KATIE MCGARRY

Dallista a könyvhöz A

ZENÉK AZ ÉN VÁLASZTÁSAIM. EZEK SEGÍTETTEK MEGALKOTNI EZT A TÖRTÉNETET:

Matchbox Twenty – Push Lady GaGa – Bad Romance Red Hot Chili Peppers – Scar Tissue Kings of Leon – Use Somebody EZEK

NOAH BŐRÉBE BÚJNOM: Jay Sean – Down 2Pac & Talent – Changes Train – Hey, Soul Sister

SEGÍTETTEK

EZEK PEDIG ECHOÉBA: Roxette – Paint Patty Smyth & Don Henley – Sometimes Love Just Ain’t Enough Don Henley & Bruce Hornsby – The End of the Innocence DALOK A KÜLÖNLEGES JELENETEKHEZ: Weezer – Undone: Ez a dal inspirált ahhoz a jelenthez, mely Noah és Echo között zajlik a bulin. The Dave Matthews Band – Crash Into Me: Ezt hallgattam, amikor a csókjeleneteket írtam. Zac Brown Band – Free: Ez a dal képvisel mindent, amit Noah és Echo a történet végéig megszerez magának. Ha kíváncsi vagy, mi történt közöttük a sztori utáni nyáron, csak hallgasd meg ezt. EGY

DAL, AMI IGAZÁN KÜLÖNLEGES A SZÁMOMRA:

2

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Angela McGarry – Can You: Miután elolvasta a történet vázlatát, Angela ihletet kapott, és megírta a Can You-t. Hallgasd meg te is: www.katielmcgarry.com

3

Katie McGarry

PUSHING THE LIMITS rajongói fordítás

Echo – Az apám irányításmániás, gyűlölöm a mostohaanyámat, a bátyám halott, és az anyám… nos… neki vannak bizonyos problémái. „Maga szerint, hogy érzem magamat?” Ezt szerettem volna felelni Mrs. Colins kérdésére, de az apám túl sok figyelmet fordít a külsőségekre ahhoz, hogy őszintén válaszoljak. Ezért végül háromszor pislogtam, és azt feleltem: – Nagyszerűen. Mrs. Colins, az Eastwick High új klinikai szociális munkása úgy csinált, mintha meg sem szólaltam volna. Rengeteg aktát lökött az oldalára, mintha nem mondtam volna semmit. Rengeteg aktát lökött az oldalára a már rendetlen íróasztalán, és különféle papírokat lapozgatott. Az új terapeutám dúdolt, amikor megtalálta a három hüvelyk vastag dossziémat, és egy korty kávéval jutalmazta meg magát, miközben élénkpiros rúzsfoltot hagyott a bögre peremén. Az olcsó kávé és a frissen hegyezett ceruzák illata betöltötte a levegőt. Apám –, a jobb oldalam mellett levő fotelban – megnézte az óráját, míg balomon a gonosz nyugati boszorkány1 türelmetlenül megmozdult. Lekéstem az első órámat, az apám elmulasztott néhány fontos találkozót, a mostohaanyám meg az Óz egyik szereplője? Biztos vagyok benne, hogy Mrs. Colins elvesztette volna a fejét, ha tudja, hogy mire gondolok éppen. – Nem szereted a januárt? – kérdezte Mrs. Colins, ahogy kinyitotta az aktámat. – Új év, új hónap, új lehetőségek nyitánya. – Nem várt válaszra, mert folytatta. – Szereted a függönyöket? Én magamnak készítem őket. 1

Utalás Óz, a nagy varázsló c. művére.

KATIE MCGARRY Ugyanabban a pillanatban az apám, a mostohaanyám és én is teljes figyelmünkkel a rózsaszín pettyes függöny felé fordultunk, amely a diákparkolóra nyíló ablakon függött. A függönynek eléggé A farm, ahol élünk beütése volt a színeivel, amik nem éppen az én ízlésemet tükrözik. Egyikünk sem válaszolt, és a csend egyfajta nehéz félszegséget hozott létre az irodában. Az apám BlackBerry-je rezegni kezdett. Eltúlzott erőfeszítéssel kihúzta a zsebéből, és végighúzta ujját a képernyőn. Ashley az ujjaival dobolt óriásira nőtt hasán, én meg a különféle kézzel festett emléktáblákat olvastam, amik a falon függtek, csak hogy ne kelljen odafigyelnem. A kudarc az egyetlen ellenséged. Az egyetlen út előtted van, ezért soha ne süsd le a szemed. Sikerrel járunk, mert hiszünk. Mennyi fát dobhatna a mormota, ha egyáltalán dobna fát? Oké, az utolsó nem volt a falon, de azért kíváncsi lennék rá. Mrs. Colins egy túlfejlett labrador kölyökkutyára emlékeztetett szőke hajával, és túlságosan barátságos hozzáállásával. – Echo az ACT és SAT pontjaid lenyűgözőek. Nagyon büszkének kellene lennie a lányára. – Őszintén rám mosolygott, olyan mosollyal, mely megvillantotta az összes fogát. És az időzítő bekapcsolva. A terápiás ülésem hivatalosan is elkezdődött. Az elmúlt két évben, az incidens után, a Gyermekvédelmi Hatóság „erősen bátorított” a terápiára – és apám gyorsan megtanulta, hogy jobb igent mondani arra, amire „erősen buzdítanak”. Én pedig eljártam ezekre a találkozásokra egy irodába, aminek semmi köze nem volt a sulihoz. Köszönhetően a Kentucky államból áramló pénzalapnak és egy túlbuzgó szociális munkásnak, én is részévé fogok válni ennek az újfajta kísérleti programnak. Mrs. Colins egyetlen feladata, hogy néhány gyerekkel foglalkozzon a sulimból. Szerencsés én. Az apám kiegyenesedett a székében.

6

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – A matematika pontjai alacsonyak. Azt akarom, hogy újraírja a tesztet. – Van itt valahol fürdőszoba? – szólt közbe Ashley. – A baba szeret a hólyagomon ülni. Ashley jobban szerette, ha minden róla szólt. Mrs. Colins feszülten rámosolygott, és az ajtóra mutatott. – Menjen ki a fő folyosóra, aztán forduljon jobbra. Ahogy felkászálódott a székéből, Ashley úgy csinált, mintha egy ezer fontos labdát hordozna a hasában egy apró baba helyett. Undorodva megráztam a fejemet, amely csak fokozta apám jéghideg, merev tekintetét. – Mr. Emerson,… – folytatta Mrs. Colins, miután Ashley elhagyta a szobát. – Echo pontjai jóval a nemzeti átlag fölött vannak, és az aktája szerint, ő már kiválasztotta a főiskolát, ahová menni akar. – Van néhány üzleti főiskola kiterjesztett jelentkezési határidővel. Azt szeretném, ha oda is jelentkezne. Ezen kívül az én családom nem elégszik meg az átlag felettivel. A lányom ki fog tűnni. – Az apám egy istenség arckifejezésével beszélt, és ez mondandójához hozzáadta a jól ismert frázist, so let it be written, so let it be done2. Könyökömet a székem karfájára támasztottam, és az arcomat a kezembe rejtettem. – Úgy látom, ez igazán idegesíti önt, Mr. Emerson – mondta Mrs. Colins bosszantóan egyenletes hangon. – De Echo angol pontszámai közel tökéletesek… És ez volt az a pont, ahol kizártam a hangjukat. Az apámnak és az előző tanácsadómnak, már volt egy hasonló harca másodéves koromban, amikor megcsináltam a PSAT-ot. Aztán újra, amikor múlt évben először írtam meg a SAT és ACT teszteket. Végül a tanácsadó megtanulta, hogy apám mindig győz, és egy idő után elkezdte feladni az álláspontját ebben az ügyben. Én a pontszámaim miatt aggódtam a legkevésbé. Ami igazán lekötötte a gondolataimat, az az volt, hogy honnan szerzek pénzt, 2

Utalás Cecil B. DeMille: Tízparancsolat c. filmjére.

7

KATIE MCGARRY hogy megjavítsam Aires kocsiját. Mióta a bátyám meghalt, az apám megmakacsolta magát, és ragaszkodik hozzá, hogy eladjuk. – Echo, elégedett vagy a pontszámaiddal? – kérdezte Mrs. Colins. Rápillantottam arcomat keretező vörös, göndör hajamon keresztül. Az utolsó terapeutám megértette a családunk hierarchiáját, és mindig az apámmal beszélt, nem velem. – Tessék? – Elégedett vagy az ACT és SAT pontjaiddal? Vagy újra akarod írni a teszteket? – Mrs. Colins összefonta a karjait, és az aktám tetejére tette őket. – Akarsz jelentkezni további főiskolákra? Tekintetem találkozott apám fáradt, szürke szemeivel. Lássuk! Újraírni a teszteket azt jelentené, hogy az apám a nap minden percében azért üldözne, hogy tanuljak, amely sorban okozná számomra: a koránkelést szombaton, elmenne az egész délelőttöm, közben meg kisülne az agyam, és aztán ott van még a hetekig tartó aggódás az eredmények miatt. Jelentkezzek újabb iskolákba? Inkább újraírom a teszteket. – Nem igazán. – Az aggodalom ráncai, amelyek az apám szeme és szája körül voltak, most egyet nem értően elmélyültek. Megköszörültem a torkomat. – Az apámnak igaza van. Újra kellene írnom a teszteket. Mrs. Colins valamit karcolt a tollával az aktámba. Az utolsó terapeutám nagyon körültekintően bánt a személyes problémáimmal. Semmi szükség arra, hogy újraírják, ami már ott volt. Ashley visszakacsázott a szobába, és a mellettem lévő székre rogyott. – Miről maradtam le? Őszintén, azt is elfelejtettem, hogy létezett. Oh, akárcsak az apám. – Semmiről – válaszolta apa. Mrs. Colins végül felemelte a tollát az oldalról. – Kérd el Mrs. Marcostól a következő vizsgaidőpontokat, mielőtt visszamész az osztályodba. És amíg én játszom a tanácsadód szerepét, szeretném megvitatni veled a terveidet a téli időszakról. A 8

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! lyukas óráidat többszörös üzleti órákkal tetted tele. Kíváncsi vagyok, miért? Az igazi válasz, mert az apám azt mondta, valószínűleg több embert a szobában felbosszantana, így rögtönöztem. – Ez majd segít felkészülni a főiskolára. – Hűha. Ezt olyan lelkesen mondtam, mint ahogy egy hatéves várja az influenzát. Rossz választás a részemről. Az apám megmozdult a székén, és sóhajtott. Megfontoltam, hogy esetleg mondok valami mást, de aztán rájöttem, hogy az a válasz is olyan lapos lenne, mint az, amit hallottak. Mrs. Colins elolvasta az aktámat. – Hihetetlen tehetséget mutattál a művészetben, különösen a festészet terén. Nem javaslom, hogy az összes üzleti kurzust add le, de az egyik helyett felvehetnél egy művészeti osztályt. – Nem – ugatta az apám. Előre dőlt a székén, és sátor módjára összeérintette az ujjbegyeit. – Echo nem fog felvenni semmilyen művészeti osztályt, világos voltam? – Az apám egy gyakorlatvezető és Alice fehér nyulának különös kombinációja volt: szeretett parancsolni a körülötte élőknek, és mindig valami fontos helyre sietett. Elismerésemet kellett kifejeznem Mrs. Colins-nak; egyszer sem hátrált meg, mielőtt beadta a derekát. – Teljesen. – Nos, most, hogy ezt tisztáztuk… – Ashley és a baba miatti dudora a szék szélén gubbasztottak, felkészülve az indulásra. – Véletlenül túl sok programot csináltam mára, és lesz egy találkozóm a nőgyógyászommal. Talán ma megtudjuk a baba nemét. – Mrs. Emerson, nem Echo főiskolai továbbtanulása az oka ennek a találkozónak, de megértem, ha mennie kell. – Mrs. Colins kivett egy hivatalos levelet a felső fiókból, miközben a vöröslő arcú Ashley visszaült a székébe. Az elmúlt két év folyamán sokszor láttam már ezt a cégjelzést. A Gyermekvédelmi Hatóság élvezettel öldösi az esőerdőket. 9

KATIE MCGARRY Mrs. Colins elkezdte némán olvasni a levelet, miközben én titokban azt kívántam, bárcsak spontán meggyulladnék. Mindketten, az apám és én is, lomhán ültünk a székünkben. Oh, a rohadt csoportos terápia örömei. Amíg arra vártunk, hogy Mrs. Colins befejezze az olvasást, én megfigyeltem egy kitömött zöld békát a számítógépénél, egy képet, amin egy férfival van – valószínűleg a férjével, és aztán az asztala sarkán egy nagy, kék szalagot. A különösen kedves emberek kaptak ilyet, amikor megnyertek egy versenyt. Valami furcsa érzés mozdult meg bennem. Huh – hátborzongató. Mrs. Colins meglengette a levelet, aztán betette a már elárasztott aktámba. – Rendben. Hivatalosan is a terapeutád vagyok. – Amikor nem mondott semmi mást, pillantásomat a szalagról ráemeltem Mrs. Colins-ra. – Az egy szép szalag, nem igaz, Echo? Az apám megköszörülte a torkát, és egy gyilkos pillantást küldött Mrs. Colins-nak. Oké, ez egy fura reakció volt, de aztán újra végiggondoltam, az apámat irritálja, hogy itt kell lennie. A szemeim a szalagra rebbentek. Miért ilyen ismerős? – Azt hiszem. Mrs. Colins szemei a nyakamban lógó dögcédulákra vándoroltak, amiket szórakozottan tapogattam. – Őszinte részvétem a családi veszteség miatt. Melyik katonai alakulat tagja volt? Remek. Az apám legalább hetvenötször világossá tette, hogy Aires dögcéduláinak egy dobozban a helye az ágyam alatt, de nekem szükségem volt rájuk ma – új terapeuta, Aires halálának második évfordulója, és az első napom az utolsó középiskolai évemből egyszerre sok lett. Hányinger kerülgetett. Elkerülve apám csalódott szemöldökráncolását, óriási fájdalmamat magamba zártam. – Tengerészgyalogság – válaszolt apa kurtán. – Nézze, egy fontos találkozóm van ma reggel leendő ügyfelekkel, megígértem Ashley10

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! nek, hogy elviszem az orvoshoz, és Echo lekési az óráját. Mikor fejezzük be ezt az egészet? – Amikor azt mondom. Ha szándékosan akarja megnehezíteni ezeket az üléseket Mr. Emerson, boldogan hívom Echo szociális munkását. Küzdöttem a mosollyal, ami mindenáron a számra akart húzódni. Mrs. Colins szépen manikűrözött ujjaival játszadozott. Az apám meghátrált, de a nevelőanyám a másik oldalamon… – Én ezt nem értem. Echo lassan betölti a tizennyolcat. Miért van az államnak még mindig hatalma felette? – Mert ez az, amit az állam, a szociális munkása és jómagam a legjobbnak tartunk a számára. – Mrs. Colins becsukta az aktámat. – Echo addig folytatja ezt a terápiát velem, amíg a tavasszal le nem érettségizik. Ennél a pontnál Kentucky állam leveszi róla a kezét, és önről is. – Mrs. Colins megvárta, amíg Ashley a helyzet csendes elfogadásaként bólintott, mielőtt folytatta. – Echo, hogy vagy? Nagyszerűen. Fantasztikusan. Soha rosszabbul. – Jól. – Igazán? – Mrs. Colins ujjaival az állát simogatta. – Csak mert azt gondoltam, hogy a bátyád halálának évfordulója talán fájdalmas érzéseket szabadított fel benned. Mrs. Colins rám nézett, én pedig üresen viszonoztam pillantását. Az apám és Ashley figyelték ezt a kényelmetlen erőpróbát. A bűnösség érzése gyötört engem. Technikailag nem tette fel nekem a kérdést, úgyhogy elméletben, én nem tartoztam neki a válasszal, de a szükség úgy sepert rajtam keresztül, mint a szökőár. De miért? Mrs. Colins csak egy újabb terapeuta volt. Az eddigiek mind ugyanazokat a kérdéseket tették fel, és azt ígérték, segítenek, de a végén az összes úgy hagyott ott engem, ahogy rám talált – összetörve. – Sír. – Ashley éles hangja keresztülvágott a csenden, és úgy beszélt, mintha valami ország-világ számára érdekes pletykát osztott volna meg az imént. – Mindig. Igazán hiányzik neki Aires. Mindketten, az apám és én is felé fordítottuk a fejünket, hogy ránézzünk szőke valójára. Vártam, hogy folytassa, de biztos voltam 11

KATIE MCGARRY benne, hogy csendben fog maradni. Isten most az egyszer meghallgatott engem. Ashley tovább beszélt. – Mindannyiunknak hiányzik. Olyan szomorú, hogy a kisbaba már soha nem ismerheti meg. – És még egyszer újra, isten hozott az Ashley show-ban, amit Ashley és az apám pénze szponzorált. Mrs. Colins fürgén jegyzetelt, semmi kétség, Ashley minden óvatlanul kimondott szava bekerült az aktámba. Az apám csak sóhajtott. – Echo, szeretnél beszélni Airesről a mai foglalkozás alatt? – kérdezte Mrs. Colins. – Nem. – Valószínűleg ez volt a legőszintébb válasz, amit egész reggel adtam. – Rendben – mondta. – Akkor ezt halasszuk egy későbbi találkozóra. Mi van az édesanyáddal? Van bármilyen kapcsolatod vele? Ashley és az apám egyszerre mondták, hogy: – Nem. Én pedig kifecsegtem: – Eléggé. Úgy éreztem magam, mintha egy sonkás szendvics közepén lennék, ahogy maguk közé szorítottak engem. Nem voltam biztos benne, hogy mi ösztönzött arra, hogy elmondjam az igazat. – Megpróbáltam felhívni a szünet alatt. – Amikor nem válaszolt, napokig ültem a telefon mellett, reménykedve és imádkozva, hogy az anyámat érdekelni fogja, hogy két évvel ezelőtt a bátyám, a fia, meghalt. Az apám végighúzta a kezét az arcán. – Tudod, hogy nem szabad tartanod vele a kapcsolatot. – A harag a hangjában arra utalt, hogy nem hiszi el, hogy elmondtam ezeket a szívfájdító dolgokat egy terapeutának. – Távolságtartási végzés van ellene. Mondd meg Echo, vezetékes vagy mobil telefonról hívtad? – Vezetékesről. – Szinte fuldokoltam. – De soha nem beszéltünk. Esküszöm. 12

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Az apám rácsapott a BlackBerry-jére, és a kijelzőn feltűnt az ügyvédje száma. Megragadtam a nyakamban lógó dögcédulákat, Aires neve és a sorozatszámok belefúródtak a tenyerembe. – Kérlek, apu, ne – suttogtam. Ő habozott, és a szívem a mellkasomban őrülten dobogott. Azután, hála istennek, beleejtette az ölébe a készüléket. – Most meg kell változtatnunk a telefonszámunkat. Bólintottam. Bűzlik, hogy az anyám soha nem lenne képes felhívni az otthonomat, de láttam már őt ütni… miatta. Rengeteg dologra van most szüksége, de a börtön nem tartozik ezek közé. – Kapcsolatba léptél, azóta az anyáddal? – Mrs. Colins elvesztette szívélyességét. – Nem. – Becsuktam a szemem, és vettem egy mély levegőt. Mindenem fájt. Már nem sokáig leszek képes fenntartani ezt a „minden rendben” álcát. Ezek a kérdések felszakították a lelkemen frissen behegedt sebeket. – Mi ugyanazon az oldalon állunk, Echo. Értsd meg, hogy bármilyen kapcsolat közted és az anyád között, – amíg a távolságtartási végzés érvényben van, még akkor is, ha te kezdeményezed azt –, tiltva van. – Igen – nyeltem egy nagyot. A csomó a torkomban meggátolta az értékes oxigén bejutását a szervezetembe. Hiányzott Aires. Istenem, az anyám, és Ashley babát várt, és az apám egész idő alatt a nyakamon lógott, és… Nekem szükségem volt valamire, bármire. A józan ítélőképességem ellenére, engedtem, hogy a szavak kicsússzanak a számon. – Meg akarom javítani Aires kocsiját. – Talán, csak talán, helyreállítani valamit, ami az övé volt, nos, az segítene, hogy a fájdalom eltűnjön. – Oh, ne kezdd megint – motyogta apám. – Várjunk. Ne kezdje megint, mit? Echo, miről van szó? – kérdezte Mrs. Colins. A kezemen lévő kesztyűt bámultam. 13

KATIE MCGARRY – Aires talált egy 1965-ös Corvette-et az ócskavas telepen. Az összes szabadidejét arra használta fel, hogy megjavítsa, és már majdnem végzett vele, mielőtt Afganisztánba ment. Be akarom fejezni, amit elkezdett. Airesért. – Magamért. Nem hagyott maga után semmit, amikor elment, kivéve ezt a kocsit. – Ez egészséges módja lenne annak, hogy kezelni tudd a bánatodat. Mit gondol erről Mr. Emerson? – Mrs. Colins megajándékozta őt egy nagy, kölyökkutya pillantással, nekem pedig uralkodnom kellett a vonásaimon. Az apám újra a BlackBerry-jén pötyögött valamit, a teste jelen volt, de az elméje már a munkánál járt. – Ez sok pénzbe kerül, és nem látom, mi a jó egy törött autó megjavításában, amikor a lányomnak már van sajátja, amin dolgozhat. – Akkor engedd meg, hogy munkát vállaljak – csattantam fel. – És eladhatjuk a kocsimat, én meg egyszer megkapom Aires munkájának gyümölcsét. Minden szem rá szegeződött, és ő most rám pillantott. Mindenféle jelentés nélkül, visszapillantottam rá a szemem sarkából. Nemet akart mondani, de azzal magára vonta volna az új terapeutám haragját. Mindenek felett, nekünk tökéletesnek kellett látszanunk a foglalkozásokon. Isten tiltja, hogy kihasználjuk bárminek is az előnyeit, és nyíltan beszéljünk néhány problémáról. – Rendben, de ő fizeti ki a javítás költségeit, és Echo ismeri a szabályaimat a munkavállalást illetően. Keres egy rugalmas munkaidővel rendelkező állást, ami nem ütközik az iskolai dolgaival, a klubokkal, amikben megegyeztünk, vagy az érettségijével. Most már befejeztük? Mrs. Colins az órára pillantott. – Nem éppen. Echo, a szociális munkásod a tanáraid értékelése miatt terjesztette ki a terápiádat az érettségiig. Mióta elkezdted a tizenegyediket, minden tanárod feljegyzést készített a jól észrevehető visszalépésedről az osztályodban, és a társadalmi kapcsolatokban való együttműködésed hiányáról egyaránt. – Kedves szemei az 14

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! enyémbe fúródtak. – Mindenki azt akarja, hogy boldog légy, Echo, és szeretném, ha megadnád nekem a lehetőséget arra, hogy segítsek. Felvontam a szemöldökömet. Mintha lett volna más választásom a terápiánál, és ami a boldogságomat illeti… – rohadt szerencse. – Persze. Ashley élénk hangja megijesztett engem. – Randija van a Valentin-napi táncra. Az apám és én most felé fordultunk, és egyszerre szólaltunk meg. – Randim van? – Randija van? Ashley szemei idegesen cikáztak apám és közöttem. – Igen, nem emlékszel, Echo? Múlt éjjel beszélgettünk az új srácról, akivel jársz, és azt mondtam neked, hogy nem kéne dobnod az iskolai barátaidat, amíg megszállott vagy ezzel a másik fiúval. Azon tanakodtam, hogy a mondandójának melyik része zavart jobban: a képzeletbeli barát, vagy az, hogy azt állítja, hogy volt egy tényleges párbeszédünk.

15

Noah A friss festék és a gipszkartonról felszálló por illata arra késztettek, hogy az apámra gondoljak, ne az iskolára. De a szag az arcomba csapott, amikor besétáltam a frissen felújított külső irodába. A könyveimmel a kezemben, a pult felé őgyelegtem. – Mizu, Mrs. Marcos? – Noah, miért késtél megint, muchacho? – kérdezte, miközben összefűzte az előtte heverő papírokat. A falon lógó óra reggel kilencet mutatott. – A pokolba, korán van. Mrs. Marcos megkerülte az új, cseresznyepiros íróasztalát, hogy találkozzon velem a pult előtt. Mindig alaposan megszidott, amikor késtem, de ettől függetlenül kedveltem őt. A hosszú, barna hajával arra emlékeztetett, ahogy a spanyol édesanyák festettek. – Lekésted a reggeli találkozódat Mrs. Colinsszal. Nem a legjobb módja, hogy elkezdd a második félévet – suttogta, mialatt aláírta a késésemet igazoló papíromat. Fejét a három felnőtt felé biccentette, akik a szoba távolabbi sarkában, összedugott fejjel suttogtak valamiről. Feltételeztem, hogy a középkorú, szőke nő, – aki éppen a gazdag párnak mondott valamit, – az új tanácsadó terapeutánk. Megvontam a vállam, és engedtem, hogy a szám jobb oldala mosolyra ránduljon. – Upsz. Mrs. Marcos felém nyújtotta az aláírt cédulát, és megajándékozott a szabadalmaztatott szigorú, és átható pillantásával. Ő volt az

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! egyetlen ebben az iskolában, aki nem hitt abban, hogy én és a jövőm teljesen el vagyunk cseszve. A középkorú, szőke nő felém kiáltott: – Mr. Hutchins, felvillanyoz a tudat, hogy emlékezett a találkozónkra, még akkor is, ha történetesen elkésett. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz kifogása az ellen, hogy helyet foglaljon, amíg én befejezek néhány dolgot – mosolygott rám a nő úgy, mintha régi barátok lennénk, és olyan kedvesen beszélt, hogy egy pillanatra azt hittem, visszamosolygok rá. Ehelyett inkább bólintottam, és helyet foglaltam a fal mellett sorba rendezett székek egyikén. Mrs. Marcos nevetett. – Mi van? – Nem fogja elviselni a hozzáállásodat. Talán még arra is rávesz, hogy vedd komolyan az iskolát. Fejemet a frissen festett, hamuszürke falnak döntöttem, és lehunytam a szememet, amolyan szükségem-van-még-néhány-óraalvásra gondolattal. Emberhiány miatt, az étteremből nem engedtek haza csak éjfél után, azután pedig Beth és Isaiah tartott ébren. – Mrs. Marcos? – kérdeztem angyali hangon. – Lenne olyan kedves megmondani a következő ACT és SAT vizsgák időpontjait? Megcsörrent a telefon. – Várj egy percet – mondta, aztán a csengés abbamaradt. Elmozdultam a székemmel, és az orrom megtelt a forró, fahéjas csiga aromájával. Vetettem egy lopott pillantást a mellettem lévő székre, és egy selymes, göndör, vörös hajzuhatagot láttam. Tudtam, ki ő. Echo Emerson. Nem épp fahéjas csiga, de a fenébe, senki másnak nem volt ilyen illata. Volt néhány közös óránk az előző félévben, és az utolsó szemeszterben egy lyukas óránk is egyezett. Nem sokat tudtam róla, csak annyit, hogy magának való, okos, vörös hajú, és nagy mellei vannak. Nagy, hosszú ujjú ingeket hordott, amik lógtak a vállain, és alatta ujjatlan trikót, ami épp eleget mutatott ahhoz, hogy beinduljon az ember fantáziája. Mint mindig, most is egyenesen előre bámult, mintha nem is léteznék. A pokolba, valószínűleg észre sem vett. Az 17

KATIE MCGARRY olyan emberek, mint Echo Emerson kihozzák belőlem a legrosszabbat. – Elég elbaszott nevet kaptál – motyogtam. Nem tudom miért, de fel akartam idegesíteni őt. – Neked nem a mosdóban kellene lenned? – Tehát ismert engem. – Biztonsági kamerákat szereltek fel. Most a parkolóban csináljuk. – Az én hibám. – A lábai előre hátra rángatóztak. Jó, sikerült a tökéletes álarca alá kússzak. – Echo… echo… echo… A lábai abbahagyták a mozgást, és vörös fürtjei dühösen pattogtak, ahogy szembefordult velem. – Milyen eredeti. Még soha nem hallottam ezelőtt.3 – Azzal felkapta a táskáját, és sietve elhagyta az irodát. Feszes feneke a ringó csípője ütemére mozgott, ahogy keresztülvágott a szobán. Ez közel sem volt olyan vicces, mint ahogy terveztem. Valójában, úgy éreztem magam, mint egy fasz. – Noah? – Mrs. Colins behívott az irodájába. Az utolsó tanácsadónak elég jelentős OCD4 problémái voltak. Az irodájában mindennek megvolt a tökéletes helye. Én meg folyamatosan az emléktábláit piszkáltam, csak azért, hogy egy kis rendetlenséget csináljak. Nos, ez nem a megfelelő szórakozás Mrs. Colins esetében. Az asztala maga volt a káosz. Elrejthetnék itt egy holttestet, és soha nem találnák meg. Miközben helyet foglaltam, arra vártam, hogy mikor kezdi el a letolásomat. – Hogy telt a karácsonyi szüneted? – Újra azzal a kedves, kölyökkutya pillantással méregetett. – Jól. – Amennyiben az, hogy a nevelőanyád és nevelőapád ordítoztak egymással, és mindenki ajándékát a kandallóba dobták, jónak számított. Mindig is arról álmodoztam, hogy a karácsonyomat

3 4

Echo nevének magyar jelentése: visszhang. OCD: kényszergondolatokból és/vagy kényszercselekedetekből álló tünetegyüttes

18

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! egy pokolbeli alagsorban töltöm, figyelve, ahogy a két legjobb barátom alaposan beszív a jointoktól. – Remek. Tehát a dolgok jól működnek az új nevelőszüleiddel. – Állításnak hangzott, de valójában kérdés volt. – Igen. – Összehasonlítva az utolsó három családdal, akiknél laktam, ők voltak a kibaszott Brady család.5 Ez alkalommal a rendszer egy másik gyerekkel együtt helyezett el. Az emberek ugyanis vagy rövid időn belül parancsolgatni kezdenek, vagy végül hinni kezdenek abban, hogy nem én vagyok az a fenyegetés, amivé formálni akarnak. Az emberek az én címkéimmel nem engedték, hogy más kiskorúakkal éljek. – Nézze, nekem már van egy szociális munkásom, és ő épp elég fájdalom a seggemen. Mondja meg a főnökeinek, hogy nincs szüksége arra, hogy rám pazarolja az idejét. – Nem egyszerű szociális munkás vagyok – mondta. – Klinikai szociális munkás. – Ugyanaz. – Valójában, nem. Én egy kicsit tovább jártam iskolába. – Jó magának. – És ez azt jelenti, hogy nagyon változatos formában vagyok képes segítséget nyújtani neked. – Az államtól kapja a fizetését? – kérdeztem. – Igen. – Akkor nem akarom a segítségét. Ajkai majdnem mosolyra rándultak, és ettől én majdnem tisztelni kezdtem őt. – Hogy oldjuk meg ezt a problémát? – kérdezte. – Az aktáid alapján egész történelmed van az erőszak területén. Én bámultam rá. Ő meg rám. Az az akta tele volt mindenféle szarsággal, de évekkel ezelőtt megtanultam, hogy egy tinédzser szava semmit nem jelent egy felnőtt szavával szemben.

5

Amerikai vígjáték, amit 1969-1974 között sugároztak a tévében.

19

KATIE MCGARRY – Az akta, Noah. – Háromszor rácsapott az ujjaival. – Úgy gondolom, ez nem meséli el a teljes történetet. Beszéltem az egyik Highland High-s beli tanároddal. A kép, amit lefestett rólad, nem egyezik meg azzal a fiatalemberrel, akit magam előtt látok. Megragadtam a számológépem fémlemezét, és addig szorítottam, amíg bele nem nyomódott a tenyerembe. Ki a fene mondta ennek a nőnek, hogy nyugodtan vájkálódjon a múltamban? Mrs. Colins átlapozta az aktámat. – Az elmúlt két és fél évben egyik nevelőotthonból a másikba küldözgettek. Ez a negyedik középiskolád a szüleid halála óta. Amit érdekesnek találok az az, hogy másfél évvel ezelőttig ügyeltél a becsületességre, és versenyszerűen sportoltál. Ezek olyan értékek, amelyek általában nem férnek össze a fegyelmi ügyeddel. – Talán egy kicsit mélyebbre kellene ásnia a múltamban. – Azt akartam, hogy szálljon ki az életemből ez a nő, és a legjobb mód erre az volt, ha ráijesztek. – Ha megtenné, rájöhetne, hogy alaposan megvertem az első nevelőapámat. Valójában behúztam neki egyet, amikor rajtakaptam, hogy veri a saját fiát. A vicces az egészben az, hogy a családból senki nem állt az oldalamra, amikor megérkeztek a zsaruk. Még a gyerek sem, akit megvédtem. Mrs. Colins szünetet tartott, mintha arra várt volna, hogy előadjam a sztorit a saját szemszögemből nézve, de szomorúan ismerte be magának, hogy ez nem fog megtörténni. Mióta a szüleim meghaltak, kénytelen voltam megtanulni, hogy a rendszerben mindenkitől csak szart kaphatsz. Ha egyszer bekerülsz ide, elátkozottá válsz. – A Highland-i, régi tanácsadód csupa jókat mondott rólad. Gólyaként benne voltál a kosárlabda csapatban, tisztelted a szabályokat, jó eredményeket értél el a teszteken, különböző diáktevékenységekben vettél részt, népszerű voltál a diáktársaid körében. – Méregetett engem. – Úgy gondolom, kedveltem volna azt a gyereket. Én is kedveltem – de a való élet gáz. 20

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Kicsit már késő, hogy csatlakozzam a kosárcsapathoz. Már túl vagyunk a szezon felén, meg minden. Mit gondol, az edzőnek tetszenének a tetoválásaim? – Nem azt akarom, hogy újra azt csináld, amit a régi életedben, de úgy gondolom, hogy együtt képesek vagyunk építeni valami újat. Egy jobb jövőt. Egy olyat, ami felülmúlja azt, ami felé most haladsz. Annyira átkozottul őszintének hangzott a hangja. Hinni akartam neki, de már régen megtanultam, hogy soha, senkiben nem szabad megbízni. Miközben arcomon fenntartottam az érzelemmentesség maszkját, engedtem, hogy a csend betöltse a teret. Mrs. Colins törte meg a szemkontaktust, és megrázta a fejét. – Bőven kijutott neked a rosszból, de tele vagy lehetőségekkel. A pontjaid a különböző képességvizsgálatokon kimagaslóak voltak, és a tanáraid látják benned a potenciált. Az átlagodnak szüksége van egy alapos lökésre, csakúgy, mint a tanórákon való részvételednek. Hiszem, hogy ezek összefüggnek. Most pedig, van egy tervem. Azon felül, hogy hetente egyszer találkozol velem, korrepetáláson fogsz részt venni, amíg a tanulmányi jegyeid átlaga össze nem hangolódik a tesztjeid pontszámaival. Felálltam. Már így is lekéstem az első órámat. A vicc az egészben az, hogy a találkozó miatt a másodikat is. De mióta ténylegesen kivonszoltam a seggem az ágyból, szándékomban állt bemenni a mai óráimra. – Nekem erre nincs időm. Enyhe él kúszott Mrs. Colins hangjába, annyira finoman, hogy szinte észre sem vettem. – Azt szeretnéd, hogy felvegyem a kapcsolatot a szociális munkásoddal? Elindultam az ajtó felé. – Csak rajta. Mit tud tenni? Elszakít a családomtól? Visszatesz az örökbefogadó rendszerbe? Folytassa az áskálódást, és meg fogja látni, hogy már túl késő van ahhoz, hogy segíthessen rajtam.

21

KATIE MCGARRY – Mikor láttad utoljára a testvéreidet, Noah? – A kezem megfagyott a kilincsen. – Mi van akkor, ha felajánlom neked, hogy felügyelet mellett meglátogathasd őket? Engedtem, hogy a kilincs kicsússzon a kezemből, és lassan visszasétáltam Mrs. Colins asztala elé.

22

Echo Ha csak tehetném, a nap minden pillanatában kesztyűt viselnék, – úgy nagyobb biztonságban érezném magamat –, de a hülye ruhakód, ezt nem teszi lehetővé. Emiatt a gardróbom csupa hosszú ujjú ruhadarabból áll – a hosszú jobb szellemben. Megragadtam a felsőm ujjának végét, és ráhúztam a kezemre, így a kék pamut ingem lecsúszott a jobb vállamon. Gólyaként kiborultam, amikor az emberek a fehér bőrömet, és az alkalmanként megjelenő narancssárga szeplőket bámulták rajtam. Most jobban szeretem, ha a csupasz vállamat nézik, ahelyett, hogy megpróbálják meglesni a karomon lévő sebhelyeket. – Megmondta, hogy ki az? Lefogadom, hogy Jackson Coleman. Hallottam, hogy elhasalt a matekon, és ha nem lesz meg az átlaga, elveszti a főiskolai ösztöndíját. Istenem, remélem ő az. Annyira szexi. – A legjobb barátnőm Lila McCormick, most először vett levegőt, mióta részletesen beszámoltam neki a reggeli találkozómról, és a korrepetálásról, amit Mrs. Colins spontán rám bízott. A folyamatosan be nem álló szájával és szűk ruháival, Lila volt az Eastwick High saját Glindája.6 Mindig a gyönyörű buborékjában lebegett, boldogságot és életörömöt árasztva az emberek felé, akik körülötte voltak. Ahogy Lila előrehaladt az ebédlői sorban a tálcájával, a pizza és a hasábburgonya illatára összefutott a nyál a számban, de a kis csomó a gyomromban, amely az émelygésemért volt felelős, csak nem akart 6

Glinda az Óz a csodák csodája c. film egyik szereplője. Ő a Jó boszorkány.

KATIE MCGARRY elmúlni. A szívem eszméletlen tempóban dübörgött, és a vázlatfüzetemet görcsösen szorítottam a mellkasomhoz. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg itt vagyok. Lila és én már iskolás korunk óta a legjobb barátnők voltunk, és az egyetlen dolog, amit karácsonyra kért tőlem az volt, hogy hagyjam végre ott a könyvtárat, és követeljem vissza a régi helyemet az ebédlőben. Könnyen teljesíthető kérésnek hangzott, pedig nem volt az. Az utolsó alkalom, amikor ezen a helyen ettem… nos, az még másodévben volt, május elején: azelőtt a nap előtt, ami az egész világomat összezúzta. Azokban az időkben senki nem bámult engem, és nem suttogott rólam. – Ki a szexi? – Natalie levágta a sort, és a tálcáját becsúsztatta közém és Lila közé. Egy csoport srác felsóhajtott mögöttünk a merészsége láttán. Ahogy általában mindig, úgy Natalie most is figyelmen kívül hagyta őket. Ő volt a második a közül a két ember közül, akik nem voltak hajlandóak úgy bánni velem, mintha valami undorító dolog lennék, miután azok a pletykák elterjedtek rólam a suliban. Lila meghúzta fényes, lófarokba fogott aranyhaját, mielőtt fizetett volna. – Jackson Coleman. Echo korrepetálni fog egy szerencsés fickót, és előfordulhat, hogy ő lesz az. Te melyik fiút szeretnéd hozzáadni az elképesztően-szexi-de-hülye listánkhoz? Követtem őket az ebédlő egyik asztalához, míg Natalie szemei a termet pásztázták, keresve a megfelelő jelöltet arra a képzeletbeli listára. – Nicholas Green. Butább, mint a föld, de képes lennék elfogyasztani a desszert helyett. Ha őt fogod korrepetálni, Echo, ugye bemutatsz neki? – Bemutatni kit kinek? – kérdezte Grace. Natalie és Lila leültek, de én hezitáltam. Grace mosolya lehervadt, amikor észrevett engem. Ami azt illeti, ő volt a fő oka annak, amiért nem akartam visszajönni az ebédlőbe. Mi voltunk a legeslegjobb barátnők, mielőtt az a bizonyos incidens 24

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! megtörtént, és még azután is. Minden nap meglátogatott a kórházban, és aztán otthon is egész nyáron, de amikor elkezdődött a harmadik évünk, és a suli társadalmi hierarchiájában elfoglalt helyem zuhanórepülésbe kezdett, Grace megszakította a kapcsolatát velem… legalábbis nyilvánosan. Bizalmasan azt mondta, hogy úgy szeret, mintha a nővére lennék. Azonban az iskolában, mint mindenki más, ő is úgy kezelt, mintha nem is léteztem volna. – Natalie-t Nicholas Greennek. – Lila megpaskolta a széket közötte és Natalie között. Miközben megpróbáltam elbújni, ledobtam magam a székre, nehézkesen elhelyezkedtem, és a vázlatfüzetemet az asztal sarkának támasztottam. Több lány suttogni kezdett, ahogy megláttak engem. Az egyik kuncogott. Amióta visszatértem az iskolába, kiszorultam az itteni hierarchia tetejéről. A szóbeszéd arról, hogy miért hagytam ki a második évem utolsó hónapját, a rehabilitációtól kezdve, a terhességen át, egészen az öngyilkosságig terjedt. A kesztyűim, a sebhelyeim, és az emlékezetvesztésem lettek a fő téma. Amikor visszatértem, ezek a pletykák futótűzként kaptak újra lángra. Lila folytatta a magyarázkodást. – Echo korrepetálni fog egy ostoba, de szexi fiút. Megpróbáljuk kitalálni, hogy ki lesz az. – Nos, ne hallgass el előlünk semmit, Lila. Kit fog korrepetálni Echo? – Grace pillantása Liláról az asztalnál ülő többi lányra esett. Amikor elkezdtük a harmadik évünket, Grace kitalálta, hogy beáll a pom-pom lányok közé, hiszen mióta iskolába jártunk, mindig csak a menő diákok perifériás területén mozgott, inkább beolvadt a tömegbe, semmint kitűnt volna onnan. Azt feltételeztem, hogy a dolgok visszazökkennek majd a normális kerékvágásba közöttünk, miután beválasztották őt maguk közé. Tévedtem. – Kérdezd Echot. – Lila durván beleharapott az almájába, és kemény pillantását Grace-re szegezte. Az asztalunk hátborzongatóan csendessé vált, ahogy az iskolánkban levő legszebb lány nyíltan ellenszegült az iskolánkban levő legnépszerűbb lánynak. Vihar előtti 25

KATIE MCGARRY csend borult az ebédlőre, ahogy a diákok egy testként fordultak felénk, hogy nyomon követhessék ezt a hangtalan erőpróbát. Meg mertem volna esküdni, hogy ördögi szél fújt az asztalunknál, és a vadnyugati filmekben szokásos fütyülés szólt a hangosbemondóból. Oldalba könyököltem Lilát, és a szememmel könyörögtem neki, hogy válaszoljon helyettem, ahelyett, hogy arra kényszeríti Grace-t, nyilvánosan fogadjon maguk közé. Teltek a másodpercek, és egyikük sem engedett a néma szempárbajban. Nem bírtam tovább. – Nem tudom. Ma délután találkozom vele. Mrs. Colins nem akarta elmondani, hogy kit kell korrepetálnom. Mormogott valamit arról, hogy még el kell simítson néhány részletet, mielőtt találkoznék a sráccal. A mozgás és fecsegés folytatódott az ebédlőben. Az izmok Grace arcán ellazultak, és ő vett egy mély lélegzetet, mielőtt számba vette a nyilvános barátai reakcióját. – A játék kedvéért, szerintem valami nagydarab idiótát fogsz kapni. – Kacsintott felém lopva. És én már milliomodszorra kívántam, hogy bár minden visszatérne a normális kerékvágásba. Amikor Grace bedobott egy nevet, a csoport többi tagja is úgy döntött, hogy beszáll a játékba. Én felvázoltam Grace arcát az előttem heverő vázlatfüzetem egyik tiszta lapjára – az új rövid, szőke frizurája tökéletes keretbe foglalta az arcát –, mialatt az asztalnál ülők beszélgetni kezdtek. Hallgattam, ahogy dobálóztak a nevekkel, és figyeltem, ahogy az új iskolai pletykákon csámcsogtak. – Talán Echo Luke Manninget fogja korrepetálni – mondta Lila, és nem túl gyengéden megbökte a karomat. – Megfelelően nagydarab, és nem túl okos. Összevontam a szemöldökömet, és megpróbáltam a legjobb formámat hozni, hogy kijavítsam a sötét vonalat a rajzomon, amit a megbökés eredményezett. Lila hamis reménybe kapaszkodott, amikor azt hitte, hogy Luke, a barátom az előző életemből, még képes kiváltani belőlem a régi érzéseket. 26

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Úgy gondolta, hogy az is az őrült elméletét bizonyítja, hogy Luke vágyakozva nézett engem, amikor a kasszánál fizettem az ebédemért. – Luke és Deanna szakítottak a téli szünetben – mondta Grace. – Deanna azt mondta, ő szakított Luke-kal. Luke azt mondta, ő szakított Deannával. Ki tudja, hogy megtudjuk-e valaha az igazat? – Te melyiküknek hinnél, Echo? – kérdezte Natalie. Hitelt akart a szavainak. Azt szerette volna, hogy részt vegyek a beszélgetésben, tekintet nélkül arra, hogy én akartam-e benne lenni, vagy sem. Arra koncentráltam, hogy a Grace haja által vetett árnyékot tökéletesen meg tudjam rajzolni. Gólyaként ismerkedtem meg Luke-kal az egyik angol órán, és azután másfél évig jártam vele. Ez tett engem az asztalunknál Lukeszakértővé. És a szakításunk óta, minden más asztalnál is van egy lány, aki Luke-szakértő. – Nehéz megmondani. Én szakítottam Luke-kal, bár akkoriban nem tartott igényt semmi különlegesre, azóta sokat változott. – Noah Hutchins – mondta Natalie. Megálltam a rajzolásban. Összezavarodtam. Mi köze Noah-nak Luke-hoz? – Mi van? – Épp megpróbáljuk kitalálni a leendő tanítványod nevét, emlékszel még? Noah Hutchins határozottan szexi. Szívesen tanítanám. – Lila átnézett egy, a terem végében levő asztalra, és gyakorlatilag rajongó pillantásokat küldözgetett arrafelé. Hogy ájulhat be a sráctól, aki kigúnyolt engem? Grace szája tágra nyílt a csodálkozástól. – És totálisan vágjam el magam a társadalomtól? Semmiképpen. – Azt mondtam, tanítanám őt, nem azt, hogy vele mennék a szalagavatóra. Ezen kívül azt hallottam, hogy néhány lány már felszállt arra a vontra, és minden másodpercét élvezte. Grace odasandított Noah-ra, szemérmetlen pillantását fel-le jártatta rajta. – Igazad van. Tényleg szexi, és a pletykák szerint csak egyéjszakás kalandjai vannak. Bár Bella Monahan megpróbált 27

KATIE MCGARRY kikényszeríteni belőle egy igazi kapcsolatot. Úgy követte a srácot, mint valami szánalmas kölyökkutya. Noah semmit nem akart tőle, azon kívül, hogy a kocsija hátsó ülésére döntse. – Lila igazán szerette a piszkos történeteket. – Szegény Bella elvesztette a barátját, a szüzességét, a hírnevét, és az önbecsülését kevesebb, mint egy hónap alatt. Emiatt váltott iskolát. Az olyan pasik, mint Noah Hutchins, iszonyatosan ki tudnak akasztani. Kihasználják a lányokat, drogoznak, és elérik, hogy reggel úgy érezzük magunkat, mint egy rakás szar. Mondjuk, nem kellene, hogy meglepődjek ezen. Volt néhány közös órám Noah-val az utolsó félévben. A srác mindig úgy lépett be a terembe, mintha az egész Földet ő birtokolná, és önelégülten mosolygott, amikor a lányok elaléltak a jelenlétében. – Micsoda bunkó. Mintha csak hallotta volna, amit mondtam, Noah sötét pillantása találkozott az enyémmel. Bozontos barna haja eltakarta a szemeit, de tudtam, hogy rám néz. Borostás álla meg-megrándult, ahogy mosolygott. Noah izmos volt, jóképű, és mindig körüllengte őt valami ijesztően sötét aura. Valahogyan azt is képes volt elérni, hogy a farmer és póló veszélyesnek tűnjön. Nem, én nem olyan lány voltam, aki engedi, hogy kihasználják. És mégis, miközben belekortyoltam az italomba, vetettem még egy lopott pillantást felé. – Kemény szavak, Echo. Ugye nem rólam beszélsz? – A szék megcsikordult a padlón, ahogy Luke megfordította, és szétterpesztett lábakkal leült Natalie és Grace közé. Már csak ez hiányzott. Luke és én alig beszéltünk pár szót egymással, mióta másodikban szakítottunk. Miért akar ma mindenki visszalökni társalgási módba? – Nem – mondta Lila. – Rólad korábban volt szó. Echo Noah Hutchinsot nevezte bunkónak. – Az asztal alatt belerúgtam Lila lábába. Válaszul csak egy átható pillantást kaptam. – Hutchins? – Luke Manning: közel 190 centi magas, testfelépítése egy teherszállító vonatéhoz hasonlít, fekete hajú, kék 28

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! szemű, ő a kosárcsapat kapitánya, szexi és egoista. Legnagyobb rémületemre Noah-t méregette. – Mit csinált az a szerencsétlen drogos, amiért kiérdemelte a haragodat? – Semmit. – Visszafordultam a vázlatfüzetem felé. Az arcom égni kezdett, amikor Grace újdonsült barátai suttogtak valamit a furcsaságomról. Miért nem tud Lila, Natalie és Luke egyszerűen csak békén hagyni engem? A pletykák akkor szoktak csak igazán rosszá válni, amikor elhagyom a kagylóhéjamat. Szerencsétlenségemre Lila úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja vörös arcomat és a figyelmeztető bökdöséseimet. – Reggel kigúnyolta Echot, de ne aggódj, leállította őt. A ceruza megroppant a kezemben, ahogy erősebben szorítottam, és harcoltam a késztetéssel, hogy Lila gyönyörű haját kitépjem a fejéből. A tanáraim és Mrs. Colins annyira nagyot tévedtek. A kapcsolatom a diáktársaimmal igazán lenyűgöző. Luke szemei összeszűkültek. – Mit mondott neked? Rátapostam Lila lábára, és egyenesen rábámultam. – Semmit. – Azt mondta neki, hogy elcseszett neve van, aztán azzal a hülye visszhang dologgal jött, amivel az általános iskolában szoktak a gyerekek csúfolódni – mondta Lila. Oh, Istenem, abban a pillanatban meg akartam ölni a legjobb barátnőmet. – Akarod, hogy beszéljek vele? – Luke az ismerős birtoklási vággyal telt pillantásával bámult engem. Natalie és Grace is úgy mosolygott, mint Vigyori úr, az Alice csodaországban című mesében. Szándékosan nem néztem Lilára, aki egyfolytában izgettmozgott a székében. Most aztán soha többet nem fogja abbahagyni a fantáziáit arról, hogy Luke és én újra összejövünk. – Nem. Ő egy bunkó, aki hülye dolgokat szokott mondani. Valószínűleg már nem is emlékszik rá, hogy mit beszélt össze-vissza. Luke kuncogott. 29

KATIE MCGARRY – Igaz. Az egész asztaltársasága el van cseszve. Tudtátok, hogy Hutchins örökbefogadott gyerek? Az asztalnál ülő lányok ledöbbentek az új pletykától. Újra Noah felé pillantottam. Úgy tűnt, igazán mély beszélgetésbe elegyedett valami hosszú, fekete hajú lánnyal. – Ja. – folytatta Luke. – Hallottam, hogy Mrs. Rogers és Mr. Norris erről beszélnek a folyosón. A csengő megszólalt, ezzel félbeszakítva Luke-ot ama igyekezetében, hogy rávilágítson a Noah Hutchinsszal kapcsolatos titkos-titkolt információkra. Amíg kidobtam az ebédem maradékát, Grace mellém lopódzott, és halkan suttogni kezdett. – Ez óriási volt, Echo. Ha te és Luke újra járni kezdtek, az életed meg fog változni. Ha beszélgettek és randiztok, az mindenki véleményét megváltoztatja. Talán a dolgok végre visszatérnek a normális kerékvágásba. Grace egyik új barátja odakiáltott neki, és egy búcsúpillantás keretében, ő elsétált mellőlem. Sóhajtottam, ahogy az ingemet ráhúztam az ujjaimra. Mit meg nem adnék, ha minden megint normális lenne.

30

Noah Igazat mondtam Mrs. Colinsnak. Nekem nincs időm korrepetálásra és tanácsadásra járni. Júniusban betöltöm a tizennyolcat, és otthagyom az egész örökbefogadási rendszert, meg az azzal járó összes szarságot. Ami azt jelenti, hogy szükségem van egy saját lakásra, és egy munkára, amiből ezt fedezni tudom. De Mrs. Colins úgy játszott velem, mintha valami utcai gengszter lenne. Egy egyszeri, ellenőrizett találkozás a testvéreimmel nekem nem volt elég. De ő úgy lóbálta meg őket előttem, mintha valami kibaszott heroin függő volnék. A műszakom a Malt és Burgernél ötkor kezdődött. Rápillantottam a könyvtáros asztala felett lógó órára. Melyik részét lehet félreérteni annak, hogy „közvetlenül iskola után, a nyilvános könyvtárnál találkozol azzal a sráccal, akit korrepetálni fogsz”? Lehet, hogy Mrs. Colins megemlítette, ki fog tanítani, de néhány perc után feladtam a próbálkozást arra, hogy figyeljek rá. Az a nő túl sokat beszél. A duplaajtóra fókuszáltam. Még öt perc, és boldogan nyilvánítom totális kudarcnak ezt a találkozót, sőt, valójában felvillanyozna a tudat, ha én vághatnám ezt az egész elcseszett korrepetálást Mrs. Colins arcába. Kinyílt az ajtó, hideg levegő áramlott be a terembe, és nekem tiszta libabőr lett a karom. Ah, a pokolba. Hátradőltem a székemben, és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Echo Emerson siklott ugyanis be a könyvtárba. – Ó. Tekintete végigsöpört a szobán, miközben kesztyűbe bújtatott kezeivel a karjait dörzsölgette. A hideg levegő valószínűleg behatolt a fényes, barna bőrkabátja alá. Gyönyörű, napsütésszerű mosolya csak úgy ragyogott az arcán. Úgy tűnik Mrs. Colins mindkettőnket sötétben tartott a másik személyét illetően.

KATIE MCGARRY Azonban abban a pillanatban, ahogy rám nézett, lehervadt a mosolya, és zöld szemeit viharfelhők ködösítették el. Isten hozott ebben a kibaszott klubban. Kirúgtam a velem szemben levő széket az asztal alól. – Késtél. Ledobta a táskáját az asztalra, és gyorsan helyet foglalt. – Be kellett mennem az irodába, hogy megtudjam, mikor lesznek a következő vizsgák. Megkaphattam volna ezt az információt ma reggel is, de valami idióta az utamba állt. Az előny Echonál volt, de úgy mosolyogtam rá, mintha én lennék fölényben. – Maradhattál volna. Soha nem mondtam, hogy menj el. – És hagyjam, hogy tovább zaklass? Nem, kösz. – Lerángatta magáról a kabátját, de a kötött kesztyűjét nem vette le. Hideg és bőr illatát árasztotta. A kék pamut inge feltárta az alatta viselt trikóját, ezzel megmutatva igencsak mély dekoltázsát. Az olyan lányok, mint ő, élvezik ingerelni a férfiakat. És nekem kicsit sem volt ellenemre a látvány. Elkapta a pillantásomat, majd gyorsan helyrerántotta a trikóját, így a dekoltázsa eltűnt a látómezőmből. Nos, ez vicces volt. Rám nézett, és valószínűleg arra várt, hogy elnézést kérjek, amiért leplezetlenül megbámultam. Na, arra még sokáig várhat. – Melyik tárgyból buktál? Mindből? – Azok a zöld szemek csak úgy ragyogtak. Úgy tűnt, Echo is élvezte osztani az észt. Rendben, ok nélkül cseszegettem ma reggel. Ezért megérdemelt tőlem néhány normális választ is. – Nem. Mrs. Colins úgy nevezi, hogy rákapcsolok a tanulásra. Echo kinyitotta a táskáját, és kivette a jegyzetfüzetét. Sötét árnyék suhant keresztül az arcán, miközben levette a kesztyűit, majd gyorsan ráhúzta az ingét az ujjaira. – Mit akarsz, mivel kezdjünk? Együtt van matekunk és fizikánk, szóval okos dolog lenne ezekkel indítani. Ahhoz pedig totális

32

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! idiótának kell lenned, ha üzleti technológiából szorulsz segítségre. – Szünetet tartott. – Nem velem jártál spanyolra a múlt félévben? Lehajtottam a fejemet, így a hajam eltakarta a szememet. Egy olyan lány, aki azt sem vette észre, hogy létezem, biztosan sokat tudott rólam. – De. – És ebben a félévben is együtt járunk spanyolra. Echo mindig csengetéskor jött be a terembe, és anélkül ült le az első szabad helyre, hogy bárkire is rápillantott volna. – Qué tan bien hablas español? – kérdezte. Milyen jól beszéltem a spanyolt? Átkozottul jól. Ellöktem magam az asztaltól. – Mennem kell. – Mi? – Echo hitetlenkedve ráncolta össze a szemöldökét. – Ellentétben veled, nekem nincsenek szüleim, akik mindent kifizetnek helyettem. Szereztem egy állást, Hercegnő, és ha nem indulok el azonnal, el fogok késni. Még látjuk egymást. Megragadtam a könyveimet és a kabátomat, elléptem az asztal mellől, és sietve elhagytam a könyvtárat. A hideg, januári levegő alaposan arcon csapott, amikor kiléptem az épületből. A jég foltokban borította a járdát. – Hé! Átnéztem a vállam felett. Echo sietett utánam, egyik kezén a bőrkabátját egyensúlyozta, miközben a táskáját a hátára dobta. – Vedd fel az átkozott dzsekidet. Hideg van kint. – Nem álltam meg, de lassítottam a lépteimen, mert kíváncsi voltam, hogy miért követett engem. Echo gyorsított a tempóján, és pár másodperc múlva mellém ért. – Mégis mit gondolsz, hová mész? – Mondtam már. Dolgozni. Azt hittem, okos vagy. – Még soha nem találkoztam senkivel, akit ennyire élveztem volna idegesíteni. – Jó. Akkor mikor fogjuk megtartani a korrepetálást? Bedobtam a könyveimet az autónak nevezett darab szarba, és a mozdulatra rozsda terítette be az alattunk levő földet. 33

KATIE MCGARRY – Nem fogjuk. Alkut ajánlok. Azt mondod Mrs. Colinsnak, hogy egy héten néhányszor iskola után találkoztunk, önkénteskedtünk néhány órát, amire szükséged van, vagy elmentük valamelyik klubba, ahová jársz, tök mindegy, én támogatni foglak. Nekem nem kell, lássalak téged, neked nem kell, elviselj engem. Folytathatom az elcseszett életemet, te meg hazamehetsz, és játszhatod a barátaiddal azokat az öltözködős szarságokat, amiket az ilyen lányok szoktak. Áll az alku? Echo összerezzent, és hátrált egy lépést, mintha megütöttem volna. Kis híján hanyatt vágódott, amikor megcsúszott egy jégfolton. Jobb kezemmel automatikusan kinyúltam érte, és megragadtam a csuklóját, mielőtt a teste közelebbi ismertségbe került volna a betonnal. Addig tartottam őt, amíg megkapaszkodva a kocsimban, újra képes volt stabilan megállni a saját lábán. A zavar vagy a hideg – ezt nem tudtam eldönteni, – pirosra festették hófehér arcát. Máskor ezt viccesnek találtam volna. De mielőtt bármilyen megjegyzést tehettem volna rá, Echo szemei tágra nyíltak, és lebámult a csuklójára, amit még mindig szorosan tartottam. A kék hosszú ujjú inge felcsúszott a könyökéig, és követtem a pillantását fedetlen bőrére. Megpróbálta kirántani a kezét a szorításomból, de erősítettem a fogásomon, és megpróbáltam visszanyelni az undoromat. Rengeteg horror-otthonban laktam már, de egyikben sem láttam még ennyire nagymértékű csonkítást, mint az ő karján. Fehér és halvány vörös sebhelyek kanyarogtak a karján keresztbe kasul. – Mi a szar ez? Elszakítottam a pillantásomat a hegektől, és az arcát kutattam a válaszok után. Többször, felszínesen vett levegőt, mielőtt másodszorra sikeresen kirántotta magát a szorításomból. – Semmi. – Ez nem semmi. – És ennek a valaminek pokolian kellett fájnia, amikor történt. 34

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Echo visszahúzta az inge ujját a csuklójára. Most úgy nézett ki, mint egy hulla. A vér kifutott az arcából, és a teste hangtalanul reszketett. – Hagyj békén. Azzal Echo megfordult, és visszabotladozott a könyvtárba.

35

Echo – Semmi – mondta Lila. – Se egy elhangzott szó, se egy elkapott félmondat, semmi. Natalie, Grace és én még a szuper érzékeny tapogatószenzorainkat is bevetettük, de abszolúte semmi pletyka nem terjed rólad. Nos, legalábbis, ami Noah Hutchinsot illeti. Lila az anyósülésen ült, én meg Aires 1965-ös Corvette-ének vezetőülését foglaltam el. A barátnőm épp most ígérte meg, hogy eljön velem a családi péntekre – vagy, ahogy én előszeretettel hívni szoktam: vacsora az átkozottaknak –, ahol Lila a sorompó szerepét hívatott betölteni, hogy jelenlétével megakadályozza a konfrontálódásokat. A garázsban, az én 1998-as zöld-erdő fényezésű Dodge Neonomból szólt a zene. Aires Corvette-ében még az eredeti rádió volt beszerelve. Lefordítva ez azt jelenti, hogy: egy darab szar, de a kocsi többi része totál állat volt. Rikító vérvörös alapszínű, amelyen fekete hajszálcsíkok futottak keresztül vízszintesen, – ennél a pontnál mindig elvesztettem a fonalat, de Aires még akkor is beszélt, amikor már lecsukódtak a szemeim – három funkcionális helyen kirajzolódva, az első függőlegesen a motorháztetőn, a második rézsútosan az ajtók oldalán az elülső lökhárítók mentén, a harmadik az árnyékot vető, nyújtott szellőzőrácsoknál, és még különböző rocker minták is megfigyelhetőek voltak a fényezésen. Fogalmam sem volt róla, hogy ez mit jelent, de Aires annyiszor emlegette, hogy akaratlanul is megjegyeztem a leírást. A kocsi eszméletlenül nézett ki, de nem működött rendesen. Köszönhetően

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Noah Hutchinsnak, az esélyem arra, hogy megjavíthassam, napról napra egyre fogyott. Erősen megszorítottam a kormánykereket, és visszaemlékeztem arra, mit ígért nekem Aires. Napokkal azelőtt, hogy Afganisztánba utazott volna, ő a motorháztető fölé hajolva szerelt valamit a kocsin, én meg a munkapadon ültem. – Minden rendben lesz, Echo. – Aires szeme toporgó lábaimra tapadt. – Csak hat hónapos bevetés lesz. – Jól vagyok – mondtam, és közben háromszor pislogtam. Nem akartam, hogy elmenjen. Aires volt az egyetlen ember a világon, aki megértette az egész őrületet, ami körüllengte a családunkat, plusz csak neki volt meg a tehetsége ahhoz, hogy fenntartsa a békét köztem, Ashley és az apánk között. Nem volt egy nagy Ashley fan, de az érzéseire való tekintet nélkül, mindig arra biztatott, hogy adjak egy esélyt a mostohaanyánknak. Aires kuncogott. – Legközelebb először próbáld meg leállítani azt a kis árulkodó jelet, ami megmutatja, hogy hazudsz. Egy nap apa is rá fog jönni ezekre a trükkökre veled kapcsolatban. – Ugye fogsz írni? – kérdeztem, hogy eltereljem a témát. Aires sokat beszélt az apánkról, mielőtt elment. – És mailt is küldök, meg ott a skype. – Megtörölte a kezeit egy olajfoltos rongyban, és teljes, 185 centis magasságával felegyenesedett. – Oké, elmondom, mi lesz. Amikor hazajövök, és befejezem a kocsi javítását, te leszel az első, aki vezetheti. Vagyis először én, természetesen. De utána te. Abbahagytam az ideges toporgást, és most először teltem meg reménnyel, amióta elmondta nekem, hogy bevetésre megy. Aires haza fog jönni, amíg a kocsija itt vár rá. A bátyám ezzel a kijelentésével egy olyan álmot adott nekem, amibe kapaszkodhattam, amikor elment, és még azután is. Ezek az álmok azonban vele együtt meghaltak egy elhagyatott úton Afganisztánban. – Mire gondolsz? – kérdezte most Lila.

37

KATIE MCGARRY – Noah Hutchinsra. – Hazudtam. – Egész héten arra vártam, hogy mikor mondja el mindenkinek a suliban, hogy milyen sebhelyeket látott rajtam. Mit gondolsz, mire vár? – Talán Noah nem mondja el senkinek. Ő csak egy idióta örökbefogadott gyerek, akinek szüksége van a korrepetálásra. – Ja, talán – válaszoltam. Vagy a tökéletes pillanatra vár, hogy az életemet élő pokollá változtathassa. Lila az ujján viselt gyűrűivel játszott, ami árulkodó jele volt az idegességének. – Mi van? – kérdeztem. Meg kellett erőltetnem magam ahhoz, hogy halljam a halkan elmormogott válaszát. – Elmondtuk Luke-nak. – Minden egyes izom megfeszült a nyakamban, és annyira erősen szorítottam a kormánykereket, hogy attól tartottam darabokra töröm a műanyagot. – Mit csináltatok? Lila megfordult az ülésében, és zavartan matatni kezdett az ölében a kezeivel. – Együtt járunk angolra. Ahelyett, hogy mindegyikünk papírra firkálgatott volna, Natalie, Grace és én hangosan vitattuk meg ezt az egész Noah-ügyet, meg a sebhelyeidet, és… Luke meghallott néhány dolgot. A szívem a torkomban dobogott. Az eltelt majdnem két évben, az egész szörnyűséges titkomat megtartottam magamnak, és csak az elmúlt egy hét leforgása alatt két illetéktelen személy is tudomást szerzett a személyes rémálmomról. Mikor nem mondtam semmit, Lila folytatta: – Azok a hegek nem a te hibádból kerültek a karodra. Neked abszolúte semmi szégyellnivalód nincs. Nos, az anyádnak kétségkívül van mit, és talán az apádnak is, de neked? Semmi. Luke már különben is tudta, hogy az anyád egy őrült pszichopata, és nem mondta el senkinek. Egy idióta, az igaz, de arra még ő is rájött, hogy az anyád bántott téged. 38

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Most dühösnek kellene lennem? Vagy megkönnyebbültnek? Inkább úgy éreztem magam, mintha mindenem elzsibbadt volna. – Nem pszichopata – mormogtam, de tudtam, hogy bármi, amit az anyámmal kapcsolatban mondtam, süket fülekre talált. – Problémái vannak. Lassú, megfontolt mozdulatokkal Lila megérintette a kezemet, és megnyugtatóan megszorította az ujjaimat. Ez a mozdulat emlékeztetett arra, hogy ő mindennek ellenére szeretett engem. – A lányokkal úgy gondoljuk, hogy el kellene mondanod az igazat. Tudod, most inkább védekezel, ahelyett, hogy támadnál. Márpedig az igazság jó módja lenne annak, hogy kivédd a bántó szóbeszédet, ha Noah elmondja mindenkinek, amit látott. Akkor az emberek már ismerni fogják a te szempontodból a történteket, és azt fogják gondolni, Noah mekkora egy bunkó, amiért viccet csinált belőled. Rápillantottam Aires munkapadjára. Az apám soha nem bütykölt semmit a szerszámokkal. Ha valami elromlott, hívott valakit, aki meg tudta javítani. Aires ezzel szemben imádott barkácsolni. Minden szabadidejét ebben a garázsban töltötte. Istenem, annyira szükségem lett volna most rá. Szükségem volt arra, hogy megmondja nekem, mit csináljak. – Kérlek, mondj valamit, Echo. – A fájdalom Lila hangjában összetört bennem valamit. – Kinek az ötlete volt ez? – kérdeztem, még akkor is, ha pontosan tudtam a választ. – Grace? – Ő akarta annyira, hogy az egész sulinak mondjam el, mi történt velem valójában. – Ez nem fair. – Lila dühösen kifújta a levegőt. – Grace mindig becsületes volt veled. Megesküdött, hogy ennek az egész nyilvános kontra magán dolognak vége lesz, amint megválasztják a pom-pom lányok vezetőjévé, de itt van ez a dolog, Echo. Grace csak azt akarja, amit mindannyian, hogy minden térjen vissza a normális kerékvágásba. Amíg az emberek azt hiszik, hogy vagdosod magad, vagy, hogy megpróbáltál véget vetni az életednek, nos, addig mindig 39

KATIE MCGARRY kívülálló leszel. Talán ez az egész dolog Noah-val egy álruhába bújtatott áldás. Most először pillantottam egyenesen Lilára, amióta rámzúdította a legújabb híreket. – Az anyámat hagyjuk ki ebből. – Mi támogatni fogunk. – Lilából kiszakadtak a szavak. – Luke azt mondta, elmeséli a barátainak, hogy szemtanúja volt az anyád egyik őrült epizódjának, amikor még randiztatok. Tudod, ez hitelt adna a szavaidnak. És amikor Grace meghallotta, mit tervezünk, egyetértett abban, hogy mindenkinek elmondjuk, amit ő, Natalie, és én láttunk a kórházban. Láttuk a zsarukat. Hallottuk, ahogy az apád ordított az anyáddal. Grace csak annyira akarja ezt, amennyire mindannyian. – Mert egy őrült anya, és az emlékeim hiánya arról az éjszakáról, amikor meg akart ölni, sokkal jobb, mintha az emberek arról beszélnének, hogy vagdosom magam, vagy megpróbáltam öngyilkos lenni. Lila lágyan beszélt. – Az emberek rosszul fogják érezni magukat. Ha te vagy az áldozat… az megváltoztatja a dolgokat. Ez az, amit Grace már egy ideje próbál a tudomásodra hozni. A harag elsöpörte a törékeny türelmemet. – Nem akarom a szimpátiájukat, és azt sem, hogy az egész iskola életem legrosszabb éjszakájáról pletykáljon. Ha valaha is elmondom bárkinek, mi történt akkor, azt akarom, hogy képes legyek elmesélni az igazat úgy, hogy nem tűnök olyan szánalmas idiótának, aki nem emlékszik semmire. – Hátradöntöttem a fejemet az ülés támlájára, és a kocsi mennyezetét bámultam. Mély levegő, Echo. Mély levegő. Abszolúte semmi nem maradt meg bennem abból az éjszakából. Az apám, Ashley és az anyám tudták az igazat. De mivel azt megtiltották, hogy beszéljek az anyámmal, és az apám és Ashley hittek abban, amit a terapeuta mondott, sajnos nem sok esélyem volt a végére járni a dolgoknak. 40

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Amikor az elmém felkészült az igazságra, emlékezni fogok. Bármire akkorról. Mert jelenleg nem ők voltak azok, akik éjjelente éberen feküdtek az ágyukban, megpróbálva kitalálni, mi történt velük. Nem ők voltak, akik sikítva keltek fel. Nem ők töprengtek azon, vajon elvesztették-e a józan eszüket. Nem ők voltak azok, akik mindent reménytelennek éreztek maguk körül. – Echo… – Lila hangja elcsuklott, majd vett egy mély levegőt, és kibámult a szélvédőn. Biztos, hogy valami rosszat készült mondani, mert máskor mindig tartotta a szemkontaktust. – Gondoltál már arra, hogy néhány sebhelyet magadnak okoztál? Hátratántorodtam az ülésemben, és erősen küzdöttem, hogy ellenőrzés alatt tudjam tartani a bensőmben tomboló dühöt. – Már megbocsáss? – Tudom, hogy durva volt visszatérni azután, ami közted és anyukád között történt, de nem töprengtél rajta, hogy mi lett volna, ha úgy jössz vissza szeptemberben, és folytatod az életedet, mintha normális lenne, hogy akkor… az emberek végül máshogy viselkedtek volna veled? Úgy értem, most eléggé remete életet élsz. A haragot egy olyan mélyen vérző seb váltotta fel, ami újból a torkomba lökte a szívemet. Szóval így lát engem a legjobb barátnőm? Gyávának? Egy olyan személynek, akinek minden tette kudarcra van ítélve? – Igen, gondolkodtam rajta. – És elhallgattam, várva, hogy amikor újra megszólalok, hangomból ne szűrődjön ki az ideges remegés. – De elég jól emlékszem arra, amikor kiadtam magam, és az emberek beszélni kezdtek rólam. Emlékszel a tánccsapat múlt évi próbáira? Az emberek hajlanak arra, hogy arról pletykáljanak, amit látnak. Lila lecsüggesztette a fejét. – Emlékszem. – Miért? – kérdeztem. – Miért hozod föl most ezt az egészet? – Mert próbálkozol, Echo. Velünk ettél az ebédlőben. Beszélgetsz az emberekkel. Ez az első alkalom másodéves korunk óta, amikor azt látom, hogy próbálkozol, és halálra vagyok rémülve attól, hogy a 41

KATIE MCGARRY végén megint visszahúzódsz a kagylóhéjadba. – Szembefordult velem, és újra azzal a különös, üdítő pillantásával nézett rám. – Ne engedd, hogy Noah lássa rajtad, mennyire megrémisztett. Gyere el velem Michael Blair bulijára holnap este. Megbolondult? – Semmiképp. – Gyerünk – esedezett. – Holnap lesz a szülinapod. Ki kell, mozduljunk, és meg kell, ünnepeljük. – Nem. – El akartam felejteni még azt is, hogy ez a nap egyáltalán létezett. Anya és Aires mindig nagy ügyet csinált a születésnapomból. Nélkülük… – Légyszi! Kérlek szépen! És ha kapsz forró tejkaramellát? Kérlek, csak egyszer próbáld meg az én módszeremmel, és ha nem működik, esküszöm, soha többet nem hozom fel neked. Egyébként említettem már, hogy hallottam, amint Ashley azt mondta az apádnak, hogy el akar vinni vacsorázni? Egy étterembe. Egy előkelő étterembe. Öt fogással. Egy ici-pici igen szócska nekem, és ki tudlak menteni. Vacsora az elátkozottaknak péntek este, ez elég rosszul hangzott. Vacsora az elátkozottaknak egy nyilvános helyen, embertelen volna. Vettem egy újabb mély levegőt. Lila mindig mellettem állt, nem számított, mi történt: először az anyám elmebaja, aztán a szüleim válása, Aires halála, és most ez. Bár ezt még Lila nem tudta, de éppen most kapta meg a szülinapi ajándékát. – Oké. Felsikított, és összecsapta a tenyereit, aztán egy hosszú, véget nem érő mondatban ismertette velem a holnap éjszakára vonatkozó terveit. Talán Lilának és Grace-nek igaza volt. Talán az élet visszatérhet a normális kerékvágásba. Elrejthetném a sebhelyeimet, elmehetnék a buliba, és nem kéne sokat hazudnom. Noah még nem mondott senkinek semmit, és talán nem is fog. 42

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Azon kívül, már csak négy hónap, és itt az érettségi, utána pedig életem hátralévő összes napján hordhatok kesztyűt.

43

Noah Huszonnyolc nyugtalanul eltöltött nap telt el, amióta utoljára láttam ezt a komoran berendezett szobát a különböző szociális tevékenységeknek otthont adó épületben. A falra festett bohócok és elefántok, amikor először rájuk néztem boldogságot sugároztak, de minél tovább figyeltem őket, annál vészjóslóbbakká váltak a szememben. Olyan idegesen, mintha éppen a pokol kapujának nyitódására várakoztam volna, – kezemben a két előre becsomagolt ajándékot tartva –, egy hideg, összecsukható széken ültem. Nem volt szükségem semmilyen emlékeztetőre arról, hogy milyen elcseszetté vált a családom. A kisöccseim régen árnyékként követték minden lépésemet, és még a földet is imádták, amin jártam. Most már nem voltam biztos benne, hogy Tyler imádta a földet, amin jártam. Sőt, abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán emlékszik-e a vezetéknevünkre. Vártam, és én is készen álltam az ugrásra, mint az a játékbohóc, amit egy dobozba zártak, és amikor kinyitjuk a fedelét, előugrik belőle. A szociális munkásnak mielőbb ide kellett, hogy hozza a testvéreimet, mielőtt idegességemben felrobbantam volna. Néhány okból kifolyólag, amit nem tudtam megmagyarázni, Echo és a folyton toporgó lábai jutottak az eszembe. Őt kétszer olyan erősen kellett felpiszkálni, mint engem, hogy olyan gyorsan mozogjanak a lábai, mint most nekem. Aztán egyszer csak az anyám hangja csengett a fülemben.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Mindig szalonképesnek kell lenned. Fontos, hogy mindig a legelőnyösebb formádat nyújtsd az embereknek. Borotválkoztam ugyan, de nem minden nap. Az anyám és az apám utálták volna a hajamat, és a borosta bármely jelét az arcomon. Az anyám hangjával a fejemben, nem engedtem meg, hogy a hajam a fülem mellett nagyon hosszúra nőjön, de elöl egy kicsit hosszabbra hagytam, hogy megakadályozzam az embereket abban, hogy a szemembe tudjanak nézni. Kinyílt az ajtó, és én automatikusan felálltam, kezemben az ajándékokkal. Jacob, ahogy megpillantott engem, keresztülszáguldott a szobán, és egyenesen a testemnek csapódott. A feje már elérte a gyomrom magasságát. Az ajándékokat ledobtam az asztalra, lehajoltam az öcsém szintjére, és szorosan magamhoz öleltem. A szívem óriásit dobbant. Ember, jó nagyot nőtt. A szociális munkásom, egy ötvenes éveiben járó, kicsit túlsúlyos, fekete hölgy megállt az ajtóban. – Emlékezz, nincs semmilyen személyes kérdés a nevelőszüleivel kapcsolatban. A tükör másik oldalán leszek. Dühösen rápillantottam Keeshára. Ő pedig ugyanolyan csúnyán visszanézett rám, mielőtt elhagyta volna a szobát. Úgy tűnt az utálat kölcsönös. Miután megütöttem az első nevelőapámat, a rendszer érzelmileg instabillá nyilvánított, és elvesztettem a jogomat arra, hogy láthassam a testvéreimet. Mióta egyetlen másik nevelőcsaládommal szemben sem voltak dühkitöréseim, és ezzel bizonyos mértékű fejlődést mutattam, nemrégiben visszakaptam a havi egy, ellenőrzött látogatást. Jacob a vállamba motyogott. – Hiányoztál, Noah. Eltoltam magamtól, és belenéztem a nyolcéves kisöcsém szemébe. Ő az egyetlen hármunk közül, aki apa szőke haját, kék szemeit és az orrát is örökölte. 45

KATIE MCGARRY – Te is hiányoztál nekem. Hol van Tyler? Jacob a padlóra szegezte a pillantását. – Mindjárt jön. Anya… úgy értem… – dadogott. – Carrie a folyosón beszélget vele. Egy kicsit ideges. – Aggódással telt tekintete újra találkozott az enyémmel. Kerekítettem egy hamis mosolyt az arcomra, és összekócoltam a haját. – Ne aggódj, öcsi. Akkor jön, amikor készen áll rá. Addig is, nem akarod kinyitni az ajándékodat? – Egy olyan mosolyt villantott rám, ami anyára emlékeztetett, és bólintott egyet. Odaadtam neki, és figyeltem, ahogy kinyitja a húsz új Pokémon kártyacsomagot rejtő dobozt. Aztán leült a padlóra, és totál elvesztette az érdeklődését irántam, ahogy minden egyes pakkot kinyitva, alkalmanként egy-egy véletlenszerűen kiválasztott kártyáról mesélt nekem, pont úgy, mint régen. Az órára pillantottam, aztán az ajtóra. Annyira kevés időt tölthettem a testvéreimmel, és most valami hülye ribanc feltartotta Tylert. Bár azt mondtam Jacobnak, hogy nem baj, de hazudtam neki. Tyler csak két éves volt, amikor a szüleink meghaltak. Szükségem volt minden percre, hogy emlékeztessem őt rájuk. A pokolba, kit akarok átverni? Szükségem volt minden percre, hogy emlékeztessem rá, én vagyok a testvére. – Hogy mennek a dolgok Carrie-vel és Joe-val? – megpróbáltam nemtörődömnek és lazának látszani, de a kérdés hatására ideges lettem. Első kézből származó tapasztalatom volt a szaros nevelőszülőkről, és megöltem volna bárkit, aki megpróbálja úgy bántani a testvéreimet, ahogy azt velem is tették korábban. Jacob különböző kategóriákba csoportosította a kártyákat. – Jól. Karácsonykor azt mondták nekünk, hogy elkezdhetjük őket anyunak és apunak szólítani, ha mi is akarjuk. A szemétládák. A kezem ökölbe szorult, és akkorát haraptam bele a számba, hogy a vérem fémes íze eltöltötte az érzékeimet. Jacob először fordította el a figyelmét a kártyákról, és nézett rám. – Hová mész, Noah? 46

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Tylerért. – Már csak negyvenöt percem volt az öccseimmel. Ha piszkosan akartak játszani, akkor csak tessék. Én nem fogom hagyni magamat. Abban a percben, ahogy kiléptem a folyosóra, Keesha is kijött a megfigyelőszobából, és csatlakozott hozzám, becsukva az ajtót maga mögött. – Menj vissza oda, és legyél a testvéreddel. Te panaszkodsz mindig, hogy nem láthatod őket eleget. Megböktem a mutatóujjammal. – Kevesebb, mint két órát kapok egy hónapban, hogy találkozzam velük. Legalább ezt ne korlátozzátok. Ha nem hozzátok be Tylert harminc másodpercen belül abba a szobába, akkor felhívok egy ügyvédet, és elmondom neki, hogy szándékosan távol tartottatok az öcsémtől. Keesha néhány másodpercig csak bámult rám, aztán nevetni kezdett. – Okos fiú vagy, Noah. Sokat tanultál a rendszerről, és előnyösen fordítod a javadra ezt a tudást. Most pedig menj vissza oda. Tyler is mindjárt megy. – Megfordultam, de Keesha utánam kiáltott. – És Noah, ha még egyszer megböksz, eltöröm az ujjad. Jacob megajándékozott azzal az anyára emlékeztető mosolyával, amikor visszatértem a szobába. Arra koncentráltam, hogy kizárjam a dühöt magamból. Jacobbal annyira könnyű. Ő emlékezett. Tyler… Nos, ő egy teljesen más eset volt. Carrie, a tökéletes felnőtt, a tökéletes barna hajával lépett be a szobába. Tyler úgy kapaszkodott a nőbe, mint a bébi majom az anyjába. Kitártam a karjaimat. – Engedd ide hozzám. – Magasodtam a nő fölé. Ezt könnyű volt elérni, mióta Carrie csak a vállamig ért. Ahelyett, hogy elengedte volna, a másik karját is Tyler köré kulcsolta. – Meg van ijedve. Helyesbítek. Carrie az, aki meg volt rémülve. 47

KATIE MCGARRY – A bátyja vagyok, és neked semmi közöd hozzá. Minden rendben lesz vele. – Amikor továbbra sem mozdult, folytattam. – Jogom van, ehhez a látogatáshoz. Carrie megnyalta az ajkait. – Tyler, bébi, most láthatod Noah-t, és játszhatsz vele meg Jacobbal. Úgy látszik, Noah hozott neked ajándékot. Ezekre a szavakra Tyler leeresztette a kezeit, és rám pillantott. A legkisebb testvérem arca majdnem térdre kényszerített. Nem azért, mert úgy nézett ki, mint én és anya, hanem mert az arca jobb oldala fel volt horzsolódva. A szívem őrült gyorsan kezdett dobogni, amikor megláttam, hogy egy helyen a barna haja le volt borotválva, és legalább öt kapocs tartotta össze a koponyáját. A fejemet a tükör felé fordítottam, és tisztán üzentem a pillantásommal, hogy ha Keesha nem vonszolja be a szociális munkás seggét most azonnal a szobába, akkor meg fogom ölni Carrie-t. Vettem egy mély, megnyugtató lélegzetet. Tyler még csak négy éves volt, és a haragom megijesztette volna. Megérintettem a kisöcsémet, és elhúztam a nőtől. Az úgy nyújtotta ki a karjait utána, mintha elloptam volna tőle a kölyökkutyáját. – Baleset volt – suttogta Carrie. – Hé, kis öcsi. Nem szeretnéd kinyitni az ajándékodat? – kérdeztem Tylert. Ő bólintott. Letettem Jacob mellé, és a kezébe adtam a becsomagolt dobozt. Amikor Carrie távozott, Keesha sétált be a szobába. A szociális munkásom feltartotta a kezeit. – Baleset volt. El kellett volna mondanom neked, mielőtt Tyler bejött, de teljesen kiment a fejemből. A szemeim összeszűkültek, ahogy egyenesen ránéztem. – Ezt később még megbeszéljük. – Visszafordultam a testvéreim felé, és imádkoztam, hogy Tyler legalább egy szót mondjon nekem, mielőtt ennek a találkozásnak vége lesz. 48

LÉPD ÁT A HATÁROKAT!

 Újra az összecsukható széken ültem, de ez alkalommal nem voltam ideges. Eszméletlenül felbaszták az agyamat. Keesha velem szemben foglalt helyet. – Carrie és Joe egy biciklit vettek Tylernek karácsonyra, és néhány nappal ezelőtt megengedték neki, hogy sisak nélkül menjen vele egy kört. Amikor elesett, azonnal bevitték a sürgősségire, és értesítettek engem. Szörnyen érzik magukat. – Még jó – morogtam. – Honnan tudod, hogy nem ők ütötték meg? Keesha levette a kék szalagot Tyler csomagjáról. – Ők jó emberek. Nem hiszem, hogy szánt szándékkal ártottak volna a testvérednek. Ja. Igazi szentek. – Ha annyira jók, akkor kompromisszumot kellene kötniük velem, és megengedni, hogy gyakrabban láthassam a testvéreimet, mint ez a havi egy, ellenőrzött találkozó. – Azután vették magukhoz a fiúkat, hogy az első nevelőcsaládoddal történt az az incidens, Noah. Hallották, hogy érzelmileg instabil vagy. Ez egyedül is bizonyítja, hogy mennyire törődnek a fiúkkal. Carrie és Joe nem akarják látni, hogy fájdalmat okozol a testvéreidnek. Ökölbe szorult tenyereimet az asztal alá rejtettem, hogy megakadályozzam magam abban, hogy beleverjem őket a falba, mint ahogy valójában akartam. Keesha szándékosan szeretett volna felbosszantani, hogy be tudja bizonyítani a labilitásomat. – Soha nem bántanám őket. – Tudom – mondta egy árnyalatnyi fájdalommal és legyőzöttséggel a hangjában. – Mit gondolsz, miért javasoltam Mrs. Colinsnak, hogy vegyen be téged is a programba? Tudnom kellett volna. – Szóval az egész a te hibád. 49

KATIE MCGARRY Előre dőlt a székében, miközben a kezeit az asztalra támasztotta. – Te egy nagyszerű gyerek vagy, Noah. Rengeteg lehetőséged lenne, ha elhagynád ezt a hozzáállást, amit most tanúsítasz. Megráztam a fejemet. – Úgy gondolom, már eleget bizonyítottam. Jézusom, egy másik tinivel tettél egy otthonba. – Mondtam már. Ez egy lassú folyamat. Csak gyere el a látogatásokra, viselkedj, és dolgozz Mrs. Colinsszal. Mire leérettségizel, biztos vagyok benne, hogy elérjük, felügyelet nélkül is találkozhass a testvéreiddel. Felügyelet nélküli látogatás? Egy izom rángatózni kezdett az állkapcsomon. Jó duma. – Mire leérettségizek, betöltöm a tizennyolcat. Meg fogom szerezni a felügyeleti jogot az öccseim felett. Keesha arca először szórakozottan megvonaglott, de aztán elkomolyodott. – Tényleg azt hiszed, hogy képes leszel felnevelni őket, ha egy gyorsétteremben dolgozol? Azt hiszed, hogy a bíró neked ítélné őket Carrie-vel és Joe-val szemben? Választani engem Carrie és Joe helyett? Miféle választásról van szó? A valóság, hogy az ítélet talán nem nekem kedvezne, émelygéssel töltött el. Jacob azt mondta, Carrie-ék azt akarták, hogy anyunak és apunak szólítsák őket. – Carrie és Joe hivatalosan is adoptálni akarják őket, ugye? – Abban a pillanatban, ahogy Keesha félrenézett, tudtam a választ. A pokolba, úgy tűnt, nincs semmilyen mód rá, de akkor is én akartam felnevelni a testvéreimet. – Igazad volt, Keesha. Sokat tanultam az elmúlt két és fél évben. Megtanultam, hogy az állam elsődlegesen a vérségi kapcsolatokat veszi figyelembe, és az, hogy érzelmileg instabil vagyok, nem szabad, hogy számítson, ha egy másik örökbefogadott gyerekkel tettetek egy otthonba. Talán még nem vagyok képes gondoskodni a testvéreimről, de négy hónap múlva már készen fogok állni rá. Felkészülve az indulásra, ellöktem magam az asztaltól, és felálltam. 50

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Keesha szemei dühösen meredtek rám. – Ne merészeld tönkretenni azoknak a fiúknak az életét, miután annyi mindenen mentek már így is keresztül. Dühösen felé fordultam, felrántottam a pulóverem ujját, és megmutattam a bicepszemen lévő kerek sebhelyet. – Gerald ezt balesetnek nevezte. A legjobb módja, hogy leírja ezt Donnak, a baleset volt. De megmondanád nekem, hogy a balesetnek mégis melyik formáját hívják Faith és Charles Meeks-nek? Lenne rá néhány szavam, de megtiltottad, hogy csúnyán beszéljek a jelenlétedben. Nem fogom engedni, hogy a testvéreim is ilyen „baleseteket” szenvedjenek el ebben a rendszerben. Azzal fogtam magam, dühösen kivonultam, és erősen becsaptam magam mögött az ajtót.

51

Echo Figyelni a sör-pongot7 általában untatott, de nem akkor, amikor Lila folyamatosan szétrúgta az ellenfelei seggét. Ez a lány maga volt a tűz. Plusz valahányszor az ellenfél csapata eltalálta a poharát, megkért néhány fickót, hogy igyon belőle. A srácok pedig mindig sorban álltak, hogy teljesítsék az utasítását. – Te is fogsz játszani? – kérdezte Luke. Felvéve gondolataim fonalát, gyorsan elutasítottam a közeledését. – Nem. Ez Lila területe. – Plusz nem akartam semmi olyasmit tenni, ami felhívhatta volna rám a figyelmet. – Ennek az estének rólad kellene szólnia. Ez a te születésnapod. – Szünetet tartott. – Boldog szülinapot, Echo! – Kösz! – Szóval egész este őt fogod figyelni? – Luke zsebébe dugott hüvelykujjával méregette a játékot. Ha ne ismerném jobban, azt mondtam volna, hogy készült valamire. – Ez a pajtásrendszer. Én kaptam Lilát, Lila engem. Natalie és Grace is itt van valahol. – Felmértem a konyhát, félig arra számítva, hogy majd spontán megjelennek. – Okos, bár bosszantó. – Luke megtámasztotta a tenyerét a falon a fejem mellett, de a testét biztonságos távolban tartotta tőlem. 7

A sör-pong egy közkedvelt ivójáték, amiben nem (csupán) a szerencse játszik közre, mint a legtöbb kártyás/kockás ivójátékban, hanem az ügyesség is. A játék célja ugyanis az ellenfél poharaiba juttatni a labdát. A sör-pongot két csapat játssza, csapatonként két taggal és tíz fél literes pohárral. További információkért látogass el a: http://beerpong.99k.org weboldalra.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Régebben, amikor ezt csinálta, mindig nekem préselődött, ami pillangók ezreinek szárnycsapását keltette a gyomromban. Ha most úgy lennénk egymással, mint akkor, közelebb jönne, és megcsókolna. De azok a napok már régen elmúltak: az összebújás, a pillangók, a gyomorremegés és különösen a csókolózás, ez már mind a múlté volt. – Meg akartalak kérni, hogy táncolj velem. Úgy csináltam, mintha alaposan körbenéztem volna. – Kit próbálsz féltékennyé tenni, Luke? Elvette a kezeit a falról, és nevetni kezdett. Igazán nevetni. Nem azzal a hamis mosollyal, amit a héten az ebédlőben mutatott, hanem igazi, szívből jövő nevetéssel reagált a kérdésemre. – Keress meg, amikor Lila befejezte a játékot. Az említett ekkor a levegőbe csapott, és ordítani kezdett. Ezt a csapatot is romba döntötte. Ennél a pontnál biztos voltam benne, hogy a fiúk engedték nyerni, csak azért, hogy folytassa a játékot. Mire visszafordultam, Luke eltűnt. Lila megragadta az egyik megmaradt pohár sört, és elsétált az asztaltól, legnagyobb rémületére azoknak a srácoknak, akik csüngtek a barátnőm minden egyes mozdulatán. Lila kiitta a pohara tartalmának felét, a többit meg nekem nyújtotta. – Hello. Nat még DD-vel van, igaz? – Ja. – Elvettem tőle a poharat, és megittam a maradékot. Általában nem nagyon foglalkoztam az ízével, de amikor sör-pongot játszottak előtte vele… Az elmélkedés helyett inkább élveztem azt a meleg, zsibbasztó érzést, amit a sör keltett bennem. Olyankor az életem nem tűnt annyira rossznak. A második félév második hete elhozta az első egyéni terápiás ülésemet Mrs. Colinsszal, még mindig nem volt állásom, és féltem, hogy Noah Hutchins meggondolja magát, és mindenkinek mesél a sebhelyeimről. Ráadásul visszasüllyedtünk arra a szintre, ahol figyelmen kívül hagytuk egymást. 53

KATIE MCGARRY – Mrs. Colins megkérdezte ezen a héten, hogy ittam-e. Igazán elegem van abból, hogy hazudnom kell neki. Michael Blair, a buli házigazdája sétált felénk, kezében egy söröspoharakkal teli tálcát cipelt a sör-pong következő fordulójához. Lila leemelt két poharat, és az egyiket nekem adta. – A felnőttek akarják, hogy hazudjunk. Elvárják tőlünk, hogy hazudjunk. A tökéletes kis világukban akarnak élni, és úgy akarnak tenni, mintha nem csinálnánk semmi többet, mint csokis sütiket ennénk, és valóságshow-kat néznénk a tévében. Kortyoltam a sörömből. – De mi eszünk csokis sütit, és a tévét is szoktuk nézni. Lila megbotlott, mielőtt összeszűkült szemekkel rám nézett volna. – Pontosan. Azt azért csináljuk, hogy megvédjük őket. A meleg, zsibbasztó érzés ugyan segített szebbé varázsolni az életemről alkotott képet, de most lelassította a gondolkodásomat. Kétszer kellett végigmennem azon, amit Lila mondott, hogy megértsem. – Ennek semmi értelme. A barátnőm a magasba emelte a kezeit úgy, mintha épp egy nagyon hosszú magyarázatba akart volna belekezdeni. A karjaival kalimpált, de a szája csukva maradt. Végül leeresztette a kezeit, és fogott egy újabb italt. – Fogalmam sincs, miről beszéltem az előbb. Gyerünk táncolni, szülinapos! Kidobtuk az üres poharainkat a szemetesbe, és keresztülvágtunk a zsúfolt tömegen, egyenesen a lüktető hang forrása felé. Zene… Tánc… Luke azt mondta, keressem meg. Nyitottam a számat, hogy szóljak Lilának, amikor hirtelen megtorpant. – Pisilnem kell. – Azzal vett egy éles balkanyart, és becsukta maga mögött a fürdőszoba ajtaját. Én meg nekitámaszkodtam a jobb vállammal a falnak, és a zene lüktetését figyeltem. 54

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Nem, kétségtelenül pisilt. Eszébe sem jutna, hogy magamra hagyjon, és esetleg Luke… Fájdalom öntötte el a bal karomat, ahogy valaki erősen belém jött, és meg sem állva tovább akart menni. Hátrapillantottam a vállam felett. – Figyelj már oda! A lány hosszú, fekete hajú volt, talpig fekete ruhába öltözve, orrában piercinggel, és most felém fordult. Elég közel állt hozzám ahhoz, hogy megszámolhassam a szempilláit vérben forgó szemei fölött. – Ha eltakarodnál az utamból, nem lenne probléma. Oké. Totálisan nyápic voltam. Én még soha nem keveredtem ökölharcba senkivel. Sőt, mindent megtettem azért, hogy elkerüljem még az ordítozó embereket is. Aggódtam, hogy ezen az éjszakán, talán felhúztam valakit. Így amikor ez a motoros tyúk elém állt, kezeit egy széles mozdulattal kitárta, várva a szellemes visszavágásomra, vagy éppen arra, hogy behúzzak neki egyet, fontolóra vettem, hogy elhányom magam. – Hátrább az agarakkal, Beth. – A mély, rekedt hang mögülem jött. A francba. Ismertem ezt a hangot. Motoros Beth pillantása a jobb vállam fölött állapodott meg. – Kiabált velem. – De te mentél neki először. – Noah Hutchins mellém állt. A karja megérintette a vállamat. A szája sarka lassan felfelé kunkorodott. – Nehogy azt mond, hogy Echo Emersonnal kefélsz. – Oh, Istenem – nyögtem fel. Ez a csaj ismert engem, és azt hitte, hogy „azt” csináltam Noah-val. A szoba megbillent körülöttem, és a meleg, zsibbasztó érzés, amit annyira szerettem, eltűnt. Boldog szülinapot nekem! – Ő korrepetál. A falnak dőltem, és azt kívántam, hogy mindenki hagyja abba a mozgást. 55

KATIE MCGARRY – Mindegy. Kint várlak, amikor befejeztétek a tanulást. – Motoros-csirke Beth lemondóan megrázta a fejét, és elsétált. Fantasztikus. Még egy pletyka, ami miatt aggódnom kellett. Most arra volt szükségem, hogy eltávolodjak Noah-tól. Noah Hutchins semmi mást nem jelentett, csak egy újabb bajt a fejemre. Először kigúnyolt. Aztán látta a sebhelyeimet. Tönkretette az álmomat, hogy megjavítsam Aires kocsiját. És most az emberek azt fogják gondolni, hogy „azt” csináltuk egymással. Megpróbáltam elfordítani a fürdőszoba kilincsét, remélve, hogy bemehetek Lilához, de az nem moccant. A zárt ajtó a pajtásrendszer szándékos megsértése volt. A rohadt életbe. Ellöktem magam a faltól, és odabotladoztam a hátsó ajtóhoz. Levegő. Friss levegőre volt szükségem. Abban a pillanatban, ahogy kiléptem az udvarra, mélyen beleszívtam a levegőbe. A hideg égette a tüdőmet, és azonnal csípni kezdte a nyakam és az arcom fedetlen bőrét. Nevetést és különböző hangokat hallottam az udvar más-más pontjáról. Valószínűleg a drogosok is itt kint szívták el azt a sok szart. – Talán valamiféle problémád van a kabátokkal? Oh, a jó büdös francba. Miért nem tudtam megszabadulni tőle? Körbefordultam, és majdnem beleütköztem Noah-ba. A távolság érzékelése és a sör nyilván semmilyen kapcsolatban nem álltak egymással. – Most komolyan. Eltökélted, hogy tönkreteszed az életemet? – Fogd be, Echo. – Nincs jobb dolgod, minthogy engem szekálj? – Most már elég. Azonnal hagyd abba. – Erre a bulira is azért jöttél el, hogy elmondd mindenkinek, hogy milyen sebhelyeket láttál rajtam? – És hivatalosan is annak a példájává váltam, hogy miért nem kellene a tiniknek annyit inniuk. Belepillantottam a szemeibe, és vártam a válaszára. Egyikünk sem mozdult. Édes istenem, Lilának és Natalie-nak igaza volt. Tényleg szexi.

