exszel? - Talán nem mutogattam körbe egy képet Paige-ről, de ez nem jelentette azt, hogy nem írtam jól körül. - Az lesz az - feleltem. - Hogy jött rá? - kérdezte. 172
SOMETHINGLIKENORMAL
Az arcom felforrósodott, ahogy bevallottam, hogy én mondtam el neki. - Solo… - Kevlar a fejét rázta. - Egy okos sráchoz képest, olyan seggfej tudsz lenni. Azt nem mondtam el neki, hogy nem volt sok választásom. - Ne hallgass rá - mondta Moss. - Az exeddel szórakozni, mikor valami jó van alakulóban, ostoba lépés, de becsületes dolog volt elmondani neki az igazságot. - Becsületes, a francokat - Marv előrehajolt és minden szavánál megbökte a mellkasomat az ujjával. - Ez.. egyenes.. és.. szimplán.. hülyeség… Amit nem tud…, az nem fáj neki. Pont. - Tehát, ha a csajod félrelépett volna, ameddig Caliban voltál tavaly kiképzésen, nem akarnál tudni róla? - Ski mindig az ördög ügyvédjét játszotta a vitákban, különösen Marvval, akit könnyen fel lehetett húzni. Marvnak ráncba szaladt a homloka, ahogy összehúzta a szemöldökét. - Tudsz valamit, amit én nem? Ski nevetett. - Ez egy hipotézis. - Hipo micsoda? - Feltételezés, retardált. - Ó. Nos, az más - felelte Marv. - Tudni akarnám, ha hülyét csinált volna belőlem, ameddig távol voltam. És a szart is kiverném a srácból, akivel dugott. - Akkor Solo barátnője miért nem érdemli meg, hogy tudjon róla? - Így szerezted az új monoklit? - kérdezte Kevlar. - Harper megint behúzott neked? - Nem, az öcsém ütött meg, mikor rajtakapott a barátnőjével vallottam be, amitől röhögni kezdtek. És vicces is lett volna, ha Harper nem 173
TRISHDOLLER
utálna most érte. Ettől egy merő görccsé változott a belsőm és nem akartam itt lenni. - Stephenson, van egy perced? - kérdezte Peralta, mintha a gondolataimban olvas volna. A hangja csendes volt. Még akkor is ritkán emelte fel, ha dühös volt ránk. Arrébb léptünk a többiektől. - Rendben vagy? - Csak orvosi mértékű hülyeségben szenvedek. Még a nevetése is csendes volt. Csendben sétáltunk néhány pillanatig. - Rendbe teszed a dolgokat? - kérdezte. - Ja. Ha tudta is, hogy hazudok, Peralta nem tett róla említést. - Figyelj mondta - csak tudatni akartam veled, hogy Leonard beíratott téged a bombakereső kutyák oktatóiskolájába. - Engem? - Leeresztettem egy kicsit. Nem mintha az lett volna a tervem, hogy elvégezzem a felderítő iskolát, de bombakereső kutya oktatónak tanulni nem valami olyan volt, amit valaha is megfontoltam volna. - Megkért, hogy ajánljak valakit - mondta Peralta. - Téged választottalak, mert tudtam, hogy jó munkát fogsz végezni… és azt hiszem, ez talán segíthet neked. - Nincs választásom, igaz? Mosolygott és megveregette a vállamat. - Tekintsd magad felíratottnak, de bízz bennem ezzel kapcsolatban, oké? Harper visszajött a bankett terembe, ahogy Charlie anyja és egy alacsony szőke nő, akiről feltételezem, hogy Jenny, fellépett a pódiumra egy mikrofonnal. - Üdvözlünk mindenkit. Ha mindannyian helyet foglalnak, egy pillanat múlva kezdünk. 174
SOMETHINGLIKENORMAL
A rejtett beszélgetések elhallgattak, ahogy mindenki széket talált, a tengerészgyalogosok egységes sorban elől. A végén hagytam egy helyet Harpernek. A combja hozzáért az enyémhez ahogy leült, és még miután elhúzódott is, úgy érzem a melegét, mintha még mindig ott lett volna. - Köszönöm - mondta Charlie anyja, ahogy a szőke nő kezéért nyúlt. Jenny és én köszönjük mindannyiuknak, hogy eljöttek ma és osztoznak a fiunk életének megünneplésében. Kevlar megfordult és te-tudtál-erről? képet vág, de némán, tedd-túlmagad-rajta mozdulattal megvontam a vállam egy aprót. Ellen beszél egy kicsit, visszavitt minket abba az időbe, mikor Charlie kisgyerek volt és rémülten fedezte fel, hogy flamingó van egy étterem menüjén - ami valójában vesepecsenye volt. Nem ismertem azt a gyereket, de irigyeltem az életét, mert annak ellenére, hogy az anyja egy kicsit furcsa volt, olyan módon kötődtek egymáshoz, ahogyan én a szüleimhez soha. Együtt csináltak dolgokat. Olyan helyekre mentek, amiknek nem volt köze a focihoz. Ahogy Charlie anyja beszélt, Harperre pillantottam a szemem sarkából. A keze fejével törölgette az orrát, így lehúztam a kesztyűimet és odanyújtottam neki az egyiket. Valószínűleg megszegtem valami hülye tengerészgyalogos szabályt az egyenruhával kapcsolatban, de nem volt nála zsebkendő és a kesztyű elég nedvszívó. Harper szavai elcsuklottak a torkában, mikor köszönetet suttogott. Charlie anyja nem próbálta meg patriótának lefesteni a fiát, akinek a hazaszeretete minden más előtt állt. Olyan volt, mint mi, többiek - próbált rájönni, mit akart az élettől és a legjobb módon próbálta megkapni. Ellen erősnek látszott, ahogy fénylő szemekkel állt ott mindenki előtt, és nem omlott össze, ahogy a fiáról beszélt, aki már nincs többé. Mikor befejezte, rám nézett. - Mielőtt meghalt, Charlie olyan gyakran írt nekem, amilyen gyakran csak tudott, és a levelei tele voltak azzal, hogy 175
TRISHDOLLER
Solo így, és Travis úgy. Így szeretném kiszólítani Travis Stephenson-t az emelvényre, hogy szóljon néhány szót. Felálltam és a középtáv felé néztem, próbálva megnyugtattni az idegeimet, amik nem voltak ilyen felfokozott állapotban az utolsó tűzharc óta, mielőtt elhagytuk Afganisztánt. Nem számított, hány alkalommal támadtuk meg a tálibokat, mindig nagyon ijesztő volt. Kifújtam a levegőt és noha nem néztem rá, szinte éreztem Harper érintését a tenyeremen. Köré fontam az ujjaimat és ott tartottam, majd a pódiumra mentem. Ellen rám mosolygott és megvártam, míg ő és Jenny leültek, mielőtt elkezdtem. - Sok éjszakán játszottunk pókert Afganisztánban - kezdtem. - Mivel egyikünk sem hordott magánál sok készpénzt, képzeletbeli pénzt használtunk. Végül összeadva, nyolc millió dollárral tartoztam Charlie-nak. Ellen kis kuncogást hallatott az első sorból, ami csendes nevetéshullámot indított el a teremben és eloszlatta a félelmemet, hogy ízléstelen dolog lenne viccelni. Ellenre vigyorogtam. - Nagyon remélem, hogy nem tervezi behajtani rajtam. A szemei megteltek könnyekkel és a szájára tette a kezét, ahogy mosolygott. Ott álltam egy pillanatig a zsúfolt termet nézve. Mintha az egész St. Augustine így végződött volna. Család. Középiskolai barátok. Volt barátnők is talán. Kell lennie itt valakinek, aki alkalmasabb nálam erre a beszédre. - Én, öhm… hosszú ideig küzdöttem azzal, hogy kitaláljam, mit fogok mondani és most, hogy itt vagyok, még mindig fogalmam sincs róla folytattam. - A dolgok, amik eszembe jutottak nem igazán helyénvalóak, mint Charlie rajongása Miss November iránt, vagy az alkalom, amikor… Ja, ne is törődjenek azzal. Megköszörültem a torkomít és egy pontot néztem a terem hátsó felében, így nem kellett látnom a zsebkendőket és a könnyeket. Ehelyett Charlie-t láttam. A falnak dőlt, mintha arra várna, hogy hallja, mit fogok mondani róla. Mintha azt várná tőlem, hogy az igazságról beszéljek.