56

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Hogy nem vettem észre korábban egy ilyen testet, mint az övé? Kicipzárazott dzsekije felfedte előttem a pólóját, ami annyira szorosan tapadt a felsőtestére, hogy tökéletesen ki tudtam venni az izmai körvonalát. És azok a sötétbarna szemek… Noah megrázta a fejét, és hidegen válaszolt: – Nem. A jeges szél keresztülsepert az udvaron, én meg remegni kezdtem. Noah levette magáról a fekete bőrdzsekijét, és a vállamra terítette. – Hogy akarsz korrepetálni, ha összeszedsz egy kibaszott tüdőgyulladást? Összevontam a szemöldökömet. Micsoda furcsa kombinációja volt ez a jelenet a romantikus gesztusnak és a szörnyen nyers megfogalmazásnak. Szorosabban magam köré tekertem a kabátot, és ellenálltam a késztetésnek, hogy lehunyjam a szememet, amikor az édes pézsmaillat körbeölelt. Az agyam csak lassan dolgozta fel a Noah kérdése mögött rejtőző értelmet. – Már másodjára hozod fel a mai estén, hogy én korrepetállak. Noah a zsebeibe süllyesztette a kezeit. A haja a szemébe lógott, elzárva előlem új kedvenc kilátásomat. – Jó tudni, hogy az agyad még ilyen elcseszett állapotodban is dolgozik. – Túl sokat káromkodsz. – Szédültem. Talán nem térre lett volna szükségem. Inkább egy falra. Arrébb botladoztam, és a hátamat a hideg téglafalnak támasztottam. Az agyam egyik eldugott, hátsó része folyamatosan azt kántálta: pajtásrendszer, pajtásrendszer. Igen, mindjárt visszamegyek, csak még néhány perc. Noah követett, és csak alig néhány centire állt meg előttem. Annyira közel jött hozzám, hogy a testéből áradó hő beborította minden egyes porcikámat. – Igen?

57

KATIE MCGARRY – Igen. – Wow. Sokkal közelebb állt hozzám, mint nemrég Luke. Ami azt illeti, annyira közel, hogy ha akart volna, simán meg tudott volna csókolni. Sötét pillantása az enyémet kereste, aztán tekintete lejjebb siklott, megvizsgálva a testem többi részét is. Le kellett volna állítanom, vagy tennem kellett volna valami szarkasztikus megjegyzést, vagy legalább le kellett volna hűtenem, de egyik sem történt meg. Nem, amíg az ajkai nem kunkorodtak mosolyra. – Tetszik, amit látsz? – kérdeztem gúnyosan. Nevetett. – Igen. – Szerettem ezt a mélyen zengő nevetését. Mindenem remegni kezdett tőle. – Te be vagy állva. – Mert nincs olyan épeszű ember, aki vonzónak talált volna engem. Különösen nem egy olyan személy, aki már látta a hírhedt sebhelyeimet. – Még nem, de tervbe van véve. Akarsz csatlakozni? Nem volt szükségem arra, hogy tiszta legyen a tudatom ahhoz, hogy válaszolni tudjak erre a kérdésre. – Nem. Tudod, én szeretem az agysejtjeimet. Úgy gondolom, kapóra jönnek, amikor én… oh, nem tudom… most nem tudok tisztán gondolkodni. Komisz arckifejezése engem is mosolyra késztetett. Nem arra az ál-mosolyra, amit legtöbbször alkalmaztam, hanem igazira. – Vicces. – Egy villámgyors mozdulattal mindkét kezét a téglafalra támasztotta, ezzel kalitkába zárva engem. Testével az enyémnek simult, és a szívem olyan gyors tempóban kalimpált, ahogy nem hittem volna, hogy lehetséges. Meleg lélegzete a nyakamat simogatta, felolvasztva megfagyott bőrömet. Akaratlanul is oldalra döntöttem a fejemet, és vártam, hogy szilárd testének melege az enyémet érje. Aztán újra a szemeibe pillantottam, és azok a sötét gömbök óriási éhséget tükröztek felém. – Hallottam a pletykát. – Miről? – küzdöttem, hogy kiszabaduljak a bűvölete alól. – Arról, hogy ma van a szülinapod. 58

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Ezek az ijesztő szavak megtörték a varázslatot, hirtelen megnyaltam kiszáradt ajkaimat, és bólintottam. – Boldog szülinapot. – Noah veszélyesen közel tolta az ajkait az enyémekhez. Az az édes pézsmaillat eltöltötte az összes érzékemet. Már majdnem megéreztem az ajkai ízét, amikor váratlanul hátrált egy lépést, és mélyen beszívta a levegőt. A hideg váratlanul megcsapott, és ettől kijózanodtam. Noah megdörzsölte a kezeivel az arcát, mielőtt elindult volna a fák irányába. – Hamarosan találkozunk, Echo Emerson. – Várj. – Kezdtem levenni magamról a kabátját. – Ezt itt hagytad. – Tartsd meg – mondta anélkül, hogy visszafordult volna. – Majd hétfőn visszaadod. A korrepetáláson. És Noah Hutchins-ot – a szoknyavadász drogost, és a dzsekikölcsönző megmentőt – elnyelték az árnyékok.

59

Noah – Amit nem értek, hogy miért adtad neki oda a kabátodat. – Beth feje és haja a matrac mellett himbálózott. Szívott egyet a jointból, aztán tovább adta Isaiah-nak. – Azért, mert fázott. – Addig csoszogtam hátrafelé, amíg bele nem ütköztem a kanapéba. Talán ha pihentem volna egy keveset, akkor most nem érezném magam ennyire elgyötörtnek. Kuncogtam. Ez az egész egy rakás szar volt. Miután összefutottam Echoval, vettem egy kis jointot, begyűjtöttem Beth-t és Isaiah-t a Michael Blair háza mögötti erdőből, és visszatereltem őket Shirley és Dale házába. Egyiküktől sem számíthattam arra, hogy elég józanok maradnak ahhoz, hogy hazahozzanak, de nekem szándékomban állt minden kibaszott fantáziámat elfelejteni. A szociális munkásom aktája szerint Isaiah volt a másik örökbefogadott gyerek, akivel az emeleten lévő hálószobán osztoztunk. A valóságban mindhárman egy fagyos kis lyukban éltünk az alagsorban. Felváltva aludtunk az öreg, királyi méretű matracon és a kanapén, amit a Goodwill-nél találtunk. Meghagytuk az emeleti ágyat Beth-nek, de amikor a nagynénje Shirley és a nagybátyja Dale veszekedtek egymással, ami, nos, az idő legnagyobb részét jelentette, akkor Isaiah megosztotta a lenti matracot Beth-szel, én meg a kanapén aludtam. A testvéreimen kívül Isaiah és Beth voltak az egyetlen emberek, akiket a családomnak tartottam. Akkor találkoztam velük, amikor Keesha elhelyezett Shirley és Dale házában közvetlenül a harmadik

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! évem utolsó napja után. A Gyermekvédelmi Hatóság Isaiah-t még kilencedikben utalta ki ide. Ez a hely inkább hasonlított egy vendégházra, mint egy otthonra. Shirley és Dale csak a pénz miatt lettek örökbefogadó szülők. A dolog úgy működött, hogy ők figyelmen kívül hagytak minket. Mi meg figyelmen kívül hagytuk őket. Beth nagynénje és nagybátyja egyébként jó emberek voltak, leszámítva a problémájukat a dühkezeléssel. De legalább a haragjukat csak egymásra vetítették ki. Beth anyja és annak barátja azonban kéz a kézben, szerették Beth-en kitölteni a haragjukat, így ő is itt maradt velünk. Keesha pedig vagy továbbra is figyelmen kívül hagyta ezt a helyzetet, vagy egyáltalán nem is tudott róla. Beth most felemelte a fejét, és egyenesen a szemembe nézett. – Most komolyan. Lefekszel vele? – Nem. – De amikor annyira kicseszettül közel álltam hozzá, egyszerűen nem tudtam száműzni a gondolataimból annak a képnek a látványát, ahogy a meleg teste az enyém alatt vonaglik a gyönyörtől. Akkor azt kívántam, bár rágyújthatnék egy jointra, de nem tehettem. Olyan józan voltam, mint egy elrendelt drogteszt készítése előtti napon, ahogy ott álltam mellette azon az udvaron. A selymes, vörös haja szinte ragyogott a holdfényben, és azok a zöld szemek úgy néztek rám, amire nem igazán volt válaszom, és a fenébe, olyan illata volt, mint a sütőből éppen kiszedett meleg, illatozó fahéjas, cukros sütinek. Megráztam a fejem, és felsóhajtottam. Mi volt a baj velem? Azóta a könyvtári nap óta nem tudtam kiverni a fejemből Echo Emersont. Még amikor a testvéreimmel találkoztam, akkor is az ő folyton toporgó lábait láttam magam előtt. Több okból kifolyólag is gyötört engem. A legfontosabb, hogy bármennyire is utáltam beismerni, de szükségem volt a korrepetálásokra. Ha vissza akartam szerezni a testvéreimet, időben le kellett érettségizzek, és szereznem kellett egy sokkal jobb állást, mint hamburgereket sütni. Épp eleget lógtam már az órákról, és valaki, aki minden nap ott volt, talán segíthet felzárkózni. 61

KATIE MCGARRY – Hahó, itt vagy még? Nem a legjobb, de megér egy próbát. – Isaiah a padlón ült a matrac és a kanapé között. Most felém nyújtotta a jointot. Elvettem tőle, beleszívtam, és addig tartottam bent a füstöt, amíg az orrlyukaim és a tüdőm égni nem kezdtek. Aztán ott voltak azok okok, amik igazán összezavartak. Kilélegeztem. – Mesélj róla. – Kiről? – Beth a padlóra pillantott. – Echoról. – Milyen idióta nevezi el a gyerekét Echonak? Tudtam, hogy ki ő, de még nem ismertem. Eddig csak az olyan lányokat üldöztem, akik elég könnyűvérűnek látszottak, és érdeklődtek irántam. Isaiah behunyta a szemeit, és fejét a kanapénak döntötte. A haját nagyon rövidre vágatva hordta. A fülei tele voltak fülbevalókkal, és rengeteg tetoválás futott végig a karjain. – Nem a te súlycsoportod. Beth kuncogott. – Ezt csak azért mondja, mert bepróbálkozott nála, amikor még gólyák voltunk, és a lány nyilvánosan elutasította. Isaiah azt hitte, hogy randizni fog vele, és elhívta az akkor másodéves Echot. Szegény nem tudta, hogy Miss Tökéletes akkor már csaknem egy éve Luke-kal, a suli királyával randizott. Isaiah ajkai megvonaglottak. – Úgy tűnik én meg arra emlékszem, hogy Luke laborpartnert váltott a hátad mögött, csak hogy Echo mellé ülhessen. Beth szemei összeszűkültek. – Faszkalap. – Koncentrálnál? Echora kíváncsi. Nem a te szánalmas életedre. Mint az öreg házaspárok, ezek ketten úgy szerettek civakodni egymással. Isaiah és Beth egy évvel fiatalabbak voltak nálam, de a korkülönbség soha nem érdekelt minket. Beth felült a matracon. Igazán szeretett piszkos történeteket megosztani másokkal. 62

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Szóval másodévben Echo volt az iskola királynője, igaz? Benne volt a tánccsapatban, mindenből haladó osztályba járt, magas pontokat ért el minden teszten, művészeti guru volt, Miss Népszerűség, és Luke Manninggel randizott. Aztán úgy egy hónappal az év vége előtt eltűnt. – Beth szemei tágra nyíltak, és az ujjaival olyan mozdulatot tett, mintha éppen most hajtott volna végre egy bűvész trükköt. Ez nem pont az volt, amire számítottam. Isaiah figyelte a reakciómat, és bólintott. – Buzi vagy – mondta. – Eltűnt – toldotta meg Beth a mondandóját. – Nyomtalanul… – mondta Isaiah. – …eltűnt. – Felszívódott. – Eltűnt. – Ismételte meg Beth. Szemei üvegessé váltak, és lebámult a lábaira. – Beth… – ösztökéltem a folytatásra. Pislogott. – Mi van? – A történet. – Ez volt a probléma azzal, ha drogosokkal lógtál együtt. – Echo. Folytasd. – Oh, igen, szóval eltűnt – mondta Beth. – Felszívódott – kezdte Isaiah. Ne kezdjük elölről. – Oké, vettem. Lelépett. – A harmadik évükben jött vissza, de teljesen más emberként. Mintha a Testrablók foglalkoztak volna vele. Emlékszem, amikor megláttam azt kérdeztem, hogy ez még mindig Echo? Vörös, göndör haja lett, és bombajó teste – mondta Beth. Isaiah nevetett. – Éppen bombajónak nevezted a testét. Beth megdobta Isaiah-t egy párnával, mielőtt folytatta volna. – De már nem volt többé Miss Népszerű. Luke és ő már csak történelem. A srác továbblépett. Jó néhány lánnyal. A pletykák szerint Echo hamarabb szakított vele, mint hogy eltűnt volna. Kilépett a tánccsapatból, nem vett részt semmilyen művészeti 63

KATIE MCGARRY dologban, és csak nagyon ritkán beszélt bárkivel is. Nem mintha én annyi emberrel dumáltam volna, de rengeteg pletyka terjedt el róla. – És elég brutálisak voltak, ember – mondta Isaiah. Beth, Isaiah és én megértettük, hogy milyenek a pletykák. Az örökbefogadott gyerekek, és azok, akik rossz otthonból származtak, mindig jó alapot szolgáltattak a szóbeszédekhez. – Mit mondtak? – Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy a párbeszéd csak most lesz igazán érdekes, és nem is lőttem nagyon mellé. Beth átkarolta felhúzott térdeit. – A harmadév első napján, amikor visszajött, hosszú ujjút viselt, aztán rákövetkező nap is, meg utána is, meg utána is. A suli első három hetében pokoli meleg volt. Mit gondolsz, az emberek mit mondtak? Isaiah körözni kezdett az ujjaival. – A kis barátai folyton körülötte voltak, és megóvták attól, hogy mindenki vele foglalkozzon. – Aztán elkezdett járni a suli tanácsadójához. – Beth szünetet tartott. – Sajnálnod kellene őt. A szemeim csukva voltak, de Beth ezen kijelentésére sokkolódva nyíltak ki. – Mi? – Beth hiányolta belőlem az együttérzést. Lefeküdt az ágyra, a szemei ide-oda vándoroltak. – Bizonyára valami kibaszott nagy szerencsétlenség történt vele. Ráadásul a bátyja néhány hónappal korábban halt meg, hogy Echo eltűnt volna. Tudod, nagyon közel álltak egymáshoz. A bátyja csak három évvel volt idősebb nála, ő vitte el a különböző bulikba, és vigyázott rá, amikor a városban volt. Utáltam őt, amiért volt egy idősebb testvére, aki gondoskodott róla. – Beth szemei teljesen lecsukódtak. Isaiah felállt. – Mássz feljebb. Beth befordult a fal felé. Isaiah felkapta a takarót a földről, és betakarta vele a lányt. Úgy tűnt a mesemondónk beájult. 64

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Isaiah csatlakozott hozzám a kanapén. – A legtöbb ember azt mondta, Echo vagdossa magát. Néhányan, azt, hogy megpróbált öngyilkos lenni. – Megrázta a fejét. – Ez az egész egy nagy hazugság-katyvasz, ember. Kísértésbe estem, hogy azt mondjam, egyetértek az emberekkel, és elmondjam Isaiah-nak, hogy mi történt a könyvtárnál, de nem tettem. – Mi történt a bátyjával? – Airesszel? Ő jó fej volt. Mindenkivel rendesen viselkedett. A gimi után csatlakozott a tengerészgyalogsághoz, aztán elküldték Afganisztánba. Aires és Echo Emerson. Az anyjuknak nagyon utálnia kellett őket, hogy ilyen nevet adott nekik. Nekem meg ki kellett találnom valami nagyon rendes dolgot, amit majd megtehetek Echoért. Elvégre mégiscsak ő volt a jegyem ahhoz, hogy visszakapjam a testvéreimet.

65

Echo A kezemben tartva Noah fekete bőrdzsekijét, a szekrényem felé tartottam. A kísértés, hogy felvegyem, minden porcikámat átjárta. Szerettem azt, hogy annyira jó illata volt, azt, hogy mennyire kényelmes melegben éreztem magam benne, és azt is imádtam, hogy felidézte bennem a Michael Blair buliján lejátszódott közös pillanatunkat. Szedd már össze magad, Echo. Nem vagy idióta. Ismertem a Noah-ról terjedő pletykák nagy részét. Csak azért járt az ilyen partikra, hogy beszívjon, és felszedjen magának valami részeg csajt egy éjszakára. Ha tegnap elfogadtam volna az ajánlatát, én is ilyen lánnyá váltam volna. Engem nem érdekeltek az egyéjszakás kalandok, de most mégis jó ötletnek tűnt megfontolni a dolgot. Másodéves korom óta egyetlen más srác sem mutatott semmiféle érdeklődést irántam. – Mi a bajod? Úgy nézel ki, mint egy négyéves, akitől elvették a kedvenc játékát. – Lila csatlakozott hozzám, ahogy a suli folyosóján sétáltam. – Azt hiszem az a sorsom, hogy szűzen haljak meg. – A beismerésem sokkolt engem. Ezek a szavak tényleg kicsúsztak a számon? Megdörzsöltem Noah kabátjának puha anyagát. Talán el kellett volna vele mennem tegnap. Jó, persze nem beszívni, de akkor… nos… nem haltam volna meg szűzen. Lila olyan hangosan nevetett fel, hogy néhány ember felénk fordult, és ránk bámult, ahogy elhaladtunk mellettük. Lehajtottam a

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! fejemet, és hagytam, hogy a göndör hajam az arcomba hulljon, így az emberek nem láthatták, hogy mennyire elpirultam. Elértük a szekrényeinket, és én a belsőmben tekergő remény ígéretével nyitottam ki a sajátomat. – Ezt nehezen tudom elképzelni. De azt hittem, nem érdekel ez az egész dolog a randizással meg a szexszel. Lila a saját szekrényében turkált, ami közvetlenül az enyém mellett volt. – Nem. Kitartottam a szüzességem mellett, amikor még Luke-kal jártam, mert akkor nem álltam készen a szexre. De soha nem gondoltam volna, hogy eljön majd az a nap, amikor senki nem akar velem lenni. – Lepillantottam a kesztyűvel fedett kezeimre, és küzdöttem a hirtelen rám törő émelygéssel. Amikor a csengő megszólalt, levettem őket. Ez az egész nem a szexről szólt. – Most már egyetlen fiú sem fog elég közel kerülni hozzám ahhoz, hogy szerethessen engem. Lila bezárta a szekrényét, és harapdálni kezdte az ajkait. – Az anyád ezt jól elcseszte. Vettem egy mély levegőt, nehogy nyilvánosan szétessek. – Ja. Tudom. Lila szemei összeszűkültek, amikor a tekintete megállapodott a dzsekin, amit még mindig a kezemben tartottam. – Mi az? – Noah Hutchins kabátja – mondta Natalie, aki hirtelen mellettünk termett, és kikapta a kezemből az említett ruhadarabot. Barna haja az arca körül röpködött. – Kövess! Most! Lila szemei dinnye méretűre kerekedtek, ahogy követtük Natalie-t a mosdóba. – Miért van nálad Noah Hutchins dzsekije? Kinyitottam a számat, hogy válaszoljak, de ekkor Grace vágta be a helyiség ajtaját. – Nincs túl sok időnk csevegni. Közeledik.

67

KATIE MCGARRY Natalie az összes WC ajtót bevágta az ujjaival, ahogy ellenőrizte, egyedül vagyunk-e. A hely bűzlött a fertőtlenítő szagától, és a csap minden másodpercben csöpögött. – Állj le – mondta Grace. – Már ellenőriztem. Lila megragadta Grace kezét. – Hú. Válaszokat akarok. Ki közeledik? Miért van Echonál Noah dzsekije? És honnan szerezted ezt a kardigánt? – Luke. Kérdezd Echotól. Annyira részeg voltál a bulin, hogy elfelejtetted a pajtásrendszert, és most Noah kabátja Echonál van. Senki nem láthatja ezt nála. – Grace kirántotta Natalie kezéből a dzsekit. – Vissza fogjuk szerezni Echo életét. Kifeszegettem a kabátot Grace ujjai közül. A barátaim hivatalosan is megőrültek. – Ez csak egy dzseki, nem kábítószer. Noah-val van az első órám, akkor vissza fogom adni neki. És különben is, kit érdekel, hogy Luke engem keres? Grace megbökött az egyik pirosra lakozott ujja hegyével. – Oh, fogd be. Luke felkért táncolni a bulin, és ahelyett, hogy vele lettél volna, mi vittük haza Lilát. És most azért keres, hogy kitalálja, miért ültetted fel tegnap este. Ő a válasz az imáinkra, Echo. Közelebb szorítottam magamhoz a dzsekit. – Mi van? Ez annyira durva? Luke és én barátok vagyunk. – Igen. Boldog születésnapot kívánt. A barátok csinálnak ilyet. Lila elkezdte azt a bosszantó ugrálós táncát. – Annyira durva? A tánc Luke-kal azon a bulin, egyenes út lett volna ahhoz, hogy felélesszétek a régi kapcsolatotokat. – Pontosan – mondta Grace. – Ha te és Luke újra összejöttök, akkor mindenki más is visszafogad. Lila meglengette a kezeit a levegőben. – És ami a legfontosabb, nem fogsz szűzen meghalni. – Drámaian beszívta a levegőt. – Luke nem láthat meg egy másik pasi dzsekijével. Grace, fogd a kabátot, és tedd a szekrényedbe. Később kitaláljuk, mit csináljunk vele. Grace riadtan felvonta a szemöldökeit. 68

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Biztos, hogy nem. Tutira tele van drogokkal. Mi lesz, ha drograzziát tartanak, és a kutyák kiszagolják? – Oh, istenem, annyira haszontalan vagy – mondta Lila. Grace a vállam mögé igazította néhány göndör tincsemet, és kiegyenesítette az ingemet. – Gyerünk. Ki innen, mielőtt elszalaszt, és bemegy az órájára. Lila és Natalie kirángattak az ajtón, én meg közelebb szorítottam magamhoz Noah kabátját. – Tudjátok csajok, egy kicsit túlreagáljátok ezt az egészet – mondtam, ahogy Lila villámgyorsan pötyögtette a kódot a szekrényemen. – Jön – suttogta Natalie izgatottan. Lila kikapta a kezemből a dzsekit, bedobta a szekrényembe, arrébb lökött, és becsapta az ajtót. Ő és Natalie ráadásul utána neki is dőltek az ajtónak, hogy biztos senki ne akarja kinyitni. – Hé, Echo. Megfordultam, és szemben találtam magam Luke-kal. – Szia. – Annyi minden történt az elmúlt három percben, hogy az agyam most őrült sebességgel pörgött. Luke szemei Natalie-ra és Lilára ugrottak. Szemöldökeit összevonta. Emlékeztem, hogy olyankor csinálta ezt, amikor olyan mondanivalója volt, ami nem tartozott a nyilvánosságra. De ha Luke másra nem is emlékezett rólam, erre biztosan: én soha nem voltam potyautasok nélkül. – Vártam rád – mondta végül. – Az én hibám – fecsegett közbe Lila. – Nem volt ideje táncolni veled, mert haza akartam menni. Túl sokat ittam. Mindketten, Luke és én is ránéztünk a barátnőmre, aztán egymásra pillantottunk. Eltelt egy kínosan hosszú pillanat. Majd kettő. Három. – Elkísérhetlek az órádra, Echo? – kérdezte végül, megtörve ezt a kényelmetlen csendet.

69

KATIE MCGARRY – Persze. – Ahogy Luke-kal elindultunk a folyosón, a vállam felett hátrapillantottam Natalie-ra és Lilára. Mindketten feltartották a hüvelykujjukat. Vettem egy mély levegőt, és elmosolyodtam, amikor észrevettem, hogy Luke engem nézett. Wow. Talán tényleg lehetséges volt, hogy minden újra normális legyen körülöttem. Már ha a normális azt jelentette, hogy Noah Hutchins dzsekijét rejtegettem a szekrényemben… és képtelen voltam kiverni a fejemből, hogy mennyire közel állt hozzám, és hogy kis híján megcsókolt engem.

70

Noah – Fogd csak meg – Mrs. Colins egy gőzölgő pohár kávét nyomott a kezembe, és visszament, hogy folytassa a harcot az iskola bezárt ajtajával. Alig láttunk valamit a sápadt, reggeli napfényben, így az, hogy megtalálja a megfelelő kulcsot a rengeteg láncon függő között, csaknem lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Megfontoltam, hogy megmondom neki, mit csináljon a szaros szervezési képességével, de végül nem tettem. Már az is épp elég volt neki, hogy egy ilyennel kellett egyedül lennie, mint én. A gőzölgő, meleg kávé emlékeztetett arra, hogy mennyire hideg volt kint. A libabőr felkúszott a karjaimon. Az egyik hosszú ujjú ingemet vettem ma fel, amit csak a testvéreim miatti találkozókra vásároltam magamnak. Kabát nélkül lenni jó nagy szívás volt. Mrs. Colins, akinek a szemei amúgy állandóan a bicepszemen lévő tetoválásaimat figyelték, és örökké az ajkán volt valamiféle apró mosoly, most megkérdezte tőlem: – Hol van a kabátod, Noah? Hideg van. – Odaadtam valakinek. A tanácsadóm száját egy megkönnyebbült mosoly hagyta el, amikor a harmadik kulcs, amivel próbálkozott, kinyitotta az ajtót. Intett, hogy menjek be. Azonban ahelyett, hogy előre furakodtam volna, tartottam az ajtót, és biccentettem, hogy először menjen be ő. Amilyen jó volt a szerencsém, a biztonsági őr azonnal észrevenne, és először lőne, csak azután kérdezne.

KATIE MCGARRY A lépéseink visszhangot vertek a kihalt folyosón. Köszönhetően az iskolánk új, zöld-politikájának, a fények úgy gyulladtak fel, ahogy közeledtünk. Ez tett olyan idegessé. Eddig csak a nyomorult rendszer volt képes követni minden mozdulatomat. Most már ez az épület is. – Kinek adtad oda a kabátodat? – Mrs. Colins besétált a külső irodába, és első próbálkozásra sikerült kinyitnia a saját szobája ajtaját. – Egy lánynak. – Egy lánynak, aki egész hétfőn figyelmen kívül hagyott, és még vissza kellett adnia a dzsekimet. – Barátnő, vagy csak barát? – Egyik sem. Mrs. Colins mindentudó pillantást vetett rám, aztán hirtelen a pénztárcájában kezdett kutakodni. – Szükséged van egy kabátra, amíg visszakapod a sajátod? Gyűlöltem a mindentudó pillantást. Miután a szüleim meghaltak, mindenki, akit ismertem így nézett rám. A szemeik kissé elkerekedtek. Szájuk egyik vége felfelé görbült, míg a másik lefelé. Egész idő alatt küzdöttek, hogy normálisan nézzenek ki, de minden, amit sikerült elérniük az volt, hogy kényelmetlenül éreztem magamat. – Nem. Ma visszakapom. – Jó. – Kinyitotta az aktámat. – Hogy megy a korrepetálás Echoval? – Ma fogjuk kezdeni. – Csak Echo még nem tudja. – Nagyszerű. – Már nyitotta a száját, hogy feltegye a következő ostoba kérdését, de nekem is volt sajátom. – Mit tud a testvéreimről? Mrs. Colins felkapott egy tollat, és néhányszor megkopogtatta vele az asztalt, megpróbálva húzni egy kicsit az időt. – Keesha és én beszéltünk a legutóbbi találkozótokról. Nézd, ami Tylerrel történt, baleset volt. Mi a pokol? 72

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Maga iskolai tanácsadó. Miért beszélget a szociális munkásommal? És miért éppen Tylerről? – Mondtam már. Klinikai szociális munkás vagyok, és ráadásul én vezetem ezt a kísérleti programot is. A munkám nem abból áll, hogy csak az életed egy részét tartsam az ellenőrzésem alatt, hanem az egészet. Ami azt jelenti, hogy hozzáférésem van a testvéreid dolgához is. Beszélni fogok a nevelőszüleikkel, és igen, néhányszor Jacobbal és Tylerrel is. Most, hogy itt vagyok Eastwick-ben, Mrs. Branch foglalkozik a tipikus tanácsadási problémákkal, én meg… – Mrs. Colins fel-le mozgatta a fejét. – …én a többivel. Az iskola ugyan megtölti tudással az elmédet, de sajnos hajlunk arra, hogy az érzelmeidet figyelmen kívül hagyjuk. Én azért vagyok itt, hogy lássam, mi történik akkor, ha mindkettőre megfelelő figyelmet fordítunk. Jaj, nekem. Épp elég rossz volt, hogy Keesha folyton a seggemben van. De most még Napfény Sally8 is beleszól az ügyeimbe. Végighúztam a kezeimet az arcomon, és fészkelődtem egy keveset a székemben. Mrs. Colins meg folytatta. – Keesha azt is elmondta, azzal fenyegetőzöl, hogy az érettségi után kérvényezed a felügyeleti jogot a testvéreid fölött. Ha ez igaz Noah, akkor nagy változtatásokra lesz szükséged az életedben. Hajlandó vagy bizonyos áldozatokat meghozni az ügy érdekében? – Tessék? – Nem elég áldozat már az is, hogy ezt a szart csinálom csak azért, hogy visszakaphassam a családomat? Mrs. Colins letette a tollát, és előre dőlt a székében. – Hajlandó vagy megtenni a szükséges változtatásokat, hogy aztán gondoskodhass a testvéreidről az érettségi után? Basszus, persze. A pokolba, még jó hogy. – Igen, asszonyom. Mrs. Colins újra a kezébe vette a tollát, és valamit feljegyzett az aktámba. 8

Sunshine Sally egy 1922-es ausztrál némafilm.

73

KATIE MCGARRY – Akkor ezt be kell bizonyítanod nekem. Tudom, hogy nincs okod arra, hogy megbízz bennem, de az eljárás gyorsabb és simább lesz, ha megpróbálod. Most magadra kell koncentrálnod, és bíznod kell abban, hogy Keesha és én úgy látjuk majd, hogy képes leszel gondoskodni a testvéreid jólétéről. Ez a valóság. És ha tovább zaklatod Keeshát, hogy gyakrabban láthasd az öccseidet, vagy ha folytatod Jacob kikérdezését a nevelőszüleiről, különösen a vezetéknevükről, akkor csak azt éred el, hogy úgy fog tűnni, nem vagy hajlandó a szabályok szerint játszani. Ezek az alkalmi találkozások kiváltságok, Noah. Egy olyan kiváltság, amiről azt akarom, hogy megtartsd. Meg tudod ezt érteni? A szék megnyikordult alattam, ahogy hevesen felé böktem a mutatóujjammal. – Ők a testvéreim. Az információ hiánya a testvéreimről – az, hogy nem tudtam az örökbefogadó szülők vezetéknevét, lakcímét, telefonszámát… a tény, hogy nem láthattam Jacobot és Tylert, amikor csak akartam… Ezeket a kiváltságokat akkor vesztettem el, amikor megütöttem az első nevelőapámat. A torkom elszorult, és a szemeim égni kezdtek. Az, hogy kis híján sírni kezdtem, nagyon felhúzott. Megértettem, de nem voltam benne biztos, hogy mit kellene csinálnom… vagy, hogy kit kellene hibáztatnom ezért az egészért. – Nincs igaza. Ők az én felelősségem. Mrs. Colins merev arccal bámult rám. – Biztonságban vannak. Ezt el kell, hidd nekem. A saját rossz tapasztalataidat vetíted ki rájuk. Megértem, szükséged van arra, hogy megvédd őket, de jelen pillanatban… biztonságban vannak. Ha rendszeresen látni akarod őket, meg kell tanulnod együtt dolgozni velem, és én elmagyarázom neked, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy állandó része lehess a testvéreid életének. – Menjen a pokolba. – Megragadtam a könyveimet, és dühösen elhagytam Mrs. Colins irodáját. 74

Echo Mrs. Colins emléktáblái néhány centit arrébb mozdultak a falon, felfedve az alattuk lakozó fekete foltokat. Most az egyszer azt kívántam, bár itt lenne Ashley. A tökéletlenség látványa tutira az őrületbe kergetné őt. Pont, mint a múlt héten, a kék szalag most is Mrs. Colins asztalán volt, és csak úgy, mint a múlt héten, a szalag helye mostanra megint megváltozott – minden egyes találkozónkon egyre közelebb került a székemhez. Olyan volt, mintha a szalagnak valami különös erőmezeje lett volna, ami beburkolt engem. Valamiféle vonzást éreztem az irányába, amit nem tudtam megmagyarázni. – Hogy mennek a dolgok a barátoddal? – kérdezte Mrs. Colins. Egy újabb kedd délután volt, egy másik terápiás ülés. Elvontam a pillantásomat a szalagtól. Hála Istennek, Luke elhívott egy csoportos randira szombat estére. Úgyhogy eggyel kevesebb dolog, amiről hazudnom kellett. – Ashley félreértett valamit. Nincs barátom, de randizom valakivel. – Legalábbis olyasmi. Hasonló. Ha egy alkalom azt jelentette, hogy az már valami tartósabb. Mrs. Colins szemei ragyogtak. – Csodálatos. Ő az a kosárlabdás fiú, akivel láttalak a folyosón beszélgetni? – Igen. – Szuper. Egy kukkoló terapeuta. Ez törvényes? – Mesélj róla. Uhm… nem. – Nem akarok Luke-ról beszélni.

KATIE MCGARRY – Rendben – mondta totál higgadtan. – Akkor beszéljünk Noahról. Azt mondta, ma lesz az első korrepetáló órátok. Pislogtam néhányszor. A francba. Ma lesz? Talán mégis inkább Luke-ról kellett volna, meséljek. Noah dzsekije még mindig a szekrényemben volt, egészen pontosan azóta, hogy Lila és Grace meggyőztek, hogy egyszerűen képtelenség a suliban visszaadnom neki. A lányok még mindig azon agyaltak, hogy mikor kerítsünk alkalmat az akció lebonyolítására. – Igen. Ma lesz. – Szeretnél pár kéretlen tanácsot? Egyszerre vontam vállat és ásítottam egy nagyot, felkészülve a semmi-szex-drog-és-alkohol előadásra. Végül is, elméletben én Noah Hutchins tanára voltam. – Persze. – Noah nagyon jó képességű gyerek. Csak szüksége van egy kis lökésre. Ne engedd meg neki, hogy rászedjen azzal, hogy ő másként gondolkodik a dolgokról. És te, Echo, te vagy az egyetlen ember ebben az iskolában, aki szerintem képes őt rávenni a tanulásra. Rendicsek. Ezek voltak a legfurcsább buzdító szavak, amiket valaha hallottam. – Oké. – A kezemet a szám elé tettem, ahogy megint ásítottam. – Fáradtnak tűnsz. Hogy aludtál? Nagyszerűen. Egész éjszaka alig aludtam két órát. Dobogni kezdtem a lábaimmal. – Echo, jól vagy? Sápadtnak tűnsz. – Semmi bajom. – Ha még sokat mondogatom, talán valóra válik. És talán egy napon képes leszek végigaludni az éjszakát a szörnyű álmaim nélkül. Különös, ijesztő rémképek voltak ezek, tele csillagokkal, sötétséggel, törött üvegekkel, és néha vérrel. – Az apád említette, hogy nem szoktad bevenni a felírt altatókat annak ellenére sem, hogy éjszakánként rémálmok gyötörnek.

76

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Az éjszaka. Elég ijesztő volt ahhoz, hogy nem akartam elaludni. Elég borzalmas ahhoz, hogy ha elvesztettem a csatát, és elaludtam, utána mindig sikítva ébredtem. Az apám és Ashley egy bezárt szekrényben tartották a pirulákat a fürdőszobában, és csak akkor adtak nekem, amikor kértem. Nos, inkább kiszúrtam volna a szemem egy tűvel, minthogy bármit is kérjek Ashley-től. – Azt mondtam, jól vagyok. Amint kimondtam a jól szót, pillantásom újra a szalagra esett. Mi volt ebben a valamiben, ami annyira vonzott? Úgy éreztem magam, mint egy molylepke, ami folyamatosan az égő lámpa fénye felé repül. – Úgy tűnik, nagyon érdekel az a szalag, Echo – mondta Mrs. Colins. – Ha attól jobban éreznéd magad, nyugodtan fogd csak meg. – Nem, minden rendben – válaszoltam. De nem voltam jól. Az ujjaimmal az ölemben játszottam. Valamilyen elmebeteg oknál fogva, meg akartam érinteni azt a szalagot. Mrs. Colins nem mondott semmit, és a csend miatt kényelmetlenül kezdtem érezni magamat. A szívem vadul dobogott, ahogy végül előre hajoltam a székemben, és a kezeim közé fogtam a szalagot. Nem volt olyan ízléstelen, mint a legtöbb kék szalag. Egy igazi nyereményhez méltón – nagy volt, és valódi selyemből készült. A mutató és hüvelykujjam között dörzsölgettem a szövetet. Első helyezett: festészet – Kentucky Állami Kupa. Valaki az iskolámból megnyerte az Állami Kupát. Hogy miért volt ez olyan őrületesen menő? Minden középiskolai művész álma volt megnyerni azt a versenyt. Talán néhány alsóbb évesnek megvolt hozzá a rendkívüli képessége. Az apám cseszheti – abban a pillanatban, ahogy Mrs. Colins elenged, bemegyek a rajzterembe, és megnézem magamnak ezt a tehetséget. Ahhoz, hogy megnyerd az Állami Kupát, eszméletlen zseninek kellett lenned. 77

KATIE MCGARRY Ahogy ujjaimat újra végigfuttattam a szalagon, taps visszhangzását hallottam a fülemben. Kinyújtott karjaim képe ugrott az elmémbe, ahogy elfogadom a szalagot. Pillantásomat Mrs. Colinsra kaptam, ahogy a szívem a mellkasomban dübörgött. – Ez az enyém. A dübörgés felerősödött, ahogy egy újabb kép idéződött fel bennem. Lelki szemeim előtt láttam nem csak azt, hogy elfogadom a szalagot, de egy oklevelet is kapok. Nem láttam a rányomtatott nevet, de a dátumot igen. Ez volt az a dátum. Elektromosság száguldott végig a karjaimon, egyenesen a szívem felé haladva. Megrémültem, keresztüldobtam a szalagot a szobán, és felugrottam a székemből. A lábamat bevertem az asztalba, és a térdemben tűszúrásszerű fájdalom keletkezett. Elestem, és hátrafelé kezdtem el kúszni, minél messzebb a szalagtól, egészen addig, amíg a hátam az ajtónak nem ütközött. Mrs. Colins lassan felállt az asztalától, keresztülsétált a szobán, és a kezébe vette a szalagot. – Igen, a tiéd, Echo. – Úgy beszélt, mintha pizzát ettünk volna, ahelyett, hogy éppen pánikrohamot készültem kapni. – Ez… ez nem… én… soha nem nyertem meg az Állami Kupát. – A köd egy része felszállt az elmémről, és egy vörös villanás hasított keresztül a tudatomon. Abban a pillanatban tisztán láttam magam előtt egy fiatalabb önmagamat. – De neveztem… még másodévben. Megnyertem a megyei, aztán a regionális versenyt, és indultam az államin. És aztán… aztán… – Semmi. A fekete lyuk mindent elnyelt az elmémben. Csak a sötétség maradt. Mrs. Colins megigazgatta fekete szoknyáját, ahogy leült elém a földre. Talán még senki nem mondta neki, de a földön ülni a terápia alatt, elég abnormális volt. Leállította labrador lelkesedését, és higgadt hangon beszélt, hogy megnyugtasson engem. 78

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Itt biztonságban vagy, Echo. És emlékezned is biztonságos. – A szalagot simogatta. – Nagyon boldog reggeled volt aznap. Felemeltem a fejemet, és oldalra fordulva a szalagra pillantottam. – Én… nyertem? Bólintott. – Igazán nagy rajongója vagyok a művészeteknek. Igaz, jobban kedvelem a szobrokat a festményeknél, de szeretem a képeket is. Inkább galériába szeretek járni, mint moziba a hét bármely napján. Ez a nő egy tollal rendelkező sarlatán volt. Ez nem is kérdés. Mégis ott voltak középen azok a bosszantóan vidám emléktáblák, amik hála Istennek, igazi diplomák voltak. A Louisville-i Egyetem létező iskola volt, csakúgy mint a Harvard, ahol a tanulmányait folytatta. A légzésemre koncentráltam. – Nem emlékszem, hogy győztem. Mrs. Colins az asztal sarkára tette a szalagot. – Azért mert nem csak az éjszakát, hanem az egész napot elnyomod magadban. Az asztalon álló aktámra pillantottam. – El fogja mondani, mi történt velem? Megrázta a fejét. – Attól félek, az csalás lenne. Ha emlékezni szeretnél, el kell kezdened megnyitni magad a terápiás üléseink alatt. Ez azt jelenti, hogy őszintén válaszolsz a kérdéseimre. Nincs több hazugság. Nincs több fél igazság. Akkor sem, ha a szüleid is itt vannak. Valójában, különösen akkor nem, ha a szüleid is itt vannak. Felnyúltam, hogy megérintsem Aires nyakamban függő dögcéduláit, de nem viseltem őket. Pillantásomat nem vettem le az aktámról. – Azzal bajlódott, hogy mindent elolvasott velem kapcsolatban? Egyik ujjával módszeresen az állát dörzsölgette. – Természetesen. Beleharaptam a számba. 79

KATIE MCGARRY – Akkor tudja. Egyszer megpróbáltam emlékezni, és azt is tudja, hogy nem vagyok képes rá. – Nem, anélkül nem, hogy elveszteném az eszemet. Az incidens utáni nyáron egy pszichológus megpróbálta kitárni a vastag acélajtót az elmémben, és megnyitotta az utat a démonaim előtt. Két napra elvesztettem magamat, és éberen feküdtem a kórházban. A rémálmaim éjszakai terrorrá fokozódtak. – Az igazat akarja? – kérdeztem. – Igaza van. Annyira borzasztóan tudni akarom, hogy mi történt. Hogy bebizonyítsam, én nem… tudni, hogy… mert néha szeretném tudni… hogy olyan őrült vagyok-e, mint az anyám. – Az agyam egy eldugott részében halottam, ahogy az apám ordítozik velem, hogy fogjam be, de a védőgát átszakadt, és a félelmeim teret kaptak. – Tudom, hogy ő az anyám, de én nem akarok… – olyan őrült lenni. Mrs. Colins a szívére szorította a kezét. – Echo, te nem vagy bipoláris. De miért kísért a sors? Egyszer már megpróbáltam. Az nem volt elég? Mrs. Colins nem értett meg. Hogyan is tudna? – Ha elmondja nekem, akkor tudni fogom. Azt hiszem, az agyam azért blokkolt le mindent, mert az a terapeuta megpróbált kényszeríteni az emlékezésre. De talán azok a dolgok túl szörnyűek. Talán, ha elmondaná, tudja, csak a tényeket, akkor a fekete lyuk az elmémben betöltődne, a rémálmok elmúlnának, és én nem veszíteném el a józan eszemet. – Egyenesen kedves szemeibe bámultam. – Kérem. Az ajkai lekonyultak. – Fel tudnám olvasni neked a rendőrségi jelentéseket, az apád, a mostohaanyád, sőt még az anyád leírását is arról az éjszakáról, de ez nem szűntetné meg a rémálmokat. Te vagy az egyetlen ember, aki meg tudja állítani az egészet, de ahhoz az kell, hogy hagyd abba a menekülést a problémák elől, és nézz szembe velük. Beszélj nekem a családodról, Airesről, az iskoláról, és igen, az anyádról is.

80

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Az ajkaim szétnyíltak, aztán becsukódtak, míg végül újra megpróbáltam megszólalni. – Nem akarom elveszíteni az eszemet. – Nem fogod, Echo. Majd lassan csináljuk. Te elindulsz az úton, én meg beállítom a sebességet. Tudok neked segíteni, de ehhez meg kell bíznod bennem, és keményen kell majd dolgoznod. Bizalom. Miért nem tudott valami könnyebbet kérni tőlem? Mint például bebizonyítani Isten létezését. Bár engem már ő is feladott. – Már elvesztettem egy darabot az elmémből. Nem tudok bízni magában azzal, ami még megmaradt.

81

Noah Iskola után pillantottam meg Echot, ahogy a zsúfolt folyosón kanyarogtam. Másodpercekkel korábban lépett be a külső irodába, hogy elkaphattam volna. A kedd volt az egyetlen szabad estém, és úgy terveztem, hogy Isaiah-val megyek kosarazni. Az öklömmel a mellettem lévő szekrénybe ütöttem. A francba. Most meg kénytelen voltam megvárni, amíg végez a szaros terápiás ülésével. Kószáltam egy ideig a folyosón, mielőtt letelepedtem volna Echo szekrényével szemben. Amikor láttam, nem volt nála sem a táskája, sem a kabátja, szóval úgy gondoltam, vissza fog ide jönni értük, mielőtt elhagyná az iskolát. Negyven agyzsibbasztó perccel később, megkérdőjeleztem a döntésemet. A kocsijánál okosabb lett volna várakoznom rá. Aztán meghallottam a cipősarkak kopogását a linóleumon, ami azt jelezte, hogy közeledik. Echo vörös, göndör haja minden lépésénél röpködött a levegőben. A könyveit szorosan a mellkasára szorította, a fejét pedig lehajtotta. Minden izom megfeszült a testemben, amikor engem észre sem véve sétált a szekrénye felé. Elviseltem, hogy figyelmen kívül hagyott az iskola alatt, de az, hogy rám sem nézett, amikor a tök üres, hideg folyosón vártam rá, felhúzott. A hátát mutatva nekem megpróbálta beütni a kombinációt a szekrénye lakatján. A fémajtó kinyílt. – Te vagy a leggorombább ember, akivel valaha találkoztam. – Felálltam a földről. Csessze meg ő, Mrs. Colins meg a hülye korrepetálása is. Meg kell találnom a módját, hogy sebességbe

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! kapcsoljam magamat a saját módszeremmel. – Add vissza az átkozott dzsekimet. Echo megpördült a tengelye körül. Egy másodpercre tiszta fájdalom öntötte el az arcát, de aztán egy másik vihar kezdett készülődni a szemei mélyén. Egy olyan vihar, ami hurrikánnal és óriási robbanással fenyegetett. – Nem csoda, hogy korrepetálásra van szükséged. Neked van a legrosszabb szókészleted azok közül, akiket valaha ismertem. Tanultál egyáltalán mást is, mint ezek a trágár szavak? – Van még néhány trágár szavam neked. Baszd meg. Menj vissza a pasidhoz, és lehetőleg ne forgassátok fel a gyomromat más emberek előtt. – Nem tudsz te semmit. – Tudom, hogy megőrjít, amikor látom. – Abban a percben, ahogy a szavak kiszaladtak a számon, megbántam őket. Néha amikor látod, hogy az emberek szerepet játszanak, azt gondolod jó ötlet kimondani az igazat, egészen addig, amíg meg nem teszed. Már másodjára mióta megismerkedtem vele, Echo úgy nézett rám, mintha megpofoztam volna. A könnyek elöntötték a szemeit, az arca kipirosodott, és gyorsan pislogott néhányat. Sikeresen elérte, hogy egy fasznak érezzem magamat… megint. Benyúlt a szekrényébe, és hozzám vágta a kabátomat. – Akkora bunkó vagy! Hangosan becsapta a szekrénye ajtaját, és dühösen elsétált. A pokolba. A rohadt életbe. – Echo! – szaladtam utána. – Echo, várj! – De nem tette. Utánanyúltam, megragadtam a karját, és magam felé fordítottam. Oh, a jó büdös francba, könnyek patakzottak végig az arcán. Mégis mit képzeltem, hogy mit fogok most csinálni? Echo szipogott. – Nem tudtam, hogy vártál rám. Nem láttalak. – Kézfejével letörölte a könnyeket az arcáról. – Vissza kellett volna adnom a dzsekidet tegnap, de… – Karcsú, fehér nyaka megmozdult, ahogy 83

KATIE MCGARRY nyelt egyet. – De normális akartam lenni, és néhány percre újra az lehettem, aki voltam. Olyan, mint két évvel ezelőtt… mielőtt… – elcsuklott a hangja. Ha nekem lett volna a leghalványabb esélyem arra, hogy megint minden normális legyen, elégettem volna ezt az átkozott dzsekit. Biztos voltam benne, hogy sokkal jobban vissza akarta kapni a testvérét, mint én az enyémeket. És az otthonomat, a szüleimet, és a pokolba is. A normálist. Vettem egy igazán mély lélegzetet. Isaiah bölcs szavai jutottak az eszembe – buzi vagyok, amiért nem mutatok érzelmeket. Az izmaim ellazultak, és a haragom eltűnt. Echo lehajtotta a fejét, és elbújt a haja mögé. Soha nem tudtam megérteni, hogy ez a lány, mivel tudta mindig elérni, hogy bűntudatom legyen. – Sajnálom. Nem kellett volna kiabálnom veled. Újra felemelte sápadt arcát, és szipogott. Egy vörös, göndör hajtincs az arcához tapadt. A kezem önkéntelenül emelkedett fel, hogy eltűrje az útból, de ahogy a bőre közelébe értem, haboztam egy szívdobbanásnyi ideig. Istenre esküszöm, hogy levegőt sem vett, sőt még pislogni is elfelejtett, csakúgy, mint én. Aztán egy lassú, megfontolt mozdulattal, kisimítottam a fürtöt az arcából. Kieresztett egy rekedt sóhajt, és megnyalta az ajkait, ahogy leengedtem a kezemet. – Köszönöm. Hogy a bocsánatkérést, vagy azt, hogy kisimítottam a haját az arcából, azt nem tudtam, de nem is akartam megkérdezni. Angolon olvastunk mondákat a szirénekről. A görög mitológiában dumáltak egy csomót olyan gyönyörű nőkről, akiknek csábító hangjuk hatására a férfiak képesek voltak bármit megtenni. Arra gondoltam, hogy az a mitológiai szar igaz, mert valahányszor csak láttam Echot, elvesztettem az eszemet. Normális. Csak normális akart lenni, mint én. – Tudod, hogy mi számít normálisnak? – Mi? – Letörölte a maradék könnyet az arcáról. 84

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – A matek. Semmi kétség, Echo Emerson egy szirén. Most pont úgy mosolygott rám, mint szombat este. Ezek a mosolyok késztették arra a férfiakat, hogy megírják azokat a nyálas zenéket, amiken Isaiah-val annyit röhögtünk. Órákat ülnék Mrs. Colins irodájában, és korán kivonszolnám a seggem az ágyból, hogy beérjek matekra, csak azért, hogy újra láthassam ezt a mosolyt. Baromi nagy szarban voltam. – Rendben – mondta. – Csináljunk normális dolgokat. És csináltunk. Egy órán keresztül ültünk a szekrénye előtt, és segített nekem néhány órával felzárkóznom. A kezeivel mutogatott, amikor leírt nekem néhány dolgot, ami átkozottul vicces volt, tekintve, hogy éppen a matekon vitáztunk. A zöld szemei ragyogtak, amikor kérdéseket tettem fel neki, és minden alkalommal, amikor jó választ adtam, megajándékozott szirénszerű mosolyával. Ez a mosoly arra késztetett, hogy még többet tanuljak. Mikor befejezte a magyarázatot a deriválásról, Echo vett egy mély lélegzetet. Már megértettem a deriválást úgy öt perccel ezelőtt, de szerettem hallgatni az édes hangját. Mintha egy angyalt hallanék. Vagy valamiféle zenét. – Nagyon sokat tudsz a matekról – mondtam. Sokat tudsz a matekról? Mégis mi a fenét hordok itt össze-vissza? Talán következőnek azt fogom mondani, hogy: Hé, neked vörös és göndör hajad van. Igazán gördülékeny beszélgetés lenne. – A bátyám, Aires volt a matekzseni a családban. Az egyetlen ok, ami miatt ilyen jó vagyok benne az, hogy ő tanított. Soha nem fordult a matekkönyvéhez, de tudta, hogy nekem az összes segítségre szükségem volt, amit csak adni tudott. – Ugyanazzal a tisztelettel, amivel az anyám adózott a családi Bibliánknak, Echo kivett egy öreg, rongyos matekkönyvet a táskájából, és lapozni kezdett benne. A könyv bőséges kék és fekete tintával írt bejegyzéseket tartalmazott a margóin. – Úgy néz ki, mintha puska lenne, nem?

85

KATIE MCGARRY – Nem, ez azt jelenti, hogy van egy testvéred, aki törődik veled. – Vajon a testvéreim nevelőanyja segített nekik a házijukban, vagy Carrie is olyan volt, mint Gerald felesége? Aki folyton magára zárta a hálószobája ajtaját, és úgy csinált, mintha a nevelt gyerekei nem is léteztek volna, és mintha észre sem vette volna, hogy Gerald bántott minket. Echo a kezeivel simogatta a kézzel írott sorokat. – Hiányzik. Két éve halt meg Afganisztánban. – Echo úgy kapaszkodott a könyvbe, mintha az valamiféle mentőcsónak lett volna. – Egy házilag készített robbanószerkezet ölte meg. – Sajnálom – mondtam. Többször mondtam ma neki ezt a szót, mint az elmúlt két évben összesen. – Ami a testvéreddel történt. – Kösz – válaszolta élettelen hangon. – Nem lesz jobb – folytattam. – A fájdalom. A sérülések ugyan begyógyulnak, és nem fogod mindig azt érezni, mintha egy késsel szurkálnának, de amikor a legkevésbé számítasz rá, a fájdalom újra beléd mar, és emlékeztet rá, hogy már soha többé nem leszel ugyanaz az ember, aki egykor voltál. Hogy miért mondtam ezt neki? Fogalmam sincs. Talán, mert ő volt az első olyan ember a szüleim halála óta, aki képes volt igazán megérteni engem. Felbámultam a fluoreszkáló fénycsőre, ami a mennyezetről lógott. Be. Ki. Be. Ki. Azt kívántam, bárcsak megtalálnám a kapcsolót, hogy eltüntethessem a fájdalmamat. Egy meleg, bizsergető érzés hozott vissza a földre. Vagy talán ez küldött egyenesen a mennybe. Más megközelítésből, talán ez rántott vissza a pokolból. Echo rózsaszínre lakozott ujjaival simogatta a kézfejemet. – Kit vesztettél el? – A szüleimet. – Semmi szánalmas együttérzés nem volt az arcán, csak a tiszta megértés. – Gondolod, hogy Mrs. Colins szándékosan rakta össze a két legdepressziósabb embert ebben az iskolában? – Öltöttem fel egy mosolyt, hogy ezzel óvjam meg a szívemet a hirtelen ellágyulástól. 86

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Lehullott rólam a keze. – Hűha. Eddig azt gondoltam, én vagyok az egyetlen ebben az iskolában, aki képes minden pillanatot elszúrni. Több érintésre vágytam tőle, ezért arrébb csúsztam a padlón, amíg a karom meg nem érintette a vállát. Echo ajkai nem mozdultak, ennek ellenére én hallottam szirén-énekét. Hangja a bőröm alá kúszott, és az orrom megtelt a cukor és fahéj illatával. A zsebe rezegni kezdett, és ez visszataszított engem a pokolba… elnézést, a gimibe. Beth egyik cigarettájára lett volna most szükségem, pedig nem is dohányzok. Átfutotta az SMS-t az iPhone-ján. Tuti, hogy az a szerencsés szemétláda barátja írt neki. Mindenféle szirénmosoly, amiért olyan keményen küzdöttem, leolvadt az arcáról. Ez már önmagában is egy kibaszott tragédiának számított. – Jól vagy? – kérdeztem. – Ja. A mostohaanyám minden lépésemről tudni akar – mondta erőltetett könnyedséggel. Megkönnyebbülten lélegeztem fel. Egy mostohaanya jobb, mint egy majom barát. – Legalább neked van valakid, aki törődik veled. – Kételkedtem benne, hogy Shirley és Dale tudta-e egyáltalán, hogy van mobilom. – Sajnálom, hogy korábban miattam sírtál. Ígérem, a jövőben szépen fogok játszani veled. – Akkor ez azt jelenti, hogy a korrepetálások ténylegesek lesznek? – Igen, azt hiszem. Echo lehúzta a pulcsiját a kezeire. – Nem miattad sírtam. Mondjuk nem is segített rajtam a viselkedésed, de nem miattad sírtam. – Felfedte a kezeit, amíg tanított engem, és amikor megérintett. A szarba. Elfeledkeztem a sebhelyeiről. A pokolba. Ő is elfeledkezett a sebhelyeiről, egészen mostanáig. Vissza akartam kapni azt a pillanatot, és látni akartam, ahogy megint mosolyog. 87

KATIE MCGARRY – Akkor ki miatt? Csak azért, mert elég régen verekedtem utoljára. Tudod a jó hírem tönkre fog menni, ha túl hosszú ideig viselkedek rendesen. Echo küzdött, de én nyertem. A mosoly egy rövid, szemkápráztató pillanatra visszatért az arcára. – Kicsapnának, ha összeverekednél Mrs. Colinsszal. Szóval kösz, de inkább maradj nyugton. A fejemet belevertem a szekrénybe. – Velem is baszakodott ma. Ez biztos olyan harmadik randi dolog. – Nevettem, amikor Echo úgy nézett rám, mintha valamit a fejemre tetováltattam volna. – És mit is jelent ez a harmadik randi dolog? Holt élt eddig Echo? Valamiféle aranykalitkában? – A harmadik randin az emberek általában szexelnek. Ma volt a harmadik ülésem Mrs. Colinsszal, és királyi módon baszott ki velem. És ahogy rád nézek, úgy vélem, veled is. A tökéletesre formált szemöldökei összeráncolódtak, ahogy végiggondolta, amit mondtam. Szerettem, ahogy az ajkai megrándultak a poénomat hallva, és azt is, hogy az arca elpirult. – Tudod, mi a gáz ebben az egészben? – kérdezte. – Mrs. Colins? – Igen, de nem erre gondoltam. Minden, amit tudnom kell, ott van abban a rohadt aktában az asztalán, de ő mégsem engedi, hogy belenézzek. Olyan az a papírhalmaz, mint a kulcs, amely kinyitja a varázslatos birodalomba vezető ajtót. – Keresztülrúgta a táskáját a folyosón. – Ha rátehetném a kezeimet arra az idióta aktára, valamiféle békére lelnék. Ahogy beszélt, elmémben forgószélként kavarogtak a gondolatok. Mrs. Colins kapcsolatban állt Tyler és Jacob nevelőszüleivel, ami azt jelentette, hogy voltak bizonyos információi: tudta a vezetéknevüket, a telefonszámukat és a címüket is. Echonak igaza volt. Azok az akták kész aranybányák voltak. Ha megszerezném a sajátomat, leellenőrizhetném a testvéreimet. Bebizonyíthatnám, hogy rossz helyen laknak, és házi őrizetben vannak. 88

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Te, Echo, egy igazi zseni vagy.

89

Echo Az elolvasni-az-aktámat hadművelt első felvonása abból állt, hogy az apám, Ashley és én arra vártunk, hogy Mrs. Colins behívjon minket az irodájába. Az apám a sarokban állt, és harsányan magyarázott valamit a BlackBerry-je túloldalán lévő személynek, míg Ashley és én egymás mellett ültünk egy-egy székben. Ashley a hasára szorította a kezét. – Oh. Oh. Echo, a baba rúgott egyet. – Most már bejöhetnek – szólt ki nekünk Mrs. Colins. – Hála istennek. – Ashley hónapok óta mindenkit azzal untatott, hogy végtelen szóáradtba kezdett a babáról. Oké, talán nem mindenkit. Az apám Ashley minden egyes szaván úgy csüngött, mintha a nő lett volna Pál apostol, és éppen az evangéliumokról prédikált volna. Bezzeg az anyámra soha nem fordított ennyi figyelmet. Ha megtette volna, most nem lennék kitaszított. Három héttel ezelőtt Mrs. Colins elkezdett utcai ruhákat is viselni, aztán farmert, és szép ingeket péntekenként. Minden héten ez a pénteki nap előrecsúszott egy napot. Ma, kedd volt az új péntek. Az íróasztala mögött állva, Mrs. Colins felöltötte soha el nem tűnő mosolyát. – Mr. és Mrs. Emerson, micsoda öröm újra látni önöket, de a csoportos foglalkozás a következő héten lesz. Apám felvont szemöldökkel nézett Ashley-re, hangtalanul rákérdezve a dologra, de az csak döbbenten eltátotta a száját.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Nem. A családi naptárban pontosan az állt, hogy… Félbeszakítottam Ashley-t. – Én mondtam, hogy ezen a héten jöjjenek. Mrs. Colins megdöbbenve húzta el a száját. – Tudom, hogy múlt héten volt egy igazán durva találkozónk, de tényleg úgy gondolod, hogy testőrökre van szükséged? – Echo? – kérdezte az apám. – Mi történt a múlt héten? A szívem először őrült módon dobogni kezdett, aztán egészen a gyomromig süllyedt. Az aggodalma annyira igazinak tűnt. Oh, Istenem, bármit megadtam volna azért, hogy igazi legyen. Felálltam, és az ablakhoz sétáltam. Diákok tömege vegyült össze a parkolóban, mielőtt elindultak volna haza. Ebben a találkozóban benne rejlett a lehetőség, hogy csúnyábban végződik, mint a múlt heti. – Valami jó. – Ez fantasztikus. A családnak szüksége van a jó hírekre. – Ashley élénk hangja csiszolópapírként súrolta végig a bőrömet. – Egy magazinban olvastam, hogy a babák megérzik a negatív energiákat. Egy kocsi húzódott félre a látóteremből, így észrevettem Noah-t, ahogy ott ült a rozsdás kocsija motorháztetején egy sráccal, aki tele volt fülbevalóval meg tetoválással és motoros csirke Beth-szel. A két barátja rám bámult, amikor Noah csintalan arckifejezéssel felém pillantott. A barátai a frászt hozták rám. Noah mosolya azonban mindenhol bizsergést idézett elő a testemben. Nem kellene ilyen érzéseknek lennie bennem Noah Hutchinsszal kapcsolatban. Luke-kal randizom, nem pedig vele – már ha az egyoldalú éjszakai beszélgetéseket, és egy egyszeri csoportos randit a helyi pizzázóban valamiféle kapcsolatnak tekintjük. Sóhajtottam, és kizártam a fejemből Luke-ot. Noah és én alkut kötöttünk, és nekem szándékomban állt teljesíteni a rám eső felét. A terv egyszerű volt: korábbra kellett rakatnom az időpontomat, így Noah a reggeli foglalkozásait eltetethetné az én aktuális időpontom helyére. Ha az üléseink ennyire közel lennének 91

KATIE MCGARRY egymáshoz, akkor az egyikünk megzavarhatná Mrs. Colinst, és addig a másikunk vethetne egy pillantást az aktákra. – Echo? – nógatott az apám. Oké, az aggodalommal még ráértem később is foglalkozni. – Milyen jó dolog történt? Mélyen belélegeztem, hogy nyugalmat erőltessek magamra, és kezemet a gyomromra szorítva szembe fordultam vele. Utáltam mindenféle konfrontációt, de ha az ráadásul az apámmal történt, még rosszabb volt. – Miért nem mondtad el, hogy megnyertem az Állami Kupát? – Már megbocsáss? – Most semmiféle aggodalom nem tükröződött az apám hangjában. A fájdalom apró nyilallását éreztem. Mindennek a tetejében, miért vette el tőlem még a művészetet is? – Annyira akartam az egészet. Legalább annyit elmondhattál volna, hogy nyertem. – Mrs. Colins óvatosan nézett engem, kezeit az ölében pihentette. Arra számítottam, hogy közbeszól, és megvédi magát, amiért megtudtam az igazat, de ő bosszantóan hűvös maradt. Ashley rátette a kezét az apáméra. – Owen? – A bűnösséget láttam pislákolni a szemeiben? A rémület még a szart is kiszorította belőlem, ráadásul az apám bőre szokatlanul szürke színt öltött. – Emlékszel? – Szemei elkerekedtek, és ez elérte, hogy szomorúnak és sebezhetőnek tűnjön. Azt gondoltam, hogy ő szerette volna, ha emlékezek. A homlokomat ráncoltam. Nem ez volt az egész terápia célja? Szürke arcszíne pirosra váltott, ahogy Mrs. Colins felé fordult. – Ez elfogadhatatlan. Két pszichológushoz is elvittük, és volt három pszichiátriai értékelésünk. Mindegyikben különböző vélemény volt arra vonatkozóan, hogy egy ilyen helyzetben hogyan kell eljárni, de miután Echo összeroppant, az összes azt mondta nekünk, hagyjuk, hogy magától jöjjön rá a dolgokra. Tudtam, hogy amikor azt kérte, hozzuk be azt a szalagot az irodába, akkor kellett volna kilépnünk ebből a programból. Hogy kényszeríthette arra, hogy emlékezzen? 92

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Semmire sem kényszerítettem, Mr. Emerson. Egyszerűen kiraktam az asztalra az ülésünk alatt. Ezt hívják érzékeltetésnek. Az elméje úgy gondolta biztonságos emlékeznie, és meg is tette. Az apám felugrott a székéből, és kezével idegesen a hajába túrt. – Oh, Istenem, Echo. Miért nem mondtad ezt el korábban? Meg kell értened… – Mr. Emerson, állj! – Mrs. Colins megpróbálta ugyanazon a szinten tartani a hangját, de én éreztem benne az enyhe sürgetést. – Csak arra emlékezett vissza, hogy milyen volt megkapni azt a szalagot. Ez minden. Az apám mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt. Arra a papírzacskóra emlékeztetett, amibe a pánikroham alatt álló emberek szoktak fújni, hogy megnyugodjanak. Aztán, bizonyítva, hogy a lehetetlen is lehetséges, magához húzott, és átölelt engem. Egyik kezével a hátamat karolta át, míg a másikat a nyakamra csúsztatta, és úgy szorított magához. Mozdulni sem tudtam. Melegben éreztem magamat. És biztonságban. Mint amikor gyerek voltam, anyámnak éppen mániás epizódja volt, és féltem. Az emlékeim az anyám vad pillantásáról, összefüggéstelen ordítozásáról, és megzabolázhatatlan vörös, lófarokba fogott hajáról, betöltötték az elmémet. Azokban az időkben mindig az apámhoz rohantam, aki csak tartott engem a karjai között, mint most. Megvédett, és biztonságban tartott. Hallgattam a szíve dobbanásait, és majdnem megengedtem magamnak, hogy visszaöleljem. Tűsarkak koppantak a padlón, amikor Ashley fészkelődni kezdett. Hihetetlen fájdalom mart a szívembe, és ellöktem magamtól az apámat. – Őt választottad. A karjait felém nyújtotta, és a szája elnyílt döbbenetében. – Mi? – Ashley-t választottad. Betört az otthonunkba, és tönkretette a családunkat. Te pedig őt választottad helyettünk. 93

KATIE MCGARRY – Echo, ne. Ez nem olyan, mint az. – Ashley kérlelése szánalmas és hamis volt. – Szerettelek, és aztán szerelmes lettem az apádba. A szüleid házasságának már jóval a válás előtt vége volt. A lábammal toppantottam egyet. Hazudik. Ashley egy hazug némber. – Igen, miattad. – Hazamegyünk. Ez csak a családra tartozik. – Az apám felkapta a kabátját, és Ashley is felállt. – Mrs. Colins, nagyra értékelem, hogy az állam bevette a programba Echot, de azt hiszem, hogy a családomnak az lenne a legjobb, ha felkeresnénk egy privát terapeutát valahol máshol. Pánikba estem. A parkolóban Noah arra várt, hogy beindíthassa a tervünket. És eddig nagyon úgy tűnt, hogy az én részemmel szánalmasan elbuktam. Az apámnak addig kellett itt maradnia, amíg el nem értem a célomat. Elméletben volt egy szövetségesem ebben a szobában. – Mrs. Colins? Csak bólintott felém. – Mr. és Mrs. Emerson, a legnagyobb tisztelettel mondom, de ez pontosan az a dolog, amit meg kellene vitatnunk. Az apám Ashley felé nyújtotta a nő kabátját. – Már elnézést, de el tudom dönteni, mi a legjobb a családomnak. A válásomnak az ex-feleségemtől és a házasságomnak Ashley-vel semmi köze Echo memóriavesztéséhez. – Nekem erről más a véleményem. Ezek olyan kérdések, amikkel Echonak foglalkoznia kell. Oh, Istenem. El fognak menni, és nekem esélyem sem lesz, hogy megtudjam, mi történt velem. Mondanom kellett valamit, amivel itt tarthattam őket a szobában. – Kedvelem őt. – Mindhárom felnőtt megfagyott. – Ezért hoztalak el titeket. – Azokra a szavakra koncentráltam, amelyeket azóta gyakoroltam, hogy Noah és én kitaláltuk a tervünket. – Azt akartam mondani nektek, hogy szeretem a munkát, amit Mrs. Colins rám bízott, és már a hazudozást is befejeztem. Nem vagyok jól, és nem 94

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! vagyok boldog otthon. Kedvelem őt, és látni akarom a foglalkozásaink során. – És fura módon mindezt pislogás nélkül mondtam végig. Mrs. Colins ajkai felfelé kunkorodtak, és ez pontosan az a reakció volt, amiben reménykedtem. Ahhoz, hogy Noah terve működjön, Mrs. Colinsnak azt kellett hinnie, hogy bízom benne. Most, ha képes lennék egy időgépet építeni, visszamennék húsz perccel ezelőttre, és megakadályoznám, hogy elmondjam az apámnak, hogy érzem magam valójában, és akkor a tervem egyáltalán nem került volna veszélybe. Elmondani a véleményemet Ashley-ről jó érzés volt, de ezzel csak csalódást okoztam az apámnak. Sóhajtottam. Azon erőfeszítésemben, hogy megfeleljek az apámnak, én lennék az egyetlen főiskolai gólya, aki megpróbált tökéletes ACT pontszámot elérni. – Sajnálom, apu. Túllőttem a célon. – Ugh. Inkább ettem volna csótányt, mint hogy ezt mondjam. – És tőled is bocsánatot kérek, Ashley. Túl durva voltam veled. – De legalább igazat mondtam. Az apám bólintott, és abbahagyta azon igyekezetét, hogy rásegítse Ashley-re a kabátot. – Nem hibáztatlak, Echo. – Az apám Mrs. Colinsra nézett, és egyértelmű volt, hogy kit hibáztatott a kitörésem miatt. – Ha továbbra is látni akarod Mrs. Colinst, akkor megengedem, hogy folytasd a programot. De először csak próba szinten. Ez pedig azt jelenti, hogy a következő néhány találkozót felül fogjuk vizsgálni. Ashley megdörzsölte gömbölyű hasát. – Annyira boldog vagyok, amiért sikerült valamiféle haladást elérned, Echo. Igazán gyönyörű nap volt, amikor megnyerted azt a szalagot. Az volt az első alkalom, amikor úgy éreztem, mi hárman igazi család vagyunk. – Az anyám miért nem volt ott? – Csend. Ashley keze megfagyott a hasa dörzsölése közben, az apám pedig szobormereven állt. Folytattam. – Hármat mondtál. Anyu soha nem engedte volna, hogy kimaradjon egy ilyen fontos pillanatból. Szerette a festményeimet. 95

KATIE MCGARRY Sokkal jobban támogatott, mint ti ketten együttvéve. – A fekete lyuk lüktetett a fejemben, ahogy megpróbáltam kikényszeríteni az emlékeimet arról az eseményről. – Meghívtam a ceremóniára, és elfogadta. Az anyám izgatott hangja csendült fel a fülemben. – Semmi pénzért nem hagynám ki, kicsi istennőm. – Nagyon jó kérdéseket teszel fel, Echo, és felvillanyoz a tudat, hogy továbbra is velem akarsz dolgozni. De úgy gondolom, ennyi mára éppen elég volt – mondta Mrs. Colins, visszarántva a jelenbe. – Ezt majd egy másik ülésen folytatjuk. Az, hogy egy másik találkozóról beszéltünk… Újra irányt kellett változtatnom. Elő kellett készítenem a terepet Noah-nak. – Apu, lenne még egy dolog. Két ujja közé szorította az orrát, és kétségkívül azért imádkozott, hogy jöjjön végre el az a nap, amikor leérettségizek, főiskolára megyek, és elköltözök a házából. Aztán végre az összes figyelmét az új családjára fordíthatná. – Igen? – Ha ez megfelel Mrs. Colinsnak, akkor egy órával korábbra tehetnénk az üléseinket. Azon gondolkodom, hogy újra csatlakozom a tánccsapathoz, vagy legalább segítenék nekik a gyakorlatukban. Ashley sugárzott a kijelentésemtől, én meg megfontoltam, hogy visszaszívok mindent, amit mondtam, csak hogy felbosszantsam őt. Az aggodalmas ráncok apám arcáról eltűntek, és a szája mosolyra húzódott. – Persze. Szükséged van pénzre egy új edzőruhához, vagy esetleg jelmezhez? – Elővette a pénztárcáját, belenyúlt, és felém tartott néhány zöldre festett dollárt. Megráztam a fejem, és egy kicsit elmosolyodtam. Boldoggá tettem az apámat. Egy részem magasan a felhők fölött repkedett. – Nem. Nem, köszönöm. Sok cuccom van, amiben gyakorolhatok, és még nincs szükségem a jelmez dologra sem. Talán nem is versenyezhetek. 96

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Nos, akárhogyan is, tedd el ezt a pénzt, hátha szükséged lesz rá. Állhatatosan tartotta felém a bankjegyeket. Én meg elvettem, és egy kicsit szégyelltem, és bűnösnek is éreztem magamat. Soha nem terveztem, hogy újra csatlakozni fogok a tánccsapathoz, ez az egész csak azért volt, hogy Noah közelebb csúsztathassa az ő időpontját az enyémhez. Most el kellett fogadnom Natalie ajánlatát. De, ha a visszalépésem a tánccsapatba elérte, hogy néhány percig az apám rám mosolyogjon, és ne Ashley-re, akkor meg fogom tenni. – Echo, lennél olyan kedves, és magamra hagynál Ashley-vel és Mrs. Colinsszal? Lenne néhány dolog, amiről beszélnünk kellene. Uh, nem. Reméltem, hogy Mrs. Colins azt mondja majd az apámnak, hogy bármit is akart mondani, azt nyugodtan megbeszélhetik előttem is, de nem volt szerencsém. – Miért nem vársz a külső irodában? Szeretném egyeztetni a következő terápiánkat, mielőtt elmennél. Becsuktam az ajtót magam mögött. Az iroda a személyzet nélkül hátborzongatóan csendes volt. – Na, működött? Úgy megijedtem, hogy eldobtam a kezemben tartott tolltartót a pultra. Noah az ajtókeretnek támaszkodott, és nevetett. Én meg azzal foglaltam el magam, hogy felszedtem a kiesett tollakat. – Azt hiszem. Az apám és Ashley támogatják az időpont megváltoztatását, de Mrs. Colins még nem egyezett bele. Bár azt gondolom, hogy újra belépek a tánccsapatba. Mit csinálsz itt? – Kint hideg van, itt bent meleg. Semmi jelét nem mutatta annak, hogy távozni készülne, így nekidőltem a pultnak, és igyekeztem nem bámulni Noah-ra. De nagyon nehezen ment. Nem volt rajta a dzsekije, és a fekete pólója tökéletesen kiemelte az alakját. Ma, ebéd alatt, Grace fintorgott, amikor meglátta a tetoválása alját a jobb bicepszén. Én csöndesen egyetértettem Lila megjegyzésével, szexi volt. A belsőm olvadozni kezdett, amikor Noah úgy hordozta végig rajtam pimasz pillantását, mintha meztelen lennék. 97

KATIE MCGARRY Luke közelségétől egykor pillangók repkedtek a gyomromban. Noah már a tekintetével is mutáns pterodaktiluszokat ébresztett bennem. Egy ajtó zárja kattant Mrs. Colins irodájában, és ez visszarántott a valóságba. – De mi lesz, ha Mrs. Colins meglát téged? Nem szabadna együtt látnia minket. Noah nevetett. – Te vagy a tanárom, emlékszel? Azt várja, hogy együtt lásson minket. Azon kívül, nem jelentem meg a ma reggeli találkozónkon, ezért küldött nekem egy papírt, amin az állt, hogy amilyen hamar csak lehetséges, jelenjek meg előtte. – Kitárta a karjait. – Szóval itt vagyok. – Mikor kaptad azt a cetlit? – Első órában. Élesen beszívtam a levegőt. – És csak most jöttél? – Nem tudtam elképzelni, hogy kihagyok egy foglalkozást, de azt még kevésbé, hogy figyelmen kívül hagyom egy felnőtt kérését. – Ez mind a terv része, Echo. Nyugi már. Miközben dobbantottam a lábammal, a csukott ajtót bámultam. – Azt hiszed, nem tudja, hogy tervezünk valamit? Noah keresztülsétált a szobán. A nyakamat elöntötte a melegség, amikor a teste az enyémhez simult. Egy nemtörődöm mozdulattal – ami azt mutatta, hogy ő ellenállt a szaharai hőmérsékletnek, ami felmelegítette a körülöttünk lévő levegőt –, csípőjével a pultnak támaszkodott. Egyik tincsemet a hüvelyk és mutatóujja között tekergette. – Paranoiás vagy. Örülök, hogy nem jöttél el akkor velem. Eléggé nyomasztó élmény lettél volna. Engedte, hogy a hajam kicsússzon az ujjai közül. A kezemet a mellkasomra tettem, és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a melegséget, ami felkúszott az arcomra, és olyan szárazon válaszoltam, amennyire csak tudtam. 98

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Kösz. Semmi sem növelte úgy az önbizalmadat, mint amikor egy drogos inzultált. A lábammal a földön, az ujjaimmal a pulóveremen doboltam. – Miért vagy ilyen ideges? – Az apám és Ashley bent vannak Mrs. Colinsszal, és épp rólam beszélnek. Noah felvette a pult mögül a telefont. – Akarod hallani, hogy mit mondanak? Elég sokszor láttam, hogy Mrs. Marcos ezt csinálja. Mrs. Colins telefonján valamit elcsesztek, és a sípoló hang már nem működik, úgyhogy Mrs. Marcosnak gyorsan fel kell találnia magát, amikor rajtakapják. Nyitottam a számat, hogy tiltakozzak, de Noah finoman az ajkaimra tette két ujját. Felvonta a szemöldökét, és egy kalózmosolyt villantott rám. – Shh. Elvette az ujjait, érintése nélkül hideget hagyva hátra az ajkaimon, és megnyomott néhány gombot, ahogy kihangosította a készüléket. Az adrenalin felgyorsította a pulzusomat, és a fejemet pehelykönnyűnek éreztem. Soha semmi szabályelleneset és rosszat nem tettem még az életemben. Hogy jobban halljak, közelebb hajoltam. Az apám beszélt. – …nem értem. Ha Echo meg akarja vitatni magával az érzéseit a válással kapcsolatban, az egy dolog. Bármilyen erőfeszítést támogatni fogok, ami segíti, hogy a kapcsolata Ashley-vel jobbá váljon. De a többi dolgot hagyja annyiban. Nyilvánvalóan jó úton van a gyógyulás felé. Minden jegye kitűnő. Néhány klubba is belépett, és újra csatlakozni akar a tánccsapathoz. – Owennek igaza van – mondta Ashley. – Már társadalmilag sem rekeszti ki magát. Eljár a barátaival, beszél velük telefonon és smseznek. Újra randizgat Luke-kal. Olyan, mintha végre jól érezné magát a bőrében. 99

KATIE MCGARRY – Amit Ashley és én próbálunk elmagyarázni – tette hozzá az apám – az az, hogy Echo újra Echo. Az, hogy a Gyermekvédelmi Hatóság érintett volt az ügyben azok után, ami történt, nos, az még érthető, de most, most már inkább csak pusztítást végeznek. Az anyja többé már nem probléma, és beismerem, igaza volt. Az, hogy lehetősége van megjavítania Aires autóját, segít neki, hogy egészséges körülmények között dolgozza fel a gyászát. A terápia szükséges volt, amikor Echo nem tudott megbirkózni a dologgal, de többé nem egyszerűen próbálkozik a feldolgozással. Újra él. – És az emlékezetvesztése? – kérdezte Mrs. Colins. – A rémálmok? Az álmatlansága? A tény, hogy irtózik attól, hogy bárkinek is megmutassa a karjait? A gyomrom háborgott. Vágytam az apám válaszára, de teljes megaláztatásomból Noah Hutchins már így is túl sokat hallott. Odanyúltam, hogy szétkapcsoljam a vonalat, de Noah megrázta a fejét, és szilárd támaszt nyújtó kezét a hátamra tette. Szédültem az idegességtől, és jobbra dőltem. Noah tett egy apró lépést felém, miközben szelíd nyomással a hátamon közelebb irányított magához. Nem kellett volna megérintenem őt, de hallani akartam a választ, és szükségem volt valakire, akinek nekidőlhettem. Csak egy pillanatra, ebben az egy pillanatban, számítanék rá. Megengedtem az izmaimnak, hogy ellazuljanak, amikor Noah keresztülfésülte az ujjaival a lapockám közelében lógó göndör hajamat. – Kíváncsi az őszinte véleményemre, Mrs. Colins? – kérdezte az apám. – Igen. – Igaza van. Echo még nem százszázalékos, de sokkal jobban csinálja a dolgokat, mint egy évvel ezelőtt. Ne bolygassa a múltat. Engedje, hogy megpróbáljon továbblépni az életében. – Az emlékei nélkül? – kérdezte Mrs. Colins. – Ne foglalkozzon azokkal az érzelmekkel és emlékekkel, amiket elnyomott magában? – Úgy gondolom, az lenne a legjobb, ha Echo soha nem emlékezne arra, ami akkor történt. Sok időbe telt mire megértettem, 100

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! hogy az anyja hogy volt képes bántani őt. Hogyan lenne képes egy gyerek felfogni ilyen mértékű őrületet? – Az apám szünetet tartott. – A rémálmok rosszak. Echonak még mindig vannak kérdései, de biztos vagyok benne, hogy az igazság csak ártana neki, nem pedig segítene. Echo elméje összeroppant, amikor az első pszichológus arra kényszerítette, hogy emlékezzen. Mi van, ha ön is kényszeríti, és megint összeroppan? Hajlandó lenne kockáztatni a lányom épelméjűségét? A kezeimet a számra tapasztottam, egyszerre akadályozva meg, hogy bármilyen szó kicsússzon a számon, és hogy nehogy elhányjam magam. Noah megszakította a hívást, és visszarakta a telefont a pult másik oldalára. A szoba megbillent, és a melleim között izzadság gyöngyözött végig. Még az apám is azt hitte, hogy ha megpróbálok emlékezni, elvesztem az eszemet… megint. – Echo? – Noah mély, reszelős hangja végigmorajlott a bensőmben, de nem nézhettem rá. Összepréseltem az ajkaimat, megráztam a fejemet, és elbújtam a hajam mögé. – Nem fogom elmondani senkinek. Ígérem. Noah a vállam mögé seperte a hajamat, és egy elkószált göndör tincset a fülem mögé simított. Olyan régen volt, amikor valaki utoljára úgy érintett meg, mint ő. Miért kellett ennek pont Noah Hutchinsszal megtörténnie, és ráadásul miért pont most? – Nézz rám! Tekintetem találkozott az ő sötét, barna pillantásával. Ujjaival a kézfejemet simogatta. Az érzés csiklandozott, mint egy tavaszi szellő, sőt úgy mellbe vágott, mint ahogy a hullám száguld végig dühösen az óceánon. Noah tekintete befedett karjaimra siklott. – Nem te csináltad, ugye? Valaki más tette, igaz? Soha senki nem tette még fel ezt a kérdést. Bámultak. Suttogtak. Nevettek. De soha nem kérdeztek. Az egész világ összeomlott körülöttem, ahogy válaszoltam: – Igen

101

Noah A szekrényemnek dőlve figyeltem az ebédelni tartó diákokat. Isaiah és Beth nem messze tőlem, az oldalajtónál álltak, arra várva, hogy a folyosó kiürüljön. Ha Echo megállna a szekrényénél ebéd előtt, akkor át kellene sétálnia ezen a kihalt területen ahhoz, hogy eljusson az ebédlőbe. Muszáj volt megtudnom, hogy sikerült-e áttetetnie az időpontját. Legalábbis ezt mondogattam magamnak. A tervünk nem működne, ha ő elbukna. Őszintén, ez a lány a peremre sodort engem. Nem volt hajlandó a szemembe nézni matekon, és mihelyst a csengő megszólalt, sietve menekült ki a teremből. Azon az ominózus tegnapi délutánon, miután kihallgattuk a szüleit és Mrs. Colinst, Echo elhagyta az irodát. Az egyik pillanatban meleg, ellazult testével az enyém mellett állt, kölcsönözve a vigaszomból és erőmből, a másikban meg eltűnt. – Figyelsz még rám, haver? – kérdezte Isaiah. Két szőke sétált el előttünk összebújva. Az egyikük nevetett, ahogy rápillantott a tetoválásokra Isaiah karján. A barátom meg csak visszavigyorgott, és megbámulta a melleiket. – Ja. – Nem. Valamit mondott a kocsikról, meg a helyi autószerelő műhelyben végzett munkájáról. – Nem, nem figyelsz – szólalt meg Beth. – Echo Emersont keresed. – Felvonta a szemöldökeit. Egy részem már megbánta, hogy Echo múltjáról kérdeztem őt. – Megfektetted már? – Nem. – A pillantás, amit rávetettem, még a futballjátékosokat is arra késztette, hogy a gatyájukba csináljanak.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Beth egyszerűen vállat vont, és összehúzta a szemeit. Kezeiben a még meg nem gyújtott cigarettáját pöckölgette, és türelmetlenül várta, hogy a tanárok bemenjenek az ebédlőbe, ő meg ki tudjon osonni az oldalajtón. – Mi ez a rögeszméd vele kapcsolatban? Minden alkalommal, amikor ez a lány felbukkan, úgy bámulsz rá, mintha te lennél a prérifarkas, ő meg a kengyelfutó gyalogkakukk. Vagy baszd meg, vagy lépj tovább. Te és az ex-népszerű csirke soha nem fogtok együtt menni a szalagavatóra. Mehetnénk. Ha az élet más lenne. Ha a szüleim nem haltak volna meg, ha soha nem kerültem volna be, ebbe az elcseszett rendszerbe, ha… Abbahagytam a „ha”-k ismételgetését. – Ő a tanárom, és segít nekem néhány dologban. Hagyd ezt az egészet, és őt is békén. – Ne mondd, hogy soha nem gondoltál rá úgy, ember. Ő… Hogy is jellemezte Beth? Oh, Echónak bombajó teste van – mondta Isaiah. Beth megpöccintette az öngyújtóját Isaiah könyöke alatt, és a tűz feléledt. Isaiah kiugrott a folyosóra, miközben az ingén keletkezett lángokat próbálta eloltani. – Őrült vagy. – Menj a fenébe – válaszolta Beth. A folyosó végül kiürült. Se diákok, se tanárok. Beth kinyitotta az oldalajtót, fejét kidugta a résen, és meggyújtotta a cigarettáját. Mélyen beleszívott, majd a füstöt kifújta az ajtón. – Talán túl hosszú ideig voltál egyedül. Történt egyáltalán valami azóta a Bella tyúk óta? – Nem akarjuk vissza azt az életet, ami Bellával volt. Emlékszel, mennyire ragaszkodó kullancsként viselkedett? – kérdezte Isaiah. Beth lepöckölte a hamut a cigije végéről. – Ja, tényleg. Elfelejtettem. Bella kihúzva. Mi van Roseannával? Folyton kifutott az ajtón, valahányszor én és Isaiah megjelentünk a lépcső tetején. – Roseannával én szexeltem, nem Noah. Az övét Rose-nak hívták. 103

KATIE MCGARRY A mi kis sétánk az emlékek hosszú útján úgy bűzlött, mint a szeméttelep. – Nem vagyok magányos, és nincs szükségem csajra sem. Ejtsük a témát, Beth. – Nem érdekel, ha Echóval kavarsz. Egyáltalán nem. Majd anyám házában maradok éjszakára, és Isaiah-nak is van egy szobája, ha szükséged van egy kis privát térre. De itt az igazság, Noah. Lehet, hogy Echo kiszorult a társadalmi életből, mióta visszajött, és elterjedtek azok a pletykák, hogy vagdossa magát, meg minden, de ő még mindig egy népszerű tyúk. Ki fog használni téged, és úgy fog bánni veled, mint egy darab szarral. – Újra beleszívott a cigibe. – És a végén az olyan emberek, mint mi, ott maradunk kitépett szívvel. Az izmok megfeszültek a nyakamban. – Utoljára mondom el. Nem dugok sem Echóval, sem senki mással. De, ha még egyszer azt mondod, hogy vagdossa magát, minden egyes doboz cigit, amit veszel magadnak, fel fogok gyújtani. Beth nevetett. – Jézusom, Noah. Te aztán nagy szarban vagy. Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. – Ha ti ketten befejeztétek végre, akkor szeretnék enni valamit ebédre. Egyetlen dolog maradt reggel a hűtőben, egy kis bolognai. Ja, és mustár – mondta Isaiah. Beth elpöccintette a cigarettáját, és becsukta az ajtót. – Mustár. Én bolognait ettem reggelire.  Echo nem jött ebédelni. Az egész asztala selejtes porcelánbabák tömkelegével volt tele, de ő nem volt közöttük. Nem strapáltam magam, először. Türelmesen vártam rá, hogy megjelenjen fizikán, aztán üzleti technológián. De egyik órán sem volt ott. Bár Echo kedvenc barátnői letettek arról, hogy figyelmen kívül hagyjanak engem, ehelyett inkább mindegyikük felhúzta kis porcelánorrát, 104

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! miközben felém bámult. Én meg egyszerűen rájuk mosolyogtam, kiszorítva még a szart is belőlük.  – Mizu, ember? – kérdezte Rico Vega, miközben csatlakozott hozzám a spanyolterem végében. – Szevasz – válaszoltam. – Hogy engedhetik meg, hogy spanyolra járj, amikor az átkozott időd nagy részében úgy beszélsz? – Miért engedték meg egy csoport gueros-nak, hogy felvegye az angolt? Nektek gringóknak hülyének kell lennetek, ha tizennyolc év alatt sem sajátítottátok el a nyelveteket. Mielőtt visszavághattam volna valamivel Riconak, Echo lépett a terembe. Olyan pillantása volt, mint annak a nyuszinak, aki be van zárva egy kisállat bolt ketrecébe, de legalább most felvette velem a szemkontaktust. Legalábbis addig, amíg az idióta, elbizakodott barátja be nem lépett mögötte, és el nem irányította az egyik első pad felé. – Miért néz rád olyan dühösen Lila, hombre? – kérdezte Rico. – Bár, azt nem ellenezném, ha egy olyan forró culo, mint ő, észrevenné, hogy létezem. – Rico összecsücsörítette az ajkait, és csókot dobott Lila felé. Nevettem, amikor a csaj átdobta aranyhaját a válla felett, és a szárazra törölt tábla felé bámult. Mrs. Bates, aki egy két lábon járó óvszerreklámnak is megfelelt volna, keresztüldöcögött az ajtón. Éppen hármas ikrekkel volt várandós. – Hola. Ma a társalgási spanyolotokon fogunk dolgozni egy kicsit. Az izgalom keresztülszáguldott a termen. A társalgási spanyol azt jelentette, hogy mindenkinek választania kellett egy partnert, és az óra hátralévő részében már semmit nem kellett csinálnunk. Rico és én összeütöttük az öklünket. Igazán szükségem volt még egy kis alvásra. 105

KATIE MCGARRY – Igen, igen. Ne olyan izgatottan. Már kiválasztottam a párokat. Azt várom, hogy a spanyol mondatok csak úgy röpködjenek a teremben. – Leereszkedett a székébe, ami enyhén megnyekkent, amikor a segge az ülésre ért. – Lila McCormick, a te párod Rico Vega lesz. Lila felnyögött. – Ne. Rico ellenben kétszer a szívének ütötte az öklét, aztán ujjait az ég felé nyújtotta. – Gracias a dios. Lila a tanári asztalhoz sétált. – Kérem, Mrs. Bates. Megteszek bármit. Hadd legyek Echo partnere. Mrs. Bates összerándult, és egyik kezét a hasára szorította. – Miss McCormick, úgy nézek én ki, mint akit érdekel az ön nehéz helyzete? Menjen, és üljön le Rico mellé. Noah, te Echo Emersonnal fogsz együtt dolgozni. Lila beletúrt a hajába, ahogy a hangja elcsuklott. – Ne. Mrs. Bates folytatta a lista ismertetését, miközben Lila letérdelt mellé, így próbálva meglágyítani a szívét. Rico kuncogott. – Totál kész vagyok, hogy a partnerem máris a padlóra hanyatlott. – Odakiáltott Lilának, ahogy elindult a lány felé. – Casate conmigo, diosa. Echo megragadta a könyveit, és elindult a hosszú úton a padok között felém. Az univerzumnak igen különös humora volt. A múlt félévben Echo és én alig néztünk egymásra. Most minden adandó alkalommal egymás mellett kötöttünk ki. Nem mintha ezt annyira bántam volna. Leült Rico üresen maradt székére, és a padot kezdte bámulni. – Első utazás hátra? – kérdeztem. Mindenki, aki megtalálta a partnerét, összehajolt a társával az asztal felett, így senki más nem 106

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! hallhatta az elcseszett spanyoljukat. Amikor Echo nem mondott semmit, folytattam. – Le vagyok nyűgözve. A szabálykövető ellógott ma néhány órát. – Nem, nem lógtam. Mrs. Colins elengedett, így készülhettem a hétvégi ACT vizsgámra. – Mélyen beszívta a levegőt, ami miatt a pólója a testére tapadt, ezzel kiemelve a dekoltázsát. A homloka aggodalmasan összeráncolódott. – Noah, ami tegnap tör… Echo tegnap megengedte, hogy bepillantsak egy kicsit az ő világába. A legkevesebb az volt, hogy ezt viszonzom. Még akkor is, ha már csak a gondolata a dolognak pokolian idegessé tett. – Mi primer padre adoptivo me pegaba. – Az első nevelőapám vert engem. Tágra nyílt pillantása találkozott az enyémmel. – Lo siento. – Sajnálom. A ceruzámat az asztalra csaptam, és spanyolul folytattam a beszédet. – Most már kvittek vagyunk. Felfedtél előttem egy mocskos dolgot, és így megtudtam valamit rólad. Többé nincs szükség arra, hogy elkerülj engem. Beharapta az ajkait, miközben a fejében fordította a szavaimat, aztán válaszolt. – Tu hablas bien ell español. – Jól beszélsz spanyolul. Echo küldött felém egy lágy, szégyenlős mosolyt, ami azt mondta nekem, hogy minden rendben közöttünk. – Mi madre era una profesora de español. – Az anyám spanyoltanár volt. Ezt még soha senkinek nem mondtam el azelőtt. A kép, ahogy az anyám nevetett, és közben spanyolul beszélt hozzám, betöltötte az elmémet. – Mi madre era una artista. Muy brillante. – Az én anyám művész volt. Méghozzá zseniális. Echo elkezdett dobogni a lábaival az asztal alatt.

107

KATIE MCGARRY Csendben ültünk egymás mellett. Tört spanyol és angol mondatok morajlottak az egész teremben. Hamarosan Echo tolla egy ütemre verte az asztalt földön toporgó lábaival. Megértettem a ritmusát. Az érzést, hogy minden belső gondolatod és érzelmed egyre csak gyűlik és gyűlik, és ha nem találod meg a módját, hogy levezesd, felrobbansz. Vágytam arra, hogy békét nyújtsak neki. Éppen ezért rátettem a kezemet az övére. A szívverésem megnyugodott, amikor hüvelykujjammal a sima bőrét simogattam. Echo viszont eldobta a tollát, és a pulcsija ujját a tenyerébe rántotta, ez volt az állandó védekező mechanizmusa. Nem. Ha megragad valamit, akkor az én leszek. A hüvelykujjammal azon dolgoztam, hogy engedjen a görcsös szorításon, amivel a pulcsijába kapaszkodott. Aztán ujjaimat törékeny keze köré kulcsoltam. Echot megérinteni annyira otthonos érzés volt. A gyűrűsujja végigsiklott az enyémen, és ettől az érzéstől elektromosság száguldott keresztül a véremen. Újra megmozdította. Csakhogy ez alkalommal a mozdulat lassú volt, szándékos, és ez volt a legerotikusabb érintés az egész világon. A bensőmben minden azért kiáltott, hogy ennyi nem elég. Beth egyszerre tévedett, és mondott igazat. Echo nem lenne képes senkit bántani, különösen úgy, hogy közben ő maga mennyire törékenynek tűnt. De a szükség, hogy megakadályozzam azt, hogy a világ összezúzza őt, csak Beth elméletét támasztotta alá. Belezúgtam, és ez kibaszott nagy szívás volt. A hangosbemondó az osztályteremben sípolt egyet. Echo elhúzta a kezét az enyém alól, és ezzel véget vetett életem talán legerotikusabb pillanatának. Elmozdultam a székemben, és megpróbáltam megtalálni az átkozott eszemet. – Mrs. Bates? – szólalt meg a hangszórókból Mrs. Marcos hangja. – Noah Hutchinsnak meg kell jelennie Mrs. Colins irodájában. Most. – Hallotta, Mr. Hutchins. Induljon. 108

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Kétségem sem volt afelől, hogy a tanácsadónk pikkelt rám. Tegnap ugyanis nem maradtam elég ideig az irodában ahhoz, hogy megtudjam, miért hívattak oda. Amikor Echo elhagyta a helyiséget, követtem. Részben, hogy megbizonyosodjak afelől, hogy rendben odaért a kocsijához, részben, mert megrázott, amit hallottam. A kapcsolatom Mrs. Colinsszal megkövetelte, hogy száz százalékos legyek, de amit megtudtam Echoról… nos, utána még az ötvennek sem jártam a közelében. Felálltam, hogy távozzak, és közben félig megkönnyebbülést, félig meg csalódottságot éreztem. Kötődtem ehhez a lányhoz, de nem úgy, ahogy számítottam rá. Echo pulóverrel fedett ujjait rátette a csuklómra. Az arca és a nyaka is kipirult. – Eltoltam az időpontomat. Kedd délutánonként háromnegyvenötkor találkozom vele, nem pedig kettő-harminckor. Miközben az elvesztett pillanatunk egy röpke emlékeztetőjét kerestem, hüvelykujjammal végigsimítottam pulcsiba rejtett kezén. – Tudtam, hogy nem fogsz cserbenhagyni.  Amikor besétáltam a külső irodába, Mrs. Colins kilépett a sajátjából, kezében a kabátjával és a pénztárcájával. – Nagyszerű időzítés. Örülök, hogy visszakaptad a kabátodat, szükséged lesz rá. – Mi? Bezárta az irodája ajtaját. – Tanulmányi kirándulásra megyünk. Induljunk. Mrs. Colins elsuhant mellettem. Az elmém tökre kiüresedett, miközben figyeltem, ahogy végigsétált a folyosón. Első alkalommal hiányoltam az agysejtjeimet, amik kisültek a jointoktól. – Gyerünk, Noah. Felzárkóztam a jobb oldalára, ahogy kisétáltunk a tanári parkolóba. – Hová megyünk? 109

KATIE MCGARRY – Nem jelentél meg a tegnapi találkozónkon, és akkor sem, amikor utána hívattalak. – Megnyomta a kezében tartott kulcstartón levő gombot, aminek hatására a fények felvillantak egy fekete Mercédeszen. Kitalálhattam volna. – Ez felelőtlenség volt. Gyere. Kinyitottam az ajtót, és megéreztem a bőr szagát. A zsigereim összecsavarodtak. Már korábban is voltam ilyen úton. – Már csak négy hónapom van az érettségiig. Nem helyezhetnek pont most másik családhoz. Most már hibának tűnt, hogy annyira ragaszkodni kezdtem Bethhez és Isaiah-hoz, meg az élethez velük. A harag és fájdalom késszúrásként hatolt a mellkasomba. És most már itt volt Echo is… Mrs. Colins becsukta az ajtaját, és oldalra hajolt, hogy ki tudjon rám nézni. – Ha nincs semmilyen veszélyes helyzet a nevelőcsaládodnál, akkor nem fognak áthelyezni. Szállj be, vagy el fogod mulasztani ezt a mókát. Mókát? Becsusszantam az anyósülésre. A motor dorombolva életre kelt. Mrs. Colins rálépett a gázra, és a kocsi hirtelen előre rándult. Aztán vett egy éles jobb kanyart, és a kerekek csikorogtak, ahogy kikanyarodtunk a főútra. Belemarkoltam az ülés két oldalába. – Ki a fasz adta magának a jogsit? – Vigyázz a nyelvedre, Noah, egyébként Kentucky állam. Miért nem jöttél el a tegnapi találkozónkra? Szerettem gyorsan vezetni. Isaiah és én egész nyáron versenyeztünk. Amit nem szerettem az, ha középkorú pszichoterapeuták nem tudtak egyenesen kormányozni. – Nem akar félrehúzódni, és esetleg átengedni nekem a kormányt? – Mrs. Colins nevetett, és megelőzött egy teherautót, ami éppen az autópályára akart rákanyarodni. – Te egy igazi lázadó vagy. Összpontosíts, Noah. A találkozó. Oh, igen. Echo a poklok poklát járta meg azért, hogy elcsúsztassa a találkozóját. A legkevesebb, amit megtehettem, hogy megváltoztatom az enyémet, mielőtt egy olyan tűzcsóva része leszek, amivel nagyot robbanthatunk. 110

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – A legtöbb éjszaka dolgozok, és én zárom a helyet. Elég nehéz reggelente felkelnem. Igazából abban reménykedtem, hogy áttehetjük az üléseinket iskola utánra. Három sávon átvágott, és már készült egy újabb hajmeresztő manőverre, ahogy közeledett a következő kilépő sáv. – Ez a szerencsenapod. Történetesen van egy szabad időpontom kedden kettő-harminckor. De elvárom, hogy megjelenj az első óráidon. Nem fogadok el semmilyen kifogást. – Sárga a lámpa! Sárga a lámpa! – És ő egyenesen áthajtott az addigra pirosra váltott lámpán. – Jézus Krisztus, maga nem tud vezetni. – Attól tartok, késésben vagyunk. – Behajtott egy zsúfolt parkolóba, és elfoglalta az első szabad helyet. – Előre egyeztetett időpontunk van. Mrs. Colins kiugrott az kocsijából, és futni kezdett a város konferenciaközpontjának irányába. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy Mrs. Colins fel tudna ajánlani nekem bármi olyat, amiért érdemes futnom, ezért lustán követtem. Néhány másodperccel utána léptem be az épületbe, és láttam, ahogy besétál az auditóriumba. Megragadtam az ajtót, mielőtt becsukódott volna, és pislogtam, amikor a zsúfolt teremben felhangzott a taps. A sorokba rendezett székek mindegyike arccal egy nagy, fából készült színpad felé nézett. A szoba tele volt emberekkel. Mrs. Colins intett nekem, mindketten oldalra álltunk, és a falnak dőltünk. Suttogni kezdett. – Jó, még időben vagyunk. Egy kövér ember ingben és nyakkendőben, karjait a pódiumra támasztotta. – Enyém a megtiszteltetés, hogy bemutathatom önöknek a Fiatal Írók versenyének első helyezettjét a második évfolyamosok között, aki nem más, mint Jacob Hutchins. – A szívem vadul verte a bordáimat, ahogy az öcsémet kerestem a tömegben. És ott volt, félúton a színpad és a terem vége között elhelyezett székek egyikén. 111

KATIE MCGARRY Tettem felé egy lépést, de Mrs. Colins megfogta a karomat, és megrázta a fejét. – Ez az ő pillanata. Elkaptam Jacobról a tekintetemet, hogy szemügyre vegyem a mellette ülőket. Carrie és Joe foglaltak ott helyet. Tyler Carrie ölében ült, fejét a nő vállán nyugtatta, és úgy pillantott körbe a teremben. Minden egyes zsiger a bensőmben a fájdalom és a megkönnyebbülés furcsa elegyeként csavarodott össze. A testvéreim. Ugyanabban a szobában voltam a testvéreimmel. A tekintetem találkozott Tyler pillantásával, akinek mosolyra húzódott az ajka. Mélyen beszívtam a levegőt, hogy ezzel akadályozzam meg a bennem kavargó milliónyi érzelem kitörését. Tyler emlékezett rám. – Köszönöm – mondtam, és nem voltam benne biztos, hogy kinek vagy miért hálálkodtam. Mrs. Colinsnak, amiért idehozott, Tylernek, amiért emlékezett rám, vagy Istennek, ezen dolgok összességéért. Mrs. Colins a reakciómat figyelte, de nem érdekelt. Intettem Tylernek, aki folytatta a csodát, és visszaintett nekem. Joe elkapta a mozdulatot, maga mögé pillantott, és kiszúrt engem. Elsápadt az arca, megrázta a fejét Tyler felé, és a színpad felé mutatott. Tyler elfordult. – Emlékszik rád – mondta Mrs. Colins. – Hát, ha azon a faszfejen múlna, elfelejtene engem. – Ki akartam tépni Tylert az ördögi karmokból. Mrs. Colins sóhajtott. – Figyelj a nyelvedre, Noah. Jacob fültől fülig érő vigyorral rázott kezet a színpadon álló férfival. Aztán a férfi odaadta neki a győztesnek járó trófeát. – Mesélj a hallgatóságnak az írásodról. Az öcsém kihúzta magát, magabiztosan odasétált a mikrofonhoz, és ragyogva fürkészte a tömeget. – Arról az emberről írtam, akit a világon a legjobban szeretek, a bátyámról, Noah-ról. Mi nem élünk együtt, szóval elképzeltem, hogy mit csinál, amikor nem vagyunk együtt, és arról írtam. 112

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – És mit csinál? – kérdezte a kövér ember. – Egy szuperhős, aki kimenti az embereket a veszélyből, mert ő mentett ki engem és a kisöcsénket egy tűzből néhány évvel ezelőtt. Noah sokkal jobb, mint Batman. – A tömeg nevetett. – Én is szeretlek kis öcsi. – Ez nem segített. Látni őt, ahogy ott állt, és még mindig úgy imádott, mint ötéves korában… ez túl sok volt. Jacob mosolya az izgalom egy teljesen új szintjét érte el. – Noah! – Jobbjával rám mutatott. – Ő Noah. A bátyám. Figyelmen kívül hagyva a nevelőszüleit, Jacob leugrott a színpadról, és rohanni kezdett felém. Joe lehajtotta a fejét, Carrie meg a szemeit törölgette. Jacob egyenesen a karjaimba száguldott, és a tömeg óriási tapsban tört ki. – Hiányoztál, Noah. – Jacob megtört hangja könnyeket csalt a szemembe. Nem sírhattam. Nem Jacob, és nem Mrs. Colins előtt. Férfinak kellett lennem, és erősnek maradnom. – Te is hiányoztál, tesó. Annyira büszke vagyok rád. – Továbbra is a karjaimban tartottam Jacobot, miközben tekintetemmel Tylert kerestem. Carrie-be kapaszkodott, és ez a látvány tönkretette ezt a boldog pillanatot. Jacob az enyém volt, és amilyen hamar csak tudom, el kell hoznom onnan Tylert, és segítenem kell neki, hogy emlékezzen az igazi családjára, és akkor minden megint jobbra fordul majd.

113

Echo A lányok öltözője előtt álltam izzadó tenyérrel, és a lábaimmal kontrollálhatatlanul topogtam a padlón. Miért mondtam azt az apámnak, hogy újra csatlakozom a tánccsapathoz? Az aktám. Akartam, nem, szükségem volt rá, nem, totálisan megszállott voltam, hogy láthassam, mi áll benne. Ma Noah elment mellettem a folyosón, és cinkos arckifejezést öltve odasuttogta nekem: – Alku teljesítve. Sikeresen áthelyezte az időpontját az enyém elé. Most arra volt szükségünk, hogy félkész tervünk másik felét is kitaláljuk. Ő valahogyan hitt abban, hogy képesek leszünk megzavarni Mrs. Colinst. Noah bizalmat árasztott. Én? Nem annyira, de ez a dolog mindenképpen megért egy próbálkozást. Az öltöző ajtaja kinyílt, és Natalie sétált ki rajta két másik végzős lány társaságában. A lányok abbahagyták a nevetést, amikor észrevettek engem, és visszakényszerítették az arcukra kúszó mosolyt. Natalie, aki a másik oldalam mellett állt, úgy vigyorgott rám, mintha napként ragyogtam volna. – Vonszold be a segged abba a szobába, és öltözz át, kislány. Bemelegítés öt perc múlva. – Én csak éppen bekukkantottam. – Egy Stephen King regénybe. Fiatal lány, tragikus sebhelyekkel a karjain, aki csak megpróbált visszatérni a normális életébe, de rá kellett jönnie, hogy az nem akarja őt. Besétáltam az öltözőbe, ahol a csapat többi tagja –, az összes alsóbb éves volt – pletykált és nevetett.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Szia! – jött egy gyenge hang a szoba hátsó része felől. Minden egyes lány megfagyott a helyiségben, és úgy bámult rám, mintha lézersugarak próbálnának kitörni a szememből, vagy még rosszabb, hirtelen lekapnám a felsőmet, és megmutatnám nekik a démoni sebhelyeimet. – Sziasztok! – válaszoltam. Inkább megnéztem volna egy, a hetvenes években menő burleszk visszajátszását, minthogy keresztülsétáljak ezen a szobán, és levegyem a ruháimat, de ott állni, mint egy idióta, nem tűnt éppen nagyszerű lehetőségnek. Miért nem lehetett olyan önbizalmam, mint Noah-nak? Ő nem foglalkozott vele, hogy ki mit gondolt róla. Nekem ugyan nem volt önbizalmam, de ezt nekik nem kellett megtudniuk. Az kántáltam magamban, hogy: Képzeld azt, hogy te vagy Noah. Még jobb, te vagy motoros csirke Beth. Végül magasra tartott fejjel keresztülsétáltam a zsúfolt öltözőn a fürdő felé, ahol szándékomban állt átölözni. Motoros csirke Beth önbizalma vagy sem, de nincs az az Isten, hogy ezek előtt vegyem át a ruháimat. Lerázva magamról a feszültséget, amit az öltözőn való átvonulás okozott, becsuktam magam után az ajtót, és átöltöztem. Ha belépni az öltözőbe olyan volt, mint egy Stephen King regény kezdő fejezete, akkor a táncóra felért azzal, hogy én játszom a főszerepet abban a horror filmben. Szerencsére a helyiség üres volt, mire elkészültem, úgyhogy siettem, hogy csatlakozzak a bemelegítéshez. A folyosón két harmadéves a csapnál állt, és kuncogott. – El tudod hinni, hogy Echo Emerson újra csatlakozik a tánccsapathoz? Micsoda rémálom. – Megteheti, mert Luke mindenhol vele van, és ez elég mentséget biztosít a számára, hogy úgy tehessen, mintha nem lenne szörnyszülött. Visszatántorogtam a mosdóba. A szívem eszeveszetten kalapált, a gyomrom a torkomba ugrott, és a tetetett önbizalmam a padlót verdeste. 115

KATIE MCGARRY  Visszavettem a farmeremet, az ujjatlan pólómat és a barna pamutingemet, majd a folyosón barangoltam. Ezentúl érettségiig heti öt napon keresztül egy órát el kellett töltenem a földi pokolban. Talán csak négyet. Noah korrepetálását áttehetném hétfőn iskola utánra. Befordultam a sarkon, és a lelkem egy része mély levegőt vett, ahogy észrevettem, hogy a művészeti alkotások beborítják az egész falat. Követtem a festmények és rajzok útját a kedvenc szobám ajtajáig – a rajzteremig. Több vászon állt festőállványokon várakozva arra, hogy a mestereik visszatérjenek. Egy tál műanyag gyümölcs feküdt az asztalon a festőállványokból alkotott kör közepén. Mindegyik festményt alaposan megvizsgáltam. Csodáltam azt, ahogy az egyik diák az árnyéktechnikát alkalmazta. A második festményen a művész elképesztően szépen figyelt a részletekre. És a harmadik? – Jó újra látni, Echo. – A régi rajztanárom, Nancy, kilépett a teremhez csatlakozó sötétszobából, és a festőállványok és az asztal által jelentett akadályon keresztülsétálva, egyenesen felém tartott. Ragaszkodott hozzá, hogy a tanítványai tegezzék. Megvetette a szabályokat és a formalitást. A haja szinte teljesen kifehérített szőke volt fekete csíkozással, és ez tökéletesen bemutatta a hozzáállását a dolgokhoz. A harmadik festményre mutattam. – Absztrakt expresszionista? Féktelen nevetése betöltötte a szobát. Megigazította az orrán a fekete szarukeretes szemüvegét. – Egy lusta diák, aki azt hitte, hogy a művészet egy könnyű ötös. Ő azt állítja impresszionista. – Micsoda sértés. – Tudom. Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e mi az az impresszionizmus, és amikor megrázta a fejét, megmutattam neki az 116

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! egyik festményedet. – Nancy az előtte álló kusza rendezetlenségre meredt, ahogy megpróbált találni benne valami helyrehozhatót. – Hiányoztál. Az ismerős fájdalom és bűnösség érzése keresztülszáguldott a bensőmön. – Sajnálom. – Ne tedd, kislány. Nem a te hibád. Az apád tájékoztatott, hogy többé nem engedték meg, hogy művészeti osztályt is felvegyél. Felfogtam, hogy ez azt jelenti, soha többet nem foglak itt látni téged. A negyedik képhez sétáltam. – Szép vonalvezetés. – Még mindig festesz? Reméltem, hogy úgy tűnik, mintha extrém érdeklődést mutatnék a banán színe iránt, még a fejemet is enyhén oldalra biccentettem, de nem jött be. A fekete lyuk az elmémen kiszélesedett, és félbeszakította a festészetről szóló gondolataimat. – Nem, de vázlatokat szoktam készíteni. Legtöbbször ceruzával. Ha otthon vagyok, előfordul, hogy faszénnel. – Szeretném látni őket. – Nancy átvette tőlem a vázlatfüzetemet, amit felé nyújtottam. Felült az asztalra a gyümölcsök közé, és kinyitotta mappát. – Oh, Echo. Egyszerűen lenyűgözőek. Megvontam a vállamat, de nem vette észre, mert teljesen bele volt mélyedve a vázlatfüzetembe. – Győztünk. Elszakította a pillantását a vázlatokról, és csendben rám bámult. Én meg azzal foglaltam el magam, hogy a többi művész munkáit figyeltem. Néhány perccel később visszafordult a füzet felé, hogy tanulmányozza a Grace-ről készült rajzomat. – Nem. Te nyertél. Én csupán végigsegítettelek az úton. – Szünetet tartott. – Emlékszel? – Nem. – Nancy biztosan megkönyörülne rajtam, és segítene kitölteni a homályos részeket. – Ott voltál? 117

KATIE MCGARRY – Mmm, kislány. Égsz a vágytól, hogy bajba keverj engem az apád és Mrs. Colins előtt. Az apádat még tudom kezelni, na, de Mrs. Colinst? Köztünk legyen szólva, de az a nő megrémiszt. Ő az a barátságos személy, aki a végén elkap, bármit teszel is ellene. Kuncogtam, elszalasztva Nancy becsületességét. – Azt kívánom, bár emlékeznék. – Az ötödik vászon teljesen üres volt. – Megengednéd? A szokásos mélyen-gondolkodom testhelyzetét felvéve, Nancy az álla alját simogatta. – Az apád csak azt mondta, hogy nem vehetsz fel művészeti osztályt. Azt nem, hogy nem is festhetsz. Felvettem az egyik lapos ecsetet, belemártottam a fekete festékbe, és köröket rajzoltam a vászonra. – Ez pont olyan, mint az a nagy fekete lyuk, ami kitölti az elmémet, és kiszívja belőlem az életet. A válaszok ott vannak bent, úgyhogy gyakran csak ülök, és bámulok magam elé órákon keresztül. Nem számít milyen sokáig, vagy mennyire keményen próbálkozok, csak sötétséget látok. – Kiválasztottam egy nagyobb ecsetet, és összekevertem a fekete és fehér festéket, hogy együtt a szürke különböző árnyalatait hozzák létre. – A fekete körül világosabb élek vannak, és néha egy-egy szín is keresztülszáguld a szürkeségen. De igazán soha nem tudom megragadni a felszínre került emlékeim darabjait. – Erősen szorítottam az ecsetet, és a vászonra bámultam, ami az elmém összevisszaságát ábrázolta. – Azt kívánom, bárcsak lenne legalább egyvalaki, aki elmesélné nekem az igazságot, és akkor véget érne ez az egész őrület. Egy meleg kéz szorította meg a vállamat, és ez felrázott elkószált gondolataim kusza összevisszaságából. Wow, öt óra volt. Az apám meg fog ölni, ha nem érek haza hamarosan. Nancy a vállamon tartotta a kezét, és pillantását a vászonra szegezte. – Ha ez az őrület, akkor az őrület zseniális. Be fogod fejezni? Most először az elmúlt két évben, úgy éreztem, képes vagyok levegőt venni. – Megengeded, hogy iskola után itt lógjak? 118

LÉPD ÁT A HATÁROKAT!  Az AB sugár kezdete az AC és AD sugarakból lett létrehozva. Iránytű segítségével, a C és D pontot egyenlő távolságra jelölték meg az A ponttól az AC és AD sugarakon. Aztán az iránytűt arra használták, hogy bejelöljék a Q pontot, ami különbözik az A-tól, és így ez a Q pont egyenlő távolságra került a C és D ponttól. A fent megadott szerkezeti leírás alapján, a lépéseket követve határozd meg a BAC és BAD nagyságát. Ha Aires itt volna, tudná, hogy mit kell csinálni. Úgy értem, mi a fene – van még bármilyen kérdés a feladathoz? Hát, az biztos, hogy az egyszerű angoltudásom óriási kérdőjelet hagyott maga után. Tényleg ott volt egy háromszögszerű rajz a lap alján, amiről azt hitték, hogy segít? Iránytűre volt szükségem? És a választ miért számokban kellett megadni? Egyetlen kibaszott szám sem volt ebben a probléma-feladatban. – Lélegezz, Echo – mondaná nekem Aires. – Az agyad már nem koncentrál. Tarts egy kis szünetet, és térj vissza rá később. – És igaza lett volna. Mindig igaza volt. Istenem, annyira hiányzik. Eldobtam az ACT vizsgára felkészítő könyvemet a padlóra, és a fejemet a kanapé háttámlájának döntöttem. Utáltam ezt a szobát. A giccses, rózsaszín virágos tapéta a falakon összeillett az unalmas függönyökkel és a kárpittal. Abban a pillanatban, ahogy Ashley kirúgta az anyámat az ajtón, a világ összes belsőépítészeti ismeretét arra használta fel, hogy újradekorálja az egész házat. Talán azt hitte, hogy a falra ragasztott tapéta majd kitörli anyám hatását, de én tudtam, hogy mi maradt alatta – az anyám falfestménye Görögországról. Általában Aires kocsijában tanultam, de Ashley addig nyaggatott, amíg vissza nem jöttem a könyveimmel a házba. Nagyon sok tehenet kellett megölnöm előző életemben, amiért a Karma ennyire utál. Vagy talán két évvel ezelőtt meghaltam, és tudattalanul léptem be a pokolba. És most arra vagyok kárhoztatva, hogy az egész halhatatlan 119

KATIE MCGARRY életemet az apámmal és a mostohaanyámmal töltsem, és újra és újra megírjam az ACT-ot. – Hogy ment ma a tánccsapat gyakorlásán? – kérdezte Ashley. A gonosz boszorkány és az apám sétált be a nappaliba kéz a kézben. Édes jó Istenem, meg kellett halnom, mert ha ez nem a pokol, akkor nagyon utálom, hogy látnom kell ezt a nagyon is valós dolgot. – Jól. – Pislogtam néhányszor. A francba, mindig pislogtam, amikor hazudtam. Aggódtam, hogy rajtakapnak a füllentésen, ezért lehajtottam a fejemet. Vártam. Apámnak problémái voltak a figyelme irányításával, és Miss Madárijesztő azt sem venné észre, ha egy repülő majom arcon csapná őt. Az apám kényelmesen elhelyezkedett a foteljában, Ashley meg az ölébe ült. Édes Istenem, annyira sajnálom, bármit is tettem, de őszintén, ilyen súlyos volt a bűnöm? Apa megcsókolta Ashley kezét. Az epe feltolult a torkomba, ezért figyelmemet inkább a kandalló felé fordítottam. – Készen állsz a szombati ACT vizsgára? – kérdezte az apám. A csirkék szerették, amikor bepakolták őket a KFC9 teherautókba? – Persze. – Korábban a szójegyzéket magoltad be. Koncentrálj tisztán a matematikára. Azzal vannak problémáid. – Problémák? A matek pontjaim jóval az átlag fölött voltak, de természetesen ez nem volt elég. Az apám folytatta. – Mrs. Colins elengedett néhány óráról, hogy megfelelően felkészülhess? – Igen. – Észrevettem a Valentin napi táncra szóló szórólapokat az irodában. Te és Luke együtt mentek? – Amikor Ashley valami információra áhítozott, az amúgy is irritáló hangja egy még sokkal idegesítőbb magasságba csapott át. Még Oklahomában is összerezzentek tőle a kutyák.

9

KFC teherautó: hússzállító kocsik.

120

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Luke tegnap hívott el. Ne aggódj. A családunk értékes hírneve sértetlen marad. Mrs. Colins soha nem fogja megtudni, hogy hazudtál, csak azért, hogy jobb színben tüntesd fel magad előtte. – Echo! A francba. Megalázkodtam, amikor meghallottam az apám hangjában a csalódottságot. A bocsánatkérés automatikusan kicsúszott a számon. – Sajnálom, Ashley. – Bár igaz volna. – Semmi gond. Mikor akarsz elmenni ruhát venni? Hogy mit csinálni? Elszakítottam a tekintetemet a tűzről, és a mostohaanyámra bámultam. Az apám a hasát simogatta, miközben Ashley az apám arcát. Ez durva volt. – Nincs szükségem új ruhára. – De igen, van. Minden ruhád vállnélküli vagy spagetti-pántos. Nem mehetsz azokban a táncra, mert azok felfednék a sebhelyeidet. – Ashley – suttogta az apám. A keze megfagyott a nő hasán. A torkom elszorult, és a gyomrom úgy fájt, mintha valaki alaposan elvert volna. Felálltam, és a szoba fordult egyet körülöttem. A mozgásom disszorientált volt, és a pulcsimat ráhúztam az ujjaimra. – Én most… felmegyek… az emeletre. Ashley lecsúszott az apám öléből, és utánam kiáltott. – Echo, várj! Nem úgy értettem, ahogy hangzott. Csak azt akarom, hogy legyen egy jó estéd. Egy olyan este, amire úgy tudsz visszaemlékezni, hogy mennyire jól érezted magadat. Elmentem mellette, fel a lépcsőn. Szükségem volt a szobámra. Az volt az egyetlen hely a házban, amit Ashley borzalmas dekorálási mániája érintetlenül hagyott. A hely, ahol az anyám színes festményei még megvoltak, a fényképképek Airesről és rólam elborították az asztalomat, és a szobám volt az egyetlen hely, ahol kényelmesen éreztem magamat. Fájt a szívem. Többet akartam, mint a szobámat, de ez volt mindenem, amit elérhettem. Anyut akartam. Lehet, hogy őrült volt, 121

KATIE MCGARRY de legalább soha nem nyomott el engem. Airest akartam. Akartam azt az egyetlen embert, aki szeretett engem. Ashley kiáltott utánam a lépcső aljáról. – Kérlek, engedd, hogy megmagyarázzam. Megálltam a szobám nyitott ajtaja előtt. Ha soha nem lépett volna be az életünkbe, akkor az anyám és Aires még itt lenne, én nem lennék egy sebhelyes szörnyeteg, tudnék szeretni, és a gyűlölet nem forrna a véremben. – Jobban szerettelek, amikor a bébiszitterem voltál. Remélem, hogy amikor leérettségizek a gimiben, én nem válok olyan boszorkánnyá, amilyen te vagy. – Azzal becsaptam magam mögött a szobám ajtaját.  A kedves eszmecsere után Ashley-vel, az este fennmaradó részét a szobám rejtekében töltöttem. Az ágyamban feküdtem, és bámultam a szobámnak azt az egy részét, amihez Ashley hozzáért – a mennyezetet. Átfestette az anyám kézzel készített csillagképeit. És a boszorkány ezt akkor csinálta, amikor én éppen a kórházban feküdtem. Az anyám régebben órákon át feküdt mellettem az ágyban, mindketten a plafont bámultuk, és ő görög mítoszokat mesélt nekem. Mivel csak néhány szép emlékem volt az anyámról, megvetettem Ashley-t, amiért ezt az egyet is ellopta, amim még megvolt. Féltizenkettőkor kopogtak az ajtómon. Ez meglepett. A házban lévő szabály megkövetelte, hogy először én kérjek bocsánatot. Ashley valószínűleg személyesen akarta bemutatni, hogy miért nem vehettem már fel a meglévő ruháim közül valamelyiket. Nem volt értelme halogatni az elkerülhetetlent. – Gyere be. Felugrottam, amikor az apám sétált be a helyiségbe. Soha nem jött még be a szobámba. Az inge felső két gombja ki volt kapcsolva, és a nyakkendője lazán lógott rajta. Az aggodalom ráncokat barázdált a fáradt szemei körül. Öregnek tűnt. Túl öregnek ahhoz, hogy egy 122

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! huszonegynéhány éves nőcske legyen a felesége, és öreg volt ahhoz is, hogy új gyereke szülessen. – Sajnálja, Echo. Természetesen csak Ashley képviselete miatt jött be hozzám. Isten mindent megtiltott ebben a házban, ami nem Ashley körül forgott. – Oké. A bocsánatkérésemnek holnap reggelig várnia kell. Egy kicsit fáradt vagyok. Mindketten tudtuk, hogy mit rejtett magában ez a kifogás. Szerencsés lennék, ha képes volnék végigaludni egyhuzamban legalább egy órát. És akkor még jobban meglepve engem, az apám olyat tett, amit már nagyon régóta nem – tulajdonképpen azóta nem, amióta hazajöttem a kórházból, – leült az ágyamra. – Kapcsolatba fogok lépni a szociális munkásoddal. Úgy gondolom, az új terapeuta nem vált be. – Ne – mondtam túl gyorsan, és az apám vette a lapot. – Már mondtam neked, hogy kedvelem őt. Vele könnyű beszélgetni. Plusz azt mondtad, adsz neki még egy esélyt. – Tudom, hogy a dolgok közted és Ashley között kemények voltak, amióta rájöttél a kapcsolatunkra, de ahogy beszéltél vele, az nem volt helyes. Terhes. Nem akarom, hogy állandó stresszhelyzetnek legyen kitéve. A lábam elkezdett rángatózni. Ez komolyan képes lenne elpusztítani a szeretetét irántam? – Keményebben fogok próbálkozni. Csak engedd meg, hogy találkozzak Mrs. Colinsszal. – Most pedig adnom kellett neki egy jó okot arra, hogy megengedje nekem a további üléseket. – Ő volt az, aki rávett arra, hogy koncentráljak a barátaimra, és újra kezdjek el randizni. – Hazugság. Néhány ránc eltűnt az apám arcáról. – Nem gondolom, hogy ő volt. Az te voltál. De ha keményebben fogsz Ashley-vel próbálkozni, akkor engedem, hogy folytasd vele a terápiát. Ashley szeret téged. És régen te is imádtad őt. 123

KATIE MCGARRY Ja, amikor tizennyolc volt, és megengedte nekem, hogy sokáig fennmaradjak, és hatévesen pattogatott kukoricát egyek, vagy amikor megengedte, hogy kisminkeljem magam a negyedikes évem első napján. Aztán őrült dolgok történtek – a bébiszitterem lefeküdt az apámmal, és hagyta, hogy a családom megfulladjon a romok alatt, amiket ő okozott. – Ha tényleg meg akarod nekem mutatni, hogy próbálkozni fogsz, akkor engedd meg neki, hogy elvigyen ruhát venni. Az egész napot megtervezte, és nagyon bántja, amiért megbántott téged. Érd el, hogy jól szórakozzon veled, és akkor beleegyezek, hogy ne kelljen újraírnod a SAT-ot. Felvontam a szemöldökömet. Az apám soha nem tárgyalt. – Igazán? – A következő SAT vizsga dátuma már túl későn van, kicsúsznál a jelentkezési határidőből. Azzal fogunk dolgozni, amit az előzőre kaptál. A pontjaidnak elég jónak kell lenniük ahhoz, hogy bejutassanak az állam legjobb üzleti főiskolájának valamelyikére. – Tipikus könyvelő hangján mondta ezt, de én mégis összerezzentem, amikor kiejtette a szavakat. – Boldog vagyok, hogy te és Luke újra találkozgattok, de annak még jobban, hogy elmész a Valentin napi táncra. Régen annyira szerettél vásárolni, meg táncolni járni. Azt hittem, hogy az a részed már meghalt. – Lenézett pulcsival fedett karjaimra. – El kell, mondjam, hogy nagyon büszke vagyok rád. Oh, ez egyáltalán nem egy nyavalyás vicc volt. Minden jegyem totál kitűnő, és erre ő azt mondja, büszke rám, amiért elmegyek a Valentin napi táncra. Talán a szalagavató előtt is ilyen őrültséget fog csinálni… mint például, hogy azt mondja majd, hogy szeret engem. Az apám megpaskolta a térdemet, aztán felemelkedett az ágyamról. – Apu? – Igen? – Szoktad még ellenőrizni anyut? Az aggodalom visszatért az arcára. – Ő már nem az én felelősségem többé. 124

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Akkor az enyém? Most már én vagyok az egyetlen élő rokona. Egy izom rángatózott az apám állkapcsában. – A szociális gondozód azt soha nem engedné meg. És én sem. – A tekintete ellágyult, az állkapcsa ellazult. – Attól félsz, hogy újra bántani fog? Soha többet nem árthat sem neked, sem másnak. Emiatt nem kell aggódnod. De én mégis aggódtam. Talán őrült volt, és megpróbált megölni, de még mindig az anyám. Valakinek csak gondoskodnia kellett róla, nem igaz?

125

Noah Láttam a testvéreimet. Ki gondolta volna, hogy csodák velem is történhetnek? És újra találkozhatok velük február második szombatján. Ezt meg kellett ünnepelni. Reméltem, hogy Isaiah szerzett egy kis füvet, mert azt terveztem, hogy összesodorjuk a legnagyobb átkozott jointot, amit valaha láttunk. Mikor hazaértem, leparkoltam a kocsinak nevezett darab szaromat az utcán. Dale a helyi teherautókat gyártó üzemben dolgozott folyton változó munkaidőben. Soha nem tudtuk, hogy éppen, hogy volt műszakban. Egyszer elkövettem azt a hibát, hogy a felhajtóra parkoltam. Ahelyett, hogy arrébb állt volna vele, Dale leszerelte a kocsimról a visszapillantó tükrömet. A ház minden ablakából fény szűrődött ki – ez nem volt jó jel. Beléptem az apró nappaliba, és észrevettem egy véráztatta törülközőt. – Mi a fasz? Isaiah jelent meg az oldalam mellett. – Az a fattyú a szart is kiverte belőle. – Jól vagyok. – Beth hangja remegett. A konyhaasztalnál ült, karjait az asztal lapján nyugtatta. A nagynénje, Shirley fölé hajolt, és megpróbálta kitisztítani a vágásokat, valamint a bőrén elnyomott cigik sebhelyeit. Beth egész teste úgy remegett, mintha valamiféle roham rázta volna. Az arca jobb oldala fel volt horzsolva, karcolva, és dagadva, valamint a jobb szeme annyira meg volt duzzadva, hogy ki sem bírta

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! nyitni. A vér átáztatta a kedvenc felsőjét. Felemelte a cigijét a szájához, és mélyen beleszívott. – Az anyám új baszása pecsétgyűrűt hord az ujján. Biztos, hogy lopta valahonnan. – A szemétláda. Mi a fenéért mentél haza, Beth? Tudtad, hogy az a seggfej volt a rossz hír. – Három lépés, és máris Beth előtt térdeltem a konyhában. Újra mélyen beleszívott a cigibe, ahogy a könnyek elöntötték a bal szemét. – Az anyám születésnapja volt, és az a hülye fattyú nem akart osztozni rajta, szóval… – megvonta a vállát. A színtiszta harag végigsöpört a testemen, minden izmom harcra készen feszült meg bennem. – Mikor értek ide a zsaruk? – Nem jöttek – mondta Shirley. Az egyik égési sebre gézt rakott, és körbetekerte Beth karját. Küzdöttem, hogy az ellenőrzésem alatt tartsam kitörni készülő indulataimat. – És miért nem? – Tizenhat éves, és az anyja otthon volt. Nem csak a pasiját, de a nővéremet is bekaszniznák. Nem értek egyet azzal, ahogy az életét éli, de nem akarom börtönbe küldeni a testvéremet, és Beth-t nem érdekli egyikük sem. Vártam, hogy Beth megerősítse az elméletet. Elnyomta a cigijét a hamutartóban, aztán egy másikat tett a szájába, és az öngyújtóval ügyetlenkedett. Sokszor kattant, de nem gyulladt meg. Elvettem tőle, és egy sima mozdulattal meggyújtottam neki a cigit. – Kösz – mondta gyengén. A telefon megcsörrent. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Majd elhallgatott, és Beth mobilja elkezdte játszani a Cure-tól a Lovesongot – az anyja csengőhangja. A keze remegett, ahogy lepöckölte a hamut a cigi végéről. – Állandóan hívogat. Azt akarja, hogy menjek haza. – Miért? – vicsorogtam. 127

KATIE MCGARRY – A pasija kifáradt attól, hogy elvert, és beájult, vagy kiütötte magát, vagy akármi. Most valószínűleg felkelt, és hiányolja a piñátáját. Megpróbáltam kidörzsölni a feszültséget a nyakamból. – Hívd a rendőrséget, Beth. – És mit gondolsz, mi fog történni veled meg Isaiah-val, ha hívja őket? – Dale sétált be a konyhába, sötét haja még nedves volt a legutóbbi zuhanytól. – A szociális munkásod az utóbbi napokban kicsit sokat kíváncsiskodott, Noah. Kihívhatjuk a rendőrséget, de akkor rájönnek, hogy Beth is itt lakik. Mi pedig búcsúcsókot dobhatunk neked és Isaiah-nak. Beth hangja megtört. – Nem veszíthetlek el titeket srácok. – És ott volt ez. Ő csak ült itt, vérzett, és tűrt, mert szeretett engem és Isaiah-t. Milliomodik alkalommal kívántam azt, hogy a rendszer egy személy legyen. Egy személy, akit elnevezhetnék, ismernék, és felelőssé tehetnék, azért mert mindegyikünkkel kicseszett. Most Beth anyja, és annak pasija, újra meg újra büntetlenül megteheti ezt Beth-szel. Felálltam, és megcsókoltam Beth fejbúbját. – Kész vagy, tesó? – Csak rád vártam, hogy elkapjuk, ember. – Isaiah kinyitotta a bejárati ajtót, a szemei hidegek és halálosak voltak. Beth egyetlen jó szeme tágra nyílt. – Ne – suttogta. – Nem fizetem ki értetek az óvadékot fiúk – mondta Dale. – Soha nem is kértünk rá – mondtam, és kisétáltam az ajtón. Egy autó farolt be az utcasarkon, és csikorgó fékekkel állt meg az udvar füvében. Az utas oldali ajtó már azelőtt kinyílt, hogy a kocsi megállt volna, és Beth anyja ugrott ki belőle. A szőke haja kicsúszott a lófarokból, a szemei véreresek voltak, és a jobb szeme alatt egy zúzódás formálódott. – Vissza akarom kapni a kisbabámat. El kell mondanom neki, hogy sajnálom. 128

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Menj a pokolba – mondta Isaiah. – Ő nem a játék babád, akivel öltöztetőst játszhatsz. A Beamer fényszórói felkapcsolva maradtak. Egy hatalmas ember kászálódott ki a vezető oldali ajtón. – Fogd be a pofádat. Sky vissza akarja kapni azt a ringyó lányát. Mondd meg neki, hogy jöjjön ki, vagy én megyek be érte. Isaiah és én egymás mellé álltunk, és csendesen megegyeztünk abban, hogy még azelőtt megöljük a fickót, mielőtt elérné a bejárati ajtót. A testvéreim képe ugrott az elmémbe. Amennyire meg akartam védeni Beth-t, legalább annyira rájuk is vigyáznom kellett. – Tűnés, most. Vagy hívom a rendőrséget. Jó Isten, ez a pasi legalább két méter volt, és ismerősnek tűnt. Alig pár centire állt meg előttem és Isaiah előtt. Az alkohol bűze csak úgy áradt belőle. A szemei idegesen mozdultak ide-oda, és a teste hátratántorodott néhány lépést. – Ez teljesen be van állva, ember – mondta Isaiah nekem. Mesés. Az este rekordidő alatt váltott legjobból rosszba. A pasi megfordította a gyűrűt az ujján. Ez nem csak egy egyszerű gyűrű volt – hanem egy átkozott Super Bowl gyűrű. – Gyerünk, hívd a rendőrséget. Engem mindenki szeret. Nem fogok börtönbe kerülni. – Nem te vagy az a seggfej, akit kirúgtak a lúzerek csapatából pár órányira innen? – mondtam, megpróbálva távol tartani a pillantását a háztól. Pislogott néhányszor, mintha a kibaszott elméje három másodpercre felfogta volna, hogy a kétszázötven fontos hátvédnek nem kellene harcba bonyolódnia egy tizenhat éves lánnyal, és annak két drogos barátjával. – Fáradt vagyok ehhez az egész szarhoz, ember – suttogta nekem Isaiah, mielőtt hátrarántotta a kezét, és behúzott egyet annak a fattyúnak az állkapcsára. Egy ilyen ütés engem a földre küldött volna, de ennek a pasinak éppen csak oldalra fordult tőle a feje. Oh, a rohadt életbe… minden kezdett egyre nagyobb szívás lenni körülöttünk. 129

KATIE MCGARRY A fattyú felemelte az öklét, hogy revansot vegyen, de a földön találta magát, amikor a térdeit markolva letepertem. Egy futó gondolatként átsuhant az agyamon, hogy köszönetet kellene mondanom a tesitanáromnak, Mr. Gravesnek a háromhetes futball oktatásért. Elgurultam a földön fekvő mellől, mielőtt megüthetett volna. Isaiah azonban túl közel jött, a seggfej kirúgta alóla a lábait, és ahogy a földre esett, beleöklözött a gyomrába. Beth anyjának sikítása kibaszottul felidegesített. A fattyú felkelt, ahogy én is, és behúztam egyet a veséjébe, mielőtt esélye lett volna belerúgni a földön fekvő Isaiah-ba, aki már levegőt is alig kapott az előző ütéstől. A barom ügyeskedve megfordult, és a fejem felé suhintott, de kitértem előle, és behúztam egyet a gyomrába is. Felnyögött, és hátratántorodott, de talpon maradt. Arra volt szükségem, hogy ez a lúzer újra a földre kerüljön. Megpróbáltam megint leteperni, de túl magasra céloztam. A tüdőm égni kezdett, és az oldalaim sajogtak, ahogy behúzott egyet a bordáim közé. Aztán mindketten a kocsijának zuhantuk, amikor Isaiah felállt, és beleöklözött a fickó hátába. Egy fegyverlövés hasította keresztül az éjszaka csendjét. Mindketten, Isaiah és én is ledermedtünk. Imádkoztam Istenhez, hogy semmi meleg és nedves ne hagyja el a testemet, és most nem a pisiről beszéltem. – Sky, te és ez a szemét, most azonnal eltűntök a területemről – mondta Dale meglepően nyugodt hangon egy vadászpuskával a kezében. – Jól vagytok fiúk? – Szuperül – morogta összeszorított fogain keresztül Isaiah. – Soha jobban. – Még az ujjízületeim is sajogtak. – Akkor befelé a házba, mielőtt Beth idegrohamot kap – mondta Dale.

130

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Ellöktem magam a Beamertől, és megpróbáltam a legtöbbet kihozni magamból, hogy oda tudjak botladozni a házhoz. Isaiah követett. – A fenébe is, igazán szólhatott volna, hogy egy NFL 10-lel készülünk harcolni. – És az megállított volna? – Nem. – Engem sem. – Nevetésünk visszhangzott az éjszakában.  Beth Isaiah karjaiban sírta álomba magát. Én a kanapén feküdtem, és valami +18-as filmet néztem a tévében. Annyira alacsony volt a hang, hogy már úgy kb. egy órája ötletem sem volt, hogy miről beszéltek. A bordáim fájtak, az ízületeim lüktettek, de a pokolba is, rohadt jól éreztem magam. Dale és Shirley azt mondták, hogy Sky soha többet nem fog visszajönni, és hogy Shirley holnap elmegy Sky-hoz, és összeszedi Beth cuccait. Dale-nek és Shirley-nek voltak problémáik, de a szívük mélyén jó emberek voltak. Beth felnyögött, ahogy alvás közben megmozdult. Isaiah elsuttogott szavakkal lecsendesítette, és ujjaival beletúrt Beth hajába. A lány szorosan Isaiah mellkasa köré fonta a karjait, és gyakorlatiasan elhelyezkedett rajta. Isaiah tovább simogatta a hátát. – Mióta vagy belezúgva, tesó? – kérdeztem Isaiah-t. A kérdezett a falnak döntötte a fejét. – Egy ideje. Féltem elmondani neki, de most… vagy nem tudom távol tartani a srácoktól, akik csak ki akarják használni, vagy figyelem, amikor minden alkalommal az anyjához rohan, amikor érezni akarja, hogy szeretik. Mit csináljak, ember?

10

Az NFL a legnagyobb amerikaifutball-szövetség az USA-ban.

131

KATIE MCGARRY – Hát, ezt nem a megfelelő személytől kérdezted meg. – Mit tudtam én a szerelemről? Minden, amit jelenleg felfogtam, hogy képtelen voltam kiverni a fejemből Echo Emersont. Kétségkívül akartam őt. Nem tudtam kiszakítani a gondolataimból a képet, ahogy a teste az enyém alatt vonaglik a gyönyörtől. A szirénhangját, ahogy a nevemet suttogja. De a testiségnél többet mozgatott meg bennem. Szerettem a mosolyát, a fényeket a szemében, amikor nevetett, és a fenébe is, ha ő nem tudott lépést tartani velem. – Ha kitaláltad, szólj nekem is.

132

Echo – Sajnálom – mondtam már vagy harmadjára. – Nem tudtam, hogy

annyira siettél. Luke a kezemet szorongatta, és keresztülrángatott a zsúfolt bevásárlóközponton át a mozi irányába. Amikor a tömeg lanyhulni kezdett, maga mellé húzott. – Most az egyszer az apád mellett állok. Ez csak egy kocsi. Úgy értem, az a kocsi állat, meg minden, de akkor is csak egy autó. Jobban járnál, ha eladnád, és szereznél rajta egy kis zsét, mint hogy még több pénzt és időt fecsérelj el rá. A mozi nyolckor kezdődött az eredeti nyolc-negyvenöt helyett, amit nekem mondott. Én meg leszerveztem egy találkozót hatra egy szerelővel, aki hajlandó volt eljönni hozzánk, hogy megnézze Aires kocsiját. Reggel megírtam az ACT-ot, megint, aztán haza értem, és véletlenül bealudtam (rémálom volt a napom – ha amit te éjszakai rémálomnak mondasz, az nappal történik meg), és aztán kevesebb, mint húsz perccel korábban ébredtem, hogy a szerelő odaért volna hozzánk. Luke kerek egész tíz percet várt türelmesen, mielőtt rászólt volna a szakértőre, hogy most már menjen, mert terveink vannak. Az pedig elment, de azt még elmondta, hogy e-mailben elküldi nekem a javítás becsült értékét. – Ez mindenem, ami Aires után maradt. – Beléptünk a mozi szőnyeggel borított területére. Elrántottam tőle a kezemet. – Azt hittem, meg fogod érteni.

KATIE MCGARRY Randizni Luke-kal, pontosan olyan volt, mint amire emlékeztem – legalábbis a kapcsolatunk elmúlt két hónapjában, leszámítva a fogdosást. A múlt szombati csoportos randinkon megkérdeztem, hogy nem lassíthatnánk-e, és ő egyetértett velem – az első néhány alkalommal. Az volt az érzésem, hogy ma véget fog érni a nincs-tapi ígérete. Ez volt a második randink azóta, és már most bűzlött a dolog. Luke csípőre tette a kezét. – Jó, hogy Lila és Stephen időben itt voltak, és megvették a jegyeket. Már az összes elfogyott. – Önelégült, egoista bunkó… – Ez nem fog összejönni – mondtam. Ökölbe szorította a kezeit, aztán kényszerítette magát, hogy ellazuljon. – Nézd, azt akarom, hogy működjön. Csak ideges vagy, mert az apád oldalán állok azzal a hülye kocsival kapcsolatban. Lila randizik Stephennel, Grace Chaddel. Te és én tökéletes páros vagyunk. – Megsimogatta az arcomat. Ez az érintés régen pocsolyává olvasztott volna, most nem éreztem mást csak a bőrkeményedéseket a kezén, és a száraz bőrét. – Tudom, nehéz felfogni, hogy megint együtt vagyunk. Azt hiszem, az a baj, hogy túl lassan haladunk. Igazán megérdemelnék egy kis jutalmat, amiért távol tartom tőled a kezeimet. – Luke tett felém egy lépést, a karját a hátam mögé csúsztatta, és magához szorított. Minden izmom megfeszült. Ezt az egészet annyira természetellenesnek éreztem. – Gyere, nézzük meg a filmet, aztán hazamegyünk hozzám. Azt hiszem, sokkal jobban fogod érezni magad, ha emlékeztetlek, miben vagyunk igazán jók együtt. – A lélegzete az arcomat legyezgette. Miért csinálom ezt megint? – Echo! Hát itt vagytok srácok. A mozi már tele van. – Pattogott mellém Lila. Hálás voltam a félbeszakításért, és elléptem Luke-tól. Stephen és Luke valami fura pasi kézfogást váltottak. Aztán az előbbi a mozira mutatott. – Gyerünk. Mindjárt kezdődik. Nem tudtunk mind a hatan egymás mellé ülni, de nektek foglaltunk két helyet hátul. – Stephen és Luke összecsapták a tenyerüket. 134

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Ember, Luke milyen csalódott lesz, amikor rájön, hogy nem fog semmi történni ott hátul. A fiúk előresétáltak, mi meg Lilával lemaradva követtük őket. – Jól vagy? – kérdezte. – Nem hiszem, hogy ez a dolog Luke-kal működni fog. Nem változott egy kicsit sem. – Miért olyan bonyolult ez is, mint minden más? Miért nem lehet olyan egyszerű, mint amikor gólyák voltunk? Lila vett egy mély levegőt, és összeszorította az ajkait. – Majd később beszélünk erről. Most élvezzük a filmet, oké? Utolérte Stephent, Luke pedig megragadta a kezemet. – Csak arra van szükséged, hogy megint olyan legyél, mint régen. Tudod… normális – mondta. Lila küldött felém egy kérlelő pillantást. Lesüllyedtem a székemben Luke mellett, és megengedtem, hogy körém csavarja a karját. Mindegyikünk azért imádkozott, hogy minden legyen normális. De a normális csak annyit jelentett, hogy nyomorúságosabb.  A mozi első öt percében megismerkedtünk egy tinivel, aki éppen leérettségizett, és csatlakozott a tengerészgyalogsághoz. A tízedik percben azt láttuk, ahogy sikeresen elvégezte a kiképzőtábort. Húsz perccel a mozi elkezdése után már majdnem öklendeztem. Hányinger marta a torkomat, a nyelvem vagy tíz mérettel nagyobb lett, és képtelen voltam lélegezni. Bármennyi levegőt is próbáltam beszívni, semennyi nem jutott el a tüdőmig. Felugrottam a székemből, és megbotlottam a sötét lépcsőn, ahogy az emberek a mozivásznon fájdalmukban Istenhez, és az anyjukhoz kezdtek ordítozni. Besiettem a női mosdóba, becsaptam magam mögött az ajtót, és megkapaszkodtam a hideg mosdókagylóban. Vörös fürtjeim izzadó

135

KATIE MCGARRY homlokomra tapadtak. Az egész testem úgy remegett, mintha földrengés rázta volna. A kép, ahogy a főszereplő barátja rálépett egy taposóaknára elöntötte az elmémet. Az epe felkúszott a torkomba. Oh, Istenem – Aires. Vajon vele is ez történt? Ordított fájdalmában? Tudta, hogy meg fog halni? A színész véráztatta arca összeolvadt Airesével. A testem megrándult, a gyomrom összezsugorodott, és kis híján öklendezni kezdtem. A testvérem halott volt, nyomorúságban és rettegve távozott el. Az egyik fülke ajtaja kinyílt. Egy idős hölgy bámult rám szánakozó pillantással. – Fiú problémák? Letéptem egy darab papírtörlőt, hogy megtöröljem a szemeimet, és elrejtsem az arcomat. Miközben levegőért kapkodtam, emlékeztettem magamat arra, hogy azért jöttem ide, hogy újra normális legyek, nem pedig egy cirkuszi látványosság. – Igen. Az idős hölgy rám mosolygott a tükörben, miközben megmosta a kezét. – Egy ilyen csinos lány, mint te, biztos gyorsan talál valaki mást. Mellesleg szeretem a kesztyűidet. Manapság nagyon ritkán látni olyan fiatalt, aki ilyeneket visel. – Azzal távozott a helyiségből. A telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Luke írt üzenetet. „Hol vagy?” A női mosdóban, és éppen most veszítem el az eszemet. De ezt azért mégsem írhattam, úgyhogy végül ezt válaszoltam: „Túl erőszakos nekem. Találkozunk a film után.” Vártam néhány másodpercet, és a telefonom újra rezgett. „Király, akkor utána.” Nyolc-harminc. Még volt közel két és fél órám a film végéig. Úgy tűnt, hogy az várakozás életem visszatérő motívuma lett.  136

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! A gyorséttermek közvetlenül a mozi mellett voltak. Szükségem volt egy italra. De mint egy idióta, nemhogy a pénztárcámat nem hoztam magammal, de még pénzt se. Luke ragaszkodott hozzá, hogy otthon hagyjam. Blah, blah, blah… az első esti mozizásunk együtt… blah, blah, blah… ő fog mindenért fizetni… blah, blah, blah… és elhozott életem legrosszabb filmjére… A gyorséttermek alkalmazottai takarítottak, és készültek bezárni. De néhány hely még nyitva maradt, hogy kiszolgálja az éjjeli baglyokat. Elindultam az egyik felé. A hamburgeresnél közvetlenül a kassza mellett a pult előtt bárszékek sorakoztak. Leültem az egyikre, és figyeltem, ahogy egy magas srác hamburgereket sütött. Lilának nagyon tetszene a szexi feneke. – Bocsáss meg? – A szakács megfordult, én meg lecsúsztam a székemről. – Noah? Csibészesen rám mosolygott. – Mizu, Echo? Hiányoztam? Újra leültem. – Nem. – Eléggé. Noah levette a grillről a hamburgerhúsokat, beletette őket néhány zsemle közé, és kiáltott egy számot. Egy hölgy jött, és elvitte az elkészült ételeket. Noah odasétált a kasszához. – Mit tehetek érted? A vörös hajpánt, amit magán hordott, megakadályozta a haját abban, hogy a szemébe hulljon. Szerettem a szemeit. Csokoládébarna volt, tele pajkossággal, és a szikrák benne, készek voltak lángra gyújtani a világot. – Kaphatnék egy pohár vizet? – És kérlek, legyen ingyen. – Ennyi? A gyomrom korgott, elég hangosan ahhoz, hogy Noah is meghallhassa. – Igen, ennyi. Kinyitott nekem egy üveget, és a kezembe nyomta.

137

KATIE MCGARRY – Biztos vagy benne, hogy nem szeretnél egy hamburgert? Egy szép, jól megpakolt hamburgert, tudod olyat, amiben fasírt is van, meg egy kis sült krumplit? Beleszívtam a szívószálammal az italba, nagyokat kortyolva a jeges vízből. Vicces, a víz nem adta meg azt a meleg, jóleső teltségérzetet, mint amit a hamburger és sült krumpli hozna maga után. – Jól vagyok, köszi. – Magadra vess. Látod azt a húst, ami olyan jól néz ki? – A fasírtra mutatott, ami éppen sült. Az illatára összegyűlt a nyál a számban. – Az az enyém. Amikor elkészül, a műszakom is véget ér. Visszafordult a grillhez, és a mesésen kinéző fasírtot a megpirított zsemlére tette, megpakolva azt különböző zöldségekkel is. Aztán bőséges mennyiségű sült krumplit pakolt a tányérra. – Hé, Frank. Végeztem, megyek. Valaki előrekiáltott a helyiség végéből. – Kösz, Noah. Noah levette a fejpántját és a kötényét, aztán bedobta őket egy konténerbe. A tányérját otthagyta mellettem a pénztárnál, elvett magának egy Colát, aztán felém sétált, és leült mellém. – Nem randin kellene lenned azzal a majommal? – Beleharapott a hamburgerébe. Figyeltem minden egyes ínycsiklandozó mozdulatot. – Ott voltam. Úgy értem, vagyok. Luke még a moziban van. De nem a barátom. Most nem. Az volt, valamikor nagyon régen, de most már nem. Mi csak, tudod, találkozgatunk. Vagy valami olyasmi. – Igaz? És miért magyarázkodtam? Noah alaposan megrágta az ételt a szájában, és közben összevonta a szemöldökét. – Ha most épp egy randin vagy, akkor miért nem vagy bent vele? Lebámultam a sült krumplira. Annyira aranyszínűek voltak, és olyan ropogósnak néztek ki. – Van nálad pénz? – kérdezte. – Mi? Összedörzsölte az ujjait. 138

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Dinero? Cash? Van nálad? Bizonytalan voltam abban, hogy hová vezet ez a beszélgetés, de azért megráztam a fejemet. Átnyúlt a pult felett, és megragadott egy kést. Kettévágta a hamburgerét, és az egyik felét a kettőnk között lévő tálcára csúsztatta. – Tessék. Nehogy a végén ellopd a sült krumplimat. – Komolyan? Noah megint beleharapott a saját fél hamburgerébe. – Ja. Nem akarom, hogy a tanárom éhen haljon. Egy rajzfilmszerű mosolyra húztam az ajkaimat, és beleharaptam a hamburgerbe. Amikor a szaftos hús megérintette a nyelvemet, behunytam a szememet, és felnyögtem. – Azt hittem, hogy a lányok csak akkor tudnak így kinézni, amikor orgazmusuk van. A falat megakadta a torkomon, és köhögni kezdtem. Noah elfojtott magában egy nevetést, miközben elém csúsztatta a vizemet. Bárcsak az ivás eltörölte volna a bosszantó pirulást az arcomon. – Azt hiszem, nem válaszoltál az előző kérdésemre. Ha egy randin vagy, akkor miért osztod meg a vacsorádat velem, amíg Luke odabent van, és kénytelen magát simogatni? Megköszörültem a torkomat. – Muszáj mindig ennyire nyersnek lenned? – Nem. Ha válaszolsz, akkor megpróbálom fékezni magamat. – Késve érkeztünk, és nem tudtam, hogy mit nézünk meg, amíg el nem kezdődött. Az Ellenség a háborúban kicsit erőszakos nekem. – A szívószálammal kevergettem a vizemet, miközben arra koncentráltam, hogy nemtörődömnek hangozzon, amit mondtam, annak ellenére, hogy a háború képei még mindig kínozták az elmémet. Noah összegyűrte a szalvétáját a kezében, a játékos viselkedése eltűnt. – Akkor miért nincs itt kint veled? Jó kérdés. 139

KATIE MCGARRY – Én mondtam neki, hogy maradjon, és nézze meg a filmet. Már nagyon várta. – Jobbat érdemelnél. – Elém tolta a tálcát. A hamburgerét megette, de a sült krumpli még a tányéron volt. Olyat, mint egy srác, aki megosztotta velem a vacsoráját, és nekem adta az összes sült krumplit? Egy srácot, akit nem érdekeltek a szabályok, és kihallgatta velem, hogy miről beszélt az apám és a terapeutám? Egy srácot, aki odaadta a kabátját, amikor fáztam? Egy srácot, aki már egyetlen érintésével is tüzet gyújtott bennem? De Noah nem akarhatott egy olyan lányt, mint én. Befejeztem a hamburgeremet, és visszatoltam elé a tálcát. – Köszönöm. Azt hiszem, engednem kellene, hogy hazamenj. – Te mit fogsz csinálni? Néhány tinédzser összegyűlt egy asztal körül az üres étkezde közepén. Egy portás felállított egy táblát, ami a nedves padlóra figyelmeztetett. Egy hajléktalan megragadta a bevásárlókocsiját, és Noah-t meg engem bámult a terem másik végéből. Oh, nem tudom. Magamban fogok sétálgatni, valószínűleg a végén meghalok, és a hajléktalan kocsijának alján fogok kikötni. – Talán elsétálok az árkádokhoz. Remélem, hogy valaki hagyott ott néhány negyeddollárost, és akkor játszhatok pool-t. Noah felvonta a szemöldökét. – Te játszol pool-t? – Aires megtanított. – Aires nevetése, ahogy felváltva játszottunk, szinte üvöltött a fejemben. Noah felugrott a székéből, és megfogta a kezemet. A gesztusa meglepett, és a szívem őrült dobogásba kezdett. Lehúzott a székemről. – Gyerünk, lássuk Aires megtanított-e olyan jól pool-t játszani, mint matekozni. Ahogy az árkádok felé sétáltunk, Noah elmozdította a kezét, és engedte, hogy ujjai az enyémek mellett pihenjenek. A szívem úgy vágtázott, mint egy versenyló. 140

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Ő Noah Hutchins volt. Az a Noah Hutchins, aki minden tartós kapcsolatot visszautasított, sőt még randizni sem randizott soha senkivel. Az a Noah Hutchins, aki csak egyéjszakás kalandokat akart. Drogozott. A tökéletes ellentétem volt. És most mégis ő volt az egyetlen, akit akartam.

141

Noah Echo abban a pillanatban elbújt a haja mögé, ahogy ujjait összefonta az enyémekkel. Nem érintkeztem fűvel már csaknem egy hete, most valahogy mégis olyan érzésem volt, mintha a föld felett lebegtem volna, a vérem forrón száguldozott az ereimben, és úgy éreztem magam, mint aki be van lőve, nem, inkább… legyőzhetetlen voltam. – Feltehetek egy kérdést? Nem áll szándékomban megbántani téged vele – mondtam. A keze elernyedt, de erősen belekapaszkodtam, és nem engedtem, hogy elmeneküljön. – Legyen. – Van valamilyen jelentés a neved mögött? Elértük az árkádokat. Néhány általános iskolás gyűlt össze egy gépfegyver-imitáló játék körül. Legalábbis az, ahogy a golyók süvöltve repültek, erről árulkodott. Egy főiskolai hallgató képregényt lapozgatott egy üvegpult mögött, ami tele volt olcsó Sky ball jegyekkel. Erősebben szorítottam Echo kezét, és elhúztam a játékoktól, át a terem végében álló üres biliárdasztalokhoz. Vonakodva elengedtem a kezét, és néhány dollárt dobtam az érmegépbe. – Az anyám a görög mítoszok megszállottja volt. Egy hegyi nimfa után kaptam az Echo nevet. Hitelen Aires neve is értelmet nyert. Bedobtam két negyeddollárost az asztalba, és a labdák kigurultak a nyíláson. Echo azonnal az asztalra lökte őket.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Nyolc vagy kilenc labda? – Nyolc. – A kilenc bonyolultabb volt. Már elterveztem, hogy csak hatvan százalékosan fogok játszani, remélve, hogy Echo majd jól érzi magát. – Mi áll a legendában? Berakta a labdákat a keretbe, majd elvette az asztalról a háromszöget. – Voltaképp több is van. Te kezdesz. Találkoztam már néhány olyan lánnyal, mint ő; féltek kezdeni, mert nem tudtak elég jót ütni ahhoz, hogy néhány labdánál több mozduljon ki a csoportból. Jobb, ha ő kezd, és bejuttat egy golyót a lyukba, mint semennyit. – Hölgyeké az elsőbbség. Nem tudtam kivárni, hogy a játéknak vége legyen, úgyhogy akár meg is taníthattam volna, hogy kell helyesen elvégezni a kezdő lökést. A kép, ahogy a teste az enyémnek préselődik, miközben az asztal fölé hajolunk, elérte, hogy a farmeremet szűkebbnek érezzem. – Megástad a sírodat – énekelte, és az ajkaim megrándultak ettől az önbizalomtól. Echo úgy pördítette meg a dákót a kezében, mint egy harcos, aki épp csatába készült, és egyszer sem vette le a szemeit a labdáról. Az asztal felé hajolt. Én meg a feszes fenekét figyeltem. A szirénem minden egyes mozdulatával élve falt fel engem. Ahogy célzott, többé már nem a törékeny lány volt a suliból, hanem egy igazi orvlövész. A labdák gyors és mennydörgő szétcsapódása váratlanul ért. Olyan gyorsan estek bele a lyukakba, hogy eltévesztettem a számolásukat. Echo körbejárta az asztalt, még egyszer megpördítette a kezében a dákót, miközben a fennmaradó labdákat úgy tanulmányozta, mint egy négy csillagos generális a haditervet. A francba, ez a lány tudta, hogy kell játszani. – Csíkos – mondta. Echo ráhajolt az asztalra a következő lökéshez. Tökéletes mellei közvetlenül előttem voltak, de nekem nem volt elég, hogy láttam őket, többet akartam, én… 143

KATIE MCGARRY – Tedd vissza a nyelvedet a szádba. Különben ki fog száradni, és úgy fogod érezni magad, mintha pamutot nyelnél. – Két csíkos golyót süllyesztett el egyetlen lökéssel. – Nem tudok rajta segíteni, dögös vagy. – Szerettem, amikor Echo kiosztott. – A legenda? A két labda elsüllyesztése után, a következő lökést végül elszúrta. Most én következtem. A hatvan százalékos teljesítmény nem vágná haza. A pokolba, még száz százalékosan sem biztos, hogy legyőzném őt. Odaléptem az asztalhoz, miközben Echo leült egy székre. – Zeusz szeretett a földön hetyegni a nimfákkal, de a felesége, Héra nem díjazta ezeket a kis kalandokat. Ezért Zeusz elküldte Echot, a gyönyörű hegyi nimfát, hogy elterelje Héra figyelmét, és szórakoztassa az Istennőt, amíg ő egy kicsit eljátszadozik a földön. De Héra rájött a dologra, és azzal büntette meg Echot, hogy elvette a hangját. Onnantól kezdve Echo csak mások szavait ismételhette el. Miután ez megtörtént, a lány beleszeretett valami bunkóba, aki nem viszonozta az érzelmeit. Szóval Echo csak bolyongott az erdőben összetört szívvel, és addig sírt, amíg semmi más nem maradt belőle, csak a hangja, ami a mai napig a földön kísért. Néhányunk bibliai személyekről nevezte el a gyerekét, mások a baba külsejét használták ötletnek a névadáshoz. Echo meg egy pszichotikus görög mítosz után kapta a sajátját. Elsüllyesztettem két labdát a megfelelő lyukban. – Az anyád nem szerette a normális tündérmesékben szereplő neveket? Echo nevetett. – Ezek voltak az én meséim. Úgy nőttem fel, hogy megértettem az összes csillagkép mögött megbúvó történetet. Tudtam melyik görög isten kire volt dühös. Kit szeretett, kiért epekedett, kivel voltak kibékíthetetlen ellentétei, kin akart bosszút állni. Nagyon hosszú ideig csak felkapcsolt lámpa mellett tudtam aludni. Elvétettem a következő lökést, mire magamba fojtottam egy szitkot. Echo gonosz mosollyal az ajkain ágaskodott az asztal fölé. 144

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Semmire nem vágytam úgy, mint arra, hogy lecsókoljam az arcáról azt a csinos kis önelégült vigyort. Helyette megrántottam az egyik selymes, vörös fürtjét. A nevetése csiklandozta a bőrömet. – Most te jössz a válaszadással – mondta. – Lőj! – Miért akarod látni az aktádat? – A nyolcas labdára célzott, és elsüllyesztette a lyukban. Senki – leszámítva persze Keeshát és Mrs. Colinst, –nem tett fel nekem ilyen személyes jellegű kérdést már évek óta. Újabb két negyeddollárost dobtam az asztalba. – El fogod mondani, hogy te miért akarod megnézni a tiédet? Echo előkészítette a labdákat egy újabb játékhoz. – A nagy részét már tudod. Most te kezdesz. Miközben mérlegeltem a lehetőségeimet, nekitámaszkodtam a dákónak. – Van két öcsém. Jacob nyolc, Tyler négy éves. A szüleink halála után elválasztottak minket egymástól. Most egy szaros nevelőcsaládnál vannak. Bizonyítani akarom, és remélem sikerülni is fog, hogy képes vagyok róluk gondoskodni az érettségi után. Abban az aktában van leírva, hogy hol laknak. Ha rajtakapom azokat a szemeteket, hogy bántják a testvéreimet, ki tudom őket onnan hozni, és újra egy család lehetünk. – Erősebben ütöttem bele a labdába, mint terveztem. Nem tudtam kiverni a fejemből Tyler felhorzsolódott arcának látványát. Az én testvéreim nem lesznek olyan áldozatok, mint Beth, és nem válnak olyan keménnyé sem, mint én. A fehér labda pattogott néhányszor, miután belevágódott a csoportba rendezett labdákba. – Egyszínű. Most te válaszolsz. – Az anyám bántott, és én nem emlékszem rá. A hangja közönyösnek hangzott, de tudtam, hogy ugyanannyira bele akar nézni az aktájába, mint én az enyémbe. Elmondtam neki a saját történetemet. Most tudni akartam az övét. – Mondd el, amit tudsz róla. Echo a dákót görgette a kezei között. – Nem ismerlek hozzá eléggé. 145

KATIE MCGARRY Hogy a pokolba szerezhetném meg a bizalmát? Valamilyen szinten már megvolt ugyan, de nem annyira, amennyire szerettem volna. A hírnevem a lányokkal kapcsolatban úgy előzött meg engem, mint a mazsorettek a menetelő zenekart. Basszus, mi lenne, ha bízna bennem? Azzal mit kezdenék? A csípőmet a biliárdasztalnak döntöttem. – Mi van, ha csak egy lövésünk lesz azokkal az aktákkal? Nem azért mondom el a személyes szarságaimat, mert csoportterápiában veszek részt, hanem azért, mert ha lehetőséged lesz belenézni azokba a fájlokba, akkor szükséged lesz ezekre az információkra ahhoz, hogy megtaláld a testvéreim nevelőszüleinek adatait. Vezetéknév, lakcím, telefonszám. Ha sikerül megszereznem a tiédet, mit keressek? Átkozott legyek, ha nem úgy nézett ki, mint egy vámpír. Csodaszép arcában egy csepp vér sem maradt. – Esküdj meg, hogy nem mondod el senkinek. Mi lehet még annál is rosszabb, hogy azt mondják rá, vagdossa magát? – Bármi is az… – Esküdj meg – sziszegett. Oldalra döntötte a fejét, és az, ahogy a szeme zöldje elmélyült, valamint a szemöldökeit összevonta, mint egy vadállat, arra figyelmeztetett, hogy talán a vicc nem a legokosabb lépés ebben az esetben. – Esküszöm. Echo letette a dákót a fal mellé, és az asztalhoz sétált. Úgy tűnt, hogy ma estére minden játék véget ért. Felvette a fehér golyót. – Az anyám bipoláris. Tudod, mániás depressziós. Két típusa van az ilyen betegeknek, és az anyám az elsőbe tartozik. Nem olyan, mint hogy egyszer a padlón van, egyszer ötös erejű hurrikán, máskor meg 10-es erősségű földrengés. Éveken keresztül félrediagnosztizálták, aztán amikor hat éves voltam… – Echo végiggördítette a golyót az asztalon, megütve a többi labdát. – …volt egy nagy összeomlása, de kapott segítséget. Az anyám nagyszerűen volt, amikor gyógyszeres 146

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! kezelés alatt állt. – Echo körülfonta maga körül a karjait, és lebámult az asztalra. A lábaival a padlón toporgott. – Csak azt a keveset tudom, amit az apám és a barátaim elmondtak nekem. Az anyám lejött a gyógyszerekről, épp egy mániás epizódjában volt, és amikor elmentem hozzá a lakásába, ő megpróbált megölni engem. Túl rémült voltam ahhoz, hogy megmozduljak, hogy levegőt vegyek, sőt még a létezéshez sem éreztem magamban elég erőt jelen pillanatban. A tévében a tinédzsereket mindig boldog, gondtalan embereknek festették le. Echo és én soha nem ismertük azt az életet. A szüleim meghaltak. Én meg bekerültem ebbe a kicseszett rendszerbe, állítólag azért, hogy megvédjen engem. És Echo… Echot elárulta az az ember, akinek fel kellett volna áldoznia a saját életét azért, hogy megvédje őt. Echo felemelte a kezét, úgy, mintha végig akarná karmolni a homlokát. – Tudod, hogy milyen az, amikor nem emlékszel valamire? Az anyám szeretett engem. Soha nem bántott volna. Tudod, hogy milyen, amikor éjszakáról-éjszakára borzasztó rémálmaid vannak? Egyik este lefeküdtem, az életem tökéletes volt, aztán két nappal később teljes agóniában ébredtem fel a kórházban, és az egész világom darabjaira szakadt. Tudnom kell. Talán ha megtudom az igazat, megint egésznek érezhetem magamat. Talán… – Echo egy olyan szent szobrára emlékeztetett engem, mint, amilyet egyszer az anyám tett ki a virágoskertünkbe. Karjait kitárta, és válaszra várt egy olyan Istentől, aki mindkettőnket utált. – Talán akkor újra normális lehetek. – Mesélj Airesről. – Bármilyen szalmaszálba belekapaszkodtam volna, hogy segíthessek rajta. Tiszta csoda, de az állításom kirántotta őt a nyomorúságából. Pislogott, és visszatért az árkád sípolástól, és játékzajtól hangos területére.

147

KATIE MCGARRY – Aires imádta a kocsikat. Megmentett egy 1965-ös Corvette-et, és éveken keresztül dolgozott rajta. Ez az, amiért korrepetállak téged. Pénzre van szükségem, hogy befejezhessem a kocsi javítását. Szóval Echo nem olyan lúzer volt, aki csak extra krediteket akart, vagy egy kicsit jótékonykodott. Meg akarta adni a tiszteletet a testvérének, a családjának azzal, hogy befejezi azt, ami fontos volt Airesnek. Echo és én jobban hasonlítottunk egymásra, mint gondoltam volna. – Mi a baj vele? Felvette a dákót, és visszatette az állványra. – Ötletem sincs. Minden, amit tudok, hogy új gyújtógyertyákra van szükség, és húsz dollárért kell benzint tankolnom bele. De az is előfordulhat, hogy valami nagy és drága alkatrész hiányzik belőle. Hívtam egy szerelőt, aki ma eljött és megnézte, de úgy érzem, hogy egetrengető végösszeget mond majd. – Ismerek egy srácot, aki zseniális a kocsikban. Imádná, hogy ugyanaz a lakcíme, mint egy ’65-ös Vette. Megengeded, hogy vessen rá egy pillantást valamikor? Arcán feltűnt a szirén mosolya, és a szemei ragyogása felvillanyozta az egész termet. – Igen. Eszméletlenül nagy igen. Valószínűleg izgatottsága egy részét el fogja veszíteni, amikor találkozik Isaiah-val. – Isaiah egy kicsit zűrös, és kívülről keménynek tűnhet, de jó ember. Nem akarom, hogy sokkot kapj, amikor valaki olyan fog megjelenni nálatok, mint én. A nevetése úgy hangzott, mint a zene. – Micsoda, nem misszionáriusokkal lógsz iskola után? Pedig én azt hittem, hogy amikor mi hazamegyünk, és melegítőalsóba, meg pólóba bújunk, te inget és khaki nadrágot veszel magadra. Beth-en és Isaiah-n kívül senki nem mert bosszantani. Az emberek menekültek előlem. De ez a kis nimfa totál élvezte a játékot. – Csak így tovább, Echo! Én benne vagyok mindenféle előjátékban. 148

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Nevetett, de olyan hangosan, hogy hiába kapta a szája elé a kezét, néhány hang mégis kiszökött szorosan összeárt ujjai közül. – Hogy te milyen öntelt vagy. Azt gondolod, csak azért mert a lányok elájulnak tőled, és már az első próbálkozásodra beengednek a bugyijukba, én is követni fogom a példájukat? Ezt gondold át még egyszer. Azon kívül, már megvan a címed. Minden alkalommal, amikor megpróbálsz sötétnek és veszélyesnek látszani, le foglak festeni, ahogy rózsaszín, csíkos pólót viselsz felhajtott gallérral, és chinos nadrággal11. Ezt neked! Elkezdtem becserkészni Echot, és ez olyan érzés volt, mint amikor a tigris vadászik a zsákmányára. Egészen addig hátrált, amíg beleütközött a falba, de én még ezután is tovább közelítettem felé. A testemmel hozzásimultam a testéhez, összes érzéki domborulatát magam alatt éreztem. Végig akartam simítani bőrének minden egyes négyzetcentiméterén. Édes illata megrészegített. A szemei továbbra is nevettek, de a mosolya leolvadt az arcáról, ahogy enyhén beleharapott az ajkába. A pokolba, van fogalma arról, hogy mit csinál? Olyan lány volt, aki elszántan távol tartott magától, mégis minden tettével egyre jobban felizgatott. – Mondtál valamit? – Lehajtottam a fejemet a nyakhajlatáig, belélegeztem meleg, fahéj aromáját árasztó illatát, és az orrommal végigsimítottam hívogató bőrén. A mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt. A kezem a hasára simult, centiméterekre a csípőjétől. Azon tépelődtem, hogy fel vagy le mozdítsam el a kezemet, mert mindkét terület megérintéséről régóta álmodoztam.

11

Chinos: Könnyű, lezser hosszúnadrág benyúlós zsebbel, élhajtás nélkül; főleg férfiak számára készült szabadidő-viselet, a farmernadrág alternatívájaként is ismert, de annál formálisabb. Anyaga pamutszövet. Blézerrel vagy pulóverrel is hordható.

149

KATIE MCGARRY – Noah – lehelte a nevemet, és bár nem tudhatta, de ezzel éppen az egyik róla szóló fantáziámat váltotta valóra. Ha jól játszom ki a kártyáimat, talán teljesítene még néhányat. Éppen csak végigsimítottam az ajkaimmal az arcán, ahogy a szája felé közelítettem. A körmei csiklandozták a mellkasomat, és ezzel az őrületbe kergetett. Megcsókolni őt… ez volt az egyetlen okom a lélegzésre. Kezeivel nyomást gyakorolt a mellkasomra, és az ajkai elmozdultak az enyémek alatt. – Nem lehet. – Eltolt magától. – Én… Én… Nem tehetem. – A humor eltűnt belőle, szemei kiszélesedtek. – Épp Luke-kal randizom, és ez… – kezeivel intett közöttünk, –… nem történhet meg. Te Noah Hutchins vagy, és én nem olyan lány vagyok, aki „azt” csinálja… Behunytam a szemeimet, hogy visszanyerjem az irányítás egy részét a testem fölött. Befejeztem a mondatát. – Velem. – Igen… nem… nem tudom. Normális akarok lenni, Noah. Te meg tudod ezt adni nekem? – Vicces, hogy pont ő beszélt a normálisról, amikor folyton kesztyűt húzott a kezeire. – Mikor jössz végre rá, hogy a normális nem létezik az olyan emberek számára, mint mi? – Nem voltam biztos benne, hogy kit akartam jobban bántani, őt vagy magamat. Talán tettetheti, de soha nem lesz már az a lány, aki a sebhelyek előtt volt. A pokolba, talán azért mondtam ezt, hogy emlékeztessem magamat, az olyan srácoknak, mint én, soha nem lehet saját Echojuk. Ugyanaz a harag sepert rajta keresztül, mint amit azon az első napon láttam rajta Mrs. Colins irodájában. – Mit kellene tennem, Noah? Adjak fel mindent, mint te? Kezdjek drogozni, lógjak a suliból? Mindenre mondjam, hogy megbaszhatják? – Ez a pokol még mindig sokkal jobb, mintha olyannak tetetném magam, amilyen nem vagyok. Miért olyan fontos neked, hogy egy 150

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! olyan sráccal legyél, aki elcipelt magával, hogy megnézz egy szar filmet? Echo megdörzsölte az arcát, a düh kiveszett belőle. – Elvinnél a Valentin napi táncra? Több lennék egy olyan lánynál, akit megdöntesz a kocsid hátsó ülésén? Vagy csak egy vicc lennék közted és a barátaid között? Nem tudom. Az igazság elszorította a torkomat. El akartam mondani neki, hogy ő több lenne, de nem tudtam. Soha nem volt kapcsolatom, nem ragaszkodtam senkihez, és most itt volt ez a csodálatos teremtmény előttem, és pont azt az egyet kérte tőlem, amit nem biztos, hogy meg tudtam adni neki. Ujjaival keresztülszántott a haján. – Semmi gond. Ne izgasd magad miatta. Én vagyok a tanárod, és te… neked segítségre van szükséged. Együtt fogunk dolgozni, hogy megszerezzük az aktáinkat, azon túl pedig te éled a te életedet, én meg az enyémet. Mennem kell. Kösz a vacsorát, meg a játékot. Echo elsuhant mellettem, és ez visszahozott az életbe. – Várj. Hátrapillantott a válla fölött. Sötét karikák voltak a szemei alatt, és a vállai előreestek. Hogy lehet, hogy eddig nem vettem észre, mennyire kimerült? Beszélt a rémálmairól. Mikor aludt utoljára rendesen? Nem az aggodalmam – a csendem volt az, ami megerősítette az igazában. Amikor nem mondtam semmit, a legjobb dolog, ami az utóbbi három évben történt velem – elment. A rohadt életbe! Totális idióta voltam.

151

Echo Kétezer dollár. Ennyiért akarta a szerelő megjavítani Aires kocsiját. Tehát. Tíz dollárt kerestem egy óra alatt, és ha szerencsés voltam, egy héten két órát korrepetáltam Noah-t. Ha levontam a szövetségi, állami, és helyi adókat, valamint a társadalombiztosítást, akkor Aires kocsija meg lesz javítva, úgy… kb soha. A napfény beáramlott a szobámba a velencei függönyök rései között. A fény tökéletesen megvilágította az öltözőasztalomon álló képet, amin anyu, Aires és én voltunk. – Hé, gyönyörűm. – Luke lépett be a szobámba, és becsukta maga mögött az ajtót. Egy villámgyors mozdulattal kihúztam magam az ágyamban, megragadtam egy pulóvert, és áthúztam a fejemen, hogy minél előbb eltakarjam a karjaimat. – Mit csinálsz itt? – Mondtam, hogy lehet, beugrok. – Keresztülsétált a szobán, és ledobta magát a lila, kényelmes takarómra. – Nem. Mit csinálsz itt, a szobámban? – Az ágyamon? – Az apád és Ashley azt mondták, hogy feljöhetek. Felvontam a szemöldökömet. – Az apám? Azt mondta… hogy fel… hogy feljöhetsz? – Ja. Azt hiszem, lebecsülöd őt. Most hűvös. Nem úgy, mint akkor volt, amikor először jártunk. – Először is. Régen szilárd kapcsolatunk volt. Most csak randizgatunk. – A járni szó egy sokkal komolyabb érzelemre utalt, és

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! az egyetlen dolog, amit jelen pillanatban komolynak éreztem vele kapcsolatban, az az volt, hogy nem akartam, hogy itt legyen a szobámban, különösen nem az ágyamon. Velem. – Mi történt a vasárnap reggeli kosárlabdával, ahová Stephennel és a fiúkkal jártok? – Luke-nak ez volt a vasárnap reggeli rituáléja nyolc éves kora óta. – Fél óra múlva találkozom velük. Tudom, hogy ma mész ruhát venni, és előtte beszélni akartam veled. – Megfogta a kezemet, és hüvelykujjával a bőrömet simogatta. – Nézd, újra elmondom, amit tegnap este, amikor is nem válaszoltál rá semmit. Sajnálom, Echo. Igazán, tényleg sajnálom. Nem értettem meg az Aireshez fűződő kapcsolatodat, amíg meg nem néztem azt a filmet, esküszöm. – Minden rendben. – Igazán, még mi is. Elvittél egy szaros filmre, amit otthagytam. És majdnem megcsókoltam egy igazán szexi srácot. Egy fiút, aki elérte, hogy a lábujjaim begörbüljenek a gyönyörtől; egy olyan srácot, aki megosztotta velem a vacsoráját. Egy fiút, akit igazán le kellene állítanom abban, hogy tovább kínozzon, mert csak Isten tudja, hogy miket nem gondol rólam már így is. Luke a falamra festett tengerre szegezte a tekintetét. – Nem hiszem el, hogy megtartottad ezt a szart. Azok után, amit az anyád csinált veled. A kezemet a gyomromra szorítottam, amikor az felkavarodott. – Még mindig ő az anyám. A szívem lesüllyedt, amikor Luke szemei elkerekedtek, és úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. Az emberek nagyon sokszor néztek így az anyámra. Először lenni egy ilyen pillantás alanyának szar érzés volt. – Ez minden? – Nem. Tudod, hogy úgy gondolom, elképesztően szexi vagy. – Luke éhesen nézett rám, és nem hittem, hogy azért, mert a maradék bagelt akarta az éjjeliszekrényemről. – És azok a ruhák, amiket régen vettél fel nagyon lázadóak voltak. – Becsukta a szemeit, és megnyalta a száját. Le mertem volna fogadni, hogy a focista záró 153

KATIE MCGARRY bálra gondolt a második évünkből. Kék szaténruha volt rajtam, igencsak rövid szoknyával, és aztán az apja Lincolnjának hátsó ülésén… Arról az éjszakáról nekem is szép emlékeim voltak. Kinyitotta a szemeit, az éhség eltűnt belőlük. – Azon töprengtem, hogy milyen ruhát akarsz venni magadnak. Tudod, valami olyasmit kéne szerezned, amiben nem érzed zavarban magadat. Wow. Talán Ashley-vel kellene elmennie arra a bulira. – Azt akarod kérdezni, hogy szándékomban áll-e felfedni a sebhelyeimet? – Igen. Nem. Igen. – Közelebb csúszott hozzám, és a combom külsejét kezdte masszírozni. Küzdöttem a késztetéssel, hogy elhúzódjak tőle. – Akarlak, Echo. Ezt te is tudod. Te vagy az, aki behúzza a féket, amikor a testiség kerül szóba, nem én. És hogy őszinte legyek, kezdek már átkozottul belefáradni. Van egy csomó lány, aki szívesen ágyba bújna velem. Luke imádta a jó hosszú monológokat, de én nem. Félbeszakítottam. – Akkor mindenképpen feküdj le velük. Engem ezzel nem fogsz rávenni a szexre. Nem hagyom, hogy a bűntudatomra alapozz. Hála Istennek, elvette a kezét a lábamról. – Ez nem úgy megy, mint ahogy elterveztem. – Akkor kérlek, mondd el, pontosan hogy is gondoltad, hogy fog ez menni. Azt hitted, ha azt mondod nekem, hogy bánt és megaláz téged, ha felfedem a sebhelyeimet, akkor rögtön a karjaidba ugrok, és szexelek veled? – Oldalra döntötte a fejét. Oh, a szarba! Tényleg azt hitte. – Kifelé. – Nem már, Echo. – Elfelejtettem, milyen gyorsan tud mozogni. Felcsúszott az ágyon, és egyik nehéz kezét a derekam köré kulcsolta, hogy ne tudjak megszökni. – Még mindig szeretlek. Vicces, hogy ez az egy szó, hogy szeretlek, mennyire meglágyította a haragomat.

154

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Az izmok a gyomromban ellazultak, csakúgy, mint a testem többi része. Ahogy észrevette az elpuhulásomat, a másik karját is körém tekerte, és a mellkasára húzott. Régen szerettem Luke-kal feküdni az ágyon, különösen akkor, amikor azt mondta nekem, hogy szeret. Egyszer az egész világom körülötte forgott. Hiányoztak azok a napok. Hiányzott az a tudat, hogy valaki szeret engem, itt fekszik velem, és rájöttem, hogy az is hiányzik, hogy viszontszeressek valakit. – Soha nem szűntelek meg szeretni téged. És nagyon fájt, amikor szakítottál velem. – A kezével fel-le dörzsölte a hátamat. Az érintése ismerős volt, és most ez az ismerősség jó érzéseket keltett bennem. – Akkor miért nyomultál annyira a szexszel? Miért nem tudtál várni, amíg készen nem álltam rá? – Az én szívem is összetört, amikor szakítottunk, de már belebetegedtem az állandó harcba. Minden egyes másodpercben nyomult, egyre többet kért, és egyre többet akart. – Nem tudom. Azt hiszem, tudni akartam, hogy milyen a szex. Azt gondoltam, ha adok neked elég időt, akkor néhány héttel később megint összejövünk, de aztán… – Köszönhetően a barátaimnak, tudta, hogy mi történt utána. – Feltehetek egy kérdést? Nem voltam benne biztos, hogy mennyire vagyok felkészülve Luke „kérdéseire”, de a testem felemelkedett, és egy eltúlzott sóhajt hallattam. – Persze. – Miért ne? – Szeretsz még engem? Rátámaszkodtam a könyökömre, és kényszerítettem magam, hogy Luke-ra nézzek. Hogy igazán ránézzek: a kék szemeire, fekete hajára, és az arcára, amit egykor annyira szerettem csókolni, és simogatni. – Mindig szeretni foglak, de nem vagyok szerelmes beléd, már nem. Soha, a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy még azok után is akarsz engem, hogy ilyen szörnyeteggé váltam. 155

KATIE MCGARRY Az ujjaival az arcomat cirógatta. – Soha nem voltál szörnyeteg, Echo. Nem számomra. Az elmúlt másfél évben arra vártam, hogy megtedd azt, amit meg kellett tenned, legyen az bármi is. Az egész világom a helyére került azon a napon, amikor visszajöttél az ebédlőbe. – A szemeim elkerekedtek. Wow. Simán csak wow. – Azt akarom, hogy megint belém szeress, és szerintem ennek az a legjobb módja, ha beleugrunk a dologba. Azt gondolom, ott kellene folytatnunk, ahol abbahagytuk. Szexelnünk kellene. A levegő bennem rekedt, majd hangos zihálásként távozott belőlem. – Mi? – Nem most, de hamarosan. Fogadok, ha megtesszük, újra belém szeretsz. Tudtam, hogy most egy kis edényben úszkáló aranyhalra hasonlítottam a leginkább azzal, ahogy a számat kinyitottam, majd becsuktam, újra és újra. Különös, teljesült a kívánságom, hogy szexelhessek valakivel, aki szeret engem, de azt elfelejtettem hozzátenni, hogy én is viszont akartam szeretni az illetőt. – Nem tudom. Luke egyszerűen mosolygott. – Aludj rá egyet. Aludni. Oh, milyen vicces.  – Szent varjú, Echo. Téli álmot aludtál majdnem másfél évig, aztán egy csapásra felébredtél. – Lila levette magáról az egyházi ruháját, és felvett egy feszülős rózsaszín pulóvert, meg egy kék farmert. – Luke azt mondta neked, hogy még mindig szeret, mellesleg, te is azt mondtad neki. Noah bunkó Hutchins megpróbált megcsókolni. És még te panaszkodsz, hogy szűzen fogsz meghalni.