176
SOMETHINGLIKENORMAL
- A helyzet az, hogy Charlie csak… Mikor először találkoztam vele, azt hittem, egy komplett motard… nevetségesen motivált, hogy tengerészgyalogos legyen, tudják? Mert önként jelentkezett mindenre, és ki csinálja ezt? De utána rájöttem, hogy ő ilyen. Megrohamozta az életet, így nem maradhatott ki semmiből, és ha mondhatok önöknek valamit Charlieról, amit még nem tudtak, az az, hogy olyan bátran távozott ebből a világból, mint ahogy áthaladt rajta. A tekintetem Charlie-t kereste, de eltűnt, így az anyjára néztem. - Az a személy volt, akinek mindannyiunknak lennie kellene, de a legtöbben nem vagyunk azok. És ha átvehettem volna a helyét, hogy legyen még egy kis ideje a világon, megtettem volna. Sajnálom, hogy nem voltam rá képes. Ellen a fejét rázta és tudtam, hogy azt mondja, nem kell sajnálnom, de hogy ne tenném? Hogyan lehetne rendben az, hogy én itt vagyok és Charlie nincs? Elléptem a pódiumtól és pont ott volt az üres helye, de amikor Charlie anyja felment, hogy bemutassa Peralta-t, halkan kimentettem magam előtte. És eljöttem.
177
TRISHDOLLER
14. fejezet Fordította: Mandy
H
arper a nevemen szólított, ahogy elhagytam a termet, és noha
tudtam, hogy tiszteletlen voltam, amiért kisétáltam a megemlékezés közepéről, de nem álltam meg. Nem tudtam. Mert a szemeim könnyeztek és attól féltem, hogy el fogom veszíteni a fejem. Gyorsan mentem, a cipőim élesen kopogtak a járdán, ahogy a hotel felé tartottam. A kezeim váltakozva szorultak ökölbe és nyíltak szét az oldalaimon. Nagy levegőket vesttem és hosszan lélegeztem ki. Ki kellett jutnom St. Augustine belvárosából, ahol még mindig turisták kószáltak az utcai lámpák által megvilágított járdákon, szerencsésen nem tudva arról, hogy Charlie Sweeney halott. Egy oldalsó mellékutcán lerövidítettem az utat, ami a szálloda hátsó bejáratához vezetett. A medence felé tartva kinyitottam a csatokat az egyenruhám gallérján. A medence széle üres volt a halványuló fényben és napozóágyak sorakoztak egyenes sorban, összehajtott tiszta törölközővel a végükön. Az egyik székre dobtam a nehéz kabátot és a nadrágomat egy másikra, ahogy boxerre vetkőztem. A medence szélén hagyva a feltekeredett zoknimat, elmerültem a vízben. Ahogy keresztül tajtékoztam a vízen, a légzésem és az agyam szinkronban működött és nem kellett gondolkodnom. Csak a tempóimat számoltam - egy, kettő, egy, kettő, egy, kettő -, ameddig égni nem kezdtek az izmok a vállamban és a szomorúság, düh, amit éreztem, irányítás alá nem került. Fogalmam sem volt, mennyi ideig voltam a vízben vagy hány hosszt úsztam le, mikor megálltam. Az ég szürkületből sötétedésbe váltott - így 178
SOMETHINGLIKENORMAL
tudtam, hogy hosszú idő volt - és Harper a medence szélén állt egy törölközőt tartva. Megerőltetéstől remegő karokkal kiszálltam a vízből és csak ott álltam a medence szélén, vizet csepegtetve mindenhová. Ahogy a vállamra borította a törölközőt, a szemei találkoztak az enyémekkel. - Rendben vagy? Ha meztelen lennék, kevésbé éreztem volna magam felfedve, mint ahogy most. De elmondtam neki az igazat. - Nem. Harper nem szólalt meg, ahogy megszárítkoztam és a derekam köré tekertem a törölközőt. Csak várt, ameddig elkészültem, azután megfogta a kezemet, mintha kisgyerek volnék. Reméltem, hogy valami jó helyre vezet, mert már a teljesítőképességem határán voltam. Kivájtnak és üresnek éreztem a belsőm. Fáradt voltam. Belefáradtam mindenbe. A szálloda bejáratánál voltunk, mikor eszembe jutott az egyenruhám. - Elfelejtettem a… Megálltam és visszanéztem, de a napozószékek üresek voltak. Picsába. - Gondoskodtam róla. - Ó. - Csak azért volt kedves hozzám, mert kurvára szét voltam esve. Köszönöm. Nem beszéltünk a liftben felfelé a szobánkhoz. Csak a padlót bámultam, ameddig megszólalt a csengő és szétnyílt az ajtó. Harper egyszer sem engedte el a kezemet, de nem olyan érzés volt, mint a többi alkalommal, amikor a kezét fogtam. Most éppen mentőkötél volt. - Öhm… zaklatott volt Charlie anyja, amiért eljöttem? - kérdeztem, ahogy a szobám ajtajának zárjába csúsztatta a kártyát. - Megérti, Travis - felelte Harper. - Én is megértem. 179
TRISHDOLLER