156

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Folytattam a vázlat elkészítését, miközben az ágyban feküdtem, amit Luke pillanatokkal korábban hagyott ott, hogy Lila belépett volna a szobába. – Azt még ne hagyd ki a számításaidból! – Ha. – Lila hirtelen abbahagyta, hogy megpróbálja szoros lófarokba simítani aranyhaját. – Luke könyörög érte, és Noah, nos, amit róla hallottam, a szex az, amit ő csinál a legjobban. – Hallottad, kitől? – kérdeztem sokkal gyorsabban, és sokkal lelkesebben, mint azt kellett volna. A szememet a vázlatfüzetemre tapasztottam, és kényszerítettem a kezeimet, hogy folytassák a munkát. Talán Lila nem vette észre a hirtelen, és nagyon hangos kitörésemet. Ráugrott az ágyra. – Oh, az én kicsi Echom beleesett egy pasi játékába. Egyébként szeretném őt látni az inge nélkül. Fogadok, hogy a testéért meg lehet halni. Emmának a tánccsapatból megvolt Noah, egy gyors menetre a múlt nyáron, a között a sok srác között, akivel összefeküdt. De én inkább azt mondanám, hogy Noah-nak volt egy gyors menete vele. Emma azt mondta, a srác teljesen elvette az eszét. A ceruzám vége letört. Bunkó, bunkó, bunkó, bunkó. Egy hihetetlenül szexi, és eszméletlenül édes bunkó. – Szóóóóval, melyik lesz a nyertes? A srác, aki szerelmes beléd, vagy a fiú, aki epekedik utánad? Hogyan tud egy ilyen kérdés kijönni valaki száján, aki ilyen éterien néz ki? Glindának, a Jó boszorkánynak igazán piszkos fantáziája volt. Nem használhattam többé arra a vázlatfüzetemet, hogy elbújjak mögé, így fogtam, és a törött ceruzámmal együtt az éjjeliszekrényemre dobtam. – Luke talán szeret engem, de nem túl figyelmes. Lila lefeküdt mellém, és a kezébe fogta a kezemet. – Igaz. Egoista, és mindig csak egy dolog jár a fejében, mégpedig, hogy bármi történik is, az neki jó legyen. De vannak érzéseid iránta. 157

KATIE MCGARRY – De nem vagyok szerelmes belé. Na, nem mintha Noah-ba az lennék. Magamban felsóhajtottam. Isten megtiltotta, hogy legyen három olyan szabad másodpercem, amiben nem rá gondolok. – Noah szexi – mondta Lila. – De te is tudod, hogy a dolgok vele nem vezetnének sehova. Még csak most kaptad vissza az életedet. Ha vele randiznál, az szociális rémálom lenne. Azon kívül, nincsenek érzéseid iránta. Megosztotta velem a hamburgerét, és mindig meg tudott nevettetni. És olyankor nem udvarias volt a kacagásom. Nem is hamis. Vele olyan hangosan nevettem, hogy az emberek rám bámultak. Olyan az-orrodon-köpöd-ki-a-tejet nevetés volt. Meséltem neki az anyámról, és ő megtalálta a módját, hogy jobban érezzem magam utána. – Echo – mondta komoran Lila. – Kérlek, mondd, hogy nincsenek érzéseid iránta. – Nem számít, hogy vannak-e – motyogtam. – Nem fog eljönni a Valentin napi táncra. – Ja. Ez egy totálisan furcsa válasz volt, de vettem. Témaváltás. Fogamzásgátlóra van szükséged. Ma már másodjára éreztem hasonlóságot egy aranyhal és magam között. – Nem. Nincs. – De, igen. Van. Fogadok a Nagy Buddha táskámban, hogy csatlakozni fogsz az ebédlői asztalnál ülő többséghez, és még az érettségi előtt megteszed a dolgot. Hogy kivel, azt nem tudom. – Azonnal suttogott: – Luke, – aztán visszatért a normális hangerejéhez. – De akkor is határozottan szükséged van fogamzásgátlóra. Fogamzásgátló? Erről beszélni azt jelentette, hogy beszélni kellett a szexről is, és én eddig azok közé a szerencsések közé soroltam magamat, akik elkerülhették ezt a szülői beszélgetést. – Az apám ki fog akadni. 158

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Lila leugrott az ágyról, megragadta a kezemet, és maga után rángatott. – Oh, nem, kislány, nem fogunk erről apuval beszélni. Most pedig gyerünk ruhát venni!  Ötórányi tortúrával később, Ashley és Lila végre egyet értett a bulira szánt ruhámmal kapcsolatban. Hacsak nem azt terveztem, hogy úgy fogok megjelenni a bálon, mint a menyasszony anyja, nem találtam magamnak hosszú ujjú ruhát. Végül megállapodtunk egy fekete, szatén, vállpánt nélküli ruhában, combközépig érő szoknyarésszel, és hozzávaló fekete szaténkesztyűvel, ami a bicepszemig ért. Lila és én éppen a latténkat kortyolgattuk a gyorsétterem egyik asztalánál, miközben Ashley kifizette azokat a barisztának 12. – Most – suttogta Lila. – Most mi? – A lábam és a fejem is fájt. – A mostohaanyád még mindig meg van szédülve ettől a lányos naptól. Csak tartsd be a szövegkönyvet, és jó leszel. A szemeim elkerekedtek. Oh, a szarba. Most, pont ebben a pillanatban akartuk beavatni a mostohaanyámat az én fogamzásgátlásomba. Ashley leült az asztalunkhoz. – Annyira jól szórakoztam veletek lányok. Emlékeztek, amikor régebben minden hétvégén elmentünk vásárolni? Igen. Még azelőtt, hogy hátba szúrtad volna az anyámat azzal, hogy lefeküdtél az apámmal. Lila belém rúgott az asztal alatt. – Fájdalmas időszakom van éppen.

12

A barista (bariszta, magyar kifejezéssel kávépincér) olyan személy, aki főként espresso és egyéb kávéfajták elkészítésével és felszolgálásával foglalkozik.

159

KATIE MCGARRY A lábam lüktetett, ahogy Lila megint belém rúgott. Ashley pislogott, nyilvánvalóan döbbenetében. – Már megbocsáss? Lila megköszörülte a torkát. – Amit szerintem Echo mondani akart, az volt, hogy nagyon örülünk, hogy veled töltöttük ezt a délutánt, mert van egy problémája, amit meg kellene vitatnia veled. Egy lányos dolog. Tudod, olyan a-férfiak-úgysem-értik típusú dolog. Nézd, az elmúlt időszakban nagyon nehéz volt neki a menstruáció ideje alatt, és a görcsök is egyre rosszabbak lettek. Igaz, Echo? – Oh – mondtam őszintén, és keményen próbálkoztam, hogy ne forgassam meg a szemeimet. Nekem bűzlött ez az egész. Lila megint belém rúgott. – Úgy értem, igen. Nagyon sok vér, és görcsök. Wow. Igazán fájdalmas görcsök. Mintha Hadész maga szurkált volna. Igazán utálom a görcsöket. Nagyon fájtak. A görcsök. A görcsök fájtak. – Ez alkalommal Lila a lábamra taposott. – Mint Echo legjobb barátnője, azt tanácsoltam neki, hogy beszélnie kellene veled erről. Az én anyám fogamzásgátlót íratott fel nekem, amikor a havim ilyen nehézzé vált. Ashley arca egy pillanatra összezuhant, pillantását köztem és Lila között jártatta. Melyikük fog győzni? A feleség, aki tudta, hogy az apám összezúzná a BlackBerry-jét a kezében, ha rájönne, hogy az egyetlen lánya fogamzásgátlót akart, vagy a nő, aki kétségbeesésében megtett volna bármit, hogy jobban érezze magát, amiért tönkretette az életemet? – Igen. Igen, Lila. Jól tetted, hogy azt mondtad Echonak, beszéljen velem. Egy apró mosoly kúszott az ajkaira, de a szemei még mindig aggodalmasan szűkültek össze. – Mióta tart ez? Soha. – Úgy egy éve kezdődött.

160

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Miért nem szóltál hamarabb, édes szívem? – Vállat vontam. Ashley hosszan kortyolt a lattéjából. – Hogy mennek a dolgok közted és Luke között? A szarba. – Ashley, koncentrálhatnánk a problémámra a havimmal? Ashley szemei fénylettek. A bűntudat győzött. – Van egy időpontom a nőgyógyászomnál hétfőre. Miért nem csatlakozol hozzám, akkor meg tud vizsgálni, és ad egy receptet. Ultrahangvizsgálatom lesz. Az apád nem tud eljönni, és én annyira csalódott voltam a múltkor, amikor nem tudtuk meg a baba nemét. Milyen izgalmas lesz számodra, hogy láthatod kisöcséd vagy kishúgod születik-e. Egy pillanatra azt gondoltam, hogy Ashley dalolni kezd. Ez alkalommal, ahelyett, hogy belém rúgott volna, Lila megérintett az asztal alatt, és a kezébe fogta a kezemet. Erősen megszorítottam, ahogy válaszoltam. – Ja. Nagyszerű lesz.

161

Noah – Hagyd már abba a duzzogást! Ha lefektetted volna, amikor először találkoztál vele, mint ahogy mondtam is neked, most nem lennél úgy becsavarodva, mint egy átkozott perec. – Beth lecsapta a tálcáját az ebédlőasztalra. Eltoltam magamtól a pizzámat, és hátradőltem a székemben. Echo semmi többet nem csinált ma, minthogy tartotta velem a szemkontaktust. Pont, ahogy mondta, visszatért a saját életéhez, és elméletben, én is az enyémhez. Akkor mi volt a probléma? Én nem szerettem az életemet, nem, ha ő nem volt a részese. Isaiah a másik oldalamra tette le a tálcáját. – Hagyd már békén, Beth. Néha nem tudsz segíteni azon, hogy kibe esel bele. – Bölcs szavak egy olyan sráctól, aki figyelmen kívül hagyta a Beth iránti érzéseit. Beth mogorván nézett maga elé, ahogy a villáját beledöfte egy csirkehúsba. Az arcába seperte a haját, hogy elrejtse azokat a horzsolásokat, amiket a smink nem fedne el. – Mi a fene van veled, Isaiah? Majdnem olyan szánalmasan bús képet vágsz, mint Noah. Kérlek, nehogy azt mondd, hogy te is beleestél valami elérhetetlen, hülye tyúkba? Isaiah gyorsan témát váltott. – Szóval Beth, hallottam, hogy Mrs. Colins behívatott az irodájába. – Miért? – kérdeztem. Elég volt, hogy az egyikünk életét összekuszálta.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Felteszem, hogy valamelyik tanárom bemártott, amikor észrevette rajtam a horzsolásokat. Azt mondtam neki, hogy leestem a lépcsőn az apám házában. – Rákacsintott Isaiah-ra, és mindketten nevettek a privát viccükön. Egyikük sem tudta, hogy ki volt az apjuk. A szívverésem felgyorsult, amikor elkaptam egy vörös villanást, ahogy belépett az ebédlőbe. A sarokban lévő ajtónál, a lehető legmesszebb tőlem, Echo megállt, és gyorsan körbenézett. A könyveit a mellkasához szorította, pulcsija ujját ráhúzta a kézfejére. A tekintetünk találkozott. Zöld pillantása megolvadt, és megajándékozott gyönyörű, szirén mosolyával. Az én ajkam is mosolyra görbült, és intetten neki, hogy jöjjön oda hozzánk. Mégis mi a fenét csináltam? Beth nyilvánvalóan gondolatolvasó lett. – Mégis mi a fenét csinálsz? Figyeltem, ahogy Echo szemei elkerekedtek, és gyorsan Isaiah felé fordultam. – Szeretnél egy 65-ös Corvette-en dolgozni? – Akarok egy millió dollárt? A pokolba is, persze. – Van terved suli utánra? – kérdeztem. Echo rápillantott az ebédlőasztalára, aztán vissza rám. Gyerünk, kicsi szirénem. Gyere ide hozzám. – Már egy ideje nem lógtunk – mondta Isaiah. – Benne vagyok a játékban – mondta Beth. – És semmilyen autós kifogásra nincs szükségem a lógáshoz. – Semmi lógás. – A szemeimet továbbra is Echon tartottam. Egyik lábáról a másikra állt. Szüksége volt egy jó indokra, hogy odajöjjön hozzánk. Felvettem a matekkönyvem, és megmutattam neki a borítóját. Lélegzetével egy ütemre mozgott néhány hajtincse is. Végül a nimfám elindult felém. – Sziasztok. – Annyira halkan beszélt, hogy erőlködnöm kellett, hogy meghalljam. A szemei rólam Isaiah-ra, onnan Beth-re siklottak, aztán vissza rám.

163

KATIE MCGARRY – Le akarsz ülni? – kérdeztem, de tudtam a választ. Már csak azzal, hogy ott állt az asztalom mellett, az elkényeztetett kis barátai legalább száz szociális szabályát szegte meg. – Nem, a barátaim várnak rám. – Hangsúlyozta ki a szót, mielőtt szándékosan odapillantott volna a lányok asztalára, akik mereven bámulták a beszélgetésünket. Egy pont neked, Echo. Annyira elcsesztem a dolgokat szombat este, hogy már a barátjának sem tartott. Beth elmosolyodott, és gúnyosan odaintegetett az Echo asztalánál ülő lányoknak. Echo összerezzent, miközben én belülről megrándultam. – Mit akarsz, Noah? – Beth-re bámult, amíg ezt kérdezte, de aztán a szemei összeszűkülve rám tapadtak. – Ez itt Isaiah. Mindkét szemöldökét felvonta. – Oké. – Iskola után megnézi Aires kocsiját. Nálatok tudunk tanulni, amíg ő felméri, hogy mire lesz szükség a javításhoz. Az arca felragyogott. – Igazán? – Mit igazán? – kérdezte egy ismerős hang. A pokolba, a túlfejlett majom. Épp, amikor elkezdtem visszairányítani Echóot a nekem kedvező sarokba, a vesztes pasija lecsapott, és egyik karját a válla köré fonta. Echo továbbra is sugárzott. – Isaiah megnézi nekem Aires kocsiját. Az én szám sarka felfelé görbült, míg Luke-é lefelé. – Mikor? – kérdezte. – Ma. Suli után – válaszolta Isaiah, és úgy mozdult el a székében, hogy Luke-nak tökéletes rálátása legyen a fülbevalóira, tetoválásaira és az egész punk stílusára. – Echo! – kiáltott az egyik barátja.

164

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! A szólított maga mögé pillantott, aztán belenyúlt a hátizsákjába, és kotorászni kezdett benne. – Ebéd után elmegyek, mert lesz egy találkozóm, és már nem fogok visszajönni, de iskola után tökéletesen megfelel. Echo ráhajolt az asztalra, és egy szalvétára felírta a telefonszámát. Az inge félrecsúszott, megmutatva a dekoltázsa egy részét. A pillantás, amit Isaiah-ra vetettem, figyelmeztette őt, hogy azonnal vegye le róla a szemét, és a mosoly, amit Echo majom barátjának küldtem, amikor a lány elém csúsztatta a szalvétát, elérte, hogy a fickó keze ökölbe szoruljon. – A telefonom ki lesz kapcsolva – mondta Echo. – De sms-ezd el a számod, és akkor megírom, hogy hova gyertek. Akkor iskola után srácok. – Hátrált egy lépést, de Luke nem követte. – Jössz? – Először veszek valamit enni. Echo beharapta a száját, és még vetett felém egy lopott pillantást, mielőtt elsétált volna. Szóval mégsem szúrtam el teljesen mindent. Még legalább egy lövésem volt nála. Egy szék megcsikordult, ahogy Luke megragadta, és leült az asztalunkhoz. – Mi a baj veletek népszerű emberekkel? Nem tudjátok békén hagyni a lúzereket? – motyogta Beth. Luke figyelmen kívül hagyta. – Játszottunk egymás ellen gólyaként egy kosárversenyen. Mindkettőjük feje, Isaiah-é és Beth-é is felém fordult. Soha nem beszéltem nekik a nevelőszülők előtti életemről. Összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. – Ja. Játszottunk. – Én voltam a védőd, és te szétrúgtad a seggem. A te csapatod nyert. – Úgy hozta fel azt a játékot, mintha tegnap történt volna. Számomra azonban eónokkal korábban volt. Azok az emlékek egy olyan fiúhoz tartoztak, akinek nem haltak meg a szülei egy lakástűzben. Amikor nem válaszoltam, folytatta. – Aznap győztél, de most nem fogsz. Ő az enyém. Nem a tiéd. Világos voltam, amigo? 165

KATIE MCGARRY Felnevettem. – Oké, akkor hallgass ide. Echo tisztességes játékot érdemel. Ha nem vagy elég férfi, hogy kielégítsd őt, nos… – Kitártam a kezeimet, és engedtem, hogy a hírnevem beszéljen helyettem. Luke felugrott a székéből, és az arca elvörösödött. – Ha a közelébe mész, a szart is kiverem belőled. A szalagavató-király valószínűleg még soha életében nem harcolt senkivel. A teste remegett. Én ülve maradtam, tudva, hogy a nyugalmam jobban meg fogja rémiszteni. – Próbáld meg. Ugyanúgy szét fogom rúgni a segged, mint a kosárlabdában. Csak ez alkalommal, nem lesz ott a játékvezető, hogy megmentsen téged. Luke berúgta a széket az asztalunk alá, és dühösen elcsattogott. Beth és Isaiah nevetésben törtek ki. Csatlakoztam hozzájuk, egészen addig, amíg meg nem láttam az elborzadást Echo arcán. Mielőtt megmozdulhattam volna, kifutott az ebédlőből. A francba.  Echo igazán szép, kétszintes téglaházban lakott, terasszal és erkéllyel. Nem olyan gazdag féle volt, de nagy fák álltak az udvarban, és amatőr, szépen elrendezett kertjük volt. Régen én is egy ehhez hasonló házban éltem – a tűz előtt. Le mertem volna fogadni, hogy tavasszal igazán szép látvány. Valószínűleg a nárciszoktól és rózsáktól illatozott a levegő – mint régen nálunk. Most minden, amit éreztem, a piszok és a hideg volt. A február szívás. A garázsajtó kinyílt, amikor becsuktuk a kocsim ajtaját. Echo a ház mellett parkolta le a Dodge Neonját egy keskeny betonsávon, egyedül hagyva a vörös Corvette-et a garázsban. A vezetőoldal felőli ablakban Echo egyik farmerbe bújtatott lába himbálózott. – Már attól is merevedésem van, ha csak ránézek – mondta Isaiah, ahogy felsétáltunk a beállón. 166

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Akkor ess neki – válaszoltam, és reméltem, hogy a kocsira értette, nem pedig Echora. Utálnék leütni valakit, akit a családom tagjának tartottam. Beth furakodott át köztem és Isaiah között. – Ez őrület, több mint az. – Mindkettő. Jézus, azok az eredeti sárvédők? – Isaiah végigcsúsztatta a kezét az autó teste felett. Besétáltam a garázsba, be a meleg buborékba. A tetőről fűtőszál lógott le, több fénycsővel egyetemben. Abban a pillanatban, hogy mindhárman besétáltunk, az ajtó becsukódott mögöttünk. Fából készült munkapadok futottak körben jobbról és balról is a falak mentén. Az eszközök lyukakkal ellátott táblákról lógtak le. A szekrényeket különböző autókról és emberekről készült képek borították. – Talán képes lennél megtartani egy lányt, ha azt is így érintenéd meg, mint ezt a kocsit. – Beth a munkapultnak támaszkodott. Isaiah önelégülten elmosolyodott, miközben megvizsgálta a hajszálcsíkozást a kocsin. – Ha találkozok egy olyan lánnyal, aki úgy tud dorombolni, mint ez a cica, egész éjszaka simogatni fogom. – Be vagytok állva srácok? – Echo hangja az autó belsejéből jött. A rekedt tónus, ami benne érződött karomként csapott le a szívemre. Beth mogorván nézett felém. – Sajnos nem. A te nem-szegjük-meg-a-szabályokat hozzáállásod átragadt a fiúmra is. – Már napok óta hallgattam, hogy Beth ezért panaszkodott. De ő, Isaiah és én többek voltunk, mint vesztes drogosok, és ezt be is akartam bizonyítani. Echo a vezetőülésben maradt, és onnan nézett minket. Tekintetemet továbbra is az autón tartottam, és azt tetettem, van valami halvány fogalmam arról, miről motyogott Isaiah. Egy lövés. Már csak ennyim volt. Ha ma elcsesztem, végignézhetem, ahogy az a majom boldogan éli az életét Echoval. Minden megfeszült a bensőmben. A szarba. Ideges voltam egy lány miatt. 167

KATIE MCGARRY Isaiah folytatta az autó simogatását a motorháztető felé haladva, miközben érthetetlenül motyogott maga elé. Olyan szavakkal dobálózott, mint lökhárítók, fényezés, test és elhajlás. – Vethetek a kicsikére egy alaposabb pillantást? – Isaiah bekukkantott az autóba, aztán meg hirtelen rám. Echo felé döntötte a fejét, mielőtt végigvezette volna a kezét a motorháztető tetején, arra várva, hogy Echo kinyissa azt. A pokolba. Isaiah eddig soha nem nyert díjat a megfigyelőképességéért. A mutatványom Luke-kal tutira felidegesítette Echot. Odavándoroltam a vezető melletti oldalhoz, hogy fordítsak a seggfej legjobb barátomnak. – Azt akarja, hogy felnyisd a tetőt. Echo egy fényképalbumot tartott az ölében, ujjaival az egyik képet érintette meg éppen. Megint olyan elveszett volt a tekintete. Olyan pillantással nézett maga elé, mint amit az elmúlt félévben mindig magán viselt, amikor másodpercekkel csengetés előtt besétált a terembe, azt tettetve, hogy rajta kívül senki más nem létezett. Csak most jöttem rá, hogy azt nem tetette. Ebben a pillanatban, Echo a saját kis világában élt. Azt mondta volt egy találkozója, de mást nem említett róla. Talán történt valami rossz? Leguggoltam mellé, miközben lehalkítottam a hangomat, hogy csak ő hallja az aggodalmamat. – Echo. Felébredve az álomvilágából, vett egy mély lélegzetet. – Ja. A tető. Becsúsztatta a kezét a konzol alá, és meghúzta a fogantyút. Isaiah szemei ragyogtak, amikor a zár egy kattanással engedett, és a varázslatos világába vezető ajtó kinyílt. – Beth, ezt látnod kell. – A megszállottságod az autók iránt természetellenes. – Beth úgy csinált, mintha nem érdekelte volna, de ennek ellenére ellökte magát a munkapulttól, és elindult Isaiah felé. – Hogy engedhetik meg neked a lányok ezen a földön, hogy megfektesd őket? 168

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Gyerünk, tudom, hogy azok a szavak, hogy big block V-8, benedvesítik a bugyidat. – Oh, bébi – mondta Beth szárazon. – Most azonnal feküdj le velem. Echo vizsgálódva a szemembe nézett. – Biztos vagy benne, hogy nem vagytok beszívva? Több szarkasztikus megjegyzés is eszembe jutott, de emlékeztettem magamat, hogy már csak egy lövésem volt. – Ez a te házad, és sosem lennék veled olyan tiszteletlen. Echo szájának jobb sarka felfelé kunkorodott. – Kösz. – Becsukta a fényképalbumot. – Készen állsz arra, hogy beleásd magad a fizika világába? Körbepillantottam a garázsban. – Hol? – Én általában itt tanulok. – Viccelsz velem. – A komoly, zöld pillantása azt mondta nekem, hogy nem, aztán észrevettem az utasoldali ülésen fekvő hátizsákját is. – Tudod a legtöbb ember asztalokat és székeket használ. Echo vállat vont, ahogy kivette a táskájából a fizikakönyvét, aztán a csomagját mellém rakta a földre. Lehalkította a hangját. – A legtöbb embernek nincsenek sebhelyek a karján, és nem bátorítja őket erősen a Gyermekvédelmi Hatóság arra, hogy egy héten egyszer járjanak terápiára. Most már tanulhatunk, vagy nem? Kinyitottam az utasoldali ajtót, és beültem az anyósülésre. A műszerfalra egy kép volt ragasztva Echoról, aki karjaival egy magas, barna hajú srácot ölelt át. Feltűnt, hogy Beth kihagyta a történetből a barátokat, amikor Echoról mesélt nekem. Nos, el tudtam képzelni, –Beth ugyanis drogosként, néha elfelejtett megemlíteni dolgokat. – Ő ki? Egy puha mosoly kúszott az ajkaira, de a szemeit nem érte el. Abban a tekintetben annyi fájdalom volt, hogy úgy éreztem egy késsel vagdossák a beleimet. 169

KATIE MCGARRY – Ő a bátyám, Aires. Ez az utolsó közös képünk. – A keze szórakozottan simogatta az albumot az ölében. Beth és Isaiah egymás között évődtek, így mi kaptunk egy kis magányt a beszélgetésünkhöz. – Szerencsés vagy. Minden dolog, ami jelentett nekem valamit, elégett a tűzben. Minden, kivéve a testvéreimet. Nincs egyetlen képem sem a szüleimről. Néha attól félek, hogy el fogom felejteni, hogy néztek ki. – Elfelejtem a hangjukat. Az apám mély nevetését, és az anyám szívélyes kuncogását. Az anyám parfümének illatát, amikor a munkába készült. Az apám arcszeszének illatát. Az éljenzésük hangjait a lelátókról, amikor sikerült kosarat dobnom. Istenem, annyira hiányoztak. Észre sem vettem, hogy beléptem a saját univerzumomba, amíg Echo ujjai meg nem szorították az enyémeket. – Akarsz csinálni valami normálisat? A szívem egyszerre szorult össze a vidámságtól és a fájdalomtól. Szavakkal el nem mondható mértékben hiányoztak a szüleim, és ez a gyönyörű nimfa megértette ezt. – Én mindig normális vagyok. Kinyitottam a fizika könyvemet.  A bevágódó motorháztető hangja megdöbbentett minket. Az elmúlt két órát azzal töltöttük, hogy áttekintettük a fizikatesztünket. Ha holnap nem teszem le ezt a szemétládát, soha nem megyek át a teszten. Ha nem ismertem volna jobban Isaiah-t, akkor látva őt arcán ezzel az őrült vigyorral, azt mondtam volna, hogy élete legjobb utazásán vett részt. – Tudom, hogy lehetne mozgásra bírni a kicsikét. Echo egy szupernova fényével ragyogott fel. – Komolyan? Eldobta a fizikakönyvét, és kiugrott a kocsiból. 170

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Harcoltam a késztetéssel, hogy Echo mögé álljak, és köré fonjam a karomat, ahogy ő ragyogva ugrált Isaiah előtt. Egy másodpercre úgy tűnt, Isaiah csatlakozik hozzá az örömtáncban. – Csak néhány dologra van szükségem. Nem sokra, igazán. A roncstelepen megtalálom őket. El fogja venni egy kicsit az időmet, és valószínűleg közel kétszáz dollárba fog kerülni. Amikor Echo szemei elkerekedtek, a szívem megszakadt. Nem volt pénze. Vajon mennyi fizetést kapott, amiért egy olyan vesztest korrepetált, mint én? Nekem volt pénzem. Minden penny-t félreraktam, hogy aztán az érettségi után az összegyűlt összegből elköltözhessek a saját lakásomba, és megmentsem a testvéreimet. Kölcsön tudtam volna adni neki, és megemelhetnénk a korrepetálásaink számát is, amíg vissza nem tudja fizetni. – Echo… Ráugrott Isaiah-ra, és szorosan megölelte. – Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm. Most van szükséged a pénzre, vagy ráér később? Van nálam készpénz, ha ez így oké. Isaiah elsápadt, és rám bámult, miközben a kezeit kinyújtotta az oldala mellett. – Istenre esküszöm, hogy hozzá sem értem, ember. – Ja, de ő annál inkább hozzád. – A sötét árnyékok Beth szemeiben arra késztettek, hogy cselekedjek. Észre sem véve a fekete hajú fenyegetést maga mögött, Echo elengedte Isaiah-t, és úgy ragyogott, mintha Jézus jelent volna meg előtte, és a vizet borrá változtatta volna. A gyomrom féltékenyen összeszorult. Hogy megakadályozzam, hogy Beth darabokra tépje Echot, kettejük közé léptem. – Mondtam, hogy tudok segíteni. A szaros énem megpróbálta megszerezni magának az érdemet, de az igazság az volt, hogy nem én nem tudtam neki segíteni. De akkor is én akartam a bajnoka lenni. Az arca megtelt színnel, és a szemei csak úgy szikráztak.

171

KATIE MCGARRY – Noah – zihálta a nevemet levegő után kapkodva. – Megcsináltuk. Meg fogjuk javítani Aires kocsiját. Oh, Istenem, Noah… – Karjait a nyakam köré fonta, és a fejét a vállamra hajtotta. Mindenem megnyugodott. Kezemet meleg, puha teste köré fontam, és behunytam a szememet, hogy megőrizzem a békét, amit Echo jelenléte hozott magával. Az élet sokkal élvezhetőbb volna, ha mindig így érezném magamat. Az orromat belefúrtam a hajába, és egy hálás pillantást küldtem Isaiah felé. Ő egyszer bólintott, aztán megmozdult, ahogy elkapta Beth tekintetét. Ő a kezét a torkára szorította, a hitetlenségtől kifutott az összes szín az arcából. – Isaiah, én… – Hátrált két lépést, mielőtt megfordult, és elmenekült volna. – Beth! – Isaiah utána rohant. A garázsba vezető ajtó hangosan bevágódott mögötte. Láncként használva a kezemet, közelebb húztam magamhoz Echot, amikor felemelte a fejét a vállamról. – Mi a baj? – kérdezte. Az elfuserált barátaim tönkretették a pillanatomat. – Isaiah bele van zúgva Beth-be, de nem akarja neki megmondani, és Beth nem akar senkibe beleszeretni. Legkevésbé nem a srácba, akit a legjobb barátjának tart. De azzal, hogy megölelted őt, felhúztad Beth-t. – Oh. – Levette a karjait a nyakamról, és el akarta tolni magát tőlem, de nem voltam kész arra, hogy elengedjem, még nem. – Noah? – Igen? – Végeztem az öleléssel. Vonakodva elengedtem. Egy lövés. Egy kibaszott lövés. Mi a fenét csináljak most? Mi a faszt akarok? Echot. Érezni a testét az enyém körül, szagolni a csábító illatát, engedni, hogy elvigyen egy olyan helyre, ahol rajta kívül minden másról elfeledkezek. 172

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Visszapakolta a könyveit a táskájába, miközben azokat a szavakat mondta ki hangosan, amik a fejemben jártak. – Mi a fene folyik kettőnk között? Nem tudom. Végigsimítottam a kezemmel az arcomon, mielőtt Echora pillantottam volna. A dekoltázsa kikandikált az ingéből. A fenébe, pokoli szexi volt. És akartam őt, nagyon. De elég lenne egy éjszaka, ha megadná nekem? Echo már most úgy hatott rám, mint a keményebb drogok. Azok a fajták, amiket célzatosan elkerültem – crack, heroin, metamfetamin. Ezek összezavarták a fejedet, beférkőztek a véredbe, és erőtlenül, gyámoltalanul hagytak magadra. Ha nekem adná a testét, képes lennék elengedni, vagy magába szívna a fekete fátyol, ahol a kapcsok belefúródtak a bőrömbe? Vajon halálra ítélném-e azzal az érzelemmel, amit eddig csak a testvéreim számára tartogattam – a szeretettel? – Akarlak. Echo becipzárazta a táskáját, és a házba vezető ajtóhoz vágta. Az egy hangos csattanással vágódott a faajtónak, majd lecsúszott a földre. – Akarsz? Igazán? Mert ezek a sebhelyek állati szexik. Hogy látja magát? – Engem nem érdekelnek a kibaszott sebhelyeid. Felém sétált, csípője jobbra-balra lengett, tekintete megkeményedett a haragtól. Echo hozzányomta a testét az enyémhez, minden egyes porcikája tökéletesen illett az enyémhez. Levegő után kaptam, és káromkodtam, miközben küzdöttem azért, hogy megtartsam az irányítást a testem felett. – Mi lenne a reakciód, ha elég közel kerülnénk egymáshoz, és levennéd rólam a pólómat? Még mindig akarnál, amikor látnád a vörös és fehér vonalakat? Meghátrálnál minden pillanatban, amikor megérintenéd a karjaimat, és éreznéd az egyenetlen bőrt? Mit csinálnál, amikor megérintenélek? – Ellökte magát tőlem, hideget hagyva hátra a testemen, ami már megtapasztalta az ő melegét. –

173

KATIE MCGARRY Vagy azt megtiltanád? Megmondanád nekem, hogy mit vehetek fel, vagy mit vehetek le? A dühe az enyémet is táplálta. – Utoljára mondom el, nem érdekelnek a kibaszott sebhelyeid. – Hazug – köpte. – Mert az egyetlen módja, hogy valaha valaki oké legyen velem, ha szeret. Mert ha igazán szeret engem, akkor nem fogja érdekelni a sérülésem. Te nem szereted az embereket. Szexelsz velük. Tehát, hogyan akarnál velem lenni? Tökéletesen kiismert engem. Nem szerettem az embereket, kivéve a testvéreimet. Echo többet érdemelt ennél. Többet nálam. Egyetlen lövés. Vagy használd, vagy menj haza. Vagy megcsókolom, és kockáztatom, hogy túlságosan is kötődni fogok hozzá, vagy elengedem, és figyelhetem, hogy egy másik srác élvezi azt, ami az enyém lehetett volna.

174

Echo Azt terveztem, hogy amikor leérettségizek, készítek egy emléktáblát Mrs. Colinsnak: A terápia szívás címmel. Rózsaszín és fehér pöttyök lesznek majd rajta, hogy passzoljon a függönyhöz, ami az irodájában volt. – Sajnálom, hogy át kellett ütemeznünk a találkozónkat, és el kellett kérjelek az üzleti technológia órádról. A konferencia Cincinnatiban mesés volt! Készen állsz a holnapi Valentin napi táncra? Amikor mi voltunk tinédzserek, mi pénteken jártunk táncolni a szombat helyett, nem úgy, mint ti. Mrs. Colins az asztalán lévő papírok és dossziék között turkált, hogy rátaláljon az aktámra. Hogy tudta elkeverni azt a dolgot? Köszönhetően a bőséges jegyzetelésének, az eredetileg három hüvelyk vastag dossziém négyre nőtt. Az egyik aktát az oldalára fordította, és a rajta levő név megragadta a pillantásomat – Noah Hutchins. Nem beszéltünk egymással már csaknem másfél hete. Oké, ez így nem teljesen igaz. Múlt héten elkapott úgy harminc másodpercre, mielőtt elkezdődött volna a matekunk, hogy elmondja az aktuális tervét a támadásra. Úgy gondolta, hogy megzavarja a terápiás ülésemet azzal, hogy kér Mrs. Colinstól valamiféle nyomtatványt. Azt remélte, hogy a terapeutánk elhagyja az irodáját, és így én kapok egy kis időt, hogy hozzáférjek az aktáinkhoz. De ez soha nem történt meg. Noah egy tomboló hurrikán sebességével hagyta el a nő irodáját tíz perccel a saját ülésének vége előtt, és soha nem jött vissza.

KATIE MCGARRY Beszélni akartam vele hétfőn, amikor ő, Beth és Isaiah átjöttek a következő korrepetálás/autószerelés ülésünkre, de ő kizárólag a matekra korlátozta a kommunikációnkat. Aztán amikor befejeztük a tanulást, csatlakozott Beth-hez és Isaiah-hoz, engem meg szándékosan távol tartott a beszélgetésüktől. Nem mintha hibáztattam volna Noah-t, amiért elkerült engem. Igazán szörnyű dolgokat vágtam a fejéhez korábban a garázsban. És fogalmam sem volt arról, hogy csinálhatnám vissza a dolgokat. Azon kívül, mégis hogyan magyarázhatnám el neki, hogy miért voltam olyan ocsmány hangulatban? Nem sokkal korábban, azon a napon, megtudtam, hogy a mostohaanyám fiút hordott a szíve alatt. Ashley az asztalon feküdt, a fekete-fehér suhogó képernyőt bámulta, és azt mondta nekem: – Oh, Echo. Megint lesz egy fiútestvéred. – Megint. Mintha elvesztettem volna a kölyökkutyámat, és ő talált volna nekem egy másikat. Nem érdeklődtem a helyettesítés után. Aztán délután Noah átjött hozzám, és megrengette az egész világomat Isaiah tudásával az autókról. Nem kellett volna elhoznia Isaiah-t, vagy beszélnie a családjáról. És mégis, megint bebizonyította nekem, hogy milyen hihetetlenül döbbenetes srác is volt ő valójában. És én mit tettem? Az arcába vágtam, hogy minden lánnyal lefekszik, aki csak felajánlja magát neki. Azt mondtam, hogy nem tudja, hogyan kell szeretni, mert nem tudta azt mondani nekem, amit annyira hallani akartam tőle. Azt, hogy többet akar, mint a testemet – hogy engem akar. – Igen, készen állok a táncra – mondtam Mrs. Colinsnak visszatérve a valóságba. – Fantasztikus. Ah, és itt is van. – Felnyitotta az aktámat, és megjutalmazta magát egy korttyal a függősége tárgyából, a diétás Colából. – Ma szeretnék az anyádról beszélgetni veled. – Mi? – Senki nem beszélt az anyámról. – Az anyádról. Róla szeretnék beszélni ma veled. Valójában, ez egy gyakorlat lenne, amit szeretnék kipróbálni veled. Le tudnád őt írni nekem öt, vagy annál kevesebb szóval? 176

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Bipoláris. Gyönyörű. Szeszélyes. Tehetséges. Megbízhatatlan. A biztonságos választ választottam. – Szerette a görög mitológiát. Mrs. Colins hátradőlt a székében, felfedve ezzel a farmerét, és a kék ingét. – Én a csokoládés aprósüteményekre gondolok, amikor az anyám jut eszembe. – Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy az én anyám, nem az a sütemény-sütős fajta. – Sem az a kimondottan anya-típus, ha már itt tartunk. Mrs. Colins nevetett. Én ezt nem találtam olyan viccesnek. – Megtanította neked is ezeket a mítoszokat? – Igen, de ő legfőképpen a csillagképekre koncentrált. – Mosolyogsz. Nem gyakran látom, hogy az irodámban ilyet csinálsz. Az anyám. Az én őrült, őrült anyám. – Amikor az anyám éppen olyan volt, akkor volt igazán az anyám. Érti? – Nem. Magyarázd el. A lábammal elkezdtem dobogni. – Ő… um… Nem tudom. – Mit értesz azon, hogy amikor az anyád olyan volt? Úgy kiszáradt a szám, mintha napok óta nem ittam volna. Igazán utáltam erről beszélni. – Most jöttem rá, hogy a kedvenc pillanataim az anyámmal azokból az időkből vannak, amikor előjött a mániás epizódja. Ez elég nagy szívás, mert most az összes jó emlékem, amim róla van, beszennyeződött és romlottá vált. Tudja, felfestette a csillagképeket a szobám mennyezetére úgy, hogy a sötétben izzottak. Aztán esténként az ágyamban feküdtünk, és ő elmesélte nekem a legendákat újra és újra. Néhány éjszaka, amikor már majdnem elaludtam, felrázott, hogy ébren tartson engem. Mrs. Colins az állához ütögette a tollát. 177

KATIE MCGARRY – Csillagképek, mi? Gondolod, hogy még mindig felismernéd őket? Vállat vontam, és megmozdultam a székemben. A lábam megint a földet döngette. Vajon hány csillagképet festett fel a szobám mennyezetére? Kilencvenet? – Azt hiszem. Nem néztem a csillagokra már egy ideje. – Miért nem? – Mrs. Colins viselkedése barátságos labrador kutyusról tisztán üzletire váltott. Az izzadság végigkúszott a nyakamon. Kontyba csavartam a hajamat, és feltartottam azt. – Um… Nem tudom. Felhős az ég? Nem nagyon járok el esténként? – Igazán? – kérdezte szárazon. A harag keresztülszáguldott az ereimen. Azt kívántam, bár lézersugarak lőnének ki a szememből. – Elvesztettem az érdeklődésemet, azt hiszem. – Meg szeretnék neked mutatni néhány képet, ami talán segítene az emlékezésben. De csak akkor, ha ez neked is oké, Echo. Um… nem igazán, de hogy mondhattam volna nemet? Bólintottam. – A rajztanárod adta nekem ezeket a kisebb festményeket, amiket még másodéves korodban készítettél. Lehet, hogy tévedek, de úgy hiszem, hogy ezek csillagképek. Mrs. Colins felmutatta az elsőt. Egy elsőéves hallgató nevezné így őket. – A Kis Merőkanál, de a görög mitológiában ez a Kis Medve csillagkép. A következő kép is ismerős volt, de talán nem annyira, mint a többi. – Vízöntő. A harmadik egy másodperc alatt kiakasztott. Az elmém abban a szürke, ködös állapotban ingadozott, amit annyira gyűlöltem. Gyorsan kiböktem a választ, mielőtt a fekete lyuk elnyelhetett volna. A szédülés összezavart, és csak suttogni tudtam. 178

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Androméda. A szívem őrülten vert, és elengedtem a hajamat, hogy letöröljem a homlokomon gyöngyöző izzadságot. Felkavarodott a gyomrom, és az epe a torkomba szökött. Édes Istenem, mindjárt hányni fogok. – Echo, lélegezz az orrodon keresztül, és hajtsd le a fejedet a térdeid közé. – Alig hallottam Mrs. Colins hangját a fülem zúgása miatt. A fekete lyuk kitágult, és azzal fenyegetett, hogy elnyel. Ezt nem hagyhattam. – Nem. – Nem nőhet tovább. Már így is túl nagy volt, és ez már megtörtént egyszer. Korábban. Akkor majdnem elvesztettem az eszemet. – Nem, mit, Echo? – Miért szólt olyan messziről Mrs. Colins hangja? A kezemet a fejemre szorítottam, úgy, mintha ez az egyszerű fizikai mozdulat képes lett volna megállítani, hogy belezuhanjak a sötét szakadékba. Egy ragyogó villanás keresztülhasított a sötétségen, és egy röpke másodpercre az anyámat láttam. Mellettem feküdt a nappalija padlóján. A vörös, göndör haja kihullott az aranyozott csatjából. A szemei kerekre tágultak – túl szélesre. A szívem még gyorsabban kalapált. Felém nyúlt, miközben halkan suttogott nekem. – És Perszeusz megmentette Andromédát a haláltól. Aires volt a mi Perszeuszunk. Hamarosan megint vele leszünk. Nyers félelem – idegőrlő, horrorfilmbeli, láncfűrészes alak látványától kialakult, rettegő félelem – lökött adrenalint a testemen keresztül. – Ne! – kiáltottam, és előrerántottam a kezeimet, hogy megakadályozzam abban, hogy megérintsen engem. – Echo! Nyisd ki a szemedet! – kiáltotta Mrs. Colins, meleg lélegzete az arcomat érte. A testem minden egyes porcikája remegett, és kinyúltam, hogy megkapaszkodjak valamiben, ami szilárdan megtartott engem, de csak Mrs. Colinsba tudtam belecsimpaszkodni. 179

KATIE MCGARRY Gyorsan pislogtam, és megráztam a fejemet. Nem történhet meg újra. Nem nyelhetnek el az emlékek. Néhány akta, amit az asztala szélére zsúfolt össze, most szanaszét szóródva hevert a padlón. Gyorsan nyeltem néhányat, hogy elűzzem a szám szárazságát, és lenyugtassam az idegeimet. – Sajnálom. Mrs. Colins kiseperte a hajamat az arcomból, arcán egyszerre volt jelen az együttérzés és a boldogság. Ha lenne farka, most tutira csóválná. – Ne tedd. Valami az eszedbe jutott, ugye? Nem tudom. Emlékeztem valamire? Megragadtam Mrs. Colins karjait. – Perszeusz és Androméda történetét mesélte nekem. Vett egy mély levegőt, bólintott, és segített leülnöm a padlóra, közvetlenül a felborított akták mellé. – Igen. Azt mesélte. Az a meleg, ami korábban elárasztott engem, most átadta a helyét a hidegnek, a nyirkos libabőrnek, és a kontrollálhatatlan remegésnek. Mrs. Colins odanyújtott nekem egy bontatlan üveg diétás Colát, mielőtt visszatért volna az asztalához. – Igyál. A koffein segíteni fog. Azt hiszem, mára befejeztük. Valójában, úgy gondolom, haza kellene menned. Persze ezt te döntöd el. Rábámultam a kezemben tartott üvegre. Bizonytalan voltam abban, hogy képes leszek-e lecsavarni a kupakot. – Miért pont azt a történetet mesélte nekem? És miért mondta, hogy hamarosan megint Airesszel leszünk? Talán elfelejtette, hogy meghalt? Mrs. Colins mellém guggolt. – Állj! Ma elértél egy óriási áttörést, de most meg kell engedned az elmédnek és az érzelmeidnek, hogy pihenjenek. Echo? – Várt,

180

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! amíg teljes figyelmemmel felé nem fordultam. – Nem vesztetted el az eszedet. Beszívtam a levegőt. Nem vesztettem el. Emlékeztem valamire, és nem vesztettem el az eszemet. A remény elöntött. Talán tényleg lehetséges. Talán képes voltam emlékezni, és egy darabban maradni egyszerre. – Most pedig, haza szeretnél menni, vagy maradsz az iskolában? A diétás Colát ráztam a kezemben. – Nem vagyok benne biztos, hogy végig tudnám ma csinálni az iskolát. Lágyan rám mosolygott. – Rendben. Az úgy jó lesz, ha most kimegyek, felhívom az apádat és Ashley-t, elmondom nekik, hogy mi történt, és azt hogy hazamész? – Persze. – Mellesleg – mondta. – Büszke vagyok rád. Mrs. Colins becsukta az ajtót maga mögött. Hála Istennek. Az utolsó dolog, amire most szükségem volt, az az, hogy valaki besétáljon az irodába, és meglássa, hogy úgy remegek Mrs. Colins padlóján a szétszóródott dossziék között, mint a nyárfalevél. Dossziék. Az akta! Átkutattam a padlót, és másodpercek alatt megtaláltam a Noah-ét, de az enyém az asztalon hevert – kinyitva. Ott volt – minden pillanat, minden titok, minden válasz. Noah-é az első. De a szemeim visszasodródtak az enyémhez. A szükség, hogy végre betöltsem az elmémen uralkodó fekete lyukat, szorongatott engem. De Noah-nak kisebb dologra volt szüksége – gyorsabban megszerezhető információkra – vezetéknév, lakcím, telefonszám, és… kiabáltam vele. Ő az első, aztán az enyém. Négykézláb az akta felé kúsztam, kitapogattam azt, és gyorsan átlapoztam az oldalakat, miközben Tyler és Jacob nevének bármely nyoma után kutattam. 181

KATIE MCGARRY Első oldal – semmi. Második oldal – semmi. Harmadik, negyedik, ötödik. Rápillantottam az én aktámra. Istenem, ki fogok futni az időből. Hatodik oldal, hetedik, nyolcadik. Kilenc – Tyler és Jacob Hutchins. A szüleik halála után Kentucky Állam örökbefogadó szülőknél helyezte el őket. Jelenleg Carrie és Joe… Az ajtó egy kattanással kinyílt, én meg eldobtam az aktát a padlóra. – Echo, jól vagy? Visszaereszkedtem a térdeimre. – Megpróbáltam felállni, de egy kicsit még szédülök. – Háromszor pislogtam egymás után. Mrs. Colins odasietett mellém, és az aggodalom elöntötte a hangját. – Annyira sajnálom. Én vagyok a legrosszabb terapeuta ezen a bolygón, vagy mi? Itt hagytalak téged, egyedül, miközben olyan gyenge voltál, mint egy újszülött kiscica. Az apád biztos elvetetné az engedélyemet. – Mrs. Colins felsegített a padlóról, és talpra állított. – Menjünk be a gyengélkedőbe, és feküdj le egy kicsit. Az ágy biztosan sokkal kényelmesebb, mint a padló.  – Noah! – Először figyelmen kívül hagyott, amikor a nevét kiáltottam. A nővér végül csak tíz perccel az ebédidő vége előtt engedett el. Amikor beléptem a menzára, ő, Beth, és Isaiah éppen a szemétjüket dobták ki, és távozni készültek. Talán nem hallott kiáltani az ebédlőben, de biztos voltam benne, hogy a folyosón már igen. Alig volt bennem elég energia, hogy utána fussak, és kövessem hármójukat, ahogy egy lentebbi emeletre mentek a szekrényükhöz. 182

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Miközben támogatást keresve megragadtam a korlátot, levonszoltam magam a lépcsőn. – Noah, kérlek. Folytatták az útjukat, de Noah gyorsan hátrapillantott rám a válla fölött, aztán hirtelen megállt. Eldobta a könyveit, villámgyorsan hozzám lépett, és elkapott, ahogy lebotladoztam az utolsó lépcsőfokon. – Mi történt? Pokolian nézel ki. – Gyenge kiscica? Próbájuk meg inkább a kábult medúzát. A lábaim megadták magukat, és Noah segített leülnöm a padlóra. Aztán helyet foglalt mellettem, és egyik erős kezével az arcomat simogatta. – Még a szart is kiijesztetted belőlem. – Peterson. Tyler és Jacob örökbefogadó szülei Carrie és Joe Peterson. Sajnálom. Mrs. Colins visszajött az irodába, mielőtt utánanézhettem volna a többi információnak. – Fejemet a hűvös falnak döntöttem. Oh, ez olyan jó érzés volt. – Ne kérj bocsánatot. Most annyira meg tudnálak csókolni. – Belenézve csokoládébarna szemébe, azt láttam, hogy komolyan gondolta. – Ne tedd. Azt hiszem, hányni fogok. – Szerettem, ahogy az ajkai felfelé kunkorodtak, egyrészt csintalan, másrészt rejtélyes mosolyba. – Noah – kiáltott oda neki Isaiah. Ő és Beth a folyosó másik végén vártak rá. Noah elvette a kezét az arcomról, én meg élesen beszívtam a levegőt. Már nem voltunk barátok többé. De akkor miért fájt ennyire a szívem? – Menj. Jól vagyok. – Mindjárt megyek. – A szemeit nem vette le rólam. – Megszerezted a te aktádat is? – Annyi időm nem volt. A tiédért mentem először. Noah végigfuttatta a kezeit az arcán. – Miért? Miért az enyémet olvastad el először?

183

KATIE MCGARRY – Közelebb volt. – Mert szükségem volt arra, hogy ezt megtegyem érted. – Azon kívül, volt egy rövid felvillanásom arról az éjszakáról. Nem sok, de ahhoz elég, hogy még a szar is kiszoruljon belőlem ijedtemben. – És elég üzemanyagot adott ahhoz, hogy néhány hétig rémálmaim legyenek. Ugyan, kinek volt szüksége több mint három óra alvásra egy éjszaka? Nem nekem. A csengő megszólalt, jelezve az ebédidő végét. Noah felállt, és engem is talpra segített. – Gyere, elkísérlek a következő órádra. Megkapaszkodtam meleg kezében, egyszerűen azért, mert azt akartam. – Hazamegyek. Az agyam egy kicsit kisült. Mrs. Colins felhívta Ashley-t, és elmondta neki, hogy úton vagyok hazafelé, aki valószínűleg totál ki fog akadni, ha nem érek oda hamarosan. Nem tudtam, hogy egy focipályányi távolságon keresztül kell majd üldöznöm téged. Noah megszorította a kezemet. – Ja. Bocs. Én… egy igazi fasz voltam. – Legalább bevallotta. Elengedtem őt, és kinyitottam az oldalajtót. – Semmi gond. Majd hétfőn mondd el, hogy miről maradtam le.

184

Noah – Biztos akarok lenni benne, hogy beszélsz rólam. Azt akarom, hogy a testvéreid tudják, ki vagyok, amikor eljönnek, hogy veled éljenek. – Beth elveszett egy felhőben, ahogy a gőz sziszegett, és felszállt a vasalóból. Módszeresen csúsztatta végig a meleg fémlapot a fehér ingem ujjai felett. – Tudni fogják. – Tovább folytattam a fekete csizmám kifényesítését, amit a Goodwillnél találtam. Pont illett rám, de pokoli karcos volt. Isaiah leszáguldott az alagsorba vezető lépcsőn, megragadta a másik csizmát és egy rongyot, majd csatlakozott hozzám a kanapén. – Miért csinálod ezt, ember? Ők a testvéreid. Nem fognak kevesebbet gondolni rólad akkor sem, ha szakadt farmerban és régi pólóban mutatkozol előttük. – Ez nem miattuk van. Ez a szociális munkásomnak, és a szaros nevelőszüleiknek szól. Mindent, amit mondok, és teszek, alaposan elbírálnak. Arra van szükségem, hogy derék állampolgárnak lássanak. – Hogy megbízzanak abban, képes vagyok gondoskodni a két legfontosabb emberről az életemben. – Szóval – Isaiah és Beth vetettek egy pillantást egymásra. – Mi van most közted és Echo között? A vas sziszegett, amikor Beth letette azt a vasalódeszka hűvös fémrácsára, és mielőtt átadta nekem az inget, még megnézte, hogy minden ráncot kisimított-e. – Mi történt a csak-üzlet hozzáállásoddal? Tudod, hogy kezek és érzelmek nem lesznek.

KATIE MCGARRY Magamra kaptam az ingemet. A vasalásból ott maradt meleg a feszültség nagy részét kiűzte belőlem. – Még mindig ez a terv. Beth lehuppant Isaiah mellé, miközben a fejét nekidöntötte a vállának. – Akkor mi a pokol volt az tegnap? Elég nehéz időszakon mentem keresztül ahhoz, hogy csak úgy elfogadjam a szívatásokat a tagadás királyától és királynőjétől. Isaiah és Beth egy különös világban éltek, ahol az érzelmeiket nem mondták ki hangosan, de mégis úgy viselkedtek egymással, mintha egy pár lettek volna. Az agyam azt mondta, hogy egy napon meztelenül fogom őket rajtakapni az ágyban. – Echonak sikerült elcsennie az aktámat, és megtalálta a testvéreim nevelőszüleinek vezetéknevét. Talán nem vagyok képes megadni neki egy igazi kapcsolatot, de a barátsága elől képtelen vagyok elfordulni. Csak egy igazi barát tette volna meg azt értem, amit ő. – Vagy egy lány, aki beléd van zúgva – motyogta Beth. Felhúztam a csizmáimat a lábamra, és bekötöttem a cipőfűzőmet. Lehet, hogy több mint egy lövésem volt? A múltam ismeretében azt mondtam volna, hogy nem, de a csodák egyre gyakoribbakká váltak, amióta Echo belépett az életembe. – Mit csinálnátok, srácok, ha elhoznám ide Echot? Beth undorodva felhorkantott. – Vennék neked ragasztót, hogy össze tudjalak tapasztani, amikor itt hagy téged összetörve. Nézd, te megtettél mindent azért a lányért, és ő hova megy ma este? A suli-buliba Luke-kal, az iskola királyával, és nem veled. A kép, ahogy az a majom ráteszi a kezét Echora, elérte, hogy a vérem forrni kezdjen. Elfojtottam az érzelmeimet. Az egyetlen aggodalmam most a testvéreim voltak, és ha nem kapkodom a seggemet, el fogok késni. – Este találkozunk. 186

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Beth utánam kiáltott. – Mondd meg nekik, hogy Beth nénikéjük szereti őket. Úgy sétáltam el az éppen ebédelő Dale és Shirley mellett, hogy egyikük sem vett tudomást a létezésemről. Mikor Tyler és Jacob visszaköltöznek hozzám, az élet soha többé nem lesz olyan, mint most volt. Mi az egész átkozott ebédidő alatt beszélgetni fogunk. Mindenről tudni akarok, ami az életükben történik. Kint a hideg, februári levegő belemart frissen borotvált arcomba. – Hé – Isaiah kiáltott ki a házból, majd utánam jött. A fülbevalóit tapogatta, mielőtt belekezdett volna a mondanivalójába. – Nézd, ember. Én értem. Nekünk soha nem lehet igazi kapcsolatunk. Ha függni kezdünk valakitől, vagy valamitől, azt a rendszer tutira elveszi tőlünk. De Echo nem a rendszer. Ő egy lány, aki úgy nézett ki tegnap, mint egy darab szar, de mégis végigüldözött téged az fél iskolán, pont, amikor eldöntöttük, hogy úgy kell viselkedned vele, mint egy fasz, ahelyett, hogy a barátja lennél. A kezemmel beletúrtam a hajamba, aztán visszaráztam azt a szemem elé. – Beth-nek igaza van. – Beth nem látja ezt tisztán. Ha valaha elmondod neki, hogy beszéltem veled erről, akkor seggbe rúglak. Luke lefektette őt a Beth második éve előtti nyáron. Őszintén azt hitte, hogy az a seggfej szerelmes belé. Még szűz volt, ember. És az a köcsög soha nem hívta fel utána, nem üzent neki, semmi. Te és én, mi is ilyen szar alakok vagyunk, de legalább nem árulunk zsákbamacskát. Egy lány sem számít ölelésre, vagy hívásra tőlünk utána. Ha eddig nem lett volna okom szétrúgni Luke seggét –, amit egyébként nagyon szerettem volna –, most megkaptam volna a tökéletes indokot rá. Beth a testvérem volt, vérségi kötelék ide vagy oda. – És ennek mi köze van Echohoz? – Azok a népszerű köcsögök, ők Beth rendszerének megfelelői. Nekünk a szociális munkásaink és a bírók teszik pokollá az életünket. Luke és Grace, ők Beth pokla. Echo és Luke legenda volt, 187

KATIE MCGARRY amikor én meg Beth gólyák voltunk. Beth őszintén hiszi, hogy Echo pontosan olyan, mint Luke. – De nem olyan – mondtam, ahogy bemásztam a kocsimba. A késztetés, hogy megvédjem Echot mindenféle támadástól, nos, eléggé megrázott. A legyőzöttség, ami Isaiah állkapcsán uralkodott, arról árulkodott, hogy már Beth-szel is végigjárta ezt az utat. Elindult a ház irányába. – Tudod, pont úgy nézel ki, mint aki a táncra készül, ember. Felmutattam neki a középső ujjamat, és kitolattam az útra.  Meglepetésemre Mrs. Colins ült a látogatószoba asztalánál térdig érő, fekete, flitteres ruhában. Általában utáltam ugyanazon a kontinensen lenni evvel a nővel, de ma? Nem érdekelt. Öt percen belül láthattam a testvéreimet. – Mizu, Mrs. Colins? Szívből jövően felnevetett. – Igazán megtisztelve érzem magamat. Soha nem gondoltam volna, hogy egy napon a kiváltságos személyek számára tartogatott „mizu” köszöntéseddel fogsz üdvözölni engem. – Talán eddig soha nem mondtam magának, de most nem olyan formális a találkozásunk. Ezt nézze meg. – Kinyitottam a táskámat, és kivettem belőle egy dobozt. – Gyerekként imádtam ezt a játékot. Az apám és én egyfolytában ezzel játszottunk. – Mindig a feketét választottam, és az apám megengedte, hogy én tegyem le először a kis körömet a táblára. Aki először rakott ki négy egyformát egymás mellé, az nyert. Én több alkalommal győztem, mint apa. – Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Miután ennek a találkozónak vége, megyek a táncra. Te elkísérsz valami szerencsés fiatal hölgyet? – Mrs. Colins úgy csinálta a dolgát, hogy bárhol feltűnt, olyan ártalmatlannak nézett ki, mint egy kölyökkutya, miközben feltett egy kérdést, ami bele tudott harapni a seggembe, ha rossz választ adtam. – Sajnálom. A tánc nem nekem való. 188

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Hm, kár. – Az ujjaival az asztalon dobolt. – Mi történt a lánnyal, akinek a múlt hónapban kölcsönadtad a kabátodat? A pokolba, csak magam alatt vágtam a fát. Rápillantottam az ajtóra, és imádkoztam, hogy a testvéreim jöjjenek be a szobába, és mentsenek meg engem. – Randija van. – Nem tudja, mit hagy ki. A kezeimet a térdeim közé szorítottam. Kényelmetlen csend telepedett Mrs. Colins és közém, elhozva a pokol egy teljesen új szintjét. Echo lába mostanra Kínáig érő lyukat ásott volna. Echo, a lány, aki belefúrta magát az agyamba. A használt óra az ajtó felett hangosan kattogott. Hol voltak már a testvéreim? – Miért van most itt? A szemöldökei felemelkedtek, ahogy elmosolyodott. – Már beszéltünk erről, Noah. Mint a klinikai szociális munkásod, az életed minden területébe be vagyok vonva. Ehhez hozzátartozik az is, hogy itt legyek, amikor találkozol a testvéreiddel. – Noah! – Jacob folyosóról beszűrődő kiáltása darabokra tépte a szívemet. Felugrottam, hogy megkeressem őt, de Mrs. Colins elállta az utamat. – Ne. – Manikűrözött kezeit a mellkasomra támasztotta. – Bízz bennem, jól van. Egy jó harminc centivel magasabb voltam, mint ő, és most szándékosan fölé tornyosultam. – Arra az esetre, ha ez még nem esett volna le magának, nem bízom önben. Most pedig álljon félre az utamból, vagy én rakom arrébb. Sokkolva engem, kezeit továbbra is a mellkasomon tartotta. – Volt egy kosárlabda mérkőzése ma reggel, és elaludt az úton idefele. Joe letette a kanapéra a másik szobában, és hagyta aludni. Jacob nem alszik valami jól, és Carrie-éknek nem volt szívük felébreszteni őt. Ígérem, hogy meglesz a két órád velük. Rápillantottam az ajtóra, aztán Mrs. Colinsra. 189

KATIE MCGARRY – Van harminc másodperce, hogy elmagyarázza ezt, mielőtt félrelököm magát és az ajtót is az utamból. Mély levegőt vett, de ezzel csak vesztegette az időmet. – Egy… – Mit gondolsz, milyen jól alszik egy gyerek, akinek ilyen súlyos traumát kellett átélnie? A szavai kicsit lecsillapították a tomboló dühömet, és ekkor Echo problémái jutottak az eszembe. – Azt mondja, hogy rémálmai vannak? – Nem ezt mondom, de ismerek egy gyereket, aki hasonlít rá, és elmondhatom neked, hogy az a gyerek az elmúlt három évben nem aludta át rendesen az éjszakát. Behunytam a szememet. Annyi dolog nem stimmelt ezzel a képpel. – Miért nem mondták ezt nekem soha? – Mert ez egy személyes információ. Azon kívül, Jacob azt akarta, hogy úgy rézz rá, ahogy ő rád, erősként, hősként. Az állítása utolsó része elvette az eszemet, de nem tudtam koncentrálni rá, nem most, amikor Jacobnak szüksége volt rám. – Személyes? – Kinyitottam a szememet, és az egyetlen szín, amit a szobában láttam, az a vörös volt. – A testvére vagyok. A tekintete az enyémbe fúródott. – Igazad van. Te Jacob bátyja vagy, nem pedig a testőre. Tudod, hogy semmilyen személyes információ nincs engedélyezve a számodra. Tudtam. Elvesztettem minden jogomat a testvéreimet illetően, amikor az öklöm találkozott az első nevelőapám állkapcsával. – Noah! – Jacob vérfagyasztó sikoltása visszhangzott a szobában. Bassza meg. – Kérlek, engedd, hogy Carrie és Joe elintézze ezt – könyörgött Mrs. Colins, de félrelöktem az útból, és kiléptem a szobából. Keesha állt a folyosón, karjában tartva Tylert. Mi volt a mentségük arra,

190

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! hogy Tylert is távol tartották tőlem? Ezzel később még foglalkozni fogok. – Vonszold vissza a fenekedet abba a szobába, fiú. Carrie és Joe uralják a helyzetet – mondta Keesha. Figyelmen kívül hagytam őt, de ahogy elsétáltam mellettük, egyik kezemet Tyler fejére tettem egy pillanatra. Elfojtott sírás hallatszott ki a mellettem lévő szobából. Belöktem az ajtót, és amikor kinyílt, megláttam Carrie-t és Joe-t, ahogy Jacob mellett ültek a szőnyegen. Az öcsém kontrollálhatatlanul remegett. Joe szemei tágra nyíltak, ahogy besétáltam a szobába. – Mit csinálsz te itt? A könnyek elárasztották az öcsém arcát, és átáztatták a kosármezét. Az arca vörös volt, kezeit szorosan a mellkasára szorította, miközben érthetetlenül motyogott maga elé. Letérdeltem Carrie mellé, csupán néhány centire a testvéremtől. Carrie megragadta a csuklómat, amikor megpróbáltam megérinteni Jacobot. – Ha megérinted őt, sokkal rosszabb lesz. Lesepertem magamról a kezét, és a sajátomat Jacob fejére tettem, utánozva a mozdulatot, ahogy régen anya engem simogatott. – J-madár, én vagyok az. Noah. Felébrednél a kedvemért, haver? A teste megremegett, és felnyögött. – Noah. – Te ezt nem érted, nincs ébren. Nem tudja, hogy tényleg itt vagy. – Carrie megtörölte könnyes szemeit. – Mi tudjuk, hogy mit kell tenni. Mi vagyunk azok, akik törődnek vele. Nem te. – Nézzük csak, milyen fantasztikus munkát végeztetek. Öltetek mostanában aranyhalat? – A karjaimba emeltem a testvéremet, és leültem vele a kanapéra. Miközben a karjaimban ringattam, anyu kedvenc dalát dúdoltam a fülébe. Addig folytattam a suttogást, amíg Jacob könnyei és a remegése el nem múltak. Végül kinyitotta a szemét, és a tudatosság már jobban uralkodott rajta, mint a zavartság. 191

KATIE MCGARRY – Noah? – Szia, öcsi.  Tyler képeket rajzolt nekem a látogatásunk alatt. Nagyon, nagyon sok képet. Mosolygott, és átölelt engem, mielőtt távozott, de egy szót sem szólt. Jacob az ölemben ült, miközben legalább századjára játszottuk újra a játékot. Amikor Keesha szólt, hogy letelt az időnk, úgy éreztem magam, mintha valaki kitépte volna a szívemet, darabokra vágta, és még egy adag alkoholt is ráöntött volna, csakhogy jobban marjon. Jacob olyan szorosan ölelte át a nyakamat, hogy nem kaptam levegőt. – Félek Noah – suttogta nekem. – Jacob, itt az idő… – kezdte Carrie. Mrs. Colins lepisszegte a nőt, miközben intett felém, hogy folytassuk nyugodtan. A szemeim elkerekedtek, és még szorosabban magamhoz vontam az öcsémet. A fenébe. Milyen kérdéseket szokott nekem feltenni Mrs. Colins? – Mitől félsz? – Mi van, ha lesz egy másik tűz? Te nem leszel ott, hogy megments. – Mindig meg foglak menteni. – Mert ezt tenném. Megmozgatnám érte az eget és a földet. Készségesen besétálnék érte a pokolba, és ott is maradnék. Bármit és mindent feladnék érte. Mélyen beszívta az illatomat, és megint remegni kezdett. Szórakozottan simogattam a hátát. – Minden rendben lesz, öcsi. – De ha lesz egy másik tűz… Mrs. Colins rámutatott Jacobra, aztán Carrie-re és a szánalmas férjére. Tisztán értettem, mit jelentett ez a mozdulat. De inkább visszamennék valamelyik korábbi nevelőotthonomba, minthogy azt mondjam Jacobnak, bízzon meg azokban az idiótákban. – Nem lesz másik tűz. 192

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Mrs. Colins elkeseredésében felemelte a kezeit, és megrázta a fejét. Jacob a fülembe suttogott. – Honnan tudod? Megpusziltam az arcát, és visszasúgtam neki. – Tudom. Alig hallottam a hangját, amikor megszólalt. – Kérlek, ne mondd el senkinek. – Soha.  – Ne mondj el senkinek mit, Noah? – kérdezte Mrs. Colins, miközben a kétirányú tükörbe bámult, hogy megigazítsa a haját. – Micsoda? – Felvettem a kabátomat, és megragadtam Tyler rajzait. – Jacob azt suttogta neked, hogy ne mondd el senkinek, és te megígérted neki. – Megfordult, és mosolygott. – Tudok szájról olvasni. Hát persze, hogy tud. Mi a fasz van, amit ő nem tud? Ja, persze, vezetni. – Biztosan félreértett valamit. – Nem. Nem értettem félre. – Kiegyenesítette a ruháját. – Mit gondolsz, nem túl sok ez a ruha? Még soha nem voltam gardedám egy ilyen iskolai táncon. Nem mintha számítana, úgysincs időm átöltözni. A titoktartás nem segít a testvéreden. Mi a pokol? A hölgy képtelen volt az összefüggő gondolkodásra? Ruhák, gardedámkodás, a testvéreim? Jól csavarta a dolgokat, azt meg kell hagyni. Most az ő területén voltunk, szóval én minél messzebb akartam kerülni tőle. – Semmit nem tud rólam és a testvéreimről, szóval azt javaslom, vonszolja ki a seggét a dolgainkból. – Tudod, kemény így élni. Nem bízni senkiben – mondta azon a bosszantó idősebb-és-bölcsebb-vagyok-mint-te hangon. – Ez az 193

KATIE MCGARRY egész nem arról szól, hogy te és a testvéreid a világ ellen. Nem fáradtál még bele abba, hogy ilyen szomorú és nyomorult legyél? Nem akarod tudni, hogy milyen érzés megint boldognak lenni? De, csakhogy a világ nem így működik – nem számomra. Felvett egy rajzot, amit Tyler neki csinált. – Nem fogod megtalálni a boldogságot, amíg meg nem tanulsz bízni valakiben. Ha már el kell kezdened valahol, miért ne velem tennéd? Millió okom volt arra, hogy miért ne – miért ne vele.

194

Echo Már milliomodik alkalommal igazítottam meg a kesztyűimet ma este. Amikor Luke felvetette az ötletet, hogy Lila, Grace, Natalie és még néhány lány, meg azok összes randi partnere csatlakozzon hozzánk, és menjünk limóval, megragadtam a lehetőséget. Tévesen azt gondoltam, hogy ez majd távol tartja Luke tapogatózó kezeit a testemtől. Hát ez nem jött be. A limó elhúzott a suli tornaterme előtt. Luke kezei már a mellem oldalát simogatták, és a fülembe suttogott. – Annyira szexi vagy, Echo. Elfordultam tőle, meg a sörbűzös leheletétől, és körülnéztem, hogy valaki látta-e, hogy mennyire oda nem illő volt, ahogy megérintett engem. Visszasuttogtam neki. – Állj le. Az emberek figyelnek minket. Ledöntötte a söre maradékát, aztán testét újra az enyémhez préselte. – Mondd, hogy ma meg fog történni. A szüleim elmentek, és holnap délutánig haza sem jönnek, ráadásul az apád azt mondta nekem, hogy ma nincs takarodód. Miénk az egész este. – A kezét a fenekemre csúsztatta. Nagyszerű – apa nyilvánvalóan azt akarta, hogy lefektessenek engem. Levettem magamról Luke kezét. – Azt mondtad, hogy adsz nekem időt, hogy átgondoljam a dolgokat.

KATIE MCGARRY – Rengeteg időd volt gondolkodni. Gyerünk, aaaanyira gyönyörű vagy. – Milyen csodás, máris elázott, pedig még egyszer sem táncoltunk. A limo megállt, és Stephen kinyitotta az ajtót. – Hölgyeké az elsőbbség. – Intett Lilának, hogy szálljon ki, de én úgy menekültem a kocsiból, mintha meggyulladt volna a ruhám. Lila követett. Az ő leheletén is érezhető volt az elfogyasztott sör. – Jól vagy? – Igen. – Hazudtam. Luke az elmúlt néhány hétben megjelölte magának a területét a suliban, pont úgy, mint ahogy a kutya pisili le a tűzcsapot, (fogta a kezemet, körém csavarta a karját, velem ült az ebédnél) és ezáltal elérte, hogy újra elfogadjanak. Lila, Grace és Natalie számára az élet végre visszatért a normális kerékvágásba. Számomra a „normális” rosszabb érzés volt. Persze az emberek most már beszéltek velem, de a randizás Luke-kal, és hogy Grace újra a nyilvános barátjának tartott, még nem állították meg a bámulásokat és a suttogásokat. A bennem tátongó seb nem telt meg úgy élettel, mint ahogy vártam. Sőt valójában, az a lyuk bennem egyre nagyobb és mélyebb lett. – Nem vagy jól. – Lila abbahagyta a beszédet, amikor Grace körénk fonta a karját. – Imádom ezt! – Megcsókolta az arcomat, aztán a Liláét is. – Visszatértünk. Luke felajánlotta a kezét. Elfogadtam, és engedtem, hogy bekísérjen a tornaterembe. A díszítő bizottság megpróbálta átváltoztatni a tornatermet egy szigeti mennyországgá. A három ragyogó pálmafa, és a fényképek hátteréül szolgáló tengerparti vászon azonban nem rejtette el a kosárpalánkokat vagy a fedetlen lelátókat, sem pedig a fiúk zoknijainak átható bűzét, ami az öltözőjük felől áradt. Luke csak lassút táncolt velem, a gyorsabb számoknál magamra hagyott Lilával, Grace-szel és Natalie-val. Ahogy mi, a lányokkal élveztük a pergősebb ritmust, Luke ki- és bekacsázott a barátaival a 196

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! fiúöltözőbe. Sajnos minden alkalommal egyre részegebben jött vissza, hogy velem táncoljon. – Hallom, mindenki magával vonszolja Luke-ot, amikor vége a táncnak – mondta Grace, ahogy ketten éppen pihenőt tartottunk az asztalunknál. A fejét a vállamra támasztotta, és a szívem egy része ragyogott. Szerettem, hogy Grace újra a nyilvános barátjának tartott. – Említette. – Azzal az ötlettel egyetemben, hogy be kellene surrannom vele az öltözőbe, és innom kellene valamit, hogy ellazuljak. Figyeltem, ahogy Lila és Stephen egymáshoz tapadva vonaglottak, elnézést táncoltak, a keményfa padlón. Az iskolai tánc kiváló alakalom volt arra, hogy a diákok kiskapukat találjanak a suli szabályaiban. – Készen állsz? – kérdezte Grace. – Várjunk még egy számot, és aztán újra mehetünk táncolni. Ezek a sarkak már elég kényelmetlenek. – A keringés azonnal visszatért a lábamba, mihelyst lerúgtam őket. Körbenéztem a sötét teremben, és megláttam Luke-ot, ahogy néhány másik sráccal nevetgélt a kosárlabdacsapatból. – Valószínűleg Luke-kal kellene táncolnom. Grace nevetett. – Nem, te ostoba. Ma este. Meghallottam, ahogy Luke arra kért, tedd meg vele ma este. A szívverésem leállt, és az energiaszintem a lábam mellé zuhant, ki a testemből a padlóra. A sötét árnyékok, amiket gondos sminkkel rejtettem el, most elnehezültek. Megdörzsöltem a szememet, remélve, hogy ez majd visszahozza belém az energiát. Nem. Nem álltam készen. – Hé, gyönyörűség. Luke azzal a féloldalas mosolyával nézett rám, amit csak akkor viselt, amikor részeg volt. Grace megpaskolta a térdemet, és elment mellőlem, kettesben hagyva engem Luke-kal. Nem csak, hogy nem álltam készen, de erről még őt is tájékoztatnom kellett. A ma este szívás. 197

KATIE MCGARRY Mosolyt kényszerítettem az arcomra, és felálltam. – Beszélhetnénk? A keze, ami Isten tudja, mitől izzadt annyira, megérintette az arcomat. – Persze. Egy perc. El kell mennem egy másik italért. – A szemei úgy ragyogtak fel, mintha feltalálta volna a rák ellenszerét. – Akarsz jönni? Korábban már becsempésztük Lilát és Natalie-t is. – Nem. – Elkezdték játszani az este harmadik lassú számát. Grace rám nézett, szemei tele voltak kétségbeeséssel. Egy emlékeztető, hogy ne merjem ezt elszúrni. – Táncolj velem, Luke. Akkor tudunk beszélgetni, és együtt leszünk, oké? Egy jó beszélgetés. Egy olyan, ahol elmondjuk egymásnak, hogy mit érzünk igazán a másik iránt. Az egyik azok közül az észvesztő párbeszédek közül, ahol tanulsz valami olyan kemény és igazi dolgot a másik személyről, hogy nem tudsz mit tenni, de nem érzel semmit, annak ellenére sem, hogy a másik szerelmes beléd. A képzeletbeli, tökéletes beszélgetésben, elmondhatnám neki, hogy nem állok készen a szexre, és Luke azt válaszolná, hogy ez neki nem baj. Elmondaná, hogy mennyire szeret engem, és hogy akár örök időkig várna rám, aztán beszélne valami olyasmiről, amiről azelőtt senkinek. Elmondanám neki, hogy mennyire rémült voltam attól, hogy talán soha nem fogom megtudni, mi történt velem, és, hogy még annál is jobban féltem megtudni az igazat. Aztán azt mondaná, hogy nem érdeklik a sebhelyeim, és megmutathatnám az egész világnak őket, de ő még akkor is mellettem állna. És én? Beleszeretnék, és hirtelen minden oké lenne „azzal” a dologgal. Mint Noah-val. Becsaptam azt az ajtót az elmémben. Megérintettem Luke arcát, és engedtem, hogy kesztyűs ujjaim bebarangolják az állkapcsát azzal a mozdulattal, amit annyira szeretett. Az ajkai felkunkorodtak. – Látod, gyönyörűm, mondtam neked, hogy újra meg fogjuk találni egymást. És megtaláltuk – talán. 198

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Ja. Megfogta a kezemet, és a táncparkett felé kezdett húzni. Ez volt az. Normális. Egy barát, aki szeretett és elfogadott engem. Ez biztosan betöltené a tátongó lyukat. Végignéztem a barátaimon, és küldtem egy igazi mosolyt Grace, Natalie és Lila felé. A szívem dalolt, amikor mindhárman úgy ragyogtak vissza rám, mint a tűzijáték, s közben tudtam, hogy évek óta először, újra boldognak láttak engem. A boldogságom – már annyira közel volt, hogy csaknem éreztem az ízét. Aztán megállt. A lábam, a szívem, a boldogságom, mindenem megállt. Kikerültük a táncparkettet, és kiléptünk a folyosóra, ami a mosdókhoz vezetett. – Hová mész? – Mondtam neked, az öltözőbe – válaszolta Luke. Elrántottam tőle a kezemet. – Mi történt azzal, hogy táncolunk és beszélgetünk? – Ja, biztos, valamikor. Később. Már a tartalékaink végén járunk. Ha nem megyek be most, elszalasztom a lehetőséget. – Több módon, mint ahogy azt elképzelte. – Igen, el fogod. A tébolyult hím elméje félreértett, és megcsókolta az arcomat. – Tudtam, hogy meg fogod érteni. – És Luke elsétált. Nekidőltem az ajtókeretnek. Az egyik felem a sötét tornateremben volt. A másik a kivilágított folyosón. Idióta. Totális idióta voltam. Pislogtam néhányszor, hogy bent tartsam a kitörni készülő könnyeimet, és átöleltem magamat. A szívemnek fájnia kellett volna, de nem tette. Mert a legmélyén soha nem adtam még egy lehetőséget Luke-nak. Boldogan vetettem bele magam a rengeteg reménybe, ami körülöttem volt, de a szívemet soha nem tettem ki a célkeresztbe. A lelkem a csalódástól fájt. Próbáltam normális lenni, de elbuktam. Én… kudarcot vallottam. 199

KATIE MCGARRY Eltérően az ACT-tól, az életemnek ezen részét nem írhattam újra, és nem törölhettem ki a kellemetlen pontokat. Ez nem egy üres vászon volt, amire új festményt kezdhettem, vagy a vázlatfüzetem, ahová friss rajzokat készíthettem. Az anyám cserbenhagyott engem, és hála a karjaimnak, az is garantálva volt, hogy nem számít, mit teszek, mindig el fogok bukni. – Mondtam, hogy jobbat érdemelnél. A szívem megemelkedett, ahogy meghallottam azt a mély, pajkos hangot. – Noah? Mint egy tolvaj, az árnyékból bukkant fel, ingének felső három gombja ki volt kapcsolva, a nyakkendőt meglazította magán, kék farmert és fekete katonai bakancsot viselt. Sötétbarna haja a szemébe hullott. – Echo, te… – Engedte, hogy a tekintete végigsimítson a testemen, aztán lassan újra a szemembe nézett. A bűnös vigyor felkúszott az ajkaira. – Étvágygerjesztő vagy. Hangosan felnevettem, mire néhány alsóbb éves, akik éppen arra jártak, ránk bámultak. Hosszú idő óta először, nem érdekelt. – Étvágygerjesztő, mint egy csirke szárny, vagy étvágygerjesztő, mint egy isteni hamburger? A nevetése csiklandozta a bensőmet, és mindenemet megremegtette. Noah közelebb lépett hozzám, határozottan betörve a személyes terembe. – Étvágygerjesztő úgy, hogy a barátod egy idióta volt, amiért egyedül hagyott téged. – Nem a barátom. – És soha nem is lesz az. – Jó. Mert meg foglak kérni, hogy táncolj velem. Mintha végszavaztak volna neki, egy újabb lassú zene kezdődött el. Noah nem ajánlotta fel nekem a kezét, hogy a tánctérre vezessen. Helyette pontosan ott, ahol álltunk, a tornaterem bejárata és az öltöző között a folyosón, mindkét karját a derekam köré fonta, és közel húzott magához. Istenem, mennyire jó érzés volt – meleg, szilárd. 200

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Karjaimat a nyaka köré csúsztattam, és engedtem a kesztyűs ujjaimnak, hogy végigsimítsanak a bőrén. – Azt hittem, te nem táncolsz. Noah nagyon közel húzott magához, így jól láthattam a csokoládébarna szemeit. – Nem szoktam. És délután, még nem állt szándékomban idejönni. – Nyelt egyet. – Ez a tánc annyira átkozottul fontosnak tűnt neked. És te… te meg nekem vagy fontos. – Abbahagyta a ringatózást, és elkapta rólam a tekintetét. A szívem olyan hangosan dobogott, hogy ő is hallhatta volna, ha nem érzi amúgy is az összesimult mellkasunkon keresztül. – Echo, nem mondhatom neked, hogy tudom mi fog történni, mert nem tudom. Én nem fogom senki kezét a folyosón, és nem ülök senki más ebédlőasztalához. De esküszöm… a testvéreimre, hogy te soha nem leszel vicc köztem és a barátaim között, és hogy sokkal többet jelentesz egy lánynál, akit megdöntök a kocsim hátsó ülésén. A teste közelsége az enyémhez több ezer érzelmet keltett a bensőmben, olyanokat, amelyeknek a létezése hihetetlen volt a számomra. Az ujjaimat a nyakáról az arcára csúsztattam. Beletúrtam a hajába, és úgy irányítottam a fejét, hogy a szemébe nézhessek. Én nem tudtam elmondani neki, hogy mit érzek, de megmutathattam. – El a barátnőmtől, Hutchins. Egy villámgyors mozdulattal Noah megfordult, és maga mögé tolt engem. Köztem és Luke között állt. – Nem a tiéd. Luke arca elvörösödött, és a keze ökölbe szorult. Stephen, Chad és néhány másik srác kibotladozott az öltözőből. A nevetésük abban a pillanatban elhalt, ahogy megpillantották Luke-ot, Noah-t, aztán meg engem. A szarba. Az új-régi exem egyenesen rám bámult. – Gyere ide, Echo.

201

KATIE MCGARRY – Beszélnünk kell. A tornateremben. – És minél előbb el kell innen tűnnünk. Vissza a tornaterembe, ahol a sok-sok tanár azért van jelen, hogy megakadályozza az ilyen jeleneteket, mint ez. Lassan elindultam a terem belseje felé, de sem Noah, sem Luke nem követett. Stephen Luke mellé lépett. – Egyáltalán nem menő, hogy más barátnőjén élősködsz. Hello? Hallott engem valaki? Visszajátszás. – Beszélnem kell Luke-kal, és mindannyian vissza fogunk menni a tornaterembe, ahol a felnőttek szemmel tarthatnak bennünket. Az ujjaimat Noah keze köré kulcsoltam, és finoman meghúztam. – Noah. Visszaszorította, mielőtt elengedett volna. – Miért nem mész be? Én is megyek mindjárt. – Um, nem. Csak, ha mindenki jön. Luke tett egy részeg lépést Noah felé. – Igen, menj be, Echo. Ez nem történhet meg. Luke nem állt meg. Valójában felgyorsította a lépéseit, és belevágódott Noah-ba. Mindketten a falnak zuhantak. – Ne! Luke behúzott egyet Noah állkapcsára. A vér szivárgott Noah ajkából, ahogy ökölbeszorított kezével visszaadta a találatot Lukenak, és ellökte őt magától. – Gyerünk, ember – mondta Noah, miközben letörölte az ajkáról a vért. – Nem akarod ezt csinálni. – Figyelmeztettelek, hogy maradj távol tőle – ordította Luke, ahogy megint Noah-nak rontott. Ez alkalommal Noah már fel volt készülve, és behúzott egyet Luke gyomrába, aztán a földre lökte őt. – Állj le, Manning – sziszegte. Luke talpra kecmergett, és Noah-t bámulta. Egyikükről a másikra kapkodtam a tekintetemet. Meg kellett állítanom őket. 202

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Csak épp egy kicsit elkéstem. Luke megint Noah felé vetette magát, és abban a pillanatban, amikor megmozdult, én közéjük léptem. Egyenesen a gyomromba vágott. Kiszakadt belőlem a levegő, aztán jött a hatalmas fájdalom. – Echo! – Több hang kiáltott felém a folyosó különböző pontjáról. A gyomrom annyira fájt, hogy képtelen voltam mozdulni, kinyitni a szememet vagy akár csak megszólalni is. Oh, Istenem. Abszolúte semmi levegő nem jutott a tüdőmbe. Kényszerítettem a számat, hogy kinyissam, és harcoltam azért, hogy beszívjam az éltető oxigént. Nem, semmi. Még egyszer… igen. Nem sok, csak egy kevés, de akkor is levegő volt… azt nem vettem figyelembe, hogy mennyire fájt a megszerzése. A hideg padló érintette az arcom egyik felét, míg a hajam a másikat. A szarba. Egy teljes órámat vette el, hogy az összes tincsemet a csat alá csúsztassam. Édes Istenem, az hiszem, eltörtem valamimet, mint például a májamat, már ha ez lehetséges volt. – Jézus… Jézus, bántottam – motyogta Luke közelebbről. – Takarodj a közeléből, seggfej – morogta Noah. Meleg ujjaival megérintette az arcomat, beletúrt a hajamba. Lehalkította a hangját. – Echo? Jól vagy? – Azok a meleg ujjak elhagyták az arcomat, és aztán a kezemet fedte be velük. Az összes energiámat arra koncentráltam, hogy megszorítsam Noah kezét. Válaszul visszaszorított. – Foglak. Ígérem. – Mi folyik itt kint? Felnyögtem, nem a fájdalomtól, hanem a személy miatt, aki kilépett a folyosóra – Mrs. Colins. – Echo? Echo! – A sarkak gyorsan kopogtak a padlón az irányomba. Egy másik kéz, egy hidegebb és finomabb érintette meg az arcomat. Kényszerítettem magam, hogy kinyissam a szememet, és pislogtam, hogy elűzzem a kettős látásomat. – Jól vagy? 203

KATIE MCGARRY Nem. – Igen. Minden izom sikított a testemben, de ennek ellenére felemeltem a padlóról a fejemet. Noha rátette a kezét a hátamra, és segített nekem felülni, közben néhány centiméterre volt csak mögöttem. Mrs. Colins szemei ellágyultak. – Mi történt? – Körbepillantott a folyosón, felmérve a helyzetet. Vicces, de Luke barátai mind felszívódtak. – Noah, te vérzel. Noah megtörölte a száját. – Igen, asszonyom. – Te vagy Luke, ugye? Luke a lábaimnál ült elkerekedett szemekkel. – Igen. Mrs. Colins nagyot sóhajtott, miközben megrázta a fejét. – Nem fogom szeretni ezt az egészet, ugye? – Nem – válaszolta Noah. – Elestem – mondtam. Mrs. Colins ajkai keskeny vonallá szűkültek össze. – És Noah szája? – Én is elestem. Luke-ra bámult. – És az a szép zúzódás, ami az állkapcsodon formálódik? Luke szórakozottan dörzsölgette az említett területet, de a szemeit rajtam tartotta. – Korábban belekeveredtem egy verekedésbe. – De nem itt, igaz? – Nem, nem itt. Mrs. Colins behunyta a szemeit, és újra sóhajtott. Mindhárman visszatartottuk a lélegzetünket, ahogy vártunk az ítéletére. Végül újra kinyitotta a szemeit. – Luke, miért nem mész vissza a tornaterembe? Beszélni szeretnék Echoval és Noah-val.

204

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Luke folytatta a bámulásomat, nem tudta levenni rólam a szemét. A kábult elmém elkezdett újra működni. Nem az arcomra, hanem a karomra meredt. A kesztyű a jobb kezemen nem volt elég magasan ahhoz, hogy elrejtse a sebhelyeimet a külvilág elől. Ernyedten lógott az ujjaim körül. Mielőtt felfoghattam volna, hirtelen visszacsúszott a karomra. Noah néhány keresetlen szót motyogott Luke-nak, hogy hova nézzen, ahogy egyik kezét a karomra tette, és felhúzta rá a kesztyűt. – Echo – mondta Luke. Kényszerítettem magam, hogy ránézzek. – Várni foglak. – A szemei visszatapadtak a karomra, az undor lassan eltűnt belőle. Valahogy sikerült botladozás nélkül bejutnia a tornaterembe. Mrs. Colins leült mellém a padlóra, lerúgta magáról a cipőit. – Úgy vélem, el kell majd vinnem a tisztítóba a ruhámat. Pedig reméltem, hogy ezt elkerülhetem. Van egy olyan furcsa szokásom, hogy elfelejtem, hogy ott vannak a ruháim, és a végén mindig kidobják őket. – Kivett a csuklóján lógó kistáskájából egy papírzsebkendőt. – Tessék, Noah. Nincs szükség arra, hogy összevérezd ezt az egész helyet. – Noah letelepedett a fal mellé, és a két kába között a mellkasához szorított. És miközben elvette Mrs. Colinstól a zsebkendőt, egyik karját óvóan rajtam hagyta. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy érdekeljen, mit gondol Mrs. Colins, és a fejemet Noah-nak döntöttem. – Szóval Noah, Echo a kabát-lány. – Micsoda? Becenevem is volt? Noah nevetett. – Igen. – Echo, tud az apád erről a kapcsolatról? – Elhinné nekem, ha azt mondanám, hogy én sem tudtam róla? A szemei nevettek. – Igen. – Úgy bámult ránk, mintha kísérleti patkányok lettünk volna egy útvesztőben. – Már akkor látnom kellett volna ezt, amikor kezdődött, de nem vettem észre. Ennyit az intuitív képességeimről. Akárhogyan is, nektek, kettőtöknek be kell néznetek a 205

KATIE MCGARRY gyengélkedőre. Az ápolónő bent van ma este, ha véletlenül valami váratlan baleset történne, vagy valaki megbetegedne. Noah és én megdöbbentünk, és egyszerre vágtuk rá, hogy nem. – Jól vagyok – mondta. – Én is – tettem hozzá. – Jól vagyok, úgy értem. – Ha biztosak vagytok benne. – Mrs. Colins összeszedte a cipőit, és lassan felemelkedett a padlóról. – Úgy vélem, hogy mindentől függetlenül professzionálisak tudtok maradni a korrepetálásokon. Rendkívül elégedett voltam az óralátogatásaid számával, és a teljesítményedről szóló jelentésekkel, amiket a tanáraidtól kaptam, Noah. Ha csak egy kis negatív változást is észreveszek, még azelőtt közbelépek, hogy annyit tudnátok mondani, csoportterápia. Elég világos voltam? – Mindketten motyogtunk valamit, és figyeltük, ahogy Mrs. Colinst elnyelték az árnyékok, amikor belépett a tornaterembe. Noah belefúrta az orrát a hajamba. Meleg lélegzete borzongást idézett elő a gerincem mentén. – Az igazat, Echo. Jól vagy? – Igen, jól vagyok – suttogtam élvezve, ahogy ajkával a nyakam hátulját simogatta. – Noah? – Igen? – Rekedt hangja tüzet gyújtott a bensőmben. Utáltam, hogy véget kellett vetnem ennek a pillanatnak, de… – Beszélnem kell Luke-kal. Megfeszült, aztán velem együtt felállt a padlóról. – Egyszeri ajánlat, Echo. Te és én, de akkor dobnod kell azt a majmot. Kint várlak. Kapsz húsz percet. Noah otthagyott engem. Ott álltam a folyosón, a hajam nagy része kihullott az anyám csatjából, és hirtelen nagyon egyedül éreztem magamat. Kikattintottam a kapcsot, és engedtem, hogy az egész hajam a vállamra hulljon. Ahogy beléptem a tornaterembe, alig láttam néhány lépéssel magam elé. A ragyogó diszkó labda volt az egyetlen fényforrás a helyiségben. 206

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Szerencsére a barátaim megtaláltak. – Oh, Istenem, Echo. Stephen elmondta mi történt. Jól vagy? – Lila magához szorított. A cipősarkaim himbálóztak a kezében. Natalie és Grace a két oldalán álltak. Egy csomó növekedett a torkomban. Mellettem állna? A legjobb barátom az óvoda óta? Már annyira sok mindenen áttámogatott engem. Ha a rossz fiút választom a szemében, elpusztítom az egyetlen kapcsolatot, amire tutira szükségem volt? Grace kisimított néhány hajtincset az arcomból. Elveszteném Grace-t. Határozottan ő volt Grace, de igazi barátok voltunk egyáltalán valaha is? – Echo? – bökdösött Natalie. Követné Lilát. Mindig követte őt. – Beszélnem kell Lilával – mondtam. Amikor megláttam a fájdalmat Grace és Natalie arcán, gyorsan hozzátettem. – Anyugondok. Grace és Natalie is bátorítóan mosolygott rám, ahogy elfordultak. Otthagytak minket, hogy megbeszélhessem a dolgot az anyámról Lilával. Lila a csípőjére tette a kezét. – Nem veszem be az anya-kártyát. Szakítani fogsz Luke-kal, és az engedélyemet akarod kérni. – Nem vagyok szerelmes belé, és soha nem is leszek. Tudom kezelni, ha elvesztem Luke-ot. Azt is, ha megint szociálisan kitaszított leszek, de azt nem, ha téged vesztelek el. – Kezdesz beleesni Noah Hutchins-ba? – Glinda, a Jó boszorkány hirtelen olyan… komolyan nézett rám. A rémület és öröm csapkodtak bennem. Ha Noah-t választom, talán ellököm magamtól Lilát, és elpusztítom az egyetlen igazi barátságomat, amim van. De ha már csak gondolatban is kimondtam Noah nevét, a szívem kihagyott egy ütemet. És állandóan mosoly költözött az arcomra. Noah elérte, hogy a bőröm bizseregjen az érintéséért. – Igen. 207

KATIE MCGARRY Lila megölelt engem. – Várom a jelentésed a testéről. Igazi részleteket akarok, nem pedig az ostoba romantikus-regényszerűeket. – Mi lesz Grace-szel és Natalie-val? Nagyot sóhajtott, és távolabb tolt magától. – Tudod, hogy Nat rendben lesz. Gondoskodom Grace-ről, de akkor is elvárok legalább egy képet Noah testéről. Amúgy is, már csak három hónap, és itt az érettségi. – Echo? – Hallottam magam mögül Luke hangját. Lila megpuszilta az arcomat, belenyomta a cipőmet a kezembe, és otthagyott, hogy csatlakozzon Grace-hez és Natalie-hoz. – Luke. – Feljebb húztam a kesztyűimet. Levette a zakóját, és az ingét felhajtotta a könyöke fölé. – Sajnálom, amit veled tettem. Láttalak, de már nem tudtam megállni. – Semmi gond. – Kényelmetlenül álltam egyik lábamról a másikra, és úgy éreztem magam, mint ahogy a homok hullik a homokóra aljára. – Luke… – Megérintett téged… Noah. Látta a sebhelyeidet, de nem hátrált meg, és aztán megérintette őket. – Luke megdörzsölte a tarkóját. – Úgy fogok hangzani, mint egy igazi farok, de én nem lettem volna rá képes. Megérinteni őket, vagy úgy tenni, mintha nem lennének ott. Azt gondoltam, képes leszek rá, de… Megdörzsöltem a karjaimat. Tekintet nélkül a szavakra, amiket mondani akartam neki, az igazság még mindig bántott. – Luke, ez oké, mert az az igazság, hogy… – Ez szívás. – Nem vagyok szerelmes beléd, és soha nem is leszek. Egy részem igazán azt akarta, hogy működjön közöttünk, de ez az egész, amivé váltunk… egyszerűen csak nem megy. Már nem hozhatjuk vissza azt, ami először megvolt közöttünk. Luke bólintott, aztán lehajtotta a fejét. A vállai összezuhantak, ő lebámult a padlóra, és egy másodpercre megtörölte az orrát. Aztán felemelte a fejét, és teljes magasságával kiegyenesedett. Mosolyt kényszerített magára, de fény nem volt kék szemeiben. 208

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Deanna visszakerült a képbe, és reméli, hogy hazajöhet velem a limón… – Megkapja a helyemet. – Nem kellett az orra alá dörgölnöm, hogy úgy terveztem, én Noah-val fogok távozni. Tett felém egy lépést, és a fülembe suttogott. – Igazán szerettelek. – A mondat folytatása a levegőben lebegett, kimondatlanul: egyszer. – Én is. – Egyszer.

209

Noah Át kellett volna dobnom a vállamon, és úgy kirángatni magammal a tornateremből. Ehelyett, mint egy idióta, választási lehetőséget hagytam neki. A lehetőséget, hogy kitépje a szívemet, és úgy nyújtsa vissza a kezembe. Miért nem hallgattam Beth-re? Miért hallgattam Isaiah-ra? Beth-nek volt már tapasztalata ezen az úton, és mégis Isaiah adott nekem tanácsot, aki nem akarta megfogadni a sajátját. Szükségem volt az átkozott agyamra, hogy átgondoljam a dolgokat. Tizenöt perc. Bassza meg. Nem jött, és én nem fogok tovább itt állni a fagypont alatti hőmérsékletben, mint egy idióta. El kellett mennem innen egy igazi bulira. Egy partira, ahol elég lány hajlandó felajánlani a testét nekem, ahol van elég szar, hogy füstöljek, és elég alkohol, hogy segítsen felejteni. Ellöktem magam a tornaterem téglafalától, és a kezeimet a farmerom zsebébe süllyesztettem, hogy megkeressem a kulcsaimat. Ám ekkor az ajtó hirtelen kivágódott, és majdnem az arcomba csapódott. Kinyitottam a számat, hogy ráordítsak arra a seggfejre, aki kilökte, de abban a pillanatban becsuktam, amikor szembe találtam magam az én személyes szirénemmel, a nimfámmal – Echoval. Ez alkalommal nem fog elsétálni. A karjaimat köré fontam, és hátrafelé kezdtem tolni a téglafalhoz. – Mondd, hogy engem választottál, Echo. Megnyalta az ajkait. A zöld szemei parázslottak, csábítva engem magához. – Téged választottalak.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Most először az elmúlt három évben, a csomó, ami megfeszítette a belsőmet, ellazult. – Nem fogod megbánni. Ígérem. Engedtem a kezeimnek, hogy elkalandozzanak a csípőjén, és beledőltem puha testébe. Akartam őt. De Echo többet érdemelt, mint egy gyors menetet, és jobbat egy olyan srácnál, mint én. Minden, amire szükségünk volt az, hogy lassan haladjunk, és jól átgondoljuk a dolgokat. El akartam venni az eszét minden érintésemmel és csókommal, annyira, hogy utána már senki és semmi másra ne tudjon gondolni, csak rám. Én már soha nem tudnék úgy megérinteni valaki mást, hogy közben nem rá gondolok. Azt ígértem neki, hogy ő többet jelent, és szükségem volt arra, hogy megtartsam az ígéretemet. Miközben elszakadtam tőle, finom kezeit az enyém közé fogtam, és a kocsim felé irányítottam. – Gyerünk. – Hová megyünk? Kinyitottam az utas oldal felőli ajtót, és szembefordultam vele. Echo ártatlan szemei zavarában kitágultak. Nem kellene velem lennie. Mindketten a poklok poklán mentünk keresztül, de Echo jobbat érdemelt. Mégis, nem voltam annyira rossz. Voltaképpen régen olyan jó voltam, mint ő. Ezt tudnia kellett. – Egy nagyon különleges helyre.  – Veszek neked egy kabátot. – És komolyan is gondoltam. Kinyitottam a kocsi ajtaját, és a bőrdzsekimet a válla köré tekertem. – Február van. Miért nem veszed fel soha az átkozott dzsekidet? Echo belecsúsztatta a karjait a kabát ujjába, és behunyta a szemét, ahogy mélyen beszívta a levegőt. Amikor végül újra kinyitotta őket, megrebegtette a szempilláit, és nagyon csábítóan nézett rám. 211

KATIE MCGARRY – Talán jobban szeretem a tiédet viselni. Nyeltem egyet. Terveim voltak, és ezek a tervek nem foglalták magukba, hogy a kocsimnak döntöm, és kifulladásig csókolom őt. A francba, Echo tutira meg fog ölni. – Gratulálok, a tiéd. A nevetése olyan módon melegített fel, ahogy a dzseki nem tudott. – Most már mindig ilyen könnyű eset leszel? Ahogy vesszük. Összefontam az ujjaimat Echoéval, és elindultam vele a kihalt utcán a szökőkút felé. Vörös és rózsaszín fények szóródtak szét a vízen, ami a három virágos fúvókából folydogált. – Ez gyönyörű. – Echo a szökőkutat bámulta, és tekintete dárdaként fúródott a különböző virágmotívumokba, amiket a fémbe metszettek. Nem, ő volt gyönyörű. – Segítettem az építésében. – Mi? A házak irányába intettem, amik körülvették a szökőkutat. – A házak. Segítettem felépíteni ezeket a házakat. A szüleim benne voltak a Lakhely az embereknek 13 programban. Így találkoztak. Ahelyett, hogy a tavaszi szünetben Cancunba mentek volna bulizni, Kelet-Kentucky-ba jöttek, és házakat építettek. Aztán összeházasodtak, és továbbra is ezt csinálták. Echo elengedte a kezemet, és a kis PVC házakat bámulta a verandáikkal és hintaágyaikkal. Az apám meggyőzött arról, hogy minden háznak szüksége volt hintára. Ahogy teljesen körbefordult, észrevette a szökőkút oldalán fekvő emléktáblát: David és Sarah Hutchins emlékére.

13

Habitat for Humanity: egy lakhatási szegénységgel foglalkozó, ökumenikus keresztény civil szervezet. Célja, hogy a világon minden ember számára elérhető legyen a tisztességes és fenntartható otthon. További információ: http://www.habitat.hu/

212

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Ők a szüleid? – A torkom összeszorult, és képtelen voltam válaszolni neki. Bólintottam. – Minden alkalommal, amikor azt gondolom, hogy már ismerlek, Noah, te meglepsz valami újjal. Ezért hoztam őt ide. – Nem fejeztük be azt a táncot. Nyugtalan tekintete végigvándorolt a kis szomszédság ablakain. Az összes ház árnyékba borult. Néhányban ugyan fel volt kapcsolva a villany, néhányban nem, de senki nem figyelt minket. – Itt? – Miért ne? Echo magas sarkú cipőjével a járdán toporgott, idegességének árulkodó jele volt ez a mozdulat. Tettem felé egy megfontolt lépést, és megragadtam a derekát, mielőtt el tudott volna távolodni tőlem. A szirénem már túl hosszú ideje énekelt, rabul ejtve a szívemet, elcsábítva testével az enyémet, és lassan az őrületbe kergetve engem. Most azt vártam, hogy megfizessen ezért. – Hallod ezt? – kérdeztem. Echo felvonta a szemöldökét, amikor nem hallott semmit, csak a víz csobogását, ahogy az a szökőkútba hullott. – Hallani, mit? Jobb kezemet lecsúsztattam a karján, és összekulcsolt ujjainkat a mellkasomra helyeztem, ahogy jobbra-balra ringatóztunk. – A zenét. A szemeiben szikrák táncoltak. – Talán elmondhatnád nekem, hogy mit kellene hallanom. – Lassú dobverés. – Egyik ujjammal finoman a hátán imitáltam a ritmust. – Akusztikus gitár. – Lehajoltam, és a fülébe dúdoltam a kedvenc dalomat. Édes fahéjillata megrészegített. Ellazult, és tökéletesen hozzásimult a testemhez. A csípős, fagyos, februári levegőben együtt ringatóztunk, és elmerültünk a saját, személyes ritmusunkban. Egy pillanatra kimenekültünk a pokolból. Itt nem voltak tanárok, terapeuták, jóindulatú barátok, rémálmok – csak mi ketten, ahogy táncoltunk. 213

KATIE MCGARRY A dalom a végéhez ért, az ujjaim abbahagyták a ritmus dobbantásait, és megszűnt a lassú ringatózásunk is. Még mindig tökéletesen összesimultunk, még mindig a kezemben tartottam a kezét, és ő még mindig a vállamon pihentette a fejét. Orrommal beletúrtam selymes fürtjei melegébe, és szorosabban húztam magamhoz. Echo olyan lényegessé vált számomra ebben a pillanatban, mint a levegő. Egyik kezemet az arcára helyeztem, közelebb húzva a fejét az enyémhez. Hüvelykujjammal meleg, sima arcát simogattam. A szívem gyorsabban dobogott. Az a szirén mosoly, amit annyira szerettem, az ajkaira kúszott, ahogy közelebb hajtotta a fejét az enyémhez, létrehozva azt a tagadhatatlan vonzást, amit a tengeren elveszett hajós is érezhetett, amikor a gyönyörű istennő hívta őt magához, haza. Megcsókoltam. Lágyan, teljesen, melegen – mindennél, az összes fantáziámnál több volt ez az érintés, annyival több. Echo tétovázva viszonozta a csókot, olyan kíváncsi kérdést létrehozva, amire nekem megvolt a válaszom. Lassan szétnyitottam a számat, és ingereltem őt, ahogy beharaptam az alsó ajkát, könyörögve, imádkozva az engedélyéért. Sima kezei felcsúsztak a nyakamra, és beletúrtak a hajamba, közelebb vonva engem magához. Szétnyitotta az ajkait az enyémek alatt, nyelve csábítóan érintette meg az enyémet, és majdnem térdre kényszerített ezzel az intim találkozással. A lángok keresztülszáguldottak a testemen, ahogy a csókunk elmélyült. Kezei hol a hajamba túrtak, hol a nyakamat simogatták, és ez csak táplálta a bennem egyre növekvő tüzet. Elfeledkezve minden szabályról, amit direkt erre a pillanatra állítottam fel magamnak, kezeim végigvándoroltak a hátán, beletúrtak a hajába, és még közelebb húztam magamhoz. Akartam Echot. Szükségem volt rá. Valahol becsapódott egy kocsiajtó, és ez megijesztette a kis szirénemet. Gyorsan eltávolodott tőlem, és a motor hangjának irányába fordította a fejét. Figyeltük, ahogy a kocsi vörös hátsó 214

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! lámpái felizzottak nem messze tőlünk, majd távolodni kezdtek, és végül eltűntek, amikor a jármű felgyorsult, és elhajtott az utcán. Echo tekintete újra találkozott az enyémmel. – Tehát, mit jelent ez számunkra? Homlokomat az övének döntöttem. – Azt jelenti, hogy az enyém vagy.

215

Echo A hétfő reggel új fejezetet nyitott az életemben – mégpedig azt, hogy nyilvánosan is Noah Hutchinsszal randiztam. Abban a pillanatban, ahogy Noah mögém lépett, és belecsókolt a nyakamba, aközött a két dolog között vacilláltam, hogy dőljek bele az ölelésébe, vagy minél előbb távolodjak el tőle. Minden izom a testemben azt sikította, hogy beleestem Noah-ba. Az agyam azt mondta, fussak. Egy sóhajjal a fejemet követtem. – Minden egyes iskolai szabályt megszegsz, ami a vonzalom nyilvános kimutatásáról szól. Noah nevetett, mialatt én bezártam a szekrényemet. – Tehát? Tehát? – Nem akarok elzárást. – Annyira merev és feszült vagy. Azt hiszem, tudom, mire van szükséged ahhoz, hogy lehűtsd magad. Az, ahogy a szemei majd felfaltak, arra figyelmeztetett, hogy nem kellene bekapnom a csalit, de akárhogyan is… – És mi lenne az? Noah a szekrényemnek döntött, és testével hozzám simult. – A csókolózás. A könyveimet a mellkasomhoz szorítottam, miközben harcoltam a késztetéssel, hogy eldobjam őket, és közelebb húzzam magamhoz Noah-t. De az csak tovább bátorítaná erre a viselkedésre, és édes Istenem, elhozná nekem a fantasztikus csókjait. Nos, fantasztikus, vagy sem, a nyilvános csókolózás határozottan elzárást jelentene, és egy cédulát, miszerint elkéstünk az óránkról.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Átbújtam a karjai alatt, és mélyen beleszívtam a friss levegőbe, boldogan üdvözölve bármilyen más illatot, ami nem emlékeztetett Noah-ra. Ő felzárkózott mellém, és lelassított, ahogy lépéseit az enyémekhez igazította. – Tudod, talán még soha nem vetted észre, de együtt van matekunk – mondta. – Igazán megvárhattál volna. – És esélyt adjak arra, hogy beránts magaddal a portás fülkéjébe? Nem, kösz. Noah egyik kezével az oldala mellett tartotta a könyveit, míg a másikat elsüllyesztette a farmerja zsebében. Ahogy ígérte, nem fogta meg a kezemet, vagy fűzte a karját a vállam köré, de sokkal több figyelmet szentelt nekem, mint az útnak előtte, vagy a többi folyosón bóklászó diáknak. Ahogy beléptünk a matekterembe, esküszöm, hogy minden egyes ember megfagyott a szobában, és azt figyelte, ahogy Noah megállt az asztalomnál. – Isaiah, Beth és én később átmegyünk hozzátok. – Rendben. – Korrepetálás, autószerelés, és remélhetőleg egy kis csókolózás. Noah bűnösen elmosolyodott, és lehalkította a hangját. – Mrs. Frost mindig késik. Most megcsókolhatnálak, és megadhatnám a tömegnek azt, amire annyira várnak. Ez egy nagyszerű módja lett volna az óra elkezdésének. Megnyaltam az ajkaimat, és halkan odasúgtam neki: – Oh, te még annyi bajba fogsz sodorni engem. – Minden bizonnyal. Noah megsimogatta az arcomat, mielőtt hátrament volna a padjához. Én meg belesüllyedtem a székembe, és egész órán azzal küzdöttem, hogy a gondolataimat a matekra összpontosítsam, ne pedig a Noah Hutchinsszal való csókolózásra.  217

KATIE MCGARRY Lila ellökte magát a faltól, és csatlakozott hozzám, ahogy az ebédlő felé sétáltam. – Elég sokáig elvoltál. Amúgy merre is jártál? – Még vissza kellett mennem ebéd előtt a szekrényemhez. – Valójában nem, de ez egy jó mentség volt arra, hogy odasétálhassak Noah szekrényéhez, és lophassak néhány másodpercet, oké, néhány csókot tőle. Végül megértettem, hogy ő és a barátai miért szerették jobban az elhagyatott folyosót az ebédlőnél. – Uh-huh. Szóval a magas, sötét és rejtélyes alak nem fog velünk ülni az ebédnél? – Nem. – A hangomba optimizmust csöppentettem, kényszerítve magam, hogy oké legyek ezzel a helyzettel. Végül is, nem igazán volt más választásom. Úgy gondoltam, ha igazán akartam, ülhettem volna Noah-val. Elég sokáig voltam fennakadva ezen a dolgon. – Szóval, mi az ítélet a társadalmi státuszom felett? – Minden ebéd alatt dől el. Csodálatos. Igazán figyelmeztethetett volna, mielőtt besurrantunk az ebédlőbe. Miért, oh, miért nem tudta Glinda, a Jó boszorkány meglengetni a varázspálcáját, és elérni, hogy az emberek szeressenek engem? Ez a nap a harmadévem első napjára emlékeztetett. Az emberek bámultak, és suttogtak rólam, ahogy elsétáltam mellettük. Legalább ez alkalommal nem a karomat bámulták, de köztem, Luke és Noah között elnéptelenedett az ebédlőasztal. – Fogj egy tálcát, ebédelni fogunk – motyogta Lila, ahogy elsétáltunk az asztalunk mellett. Natalie küldött nekem egy gyenge mosolyt, miközben Grace a joghurtjával foglalta el magát. A szívem lesüllyedt. Az iskola többi részének véleménye őszintén nem számított. A nevetésük és az elsuttogott megjegyzéseik… szívás volt, de a végén, mindez nem számított. De Grace elutasítása összetörte a szívemet.

218

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! A tálcámat a Liláé mögé csúsztattam, de egyetlen ételhez sem nyúltam hozzá. Rá nem jellemzően, Lila megragadott egy tányér sült krumplit, és két csokis brownie-t. – Az iskola megosztott. Deanna azt mondta a barátainak, hogy Luke csak arra használt téged, hogy féltékennyé tegye őt, ami visszalök a szánalmas kategóriába. Köszönhetően a táncon történt bunyónak, és a kis csókotoknak Noah-val az első óra előtt, néhányan úgy gondolják, hogy dobtad Luke-ot Noah-ért, ez hivatalosan is a korcsadság14 útjára rakott. – Csodás. Talán én lehetnék a korcsadság királynője, az érzelmileg sebhelyes emberek uralkodója mindenhol. Mint valamiféle mostohanővére a Jó boszorkánynak. – És az iskola egy része úgy gondolja, hogy te és Luke csak kihasználtátok egymást, hogy Luke megint összejöjjön Deannával, illetve, hogy te és Noah szexik vagytok együtt. – Lila ravaszul rám mosolygott, és kacsintott egyet, ahogy átadta a pénzt a pénztárosnak. Követtem őt, és elkaptam egy pillanatot, ahogy Luke Deanna fölé hajolt, és úgy bámult rá, mint egy idióta. Dobtam Luke-ot Noah-ért, de Luke is ejtett engem. Az igazat megvallva, én arra használtam őt, hogy újra normális legyek. És ezek szerint ő arra használt engem, hogy visszanyerje Deannát? Deanna rajtakapott, hogy őket nézem. A szemei összeszűkültek. Luke küldött felém egy félmosolyt, és megfogta Deanna kezét. Talán használt engem, de semmi bajom nem volt ezzel. Ebben az esetben, a két rossz egy nagyobb jóért történt. – Engedd meg, hogy találgassak. Te és Natalie alkotjátok az utolsó csoportot. – Mi vagyunk a közvélemény egyetlen része, ami számít, igaz? Csatlakoztam Lilához a szószos és egyéb zöldségeket árusító pultnál.

14

Angolul freakdom. Ez azt jelenti, hogy valaki állandóan úgy él, mint egy különc, de mégis azt fitogtatja, hogy boldog.

219

KATIE MCGARRY – Ha az iskola nagy része úgyis a különc buszra rakott fel, miért olyan nagy dolog az ebéd? Lila mézes mustárt nyomott a sült krumplijára. – Grace. – Az említett, Natalie és a többi nyilvános barátja mellett ült, és újra meg újra a joghurtját kavargatta. – Meg vagyok lepve, amiért még nem hozta meg a döntését. Hírnév kontra barátság. A hírnév mindig győz, nem igaz? – Próbálkozik. Adj egy kis időt, hogy a pletykák lenyugodjanak, és magához fog térni. Ja, talán. Az üres tálcámat letettem a szószos pultra. – Mondd meg Natalie-nak, hogy üdvözlöm, oké? – Hová mész? – Festeni.

220

Noah – Mizu, Mrs. Colins? – Keresztülvágtam az irodáján, és ledobtam magam az egyik székre, ami az asztala előtt állt. Volt egy órám a gyilkosságra, mielőtt el kellett kezdenem a péntek esti műszakomat. Gőz és kávé illata szállt fel az érintetlenül hagyott nikkelezett kávésbögréjéből, ami az asztala sarkán állt. Felpillantott egy aktából, amit éppen olvasott, és halványan rám mosolygott. – Le vagyok nyűgözve. Ugyanazon a napon reagáltál a felszólításomra, mint amikor küldtem. Nem gondoltam volna, hogy hallok felőled a jövő hét előtt. – A mágikus szavakat használta: Jacob és Tyler. – Hmm. – Mrs. Colins szemei visszasodródtak az aktához. A ráncok a szeme körül megfeszítették a bőrét, és hiányzott belőle a mindig jelén levő kiskutya lelkesedése is. – A testvéreim jól vannak? – Mrs. Colins megdörzsölte a homlokát, és hirtelen nagyon fáradtnak látszott. Kiültem a székem szélére. Ha azok a fattyúk bántották a testvéreimet… – Mrs. Colins, jól vannak? – Igen. Igen, a testvéreid jól vannak. Sajnálom. – Meglengette a kezét az akta fölött, mielőtt becsukta volna. – Egy kicsit szétszórt és fáradt vagyok. HIVP15, igaz? Vagy a gyerekek már nem szokták ezt mondani? – Mrs. Colins magára erőltetett egy kedves mosolyt, miközben kezét egy négy hüvelyk vastag aktára tette. Ekkor történt, hogy észrevettem a címkét. Echo aktája volt. A gyomrom összeszorult. Valami baj volt. 15

Hála Istennek Végre Péntek. Angolul eredetileg: TGIF= Thank God it's Friday!

KATIE MCGARRY – Ahogy azt te is tudod, Tyler ötödik születésnapja gyorsan közeledik, és beszéltem Carrie-vel meg Joe-val, engedjék meg neked, hogy kaphass egy újabb látogatási napot. – Ne szarozzon velem. Egy kicsit enyhült a feszültség az arcán, ahogy elmosolyodott. – Nem szarozom veled, de örülnék neki, ha ezt a szót a jövőben kerülnéd, amikor az én, vagy a testvéreid közelében vagy. – Felvett egy kis, fehér borítékot, és átadta nekem. – Buli meghívás. A fiúk nagy felhajtást csinálnak ebből. Ez egy exkluzív parti a látogatóközpontban veled, az egyetlen vendéggel. Oh, és velem. Talán fellógathatnál néhány lufit abban a látogatószobában. Én viszek szerpentint. Aki számít velünk tart16. Jacob macskakaparással véste a nevemet a borítékra. Soha nem gondoltam volna, hogy megélem azt a napot, amikor valami fontos dolgot együtt ünneplek a testvéreimmel. – Hogy érte ezt el? – Mondtam neked, ha arra koncentrálsz, hogy dolgozz magadon, akkor gondoskodni fogok arról, hogy több ilyen alkalmad legyen a testvéreiddel. Amikor én a szavamat adom valakinek, akkor azt be is tartom. –Nyitott tenyerét Echo aktáján pihentette, és most újra lenézett rá. Mi volt a probléma? Tett egy olyan ígéretet Echónak, amit nem tudott betartani? Megpróbáltam horgászni a lehetőségek között. – Echo emlékezni akar arra, hogy mi történt vele. Gondolja, hogy képes ebben segíteni neki? – Nem fogom megvitatni veled Echo dolgait, pont úgy, ahogy vele sem vitatom meg a tieidet. 16

Be there or be square! – Legyél ott, vagy legyél kocka! De ennek így magyarul nincs értelme. Keresgéltem a neten, de sehol nem tudták pontosan visszaadni a jelentését, így végül az „Aki számít, velünk tart.”-nál maradtam, mert talán ez fejezi ki legjobban a jelentését ebben a szövegkörnyezetben.

222

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Ez elég fair. Kísérlet: kettő. – Elmondta, mi történt az anyjával. Valójában, azt mondta el, amit az emberek mondtak neki, hogy mi történt az anyjával, és az nem túl felemelő sztori. Őszintén szólva, dilis vagy sem, nem tudom elképzelni, hogy egy rendes anya képes bántani a gyerekét. Mrs. Colins ellazult a székében, még mindig nagyon fáradtnak látszott, de egy kis szikra már visszatért a szemébe. – Persze, hogy nem. Neked nagyon közeli kapcsolatod volt az édesanyáddal. Hirtelen elöntött a késztetés, hogy a fejemet a falba verjem. Lejjebb csúsztam a székemen. Besétáltam a saját csapdámba. – Igen, az volt. – Hogy a pokolba tudnám visszafordítani ezt a beszélgetést Echóra? A kölyökkutya lelkesedés visszatért Mrs. Colinsba. – Jacob szeret írni, de ezt már te is tudod. Akárhogy is, Carrie és Joe megengedte nekem, hogy elolvassak egy megnyerő történetet arról, hogy az édesanyád minden hónap első péntekét családi sátorozós éjszakának nyilvánította. Ez annyira elragadónak hangzik. Tényleg így volt, vagy csak fikció? Mrs. Colins a bizalomra vágyakozott. Hát tessék. Dobtam a kutyának egy csontot. – Így volt. Anya és apa akkor kezdték ezt a hagyományt, amikor elszalasztottam az első Tigris Cserkész sátorozást, mert megbetegedtem. Az anyám így akart felvidítani. – Mindig megtalálta a módját, hogy jobban érezzem magamat. – A történet többi része szintén tény? A szellemtörténetek, a mályvacukor készítés, hogy mindenki egy sátorban aludt a nappaliban? – Mrs. Colins nevetett. – Biztosan nagyon menő báty voltál. Az arcom erre a kijelentésre megfeszült. – Még mindig az vagyok, de nem tudom bizonyítani nekik. A sátorozós péntekek pusztán a szüleimről szóltak. 223

KATIE MCGARRY – Akkor miért voltak fenn az emeleten ahelyett, hogy a testvéreiddel lettek volna a sátorban a tűz éjszakáján? – A szemei belém fúródtak. – Azt gondolom, hogy te tudod, miért vannak Jacobnak rémálmai. Felálltam. – Mennem kell dolgozni. – Noah, mesélj nekem arról az éjszakáról. Add meg nekem a lehetőséget, hogy segíthessek a testvéreden. – Úgy, mint ahogy Echónak segít? – Mrs. Colins pislogott. Jó, most először, én szúrtam oda neki. – Ez az, amit gondolok.  A fém mosogatóba csobogó víz hangja elvegyült a dobbantásokkal, ahogy beléptem a tanterembe. A művészettanár azzal foglalta el magát, hogy megtisztította a tálakat, miközben Echo egy széken ült, kezében egy nedves ecsetet tartva. Néhány ragyogó kék folt pettyezte az arcát, és éppen egy újat maszatolt magára, amikor a mutatóujját szórakozottan az állához ütögette, így a kezében tartott ecset ugyanabban az ütemben az arcát is bekente festékkel. – Tudok segíteni valamiben? – A víz elállt. – Echo miatt vagyok itt. – A munka várhatott. Ha problémái voltak, akkor azt tudni akartam. Echo továbbra is az állának ütögette az ujjait, és így egyre több pöttyöt rajzolt az arcára, miközben a vásznat bámulta. A tekintete intenzitása sokkolt. A művészettanár egymásra pakolta az edényeket, aztán elindult az ajtó felé. – Éppen ihletben van. Sok sikert, hogy felkeltsd a figyelmét. Tégy meg nekem egy szívességet. Ha a festés végére az egész arca tiszta festékfoltos lesz, fogd meg a fényképezőgépemet az íróasztalomról, és fényképezd le. Hozzáadom a gyűjteményemhez. – Rápillantott 224

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Echóra, és elmosolyodott. – Úgy fogom elnevezni, hogy: Egy hupikék törpike. Mellesleg szép tetoválás. – Csak koncentrálok, nem vagyok süket – motyogta Echo, miután a tanár elment. Letette az ecsetet, és megpróbálta egy ronggyal letörölni az arcáról a festéket. A kék csak kihangsúlyozta a haja vörösségét. – Csak elkened. – Ez egy rossz szokásom. – Echo feladta, és otthagyta az arcán a kék festéket. Leugrott a székről, és kinyújtózkodott. – Mit csinálsz itt? Az éjszakai égbolt terült el Echo vásznán. A föld görbületét ragyogó sárga, narancs és vörös lángok hintették tele. A fényes kéket gyorsan elnyelte a sötétség, ahogy a csillagok felragyogtak az égen. Mindenki azt mondta, hogy egy művész, de fogalmam sem volt róla, hogy ennyire jó abban, amit csinál. – Echo, ez… – Szar. – Húzta fel az orrát. – Nem, igazán… – Mindegy – mondta, megforgatva a szemeit. – Mire van szükséged? – Rád. Imádtam, ahogy az arca felragyogott. Lábujjhegyre emelkedett, és adott egy gyors puszit az ajkaimra. – Ha ennél többet teszek, rád fogom kenni a festéket. Minden amit Echo tett vagy mondott, szexuális értelmet kapott a szememben, és keményen küzdöttem, hogy elűzzem az elmémből a festékkel befedett, meztelen testéről alkotott képet. – Mrs. Colins elkapott egy meghívással Tyler szülinapi bulijára. – Tényleg? Egy csodálatos! – Igen. – De nem ezért vagyok most itt. – Épp a te aktádat böngészte át, és olyan… aggódónak tűnt. – Echo mosolya eltűnt. Egész héten, minden múló nappal egyre csökkent a kedve, de 225

KATIE MCGARRY engedtem csúszni, mert nekem mindig életre kelt. Nincs több csúszás. Válaszokat akartam. – Nem ebédeltél egész héten. Mi folyik itt, bébi? Vállat vont. – Semmi. Megragadtam a nadrágjának egyik övhurkát, és magamhoz vontam a testét. – Noah, a festék. – Bassza meg. Át tudok öltözni. – Megfogtam az állát, és kényszerítettem, hogy rám nézzen. – Nem sokat tudok erről a barátdologról, de nem csak az után érdeklődöm, hogy csókolózzak veled. – Tudom, és ez sokat jelent nekem. Ez csak… időt adok Gracenek. – Megpróbálkozott egy félmosollyal, de elbukott. Amikor korábban a héten beszélt nekem a szaros kis barátjáról, nos, a válaszom megríkatta. Szerencsére, gyorsan tanultam, úgyhogy ez alkalommal csukva tartottam a számat, legalábbis amikor Gracehez értünk. – Akkor mitől van annyira a padlón Mrs. Colins? – Nem tudom. Vettem egy mély levegőt, hogy ellenőrzés alatt tudjam tartani a haragomat. – Echo, ha nem tudsz bízni bennem… Felemelte a hangját. – Nem tudom! Mrs. Colins nagyon komollyá vált, egy csomó kérdést tett fel az anyámról, és hogy mit gondolok a távolságtartási végzésről, ráadásul az apám és Ashley egy teljesen új szintre fejlesztette a bosszantásomat. Ma reggel elvették tőlem a kocsimat, és bejelentették, hogy ezentúl ők fognak hozni és vinni a suliba. Kitaláltak valami gyenge mentséget, és azt mondták, hogy csak át akarják vizsgáltatni a Neont, meg megtudni néhány dolgot róla. De ki akar részleteket egy Dodge Neonról? Elmondom neked, senki. Ashley lehet, hogy agyatlan, de ezt még ő is tudja! Aztán ott van az, hogy ő válaszol otthon minden hívásra, és a telefonomról nem tudok 226

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! hívást indítani és fogadni. Az apám azt mondta dolgozik rajta, de nem hiszek neki. Mrs. Colins beszélt vele a távolságtartási végzésről? Az apja elvette a kocsiját, és a kommunikációs lehetőségeit? Egy vörös zászló száguldott keresztül az égen, figyelmeztetve engem. Echo anyja veszélyt jelentett. – Kapcsolatba lépett veled az anyád? Újra lehajtotta a fejét. – Te se. Nos, ez nem épp egy rendes válasz volt, és éreztem, hogy a bensőmben egy vészjósló csomó keletkezett. Senki ne cseszegesse a csajomat. – Echo? – Nem. – Egy legyőzött sóhajjal ellazult, és nekem dőlt. – Tudom, hogy ez őrülten hangzik, de néha hiányzik. Őrülten hangzott, de ugyanakkor épelméjűnek is. Megcsókoltam a feje tetejét, és a hátát simogattam. Echo vagy nem látta a jeleket, vagy megtagadta, hogy felismerje őket: a családja és Mrs. Colins aggódtak, hogy az anyja újra fel akart tűnni az életében. Az agyamban háború dúlt a között, hogy elmondjam Echonak az elméletemet, vagy megtartsam őt a boldog tudatlanságban, a sötétben. De aztán újragondolva a dolgokat, más okok miatt is lehettek feldúltak. – Ez az én hibám? Azért nehezítik meg az életedet, mert velem vagy? – Echo megszorította a karomat, hogy engedjem el, és én megtettem. Megdörzsöltem a nyakamat, hogy enyhítsek a bennem felgyülemlett feszültségen. – Semmi gond, mondd csak el. – Ashley és az apám még nem tudnak rólad. Ezen a hétvégén akartalak bemutatni nekik, amikor elmegyünk valahová, de most már nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne. Az egész állítás tele volt információval. – Hétvégén találkozni fogok a szüleiddel, és terveink is vannak? Elvörösödött. 227

KATIE MCGARRY – Sajnálom. Én… um… azt feltételeztem… tudod, amióta azt mondtad, hogy a tiéd vagyok… hogy mi eléggé… azt gondoltam… A francba, aranyos volt, amikor dadogott. – Azt terveztem, hogy elviszlek egy buliba holnap, de ha neked más terveid vannak, én rugalmas vagyok. És semmi bajom azzal, hogy találkozzam az apáddal. Azt viszont nem ígérhetem, hogy ő is örülni fog a megismerkedésnek. A pír ottmaradt az arcán, de sikerült kicsalnom belőle egy mosolyt. – Nem, a buli jó lesz. – Összeráncolta a homlokát. – Bár nem tudok senkiről, aki tartana egyet. Az apámmal meg minden rendben lesz. Csak ne szitkozódj. Képes vagy kontrollálni a nyelvedet, ugye? – Cserkészfiú voltam. Kuncogott, aztán visszafordult az éjszakai égboltot ábrázoló festményéhez, és a humor eltűnt belőle. – Igazán gyönyörű kép – mondtam. – Az anyám állandóan csillagképeket festett. Most folyton megakadok, miközben ugyanazt csinálom, amit ő. – Szünetet tartott. – A ritka alkalmakkor, amikor elhatározta, hogy az anyám lesz, mielőtt elaludtam volna, Perszeusz és Androméda történetét mesélte nekem. Miért pont ezt a legendát mondta el aznap, amikor bántott? Annyira közel vagyok az igazsághoz. Fájt a szívem, ahogy láttam rajta ezt a szenvedést, és egy pillanatra elzártam az összes érzelmemet. Egy nap rá fog jönni, hogy ő túl jó egy ilyen lúzernek, mint én, és amikor elhagy, nem fogom tudni, hogy hogyan viseljem el a fájdalmat. Echo újra az arcához ütötte az ecsetet. A pokolba, ő akkor is megérte a kockázatot. Még egyszer beburkoltam a testemmel, és belecsókoltam a nyakába. – Akkor váltsunk komolyra. Kedden belenézünk az aktádba.

228

Echo – Rágódnak. – Kikukucskáltam a szobám ablakán, keresve bármilyen jelét annak, hogy Noah itt van, és közben erősen a fülemhez szorítottam a vezeték nélküli készüléket. Már huszonnégy órája nem volt mobilszolgáltatásom. A tizenkilencedik századnál korábban élni… nos, annak szívásnak kellett lennie. – Mert Noah minden apa valóra vált álma – mondta Lila, és a megvetése tisztán érezhető volt a hangján. – És körbekérdezősködtem. Nincs sehol buli. Fogadok, hogy az ő partija a drogokból, meg a parkoló kocsikból áll, és tuti biztos, hogy meg fogja neked mutatni a hátsó ülést. – Azt mondtad, támogatni fogsz. – Azt mondtam, hogy mindig a legjobb barátod maradok. Akárhogy is, azt hittem, lefekszel vele, aztán továbblépsz. Nem gondoltam, hogy ilyen komolyan veszed őt. – Lila sóhajtott. – Gyere el velem és Stephennel moziba. Hozd Noah-t is, ha muszáj. Noah alakja, ahogy sztoikusan áll a dühös Stephen mellett, betöltötte az elmémet. Noah abba egyezett bele, hogy velem legyen, nem a legjobb barátnőmmel meg a népszerű tömeggel. – Talán következő hétvégén. – Vagy soha. Egy motor egyre hangosodó morajlását hallottam, ahogy a házunk felé közeledett. – Mennem kell. Itt van Noah. Lerobogtam a lépcsőn, reménykedve abban, hogy kinyithatom az ajtót Ashley vagy az apám előtt. – Echo. – Túl késő. Agyatlan bevonult az előszobába. – Ismered az apád szabályait. Ő nyitja ki az ajtót, amíg te a nappaliban vársz. Ez a helyénvaló, ha a randi partnereddel találkozunk.

KATIE MCGARRY Ashley értelmezésében ezt a szabályt akkor hozták létre, amikor a mostohaanyám rájött, hogy dobtam Luke-ot. Az apám fotelje megnyikordult a nappaliban, és ő belépett az előszobába. A tipikus aggodalomráncok most mélyebbek voltak, mint általában, és a fáradságtól sötét karikák éktelenkedtek a szemei alatt. A bosszús kifejezés az állkapcsán azt mondta, hogy ő is pont olyan izgatott volt az új szabálya miatt, mint én. Ashley az előszobatükörbe nézve kicsinosította magát. Valószínűleg nyitva kellene tartom a szememet, mióta más nők férfijaira veti ki a hálóját. Eddig képes voltam távol tartani Noah-tól a korrepetálásaink alatt, mert az alatt az idő alatt ő a kedvenc talk show-ját nézte. Az apám a fal sarkának támaszkodott, miközben arra várt, hogy az ajtócsengő megszólaljon. Behunyta a szemeit, és engedte a fejét hátradőlni. Az apám mindig magán viselte az aggodalom, és stressz terhét, mint ahogy St. Bernard is cipelte a gyógyszereket, de ma a szokásosnál is rosszabb volt a megjelenése. Azokra a napokra emlékeztetett, mielőtt ő és az anyám elváltak, vagy amikor visszatértem az iskolába az incidens után. – Jól vagy, apa? A szemei hirtelen felpattantak. – Igen. A munka megerőltető mostanában. Egy másodpercre egymásra bámultunk, mindketten kerestünk egy témát a párbeszédünkhöz, vagy, a fenébe, hogy legalább egy összefüggő mondatot összehozzunk. Mit csinált már Noah? A motor berozsdásodott, és megadta magát, így neki kellett feltolnia a kocsiját a felhajtónkra? Az apám megköszörülte a torkát. – Történt néhány különös dolog a telefonszámláddal, úgyhogy hétfőn kapsz egy új számot. Tégy nekem egy szívességet, és csak azoknak add meg, akiknek igazán szükségük van rá. – Mert a népszerűségem összefüggésben van a magas telefonszámlámmal. 230

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – És a kocsim? – Már úgy kéne kinéznie, mint egy Porschénak a sok ellenőrzés, és javítás után. Az ajtócsengő megszólalt, megmentve az apámat a válaszadástól. A kilincsre tette a kezét, és küldött nekem egy még-meggondolhatodmagadat pillantást. – Igazán kedveltem Luke-ot. Adnod kellett volna neki még egy esélyt. Elsüllyesztettem a kezeimet a zsebemben, és készítettem egy mentális feljegyezést, hogy vegyem fel a kesztyűimet, mielőtt elmegyek. – Kedvelem Noah-t, apu. Szóval próbálj meg ne – hatalmaskodni, irányítani, aljasnak lenni – önmagad lenni. Az apám ténylegesen elmosolyodott, és ez már a szemeit is érintette. De amilyen gyorsan feltűnt, olyan gyorsan el is tűnt ez a kifejezés az arcáról, amikor kinyitotta az ajtót. Apa és Noah váltottak egy alig hallható üdvözlés-félét. Másodpercekkel később, Noah szoknyavadász Hutchins állt az előszobámban, dögösebben, mint valaha, és dacosan, ami még szexibbé tette a megjelenését. Amikor az apám hátat fordított, hogy becsukja az ajtót, Noah felvillantotta kalóz mosolyát, és rám kacsintott. Az arca azonnal komoly lett, amikor az apám belépett a nappaliba, miközben intett kettőnknek, hogy kövessük őt. Noah mellettem sétált, és a fülembe suttogott: – Viccel, ugye? – Reméljük. – Az elmúlt tizennyolc évemben csak két barátom volt, Luke, és most Noah. Bár az időleges barát cím nem úgy tűnt, hogy illett Noah-hoz. Szerettem úgy gondolni magunkra, hogy… együtt. Amikor gólya voltam, az első randim abból állt, hogy Luke anyja áthozta a fiát hozzánk, így meg tudtunk nézni egy DVD-t. Az apámnak akkor nem voltak ilyen őrült randi-szabályai. Aztán Luke jogsijának megszerzése, egy teljesen új világot nyitott meg előttünk, bár az apámnak akkor közel egy éve volt, hogy megbarátkozzon a helyzettel, és Luke-kal. Noah sehogy sem jött a képbe. 231

KATIE MCGARRY Leültem a kanapéra, majd döbbenetemben felnyögtem, amikor Noah mellém ült, és a kezét a térdemre fektette – egy olyan mozdulattal, amit az apám túlságosan figyelmes szemei is észrevettek. A nyilvánvalóan terhes mostohaanyám kényelembe helyezte magát az új, háromszáz dolláros hintaszékében, amit a babának vett, és az apám is leült a foteljába. – Szóval, Noah, hogy találkoztál Echóval? Wow, itt tényleg ennyire meleg van? A szemeim Noah-ra siklottak, várva, hogy pánikot látok majd rajta. Ehelyett azonban egy nyugodt mosoly terült szét az arcán. – Echo és én együtt járunk néhány órára. Ashley szemei felragyogtak, és kezeit a hasára helyezte. – Igazán? Melyikre? – Matek. – Fizika – tettem hozzá. – És üzleti technológia. – Español. – Szándékosan mélyítette el a hangját, és tette szexibbé azt? A keze néhány centit feljebb csúszott, és megszorította a lábamat, finom nyomást gyakorolva ezzel a belső combomra. Elhúztam a hajamat a nyakamról, hogy a hő egy része távozni tudjon belőlem. Noah vagy a saját nyálától fuldoklott, vagy épp megpróbált elfojtani egy nevetést. Szerencsére az apám lemaradt a show-ról. – A szüleid mivel foglalkoznak? Uh-oh. Fel kellett volna készítenem Ashley-t és az apámat Noah otthoni körülményeire. Oké, fontolóra vettem, de aztán reméltem, hogy ez téma soha nem fog előkerülni. Kinyitottam a számat, de Noah válaszolt. – Shirley otthon van, Dale pedig egy teherautókat gyártó üzemben dolgozik. Az apám és Ashley váltottak egy hosszú, aggodalmas pillantást. 232

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Ashley elmozdult a székében, és közben mindkét kezét a léggömb fölé helyezte, akitől azt akarták, hogy váltsa fel a testvéremet. – A keresztnevükön szólítod a szüleidet? – Ők a nevelőszüleim. Istenre esküszöm, hogy hallottam, ahogy pislogok. Esetleg hallhattam volna Ashley-t és az apámat pislogni, de egyikük sem tette még meg. Noah elvette rólam a kezét, és megdörzsölte a nyakát. – A gólyaévem végén a szüleim meghaltak egy lakástűzben. Az apám összezárta a kezét, előre dőlt a foteljában, és úgy bámult Noah-ra, mintha lézerrel próbált volna lyukat égetni bele. Ashley a szája elé kapta a kezét. – Oh, én… én nagyon sajnálom. Kicsit közelebb csúsztam a kanapé széléhez. Ki akartam innen jutni, mielőtt kérdeztek volna tőle még valamit. – Nekünk lassan indulnunk kellene. – Nem mintha lett volna bármi ötletem arra, hogy hova fogunk menni. – Hová viszed a lányomat? – Az apám azzal a rosszindulattal beszélt Noah-hoz, amiről eddig azt hittem, csak az anyámnak tartogatta. Nyilvánvaló, hogy abbahagyta a figyelést, miután meghallotta azt a szót, hogy nevelőszülők. A hőmérséklet legalább kilencven fokot ugrott. Miért nem látja senki a családomban, hogy milyen csodálatos is Noah? Felcsúsztattam a pulcsim ujját a kezemen, üdvözölve a hideg levegőt a bőrömön. – Echo, állj! – Ashley talpra kecmergett ültéből. Megfagytam, és emlékeztem, hogy Ashley mennyi kárt okozott már eddig is. Randira készültem, nem pedig Vegasba szökni Noahval. Noah erős keze végigsiklott a csuklómon, mielőtt ujjait összefonta volna az enyémekkel. A meleg bőr érzése azon a területen, amit még megnézni sem engedtem senkinek, nemhogy megérinteni, megremegtetett. A szemeim kitágultak, ahogy rájöttem, hogy ez volt a hibám. Ez volt az, ami kiakasztotta Ashley-t. Mi a fene jött rám? 233

KATIE MCGARRY Soha nem húztam fel a felsőm ujját. Sőt az összes időmet arra fordítottam, hogy lent tartsam őket. Mikor váltam ilyen… kényelmessé? Noah hüvelykujjával a bőrömet simogatta. – Azt terveztem, hogy elviszem őt haza, hogy találkozhasson néhány barátommal. Noah azt is mondhatta volna, hogy a gettóba készülünk, hogy vegyünk magunknak egy kis füvet, ők akkor sem hallották volna. Ashley egy helyben állt, és a felfedett sebhelyeimet, míg az apám az összefonódott kezeinket bámulta. Odanyúltam a pulcsimért, hogy lehúzzam, de Noah rátette a kezét az alkaromra, és megakadályozott a mozdulatban. A tüdőm az összes oxigént kipréselte a testemből. Noah Hutchins valójában az egyetlen emberi lény volt, aki nyíltan, és szándékosan megérintette a sebhelyeimet. Egy pillanatra levegőt sem vettem, csakúgy, mint Ashley. Noah pedig úgy folytatta, mintha nem éppen egy földrengető dolog történt volna. – Mikorra kell hazahoznom Echót? Miközben a pislogás visszahozott az életbe, én válaszoltam apáék helyett. – Tizenegykor van takarodóm. – Éjfél. – Az apám felállt, és egyik kezét kinyújtotta. – Korábban nem nyílt alkalmam arra, hogy rendesen bemutatkozzam. Owen Emerson vagyok.

234

Noah Echo csendben volt a Shirley és Dale háza felé vezető úton. Minden egyes alkalommal egyre jobban kinyújtva az anyagot, újra megrántotta a kesztyűjét, miközben a pulóvere ujját a kezére húzta. Nyilvánvalóan szüksége volt egy kis időre, hogy leeresszen ezután az érdekes találkozó után. A kedvenc punk bandám szólt a rádióból, én meg az ujjaimmal vertem az ütemet a kormányon. Még mindig nehéz volt felfognom ezt. Echo Emerson itt ült a kocsimban, és szándékosan lógott velem. Az anyám szerette volna őt. Számos szaros kocsi sorakozott az utcánkban. Már nagyon régóta az esti műszakot vittem a Malt és Burgernél, így szinte már elfelejtettem, hogy milyen együtt lógni a haverjaimmal, és jól érezni magamat. Persze, még mindig körülöttem voltak, amikor hazaértem, de addigra már annyira be voltak állva, hogy nem igazán tudtam velük szórakozni. Leparkoltam az utcán Rico gengszter szardarabja mögött. Echo kibámult az ablakon a kis, doboz alakú házra. – Hol vagyunk? – Ez a nevelőszüleim otthona. Shirley és Dale lent vannak a tónál a lakókocsijukkal. Echo lábai a kocsi padlóján dobogtak, ahogy felmérte a házat. Nos, a PVC-t ki kellett volna cserélni, vagy legalábbis ráfért volna egy festés. Isaiah és én egyszer megtisztítottuk egy sávban hátul, és rájöttünk, hogy a PVC eredeti sárga színe helyett, most a szennytől szürke szín vonta be az egészet. A ház tökéletesen illeszkedett a szaros szomszédságba – nem voltak sem bokrok, sem tökéletesen elrendezett kertek. Csupasz volt.

KATIE MCGARRY A verandán három magas árnyék cigizett, ordítoztak, és mélyen, nyersen röhögtek. Kiszálltam az autóból, és gyorsan megkerültem, hogy kinyissam Echónak az ajtót. Kiszállt, és közben egyszer sem vette le a szemeit a házról. – Hány ember van bent? – Tíz, vagy több. A február vége ezekben a napokban már melegebb levegőt hozott magával, így az éjszakák nem voltak annyira csontfagyasztóan hidegek. Mégis, Echo elsüllyesztette a kezeit a kabátja zsebében, úgy, mintha attól tartana, hogy máskülönben halálra fagy. Legalább most az egyszer volt rajta kabát. Azt akartam, hogy kényelmesen érezze magát, valamint, hogy lógjak egy kicsit a haverjaimmal, és töltsek egy kis időt a barátnőmmel. Felhasználva a testemet, hátradöntöttem őt a kocsimnak. – Isaiah és Beth is bent lesznek. Felvonta a szemöldökét. – Beth utál engem. Felnevettem, szerettem Echót, amiért ilyen egyenes volt. A kezeim közé fogtam az arcát, és közben engedtem, hogy az ujjaim élvezzék selymes bőrének finom tapintását. – Te vagy a világom, szóval azt mondom, hogy ez kiegyenlíti a dolgokat. Echo szemei elkerekedtek, és elsápadt. Mi zaklatta fel ennyire? Az elmém gondosan visszajátszotta minden pillanatát az elmúlt pár percnek, aztán megfagyott… visszatekert, újrajátszott, és megint megfagyott, ahogy felfogtam a szavakat, amiket kimondtam. Annyira sok idő eltelt már azóta, amióta utoljára engedtem, hogy belezúgjak valakibe. Belepillantottam gyönyörű, zöld szemeibe, és a félelme elpárolgott. Egy szégyenlős mosoly húzódott az ajkaira, és elérte a szívemet. A kurva életbe, bassza meg az egész világ, szerelmes voltam belé. 236

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Echo felemelte kesztyűs kezeit, és fejemet a sajátjához húzta. Megengedtem magamnak, hogy sütkérezzek a melegében, és elmélyítettem a csókunkat, élvezve a nyelve ízének érintését, és azt, ahogyan lágy ajkai elmozdultak az enyémek alatt. Nagyon könnyen képes lettem volna elveszíteni magam benne… örökre. – Egyik kibaszott nevelőanyád sem tanított meg a jó modorra? Legalább hozd be a lányt, és adj neki egy sört, mielőtt rámászol – kiáltott oda nekünk Rico a verandáról. Lágyan csókoltam Echo ajkait, az ujjaim égtek az arcából áradó perzselő hőségtől. Aztán a kezei lehullottak az oldala mellé, miközben én azon gondolkodtam, hogy mi lenne a legjobb módja, hogy Rico megfizessen, amiért zavarba hozta őt. – Vega, ha tovább zaklatod a barátnőmet, akkor hamarosan nagyobbak lesznek a golyóid. A villany felkapcsolódott a verandán, és Rico káromkodott az orra alatt, amikor Echo és én beléptünk a fénykörbe. – Bocs, vato, nem tudtam, hogy Echót hoztad. – Mégis hány lányt csókolsz meg az autódnak döntve? – kérdezte Echo csípős stílusban. A szám elnyílt a döbbenettől, de hang nem jött ki rajta. Rico és a két unokatestvére igazán jól szórakoztak a kifejezésemen. Aztán be is csuktam a számat, amikor Echo kacsintott. A francba, szerettem, amikor visszaadta az átverést. – Echo Emerson, kérlek, mondd, hogy igazából nem ezzel a lúzerrel vagy. – Rico unokatestvére, Antonio lelépett a verandáról, és fültől fülig érő vigyorral nézett Echóra. Kinyúltam érte, hogy közelebb húzzam magamhoz, de Echo váratlanul előrelépett, és karját a srác köré fonta. – Oh. Édes. Istenem. Nem hiszem el, hogy itt vagy. A féltékenység felkapta a fejét a gyomromban, amikor Antonio felemelte Echót a földről úgy, hogy lábai a levegőben himbálóztak. – Káprázatosabb vagy, mint valaha.

237

KATIE MCGARRY Soha nem fogom kiismerni ezt a lányt. Antonio egy beavatás szertartásnyira volt egy bandától. Echo nem nézett rám egész első félévben, de most csak úgy odadobta magát ennek a seggfejnek. Antonio végül leeresztette a földre. Echo izgatottan ugrált. – Szóval, hogy is van ez? Antonio megdörzsölte az állkapcsát, és a mosolya lassan alábbhagyott. – Hihetetlen. A tanárok, a diákok, az osztálytermek, ez… – Lekapta a pillantását Echóról. – Szar, hogy nem vagy ott. Echo izgatottsága elenyészett, és helyette mosolyt kényszerített az arcára. – Legalább egyikünknek sikerült a Hoffmanba mennie. Törölhették volna a helyet, amikor az apám visszautasította őket. Az agyamban olyan hangosan kattogtak a kerekek, hogy csodálkoztam, amiért senki más nem hallotta meg őket. Antonio a Hoffmanra járt, a megye egyetlen kreatív és előadóművész képző iskolájába, ahol csak tizenegyedikes és tizenkettedikes diákokat tanítottak. A helyek olyanoknak voltak fenntartva, akik tehetségesek voltak, és a versenyeken is különösen jól szerepeltek. A féltékenység még mindig fortyogott bennem. Meg kellett erősítenem az elméletemet, mielőtt tönkretettem volna egy barátságot. – Az Eastwickbe jártál? – Echónak és nekem minden művészeti óránk együtt volt az első és második évünkben. A Hoffman felajánlotta nekem a helyét, amikor ő már többé nem volt képes, hogy betöltse azt. – Antonio kinyújtotta felém a kezét. – Beth zaklatja Mariát. Gondolod, meg tudnád mondani a testvérednek, hogy adjon neki egy kis szünetet? Megszorítottam a kezét, és boldog voltam, hogy Antonio elhozta a saját barátnőjét.

238

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Beth nem szeret senkit, és ha azt mondom neki, hogy adjon a csajodnak egy kis szünetet, a dolgok csak még rosszabbá fognak válni. – Igen, igazad van. Szóval, hogyan győztél meg egy olyan klassz lányt, mint Echo, hogy egy olyan fattyúval lógjon, mint te? – Antonio erősen megszorította a kezemet, mielőtt elengedte volna. Talán nem érdeklődött úgy iránta, de eléggé törődött vele ahhoz, hogy ne tetsszen neki a gondolat, hogy velem van. Ezért zengett ódákat a barátságáról Echóval. Egészen mostanáig, Antoniót nem érdekelte, hogy kit, vagy, hogy hány lányt hoztam haza, hogy aztán lefeküdjek velük. Nem voltam biztos benne, hogyan éreztem velük kettőjükkel kapcsolatban, éppen ezért összefűztem az ujjaimat Echóéval. Antonio meglepődve vonta fel a szemöldökét. A francba, gyerünk, testvér. Csak megjelöltem a területemet. Rico megveregette az unokatestvére vállát. – Noah mindent komolyan gondol. Még táncolni is elment. Antonio testtartása ellazult. – Ne szarakodj. Mi lesz a következő? A szalagavató? Egy csomó pénzt fizetnék azért, hogy láthassalak, ahogy úgy fel vagy cicomázva, mint egy majom. – Nagyon vicces. – Arrébb löktem Ricót meg a hiéna unokatestvérét, és bevezettem Echót a házba. Úgy tűnt, az amúgy is kis nappali még néhány számot összement, ahogy a sok tini szétszóródott a bútorokon és a padlón. Beth a konyhaasztalnál ült, egyik kezében sörrel, a másikban pedig cigi lógott. Isaiah mellette állt, és közben nevetséges arckifejezéseket vágott, élvezve minden pillanatot, amikor Beth dülöngélt a nevetéstől. Ahogy kettejüket figyeltem, úgy éreztem már megkezdték azt a csomag füvet, amit reggel vettünk. A tévéből egy csikorgó kerekű autó visítása hallatszott. Több ember odakiáltott nekem, hogy üdvözöljön, aztán közölték, hogy menjek ki a képből, hogy láthassák a tévét. 239

KATIE MCGARRY – Mizu, ember? – Isaiah egy fél ölelésben részesített, és úgy mosolygott, mint egy idióta. – Echo. Echo közelebb bújt hozzám, én meg kihasználtam a szituáció előnyét, és karjaimat a dereka köré fontam. Édes illatától megindult a nyálelválasztásom. Ember, eszméletlenül jó illata volt. – Szia, Isaiah. Hogy vagy, Beth? – kérdezte Echo. Beth hosszan szívott bele a cigijébe, és dühösen Echóra bámult. Az ő területén állva, Echo visszabámult rá, és úgy tett, mintha Beth dühe egyáltalán nem számított volna neki. A büszkeség elárasztotta a testemet. Beth törte meg a szemkontaktust, és kifújta a füstöt a szájából. – Ma elmentem a boltba, Noah, és vettem ragasztót. Az őrült fajtát. Echo egész teste megrándult, és nem én voltam az egyetlen, akinek ez feltűnt. Isaiah sziszegett valamit Beth fülébe, ahogy az nagyot kortyolt a söréből. Véreres szemei boldog elítéléssel szikráztak. – Gyere, hadd mutassam meg a házat. – Mintha egy kis körbevezetés segítene megmenteni ezt a kényes szituációt. Egy kicsit megnyomtam Echo hátát a kezeimmel, és az előszoba felé toltam őt. – Élvezd a nagyszerű utazást, Hercegnő! – ordította Beth. Amikor Echo ellépett, odasziszegtem Beth-nek: – Fejezd be! Állítsd le magad! – Beth csak megvonta a vállát, és újból belekortyolt a sörébe. Szerencsétlenségünkre, nem jutottunk messzire. Négy lépéssel később megálltunk az előszoba közepén, a rózsaszín-zöld csempézett fürdőszoba mellett. Echo bámulta a repedt fehér festéket a mennyezeten, miközben valószínűleg azon töprengett, hogy hogyan tudna elszökni innen. – A szoba mögöttünk Beth-é, a másik meg Shirley-é és Dale-é – mondtam. – Echo a kesztyűit birizgálta a karjain. Tudnia kellett, hogy ez alkalommal Beth engem akart gyötörni. – Echo, amit Beth mondott… az nekem szólt, nem neked. Úgy gondolja, hogy neki kell 240

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! majd összeszedegetnie engem, miután te kitépted a szívemet, és itt hagytál összetörve. Nevetés harsant a nappaliban, és Rico szitkozódott. Ezen az éjszakán már másodjára nyilvánítottam ki az érzéseimet, és neki még válaszolnia kellett valamit. A csend elmélyült közöttünk. Végül megkérdezte: – Jó vagy valamennyire az Xboxban? Ez nem lehetett ennyire egyszerű. Valahányszor Beth bántott egy olyan lányt, akit idehoztam, több időt töltöttem azzal, hogy meggyőzzem őket arról, hogy menjenek el, mint azzal, hogy megpróbáljak bejutni a bugyijukba. Akartam játszani, de azt is szerettem volna, ha Echo jól érzi magát. – Igen. – Akkor miért nem bizonyítod be? – Megrántotta a kezemet, és behúzott magával a nappaliba. Ez valamiféle teszt volt? Tiltakoznom kellene, és azt mondani, hogy jobb lenne, ha elmennénk, mert Beth kényelmetlen helyzetbe hozta? Ez volt az, amit más lányok akartak volna az ő helyében. De Echo állhatatosnak tűnt, ahogy beléptünk a nappaliba, és intett nekem, hogy csatlakozzunk a játékhoz. Elég hamar meg fogom tudni, ha ez egy teszt volt. Kiszúrtam egy üres helyet a kanapén, leültem, és az ölembe húztam Echót. – Hé, Rico, add a kontrollert. – Igen, Rico, add oda valakinek, aki tényleg tud játszani – mondta Isaiah. Még több nevetés, és piszkálódás következett. – Jobban játszanál, ha nem ülnék az öledben – suttogta Echo. Hozzáadtam magam a játékhoz, és felkészültem, hogy szétrúgjam valaki seggét. Amíg mindenki kiválasztotta a játékosát, én az ajkaimmal Echo fülét harapdáltam. Szerettem, ahogy lehunyta a szemeit, és nekem dőlt. – De akkor nem tehetném meg ezt. Fél órával később Antonio olyan szavakkal csábította őt el, mint technika és árnyékolás. Azt terveztem, hogy csatlakozom hozzá a konyhában, amikor a játéknak vége, de ezt az elhatározásomat 241

KATIE MCGARRY újragondoltam, amikor ceruzát ragadott, és gyorsan beszélni kezdett, ahogy felvázolt valamit egy lapra. Azt szerettem volna, hogy kényelmesen érezze magát, és a barátaimmal is akartam lógni. Valahogyan mindkét kívánságom valóra vált. Másfél órával később, Antonio egy széken ült a konyhában Echo előtt, és a barátnőjével csókolózott. Néha motyogott valamit Echónak, miközben ő vázolt, és lassan kortyolgatott egy üveg sört. Beth bukkant fel az alagsorból, egy csomag fűvel és a cigi sodoráshoz szükséges papírral a kezében. A kanapéra dobtam a kontrollert. – Kiszálltam. Több srác is felsóhajtott, amikor Rico átvette a vezérlőmet. Isaiah megdobott egy üres sörösüveggel. – Gyerünk, ember, Rico gáz. Nem hiszem el, hogy itt hagysz engem lógva. Figyelmen kívül hagytam azokat a megjegyzéseket, amiket a férfiasságomra tettek, abban a hiszemben, hogy így vissza tudnak csábítani a játékhoz. Echo kezei gyorsan repültek a papír felett, a szeme pedig követte ezt a gyors mozgást. Keresztülfuttattam az ujjaimat a haján, finoman kiegyenesítettem a tincseit, csak azért, hogy aztán figyeljem, ahogy újra visszaugranak eredeti állapotukba. Echo zseni volt. Lerajzolta Antoniót és Mariát, ahogyan szorosan ölelték egymást. A kép azon a papíron úgy nézett ki, mintha bármikor életre kelhetne. Hogyan volt képes egy ilyen remekművet alkotni, mint ez, ennyire kevés idő alatt? Beth leült az asztalhoz, és elkezdett összesodorni egy jointot. Ki akartam vinni innen Echót, azonnal. – Még nem mutattam meg neked, hogy Isaiah és én hol lakunk. – Egy perc. Még meg akarom csinálni az árnyékolást. – Echo elveszett a saját világában, és megfeledkezett rólam. A pokolba, Beth soha nem sodort ilyen gyorsan jointot, mint most. Mikor elkészült, betette a szájába, és meggyújtotta. Az ismerős illat 242

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! betöltötte a szobát, felhívva rá mindenki figyelmét, beleértve Echóét is. Echo nézte, ahogy Beth beleszívott a cigibe, és benn tartotta a lélegzetét. Mióta itt éltem, soha nem utasítottam vissza egy szívást sem, de ez nem az a dolog volt, amit Echo előtt fogok csinálni. Beth kifújta a füstöt. Az ajkait összecsücsörítette, ahogy odanyújtotta a jointot Echónak. – Akarsz egyet? Mindenki őket figyelte a szobában, és türelmesen várt a saját adagjára, átadva az első helyet Echónak. Echo a lábaival a padlón dobolt, és lefektette a vázlatfüzetet az asztalra, Antonio felé lökve azt. – Nem, kösz. – A szemei élesen belém fúródtak. – Ne hagyd, hogy megállítsalak. Szép, ez pontosan az a helyzet volt, amit reméltem, hogy elkerülhetek. Kinyújtottam felé a kezemet. – Gyere.

243

Echo Megragadtam Noah kezét, és Beth-re kacsintottam, ahogy engedtem, hogy Noah elvezessen onnan. Kedvesnek lenni Beth-szel nem vezetett sehova, és ez egyszer jó érzés volt, egy kicsit komisznak lenni vele. A mogorva kifejezés az arcán megért minden kozmikus visszafizetést, amit ezért később kaphatok. Noah kinyitotta az alagsorba vezető ajtót, és intett nekem, hogy menjek előre. A hőmérséklet legalább húsz fokot esett abban a pillanatban, ahogy a lábaim a betonpadlóra értek. A szoba egyik sarkában egy rugós ágy feküdt, rajta matraccal. Egy öreg, kockás kanapé volt vele szemben, és egy tévét állítottak a fal és az ágyak közé. Farmerok és pólók hevertek két szennyes kosárban. Az ajtó becsukódott mögöttünk, és a deszkák nyikorogtak, ahogy Noah nehéz lépésekkel felém indult. A zsebembe rejtettem a kezeimet, és a mennyezetet tanulmányoztam. A nyakam bizsergett, ahogy az elmémbe ötlött a több száz apró pók képe, amik csak arra vártak, hogy megtámadjanak engem. – Mit gondolsz? – kérdezte Noah. – Ez… oh… otthonos. – Biztos voltam benne, hogy a pókok szerették. Azokkal a furcsa bogarakkal egyetemben, amik labdává gömbölyödtek, amikor valaki megérintette őket. Noah a vállam mögé seperte a hajamat, és egy finom csókot nyomott a nyakamra. – Hazug – suttogta a fülembe. Ugh, a morális kérdés: kanapé vagy ágy, ágy vagy kanapé? A döntés terhét levették a vállamról, amikor Noah ujjai addig csúsztak lefelé a hátamon, amíg bele nem akasztotta őket az övtartómba, aztán

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! húzni kezdett hátrafelé, az ágy irányába. A karjai a derekamra tekeredtek, és lehúzott maga mellé. Noah a könyökére támaszkodott, és az arcára a már jól ismert bűnös vigyor költözött. – Van fogalmad róla, hogy milyen régóta akartalak ebben az ágyban látni? – Nincs. A pulóverem szegélye az esésünk következtében felcsúszott, feltárva a köldökömet. Noah köröket rajzolt a bőrömre a hasamon, majd lassan lejjebb haladt a farmerem irányába. Az érintése egyszerre csiklandozott és borzongatott meg az egész testemben. A szívverésem felgyorsult, és küzdöttem, hogy továbbra is normálisan tudjak lélegezni. Minden Noah-ról szóló pletyka igaz volt. A csókjai hatására begörbültek a lábujjaim, és most egy egyszerű érintése is megrengette a testemet. Félelem vegyült örömmel a véremben. – Noah? – Igen? – A sötét tekintete követte az ujjai mozgását, ahogy azok a köldökömet ingerelték. – Mikor kezdtél jointot szívni? Tenyerét a hasamra fektette. – Meg fogsz dolgoztatni ezért. Bólintottam, mert attól tartottam, hogy a válaszadás helyett, csak valami cincogás-féle csúszott volna ki a számon. A dolgok túl gyorsan haladtak, legalábbis gyorsan egy olyan lassú lány számára, mint amilyen én voltam. Noah lerúgta magáról a cipőit, és felmászott az ágyon, egészen addig, amíg fejét rá nem fektette a párnára. – Gyerünk. A kezem remegett, amikor kicipzáraztam a fekete csizmámat, és szépen letettem őket az ő lerúgott, felfordult cipői mellé. Miért voltam ennyire ideges? Ő csak Noah volt – tanultam, beszélgettem, nevettem, és cselt is szőttem már vele.

245

KATIE MCGARRY Ahogy felkúsztam az ágyra, hogy mellé üljek, a pterodaktilusz lepkéim bukfenceztek a gyomromban. Jó Isten, ő nagyszerű volt, és én egy ágyban voltam vele. Hátamat a falnak döntöttem, a térdeimet felhúztam a mellkasomhoz. Ő feküdt. Én ültem. Nem, ez cseppet sem volt kínos. Noah mosolya megingott. – Ne csináld ezt, Echo. Egyik remegő kezemmel átgereblyéztem a hajamat, és közben küzdöttem, hogy az irányításom alatt tartsam a hangomat. – Ne csináljak, mit? Megragadta a kezemet, és finoman dörzsölgette az ujjaival. – Ne félj tőlem. Noah felült egy kicsit, én meg lesüllyedtem, amíg a fejemet már a vállán pihentettem. Kompromisszum kész voltam. – Nem félek tőled. – Attól, amit a testemmel teszel, talán, de tőled nem. – Akkor mitől félsz? – Te válaszolsz először. Karjait a vállam köré fonta, és a fejét az enyémnek döntötte, beburkolva engem egy kicsi, meleg buborékba. – Gólyaként olyan voltam, mint Luke, kosárlabda sztár, a srác, aki a jó lányokkal randizott, és a barátai is jók voltak… megpróbáltam ugyanaz az ember maradni a második évemben is, de nem számított, hogy mennyire keményen próbálkoztam, elbuktam. Nem tudtam bent maradni a sport csapatban, mert nem engedhettem meg magamnak a felszerelést, vagy a nevelőszüleim tették lehetetlenné a gyakorlást, meg a játékot. Végül, belefáradtam abba, hogy bármennyire keményen is dolgoztam, elbuktam, így inkább kiléptem. Aztán egy napon egy srác megkérdezte, akarok-e egy szívást, és… – Elcsuklott a hangja. Szóval Noah jointot szívott. Én söröztem. Igazán szép pár voltunk. 246

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Soha nem fogok füves cigit szívni, vagy keményebb drogokat használni. Semmi olyasmit nem akarok tenni, ami összezavarja az agyamat. Mert az egy igazán finom szerkezet. – Mert meg voltam rémülve, hogy ha valami ilyesmit csinálnék, az felkattintaná bennem a kapcsolót, és olyanná tenne engem, mint amilyen az anyám volt. A tanulmányok kimutatták, hogy valahol négy és huszonnégy százalék között mozgott annak az esélye, hogy örököltem a mániás géneket. – Ha meg akarod szerezni a felügyeleti jogot a testvéreid felett, nem félsz, hogy egy ponton drogtesztet fognak csináltatni veled? Úgy értem, ha én volnék a bíró, én megtenném. Noah pehelykönnyű csókokat nyomott a hajamra, amitől tiszta libabőr lett a nyakam, aztán hirtelen megállt. – Azt hiszem, igazad van. Távolabb toltam magamtól, és belenéztem a szemébe. – Nem érdekel, hogy füves cigit szívsz. Úgy értem, én nem fogok csatlakozni hozzád, és jobban örülnék, ha józan lennél, amikor velem vagy, de nem akarlak megváltoztatni téged. Noah elmozdult, így a haja a szemébe hullott, és arcán kifejezéstelen maszkot tartott, még mosolyogni sem mosolygott. Kezeit végighúzta az arcán levő borostán. – Miért nem mentél a Hoffmanra? – Mert az apám úgy gondolja, hogy a művészet épp olyan ördögi, mint maga az ördög. – És hogy ha folytattam volna a tehetségem kiaknázását, akkor pontosan olyanná váltam volna, mint az anyám. – Ennek nincs értelme. Nem, nem volt, de mit tehettem volna? – Az anyám művész volt. Az apám az anyám tehetségével hozta összefüggésbe a viselkedését. Noah finoman meghúzta az egyik hajfürtömet. – Te nem vagy őrült. Megpróbáltam az arcomra erőltetni egy megnyugtató mosolyt, de elég gyengére sikerült. – Az anyám azért jött le a gyógyszerekről, mert azok gátolták a kreativitását. Minden egyes festményéről, amit készített, el tudom 247

KATIE MCGARRY mondani a mániás epizódjának pontos időkeretét. Mint például, amikor kilenc lettem, és ahelyett, hogy elénekelte volna nekem a happy birthday-t, inkább megfestette a Parthenont a nappalink falára. Nem okolhatod az apámat azért, mert meg akart védeni attól, hogy egy olyan valakivé váljak, aki ilyen dolgokat csinál. – Bizonyítékként kinyújtottam pulóverrel fedett karjaimat. Noah megérintette a kezeimet, de én elkaptam őket tőle. Összeszorította az ajkait, aztán váratlanul lerántotta magáról a pólóját, felfedve mind a hat, tökéletes kockát a hasán. A bicepszét az arcomba nyomta. Élesen beszívtam a levegőt. – Oh, Istenem, Noah. – Egy vörös kör emelkedett ki a bőréből, pontosan akkora méretű, mint egy… a gyomrom felfordult… akkora, mint egy szivar. Kinyúltam, hogy megérintsem, aztán visszahúztam a kezemet. – Semmi gond. Megérintheted. Pár nappal azután, hogy megtörtént, már nem is fájt. Nem fogja leharapni az ujjaidat. Ez csak egy sebhely. Sem több. Sem kevesebb. A kezemet a szám elé tettem, visszanyelve a hányingeremet. – Mi történt? – Nevelőszülők, első felvonás. Az én hibám volt. Elhatároztam, hogy játszom a hőst, és megakadályoztam, hogy bántsa a biológiai fiát. – Annyira egyszerűen, tényszerűen mondta, mintha az, hogy bélyeget sütnek valakibe, mindenkivel megtörténne. – És ez –, Noah megérintette a tetoválása tetejét a másik karján –, ez akkorról van, amikor a saját testemet használtam arra, hogy megvédjem Tylert és Jacobot attól, hogy a tűz miatt leszakadt törmelékek rájuk zuhanjanak. Egy hüvelyk széles sebhely futott le a keresztet ábrázoló tetoválása közepén, és állt meg az alja egyik szélén. A sebhely teteje a hátán folytatódott. Elszakítottam a tekintetemet tőle, hogy tanulmányozhassam a tetoválását. Egy egyszerű rózsa tekeredett rá, egy fekete, kelta keresztre. 248

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! A kereszt mindegyik csúcsa más-más családtagjának a nevét rajzolta ki. Ott volt az anyjáé, az apjáé, a testvéreié. A mellkasomban támadt nehézség összeszorította a tüdőmet. Ujjaimat körbefuttattam a kereszt vonalain, nem a sebhelyen. – Ez egy gyönyörű módja a tiszteleted kifejezésének. – El sem tudtam képzelni, hogy mindent elveszítek. Nekem legalább még mindig itt volt az apám. Talán életem hátralévő részében mindenféle akadályokon kell majd keresztülugrálnom, hogy boldoggá tegyem, de legalább ebben a pillanatban… azt hiszem… enyém volt a szeretete. Noah megfogta a tetoválását kutató kezemet, és megcsókolta az ujjaimat. – Igen, az. A szüleim minden sebhelyemre büszkék lennének. A pillantásom találkozott az övével. – Nem úgy értettem… én a… tetoválásra gondoltam. Megnyalta az ajkait, mielőtt az arcán feltűnt volna az a csintalan mosoly. – Tudom. Megmutattam az enyémeket, most itt az idő, hogy te mutasd meg nekem a tieidet. Már azelőtt megráztam a fejemet, hogy befejezte volna a mondanivalóját. – Ez nem ugyanaz. Te erős vagy. Segítettél az embereknek. Én… Én rossz emberben bíztam meg, aztán szánalmassá váltam, és ráadásul nem emlékszem a dologra. Bárhogyan is, te fiú vagy. A sebhelyek egy fiún… nos… szexik. Sebhelyek egy lányon… azok csak… csúnyák. – És megtettem. Kimondtam, hangosan. Erősebben szorította a kezemet, és a tekintetét viharfelhők sötétítették el. – Bassza meg. Semmi szégyellnivaló nincs abban, hogy megbíztál az anyádban. Ő cseszte el. Nem te. És ami azt a szánalmas dumát illeti, az is megbaszhatja. Te egyáltalán nem vagy szánalmas. Megvolt hozzá a gyomrod, hogy visszatérj az iskolába, és folytasd az életedet, mintha semmi nem történt volna. Én? Mindent elvesztettem, és mindenemet, ami belőlem maradt, lehúztam azon a kibaszott 249

KATIE MCGARRY vécén. Na, ez a szánalmas. – Noah elengedte a kezemet, és úgy közeledett felém, mint egy dühös oroszlán. Egy villámgyors mozdulattal a derekam köré tekerte a karjait, és végigdöntött az ágyon. A szívem őrülten dobogott, ahogy Noah felettem feküdt. – Bébi, senki nem követné el azt a hibát, hogy a csúnya szót veled kapcsolatban használja. Különösen nem én, és nem az én közelemben. – Félresöpörte néhány tincsemet, ami az arcomba lógott, ujjaival égető hőséget hagyva maga után. – Minden, ami veled kapcsolatos az gyönyörű, és pokoli szexi. Oldalra fordítottam a fejemet, képtelen voltam a szemébe nézni. – Több van. – Mert mindig több volt. Az anyám ezt garantálta. Megragadtam a pulóverem alját, és mielőtt elvesztettem volna a bátorságomat, átrántottam az anyagot a fejem fölött, kissé oldalra csavarodtam, felfedve nem csak a fekete csipkemelltartómat és a karjaimat, hanem azt a sebhelyet is, aminek létezéséről senki más nem tudott, csak az anyám és az apám. Noah ujjai könnyedén megérintették a hosszú, vastag vonalat, ami a bal lapockám alatt futott végig. Lehalkította a hangját. – Sajnálom, bébi. – Senki nem tudja, Noah. Még Lila se. Megcsókolta a hátamat, és a kezeit végigcsúsztatta a karomon lévő sebhelyek fölött. – Gyönyörű vagy – suttogta a bőrömbe. Noah felemelte a kezeimet, és fenntartotta a szemkontaktust, ahogy az ajkaival végigcsókolta az összes sebhelyet a karjaimon. A tiszta éhség elsötétítette azokat a csokoládébarna szemeket. – Csókolj meg. A nyers érzelmek, és a szükség, hogy közel húzzam őt magamhoz, elárasztott. Minden részem érte sajgott – az elmém, a lelkem és a testem is. Habozás nélkül megszüntettem a köztünk lévő távolságot, és mohón szorítottam az ajkaimat az övére. Noah kezei mindenhol ott voltak, a hajamban, az arcomon, a hátamon, és az összes szent dolog szerelmére, még a melleimen is. A 250

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! kezeim kapzsin barangolták be fantasztikus testének minden domborulatát. Miután bedrogozott engem finom csókjaival –, sajnos nem tartottak elég hosszú ideig –, meleg ajkaival súrolta a torkomat, és végigcsókolta a testemet, egészen a melleim központjáig, ezzel elérve, hogy a hátamat homorítsam, és elvesszek szerelmes elmémben. Jelentés nélkül felnyögtem, és a nevét suttogtam, amikor a kezei a combjaimra vándoroltak, és az egész világomat és véremet lángra gyújtotta. Noah visszafektetett az ágyra, és a hajam szétterült körülöttem. – Szeretem az illatodat – suttogta, miközben a fülemet harapdálta. – Szeretem, hogy ilyen gyönyörű vagy. Visszaköveteltem az ajkait, és a lábamat köré fontam, ahogy egy ritmusban mozogtunk egymással. Őrjöngő csókok között suttogtam a szavakat: – Szeretlek. Mert így volt. Noah meghallgatott engem. Megnevettetett, és elérte, hogy különlegesnek érezzem magamat. Erős volt, meleg, és törődő… ő volt minden. Szerettem őt. Jobban szerettem, mint valaha bárki mást az életemben. Minden izom megfeszült a testemben, amikor Noah abbahagyta a csókunkat, és kerekre tágult szemekkel nézett le rám. Gyengéden megsimogatta az arcomat, és félrebillentette a fejét. – Szeretkezz velem, Echo. Még soha nem szeretkeztem. Kizárt. Ez lehetetlen. Noah tapasztalata, és hírneve már azelőtt végigsétált a folyosón, hogy ő egyáltalán belépett volna. – De… Félbeszakított egy csókkal. – Igen, de soha nem szeretkeztem. Csak olyan lányokkal voltam, akik nem jelentettek semmit. De te… – Nyelvével az alsó ajkamat ingerelte, megolvasztva a testemet – …te vagy minden. A téli szünet alatt teszteltek, tiszta vagyok, és védekezni is tudunk. – Kigurult az ágy szélére, és mágikusan elővarázsolt egy kis, narancssárga tasakot. Újra megfagytam. Megérezve a hezitálásomat, Noah lágyan megcsókolt, és az arcomat simogatta. 251

KATIE MCGARRY – És a szünet óta? – kérdeztem. – Nem volt senki – suttogta az ajkaimba. – Miután találkoztam veled, még gondolni sem tudtam arra, hogy valaki mást érintsek meg. Szerettem őt, és együtt voltunk. Ujjaimmal beletúrtam a hajába, és visszahúztam a fejét az enyémhez, de abban a másodpercben, ahogy a kezeivel megérintette a farmerem anyagát, a szívem megremegett, és kinyúltam, hogy megállítsam. – Kérlek. Várj. Noah… – Oh, Istenem, tényleg arra készültem, hogy kimondjam. – Még szűz vagyok. Most Noah volt az, aki megfagyott. – De együtt voltál Luke-kal. Egy gyenge mosoly költözött az ajkaimra. Általában én voltam az, akinek megfagyott a nyelve, és szórakoztatónak találtam, hogy most az egyszer én láthattam őt, ahogy zavarban volt. – Ezért szakítottunk. Még nem álltam készen. Noah elmozdult felőlem, és szorosan meleg testéhez ölelt. A fejemet a mellkasára fektettem, és hallgattam a szíve megnyugtató dobolását. Ő beletúrt a hajamba. – Örülök, hogy elmondtad. Fontos, hogy neked is jó legyen, és addig fogok várni rád, amíg készen nem állsz.

252

Noah Mire hazaértem, már majdnem az összes autó eltűnt az utcánkból. Éjfélkor kiraktam Echót a házuknál, aztán még néhány órán keresztül csak vezettem körbe-körbe, és megpróbáltam feldolgozni mindent, ami közöttünk történt. Látni, ahogy felfedte magát előttem, hogy bízott bennem, amikor senki bizalmát nem érdemeltem meg, ez… élet-megváltoztató pillanat volt. Rico a kanapén aludt, testével rátekeredve valami tyúkra. Elég nagy volt az esély, hogy reggelre a csaj mindent meg fog bánni. Lent az alagsorban a tévéből még pislákolt a fény, de a hangja le volt némítva. Megragadtam a távirányítót, hogy kikapcsoljam, amikor Isaiah megállított. – Még nézem, ember. – Az én hibám. – Mosolyogtam, ahogy észrevettem, hogy akaratlanul is Echo egyik kedvelt mondatát alkalmaztam. Aztán a mosoly lehervadt az arcomról, amikor észrevettem, hogy egy csupasz hátú lány ájult be Isaiah karjaiban. Azonnal elfordítottam a fejemet a lépcső irányába. – Bocs, tesó. Nem tudtam, hogy társaságod van. – Nem ez lenne az első alkalom, hogy Isaiah elfelejtette bezárni az alagsorba vezető ajtót. – Maradj. Ez csak Beth. Ez a válasz csak még inkább arra késztetett, hogy el akarjak futni onnan. Már elég hosszú ideje megvoltam anélkül, hogy láttam volna Beth meztelen testét, és nem most szándékoztam ezen az állapoton változtatni. – Jól vagyok.

KATIE MCGARRY – Várj, és igyunk meg egy sört. – Isaiah mormogott valamit Bethnek, és az bizonytalanul válaszolt.  A konyhában kinyitottam a hűtőt, és megragadtam két sört. Aztán Isaiah felbukkant az alagsorból, egyetlen farmert viselve. A kezébe adtam a sörét, és lecsavartam a sajátom kupakját. – Azt mondtam Echónak, hogy az enyém. – Smároltam Beth-szel. Mindketten a pultnak támaszkodtunk, és belekortyoltunk a sörünkbe. – Akkor most te és Beth egy pár vagytok? – A pokolba is, ha tudom. Te is tudod, hogy ő mit gondol erről az egészről. Szerencsés leszek, ha nem menekül az anyjához egy hónapra, amikor felébred, és rájön, hogy mit tettünk. Rosszabb esetben lesmárolja a következő lúzert, akivel találkozik, hogy bebizonyítsa, neki nincs szüksége senkire. A faszba, Noah, ezt nagyon elcsesztem. Engedtem, hogy a ránk telepedő csendben egy kicsit összeszedje magát. Végül megérintette a fülébe akasztott egyik karikát, és megszólalt. – Megtörtént. Túl fogom tenni magam rajta. Még akkor is, ha figyelmen kívül kell hagynom az egészet. Ez csak… mind a ketten be voltunk szívva, és annyira átkozottul jó illata volt. – Isaiah-nak nem kellett ezt elmagyaráznia. Mindent tudtam az olyan lányokról, akiknek jó illatuk volt. Ha nem ismertem volna jobban, azt gondoltam volna, hogy Echo egy pékségben lakik. – Szóval a tiéd a lány? – kérdezte. – Igen. – Hivatalosan is kötődtem hozzá. Újra csendben álltunk egymás mellett, és alkalmanként mindketten belekortyoltunk a sörünkbe.

254

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Korábban akartam nektek mondani valamit srácok. Van egy kis problémám az egyik alkatrész beszerzésével, ami szükséges ahhoz, hogy megjavítsam a kocsiját. Ezt nem tudom máshol megvenni, csak egy rendes alkatrész boltban. A tudásom a kocsikról igencsak korlátozott volt, de azt még én is tudtam, hogy ez a mondat nem jelentett semmi jót. – Mennyi? – Száz. A francba. Echo attól a pénztől függött, amit a korrepetálásaink után kapott, és eddig mindet, amije csak volt, Isaiah-nak adta. Tudtam, hogy az apjának volt pénze, de ő megtagadta a segítséget. – Nem mondd el neki. Vegyél meg mindent, amire szükséged van, és majd én állom a költségeket. – Biztos vagy benne? – Ja. – Echo azt akarta, hogy a kocsi működjön, én meg azt, hogy lássam az arcán azt a szirénszerű mosolyát. Néhány nagyobb papírlap vonta magára a figyelmemet azzal, hogy az aljára Echo neve volt szignálva. Hogy tudott ennyire gyorsan rajzolni? Készített egy képet Isaiah-ról és Beth-ről, ahogy éppen egymásra nevettek. Az egyik utolsó kép megállította a szívemet. Az anyám szemeit láttam magam előtt. Isaiah közelebb lépett, és mögém állt. – Echo egy kibaszott művész, ember. Ez a rajz kiköpött te vagy.  – Ugye nem gondoltad komolyan, hogy elhagyhatod az iskolát az én tudtom nélkül? – Mrs. Colins becsukta az irodája ajtaját, és felhúzta a vállaira a kabátját. Igazság szerint, fontolóra vettem, hogy kisétálok a szekrényemhez közeli oldalajtón, de Echo elejtett megjegyzése meggyőzött, hogy gondolkodjak előre – mert a jövőbeni terveim nem olyan dolgok, amiket könnyen megkaphatok. Ha jó benyomást akartam kelteni,

255

KATIE MCGARRY akkor el kellett kezdenem jobban követni néhány szabályt, vagy legalább azt a hatást kelteni, mintha megtenném. – Van egy kikérőm Shirley-től és Dale-től, miszerint elmehetek az iskolából. Totál szabályos. Mrs. Colins megforgatta a szemeit, és előbányászta a kocsija kulcsait a hatalmas táskájából. – Mikor fogod végre elfogadni, hogy a te oldaladon állok? Én vezetek, és időben visszahozlak, hogy beérj az utolsó órádra. Befejeztem a nevem leírását a kijelentkezési lapra, és a pultra dobtam a tollat. – Inkább a kórházba fog juttatni – motyogtam. – Mrs. Colins elsuhant mellettem, én meg követtem őt kifelé a kocsijához. – Szándékában áll elmondani nekem, hogy honnan tud erről az egészről? – kérdeztem, ahogy becsuktam az utas oldali ajtót, és gyorsan bekapcsoltam a biztonsági övemet. – A férjem önkéntes a Jogi Segítségnyújtó Társaságnál, és adott egy tippet, miszerint időpontod van náluk. Nagyszerű. Meg fogok egyáltalán valamikor szabadulni ettől a nőtől? Gyorsan megragadtam a karfát, amikor felpörgette a motort az autópályán, és egy mikrobusz elé vágott. – Az a nagy, piros, ragyogó dolog néhány centire tőlünk, egy másik jármű. Mrs. Colins rácsapott a kormányra, és hangosan felnevetett. – Minden alkalommal, amikor úgy gondolom, hogy nincs köztünk semmilyen kapcsolat, te csipkelődni kezdesz velem. Ezt szeretem. Vörös hátsólámpák izzottak előttünk. Mrs. Colins felgyorsított, ahelyett, hogy fékezett volna. – Építési terület – mondtam. Mrs. Colins befarolt egy teherautó előtt, anélkül, hogy belenézett volna a visszapillantó tükrébe, éppen csak néhány méterre az autópálya kijáratától. A fény a rámpa alján pirosra váltott. Mrs. Colins addig várt a fék benyomásával, amíg már kevesebb, mint másfél méterre voltunk tőle. Előreestem az ülésben, 256

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! aztán visszacsapódtam. – Megtaníthatom vezetni, ha készen áll arra, hogy beismerje, nem tudja, hogyan kell. Mrs. Colins végül vetett egy pillantást a visszapillantó tükrébe, de csak azért, hogy ellenőrizze a rúzsát. – Szeretnéd elmondani nekem, hogy miről fogsz beszélni az ügyvéddel? Az volt a benyomásom, egyetértettél velem abban, hogy Jacob és Tyler jólétének ügyét rám hagyod. – Azt hiszem, ez egy jó dolog, amit nem fogok megvitatni önnel. – Tekintetemet az előttünk lévő útra szegeztem. Mrs. Colins tettetheti magát idiótának, meg a legrosszabb sofőrnek a világon, de mindig többet tudott, mint amit ténylegesen kimondott, és nekem volt egy olyan érzésem, hogy ez alól a mostani alkalom sem volt kivétel.  A Jogi Segítségnyújtó Társaság honlapja ingyen, legális segítséget ígért, ami azért volt jó, mert nekem szükségem volt a segítségre, és arra is, hogy az ingyen legyen. A Társaság épülete a belvárosban volt. Az egyik olyan régi, történelmi ház adott neki otthont, ami mellett az apám szeretett elhajtani. Emlékeztem, mindig arról panaszkodott anyának, hogy milyen nehéz volt távol tartani a várost attól, hogy lerombolja ezeket az öreg építményeket. Ő azt szerette volna, ha a Társaság az irodákban is a régi otthonok jellegét mintázta volna. Fél órán keresztül Mrs. Colins és én fából készült székeken ültünk a recepciós pult előtt. Körülöttem az emberek egy része türelmesen, míg a másik része türelmetlenül várakozott. Telefonok csörögtek, és beszélgetések moraja sodródott ki az irodákból. Mint minden más az életben, ha valami az ingyen szót tartalmazta, az magába foglalta a lassúságot is. Mrs. Colins befejezte az e-mailjei ellenőrzését a BlackBerry-jén, és most szembefordult velem. Tudnom kellett volna, hogy a szerencsém egyszer csak véget fog érni. 257

KATIE MCGARRY – Miért nem mész a dolgok elébe, és mondod el nekem, hogy miért vagy itt? Előredőltem a székemben, és a könyökeimet a térdeimre támasztottam. – Maga okos, úgyhogy biztos vagyok benne, már kitalálta. – Igen, de jobban örülnék neki, ha tőled hallanám. Miközben összedörzsöltem a kezeimet, azt fontolgattam, hogy elmondom neki az igazat. Ha a férje itt dolgozott, mindennek ellenére elég könnyen kitalálhatta volna, de valahogyan úgy éreztem, ha hangosan is kimondom a szavakat, azzal behívom őt a személyes világomba. A kérdés csak az volt, hogy eléggé bíztam-e benne ahhoz, hogy beengedjem? – Miután betöltöm a tizennyolcat, és leérettségizek, meg akarom szerezni a felügyeleti jogot a testvéreim felett. És ehhez szükségem van valakire, aki elmondja nekem, mit kell tennem ahhoz, hogy ez megtörténhessen. – Noah… – kezdte, aztán elhallgatott. Ezzel elérte, hogy a körülöttünk lévő levegő elnehezüljön. – Van róla fogalmad, milyen nehéz felnevelni egy nyolc, és egy hamarosan öt éves gyereket? Nem lehetett rosszabb, mint amilyen az élet volt most. – Van róla fogalma, milyen érzés nélkülük élni? – Keesha és én azon dolgozunk, hogy megemeljük a találkozásaitok számát. Egy izom rángatózni kezdett az állkapcsomban, és koncentrálnom kellett arra, hogy ne kezdjek ordítani. – Nem akarom, hogy emeljék a találkozásaink számát. Vissza akarom kapni a családomat. – Az, ha megnyered a felügyeleti jogot Tyler és Jacob felett, nem fogja visszahozni a szüleidet. A szívem őrülten dobogott a mellkasomban, és felkaptam a fejemet, hogy ránézzek.

258

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Nem gondolja, hogy tudom ezt? Nem gondolja, hogy az elmúlt két és fél évet azzal a tudattal töltöttem, hogy az életem már soha nem lesz ugyanolyan, mint régen? – Pontosan – mondta. – Soha nem lesz ugyanolyan. Nem a testvérük leszel, hanem az apjuk. És ez óriási különbség… Őszintén, átgondoltad te ezt az egészet? Mit gondolsz, milyen munkát fogsz kapni, amikor frissen kikerülsz a gimnáziumból? Hogy gondoltad, hogy képes leszel felnevelni a testvéreidet, és gondoskodni magatokról egyszerre? Rengeteg program van azért, hogy segítsen rajtad, Noah. Rajtad. Mert te az állam gyámoltja vagy, így ha főiskolára mész, azt is ők fogják kifizetni neked. Gondolj arra az életre, amit alkothatsz. Gondolj arra a jövőre, amit meg tudsz szerezni magadnak. Egy nő bukkant elő az egyik irodából hátrasimított, barna hajjal, sötétkék kosztümben. Vetett rám egy üzleti mosolyt. – Noah Hutchins? Ami az átkozott időzítést illeti… Felálltam, és lebámultam Mrs. Colinsra. – A testvéreim a jövőm. – A testvéreid jól vannak. – A szemei könyörögtek nekem. – Ígérem, biztonságban vannak. Megráztam a fejemet, és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a zsörtölődő hangot, ami azt mondta, hogy Mrs. Colins volt az egyetlen felnőtt, aki bár lökte nekem a sok szarságot, de soha nem hazudott volna. Aztán Tyler felhorzsolt arcának emléke tűnt fel az elmémben. Megbízni Mrs. Colinsban, azt jelentette volna, hogy hátat fordítok a testvéreimnek, és ez az a dolog, amit soha nem tennék meg. Most arra volt szükségem, hogy kitartsak a tervem mellett: beszéljek egy Jogi Segítővel a felügyeleti jog megszerzéséről, rendbe tegyem a dolgaimat az iskolában, találjak egy jól fizető állást az érettségi előtt, és bizonyítsam, hogy Carrie és Joe alkalmatlanok szülőnek. 259

KATIE MCGARRY Nos, ahhoz, hogy ezt az utolsót is véghezvigyem, meg kell szereznem az aktámat.

260

Echo – Működni fog – dorombolta Noah. Egy órával ezelőtt befejeztük a tanulást, de csak az én tökéletes kitartásomnak és állhatatosságomnak köszönhetően. Aires kocsijának anyósülésében ültem Noah ölében, miközben Isaiah rabszolga módjára dolgozott a nyitott motorháztető fölé hajolva. Noah épp az új tervét magyarázta arra vonatkozóan, hogyan fogjuk megszerezni az aktáinkat, miközben a simogatásaival és csókjaival a robbanás szélére sodorta a testemet. Az ostoba tervében sok volt a hibalehetőség, de a csábítása elködösítette az elmémet, és megakadályozta, hogy hangot adjak a véleményemnek, egészen mostanáig. – Őszintén azt hiszed, hogy Mrs. Colins besétál majd a csapdánkba? – kérdeztem. – Először is, valószínűleg azt fogja mondani, hogy várj, vagy ad egy időpontot szerdára, vagy egyszerűen keresztüllát majd rajtad, és rájön, hogy mesterkedünk valamiben. – Semmit nem akar jobban, minthogy rávegyen, menjek főiskolára, és ha elmondom neki, hogy megcsinálom az ACT-ot, be fog csinálni a bugyijába. Meghalna azért, hogy egy késői jelentkezésért folyamodjak valamelyik főiskolára. Noah a nyakamat csókolgatta lefelé haladva, összezavarva a döntéshozó képességemet. Kinyitottam az ajtót, és kicsusszantam a kocsiból. A március üvöltve érkezett, mint egy oroszlán, magával hozva a zord, de melegebb időt. Elég közel álltam a nyitott garázsajtó széléhez, így néhány meleg esőcsepp a cipőmre hullott. Noah most nem nyomta a testét az

KATIE MCGARRY enyémnek, mint ahogy általában tette. Helyette a garázsajtó keretének dőlt, távol tőlem. A múlt héten elbuktunk a legújabb kísérletünkkel, hogy megszerezzük az aktáinkat. De a rengeteg kudarcunk, csak még erősebben ösztökélt minket arra, hogy sikerrel járjunk. Időnként azon töprengtem, hogy az egyetlen ok, ami miatt együtt voltunk, hogy közös célunk megszerezni azokat a papírokat. Olykor ez volt az egyetlen dolog, amiről beszélgettünk, de aztán láttam a barna szemei mélyén megbúvó melegséget, és tudtam, hogy Noah törődött velem. – Ha működni fog, amit persze nem mondok, akkor szerintem először a te aktádat kellene megszerezned – mondtam. – Sajnálom, hogy a vezetéknév nem segített. – Noah megpróbált minden lehetséges utat, telefonkönyv, Google, Facebook, de semmit nem talált Jacob és Tyler nevelőszüleiről. – Nem. Ma reggel láttam, hogy az apád és Mrs. Colins bizalmasan beszélgettek. Valami folyik a háttérben, és rá kell jönnünk, hogy mi. – Noah kibámult az esőbe, és most sokkal inkább nézett ki egy Calvin Klein alsóneműmodellnek, mint egy lecsúszott nevelt gyereknek. – Azonkívül szerintem lesz egy jó dobásunk, mindkettőnk aktájának megszerzésére, most, hogy kiderült, csütörtökön azt a hipnózisos dolgot fogod csinálni. Amikor holnap kicsalom Mrs. Colinst, te bekukkanthatsz a tiédbe, aztán csütörtökön én is be fogok az enyémbe. – Nem hipnózis. Relaxációs terápia, és még nem egyeztem bele. – Tökéletes. Te és Mrs. Colins a betegszobában lesztek, és a nap végére az iroda is ki fog ürülni. Azonkívül múlt héten azt mondtad, hogy Mrs. Colins szerint egy hatalmas áttörés küszöbén vagy. Az eső a garázs tetején kopogott. A pillantásomat Beth és Isaiah felé fordítottam. Utáltam látni, ahogy Beth Aires kedvenc munkapadjára telepedett, de azokat a szikrákat szerettem, amiket Isaiah szemébe varázsolt.