Még a medencében töltött idő után is, a szemeim újra könnyezni kezdtek. Rájuk szorítottam a kezeim sarkát, de ezúttal nem tudtam visszatartani a könnyeket és utáltam magam, amiért összeomlottam. Harper becsukta az ajtót mögöttünk és átölelt. A nyakába temettem az arcomat és minden, ami bennem volt, csúnya, fuldokló zokogásokban tört fel, amit soha nem tettem még korábban. Nem számított milyen durva volt velem az apám, vagy milyen kemények voltak a dolgok a kiképzőtáborban, vagy milyen rémült voltam Afganisztánban, soha nem sírtam. Soha. És tudtam, hogy zavarban kellene lennem, de itt volt Harper, aki nem próbálta azt mondani nekem, hogy minden rendben lesz. Ő csak ott állt és megóvott a fulladástól. Egészen addig, amíg vége nem lett és elcsendesedtem. Ha lehetséges túl üresnek érezni magamat, akkor annak érzem. Egy Travis Stephenson-alakú tér vagyok, amit meg kell tölteni. - Éhes vagy? - Furcsa pillanat volt Harpertől feltenni ezt a kérdést, de mégis volt értelme. Volt egy vacsora a gyászszertartáson, de kihagytam. Ezen felül nem kapaszkodhatok belé örökké. Annak ellenére, hogy nem is lenne ellenemre a dolog. - Nem igazán. Elhúzódott egy kicsit és rám nézett. - Miért nem veszel fel valami száraz ruhát? Megyek átöltözni és… nem tudom. Megnézhetünk egy filmet vagy beszélgethetünk, vagy akármi. Bármelyik másik napon bedobnám a saját felvetésemet a „bármire” és hagynám, hogy felizgasson és eltereljen. Pillanatnyilag az ő meghatározása a „bármire”, elég jó nekem. - Igen, persze. Ameddig távol volt, felvettem egy tiszta rövidnadrágot, majd lezökkentem az ágyra és váltogatni kezdtem a TV csatornákat. 180
SOMETHINGLIKENORMAL
A szemeim elnehezültek. Úgy csúsztak le, mint az ablaksötétítők, még egyszer kinyíltak, majd becsukódtak. Lefelé sétálok egy úton Afganisztánban a lövő csapatommal. Charlie kívül van elől, Moss és Peralta valahol mögöttem. Az utca elhagyatott. Még a kutyák is szétszóródtak. Valami történni fog. A tarkómon feláll a szőr és rettegés csúszik le a gerincemen. Egy golyó csapódik a falba mellettem. Csak tíz centi levegő mentett meg. Lebukom egy kapualjban, ahogy egy másik lövés hasítja keresztül a levegőt és látom Charlie-t az útra zuhanni. - Charlie-t eltalálták! - Nem tudom, hogy én kiabálok-e vagy valaki mögöttem, de hallom a fejemben, így valószínűleg én. Lehajolva a barátom felé futok, a golyók elzúgnak mellettem. Szünet. Tűz. Újra futás. Noha Charlie nincs messzebb tíz vagy tizenöt méternél, örökkévalóságnak tűnik a távolság. - Charlie. Haver. Tarts ki. Felcserért kiáltok és próbálom megállítani a vérzést, de nem áll el. Vér fedi a kosztól lepett ujjaimat, ahogy próbálom megtalálni a vénát és Charlie feje körül sötét sárrá változik a föld. - Solo. - Az ujjai hasztalanul ragadják meg a ruhám ujját. Újabb kör AK tűz szórja meg a földet körülöttem és kavarja fel a port. Egy golyó súrolja a felkaromat és olyan érzés, mintha baseballütővel találtak volna el. Moss mozog ki előttünk, elnyomó tüzet fektetve le az automata fegyverrel. - Tartsd ki, Charlie - ismétlem. - Sikerülni fog. Képes vagy rá. Kivéve, hogy nem sikerül neki. A szemei üresek, ahogy felbámulnak az afgán égre és a mellkasa abbahagyta a mozgást. Egy golyó süvít el és még csak időm sincs arra gondolni, ami most történt. Hasra vágom magam a véres sárban, a vállam 181
TRISHDOLLER
úgy ég, mint a tűz. A szemem a puskám célzóján, látom a férfit - egy tálib a fekete turbánban - egy rám célzó AK-val. Célba veszem. És utána megölöm. Riadtam ültem fel, a szívem körülzúgott a mellkasomban, mint egy rakéta, és Harper az ágyam lábánál állt. Vért keresve felemeltem a kezem, de tudtam, hogy álom volt. A probléma ezzel az álommal az, hogy igaz volt. - A mi hibánk volt - mondtam. - Charlie-é és az enyém. Törökülésben ült az ágyamon velem szemben. Az alkalmi ruhája eltűnt, kifakult vörös sortjával és egy The Clash pólóval van helyettesítve. Mezítláb volt és most először észrevettem, hogy a lábujjkörmei pirosra voltak festve. - Egy öreg, sárga iskolaépületből jártunk őrjáratozni és majdnem minden alkalommal, mikor a kerítésen kívülre mentünk, megtámadtak minket - mondtam. - Még amikor támadásra számítasz, akkor sem tudhatod soha, mikor vagy hogyan fog lezajlani. Így legtöbbször végigmentünk néhány földúton valahol, ők lőni kezdtek és végül a következő öt vagy tíz percben derékig egy sáros kanálisban kötöttünk ki, visszalövöldözve. Elfutottak, mi követtük őket, ők beolvadtak a lakosság közé és otthagytak minket dühösen és elázva, anélkül, hogy kilátásunk lett volna egy forró zuhanyra mikor visszaértünk. Harper az arcomat nézte és tudtam, hogy azon gondolkodik, újra kiborulok-e. Nem fogok. - Mégis, a nap, mikor Charlie-t megölték, más volt - folytattam. Charlie és én… láttuk azt a kissrácot egy mobiltelefonnal. A helyi srácok sokszor használták a telefonjukat, hogy elmondják a táliboknak a helyzetünket. Szóval, láttuk azt a gyereket, de nem mondtunk semmit, mert csak egy kisgyerek volt, tudod?