262

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Milyen furcsa lenne, ha végül összeraknám a darabokat? Megérteném, hogy miért festem le újra és újra az éjszakai égboltot. Megérteném, hogy miért mesélt az anyám esti mesét nekem, miközben én a padlóján véreztem. Talán a rémálmok végre véget érnének, és az elmúlt két évben először, nyugodtan végig tudnám aludni a teljes éjszakát. De mi van, ha nem fog működni? Mrs. Colins azt mondta, hogy úgy gondolja, az elmém készen áll egy kicsivel több emlékezésre – persze a megfelelő sugalmazással. Az információ ezen csemegéje meggyőzte Ashley-t, hogy újra meg kellene próbálkoznunk a hipnoterápiával. Kiderült, hogy már kutatást is végzett, és talált egy másik terapeutát, sőt már annak referenciáit is leellenőrizte. Mrs. Colins ismerte a szakembert, így rendben volt a dologgal, bár nem villanyozódott fel túlzottan. Mivel boldoggá akarta tenni Ashley-t, az apám vonakodva beleegyezett, és mint mindig, én egyetértettem azáltal, hogy nem ellenkeztem. Azonkívül nem az volt a célunk, hogy a teljes memóriámat visszaállítsuk. Csak azt akartuk elérni, hogy néhány pillanatra visszaemlékezzek azelőttről, hogy az anyám lerántott engem a pokolba. Állítólag ez a relaxációs terápia más volt, mint az, ami az incidens utáni nyáron összezúzta az elmémet. Mrs. Colins azt mondta, az a terapeuta tapasztalatlan volt, és túl keményen, túl gyorsan próbált sürgetni az emlékezésben. Csütörtökön Ashley behozna egy elismert „szakértőt”. Mrs. Colins újra és újra biztosított arról, hogy ő is ott lenne, és végignézné az ülést, valamint, hogy biztonságban lennék – az elmém nem roppanna újra össze. Eddig a legtöbb dologban igaza volt, de… úgy suttogtam, hogy senki más ne hallja: – Mi van, ha az apámnak igaza van? Mi van, ha az elmém nem tudja kezelni az igazságot? – Bébi, elég erőd és állhatatosságod van ahhoz, hogy még a drogdílereket is levedd a lábukról. Jól leszel. 263

KATIE MCGARRY Azt kívántam, hogy bár meglenne bennem Noah bizalma és hite. Őt soha semmi nem rázta meg, és valamilyen oknál fogva, azt gondolta, hogy képes lennék hegyeket megmászni, aztán még zsonglőrködnék is velük. Egy nap nagyot fog csalódni, amikor meglátja azt a személyt, aki igazából vagyok – egy gyenge, szánalmas ember. – Hol van az apád? – kérdezte Noah. – Ekkorra már itthon szokott lenni. Mióta az apám rájött, hogy Noah és Isaiah minden hétfő délutánt a garázsunkban tölt, mindig olyan gyorsan jött haza a munkából, ahogy csak emberileg lehetséges volt. Talán elfogadta Noah-t a barátomnak, de mint mondta, egyáltalán nem szerette, ha egyedül volt velem. A lábaimmal idegesen topogtam. Az apám furcsa viselkedése mostanra a Bizarr Sugárútra kanyarodott. – A Neon nem ment át az ellenőrzésen. Ma veszi fel az új, használt autómat. – Szerettem azt a kocsit. Aires és én hetekig jártuk a boltokat, megpróbáltuk megtalálni az ár és az élettartam megfelelő kombinációját. Amikor végül megvettem a Neont, felvettük anyut, és egy úttal ünnepeltük meg a Dairy Queen-be, ahol csokis shake-t ittunk. Jó, hogy Isaiah megígérte nekem, hogy megjavítja Aires kocsiját. Máskülönben labdává gömbölyödtem, és sírtam volna a bátyám teljes elvesztése… meg anyu miatt is. Elkaptam, ahogy Beth egy gyilkos pillantást küldött felém, miközben hallgatta a Noah és köztem zajló párbeszédet. Nyíltan beszéltünk előtte meg Isaiah előtt, de soha nem emlegettük a problémáimat. Noah a családjának tartotta őket, és bízott bennük. Én meg bíztam Noah-ban, és kedveltem Isaiah-t. Beth-t pedig toleráltam. – Nagyon érdekes volt ma a tesi. – Beth ajkai egy ördögi grimaszba kunkorodtak. Nagyon ritkán történt, hogy közvetlenül hozzám szólt volna. Noah pterodaktiluszai elkezdték rágni a gyomrom belsejét. 264

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Igazán? – kérdeztem, de ez azt jelentette, hogy: kérlek, térj vissza ahhoz, hogy figyelmen kívül hagysz engem. – Kihallgattam a kis pompomlány barátnődet, Grace-t, ahogy gúnyolódott rajtad. Azt kell mondanom, ez volt az első alkalom, hogy mondott rólad valamit, ami megnevettetett. Beth szavai megerősítették, amit a szívem mélyén már tudtam: az, hogy nyilvánosan is randiztam Noah-val, átlökte a határon Grace-t, és elpusztította a barátságunk amúgy is törékeny maradványait. Ha Beth-nek az volt a szándéka, hogy kifilézzen, mint egy halat, akkor nagyon sikeresen csinálta. A gyomrom úgy fájt, mint azon az éjszakán, amikor Luke belém öklözött. Noah ellökte magát az ajtókerettől, és Beth felé sétált. – Szemét vagy, Beth. Mi a fasz baj van veled? – Velem? Te vagy az, aki Miss Őrülttel randizik. – Beth leugrott a munkapadról, véletlenül megütve egy csavaralátéttel teli üvegedényt, ami az asztal széle felé kezdett gurulni. – Beth, fogd meg! – kiáltottam. Kinyúlt érte, de az ujjai csak a levegőt ragadták meg, ahogy az edény legurult az asztal szélén, és összetört a padlón. A törő üveg hangja vibrált a fejemben. Képek cikáztak előttem, és a fekete lyuk az elmémben egyre nőtt, és forgott. Egy homályos kép úgy kényszerítette előre magát a tudatom hátuljából, mintha kalapáccsal éles szegeket vertek volna a fejembe. Újra anyám nappalijának padlóján feküdtem a bézs szőnyegen. Színes üvegek vettek körbe, és vér. Nagyon, nagyon sok vér. Karjaimat fájdalom szaggatta és égette. Megpróbáltam felugrani, hogy elmeneküljek tőle, de csak sikítani tudtam gyötrelmemben, ahogy valami éles dolog szabdalta a hátamat. Szemeimet a bejárati ajtóra szegeztem. Oda kellett érnem. Ki kellett jutnom. Figyelmen kívül kellett hagynom a fájdalmat. Harcolnom kellett a félelemmel. Az oldalamra gördültem, majd elkiáltottam magam, ahogy a szilánkok a térdeimbe és karjaimba fúródtak. Az üveg ropogott a súlyom alatt. Minden nagyobb darab az izmaimba fúródott, úgy 265

KATIE MCGARRY égetve, mint a forró szén, és minden apró szilánk éles késként mart a bőrömbe. Tovább kúsztam az utamon előre. A kimerültségem minden pillanatban egyre nagyobb lett, az elmém már nem volt tiszta, és a gyomrom háborgott. Oh, Istenem, hol volt? Azt mondta, hogy jön. Oh, Istenem, kérlek, apa, kérlek, gyere. – Echo! Gyorsan pislogtam, és a garázs padlóján gubbasztva találtam magamat, ahogy a kezeimmel a fejemet szorongattam. A szívem eszméletlenül dübörgött, és a testem minden része reszketett. Noah leereszkedett mellém, szemei elkerekedtek, arcát teljes sokk uralta. A fülem mögé simította a hajamat, és halk, megnyugtató hangon beszélt. – Bébi, mi történt? Fáj valamid? Szédülsz? – A szemeimmel körbepásztáztam a helyiséget, veszélyt érzékelve. Isaiah és Beth is őrülten merev pillantással bámult rám. Noah a keze közé fogta az arcomat, visszaterelve a figyelmemet magára. – Kérlek, bébi. Nyeltem egyet, mintegy kísérletként arra, hogy segítsek kiszáradt számon. – A festett üveg. Az volt az anyám legújabb projektje. A megértés felcsillant a szemében. – Emlékeztél valamire. – Egy villám hasított keresztül az égen, majd egy hatalmas dörrenés követte. Minden izom összerándult a testemben. Noah közelebb húzott magához. – Minden rendben. Foglak. A nyakam hátulja égni kezdett, és a fogaim reszkető testemmel egy ütemben csattogtak. Ha ezt éreztem, amikor csak egy villanás jutott az eszembe, akkor vajon mi történne, ha az egész dologra emlékeznék? Összetörnék? Forró könnyek gyűltek össze a szemem sarkában, én meg letöröltem őket a pulóverem ujjával. – Elegem van a rémálmokból. – Elegem van abból, hogy folyton azon töprengek, vajon mikor vesztem el az eszemet. 266

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Noah a hajamat simogatta, és még szorosabban húzott magához. – Ki fogjuk találni, Echo. Esküszöm, hogy rá fogunk jönni.

267

Noah – Azt kívánom, bár veled alhatnék. – Echo pokoli szexi, álmos hangon mormogott a vonal másik végén. – Mondd ki a szavakat bébi, és megrengetem a világodat. Egy kicsivel éjfél után értem haza a munkából, és elhatároztam, hogy felhívom Echót. A szárítón ültem, adva egy kis privát időt Beth-nek és Isaiah-nak, amit bár mindketten igényeltek, mégsem volt rá szükségük. Isaiah úgy csinált, mintha a csók közöttük meg sem történt volna, és Beth követte a példáját. A jó hír az volt, hogy Beth nem menekült az anyjához, és egy srácnak sem engedte meg, hogy kihasználja őt. A rossz hír az volt, hogy Isaiah pokolian szenvedett. Pillanatnyilag megpróbáltam elfelejteni a legjobb barátaim problémáit, és arra koncentráltam, hogy Echo finom fahéjillatát idézzem magam elé, az alagsor nyirkos, dohos bűze helyett. A kis nimfám nevetése betöltötte a lelkemet. – Annyira rossz vagy. Én az alvásról beszéltem. Úgy, mint igazi alvás. Semmi szex. – Nem szükséges szexelnünk. Vannak más dolgok is, amiket megtehetek, hogy segítsek neked elaludni. – Hihetetlen vagy – mondta, és hallottam, ahogy a lepedő suhogott körülötte. – Eléred, hogy biztonságban érezzem magam, Noah. Talán, ha most is úgy éreznék, tudnék aludni. Ezért voltak Jacobnak is rémálmai? Nem érezte magát biztonságban? – Egy éjszaka be fogok settenkedni a szobádba, és adunk neki egy esélyt. Csak alvás, ígérem. – Az apám megölne téged, engem meg zárdába csukatna. – Megkockáztatom.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Szóval… – mondta Echo rendkívül éber hangon. – Mondtam, hogy az ACT sztori nem fog működni. – Kuncogott, élvezve, hogy igaza volt. Tíz perccel Echo terápiás ülésének elkezdése után besétáltam Mrs. Colins irodájába, és bejelentettem hirtelen érdeklődésemet a főiskola iránt. Egy dologban igazam volt. Mrs. Colins becsinált a bugyijába. Ahelyett azonban, hogy felugrott, és rögtön információkkal kezdett volna bombázni, gyorsan beszélt, elmondva nekem, hogy időre van szüksége, amíg összegyűjti a sok ismertető szarságot. Aztán adott nekem egy időpontot csütörtökön, iskola utánra, de még azelőttre, hogy Echo hipnoterápiás találkozója megkezdődött volna. – És imádod, ha igazad van, ugye? – Shh. Épp a pillanatom varázsában sütkérezem. – Echo hangosan ásított. Köszönhetően a terápiás üléseinek, a rémálmai gyakorisága, és a rettegése folyamatosan növekedett. A bensőm azt mondta, hogy minden éjszaka csak röpke pár órát aludt, kényszerítve magát az ébrenlétre, és arra, hogy ezáltal távol maradjon az álmoktól. Az elmém Jacobra vándorolt, és az ő rémálmaira. – Ha tudnád, hogy mi okozza a rémálmaidat, beszélnél róla Mrs. Colinsszal? – Te be vagy szívva? – Nem várt a nemleges válaszomra. – Ő tudja, hogy mi okozza a rémálmaimat, de válaszolva a kérdésedre, igen. Lehet, hogy őrült, de azt hiszem, tudja, hogy mit csinál. Nos… eléggé… sokkal jobb, mint a többi idióta, akiket eddig láttam. Nem tudom. Azt hiszem, eléggé kedvelem. – A beszéde egy kicsit összemosódott a mondanivalója vége felé. – Menj aludni, bébi. Holnap látlak a suliban. Echo megint ásított. – Leteszem, de szerintem még olvasok egy keveset. Szeretlek. – Bontotta a vonalat, tudva, hogy úgysem mondom viszont neki azt a szót. Azt kívántam, bár meglenne bennem is az ő bátorsága, hogy kimondjam. – Mondd, hogy szakítottál vele – kiáltotta Beth.

269

KATIE MCGARRY Leugrottam a szárítóról, és Beth-t meg Isaiah-t az ágyban összekuporodva találtam, ahogy éppen tévét néztek. – Miért tettem volna? – Mert őrült. És mielőtt elkezdenéd védeni, emlékezz, láttam őt egy kicsit összeroppanni. Levettem az ingemet, bedobtam a szennyes kosaramba, és letelepedtem a kanapéra, hogy aludjak. Az első dolog, amit meg terveztem venni, amikor saját házam lesz, egy ágy volt. Egy nagy, királyi méretű ágy, bolyhos párnákkal és takarókkal. – Ne merj figyelmen kívül hagyni engem! Isaiah, mondd meg Noah-nak, hogy megszegett néhány pasi-szabályt. Például azt, hogy nem randiztok őrült tyúkokkal. Túl könnyű. Már nyitottam a számat, hogy visszavágjak Beth-nek, de Isaiah megállított. – Ne, ember. Csak ne. Fogtam egy öreg, piszkos párnát, és a fejem alá gyűrtem. – Hagy abba, hogy úgy viselkedsz, mint egy szuka. – Kösz – motyogta Isaiah. Beth utálta, ha szukának hívták. De amikor túllépte a határt… – Tök mindegy. Mondogasd csak magadnak, hogy nem Sybillel randizol. Minden személyiségének különböző neve van? – Hallgass el, Beth – mondta Isaiah. Ennek meg kellett állítania őt. Minél keményebben nyomult Beth, én annál jobban védtem Echót, és Beth esélyei egyre nőttek arra, hogy nekitámadjak. Echónak már így is elég sok szaron kellett keresztülmennie, nem hiányzik neki még az is, hogy foglalkoznia kelljen az én nagyszájú, nem-is-vérszerinti testvéremmel. Ha valaha rájönne, Echo tuti kiakadna, de meg kellett ezt tennem – mindenki épelméjűségéért. Az egyik karomat az arcom fölé fektettem, remélve, hogy elég egyszer elmondanom, aztán végre alhatok. – A másodéve végén megtámadták. Echo elméje elfojtja az emlékeit, és Mrs. Colins segíteni próbál neki, hogy visszakapja a 270

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! kiesett időt. Amit a garázsban láttál, az az volt, ahogy visszaemlékezett annak az éjszakának egy részletére. Te indítottad el benne a folyamatot. Hangos nevetés szűrődött ki a tévéből, egy színész nagyokos megjegyzését követően. Vártam Beth szaros visszavágására. Leeresztettem a karjaimat, és elkaptam rémült arckifejezését. Isaiah kisimította a haját az arcából, és suttogott neki valamit. Beth pislogott, és visszatért az életbe. – Sajnálom, Noah – suttogta. – Sajnálom.  – …és hoztam néhány információt a Louisville-i és a Kentucky-i egyetemre vonatkozóan is. Mindkettőnek csodálatos építészeti programja van. – Mrs. Colins először vett levegőt az elmúlt öt percben. A délutáni nap elérte, hogy az irodája egy forró börtöncellának tűnjön. – Építészet? – Ellenőriztem a szemeit, hogy lássam, észrevette-e a legutóbbi találatát. – Építészet – mosolygott ragyogóan. Bátortalanul átlapoztam azt a rengeteg brosúrát, ami az ölemben feküdt. Az apám építész volt. Ő tervezte azokat a házakat, amiket az alapítvánnyal építettünk, és gyakran nekem is megengedte, hogy segítsek a tervekkel. Elkezdtem olvasni a felvételi követelményeket. Mit csináltam? Becsuktam a brosúrákat. – Echo bízik magában – mondtam. Nem voltam benne biztos, hogy ez honnan jött, de el kellett térítenem magamat arról az ösvényről, amit nem láthatnék magam előtt. Mrs. Colins szemei ellágyultak, de gyorsan magára öltötte a játékos kölyökkutya arcát. – Noah, Noah, már elmondtam, hogy nem fogok beszélni veled Echóról. – Előre–, majd hátradőlt a székében. – Visszavonom. Beszélhetünk bármiről, ami az Echóval folytatott kapcsolatodat 271

KATIE MCGARRY foglalja magába. Őszinte leszek. Meghalnék azért, hogy tudjam a részleteket. Nem pletykáltam, különösen nem a terapeutámmal. De Echo ma annyira kimerültnek látszott, és azt hiszem, talán elaludt matek alatt. Ha az ő rémálmai ennyire rosszak, milyen volt Jacob élete? – Nem vagyok biztos benne, hogy bízhatok-e magában. Elég szar tapasztalataim vannak a felnőttekkel. – Igen. Megbízhatsz bennem. Mi aggaszt, Noah? Végigfuttattam a kezeimet az arcomon, és nyeltem egyet. Mi van, ha tévedtem vele kapcsolatban? Tönkre tudná tenni Jacobot, és elpusztíthatná az esélyemet is arra, hogy visszakapjam a családomat. Mrs. Colins megtámaszkodott a karjaival az asztalon. – Megesküszöm neked, hogy bármi, amit mondani fogsz, az köztünk marad, hacsak nem mondasz nekem mást. – Hisz Istenben? – kérdeztem. A kérdés váratlanul érte, de válaszolt. – Igen. – Akkor esküdjön meg az Istenére. – Istenre esküszöm, hogy bármi, amit mondasz, köztünk marad, hacsak direkt nem kérsz meg engem az ellenkezőjére. Legyen átkozott a pokolban, ha hazudott nekem. – Jacob gyújtotta a tüzet. Mrs. Colins élesen beszívta a levegőt, de gyorsan visszanyerte a lélekjelenlétét. – A tűzvizsgáló jelentésében nem ez áll. Balesetnek nyilvánították. – Baleset volt. Nem állt szándékában azt tenni. – Tartottam a szemkontaktust. Hinnie kellett nekem. Jacob soha senkit nem bántana szándékosan. Mrs. Colins megdörzsölte a szemeit, és megrázta a fejét, ahogy megpróbálta elűzni, amit mondtam. – Biztos vagy benne? Talán félreértett valamit, és csak gondolja, hogy ő indította el a tüzet. 272

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Ő csinálta. De az én hibám volt. – Az azon az éjszakán hozott döntésem miatt érzett bűntudatom örökre kísérteni fog. – Ahelyett, hogy otthon maradtam volna, hogy a testvéreimmel sátorozzak, elmentem egy lánnyal a megyei vásárra. Akkortájt az a randi olyan fontosnak tűnt, és én… – A bűnösség, amit olyan keményen próbáltam eltemetni az elkerülés egy újabb és újabb rétege alá, most a felszínre emelkedett, és émelyegni kezdtem. Harcoltam, hogy visszatartsam az öklendezésemet. Elrejtettem az érzelmeimet. Ez nem rólam szólt. – …Nem számít. – Megtöröltem az orromat, ahogy a harag beszivárgott a véráramomba. Ha nem tudtam végigcsinálni ezt az ülést sírás nélkül, akkor nem érdemeltem meg a testvéreimet. Megköszörültem a torkomat. – Anyu azt mondta Jacobnak, hogy majd a következő pénteken sátorozunk, de a testvérem felhúzta magát. Miután anyu és apu ágyba tette őket, Jacob felébresztette Tylert, hogy csináljanak mályvacukrot. Anyunak volt gyertyája a fürdőszobában. Azt hiszem, néhányat elöl hagyott. Jacob meggyújtott egyet, sütöttek egy kis mályvacukrot, aztán lementek, hogy a nappaliban aludjanak. Apu még azelőtt állította fel a sátrakat, hogy tudta volna, hogy elmegyek. Mrs. Colins úgy tartotta a kezeit az arca előtt, mintha imádkozott volna. Szemei fénylettek. – A tűz a fürdőszobában kezdődött. Azt feltételezték, hogy valamelyik szülőd gyújtotta meg a gyertyát, és elfelejtette eloltani. Nem is gondoltak arra, hogy a testvéred volt. A többit már tudta. A szüleim meghaltak a hálószobájukban, én meg a lobogó lángokra értem haza. – Jacob a kórházban mondta el nekem, és megígértem neki, hogy soha nem mondom el senkinek. – És ez egy olyan ígéret volt, amit most megszegtem. – Miért? – Az ingerültsége tisztán látszott rajta. – Miért nem mondtad el valakinek? A szociálismunkás segíthetett volna rajta. A harag és árulás érzését már ismerősként üdvözöltem. – Elválasztottak minket. Maga kiben bízott volna meg? – Most fejeztem be saját magam elárulását. – Segítsen a testvéremnek. 273

KATIE MCGARRY Mrs. Colins megtörölte a szemeit. – Segíteni fogok. Ígérem. – Ellenőrizte az időt, már a végére értünk a terápiás ülésünknek. Mivel semmi más nem volt, amit még mondhattam volna, felálltam, a kezeimet a zsebembe rejtettem, és felkészítettem magam arra, hogy az ajtó másik oldalán Echót fogom megpillantani. – És Noah –, mondta Mrs. Colins. – Azt tervezem, hogy rajtad is segíteni fogok. Nem akartam segítséget. Nem volt szükségem a segítségre, de nem fogok vitatkozni azzal a nővel, aki megmentheti a testvéremet. Kinyitottam az ajtót, és ott találtam Echót, nekitámaszkodva a pultnak, ahogy a padlóra bámult, és a lábai kontrolálhatatlanul toporogtak.

274

Echo Noah nagyon kiszipolyozottnak tűnt. A szemei elnehezültek, a vállai előreroskadtak. Becsukta maga mögött Mrs. Colins irodájának ajtaját, és félúton összetalálkoztunk. – Jól vagy? Bátortalanul rám mosolygott, és magához húzott. – Remélem, hogy a helyes dolgot cselekedtem. – Még szorosabban ölelt magához. A fejemet a vállán pihentettem, és a hátát dörzsölgetve próbáltam megnyugtatni. – Biztos vagyok benne, hogy azt tetted. – Noah aggódott Jacobért, és annak a lehetősége miatt is, hogy tévesen bízott meg Mrs. Colinsban. – Soha nem tennél semmi olyat, amivel árthatsz a testvéreidnek. – Kösz. – Megpuszilta a hajamat, és olyan közel szorított magához, hogy kiszorult belőlem a levegő. – Ezt hallanom kellett. Még így álltunk néhány másodpercig, mielőtt engedett volna ebből a halálos szorításból. – A folyosón fogok kószálni, hogy adjak neked időt, amíg bementek a betegszobába, aztán besurranok az irodájába. Ez olyan furán hangzott. Betörni, meg belépni abba a szobába, és hirtelen ráébredtem, hogy ez már az illegalitás talajára sodorta a terveinket. A gyomrom szorongva húzódott össze. – Nem tudom. Talán nem kellene ezt tennünk. Nem akarom, hogy elkapjanak az irodájában. – Vagy, hogy bajba kerülj, kirúgjanak az iskolából, esetleg börtönbe küldjenek téged. Noah csintalan vigyort küldött nekem.

KATIE MCGARRY – Említettem már valamikor, hogy paranoiás vagy? Összefűztem a karjaimat a mellkasom előtt. – Néhányszor. Megcsókolt, pont akkor, amikor Mrs. Colins kinyitotta az ajtaját. – Úgy fogok tenni, mintha ezt nem láttam volna. Noah rám kacsintott, mielőtt elhagyta az irodát. Mrs. Colins fültől fülig érő szájjal vigyorgott, és képzeletbeli farkát csóválta. – Ti ketten nagyon helyes pár vagytok. Elvisz a szalagavatóra? Milyen nagyon furcsa kérdés volt ez. – Nem tudom. A szalagavató még több mint egy hónap. Akárhogy is, Noah nem kelti bennem azt a benyomást, hogy táncolni akarna. – Elment a Valentin napi táncra is. – Mrs. Colins elsétált mellettem, ki a külső irodából, végig a folyosón a betegszoba felé, és az ujjaival intett, hogy kövessem. – Azt hiszem, az egyszeri alkalom volt. – Követtem, bár vonakodva. – Tudja, soha nem értettem egyet ezzel az egésszel. Nevetett, valójában rajtam nevetett. – Oh, Echo. Ha megkérlek rá, hogy tedd meg, akkor, hacsak elvből is, de el fogsz menni. A hatalmi problémáid néhányszor igazán kapóra jönnek. A betegszoba közepén álltam, és a kezeimet a zsebembe rejtettem. – Ezzel nem szeg meg valamilyen terapeuta-kódexet? Tudja, hogy felhasználja ellenem a problémáimat. – Lehetséges. – Újra rám mosolygott. – Echo, ő itt Dr. Reed. – Más néven a relaxációs terapeuta, akit Ashley választott. Egy alacsony ember állt elém, és megrázta a kezemet. – Hogy vagy ma, Echo? Borzalmasan. – Jól. – Jobban el fogsz lazulni, ha lefekszel – mondta Mrs. Colins. Az erőm minden egyes unciáját felemésztette, hogy ne ugorjak be azonnal az ágyba. Az ujjaim idegesen doboltak a zsebemben, és a szívem őrülten verdesett. Bemutattam neki. Mrs. Colins oldalra döntötte a fejét. 276

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Azt hiszem, Noah csiszol rajtad valamicskét. Most, hogy bebizonyítottad nekem, hogy úrrá tudsz lenni a problémáidon, amiről személyesen is meg fogok győződni, volnál olyan kedves, és lefeküdnél? Most, hogy ilyen szépen kért, és a szívem úgy szorult össze, mintha szívrohamom lenne… – Persze. Mrs. Colins letompította a fényeket, miközben én lefeküdtem a kényelmetlen, műanyag bevonatú ágyra. Egy jó vastag takaró feküdt az ágy végében, és egy bolyhos párna a fejemnél. Felvontam a szemöldökömet. – Azt akarom, hogy kényelmesen érezd magadat. A csap mellett a pulton néhány gyertya állt. – Gyertyát fog gyújtani? – Akartam. – Mrs. Colins sóhajtott. – De most nem érzek gyertyás hangulatot. Elmondtad az apádnak, hogy egy ideig még bent leszünk? Nem akarom, hogy kiboruljon, amikor nem érsz haza a normális idődben. Most én sóhajtottam. – Igen. Mr. Hatalmaskodó teljesen a tudatában van mindennek, és határozott utasítást adott, hogy abban a pillanatban hívjam fel őt, amikor végeztem. Mrs. Colins kuncogott. – Mr. Hatalmaskodó? Ennek határozottan van valamiféle hangzása. – Mrs. Colins elvesztette játékos hangszínét, ahogy Dr. Reedhez beszélt. – Kezdhetjük, amint kész vagy. Megragadva a takarót, és a bolyhos párnát, bebújtam az ágyba, úgy, mint ahogy a medve készül fel a téli álomra. Ha igazán meg fogom ezt tenni, talán jobb lenne, ha melegben lennék. Dr. Reed néhány légzési és meditációs gyakorlattal kezdte. Rövid idő után az elmém elkezdett csapongani, és a terapeuta hangja megnyugtatóvá és vonzóvá vált. – Mondd el, hogy mikor érezted magad utoljára biztonságban, Echo. Igazán, igazán biztonságban. 277

KATIE MCGARRY – Noah mindig eléri, hogy biztonságban érezzem magamat. Követtem az egyenletes és megnyugtató hangot, ahogy elképzeltem Noah meleg, erős testét, és édes pézsmaillatát, amivel beburkol engem az ő biztonságos védőbuborékjába. – Áss mélyebbre, Echo. Nagyon, nagyon mélyre. – Folytatta Dr. Reed a megnyugtató beszédet. Mélyebbre fúrtam magam a takaróba, és hallgattam a hangját, ahogy arra ösztönözte az elmémet, hogy fedezze fel azt az időt, amikor biztonságban éreztem magamat. Az emlékek úgy peregtek végig bennem, mint egy diavetítés, egészen addig, amíg megtaláltam azt az egyet, ami felmelegítette a szívemet. – Aires is elérte, hogy biztonságban érezzem magamat. – Többször bebújt velem a szekrénybe, amikor az anyánk egy különösen erős mániás epizódtól szenvedett. Mire Aires megtalált, apa már gondoskodott az anyánkról, de én megtagadtam, hogy elhagyjam a szekrényt. Ő velem maradt, és zseblámpával világítva meséket olvasott nekem, amíg el nem aludtam. – Ashley. – Vicces, a hangom úgy hangzott, mint a sajátom, de a világ mégis nagyon távolinak tűnt. Gyerekként Ashley látványa játékot, forró fürdőt, vacsorát, normális esti meséket, és altatódalokat jelentett. – Apu. – A védelmezőm. A megmentőm. Meggyőzte az anyámat, hogy szedje a gyógyszereit, és az úgy is tett. Az apámért. Mert szerette őt. Apa családdá tett minket, és azokban a sötét pillanatokban, amikor az anyám betegsége azzal fenyegetett, hogy széttép minket, ő a karjaiban tartott. Mint a kórházban, amikor nem tudtam aludni, és rettegtem a rémálmok első hullámától, mire ő mellém feküdt az ágyba, és tartott engem, a fülembe suttogva újra és újra, hogy mennyire szeret engem. Aztán a jelenet megváltozott az elmémben. Biztonságban voltam. Valahogyan tudtam ezt, de… valami… rossz volt… Holdfény fürdette az anyám nappaliját, visszaverődve a padlón szerteszóródott több ezer törött üvegdarabról. Meleg folyadék csöpögött le a karjaimon, és küzdöttem, hogy a fájdalmas zokogáson keresztül levegőt tudjak venni. 278

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Égető fájdalom. Kínzó fájdalom. Lüktető fájdalom. Minden izmom tiltakozva sikított, és a torkom az összes érzés nyersességével szorult össze. Küzdöttem, hogy fenntartsam magam a kezemen meg a térdemen, és kényszerítettem magam az előrehaladásra. Nem engedhettem meg, hogy behunyjam a szemeimet. Nem tehettem. De a szemhéjaim és az izmaim annyira elnehezedtek. Pihenhetnék. Csak néhány másodpercre. Igen, pihenhetnék. Engedtem a testem súlyának, és ráomlottam a padlót borító törött üvegszilánkokra. Ha nem mozdulnék meg, az üveg nem tudna további darabokra szaggatni. A szívverésem lassú, nyugodt ritmusával egy ütemben lélegeztem, és engedtem az elmémnek, hogy a véren és fájdalmon túl elvándoroljon más gondolatokra is. Aludni. Igen. Alvásra volt szükségem. Nem! Kényszerítettem a szememet, hogy kinyíljon, és gyorsan pislogtam, hogy fókuszáljak. Az egyébként tiszta üveg szélei most vörösen ragyogtak – vér. Az én vérem. – Apu! – suttogtam. Apunak mostanra itt kellett volna lennie. Telepatikus úton próbáltam üzenni neki, könyörögve, hogy valahogyan halljon meg engem, és tudja… Az ajtóra koncentráltam, de nem volt rá mód, hogy elérjem. Nem most. A lábaim fognak megölni engem – nem tudtam irányítani őket, nem mozdultak. A karjaim. A karjaimat még mindig tudtam mozdítani, de a fájdalom. – Oh, Istenem! – A fájdalom. – Sajnálom, Echo! Nem lett volna szabad megengednem, hogy felállj, de a fájdalom hamarosan el fog múlni. – Figyelmen kívül 279

KATIE MCGARRY hagyva az üvegeket, az anyám lefeküdt az oldalam mellé, fejét a padlóra fektetve, csupán néhány centire az enyémtől. Széles, üveges tekintetébe egy cseppnyi aggodalom vegyült. – Ne sírj! – Bőrkeményedéses ujjaival letörölte a könnyeket az arcomról. – Hamarosan Airesszel leszünk, és aztán ott soha többé nem lesz fájdalom vagy szomorúság. Csak öröm és boldogság, és festhetünk, te meg én, és Aires annyi autót bütykölhet, amennyit csak akar. Alig ismertem fel a saját hangomat, rekedt és bizonytalan volt. – Nem akarok meghalni, anyu. Kérlek, ne engedd, hogy meghaljak. – Shh – búgta. – Ne úgy gondolj rá, mint a halálra. – Ásított, és a szemhéjai megrebbentek. – El fogunk aludni, és amikor felébredünk, újra együtt leszünk a testvéreddel. Anyám elmosolyodott, én meg tovább zokogtam. – Oh, Istenem, apu! A gyomrom lesüllyedt. Soha többet nem fogom látni az apámat. Az apámat, aki azt mondta, hogy felvesz engem, az apámat, akihez újra és újra imádkoztam, hogy sétáljon keresztül azon az ajtón, ahogy ígérte. Kérlek, apu, kérlek. Szükségem van rád. – Elmesélek neked egy történetet, úgy, mint amikor még kisbaba voltál. Cassandrának volt egy gyönyörű lánya, akit Andromedának hívtak… Kinyitottam a szememet, és pislogtam néhányszor. Mrs. Colins az ajtónál állt, és Dr. Reed a betegágy melletti székben ült. Lerúgtam magamról a takarómat. Izzadság csorgott végig az arcom egyik oldalán. A vér a fejembe tolult, és ugyanazzal a ritmussal lüktetett, mint a szívem. A bőröm égett, ahogy lekászálódtam az ágyról, és a testemet könnyűnek éreztem, miután megtapasztaltam az emlékezés nehézségét. A hideg levegő megcsapott, és összezavarta a testemet és az elmémet. 280

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Elesetem, és összetörtem az egyik festett üvegből készült ablakot, amit az anyám a nappalijában támasztott ki. De miért? Baleset volt? Nem lehetett az, mert az anyám olyan nyugodtnak, békésnek tűnt… eltökélt volt. De bocsánatot kért. – Apu – suttogtam. Könnyek csípték a szememet, és azonnal Mrs. Colinst kerestem a magyarázatért. Kellett lennie egynek, mert nem hagyott volna ott engem, soha. A torkom összeszorult, és nyeltem egyet, de ez sem segített. – Hol volt? Mrs. Colins megszólalt. – Azt hiszem, mára épp eleget tettünk. Meglengettem a kezemet a levegőben, elutasítva a válaszát. – Nem. Nem. Emlékeztem valamire, és most maga jön. – Megértem a frusztrációdat, de az elmédnek arra van szüksége, hogy lassan kezeljük ezt az egészet. Egy fura, nyugtalan érzés marcangolta a szívemet, a bensőmben minden összecsavarodott, és lezuhant. Egyetlen szó kínozott… árulás. – Hol volt az apám? Apám hangja Mrs. Colins mögül szólalt meg. – Elfelejtettelek felvenni.

281

Noah Húsz percen keresztül kóboroltam a folyosókon. Echo idegességet árasztott magából, ezért adni akartam neki egy kis időt, hogy elkezdhesse a dolgát a betegszobában, és hogy menet közben jól is érezze magát, mielőtt megpróbálnék bejutni az irodába. – Aires is elérte, hogy biztonságban érezzem magamat. – Echo hangja beszűrődött az elülső irodába. A pokolba, Mrs. Colins nyitva tartotta a betegszoba ajtaját. Elméletben nem lett volna szükséges becsukni az ajtót, mert az iskolát már el kellett volna hagynunk. – Ashley. Megfagytam. Echo hangja álmosnak hallatszott. Egy részem ott akart maradni, és hallgatni, amit mond, de akkor nem lett volna meg a lehetőségem, hogy megtaláljam mindkettőnk válaszait. Az anyám biztosan nagyon büszke lenne rám – betörni a tanácsadóm irodájába; bár, emlékeztettem magamat, az ajtaja tárva nyitva állt. Megpróbáltam eltaszítani magamtól a bűnösség érzését, ami a belsőmet zabálta, de az magától is elhalványult abban a pillanatban, amikor megláttam a nevemet két másik akta alól kifelé kandikálni. Megragadtam a dossziét, és azonnal arra az oldalra lapoztam, ahol a testvéreimről szóló információk voltak. Az egyik főiskolai brosúra hátára, amit még Mrs. Colins adott, átmásoltam az adataikat, gondosan ügyelve arra, hogy egyetlen részletet se mulasszak el feljegyezni. – Noah. Mit csinálsz itt? – Mr. Emerson még a szart is kiijesztette belőlem, de eltűntettem az összes érzelmet az arcomról, és diszkréten becsuktam az aktámat, mielőtt megpördültem volna. Feltartottam a brosúráimat.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Főiskolai tervek. – Jó. – Visszapillantott az elülső irodába. – Jó neked. – Nem akarok meghalni, anyu. Kérlek, ne engedd, hogy meghaljak. – Echo kétségbeesett hangja végigvibrált a folyosón. De én hallottam az alatta megbúvó rettegést is. Mindketten, Mr. Emerson és én is tettünk egy lépést a betegszoba felé. Egyidejű mozdulatunk felkeltette a másik figyelmét. Echo sikított. – Oh, Istenem, apu! Mr. Emerson hátborzongató, szürkés árnyalatot vett fel. – Azt hiszem, ideje menned. A szívem gyorsabban vert. Az izmaim megfeszültek, és dühös pillantást vetettem Mr. Emersonra, várva, hogy adjon nekem valamiféle magyarázatot arra vonatkozóan, hogy a lány, akit szerettem, miért sikította a nevét pánikban és kétségbeesésben. A kezét a falra támasztotta, és nekidőlt. – Menj, Noah. Mennem kellene, vagy maradnom? Ha maradnék, meg kellene magyaráznom a jelenlétemet, kockáztatva ezzel a lebukást, és hogy elveszítem az információkat, amiket sikerült megszereznem. És talán megreckíroznék egy veszekedést is Echo apjával. Ha elmegyek, egy igazi köcsög vagyok. Nem pedig az a bajnok, akire Echónak szüksége volt. Kárpótolom majd érte. Meg fogom találni a módját. Elhagytam az irodát, és tárcsáztam Echo telefonszámát. – Én vagyok. Tudod, mit kell tenned – hallottam édes hangját. – Szia, bébi. Hívj vissza, amikor tudsz. Sze…-…retlek. – …retném hallani a hangodat.

283

Echo – Elfelejtettél felvenni? – Minden a bensőmben olyan keménnyé

vált, mint egy szikla, és egyszerűen megmerevedett. – Mint ahogy elfelejtesz tojást venni a boltban, vagy otthagyod a ruhát a tisztítóban? Mint ahogy elfelejtesz felvenni egy müzli darabot, ami a padlóra esett, vagy mint ahogy kiesik a kezedből a bevásárló táska? Elfelejtettél felvenni engem. Apám megdörzsölte a fülét, és a pillantását a padlóra szegezte. – Én, uh… – Megköszörülte a torkát. – Ashley-nek aznap este volt a középiskolai találkozója, és már eleve késve indultunk el a művészeti bemutatóról. Kitettelek az anyádnál, hogy mesélhess neki arról, hogy megnyerted az Állami Kupát, és az idő csak úgy elszaladt velem. A tekintetem az apám és Mrs. Colins között ugrált. Dr. Reed elmozdult a székében, de figyelmen kívül hagytam. Mrs. Colins most nem a rá jellemző módon állt, szemeit egyenesen rám tapasztotta. – Melyik volt? – követeltem. – Elszaladt veled az idő, vagy elfelejtettél? – Az apám ádámcsutkája megmozdult, amikor nyelt egyet. A káosz a fejemben olyan gyorsan kitisztult, mintha hirtelen felgyulladt volna bennem egy villanykörte. – Azt ígérted, hogy kiteszed őt a gimis találkozóján, aztán jössz, és felveszel engem. Egy rövid látogatásnak kellett volna lennie, de Ashley meggyőzött téged, hogy maradj vele. Éppen csak bólintott. – Sajnálom, Echo. Nekikényszerítettem magam az elmémben tanyázó fekete lyuknak. Többnek kellett lennie.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Nyilvánvaló, hogy anyu nem volt rendben, szóval miért hagytál ott engem? – Jobb kérdés, miért maradtam? Mrs. Colins optimizmust kényszerített a hangjába, és elmosolyodott. – Miért nem megyünk be az irodámba, és beszéljük meg ezt az újfajta előrelépést? Ihatnánk valamit. Szereted a diétás kólát, ugye? A harag olyan vakmerőséget adott, amiről eddig csak álmodtam. – Nem megyek sehova, amíg nem válaszolt nekem. Miért hagytál ott engem? – Mr. Emerson, adjunk Echónak időt, hogy összeszedje magát, addig maga és én beszélgetünk egy kicsit. – Semmiképp. – Tettem egy lépést az apám felé. – Válaszolni fog nekem. – Echo… – Mrs. Colins tiltakozni kezdett, de felemeltem az egyik kezemet, hogy megállítsam. – Azt hiszi, hogy most is ő irányít? Látnia kellett volna őt a válás után. Nem láttam az anyámat már két éve. Van fogalma róla, hogy milyen volt a gimi anyu nélkül? Menstruáció, tréningmelltartók, fiúk. Nekem nem volt senkim. – Ott volt Ashley – mondta apa. – Nem én tartottam tőled távol az anyádat. Tudta, hogy mit kell tennie azért, hogy látogathasson téged. Az ő választása volt, hogy nem tette meg. – Nem! – kiáltottam. – Ashley-t választottad, és tönkretetted az anyámat. De anya összeszedte magát, nem igaz? Kapott segítséget. Bevette a gyógyszereit, és tudja, mit tett az apám, Mrs. Colins? Úgy kezelte őt, mintha sorozatgyilkos lett volna. Az anyámnak mindenféle tűzkarikákon kellett keresztülugrálnia, azért, hogy láthasson minket. Az apám egyetlenegy látogatást sem engedélyezett, soha, addig, amíg száz százalékig biztos nem volt benne, hogy az anyám stabil. Szóval, mondd el nekem, apu, miért hagytál ott engem? – Mert siettem, és nem ellenőriztem őt, amikor kiraktalak nála. – Az apám tekintete először találkozott az enyémmel, és én megláttam

285

KATIE MCGARRY benne az igazságot. – Azt hittem, hogy csak tizenöt percre megyek el. Legfeljebb fél órára. – Telefonáltam? – Mert megtettem. Az életem első tizenhat éve, amit az anyám mániás és normál epizódjai között töltöttem el, megtanított arra, hogy ha nem vette be a gyógyszereit, akkor csak felnőtt jelenlétében találkozhattam vele. Az apám megint félrenézett. – Igen. A kimondott szavak nehézsége összetörte a szívemet. – Válaszoltál a hívásra? Az apám a zsebébe rejtette a kezét, és behunyta a szemeit. Idióta. Idióta voltam. Senki nem szeretett engem. Nem tehettem, vagy mondhattam semmi olyat, ami megváltoztatta ezt a tényt. Az apám csupán megemlítette az ugrást, és én megkérdeztem, hogy kelle vennem hozzá trambulint. Ez nem szeretet volt. Irányítás. Az apám Ashley-t, Aires meg a tengerészetet választotta helyettem. Noah még mindig nem mondta nekem, hogy szeret, bár én már kimondtam neki a szavakat. Azt hittem, hogy az apám törődött velem. Végül is eléggé sokat foglalkozott azzal, hogy megpróbálta irányítani az életem minden egyes aspektusát, én meg engedtem neki. Engedtem, mert szerettem őt, és annyira kétségbeesetten akartam, hogy ő is viszontszeressen engem. De tévedtem, nagyon nagyot tévedtem. Nem törődött velem eléggé ahhoz, hogy felvegye a telefont. Nem érdemeltem meg a szeretetét, mielőtt az anyám megérintett és megsebzett. Elsuhantam mellette, és kifelé menet a szobából megragadtam a cuccomat. – Sajnálom. Az apám elállta az utamat, ahogy megpróbáltam távozni. Figyelmen kívül hagytam a hangja rekedtségét, megkerültem őt, és végigrohantam a folyosón. Befejeztem. Többé nem hagyom, hogy irányítson.

286

Noah Maradnom kellett volna. Ha fordított helyzetben lettünk volna, Echo várt volna rám, de látnom kellett a testvéreimet. Amikor visszahívott, legszívesebben futottam volna, hogy azonnal lássam őt. Újonnan épített nagy, tágas házak vették körbe a hatalmas parkot. A tökéletes környezet – járdák, fák, bokrok, padok és a legnagyobb játszótér a földön. Két gyerek száguldott ki egy kék, háromemeletes házból. Az apám szerette volna – Második Birodalombeli17 építészet: manzárdtető, tetőablakok, négyzetes tornyok, dekoratív tartóoszlopok, formázott párkányok és csatornák. Emlékeztem, hogy nevetett apa, amikor erről az építészeti stílusról mutatott nekem képeket. – Gondolj a Susi és a Tekergőre, Noah – mondta. Ahogy a gyerekek közelebb értek, felismertem anya mosolyát. Mindketten felmásztak a mászóka lépcsőjén, hogy a legmagasabb csúszdáról csússzanak le. Jacob többször megállt, hogy segítsen Tylernek felküzdenie magát néhány lépcsőfokon. Kiszálltam a kocsimból, leültem egy a játszótértől távolabbi padra, és figyeltem a testvéreimet, ahogy nevettek meg játszottak. Mindenem fájt. Annyira közel voltak, és én csak velük akartam lenni. Kihúztam a zsebemből a telefonomat, és emlékeztettem magamat a célomra – bizonyítanom kellett, hogy a jelenlegi nevelőszüleik alkalmatlanok voltak a felügyeleti jog megszerzésére. Erről szólva, hol a fenében volt Carrie vagy Joe?

17

1865-1880 között volt a legnépszerűbb, Párizsban.

KATIE MCGARRY Jacob csak nyolc éves volt. Tyler még öt sem. Nem kellene felügyelniük rájuk? Felemeltem a telefonomat, hogy készítsek róluk egy képet, amikor egy hang váratlanul megszólalt nem messze tőlem. – Egy kicsit jobbra. Ott ül a padon a juharfa alatt. – Mrs. Colins leült mellém a padra. Persze, Carrie a fa alatti padról figyelte a testvéreim minden mozdulatát. Visszalöktem a telefonomat a zsebembe. – Szeretnek csúszdázni, mármint a testvéreid. Órákat töltenek azzal, hogy felmásznak és lecsúsznak rajta. – Csendben ültünk egymás mellett, és hallgattuk, ahogy a testvéreim kicsit távolabb nevettek. Fogalmam sem volt arról, hogy fogok ebből kikeveredni. Csönd: a bűnösök védelme. – Szóval, ti ketten egész idő alatt ezen dolgoztatok, vagy csak éltél a lehetőséggel, amikor az adta magát? Akár a tagadást is kipróbálhatnám. – Azt hiszem, maga elvesztette az eszét. – Lehet, hogy trehány vagyok, de szervezett trehány. Rossz helyre tetted vissza az aktádat. Van fogalmad arról, hogy ezzel mekkora bajba kevered magadat? A pokolba. – Mit akar tudni? – Talán ha beszállnék a játékba, egy kicsit lazábban kezelné ezt a dolgot. – Echo és te együtt dolgoztatok ezen? Soha nem adnám ki Echót. – Következő. Mrs. Colins sóhajtott. – Megígértem Echónak, hogy tiszteletben tartjuk az intim szféráját, és ő megbízott bennem. Nem kellett volna ma az iroda közelében lenned. Nyeltem egyet, ahogy a bűnösség érzése elárasztott, amiért otthagytam őt. – Jól van? Tyler visított, amikor Carrie meglökte őt a hintával. Mrs. Colins végigsimított a haján. 288

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Talán fel kellene hívnod. Összekulcsolt kezeimet a térdeim közé csúsztattam, ahogy előredőltem. – Mi történt azzal, hogy soha nem beszél velem Echo problémáiról? – Mit mondhatnék? Ez mindenki számára nagyon rossz nap volt. Újra csendben ültünk egymás mellett. Joe hajtott fel a kocsibeállóra, és keresztülfutott az úton a park felé. Tyler kiugrott a hintából, és a férfi kitárt karjaiba vetette magát. Úgy éreztem magam, mintha valaki alaposan bemosott volna egyet. – Boldogok itt, Noah. Komolyan ennyire ki akarod rángatni őket ebből a környezetből? – El kellett ismernem, hogy szép volt itt. Gondolom, a pénzügyi guruknak igazán jól ment a soruk. – Te mit tudsz nekik felajánlani? Egy kétszobás lakást a város kevésbé kívánatos végén? Felteszem, elolvastad az aktádat. A megye legjobb magániskolájába járnak. Valójában, az állam legjobbjába. Mindkét testvérednek rengeteg különórája és iskolán kívüli tevékenysége van. Hogyan fogsz egyensúlyozni a teljes munkaidős állás, és a két kisfiú között? Hogy fogsz időt találni arra, hogy elvidd őket az aktuális programjaikra? Még jobb, hogyan engedheted meg majd ezeket? – Joe az egyik kezével befedte a szemeit, és bújócskát kezdett játszani a testvéreimmel. Jacob a csúszda tetején bújt el, míg Tyler Carrie padon ülő alakja mögött. Amikor Joe abbahagyta a számolást, azonnal meglátta Tylert, de annak legnagyobb örömére úgy csinált, mintha nem vette volna észre. Mrs. Colins előredőlő alakja kitakarta előlem a látványt. – Vannak más lehetőségeid is. Főiskolára mehetsz. Folytathatod a kapcsolatodat Echóval. Azzá az emberré válhatsz, akivé a szüleid szántak. Az izmaim megfeszültek. – Mi köze Echónak ehhez az egészhez? – Megkérdezted tőle valaha, hogy mik a tervei a jövőre nézve? Azt hiszed, készen áll arra, hogy egy szingli apával randizzon?

289

KATIE MCGARRY A tekintetem most először találkozott Mrs. Colinséval. Az őszinteség sugárzott belőle. Káromkodtam egyet az orrom alatt, majd visszafordultam, hogy a testvéreimet figyeljem. Echo. Az összes elképzelt forgatókönyvemben, amiben a testvéreim vagy ő szerepeltek, nos… még soha, egyetlen egyszer sem gondoltam rájuk ugyanabban a jövőben. Külön – igen. Együtt – nem. Hogy a pokolba egyesülhetne a kettő – egyáltalán tudnának-e? Carrie és Joe odakiáltottak a fiúknak, informálva őket arról, hogy itt az idő bemenni. Jacob és Tyler előrefutottak. Én meg figyeltem, ahogy egy fekete Suburban száguldott a testvéreim felé, egyre közelebb érve hozzájuk. A világomban minden lelassult. Felugrottam, és futni kezdtem feléjük, miközben Jacob és Tyler megdermedt a mozgó jármű előtt. Ne. Kérlek, ne. Ne vedd el tőlem őket is. A fékek csikorogtak, a duda harsogott, és Jacob a fiatalabb öcsénk teste köré kulcsolta a sajátját, így védve őt a becsapódástól. A szívem óriásit dobbant, amikor a kocsi néhány centire megállt Jacobtól és Tylertől. Carrie és Joe felkapták őket, és besiettek a házba. A vérem idegesen pulzált keresztül az egész testemen, és csak felszínes légvételeket tudtam venni. Mrs. Colins a karomra tette a kezét. – Jól vannak, Noah. Biztonságban vannak. Bassza meg. – Velem nagyobb biztonságban lesznek.

290

Echo Az apám követett haza, a két piros lámpa rohanva tartotta velem a lépést. A kocsijának gumijai csikorogtak, amikor behajtott az utcába, és még azelőtt kinyitotta az ajtót, hogy leállította volna a motort. – Echo! – Oh, ez volt az az ember, akit ismertem. Felvette az őrmester hangját, és olyan gyorsan futott felém, mint egy nyúl. Annyi parancsot kiálthatott nekem, amennyit csak akart. Már kiszabadultam az uralma alól. Abban a pillanatban megragadta a karomat, amint utolért a konyhában. Bevágta maga mögött az ajtót, Ashley meg felugrott az asztaltól. A bulvármagazinjai a padlóra estek. – Mi történt? Kirántottam a karomat az apám szorításából. – Elmondom, mi történt. Megszülettem. Néhány évvel később az én zseni szüleim rájöttek, hogy az anyám bipoláris. Amíg ő azért küzdött, hogy megértse az állapotát, te bevágódtál az életünkbe, és kidobtad őt pont akkor, amikor végre elfogadta, hogy szüksége van a gyógyszerekre. Ashley gyorsan pislogott, és az apámra nézett, hogy az megnyugtassa őt. – Owen, mi történt? Bántott. Talán nem Ashley ejtett mély sebeket a karjaimon, de minden egyes hegért ő volt a felelős. A vérem az ő manikűrözött keze miatt folyt. – Hány alkalommal készült arra az apám, hogy felvegye a telefont, és te hányszor állítottad meg ebben? Elcsábítottad őt, hogy tovább maradjon a hülye osztálytalálkozódon, vagy csak emlékeztetted, hogy én nem érdemlem meg az erőfeszítést? – Ördögi

KATIE MCGARRY ajkai egy kis O alakú körré formálódtak, és a vérvörös rúzsa most ragyogott elsápadt arca ellenében. Az undor keresztülszáguldott rajtam. – Mondd el nekem, Ashley, mikor a vértelen, élettelen testemet beszállították a kórházba, megkönnyebbültél, amikor azt mondták neked, hogy talán nem élem túl? Megünnepelted, hogy végre én is kikerültem az életedből? Végül is Aires halott volt, az anyámat már jó ideje kihajítottad a házból. Én voltam az egyetlen, ami még az utadban állt. Gyorsan megrázta a fejét, és egyetlen hamis könnycsepp csorgott végig az arcán. – Nem. Mindig szerettelek. Téged, Airest és az apádat. Minden, amit valaha akartam az, hogy én legyek az anyád. Az a vékony cérnaszál, ami megakadályozta, hogy elveszítsem az irányítást magam fölött, olyan hangosan szakadt el, hogy pislogtam egyet. A szemeim annyira rámeredtek fenyegető alakjára, hogy kis híján kiesetek a helyükről. – Hogy te mekkora egy… – Fejezd be, Echo! – üvöltötte az apám, miközben Ashley és közém kényszerítette magát. – Rám vagy mérges, nem rá. Ashley-t hagyd ki ebből az egészből. Rákiáltottam. – Hagyjam ki belőle? Már benne van. Ez az egész miatta van. Mondd, hogy azt mondta, vedd fel a telefont. Mondd, hogy elmagyarázta, bármilyen szánalmas dolgot csináltatok is akkor, az nem volt fontosabb, mint a saját lányod. Az apám nem válaszolt semmit, de egyetlen izom rángatózott az állkapcsán. Megtaláltam. Az igazságot. Az igazságot, amelyet egyikük sem akarta, hogy kiderüljön. Az anyám mindig azt mondta, hogy az igazság szabaddá tesz. Most nem éreztem szabadságot. Az árulás úgy mérgezte meg a szívemet, mint egy fekete sárlavina, átvéve az uralmat minden felett, ami az útjába került. Most 292

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! már egyikük sem rejtegethette tovább a bűneit. Emlékeztem, és vezeklést követeltem. Az apám még mindig sztoikusan állt. Éppen most ölte meg a lelkemet, és vissza akartam ezt neki adni. – Anya szétesett, miután elhagytad őt a bébiszitteremért. Aztán elloptad előle a felügyeleti jogot. Otthagytad őt, és neki semmije nem maradt. Te voltál az egész világa. Nem volt semmije, amiért élhetett volna, és így már oka sem arra, hogy beszedje a gyógyszereit. Elvetted a felügyeleti jogát, és nem számított, hogy ő mit tett ez ellen. Az apám szemei összeszűkültek. – Ezek a te szavaid, Echo, vagy az anyádé? De egy dologban igazad van. Mindent megtettem azért, hogy biztos lehessek benne, én kapom meg a felügyeleti jogot feletted és a bátyád felett. Hetekkel azelőtt béreltem fel a legjobb ügyvédet, mielőtt közöltem az anyáddal, hogy garantáltan soha nem fogja megosztani velem a felügyeleti jogot. Az egyetlen, amit sajnálok, hogy engedtem a látogatásokat, amikkel alkalmat adtam neki, hogy beléd magyarázza azokat a hazugságokat, és bántson téged. Az anyám mindig azt mondta, hogy én és Aires csak apánk játékszerei voltunk. Arra használt minket, hogy ezzel ártson neki. – Úgy érted, azt sajnálod, hogy létezem. Sajnálod, hogy rájöttem, Ashley-t minden és mindenki elé helyezed. – Olyan hangosan kiáltottam, hogy a torkom berekedt. Minden részem remegett, forróság égette az arcomat és a tarkómat. Szeretett egyáltalán valaha? Szeretett? – Hogy hagyhattál ott? A düh kiszaladt az apám arcából, otthagyva őt sápadtan és öregen. – Sajnálom. El sem tudod képzelni, hogy mennyire sajnálom. Szipogtam, és küzdöttem, hogy visszatartsam a könnyeimet. Nem sírhattam előtte. Nem adhattam meg neki azt az elégtételt, hogy tudja, épp most szakított engem több ezer apró darabra. De pihennem kellett. Szükségem volt arra, hogy minden hang, és rémálom elmúljon legalább egy kis időre. Most már nem volt senkim. 293

KATIE MCGARRY Senkim. És legyenek átkozottak, amiért elérték, hogy könyörögjek az egyetlen dologért, ami garantál nekem néhány órányi békét. – Az altatóimat akarom. Fáradt vagyok, és aludnom kell. Csak egy éjszakára, de szükségem van arra, hogy rendesen aludjak. Ashley az apám oldalához siklott, és kezeit a vállára tette. Egyszer sem nézett már rám. – Odaadom őket. Az orvos azt mondta, hogy tízmilligrammnyit vehetsz be. – A szobámban leszek. Elhagytam a helyiséget, nem törődve azzal, hogy beszélek-e még valaha az apámmal.

294

Noah Múlt éjjel Echo hívott, mialatt én munkában voltam. Hagyott egy üzenetet, amiben elmondta, hogy bevesz néhány altatót, és reggelig nem fog válaszolni a hívásaimra. A hangja annyira… összetörtnek hangzott. A maradék türelmem peremén egyensúlyozva, a szekrényénél vártam rá iskola előtt, de nem jelent meg, így otthagyott engem egyedül üzleti technológián, ahol már kis híján elvesztettem az átkozott eszemet. Három üzenet. Három üzenetet hagytam a lánynak. A pokolba, én nem hagytam üzeneteket, de érte mégis megtettem. Háromszor is. Hol a fenében volt? Bámultam a terem elejében üresen álló helyét, és arra vártam, hogy egyszer csak varázslatosan felbukkan. Mr. Foster meg csak mondta és mondta. Minden másodperc háromszor olyan lassan ketyegett, mint normálisan. A jobb zsebem rezegni kezdett, én meg ledobtam a ceruzámat, azzal a céllal, hogy előhúzzam a készüléket. Mindketten, Isaiah és Rico is abban a pillanatban rám pillantottak, amikor meghallották a vibrálást. Amikor ellenőriztem a hívót, a szívem dobbant egy nagyot. Echo. – Mr. Hutchins? – kérdezte Mr. Foster. A pokolba. – Igen, uram. – A telefonom abbahagyta a rezgést, ahogy Echo hagyott egy hangüzenetet. – Mobiltelefon volt az, amit az előbb hallottam? – Igen – szólalt meg Isaiah. – Sajnálom, uram. Elfelejtettem reggel kikapcsolni a sajátomat.

KATIE MCGARRY Mr. Foster oda-vissza kapkodta a pillantását köztem és Isaiah között, nyilvánvalóan nem vette be, de kinyújtotta a kezét Isaiah felé. – Tudod a szabályokat. A nap végén visszakapod. Isaiah szó nélkül adta át a telefonját, és ravaszul rám mosolygott, amikor megfordult a székében. Köszönetként bólintottam. Mit tettem, amivel kiérdemeltem egy olyan testvért, mint ő? Még egyszer felém fordult, amikor Mr. Foster folytatta az unalmas előadását. – Mondd neki, hogy üdvözlöm.  Kirontottam az osztályteremből, rekordsebességgel nyomogatva a telefonomat. A szívem minden egyes kicsöngéssel egyre vadabbul dobogott. A pokolba. Vedd fel. A gyönyörű hangja betöltötte a vonalat. – Én vagyok. Tudod, mit kell tenned. – Meg fogsz ölni, bébi. – Megszakítottam a hívást. Elérve a szekrényemet, bedobtam a könyveimet, és ellenőriztem a hangpostafiókomat. Isaiah a folyosó másik oldalán lézengett, majd nekidőlt a falnak. Beth is csatlakozott hozzá néhány másodperccel később, kezeiben egy meggyújtatlan cigit tartott. – Mi folyik itt? – Echo hívta előző órán, de Noah nem vette fel. Most fel van húzva – válaszolta Isaiah. – Nem, nem vagyok – csattantam fel. Oké, talán mégis fel voltam húzva. Isaiah vállat vont, miközben elfojtott egy mosolyt. Echo hagyott egy rövid, élettelen üzenetet. – Szia. Azt hiszem, később újra megpróbálom. Szeretlek. A pokolba, Echo. Ennél többet kellett volna mondanod. Ebéd, és aztán még három óra. Nem fogom túlélni. 296

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Megyek, és szerzek valami kaját. Majd az ebédlőben látjuk egymást srácok. – Várj. Mi is jövünk – kiáltott utánam Beth. – Majd később cigizek. Nem vittem magammal semmit az ebédlőbe, ezért ahelyett, hogy egyenesen az asztalomhoz mentem volna, beálltam a sorba. Echo kis barátai a saját asztaluknál gyülekeztek, feledve a tényt, hogy valahol az iskolai falak másik oldalán a barátnőm szenvedett. Meglepődtem, amikor pillantásom találkozott egy kék szempárral. Lila dühösen pötyögött valamit a telefonjába, mielőtt odakiáltott volna nekem. – Noah! – Az egész asztala megfagyott, és a lányra bámult. – Lila? – kérdezte Grace szelíden. Lila küldött egy halálos pillantást a lánynak, és felém sétált. Ezzel igazán nagyot nőtt a szememben. – Beszéltél Echóval? – Csak üzenetben. Mi folyik itt? Lila átpillantott a válla felett. Követtem a tekintetét, és láttam, ahogy Luke feszülten figyelt minket. Folytatta: – Nem tudom. Tegnap este hívott, de randin voltam Stephennel. Pontosan ugyanabban a pillanatban mindkettőnk telefonja csipogott, értesítve minket, hogy sms-ünk érkezett. Egyszerre vettük elő a telefonokat, és mélyen beszívtam a levegőt, ahogy elolvastam Echo üzenetét. „Az utca túloldalán vagyok.” Köszönet, bébi, ezért a négy gyönyörű szóért. Megpördültem a sarkaimon, és odamotyogtam Lilának. – Gyerünk. Haboztam, amikor Lila folytatta a telefonja bámulását. – Szüksége van rám – mondta, és a telefonja újra csipogott. – De azt írta, hogy nem baj, ha nem megyek. – Érzelmek egész háborúja dúlt az arcán. – Lesz egy tesztem a következő órán, és… – Nem akarsz lógni. Végigsimított a haján. 297

KATIE MCGARRY – Nézd, Echo folyton azt mondogatja nekem, hogy te igazán nagyszerű srác vagy. Gondolod, hogy egyben tudod tartani a legjobb barátomat, amíg át nem megyek hozzá iskola után? Ennél jobbat is tudtam. Gondoskodni fogok róla most, és iskola után is. – Igen. – Mondd meg neki, hogy szeretem, oké? – mondta Lila. – És, hogy olyan gyorsan ott leszek, ahogyan csak tudok. – Oké. – Ez a lány igazán törődött Echóval. – Ezt megtehetem.  Leeresztett ablakokkal, Echo a Dodge Neonja helyett vásárolt szürke Honda Civic-jének vezetőülésében ült. A kocsimmal az övé mellé álltam. Ahogy le akartam állítani a motoromat, ő elindította a sajátját. Rám bámult, ahogy letekertem az ablakomat. – El akarok menni valahova – mondta. – De nem szeretnék egyedül menni. Sajnálom, hogy arra kértelek, lógd el az utolsó óráidat. Én sem sajnáltam. – Elviszlek bárhová, ahová csak menni szeretnél, bébi. – Reméltem, hogy mosolyogni fog, de helyette csak megrázta a fejét. Bármi történt is tegnap, az igazán nagy dolog volt. – Követnél? Szükségem van még néhány percre egyedül. – Amit csak szeretnél. – Bár arra vágytam, hogy egy légtérben legyek vele. – Noah? – mondta, mielőtt feltekertem volna az ablakomat. – Köszönöm, hogy lógsz miattam. – És végre elmosolyodott. Nem volt nagy, vagy örömteli, de akkor is ott volt az arcán. – Érted bármit. 

298

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Anya szerette az olyan napokat, mint ez: a tavasz melegét, és a nagy, bolyhos, fehér felhőket a királykék égen. De én utáltam ezt a helyet, nem számít milyen volt az idő. Resthaven mindig ugyanolyan számomra, mint azon a szürke, esős, fülledt, júniusi napon, amikor a testvéreim és én összebújva álltunk egy sátor alatt. Tyler a nyakamat szorongatta, és anyuért sírt, Jacob pedig megkérdezte, hogy apu és anyu nem áznak-e el, aztán újra és újra elmagyarázta nekem, hogy anyu utálta, ha elázott. Még a pancsikálást sem engedte a fürdőkádban. Apa meg rendszerint öltönyben volt, és feldúlta volna, ha összevizezik. Akkor először életemben, meg akartam halni. Azt kívántam, bár otthon aludtam volna az ágyamban, és meghaltam volna a szüleimmel együtt, de ha aznap este nem megyek el a vásárba, akkor ez az egész soha nem is történt volna meg. A bűnösség kötélként tekeredett a nyakam köré. De ezt a terhemet még képes voltam kezelni. És amikor leérettségizek, mindent helyrehozok. Újra egyesítem a családomat. A keleti kertnél leparkoltam Echo kocsija mögé, egy toronymagasságú tölgyfa alá. Míg idefelé tartottunk, Echo áthaladt egy éppen pirosra váltó jelzőlámpa alatt, míg én nem, ezzel adva időt neki, hogy kitisztítsa a fejét. Most keresztbetett lábbal ült a temető közepén, fejét az összeillesztett kezein pihentetve, és egy fehér márványsírkövet bámult. Vörös fürtjeit a gyenge szellő reptette az arca körül, és a nap sugarai a tincsein ragyogtak – egy igazi angyal volt a pokol közepén. Nem vette le a pillantását a sírkőről. – Köszönöm, hogy megteszed ezt, Noah. Tudom, hogy mennyire nehéz neked itt lenni. A nehéz túl enyhe kifejezés volt, de ez is csak azt bizonyította, hogy mennyire törődtem vele. – Gondolod, hogy Mrs. Colins engem fog okolni a hirtelen jött lógási kényszered miatt?

299

KATIE MCGARRY Echo válaszra nyitotta a száját, de aztán inkább csak kifújta a levegőt. Ezt azért mondtam, hogy könnyítsek a hangulatán, de túl mélyen volt ahhoz, hogy meglássa a napfényt. Leültem mellé. Nem tudtam megállítani magamat, így keresztülfuttattam ujjaimat a hátán lecsüngő fürtjei között. Megérinteni őt ebben a pillanatban szükséglet volt. Kedveltem a sírkő egyszerűségét: Aires Owen Emerson: fiú, testvér, tengerészgyalogos. – Mire emlékeztél? Összeszorított kezeivel megdörzsölte az állát. – Otthagyott engem. Anyánál. Hívtam, de nem vette fel a telefont. Ő… um… nem válaszolt a hívásomra. – Hajtotta le Echo a fejét. Folytattam selymes hajának simogatását, és hallgattam a madarak csivitelését. A vállai soha nem remegtek. Ne folytak végig könnyek az arcán. A legrosszabb sírás nem az a fajta volt, amit mindenki látott – siránkozás az utcasarkon, eláztatva a ruhákat. Nem, a legrosszabb fajta az, amikor a lelked sírt, és nem számít, hogy mit tettél, nem volt rá mód, hogy megvigasztald. Egy része kiszáradt, és azon a részén, ami még túlélte, hirtelen egy mély sebhely keletkezett. Az olyan embereknek, mint én és Echo… a mi lelkünk több sebhelyet tartalmazott, mint életet. Echo a füvet tépdeste. – Most már egyedül vagyok. Aires halott. Az anyám Isten tudja, hol van. A barátaim… nos… tudod. Az apám volt az egyetlen, aki maradt nekem, de csak tetettem, hogy az enyém volt. Megpróbáltam azzá a lánnyá válni, akit szeretett volna, de… – Megrázta a fejét. – Egyedül lenni szívás. – Gyere ide, bébi. – És ezekre a szavakra Echo nekem dőlt: lágyan, hajlékonyan, összetörve. – Nem vagy egyedül – suttogtam a hajába, ahogy a karjaimban ringattam. – Nem vagy egyedül, mert én itt vagyok neked. És szeretlek, sokkal jobban, mint ahogy azt valaha is gondolnád. 300

LÉPD ÁT A HATÁROKAT!

Echo Noah felajánlotta, hogy betelefonál a munkahelyére, így együtt tölthettük volna az estét. Egy elég nagy részem reménykedett benne, hogy megteszi. Életem hátralévő részében a karjai között akartam maradni. És emiatt, minden uncia önuralmamra szükségem volt, hogy ne harapjak rá azonnal az ajánlatára. De tudtam, hogy szüksége van a pénzre. Azonkívül Lila minden második másodpercben küldött nekem egy sms-t, attól a pillanattól kezdve, hogy elhagyta az iskolát. – Az apád felhívta az anyámat, és téged keresett – mondta Lila a jobb oldalamról. – Azt mondta neki, hogy itt voltál. Kint ültünk a házuk hátsó részében található masszív, széles lépcsőn, és a ház mögött elterülő mezőt figyeltük. A szélcsengők csilingeltek a gyenge szellőben, és a nap sugarai megcsókolták fedetlen karjaimat. – Értem fog jönni? – Tudnia kellett, hogy ellógtam ma az iskolát. – Nem, de megkérte az anyámat, hogy emlékeztessen, a takarodód éjfélkor van. Az inger, hogy nevessek, megrázta a testemet, és minél keményebben próbáltam visszafojtani, annál erősebben növekedett bennem. Végül kiengedtem. Lila először csak elmosolyodott, aztán velem együtt kezdett kacagni. – Mi ilyen vicces? Vettem egy mély levegőt, és megtöröltem a szememet.

301

KATIE MCGARRY – Az apám otthagyott engem meghalni, és most a nyomorult takarodóval jön. Lila kuncogott. – Ez is egyfajta vicc – sóhajtott. – Mit fogsz csinálni? – Nem tudom. – És ez volt az igazság. Már akkor is, ha csak gondoltam arra, hogy hazamegyek, úgy éreztem, mintha csiszolópapírral dörzsölték volna az idegeimet. – Tudod, hogy mit tudok? – Mit? Kinyújtottam a karjaimat. – Hiányzik a nap érzése a bőrömön. Csak kíváncsiságból, de hogy reagálnál, ha rövid ujjúban mennék iskolába? Lila szája megrándult. – Nem máshogy, mintha hosszú ujjút vennél fel. – Grace szívrohamot kapna. – Grace elmehet a pokolba. – A harag Lilára nem jellemző kitörése meglepett. – Már csak két hónapunk van az érettségiig. Éld úgy az életed, ahogy mindenki más elvárja tőled, vagy élj magadért. Mikor eljön az ősz, én a hatalmas Floridai Egyetemre fogok járni, és elfelejtem, hogy valaha olyan emberekkel barátkoztam, mint Grace. Én meghoztam a döntésemet. Mi a tiéd?

302

Noah Azt terveztem, hogy amint befejezem a zuhanyt, felhívom Echót, aztán benézek Antonio bulijára. Tizenegykor elég valószínű, hogy Echo még ébren volt. Remélhetőleg Lila segített neki csökkenteni az újonnan visszaszerzett emlékei által okozott károkat. Nem kellett volna bemennem dolgozni. Ember, egy fasz voltam. Holnap ki fogom engesztelni. Három évvel ezelőtt úgy képzeltem, a végzős évemet azzal töltöm majd, hogy kiválasztom a főiskolát, ahol majd kosarazhatok, nem pedig fizetésről és juttatásokról fogok tárgyalni, amik a Malt és Burgernél történő előléptetésemmel jártak együtt. De hogyan vitatkozhatnék a fizetéssel, a biztosítással és az állandó munkaidővel? Nem rabolhattam bankot azért, hogy megengedhessek valami kicsi és tűrhető helyet a magam és a testvéreim számára. Volt egy egészen hosszú listám azokról a dolgokról, amiket jobban szerettem volna csinálni, mint hamburgereket sütni. Hamburgereket sütni, és embereket tanítani hamburgert sütni: a kibaszott álmom valóra válik. A forró víz lemosta rólam a műszakom alatt rám ragadt zsírszagot. A lakásvadászat a következő lépés: két hálószobás kell, talán egy. Én aludhatnék egy kanapén, és a hálószobát meghagynám a testvéreimnek. Bármelyik is lesz, a lakásomnak szüksége van egy jó zuhanyfejre és rengeteg forró vízre, ami kimossa belőlem a hamburgersütés során hátramaradt fásultságot. Tíz perccel később, a meleg víz fokozatosan kihűlt, csupán gőzt hagyva maga után. A köd bekúszott a fürdőszobába és az agyamba is. Mit csináltam?

KATIE MCGARRY Az anyám minden hónapban legalább egyszer elvitt a kampuszon található irodájába. – A főiskola követelmény, akkor is, ha belépsz a hadsereg kötelékébe. A főiskola az első, aztán dönthetsz a jövődről – prédikálta sima hangon. Letöröltem a tükröt, és az anyám szeme bámult vissza rám belőle. – Nem mondtad el, hogy mi a faszt csináljak, ha ti meghaltok. A vízcseppek megülték a nehéz, nyirkos levegőt, és végigfolytak a testemen. A fűtőtest az alagsorban döngött néhányszor, mielőtt beindult volna, hidegebb levegőt küldve keresztül a padlón lévő résen. Én meg csak álltam ott és bámultam, várva a válaszára. – Noah? Szívesen hallott hang – ugyan nem az anyámé, de ez is ugyanolyan kellemes volt: Echo. Egy mosoly terjedt szét az arcomon. Ez túl jó volt. Én, egyetlen törülközőben, egyedül a házban a kis nimfámmal. Elhagytam a fürdőszobát. – Mizu, bébi? Echo kikukucskált a sarok mögül, vörös fürtjei táncoltak az arca körül, amikor gyorsan elfordította a fejét a tőlem ellentétes irányba. – Oh, Istenem, sajnálom. Majd kint várok, vagy valami, amíg te… um… tudod… felveszel valami ruhát. Besétáltam mögötte a nappaliba, végigfuttatva a kezemet a hátán. – Mit csinálsz itt? Te és Lila kifogytatok a pletykákból? – Én… um… döntést hoztam. Fel tudnál venni valami ruhát? – Közel jársz ahhoz, hogy áthágd a takarodódra vonatkozó szabályt, nem igaz? Vállat vont, és továbbra is kerülte, hogy felém nézzen. – Gyerünk. – Megragadtam a kezét, és az alagsor felé húztam. – Nem, igazán, Noah – mondta. – Majd itt várok, amíg felöltözöl. És szalasszam el, ahogy a pír elönti az arcát? Semmiképpen.

304

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Elfordulhatsz, ha akarsz, de én nem bánom, ha nézel. – Elengedtem a kezét, amikor elértük a lépcső alját, és odasétáltam a ruhás kosaramhoz, hogy felvegyek egy farmert. – Most fordulj el. Vagy ne. – Átpillantottam a vállam felett. Echo hátat fordított nekem, és még a szemeit is eltakarta. Magamban kuncogtam. – Mi folyik itt, bébi? Te nem vagy egy szabálymegszegő ember. – Nincs kedvem hazamenni. Legalábbis még. Felhúztam a farmerom cipzárját. – Most már idenézhetsz. Echo megfordult, és parázsló smaragdszemei csupasz mellkasomra siklottak. Megnyalta az ajkait, és gyorsan arra koncentrált, hogy összehajtson egy takarót, amit Beth otthagyott a kanapén. – Még mindig vizes vagy. Akart engem, csaknem annyira nagyon akart, mint ahogy minden egyes lüktető izom a testemben akarta őt. A szemeiben lakozó éhség mögött azonban ott volt a csendes fájdalom is. Echo letette a szakszerűen összehajtogatott takarót a kanapé végére, és végigsimított rajta néhányszor, ragaszkodva ahhoz, hogy megtalálja a tökéletességet egy olyan világban, ahol az nem létezett. – Ha nem akarsz hazamenni, akkor mit szeretnél csinálni? – kérdeztem, és leültem az ágyra. Echo ledobta magát a kanapéra, karjait maga köré kulcsolta. – Lila azt mondta, nála maradhatok éjszakára, de Stephen átjött hozzá… – A hangja azt mutatta, hogy inkább szögeket verne a homlokába, minthogy visszamenjen oda. – Antonio szülei elmentek a városból. Beth és Isaiah már ott vannak, és úgy tervezik, hogy ott töltik az éjszakát. – Nem kellett megemlítenem a fű mennyiségét, amit Beth magával vitt. Alig hallottam csendes Jaj kommentjét, de a szarkasztikus jazz kezeit nehéz lett volna eltéveszteni. – Kifejezetten hívott, és megkért, hogy téged is vigyelek magammal. – És ez volt az az ok, ami miatt, soha nem vittem volna magammal Echót a bulira. 305

KATIE MCGARRY Haver vagy sem, túlságosan barátságos volt az én barátnőmmel. De ha az, hogy egy másik művészguruval lóghat, mosolyt csal Echo arcára, akkor elviszem. – Nem lehetne… – Toporgott. – Itt maradhatnánk? – Igen. A pulcsija ujját húzogatta, és a padlóra bámult. Legalább többé már nem viselt kesztyűt, amikor körülöttem volt. Rengeteg dolog jutott eszembe, amit megtehettem volna Echóval az üres házban. A pokolba, rengeteget fantáziáltam egy olyan pillanatról, mint ez, de átkozott legyek, ha nem érte el, hogy jobb ember akarjak lenni. – Szeretnél valami normálisat csinálni? Echo arcán kíváncsi kifejezés jelent meg. – Tanulni akarsz? – Vannak más normális dolgok is. – Diszkréten helyreigazítottam a farmeremet, felvettem a távirányítót, és csatlakoztam Echóhoz a kanapén, karcsú testét az enyém mellé húzva. Élveztem az érzést, ahogy szinte belém olvadt, miközben egy ígéretes csatornára kapcsoltam. – Csinálok egy kis pattogatott kukoricát. A film alatt pattogatott kukoricát ettünk, kényelmesen elhelyezkedtünk, ami csak a vége felé vált kényelmetlenné; ugyanis kínosan ügyeltem arra, hogy távol tartsam a kezeimet és egyéb részeimet Echo isteni testének ismerős és ismeretlen területeitől. Legalább arra képes voltam, hogy egy teljes film időtartama alatt úriember legyek. A stáblista végiggördült a képernyőn, és a bal kezem, amit a fejem alá tettem, – ezzel elkerülve, hogy végigsimítsak Echo csábító hasán –, bizsergett a zsibbadtságtól. A türelmem végül elfogyott. – Ez nevetséges. Felkaptam Echót, átvetettem a vállamon, így csupasz lábai előttem himbálóztak. Csilingelő nevetése betöltötte a szobát. – Mit csinálsz? 306

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Ledobtam az ágyra. Tűzvörös haja szétterült a párnán, és a szirénem felmosolygott rám. – Kényelmesen elhelyezkedem – mondtam. Echo pislogott, és a nevetést, ami pillanatokkal ezelőtt még a szemében táncolt, most felváltotta a nyers éhség. Finom ujjai felsiklottak a karomra, felizgatva ezzel minden sejtemet. – Nem úgy nézel ki, mint aki nagyon kényelmes helyzetben van. Fülledt hangja miatt, valami mélyen bennem megmozdult. Nyeltem egyet, és megpróbáltam elnyomni magamban a gyomromban keletkező váratlan izgatottságot. – Echo… A szívem megduzzadt, a mellkasom fájni kezdett, és a légzés közel lehetetlenné vált. Megbénulva a szépségétől, fölé hajoltam. Talán nem nimfa volt, de egy istennő. Karjai folytatták égető útjukat felfelé a karjaimon, és a mellkasomon. Merész mozdulatok tőle. Echo mellei egyre gyorsabb ritmusban emelkedtek, és süllyedtek. – Veled akarok maradni ma este. Élesen beszívtam a levegőt, ahogy az ujjai tovább cirógatták a mellkasomat, és szabad akaratából egyre lejjebb simította végig fedetlen bőrömet. Megsimogattam az arcán formálódó meleg vörösséget, és lesüllyedtem mellé az ágyra. – Biztos vagy benne? – Igen. – Mi lesz apáddal? – Tudom kezelni az apámat – suttogta. Kezeit gyengéden belefonta a hajamba, és fejemet a sajátjához húzta. Belélegeztem finom, meleg illatát: fahéjas csiga, egyenesen a sütőből. Az ajkai íze sem okozott csalódást. Az édes cukor ingerelte a nyelvemet, és a tudatom elnehezedett az ajándéktól, amit Echo felajánlott.

307

KATIE MCGARRY Ez a lány birtokolta a lelkemet, és ellopta a szívemet. Megnyitotta magát előttem, szeretet adva nekem, és soha semmit nem kért viszonzásul. Elmélyítettem a csókunkat, és a szavak, hogy Szeretlek!, bennragadtak az elmémben.

308

Echo Noah őrjítő csókokat lehelt rám, végig a nyakszirtem mentén, összezavarva ezzel az agyamat. Az egyik részem reagált rá, belekapaszkodott, és szorosabban húzta magához. Míg a másik részem megfagyott félelmében. Totál rettegtem az ismeretlentől, és elborzadtam attól a lehetőségtől, hogy csalódni fog bennem. – Mondd el, mit tegyek. Meleg lélegzete a fülemet csiklandozta. – Lazulj el. De akaratom ellenére, az izmaim pontosan az ellenkezőjét tették Noah szavainak. Tipikusan csábító érintése alatt egyszerűen megmerevedtem. – Kérlek, Noah, nem akarom rosszul csinálni. Mondd el, mit tehetnék azért, hogy neked is jó legyen. Elmozdult, így teste az enyém mellett pihent, lábai és karjai még mindig rajtam voltak. Kicsinek éreztem magam a testének melege és ereje alatt. Csokibarna szemei ellágyultak. – Veled lenni jó. Megérinteni téged… – Egy göndör tincset a fülem mögé simított. – …jó. Soha senkit nem akartam úgy, mint téged akarlak. Nincs semmi, amit rosszul csinálhatnál, mert ha csak levegőt veszel, már az is mindent helyessé és jóvá tesz. – Hinni akartam neki, de Noah tapasztalt volt, én meg… én nem. Megpróbálta elérni, hogy jobban érezzem magamat, még a hiányzó tudásom ellenére is. A kezei közé fogta az arcomat, és a hangja rekedt volt, ahogy az engedélyemre várt. – Akarlak, de csak akkor, ha te is engem. – Első alkalommal fáj. Az összes barátom ezt mondta. – És másodjára, és harmadjára is, és végül, néhányszor egyáltalán nem

KATIE MCGARRY fájt. – És el kell mondanom neked, hogy szedek tablettát. Szóval… tudod… védve vagyok a… – babától. – De neked is használnod kell valamit. Az a bűnös mosoly, amit annyira szerettem, szétterült az arcán. Ajkát az enyémhez érintette, gyengéden elnyújtva a válaszát. – Lazulj el, és én majd gondoskodok mindenről. Visszacsókoltam, engedve, hogy a karjaim végigsimítsanak rajta. Az ujjai finoman masszírozták a nyakamat, feloldva a feszültséget, és eltörölve a nyugtalanságomat. A csókunk droggá vált, és én egyre többre vágytam minden érintéssel. A testünk annyira szorosan tapadt egymáshoz, hogy fogalmam sem volt, hol kezdődök én, és hol végződik ő. Noah annyira erős, meleg, izmos, biztonságot nyújtó volt, és az illata… oh, Istenem, fenséges. Akkor sem tudtam volna abbahagyni, hogy csókoljam, ha az életem múlt volna rajta: az ajkát, a nyakát, a mellkasát, és Noah ugyanolyan éhesnek tűnt, mint én. Ide-oda hemperegtünk az ágyban, megérintettük egymást, és levettük magunkról a feleslegessé vált ruhadarabokat. Én felnyögtem, ő felsóhajtott. Az elmém, a lelkem és a testem is a színtiszta extázis szélén állt. És vártam. Vártam a pillanatra, amikor a védelmem megszűnik, vártam az égő fájdalomra, amit a barátaim leírtak, de Noah egy pillanatra sem állt meg, és a fájdalom sem jött, még akkor sem, amikor a nevét suttogtam, és néhányszor Istenhez imádkoztam. Mindketten levegőért kapkodtunk, miközben lágyan csókoltuk egymást, és küzdöttem, hogy felfogjam, még mindig szűz voltam. Noah elmozdult felőlem, és közel húzott magához. Az egész testem lustán meleggé, boldoggá és kielégültté vált. Hallgattam a szívverését, lehunytam a szememet, és élveztem, ahogy a kezét nyugtatóan beletúrta a hajamba. – Noah – suttogtam. – Azt hittem… – hogy szeretkezni fogunk. Felbillentette az államat, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

310

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Előttünk az örökkévalóság, hogy dolgozzunk rajta, Echo. Élvezzük az út minden lépését! Az elmém különböző helyekre sodródott. Főként a szívverésére koncentráltam, az érintésére, és a legédesebb szavakra, amiket valaha hallottam: örökkévalóság. Egy tiszta gondolat arra kényszerített, hogy kinyissam a szememet. – Te elaltatsz engem. – Tényleg? – kérdezte egy kicsit túl ártatlanul. Nyeltem egyet. – Rémálmaim lesznek. – Akkor lesz egy jó mentségünk arra, hogy megint megtehessük ezt.

311

Noah Az ismerős csengőhang az ébredés felé taszított. A karjaim és lábaim csápokként tekeredtek Echo, a kis nimfám köré, aki itt feküdt mellettem, hátával az én testemhez simulva. Karomat a hasa köré fontam, és most engedtem a szorításomból, hogy kinyúljak a farmeromért, amit a korábbi tevékenységünk során dobtam le magamról. – Hallo? – szóltam bele a telefonba, majd megköszörültem a torkomat. – Noah? – Igen? – Nem ismertem fel a vonal másik végén lévő személyt. Echo szerencsére nem ébredt föl. Kicsúsztam mellőle, és a takarót szorosan karcsú teste köré húztam. Kimerült elmémben több millió gondolat versenyzett egymással. Történt valami Beth-szel vagy Isaiah-val? Megsebesültek, vagy börtönben vannak? Ha a testvéreimmel lenne valami, akkor Keesha vagy Mrs. Colins hívna. – Owen Emerson vagyok. Echo apja. – Szünetet tartott. Megdörzsöltem a fejemet, hogy felébresszem az agyamat, és a számat csukva tartottam, ahogy átsétáltam az alagsor másik oldalára. Nem lenne egy jó beszélgetés, ha azzal kezdeném, hogy megemlítem neki, a lánya az ágyamban fekszik, félmeztelenül. – Sajnálom, hogy felébresztettelek, de Echo inkább elment reggel, mint hogy veszekedjen velem, és azóta nem jött haza. – Elfordítottam a fejemet, hogy ellenőrizzem az ágy mellett a digitális óra kijelzőjét. Hajnali kettő. Az apjának már a szívroham szélén kellett állnia. De furcsamód, nem hangzott úgy, mint egy veszett pitbull. – Kikapcsolta a telefonját, így felhívtam a barátait. Lila adta meg a számodat, és azt mondta, hogy talán veled van.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! A takaró Echo légzésének egyenletes ritmusával egy ütemben emelkedett és süllyedt. Ma este átjött hozzám, és megbízott bennem. Ha elárulnám neki, hogy itt van, idejönne és elvinné, összetörve a szívemet, és talán Echo bizalmát is irántam. – Mr. Emerson… – Kérlek, Noah, ő a lányom. Tudnom kell, hogy jól van-e. – Még soha életemben nem hallottam ilyen kétségbeesettnek egyetlen embert sem. Majdnem olyan kétségbeesett volt, mint a vágyam, hogy tudjam, Jacob és Tyler biztonságban vannak. – Itt van. – A szívverésem megállt, miközben vártam a szabadalmaztatott apai seggberúgásra. – Jól van? – Olyan… megkönnyebbültnek hangzott? – Igen. Alszik. Ami azt illeti már egy ideje. Utálnám, ha fel kellene ébresztenem. Megint szünetet tartott. – Mikor aludt el? A legjobb tippem? – Valamikor egy körül. – És azóta alszik folyamatosan? Jó dolog, hogy ismertem Echo alvási szokásait, vagy legalábbis annak hiányát. Máskülönben ezt a kérdéssort igencsak furának találtam volna. – Igen, uram. Egyetlen mukkanás nélkül. A ránk telepedett nehéz csendben vártam, hogy megvitassa magában a lehetőségeit: utasítson engem, hogy ébresszem fel, és mondjam meg neki, hogy menjen haza, vagy engedje meg neki, hogy itt aludjon. – A nevelőszüleid nem bánják, hogy ott van? – Nem. – Shirley és Dale lent voltak a tónál, de még ha itt is lettek volna, és elég figyelmet fordítottak volna arra, hogy hazahoztam egy lányt, akkor is csak emlékeztettek volna, hogy nem élhet itt, ha egyszer teherbe ejtettem. – Beszélhetnék velük? 313

KATIE MCGARRY Nem. – Alszanak. – Persze, természetesen. Echo említette, hogy van egy fogadott húgod. Felteszem, megosztja a lányommal az ágyát. Technikailag. – Igen. – Amikor Beth itt volt, ő aludt az ágyban. – Mondd meg neki, hogy hívjon fel abban a pillanatban, amikor reggel felébred. – Rendben, uram. – És Noah, köszönöm, hogy elmondtad az igazat. – Szívesen. Megszakítottam a vonalat, és visszabújtam az ágyba, bevackolva magam Echo mellé.  Üres karokkal ébredtem. Echo egész éjszaka közel tartotta meleg testét az enyémhez. Egy különös érzés szorította satuba a mellkasomat. Hol volt? Kinyitottam a szemeimet, és a világ legszexibb látványa tárult a szemem elé. Egy fekete bugyiban és ujjatlan topban, Echo terült el mellettem. A vázlatfüzete az ágyon feküdt, a ceruza gyorsan mozgott a kezében. Egy, a testvéreimről készült fényképet támasztott a párnának. – Szia, bébi. Gyorsan rám pillantott, és szégyenlősen elmosolyodott. – Szia. Rápillantottam az órára. Délelőtt tíz-harminc. Isaiah és Beth valószínűleg hamarosan hazaérnek, de bűn lenne, ha a ruháiban kellene látnom őt. – Hogy aludtál? Egy mosoly kúszott az ajkaira, de folytatta a rajzolást. – Jobban, mint általában. 314

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! A szívem meghasadt. Én akartam lenni a válasz a problémáira. – Voltak rémálmaid? Bólintott. – Bár nem voltak olyan élénkek. Plusz tovább aludtam, mint általában szoktam. – Miért nem ébresztettél fel? – Mert aranyos vagy, amikor alszol. Látod? – Megfordította a lapot, és megmutatta a rólam készült rajzot, amin éppen aludtam. – Min dolgozol most? – Megragadtam a vázlattömböt, és a kezembe fogtam a kezét, amikor megpróbálta visszaszerezni. – Ne nézd meg. Még folyamatban van. Csupa összevisszaság, igazán. Noah… Fellapoztam az éppen folyamatban lévő alkotását, és elállt a lélegzetem. – Kérlek, nem légy ideges. Adni akartam neked valamit. Oh, Istenem – nyögött fel. – Ez egy rossz ötlet volt. A könnyek elöntötték a szememet a képtől, és a kezeim közé szorítottam az arcát. – Nem. Ez a legeslegjobb ajándék, amit valaha kaptam. – Meg akartam csókolni, de nem tettem. Újra a képre pillantottam. – Hogy csináltad? – Valahogyan, lerajzolta a szüleimet. Mellém húzódott, fejét a vállamon pihentette. – Sokat beszélsz róluk. Nem úgy, mint azok a hosszú monológok, vagy ilyesmi, de eleget ahhoz, hogy képes legyek megalkotni egy képet a fejemben. Azt mondtad Jacob olyan, mint apukád, és te meg Tyler anyukádra hasonlítotok inkább. Azt is megemlítetted, hogy Mrs. Marcos az anyukádra emlékeztet. Aztán megláttam ezt a képet a testvéreidről, és nem tudom… összeraktam a részleteket. Szeretlek. Minden részem azért kiáltott, hogy kimondjam. Belepillantottam azokba a gyönyörű szemekbe, és tudtam, jobban szerettem őt, mint saját magamat. Már hetek óta tudtam, de nem bírtam kimondani a szavakat.

315

KATIE MCGARRY Mert ha hangosan is kimondom – az hivatalossá és valódivá tenné Echót. Megerősítené, amit már eddig is tudtam, hogy én voltam az ő igazija, csupa nagybetűvel. De ez akkor is hivatalos és valódi volt. Egy puhány segg voltam, amiért eddig nem mondtam ki a szavakat. Mondd ki. Csak mondd ki a szavakat. Élesen beszívtam a levegőt, kinyitottam a számat, aztán hirtelen becsuktam. Nem. Nem itt. El kell vinnem őt valami szép helyre. Valami gyönyörű helyre. Talán vissza a szüleim szökőkútjához. – Az apád hívott tegnap este, téged keresett. Megmondtam neki, hogy itt vagy. Elhúzódott tőlem, karjait a térdei köré kulcsolta. – Azt hiszem, talán haza kellene mennem. – Keserű mosoly kúszott az ajkaira. – Gondolod, hogy megbocsát nekem, amiért egy éjszakára megszegtem a szabályokat? Nem akartam, hogy elmenjen, soha. Akartam Echót az ágyamba minden éjszaka, hogy a karjaimat és lábaimat a teste köré fonhassam. De hogyan? Két hónap múlva ő szabad nő lesz. Megszabadul a gimitől, és ha azt választja, akkor az apjától is, de én nem leszek szabad. Gondoskodni a testvéreimről nem olyan, mint a bébiszitterkedés, kőkemény munka lesz. Egy teljes munkaidős állás, ami felelősségtudatot kíván maga után. Hogyan magyarázhatnám el a fiatalabb testvéreimnek a különbséget a komoly randizás, és az elkötelezett, házastársi kapcsolat között, amikor felébredve, Echót az ágyamban találják? Még jobb, engedélyezné a bíró a felügyeleti jogot, ha tudná, hogy a szívem félig valaki másé? Nem lehetek a nagy testvérük. A faszba, Mrs. Colinsnak igaza volt – az apjuk leszek, és Echo… Echo lenne az a nő, akivel együtt alszom. A szavak csak úgy kiszaladtak a számon, mielőtt végiggondolhattam volna, hogy mit mondok.

316

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Gyere hozzám. – A szemei elkerekedtek, és a feje félrebillent. Kifésültem a hajamat az arcomból, felültem, és letettem a vázlattömböt. – Tudom, hogy őrülten hangzik, de az érettségi után gyere hozzám. Megszereznénk a felügyeleti jogot a testvéreim felett, te megszabadulnál az apádtól, és igazi család lehetnénk. Tudom, hogy te is annyira szeretnél családot, mint én. Echo eltátotta a száját, és a tekintete a párna és a takaró között cikázott. – Noah… én… nem tudom. Úgy értem, hogyan tartanánk el magunkat? Hol élnénk? – Frank felajánlott nekem egy nappali pozíciót tegnap. Ha hozzám jössz, akkor én fogok felelősséggel tartozni irántad. Tudom, hogy meg fogod kapni az egyik főiskolai ösztöndíjat, így nem kell aggódnunk a tandíj kifizetése miatt sem. Szerezhetnél egy részmunkaidős állást, és segíthetnél nekem gondoskodni a testvéreimről. Talán ha a dolgok jól mennek, én is felvehetnék néhány esti osztályt egy év múlva. – Az izgalom keresztülszáguldott rajtam. Talán nem kellett lemondanom valamiről. Talán az enyém lehet minden, csak éppen lassabb ütemben, mint ahogy azt szerettem volna. – Tökéletes. Te járhatnál az óráidra, meg dolgozni, miközben a fiúk iskolában vannak. Én felkészíteném őket reggel, és kiraknám őket a suliban, mielőtt elkezdődne a műszakom, te meg felvehetnéd őket. És abszolúte nincs az az Isten, hogy egy bíró nemet mondjon erre. – Nem. – Echo halk hangja váratlanul ért. Megragadta a farmerjét, és kiugrott az ágyból. – Nem. Szóval ez minden, amit neked jelentek? – Belebújt a nadrágba, és felkapta az ingét. – Egy biztosíték vagyok, aki visszaszerzi neked a testvéreidet? Nem. Minden szavamat kifordította. Én is kiugrottam az ágyból. – Nem, bébi. Tudnod kell, hogy mennyire törődöm veled. Felkapta magára a csizmáit. – Igazán, Noah? Egyszer sem mondtad nekem, hogy szeretsz, de mégis össze akarsz velem házasodni. Nem vagyok benne biztos, 317

KATIE MCGARRY hogy hallottad magadat, de a javaslatod pontosan úgy hangzott, mint ez: Hé, bébi, gyere hozzám, és aztán gondoskodj a testvéreimről. Minden a bensőmben összecsavarodott, aztán elkezdett darabokra törni. Ezt nagyon elbasztam. – Tudnod kell, hogy hogyan érzek. Kérlek, bébi, én… Felemelte a kezét a levegőbe. – Ne. Ne tedd olcsóbbá az érzéseimet irántad azáltal, hogy hazudsz nekem. Én vagyok az idióta ebben a helyzetben. Azt mondtad, hogy a tiéd vagyok, semmi több mint egy darab tulajdon, egy test, akivel együtt alszol. Soha nem ígértél nekem semmi mást. Legalább a szavadat megtartottad, és többet adtál, mint egy kurvának a kocsid hátsó ülésén. Szóval köszönöm, Noah, köszönöm, hogy nem basztál meg. Az alagsorba vezető ajtó kinyílt, és Isaiah kiáltott le nekünk. – Lejövök, szóval rejtőzzetek el! Echo felszáguldott a lépcsőn, ahogy Isaiah lejött. Utóbbi megállt a lépcső lábánál, figyelve, ahogy Echo távozott. – Hol van tűz, Echo? – Echo, várj! – kiáltottam utána. Isaiah elállta az utamat. – Mi a pokol van, ember? – kérdezte. – Engedj már el – morogtam, és félrelöktem. Mire elértem az elülső teraszt, Echo az utca túloldalán volt. Belevertem az öklömet a ház falába, de a lüktető fájdalom nem volt mérhető ahhoz az érzéshez, ami a szívemet szakította darabokra. Elvesztettem Echót.