182
SOMETHINGLIKENORMAL
Harper bólintott, de nem voltam benne biztos, hogy megértette-e. A fiú egyike volt a gyerekeknek a tömegből, mikor focilabdákat és babzsák babákat adtunk át egy nappal korábban. Fel-le ugrált az izgalomtól minden alkalommal, mikor átadtunk valamit, mintha az első alkalom lett volna, hogy bárki bármit is adott volna neki. Egyszer megpróbált egy egész marék tollat elragadni tőlem. Hogyan lehetett volna gyanús ez a gyerek? Kivéve, hogy gyanakvónak kellett volna lennünk, mikor egy mobiltelefonnal láttuk. Jelentenünk kellett volna őt Peraltának. - Néhány perccel később megtámadtak minket - mondtam. - Charlie lövést kapott és ameddig próbáltam elállítani a vérzést, eltaláltak. - Harper szemei elkerekedtek és a halványuló vörös sebhelyre nézett a felkaromon. Moss felkötötte, mielőtt visszavittük Charlie testét a bázisra. A seb nem volt elég súlyos ahhoz, hogy hazaküldjenek vagy ilyesmi és másnap visszatértem a járőrözéshez. Kiszáradt a torkom. - Nem tudtam megmenteni - folytattam. - Kétszer is elhibáztam őt. És soha nem mondtam el senkinek. A hivatalos jelentés szerint kockáztattam a saját életem azzal, hogy megpróbáltam megmenteni egy tengerészgyalogos társamat, golyó általi sérülést szenvedtem és megöltem egy ellenséges harcost a folyamat közben. Bár papíron ez sokkal hősiesebben hangzott, mint amilyen volt. Különösen azért, mert mikor megtörtént, haragra emlékszem, nem bátorságra. - A helyzet az… - Megálltam és végigfuttattam a kezem a fejem tetején, próbálva megtalálni a helyes szavakat. - Charlie halott és én még mindig élek, és nem hiszem, hogy megérdemlem. - Gondolod, hogy egyetértene? - Nem tudom - feleltem. - Valószínűleg azt mondaná, ne legyek már ilyen idióta. Harper mosolya olyan gyengéd és édes volt. - Nekem jó tanácsnak hangzik - mondta. 183
TRISHDOLLER
Nevettem egy kicsit. - Tudni és megtenni két különböző dolog. Nem… nem tudom, hogy képes vagyok-e rá. Felmászott, hogy mellém üljön, elvette a távirányítót és megnyomta a gombot az egyik prémium mozicsatornához. - Talán beszélned kellene valakivel - mondta. - Valakivel, aki segíthet neked, úgy értem. Egy profival. - Igen, talán. A film egyike volt azoknak a nyolcvanas évekbeli Brat Pack típusúaknak, amik egy szegény lányról szólnak, aki szerelmes egy gazdag fiúba, aki azt sem tudja, hogy a világon van. Nem az én stílusom, de Harper a karomba fészkelve magát a vállamon pihentette a fejét és hirtelen nem is érdekelhetett kevésbé, mi játszódott a tévé képernyőjén. - Hé, Harper - szólítottam meg. - Arról, ami Paige-el történt… - Ne - válaszolta, a szemei nem mozdultak a képernyőről. - Csak tekintsd második esélynek. - Ez nagyon megbocsátó tőled. - Igen, nos, nem igazán akarok beléd rúgni, mikor már úgyis a földön vagy, de leginkább valamilyen őrült oknál fogva - az arca felemelkedett és abban a félénk kis vigyorban részesített - azt hiszem, talán megéred. Bólintottam. - Totálisan. Nevetett és oldalba könyökölt. - Szóval… - visszahelyezkedett a filmet nézni. - Szeretnél valami különlegeset csinálni holnap? Valami bénát és turistaszerűt akarok javasolni - mint a Fiatalság Forrása vagy a panoptikum - és a szavak már a nyelvem hegyén voltak arra várva, hogy kimondják őket. De kimerültség borult fölém mielőtt előjöhettem volna velük.
184
SOMETHINGLIKENORMAL
Éppen napkelte előtt ébredtem Harper mögé kucorodva, a lófarka csiklandozta az orromat. Valami, amire még nem álltam készen megnevezni, Charlie halálának szorítása fölé dolgozta magát és ellazított, sakkban tartva a rémálmokat, mikor visszaaludtam.
185
TRISHDOLLER
15. fejezet Fordította: Mandy
H
arper felébredt, és egy pillanatra, mielőtt kinyitotta a szemét -
furcsa érzésem támadt. Mintha az előző este egyéjszakás kaland lett volna és le kellene lépnem, mielőtt beszélnünk kellene egymással. Kivéve, hogy ennek nincs semmi értelme, mert nem szexeltünk és az arcommal a feje tetején aludtam el. Talán még a hajába is nyálaztam. Én csak… zavarban voltam. Látta egy olyan oldalamat, amit nem igazán ismerek. És azt hiszem, ezt tekinthetjük jó dolognak is - mert megbíztam benne ezzel kapcsolatban - de ez nem állította meg a pánik fellobbanását amiatt, hogy túl sokat látott. Azután a szemei kinyíltak és pislogott, az arca gyűrött volt az álmosságtól és a furcsaság szertefoszlott. Elmosolyodott, amitől az agyam foszlott szét. - Hé. - A hangja megtört volt a nap első szavától. - Hé, neked is - mondtam, suttogtam a fülébe. Megborzongott. Ezt szerettem. - Régóta ébren vagy? - kérdezte Harper. - Talán egy órája. - Az ujjaim csupasz bőrt találtak, ahol felcsúszott a pólója és alácsúsztattam a kezem. A bőre meleg volt az alvástól. Elvigyorodtam a lélegzete apró akadozásaitól. Megmozdult, hogy megcsókoljon. 186
SOMETHINGLIKENORMAL
- Miért nem ébresztettél fel? - Csak mert nem tettem. - A hüvelykujjam megérinti a melle alját… és megszólalt a telefonom. - Picsába - mondtam az ajkainak. Harper nevetett. - Fel kellene venned. - Valószínűleg. - Értettem egyet és megcsókoltam, miközben a csengés folytatódott. - De nem akarom. Az ajkaim még mindig az övén voltak, ahogy az éjjeliszekrényen levő telefonért nyúltam. Eltolt magától, így fel tudtam venni. - Ajánlom, hogy fontos legyen - szóltam bele. - Nos, jó reggelt neked is. - Charlie anyja sértődöttséget színlelt, de hallottam a nevetést a hangjában. - Nem ébresztettelek fel, ugye? El akartalak érni, mielőtt megreggeliztek, így te és Harper csatlakozhattok hozzánk a házban. Harperre néztem az ágyamban, a haja rendetlen volt az alvástól, és nem akartam Charlie anyjával reggelizni, de udvariatlanság lett volna visszautasítani. - Igen, asszonyom, mindjárt ott leszünk. Ahogy lefirkantottam a címet, Harper nem várta meg, hogy elmondjam neki hová megyünk. Kimászott az ágyból és a saját szobája felé tartott, ott hagyva engem, kilátásban egy újabb hidegzuhannyal.
- Ez az a hely, itt - Harper az ő oldalára mutatott a Jeep-ben, egy tömzsi, lila házra, sárga szegélyekkel és piros virágokkal teli ládákkal. Egy antik boltnak kellene lennie, vagy egy olyan helynek, ahol valakinek a nagymamája élt, de az elülső tornácon lógó festett és fehér karácsonyi égőkkel szegélyezett cégtábla szerint ez ad otthont a Sweet Misery Tetováló szalonnak. Leparkoltam a járda mentén az üzlet előtt. 187
TRISHDOLLER
Csengők csilingeltek a bejárati ajtón, ahogy kinyitottam Harpernek, és egy nappaliban találtuk magunkat, ami váróteremmé volt alakítva egy régi bőrkanapéval, egy testékszerrel teli pénztárablakkal és egy kávézóasztallal, ami tetoválásokról szóló magazinokkal volt tele. Egy Buddha képét ábrázoló bambuszfüggöny rejtette a stúdiót és egy kötéllel elválasztott lépcsősort, ami a Csak Család, Barátok & Amerikai Tengerészgyalogosok felirattal volt ellátva. - Travis, te vagy az? - Charlie anyjának hangja hallatszott le az emeletről, reggeli sült kolbász illatával. - Gyertek fel. Az emeleten egy átalakított lakás egy kis konyhaterülettel, ahol Jenny egy sor lisztből készült tortilla felett szeletelte a kolbászt és egy nappalival, ami vallási kellékekkel volt megtöltve. Mexikói Guadalupe gyertyák, Buddhák, a hindu istennőcsaj az összes karjával. Volt egy bársony Jézus festmény, ami a kanapé felett lógott. Azon tűnődöm, hogy volt-e ideje Charlie anyjának az összes istenségre és melyiküket követte Charlie. Elképzeltem őt a nagyhasú, nevető Buddhával lógni - mint a kisebb verziója annak, amit a zsebében hordott, hogy szerencsét hozzon. A kis szobornak volt egy kopás az oldalán a dörzsöléstől. Az anyja ma a benne élő kalózt jelenítette meg, egy piros-fehér csíkos ingben és a rasztái egy csontváz mintás kendővel voltak felkötve. Tüsszentésre ingerlően pacsuliszagú ölelésekkel halmozott el engem és Harpert is. Mosolygott, de felismertem a szomorúságot a szemei sarka körül. - Hogy vagy ma, Travis? - Jól - válaszoltam. - Én, um, bocsánatot akartam kérni, amiért kisétáltam a megemlékezésről tegnap. Gorombaság volt és sajnálom. A kezébe vette az arcomat. - Nincs miért bocsánatot kérned, drágám. Az utad a tiéd és neked követned kell. A rövidnadrágom zsebébe nyúltam és előhúzom Charlie levelét. Mikor rájöttünk, hogy egy háborús övezetbe kitelepített egységbe jelöltek ki 188
SOMETHINGLIKENORMAL
minket, javasolták, hogy írjunk utolsó leveleket otthonra - csak, ha szükség lenne rá. Megállapodást kötöttünk, hogy ha egyikünket megölik, a másik személyesen adja át a levelet. Nem tudtam, mi áll Charlie levelében. Kísértett, hogy elolvassam, de soha nem tettem meg. - Valamint ezt is át kell adnom önnek. - Odanyújtottam Ellennek a levelet. - Én nem olvastam. A zsebébe süllyesztette anélkül, hogy elolvasná. - Éhesek vagytok? Tegnap ebéd óta nem ettem semmit, szóval igen, komolyan éhes vagyok. Farkas éhes. - Igen, asszonyom. - Akkor üljetek le - mondta. - Csinálok kávét. Harper és én az összekarcolt asztalnál ültünk, ameddig Ellen kávét főzött. Arról fecsegett, hogy csak bizonyos néhány méltányos kereskedelemből származó kávébabot vásárolt Ecuadorból és mi csak figyeltük a székekből, ahogy Jenny összeállította a reggeli burritókat, mialatt valami őrült Sufi pánsíp zene - ami Ellen állítása szerint megnyugtató kellene, hogy legyen - trillázott a háttérben. Nevettek és tréfálkoztak, és bár Charlie eltávozott, olyan módon voltak boldogok, ahogy az én családom soha nem tűnt annak. Soha nem volt olyan étkezésünk, mint ez, ha csak nem számoljuk azt az alkalmat, mikor anya és én Harper garnélareceptje szerint ettünk a konyhaszigetnél a bolondok láncáról éneklő Aretha Franklinnel a háttérben. Értem, miért állt olyan közel Charlie az anyjához. - Hé, um… mindjárt visszajövök - mondtam Harpernek. A székem csikorogott a fapadlón, ahogy eltoltam az asztaltól. Lementem a lépcsőn, vissza a földszintre, az üres tetováló szalonba és anyám számát tárcsáztam a telefonomon. - Travis? - A nevem úgy hangzott, mintha visszatartaná a lélegzetét. Hogy vagy?
189
TRISHDOLLER
Olyan sokáig hazudtam neki, vagy kerültem el vele a beszélgetést, vagy az igazság elmondását. - Azt hiszem, jól vagyok - válaszoltam. - Ez a dolog Charlie-val, elég kemény volt és, nem tudom… azt hiszem beszélnem kellene valakivel. Segítségre van szükségem. - Szeretnéd, hogy megszervezzek egy időpontot neked? - Igen. Kérlek. - Összehozhatlak a terapeutámmal - mondta. Nem tudtam, mit mondjak erre. Az anyám terapeutához jár? Végigfuttattam a kezem a fejemen. - Hé, um, anya, mennem kell, mert Charlie anyjával reggelizünk, de el akartam mondani neked… nem emlékszem az utolsó alkalomra, mikor kimondtam volna. - Én, um… A vonal csendes lett egy pillanatra, ahogy anyám a szavakra várt, de aztán befejezte helyettem. - Én is szeretlek, Travis. Mikor visszatértem az emeletre, a reggeli már az asztalon volt és Harper a főiskolai terveiről mesélt Jenny-nek és Ellennek. - A második félévet kezdem, így egy kicsivel több pénzt takaríthatok meg - mondta. - Kaptam diákhitelt, de szeretnék egy kis extra pénzt és talán venni egy autót. Mindig is azt gondoltam, hogy az apjának, mint a reggeli rádióműsor műsorvezetőjének valószínűleg jól megy - helyi hírességek - így meglepett, hogy Harpernek diákhitelre volt szüksége. - Apám és a műsorvezető társa, Joe felajánlotta, hogy elfogad egy több adón is sugárzós ajánlatot, így lenne pénzem a tandíjra - mondta Harper, kitalálva a gondolataimat. - És Istenem, fogalmuk sincs mennyire igent akartam mondani, de utálnám magam, ha megtennék csak azért, hogy ne kelljen főiskolai hiteleket visszafizetnem, tudják? Apám is keresztüljuttatta magát a főiskolán, így azt hiszem, én is meg tudom csinálni. 190
SOMETHINGLIKENORMAL