318

Echo Ujjatlan trikómat a mellkasomhoz szorítva, az ágyamon feküdtem, és azt kívántam, hogy bár abbahagyná a forgást a szívembe döfött kés. Noah édes pézsmaillata még mindig érződött a trikómon. Fájt, amikor szakítottam Luke-kal, de a közelében sem járt ennek az érzésnek. Szerettem Noah-t. Igazán, igazán szerettem. Az üzeneteinek volt értelme. Mindegyiknek. Azonban az ötödik után már nem számoltam őket. Törődött velem, velem akart lenni, és csak beszélt, gondolkodás nélkül. Titokban azon töprengett, hogy hogyan tudja elérni, hogy ez az egész működjön köztem és a testvérei között. Ha csak egyszer is visszahívom, akkor megígéri, hogy megtalálja a módját. Persze, szeretne összeházasodni velem, de akkor, amikor én elérkezettnek látom az időt, nem akkor, amikor ő. Tegnap reggel felhúztam magamat, de ahogy a nap eltelt, rájöttem, a világ nem egyedül körülöttem forgott. Mindennél jobban vissza akartam hívni Noah-t, elfogadni a bocsánatkérését, és belezuhanni a biztonságot nyújtó, erős karjaiba, de jobbat érdemelt egy olyan önző embernél, mint én. Egyszer sem gondoltam a következő korrepetáló óránkon túlra, csak az elveszett emlékeim megatalálásának téveszméit üldöztem. Nem gondoltam arra, hogy mi fog történni az érettségi után, vagy, hogy mit jelent ez Noah, és a testvérei feletti felügyeleti jog megszerzése számára. Jobban szerettem Noah-t, mint ahogy valaha is szerettem bárkit. Eléggé szerettem őt ahhoz, hogy megtegyem azt a dolgot, ami engem sebzett meg a legjobban.

KATIE MCGARRY Szipogtam, és megtöröltem az arcomat, amikor valaki bekopogott az ajtómon. – Bejöhetek? – kérdezte az apám a túloldalról. Nem, de a lehetőségeim korlátozottak voltak. Korábban elsettenkedtem mögötte és Ashley mögött, hogy elkerüljem a konfrontációt. Apu rendreutasítása a történtek csúcspontja lenne. Belöktem a trikómat a takaróm alá, felültem, és átöleltem egy párnát, hogy ezzel tartsam egyben magamat. – Persze. Az apám helyet foglalt az ágyamon, és az anyám festményeit bámulta. Olyan fáradtnak látszott, mint amilyennek én éreztem magamat. – Ígérd meg, hogy többször nem szeged meg a takarodódra vonatkozó szabályokat. – Rendben. – Engedni neki, ebben a pillanatban könnyebbnek tűnt. Az apám nyitotta a száját, hogy válaszoljon, aztán becsukta. Nyilvánvalóan azt hitte, hogy nem fogom ilyen könnyedén megadni magamat. Már felkészült a harcra. – Noah kétszer keresett a vezetékes telefonon. Veszekedtetek? – Szakítottunk. Elmozdult az ágyamon. – Édesem, a helyes dolgot tette, amikor elmondta, hogy nála voltál. Nem akartam vele sem ezt, sem pedig semmi mást megbeszélni. – Kicsit már késő van ahhoz, hogy eljátszd az apa-szerepet, nem gondolod? – Az apád vagyok, és soha nem tekintettelek a játékszeremnek. Ja, ezt mondd el anyának is. – Nézd, már csak kicsit több mint két hónap van hátra az érettségiig. Próbáljuk meg addig kibírni valahogy, oké? Mihelyst 320

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! leérettségizek, elmegyek. Szerzek egy előzetes jóváhagyást valamelyik főiskolára, meg kollégiumba, vagy keresek egy állást, meg egy lakást. Én befejezem veled, te meg velem. Ha jól időzítünk, még azelőtt elhúzhatok innen, hogy a baba megszületne, és akkor kapsz egy lehetőséget, hogy új életet kezdj. Minden egyes ránca aggodalmasan elmélyült. – Echo… Engedtem, hogy a bensőmben felhalmozódó harag szabadon kirobbanjon. – Menj, mondd el Ashley-nek. Úgyis ő az egyetlen, akivel valaha törődtél. – Ez nem… – Otthagytál meghalni. – Az ajtóra mutattam. – Tűnj innen kifelé, és az életemből is! Az apám lehajtotta a fejét, bólintott, aztán elhagyta a szobámat.

321

Noah Nem vesződve a szekrényemmel, egyenesen az ebédlő felé vettem az irányt. Echo megtalálta a módját, hogy elkerüljön ma reggel, de legyek átkozott, ha engedem, hogy most is meglógjon. – Mondd el neki, hogy megrendeltem az alkatrészeket a kocsijához – mondta Isaiah, amikor leült mellém. – Úgy terveztem, hogy ez lesz a nyitómondatom. – Az ajtót bámultam, várva arra, hogy Echo besétáljon az ebédlőbe. Adok neki még öt percet, mielőtt elkezdenék vadászni rá az épületben. – Ezt igazán elbasztad, Einstein. – Beth ledobta a kajával teli tálcáját az asztalra. – Te utálod őt – morogtam. – Már egészen hozzám nőtt. Mint valami moha. Hol a pokolban volt már? Az ebédlő ajtaja kinyílt, és a kedvenc barátnői siklottak be rajta. – Lila! – Már épp készültem magam ellökni a székemről, hogy utána menjek, de Lila irányt változtatott, és odasétált hozzám. Bosszúsan felvonta a szemöldökét. – Igen? Nagyon kevés ember előtt alázkodtam meg, de az a pillantás, amit Lila vetett rám, még a sorozatgyilkosokból is kiijesztette volna a szart. – Tudod, hogy hol van Echo? – Miért? Bébiszitterre van szükséged? – kérdezte szárazon. A pokolba, Echo nagyon ideges lehetett. Meghallgatta egyáltalán bármelyik üzenetemet is? – Oké. Ezt nagyon elbasztam, és beszélni akarok vele.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Mondd újra. – Fogadok, hogy élvezed ezt, bálkirálynő – acsarkodott Beth. – Csak nem félsz attól, hogy ha Echo olyan valódi emberekkel lóg, mint mi, rájön, hogy te és a többi kis Barbie-majmoló tele vagytok elleplezett szarságokkal? Lila ajkai felfelé kunkorodtak. – Ha már a majmolásról beszélsz, csak nem azt tervezed, hogy megint Echo maradékára fogsz ráhajtani? A fenébe, erre igazán nem volt szükségem. Beth Lilának akart ugrani, de Isaiah megragadta a derekát, és rásziszegett, hogy nyugodjon le. A székem hangosan megcsikordult a padlón, amikor felálltam. – Felejtsd el. Megtalálom magamtól is.  Echo egy széken ült, az előtte álló vásznat bámulva, de ez alkalommal nem volt ecset a kezében. Kesztyűs karjait a térdére támasztotta. – Tudod, kegyetlenség volt, hogy nem hívtál vissza. – Visszatartottam a lélegzetemet, várva a haragjára. Szomorúan rám mosolygott, megsebezve ezzel a szívemet. Bármikor a haragját részesítettem volna előnyben a fájdalmával szemben. – Nem ez volt az első alkalom, hogy azt gondoltad, kegyetlen vagyok. – Felpillantott rám. – Szia, Noah. – Echo. – Engedtem magamnak, hogy közelebb lépjek hozzá, de ne túl közel. – Hétfő van, ami azt jelenti, hogy délután korrepetálnod kell. – Soha nem volt szükséged tanárra, csak motivációra. Miközben megdörzsöltem a nyakamat, hogy eltávolítsam belőle a feszültséget, folytattam: – Nézd, elcsesztem szombaton. Soha nem kellett volna felhoznom neked a házasságot. Elvesztettem a fejemet. Rajzoltál egy képet a szüleimről, és aztán arra gondoltam, hogy 323

KATIE MCGARRY mennyire szeretlek, és hogy nem tarthatlak meg téged és a testvéreimet is egyszerre. Aztán az egyik elcseszett gondolatomhoz hozzáadtam a másikat, és létrehoztam belőlük egy nagy rakás szart. Echo ajkai felfelé kunkorodtak. – Ez volt a legrosszabb bocsánatkérés, amit valaha hallottam, de elfogadom. – Tekintetét visszafordította az üres vászonra. Kiejtettem azokat a szavakat, amiket még soha nem mondtam egyetlen lánynak sem – szerettem őt. A lányok mindig erre a szóra vágytak, de a távolság közöttünk most mégis kiszélesedett. Talán nem hallotta meg. – Szeretlek, Echo. Ha soha nem jössz feleségül hozzám, én akkor is szeretni foglak. Meg fogjuk találni a módját, hogy mindent kitaláljunk. Nem vagy felelős a testvéreimért. – Tudom – sóhajtott, és nagyon fáradtnak látszott. A lábai a szék lábát kezdték rugdosni. – Én is szeretlek téged, és pontosan ezért, azt hiszem, itt az ideje, hogy befejezzük. A fájdalom keresztülszáguldott rajtam, majd ezt követte a harag egy gyors villanása. – De azt mondtad megbocsátottál nekem. Felvett egy ecsetet, belemártotta a fekete festékbe, és pettyeket mázolt a vászon közepére. – Húsz százalék az esélyem arra, hogy örököltem az anyám génjeit. – Mi köze ennek bármihez is? Te nem vagy az anyád. Te nagyon messze vagy attól az őrült szukától. – Beteg, Noah, nem őrült – suttogta. Megmondom én, mi az őrület, ez az egész párbeszéd. – Darabokra szabdalt téged. Ez őrület. Szorosan behunyta a szemeit, és megrándult. – Elestem. Kirántottam a kezéből az ecsetet, és keresztüldobtam a szobán.

324

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Bassza meg. Ha egy átkozott baleset lett volna, akkor emlékeznél rá. – Végighúztam a kezemet az arcomon, megpróbálva elűzni magamból a haragot. – Ennek mi a fene köze van bármihez is? Mi köze van hozzánk? Echo kinyitotta a szemeit, és feltárta a bennük lakozó agyzsibbasztó fájdalmat. – Minden. A kényszer, hogy megérintsem, elárasztott, és én engedtem neki. Tettem egy lépést felé, de ő leugrott a székről, és közénk tette azt. Félrelöktem az útból, és közben egy pillanatra sem álltam meg. Echo a mellkasomra fektette a kezét, és megpróbált ellökni magától. – Nem tudok rendesen gondolkodni, amikor ilyen közel vagy hozzám. Nekitoltam a falnak. – Nem szeretem, amikor a gondolatok futkároznak a fejedben. Úgy tervezem, hogy addig maradok itt, amíg a szemembe nem nézel, és azt nem mondod, hogy az enyém vagy. Lehajtotta a fejét, és elbújt a haja mögé. Ahogy beszélt, a hangja Jacobéra emlékeztetett, amikor az öcsém végül megértette, hogy anya soha többé nem fogja már a karjaiban tartani őt. – Nem működik. Soha nem is fog. – Ez csak duma. Mi összetartozunk. – Echo szipogott, és ez széttépett. Ellágyítottam a hangomat. – Nézz rám, bébi. Tudom, hogy szeretsz. Három éjszakával ezelőtt, szabad akaratodból ajánlottál fel nekem mindent. Nem teheted meg, hogy most csak úgy elsétálsz innen, tőlünk. – Istenem, Noah… – A hangja megtört. – Én egy rakás szerencsétlenség vagyok. Szerencsétlenség? – Gyönyörű vagy. Echo végül felemelte a fejét. Már nem könnyezett, de a nyomai megmaradtak.

325

KATIE MCGARRY – Mentális szerencsétlenség vagyok. Két hónap múlva szembe fogsz nézni egy bíróval, és meg kell őt győznöd arról, hogy te vagy a legalkalmasabb ember arra, hogy felneveld a testvéreidet. Én labilis vagyok. Egy akadékoskodó hang azt mondta, fogjam be, és figyeljek. – Nem igaz. A testvéreim szeretni fognak, és te is szeretni fogod őket. Nem vagy labilis. – De hogy lát majd engem a bíró? Igazán hajlandó lennél vállalni a kockázatot? – Nyelt egyet. – Két hónappal az anyámmal történt incidens után, egy terapeuta megpróbálta visszahozni az elveszett emlékeimet. Mrs. Colins azt mondta, hogy túl keményen próbálkozott. Összeomlottam. Két nappal később a kórházban ébredtem, és az emlékeimet még mindig elfojtottam. Eddig szerencsés voltam, de mi fog történni veled, ha elfogy ez a szerencse? Noah, vess erre az egészre egy pillantást egy kívülálló szemével. Én csak egy sebhelyes valaki vagyok, aki nem emlékszik arra, hogy mi történt vele. Már volt egy mentális törésem, mert megpróbáltam emlékezni. Az anyám bipoláris. A legtöbb bipoláris a késő tízes vagy a korai húszas éveiben kezdi el kimutatni a tüneteket. Mi lesz, ha a bíró tudomást szerez rólam? Mi lesz, ha rájön, hogy egy ilyen szerencsétlennel randizol? – A légzés fájdalmassá vált. Echo ajkai lefelé görbültek, miközben meleg ujjaival az arcomat simogatta. Ez az érintés többnyire térdre kényszerített, de most egyszerűen szétszaggatott. – Tudtad, hogy amikor végre abbahagyod a makacskodást, és elfogadod, hogy valamiben talán nekem van igazam, a szemeid kitágulnak egy kicsit, és oldalra döntöd a fejedet? – kérdezte. Kényszerítettem magam, hogy egyenesen tartsam a fejemet, és összeszűkítettem a szemeimet. – Szeretlek. Arcán felvillant ragyogó mosolya, aztán ez a mosoly vált a világ legszomorúbbjává.

326

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – De a testvéreidet jobban. És ezzel nincs is semmi bajom. Valójában, ez az egyik olyan dolog, amit annyira szeretek benned. Tudod, igazad volt a minap. Egy család része akarok lenni. De soha nem bocsátanék meg magamnak, ha én lennék az oka annak, hogy te nem kapod meg a tiédet. Legnagyobb rémületemre könnyek szúrták a szemeimet, és a torkom összeszorult. – Ne, ne gyere nekem ezzel a feláldozom-magam-érted dumával. Szeretlek, és te is szeretsz engem, és ki fogjuk találni, hogy hogyan legyünk együtt. Echo az enyémnek szorította a testét, és az ujjait a hajamba fonta. Könnyek csillogtak a szemében. – Eléggé szeretlek ahhoz, hogy soha ne kényszerítselek választásra. Echo lábujjhegyre állt, ezzel egy időben a fejemet az övéhez húzta, gyengéd csókot nyomva az ajkaimra. Nem. Nem lehet ez a búcsúnk. Én vagyok az, aki kitölti őt, és el fogom érni, hogy rájöjjön, mindig üres lesz nélkülem. Echo az enyém volt. A kezeim a hátát és a haját simogatták. Az ajkaim az ajkaival, a nyelvem a nyelvével évődött. A teste remegett az enyém alatt, és sós nedvességet ízleltem a bőrén. Echo kényszerítette magát, hogy elhúzza tőlem az ajkait, mire én szorosabban húztam magamhoz. – Ne, bébi, ne – suttogtam a hajába. Tenyereit a mellkasomnak támasztotta, aztán már csak egy elmosódott foltot láttam belőle, ahogy elszaladt. – Sajnálom.

327

Echo Szeret. Noah Hutchins azt mondta nekem, hogy szeret, és ez az egész elmúlt hetemet totális pokollá tette a suliban. Megszólalt a csengő. Mindenki más becsapta a könyveit, becipzárazta a táskáját, és elhagyta az üzleti technológia termet, hogy ebédelni menjen. Én azonban teljesen nyugodt maradtam. Megszorítottam a tollamat, ahogy Noah merev vállakkal, és magasra tartott fejjel elsétált mellettem, majd elhagyta a termet. Soha nem vett tudomást a jelenlétemről. Isaiah, a másik oldalán, vette a fáradtságot, és szomorú szemekkel rám bámult, ahogy követte a legjobb barátját. Ez volt a hetedik nap, amikor Noah és én így viselkedtünk egymással. Én megvártam, amíg elhagyta a termet. Ő elzárkózott. Élesen beszívtam a levegőt, azt kívánva, hogy a fájdalom is szűnjön meg pont úgy, ahogy ez a terem kiürült. Nos, kiürült, leszámítva a legjobb barátomat. – Echo. – Lila az asztalom előtt állt, könyveit a mellkasára szorította. – Jól vagy? Nem. Soha semmi nem lesz már rendben velem. – Ma reggel véletlenül meghallottam a mosdóban, hogy Lauren Lewis össze fog jönni Noah-val. – A könnyek azzal fenyegettek, hogy kicsordulnak a szememből. – Nem kellene érdekelnie. Úgy értem, én szakítottam vele, és ő… – …azzal fekszik le, akivel csak akar. De ezt nem tudtam kimondani, mert egy frissen formálódó csomó elzárta a torkomat.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Lila – szólt be Stephen a folyosóról a terembe. – Jössz ebédelni, vagy nem? Barátnőm már elkezdte rázni a fejét, hogy nemet mondjon, amikor én válaszoltam helyette. – Megy. – Echo – mondta Lila dorgálóan. – Jól vagyok. – És az arcomra kerekítettem a világ legrosszabb álmosolyát. – Majd később beugrom az ebédlőbe. Nem gondoltam komolyan. Ő pedig tudta ezt, mégis megpaskolta a kezemet, és azt mondta: Ott találkozunk., mielőtt megfogta Stephen kezét, és az ebédlő felé vette az irányt. Miközben bedobtam a cuccomat a táskámba, továbbra is azzal a késztetéssel harcoltam, ami az utóbbi hét napban kísértett. Nevezetesen, hogy odaszaladjak Noah-hoz, és könyörögjek neki, hogy fogadjon vissza. Nem csak őt vesztettem el, hanem a napjaim megszokott rutinját is: nem tudtam tanulni, nem voltak többé korrepetálásaink, nem terveztük az aktáink megszerzését, és Beth meg Isaiah sem dolgozott többé Aires kocsiján. Elveszteni Noah-t egyet jelentett azzal, hogy elvesztettem az életemet. És az esélyt arra, hogy megszerezzem a válaszaimat. Kettőnk közül Noah volt a vezető elme az összes tervünk mögött, és én csak felhasználtam a bátorságát a siker érdekében. Vagy mégsem? Beleejtettem az utolsó könyvemet a táskámba, és felvontam a szemöldökömet erre a gondolatra. Az elmém pörögni kezdett, ahogy elhagytam a termet. Én győztem meg Mrs. Colinst és az apámat, hogy változtassuk meg a terápiás időpontomat – nem Noah. Én találtam meg a testvérei nevelőszüleinek vezetéknevét. Talán, csak talán, egyedül is meg tudom találni a válaszaimat. Befordultam az üres folyosó sarkán, és megfagytam. Hátával a szekrényemnek dőlve, Grace a körmeit vizsgálgatta. – Mit csinálsz itt? – kérdeztem.

329

KATIE MCGARRY – Beszélek veled. Ha együtt maradtál volna Luke-kal, még mindig barátok lehetnénk. – Megkapargatta a hüvelykujjának körmét, mielőtt rám pillantott. – Nem az ebédlőben kellene lenned, hogy bebizonyítsd a világnak, te tökéletes vagy? – kérdeztem. Most először életemben, nem éreztem úgy, mintha fejet kellene hajtanom előtte. – Vissza akar kapni téged – mondta. – Luke. Amikor meghallotta, hogy szakítottál Noah-val, totál feldobódott. Végleg befejezte Deannával. Téged akar. Nem őt. Nem. Nem akart engem. Bár, ezt a pletykát már én is hallottam, de én tudtam, amit senki más nem – Luke nem bírta kezelni a sebhelyeimet. Lehajtottam a fejemet, mielőtt újra arra a problémára fordítottam volna a figyelmemet, aki elállta a szekrényemhez vezető utat. – Miért foglalkozol ezzel? Amikor utoljára hallottam rólad, a tornateremben csináltál viccet belőlem mindenki előtt. Grace hirtelen őrült nagy érdeklődést tanúsított a cipője iránt. – Nem vagyok szent, Echo. Lőj le! Ugyan már, igazán kezelhetnéd lazábban ezt a dolgot. – Hirtelen becsukta a száját, és lehajtotta a fejét, ez biztos jele volt annak, hogy megpróbálta visszanyerni a higgadtságát és a lélekjelenlétét. – Még mindig a barátod akarok lenni, és megmenthetünk mindent: a barátságunkat, azt hogy mit gondolnak rólad az emberek, mindent. Most, hogy kidobtad azt a lúzert, azt mondhatjuk, hogy Noah egy agyatlan barom. Hogy kihasznált téged. Manipulált. És aztán végre te is annak az idiótának láttad, aki valójában. Mindenki hinni fog neked. A düh elárasztotta a testemet. Hogy nem tudta megérteni? – Szerelmes vagyok Noah-ba. Grace ellökte magát a szekrényemtől, arca dühösen megvonaglott. – És nézd meg, hová jutottál. Nincs pasid. Nincsenek barátaid. A pokolba, Echo, abban a pillanatban az év legnagyobb szociális meglincselésén mentél keresztül, amikor a szerelem nevében 330

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! nyilvánosan megcsókoltad azt a srácot. És mindezt a semmiért! Semmi nem változott körülötted. Még mindig elrejted a sebhelyeidet, még mindig bujkálsz ebédidő alatt, és még mindig rejtőzködsz a világ elől. Annyival jobb voltál, mielőtt megismerkedtél Noah Hutchinsszal. Mit meg nem adnék, ha visszakaphatnám a januárt. Legalább akkor lejöttél ebédelni. Akkor még próbálkoztál. A szavai késként szaladtak a bőröm alá, belém fúródtak, és sokkal nagyobb lyukat vájtak belém, mint amekkorát vártam tőlük. – Nem én vagyok az, aki feltételeket szabott a barátságunknak. Nem én vagyok az, aki retteg attól, hogy mit fognak az emberek gondolni rólam, ha egy olyan valakivel barátkozom, akit alacsonyabb rendűnek gondolsz magadnál. Grace felnevetett, de nem boldog nevetéssel. Ez az a fajta volt, ami azt mondta, hogy eljátszották a hitét és a bizalmát. – De igen, Echo, te voltál. Te szabtál feltételeket a barátságunkban, abban a pillanatban, amikor felhúztad azokat a kesztyűket a karjaidra, és megkértél, hogy mindenkinek hazudjak az érdekedben. El kellett volna mondanom az egész világnak, hogy nem tudom, mi történt az egyik legjobb barátommal. És ami az ujjal mutogatást illeti, meg azt, hogy azzal vádolsz, hogy rettegek az emberek reakcióitól, akkor fordítsd csak vissza azt az ujjat magad felé, hugi. Ha te annyira nagyra tartod magad, és olyan erősnek hiszed magad, akkor mi a pokolért rejtegeted még mindig azokat a sebhelyeket? Nyeltem egyet. Az összes düh, amit éreztem, másodpercek alatt kiürült a testemből, és beleolvadt a körülöttünk sistergő levegőbe. Igaza volt. Grace-nek teljesen igaza volt.  A nyitott szekrényembe bámultam, és az ujjaimmal az ajtón doboltam. Meg tudtam tenni. 331

KATIE MCGARRY Határozottan meg tudtam tenni… holnap, vagy a következő hónapban, vagy soha… Nem, nem. Meg tudtam ezt tenni. Élhettem az életet úgy, ahogy én szerettem volna, vagy úgy, ahogy mások elvárták tőlem. Én. Úgy akarom, ahogy én szeretném. Amilyen régre csak vissza tudtam emlékezni, mindig úgy éltem az életem, ahogy mások elvárták tőlem: az anyám, az apám, a tanáraim, a terapeutáim. Megrémisztett, hogy ha átlépem a határokat, akkor elveszthetem a tiszteletüket. És, ami a szüleimet illeti – a szeretetükért tettem. De többé nem. Tudni akartam a válaszokat a múltammal kapcsolatban, és az egyetlen módja, hogy felfedezzem azokat, az, ha találok magamban némi bátorságot. Tegnap Grace kihívott, és ma válaszolok a blöffjére. Az elmúlt két évben először, ma rövid ujjút vettem fel a suliba, bár a pólóm felett magamon tartottam egy pulóvert. De nem akartam kardigánt viselni. Melegem volt, kényelmetlenül éreztem magam benne, és mindenem viszketett tőle. Hátranyúlva a vállaim mögé, áthúztam a fejemen a pulcsit, és abban a pillanatban üdítő lélegzetet vettem, ahogy a hűvös levegő megérintette a karjaimat. Az érzés azokra a nyári reklámokra emlékeztetett, amikben az embereknek nyilvánvalóan melegük van, ezért beugranak a hűvös, hívogató vízbe. Ez volt az a szabadság, amit én is szerettem volna érezni. Otthagytam a könyveimet és a pulóveremet a szekrényemben, és az üres folyosón végigsétálva, az ebédlő felé vettem az irányt. Vicces, olyan meztelennek éreztem magam, mintha csak egy sportmelltartót és bugyit viseltem volna, nem pedig a kedvenc kék pólómat és koptatott farmeremet.

332

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Visszatartva magam attól, hogy megforduljak, hüvelykujjaimat a zsebembe dugtam, és a padlócsempéket számoltam magam előtt. Aztán azok is elfogytak, ahogy odaértem az ebédlő betonpadlójához. Nevetés és hangos párbeszédek zaja hallatszott ki a teremből. Két dologért imádkoztam. Egy: ne ájuljak el. Kettő: Lila ezek után is szeressen engem. A torkom elszorult, és a mellkasom összezsugorodott, amikor felemeltem a lábamat, hogy átszeljem a folyosót és az ebédlőt elválasztó akadályt. A bal oldalamon azonnal felcsendülő: Oh, Istenem felszisszenés megállította folyamatos előrehaladásomat. Jegyzet magamnak – ez volt valószínűleg az eddigi legrosszabb ötletem. Felmértem a termet, és figyeltem, ahogy az emberek egyik ebédlőasztaltól a másikig hajoltak, informálva a tömeget arról, hogy a szörny belépett a helyiségbe. Menj tovább! Szegezd előre a tekintetedet! Talán következő alkalommal elég okos leszek ahhoz, hogy jegyeket is áruljak az előadásomra. Keresztülpillantva az ebédlőn, tekintetem egy meleg, barna szempárral találkozott. Mindenem fájt – Noah. Már egy hete mind a ketten úgy tettünk, mintha a másik nem is létezett volna. Ő olyan büszkén lépdelt keresztül az iskolán az elragadó, sötét kinézetével, és a veszélyes kisugárzásával, mintha soha nem is lettem volna jelen az életében. Noah nevetett, felvágott a barátai előtt az ebédlőasztalánál, és sztoikusan ült az órákon. De most nem volt sztoikus. Isaiah és Beth között ülve, lassan felemelkedett az asztalától, egy pillanatra sem véve le a tekintetét rólam. Beharaptam az ajkamat, kényszerítve magam, nehogy sírni kezdjek, és jeleztem neki, hogy ne közelítsen felém.

333

KATIE MCGARRY Nem tudtam mindkét dolgot egyszerre megtenni. Nem lehettem elég erős, hogy felfedjem magamat az egész világ előtt, plusz még távol is tartsam magam tőle. Amikor tett egy lépést az irányomba, megráztam a fejemet, és a szemeimmel kérleltem, hogy üljön vissza a helyére. Noah állva maradt, kezeit végighúzta az arcán, és egy olyan szitokszó formálódott az ajkain, amit korábban már többször is hallottam tőle. Vajon a szakítás őt is épp annyira megölte, mint engem? Néhány másodpercre lehunyta a szemeit, és amikor újra kinyitotta őket, a kezével belecsapott az ajtóba, ahogy elhagyta az ebédlőt. Isaiah utána sietett. A régi asztalomnál ülőkből kirobbant a nevetés, és amikor odapillantottam, észrevettem, hogy engem bámultak. Grace is köztük volt, bár ő volt az egyetlen, aki nem nevetett. Kurtán felém bólintott, aztán félrenézett. – Basszák meg. Ugrottam egyet ijedtemben, amikor észrevettem, hogy Beth olyan közel állt hozzám, hogy a karja megérintette az enyémet. – Bocsáss meg? Az ebédlő többi része felé intett. – Basszák meg. Azok ott semmit sem érnek. – Most az egyszer egyet értek veled. – Lila összefűzte az ujjait az enyémmel. – El kellett volna mondanod nekem, hogy mit tervezel. Csatlakoztam volna hozzád. Visszafordítottam a figyelmemet Beth felé, de már elment. Elkaptam, ahogy a fekete haja repkedett körülötte, amikor elhagyta az ebédlőt azon az ajtón keresztül, amit Noah is használt. – Éhes vagy? – kérdezte Lila. Inkább hányingerem volt. – Nem igazán. Lila rám vetette Glinda, a Jó boszorkány-szerű, sugárzó mosolyát.

334

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Jó. Akkor nem fogjuk bűnösnek érezni magunkat, amiért csak desszertet eszünk. – Megrántotta a kezemet. – Gyerünk, együnk csoki tortát.

335

Noah Az öklöm összeütközött a szekrényemmel, hangos dörrenéssel kísérve a számból kirepülő szitkozódást. Echo végül megtalálta magában a bátorságot ahhoz, hogy felfedje a sebhelyeit, de nem engedte, hogy mellette álljak közben. – Szép horpadás, ember. – Isaiah a folyosó sarkának döntötte a csípőjét, ahogy tetovált karjait keresztbe fonta a mellkasa előtt. – Méltányolom, hogy az én szekrényemet választottad arra, hogy kiverd belőle még a szart is. Tudod, épp megfelelő mentséget kerestem arra, hogy soha többet ne nyissam ki. Megdöbbenésemben hirtelen hátrarántottam a fejemet. A francba, rosszat ütöttem meg. A hibám okozta sokk kisöpörte belőlem a haragot, maga mögött hagyva az ízületeim tompa lüktetését. – Bocs. – Ez kihúzta azt a valamit, amit feldugtál a seggedbe? Tévedtem. A harag egy része még mindig a zsigereimben bujkált. – Mit akar ez jelenteni? – Azt jelenti, hogy a lány, akit szeretsz, ott van bent, csupasz lélekkel az ebédlőben, míg te itt kint, és ráadásul még a szekrényemet is szétverted. Én ezt úgy hívom, valamit feldugtak a seggedbe. Végigfuttattam a kezemet az arcom fölött. – Szakított velem. Nincs kerülőút. Azonkívül – mutattam az ebédlő irányába – ott akartam lenni mellette. De elküldött. – Mikor váltál ilyen kibaszott birkává? Amit én látok, hogy talán ő mondta ki a szavakat, de neked is legalább annyira akarnod kellett a szakítást.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Az izmaim összerándultak, és a kezem ökölbeszorult. Isaiah ellökte magát a faltól. Testsúlyát csak az egyik lábára helyezte, karjait mereven az oldala mellett tartotta. Érzékelte a közelgő küzdelmet, és nem tévedett. Halk hangon kérdeztem: – Mit mondtál? Mert ő pontosan tudta, hogy mennyire szerettem Echót, és azok a szavak, amiket most kiejtett a száján, már az árulás határán álltak. A testvérem folytatta: – Nos, kellett, hogy legyen némi kétséged kettőtökkel kapcsolatban, mert úgy tűnt, könnyedén elsétáltál. Megint meg akartam ütni valamit, de a lüktetés az ízületeimben két lábbal a földön tartott. – Szeretem Echót. Annyira szeretem, hogy megkértem, jöjjön hozzám. Ez úgy hangzik, mintha el akartam volna sétálni? Isaiah szemöldökei felemelkedtek borotvált hajvonala irányába, ahogy az izmai ellazultak. – Mondd, hogy csak vicceltél az esküvős résszel. Nekidőlve a szekrénynek, belevertem a fejemet a fémajtóba. Azt kívántam, bárcsak vicceltem volna. Ez az egy kérdés indította el azt a dominót, ami tönkretette a kapcsolatomat Echóval. – Nem vicceltem. Elcsesztem az egészet, tesó, és nem tudom, hogy hozhatnám helyre. Isaiah katonai bakancsa a padlón dübögött, ahogy közelebb jött hozzám. – Minden, amit mondhatok az, hogy nem látom, hogy harcolnál a lányért, ember. Ha vissza akarod kapni, akkor hagyd abba a szekrény püfölését, és kezdj el a jutalomra koncentrálni.

337

Echo Az akril festék szaga csiklandozta az orromat, ahogy besétáltam a galériába. A falon lévő vásznakat tájképek töltötték be. Az egyik festmény, ami megragadta a tekintetemet, egy hosszú fűszálat ábrázolt, mely meghajlott a széltől. Ma, nem sokkal korábban, felfedtem a karjaimat. Ezen a délutánon megtalálom a válaszaimat. A vérem idegesen száguldozott az ereimben. Az utolsó alkalommal, amikor meglátogattam ezt a helyet, Aires még életben volt, és az anyám szedte a gyógyszereit. Anyu kuncogott, amikor Aires azt mondta neki, hogy nem érti az egyik festményét, és a bátyám összekócolta a hajamat, amikor azt mondtam neki, hogy idióta. Aztán nevetett, amikor visszavágásul megütöttem. Hatalmas súly szorította össze a tüdőmet. Aires nevetett. Meg kellett volna ölelnem. Megölelni, és soha el nem engedni. – Segíthetek? – kérdezte egy női hang. Mosolyt kényszerítettem az arcomra, és megfordultam. – Szia, Bridget. Bridget kék szemei elkerekedtek. Fényes, éjfekete haja a vállaira lógott, kihangsúlyozva az arcéleit. Száznyolcvan centis magasságával, jóval felém tornyosult. Ahogyan mindig emlékeztem rá, most is egy sikkes, fekete kosztümöt viselt. – Echo. Istenem, megnőttél. – Általában ez történik. – Egyik lábamról a másikra álltam. – Van néhány perced? – Neked mindig. Szeretnél egy kis vizet? – Persze. Az irodája felé vezetett.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Mit tehetek érted? Most vagy soha. – Abban reménykedem, hogy két dologban is a segítségemre lehetsz. Átadott nekem egy üveg vizet, aztán lecsavarta a kupakot a sajátjáról. – Mondd az elsőt. – Egyszer azt mondtad, ha valaha is érdeklődni kezdek a festményeim eladása iránt, azt akarod, hogy téged hívjalak először. Ez az ajánlat még mindig áll? Bridget megnyalta az ajkait, és leült. – Az anyád megmutatta nekem néhány évvel ezelőtt a vázlataidat. Már majd’ meghaltam ezért a napért. Elhoztad nekem valamelyiket, hogy vessek rá egy pillantást? – Megráztam a fejemet. – Válaszd ki az öt kedvenc festményedet, és hozd el nekem a teljes vázlattömbödet holnap, hogy megvizsgáljam. – Összevonta a szemeit. – Még iskolába jársz, igaz? – A következő hónapban érettségizek. – Briliáns. – A szemei úgy ragyogtak, mintha épp most küldte volna el nyaralni az eszét valami nagyon távoli helyre. Pislogott egyet, és visszatért az életbe. – A második? – Meg akarom találni az anyámat. A tekintete elvesztette a ragyogását, és a mosolya lehervadt az arcáról. – Cassie nem dolgozik többé itt. Ezt te is tudod. – Igen, tudom, de te voltál a legjobb barátja. Azt remélem, hogy legalább te el tudod mondani nekem, hogy hol végezte. Talán talált egy másik munkát, valaki felbérelte, vagy legalább elkérték a referenciáit. Bridget vetett egy hosszú pillantást a vizére. – Az anyád egy kellemetlen helyen van már nagyon hosszú ideje, Echo. Ami veled történt az tragédia, és ő nem érez semmi mást, csak bűntudatot. 339

KATIE MCGARRY A szívem gyorsabban kezdett verni. – Te tudod, hogy mi történt velem? – Igen. – Hosszú körmeivel az üveg címkéjét tépdeste. – És az anyád azt is elmondta, hogy te nem tudod. Az adrenalin elárasztotta a testemet. A lábaimmal a padlón toporogtam. – Még mindig szoktál beszélni vele? – Igen. – A szakadó papír hangja keresztülvágott a csenden. Kinyúltam, és előhúztam egy borítékot a hátsó zsebemből. – Kérlek, csak add ezt oda neki. Akkor eldöntheti, hogyan folytatja tovább. Oké? Bridget a kinyújtott kezeimet bámulta. – Tudom, hogy az apád szeret üvegburában tartani téged, szóval talán nem tudsz a távolságtartási végzésről. – Nem akarom börtönbe küldeni az anyámat. Csak látni szeretném. – Meglengettem a kezeimben tartott levelet, és kipróbáltam Mrs. Colins kölyökkutya pillantását. – Kérlek, Bridget. Bridget elfogadta a borítékot. – Nem ígérek semmit. Ugye megérted? Szó nélkül bólintottam. Most vagy megoldottam az összes problémámat, vagy egy teljesen újat hoztam létre. Nem számított. Eddig úgy éltem az életemet, mint egy gyáva alak. Itt volt végre az ideje, hogy erős legyek.

340

Noah – Hogy vagy, Noah? – Mrs. Colins mosolygott, amikor besasszéztam az irodájába, és lesüllyedtem az egyik székbe. – Jobban. Ez megragadta a figyelmét. – Legalább ma őszinte vagy. Mi idézte ezt elő? Megráztam a fejemet, nem voltam képes válaszolni. Hallottam egy pletykát, miszerint Luke azért szakított a barátnőjével, hogy elhívja Echót a szalagavatóra. Az a fattyú legalább várt három hetet, mielőtt rámozdult a csajomra. Megmozdultam a székemben, és megpróbáltam meggátolni, hogy úgy gondoljak Echóra, mint a csajomra. Szakítottunk, és Isaiah-nak igaza volt, semmit nem tettem ellene. Azt akartam, hogy Echo boldog legyen, és nem volt mód arra, hogy olyan pasival legyen együtt, akit két kisgyerek felnevelése foglalt le. Isaiah azt mondta, hogy meg kellene adnom neki a választás lehetőségét, és talán megpróbálhatnék megint beszélgetni Echóval. Akartam őt az életembe, de a végén, jobb lenne neki nélkülem. Beth megígérte, hogy körbekérdez, és kideríti, hogy Echo elfogadta-e Luke ajánlatát. Egy részem remélte, hogy igen. Elbasztam a Valentin napi táncát. Ezért megérdemelt egy jó szalagavatót. – Boldog leszel, ha megtudod, hogy a drogteszt, amit a bíró elrendelt, negatív lett. Vállat vontam. Nem érintkeztem fűvel hónapok óta. – Más eredményt várt? Nevetett. – Tudod, már találkoztam Beth-szel.

KATIE MCGARRY Együtt nevettem vele. Legalább a nevén nevezte a dolgokat. Az elmúlt néhány hétben Mrs. Colins megpróbált mélyebben belém ásni, de én szigorúan a testvéreimen tartottam a párbeszédeink témáját. Néha megvitattuk a jövő egyik lehetőségét a főiskolát is, ami nekem soha nem lesz választható opció. – Hogy mennek a dolgok Jacobbal? – A Jogi Segítségnyújtó Társaságnál tett látogatásom után, Carrie és Joe találtak egy gyilkos ügyvédet, és érvényteleníttették a láthatási jogomat. Nyomtak valami dumát arról, hogy drogozok, meg túl sokat bulizok, és hogy ez rossz hatással lenne a testvéreimre. Ezután volt a drogteszt. Okos lépés a részükről. Echo előtt az állításaik még igaznak is bizonyulhattak volna, de Echo óta, már csak duma volt. – Tudod, hogy nem vitathatom meg veled a személyes részleteket, de elmondhatok neked egy történetet egy csodálatos gyerekről, akit Jacknek hívnak, és rémálmai voltak már csaknem három éve. Az ajkaim megvonaglottak. Mrs. Colins alkalmanként nem is volt annyira rossz. – Szóval, hogy van Jack? – Jack az egész múlt héten rémálmok nélkül aludta végig az éjszakát. A levegő bennszorult a mellkasomban, egy kicsit megnehezítve a légzést. – Kösz. – Én köszönöm. Nem hiszem, hogy Carrie és Joe kitalálta volna, hogy mi kínozza őt, ha te nem mondod el nekem. – Néhány másodpercen keresztül csendben ültünk. Lebámultam a katonai bakancsomra. – Szeretném megvitatni veled, hogy téged mi kínoz. – Echo sokat hiányzik. – Három napot hiányzott két héttel ezelőtt, és a múlt héten is két napot. Mrs. Colins felvonta a szemöldökeit. – Ez nem pontosan az, amire számítottam, de rendben. Igen, sokat hiányzik. 342

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Többet mondtam, mint kellett volna, és ezzel sarokba szorítottam magamat, de nem érdekelt. Talán a sarokban akartam lenni. – Jól van? – Miért nem tőle kérdezed meg? – Nem beszélünk egymással. – Pedig kellett volna. Az alkatrész, amit Isaiah megrendelt Aires kocsijához, végre megérkezett. Mrs. Colins előre dőlt a székében, rá az asztalára. – Mi történt kettőtök között? – Szakítottunk – préseltem ki magamból. – Meggondoltam magam. Nem akarok Echóról beszélni. – Félrenéztem. Echóra gondolni fájdalmas volt. Mrs. Colins rám bámult azokkal a kölyökkutya szemeivel, és kinyitotta az aktámat. – Akkor beszéljük meg a következő ACT teszt időpontját.  Mrs. Colins rávett, hogy jelentkezzek a következő ACT vizsgára. Ha megcsinálom a tesztet, és jelentkezek néhány főiskolára, akkor segít nekem felkészülni a bíróval való találkozásra az érettségi után. Csak az idejét vesztegette velem. Minden kétségem, ami a testvéreim felügyeleti jogával kapcsolatban felmerült bennem, abban a pillanatban elmúlt, amikor Carrie és Joe ellopták tőlem a láthatási jogomat. Mrs. Colins mobilja csörögni kezdett, és valami olyan történt, ami még soha, mióta ismertem őt. Azonnal válaszolt rá, aztán hozzám fordult. – Jövő héten találkozunk. Kérlek, mondd meg Echónak, hogy még várnia kell néhány percet, amíg befejezem ezt a hívást. A találkozónk véget ért. Az egyik kezemet végighúztam az arcom fölött, amikor kinyitottam az ajtót. Az elmúlt három hétben úgy menekültem ki ebből az irodából, mint akit seggbe rúgtak, csak azért, hogy elkerüljem, hogy egyedül legyek Echóval, és most… Bassza meg. 343

KATIE MCGARRY Echo egyedül ült a sorba rendezett székek egyikén, ujjaival az iPhone-ját nyomkodta, és a lábaival az ő saját, csöndes ritmusában dobogott. Becsuktam magam mögött az ajtót, és nekidöntöttem a hátamat. – Isaiah megszerezte az alkatrészt, amire Aires kocsijának befejezéséhez még szükség volt. Echo arcán meglepett mosoly villant fel, és zöld szemei ragyogni kezdtek. – Most ugye csak viccelsz velem? Azt hittem, azután hogy… tudod… nem akarja majd… – Isaiah keményen ráállt a dologra abban a pillanatban, ahogy meglátta azt a kocsit. Azonkívül, megígértem, hogy segítek neked megjavítani. – A szívem egy része szárnyalt, amikor láttam, hogy milyen boldog, míg a másik része megfulladt nyomorúságában. – Azt mondta, átmegy hétvégén, és befejezi. – Ezen a hétvégén? – Echo felugrott a székéből. – Isaiah meg fogja csinálni a bátyám kocsiját ezen a hétvégén? Oh, Istenem! – A kezeit a szája elé kapta. – Ez elképesztő! És rám vetette magát. Abban a pillanatban behunytam a szemeimet, ahogy a karjai a nyakam köré csúsztak. Kezeimet testének ismerős helyeire vezettem, és mélyen belélegeztem finom illatát. Az elmúlt három hétben úgy éreztem magam, mint egy puzzle, amiből hiányzik egy darab. A teste tökéletesen illeszkedett az enyémhez, és elérte, hogy újra egésznek érezzem magam. – Hiányoztál. Esküszöm, Echo erősebben szorított magához, mielőtt hátrébb lépett volna. – Sajnálom. Ez totál alkalmatlan volt. Húzódozva elengedtem, és felnevettem. – Körülöttem minden alkalmatlan. A nevetése egyszerre gyógyított és égetett.

344

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Igen, az. – Beharapta az ajkát, és a mosolyom kiszélesedett, amikor tekintetét végighordozta a testemen. Aztán pislogott. – Hogy mennek a dolgok a testvéreiddel? Az állammal a székek felé intettem, és leültünk egymás mellé. A térde és a válla épphogy csak hozzámért, és mindennél jobban kívántam, hogy az ujjaimat keresztülfuttathassam a haján. – A bíró kiírta a meghallgatásom dátumát az érettségi utánra. Mrs. Colins fog felkészíteni. – Ez nagyszerű! – Igen. – Optimizmust kényszerítettem a hangomba. Echo arca elkomorult, ahogy az öröm lassan kiveszett belőle. – Mi a baj? – Carrie és Joe felbéreltek egy ügyvédet, és megszüntették a láthatási jogomat. Echo gyengéden megérintette a kezemet. – Oh, Noah. Annyira sajnálom. Láttad egyáltalán őket azóta? Megszámlálhatatlan órát töltöttem az alagsori kanapén, bámulva a mennyezetet, miközben azon töprengtem, hogy Echo vajon mit csinál. Felidéztem magamban a nevetését, a mosolyát, az érzést, amikor a teste az enyém mellett pihent, és a bűntudat, hogy olyan könnyen hagytam kisétálni az életemből, kísértett. Vállalva a kockázatot, ujjaimat összefontam az övével. Megvolt az esélye, hogy soha többet nem kapok lehetőséget arra, hogy ilyen közel legyek hozzá. – Nem, Mrs. Colins meggyőzött, a legjobb, amit tehetek, hogy tartom a távolságot, és betartom a törvényeket. – Wow, Mrs. Colins fura egy csodatevő. A veszélyes Noah Hutchins az egyenes és korlátozott úton. Ha nem vigyázol, tönkre fogja tenni a hírnevedet a lányok körében. – Echo összevonta a szemöldökét. Lehalkítottam a hangomat. – Nem számít. Engem csak az érdekel, hogy egy bizonyos lány mit gondol rólam.

345

KATIE MCGARRY Echo ellazította az ujjait az enyémek alatt, és hüvelykujjával a bőrömet simogatta. – Mrs. Colinsszal az oldaladon, vissza fogod őket kapni. Csupán néhány perce voltunk egyedül, és mégis újra egymásba szerettünk, mintha semennyi idő nem telt volna el a szakításunk óta. Okolhattam azért, mert véget vetett a kapcsolatunknak, de a végén, én is egyetértettem a döntésével. – És mi van veled, Echo? Megtaláltad már a válaszaidat? Echo hagyta, hogy a haja előrehulljon, és a lábai is idegesen toporogtak. – Nem. Ha már egyszer figyelmen kívül hagytam a szakítás szabályait, akkor akár végig is mehetek az úton. A haját a válla mögé sepertem, és engedtem, hogy az ujjaim hosszabban időzzenek a nyakán, mint az szükséges lett volna, élvezve selymes bőrének tapintását. – Ne bújj el előlem, bébi. Már túl sok mindenen keresztülmentünk ezért. Echo nekem dőlt, fejét a vállamra hajtotta, és engedte, hogy a karjaimat a teste köré fonjam. – Te is hiányoztál nekem, Noah. Belefáradtam, hogy figyelmen kívül hagyjalak. – Akkor ne tedd. – Figyelmen kívül hagyni őt pokolian fájt. És elmondani neki ezt… jó érzés volt. – Nem vagyunk potenciális barát típusok. – Bizonyítva az állítását, felemelte a fejét. Echo meleg lélegzete simogatta a nyakamat, és a testem bizsergett, amikor arra gondoltam, milyen lenne megcsókolni őt. Nyeltem egyet, megpróbálva száműzni magamból az utolsó közös éjszakánk keserédes emlékeit. – Hová szoktál menni? Megöl, amikor nem vagy iskolában. – Egy keveset mindenfelé. Elmentem egy művészeti galériába, ahol a kurátor mutatott némi érdeklődést a munkám iránt, és két

346

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! nappal később eladta az első képemet. Azóta körbe-körbe járom a galériákat, és házalok a műveimmel. – Ez nagyszerű, Echo. – Szórakozottan simogattam a vállát. Egyik részemet felvillanyozta, míg a másikat felidegesítette, hogy nélkülem tett meg egy ilyen nagy lépést. – Úgy hangzik, tökéletesen beilleszkedtél a jövődbe. – Nem volt benne csata a felügyeleti jogért, hamburgersütés, vagy szingli családapa. – Eldöntötted már, hogy melyik főiskolára mész? – Nem tudom, megyek-e. Az állítása sokként hatott rám, és pár centire hátrébb húzódtam, hogy megbizonyosodjak arról, jól értettem-e, amit mondott. – Mi a faszt jelent az, hogy nem tudod mész-e? Vannak főiskolák, amik hanyatt esnének előtted, csak hogy őket válaszd, és te kibaszottul nem tudod, hogy mész-e valamelyikre? Az én átkozott kis szirénem rám mosolygott. – Látom a nyelved sokat fejlődött. Puff, mintegy varázsütésre, a harag eltűnt. A harag, amit Mrs. Colins biztos szívesen analizálna. Azt hiszem, a terve, hogy elgondolkodjak a jövőmről, működött. Visszahúztam magamhoz Echót. – Ha nem mész továbbtanulni, akkor mik a terveid? – Festményeket és rajzokat fogok szállítani egy maroknyi különböző galériába itt, és a környező államokban is. Nem leszek gazdag, de minden festményért, amit eladok, kapni fogok egy kis pénzt. Fontolóra veszem, hogy halasztok egy vagy két évet a főiskolán, és galériáról galériára járva keresztülutazom az országot. Legyek átkozott, ha nem változott meg az egész élete. – És az apád egyetért ezzel? – Nincs beleszólása. – A düh tisztán érezhető volt a hangjában. Talán néhány dolog mégsem változott. – Nem akarok többé vele és Ashley-vel élni. Eladni a festményeimet; ez az én kiutam. Nem akarom bámulni a falakat, és az anyámra gondolni. Nem akarok ülni az ágyamban, és azokra az éjszakákra gondolni, amikor Aires fennmaradt, hogy beszélgessen velem. Nem akarom, hogy minden 347

KATIE MCGARRY pillanatban arra az életre emlékezzek, amit már soha nem kaphatok vissza. Normális. Mindketten erre vágytunk, és egyikünk sem tapasztalhatja meg újra. Echo azt remélte, ha rájön, hogy mi történt közte és az anyja között, az majd megoldja a problémáit, és én megígértem neki, hogy segítek benne. – Úgy érzem magam, mintha egy fasz lennék. Volt egy alkunk, de lógva hagytalak. Én nem az a srác vagyok, aki megszegi az adott szavát. Szóval, mit tehetek, hogy segítsek neked rájönni az igazságra? Echo mellkasa felemelkedett, amikor mélyen beszívta a levegőt, és leereszkedett, amikor kilélegzett. Érezve, hogy a pillanatunk hamarosan véget ér, orromat belefúrtam a hajába, belélegezve finom illatát. Megveregette a térdemet, és elhúzódott. – Semmit. Nincs semmi, amit tehetnél. – Keresztülsétált a szobán, és nekitámaszkodott a pultnak. – Kipróbáltam a hipnózist néhány alkalommal, de nem emlékeztem vissza semmi többre. Azt hiszem, itt az idő, hogy továbblépjek. Ashley néhány hét múlva szülni fog. Az apám készen áll, hogy új családot alapítson, helyettesítve ezzel a régit. Mihelyst leérettségizem, az életemnek azon része véget fog érni. Jól vagyok úgy, hogy nem tudom mi történt. – A szavai igazán szépen hangzottak, de jobban ismertem ennél. Egymás után háromszor pislogott. Mrs. Colins kinyitotta az ajtaját. – Annyira sajnálom, Echo, de volt egy vészhelyzet… – A pillantása rám esett, aztán Echóra villant. Megráztam a fejemet, amikor az ajkai felfelé kunkorodtak. – Gyere be, amikor készen állsz. Válaszra sem várva, becsukta az ajtót. – Azt hiszem, be kellene mennem. – Echo visszasétált mellém a székéhez, és felvette a táskáját.

348

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Ahogy kiegyenesedett, felálltam, és karjaimat köré fontam, közel húzva magamhoz, hogy érzékeljem minden egyes finom domborulatát. Három hete azzal töltöttem minden időmet, hogy meggyőzzem magam, a szakításunk volt a helyes lépés. De ilyen közel lenni hozzá, hallani a nevetését, a hangját; tudtam, hogy csak hazudtam magamnak. A szemei kitágultak, amikor lehajtottam a fejemet az övéhez. – Nem kell, hogy csak ez az egy lehetőség álljon előttünk. Megtalálhatjuk a módját, hogy működjön kettőnk között. Oldalra döntötte a fejét, és megnyalta az ajkait, felszínes lélegzetek között suttogva: – Nem játszol tisztességesen. – Nem, nem játszom. Echo túl sokat gondolkodott. Ujjaimmal a hajába túrtam, és megcsókoltam, nem hagyva neki időt arra, hogy végiggondolja, mit is csináltunk éppen. Azt akartam, hogy azt érezze, amit én. Hogy a kedvét lelje a köztünk lévő kapcsolatban, a vonzalmunkban. A pokolba, azt akartam, hogy tagadhatatlanul szeressen. A táskája visszhangzó puffanással a padlóra esett, és varázslatos ujjai felderítették a hátamat, a nyakamat, és az arcomat is, majd beletúrt a hajamba. Echo nyelve őrjöngve táncolt az enyémmel, éhesen és izgatóan. Aztán az izmai megmerevedtek, amikor rájött, hogy mit csináltunk éppen. Szorosabban húztam magamhoz, nem engedve, hogy újra olyan könnyen távozhasson, mint a szakításunkkor. Echo elhúzta tőlem az ajkait, de a testemtől képtelen volt hátrébb lépni. – Nem tehetjük ezt, Noah. – Miért nem? – Cél nélkül ráztam meg, de ha ez helyreigazít benne valamit, akkor újra megteszem. – Mert minden megváltozott. Mert semmi nem változott. Neked van egy családod, amit meg kell mentened. Én… – Félrenézett, és

349

KATIE MCGARRY megrázta a fejét. – Nem tudok többé itt élni. Amikor elhagyom a várost, tudok aludni. Érted, amit mondok? Értettem. Ugyanannyira értettem, mint amennyire utáltam, amit mondott. Ezért hagytuk figyelmen kívül egymást. Amikor első alkalommal elsétált, az átkozott szívem megszakadt, és megesküdtem, hogy ezt soha nem hagyom újra megtörténni. De, mint egy idióta, itt voltam, és megint útjára indítottam a robbanást. Mindkét kezemet a hajába fontam, és lágy fürtjeibe kapaszkodtam. Nem számított, hogy mennyire volt szoros a fogásom, mint ahogyan a víz záporozott az égből, a szálak is folyamatosan kihullottak az ujjaim közül. Homlokomat az övének döntöttem. – Azt akarom, hogy boldog legyél. – Én is azt akarom, hogy te boldog legyél – suttogta. Elengedtem, és elhagytam az irodát. Amikor először kerültem kapcsolatba Echóval, megígértem, hogy segítek neki megtalálni a válaszait. És én mindig tartottam magam az adott szavamhoz, ezt Echo is hamarosan meg fogja tudni.

350

Echo Az idegesség eluralkodott a testemen, és koncentrálnom kellett, hogy ne pisiljek be a bugyimba. A hólyagom legalább tizenkét számmal összezsugorodott, és az izzadtság átáztatta a pamut rövid ujjú pólóm hónalját. Biztos voltam benne, hogy elsőrendű látványt nyújtottam. Egy nyálkás, hideg óriáskígyó tekeredett a szívem köré, és préselte azt össze – a sebhelyek. Mostanában, az idő legnagyobb részében rövid ujjút viseltem, és egyre jobb voltam abban, hogy ne kínozzam magam a karjaim miatt… amíg valaki el nem kezdett bámulni. Persze, ő tudott róluk, de látni őket akkor is nehéz volt. Nagyot sóhajtottam, ahogy leparkoltam egy hatalmas tölgyfa alá. Már túl késő volt, hogy hazamenjek, és átöltözzek. Aires sírjánál állt. Tekintetemet a földre szegeztem, és számoltam a lépéseimet a kocsimtól a sírig. Aztán valahol a harmadik és az ötödik között, az adrenalin elárasztotta a testemet, elérve, hogy úgy érezzem magam, mint egy lebegő légballon. Az áprilisi szombat ugyan meleg volt, de a bőröm mégis hidegnek és nyirkosnak érződött. Én kértem, hogy láthassam őt, és ez bizonyítja, hogy hivatalosan is elvesztettem az átkozott eszemet. A hajamat a fülem mögé tűrtem, és megálltam. Aires sírköve kettőnk között feküdt. Az anyám az egyik, én a másik oldalán álltam. – Echo – suttogta. Könnyek csillogtak zöld szemeiben, és tett felém egy lépést.

KATIE MCGARRY A szívem a bordáimon dörömbölt, és hirtelen hátraléptem. Néhány másodpercre fontolóra vettem, hogy elfutok, és keményen küzdöttem, hogy egy helyben maradjak. Az anyám visszakozott, és megnyugtatásként a levegőbe emelte a kezeit. – Csak meg akartalak ölelni. Egy rövid pillanatra fontolóra vettem a kérését. Megölelni az anyámat; ennek természetes gesztusnak kellett volna lennie, egy automatikus reakciónak a találkozásunkkor. Nyeltem egyet, és a kezeimet a hátsó zsebembe csúsztattam. – Sajnálom. Nem megy. Erőtlenül bólintott, és Aires sírkövére pillantott. – Hiányzik. – Nekem is. Az emlékeimben szereplő képek az anyámról, nem egyeztek meg azzal a nőével, aki most itt állt előttem. Fiatalos szépségként élt az emlékeimben. Most versenyezhetett volna az apámmal. Szarkalábak voltak a szemei körül, és ráncok keretezték a szája két oldalát. A természetes, vad, göndör, vörös fürtök helyett, most kivasalva, egyenesen hordta a haját. A mániás szakaszaiban úgy tűnt, az anyám a levegőben sétált. A depressziós periódusaiban a talajba kapaszkodott. De most, előttem állva, nem volt sem mániás, sem depressziós. Csak létezett. Majdnem normálisnak látszott. Olyannak, mint egy korosodó nő, aki a temetőben búslakodik. Ebben a pillanatban az anyám nem volt irányítást vesztett szupernő, vagy veszélyes ellenség. Csak egy nő, egy ember, majdnem rokon. Nos, rokon vagy sem, minden belső ösztönöm azt sikította, hogy fussak el. A torkom összeszorult, és harcoltam a késztetéssel, hogy öklendezni kezdjek. Két lehetőségem volt: elájulok vagy leülök.

352

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Van valami kifogásod az ellen, hogy leüljünk? Mert nekem szükségem lenne rá. Anyám futó mosolyt villantott felém, miközben leült. – Emlékszel, amikor megtanítottalak téged és Airest lóheréből karkötőket meg nyakláncokat készíteni? – Letépett néhány apró, fehér virágot, és összecsomózta őket. – Szeretted tiaraként a hajadban viselni őket. – Igen. – Ez volt az egyetlen válaszom. Az anyám élvezte a fű tapintását csupasz lábain, szóval soha nem kényszerített sem engem, sem Airest arra, hogy cipőt viseljünk. Mindhárman szerettünk a szabadban lenni. Ahogy a kényelmetlenség érzése egyre fokozódott, anya folytatta a virágok összefonását egy egyszerű szállá. – Köszönöm, hogy visszaüzentél. Melyik levelet kaptad meg? – Szándékosan azokat a művészeti galériákat látogattam meg, ahol az anyám már legalább egyszer adott el a festményei közül, és mindegyikben hagytam neki egy levelet. – Mindegyiket. Bár, Bridget volt az, aki meggyőzött, hogy jöjjek el. A fájdalom egy gyors villanása szúrt bele a gyomromba. Az én levelem nem volt elég, hogy meggyőzze? – Gyakran jössz meglátogatni Airest? – kérdeztem. A keze mozdulatlanná dermedt. – Nem. Nem szeretek arra gondolni, hogy a kisbabám a föld alatt van. Nem akartam felzaklatni, de Resthaven biztonságosnak tűnt. Ha valaki együtt látott volna minket, akkor mondhattuk volna, hogy történetesen egyszerre voltunk egy helyen, egy időben. Senki nem vádolhatná azzal, hogy megszegte a távoltartási végzés rendelkezéseit. Meg kellett kérdeznem tőle néhány dolgot arról az éjszakáról, meg, hogy miért hagyott el engem, de figyelni, látni őt… Rájöttem, hogy annyival több kérdésem van. – Miért nem hívtál vissza karácsony óta? 353

KATIE MCGARRY Múlt decemberben Aires elvesztésének fájdalma annyira elviselhetetlen lett, hogy felhívtam az anyámat. Hagytam neki üzenetet, megadtam a mobilom, és a vezetékes telefonunk számát. Elmondtam neki, hogy mikor hívjon. Soha nem válaszolt. Aztán persze januárban apu megváltoztatta először csak a vezetékes telefonunk számát, majd februárban a mobilomét is. – Nehéz időszakon mentem keresztül, Echo. Arra volt szükségem, hogy csak magamra koncentráljak – mondta egyszerűen, bocsánatkérés nélkül. – De szükségem volt rád. Ezt is elmondtam, nem igaz? – Vagy legalábbis azt hittem, hogy az üzenetben, amit hagytam neki, ez is benne volt. – Igen, mondtad. – Folytatta az egyik virág hozzáfonását a másikhoz. – Gyönyörű fiatal nővé cseperedtél. – Leszámítva a sebhelyeimet. – Abban a pillanatban beleharaptam a nyelvembe, ahogy ez a kijelentés kicsúszott a számon. Az anyám csendben maradt, én meg a lábaimmal toporogtam. Kirántottam egy nagy fűszálat a földből, és módszeresen tépkedni kezdtem. – Nem sokat tudok a távolságtartási rendeletről. De minden bizonnyal hamarosan lejár. Talán nem érezném a szívemen tátongó lyukat olyan hatalmasnak, ha néhanapján láthatnám az anyámat. – Bridget megmutatta nekem a festményeidet és a vázlataidat – mondta anyu, megint figyelmen kívül hagyva engem. – Rendkívül tehetséges vagy. Melyik művészeti iskolába jelentkeztél? Nem válaszoltam rögtön, vártam, hogy anya felemelje a fejét, és a szemébe tudjak nézni. Kitért a kérdéseim megválaszolása elől? Egy meleg szellő fújt keresztül a temetőn. S bár csak Aires koporsójának hossza választott el minket, én mégis úgy éreztem, mintha a Grand Canyon terült volna el kettőnk között.

354

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Egyikbe sem. Apa nem engedte, hogy a történtek után folytassam a festést. Anyu, elolvastad egyáltalán valamelyik levelet, amelyiket neked küldtem? Az egyikben könyörögtem, találkozzon velem, hogy végre megérthessem, mi történt közöttünk. Egy másikban azt írtam, hogy hiányzik az anyám. Egy harmadikban elmondtam neki, hogy mennyire összetörtem, mert röpke hat hónap leforgása alatt mindkettőjüket elvesztettem. Őt, és Airest is. – Igen – mondta olyan halkan, hogy alig hallottam. Aztán kiegyenesedett ültében, és a professzionális, galériai kurátor hangján szólalt meg. – Hagyd abba, hogy megpróbálod elterelni a témát, Echo. Most a jövődről beszélünk. Apád soha nem értett meg minket, és azt, hogy nekünk szükségünk van arra, hogy alkothassunk. Biztos vagyok benne, hogy azonnal ugrott a lehetőségre, hogy megtisztítson mindentől, amit velem csináltál. Szép húzás volt tőled, hogy kiszúrtál vele, és folytattad a festést. Azt kívánom, bár jobban kiálltál volna magadért, és jelentkeztél volna egy rendes iskolába is. De talán, megpróbálhatnál egy tavaszi felvételit. Jelentős hírnevem van a művész közösségben. Szívesen írok neked ajánlást. Ajánlólevelet írni? Nekem? Az elmém üres vászonná vált, ahogy megpróbáltam követni a gondolatmenetét. Hangosan is rákérdeztem a távoltartási rendeletre, igaz? – Nem akarok művészeti iskolába menni. Az anyám arca elvörösödött, és az ingerültség egy rejtett foszlánya kúszott be a mozdulataiba és a szavaiba. – Echo, te nem a megfelelő alapanyag vagy egy üzleti főiskolára. Soha nem is voltál, és soha nem is leszel az. Ne engedd, hogy apád beleerőszakoljon egy olyan életbe, amit nem akarsz. Már el is felejtettem, hogy mennyire utáltam az állandó kötélhúzást közöttük. Ironikus, az egész életemet azzal töltöttem, hogy megpróbáltam mindkettőjüket boldoggá tenni – az anyámat a művészettel, az apámat a tudással, – a végén mégis mindketten eldobtak maguktól.

355

KATIE MCGARRY – Üzleti órákat vettem fel a suliban, és minden egyes kurzust klassznak tartottam. Vállat vont. – Én is főzök, de ez nem jelenti azt, hogy séf akarok lenni. – Mi? Anyu egyenesen a szemembe bámult. – Ez azt jelenti, hogy te pontosan olyan vagy, mint én. Nem, nem vagyok olyan, zokogta egy halk hang a fejemben. – Festek – mondtam fennhangon, mintha ezzel azt próbáltam volna bizonyítani, hogy ez az egyetlen kapcsolat közöttünk. – Te egy művész vagy. Pont, mint én. Az apád soha nem értett meg engem, így elképzelni sem tudom, hogy téged hogyan értene meg. – Nem, apa nem értett meg. – Engedd, hogy találgassak – folytatta. – Egész idő alatt a nyakadon volt. Bármit is tettél, az nem volt elég jó. Ha nem felelsz meg a követelményeinek, addig marad a sarkadban, amíg úgy érzed, hogy kis híján felrobbansz. – Igen – suttogtam, és éreztem, ahogy a fejem a helyes irányba fordult. Erre nem emlékeztem vele kapcsolatban. Igen, alkalmanként adott egy verbális pofont az apámnak, és mindig azt akarta, hogy azt az utat válasszam, amit ő képzelt el a lelki szemeivel az életemről, de ez most valahogy másnak tűnt. Személyesnek. – Nem mondom, hogy meglepődtem. Elbukott, mint férj, és a kudarcát azzal tetézte be, hogy rettenetes apa vált belőle. – Apu nem rossz – morogtam. Hirtelen úgy éreztem, meg kell védenem őt, és óvatosnak kell lennem a nővel, akivel szemben ültem. Soha nem gondoltam, hogy ez a találkozó könnyű lesz, de azt sem hittem, hogy ennyire furán alakulnak majd a dolgok. – Mi történt velünk akkor éjszaka? Anya eldobta a virágfüzért, és megint kitért a válaszadás alól. – Egy időre elmentem. Először nem önként, de aztán egyszer csak megértettem, hogy mi történt, hogy mit tettem… aztán én, um… maradtam. Az orvosok és a személyzet nagyon kedvesek voltak, nem 356

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! ítélkeztek felettem. Azóta is megbízhatóan beszedem a gyógyszereimet. Egy mély, tompa lüktetés pulzált a halántékom közelében. Tocsogott az édességtől a mondanivalója. Bevette a gyógyszereit, és az egész világnak igaza volt. – Nem ezt kérdeztem. Mondd el, mi történt velem. Az anyám megdörzsölte a homlokát. – Apád mindig leellenőrzött, mielőtt engedte volna, hogy meglátogass. Attól függött az egész találkozásunk, és én is. Owen úgy gondolta, ezzel gondoskodik rólam, rólad és Airesről is, de aztán mindent összezavart. Mi a pokol? – Hogy zavarta ezt össze? Egyáltalán hogy jön ide Aires? Anya szemei összeszűkültek. – Owen engedte, hogy Aires csatlakozzon a haditengerészethez. – De Aires egész életében erről álmodott. Ezt te is pontosan tudod. – Ez nem a testvéred álma volt. Az a boszorkány ültette el a fejében, akit az apád feleségül vett. Ő volt az, aki teletömte Aires fejét azokkal a történetekkel az apjáról, a testvéreiről, meg azok nyomorult karrierjéről. Az a boszorkány nem törődött azzal, hogy a fiam meghalhat. Nem érdekelte, mi történhet vele. Én mondtam Airesnek, hogy ne menjen. Elmondtam neki, mennyire fáj a döntése. Elmondtam… – Szünetet tartott. – Azt mondtam neki, hogy soha többet nem beszélek vele, ha elmegy Afganisztánba. – A hangja megtört, én meg hirtelen nem akartam semmi mást, csak elrohanni onnan, de nem tudtam mozdulni. Fura zsibbadtság vette át az irányítást az agyam felett. – Ezek voltak az utolsó szavaid Aireshez? – Az apád hibája – mondta határozottan. – Ő hozta be azt a nőt az életünkbe, és most a fiam halott. Ez alkalommal én beszéltem úgy, mintha nem mondott volna semmit. – Nem „Szeretlek”, nem „Találkozunk, amikor haza jössz”. Te azt mondtad neki, hogy soha többet nem fogsz beszélni vele? 357

KATIE MCGARRY – Az a boszorkány tönkretette az otthonomat, a családomat. Ellopta tőlem az apádat. – Ez nem Ashley-ről vagy az apámról, de még csak nem is Airesről szól. Hanem rólad és rólam. Mi a fenét csináltál velem? A gyenge szellőben a szomszédos sírhelynél megkondult a szélcsengő. Az anyám és én ugyanolyan pillantást vetettünk a színére és az alakjára. Aztán azok a tompa, élettelen szemek rám tapadtak. Reméltem, hogy az enyémek boldogabbnak látszanak. – Engem okol amiatt az éjszaka miatt? – kérdezte. – Vesződött egyáltalán azzal az apád, hogy elmondja, csak úgy kirakott téged nálam? Hogy nem válaszolt, amikor felhívtad, és segítségért könyörögtél neki? – Anyu – szünetet tartottam, és megpróbáltam megtalálni a megfelelő szavakat, amikkel érthetően el tudom magyarázni, mit szeretnék. – Csak azt akarom, hogy mondd el, mi történt közöttünk. – Nem mondta el neked, igaz? Hát persze, hogy nem. Áthárította az összes felelősséget rám. Nem érted. Elvesztettem Airest, és nem tudtam megbirkózni vele. Azt gondoltam, ha festenék, jobban érezném magam. – Kitépett egy maréknyi füvet a földből. – Apu nem hárít rád semmit sem. Vállalta a saját részéért a felelősséget, de nem emlékszem, hogy mi történt közöttünk. Ráestem a festett üvegedre, aztán lefeküdtél mellém, miközben véreztem. – A hangom megemelkedett, ahogy folytattam a beszédet: – Nem értem. Küzdöttünk egymással? Elestem? Ellöktél? Miért nem hívtál segítséget, és miért meséltél nekem esti mesét? Anya megint a füvet tépkedte. – Nem az én hibám. Jobban kellett volna figyelnie. De ez a te apád. Soha nem próbált megérteni engem. Akart egy süti-sütő feleséget, és abban a pillanatban elvált tőlem, ahogy talált egyet. – Anyu, te jöttél le a gyógyszereidről. Apu semmit nem tudott ezzel csinálni. Mondd el, mi történt.

358

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Nem. – Felemelte a fejét, és olyan makacsul szegezte előre az állát, amire nagyon jól emlékeztem. Összerándultam. – Nem? – Nem. Ha nem emlékszel, nem mondom el neked. Hallottam, hogy apád szerzett egy túlfizetett, kicicomázott harvardi terapeutát, hogy segítsen rajtad. – Keserű mosoly kúszott az ajkaira. – Talált az apád bármi olyat, amit nem tud pénzzel és az irányításmániájával helyrehozni? Egy múló pillanatra a temető egy sakktáblára hasonlított, és az anyám mozgásba hozta a királynőjét. Ha Aires és én voltunk a gyalogok a szüleink játszmájában, akkor vajon anyu észrevette, hogy én kiszálltam a játékból? – Hallottad? – ismételtem meg, ahogy a válasza eljutott az agyamig. – De itt a távolságtartási végzés. Hogyan hallhatsz bármit is rólam? Anyám pislogott néhányszor, és a szín kiszaladt az arcából. – Tudni akartam, hogy mennek a dolgaid, szóval felvettem a kapcsolatot az apáddal. Egy émelyítő érzés csúszott végig a torkomban. – Mikor? Lehajtotta a fejét. – Februárban. – Anyu… miért nem engem hívtál? Megadtam neked a számomat. – Szünetet tartottam, mert képtelen voltam lépést tartani a bennem repkedő érzelmekkel és kérdésekkel. Február. A szó keresztülrezgett rajtam. Abban a hónapban vette el apu a telefonomat, meg a kocsimat, anélkül, hogy elmondta volna miért tette. Hazudott nekem, és elrejtett az anyám elől. – Beszélni akartam veled. December végén könyörögtem neked, hogy hívj vissza. Miért apát hívtad fel végül? Úgy értem, börtönbe is kerülhettél volna. Távolságtartási végzés van érvényben ellened!

359

KATIE MCGARRY – Nem, nincs – mondta egyszerűen. – A rendeletet érvénytelenítették harminc nappal azután, hogy betöltötted a tizennyolcat. Most úgy éreztem magam, mintha valaki alaposan gyomron vágott volna. – Mi? – A két évvel ezelőtti bírói végzés jóváhagyása alapján addig tartott az időtartama. Az apád megpróbálta ugyan kiterjeszteni az érettségidig, de az eltelt idő elég volt ahhoz, hogy a bíró már ne a fenyegetést lássa bennem. Nem tudtam lélegezni, és előre-hátra ingattam a fejemet. – Úgy érted, hogy felvehetted volna velem a kapcsolatot február óta, de nem tetted? Hezitált. – Igen. – Miért? – Ennyire nem érdemeltem meg a szeretet? Az anyák nem akarják látni a lányaikat? Különösen akkor, amikor azok a segítségüket kérik? Nem tudva, hogy mit kezdjek magammal, felálltam, és a kezemet remegő testem köré fontam. – Miért? – Ez alkalommal már kiáltottam. – Mert. – Az anyám is felállt, és felemelte a kezeit. – Mert tudtam, hogy így fogsz reagálni. Mert tudtam, hogy tudni akarod, mi történt közöttünk, de nem vagyok képes elmondani neked. – Miért nem? – Mert engem fogsz hibáztatni, de nem tudok elviselni még több bűntudatot. Nem az én hibám volt, Echo, és nem fogom megengedni neked, hogy elérd, másképpen érezzek. Úgy éreztem, mintha egy Mack teherautó ütött volna el éppen. A vállaim előgörnyedtek. Micsoda hihetetlenül önző válasz. – Nem tudhatod, hogy fogok reagálni. Nem vagyok boldog, amiért leálltál a gyógyszereiddel, de felfogtam, hogy nem értetted,

360

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! mit csináltál. Megértettem, hogy azon az éjszakán nem voltál a józanész határain belül. Felsóhajtott, és a hang visszhangzott a magányos temetőben. – Tudom, hogyan fogsz reagálni, Echo. Korábban már elmondtam neked; te és én ugyanazon a bőrön osztozunk. Ha egyszer elárulnak minket, soha nem bocsátunk meg. A sötét, jeges ár – ami azóta lakozott az ereimben, mióta rájöttem, milyen szerepe volt apának abban az éjszakában – lassan elindult bennem, lehűtve engem belülről kifelé haladva. – Nem vagyok olyan, mint te. – Nem vagy? Akkor mi van azzal a ribanccal, akit az apád elvett feleségül? Egyszer szeretted őt. Nem voltam ő. Nem voltam az anyám. Pislogtam, és rábámultam Aires sírkövére, félig abban reménykedve, hogy azt mondja majd nekem, az anyám téved. Mit jelentett ez? Mit jelentett ez rám nézve? És Ashley-re? Az apámra? – Ne beszéljünk a rossz dolgokról – mondta. – Már két éve szedem a gyógyszereimet, és egyszer sem jöttem le róluk. Azonkívül, azért vagyok itt, hogy a jelenről beszéljünk, nem pedig azért, hogy felemlegessük a múltat. Van egy fantasztikus állásom, és egy gyönyörű tetőtéri lakásom. Echo? Echo, hová mész? A vállam fölött hátrapillantottam a nőre, aki életet adott nekem. Egyszer sem mondta, hogy sajnálja, ami történt. – Haza.

361

Noah A víz csörgedezett a szüleim szökőkútjából. Gyerekek nevettek, és kiáltoztak a szomszédság mögötti játszótéren. Frank azt mondta, vegyek ki egy szabadnapot. Nem volt szükségem szabadnapra. Munka kellett. Pénz kellett. Nem volt szükségem az átkozott szabadidőre. Egyszer elhoztam ide Echót. Hogy lenyűgözzem őt, hogy elcsábítsam, vagy talán azért, hogy bizonyítsam magamnak, én is megérdemlem a szeretet. Ki a pokol gondolta volna, hogy az összes jó dolog, amit érte teszek, az ez lesz. Az elmém kedd óta ugyanazzal a kérdéssel küzdött. Hogyan tudnék segíteni neki? Nem tudtam felmutatni egyetlen épkézláb ötletet sem, csak a nagy semmit. Mrs. Colins annyira odavolt azokért az átkozott problémamegoldó képességekért, és azt mondta, én jó vagyok benne. – Noah! Jacob hangjának hallatán megráztam a fejemet, és a szívem összeszorult. Elkerekedett a szemem, és csak álltam ott, miközben egy szőke-hajú kis törpe szorosan megölelt. – Noah! Noah! Te vagy! Tényleg te vagy! Karjaimat köré fontam, és gyorsan körbenéztem a területen. Joe lassan keresztülsétált az utcán, kezeit a zsebébe rejtette, vállai előreroskadtak. Carrie a küzdő Tyler egyik kezét tartotta. Kisebbik öcsém a másik kezét felém nyújtotta. – Noah – mondta Joe.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Joe. Jacob ránézett Joe-ra, de a karjaival továbbra is engem ölelt át. – Te csináltad, ugye? – Izgatottan pillantott rám. – Folyton ilyen dolgokat tesz. Azt mondja, elvisz minket a boltba, és aztán csinál valami nagyszerűt, mint például fagyit vesz nekünk. Kivéve, hogy ez alkalommal azt mondta, hogy elmegyünk a szökőkúthoz, és aztán téged kaptunk. – A bizalom és szeretet sugárzott Jacobból, és ez kettétépte a szívemet. – Nem igaz, apu? Az izmaim megfeszültek, és szorosabban tartottam Jacobot. Apu. Joe összevonta a szemöldökeit. – Jacob, fogalmam sem volt róla… – Hogy korábban ideérek – szakítottam félbe. Joe óvatosan felém pillantott, de nem mondott ellent. Talán, ha szépen játszom, megengedni, hogy néhány másodpercre láthassam a testvéreimet. – De nincs túl sok időm, tesó. Jacob mosolya lehervadt az arcáról. – Tudtad, hogy a mi anyukánk és apukánk építette ezeket a házakat? Pislogtam. A mi anyukánk és apukánk. – Igen. Akkor annyi idős voltam, mint most te. Segítettem apunak minden egyes hintaágy felállításában. Az anyu-féle mosoly visszatért Jacob arcára. – Tök király lehetett. – Igen, az volt. Joe intett Carrie-nek, hogy csatlakozzanak hozzánk. Az aggodalom egy rövid időre elborította a nő arcát, aztán lassan elindultak felénk. Mint egy hal, Tyler kisiklott a szorításból, és hirtelen nekiszaladt a lábamnak. – Szia, tesó. Tyler egy káprázatos mosollyal válaszolt. Nem voltak már horzsolások. Sem fémkapcsok. Csak a tiszta boldogság sugárzott az arcáról. Összekuszáltam a haját a fején.

363

KATIE MCGARRY – Hé, anyu – mondta Jacob. – tudtad, hogy Noah segített az anyukánknak, meg az apukánknak megépíteni ezeket a házakat? A mosoly Carrie arcán erőltetettnek tűnt. – Tényleg? – Igen, mert Noah fantasztikus. – Carrie ajkai legörbültek, de gyorsan visszakényszerítette magára a mosolyt. – Jössz játszani velünk? – kérdezett most engem Jacob. Tyler a karjaival a combomat ölelte át, és mindkét lábával az enyém tetején támaszkodott. Megköszörültem a torkomat. – Dolgozni megyek később, és előtte még ennem kell valamit. – Bár ma szabadnapom volt, de ha dolgoztam volna, akkor is a megélhetésért főztem a kaját, nem azért, hogy jól lakjak. – Egyél velünk – mondta Tyler. Hozzám beszélt. A fiatalabb öcsém a szüleink temetésének napja óta most szólt hozzám először. Segélykérően pillantottam Carrie-re és Joe-ra. Megpróbáltam a helyes dolgot cselekedni ebben a helyzetben, még akkor is, ha ez pontosan az ellenkezője volt annak, amit tenni akartam, és még akkor is, ha ezzel a testvéreim kitépték a szívemet. – Gyere velünk haza, és együnk együtt – bökte ki Carrie. Joe megérintette a karjait, és nyugtató hangon beszélt a feleségéhez. – Biztos vagy benne? Carrie felé fordult. – Igazad volt, Joe. – Noah, szeretnél miket hazáig követni, és a testvéreiddel enni? – kérdezte Joe. – Igen! – Jacob a levegőbe ütötte az öklét. – Várj, amíg meglátod a szobámat és a biciklimet. Tyler még mindig a lábamon lógott. – Igen, uram – mondtam végül.

364

LÉPD ÁT A HATÁROKAT!  Lekényszerítettem a sonkás-sajtos szendvicset és jeges teát a torkomon, bár itt ülni Carrie és Joe hátsó udvarán, pokoli idegessé tett. Egy részem azt várta, hogy a zsaruk feltűnjenek, és Carrie rám mutatva azt mondja, hogy megszegtem a bíróság rendelkezését. Hogy fedezze a seggemet, úton idefelé felhívtam Mrs. Colinst, és elmondtam neki, hogy hova tartok éppen ebédelni. Háromszor is emlékeztetett arra, hogy figyeljek a nyelvemre. – Gyerünk, Noah, nézd meg a szobámat. – Jacob megrángatta a kezemet, és én Carrie-re meg Joe-ra pillantottam engedélyért. Végül Joe bólintott. Ez volt a legnagyobb ház, amit valaha láttam. Talán Viktoriánus stílusban épült, de az egész belső tér kortárs hangulatot árasztott. Gránit konyhapult, rozsdamentes acéleszközök, az első szinten keményfapadló borítás, és az előszoba Dale alagsorának méretével egyezett meg. Jacob az iskoláról meg a kosárlabdáról karattyolt, miközben felfelé sétáltunk a masszív lépcsőfokokon. – Tyler szobája az enyémmel szemben van, anyué meg apué jobbra lent az előszobánál. Van két vendégszobánk is. Kettő! Anyu és apu azt mondta, ha továbbra is együtt dolgozok a tanácsadómmal, és eltelik egy újabb hónap rémálmok nélkül, akkor áthívhatom néhány barátomat egy pizsamapartira. Már alig bírom kivárni… Bevezetett egy nagyobb hálószobába, de lecövekeltem az ajtóban. Olyan volt, mint belépni a Pimp my room általános iskolai verziójába. Egy fából készült emeletes ágy állt a fal mellett. Az ágynak hatalmas méretű matraca volt, és egy csúszda kapcsolódott a tetejéhez. Jacobnak volt saját tévéje, és játékai. Valójában játékok voltak mindenfelé. A szekrényére állított fénykép ragadta meg a figyelmemet, és a lélegzés szinte lehetetlenné vált. Jacob folytatta a beszédet, de én kizártam a hangját, ahogy felvettem a keretet. A szavak elhagytak, és 365

KATIE MCGARRY nem voltam biztos benne, hogy tudnék-e egyáltalán valamit mondani. – Tudod, hogy kik ezek? Jacob rápillantott a képre, aztán újra a padlón heverő Denevérbarlang felé fordult. – Igen. Az anyukánk és az apukánk. – Ezt olyan természetesen mondta, mintha mindenkinek lenne egy képe róluk. Leültem az ágyra, és reszkető kezeimet végighúztam az arcomon. Ez egy kibaszott fénykép volt a szüleimről, és olyan… boldognak tűntek rajta. Élesen beszívtam a levegőt, de a hang sokkal inkább zokogásnak hallatszott. – Jacob? – mondta Carrie. – A desszert az asztalon van. Jacob felugrott, aztán hezitált. – Jössz? Gyorsan pislogtam. – Igen, egy perc. A pillantásomat továbbra is a képen tartottam. A testvérem kisietett az ajtón, én meg keményen próbáltam megszüntetni a mellkasomra telepedő nyomást. A férfiak nem sírnak. A szüleim. A férfiak nem sírnak. A faszba. A férfiak nem sírnak. Megtöröltem a szemeimet. Hiányoztak a szüleim. – Jól vagy? Felkaptam a fejemet. Nem tudtam, hogy Carrie a szobában maradt. – Igen. Sajnálom. – Felé intettem a kerettel, mielőtt leraktam volna azt a szekrényre. – Ez honnan van? – Joe felvette a kapcsolatot a Lakhely az embereknek egyesülettel, és megkérdezte, hogy van-e képük a szüleidről. Fontosnak érezzük, hogy továbbra is a fiúk életének részesei maradjanak.

366

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Vettem egy mély, reszelős lélegzetet, aztán szembe fordultam vele. – De én ne. Carrie hirtelen a földre szegezte a pillantását. – Kérlek, nem vedd el tőlem a fiúkat. Ők jelentik számomra az egész világot… és… nem tudnék nélkülük élni. Joe sétált be a szobába, kezét a felesége dereka köré fonta. – Carrie. A nő úgy remegett, mint egy átkozott levél a hurrikánban. – Mindent meg fogunk adni nekik. Mindent. Amit csak akarnak. Esküszöm neked, hogy boldogok itt. Szeretem őket. Annyira szeretem őket, hogy fáj tőle a szívem. Megpróbáltam megtalálni magamban a haragot, ami az elmúlt néhány hónapban előre hajtott, de csak zavarodottságra bukkantam. – Ők a testvéreim, de ti távol tartottatok tőlük. Mit vártok, mit tegyek ezek után? Carrie zokogni kezdett. Joe a mellkasára szorította, és a hátát dörzsölgette. – Meg voltunk rémülve, hogy téged választanának helyettünk. Hogy elvesztenénk őket. És most, mindennek ellenére, megvan az esélyünk, hogy végleg elveszítsük őket. Joe suttogott valamit Carrie fülébe. Az bólintott, és elhagyta a szobát. Joe megvakarta a tarkóját. – Köszönöm, amit Jacobért tettél. Átalakítottad az egész családot. – Család. Miért nem borotvapengéket használt, és hasított fel inkább azokkal? – Szép szavak, amikkel megmutathatod nekem, hogy mid van. – Tévedtünk. – Joe letérdelt néhány Lego-játék mellé a padlóra, és egyesével visszarakta őket a tároló dobozukba. – Minden, amit Carrie valaha akart, az a gyerek volt. Éveken keresztül próbálkoztunk, de Carrie-nek egészségügyi problémái voltak. Átesett egy műtéten, amivel megpróbálták korrigálni a hibát, de csak sebhelyeket kapott. – Sajnos, mindent tudtam a sebhelyekről. – Miután belenyugodott, hogy soha nem fogjuk a karjainkban tartani a 367

KATIE MCGARRY saját újszülött gyermekünket, az adoptálás mellett döntöttünk. Egy barátunkon keresztül találkoztunk Keeshával, és ő meggyőzött minket, hogy próbáljuk ki az örökbefogadó rendszert. Eljártunk az órákra, de soha nem terveztük igazán, hogy meg is tesszük, amíg nem találkoztunk a testvéreiddel. Mindannak ellenére, amit tanultunk, meg amit elmondtak nekünk, Carrie és én megszerettük őket. – Joe folytatta a Lego-darabok lepottyantását, egyiket a másik tetejére. – Néhány hónappal később, elhatároztuk, hogy hivatalosan is örök befogadjuk őket. Ehhez bizonyítanunk kellett a bíróságon, hogy senki más nem akarja őket. Azt hittük, ez könnyű lesz, de aztán előkerültek anyád rokonai. A szemeim összeszűkültek. – Anyám és apám is egyke volt. Anyu szülei meghaltak, amikor elsőéves volt a főiskolán. Nagymama és nagypapa hat hónap különbséggel távozott el, amikor tíz voltam. – Valójában az anyai nagyanyád még életben van, valamint az anyád testvérei is. Anyád a főiskolára menekült otthonról. A kutatásaink alapján… egyáltalán nem volt tolerálható a gyerekkora. Azonkívül, hogy a feje tetejére állította a világomat, és még jobban összezavart… – Miért mondod ezt el nekem? – És anya miért nem említette soha? Joe vállat vont. – Tudnod kell, hogy vannak még élő vérrokonaid. És azért is, hogy elérjem, megértsd, az elmúlt két évet azzal töltöttük, hogy tárgyalásokra jártunk, és harcoltunk, hogy távol tartsuk a testvéreidet attól a helytől, ahonnan az édesanyád elmenekült. Győztünk, csakhogy utána szembenézzünk a legnagyobb kihívásunkkal… veled. – Amikor már azt gondoltam, hogy az életemet nem lehet jobban elbaszni, Joe megtalálta a módját, hogy ráébresszen, mégis el lehet. Felállt, és méregetve bámult rám, pont úgy, ahogy Isaiah tette, amikor elhatározta, hogy lesz, ami lesz, vesz egy hintát. – Tévedtünk veled kapcsolatban, és rosszul kezeltük a testvéreiddel való 368

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! kapcsolatodat is. Védelmünkre legyen mondva, akkor ütötted meg az első nevelőapádat, amikor mi magunkhoz vettük az öccseidet. A rendszer érzelmileg instabilnak minősített téged, és aggódtunk, hogy rossz hatással lennél a fiúkra, különösen, amikor láttuk, hogy folyton más nevelőcsaládhoz kerültél. – És mi történt azután, hogy a rendszer ráébredt, nem jelentek fenyegetést a testvéreimre? – Megijesztettél minket. – Rám meredt, aztán néhány másodperc múlva folytatta: – Amikor közölted az örökbefogadásra vonatkozó terveidet, felbéreltem néhány embert, hogy ássanak le jó mélyre, és találjanak rólad olyan információkat, amiket felhasználhatunk ellened a bíróságon. – Joe közelebb jött az ágyhoz, és egyik karját megtámasztotta a fából készült gerendán. – Amit tettél, hogy segítettél azoknak a gyerekeknek a korábbi nevelőcsaládodnál, tiszteletre méltó dolog volt, és ami utána történt veled, az sajnálatra méltó. Noah, a feleségem és én tévedtünk veled kapcsolatban, de nem voltunk biztosak benne, hogyan állítsunk meg, amikor láttuk, az esélyeink, hogy megtartsuk a fiúkat, egyre csökkennek. Az elmém kiürült. Joe és én az elmúlt éveket azzal töltöttük, hogy egymás torkának ugrottunk, aztán egyetlen találkozás miatt hirtelen meglengette előttem a fehér zászlót? Megdörzsölte a tarkóját, nyilvánvalóan ő is ugyanolyan bizonytalannak érezte magát ebben a pillanatban, mint én. Aztán újra megszólalt. – Nos, én úgy látom, három lehetőséged van. Kisétálhatsz ebből a házból, és folytathatod a harcot a testvéreidért, amiben valószínűleg győzni fogsz, de akkor elszakítod őket a barátaiktól, az iskolájuktól, ettől a háztól, és tőlünk. Vagy harcolhatsz tovább, veszítesz, és a végén csak azokon a láthatási napokon találkozhatsz a testvéreiddel, amiket a bíróság engedélyez, már ha engedélyez egyáltalán ilyen alkalmakat. Vagy a harmadik, hogy visszavonod az igényedet a fiúkra. Engeded nekünk, hogy adoptáljuk, és felneveljük őket, úgy, mintha csak a saját gyermekeink lennének. De ezzel a lehetőséggel, te is a család részévé válsz. Korlátlan hozzáférésed lesz hozzájuk. 369

KATIE MCGARRY Telefon, látogatás, iskolai rendezvények, kosármeccsek. A pokolba, egyszer egy héten gyere el, és vacsorázz velünk. – Miért? – kérdeztem tőle. Pislogott, meglepte a kérdésem. – Mit miért? – Miért ajánlottad fel az utolsó lehetőséget? – Olyan hosszú ideig gyűlöltek engem. Mitől lett hirtelen ilyen nagylelkű? – Mert szeretnek téged, Noah, és mi szeretjük őket. Nem akarom elmagyarázni a fiaimnak, hogy engedtem a félelmemnek, és büszkeségből távol tartottam őket az egyetlen vérrokonuktól, aki törődött velük. – Nem bízom benned – mondtam. – Mert a felnőttek hazudnak. Joe egyenesen a szemembe nézett. – Felhívom az ügyvédemet, és megmondom neki, hogy adja írásba. Eleget hallottam, most levegőre volt szükségem. Joe túl sok információt zúdított rám egyszerre, sanyargatva ezzel az agyamat. Félrelöktem őt az útból, hogy megkeressem a testvéreimet. Carrie a folyosón ólálkodott, magához szorítva egy plüssmedvét. Éveken keresztül úgy láttam őt, mint egy utálatos szukát, aki távol tartotta tőlem a testvéreimet. Köszönhetően Joe kis beszédének, többé nem tudtam így nézni rá. Ehelyett, most egy megtört nőt láttam, aki nem tudta megvalósítani az álmát, miattam. Igen, mindent tudtam a sebhelyekről. A probléma az volt, hogy ahhoz, hogy segíthessek rajta, az én szenvedésemet kellett megnövelnem.

370

Echo Becsaptam a kocsiajtót, és felfutottam a sötét felhajtón. Hála Istennek, Isaiah már Aires kocsijának motorházteteje alatt volt. – Bocs, hogy késtem. Volt egy kis dolgom. – Találkoztam az anyámmal, ami, ha rájönne, tutira kiborítaná az apámat. – De az egész elcsesződött. – Inkább hagyná, hogy évekig ne aludjak rendesen, csak mert félt attól, hogy mit gondolnék róla, aztán rámutatott arra, hogy egy szívtelen, engesztelhetetlen ribanc vagyok. – És csak elszaladt az idő. – Órákon keresztül vezettem körbe-körbe, megpróbálva meggyőzni magamat arról, hogy az anyám tévedett. Isaiah kidugta a fejét a motorháztető alól, és megajándékozott egy eszelős vigyorral. – Minden oké. Az apád mondta, hogy jöjjek be ide nyugodtan, és dolgozzak a kocsin. Oké. Egyáltalán nem az apám stílusa volt engedni, hogy piercinges, tetovált emberek lógjanak egyedül a garázsunkban, de talán túlságosan lefoglalta, hogy Ashley-vel törődjön. A konyhába vezető ajtó kinyílt, majd becsukódott, és Beth sétált be a garázsba egy diétás kólával a kezében. – Nálatok minden dolog diétás szar. És gyümölcs. Sok-sok kibaszott gyümölcs. Nincs valamilyen fagyasztott pizzátok? – Ashley nem szereti a tartósítószereket. – Mit csináltam? – Miért voltál a házamban? – Körbepillantottam, és a szívem egy kicsit megszakadt. – Hol van Noah? – Aztán az agyam lassan feldolgozta a tényt, hogy az apám kocsija sem volt sehol. – És hol van az apám? Beth először meredten bámult rám, aztán hirtelen kiszakadt a transzból. Nagyszerű, be volt állva.