Charlie anyja tapsolt. - Dicsérem a szorgalmadat, Harper, és hogy felelősséget vállalsz a jövődért. Harper elpirult. - Um, köszönöm. Reggeli után Jenny megkérte Harpert, hogy segítsen neki a tányérokkal, ameddig Ellen arra kért, menjek le vele az üzletbe. - Mutatni szeretnék neked valamit - mondta, ahogy követtem lefelé, keresztül a bambusz Buddha függönyön. Levette a pólóját, felfedve egy egyszerű szürke sportmelltartót és megfordult, így háttal állt nekem. A háta felső részén közel a vállához egy kelta kereszt volt Charlie nevével egy csomó designba szőve. Alátetoválva a születési és halálozási dátuma. Nem tudva, mi mást mondhatnék, azt mondtam neki, hogy Király. Úgy értem, egy tetováláshoz képest. - Magam terveztem. - Visszavette a felsőjét. - Még megvan a sablon, ha szeretnél egyet. A legtöbb tengerészgyalogosnak akit ismertem, volt tetoválása. Skinek egy hatalmas kereszt volt a hátán, és annak a barátjának a neve, akit Irakban veszített el. Kevlar rögtön a kiképzőtábor után kiment, hogy Inkább a Halál, mint a Becstelenség tetoválást csináltasson. Még Mossnak is van bőr cédulája. Ez a tetovált megfelelője a dögcédulának, így ha egy tengerészgyalogosnak lerobbantja a lábát egy országúti bomba - mert tartunk egy dögcédulát a csizmánkban - a teste még úgy is azonosítható lesz. Sosem akartam tetoválást, de az Ellen arcát tükröződő reménykedés lehetetlenné tette azt, hogy visszautasítsam. - Igen, persze. - Vedd le a felsőt és ülj le. Tettem, amit mondott és néztem, ahogy felkészült, apró műanyag gyűrűket töltött meg tintával és új tűt tett a tetoválógépébe. - Zene? - kérdezte. 191
TRISHDOLLER
- Bármit, azon a Sufi szaron kívül. Mosolygott és megnyomta a távirányítót. The Clash ömlik a hangszórókból. Jó. - Charlie is ezt szokta mondani. Azt mondta, „Anya, miért nem tudod a normális ciki zenét hallgatni, mint Celine Dion vagy Journey vagy valami?” Levitte a hangját és majdnem úgy hangzott, mint ő. Megnevettetett. Mellém gurította a székét. - Nem tudom, hogy fájni fog-e, de gyanítom, hogy elég magas a fájdalomküszöböd ahhoz, hogy ne így legyen. - Oké. A tetoválógép zümmögni kezdett, és mikor a bőrömhöz érintette olyan érzés volt, mintha valaki újra és újra meghúzná a szőrt a karomon. Nem kellemes, de sok dolog volt, ami fájdalmasabb ennél. - Ha már a fiamnál tartunk - mondta Ellen. - Bocsánatot kértél a gyászszertartáson, amiért nem voltál képes megmenteni Charlie-t, de kérlek, soha többet ne tedd ezt. Ne tedd ezt velem vagy bárki mással. A fiam túl korán halt meg, de ez nem jelenti azt, hogy egy életen át tartó bűntudatot kell hordoznod. - Gumikesztyűs kezével megveregette a vállamat. - Engedd el. Hagyd elmenni. Nem mondhattam, hogy a bűntudat csak úgy elmúlik, de úgy éreztem, mintha engedélyt kaptam volna, hogy megállítsam a végtelen mi lenne, ha… játékot a fejemben. - És ameddig csapdába ejtettelek itt a tű alatt - Charlie anyja nem várta, hogy köszönetet mondjak. - A másik dolog, amit tudnod kell, mennyire szeret téged az édesanyád. Majdnem minden alkalommal, mikor telefonon beszéltünk, úton volt egy üzletbe a városban, ami a legkényelmesebb zoknikat vagy a legmelegebb trikókat árulta, vagy a kedvenc cukorkádat. A tetoválógép elcsendesedett, ahogy újabb adag tintával töltötte meg a tűket. 192
SOMETHINGLIKENORMAL
- Nem mondhatom azt neked, hogy a fiam halála nem viselt meg mondta. - De az utolsó dolog, amit mondott nekem, mielőtt megölték, hogy szeret engem. Vigasztalást nyújt, erre emlékezni. Travis, nincs senki a világon, akit az anyád jobban szeretne nálad. Az apádat sem. Az öcsédet sem. Csak téged. Ha valami történt volna… - Tudom. - Legyél kedves hozzá. - Újra megveregette a vállamat. - És így végződik a leckézetés. Egy ideig csendben dolgozott, ameddig Jenny és Harper le nem jöttek a földszintre. Harper megállt mögöttem egy pillanatra vagy kettőre, figyelt, majd leül egy másik székre kihúzva elém, ameddig a térdei hozzá nem értek az enyémekhez. - Tetszik. - Az jó. - Harper, el lennék ragadtatva, ha neked is csinálhatnék egy tetoválást - mondta Charlie anyja. - Bármit, amit szeretnél. - Értékelem az ajánlatot - felelte. - De egy elég nekem. Várjunk csak. Mi van? Harpernek tetoválása van? - Tetoválásod van? kérdeztem. - Aha. Láttam őt rövidnadrágban és bikini felsőben, így nincs sok hely, ahol a rejtett tetoválása lehet, ami valahogy felizgatott. Már amennyire, tudod, lehetek az, mikor ismétlődően tűkkel szurkálnak. - Miért nem láttam még? Harper nevetett. - Mert még nem mutattam meg neked. - Láthatom később? - Nem fogok most erről beszélni. - Harper arca rózsaszín lett, így a tetoválása biztosan nagyon jó helyen volt. - Felejtsd el. 193
TRISHDOLLER
Mögöttem Charlie anyja kuncogott, miközben felvázolta a vonalakat a hátamra. Csak felejtsem el? Nem, mikor a képzeletem túl sok érdekes testrészhez vitt. - Egy teknős? - kérdeztem. - Jó tipp - felelte Harper. - De nem. - Kínai jel? Az orrát ráncolta. - Fúj. - Van valami köze Charlie Harperhez? - Valószínűleg - válaszolta, de próbált nem mosolyogni, ami elmondta nekem, hogy jól tippeltem. - Jó választás - mondta neki Ellen a vállam felett. - Szeretem a tetoválásokat, amik mögött van valami eredetiség. Ne értsetek félre, a kenyérrevalóm ribancrendszámokból és törzsi zenekarokból jön, de nincs jobb, mint egyedi darabot csinálni vagy egy design-t, aminek mondanivalója van. - Mi az? - kérdeztem Harpert. Rákerestem a google-ben egyszer Charlie Harperre. A stílusa egy kicsit rajzfilmszerű volt és a természetre specializálódott. Különösen madarakra. - Meg fogod tudni, amikor meg fogod tudni. Mikor Ellen befejezte, letörölte a vért és tintát a bőrömről, aztán átnyújtott egy tükröt, így láthattam a tükörképet. Ami a tetoválásokat illeti, ez egy jó példány volt. - Köszönöm - mondtam. - Mindenért. Kötést tett rá és miután visszavettem a felsőmet, megölelt. - Köszönöm, hogy felajánlottad a bőrödet, csak hogy felvidíts mondta. - Talán egy tetoválást könnyebbnek találsz a bűntudatnál arra, hogy magaddal vidd Charlie-t. 194
SOMETHINGLIKENORMAL
16. fejezet Fordította: Tinajsz
M
ég korán volt, amikor visszatértünk a hotelbe. Volt egy üzenet a
mobilomon Kevlartól, amiben kihívott minket a motelból a tengerpartra, ahol a legtöbb tengerészgyalogos volt Kilóból. Ott a szörfözésről, dartsozásról folyt a szó, mint néhány angol kocsmában. Garantáltan jó időtöltés, és én készen álltam rá. - Mehetünk, ha akarsz - mondta Harper. Kivéve, hogy most - nem tudtam. Azt hiszem, inkább töltöttem volna vele az időt, mint hogy egy rakat sráccal lógjak, akikkel néhány héten belül úgyis újra találkozni fogok. Tudtam, hogy mennyi szart fogok ezért kapni Kevlartól, de nem érdekelt. Kinyúltam Harper csípőjéért, és addig húztam őt magam felé, amíg a csípője az enyémhez nem simult. - Látni akarom a tetoválásodat. Karjai a nyakam köré kulcsolódtak, és lehúzta a fejemet az övéhez. Csókokat hintett a homlokomra, arcomra, végig az állkapcsom mentén, a fülem alá, - ajkai annyira összezavarják az agyamat, hogy alig fogtam fel az érintését, mielőtt már tovább is haladt. Remegés futott fel és le a gerincemen, mint az elektromosság. Képes lettem volna ellátni árammal a egész várost. Az államot. Az egész kibaszott világot. Harper sóhajtott, és homlokát az enyémnek támasztotta. - Travis? - Igen?