KATIE MCGARRY – Oh, igen. A mostohaanyád vajúdni kezdett, az apád azt mondta, hogy szóljunk neked. – Összehúzta a szemeit. – Volt még valami az üzenetben, Isaiah? A kérdezett morgott valamit a motorháztető alól. – Basszus, nem tudom. Te voltál az, akiről azt hitték, hogy figyel. Beth kuncogott. – Igaz. Én voltam. – A vihorászása lassan abbamaradt. – Wow. Mikor lett éjszaka? A szívem összeszorult a mellkasomban. – Ashley vajúdik? Az nem lehet. Még van… – Nem tudom, néhány hete biztos. A szarba, hogy lehet, hogy soha nem figyeltem oda erre? Apu biztos kiborult. – Túl korai. A baba még nem fejlődött ki rendesen. Beth oldalra döntötte a fejét. – A babáknak van időzítőjük? – A mosolya kiszélesedett. – Mert ha nem, akkor kellene nekik. Isaiah egy lázas pillantással csukta le a motorháztetőt. – Kellenek a kulcsok. Az elmém hirtelen felpörgött. Oh. Édes. Istenem. Még soha nem kérte ezelőtt a kulcsokat. Egy őrült mozdulattal a kampóra mutattam, a munkapad fölött, és csak dadogni tudtam. – Ez… ez… Ott vannak. Isaiah megragadta a kulcsokat, és beugrott a vezetőülésre. Esküszöm, hogy még az idő is lelassult, amikor a lábait a gázra tette, és berakta a kulcsot a gyújtásba. Airest láttam magam előtt. A barna haját, hosszú lábait, és mindig jelen levő mosolyát. – Egy nap száguldani fog, Echo – mondta egyszer. – Nem hallod máris, hogy dorombol a motor? A könnyek égették a szememet, és nyeltem egyet, hogy legyűrjem a hirtelen rám törő zokogás ingerét. Igen, Aires. Működik. Megtettem érted. 372

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Hogy én most mennyire kívántam, hogy itt legyen. Isaiah elfordította a kulcsot, és a világ legédesebb morajló hangja töltötte be a garázst. Rányomta a lábát a gázra, és kiabált, ahogy a motor élettel telve harsogott. – Oh, igen, bébi, ez az, amiről kibaszottul beszéltem! – Szélesre tárt karokkal szállt ki a kocsiból. – Remélem, kapok valamit ezért. És én boldogan tettem eleget a kérésének. Beleugrottam a karjaiba, és megpusziltam az arcát. – Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm. Elengedtem Isaiah-t, becsusszantam a meleg bőrülésbe, és megkapaszkodtam a vibráló kormányban. Isaiah becsukta az ajtót, én meg rükvercbe tettem az autót. Aztán minden megfagyott bennem. Benyomtam a féket, hogy megálljak. A lyuk a szívemen, amiről azt hittem, hogy betöltődik, amikor a kocsi működőképes lesz… kitágult. – Isaiah? Hol van, Noah?

373

Noah Carrie karjai fojtogatták a nyakamat, és egy pillanatra azt reméltem, hogy megöl. Még a halál is jobb, mint ez. Nyeltem egyet, de a csomó ottmaradt a torkomban. Az arcom minden izma megmerevedett, és élesen beszívtam a levegőt, hogy megpróbáljam kimosni magamból a kétségbeesést. – Először beszélni akarok Mrs. Colinsszal – nyögtem ki. – Még nem döntöttem el véglegesen. Oh, hogy az Isten verje meg! Miért kell mindennek ennyire fájnia? A testem mindes egyes része lüktetett, rámutatva arra, hogy rövid időn belül vagy meg kell halnom, vagy felrobbanok. – Az Isten áldjon meg, Noah – suttogta Carrie a fülembe. Családot akartam. Egy kibaszott családot akartam, de Jacobnak és Tylernek már volt egy. Carrie szipogott, ahogy elengedett, de a mosolya úgy ragyogta be a szobát, mintha ezer csillag együttes erővel fénylett volna a helyiségben. – Tudom, hogy a helyes dolgot fogod tenni a fiúkért. Tudom. Ők normálisak voltak. Én nem. Carrie a válaszomra várt, de egyetlen szót sem tudtam kinyögni, még akkor sem, ha az életem múlott rajta. Joe a vállamra tette a kezét, megmentve engem a beszédtől. – Mrs. Colins hamarosan itt lesz. Akár egy rossz burleszkben, a csengő, mintha csak végszavaztak volna neki, megszólalt, és Carrie bekísérte Mrs. Colinst a konyhába. A terapeutám festékfoltos melegítőnadrágot, és Nirvana pólót viselt. Joe motyogott valamit arról, hogy ad nekünk néhány percet.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! A mosogatógép mellettem, az öblítési ciklusba érkezett. A víz ritmikus csobbanása betöltötte a szobát. Mrs. Colins egyik ujjával a fekete gránitpulton dobolt. Tekintetemet az arcára szegeztem, arra számítva, hogy tekintetében nyugtalanságot fogok látni, amiért belerángattam ebbe az egész katyvaszba. Ehelyett a kölyökkutya szemeiben tükröződő fájdalom előhozta belőlem azokat az átkozott érzelmeket, amiket annyira el akartam nyomni magamban. A nedvesség elöntötte a szemeimet, mire behunytam őket, és gyorsan megráztam a fejemet, hogy megállítsam a könnyeim kihullását. Nem akartam, hogy fájjon. Nem akartam, hogy érdekeljen, de a francba, kis híján megölt. – Beszélj hozzám, Noah – mondta a legkomolyabb hangon, amit valaha hallottam tőle. Körbepillantottam a konyhában, aztán visszanéztem rá. – Én nem tudom ezt megadni nekik. – Nem – válaszolta lágyan. – Nem tudod. – És nem engedhetem meg magamnak a kosárlabda tábort, meg a magániskolát, amit annyira szeretnek, és az ajándékokat az összes szülinapi partira, amire meghívták őket. – A torkom elszorult. – Nem – ismételte meg. – És vannak nagyszüleik. – Alig ismertem fel a saját hangomat, olyan rekedt volt. – Jacob nem tudja abbahagyni a fecsegést Joe szüleiről, és Tyler halászni jár minden szerdán Carrie apjával, amióta nem fagy. Én ezt nem tudom nekik felajánlani. – Igazad van. – Szeretem őket – mondtam eltökélten. – Tudom. – A hangja megremegett. – Ebben soha nem kételkedtem. – Echót is szeretem – bámultam egyenesen Mrs. Colins szemeibe. – Hiányzik. Mrs. Colins megvonta a vállát, és szomorúan rám mosolygott.

375

KATIE MCGARRY – Nincs azzal semmi gond, ha a testvéreiden kívül mást is szeretsz, Noah. Nem árulod el sem őket, sem pedig a szüleidet, csak mert éled a saját életedet. És megtörtént. Annyi éven keresztül magamban tartottam, de most a fájdalom és bánat keresztülhasított rajtam. Az összes düh, szomorúság, és fájdalom, amit parazitaként magamban raktároztam, most a felszínre tört. – Vissza akarom kapni az anyámat és az apámat. – Nem tudtam lélegezni. – Én csak vissza akarom kapni a családomat. Mrs. Colins megtörölte a szemeit, és keresztülsétált a szobán, egyenesen hozzám. – Tudom – mondta újra, és szorosan magához ölelt.  – Köszönjük még egyszer, Noah. – Joe már vagy tizenötödszörre rázta meg a kezemet, mióta elmondtam neki és Carrie-nek, hogy nem harcolok tovább a felügyeleti jogért. – Megígérem, hogy akkor láthatod őket, amikor csak akarod. Bólintottam, és hátrapillantottam a vállam felett. Mrs. Colins és Carrie a második emeleti folyosó végén álltak a lépcső közelében. Mrs. Colins küldött nekem egy bátorító mosolyt, én meg vettem egy mély lélegzetet. Joe kinyitotta Jacob szobájának ajtaját, és mindketten beléptünk. – Fiúk, Noah beszélni szeretne veletek. – Noah! – Egy Batman-es pizsamában Jacob átszelte a szobát, és hozzám szaladt. – Még mindig itt vagy! – Igen – mondta Joe. – És ezután sokkal többet lesz itt. Jacob lelkes szemekkel csodálta Joe-t. – Gondolod? – Esküszöm. – Joe megpaskolta a vállamat. – Adok nektek srácok egy kis időt, hogy beszéljetek. És csak simán kisétált, becsukva az ajtót maga mögött. 376

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Az elmúlt két évben egyszer sem lehettem egyedül a testvéreimmel. Kezeimet Jacobon tartva, a szüleink képére bámultam. Már nem fognak visszajönni, és soha nem állíthatom vissza azt, amink volt, de továbbléphetek. Leültem a padlóra, és a szívem szárnyalt, amikor Tyler, egy kitaposott pizsamában, közelebb jött hozzám, és kis kezét az enyémbe tette. Másik kezének hüvelykujját a szájába dugta. Az ölébe egy takarót terített. Jacob odabújt az oldalamhoz. – Apa soha nem esküdik meg semmire, ha nem gondolja komolyan, Noah. Azt mondta, hazudni bűn. Bólintottam. – Az. Anyukánk is mindig ezt mondta. – Megköszörültem a torkomat, és belekezdtem életem legnehezebb beszélgetésébe. – Néhány évvel ezelőtt tettem nektek egy ígéretet. Akkor komolyan gondoltam, de most azt hiszem, nem az lenne a legjobb a számunkra. Rápillantottam Tylerre. Túl fiatal volt ahhoz, hogy emlékezzen, hogyan nevetett anya, amikor apa táncolni kezdett vele, miközben a vacsora után megmaradt piszkos edényeket mosogatta el éppen. Túl fiatal volt ahhoz, hogy emlékezzen arra, amikor apa különböző épületek fényképeit mutogatta neki, és elmagyarázta, hogy az ő fiának már tízéves kora előtt muszáj tudnia, hogy hogyan kell helyesen beleverni egy szöget kalapáccsal a falba. És Jacob. Elég idős volt, hogy emlékezzen, de túl fiatal ahhoz, hogy teljesen megértse, mi mindent vesztett el. Soha nem fogja megtapasztalni azt a büszkeséget, amikor besétál anyával a feldíszített terembe anyák napján. Soha nem fogja megismerni azt a kirobbanó örömöt, amit akkor érezne, amikor apu azt mondja neki, hogy egy született tehetség, miután először használja a fúrót egyedül. Soha nem fogják megtudni, hogy az egész világ két legcsodálatosabb emberét vesztették el. Soha nem fogják megtudni, 377

KATIE MCGARRY hogy ez a veszteség mennyire kínzott engem életem minden egyes napján. Vettem egy mély lélegzetet, és újra megpróbáltam megszólalni. – Mit szólnátok hozzá, ha ti ketten örökre itt élnétek, és én csak látogatóba jönnék hozzátok?  Mrs. Colins kitette az irányjelzőjét az utca végén. Én a kocsimban ültem, egyedül. Echo. Elengedtem őt, és most lemondtam a testvéreim felügyeleti jogáról is. Mrs. Colinsnak igaza volt. Valahol mélyen magamban, úgy gondoltam, hogy szeretni Echót, egyet jelent azzal, hogy elárulom a testvéreimet és a szüleimet. De akkor is szerettem Echót. Szükségem volt rá. És vissza fogom szerezni. Elfordítottam a kulcsot a gyújtásban, és a motor köpködve életre kelt. Az örökbefogadó rendszer megtanított valamire – az öttől hét évig terjedő feltételes szabadlábra helyezés kétségtelenül egy fennálló lehetőség volt. A kérdés már csak az, mit kezdek a többi információval, amit összegyűjtöttem.

378

Echo – Hol van? – csikorogtam. Leállítottam Aires kocsiját, és kiugrottam belőle. Az egész világ megőrült. Először Ashley korai vajúdása. Aztán meg Noah ragaszkodik ahhoz, hogy valami őrült dolgot csináljon. – A pokolba, Beth. Mondtam már, hogy ne szívd azt a szart. Noah mérges lesz. – Isaiah egyik kezével megdörzsölte a fejét. Most az egyszer, hálás voltam, hogy Beth betépve közel került az értetlenséghez és zavartsághoz. – Mit jelent pontosan az, hogy úgy gondolja, meg fogja szerezni? – kérdeztem. – Már mindent tud a testvéreiről, és azt mondta, hogy be fogja tartani a törvényt. Betörni Mrs. Colins irodájába határozottan nem hangzik törvényesnek! Isaiah összecsapta a kezeit. – Gyerünk, vigyük el a kocsit egy útra. Már Isaiah is elvesztette az eszét? – A legjobb barátod… a testvéred be fog törni az iskolába, aztán Mrs. Colins irodájába, és te pont most akarod elvinni a kocsit egy körre? Isaiah egy gúnyosan izgatott mozdulattal összedörzsölte a kezeit, de frusztráltság áradt a szemeiből. – Igen. – Nem. – Lengettem meg a kezeimet a levegőben. – Nem. Meg kell állítanunk. El is kaphatják, akár a testvéreit is elvesztheti. Oh, Istenem, annyira makacs idióta tud lenni. Mit akar a betöréssel elérni? – Vissza akar kapni – mondta Beth összemosva a szavakat.

KATIE MCGARRY Villámok lobbanhattak volna fel a felhőtlen égbolton, és gyújthattak volna tüzet a tornacipőmön, és még akkor sem lettem volna annyira meglepve, mint most. – Már megbocsáss? Beth a betonon ült, fejét a munkapadnak támasztotta, szemhéjai fáradtan emelkedtek fel, és csukódtak le. – Szerelmes beléd, és azt akarja, hogy egyedül az övé legyél. Lökött még valami rizsát rólad, meg hogy nem vagy a második helyen, és hogy bebizonyítja, tévedsz. Ding, ding. Noah az aktámat akarta, és visszakapni engem. A szívem először összepréselődött attól a melegtől és örömtől, ami eluralkodott rajtam, aztán darabokra szakadt, és jéghideggé vált. Nem, nem kockáztathat ennyit értem – nem, amikor a testvéreivel fizetne érte. Isaiah-hoz fordultam. – Meg kell állítanunk. Mikor ment el? – Meg akarta várni, amíg besötétedik. Noah úgy jött haza, hogy mindent elrontott. Felteszem, látott téged és a fiúdat. Gagyogott valamit arról, hogy elcseszte veled a dolgokat, és eldöntötte, hogy helyrehozza. Megkért, hogy jöjjek ide, javítsam meg a kocsit, aztán tartsalak itt addig, amíg jelez nekem. – Miért nem állítottad meg? – ástam elő a kulcsaimat a zsebemből. – Noah-t nem lehet megállítani! Ezt gondold át még egyszer.  Isaiah beállt az iskolával szembeni bevásárlóközpont egyik szabad parkolóhelyére, aztán leállította a motort. Megpróbáltam felhívni Noah-t, de már milliomodik alkalommal csak a hangposta jelentkezett. 380

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Miért nem az iskolánál parkoltál le? – kérdeztem. Isaiah egy tényleg-ennyire-hülye-vagy pillantással bámult rám. – A rendőrség minden két órában őrjáratot tart az iskola körül. Tudni fogják, hogy van valami, ha egy rakat kocsi parkol a sulinál. – Persze, Noah is a szupermarketnél parkolta le a kocsiját. – Csináltál már ilyet azelőtt? – Csak berúgtunk néhány labdát a tornaterembe, de soha nem törtem még be egy irodába. – Lenyomtam a kilincset, aztán Beth-re pillantottam, aki a hátsó ülésen ájult be. – Jól van? – Igen, csak kiütötte magát. – Isaiah megérintette az egyik fülbevalóját. – Nem hagyhatom itt ilyen állapotban, és ha felébresztjük, elég nagy zajt fog csapni ahhoz, hogy felfigyeljenek ránk. Megvan az esély, hogy Noah a külső irodához közeli oldalajtót törte fel. Valami kis dolgot fog a nyílásba tenni, meggátolva, hogy újra bezáródjon, és ő bennragadjon. Bizonyosodj meg arról, hogy azt a valamit otthagyod, ahol ő. Kapd el, és mondd meg neki, hogy ti ketten majd később veszekedtek ezért. – Kösz. Keresztülfutottam az utcán, és éreztem, hogy a tüdőm már a robbanás szélén állt. Jó Isten, éppen betörök valahova, és arra készülök, hogy belépve távol tartsam – az én hülye, makacs, és eszméletlenül édes… barátomat? Exbarátomat? Vagy talán újra a barátom? – a börtöntől. Pont ahogy Isaiah megjósolta, Noah kitámasztva hagyta az iroda melletti oldalajtót. Besurrantam, és közben megbizonyosodtam arról, hogy pontosan úgy hagytam, ahogy találtam. Mrs. Colinsnak nagyon tetszene, ha mindkettőnket az ő bezárt irodájában találna. Úgy éreztem magam, mintha egy hátborzongató horrorfilmben lettem volna, ahogy a lámpák minden egyes megtett lépésemmel, felgyulladtak előttem. A szívem a torkomban dobogott.

381

KATIE MCGARRY A tekintetemet a vállam mögé szegeztem, várva, hogy valaki felbukkanjon mögöttem, és kiszívja a véremet, vagy bevonszoljon magával a börtönbe. Először hozzálapultam a szekrényekhez, de aztán rájöttem, hogy micsoda bolond voltam. Azok a nyomorult lámpák már amúgy is fel voltak kapcsolva, és csak akkor hunynának ki, ha minden mozgás leállna. Szóval abbahagytam a lapulást, és futni kezdtem. Hála az Istennek, az irodában csak kézzel lehetett felkapcsolni a villanyt. Már elegem volt a mozgásérzékelőből. És akkor mi volt a probléma? Mrs. Colins irodájának ajtaja csukva volt, és fény sem szűrődött ki az alatta lévő résen. Noah már elment volna? A folyosó újra sötétbe borult, de néhány perccel később a fények ismét felvillantak. Ha már a totális kiborulásról beszélek… Megragadtam Mrs. Colins irodájának kilincsét, és majdnem felkiáltottam, amikor az ajtó kinyílt. Amilyen csendben csak tudtam, becsuktam az ajtót, és elhátráltam tőle, remélve és imádkozva azért, hogy aki belép az irodába az vagy Noah legyen, vagy ha nem ő, akkor legalább az a valaki ne találjon meg. A késztetés, hogy felsikítsak, a lábujjaimtól indult, és a szám felé tartott, amikor valami meleg, és erős bukkant fel mögöttem, és hirtelen berántott magával a kabáttárolóba. A helyiség ajtaja a szemeim előtt csukódott be. Aztán Noah sziszegett a fülembe. – Mit csinálsz itt? Nyersen suttogtam vissza: – Ezt én is kérdezhetném tőled! Azért vagyok itt, hogy megmentsem a segged, mielőtt valami hülyeség miatt börtönbe kerülsz, és elveszíted a testvéreidet. Lépések visszhangzottak a külső irodából. Belekapaszkodtam Noah kezébe – ami még mindig a derekam körül volt – és ő közelebb húzott magához. 382

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Alig hallhatóan suttogta: – Oldalajtó? Bólintottam. Ha a biztonsági őr meglátja a kitámasztott ajtót, tudni fogja, hogy valaki belépett az épületbe. Benyúltam a zsebembe, és előhúztam a telefonomat, hogy gyorsan üzenjek Isaiah-nak. „Amilyen hamar csak lehet, vedd ki a támasztékot az oldalajtóból.” Pár másodperccel később érkezett a válasz: „Kész.” Noah lehajtotta a fejét, így az orra végigsimított a jobb fülem mögötti lágy területen. Meleg lélegzete csiklandozta érzékeny bőrömet. Hiányzott, és az érintése is. Miért kellett idejönnie, és megtennie ezt az idióta dolgot? Nem érek én annyit, hogy elveszítse miattam a testvéreit. Ha Noah-t elkapják, letartóztatják. A gyomrom lesüllyedt a lábujjaimig. Én mit veszíthetek még el? Csak egy jelentéktelen művész voltam, aki a vásznaival bebarangolja majd az országot. Szóval lenne egy priuszom (minden izmom összerezzent erre a gondolatra), és börtönben kellene maradnom legalább egy éjszakát (a hányinger marta a torkomat). Igen, ez kétségkívül nagyszerű lenne. Noah szorosabban húzott magához, és megesküdtem volna, hogy megpuszilta a hajamat. Meg tudtam tenni – érte. Feladhatnám magamat, és mondhatnám neki, hogy maradjon elrejtőzve. Kinyúltam, hogy kilökjem az ajtót, de Noah kezei visszarántották azt, és halálos szorítássá erősítette a derekamon nyugvó karjai fogását. – Mi a fenét gondolsz, mit csinálsz? – kérdezte halk hangon. – Csak vetek ki egy pillantást, hogy lássam, tiszta-e a levegő? – A szarba, szánalmasan hamis voltam. – A pokolba is, nem. Tele vagy szar ötletekkel. Itt maradsz velem. 383

KATIE MCGARRY – A testvéreid… – Feladtam őket. Elmozdultam, így láthattam az arcát, és a fájdalmat a szemében, ami darabokra tépett engem is. – Ne értem… A torka megmozdult, ahogy nyelt egyet, és megrázta a fejét. – Értük. A telefonom rezegni kezdett. Isaiah írt. „Baj. Kifelé az ablakon keresztül. Most. Az autó készen áll.” – A francba – suttogta Noah. – Biztos beindítottam a riasztót. Gyerünk. Halkan kitárta a kabáttároló ajtaját. Aztán egy módszeres, de mégis valahogyan folyékony mozdulattal kinyitotta az egyik ablakot. Fényszórók nélkül, Isaiah kocsija lopva mozgott a diákparkolóban. Noah megtartotta az egyik lábamat, és segített, hogy kimásszak az ablakon. – Fuss, amíg el nem éred Isaiah kocsiját. – Mi lesz veled? – Színtiszta pánik uralkodott el rajtam. Noah egy nyugodt, bűnös mosolyt villantott rám. – Itt leszek, közvetlenül mögötted, bébi. Említettem már valamikor, hogy túl merev vagy? Ahogy meglökött, észrevettem, hogy Mrs. Colins asztalán nem volt egyetlen akta sem. Oh, nagyszerű. Átmásztam az ablakon, és keresztülsprinteltem a parkolón Isaiah felé, közben hátrapillantva a vállam felett, láttam, hogy Noah lekuporodott a fal közelében. A vér dübörgött az ereimben, és az éjszakai levegő égette a tüdőmet, ahogy a szabadságot jelentő kocsi felé száguldottam. A hátsó ajtó kinyílt, én meg beugrottam, egyenesen Beth lábaira érkezve. Gyorsan becsaptam magam után az ajtót. A gyomrom összezsugorodott, ahogy Noah teljes sebességgel futott a kocsi felé.

384

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! A fények felkapcsolódtak a külső irodában. Isaiah egyre közelebb oldalazott Noah-hoz. A tekintetem Noah és Mrs. Colins sötét irodája között cikázott. Isaiah kitárta az anyósülés felőli ajtót, és abban a másodpercben, ahogy Noah landolt az elülső ülésen, be is csapta azt. – El kell tűnnünk innen. – Isaiah belepillantott a visszapillantó tükrébe. – Vigyél a kocsimhoz, aztán irány haza. – Noah Mrs. Colins irodájának sötét, csukott ablakát figyelte. Aztán felnevetett, és felkiáltott, amikor a fény abban a pillanatban kapcsolódott fel a szobában, ahogy keresztülhaladtunk a láthatatlan, szabadságot jelentő vonalon, a bolt parkolóján. Isaiah megállította a kocsit a Noah-é mellett, és kirakott minket. Beth még mindig a hátsó ülésen feküdt, és mélyen aludt. Isaiah odaszólt nekünk: – Valahol máshol veszekedjetek. Ne maradjatok itt. Noah felajánlotta Isaiah-nak a kezét. – Kösz, tesó. Elfogadva azt, Isaiah válaszolt. – Bármikor, ember. Isaiah elhajtott, ahogy Noah beindította a kocsiját, és követte őt. Két házzal arrébb, egy rendőrautó villogó fényekkel, de szirénák nélkül hajtott el mellettünk, az ellenkező irányba tartva. Ez átkozottul közel volt. Noah rátette a kezét az enyémre. – Jól vagy, bébi? – Igen. – De nem éreztem úgy magam. Sok mindent éreztem, de azt nem, hogy jól lennék. Vártam, hogy a pulzusom abbahagyja az őrült dobogást, hogy a vér távozzon a fejemből, és hogy a tüdőm ne égjen olyan átkozottul minden egyes levegővételemnél. Most már biztonságban voltunk. Szabadok voltunk, de a testem még mindig úgy viselkedett, mintha az ördög üldözött volna. Egy másik rendőrautó hajtott el mellettünk, a villódzó vörös és kék fények bántották a szememet. A halántékomban egy lassú,

385

KATIE MCGARRY állandó lüktetés egy ritmusra vert a kék fénnyel –, távol és közel, távol és közel. Az arcom bal oldala elzsibbadt, és a fejem könnyűvé vált. – Noah, azt hiszem, hányni fogok. – Várj. Noah befordult egy elhagyatott parkolóba. Épphogy csak leállította a kocsit, amikor kivágtam az ajtót, botladozva kiszálltam, és felöklendeztem nagyon régen elfogyasztott ebédem maradékát. Noah eltartotta a hajamat az arcomtól. A teste remegett a csendes nevetéstől. – Komolyan, túl merev vagy. Egy részem vele akart nevetni, de nem tudtam. Leültem, kezemet a térdemre támasztottam, és belebámultam a sötét éjszakába. Nem tudtam kiverni a fejemből a fények villogását. A vörös és a kék. Közel és távol. Közel és távol. És akkor… sötétség. Nem voltak fények. Nem voltak hangok. Csak a sötétség… A vibráló, színes képek gyors egymásutánban száguldottak keresztül az elmémen, golyózáporként csapva belém. A fejem előreesett, karjaimat pedig köré fontam, hogy elnyomjam az összes rossz érzésemet és gondolatomat. Az elmém képeket küldött, mire megkíséreltem sorba rendezni, és kategorizálni azokat, de nem voltam rá képes – és elvesztve az irányítást az emlékfoszlányok bombázása miatt, egy éles, kínzó fájdalom vágott bele az agyamba. Hangok, zajok, és éles sikítások marcangolták az elmémet. Rájöttem, hogy én sikítottam, és hallottam, ahogy Noah gyorsan beszélt hozzám, de a széttörő üveg hangja, és a saját sikításom elnyomta az ő szavait. 

386

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Mi történt? Egy férfi apró lámpával a kezében hajolt fölém. Vörös fény villódzott mögötte, és azon túl a csillagképek izzottak az éjszakai égbolton. Az anyám hangja suttogott a fülembe, dúdolt nekem, visszalökött a történetéhez. – Ne! – Harcoltam, nehogy újra visszazuhanjak a pokolba… az anyám padlójára… küzdöttem, hogy távol tartsam magam a saját véremtől. – Noah! Hangja rekedt volt, ahogy odaszólt nekem. – Itt vagyok, bébi! A férfi visszahúzta a fényt. Egy sztetoszkóp lógott a nyakában. – Bevettél ma valamilyen drogot? Ittál? A düh Noah hangjában keserűbbnek érződött az én szám ízénél is. – Idefigyeljen maga kibaszott seggfej, most mondom el ötödjére, hogy tiszta. Az orvos figyelmen kívül hagyta Noah-t, és végighúzta a kezét a nyakam alatt. – Marihuána? Metamfetamin? Valami másfajta gyógyszer? Te nem szedhetsz altatót. A saját hangom visszhangzott az elmém egy rejtett zugában. Nem. Nem. Istenem, nem. A gravitációs erő lenyomott a földre, leszívta az agyamat, és a valóság kiszorította belőlem a szuszt. – Depressziós vagy. – Megráztam az üres tablettás dobozt, és kibotladoztam az anyám fürdőszobájából, megállva, amikor a térdem beleütközött a festett üvegablakba, amit az anyám két szék között támasztott ki száradni. Ő a kanapén ült, egyik kezében egy üveg jeges teával, a másikban egy képpel Airesről. Módszeresen kortyolgatta az italát. A szemei a kávéasztalon álló üres poharam és köztem vándoroltak. Vad, vörös haja kibomlott a csatjából. – Tudom. Oldalra billentem, ahogy az egész világ megingott körülöttem. 387

KATIE MCGARRY – Mit csináltál? – Megint belekortyolt a teájába. Mindenem acélkeménnyé vált. – Mit csináltál velem? – Ne aggódj, Echo. Hamarosan Airesszel leszünk. Azt mondtad, hiányzik, és megtennél bármit, hogy újra láthasd őt. Akárcsak én. A szoba balra rándult. Küzdöttem, hogy talpon maradjak, és hogy kompenzáljam a húzást, jobbra dőltem, de tekintet nélkül az erőfeszítéseimre, elestem. És a világ összeomlott körülöttem. A széttörő üveg zaját égető fájdalom, és sikoltás kísérte. Sikoltás az anyámtól. Sikoltás tőlem. Kinyitottam a szememet, és figyeltem, ahogy a vörös és kék zuhany követett engem a padlóra. Egy múló gondolat hasított keresztül a fájdalmon… Szerettem ezt a festett üvegablakot. Vér. A vér ömlött a karomon felhasadt erekből. Átáztatta a ruhámat, és bemaszatolta a bőrömet. Összegyűlt a könyökhajlatomban, egy kis patakban hömpölygött lefelé, és folyt az anyám felé, aki most mellettem feküdt. – Vérzek! Egy erős kéz megragadta az enyémet. Noah hajolt be a látóterembe. – Nem, nem vérzel. – Mögötte fehér fények ragyogtak, és egy hang a szívem verdesésével szinkronban sípolt. Noah megingathatatlan eltökéltséggel beszélt. – Koncentrálj, Echo! Nézz a karjaidra! – Feltartotta a kezemet. A tiszta sebhelyek érdessé tették a karomat. Vérre számítottam, de nem volt. Csak a fehér sebhelyek. Rengeteg sebhely. De vér nem. – Noah? – ziháltam, és megpróbáltam elnyomni a fejemben lévő sikoltásokat, hogy megértsem, mi történik. – Itt vagyok. Foglak. Istenre esküszöm, foglak – mondta. – Maradj velem, Echo.

388

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Akartam. Vele akartam maradni, de a kiabálás, a sikoltozás, és az összetörő üveg zaja egyre hangosabbá vált a fejemben. – Állítsd meg. Szorosabban markolta a karomat. – Harcolj, Echo! Kibaszottul harcolnod kell. Gyerünk, bébi. Biztonságban vagy. Noah alakja megingott, és elhomályosodott. A fájdalom keresztülhasított rajtam, és megint sikítottam. Egy ápolónő kihúzta az üvegdarabokat a karomból. Az apám letörölte a könnyeket az arcomról, és megcsókolta a homlokomat. A vér átáztatta fehér ingét, és összemaszatolta az arcát. – Shh, édes szívem, ne sírj, most már biztonságban vagy. Biztonságban vagy. – Biztonságban vagy, Echo. – Noah a karomon lévő sebhelyeket dörzsölgette. – Soha többet nem bánthat téged. – Az apám a karjaiban tartotta bekötözött kezeimet, és könnyek peregtek végig az arcán. – Aludj – suttogta az anyám, miközben a földön feküdt mellettem, és a vérem felé folydogált a padlón. Az apám felemelt, és a karjai között ringatott a kórházi ágyban. – Elijesztem a rémálmokat. Ígérem. Kérlek, csak aludj. Az állandó sikoltozás abbamaradt, és zihálva sekély, és hűs lélegzetet vettem, majd pislogva egy nyugodt, kórházi szoba került a látóterembe. Egy nő, kék kórházi egyenruhában, befejezte valami befecskendezését az infúziómba, és egy apró mosolyt villantott rám, mielőtt elsétált volna. A szemhéjaim elnehezültek, de harcoltam az álom ellen. – Aludj, bébi. – Noah hangja megnyugtató balzsamként hatott rám. Nyeltem egyet, és elnehezült fejemet a hangja irányába fordítottam. – Bedrogozott. 389

KATIE MCGARRY Szomorúan rám mosolygott, és megszorította a kezemet. – Üdv újra itt. A szavaim összemosódtak. – A tudtom nélkül az egész doboz altatót belerakta a teába, és adott belőle egy pohárral. Az ajkaival csókot lehelt a kezemre. – Pihenésre van szükséged. A szemeim lecsukódtak. – Fel akarok ébredni. – Aludj, Echo. Itt vagyok, és esküszöm, soha nem fogom megengedni senkinek, hogy újból bántson téged.

390

Noah – Még mindig itt, Noah? – Mrs. Colins lépett be Echo kórházi szobájába. – Mr. Emerson mondta, hogy te hoztad be. A kezemmel átfésültem a hajamat, és megpróbáltam felébreszteni az agyamat. Echo átaludta az egész éjszakát. Én a legnagyobb részében bámultam őt, fogtam a kezét, és néhány alkalommal elbóbiskoltam a székemben. – Igen. Mrs. Colins lófarokba fogta szőke haját. Kék farmert, és Grateful Dead18 pólót viselt. Egy széket húzott Echo ágyának másik oldalára, és a kezébe fogta Echo kezét. – Volt bent nála az apja? – Itt maradt néhány órára tegnap, de már elaltatták Echót, mire megérkezett. Beszélt az orvossal, mielőtt visszament, hogy segítsen Ashley-nek megetetni a babát. – Mit mondott az orvos? – Hogy csak akkor tudja meg, összeroppant-e az elméje, miután Echo felébred. Mrs. Colins megengedett magának egy rövid, szarkasztikus kuncogást. – Ezt így tálalta Echo apjának? – Ez az én saját megfogalmazásom. – Hüvelykujjammal Echo kezét simogattam. Most már egyedül aludt. Nem adtak neki sem nyugtatót, sem olyan gyógyszereket, amik segítettek volna neki aludni. Nem tehettünk egyebet, csak várhattunk. 18

1965-ben alapult amerikai rock banda.

KATIE MCGARRY – Gondolja, hogy rendben lesz? Mrs. Colins felvonta a szemöldökét. – Meg vagyok lepve, hogy ezt megkérdezted. Neked jobban kellene tudnod, mint nekem, hogy ő egy igazi harcos. Megnyugodva hátradőltem a székemben. Jó érzés volt ezt valaki mástól hallani. Mert azután, hogy figyeltem őt tegnap harcolni az épelméjűségéért… Mennyit képes elviselni egy emberi elme? – Tudtad, hogy tegnap találkozott az anyjával? – kérdezte Mrs. Colins. Az izmaim megint megfeszültek. – Mi? – Igen. Egészen meglepett. Nem tudtam, hogy Echo képes ellenszegülni az apjának. Azt hiszem, nagyobb hatással voltál rá, mint azt képzeltem volna. Arra használta fel a látogatásait a különböző művészeti galériákba, hogy megtalálja az anyját. Mindenhol hagyott neki egy levelet, amíg az anyja végül beleegyezett a találkozásba. – Ezt honnan tudja? – Felteszem, a találkozás nem ment simán, mert az anyja felhívta az apját, és szólt neki, hogy keresse meg Echót. A francba. A pokolba. És még ő próbált megmenteni engem. Echo tudni akarta, mi történt vele, de az emlékezéstől halálra rémült. Soha nem értettem meg igazán. A tegnapi napnak mindenképpen át kellett löknie az elméjét a határon – látta az anyját, elkészült Aires kocsija, majdnem bűnözővé vált. Ujjaimat összefontam élettelen ujjaival. Megígérem, Echo, törődni fogok veled, és vigyázni fogok rád, most és mindörökké. – Tényleg nem tudtad, igaz? – kérdezte Mrs. Colins. – Fogalmam sem volt róla. – Aztán arra gondoltam, amit korábban mondott. – Mr. Emerson nem kereste meg, ugye? Mrs. Colins szorosabban Echo köré tekerte a takarót. – Ashley vajúdni kezdett a telefonhívás után. A baba korábban jött. 392

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! És megint. A második hely. Úgy tűnik, ez életének állandóan visszatérő története. Echónak volt egy olyan szokása, hogy elérte, összehasonlítva magamat vele, úgy érezzem, igazi fasz vagyok, és ez a mai nap sem lett kivétel a többi közül. Elhagyott engem, hogy megkaphassam a családomat, és ezzel ő maradt egyedül. Hogy engedhettem valaha is, hogy elsétáljon tőlem? – Büszke vagyok rád, Noah. Az elmúlt huszonnégy óra egy hosszú, összemosódó rémálom volt. Elvesztettem a testvéreimet. Echo pedig közel került ahhoz, hogy a józan eszét veszítse el. – Miért van az, hogy amikor az emberek azt mondják, büszkék rám, akkor az életem egy nagy szívás? – Mert felnőni azt jelenti, hogy kemény döntéseket kell hoznunk, és a helyes dolgot cselekedni, nem szükségszerűen jelenti azt, hogy jó érzés megtenni azt a dolgot. Csendben ültünk, hallgattuk Echo könnyű légzésének dallamát, és a szívmonitor egyenletes sípolását. A szívem sajgott az ígéretektől, amiket csendesen tettem neki, és a vágytól, hogy teljesíthessem őket. Soha többé nem lesz egyedül. – Volt egy pillanat, mielőtt elaludt volna – kezdtem. – Azt mondta, az anyja bedrogozta az altatóival. Echo sokat kiáltozott a hallucinációk alatt, vagy hívja, ahogyan csak akarja a visszaemlékezését. Úgy hangzott, mintha az anyja depressziós lett volna, és elhatározta, hogy megöli magát, de aztán Echo felbukkant a lakásán, mire a pszico anyja megváltoztatta a terveit, és belevette őt is az öngyilkossági kísérletébe. Mrs. Colins felsóhajtott, és megpaskolta Echo kezét. – Akkor emlékszik.

393

Echo Mrs. Colins küldött felém egy bátorító mosolyt, amikor néhány apró papírzsebkendő-cafat kiesett a kezemből a takaróra. – Sajnálom – mondtam. Megmozdultam a kórházi ágyamban, és sóhajtottam, amikor még több hullott a padlóra. A kórházi pszichiáter, egy kopaszodó férfi a negyvenes évei végén, nevetett. – A zsebkendőket azért készítették, hogy széttépjék őket. Ne aggódj. Úgy éreztem, mást sem csináltam reggeli ébredésem óta, csak sírtam. Sírtam, amikor kinyitottam a szememet, és Noah-t az oldalam mellett találtam. Sírtam, amikor az orvos bejött, és megkérte őt, távozzon, hogy meg tudjon vizsgálni. Sírtam, amikor elmondtam a pszichiáternek és Mrs. Colinsnak, hogy mire emlékszem. Sírtam, amikor megbeszélték velem a történteket. És most itt voltam, órákkal később, és még mindig sírtam – egy szánalmas bőgőmasina voltam. Kiszedtem egy másik zsebkendőt a dobozból, és megpróbáltam diszkréten kifújni az orromat. Emlékeztem. Mindenre. Fellebbentettem a leplet, és rájöttem, hogy az anyám súlyos depresszióban szenvedett. Eldöntöttem, ott maradok, hogy lássam, meg tudom-e győzni arról, hogy menjen el a terapeutájához. Ittam a teából, aztán kezdtem rosszul érezni magamat. Bementem a fürdőszobába, megtaláltam az üres altatós dobozt a csapnál, aztán felhívtam az apámat, de a végén csak a hangpostája jelentkezett.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! A szomorú valóság, hogy az anyám azt tervezte, megöli magát, és úgy döntött, a beleegyezésem nélkül engem is magával visz. Aztán elkábultam, és felbuktam a festett üvegben. Egy ideig a padlón feküdtem, könyörögtem az anyámnak, hogy szerezzen nekem segítséget, végül… behunytam a szememet. Nem csoda, hogy utáltam aludni. Megint kifújtam az orromat. – Tehát, hazamehetek? A pszichiáter előre dőlt, és megpaskolta a térdemet. – Igen. Azt javaslom, folytasd a privát terápiát, hogy foglalkozhass azokkal az érzelmekkel, amik hátra maradtak most, hogy emlékszel az incidensre. Úgy hallottam, Mrs. Colinsnak van néhány privát ügyfele is. Talán hajlandó segíteni neked. Mrs. Colins szinte a farkát csóválta, és kis híján még csaholt is mellé. – Az ajtóm mindig nyitva áll előtted. – Azt hiszem, az jó lenne. – Ki tudja? A nő, akiről azt hittem, élő pokollá teszi majd az életemet, valójában távol tartotta tőlem a szörnyeket.  A tipikus Glinda, a Jó boszorkány módján, Lila hozott nekem néhány cuccot otthonról. Végre megvolt a lehetőségem, hogy felvegyek valamit, ami nem a hányással borított ruhám, vagy a kórházi köntös. Élveztem a hosszú, forró zuhanyt is. Amikor elhagytam a fürdőt, Noah-t találtam az ablakomnál. – Szia – mondtam. – Szia. – Noah bűnös mosolyt villantott rám. – Hallottam, hogy kiengedtek. – Igen. – Odasétáltam a kistáskához, amit Lila hagyott bent nekem, és visszaraktam bele a cuccomat, próbálva elterelni a gondolataimat, és egyúttal el is foglalni magamat.

395

KATIE MCGARRY Noah a szemtanúja volt annak, hogy elvesztettem önmagamat. Mégis velem maradt egész idő alatt. Talán azért, mert rosszul érezte magát miattam. Bár, betört Mrs. Colins irodájába, hogy megszerezze az aktámat, mert, legalábbis Beth szerint, vissza akart kapni. – Noah. – Pontosan ugyanabban a pillanatban ő is kimondta az én nevemet. Ő bedugta a hüvelykujját a zsebébe, én meg az éjjeliszekrényen doboltam az ujjaimmal. – Hogy vagy? Azért kérdezte ezt, mert időt akart adni magának, mielőtt kidobna? Végtére is ki akarna együtt maradni egy őrült csajjal? Vállat vontam, és figyeltem, ahogy az ujjaim folytatták a dobolást. – Jól. Egy rá nem jellemző mozdulttal, Noah megvakarta a tarkóját. Majdnem úgy nézett ki, mintha… bizonytalan lenne. A szarba, annyira kiborítottam, hogy most meg volt rémülve, amiért egy szobában kellett lennie velem. – Tegnap éjjel még a szart is kiijesztetted belőlem, szóval bocsáss meg, ha nem fogadom el a jól-t válaszként. Megdörzsöltem a szememet, remélve, hogy így majd távol tudom tartani égető könnyeimet. A forró zuhany végül megnyugtatott, de annak a gondolata, hogy Noah elsétál tőlem, újra felzaklatott. – Mit akarsz hallani? Hogy kimerült vagyok? Rémült? Zavarodott? Hogy minden, amit akarok, a mellkasodra hajtani a fejemet, és aludni néhány órát, de ez nem fog megtörténni, mert elhagysz? – Igen – mondta gyorsan, aztán ugyanolyan gyorsan rávágta: – Nem. Mindegyiket, kivéve az utolsó részt. – Szünetet tartott. – Echo, hogy gondolhatod, hogy elhagynálak? Hogy kételkedhetsz abban, amit irántad érzek? – Mert… – mondtam, és éreztem, ahogy az ismerős görcs visszatért a gyomromba. – …láttad, ahogy elveszítettem önmagamat. Láttál engem majdnem megőrülni. 396

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Az izmok jól láthatóan megfeszültek a vállaiban. – Figyeltem, ahogy életed legrosszabb emlékével küzdöttél, és azt láttam, hogy te nyertél. És félreértés ne essék, Echo. Veled együtt harcoltam én is. Meg kell találnod a bizalmadat bennem… bennünk. – Noah mélyen beszívta a levegőt, aztán lassan kiengedte. A testtartása ellágyult, ahogy a hangja is. – Ha megrémülsz, szólj. Ha arra van szükséged, hogy sírj és sikoltozz, akkor tedd azt. És pokolian biztos lehetsz benne, hogy nem sétálhatsz el előlünk, csak mert azt hiszed, hogy nekem az a legjobb. Itt az igazság, Echo: a te oldaladon akarok lenni. Ha el akarsz menni egy bevásárlóközpontba teljesen meztelenül, hogy megmutasd a világnak a sebhelyeidet, akkor engedd, hogy fogjam a kezed. Ha látni akarod az anyádat, akkor mondd el nekem. Talán nem mindig foglak megérteni, de a pokolba is, bébi, próbálkozni fogok. Én bámultam rá, ő meg rám. A levegő elnehezedett körülöttünk a ki nem mondott szavaink súlyától. – Oké – mondtam. Néhány másodpercre lehunyta a szemeit, a feszültség eltűnt az arcáról. – Oké. A szívem vadul dobogott a mellkasomban. Ez azt jelentette, hogy újra együtt voltunk? Azt akartam, hogy azt jelentse, de hirtelen nagyon instabilnak éreztem a talajt magam alatt. Talán rendben lennénk, ha megint egyszerűen csak mi lennénk mi. – Teljesen meztelenül? – Mindannyiunknak vannak álmai, Echo. – Az ajka jobb oldala felfelé kunkorodott. – Tudod, van itt egy ágy, és az ajtó már amúgy is csukva. Átkozott nagy szégyen volna, ha nem használnám ki a helyzetet. Felnevettem, és ez váratlanul ért, de, oh, jó érzés volt. Noah nem sétált, lopakodott; és szerettem azt a pajkos csillogást a szemében, amikor becserkészett. A kezeit a csípőmre tette, és orrával beletúrt a hajamba. 397

KATIE MCGARRY – Szeretem az illatodat. – Kösz. – A hő vörösre festette az arcomat, és kifújtam a levegőt. Annyi minden változott meg az elmúlt huszonnégy órában. – Miért adtad fel a testvéreidet? Noah a hajamat simogatta, és egy szívfájdító mozdulattal finoman megrángatta göndör fürtjeimet. – Mert szeretik Carrie-t és Joe-t, és az élet velük… az a legjobb a számukra. Nem tudva megállítani magamat, megsimogattam a durva borostát az arcán. – De szereted őket. A mosolya kényszeredetté vált, és egy izom megrándult az állkapcsában. – Még mindig az életük része maradok. Ami azt illeti egy elég nagy része. Nem fogok hazudni, pokolian fáj, de őszintén megkönnyebbültem. Mehetek főiskolára. Megtervezhetem a saját jövőmet. Nyeltem egyet, és megpróbáltam uralkodni a mutáns pterodaktiluszokon, akik görkorcsolyaversenyt rendeztek a gyomromban, amikor mertem a közös jövőnkre gondolni. Akkor, amikor Aires kocsija alattam morajlott, rájöttem, hogy szükségem van Noah-ra, és arra, hogy az életem része maradjon. A bátyám halálával egy tátongó lyuk keletkezett a szívemen. Azt hittem, csak arra van szükségem, hogy a kocsija újra működjön. Tévedtem. A kocsi soha nem tudná betölteni azt az ürességet, ami Aires után maradt, de a szerelem igen. – Remélem, a jövőd engem is magába foglal. Úgy értem, valakinek szét kell rúgnia a segged poolban. Noah nevetett, ahogy az ujjait beleakasztotta az övhurkomba, és közelebb rántott magához. – Engedtelek nyerni.

398

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Ugyan, kérlek. – A szemei kis híján kiestek a helyükről, néhány szépen elsüllyesztett labdámat látva. – Kikaptál. Csúnyán. Azon töprengtem, vajon ő is annyira élvezte-e testünk közelségének melegét, mint én. – Akkor azt hiszem, megtartalak. Örökre. Hasznos leszel a lökések során. – Lehajtotta a fejét, homlokát az enyémnek támasztotta, és barna szemei, amelyek néhány másodperccel ezelőtt még nevettek, most elkomolyodva sötétedtek el. – Annyi mindent akarok mondani neked. Annyi mindenért akarok bocsánatot kérni. – Én is. – És újra megérintettem az arcát, de ez alkalommal hagytam, hogy az ujjaim elidőzzenek rajta. Noah akart engem, örökre. – De meg tudnánk beszélni ezt az egészet valamikor máskor? Mára eléggé kibeszéltem magam, és még az apámmal is találkoznom kell. Gondolod, egyelőre meg tudunk egyezni abban, hogy hűséget és bizalmat fogadunk egymásnak, én akarlak téged, te akarsz engem, és majd később kitaláljuk a boldog befejezésünket? Noah ajkai szexi mosolyra görbültek, és én elvesztem benne. – Szeretlek, Echo Emerson. Úgy suttogtam a szavakat, hogy közben ő ajkát az enyémre nyomta: – Örökre.  Noah egyik kezével a kezemet, a másikkal a táskámat fogta, ahogy bevezetett a harmadik emeletre – a szülészetre. A lift csengetett, és az ajtó kinyílt. – Jézus, Echo, a vérkeringés a kezemben jó dolog – mondta Noah. – Sajnálom. – Megpróbáltam elengedni, de Noah továbbra is az enyémre kulcsolva tartotta az ujjait. Végigmentünk a folyosón, és a férjeikkel lassan fel-alá sétáló nők, lufikkal, és virágokkal teli szobák, valamint a nővérpult mellett haladtunk el. Aztán a folyosó végén megálltam a jobb oldali szoba mellett, azt mondták, ez volt az Ashley-é. 399

KATIE MCGARRY – Akarod, hogy bemenjek veled? – kérdezte. Megráztam a fejemet. – Lehet, hogy épp szoptat. Plusz nem akarok hozzá közönséget. Noah megfeszült. – Túl sok információ. A váróban leszek. – Rendben. Lágyan megcsókolta az ajkamat. – Üzenj, és egy szívdobbanás múlva bent leszek, szoptatás ide vagy oda. – Kösz. Noah megvárta, amíg beléptem a szobába, és csak azután hátrált el. Nem egy szokványos szoba volt, az már biztos. Persze Ashley-nek mindenből a legjobb járt. Az apám egy privát szobát szerzett neki, masszázskádas fürdőszobával, bőrkanapéval, fapadlóval, és síkképernyős plazma tévével. Ő és Ashley épp kuncogtak valamin, amikor beléptem. – Sziasztok! Ashley a kissé megdöntött kórházi ágyon nyújtózott el, apámmal a jobb oldalán. Apa karjai a felesége vállai körül voltak. Az arcán állandóan jelen lévő aggodalmas ráncoknak most nyomuk sem volt. Szürke szemei ragyogtak, ahogy lepillantott a bebugyolált csecsemőre Ashley kezében. Abbahagyták a nevetést, és az apám felállt az ágyról. – Echo. Jól vagy? Szükséged van rám? A lábaimmal a padlón toporogtam. Émelyegtem. Fogalmam sem volt, hogy mennyire fájdalmas lesz látni a gyereket, aki a testvéremet és engem hívatott helyettesíteni. – Jól vagyok. Félbeszakítottam valamit? Mert elmehetek. Tudom, hogy csak most született meg a baba, meg minden… – Nem. – Ashley kék szemei ellágyultak. – Nem szakítottál félbe semmit, Echo. Kérlek, gyere be. Sajnálom, hogy nem voltam veled múlt éjszaka, de… nos… eléggé elfoglalt voltam. 400

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Ja. Semmi gond. Gyereked született. Gondolom, ez eléggé üti – hogy azt figyeld, hogyan omlok össze. Leültem egy székre az ágy mellett, és megpróbáltam anélkül vetni egy pillantást a babára, hogy ők ezt észrevették volna. – Jól van? Úgy értem, korábban született, meg minden. Nem mintha érdekelnie kellett volna, vagy ilyesmi. Ez a dolog helyettesített engem meg Airest. De még olyan kicsi volt, védtelen, és még Ashley hasában lett volna a helye. Egyáltalán nem kellett volna ilyen hamar megszületnie erre a szörnyű világra. Az apám egy hála-Istennek mosolyt vetett rám. – Tökéletes. – Jó. – Keresztbe tettem a bokáimat, és a lábam ugyanabban a ritmusban rángatózott, ahogy az ujjaim doboltak a térdemen. – Meg szeretnéd fogni? – kérdezte Ashley. Um… nem. – Oké? Az apám kivette a bepólyált babát Ashley karjaiból, és átnyújtotta nekem. Az esetlenség királynőjévé válva, háromszor nyújtottam ki érte a kezemet, miután végül elfogadtam. – Támaszd meg a fejét, és tartsd szorosan – mondta az apám. – Nagyszerű. Látod, született tehetség vagy. – Biztos. – Az emberek általában sikítva akartak elszaladni, amikor egy babát tartottak a kezükben. A szívem gyorsabban kezdett dobogni, amikor a kis rózsaszín dolog ásított, és kinyitotta a szemeit. Háromszor pislogott, aztán újra behunyta azokat. Amikor én pislogtam úgy, mint most ő, az a hazugságot követte. Azon töprengtem, hogy milyen közeli rokonságban is álltunk mi egymással. – Szeretnéd tudni a nevét? – kérdezte Ashley. – Igen. Mi a neve? – Mert az emberek általában adtak nevet a gyerekeiknek, és feltételeztem, úgy illett, hogy kíváncsi legyek rá. Apa megsimogatta Ashley kezét, és válaszolt. – Alexander Aires Emerson. Megremegtem, ahogy a név a szívemig hatolt. 401

KATIE MCGARRY Alexander kicsi keze kiszabadult a takaró alól, és megragadta az ujjamat. Aires. Aires után nevezték el a babát. Aires szeretné ezt a gyereket. Nem törődne azzal, hogy ki volt az anyja, vagy, hogy az apánk hogy kezelte őt. Miért? Mert így szeretett engem is. Aires mindig feltétel nélkül szeretett. Szeretett, amikor ijedt gyerek voltam. Szeretett, amikor csibész tízéves. Szeretett hormontúltengéses tiniként is. Amikor senki más nem tudott szeretni egy bizonytalan, önző, félénk, ijedt cicát, ő akkor is szeretett. És nem csak egyszer, Aires lenyelte a büszkeségét, értem. Felfogta az apánkból, az anyánkból és Ashley-ből áradó sok szart, és kiállt mellettem. Aires egyetlenegy önző dolgot tett életében, amikor az álmát valóra váltva beállt a tengerészethez, de még akkor is harcolt értem. Leveleket írt apának meg Ashley-nek, és elmondta nekik, hogy engem hagyjanak békén. Feláldozta a szabadidejét azért, hogy beszélgessünk, és minden nap naprakész legyen az életem aprócseprő dolgait illetően. Aires megmozgatta volna a földet és az eget ezért a babáért, pont, mint ahogy megmozgatta azokat értem. Azt hittem, Aires kocsijának megjavítása az életemet is helyrehozza majd. Ugyanezt gondoltam az emlékeim visszaszerzéséről is. De egyik sem töltötte be azt a mágikus reményt, amibe annyira kapaszkodtam –, hogy valahogyan az életem visszaváltozik olyanná, mint amilyen három évvel ezelőtt volt. Alexander elmozdult a karjaimban. Istenem, annyira kicsi volt, és az apám meg Ashley szédült arckifejezését látva, már most imádták őt. Mindannyian ezen az úton indultunk el – egy kicsi öröm-csomag voltunk valamennyien. Én, Aires, Noah, Lila, Isaiah és még Beth is. Egy pontnál valamennyiünket tartotta valaki a karjában, és szerettek minket, de valahol útközben, az egészet elcseszték. Nem, nem ennek a babának – nem Alexandernek.

402

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Az elmúlt néhány hétben megtanultam pár kíméletlen dolgot magamról. Melyik volt a legpusztítóbb? Hogy olyan önző voltam, mint az anyám. Akárcsak ő, én is fekete-fehérben láttam a világot, a vibráló színek, és árnyalatok helyett, amikről pedig tudtam, hogy léteztek. De nem csak ezt csináltam rosszul, azt is, hogy azt választottam, az ő szemein keresztül nézem a világot a sajátom helyett. De már nem. Mert többet is tehettem, mint megjavítani a kocsit Aires tiszteletére. Azzá a testvérré válhattam, akivé a bátyám akarná, hogy váljak. Alexander soha nem fog egyedül szembenézni a világgal. Neki lesz támogatója, neki ott leszek én. – Alexander Aires. Tetszik. Ashley megkönnyebbülten fújta ki a benntartott levegőt, és egy mosollyal az arcán apám felé fordult. – Örülök, hogy itt vagy, Echo. Furamód… – Én is. Egy ápolónő sétált be egy guruló bölcsőt tolva maga előtt. – Sajnálom, hogy befurakodok ide, de el kell vinnem Alexandert, hogy megmérjük a súlyát. – Szakszerűen kivette a kezemből a babát, és berakta őt a bölcsőbe. – És valaki be fog jönni, hogy önt is megvizsgálja, Mrs. Emerson. – Hamarosan enni akar majd, szóval ne vigye el sok időre. – Ashley megragadta apám kezét, és kék szemei aggodalmassá váltak. – Mindjárt visszahozzuk – biztosította őt a nővér. Figyeltük, ahogy eltolta Alexandert. Aztán az apám kicsúszott az ágy szélére. – Hogy vagy? – Jól. – Csak egy cseppet összeroppantam, és most már emlékszem, hogy az anyám, magával együtt, megpróbált engem is megölni. – Kiengedtek. – Máris? Az orvosok és a nővérek naprakész állapotban tartottak, de azt mondták, kettőig nem fognak elengedni. Úgy terveztem, 403

KATIE MCGARRY beugrok hozzád, hogy hazavigyelek. – Megnézte az óráját. Valóban, még csak fél kettő volt. – Esküszöm, hogy voltam bent nálad, és ültem az ágyad mellett. – Tudom. Noah mondta. Az apám és Ashley egy zavarodott pillantást váltottak egymással. – Te és Noah újra együtt vagytok? A forróság égette az arcomat, ahogy visszagondoltam, hogyan csókolt engem a kórházi szobámban. – Igen. – Veled maradt, Echo. Egész éjszaka. – Apu beszéd közben lepillantott a cipőire. Kihallottam a sajnálkozást a hangjából. Noah velem maradt, ő nem. Anyám szavai visszhangoztak a fejemben. – Te és én ugyanazon a bőrön osztozunk. – Nem, anyu, nem. Én Airesszel osztozok egy bőrön. Jobban fogom csinálni a dolgokat, mint te. Ashley arckifejezése minden másodpercben a remény és az aggodalom között ugrándozott. Egyszer szerettem őt. És az anyám emlékeztetett erre. Gyerekként volt egy időszak, amikor mindenféle sajnálkozás nélkül anyának hívhattam volna. Igen, történtek dolgok. A szüleim házassága elbukott, és a családom darabjaira hullott, de Ashley… Ashley nem az ördög volt. – Sajnálom, Ashley. Összeráncolta a homlokát. – Mit? Kényszerítettem magam, hogy ránézzek. – Hogy mindenért téged hibáztattalak. – Ashley szemeit elöntötték a könnyek. Lenyeltem a büszkeségemet, és folytattam: – Az anyám nem az, akinek gondoltam, így talán te sem vagy az a személy, akinek beállítottalak. Először a bocsánatkéréssel csak fegyverszünetet akartam előidézni, hogy tiszta lapot indíthassak Alexanderrel, de miután

404

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! kimondtam a szavakat, a szívem könnyebbé vált. Igazán sajnáltam, és a megbocsátás… megvilágosított. Ashley a szíve fölé helyezte a kezét, könnyei végigperegtek az arcán. – Én sajnálom. Annyira sajnálom. Soha nem akartalak bántani. Soha. Néha mondok dolgokat, a szavak csak úgy kicsúsznak a számon, és amikor látom az arckifejezésedet, akkor jövök csak rá, hogy rosszat mondtam. De tudnod kell, hogy mindig szerettelek. Jobban fogom csinálni a dolgokat, Echo. Ígérem. Lepillantottam toporgó lábaimra. A bűntudat mardosott. Tiszta lapot akart. Ha tényleg újrakezdjük, akkor már az elején őszintének kellett lennünk egymással. – És én is igazán próbálkozni fogok veled. Nem álpróbálkozással. Igazival. Ashley a könnyein keresztül mosolygott rám, és bólintott, elfogadva a megállapodásunkat. – Mrs. Emerson, azért jöttem, hogy megvizsgáljam – mondta egy lila egyenruhát viselő ápoló. – Van valami kifogásuk az ellen, hogy most távozzanak? Az apám felállt. – Nincs. Helyénvaló dolog lett volna megölelni Ashley-t. Igen… Meg kellett volna. De nem tudtam. Egyszer meg fogom tenni, amikor már helyesnek érzem majd. Megjavítani a kapcsolatomat Ashley-vel… nos, ez apró bébilépéseket követelt. Kinyújtottam felé a kezemet, és ő megszorította azt. – Otthon találkozunk – mondta. – Oké. Majdnem az összes vörös szín kifutott a hajamból, amikor az apám a vállam köré tette az egyik karját, és kivezetett a szobából. – Mondtam már neked korábban, hogy mennyire szeretlek? A padlótól a mennyezetig érő ablakok Ashley szobájától a folyosó másik végig tartottak. 405

KATIE MCGARRY Az apám becsukta mögöttünk az ajtót, és mindketten kinéztünk a forgalmas parkolóra. Észrevetted, hogy évek óta nem érintettél meg így? – Nem. Közelebb húzott magához, de a tekintetét továbbra is a kinti világon tartotta. – Jobban szeretlek, mint ahogy azt valaha gondolnád. – Én is szeretlek – suttogtam. – Azt kívánom… – hogy Aires bár soha ne halt volna meg. Ebben az egyben, az anyám nem volt önző. – Azt kívánom, bár ne lennének a dolgok ennyire bonyolultak közöttünk. – Nem tudtam, hogyan beszélgessek veled, Echo. Nem volt ez mindig így, de miután az a dolog történt az anyáddal… Nagyon nehéz volt a szemedbe néznem. Minden alkalommal, amikor rád pillantottam, azt láttam, hogy elbuktam, és hogyan kérhettem volna a bocsánatodat, ha nem is emlékeztél rá, mit tettem? – Mi történt? – Rápillantottam. – A te szemszögedből nézve? A szürke árnyékok az arcán elérték, hogy idősebbnek tűnjön, mint egy negyvenes éveiben járó férfi. – Tizenöt perc. Ennyi ideig volt az üzeneted a hangpostafiókomban. Abban a pillanatban hívtam a 911-et, hogy meghallottam a pánikot a hangodban. Könyörögtem nekik, hogy ellenőrizzenek téged és az anyádat. Ashley meg én azonnal távoztunk a partiról, de tudtam, hogy nem haladunk elég gyorsan. Ha felvettem volna a telefonomat, amikor hívtál, szóltam volna, hogy zárkózz be a fürdőszobába. Akkor soha nem estél volna bele az üvegbe. Ha korábban ellenőriztem volna a hangpostafiókomat, akkor öntudatodnál lettél volna, amikor rád találtak. – Behunyta a szemeit. A színtiszta kín sütött a vonásairól. – Majdnem meghaltál. Az arcomat a mellkasára fektettem, és szorosan megöleltem. – Életben vagyok, apu. – Mondd ki, Echo. – És semmi gond. Nem hibáztatlak. Apu visszaölelt, és újra meg újra a fülembe suttogta: – Sajnálom. 406

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Elfordítottam a fejemet, és hallgattam a szívverését, ahogy kinéztem az ablakon. Mint mindig, a világ most is ment tovább. Emberek hagyták el a kórházat, és jöttek be ide. Autók siettek úti céljuk felé. És amennyire hálás voltam azért, hogy az apám volt nekem, annyira tudtam azt is, hogy az én célom nem itt volt. – Tudtad, hogy néhányszor elhagytam a várost, hogy eladjam a festményeimet? Elhúzódtam tőle, de ő továbbra is rajtam tartotta a karjait, ahogy elfordította a fejét, és félrenézett. A csendes, fájdalmas felismerés, hogy néhány héttel ezelőtt elvesztette felettem az irányítását, még mindig jól látható volt az arcán. – Igen. Hogyan kellene pontosan elmagyaráznom neki? – Végigaludtam az éjszakát, amikor nem voltam itt. – Echo, ez nagyszerű! És nem értette meg. – Ez ráébresztett arra, hogy meg kell találnom a saját helyemet. Miután leérettségizem a középiskolában, elmegyek. Ki kellett mondanom, de sajnáltam, hogy a rosszkedv visszatért az apám arcára. Megdörzsölte a vállamat. – Tudom, hogy követtem el hibákat. El sem tudom mondani, hány éjszakán keresztül ültem, és figyeltem azokat a rövid, értékes órákat, amiket ténylegesen alvással töltöttél, miközben azon töprengtem, mit tehetnék azért, hogy az összes problémád eltűnjön. Tudom, hogy nem voltam elég jó, viszont a tőlem telhető legjobbat megtettem érted. De nem számít, milyen keményen próbálkoztam, soha nem találtam meg a módot arra, hogy segíthessek neked. A fejemben kialakult képnek volt értelme. Egy törött váza voltam, és az apám erős irányítása volt a ragasztó. Azt hitte, ha elég keményen szorongat, újra normális leszek. – Igazán próbálkoztál anyuval, ugye? – A beszélgetésem anyával, arra késztetett, hogy újragondoljak mindent, amiben addig hittem. 407

KATIE MCGARRY Az apám hangja rekedtté vált. – Szerettem őt, Echo. Ő volt az, aki felborította a világegyetememet. De téged meg Airest jobban szerettelek. És megtettem mindent, ami csak lehetséges volt, hogy minimalizáljam a viselkedése okozta károkat. Kulcsszerepet vállaltam a felépülésében, míg végül rájöttem, hogy az egyetlen ember, aki segíthet az anyádon, az ő maga. – Az apám megtörölte az arcát, én meg úgy tettem, mintha csak por ment volna a szemébe. – Aztán egy éjszaka hazamentem, és téged meg Airest a szekrényben találtalak, rejtőzködve előle. Nem az volt az első alkalom, de megesküdtem magamnak, hogy az utolsó. Nem tudtam megváltoztatni az anyádat, de kettőtökről gondoskodhattam. Felvettem Ashley-t teljes munkaidőbe, és elmondtam az anyádnak, hogy ha nem szedi össze magát, akkor benyújtom a válókeresetet. Túl fiatal voltál ahhoz, hogy emlékezz, de az anyád megpróbálta, és egy ideig rendesen szedte a gyógyszereit. Jól volt. Aztán amikor igazán rosszra fordult az állapota, bevittem egy pszichiátriai intézetbe. És ez a kör soha nem ért véget. A jóból az elviselhetőbe, az elviselhetőből rosszra, a rosszból a kórházba, és aztán vissza a jóba. Egy éjszaka, amikor hazaértem a kórházi látogatásból, ott találtam Ashley-t a szobádban, ahogy mesét olvasott neked. Ott ültél az ölében, játszottál a hajával, és úgy néztél rá, mintha valami varázslatos dolgot csinált volna. Segített Airesnek a tudományos projektjében, és felvette videóra a kosárjátékát. Mindig főzött nektek vacsorát, és megmelegítette nekem a maradékot. Ashley a normalitás érzetét hozta egy olyan házba, ahol a normális csak nagyon ritkán volt jelen. Esküszöm, Echo, egyikünk sem akart szerelembe esni. Néha az életben ez csak úgy megtörténik. Talán én és az apám jobban hasonlítottunk egymásra, mint azt képzeltem volna. Mindketten a normálisra vágytunk. A gyomrom idegesen összeszorult. – Olyan vagyok, mint anya? A szeme sarkából pillantott rám. 408

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Ez egy beugratós kérdés? A szemeim esedeztek neki, reméltem, hogy nem kell kifejtenem, hogyan értettem. Újra megdörzsölte a vállamat. – Örökölted a szépségét, a művészeti tehetségét és a makacsságát, ha ez az, amit tudni akarsz. Azt mondta, hogy makacs voltam? Várjon, amíg megismeri Noaht. – Bármi más? – Az anyád soha nem ejtette volna ki senkinek azokat a szavakat, amiket az előbb Ashley-nek mondtál… vagy, amiket nekem. Te egy önálló személyiség vagy, Echo, és én büszke vagyok arra, hogy az apád lehetek. Az idegesség távozott, és fejemet nekidöntöttem az apámnak. – Kösz, apu. – Adj nekem egy új lehetőséget. Ígérem, engedni fogom, hogy a saját életedet éld. Akárhogyan is lesz, azt hiszem, Ashley meglehetősen el lesz foglalva Alexanderrel. Csak azután lett a bébiszittered, miután már szobatiszta voltál. Micsoda őrült, őrült világban éltem. A tini bébiszitterem először dadává vált, aztán mostohaanyává, végül életet adott az új testvéremnek. Annyira akartam egy olyan választ adni az apámnak, amit hallani akart, és ami boldoggá tette volna őt, de akkor elárultam volna azt a személyt, akivé azt hiszem, lassacskán válni fogok. – Őszintén, apu, nincs más választásom. Az a ház tele van emlékekkel. Néhány közülük csodálatos, és néhány… nem. Éveket töltöttem el azzal, hogy reménykedtem, imádkoztam, és tervezgettem azt az életet, amit végül soha nem kezdtem el igazán élni. Félek, ha maradok, csak hátra fogok nézni, és soha nem előre. – Vicces. – Mégsem nevetett. – Aires ugyanezt mondta, amikor beállt a seregbe. Ígérd meg, hogy haza fogsz jönni, és meglátogatsz. Te is az én gyerekem vagy. Mindkét karomat köré fontam, és átöleltem. – Ígérem. 409

Noah A Shirley és Dale hátsóudvarán felállított sátorban, Echo a hasán feküdt, és az Államok térképét tanulmányozta. A meleg, áprilisi éjszaka miatt, néhány centire felhúzta a trikóját, felfedve ezzel meztelen hátának hívogató bőrét. Legalábbis nekem ezt az indokot adta, amikor az ujjaival néhány centivel feljebb tolta a kék topot a hátán. A magánvéleményem szerint, az őrültbe akart kergetni. – Sajnálom – mondta Echo. – Nem vagyok egy óceánjáró lány. Madarak, homok, hínár. – Megremegett, és kidugta a nyelvét a szájából. – Nem az én stílusom, de elmehetünk, ha akarsz. Egy héttel ezelőtt, fogtam a kezét a kórházban, és azon töprengtem visszatér-e valaha hozzám. Ma, félelemmel-vegyes tisztelettel figyeltem őt. Echo itt volt, és csak az enyém. Miközben mellette ültem, mindenféle mintákat rajzoltam a háta fedetlen bőrére. – Bárhova elmegyek, ahová csak szeretnél, bébi. A kettőnk közé letett, öreg kempinglámpából áradó fény pislákolni kezdett, és Echo amolyan én-megmondtam stílusban vonta fel a szemöldökét. Nem igazán rajongott azokért a kincsekért, amiket a Goodwillnél találtunk, és az sem villanyozta fel különösebben, hogy a szabadban aludjon. De megígérte nekem, hogy ezen a nyáron, az utunk alatt kempingezni fog velem. – A sátor jó állapotban van – mondtam, hogy bizonyítsam az álláspontomat. – Pokoli sokba került volna, ha egy rendes boltban vesszük meg.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Ha te mondod. – Ujjait végighúzta Kentucky nyugati részén. – Látni akarok, néhány hóval fedett hegyet. Félresepertem a haját, lehajoltam, és megcsókoltam a tarkóját. Szerettem, ahogyan az izmai ellazultak, és nekem dőlt. Belesuttogtam a fülébe: – Akkor, meg fogjuk nézni. – Noah – nyögte, egyszerre utasítva rendre, és élvezve az érintésemet. – Mégis, hogy egyeztessek időpontokat a művészeti galériákkal, ha soha nem tervezem meg, hogy hova fogunk menni? Édes illata egyre jobban felizgatta a testemet, ahogy a fülét harapdáltam. – Nem állítalak meg. Te tervezel. Én csókollak. Echo elfordította a fejét, hogy a válla felett rám nézzen. Azzal a bűnre vonzó mosollyal az ajkain, a szirénem igazi csábítóvá vált. Ez hiba volt a részéről. Megsimogattam az arcát, és megcsókoltam azokat a lágy ajkakat. Azt vártam, hogy félénken elhúzódik. Ezt a játékot játszottuk már több mint egy órája: ő tervezett, én ingereltem. Elutazni nyár végén fontos volt neki, és ő fontos volt nekem. De ahelyett, hogy gyorsan megpuszilt volna, mint ahogy számítottam rá, elmozdította az ajkait az enyémek alatt. Az égető hőség felmelegítette a véremet. Lassú csóknak indult – nem akartam többet, de aztán Echo megérintett. A kezei ott voltak az arcomon, a hajamban. És aztán az enyémhez préselte a testét. A meleg, csábító nyomás, ami pont a megfelelő helyeken ért, és ajkai az enyémeken – ezek összessége tűzijátékot indított el bennem. Ő vált a világommá. Betöltötte az érzékeimet, így minden, amit éreztem, láttam, és ízleltem, az ő volt. Csókok, érintések, szerelemről elsuttogott szavak. Amikor a kezemmel végigsimítottam a derekán, és egyre lejjebb haladtam, majd megálltam a farmerja szegélyénél, a testem folytatásért kiáltott, de az elmém tudta, hogy itt az ideje megállni. 411

KATIE MCGARRY Egy sóhajjal ajkaimat még egyszer az övéhez érintettem, aztán arrébb mozdultam, és testét az oldalam mellé szorítottam. – Szeretlek. Echo fejét a karomra fektette, ahogy ujjaival lustán megérintette az arcomat. – Tudom. Én is szeretlek. – Sajnálom, hogy nem mondtam korábban. – Ha megtettem volna, akkor talán soha nem lettünk volna külön. – Semmi gond – mormogta. – Most együtt vagyunk, és csak ez számít. Megcsókoltam a homlokát, és közelebb öleltem magamhoz. A világ furcsának tűnt. Életemben most először nem harcoltam senkiért vagy semmiért. A testvéreim biztonságban voltak. Echo megtudta az igazat. Hamarosan kiszabadulok a középiskolából, és az örökbefogadó rendszerből is. Remélhetőleg, elfogadják a késői jelentkezésemet a főiskolára. Az elégedettség és a boldogság ismeretlen érzelmek voltak a számomra, de olyanok, amikkel meg tudtam tanulni együtt élni. – Nem bánod? – kérdezte Echo halk hangon, ami azt jelezte, hogy ideges volt. – Hogy lassítottunk? – Nem. – És ez volt az igazság. A boldogság és elégedettség neki egy kicsit nehezebben jött, mint nekem. Echo, Ashley és Echo apja új megállapodást kötöttek, de a régi szokásokat mindig nehéz megtörni, különösen akkor, amikor mindannyian ugyanabban a házban élnek. Az új baba sem segített a stressz szint csökkentésében. Echo terápiás üléseinek száma emelkedett, ahelyett, hogy csökkent volna. Az emlékei visszanyerése, és a konfrontálódás az anyjával, egészen új problémákat generáltak, de Echo úgy érezte, amíg ott van neki Mrs. Colins, addig meg tud birkózni ezekkel. Minden állandó mozgásban volt az életében, és neki most erőre, állandóságra és stabilitásra volt szüksége. Furamód, ezt a három dolgot bennem találta meg. Ki gondolta volna, hogy egyszer én leszek a megbízható 412

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! támasz? – Azonkívül, a lassítás újfajta dolgokat épít fel. Szeretem a várakozást. Echo egész testét csendes nevetés rázta, mire az én ajkaim is felfelé kunkorodtak. Szerettem boldoggá tenni. – És biztos vagy benne, hogy el akarod hagyni a testvéreidet, és esküszöl, hogy nem fogod elveszíteni a munkádat? Ezt a két kérdést már millió alkalommal feltette ezen a héten, de megértettem a félelmét. Nem akarta, hogy mindent feladjak érte. – A Malt és Burger egy hónapra bezár júliusban, mert felújítás lesz, és a főnököm úgy gondolja, hogy a vakáció nagyon is jót tenne nekem. Ami a testvéreimet illeti… – szünetet tartottam. – Térre van szükségem. Nehéz lekapcsolni azt a bizonyos kapcsolót. Talán, ha egy időre elmegyek, nem fogom azt érezni, hogy egyedül az én felelősségem gondoskodni róluk. Echo megtámasztotta magát a könyökein, és oldalra döntötte a fejét. Azok a gyönyörű zöld szemek az enyémeket kutatták. – Biztos vagy benne? – Ezer százalék. A mosoly, amit annyira szerettem, felragyogott az arcán. – Akkor nyugatra megyünk.

413

Epilógus Noah – Mikor jöttök vissza? – kérdezte Jacob. Kint ültünk a faházban Carrie és Joe udvarán, közvetlenül az érettségi utáni napon. Carrie és Joe ünneplésként csináltak egy nagy vacsorát, és azt mondták, hívjam meg a barátaimat is. Elhoztam Echót, Isaiah-t, és a nagyon is józan Beth-t. Echo éppen Tylernek segített elbújni Isaiah és Beth elől egy borzalmasan rossz bújócska keretében. – Legkésőbb? Szeptember. A Munka ünnepe után kezdem az iskolát. Jacob kis lábait a levegőben lóbálta. – Anyukánk iskolájában? – Anyukánk iskolájában. – Építészetre fogok szakosodni. Az állam állta a nevelt gyerekek főiskolai kiadásait, és a koleszukat is, de úgy terveztem, miután Echóval visszatérünk a városba, én a kampuszon kívül fogok lakni Isaiah-val és Beth-szel együtt. Ugyan Beth és Isaiah csak jövőre lesznek végzősök, de Shirley és Dale nem törődtek azzal, hogy hol éltek. Ami Echót illeti, elfogadta az ösztöndíjat az „anyukánk iskolájában”, és úgy tervezte, a kollégiumban fog lakni.

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Jacob kinyújtotta az ujjait, és azokon kezdett számolni. – De az legalább három hónap. Hogyan magyarázhatnám el a kisöcsémnek, miért van szükségem arra, hogy elhagyjam a várost? Hogyan magyarázhatnám el neki, hogy az elmúlt három évben az egyetlen dolog, ami a víz felett tartott, annak a gondolata volt, hogy egy napon újra egy család leszünk? Vesztettem és nyertem. Elvesztettem a régi álmaimat, de nyertem helyettük újakat. Időre volt szükségem, hogy az agyamat újra egyenesbe hozzam, és kitaláljam, hogyan legyek felelősségteljes tizennyolc éves főiskolás, és gondtalan báty egyszerre. – Minden nap fel foglak hívni, és minden helyről, ahol csak megfordulunk, küldök majd ajándékot meg képeslapot. Jacob arca felragyogott az ajándék szó hallatán. – Ígéred? – Ígérem. Echo és Tyler nevettek, ahogy Isaiah feldobta a vállára az öcsémet, megragadta Echo kezét, és keresztülfutottak az udvaron, hogy Beth ne tudja megtalálni őket. Utóbbi lassan követte őket, és úgy csinált, mintha fogalma sem lenne arról, hogy a másik három hová tűnt. A torkom összeszorult a látványra. Végül csak lett egy családom. – Tyler kedveli őt – mondta Jacob, miközben azt figyelte, ahogyan Tyler Echóért nyúlt. Megköszörültem a torkomat, és nyeltem egyet, hogy elnyomjam azokat az érzelmeket, amelyek hirtelen elárasztottak. – És te mit gondolsz róla? Amikor egy hónappal ezelőtt bemutattam őket egymásnak, a testvéreim szégyenlősek voltak Echo jelenlétében. Aztán Echo lerajzolta Tylert meg Jacobot, és a fal, ami addig közöttük éktelenkedett, hirtelen leomlott. A testvéreim úgy gondolták, nagyon 415

KATIE MCGARRY menő, hogy egy felnőtt pont úgy szereti a zsírkrétát meg a ceruzát, mint ők. Az már több időt vett igénybe, hogy Beth-nek és Isaiah-nak is megnyíljanak, de végül meggyőzték őket Isaiah tetoválásai, és az ajándékok, amiket Beth „nénikéjük” vett nekik. Jacob megvonta a vállát. – Elég menő, ahhoz képest, hogy lány. Nevettem. – Igen. Az. – Hová fogtok menni, amikor elhagyjátok a várost? – Mindenfelé, de főként Coloradóba. Van néhány művészeti galéria, amit Echo szeretne meglátogatni. Jacob lebirkózott egy öleléssel. – Colorado. Ott van egy csomó hegy. Király. Király. Még játszottunk néhány kör bújócskát, egészen addig, amíg Tyler már képtelen volt nyitva tartani a szemét. Echo elment Isaiah-val és Beth-szel, hogy összeszedje azokat a dolgokat, amikre még szüksége lesz az utazásunk alatt, és hogy megeskesse az apját, megint, hogy gondoskodni fog Aires kocsijáról, amíg vissza nem jövünk a városba. És bár soha nem vallaná be, de azt hiszem, akart még néhány percet, hogy ringathassa egy kicsit Alexandert. Carrie megengedte, hogy felolvassak egy esti mesét a testvéreimnek, meghallgassam az imájukat, és betakargassam őket éjszakára. Tyler ma Jacob mellett aludt az emeletes ágy alsó részében. – Szeretlek, Noah. – Tyler ásított, aztán lehunyta a szemeit. Megsimogattam a fejét. Nem ez volt az első alkalom, hogy ezeket a szavakat mondta nekem, de most hallottam őket először azóta, hogy Carrie és Joe visszaengedtek a testvéreim életébe. – Én is. Szeretlek – tette hozzá Jacob.

416

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! – Én is szeretlek. Mindkettőtöket. Vigyázzatok egymásra, és hallgassatok Carrie-re meg Joe-ra. Jacob felvillantotta anyura emlékeztető mosolyát. – Fogunk. Megpusziltam mindkettőjük homlokát, és kényszerítettem magam, hogy kilépjek a szobából. A ház csendes és békés volt. A hűtőszekrény zümmögött. A mosogatógép halkan zizegett. A konyhából a kávé gazdag aromája áramlott ki. Követtem az illatot, és bedugtam a fejemet a helyiségbe. Carrie és Joe a reggeliző pultnál ültek, és egy-egy bögréből kortyolgattak. – Nem viccelek. Az a tervem, hogy minden nap hívni fogom őket. Joe megajándékozott egy valódi mosollyal. – Nem is várnánk kevesebbet. – Noah – Carrie lecsúszott a székéről. – Van számodra valamink, de nem akartuk a barátaid előtt odaadni. – Átadott nekem egy borítékot. – Később nyisd ki, oké? Ígérem, szeretni fogod. – Rendben. Joe kinyújtotta felém a kezét. – Legyen biztonságos utazásotok, és ne vegyél a fiúknak semmi nagy dolgot. Nevettem. Mintha vehetnék nekik bármi nagyobbat, mint a játékszoba az alagsorban. – Meglesz. Kösz, még egyszer. Abban a pillanatban, ahogy kiléptem a verandára, kinyitottam a borítékot. Volt benne egy csomó rajz Jacobtól és Tylertől, egy kép rólam és a testvéreimről, meg egy fénymásolt fotó a szüleimről. Emlékeztem erre a képre. Én csináltam, miután anyu és apu átadták a kulcsot az első házhoz, amit ők építettek a Lakhely az embereknek program keretén belül. Az emlék mosolygásra késztetett.

417

KATIE MCGARRY Carrie és Joe nem is voltak ördögiek. Egyszerűen csak emberek voltak, akik szerették a testvéreimet, és elég nagy szívük volt ahhoz, hogy talán engem is. Elővettem a zsebemből a mobilom, és írtam egy sms-t Carrie-nek. „Kösz.” Pár másodperccel később érkezett a válasz. „Szívesen. Légy óvatos.”  Az utca túloldalán Echo a szürke Honda Civicjének motorháztetején ült. Vörös fürtjei ragyogtak az utcai lámpa fényében, és az ujjatlan, spagetti pántos topja épp elég kivágott volt ahhoz, hogy az elmém már azon tanakodott, hogyan tudnám Echót eltéríteni attól a tervétől, hogy legalább hat órát autókázzunk ma, mielőtt felállítanánk a sátrunkat. Szirénmosolya beragyogta az egész világomat. – Noah. – Echo. Te… – Engedtem, hogy a tekintetem végigpásztázza a testét, miközben a kocsi felé közelítettem. – Étvágygerjesztően nézel ki. A nevetése bizsergette a lelkemet. – Azt hiszem, ezt a beszélgetést már lefolytattuk korábban is. Elhelyezkedtem a két lába között, majd a kezeim közé fogtam az arcát. – És úgy hiszem, annak az éjszakának a végén is hasonló történt, mint most. Ajkai pehelykönnyen érintették az enyémeket, aztán Echo felkuncogott. – Felkészültél egy új normálisra? – suttogta. Még egyszer megcsókoltam, aztán kikaptam a kocsikulcsot a kezéből. – Igen, és én vezetek. 418

LÉPD ÁT A HATÁROKAT!

Extra Halloween-jelenet Noah – Hogy kellene mennünk? – Echo a munkapadnak dőlt az apja garázsában, miközben a legjobb barátom, Isaiah, felnyitotta a ’65-ös Vette motorháztetejét. Nem számított, hogy Echo csak nagyon ritkán vezette a kocsit, Isaiah óramű pontossággal, háromhavonta cserélte a szörnyetegben az olajat. – Mit értesz a többes szám alatt? – A csípőmmel az autó ajtajának támaszkodtam, és engedtem, hogy az óvatosság beszivárogjon a hangomba. Hogy boldoggá tegyem Echót, beleegyeztem, elmegyek vele a barátai Halloween bulijára, de soha nem mondtam, hogy jelmezt is fogok magamra venni.

419

KATIE MCGARRY Echo a válla mögé dobta vörös, göndör haját, és összeszűkítette a szemeit, felkészülve egy közelgő „hosszú beszélgetésre”, ami biztosított arról, nehéz lesz megingatnom kőfalnyi erős elhatározását. De sikerülni fog. Nem ő az egyetlen makacs személy a kapcsolatunkban. – Ez egy pár-témájú buli. A jelmezeinknek ki kell egészítenie egymást. Végszóra az én nem-vérszerinti testvérem, Beth, szólt közbe Echo másik oldaláról, lábait lelógatva a munkapadról, ahol ült. – Lehetne ő a kis pásztorlányka, te meg a birka. Isaiah felnevetett. – Ez szép volt. Beth vetett rá egy mosolyt. – Én is így gondolom. Szerintem, pamut labdákat kellene rögzítenünk rá mindenhová. Önként jelentkezek, hogy megcsináljam. – Gyerünk, Noah. – Isaiah elfordította a fejét a motor tanulmányozásától. – Legyél egy nagy birka. Valami fizikailag kivitelezhetetlen dolgot javasoltam neki, de Isaiah csak nevetett, és visszatért a kocsi átvizsgálásához. – Semmi birka – mondta Echo, de a távolra révedő pillantásától a belsőm mocorogni kezdett. – De előállhatnánk valami mással. – Nincs jelmez – mondtam. – Nagyszerű Gladiátor lenne – mondta Echo, és utáltam, ahogy Beth-re nézett. Mindig ideges lettem, amikor ezek ketten jól kijöttek egymással, és egyetértettek valamiben. Mert ez nekem csak újabb bajt jelentett. Beth elhúzta a száját, és megrázta a fejét. – A pamut labdákra szavazok. Ha eléred, hogy megtegye, ígérem, csak titokban fogok nevetni rajta. – Semmi. Jelmez. – Olyan volt, mintha meg sem szólaltam volna. – Add fel – motyogta Isaiah. – Ők többen vannak. – Szeretem a rossz esélyeket – válaszoltam neki. Echo ellökte magát a munkapadtól, és felém siklott. 420

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! Siklott. Olyan könnyedén ringatta a csípőjét, amivel képes volt hipnotizálni. Ujjaival a karomat simogatta, és csendben elátkoztam magam a gyötrő érzés miatt, ami azt súgta, veszíteni fogok. – És ahhoz mit szólnál, ha ötvenes évekbeli párként mennénk? – suttogta, ahogy az ujjaival lassan felsiklott a karomról a nyakamra, bőrömön hagyva azt a kellemes, csiklandozó érzést, amit az érintése keltett bennem. – Én majd olyan bő szoknyát veszek fel, amit akkoriban hordtak a nők, te meg megmaradhatsz a szokásos rosszfiús imidzsednél a bőrdzsekiddel meg a farmeroddal. Nem tudtam megállítani magamat, karjaimat a dereka köré fontam, és közelebb húztam magamhoz. – Ha az emberek megkérdezik, azt fogom mondani, hogy nem vagyok jelmezben. A szívem összeszorult, amikor a zöld szemeibe szikrák költöztek, és ajkait mosolyra húzta. Van bármi fogalma arról, hogy mennyire az uralma alatt tart? Valószínűleg, de nem érdekelt. Szerettem ezt a lányt. – Áll az alku – válaszolta Echo, és a mondanivalóm többi részét azzal fojtotta belém, hogy ajkait az enyémekre nyomta.

421

Interjú Echóval R: Hiszel a szerelem első látásra jelenségben? E: Azt hiszem, lehetséges egy ilyen azonnali érzelem, de velem és Noah-val nem ez történt. Mi egy rövid ideig utáltuk egymást. Ez egy hosszú történet – ő félreértett engem, én félreértettem őt. Az egész egy nagy kavarodás volt, de már túl vagyunk rajta. R: Ki vagy mi a legfontosabb dolog az életedben? Mit becsülsz a legtöbbre jelenleg? E: A dolog, amit a legtöbbre becsülök a bátyám kocsija. Aires itt hagyta az 1965-ös Corvette-ét a garázsban. Már majdnem befejezte a javítását, amikor Afganisztánba vezényelték. Ez az egyetlen dolog, amit maga után hagyott, és amikor a kocsiban ülök, úgy érzem, mintha még mindig velem lenne. Hogy ki a legfontosabb? Két fontos ember van az életemben: Lila és Noah. Lila a legjobb barátnőm, és az elmúlt két rettenetes évben végig mellettem állt, és támogatott. Noah… (Echo elpirul a név említésekor.) Mit mondhatnék róla? Szerelmes vagyok belé. R: Milyen a híres-hírhedt Noah Hutchinsszal csókolózni? E: Oh, Istenem. Noah nagyon jól csókol. Valahányszor csak kint vagyok a világban, úgy érzem, mintha több millió dolog történne egyszerre, és minden olyan elsöprő érzés. De amikor Noah közel húz magához, minden káosz egyszerűen eltűnik, és a világ csak kettőnkre szűkül le. Csókolózni Noah-val egyszerűen bámulatos, és nagyon forró. R: Meséld el, milyen egy tökéletes nap az életedben. E: Határozottan magába foglalja az üres vásznat és a festést. Meghalnék azért, hogy lefesthessem Noah öccseit, és tegnap este

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! láttam a naplementét, ami egyszerűen követelte, hogy tegyem halhatatlanná. Valószínűleg lógnék egy keveset Lilával. Talán megosztanánk egymással néhány brownie-t. Vagy egy kis csoki tortát, aminek cukormáz van a tetején. Ez a kedvence. És aztán látnám Noah-t. A kedvenc dolgom, amit együtt csinálunk, hogy összebújunk az alagsori kanapéján, és mozifilmeket nézünk. És az éjszaka úgy lenne igazán tökéletes, ha valamennyi időt csókolózásra fordítanánk. R: Ha a testvéred még életben lenne, mi lenne az az egy dolog, amit szeretnél elmondani neki? E: Hogy szeretem. Mindig arra a napra gondolok, amit ő, én és anya együtt töltöttünk, mielőtt elment. Gúnyolódott rajtam, én meg játékosan megütöttem a karját visszavágásként. Azt kívánom, bár megöleltem volna, aztán soha ne engedtem volna el. Ha még itt lenne, megölelném. Sokszor. R: Ha öt szóval kellene jellemezned magad, mik lennének azok? E: Művész, elveszett, intelligens, szomorú, magányos. De ezek a szavak, ahhoz a személyhez tartoznak, aki pár őrült hónappal korábban voltam. Most, a legtöbb jelzőt kihúzhatnám a listáról, de boldog vagyok.

423

Interjú Katie McGarry-vel R: Mi inspirált ennek a könyvnek a megírásához? KM: Két fő dolog. Az első, hogy már a kezdetektől tudtam, olyan történetet akarok írni, ahol a szereplők elég erősek ahhoz, hogy maguk mögött hagyják a múltjukat, és létrehozzanak egy saját jövőt. Az első jelenet, amit magam előtt láttam, az volt, hogy Echo és Noah érettségi után elhagyja a várost. A második pedig, hogy két olyan karakterről akartam írni, akik képesek szembenézni a mindent elsöprő problémáikkal, és akik felveszik a harcot ezekkel a dolgokkal, hogy az utazásuk végén megtalálják a reményt. R: Honnan jött az ötlet Echo nevéhez? KM: Echo neve igazából nagyon sok változtatáson ment keresztül, amíg a kéziratot írtam. Egy ideig teljesen átlagos neve volt, de azt soha nem éreztem megfelelőnek. A végleges addig nem volt meg, amíg el nem kezdtem az anyja nézőpontjából figyelni őt, és akkor megtaláltam a tökéleteset. Echo anyja szerette a görög mitológiát, szóval teljesen érthető, hogy egy ilyen mítosz után nevezte el a gyerekeit. Több görög legendát is elolvastam, és abban a pillanatban, ahogy megtaláltam az Echóét, beleszerettem. Echo, számomra az a lány volt, aki elvesztette a hangját. Szerencsére a történet végére megtalálja. R: Melyik karakter hasonlít rád a legjobban?

LÉPD ÁT A HATÁROKAT! KM: Mindegyikük kicsit én vagyok. Valamennyi szereplőnek adtam egy darabot magamból (egyeseknek nagyobbat, másoknak kisebbet). De azt mondanám, hogy egy különös kombinációja vagyok Echo, Lila és Beth személyiségének. Echo kapta a szeretet és elfogadás iránti szükségemet, Lila a kifogyhatatlan lojalitásomat a barátaim felé és Beth körülfonja a bizonytalanságomat. R: Tapasztaltál Grace féle barátságokat, amikor középiskolás voltál? KM: Igen. És több emberben, aki olvasta ezt a történetet, felmerült ez a kérdés. Grace sokkal erősebb érzéseket mozgatott meg az olvasókban, mint azt valaha elképzeltem volna. Úgy tűnik, hogy a legtöbbünk sajnos tapasztalt olyan barátságot, ahol a másik fél akarta kedvelni, és akart a barátja lenni, de csak akkor, ha ez az ő érdekeit szolgálta. Arra az esetre, ha valaki ezen eltöprengene, azt kell mondanom, hogy ez nem igazi barátság. R: Van a történetnek olyan része, amit különösen közel érzel magadhoz? KM: Igen. A kapcsolatot Noah, Isaiah és Beth között. A szüleimen és testvéreimen kívül, a legközelebbi családtagom is tizennégy órára lakott. Így a barátaim váltak a családommá. Azok az emberek, akikkel együtt nőttem fel, többek voltak azoknál, akikkel elmentem moziba, vagy alkalmanként beszéltem velük telefonon. Ők azok a személyek voltak, akikkel megosztottam az életem legpusztítóbb pillanatait, de ugyanakkor velük nevettem a legnagyobbakat. Ők voltak azok a személyek, akikért készségesen meghaltam volna, és tudom, hogy ők is megtették volna ugyanezt értem. Mosollyal az arcukon osztoztak a győzelmeimben, és megöleltek, amikor gratuláltak. Ők voltak mellettem, amikor sírtam, és felajánlották, hogy megvernek bárkit, aki megbántotta az érzéseimet. Ők ugyanazok az emberek, akik több mint boldogan másztak az arcomba, ha úgy gondolták, rossz döntést hoztam. R: Történt veled hasonló dolog ahhoz, amin Echo ment keresztül? 425

KATIE MCGARRY KM: Eléggé. Általános iskolás koromban, mikor másodikos voltam, megharapott egy kutya, és elnyomtam az emlékeimet. Nagyon különös érzés volt, hogy nem volt emlékem az incidensről, míg más emberek mindent tudtak róla. De még furcsábbak voltak a sebesülések, és az, hogy sejtelmem sem volt arról, hogyan kerülhettek rám. Végül a főiskolán, amikor egy kutya újból nekem támadt, ezek a régi emlékek felidéződtek. Az egész borzalmas szituáció felszabadult bennem, aztán néhány perccel később egy rövid „ébredj” kijelentés után tértem vissza a valóságba, ahol azok a személyek vettek körül, akiket szerettem. És bár „emlékszem” az incidensre, de nem az egészre. Még mindig csak a történtek vázát látom az elmémben, és egyik emlékemben sem szerepel vér.

426

Ez egy ingyenes rajongói fordítás. Kereskedelmi forgalomba nem hozható. Anyagi hasznom a történet fordításából nem származik, csak a saját, és mások szórakoztatásra csináltam.

Fordította: Tinajsz Javította: Josie és

Készítés éve: 2012.

EGYMÁS VÉGZETEI