195
TRISHDOLLER
- Én, um… - Hangja csupán suttogás volt. - Nem tudom, hogy képes vagyok-e erre. - Oké. - Annyira akartam őt, hogy az már fájt, de nem szerettem volna seggfej lenni. Tehát lenyeltem a frusztráltságomat, és megcsókoltam a homlokát. - Oké. - Azt hiszem, egy kicsit… félek. - Mitől? - Mindentől - mondta. - Hogy kínos lesz, és furcsa. Vagy, hogy rosszul csinálok majd valamit. De leginkább… nos, leginkább attól félek, hogy nem vehetem fel a versenyt Paige-dzsel. Ő gyönyörű, és… - Harper lepillantott a mellkasára. - Nagy mellei vannak, és… - Nincs összehasonlítás - szakítottam félbe. - Veled kapcsolatban minden sokkal jobb. - A középiskolában nem így gondoltad. - Tizennégy voltam - mondtam. - Akkor a rosszabbik fejemmel gondolkodtam. Ezzel ellentétben, tudod, most… csak néha gondolkodok a rosszabbik fejemmel. Harper nevetett. Jó jel volt. - És, oké, legyek teljesen őszinte? - mondtam. - Én is egy kicsit ideges vagyok. Szemei elkerekedtek. - Igazán? A szex Harperrel komplikálttá fogja tenni a dolgokat. Ő egy boldoganéltek-amíg-meg-nem-haltak típusú lány, és én nem tehettem neki ilyen ígértet, amikor még csak tizenkilenc éves voltam, és még három évig aktív szolgálatot kell teljesítenem a Tengerészetnél. Bármi megtörténhetett. Dobhat engem valami okos srácért, akivel a főiskolai biológia osztályában ismerkedett meg, és attól a Kedves, John levéltől közel sem lenne olyan 196
SOMETHINGLIKENORMAL
egyszerű megszabadulni. Vagy ráléphetek egy taposóaknára a következő bevetésemen, és ő… - lássuk csak, egy kicsit sokat gondolkodtam ezen. De az az igazság: a kötöttség már létrejött. - Igen, nos, ez lesz az első alkalmam veled, és jól akarom csinálni. - Ez pont úgy hangzott, mintha egyenesen a lényegre térnék. Mintha megpróbálnék bejutni a bugyijába, ami, mondjuk igaz, de nem úgy, ahogy tűnt. Harper szkepticizmusa nyilvánvalóvá vált, amikor megemelte a szemöldökét, és ettől nevetnem kellett. - Oké, ez elég bénán hangzott, de… lehalkítottam a hangomat, mert be kellett vallanom valamit, ami eléggé megrémisztett. - Nem akarom ezt elcseszni. Halványan elmosolyodott, azzal a mosollyal, ami mindig kiütött, és tudtam, hogy a megfelelő dolgot mondtam. - De… - vigyorogtam rá, - ha várni akarsz, azzal is megtanulok együtt élni. Persze a golyóim valószínűleg ki fognak száradni, és leesnek, de ne érezd magad rosszul emiatt, vagy ilyesmi. Harper egy aprót bokszolt a gyomromba, aztán karjait a nyakam köré fonta. Alsó ajkával súrolta az enyémet, és éppen mielőtt megcsókolt volna, még rám szólt, hogy fogjam be.
A tornác fapadlója nyikorogott a csendes sötétségben, ahogy felvittem Harper csomagját a bejárati ajtóhoz. Egy pillanatig csak álltunk ott, a veranda sárgán ragyogó fényében, és idióta vigyor ült mindkettőnk arcára, mert a dolgok most már megváltoztak. Egyrészt nem leselkedett a hátam mögött annak a tudata, hogy kavartam Paige-dzsel. Másrészt pedig a megemlékezési szertartás már mögöttem van. Valamint láttam Harper tetoválását. 197
TRISHDOLLER
De nem csak azt. A hazaúton Slug Bugot játszottunk, minden alkalommal, amikor láttunk egy VW Beetle-t egymás karjára csaptunk. Kipróbáltuk a Guinnessízesítésű fagylaltot. És megálltunk kajálni egy kalóz kalandokat kínáló gasztro színháznál Orlandóban, ahol megnéztünk egy Broadway stílusban előadott darabot, egy hercegnőről, akit túszul ejtettek a kalózok. Ez elért egy olyan ostoba szintet, aminek már zavarónak kellett volna lennie, de nem volt az. Vicces volt. Normális. Nem tudom, hogy az életem lesz-e valaha is teljesen átlagos, de valami, ami hasonlított a normálisra, jó kezdet volt. - Kösz, hogy eljöttél velem - mondtam. - És, tudod, hogy sokat jelentett. - Mit is mondhatnék? - Nagyokos mosolyt villantott rám, ahogy vállat vont. - Eléggé kedvellek. - Eléggé kedvelsz? - Karjaimat köré fontam, és ajkaimat a füléhez irányítottam. - Azt mondom, blöffölsz. Harper felém fordította a fejét, így meg tudtam őt csókolni, és éppen smárolutnk, amikor kinyílt az ajtó. A küszöb túloldalán az apja állt. Ujjait keresztülfuttatta a most-szálltam-ki-az-ágyból haján, és álmosan pislogott a veranda lámpájának fényében. - Itthon vagytok. - Igen, uram. - A vonzódás nyilvános kimutatása a lányommal a verandámon, azt jelenti, hogy most meg kell félemlítselek? - kérdezte, miközben kinyitotta a szúnyoghálós ajtót Harpernek. Nem vagyok benne biztos, hogy kellene-e nevetnem most, vagy sem, így inkább visszatartom. - Attól félek, igen. 198
SOMETHINGLIKENORMAL
Harper apja felnevetett, és megrázta a fejét. - Kösz, hogy egy darabban hoztad őt vissza. Most pedig menj haza, és ne gyere vissza addig, amíg a nap fel nem kel, ami még néhány óra legalább.
Amikor hazaértem, ott találtam anyát a nappali kanapéjának sarkában összegömbölyödve, miközben a kedvenc régi, fekete-fehér filmjét nézte. Leültem mellé, és ő felajánlotta nekem a tál pattogatott kukoricáját. Belemarkoltam, és megköszörültem a torkomat. - Én, um… azt hiszem, elfelejtettem köszönetet mondani mindenért, amit nekem küldtél, amikor Afganisztánban voltam. - Játékká változtattam, miközben megpróbáltam megtalálni a legjobb, és leghasznosabb dolgokat - mondja. - Sok örömet szerzett nekem. Belapátoltam a számba a kukoricát, és tele szájjal szólaltam meg. Legközelebb küldj több pornót. - Travis! - Csak viccelek - mondtam. - De tudod, mi lenne nagyszerű? A tonhal. Ölni tudnék a tonhalas szendvicsért. - Miért nem mondtad? - Nem tudom - válaszoltam. - Azt hiszem, nem akartam hálátlan lenni, különösen miután olyan szemét voltam a kapcsolattartásban. Anyám arca elkomorodott. - Nem fogok úgy csinálni, mintha nem bántottad volna meg az érzéseimet, de akármit elküldtem volna neked, amit csak akarsz. A fiam vagy, Travis, és szeretlek. - Én is szeretlek. 199
TRISHDOLLER
Néhány pillanatig csendben ültünk egymás mellett, miközben a hercegnő a filmben olyan hajat kapott, hogy senki nem fogja felismerni Rómában. - Bunkó voltam apával kapcsolatban, és sajnálom - mondtam. - Ez nem igazán az én ügyem. És támogatni foglak, akárhogyan is döntesz. - Kitöltöttem a papírokat. - Nem mondhatom, hogy ez elszomorít - mondtam. - De te jól vagy? - Most? - Mosolygott rám. - Teljesen.
200
SOMETHINGLIKENORMAL
17. fejezet Fordította: Tinajsz
Charlie, Tudom, hogy nem olvashatod ezt a levelet, de találkoztam egy terapeutával, aki úgy gondolja, írnom kellene rólad. Ehelyett, azt hiszem könnyebb lesz, ha neked írok. Talán mindketten tévedünk, és bármelyik utat is választom, hülyének érzem magamat, amiért egy halott személynek írok, de elhatároztam, hogy adok ennek a dolognak egy esélyt. Poszt traumatikus stressz szindrómát diagnosztizáltak nálam, de az, hogy beszélgetek egy terapeutával, nem tünteti el varázsütésre a problémámat. Úgy értem, az jó, hogy kiadhatom magamból azoknak a dolgoknak egy részét, amik a fejemben keringenek, de még mindig rémálmaim vannak. Még mindig felébredek az éjszaka közepén, izzadok, rémült vagyok és emlékeztetnem kell magamat, hogy ez nem a valóság. Az igazság az, hogy a terapeutám azt mondja, a rémálmok talán soha nem múlnak majd el. Évekbe telhet, mire nem rezzenek össze a hangos zajokra, 201
TRISHDOLLER
vagy nem keresem majd a földben elrejtett bombákat. És bár egy ideje már nem látlak, valószínüleg soha nem szünök meg téged keresni egy tömeg idegen között. Ez szívás, de megtanulok együtt élni vele. Rengeteg dolog megváltozott, mióta elmentél. A szüleim elváltak, és az apám visszament Green Bay-be. Legalábbis az anyám ezt mondta nekem. Nem beszélek az apámmal, ö sem beszél velem, és úgy tünik, ez mindkettönk számára müködik. Anya eladta a házat, és egy kisebb lakásba költözött. Idejének legnagyobb részét azzal tölti, hogy az afgán gyerekeknek gyüjt különbözö dolgokat, de néhány alkalommal felutazik, hogy találkozzon az édesanyáddal és Jenny-vel. Beszéltem az anyáddal, elmentem hozzá, hagy találkozzak vele, épp ahogy ígértem. Igazad volt vele kapcsolatban. Egy kicsit furcsa, de a jó módon. Halálra röhögted volna magadat, amikor Kevlar rájött, hogy leszbikus. Mellesleg, Kevlart végül megfektették, de igazán nem akarod tudni azokat a részleteket. Emlékszel, hogy egyszer azzal vicceltem, hogy elvégzek egy felderítöi kurzust? Végül helyettem Kevlar végezte el, és most a pendletoni Elsö Felderítöegységnél van. Afganisztán óta egyik adrenalin lökettöl a másikig él, szóval remélem, ez majd müködik nála. Az utolsó alkalommal, amikor beszéltünk, ami már egy jó ideje volt, azt állította, hogy van egy elképesztöen dögös barátnöje, de nem mutatott róla egyetlen képet sem, így azt mondom, csak blöffölt. Valószínüleg a csaj egy bálna. 202
SOMETHINGLIKENORMAL
Akárhogy is, végül engem elküldtek egy bombakeresö kutya tanfolyamra. Elöször ellenkeztem ellene, mert ez azt jelentette, hogy még több örjáratra kell majd mennem, amikor visszamegyünk Afganisztánba, de haver… valószínűleg ez a legmenöbb dolog, amit valaha csináltam. Az én kutyám egy fekete labrador, akit Bodhinak hívnak, amiröl az anyád azt mondta, hogy egy szanszkrit szó, ami „ébredést” jelent, és állítása szerint ez egy jel, hogy ö a tökéletes kutya nekem. Nem vagyok benne biztos, hogy ez igaz, de nagyon kedvelem azt a kutyát. Bodhi befejez néhány tréninget, amíg én távol vagyok, így nem fogom öt látni csak a reptéren. Nem azt mondom, hogy vissza akarok menni abba a szarfészekbe, de várom, hogy újra együtt dolgozhassak a kutyámmal. Jelenleg Maine-ben vagyok, ahol az új barátnömet, Harpert látogatom meg. Nem tudom, hogy fog ez az egész távkapcsolat dolog müködni, de Harper azt mondja, ö itt lesz, amikor visszajövök. Bár, hinnem kellene neki, mert ö pontosan az a fajta lány, aki megvár. Igazán kedvelnéd öt, és tudom, hogy ö is téged. Talán már ezt mind tudod. Talán Buddhával lógsz együtt, és figyeled, ahogy megpróbáljuk kitalálni, hogyan is éljük az életünket nélküled. De ha nem tudnád, ez egyáltalán nem könnyü. Néha olyan érzés, mintha nem zártam volna el a csapot, vagy elfelejtettem volna bezárni az ajtót, és aztán visszaemlékezek, és az egész szívás megint elölröl kezdödik. 203
TRISHDOLLER
Talán egy napon újra látjuk egymást, Charlie. Igaziból, úgy értem. Addig is, foglalj nekem egy helyet, oké? ~ Solo
204
